Kell-e digitálismédia-stratégia a tévéknek?

 
Egy friss álláshirdetésben digitális média stratégát (helyesen: digitálismédia-stratégát) keres a TV2.  Jó hír, különösen ha figyelembe vesszük, hogy még két éve sincs, amikor felszámolták éppen hogy "szárba szökkenő" digitális igazgatóságukat.
Persze - ahogy a közmondás is mondja - egy stratéga nem csinál nyarat! Hiába talál a TV2, vagy bármelyik másik tévé egy a digitális médiában otthonosan mozgó, megfelelő startégiai szemlélettel  rendelkező és a kertévés közeget is elviselő embert, ha "odafönn" még mindig a konkurens kereskedelmi televízók lekőrözése képezi a távlati stratégia alapját.

Az ezredforduló környékén  Andrew Grove, az Intel akkori elnöke még nagy megrökönyödést váltott ki, amikor valami olyasmit nyilatkozott, hogy néhány év múlva nem lesz értelme internetes üzletről (business) beszélni, mert valamilyen módon minden üzlet áthat majd az internet. Nagyjából 3 évvel később Bőgel György egy beszélgetésben azt mondta, hogy rövidesen - a kifejezetten a fejlesztésén dolgozókon kívül - nem lesznek majd "informatikusok", hiszen minden szakmába beépül majd az informatika. Én meg - anélkül, hogy egy szintre próbálnám helyezni magam az idézettekkel - most azt állítom, hogy nagyon rövid időn belül nem lesz értelme televíziózásról beszélni, mert az a jelenlegi formájában értelmezhetetlenné válik, illetve beolvad a több platformon is megjelenő digitális médiába.  Ha viszont nem lesz tévé, miért kellene neki stratégia?

Az  AdMob/Google márciusban megjelentetett, azóta számtalan helyen idézett Tablet Survey felmérése szerint az 1430 megkérdezett 34%-a több idő tölt a táblagépe bizgetésével, mint a Média Királyának (=TV) bámulásával). Emlékeztetőül: Az iPad még csak egy éve jelent meg a piacon, az androidos táblagépek inváziója pedig még csak most kezdődik. A 500 dollár alatti árkategóriába tartozó, de használható táblagépek majd csak ezután jelennek meg a piacon!

A távlatos stratégián túl természetesen "itt és most" is  domborítani kell valamit. A CNN például a héten rukkolt ki saját andoidos alkalmazásával. Az ingyen letölthető appal nem csak azt mutatta meg, mire is képes ma a mobilos digitális (nem tévés) tartalomszolgáltatás, hanem egyben egy újabb eszközt - mobil iReporter -  is adott a "civil újságírók" kezébe. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a fajta tartalomszolgáltatás nemcsak "prémium" kategóriás telefonok tulajdonosai számára érhető el, hanem komolyabb kompromisszum nélkül élvezhető (ingyen) az alsó-középkategóriás androidos telefonokon is.

Tessék mondani, most milyen stratégiáról is beszélünk?

 

Mit kezdjen a média a mobillal?

 
Ma mindenki erről beszél.
"Az okostelefon az új PC".
"A táblagépek elsorvasztják a netbookok piacát, de utána megeszik a notebook-piacot is."
"Mobilon lehet csak tartalommal utolérni az embereket."
"Aki kimarad, az lemarad."

Egyértelmű tehát, hogy a médiacégeknek sürgősen erős jelenlétet kell kialakítaniuk a mobil platformokon (okostelefonok, táblagépek, félokos/félbuta "feature" mobilok), csak az a kérdés hogyan, kinek, kivel, miből?

A májusi Média Hungary konferenciára erről a kérdésről szerveztem kerekasztal beszélgetést. Mostanra vált véglegessé, hogy az üzleti (szervezők) és a szakmai (én) szempontok ütközése miatt ez sajnos elmarad, de ezzel a téma egyáltalán nem kerül le a terítékről. Az elmúlt hetekben több, a témában járatos szakemberrel beszélgettem a média és a mobil platformok viszonyáról. A következő heteken közreadom a beszélgetések hangos, szerkesztett változatát.

A sorozat első darabjaként hallgassátok szeretettel Dunder Krisztiánt!

Pollnercast #3: Mobil & Media 1. - Dunder Krisztian by pollner
 

Visszanézek

 
Arra gondoltam, hogy mielőtt nekiállnék a 2011-es előrejelzések olvasgatásának átgondolom, mi is történt az elmúlt évben az online médiában. Nem szakértői elemzés következik, hanem szubjektív áttekintés.
1. Modellkeresés, mikrofizetés, fizetős falak

2010-ben sem sikerült megtalálni az online média számára az igazi, hosszú távon is használható működési modellt.  Egyesek megint felfedezték a mikrofizetést, végül azonban Rupert Murdoch jóvoltából a legreménytelenebb megoldásról, a fizetős falakról beszéltünk a legtöbbet. 2010. még csak a Próbálgatás Éve volt. A Nagy Falak (pl. NY Times) majd csak ezután épülnek fel (és omlanak le).

2. Az  iPad megjelenése és a táblagép invázió

Szinte hihetetlen, hogy az iPad csak 7 hónappal ezelőtt jelent meg. A kiadók még mindig csak tanulgatják ezt a platformot, de az máris látszik, hogy - a korábbi várakozásokkal ellentétben - nem ez a készülék fogja megmenteni a napilapokat. Az iPadot (és a többi táblagép) a legtöbben nem mobil készülékként, hanem házi kedvencként, elsősorban a képes, hangos, színes, szagos anyagok ("rich media" - ki emlékszik már a néhány éve még annyira kedvelt kifejezésre) nézegetésére és játékra használják. Az olcsóbb táblagépek tömeges megjelenésével még alaposan megváltozhat ez a piac.

3. Facebook

Közel 600 millió felhasználó, akiknek a fele naponta bejelentkezik a hálózatra. Huh! Ezek az emberek egyre több időt töltenek a Facebookon -  nyilván korábbi kedvenceik (köztük az online média) rovására. Az internetezők egyre kevésbé futnak a márkák után, egyre inkább azt várják el, hogy azok menjenek utánuk. Nem meglepő, hogy hagyományos média (ide tartozik a web 1.0.-ban gyökerező online média is) igyekszik jelen lenni a Facebookon. Egyelőre azonban sem az önálló alkalmazások, sem pedig a saját oldalak/üzenetként megjelenő linkek nem hozták meg a vágyott eredményeket. Az év legnagyobb vívmányai nem a szerkesztőségek, hanem a Facebook felől jöttek: a regisztrációval történő belépés a médiaoldalakra, a rajongók megjelenítése és persze a "lájkolás". Most már csak azt kellene eldönteni, ki nyer többet ezen a bolton, a médiaoldalak, vagy a Facebook?

4. Mobil

Mindenki tudja, hogy (most éppen) az iPhone 4 és a  Nexus S a menő, de a média számára az igazi forradalmat mégsem ezek a készülékek, hanem az olcsóbb okostelefonok gyors terjedése jelentheti. A táblagépekkel szemben itt nem annyira a látványos, inkább a praktikus, jól használható megoldások hódíthatnak. A komoly hírfogyasztók számára a mobil komoly alternatívét jelenthet. A kérdés az, hogy a kiadók továbbra is csak egy lebutított honlapot kívánnak szolgáltatni, vagy megpróbálnak valóban alkalmazkodnia platform lehetőségeihez, adottságaihoz?

Szerinted is ezek a legfontosabb trendek az online médiában? Máshogy gondolod? Kimaradt valami? Ne fojtsd magadba véleményed, oszd meg velünk!
 

A globális médiafogyasztást alakító 10 legfontosabb trend

 
Amikor a média-trendekről beszélünk, általában az amerikai trendekre gondolunk és közben reménykedünk benne, hogy ezek majd némi késéssel hozzánk is "begyűrűznek". Néha nem árt tudatosítanunk, hogy a világ ennél jóval nagyobb, változatosabb. Ehhez egy kis lendületet adhat az AdAge összeállítása

1) Még a viszonylag szegény emberek is kötelező holminak tekintik a TV-t. 
Az indiai háztartások felében van tévé készülék (2001-ben még csak harmadukban volt.) A szintén szegény Kenyában az arány 60 százalék. Nálunk is a legszegényebbek kivételével mindenkinek van tévéje. Vagy lehet, hogy az emberek egy része azért is szegény, mert a tévé előtti bambulással tölti az idejét?

2) Az internet terjedése ellenére a tévézésre fordított idő egyre nő. (A világátlag napi 3 óra 10 perc, a hazai valamivel magasabb. Fel nem foghatom, hogy bírnak az emberek ennyi időt tévézni!) Csak a magasabb iskolai végzettségűek esetében figyelhető meg az internet elszívó hatása. (Talán azért, mert ahhoz, hogy valaki komolyabban internetezzen legalább alapszinten kell tudni írni-olvasni.)

3) A műsorok közül magasan vezet a foci, a "tehetségkutató" vetélkedők és a sorozatok. (Vajon milyen okai lehetnek, hogy az egész világon ezek a műsorok a legnépszerűbbek?)

4) Miközben az Egyesült Államokban és Nyugaton (minket is ide sorolnak?) egyre csökken a napilapok előfizetőinek száma, a világ nagyobbik részén virágzik a napilapipar. Hát igen, a WAN vezetői is mindig ezzel próbálják nyugtatni a tagságot, csak hát az itt bedőlő lapoknak (és az ott dolgozóknak) ez sovány vigasz. (Az itt feleslegessé váló nyomdagépek viszont Indiában még elpasszolhatók.)

5) Az egyik szemedet érdemes a Facebookon tartanod - 6 órányi átlagos használattal (vajon heti használatról van szó?) a Facebook a 10-es toplista valamennyi tagját magasan veri. (A második legjobb is csak közelíti a 3 órát.) A Facebook 517 millió felhasználójának 70 százaléka az Egyesült Államokon kívül él. (Vajon milyen szolgáltatás tudja majd túlszárnyalni ezt a terjedési ütemet? Mert egy percig se hidd, hogy ezentúl már minden így marad!)

6) A feljövő piacokon (ez a szegény országok udvarias megnevezése) az internet kávézó az online hozzáférés tipikus helye. - Nem feltétlenül csak a szűkös lakásviszonyok magyarázzák ezt. Sok országban nem csak az internetezők, hanem a jó ellenőrizhetőség miatt a Hatalom számára is vonzók a cyber kávézók.

7) Brazilia, Oroszország, India és Kína vezet az online videózásban. Számukra az internetezés egyre inkább igény szerinti tévézéssé alakul. (Az olvasni nem tudás, a szélessáv és a megfizethető árak metszéspontjai ezek.)

8) A magas költségek fékezik az internet terjedését. Mindez viszont gyorsítja a mobilizálódást. A legszegényebb országokban óriási a mobil penetráció. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ott mindenki iPhone-nal a kezében futkos.)

9) A netbookok, e-olvasók, táblagépek lendületet adnak az internet terjedésének. 2014-re megnégyszereződhet az IP-alapú adatforgalom. (Itt az egyik tényező az ár, a másik a használhatóság. Hihetetlen, hogy egy bonyolult, gyakran elromló, érthetetlen hibaüzeneteket küldözgető készülék - PC - ilyen sokáig a piacon maradhatott. Az egyetlen magyarázat az, hogy eddig nem létezett reális alternatíva.)

10) A 8-18 éves korosztály számítógép előtt töltött ideje az elmúlt 10 évben megháromszorozódott. Ők a legtöbbet a közösségi hálózatokon, a játékokon, a videó oldalakon és az IM-en lógtak. A következő években az ő fogyasztási szokásaik határozzák meg, milyen is lesz a média. Vajon fel vagyunk készülve erre? (Szerintem nem.)
 

Okos telefonok - buta olvasók?

 
A különböző félmérések egyértelműen mutatják, hogy folyamatosan csökken az "igazi" újságolvasók száma, viszont egyre többen használnak mobil internetet és ehhez okostelefont. Kérdés, hogy mire?

Egy friss brit felmérés szerint a mobil internetre áttérők 14 százaléka a korábbinál több "újságot" olvas.

Óvnék mindenkit attól, hogy egy ilyen hírből általánosítson. Aki utazott már munkakezdés előtt angol elővárosi vonaton, vagy a londoni metrón az tudja, hogy ott a hímnemű lakosság túlnyomó része újságot olvas. Ők valóban jó célcsoportot alkotnak a  mobilos újságok számára, de kikre számíthatnak még a kiadók? Az utazókra, nyaralókra-telelőkre? Azokra, akik lusták, hogy a kanapéról elvonszolják magukat az asztalig? (Nem, az utóbbiakat inkább a táblagépekkel veszik célba.

Aki nem próbálta, annak elképzelnie, hogyan is lehet normálisan újságot olvasni telefonon. Lehet és ez eleinte talán maga ez a lehetőség adja az élményt. (Itt van például a New York Times ingyenes androidos alkalmazása: szép, kényelemesen olvasható, nagyításkor, vagy álló-fekvő pozíció közti váltáskor gyönyörűen újratördelődnek a sorok... A - szintén ingyenes -  NYT Article Search használatával újabb "fegyver" kerül az olvasók kezébe.) Az újdonság varázsa hamar elillan és akkor hamar belátod, hogy a mobilos újságolvasás mégis csak pótmegoldás.



Ehhez képest meglepő az az  amerikai jelentés ami szerint a hír-alkalmazások a népszerűségi lista harmadik helyen állnak. (Az első helyen a közösségi alkalmazásokat, a másodikon az időjárás-programokat találjuk.)

Szép, már csak az a kérdés, hogy ebből miként képesek profitálni a lapkiadók?

Egyelőre nehezen (vagy sehogy). A mobilböngészőkre optimalizált újságok elkészítésére sok kiadvány áldozott, ebből eddig senki sem gazdagodott meg. (Arról sem sokat hallani, kinek térültek meg a fejlesztési költségei.) Az elmúlt években sokan az iPhone-ban látszott a befutónak, de az androidos telefonok sikere nyomán látszik, hogy nem lesz itt egyetlen bajnok. (És máris jönnek a Window7-es telefonok).

Miközben a platform bizonytalan, a fizetési szokások egyre világosabbak: Még azok is az ingyenes alkalmazásokat részesítik előnyben, akiknek bőven tellene a fizetős programokra. A verseny az ingyenesség felé nyomja az okostelefonos hír-alkalmazások. "Először legyen forgalom, az üzleti modellt majd menet közben kitaláljuk. Ismerős?

Adalékok:

Az újságok mobil jövője (saját korábbi bejegyzésem)
Smartphone bring mixed blessing for newspapers(Guardian)
Mobile Social Networking Rising App Usage (eMarketer)
What Mobile Apps do the Affluent Use (ReadWriteWeb)
 

Az újságok mobil jövője

 
Elgondolkodtató cím. Azt sugallja, hogy a mobil technológiák biztosítják az újságok jövőjét. Nyilván így van, de azért nem árt belegondolni, hogy az újságok múltja is is mobil volt. Csak az elmúlt, nagyjából 15 évben alakult úgy átmenetileg, hogy az asztalhoz szögezve, egy számítógép képernyőjére meredve olvastuk a híreket.

Aki figyeli az online turkálómban felbukkanó anyagokat, már találkozhatott Gregorz Piechota Mobile future of newspapers című prezentációjával. Az alábbiakban ezt a kitűnő diasort szeretném röviden ismertetni, illetve kommentálni.



Piechota igazi állás- és funkcióhalmozó, aki több másik nemzetközi szervezet mellett az INMA (International Newsmedia Markeing Association) vezetőségében is részt vesz. Más "hivatásos elnökségi tagtól" eltérően azonban Gregorz elkötelezett, kitűnő szakember, a lengyel Gazeta Wyborcza egyik motorja. Aki hallotta/látta Piechota előadását a legutóbbi Média Hungary-n tapasztalhatta, hogy nem az az előadó, aki felolvassa a diáin látható szövegeket. Ezért most a fantáziánkra kell bízni magunkat, hogy elképzeljük mit mondhatott az első tucatnyi dia alatt.

A 16. dia viszont önmagáért beszél: Az iPadnál csak a két Nintendo (vagyis játékgép) érte el hamarabb az 1 millió eladott példányt.

17. dia: A mobil internet sokkal gyorsabban növekszik, mint a "hagyományos" (Tudtommal nálunk is.)

19-20. dia: Jól látszik, hogy a mobil alkalmazások hajtják a piacot. Megdöbbentő, hogy az alig néhány hónapos iPad itt már megelőzte a Nagy Üzleti Öreget (BlackBerry).

Mielőtt azt mondanád, hogy mindez az ingyenes alkalmazásoknak köszönhető, kukkants rá a 22. diára. (Az Android kategóriát kivéve a fizetős alkalmazások mindenhol 70-80 százalékot tesznek ki!)

23-25. Természetesen az iPad az az eszköz, amitől a nagyobb tartalomdózisok (újságok, magazinok, könyvek ) fogyasztását várjuk. Az eddig adatok ezt vissza is igazolják: Legtöbben, legintenzívebben valóban este (nyugalomban) és a hétvégeken nyüvik az iPadet.

26-28. Az emberek máshogy használják az iPadot, mint a mobilt, a PC-t, vagy a reggeli lapot.

30-32. A Nagy Kérdés, hogy az iPadra kell-e koncentrálniuk a kiadóknak, vagy van élet azon kívül is (androidos mobilok, Kindle stb.)? A következő kérdés, hogy kell-e az alkalmazásokkal vacakolni, vagy elég a mobil böngészőre hagyatkozni?

33-36. A következő logikus kérdés, hogy kell-e pénzt kérni az alkalmazásokért?
A diákból ugyan közvetlen válasz nem olvasható ki, de nekem úgy tűnik, hogy Piechota  komoly alternatívát lát a hirdetéseken alapuló modellebn. Az iPaden ugyanis 6x hosszabb ideig bámulja az ember a reklámokat, mint a PC-n, ami komoly lehetőségeket rejt magában. (OK, de mi lesz azokkal a kiadványokkal, amik nem tudnak annyi letöltést elérni,. mint  Nagyok (Times, Guardian stb.)?

38. Ismert nóta: Egyféle tartalmat sokféle módon (több platformon) kell tudni eladni. Lerajzolni könnyű, megcsinálni lényegesen nehezebb. (Gyorsan hozzáteszem: A Gazeta Wyborcza ezen a területen is nagyon jó.)

És persze az utolsó dia újra a reklámé: Aki választ akar kapni az itt (részben) megválaszolatlan kérdésekre, feltétlenül látogasson el Krakkóba, az INMA konferenciájára. (Krakkó egyébként is nagyszerű hely, csak ajánlani tudom.)

Hát igen, egyszerre takarékoskodni és fejleszteni, az élen lenni, de úgy, hogy bizonytalan a haladás iránya. Az hiszem, nem szeretnék mostanában médiavezér lenni!
 

Te hogyan interneteztél 2000-ben?

 
Mi lenne, ha holnap hirtelen 10 évvel korábban ébrednél fel? Nyilván meglepődnél. Először is azért, mert a mostani, gyors internetkapcsolatod helyett "betárcsázós" modemmel kellene fellépned a webre, ahonnan szép lassan csordogálnának az információk.



Leöltésről, online filmnézésről és hasonlókról persze szó sem lehetne. Nem csal  a kis sávszélesség miatt, hanem azért sem, mert a nappali tarifa miatt igen takarékosan kellene használni az internetet. Levelek gyors letöltése, válasz offline megírása, újra belépés, elküldés. (A fiatalabbak kedvéért: Az internet akkoriban rettenetes tarifával működött, az internetes közösség csak este 10-től tudott egy kedvezményes díjszabást kiharcolni.)



YouTube még nincs (nem találták fel), ahogy a blogolást, vagy a közösségi hálózatokat sem. Virul helyette a fórumkultúra - leginkább természetesen az Indexen.

Időutazni sajnos még nem tudunk, de néha érdemes végiggondolni, honnan hova jutottunk el.
Ehhez kitűnő segítséget kínál a  Pew Internet & American Life Project How Media Consumption Has Changed Since 2000 (Hogyan változott a médiafogyasztás 2000. óta) előadása.


A diasor természetesen az amerikai adatok alapján készült, de az azokból kirajzolódó tendenciák nálunk is érvényesek.
  • nagyon megnőtt az internetezők száma (ma már természetes, ha valakinek elkéred az email címét),
  • általánossá vált a szélessávú internet (ismersz valakit, aki még "betárcsázós" internetet használ?),
  • rohamosan terjed a mobil internet - ma már valódi alternatíva,
  • 2000-ben még csak beszéltünk róla, ma viszont már az internetezők többsége használja a saját gépén kívüli programokat, szolgáltatásokat (cloud computing),
A legnagyobb változás persze az, hogy a médiafogyasztás mára közösségi élményé vált. Egyre többen vannak, akik nem csak passzív befogadói az információknak, hanem megosztják azokat barátaikkal, ismerőseikkel. Egy egyre népesebb csoport számára már a barátok, ismerősök megosztásai számítanak az elsődleges információforrásnak. Ezekhez a változásokkal a hivatalos médiának is alkalmazkodnia kell. Ami persze nem változott: A "hivatalos" média nem képes tudomásul venni a médiafogyasztásban bekövetkezett változásokat és csak óriási késéssel reagál azokra.

 

Pulse - A betiltott hírgyűjtő tanulságos esete

 
A történet igazi amerikai álomnak indult. Két egyetemista srác készített az iPadra egy igen ügyes hírgyűjtő alkalmazást. A Pulse News Readert befogadta és 3,99 dollárért árusította az Apple Store.

A Pulse igen ügyes holmi. Segítségével nagy mennyiségű híroldal is könnyen, gyorsan áttekinthető, a valóban érdekes oldalak megnézéséhez nem kell kilépni az olvasóból. Az alkalmazás képes integrálni a Google Readert - ez azoknak érdekes, akik komoly gyűjteményt építettek fel kedvenc RSS értesítőikből - és alkalmas a megosztásra is.

A két stanfordi diák igazán örülhetett, mert számos lapban és blogban jó értékelést kaptak, ráadásul a most zajló Apple csúcsrendezvényen, a WWDC 2010-en maga Steve Jobs is a legígéretesebb iPad alkalmazások közt említette a Pulse-t.

Ehhez képest hideg zuhanyként érhette őket (és az alkalmazás iránt érdeklődő vevőket) a New York Times Company levele, amiben a cég vezető jogtanácsosa arra kérte az Apple Store illetékeseit, hogy vegyék le kínálatukból a Pule News Readert. Indoklásuk szerint az alkalmazás a Times RSS kimenetén alapul, ennek üzleti használatát pedig felhasználási feltételeikben határozottan tiltja a NYTC.

A NYTimes.com egyébként nem ad teljes RSS-t, csak a címet és az összefoglalót jeleníti meg. Az RSS-használat nyilván csak ürügy. Attól félhetnek inkább, hogy egy gyorsan népszerűvé váló, a Times oldalait is a saját böngészőablakában megjelenítő hírolvasó veszélyeztetheti a Times saját (korlátozott tartalommal működő) iPad alkalmazásának sikerét. (Hogy nem az RSS használata az igaz ok jól jelzi, hogy az illetékesek kitérő választ adtak, amikor az újságírók az RSS-szigor további, más cégeket is érintő konzekvenciáiról érdeklődtek.)

A webes visszhangokat olvasva jól látszik, hogy a Times nem szerzett jó pontokat a keménykedéssel. A felhasználók és a sajtó túlnyomó része a Pulse oldalán áll, a hírgyűjtő óriási ingyenes reklámot kapott. Csak az a baj, hogy a hírverést egyelőre nem lehet eladásokká konvertálni: az alkalmazás a Times-szal szoros üzleti kapcsolatokat ápoló Apple gyorsan levette az Apple Store kínálatából.

A történet szépségéhez még hozzátartozik, hogy Pulse néhány napja lelkes kritikát kapott a Timesban is. 

Frissítés: A legfrissebb hírek szerint már megint kapható a Pulse. A visszatérés részleteiről egyelőre nem tudni, de a MacDailyNews arra gyanakszik, hogy éppen Jobs fellépése lehet a háttérben. (Kínos lenne egy olyan terméket levenni a kínálatból, amit egy nappal korábban éppen a Főnök reklámozott.)

 

5 okosság a "mit kezdjenek az újságok a mobillal" témáról

 
A nyomtatott lapok kornyadoznak, az online újságok keresik üzleti modelljüket, közben pedig szépen fejlődik a mobil (telefonos) hírszolgáltatás. Ennek egyik oka az, hogy az újságolvasás hagyományosan mindig is mobil tevékenység volt: az emberek legtöbbször nem az asztalhoz csavarozva, hanem jártukban-keltükben (utazás, várakozás, üres percek) szoktak újságot olvasni.

Michele McLellan, a Knight Digital Media Center bloggere 5 pontban foglalta össze egy néhány nappal ezelőtti, a mobil hírekkel foglalkozó kurzus legfontosabb tanulságait. Én az ő bejegyzését próbálom interpretálni:

1. A tartalom továbbra is fontos, de egyre nagyobb szerepet kap a kényelem. Sokan (egyre többen?) hajlandók pénzt fizetni egy mobilos újság-alkalmazásért, mert az kényelmesebben, praktikusabban használható, mint az újság ingyen elérhető webes változata.

2. A mobil tartalom csak akkor működik, ha valaki foglalkozik vele. Ez persze nem tűnik valami falrengető bölcsességnek, pedig tényleg vannak, aki azt gondolják, hogy a webes hírekből elég automatikusan lebutítani valamit mobilra. Technikai értelemben működik, a mobilon olvasók valós kiszolgálására azonban nem alkalmas módszer.

3. A mobil tartalom nem lebutított weboldal, hanem saját igényekkel, lehetőségekkel bíró valami. Önálló stratégia kialakítását igényli.

4. A mobilos híreknél nagyon fontosak a helyi, a helyhez kötődő (geo location) és a közösségi tartalmak. Újabb érv, miért nem elég leegyszerűsített weboldalakat nyomni a mobilon.

5. Miközben imádjuk az okostelefonokat, fejlesztjük a jobbnál jobb hír-alkalmazásokat, nem szabad megfeledkeznünk a "buta telefonokról" és főleg azok (nem feltétlenül buta) tulajdonosairól. (Természetesen a kétféle piac nagyon eltérő megközelítést igényel.)

A Guardian a múlt év decemberében jelentette meg iPhone-os újság-alkalmazását, amiből januárban 68.979 darabot adott el. Az alkalmazás ára 3,99 dollár, vagyis változatlan eladási ütem esetén egy év alatt 3,2 millió dollárt hozna a Guardian konyhájára. (Takaros összeg, de eltörpül a Guardian News Media csaknem 50 millió dolláros 2008/9-es veszteségéhez képest - ezt persze jórészt a nyomtatott média hozta össze.)

Idehaza a médiacégek mintha megfeledkeznének a mobilosokról. (Van bajuk éppen elég?) Furcsa módon mintha csak a Sanomát érdekelné ez a piac. Sokat jövök-megyek, kevés ember kezében látok újságot, egyre többében okostelefont. Vajon olvasnának rajta híreket, ha lenne mit? 
 

Újságok az iPaden

 
Unod, hogy mostanában gyakran foglalkozom egy olyan eszközzel, ami 1) éppen csak most került a piacra, 2) nem kapható a sarki boltban (sőt, Európában még nem is forgalmazzák), 3) túl drága ahhoz, hogy rövid időn belül tömegcikké váljon? Türelem! Itt, a Médiablogban az iPad nem azért visszatérő téma, mert divatos, új cucc, hanem mert hatással lehet az újságok jövőjének alakulására.

Nekem ugyan még nincs iPadem (nem is lesz mostanában), így továbbra is személyes tapasztalatok híján, a weben bőségesen elérhető beszámolók alapján írok a fejleményekről. Arról, hogy az első hetek tapasztalatai alapján még nem látszik, ahogy az iPad éppen megmentené az újságokat.



Az elmúlt két hétben több, mint 500.000 készüléket adtak el. Az első napokban a boldog iPad-tulajdonosok nagyjából 1 millió alkalmazást és 250.000 e-könyvet töltöttek le. (Az adatok kissé kuszák, mivel az iPadra is töltenek le iPhone alkalmazásokat.) A vásárlási / letöltése adatokból az is kiderül, hogy a legnépszerűbbek az iPad-kiegészítő alkalmazások, amit a játékok követnek. A fizetős újságoknak eddig nem sikerül bekerülniük a legnépszerűbb 10 alkalmazás közé.

Népszerűek viszont az ingyenes ipados lapok. Kérdés tehát, hogy amíg ingyen letölthető az USA Today, a Financial Times (és néhány további kiadvány) iPadra készült változata, ki fog 17.99 dollárt (a print+online kombinált előfizetés 167 százalékát) fizetni a Wall Street Journal iPad-kiadásáért? (Nyilván az, aki benyújthatja a számlát a cégének.)

Az ingyenes alkalmazások mellett természetesen konkurenciát jelent az egész web is, hiszen az iPaden elérhető valamennyi "hagyományos webes" újság is. Lehet, hogy kicsit macerás az iPaden a webre/egeres navigációra optimalizált oldalak használata, lehet, hogy ezek nem használják ki az iPad lehetőségeit, viszont INGYENESEK. Ez pedig egyelőre verhetetlen érvnek tűnik.

 

FLYP - Valami más

 
Az American Journalims Review friss számában hosszú cikk foglalkozik azzal, miben is különbözik az "igazi multimédia" egy szöveg + fotók + videók összeállítástól.

Természetesen mindenki tudja, hogy a "rich media" valami más, összetettebb megjelenési mód, mint a hagyományos, fotókkal, vagy videókkal illusztrált szöveg, abban minden összetevőnek önálló szerepe van, az egyes médiatípusok kölcsönösen erősítik egymást, mégis kevesen csinálnak ilyesmit. Bonyolult, különös szakértelmet kíván és drága.

Azt hiszem valamennyi felsorolt kritériumot teljesíti a FLYP, az az online képződmény, ami azt állítja magáról: "More than a magazine" (Több, mint egy magazin.)

Valóban több. A FLYP oldalain egymás mellett él e szöveg, a videó, az animáció. Érződik, hogy mindegyik témához próbálják megtalálni az ideális előadási módot. Nem szokványos az egész megjelenés, a felhasználói felület, mégis hamar otthon érzi magát az ember.

Jim Gaines főszerkesztő szerint a hagyományos magazinok azért vannak kerülnek egyre mélyebb válságba, mert túl sok pénzt költenek a nyomdára és a terjesztésre. A FLYP tisztán online kiadvány, vagyis nincsenek ilyen költségei. A "megtakarított" pénz egy részét tehát drága anyagok előállítására költik.

A FLYP üzleti modellje még elég sajátos. A kiadvány reklámokat nem tartalmaz, előfizetési díjat nem szednek. Van viszont egy házi multimilliomosuk, aki egyelőre fizeti a számlákat.
(A hosszabb távú tervek szerint a jövőben majd a kevés, de drága, a tartalomhoz illeszkedő "rich media" hirdetést helyeznek el anyagaikban.)

Határozottan tetszik nekem ez a FLYP. Még akkor is, ha nem hiszem, hogy erre vezetne a kiút a média válságából. Nem hiszem, hogy a jövőben tömegesen jelennének meg ilyen kiadványok, viszont egy-kettő érdekesen színesítheti a kínálatot.

Nem tudom miért, de valamilyen rokonságot érzek a FLYP és a néhány hónappal ezelőtt bezárt Zona.hu között. Remélem, a FLYP előtt hosszabb élet, szebb jövő áll!
 

Digitális átállás? Mire?

 
Miután a (komoly)zeneipar kihalása után átigazoltam a médiaiparba, évekig tudományos-ismeretterjesztő "tech" cikkek gyártásával foglalkoztam. Akkoriban sokat olvastam (és írtam) a digitális televíziózásban rejlő Óriási Lehetőségekről és annak ellenére, hogy tévét már akkor sem nagyon néztem, magam is hittem a dologban. Most itt a "digitális átállás" (nem csak nálunk), az Óriási Lehetőségeknek meg nyoma sincsen. Persze, javul a kép- és a hangminőség, újabb csatornák közül válogathatunk (vagyis megállapíthatjuk, hogy a csatornák száma és nézhető műsorok minősége között nem áll fenn egyenes arányosság), de ezzel nagyjából vége is a történetnek.

Ha visszalapozol a néhány évvel ezelőtti lelkes cikkekre (szerencsére az én témába vágó írásaim fellelhetetlenek a weben) olvashatsz az interaktív tévézésről, a közvetlen rendelésről, a személyre szabott csatornákról és még sok más csodáról. Mindezt természetesen nem az ujjukból szopták az újságírók, inkább a digitális bizniszben érdekelt cégek stratégiai látnokainak és  marketingeseinek víziói szűrődtek át a médiába. (Igen, én is beszoptam.) A lehetőségek (technikai értelemben) vitathatatlanul léteznek. Csak a tévétársaságok nem élnek velük. Ők továbbra is a hagyományos műsorgyártásban vannak otthon, ezt értik, érzik, ezt tudják eladni. A digitális tévézés újfajta lehetőségeinek kiaknázásához újfajta gondolkodásra, kísérletezésre, kockázatvállalásra lenne szükség. Bocs, azt inkább nem. (Sok kiadás - bizonytalan bevétel.) Főleg most nem, a válság kellős közepén. "Egyébként sem lenne min nézni az újfajta műsorokat"- hárítják a tévék a készülékgyártókra a felelősséget. ("Minek újfajta készülékeket fejleszteni, gyártani, ha nincsenek műsorok hozzájuk ?" - válaszolják az elektronikai cégek.)

Tényleg, minek is? Azt, amit 10-15 éve a digitális tévézés ígért, azóta megvalósította az internet. Kicsit talán többet is. Minek akkor most újra feltalálni a spanyolviaszt? (A legtöbb tévétársaság amúgy sem tud mit kezdeni az internettel. Talán inkább erre kéne kicsit rágyúrni! Olcsóbb, egyszerűbb.)

Én már évekkel ezelőtt túlestem a digitális átálláson. Kábeltévé-szolgáltatóm már jó ideje digitálisan nyomja. Szebb a kép. Van (elég béna) elektronikus műsorújság. Van 80 nézhetetlen csatorna. A korábbinál valamivel magasabb a havi számla. Nagyjából ennyi. Miért kell ennek akkora feneket keríteni?

--------------
Két bejegyzés között kövess a Twitteren (is)
Linkek, hírek, ajánlatok.
358 ember nem tévedhet! (nagyot)

 

Kinek kell a digitális kiadás?

 
A hét egyik "médiahíre" (legalább fél tucat helyen megjelent), hogy digitális kiadással állt elő a Heti Válasz.

A digitális kiadás elvileg nem rossz rossz dolog. A nyomtatott lap interneten terjeszthető pontos mása, amiért pénzt lehet kérdni, ráadásul használatával rengeteg erdőt megkímélhetünk a kivágástól. A baj csak az, hogy a lapokat nem képernyős olvasásra tervezik, ezért a digitális kiadások képernyős olvasása küzdelmes, kinyomtatásukkal meg újra beállunk az erdőirtók közé. (+ a nyomtatási költség, + a nyomtatással járó vacakolás.) A digitális kiadás felhasználói oldalról nézve tehát egyesíti a print ls az online újság hátrányait.

Ezek a kiadványok a legtöbbször azonban nem annyira a felhasználók (olvasók), mint inkább a kiadók gazdasági vezetőinek elképzeléseit tükrözik. A "klasszikus" digitális újság kicsit konzervatív, évekkel ezelőttről visszamaradt öszvérmegoldás, ami nagyon kevés kiadványnál működik kiugróan jól, kipróbálása viszont nem jár óriási beruházással.

A PDF-alapú hasonmás kiadás jó dolog, de kicsit poros, keveset tud.  A digitális kiadványok piacának  a flash technológia adott igazi lendületet. A Nxtbook Media, a Texterity, az Olive Software  a Zinio, a Pressmart ma már több ezer kiadványt gondoz.. Ezek egy része már nem egyszerű hasonmás kiadvány, nem pótlék,  hanem a magazin interaktívvá tett, felturbózott változata. A hibrid szolgáltatók nem csak digitalizálják a kiadványt, hanem az egyszerű "újságból" több platformos, interaktív kiadványcsaládot állítanak elő.



Ehhez képest a Heti Válasz digitális kiadása, amit a 3D Digitálsi Publikáció készít elég kezdetleges.
Az "igazi" lapra emlékeztető animált lapozás felesleges. A nagyítás, nyomtatás, könyvjelző funkcióktól nem esek hanyatt. más extrát nem kapok.
A Heti Válasz digitális előfizetése mindössze 16 százalékkal olcsóbb, mint a "normál"  belföldi előfizetés. Ahhoz képest, hogy a lap költségeinek 50-70 százalékát (papír, nyomda, terjesztés) megspórolják, nem túl nagyvonalú engedmény. (A hagyományos lapkészítés költségeihez képest a digitális kópia gyártása - főleg ebben az egyszerű formában - filléres tétel.) Igazán jól a külföldi előfizetők járnak, mert nem több hét késéssel és elfogadható áron jutnak a laphoz. Vajon a HV esetében ők mennyien lehetnek?
 

A CNN a Facebook" barátja"

 
Január 20-án tartják a szezon legnagyobb showműsorát, Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke beiktatását. Normális időkben egy ilyen beiktatásra legfeljebb néhány tízezer ember kíváncsi, idén viszont 2 milliós tömegre számítanak. Ez persze csak a washingtoni közönségre vonatkozik, a tévéken és a weben további milliók követik majd az eseményeket..

A CNN eleve a biztos befutó nyugalmával készülhetne a beiktatásra, ők azonban nem férnek a bőrükbe. A Facebookkal szövetkeztek, hogy az élő (webes) közvetítést az élmény barátokkal történő megosztásával, kibeszélésével kombinálhassák.

Hú, de messze vagyunk mi ettől...

 

"Fiatalos tartalom"

 
Nincs olyan messze az az idő, amikor még 60-as átlagéletkorú pártvezetők határozták meg, mi is kell a fiataloknak. Manapság ilyesmiről szó sem lehet, a politikusoktól az üdítőital-árusokig mindenki inkább azt szeretné megtudni, mire is vágynak a fiatalok. Természetesen így van ezzel a média is.

Évek óta olvasom a különböző nyilatkozatokat, tanulmányozom az "olvasásra nevelési" programokat és nem győzök csodálkozni. Úgy látom, ahogy korábban azt gondolták, hogy a kisgyerek ugyanolyan, mint egy felnőtt, csak még nincs feltöltve kellő tudással, sok hazai sajtóvezér is azt hiszi, hogy a fiatal médiafogyasztó csak azért nem olvassa a lapját, mert 1) nem tud róla 2) nem tanították meg otthon / az iskolában "helyesen" újságot olvasni. Tévedés.

Hosszas magyarázkodás helyett nézd meg a Demos TV The Video Republic című videóját:



Utószó:

A héten adták át a Népszabadság új, integrált szerkesztőségét. (Erről a Kreatív Online-on részletes beszámolót olvashatsz. A Népszabadság Online lényegesen gyengébb tudósításában látható egy hosszadalmas és unalmas, rosszul vágott videó. Az ebben Vörös T. Károly főszerkesztő és a Tamás Ervin főszerk. helyettes, valamint Kovács Tibor vezérigazgató beszélnek saját kiadványuk nagyszerűségéről. (VTK végig egyes szám első személyben, még véletlenül, egyszer sem csúszik ki a száján egy "mi".) Részükről tehát minden rendben. Már csak az értetlen, bunkó közönségnek kellene felnőni hozzájuk...

(Tudom, igazságtalan vagyok, hogy mindig a Népszabadságot piszkálom, de hát itt történik ez-az. Mit lehetne írni például  Magyar Hírlapról?)

 

Megváltó videó?

 
Nagyon sok online lapnál gondolják úgy, hogy a legbiztosabb túlélési / előremenekülési stratégia az online videók bevetése. A valóság azonban az, hogy ma már az olvasók nem hatódnak meg néhány videótól, inkább természetesnek veszik, hogy vannak.

A kérdés most leginkább az, hogy miről szóljanak és milyenek is legyenek ezek a videók?
Tulajdonképpen két iskola létezik. Az egyik szerint a webes videónál csak a hírérték és a gyorsaság számít, a minőségnek lényegében nincsenek alsó határai. A legtöbb webes videó csak egy gyors tudósítás valamilyen rendkívüli eseményről, nincs mit csiszolgatni rajta.

A másik megközelítés szerint a online újságba kerülő videókat is ugyanúgy ki kell dolgozni, mint a cikkeket, vagy  fotókat, vagyis a felvételek készítését profikra kell bízni. Ha egy online újság ad magára, akkor a gyors hír-videók mellett mélyebb, kidolgozottabb videó-riportokat is készít. Ezekben, illetve az online dokumentumfilmekben érvényesülniük kell a filmkészítés webre szabott szabályainak.

Colin Mulvany, a Mastering Multimedia blog szerzője szerint minden szerkesztőnek érdemes lenne feltennie magának.néhány alapvető kérdést. (A dőlt betűkkel szedett szöveg az én megjegyzéseimet tartalmazza.)
  • Mit vár a szerkesztőség a videóktól? (Tudom, rengeteg látogatót. Inkább azt kellene elképzelni, hogyan illeszkednek a videók a többi tartalmi elemhez. Nem elég néhány összecsapott videók odabiggyeszteni a cikkek mellé. A szövegek, fotók és videók együttműködése felelős szerkesztői döntést igényel.)
  • Mennyire fontos a videók minősége a közönséged számára? (Az erre a kérdésre adott válasz, illetve az ez irányú kutatások különösen érdekelnének a Zoom.hu esetében, mivel ők éppen az intenzív videózással próbálják megkülönböztetni magukat a többi híroldaltól.)
  • Invesztált pénzt a szerkesztőség a videós emberek képzésébe, hogy azok képesek legyenek egy történet elmesélésére, annak vágására? (Egyesek hajlamosak azt hinni, hogy azért, mert a videókon nagyon népszerű tud lenni egy-egy amatőr videó, bármilyen barkácsmunkával sikereket lehet elérni.)
  • Léteznek olyan a videóbarát vezetők a szervezetben, akik képesek kiszórni a rossz ötleteket és hatékonyan támogatni a munkaigényesebb videókat? (Egyes online lapok anyagait nézve az az érzésem, hogy a videót-ügyet inkább technikai kérdésként kezelik és nagyjából a webmester szintjére delegálják.)

Be kellene látni, hogy az online videók publikálása nem menekülési útvonal azok számára, akik nem tudnak/akarnak írott szövegekből színvonalas online újságot összeállítani. Ha videókat raksz egy "C" kategóriás "portálra", az csak egy videókkal felcicomázott "C" kategóriás online újság marad.
 

Az ATV új honlapjáról

 
Úgy látszik, nálunk egyre nagyobb az igény az erősen elkötelezett tévécsatornák iránt. Jobbról a HírtTv, balról az ATV, akinek meg egyik sem felel meg, bámulhatja a vértelen "közszolgálatit", vagy a kertévék agymosó műsorait.

Persze nem a tévéadásokról, hanem az ATV új honlapjáról akarok írni. Ahogy már említettem, a tévés honlapokkal foglalkozó előadásra készülök és megdöbben tapasztaltam, hogy a www.atv.hu a Dream Interactive hibaüzenet oldalára vezet. (Én ebből legalább sejtettem, hogy készül az új site, de biztos sokan voltak, akik nem értették, mi is történt. Óriási kommunikációs hiba! ) A honlapkészítés más, mint a házépítés. Van bőven hely, felesleges előre lerombolni a régit. Ha valamiért ez elkerülhetetlen, akkor kell egy ideiglenes oldalt gyártani, ahol be lehet jelenteni a premier időpontját, vagy akár fel is lehet ajánlani a címüket megadó érdeklődőknek egy e-mail értesítést. Az ATV esetében egyik sem történt meg.

Az előadás diáit gyártva ma adtam még egy esélyt az ATV-nek és láss csodát, felbukkant az új honlap! A Dream Inteactive igyekezete azonnal látszik, megpróbáltak valami korszerűt, webketteset kiállítani, csak hát az a baj, hogy kevés az anyag.

Az ATV meghatározó műsorai többé-kevésbé elegendőek az esti műsorsáv kitöltésére (napközben főleg "közvetlen ajánlatokkal dúsított ismételgetéssel múlik az idő), ez azonban kevéske egy (elvileg) folyamatosan működő honlap etetéséhez. Ennek megfelelően igen "szellős" a nyitóoldal. (Egyáltalán, értelmezhető hírszolgáltatóként egy olyan webhely, ahol a "CÍMLAP" középpontjában egy 2 nappal ezelőtti interjú - Gyurcsány Fridinél - áll?)



Kevés az anyag a Hírcentrumban (és nincs jelölve mi a cikk és mi a videó), értelmezhetetlen mi a közösségi a Közösség oldalban, viszont aki lemaradt valamelyik korábbi műsorról annak egész használható a Videótár.

Van RSS, vannak címkék (de nem úgy, ahogy kellene), vannak kapcsolódó anyagok. Nincs nagyítható videó, nincs beépítőkód,, nem lehet ajánlani az anyagokat ismerőseinknek, . nincs lehetőség hozzász...)

A korábbi honlaphoz képest ez a mostani jelentős előrelépés, de azért azt hiszem, ennél lehetne nagyobb álmodni!
 

Nyílt levél a videókról

 
Néhány nappal ezelőtt Andy Dickinson nyílt levélben fordult a lapigazgatókhoz és a főszerkesztőkhöz. Nem vagyok biztos benne, hogy az online videókkal foglalkozó írás minden hazai címzetthez eljutott, ezért most én is segíteni próbálok a kézbesítésben.

Egy videót több időbe telik elkészíteni, mint egy szöveget. (Videózással ugyan nem foglalkozom, de mostanában készítettem néhány hangos képsorozatot. Egy 3-4 perces anyaggal símán elpepecseltem 6-8 órát úgy, hogy a képeket készen kaptam, azokkal nem kellett foglalkoznom. Melyik szerkesztőség hajlandó / képes ennyi munkát megfizetni?) Az olcsóbb, rugalmasabb berendezéssel, a megfelelő stílus megválasztásával lehet valamit spórolni, de a videó előállítása akkor is kemény ráfordítás az amúgy is elfoglalt szerkesztőség számára.

Amikor a főnökség elkötelezi magát a videók (multimédia anyagok) készítése mellett, pénzt biztosít a produkciókra, valójában még nem tett meg minden tőle telhetőt. Az igazi segítség az, ha felismeri, hogy az embereknek időre és megfelelő képzésre van szükségük, hogy elsajátíthassák a megfelelő technikákat, szakmai fogásokat.

Az a vezetőség, amelyik úgy követel eredményt, hogy nem biztosít lehetőséget a képzésre és a kísérletezésre nem az innovációt segíti, hanem rombolja saját munkatársai hitelét. A felülről támasztott elvárásoknak és a szerkesztőség kapacitásának illeszkedniük kell egymáshoz. (A túlterhelt belső embereknek nincs idejük videóval /podcastinggal / multimédiával vacakolniuk, a külső szolgáltatóktól rendelt tartalomra pedig nem futja az amúgy is szűkös, legfeljebb csak néhány külsős "cikkíróra" kalkulált költségvetésből. Feltételezhetően itthon is a 22-es csapdája határozza meg a szerkesztőségek életét.)

Nem segít a terhek viselésében az a főnök, aki a normál napi munka mellett várja el, hogy az emberei videókat készítsenek. Az átgondolt szerkesztőségi stratégia nem csak teret és időt biztosít a produkciókra, de figyelembe veszi, hogy egy jó ötlet alapos kidolgozása fontosabb, mint a lapzárta.

Hát, nem tudom. magukba szállnak-e a médiavezérek Dickinson levelétől . (Valahogy nehezen tudom elképzelni.) Itthon még nem hallottam olyat, hogy digitális fényképezőgépet nyomnának az újságírók kezébe, videózásra akarnák rávenni az "egyébként is ráérő" fotósokat, olyan szerkesztőségről viszont hallottam már, ahol a napi kötelező "adag" mellett az online kiadásba is próbálnak íratni az újságírókkal. Ingyen. Ilyenkor érti meg az ember, miért torzul el egyes újságírók arca, ha az "online újságráról" hallanak.
 

Podcasting - Élve eltemetnéd?

 

Még fél éve sincs, hogy a Webisztán rosszkedvű bejegyzésben eltemette a "halva született" podcastingot. Minden jel arra mutat, hogy élve.

"A podcast létjogosultságát az adja, hogy nem vagyunk folyamatosan szélessávú net közelében, így nem árt, ha automatikusan előtöltődik egy csomó "majd megnézem/meghallgatom" műsor." - írta HH.

A "halott" azóta is elég aktív. A MediaShiftben megjelent interjúban John Byrne, a BusinessWeek.com főszerkesztője például arról beszél, hogy náluk valamennyi podcast "adást" legalább 1 millióan töltik le havonta. Ez lenne a kudarc?

A napokban jelent meg az eMarketer friss kutatási jelentése, amiben a következő évekre az aktív podcast fogyasztók számának meredek növekedését jósolják. Persze, tudom, az ilyen adatok sokszor túlzottan optimisták, gyakran ilyen-olyan üzleti érdektől is vezéreltek, ennek ellenére komoly lehetőséget látok a podcastingban.

A weboldalakba épülő hangos tartalmakkal nem  is lenne semmi baj. A közönség java részét a túlbonyolított, rosszul megmagyarázott "podcast" fogalom riasztotta el. "A podcast olyan, mint az RSS" magyarázat csak ront a dolgon, mert az RSS is inkább a misztikus, érthetetlen dolgok közé tartozik. (Képzeld el mi lenne, ha az újság előfizetést, mint "newscastingot" próbálnák eladni, és ajánlatban hosszasan, ecsetelnék, hogyan működik az újságkihordó...)

A podcasting előnye, hogy rövid (emészthető), téged érdeklő, profin elkészített programokat tölthetsz le igen egyszerűen. Akkor hallgatod meg ezeket, amikor a kedved tartja és úgy, ahogy jó neked. Saját gépeden, hordozható (mp3) lejátszóra letöltve, vagy CD-re kírva... A podcasting ideális platform mindazok számára, akik jól körülhatárolt közönséghez kívánják eljuttatni viszonylag szűk témakörrel foglalkozó az üzenetüket. (Vagyis "narrowcasting", de ezt csak magunk között mondom.) Nagyjából ennyi a lényeg.

Téves volt a podcasting eredeti pozicionálása is.
Nem igaz, hogy bárki képes mások számára is érdekes. élvezhető podcast műsorokat készíteni.
Nem igaz, hogy bármilyen téma alkalmas podcastolásra.
Nem igaz, hogy ezeknél a műsoroknál nem számít a minőség, bármilyen kezdetleges eszközökkel elkészíthetők.
(Nagyjából mindez elmondható a videókra is, de ott létezik egy közönségréteg, amelyik imád kukkolni, illetve mások bajain kárörvendeni. Podcastingban a pofára eső kisgyerek, vagy a terített asztal alól az abroszt lerántó kutya nem érvényesül.)
A jó podcasting adásokhoz tehát jó program kell, ezeket rendesen előkészítés után profi módon kell felvenni, vágni, esetleg keverni.
Lehet, hogy léteznek jó amatőr podcast programok, de a népszerű műsorok többsége mögött profi tartalomszolgáltató, vagy üzleti szolgáltatás áll.

Nem halt meg tehát a podcasting, hanem itt is a Gartner által olyan kitűnően leírt "hype" görbe figyelhető meg: 2004-ben megjelent egy új technológia (a podcasting), jött a túllihegés (a podcasting mindennél jobb, mindenre jó, nem hizlal és még a fogaidat is fehéríti...) - ez zajlott 2005-ben, a következő évben jött a nagy pofára esés, csalódás, és az ilyenkor szokásos túlreagálás, mostanában meg kezdenek a helyére kerülni a dolgok.

 

Nem minden online videó nyerő

 
Doransky írja, hogy az ügynökségek az új médiás projektekkel kapcsolatban kezdenek átlépni "az elutasító fázisból a 'félelemetes meghódítandó ismeretlen' szakaszba". A képet ilyenkor rendszerint még átszínezi a hype-hatás is: Az új eszközöket, megoldásokat kötelező jelleggel még akkor is bevetik, amikor semmi szükség rájuk. Így születnek már évek óta a teljesen öncélú flash animációk és így kerülnek hosszadalmas "beszélő fejek" videóra az egyébként pillanatok alatt átfutható szövegek is.

Egy friss (amerikai) kutatás szerint a nézők jelentős része azonnal lepattan az online videókról, ha ott reklám tűnik fel. Ezen legfeljebb csak azok lepődnek meg, akik nem szoktak online videókat nézni, viszont korábban sokp pénzért megvették a X. médiakutató cég tanulmányát, amiben azt írták, hogy az online videókba épített reklámokbó származó bevétel 2010-re a mostani összeg kétszázszorosára. nő.

Ha megnézzük a legnépszerűbb videómegosztók forgalmának növekedési görbéjét, azt extrapolálva kiszámítjuk a 2010-es forgalmat, majd feltételezzük, hogy a valamennyi filmecske elé egy kis "in-stream" reklámot biggyeszthetünk tényleg mutatós számok jönnek ki. A valóságban azonban a dolgok máshogy működnek.

Az internetes videókat két okból nézni meg az ember. Valahonnan (ajánlásból, leírásból) tudja, hogy számára fontos tartalom van rajta, vagy csak úgy kattintgat-nézeget. Az első kategóriába esők - ők szokták a macerás regisztráció ellenére is a különböző tanulmányokat is letölteni - a vágyott tartalomért cserébe elviselik a reklámokat. Sőt, ha a reklám ügyesen kapcsolódik a vágyott tartalomhoz, még oda is figyelnek rá. A második csoportba tartozók, a kattintgatók - ők vannak többen - az élményt, újdonságot, szórakoztatást- keresik. Ha ehhez hosszú, unalmas reklámokon vezet az út, akkor köszönik, de nem kérik, kattintanak tovább

Ha kicsit alaposabban belegondolunk, nincs ebben semmi új. Aki értékes, egyedi máshol el nem érhető informáckókat árul, nyugodtan kérhet valamit (pénzt, kötelező regisztrációt, reklám megnézését) értük. Aki tömegárút kínál, az örüljön minden érdeklődőnek. Az ügynökségeknek meg kell tanulniuk, melyik fajta anyag hogyan használható. Az "in-strem", vagyis a videóba beágyazott reklámok mellett más, kevésbé erőszakos módon is ki lehet aknázni a az online videók népszerűségét.

 

Változások a szerkesztőségi kultúrában

 
A tavalyi év egyik szakmai szenzációja volt a Telegraph print és online szerkesztőségének összegyúrása és a többplatformos, multimédiás, mosó-vasaló csodaszerkesztőség felállítása. Miközben a világ négy sarkából érkező szakmai delegációk az új képződményt csodálták, én azon tűnődtem, hogy tudták a korábban a nyomtatott lapkészítésben dolgozókat ilyen gyorsan átképezni. Egyre inkább az az érzésem, hogy sehogy. (A szaksajtóban megjelent beszámolók szerint minden emberre 1 óra tréning jutott. Ennyi idő legfeljebb arra elég, hogy egy pszichológus felmérje az átalakulás sújtotta dolgozó lelki állapotát.)

Ha átéltél már ilyesmit, akkor tudod, hogy a Nagy Átalakítási Projektek számos ponton léket kaphatnak. Ha legfelül születik a döntés, akkor az valahogy nagyon nehezen jut le a "végekre". (Nemzetközi - "multi" - cégeknél már a "régiókba" érve elakadhat a dolog.) Általában már az igazgatóságban is vannak ellenérdekeltek, de szinte egészen biztos, hogy a középvezetés egy jelentős része ellenérdekelt a változásokban, nem érti az egészet, vagy csak fél bármilyen változástól. Ilyenkor nem nehéz elképzelni, mi jut le az Egyszerű Dolgozó szintjére. (Ha bárkinek is politikai példák jutnának az eszébe, az csak a véletlen műve.)

(A másik irány sem egyszerűbb: A legtöbb nagy cégnél - vagyis a nagy médiacégeknél is - pártolják az "alulról jövő innovációt". Elvileg. A gyakorlatban kevés helyen fordul elő, hogy az alulról érkező kezdeményezések változatlan formában beépüljenek a vállalati stratégiába.)

A leírtakat tovább bonyolítja, a változások tulajdonosváltással, felvásárlással, cégek egyesülésével - világ proletárjai - járnak együtt. (Ha átéltél már ilyet, tudod miről van szó, ha nem, akkor addig jó, amíg nem tudod.) A termékszerkezet, a cégstruktúra, a munkafolyamatok gyorsan átalakíthatók (papíron), a cégkultúra átalakítása viszont ennél sokkal nehezebb, bonyolultabb.

Mindez most Steve Outing cikkéről jutott az eszembe, ami (részben) arról szól, hogy az átalakuló szerkesztőségekben a szervezeti, munkaköri, infrastrukturális változások messze megelőzik a szerkesztőségi kultúra átalakulását. Nincsenek csodák!
 

A színfalak mögött - NY Times

 

Bár a legtöbb bérlő már korábban beköltözött, hivatalosan csak a múlt héten nyílt meg a New York Times Building, a Renzo Piano sztárépítész tervezte 52 emeletes felhőkarcoló. A korábbi terveknek megfelelően végre egy helyre költözhetett a nyomtatott lap és a nytimes.com szerkesztősége. A megnyitó alkalmából kiadott közlemény a 21. századi építészeti megoldásokról és a környezettudatos megoldásokról zeng ódákat és természetesen nem említi, hogy azokat a bírálatokat, amiket a New York Times Company a megalomán beruházásért korábban begyűjtött.

A lap vezetőinek korábbi nyilatkozataiból kiderült, hogy az összeköltözés ugyan fontos lépés, a print is az online kiadás folyamatosan közelít egymás felé, de szó sincs a teljes és az azonnali szerkesztőségi integrációról.

A New York Times Company honlapján megjelentetett kissé propagandisztikus videó annak ellenére érdekes, hogy nagyon is megkomponált a színfalak mögé történő "spontán" bepillantás. Érdekes, hogy miközben egyes irodaépítészek az egyterű irodák, és a cipősdoboz-munkahelyek divatjának végéről beszélnek a képeken egyterű irodát és cipősdoboz-munkahelyeket láthatunk. Még érdekesebb a videón látható lapindító értekezlet. Nem a tartalma - azt nyilván meghatározta a kamera jelenléte - hanem a módja. A szerkesztőség közepén, íróasztal-barikádokkal elválasztva tanácskoznak az újságírók. Egy vagyonokért megtervezett, 100 százalékosan a munkafolyamatokhoz illesztett szerkesztőségben nem sikerült valami jobbat kitalálni? Vagy esetleg az értekezletek hosszát próbálják eleve szabályozni azzal, hogy nem lehet leülni?
 

Bloggerek a tévében

 

A blogolás és a tévészereplés a kommunikáció két teljesen eltérő módja. Ha van is a kettő között átjárás, az mindenképpen kivétenek számít.

Mindezt saját tapasztalatommal is megerősíthetem. Miközben évek óta változatlan (vagy inkább növekvő) lelkesedéssel blogolok, mindig komoly frusztrációt okoz, ha a tévében kell szerepelni. (Szerencsére ritkán fordul elő.)

A blog szabadságával szemben a tévében a legzavaróbb, hogy közted és a közönség között ott a műsorvezető, aki vagy hülyének tetteti magát (így próbálja képviselni az Átlagos Értelmi Képességű Nézőt), vagy valóban az is.

Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok tévéképes. Elve gyorsan beszélek, ha izgulok mégjobban felgyorsulok, ilyenkor aztán hogy utolérjem saját magam, néha hurokszerűen vissza is ugrom mondanivalómban. (Olyasmi ez, mint az elütések itt, a szövegben.)

A tévéműsorok komoly hiányosságai, hogy nem lehet ugrani az anyagban és nincsenek benne linkek. Sajátos előadás-technikával megpróbálhatod ezeket pótolni, de nem biztos, hogy a nézők érteni fognak

A blog lényege nem az okoskodás, hanem a közönséggel folytatott párbeszéd. A tévében ilyesmiről szó sem lehet, fogalmam sincs, hogy mondandómból mi az, ami felfogható és mit nyelnek el az elektronok. (Ha  „betelefonálnak” a nézők, akkor általában már nagy baj van.)

Mark Glaser  a Mediashiftben éppen arról ír,  hogy néhány blogger megpróbálja a tévére transzponálni webes sikereit.  (Vagy fordítva, a tévék próbálják kihasználni egyes bloggerek népszerűségét?  A Glaser által tanulmányozott TMZ.com pletykablog ugyan veszít valamit az éléből, de viszonylag élvezhető marad.  A nagyszerű  GigOm technblogot  író Om Malik viszont rettenetes a tévében. (Erről mi is meggyőződhetünk.)  Kérdés persze, hogy mihez mérjük teljesítményét. Ha saját blogjához, akkor valóban gyenge, de a magyar tévés mezőnyben ez a produkció egyáltalán nem lenne annyire kirívóan gyenge.

Van átjárás a különböző platformok, közegek, műsorok között? A televízió már számtalanszor bebizonyította, hogy általában nincs. Attól, mert sikeres sportolóként, szépségkirálynőként, politikusként korábban milliók voltak kíváncsiak rád, egyáltalán nem biztos hogy az esti híradó, vagy egy szórakoztató izé, vagy egy környezetvédelmi magazin műsorvezetőjeként is kíváncsiak lesznek rád. Hacsak azért nem, hogy a bénázásodon szórakozzanak.

 

Pakold szét!

 

Szép és fontos dolog a print és az online szerkesztőség szervezeti integrációja, de igazán akkor kezd érdekes lenni a dolog, amikor kezd kialakulni az anyagoknak elosztásának, illetve a nyomtatásban és a weben megjelenő tartalom összekapcsolásának a gyakorlata.

Mindy McAdams Washintonban járt. A repülőn a „normális” körülmények között online olvasott Washongton Post került a kezébe. Tetszett neki, hogy a cikkek mellett szép nagy (nálunk elképzelhetetlen méretű) szövegdobozban hivatkoznak az online kiadásban látható videókra, olvasói vitákra. Szállodájába érve természetesen mindent ki is próbált, meg is írt.


Forrás: Teaching Online Journalism

Józan ésszel belegondolva nincs ebben semmi különös. Miért is ne használná ki egy lap a kétféle csatorna lehetőségeit? A videók, fotók egyes témákhoz új dimenziókat adhatnak (közben a videókat felvezető reklámmal bevételt is termelnek). A nyomtatott lapok az olvasói véleményeket általában olyan késéssel közlik, amikor az eredeti cikkre szinte már senki sem emlékszik. Logikus tehát, hogy felhívják a figyelmet az online kiadásban zajló vitára.

Ezekkel az egyszerű módszerekkel a korábbinál erősebben köthető az olvasó a brendhez. Ha érdekli a téma, a nyomtatott lap elolvasása után is visszamegy a webes kiadásra. Ehhez persze az kell, hogy az anyagok már eleve ezeket a lehetőségeket figyelembe véve készüljenek, a szerkesztők képesek legyenek dönteni a megjelenések helyéről, időzítéséről. És persze az is, hogy ne legyen átjárhatatlan „berlini fal” a print és az online szerkesztőség között.

 

Beszélő újság

 

Két friss felfedezésem is van: A napilapipari tanácsadó John Duncan The Inksniffer blogja  illetve az Economist hangos kiadása.  A kettő persze összefügg – az utóbbiról az előbbiben olvastam.

Duncan őszintén lelkesedik a hangos Economoistért. Naponta négy órát tölt kocsiban, ami eddig nagyjából elvesztegetett idő volt. A kereskedelmi rádiók célja nem az informálás, hanem az hogy a hallgatók figyelmét magukra vonják, ezért egyre hangosabbak és egyre gyorsabban váltogatják a témákat. Huzamosabb hallgatásuk maradandó károsodást okozhat.

A hangos Economist valóban nem más, mint egy felolvasott újság. Lehet persze benne cikkről cikkre ugrálni, vagyis nem kell végighallgatni az egészet, de ebben ki is merül az interaktivitás (ami vezetés mellett ideális.) Duncan, aki ezer éve a nyomtatott előfizetője megdöbbenve konstatálta, hogy eddig legfeljebb 15-20 percet áldozott a magazinra, a kocsiban viszont szinte az összes cikket „elolvasta”.

Duncan érdekes következtetésre jutott: A figyelemért folytatott nyomatott sajtó – internet verseny 0 összegű játszma. Az internet használatára nem szabadul fel új idő, az olvasásra szánt, egyre csökkenő időből próbál egy részt kihasítani. A „hangos újság” azért óriási dolog, mert a jórészt kihasználatlan, utazással töltött időre alapozza sikerét. (A könyvkiadók erre már régen rájöttek, a rendkívül sikeres hangoskönyveket is többnyire a sokat utazók vásárolják.)

Tulajdonképpen én is hasonló -  fából vaskarika -  úti médiafogyasztási szokásokat alakítottam ki: Az érdekesebbnek tűnő „találmányokat” (hosszabb cikkeket, tanulmányokat) kinyomtatom és utazás közben olvasom el őket.

Léynegében az egész Médiablognak az az alapja, hogy  messze lakom.

 

Őrjárat és kommentár

 

Nem hiszem, hogy lehetne hatásosabb haditudósítást készíteni annál, mint amit a NY Times jelentetett meg.

A fotós Michael Kamber Irakban járőröző amerikai katonákat kísért el. A halálos áldozattal és több sebesülttel járó őrjárat történetét felelevenítő fotósorozatot a Kamber hangja kommentálja.

Nem hiszem, hogy egy átlagos (tévés) videofelvétellel többet, jobban lehetett volna elmondani. Az állóképek sorozata a legfontosabb mozzanatokra sűríti az eseményeket, nincsenek üresjáratok. A narrátor hangja folyamatossá és nagyon közelivé,  számunkra is átélhetővé teszi a történteket.

(Ravasz megoldás a nagyon diszkrét, alig hallható a hang-hátterek alkalmazása. Egy teherautó berregése, a katonák kiáltozása, madárcsicsergés, egy helikopter hangja. Feltételezem, hogy ezek nem a helyszínen készültek, de azt az érzést keltik, hogy az újságíró ott, a helyszínen meséli el az egészet.)

Borzasztó téma – szépen elkészítet anyag. Sokat lehet tanulni belőle.

 

Hogyan változtatja meg a Web 2.0 a médiát?

 

Akarod tudni, hogyan néz ki jövő médiája? És azt, hogy befolyásolja a web 2.0 az újságírói munkát és a médiafogyasztást?

Miért gyötörnéd magad hosszú cikkek, bonyolult tanulmányok és hosszadalmas elemzések olvasásával? Most a PodTech jóvoltából mindezt megtudhatod – főcímmel együtt -   2 perc és 3 másodperc alatt.

A videóban Nagy Nevek szólalnak meg  - hogy aztán ne mondjanak szinte semmit.

Szomorú nézni, ahogy Robert Scoble széthaknizza hajdani tekintélyét. Ma már nehéz olyan szakmai videót találni, ahol nem ő osztaná az észt. Marissa Mayer és Jeremiah Owyang nyilván kitűnő szakemberek, de ez itt nem derül ki.

Ha az efféle haknivideó a média jövője, akkor kösz, én nem kérek belőle!

 

A legrosszabb online napilapos videó

 

Paul Bradshaw (Online Journalism blog) nem tudja elég alacsonyra tenni a lécet ahhoz, hogy ne akadjanak újabb jelöltek a megtisztelő titulusra.

Most éppen a Readin Evning Post sportösszefoglalója a kedvenc

Bradshaw tanácsai:

1. Ne próbálj tévés sportújságírót játszani, ha nem követed a műfajt legalább a ’80-as évek óta.
2. Ha valami nagyobb rongyot használsz háttérnek, legalább vasald ki a felvétel előtt
3. Nagy a kísértés, hogy használd azokat a cuki átúszás-effekteket a vágóprogramodból. Állj ellen a kísértésnek.
4. Ha a zöld dobozban akarod eljátszani a történetet, legyen valóban, mindenhol, minden zöld.
5. Ne beszélgess a kollégákkal, amíg megy az adás (vagy keverd le idejében a hangot)
6. Beszélj tisztán, lassulj le.
7. Filmezz olyan környezetben, ahol nem jönnek-mennek az emberek és a beszélgetésük nem hallatszik be a felvételbe.
8. Soha ne készíts csak egyetlen felvételt.

Bradshow kolléga Magyarországon gazdag élményanyagot gyűjthetne a tévés ás rádiós sportújságírás területen. Én szinte egyáltalán nem nézek tévét és a rádiót is azonnal más adóra kapcsolom a sporthíreknél,  de még így is életveszélyes dózisokat kapok a mesterségesen felfokozott hangvételtől és a naponta ezredszer ismétlődő, a sporthíreken kívül az életben sehol sem használt fordulatoktól.

 

Kizárólagos jog az innovációra

 

Az elmúlt napokban egy (blogmértékben mérve) nagyobb anyagon dolgoztam, ami a szerkesztőségek integrációjáról, illetve a médiakonvergenciáról szólt, ezért eléggé elmaradtam kedvenc blogjaim követésével. Most végre elkészültem, elküldtem az anyagot, kinyitottam az RSS-olvasót, és...természetesen azonnal egy a szerkesztőségek integrációjával foglalkozó blogbejegyzésbe botlottam.

Shane Richmond a Telegraph belső bloggere bejegyzésében saját nagyszerűségüket fényezi, illetve azt bizonygatja, hogy legfőbb ellenlábasuk, a Guardian épp most döntött egy olyan stratégia mellett, amit a Telegraph már hónapok óta követ.

A rivalizálás nem most kezdődött, egyébként meg a Guardian is imád vájkálni a Telegraph belügyeiben...

Jeff Jarvis, Londoni látogatása alatt szinte minden nap valamelyik vezető lap "átalakulási biztosaival" reggelizik-ebédel (ezért nem kövérebb), közben jót mulat a "ki az innovatívabb" versenyen: Az innováció nem véges erőforrás, nem kell félni tőle, hogy valaki elhasználja a másik elől...

(Jó dolog az internet,  szinte naprakészen követni lehet, hogy áll egyik, vagy másik lap átalakítása. Persze közben néha az az ember érzése, hogy az egész egy másik bolygón történik...)

 

A TV és a nyomtatott sajtó „szétfonódása”

 

A hetvenes években úgy tűnt, hogy az egyetlen követhető út a lapbirodalmak és a tévéhálózatok egyesítése. A médiavezérek kedvenc szava volt szinergia, a napilapos újságírók a tévékben léptek fel (általában mérsékelt sikerrel), az ebül (tévén) szerzett pénzek átcsordogáltak a lapokhoz….

Mostanában viszont a szétválásokról, a tévéállomások eladásáról olvasni. A Washingtonpost.com  most azt írja, hogy a nagy médiavállalatok szabadulni próbálnak tévétársaságaiktól. A lapok inkább az internet felé nyitnak.

A miértet és hogyant elolvashatod a cikkben. Én itt egy mellékszál miatt hoztam szóba a témát: Miközben az online „lapok” is egyre több videót, multimédiát alkalmaznak, nem „természetes szövetségeseiktől” szerzik be ilyen anyagaikat, inkább házon belül próbálják kielégíteni igényeiket, illetve olcsóbb beszállítókat keresnek.

A kis méret, rövid időtartam, korlátozott sávszélesség (minőség) nyilván erősen korlátozzák a videókat készítő újságírók lehetőségeit.  Ennek ellenére úgy gondolom,  hogy az online hírportálokba integrált videók készítése nagyon komoly szakértelmet igényel. Nyilván mást, mint egy tévétudósítás, vagy önálló riportfilm elkészítése, de hiba azt hinni, hogy egy 3 perces, cigarettásdoboz méretű videó összedobására bárki alkalmas.

A web története jó példa arra, hogy a célra tulajdonképpen alkalmatlan eszköztárral (HTML), primitív körülmények (korlátozott képernyőméret, felbontás) között is fantasztikus dolgokat lehet létrehozni. Miért lenne ez a cigarettásdoboz-videóval másként?

 

Konvergenciatervek

 

Ne ijedj meg, a Médiablog nem alakul át politikai, vagy gazdasági bloggá. Természetesen a médiakonvergenciáról  lesz szó. Pontosabban annak is csak egy darabkájáról, a „print” és az online szerkesztőségek egyesüléséről. ( „newsroom integration”)

Korábban már többször írtam róla, hogyan próbálja korszerűsíteni, hatékonyabbá tenni „hírgyártását” a New York Times, vagy a  Washington Post. Mostanában a brit lapok is rákapcsoltak. Vagyis a Guardian eddig is az egyik legprogreszívebb lap kiadvány volt, most pedig nehézsúlyú Financial Times jelentette be, hogy integrálja szerkesztőségeit.

„Az igazság, hogy senki sem tudja, mi az, ami működik, viszont olyan pánik uralkodik az iparágban, hogy minden javaslatban hinni akarunk. Mindenkinek briliáns ötletei vannak arról, hogyan is kellene megragadni az olvasók figyelmét, csak azt nem tudjuk, hogyan tegyük a bevételi oszlopot nagyobbá a kiadások rovatánál.” -írja Kim Fletcher a Guardianban.

Egy valami azért egyértelmű: A szerkesztőségek korszerűsítését mindenhol komoly leépítéssel kezdik. Nyilván a WaPo-nál, vagy a Times-nál nem merül ki ennyiben az egész, de félő, hogy sok kisebb lapnál idáig terjednek majd a (bérszámfejtés számára mindenképpen) látványos megoldások. A FT-nál az integráció egy másik következménye, hogy októbertől minden újságíróra esik majd havi néhány kora reggeli ügyelet...

Nincs abban semmi  meglepő, hogy a fent említett lapok, vagy a BBC a médiakonvergencia frontharcosai. Sokkal különösebb, hogy az ódivatú, öregedő olvasóközönséggel bíró Telegraph is váratlanul nagy reformtervekkel rukkolt elő. A Media Monkey (persze szintén a magát fenyegetve érző Guardian rovata) szerint egyszerűen arról van szó, hogy „valaki a mások által készített (média)ruhába próbál belebújni, ahelyett, hogy készítene magának egy sajátot...” Majd meglátjuk...

Idehaza nincs mitől tartaniuk a napilapoknál dolgozó újságíróknak. Nincsenek népes online szerkesztőségek, nincs mit integrálni. Az elmúlt hét felfokozott hírigényét is „természetesen” a hagyományos médiaháttér nélküli hírportálok, és a hetilapok felturbózott weboldalai és néhány hirtelen életre kelt  rádiós és tévés honlap elégítették ki.

Adalékok:

Korábbi bejegyzésem a Telegraph átalakításáról
'Web first' modellre tért át a Guardian 
Összenő, ami összetartozik

 

Átalakul a BBC

 

Miközben én itt a honlapterveket böngésztem, a BBC radikális átakítását jelentette be Mark Thompson vezérigazgató.
A különböző részlegek vezetőinek csereberélése nekünk nem sokat mond, viszont úgy tűnik, hogy elkezdődött a korábban kidolgozott Creative Future program átültetése a gyakorlatba. Minden egyre digitálisabb, elmosódnak a határok a médiatípusok között, integrálódnak a tartalomgyártó műhelyek.

"Te, most jössz? Én már megyek" - mondogattuk gyerekkoromban. A hazai média is (nagy naivan) a BBC színvonalát szeretné elérni, ami még akkor is elérhetetlennek tűnne, ha a példakép egy helyben állna. De inkább egyre gyorsuló tempóban távolodik.

Részletesen:

A Media Guardian összeállítása
Jeff Jarvis a BuzzMachine-ban
OrganGrinder blog (Guardian)

 

Integrált szerkesztőség a Financial Timesnál

 

A Financial Times-t is elérte az összevonási hullám: A napokban bejelentették, hogy integrálják a papíros és az online szerkesztőségeket. Közös hírszerkesztés lesz, külön interaktív csapat a alakul, multimédia kiképzést kapnak az újságírók...és elbocsátanak 51 feleslegessé váló embert.

Az FT számos kiadásán (hazai, „kontinentális európai", ázsiai, amerikai + online) eddig 500 ember dogozott, most 10 százalékuk kerül lapátra.

Innen, a távolból nehéz eldönteni, mi is az igazság. Valóban a szerkesztési folyamatok korszerűsítéséről, vagy csak annak álcázott takarékossági intézkedésekről van szó? Akárhogy is, a Financial Times '90 óta rengeteg pénzt pakolt az internetes kiadásba (látszik is rajta), ami eléggé megterhelte a lapot. A FT.com havonta 5,5 millió emberhez jut el, de úgy látszik mégsem képes annyi pénzt termelni, hogy eltartson egy önálló szerkezstőséget.

 

Nem kell a sok szöveg

 

Bevallom, egyáltalán nem érdekel a foci. Sem a játék, sem  a nézése, a körülötte gerjesztett hisztéria és a futbalnácizmus meg egyenesen taszít. Tulajdonképpen most sem a focivébé, hanem annak a médiabeli megjelenésé miatt írok

A sport kiválóan alkalmas az Új Médiában (mintha kezdene megint előkerülni ez a dotcom-időkben az egekbe emelt, majd utána gyorsan félretett fogalom) való megjelenésre. Hiába a sportújságírók költői nyelvezete, a sportújságírás – természetesen a tabellák és a pletykák kivételével – nem a nyomtatott sajtó legerősebb terepe.

A mostani focivébére erősen ráült a Yahoo. A VB hivatalos szájtján most aztán rendesem megmutatják, hogyan mixelhető a lebutított tévé a bloggal,, csettel, vetélkedőkkel és minden egyébbel, amivel a passzív olvasásnál jobban bevonhatók a rajingók.
(Kérdés persze, hogy az Igazi Rajongók kirobbanthatók-e a tévéfotelből, vagy a kocsmai óriásmonitor elől. - Remélem, hamarosan erről is készül felmérés.)

Úgy tűnik, hogy MatchCast néven új műfaj is született. Ez állítólag egyesíti a tévénézés és az internetezés előnyeit (interaktív, informatív, mozog), nekem viszont néhány táblázaton kívül semmit sem sikerült kicsiholnom a VB-portál megfelelő oldalán . (Nyilván a program megérezte kívülállóságomat...)

A mostani világbajnokság egy újabb jelentős állomása annak  kísérletnek, milyen is az a hír-videó-klip-blog-IM-tartalommegosztás koktél, ami még erősebben a monitorhoz (és az ott megjelenő reklámokhoz) ragaszthatja a közönséget.

Mit akar a Nép, mit akarnak ebből e hirdetők és hogyan szűrhető ki az arany a „felhasználók generálta tartalomnak" nevezett moslékból információáradatból

 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend