A blogolás ma már normális tevékenységnek tekinthető. (Mainstream, ha így jobban érted.) Ha valakinek azt mondod: "Blogom van" nem kérdezni meg, hogy mivel kezeled.

Bloggernek azért még nem állítottak szobrot és film sem nagyon készült róluk - Jeff Jarvis pedig biztosan pályázna a főszerepre. Persze nehéz is lenne a blogolást, mint lelkiállapotot megfilmesíteni. (Nincs rettenetesebb a hackerekről és az számítógépes nyomozásokról szóló filmeknél, amikben a főhős a képernyőre meredve gépel és legfeljebb barátjának / segítőjének nyög ki egy-egy tőmondatot - lehetőleg olyat, amit hús-vér hacker soha ki nem ejtene a száján.)

Azért talán kicsit bloggerfilmnek tekinthető a Julie & Julia, de ott a lényeg a főzés, a blogolás csak ürügy erre. És akkor helyben is vagyunk. A gasztroblogoknál.

A tegnapi Népszabadságban most megjelent könyve ürügyén interjú készült Mautner Zsófi gasztronómiai szakártővel. Zsófi a Chili & Vanília bloggal (vagyis annak - emlékeim szerint -  a Freeblogon futó elődjével) vált ismertté, elnyerte a Goldenblog egyik díját is, majd ugyanezzel a lendülettel a Magyar Narancs állandó szerzője, a Diningguide.hu főszerkesztője és tévés  főzőműsorok szakértője lett. Mint blogger szakértőként pozicionálta magát, hogy most szakértőként blogoljon... Nem csak Amerikában létezik bloggerkarrier.

Persze könnyű a gasztrbloggereknek. A főzés, az evés divat. Tele vannak a könyvesboltok szakácskönyvvel. A kereskedelmi tévékben egymást érik a főzős műsorok. A Goldenblog selejtezőiben talán csak a marketinges blogok felhozatala mérhető a gasztroblogokéhoz.

Az emberek boldogan olvassák a receptblogokat, az étteremkritikákat, megnézik mit főz Jamie (Oliver), vagy hogyan gorombáskodik Gordon (Ramsay), majd nekiülnek bezabálni a tegnapról maradt körömpörkötet.

Idehaza is beindult a Twitter. Egy éve még ott is ugyanazokkal az emberekkel találkoztam, akiket a "tematikus" blogok első hullámából, a Facebookról, a TurulMeme-ről, vagy a GReader megosztásokból ismerek,  most körülnézve viszont már rengeteg az új név. Vége a "nyuszi barátai és rokonak" időszaknak. (@angelday a napokban jelentette be, hogy "átment az “sms blog” szolgáltatás a mainstreambe".) A twitterezés terjedésével egy időben folyamatosan nő a Facebook magyar felhasználóinak  száma is: a legutóbbi diadaljelentés szerint átléptük a félmilliós határt.

Jó lenne tudni, milyen hatással van a twitterezés és az arra sokban hasonlító facebookos "beszélgetés" a blogolásra. És mekkora elszívóerőt jelenthet a kissé (?) belterjes, de a (korábbi) blogoszféra számos ismert alakját elcsábító Tumblr?

Nem tudok a témára vonatkozó hazai kutatásokról, viszont saját tapasztalatomból tudom, hogy a közösségi médiára fordítható idő véges, mióta többet használom a Twittert kevesebb linket osztok meg másutt, kevesebb bloghoz írok hozzászólást...

Milyen lehet valójában a hazai blogoszféra állapota?

 A Technorati 2004. óta minden évben megjelenteti State of the Blogospher (A blogoszféra állapota) jelentését. A 2004-es jelentés forradalmi tett volt, bizonyíték arra, hogy a blogoszféra egyáltalán létezik. A következő két szám megjelenése várva várt esemény volt, rengetegen hivatkoztak rá, idéztek belőle. 2007-ben már az éves médianaptár természetes része volt a SOTB premierje. A tavalyi kiadás keveseknek tűnt fel, idén pedig sokan meglepődtünk, hogy még egyáltalán létezik.

Itt persze megkérdezheted, mi is az a Technorati? A szolgáltatás eredetileg blogkeresőnek indult, de egy időben sokkal többnek tűnt annál. Bloggerek százezrei hajtottak azért, hogy bekerüljenek blogkatalógusába és reménykedtek abban, hogy egyszer felkerülnek a vágyva vágyott Technorati TOP 100 listára. Ki foglalkozik ma a Technorati listával?

Tudom, a Google keresések és a sajtómegjelenések nem alkalmasak a közösségi média átalakulásának pontos ábrázolására, de jól mutatják a trendeket. Valószínűleg nem véletlen például, hogy a Technorati (blogkeresés, toplisták) iránti érdeklődés lanyhulása éppen a Facebook komolyabb beindulásával esik egybe.



Ábra: A "Technorati" (kék) a "blogosphere" (piros) a keresésekben és a hírekben




Ábra: A feljövő "Facebook" (kék), a stagnáló "blog" és a 2008. közepétől láthatóvá váló "Twitter". (Jól látszik. hogy a média imádja a Twittert, 2009. híreiben nagyon erősen jelenik meg.

A Google Trends grafikonjai is megerősítik, hogy szó sincs ugyan a blogok kihalásáról, de a blogoszféra látványos bővülésének időszaka már lezárult.


Ha sok időd van, érdemes olvasgatni a State of the Blogospher idei jelentést. Az öt részben megjelentetett anyagot interjúkkal egészítették ki. Ezekben többek közt Steve Rubel, Arianna Huffington, Seth Godin, Dan Gillmor mondja el véleményét a témáról. (Talán még érdekesebbek, mint maguk a számok.)

A Technorati anyagának hiányosságát pótolta Brian Solis, amikor elkészítette az SOTB "vezetői öszefoglalóját".  Nézd át, 1 perc alatt képbe kerülhetsz!. Egyébként a lényeg már a bejegyzés címében is benne van: A blogok haláláról szóló pletykák erősen eltúlzottak.

Van abban valami igazság, hogy az információbőség is legalább annyi nehézséggel jár, mint az információhiány.

Amikor 2004-ben blogolni kezdtem, néhány nap alatt elég jól átláttam a hazai blogoszférát. Tudtam, ki az, aki mindig friss információkat szed össze, kinek vannak eredeti gondolatai és kit érdemes utánozhatatlan stílusa miatt olvasni.

A következő években eléggé megszaporodtak a magyar nyelvű blogok, de úgy 2006. őszéig még elég jól képben voltam. Olvasgattam a Blogter meghatározó blogjait, követtem a "klasszikusokat" és elég hamar észrevettem, ha felbukkant egy új, színvonalas, "tematikus" blog.

Azután beindult a Blog.hu, egyre több lett a követésre érdemes blog és egyre kevesebb a blogok követésére fordítható időm. Egy ideig  használható szűrőnek tűnt a Goldenblog, de idővel be kellett látnom, hogy túl gyorsan változik ahhoz a  blogszcéna, hogy évi egyszeri válogatással tartós, használható eredményt lehessen elérni.

Kipróbáltam, de számomra nem váltak be szűrőnek a blogszolgáltató-nyitóoldalak sem. (Rémlik, hogy erről már írtam is egyszer.) Egyértelműen a legjobban szerkesztett közülük a Blog.hu oldala, de kínálat általában elég messze áll attól, ami engem érdekel. (Ez természetes is.)

Tovább rontott a helyzeten a Tumblr és a többi mikroblog szolgáltatás, kétségbeejtően áttekinthetetlenné tették a terepet. (Talán azért is olyan sikeres itthon a Tumbler, mert önálló klubot/szektát alkot a blogoszférán belül.)

Lehet , hogy reménytelenül régimódi vagyok, amikor arra gondolok, hogy mégis követnem kellene a "fontos" hazai blogokat. Közben tudom, hogy ahogy a weben az újságokat sem követ az ember (hanem innen-onnan felcsipegetett cikkeket olvas), a blogok követése is afféle régimódi szokás. Nem elég, ha követem a Google Reader megosztásokat, a Twitter linkajánlásokat és hasonlókat?

Elvileg igen - gyakorlatilag nem. Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy a hazai blogokban ritkaság a más hazai blogokra való hivatkozás. Féltékenység? Nem hinném. Talán idegen az a fajta információmegosztás a mi kultúránknak. (Érdekes eredmények születnének, ha valaki összehasonlítaná néhány nép átlagos hivatkozási hajlandóságát.)

Kezdetben mintha a Twitter cáfolta volna ezt az elméletemet, mostanra viszont ott is nagyon lecsökkent a tovább passzolt információk (ReTweet) száma. A hazai twitter-kultúra inkább a csetelésnek kedvez.

Elhatároztam tehát, hogy az Amazon klasszikus módszerét követve megkérdezem: Milyen szakmai blogokat olvasnak még a Médiablog olvasói? Természetesen leginkább a média - újságírás - közösségi média - marketing/pr  témájú blogokra vagyok kíváncsi. Megírjátok?

A blogger elnevezés mindig is hülyeség volt, de szükség volt rá, hogy egyszerűen megragadjunk, megnevezzünk valamit, ami sokszor nem is olyan egyszerű.
A blog NEM MŰFAJ, csak egy webes felület, ami nagyon sokféle módon, sokféle célra használható. Ennek megfelelően a blogolás (blog írása) is nagyon sokféle lehet.

Valljuk be, a blogger elég szerencsétlen elnevezés, hiszen az írót nem szokás az általa használt eszközről elnevezni. Notebooker, emailer, facebooker - jó vicc. (A magyar gépíró(nő) kicsit más, hiszen az nem olyan embert jelöl, aki az írógép segítségével önálló szöveget alkot, hanem inkább olyat, aki interfész a gépelni nem tudó szerző és a gép között.)

A blogger név persze a kezdetektől béna volt és az is maradt, de megszoktuk. Kezdetben alkalmas volt arra, hogy megkülönböztesse a civileket, amatőröket, önjelölt észosztókat, más szakmákból átránduló észosztókat a hivatásos újságíróktól.

Ma azonban már sokkal kuszább a helyzet. Szinte minden újságban vannak már blogok. (Persze nem nálunk.) Ezek többségét hivatásos újságírók írják. Rengeteg a céges blog, amit belső emberek, gyakran a kommunikációs osztály munkatársai látnak el tartalommal. Van-e értelme egyetlen gyűjtőfogalommal bloggernek titulálni az énblogok szerzőitől a blogot (is) író hivatásos publicistán át a saját könyvének népszerűsítését segítő gasztroblog szerzőjéig mindenkit?

A weben egyre inkább elveszti a jelentőségét, milyen hivatalos papírral, intézményi háttérrel rendelkezik egy szöveg szerzője. Hasznosak, érdekesek a benne szereplő információk? Elrakom, hivatkozok rá, tovább küldöm, megosztom.

A blogger elnevezés persze erősen bevésődött az agyakba - mindent megtettünk ezért - nehéz lesz kitörölni.

Azt hiszed, hogy a lifestreaming valami új dolog? Az evolúció új szakasza, ami felváltja a blogolást?  Valójában a Yale-en két amerikai pofa, Eric Freeman és David Gelertner már a '90 évek közepén feltalálta a dolgot ( hogy azután egy időre gyorsan mindenki el is felejtse az egészet).

A Wikipedia szerint a lifestream "dokumentumok olyan időrendbe szedett folyama, ami az életed elektronikus naplójaként szolgál". Szép. (és nem is annyira új.)

A lifestream / lifestreaming tehát hosszú ideig rejtőzködött, majd (a Google Trends szerint) valamikor 2008. vége körül felbukkant, hogy azután néhány hónap múlva berobbanjon a köztudatba.

Igen, a lifestreaming körül aktuális felhajtást kétség kívül Steve Rubel váltotta ki azzal, hogy jól bejératott blogját feladva átköltözött a Posterousra és egyúttal felcsapott a livestreaming apostolának.

Lifestream tulajdonképpen nagyon sokféle eszközzel készíthető. Alkalmas erre a megfelelő sablonnal (témával) felszerelt Worpress, a Friendfeed, de ha kicsit keresgélsz, további, soha eddig nem hallott nevekre akadhatsz. Aztán ott van az itthon is hódító Tumblrés a trendi Posterous is. Ezek ugyan alapvetően mikroblog szolgáltatások, de rugalmasságuk és egyszerű használatuk miatt kitűnően alkalmasak livestream készítésére is. (Igen, jól látod, a microblog, microcontent, lifestream fogalmak itt-ott összefolynak.)

Egyesek már hangosan fújják a trombitát, hogy a médiában is a lifestreamingé a jövő. Ez persze túlzás, de mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, miként hasznosítható ez a fajta tartalom-előállítás és megjelenítés. Egy biztos: Szó sincs arról, hogy a lifestreaming univerzális eszköz lenne. A legtöbb esemény, történet nem lineáris, részei nem helyezhetők el egyetlen idővonal mentén. Ezek az események csak komoly veszteség árán erőltethetők be valamilyen lifestreambe (hogy is kellene nevezni magyarul). Egy konferencia, sportesemény, baleset, ünnepség viszont kitűnően közvetíthető még akkor is, ha csak egyetlen újságíró van a helyszínen, kezében egyetlen (legalább közepesen) okos telefonnal. (A hagyományos médiafelületekbe is kiválóan integrálható a Coveritlive-ért már többször is lelkesedtem.)

A livestreaming gyorsabb, hatékonyabb, látványosabb lehet, mint az eddig is létező élő blogolás, viszont semmiképpen nem váltja ki a hagyományos újságírásba mára teljesen beépült blogolást, vagy a multimédia összeállításokat. A lifesteam színesítheti a tartalmat, de erőltetése, túltengése idegesítő lehet.

A felsorolt néhány eseménytípuson kívül a média általában túlságosan összetett ahhoz, hogy egy egyszerű, integrált livestreammel "etetni" lehetne. (Ugyanakkor nagy a kísértés, mert az ilyen tartalmak előállítása termelékeny és olcsó.) Kérdés viszont, milyen módszerek, eszközök állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy a közösségi médiából származó információk között livestreameket is kezeljen.

Hosszúra sikerült ez a bejegyzés, ezért erről majd valamikor később írok.

A múlt héten elindult az idei (már az 5.!) Goldenblog verseny. Rengeteg a jelentkező, viszonylag halk az ilyenkor rendre megszólaló fanyalgó kórus. (Ráadásul az is egyre csak az évek óta jól ismert dallamokat ismétli.)

Idén csak kívülről figyelem a versenyt. 2005-ben, az első versenyre valaki benevezte a Médiablog elődjét az e-média blogot és legnagyobb meglepetésemre el is nyertem az egyik díjat. (Gyorsan hozzáteszem, hogy a "tematikus" blogok mezőnye akkoriban még nem volt valami óriási, 10 hónapos blogommal valóságos veteránnak számítottam.Egyébként is előnyben voltam, mert olyasmiről írtam, ami az újságírókból álló zsűrit érdekelte.)

A következő években a zsűrizésben vettem részt. 2005-2006-ben még elég jól átláttam a mezőnyt. 2007-ben a zsűrizés jó ürügy volt, hogy alaposan átrágjam magam az év közben kisséi hanyagolt hazai blogokon. Tavaly már komoly munka volt volt a zsűrizés. Most már annyi a blog - és köztük a jó blog - , hogy nem vállalkoztam a feladatra. Év közben csak felszínesen figyeltem a hazai blogokat, esetlegesen olvastam el egy-egy bejegyzést, most, néhány nap alatt képtelenség lenne komolyan megismerni és értékelni a rengeteg anyagot.

Nem győzöm elégszer ismételni, hogy a Goldenblog - ahogy a neve, a Goldenglobe-ból képzett (csonka) anagramma is - csak egy játék. Senki sem gondolhatja, hogy a teljes hazai blogtermés begyömöszölhető 10 kategóriába, mindenki tudja, hogy gyakorlati okok (és esetleges tévedések) miatt egyes blogok nem abban a kategóriában versenyeznek, ahová valók, valószínű, hogy a zsűritagok idén sem tévedhetetlenek és elképzelhető, hogy a közönségszavazatok nem mindig a tömegek bölcsességét, inkább egyik-másik blogger szervezőkészségét tükrözik. Ennek ellenére a Goldenblog a legjobb hazai blogverseny. Vagyis (tudtommal) az egyetlen. A versenyt kísérő szokásos "fikázás" és grimaszolás ellenére az elmúlt öt év alatt senki sem szánta el magát rá, hogy szervezzen egy jobb, átgondoltabb, igazságosabb blogversenyt.

Számomra a  Goldenblog igazi értéke - a 2005-ben nyert, ma  is használt 128 MB-os pendrive mellett - a szűrés. A nevezésekből kialakított 100-as listák. Mindegy, ki lesz a díjazott, tudom, hogy a listán szereplőkre érdemes figyelni. Itthon jelenleg nem ismerek ennél jobb, átfogóbb szolgáltatófüggetlen blogszűrőt-ajánlót..

Jövő héten (június 2-án) indul a Goldenblog. Idén nem zsűrizek. Leginkább azért nem vállaltam, mert (már jó ideje) nem látom át a hazai blogvilágot, és túl nagy munka lenne, hogy újra képbe hozzam magam. (A verseny létjogosultságáról és a kiválasztás szempontjairól most, itt nem rendeznék vitanapot.)

A múlt héten indult Twittertop nosztalgikus érzéseket keltett bennem. 4 éve, a Goldenblog indulásakor ilyen gyorsan és egyszerűen lehetett még még áttekinteni  a hazai blogtermést is.

Persze, van minden blogszolgáltatónak (valamilyen) nyitóoldala, vannak blogkeresők és működik egy tucatnyi RSS-alapú gyűjtőoldal is. Ennek ellenére megoldatlan a hazai blogok rendszeres, szisztematikus szemlézése.

Mindez most onnan jutott az eszembe, hogy belefutottam a Blogs.com szolgáltatásba. Tulajdonképpen egyszerű ügy: Szokás rovatokba sorolva megtalálod a legérdekesebb friss blogbejegyzéseket (nem csak a válogatók haverjaiét) + időről időre különböző területekről meghívott véleményvezérek ajánlják kedvenc blogjaikat.

A Blogs.com azért működőképes, mert nem ilyen-olyan algoritmusok, hanem igazi EMBEREK (szerkesztők) válogatják, szűrik a blogbejegyzéseket, illetve valóban autentikus vendégek ajánlják 10 kedvenc blogjukat.

A Blogs.com mögött olyan cég áll, amelyik eléggé otthonosan mozog a blogok világában: A Six Apart (Ők voltak, akik még valamikor az évezred elején összedobták a sokáig verhetetlen Movable Type blogmotort).

Általában nem rajongok a szolgáltatások klónozásáért, de most nem bánnám, ha valaki idehaza  kedvet kapna és lemásolná a Blogs.com-ot. (Remélem a blogs.hu, vagy a blogok.hu domain tulajdonosa éppen valami ilyesmire készül.)

sailmen RT @pollner backtweets.com - a linkeket tartalmazó tweetek között keres - nagyon jó!

Íme egy tegnapi "retweet", ilyen egyszerű továbbadni a Twitteren az ott kapott / talált információkat. (A példában a "salimen" nevű (számomra korábban ismeretlen) Twitter -felhasználó adja tovább az én tweetemet (ami nem több, mint egy érdekes szolgáltatás címe)
Lehet, hogy első látásra nincs sok értelme a dolognak, pedig ez a Twitter egyik leghasznosabb szolgáltatása.

A "kívülről" kapott információk továbbadása tulajdonképpen ugyanaz, mint amit a hírügynökségek csinálnak. Begyűjtöd, ami érdekes és továbbadod saját közönségednek. (A módszer nem új, ugyanezt csinálják például azok is, akik ismerőseik linkeket küldözgetne, vagy  linkekből álló blogbejegyzéseket írnak.)

A retweetelés (jaj, de rettenetesen hangzik) hasznos annak, aki információkkal látja el közönségét (ezáltal erősíti hitelességét)  jó annak, akinek információit önként terjeszti, és persze hasznos annak, aki így jól megszűrt információkhoz jut. (Persze érdemes figyelembe venni, hogy van, amit jól tovább lehet passzolni és van amit nem. Talán nem véletlen , hogy a Wall Strett Journal "főtweetjeit" (www.twitter.com/wsj ) többen adják tovább, mint a többi 10 vezető lap híreit összesen!)

A retweet nem csak információid terjesztésében segít, de új követőket is hozhat. Lehet, hogy téged most csak 50 ember követ, de egy szerencsés retweet révén új emberek ismerhetnek meg.

Néhány tanács a retweet hatékony használatához (Chris Brogan bejegyzése alapján):

• Ha "retweetelhető" üzenetet akarsz hagyni, ne töltsd ki teljesen a rendelkezésedre álló 140 karaktert!
  (A fenti példában a "sailmen RT @pollner" 19 karaktert tesz ki, vagyis egy "nettó" 130 karakteres üzenet elé már nem lehetne odabiggyeszteni.) Én egy fontos, de hosszú információt képes vagyok kicsit farigcsálni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb felhasználó nem hajlandó erre.
  
• Használd ki  jól a rendelkezésedre álló helyet,  rövidítsd a hivatkozásokat. (bit.ly, tinyurl.com stb.). Arról, hogy melyik rövidítő szolgáltatás az "igazi" állandó hitviták zajlanak. (A rövidítő szolgáltatásokat itt összehasonlíthatod.)
• Ha linket (URL) ajánlasz, érdemes jelezni, hogy milyen típusú tartalom (video, pdf, audio stb) található mögötte. Angol nyelven az NSFW (Not Safe For Work) jelöléssel figyelmeztetnek, ha olyan anyagról van szó, ami nem munkahelyre való. (pl. automatikusan induló, hangos videó). (Ilyet itthon is érdemes lenne bevezetni - NMB (Nem Munkahelybiztos)???
• Minél hasznosabb, vagy szórakoztatóbb a tweeted, annál több esélyed van rá, hogy valaki továbbadja.
• Minél jobban tele van zsúfolva a tweeted  @nevekkel, hivatkozásokkal és #címkékkel, annál kevésbé fogják továbbadni.
  
• A @ kezdetű tweeteket a legtöbben átugorják (kivéve persze azt a szűk kört, akik számára fontos ez a hivatkozás.)
  
• Segíts másokat, terjeszd mások információit. 15:1 arányban megtérül erőfeszítésed. (Ez nem érvényes az olyanokra, akik hozzám hasonlóan 99 százalékban külföldi tweeteket terjesztenek hazai közegben.
  
• Válogasd meg, miről tweetelsz. Idővel idegesíteni fogja az embereket. (Az ilyen célzott tweetelés  itthon ma még olyan ritka, mint 5 évvel ezelőtt a "tematikus" blogolás.
• "Jutalmazd meg" legjobb "terjesztőidet". Vedd fel ismerőseid közé. Végül is a személyes hálózatod építéséről szól az egész játék.
  

Na, röviden ennyi. Add tovább!

Úgy látom, elég sok lelket feldúlt Mark Penn a tegnapi Wall Steet Journalban megjelent cikke, az America's Newest Profession: Bloggesr for Hire (Amerika legújabb szakmája: a bérblogolás.)

A szerző különféle forrásokkal és adatokkal zsonglőrködve azt állítja, hogy

• az Egyesült Államokban 452.000 ember él blogolásból
• egy havi 100.000 egyedi látogatót vonzó bloggal évi 75.000 dollárt lehet keresni
• a "mezítlábas" bloggerek 75-200 dollárt kapnak egy bejegyzésért
• a vállalati bloggerek 45.000 - 200.000 dollárt keresnek

A felhördülésnek nyilván az az oka, hogy a cikket olvasók saját tapasztalataik alapján máshogy látják a dolgokat. Penn úgy tünteti fel, mintha a bérblogolás valami nagyon "cool" dolog volna, a valóságban azonban a legtöbb vállalati- és termékblogger,  külsős blogger-újságíró napi 10-12 órában elég rosszul fizetett kulimunkát végez.(Természetesen nem a Forrester, vagy a Gartner tanácsadó-bloggereire gondolok.) Egyetlen reménységük, hogy egyszer majd felfedezi valaki őket. (Nick Denton szövegíró-rabszolgái közül többeknek sikerült is, azokról pedig ritkán esik szó, akik belerokkannak ebbe a munkába.)

Penn adatain vitatkozzanak az amerikai bloggerek. Én inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy már a "blogolásból él" kifejezés jelentése is nehezen értelmezhető.
Az él bloglásból, aki a blogján elhelyezett reklámok bevételeiből fizeti a számláit? Vagy csak az, aki pénzért ír bejegyzéseket? (Nyilván ide számítanak a szponzorált bejegyzések is.) Mi a helyzet azokkal, akik közvetlenül nem kapnak pénzt blogjukért, de annak segítségével adják el termékeiket, szolgáltatásaikat? Ilyen esetben hogyan mérjük, mennyi bevételt termel egy blog?

Nem tudom, Amerikában mekkora lehet a valós igény a vállalati "belsős" és bérbloggerekre, itthon még nem találkoztam ilyen szakembereket kereső hirdetésekkel. Nem hiszem, hogy a kommunikációs szakok végzősei a jövőben ezen a pályán tudnának kibontakozni.

Megosztott linkben (Rabbit) már találkoztam a témával, de itthon (tudtommal) még senki sem írt a Technorati legújabb adatairól.

A tegnap közzétett Technorati Attention Index azokat "blogoszférán kívüli" webhelyeket listázza, melyekre a Technorati által figyelt blogok az elmúlt 30 napban a legtöbben linkeltek.

A State of the Blogosphere kutatások során egyébként a Technorati azt a (számomra) meglepő eredményt kapta, hogy a bloggerek 61 százalékban blogokra hivatkoznak és csak 46 százalékban linkelnek a mainstream médiára. (Persze 61 százalékban a mainstream médiára hivatkozó blogok is benne vannak. Mekkora akkor a netto érték? És hova számítja a Technorati az online médiában megjelenő blogokra mutató linkeket?

Kíváncsi lennék arra is - ehhez nem a Technoratitól várom a választ -, itthon hogyan alakul ez az arány! (Szerintem a magyar blogok között elég sok olyan akad, amelyik nem linkel sehova, vagy ha mégis, akkor véletlenül sem a hozzá hasonló témában utazó hazai blogokra...)

További morfondírozás helyett itt a lista:

YouTube

New York Times

BBC News

CNN.com

MSN

guardian.co.uk

Washington Post

Yahoo! News

Reuters

Los Angeles Times

Telegraph.co.uk

MSNBC

The Wall Street Journal

Time

Wired

USA Today

boston.com

FOX News

Daily Mail

ESPN

CBS News

Financial Times

Forbes

San Francisco Chronicle

Chicago Tribune

The White House

New York Post

New York Daily News

International Herald Tribune

PBS

Salon.com

BusinessWeek

Slate

Newsweek

New York Magazine

Economist.com

CBC.ca

San Francisco Examiner

MarketWatch

Chicago Sun-Times

US News & World Report

Houston Chronicle

Yahoo! Sports

Entertainment Weekly

Seattle Times

E! Online

People

Science Daily

Style.com

The Christian Science Monito

A blogolásról már rengetegen, rengeteget írtak, ezért kicsit bizonytalan voltam, hogy ne ugorjam-e át Paul Bradshaw második leckéjét . Végül átpörgettem a 64 diát és úgy döntöttem, hogy érdemes írni róluk néhány szót.


1-19 A blgolás történetét a legtöbben jól ismerik. (Aki mégsem, ezekből a diákból megtudhatja, merre kell nézelődnie.)

2 - 27. A blog műfaj? Én minden kínálkozó alkalommal elmondom, bizonygatom, hogy NEM, de ettől még továbbra is naponta olvasok, hallok a "blog műfajáról". (Tudom, egyszerűbb a dolgokat skatulyáyzni, mint megérteni.) Bradshaw magyarázkodás helyett mutat néhány nagyon eltérő blogot. Találjon közös műfajjegyeket, aki tud!

30. "Pre-surfed Web" A pontos fordítás helyett én inkább az "előfőzött weboldal" meghatározást javaslom.

A blog tartalma lehet szakértői elemzés, szintézis, vélemény - tulajdonképpen bármi, amit csak akarsz. Lényegében nem több, mint egy webes platform, amit saját igényeid szerint használhatsz.

38-40. Kinek mire jó a blogolás? Itt most csak az újságíró nézőpontját emelném ki:
 - témaötletek, gyors publikálás, a saját (hivatalos) kiadványon túli közönség elérése
(Nem is sorolom tovább - akit ennyivel nem győztem meg, annak úgyis hiába beszélek.)

41- Hogyan blogoljunk?
A Technorati szerint a legsikeresebbek napi 5-10 alkalommal frissítik blogjukat. Ez persze így nagyon megtévesztő, mert az ilyen felmérések a Drudge Report-ot, vagy a Huffington Post-ot is egyszerűen blognak titulálnak...

Bradshaw számára (és vele együtt számomra is) sokkal meggyőzőbb Eric Kintz érvelése, aki szerint a publikálás gyakoriságának nincs jelentősége. (A 46. dián erősen sűrítve kapod ugyanezt.) Vagy inkább önmagában nincs jelentősége.

55- Három mód, ahogy megfoghatod a közönséged
 - Reflektálás "színfalak mögötti" történésekre (Nyugodtan nevezheted bennfenteskedésnek is. A skála itt is széles, a pletykablogtól az első kézből származó kiszivárogtatásokig terjedhet.
 - Szűk területre koncentráló ("niche") hírszolgáltatás
 - Folytatásos cikk, élő tudósítás
(A határok rugalmasak, a három keverhető.)

Bradshaw anyagában itt egy sor gyakorlati tipp következik, amit nem fordítok le. Ha komolyak a szándékaid (és nem tudsz angolul), vedd a fáradságot és fordítsd le!:)

A friss blogok többsége nem jut el a harmadik bejegyzésig sem. Rengeteg a menet közben bedőlő blog is.  Most viszont egy évek óta működő, színvonalas, rendkívül népszerű (+ Golden Blog kategóriagyőztes) közösségi blog szerkesztője döntött úgy, hogy ideje abbahagyni.

Shadai, a Judapest (társ)alapítója, szerkesztője, a bejegyzések túlnyomó többségének szerzője, a JP motorja elegánsan lezárta a blogot.  Búcsúbejegyzésében többek között ezt írja:  "Ma már viszont nem tartom érdekesnek vagy inspiratívnak ezt a szubkultúrát [mármint a blogoszférát - pollner], amely d-kategóriás Szily Laci és Tóta W alteregók játszóterévé vált. A mai magyar blogoszféra a Hyde Park és a Blikk szintézise. Nem flódni, nem vonz, inkább taszít."

Ha átfutod a bejegyzéshez írt hozzászólásokat  - eddig 491született -, sokat megérthetsz egy közösségi blog működéséről.

Shadai bejelentéséről Szily is megemlékezett.  Nálunk nem készülnek a blogoszféra állapotát felmérő éves jelentések. A Szily szövegéhez írt hozzászólások  - eddig 128 - elég jól leképezik a valóságot.

Ha leszámítjuk a leánykori nevemen (e-média) a Freeblognál töltött (szűk) másfél évet, egyidősek vagyunk. A Blogter és a Médiablog is 2005.novemberében indult. Egy médiával foglalkozó blog persze nem öregszik, csak - ahogy tárgya is - folyamatosan változik. (Na jó, azért volt közben egy alapos ráncfelvarrás.)

A Blogteren viszont alaposan meglátszik a 3 év. Azt mondják, az internet-idő a tér, az idő és az egér görbületének szorzatából képzett szorzóval (8.33333333) számítható ki, vagyis a Blogter csaknem 25 éves.

Tudom - én is olvasok ezt-azt - , mostanában egyre inkább kitolódik a felnőtté válás ideje, de azért bízom benne, hogy a Blogter végre felnő. (Rossz jel, hogy a hamarosan hivatalosan is debütáló új változatot a "sajtóbelépővel" sehogy sem sikerült elérnem.)

Dobó Matyi (Doransky) felkért, hogy írjak valamit a Blogter születésnapi emlékkönyvébe. Nem szoktam emlékkönyvekbe, vendégkönyvekbe és hasonlókba írni, mert 1) általában nem jut eszembe semii oda illő, vagy éppen oda nem illő jut az eszembe 2) súlyos diszgráfiás vagyok, senki sem tudja elolvasni az írásomat, viszont csúnya.

A Blogter születéséről viszont eszembe jutott valami és ebbe az emlékkönyvbe szerencsére géppel kellett írnom. Élve tehát a megtisztelő invitálással ezt követtem el.

Időről időre eszébe jut valakinek, hogy könyvben is megjelentessen korábban sikeres blogokat.
A blogkönyv ellentmondásos képződmény, hiszen végleges és lezárt termékként (könyv) mutat be egy korábban leginkább folyamatként létező valamit. A könyvben megjelenő blog olyan, mint a gombostűre tűzött lepke. Szép, lehet nézegetni, de éppen a lepkeség lényege, az élet, a mozgás hiányzik belőle.

A blogkönyv megválzoztatja a blog normális viszonyait. Egy blogban igazából csak a legutolsó, a legfrissebb bejegyzés számít. (Ki olvasgatja a Médiablog 2 évvel ezelőtti bejegyzéseit?) A könyvben minden egymás mellé "kiterítve" olvasható. A könyvé magasztosulás legnagyobb vesztesége a linkek elhagyása (lábjegyzetben megjelentetni a webet reménytelen vállalkozás) és az interaktivitás kényszerű mellőzése. Talán meglepő, de mindezek ellenére vannak jó blogkönyvek. Leginkább azok, amik igazából nem is annyira"blogszerű" blogokból készülhet.

GG jóvoltából mostanában két, korábban megjelent blogkönyvhöz is hozzájutottam.
A Művelt Alkoholista (emlékeim szerint) még  Freebologon kezdte pályafutását, átigazolása után pedig az Index első blogjai között volt.  Az Alkoholitsa lényegét a bortesztek adják. "Ízében ananász, grépfrút, levesben főtt fehér tyúkhús." Ha valaki szereti az ilyen és hasonló szövegeket, nyilván szívesen olvasgatja azokat a képernyőtől elszakadva is. Ha valaki a borszaküzletben akar puskázni, feltétlenül érdemesebb a könyvvel próbálkozni.

A Szakíts, ha bírsz! könyv a (méltán) népszerű szakítós blog ("Értékellek, mint embert") történeteiből állt össze. Ez a blog nem egy folyamatról tudósít, hanem múltbeli történéseket (és olvasói tapasztalatokat) gyűjt össze, vagyis teljesen jól működik könyvként is.

Rövidesen kapható lesz a Fűszer és lélek gasztroblogból kinőtt szakácskönyv. A receptes gasztroblogok szintén nem "igazi" blogok, hiszen az egymás után megjelenő receptek egyenjogúak, nem kedvez nekik a bejegyzések szokásos "sülyedése".

Az "igazi" (nyomtatott) szakácskönyv szép dolog (lehet nézegetni), jó dolog (kitűnő ajándék), de (tapasztalatom szerint) főzni egyre inkább közvetlenül a webről érdemes.

A napokban Kelt kolléga figyelt fel a jelenségre, hogy egyesek a blogbejegyzésekhez való "rendes" hozzászólás helyett inkább az ismerőseikkel megosztott Google Reader "találmányokhoz" fűznek néhány szót. Ezzel kapcsolatban ezt írta:

Mostanában idehaza is érzékelhetően megváltozott a blogok és a blogoszféra helyzete. Négy évvel ezelőtt, amikor blogolni kezdtem egy "tematikus" bloggal  még elég gyorsan a felszínre lehetett kerülni. Az idei Goldenblog kapcsán szembesültem a ténnyel,  mennyi olyan blog van, amit nemcsak hogy nem ismerek, de még csak nem is hallottam róluk.. Köztük sok kifejezetten jó blog.. A blogok egyre inkább integrálódnak az egyéb internetes tartalmak közé, egyre inkább elmosódik a határ a blogok és a nemblogok között. Mire megtalálnánk a blog pontos, általánosan elfogadott definícióját, talán értelmét veszti a "blogság".

A blogkereső-bloggyűjtő  Technorati nemrég jelentette meg The State os the Blogosphere 2008 felmérésének eredményeit. Ahogy az elmúlt két évben, az anyag idén sem töretlen növekedésről szól. (Nem is szólhatna, hiszen a "felfedezés kora" elmúlt, ma már kevesebben kezdenek el csak azért blogolni, mert ez valami "cool" dolog.

Nem számítottam rá, hogy különösebben megrázó információkat találok az anyagban, de azért akadnak érdekességek:

• A bloggerek kétharmada hímnemű - Miért??? (Ha csak a techblogokról lenne szó még megérteném) A nők általában nyitottabbak, könnyebben kommunikálnak, semmiféle indokát nem látom ennek az aránytalanságnak.
• A 35-44 éves bloggerek aránya (27 %) kétszer akkora, mint a 18-24 év közöttieké (13 %). Nem tudom, itthon milyenek ezek az arányok. Én mindig azt képzeltem, hogy csak azért találkozom kevesebbet ennek a fiatalabb korosztály a blogjaival, mert jellemzően egoblogokat írnak (amiket én nem olvasok).
• Hogyan lehet úgy kategóriába sorolni a bloggereket, hogy mégsem soroljuk őket kategóriákba?  A Technorati ügyesen megteszi ezt, amikor azt mondja, hogy a vállalati bloggerek 69 %-a személyes blogot, 65 %-a szakmai blogot is ír, miközben a szakmai bloggerek 59 %-a személyes és 17 %-a szakmai blogot is ír. (Huh, én egészen beleszédültem.) Ilyen módszerekkel elég szépen fel lehetne lendíteni a hazai szakmai bloggerek számát is, hiszen a legtöbben személyes blogjukban is megemlítik néha szakmájukat, munkájukat.
  

Évekkel ezelőtt forradalmi dolog volt a blog, mert első ízben teremtett lehetőséget arra, hogy laikusok, közvetlenül is írhassanak a webre. Ma már számtalan más módja is van az online publikálásnak, az online publikációk összekapcsolásának. A profi média és a vállalati kommunikátorok is felfedezték a blogokat, sok profi ír blogot szabadidejében és egyre gyakoribb, hogy "amatőrök" állnak össze és "profikat" is zavarba hozó minőségű kiadványokat készítenek. A blog határai egyre jobban elmosódnak, a fogalom egyre használhatatlanabbá válik.

Az az érzésem, hogy a blog - az eszköz - a jelentősége egyre kisebb. Meggyőződésem, hogy néhány éven belül már senki sem fog azzal foglalkozni, milyen eszközt használt valaki mondandója kifejtéséhez. Marad a hagyományos közös nevező, a tartalom.

Adalék:

A Technorati anyagáról a Terepnaplóban olvasható egy igen jó összefoglaló

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a profi blogolás és a hagyományos újságírás között? Mi értelme, hogy egyes újságírók most blogban írják meg ugyanazokat az anyagaikat, amiket korábban a hagyományos sajtóműfajokban követtek el?

Néha valóban nincs sok különbség. Sok blog csak csomagolóanyag, aminek köszönhetően divatosabbnak tűnik a jól ismert áru. Vannak azonban olyan blogok, blogbejegyzések, amik korábban sehogy sem fértek volna bele semmiféle ismert publikációs formába.

Floyd Norris, a New York Times pénzügyi újságírója a normális napokon általában egyetlen, közepes hosszúságú jegyzetet (bejegyzést) süt el, amire általában 4-20 hozzászólás érkezik.

Egy hete, szeptember 15-én, a Fekete Hétfőn blogját rendszeresen frissítve lényegében folyamatosan tudósított a Lehman befektetési bank összeomlásáról és annak hatásáról. Egyszerűen és gördülékenyen sikerült megoldani egy olyan feladatot, amire néhény éve még nem lett volna módszer, eszköz.. A bejegyzés-folyam olvasottsági statisztikáját nem ismerem, de sokat elmond, hogy eddig 255 hozzászólás keletkeztek. (Emlékeztető: A NYTimes.com megjelenés előtt moderálja a hozzászólásokat, vagyis ami megjelenik, az valóban a bejegyzéshez kapcsolódó vélemény.)

 1. A blogolás nem az írásról szól. A blogolás más tartalmakra való hivatkozás és más tartalmak véleményezése. Minden önálló szöveget tekints bónusznak.
2. A gyakori publikálás fontos...
3....de a bejegyzések színvonala még ennél is fontosabb. Az az idő, amit egy bejegyzés írásával töltesz, bőven megtérül.. (Azért ne lepődj meg nagyon, ha egy hevenyészett bejegyzésed hirtelen a "legolvasottabbak" lista élére ugrik.)
4. Mindenki hülyén néz ki a videókon. Tedd túl magad rajta.
5. Mindenki megdöbben, amikor valamilyen felvételről visszahallja saját hangját. (Érdekes, hogy a felvétel mindig csak az övét torzítja el, a többiekével semmi baj.)
6. Az ok a blogolásra nem az, hogy megmutasd mit csinálsz, hanem hogy megtudd, mások mit csinálnak.
7. A humor nagyszerű dolog, de nem mindenki vevő rá.
8. A blog arra is alkalmas, hogy megtanuld értékelni a jó szerkesztőket.
9. Ha azt gondolod, hogy egy vagyont kereshetsz a blogolással, akkor vagy naiv vagy, vagy hülye...vagy Robert Scoble.
10. A nagy olvasottságnál többet ér, ha olvasóid között tudhatod a szakma (amiről írsz) kulcsszereplőit.

A fenti gondolatokat Paul Bradshaw 1000 things I’ve learned about blogging címen közreadott bejegyzéséből mazsoláztam ki, (írtam át). Az Online Marketing Blog szerzője ugyan a címben ígért 1000 dolog helyett "csak" 100-at sorolt fel, de ez is éppen elég ahhoz, hogy egy darabig elrágódjun rajtuk az ember. Hasznos azért, mert a blogolás mellett szóló érvek többsége maga is link, ami valamilyen korábbi bejegyzés formájában bővebb kifejtésre kerül. Jól jár az olvasó, mert a 1000 things így egyfajta tartalomjegyzékként működik és jól jár Bradshaw is, mert a bejegyzés révén újra forgalomba hozhatja a blog mélyére került, de még mindig aktuális bejegyzéseit.

(Egyébként Bradshaw szerint  a listakészítés a blogolás egyik legelkoptatottabb közhelye, a legszemérmetlenebb taktika, aminek segítségével felkerülhet valaki linkmegosztók csúcsaira,...de az olvasók változatlanul imádják a listákat.)

Neked mi az az 1000 dolog, amit a blogolásból / blogokból tanultál?

Kettős öröm:
 - a Goldenblog mainstream kategóriájában nyert a Konzervatórium
 - nem kellett részt vennem a zsűrizésben

Továbbra is megértem a T. Szervezők kategóriaalkotási kínjait, ugyanakkor nehezen tudom elfogadni, hogy a Konzervatóriumnak, a  Reakciónak, vagy a  Jobbklikknek például az Élőben a városból közlekedési bloggal, vagy a Szakítós bloggal kellett versenyeznie.

Tudom, persze, a mainstream kategóriába azok a blogok kerültek, amiknek valamilyen hátszele van. Persze hátszél és hátszél között is komoly különbség lehet. A Konzervatórium, a Reakció és a valamiért a "hírblog" kategóriába sorolt Kettős mérce is gyakori szereplője a Blog.hu és az Index címlapjának - mellesleg a tanácsadói kategória győztese, az Onlinemarketing blog is - ugyanakkor a blogok háttere, működési módja igen eltérő. Miközben a Reakció a Noblis-médiabirodalomhoz tartozó kiadvány, a Jobbklikk komoly húzónevekkel  bíró"szakértői blog", a Konzervatórium laza szerveződésű szellemi műhely.

Érdekes, hogy miközben például a Blogter hosszabb próbálkozott egy látogatott és elismert politikai-közéleti blog beindításával, ez a Blog.hu-n minden különösebb erőlködés nélkül, rövid idő alatt összejött. Ennyit érne az Index nyújtotta nyilvánosság?

Korábban úgy látszott, hogy a konzervatív gondolkodó nem az a blogoló fajta. A mostani, bőséges felhozatal mutatja, hogy nem így van. Nyoma sincs viszont a ballib blogoknak. Vajon miért?

Ma hajnali keltezésű Új rend - FAQ című drámai hangvételű bejegyzésében Tóta W. Árpád, az Index megmondóembere bejelentette, hogy blogjában ezentúl csak a bejegyzéshez valamilyen módon kapcsolódó, előzetesen moderált hozzászólások jelennek majd meg.
"Békeidőben" egy ilyen bejegyzéshez született volna legalább 100 "hozzászólás" - most mindössze 4 vélemény árválkodik Tóta szövege alatt.

Nem tudom, mennyire Tóta és mennyire az Index döntése, hogy beszüntették a hozzászólások helyén eddig működő dühöngőt. Tudom, jól néz ki, ha egy blogbejegyzés alatt 1000 hozzászólás látható, de ezek 80 százaléka olyan színvonalú szöveg volt, amilyenek miatt az érzékenyebb gyomrúak már évek óta elkerülik a fórumokat.

Akárkié a kezdeményezés, csak gratulálni tudok és remélem, hogy a gyakorlatot mielőbb kiterjesztik az Index többi blogjára is.

Korábban írtam:

10 tipp a hozzászólások minőségének javítására

Azt hiszem, legtöbbünknek lövése sincs arról, mi is történik a szomszéd országokban (az ennél távolabbiaknak meg még a nevében sem vagyunk biztosak.) Lesajnáljuk azokat a külföldieket, aki összekeverik Bukarestet Budapesttel, de utolsó információnk a román fővárosról...mi is? Sopánkodunk, hogy a CNN szerkesztői budapesti képekkel illusztrálták belgrádi tudósításukat, közben az MTV-ben Horvátország fővárosának titulálják Belgrádot...

Nagy szükség van az olyan blogokra, mint a Serbia Insajd. Olyan dolgokat tudhatunk meg belőle, amiket nem találunk meg az újságokban. Ez a blog lett a Goldenblog hírblog kategóriájának az első helyezettje. (Közben persze nehéz is ezt a blogot minősítenem, nincs viszonyítási alapom, semmilyen másik Szerbiával foglalkozó blogot nem ismerek.)

A hírblog kategória befutóinak listája jól tükrözi a mezőny összetettségét. A politikai és közéleti blogok versenyeztek a környezetvédelmi- autós- és sportblogokkal, de még bűvészblog is felbukkant az indulók között. (Nem jó ez az ömlesztés, de ha minden témakör külön kategóriát kapna 1) körkörösen egész évben tarthatna a verseny 2) sok kategóriában 4-5 indulóból kerülne ki a 3 helyezett.) 
A kiesettek között is sok jó blogot találtam, többségükkel leginkább az volt a baj, hogy (szerintem) nem illettek a hírblog kategóriába.
A győzteseknek ezúton is gratulálok, a verseny főgyőzteseinek, vagyis az Olvasóknak azt ajánlom, hogy feltétlenül  mazsolázzanak a "középdöntőbe" kerültek listájából.

Konrád blogja az első, de röviden írni szeretnék az első 10 helyezettről (és még a "tízen túliakról" is).

Második helyre került a JabJab. Én másfél éve már a magam módján szavaztam rá. A SEO /SEM blogok mezőnye elég erős, nehezen tudom megítélni, hogy ki benne a legjobb.

Bevallom, az én szavazólistámon nem volt dobogós a Nincs szükséged fejvadászra. A "wolfközeli" Pungor Attila ügyesen használja a blogot saját karrierje építgetésére, a "gazdagtanácsadók" további fényesítésére, de számomra kevés benne az önzetlenül, ingyen kiadott információ. (A most elért pozíciója jól mutatja, hogy megtanulta a leckét, de még nem tudja olyan jól, mint a 2 éve kategória és összesített "mester",  Wolf Gábor.

A Koos.hu tartalomban igen gazdag, korszerű, az építészetet több oldalról is megközelítő blog. Megértem, hogy a blogolvasók közegében népszerűbb a keresőmarketing, vagy az állásvadászat, mint az építészet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy szakmai kvalitásai alapján a Koos.hu-nak előbb lenne a helye. (Persze elfogadom a Nép Szavát.)

Kismamablog - Vida Ági blogja ugyan csak az 5. helyre került, szerintem azonban ő már korábban megütötte a főnyereményt: Ági a hazai "legyél_gyorsan_milliomos" iskolák eredményességének egyik (egyetlen?) példája.
(Azt hiszem, egyszerű a titka: tehetséges és szorgalmas):

A Baracomp blogot azért szeretem, mert jó bizonyíték arra, hogy igenis lehet érdekes, olvasmányos, hasznos céges blogot írni.

Bélyegző Expressz Blog - Jó példa arra, hogy nincs olyan téma, amiről ne lehetne blogolni, csak elég kitartónak és kreatívnak kell lenni. (Neked mi jut eszedbe a bélyegzőkről?  Nekem leginkább a Szigorúan ellenőrzött vonatok híres jelenete. Ezután majd talán ez a bélyegzőblog is...)

Doransky. Mit is írhatnék róla? Számomra ő volt az első. Vagyis az első magyar nyelvű blog, amit olvasni kezdtem. A Doransky  - lényegében aktuális tartalmától függetlenül "a műfaj hazai klasszikusa", vagyis "normális" blogokkal nem összehasonlítható.

CSőRblog - Ő nem használja a mondat eleji nagybetűket - én így nem olvasom el.. Korrekt üzlet. (Kár, mert egyébként jó a téma és érdekesnek tűnnek a bejegyzések is.)

Sörkollektor - A név első tagja ismerős, egyébként meg úgy tűnik hogy valami környezettudatosságba oltott projektblogról van szó. Passz. (Úgy látszik viszont, hogy aktív közösség szerveződik köré.)

Idén sem került be az  első 10-be az egyik legjobb hazai blog, Bőgel György IT lábjegyzete Más súlycsoport, mint a díjazott blogok többsége. Talán azért sem népszerűbb, mert egy már nem létező cég elhanyagolt oldalán működik. Kár.

Nekem a dobogós hr-blognál színvonalasabbnak tűnik a Menedzsmentor.  Vélhetően azért nem vitte többre, mert nem a mostanság olyan divatos "sikeriskolát" képviseli.

A többiekről talán máskor, máshol írok.

A felkért zsűri és a "népi ülnökök" ítélete alapján az Onlinemarketing blog az idei Golden Blog (Goldenblog) verseny tanácsadói kategóriájának a  győztese.

Konrád igazi megosztó személyiség. Persze nem abban az értelemben, ahogy ezt manapság érteni szokás. Szereti információit, véleményét megosztani másokkal. Nevével már időtlen időkkel ezelőtt találkoztam egy (akkor) népszerű pr-levlistán, illetve a Kreatív Online fórumán. Magyarázott, kiegészített, segített... Ezt a hozzáállását hozta  át a blogvilágba is a Freeblogon kezdett, majd a Blog.hu-ra költöztetett blogjával.

Az Onlinemarketing.blog.hu nem a "szakmázásról szól", Konrád általában nem a legfrissebb amerikai tanulmányokon, tredeken, az  "A listás" szakmai blogok bejegyzésein rágódik, inkább afféle szakmai törzsasztalt működtet. (A törzsasztalról jut az eszembe, hogy Konrád természetesen az Index fórumtopikjait is számtalan hozzászólással gazdagította.) Ennek megfelelően  ezt a blogot sokan követik olyanok is, akik nem feltétlenül olvasgatnának egy marketingeseknek szóló szakmai blogot.

Az Onlinemarketing blogon erősen érződik a fórumos múlt. Konrád nem sértődik meg, ha az Index címlapjáról beeső, néha meglehetősen vegyes  közönség piszkálja, nem reagálja túl a durvább beszólásokat sem, nagyon ritkán kerül sor csak gyomlálásra.

Számomra az Onlinemarketing.hu legértékesebb bejegyzései azok, amik a  hazai helyzettel foglalkoznak. Konrád néha bennfentes információkhoz jut, máskor csak figyel. Észrevesz olyasmit, ami esetleg neked csak holnapután jutna az eszedbe.

A blog emlékeim  szerint tavaly és tavalyelőtt is ott volt a "középdöntőben."  Most végre felért a csúcsra. Ezúton is gratulálok!

 Elárasztottak a tanácsadói blogok.  Amikor elvállaltam a zsűrizést még megnyugtató messzeségben volt a két kiválasztott kategória, most viszont itt az idő, át kell rágnom magam a benevezett 44 blogon. Vigaszul legfeljebb az szolgálhat, hogy a szervezők szerint ez még a  szerény méretű kategóriák közé tartozik...

Ha jól emlékszem, idén a korábbi "üzleti blog" kategória lényegült át "tanácsadói blog" skatulyává. Természetesen itt-ott innen is kilógnak egyes blogok. Hogyan mérhető össze például Rabbit online marketinggel foglalkozó, "szakmázós" blogja az egyetlen termékcsoport eladását támogató Bélyegző Expressz Bloggal ? Vagy hogyan hozható közös nevezőre a béna honlapokat szemléző Webszemét és  Bőgel György információgazdasággal (és még sok mindennel) foglalkozó nehézsúlyú IT lábjegyzete?

Természetesen az most (még) nem árulhatom el, kire fogok szavazni (egyébként is van még néhány napom), inkább a "felhozatalból" kirajzolódó trendekről szeretnék röviden írni.

1. Bloggerre dobnak - marketingesre esik. Egyre több a marketinges blog. (Pedig a keresőmarketingesek és keresőoptimalizálók láthatólag nem a tanácsadói kategóriába kerültek.)
2. Erősödik a céges blogok mezőnye. Néhány éve a GB-n még fel sem bukkantak ilyenek, most lassan külön kategóriát lehet nyitni nekik.
3. Támadnak az "értékesítési blogok". Tudásmegosztás? Közösség? Felejts el! Kőkemény értékesítés!
(Számítani lehet rá, hogy a közeljövőben egyre több ilyen blog bukkan fel.
4. A "tanácsadói blogok" többsége saját címet (domain) használ - szerintem helyesen -, a blogszolgáltatóknál blogolók többsége a Blog.hu-t használja
5. A "KKV szektor" (néhány tagja) felfedezte a blogolásban rejlő lehetőségeket, de továbbra sem látom a versenyzők között a  nagy cégek, intézmények bloggereit. (Bőgelt ne számítsd oda, mert ő csak ott maradt egy régen megszűnt (átalakult) cég régen megszűnt honlapján.)
6. Egyre élesebben elválnak egymástól a hobbiblogok és a bevételtermelést szolgáló (remélő) blogok.

Néhány évvel ezelőtt még a legismertebb amerikai bloggerek is szívesen "nosztalgiáztak" (jaj, de rettenetes szó!), milyen is volt az ősbloggerség. Az az időszak, amikor még kevés volt a blog, átlátható, "gyalog bejárható" a teljes blogoszféra. Valamilyen hasonló ősállapot uralkodott itthon 2004. körül, amikor belepottyantam a blogoszférába. Néhány napnyi blogolás után elég jól tudtam, "ki kicsoda a hazai blogvilágban", pár hónap után többségükkel valamilyen kapcsolatba is keveredtem.

Fogalmam sincs, ma mekkora lehet az aktív bloggerek száma, de ahhoz éppen elegen vannak, hogy nehézségeket okozzon a mezőny áttekintése. Vannak persze blogkeresők (Blogsearch, Miner), de ezek többnyire meglehetősen vegyes találatokat adnak. Nem sokkal jobb az RSS-gyűtő blog-aggregátorok teljesítménye sem. Marad tehát a blogszolgáltatók nyitóoldala.

Indulása után a Blogter sokáig kísérletezett nyitóoldalával, de végül - talán legaktívabb bloggereik nyomására, talán saját érdeklődésük lanyhulása miatt - az a egész csöndes unalomba fulladt. A kiemeltek kiemeltje, a Vezérblog inkább kötelező ujjgyakorlat, befelé gyakorolt gesztus, mint a valóban egyedi tartalmak felmutatása. Éppen csak vegetál az úgynevezett Alternatív Címlap is. (A mérsékelt szavazási hajlandóság miatt nincs igazi értéke ezeknek az ajánlásoknak.)

A Freeblog korábbi teljesen szubjektív "random" ajánlója helyett már évek óta szerkesztett ajánlót működtet, de ennek ellenére nem érzem a Freeblog címlapján azt, a szellemi pezsgést, amit érezni szeretnék. (Persze lehet, hogy bennem van a hiba.) Úgy tűnik, hogy a Blog.hu innen is kiszippantotta a legkarakteresebb blogokat.

A Nolblog példáját követve az elmúlt években több híroldal (Hírszerző, FigyelőNet, HWSW, Zoom stb.) is blogfarmot alakított ki. Közös vonásuk, hogy a szolgáltatás elindítása után szinte egyáltalán nem törődnek ezekkel a blogokkal, semmilyen módon nem próbálják meg magukhoz csábítani az érdekesebb (ügyesebb, okosabb, szebb) bloggereket, illetve eszükbe sem jut a szerkesztett tartalomba integrálni az oda illő blogokat.

A végére hagytam a Blog.hu-t. Későn kezdtek, de mégis sikerült lenyomniuk az egész mezőnyt. Ma a legtöbb menő blog a Blog.hu alatt fut. (Nem számítom most a saját domain alatt működő "arisztokraták" szűk csoportját.) A Blog.hu sikerének titka összetett. Bizonyára része van benne a rugalmas, felhasználóbatár kezelőfelületnek, az "elitcsapatként" való indulásnak, de a legerősebb hátszelet nyilván az "anyacég" adja. A blogolást sokáig gyanakvóan méregető Index az egyetlen a hazai tartalomszolgáltatók közül, amelyik egyszerre "blogosította" saját tartalmainak jelentős részét és engedte be a külső blogokat saját anyagi közé. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy nagyon bevált ez a stratégia.

Világos az is, hogy az Index címlapja nem helyettesíti a Blog.hu-s kezdőoldalt. A régit már régen kinőtték, az új elég sokára készült csak el. A lassú munka miatt sokan arra gondoltunk, hogy itt valami rendkívüli megoldás születik majd. Ehhez képest komoly csalódást okozott a korábbinál kevésbé karakteres, korrekt, de rendkívüli szolgáltatásokat nem nyújtó oldal. (Nyilván a korábbinál több tartalmat kell megjeleníteni, ugyanakkor szerették volna átmenteni a korábbi oldal alaphangulatát. Szerintem kár volt hozzá ragaszkodni.)

Ha eltekintünk a megjelenéstől (el lehet?), a Blog.hu egész használható kiindulóoldal. A jól szerkesztett címlaphoz 2 alapfeltétel szükségeltetik: 1) legyen miből szerkeszteni (a Blog.hu láthatólag már elég anyagot kitermel ehhez + a korábbi hagyományokat megtartva néhány "külső" blogot is ajánlanak) 2. Szerkesztő - a Blog.hu esetében az ősindexes Szily "kolléga" révén ez is adott.

Hát, itt tartunk. Bár a hivatalos adatokat (vannak ilyenek?) nem ismerem, az az érzésem, hogy a hazai blogoszféra növekedése lelassult, a továbbra is növekedni látszó Blog.hu a többiektől szippantja el a bloggerket. Kérdés, hogy ebben a helyzetben van-e még esély (és igény) arra, hogy létrejöjjön egy minőségi, szerkesztett blogszűrő-ajánló, vagy blogoszféra belső gravitációja miatt idővel valamennyi fontos blog az Index ölébe pottyan?

Szeretem, hogy időről időre előáll valaki és megmondja, milyennek kell lenie a profi blognak (hírlevélnek, weboldalnak, akárminek.)
A Problogger blogon most Darren Rowse állt elő egy ilyen összeállítással, amit még egy 5'20'' hosszúságú beszélő fej (az övé) videóval is súlyosbított.

Jöjjenek hát a trendek:

1. Feljövőben a több szerző által jegyzett blogok.

Szerintem leginkább a "közösségi" blogoknak áll jól, ha több szerző írja. - (Ilyen a Kispad.hu, vagy a Judapest ). A szakmai blogoknál tapasztalatom szerint akkor működik a dolog, ha valamilyen szakmai műhely áll a blog mögött. (Ilyen például egyik kedvencem, a Rebuilding Media.)
A közös blogolás oka persze az is lehet, hogy egyetlen blogger képtelen a blog életben tartásához elegendő anyagot írni. Korábban egyébként azt mondták az okosok, hogy egy blog sikerének meghatározó eleme a blogger személyisége. Lehet személyisége egy közös blognak? (Közös blognak túrós a háta.) Nem hiszem, hogy egy blog azért vonzana nagyobb közönséget, mert több szerző írja, vagyis semmiképpen nem javaslom, hogy csak ilyen megfontolásoktól vezérelve vonj be társszerzőket sikeres egoblogodba.

2. Több téma egyetlen blogban

Korábban a szakértők éppen a szűk érdeklődési körök (niche content) elérése miatt dicsőítették a blogokat. Rowse most arról beszél, hogy több vezető blog is bővítette tematikáját, átlépik az érdeklődási körök és a demográfiai csoportok közti, eddig átléphetetlennek hitt határokat.
Több szerző, sok téma, széles olvasóközönség megcélzása. Hurrá, néhány felesleges kör megtétele után most újra feltaláltuk a Hagyományos Médiát!

3.A blogok egyre inkább összekeverednek az egyéb online tartalmakkal

Egyre több blogger rak ki az oldalára videókat, kapcsolódik közösségi hálózatokhoz és egyéb külső szolgáltatásokhoz. A blogbejegyzések tartalma helyett egyre inkább a párbeszéd, a közösségi lét kerül a középpontba. (Erről a napokban bővebben is írtam. )

4. Egyre inkább elmosódik a határ a blogok és az egyéb online médiaoldalak között

Gyakran már eddig is nehéz volt megmondani hol végződidik a blogoszféra és hol kezdődik a "hivatalos" online média. Ma már sok képződményre a legegyszerűbb azt mondani, hogy "gyakran frissülő tartalom". Egyes blogok az online magazinok felé mozdulnak, mások inkább a weben fellelhető tartalmak aggregátorává alakulnak. A profi blogok gyakran online hírszolgáltatóként működnek, a profi online média egyre erősebben "blogosodik". Valószínű, hogy néhány év múlva maga a "blog" elnevezés ugyanolyan történeti fogalom lesz, mint ma a "portál". (Persze nem idehaza, ahol sokan még mindig a weboldal, vagy a webhely szinonimájaként "portáloznak".)

5. Egyre inkább a közvetett haszon jellemzi a blogokat

Természetesen továbbra is vannak, akik a blogon elhelyezett hirdetésekből tesznek szert bevételre, de jellemzőbb, hogy a szerzők bloggal szerzett ismeretséget szakértőként, könyv szerzőjeként, előadóként... kamatoztatják. (A rossz hír az, hogy az efféle másodlagos hasznosításhoz valamilyen viszonylag azonosítható témáról, hosszú időn keresztül és sokat kell írni.)

Végezetül felhívnám a figyelmet arra, hogy Rowse bölcsességeit a leglátogatottabb amerikai blogok (BoingBoing, Techcrunch, Engadget stb.) alapos tanulmányozásából szűrte le, ezért azok nem feltétlenül érvényesek egy átlagos látogatottságú hazai blogra.)

Alapvetően kétféle ember létezik. Adj emberek kezébe valamilyen sok kezelőszervvel ellátott kütyüt. Az első csoportba tartozók minden megnyomhatót megnyomnak rajta. Ha szerencséjük van, idővel történik valami olyan is, ami számukra érdekes, fontos, használható. A második csoportba tartozók megpróbálják tudományosan felfedezni a készüléket. Ha van, elolvassák a kezelési utasítást. Ha nincs, szisztematikusan, óvatosan haladnak a felfedezéssel. Ha szerencséjük van, idővel eljutnak valami számukra érdekes, fontos, használható funkcióhoz is. Azt hiszem, az első módszer sokkal ősibb (nagyjából így, bár kevésbé eredményesen kísérleteznének a készülékkel a majmok is), a másodikra szoktunk büszkébbek lenni, ugyanakkor az eredményt tekintve nincs köztük sok különbség.

Nagyjából a bloggerek között is ez a kétfajta hozzáállás figyelhető meg. A felfedező típus naponta talál valamilyen új online bizgentyűt, szolgáltatást, amit azonnal beköt a blogjába. Később megfeledkezik róla (ez a leggyakoribb), csalódik benne, vagy következő Nagy Felfedezéskor talál egy még jobb változatot. Az óvatos ("dögevő") blogger megvárja, amíg a felfedező befürdik néhány holmival és csak akkor kezd új holmikat / módszereket alkalmazni, amikor azok már túljutottak az első "hype" görbén (illetve az utána következő csalódottsági szakaszon).

Meghúzható persze a bloggerek közti választóvonal másképpen is. Duncan Riley például azt írja, hogy "miközben a blogging 1.0. lehetővé tette a párbeszédet valamennyi blogon, a blogging 2.0. a blogok és az azokat támogató webhelyek, szolgáltatások közötti párbeszédet jelenti." Mindennek konzekvenciája, hogy a szerző / közreadó nem gyakorol többé kizárólagos ellenőrzést a tartalom fölött. A felhasználók ma már többet akarnak, mint egyik, vagy másik blogon beszélgetni. A 2.0-ás blogok ezt az igényt elégítik ki. (Hm. A hivatásos tartalomszolgáltatók közül sokaknak már hozzászólás lehetősége és a teljes RSS is kiverte a biztosítékot.)

Értem én a dolgot, átélni mégis nehezen tudom. A kommunikációs csatornákat összefogó csatornákat összefogó csatornákra ott van szükség, ahol egymással párhuzamosan rengeteg üzenet jön-megy. Magyar nyelvű médiával foglalkozó blogból (még a rokonterületetek ide számítva is) olyan kevés akad, hogy azok a leghagyományosabb módszerekkel is könnyen áttekinthetők. A "tech", vagy a SEO témában lényegesen erősebb a felhozatal, de a különböző web 2.0-ás csatornákon felbukkanó nevek ismétlődéséből jól látszik, hogy ott is véges a kínálat. Lehet persze játszani ilyen-olyan eszközökkel, de úgy látom náunk a többség továbbra is jól ellesz az 1.0-ás blogolással.

Azzal akartam kezdeni, hogy "gondold meg alaposan", de azonnal az eszembe jutott, hogy aki magyarul blogol, soha nem kerülhet abba a helyzetbe. mint a Gawker egykori munkatársa.

A napokban a New York Times Magazine-bann jelent meg Emily Gould, hm, mije is? Visszaemlékezése? Egy 26 éves nő története az elmúlt 2 évről.

Gold könyvkiadói szerkesztői munkája mellett hobbiból kezdett blogot írni. Olvasói igazi és virtuális barátai voltak. Néha ugyan okoztak apróbb feszültségeke az "igazi" és az online élete közötti átfedések, de nagyjából működtek a dolgok.

EG-t 2006-ban "fedezte fel" az állandóan friss húsra éhező Gawker.com. Először névtelenül, szabadúszóként nyomta az ipart, majd a Vanity Fair-hez átigazoló Jessica Coen utóda lett. (A Gawker dobbantóként is jól működik. Talán azért, mert az ottani munka alaposan teszteli a munkatársak álló- és tűrőképességét.)

A most megjelent szövegből kiderül, hogy a Gawker.com munkatársai, akik szándékosan ontják a pletykákat, a kétes értékű értékű információkat, egy kis rosszindulatért nem mennek a szomszédba nehezen dolgozzák fel - fizikailag és mentálisan egyaránt - a nagy mennyiségű és a legfinomabban fogalmazva is vegyes összetételű hozzászólást. Emily Gould végül azután sokallt be, hogy szerepelt Larry King showműsorában. A kukkoló, mások életében vájkáló újságírókról szóló élő vitát követő reakciók, az ugrásszerűen megnövekedett ismertség olyan feszültségeket keltettek a blogger-újságíróban, amit a mai napig nem tudott kiheveri.

Hosszú szöveg - több, mint 40.000 karakter -, ezren felüli - idővel leállított - hozzászólás-özön elolvasása komoly időáldozatot igényel, de ha valaha is elmerültél a virtuálisnak nevezett, de a valójában nagyon is valóságos online világban, akkor magával ragad a történet.. Részben talán azért, mert arról a nehezen megragadható területről szól, ami egyszerre tartozik a magánszférához és a nyilvánossághoz, illetve egy olyan emberről szól, aki a celebritásokra vadászott, majd váratlanul ő maga is celebritássá és ezzel együtt közprédává vált. Mellesleg a szerző őszinte is (vagy ügyesen tetteti.)

Szerencsére a bulvármédiában dolgozók nem mind olyan értelmesek és érzékenyek, mint Emily Gould, nem kell tehát félniük, hogy munkájuk maradandó károsodáshoz, esetleg tartós (külső) minőségromláshoz vezet. A hazai pálya egyébként is kevésbé veszélyes. Itt csak lokális hírességek vannak akikhez ennek megfelelően - amerikai mértékkel mérve - igen szerény a felhajtás tartozik. Itt nincs Larry King, csak az erősen amortizálódott Fábry, az agresszív Gawker helyett meg a langyos Comment.com.

Utóirat:

Az írás utóélete legalább annyira érdekes, mint magaEmily Gould műve. Láthatóan óriási a felhördülés amiatt, hogyan kerülhetett hogy "egy ilyen hosszú értelmetlen" írás az egyik legszínvonalasabbnak ismert vasárnapi magazin élére. A Blogrunner összegyűjtötte a legfontosabb blogreakciókat

Közben a NY Times Magazine oldalán maga Emily válaszol az olvasók kérdéseire.

Hértőn (június 2-án) indul a 2008-as GoldenBlog szezon. Negyedik évébe lépett a hvg.hu versenye, vagyis a bölcsődéből átmehet az óvodába. (Ehhez persze önállóan kell tudni már a kanalat kezelni és alapfeltétel a szobatisztaság is...)

Tavaly kicsit mintha leült volna a verseny, ami persze nem jelentette, hogy csökkent volna az anyázó vélemények száma, inkább rutinszerűvé vállt az egész. Nem szép persze mindezt a GB-re fogni, inkább talán az egész blogolás újdonsága múlt el, már nem érdekes valami eleve attól, hogy blog. (Miért is lenne az?) A rendezők (vagyis a hvg.hu) a versenyt kiterjesztették a blogokon túlra, a közösségi média egyéb formáira (helyi lapok, videó), amit jó ötletnek tartottam, de mintha ettől eleve kevesebb figyelem esett volna ezért a blogokra. (Lehet persze, hogy szó sincs az egészről, csak az én érdeklődésem változott meg az elmúlt években.)

Az idei év (szerintem) legfontosabb változása, hogy a verseny időben széthúzva, kategóriákra bontva zajlik. Az ötlet jó - kár, hogy nem én találtam ki - Marinov Ivánék a kiírásban sok korábbi panaszt orvosoltak, én meg annyira bízom az idei versenyben, hogy korábbi fogadkozásaim ellenére idén is vállaltam hogy segítem a zsűrizést. (Tanácsadó- és hírbloggerek, reszkessetek!)

Adalékok:

Bejelentés - (Külön felhívnám a figyelmet a hozzászólások mérsékelt hangnemére!)

A verseny menete (Olvasd el többször, alaposan mielőtt reklamálni kezdesz).

A hvg.hu cikke (cselből az IT/Tudomány rovatban, mert a legutóbbi átalakításnál a Média rovatot lespórolták.)

Magyar Internet Média és Web Díj 2008 - Épp Most Veselkedett Neki a Konkurencia Is!

Miközben nálunk még a legtöbb szerkesztőségben azon rágódnak, hogy "tekinthetők-e újságírónak a bloggerek" és hogy "internetes napló-e a blog", a világ vezető lapjaiban egyre több a blog. A Bivings Report jelentése szerint 2007-ben az amerikai lapok 95 százaléka blogol. Természetesen nem a hazai online sajtóból is ismert óvatoskodásáról, az "engedjük_is,_meg_félünk_is_tőle" blogfarmokról, hanem az igazi, a szserkesztett anyagba integrált, felvállalt blogokról van szó.

Az itt következő lista az Editors weblog cikke alapján készült (A szöveg nem szó szerinti fordítás, hanem a lényeg összefoglalása. Szokás szerint dőlt betűvel jelzem saját véleményem.)

1. Párbeszéd: Már csak néhány újság akad, amelyik nem nyitotta meg cikkeit a hozzászólások és a viták előtt. Nálunk ez fordítva van: csak néhány akad, amelyik megnyitotta. Az meg egyenesen ritkaságszámba megy, ahol a szerkesztőség tagjai is leereszkednek az olvasókhoz beszélgetni. Kár, hiszen ez lenne a lényeg. Manapság egy cikk nem ér véget azzal, amit az újságíró leírt. A cikk ennek és az olvasói visszacsatolásnak az együttese. (Ehhez persze az kell, hogy az olvasók a cikkel vitatkozzanak, ne pedig a szerzőt és egymást gyalázzák.)

2. Tökéletesíthetőség: A párbeszéd következtében az online cikkek soha nincsenek véglegesen lezárva, hanem folyamatosan épülnek. Ennek visszája, hogy egyes újságírók a javításokban bízva hajlamosak nem megfelelően ellenőrzött anyagokat publikálni.

3. Hierarchia nélküli hírfolyamok: Egyes online lapok rákaptak arra, hogy a blogokhoz hasonlóan, egymás után, fordított időrendi sorrendben közöljék a cikkeket. A többség továbbra is ragaszkodik a papírvilágban megszokott, hierarchikusn szerkesztett oldalakhoz. (Én nem lelkesedem érte, mikor egy hírfolyamban keveredik a belpolitika a bulvár és a kultúra.)

4. Kereshetőség: A blogokat szeretik a keresők. Egyes újságírók is eltanulták, hogyan lehet keresőbarát címeket és szövegeket írni. Nem jó viszont, ha egy újságíró kifejezetten a keresőknek ír. (Erről a témáról hamarosan írok bővebben is.)

5. Dobbantó hírek (trampoline news): Nem kell minden hírt nagyszabású cikké kerekíteni, de nem kell takarékoskodni sem a hellyel. A bloghír lehet hosszú, komlplex szöveg, de lehet egyszerűen csak egy kifelé mutató link is. (A kifelé linkelést a hazai online médiának még tanulnia kell. Sok újságírónak láthatóan görcs áll a kezébe, ha ilyen linket kell gyártania. Idehaza a hagyományos médiából "átforgatott" anyagok jelentős részében még befelé mutató linkek sincsenek.)

6. Hírgyűjtés: Sok blog nem gyárt saját anyagokat, csak már létező cikkekre hivatkozik. Jó példa erre a Huffington Post. (A Huff Post azért sok másra is jó példa. Örülnék, ha az az ezredik "hírportál" után egyszer ezt próbálná meg klónozni valaki. Persze ehhez először meg kellene találni Arianna Huffington magyar megfelelőjét.)

7. Listák: Rendkívül egyszerű és hatátos formátum, ami igen elterjedt a blogok között.

8. Többrétegű írás: A linkeknek (inforgrafikáknak, videóknak stb.) köszönhetően a cikkek látszólag rövidebben, mégis nagyobb háttérrel, mélyebben írhatók meg.

9. Buzz: Ma már minden online újságírónak tudnia kell, mik éppen a menő témák/cuccok/trendek.

10. Új hangnem: Csak lazán, mintha beszélgetnél. (Az MTI híreiből építkező kiadványoknál ez elég nehezen kivitelezhető).

Utószó: Ahhoz persze, hogy a blogok vívmányai beépüljenek a médiába, a szerkesztőknek, újságíróknak ismerniük kellene a blogokat. Nagyon érdekelne egy olyan felmérés, amiből kiderül, hogy a hazai média döntéshozói és napszámosai milyen blogokat ismernek, olvasnak.

A különböző internetes tevékenységek (levelezés, fórumozás, csetelés) következtében kialakult függőségekkel hírhiányos időkben szívesen foglalkozik a sajtó. Most van hír bőven és a bulvárlapnak nem nevezhető New York Times közölt cikket arról, milyen veszélyes életet is élnek a bloggerek.

A Tímes címlapsztorija szerint a folyamatos munka, a kiélezett hírverseny, a munkaidő és a szabadidő (az meg mi?) összefolyása több blogger halálához, vagy súlyos megbetegedéséhez vezetett az utóbbi időben. Russel Shaw tech blogger, a ZDNet szerzője néhány hete infarktusban halt meg, a szintén ismert tech blogger, Marc Orchant halálának közvetlen oka a szívkoszorúér elzáródása, de de vannak, akik úgy gondolják, hogy az igazi ok a blogolás. (Megjegyzem, mindkettőjüket a legveszélyeztetettebb életkorban, 50-60 év között érte a halál.) A náluk fiatalabb, 41 éves Om Mahlik decemberben esett át infarktuson, szerencsére túlélte.

Ha a blogolás szerepe Shaw és Orchant halálában közvetlenül nem is bizonyítható, számos blogger példája mutatja, hogy a hivatásos blogolás kedvezőtlenül hat a bloggerek egészségére. Az intenzíven blogolók között sokan  vészes fogyásnak indulnak, vagy  komoly alvászavarokkal küzdenek.

A szerző Matt Richtel szerint több tízezerre tehető azoknak a bloggereknek a száma, akik kisebb-nagyobb kiadványok számára pénzért dolgoznak. Egy részük darabbérben gyártja cikkeit, másokat a kattintások szerint fizetnek, akadnak vegyes (átalány + prémium az adott olvasószám eléréséért) megoldások is. Az állandó verseny, a jelenős eseményekről való lemaradás miatti félelem állandó készenlétben tartja a bloggereket. Mindezért egy átlagos (profi) blogger évi 30.000 dollár körüli összeget kap, a jobbak 70.000 körül kasszíroznak, de azok a (még) névtelen bloggerek sem dolgoznak kevesebbet, akik csak most próbálnak beszállni a profi bloggerek közé és még csak havi 1000 dollárt képesek összeszedni. (Persze érdemes hozzátenni, hogy a legtöbb blogger nem kizsákmányolt jobbágy, hanem nagyon is élvezik, amit csinálnak.)

Érdekes, egzotikus sztori, de nem tudom, a Times miért éppen a bloggerek miatt aggódik. Szerintem mindenki veszélyben, van, aki nem olyan munkát végez, ahol délután 5-kor lehúzható a roló, aki munkaidő után is elérhető hivatalos ügyekben telefonon, akinek van otthon internet hozzáférése és rálát a munkahelyi levelezésére, aki nem tudja este 7-kor "Család", vagy "Barátok" üzemmódra átprogramoznia az agyát és éjjel is a munkahelyi problémáiról álmodik...

A napokban egy szakmai rendezvényt beharangozó sajtóreggelire csalogattak, az imént egy szakmai szervezet kutatási anyagait bemutató sajtótájékoztatójára hívtak. (Ilyen-olyan sajtóközleményeket - bloggeri minőségemben - már jó ideje kapok.) A hazai üzleti világ szeretne behatolni a blogoszférába? Tartok tőle, hogy rossz helyen keresik a bejáratot.

A gesztust (a meghívást) természetesen értékelem, köszönöm. Jelentése, hogy a szervezők a bloggereket egyenlően kezelik a sajtóval. Vagyis azt várják, hogy a bloger menjen el a tájékoztatóra, hallgassa végig az előadókat és a hallottakról / látottakról tudósítsa közönségét.

A gondolatmenet hibája, hogy

• a bloggerek többségének nincs gyakorlata a tudósításban
  
• a tapasztalat az mutatja, hogy a blogok olvasói nem ezt várják a blogoktól (arra ott a "régi" média)
  
• miközben a hivatalos média általában nem a főszerkesztőket delegálja ezekre az eseményekre, az egyszemélyes blogok csak a "legmagasabb szinten" képesek képviseltetni magukat. Komoly luxus.
  

Aki bloggert hív meg a sajtóeseményére valószínűleg úgy gondolja, hogy

• a blog olyan mint egy pici újság - a blogger meg mint egy pici újságíró
• ártani nem árthat, akkor meg miért is ne?
  
• egyébként is, olyan trendi, a blogoszféra felé terjeszkedni

Szerintem másképpen működnek a dolgok. Vegyük például az április végén sorra kerülő BrandFestival Digital rendezvényt. A "grémium" - feltételezem, hogy ez a szerkesztőbizottság fedőneve - tagjainak saját blogjukban már az ötlet felmerülésekor meg kellett volna írniuk, mire is készülnek. Itt részletesen kifejthették volna szakmai érveiket és a tervezésbe bevonhatták volna a közönséget. A legaktívabban persze Soós Gergelynek, a rendezvény "elnökének" (miért is kell egy 1 napos szakmai rendezvény élére elnök?) kellene blogolnia. Persze ezt már hónapokkal ezelőtt el kellett volna kezdeni. Természetesen nem elég heti 4-10 bejegyzést megírni, a hozzászólókkal "beszélhetni", kapcsolatot kell teremteni a hasonló témában író blogokkal: Reagálni kell a bejegyzéseikre, hozzászólóként meg kell jelenni náluk is... Ez persze jóval bonyolultabb és munkaigényesebb, mint meghívni a sajttájra néhány "ismert" bloggert, viszont az eredmény is sokkal több, jobb, mélyebb, mint néhány, udvariasságból kipréselt bejegyzés. A feltételes mód nem véletlen: Nem láttam nyomát, hogy a "grémium" bármelyik tagja blogolna, ahogy nincs blog a rendezvény honlapján sem.

Nagyjából 3 év fáziskéséssel jutott el nálunk az üzleti élet egy csücske (reklámügynökségek, szakmai szervezetek) oda, hogy megpróbáljanak kezdeni valamit a blogokkal. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell még ahhoz, hogy "felfedezzék" a megoldást?

Évek óta írunk, beszélünk róla, hogy az újságíróknak le kell mondaniuk (kénytelenek lemondani) arról a kapuőri szerepről, amit korábban birtokoltak. Szó sem volt persze arról, hogy bárki ilyesmivel bízta volna meg őket, de mivel a dolgok természetéből úgy adódott, hogy bizonyos információkhoz csak az újságírók jutnak hozzá, szinte természetesen adódott, hogy akkor már döntsenek is ők azok szétosztásáról. Egyes újságírók számára ez komoly feladatot jelentett, másoknak XXL méretű fontosságtudatot.

Az internetnek köszönhetően persze sok minden megváltozott. Leginkább az, hogy az információszűke után eljött az információbőség ideje. Sok a kapu, nincs többé jelentősége, hogy egyiknél-másiknál állnak-e valakik, akik azt képzelik, őriznek valamit. (Tegyék.) Közben akik gyorsabban kapcsoltak, az információk őrzőiből átképezték magukat olyan szakemberré, akik segítenek az információkban való eligazodásban. (Hangsúlyoznám: Óriási a különbség a kétféle tevékenység között.)

Sokak számára mindez már nem újdonság. A hosszúra nyúlt bevezetőt azért írtam, mert a hírmédia állapotáról szóló jelentésben azt olvastam, hogy új jelentkező van a kapuőr szerepre: A "civil újságírók" és a bloggerek.

Tehát éppen azok, akik korábban a legelszántabban harcoltak a "maintream media" monopóliuma ellen most saját kis hírmonopóliumuk kiépítésén, saját pozíciójuk megszilárdításán dolgoznak. (A tanulmány szerint a civil tartalomszolgáltatóknál még a hivatalos médiánál is jobban érzékelhető, hogy az erős háttérrel rendelkezők kerülnek vezető pozíciókba.) A kijelentés ebben a formájában nyilván általánosítás, feltehetően nem nyomul ilyen erőszakosan valamennyi "civil", de jobb pozíciókért való harc még egy ilyen picike piacon, mint a mienk is nagyon jól érzékelhető.

Nyomulásra pedig nagy szükség van. A jelenés szerint a blogoszféra és a civil média sokkal kevesebb figyelmet (és látogatót) kap, mint amire korábban számítani lehetett. Azt hiszem, megint a túllihegés (overhype) jelenségéve állunk szemben: A civil média (benne a blogok) alapvető közönségvonzása mellett az elmúlt években erős volt a téma körül gerjesztett médiahabzás felhajtóereje. (Na, már megint média.) Az így felajzott kíváncsiság hatására ezek a tartalmak jelentős közönséget kaptak. A nagy érdeklődés mellett azonban nagy volt a lemorzsolódás is, illetve a megmaradó közönség kiválasztotta a neki fontos, érdekes tartalmakat, egy idő után már csak azokra jár vissza. (Megjegyzem, nekem sem jut már eszembe, hogy csak azért olvassak el valamit, mert az blog.)

Messzi piac, más piac, de az amerikai tanulságokból mégis leszűrhetünk ezt-azt. Lehet, hogy nekünk, több éve blogolóknak is érdemes megnéznünk a zsebeinket, nem találunk-e bennük kapukulcsokat.

Az, hogy a szakmai szövetségek honlapjai megjelenésükben, megoldásaikban valahol 1998. táján tartanak nem annyira meglepő. Miért is tartanának előbbre, ha a tagságot adó kreatív ügynökségek is alaposan lemaradtak az online kommunikációban?. (Az ügynökségek honlapjairól korábban én követtem el egy összefoglalót a Kreatívban.)

Katona Éva mondatából mást is kiéreztem. Azt, hogy "kreatív körökben" úgy érzik, hogy a blogolás ma még talán elmegy, de holnap esetleg már kínosan ódivatú lesz. A gondolat nem új, hallottam már máshol is. Az igazság viszont az, hogy a blogolás, mint divathisztéria (felhajtás, hype) valóban elmúlt, a blog, mint eszköz, publikációs fórma (esetleg stílus, de nem műfaj) itt maradt. A hivatásos blogok szépen beépültek a hagyományos, profi médiába, az üzleti kommunikációba.

Itthon némi óvatos kivárás után, de még időben lépett az Index. Megtehette, mert a működőképest, jól használható blogmotor & blogfelület (blog.hu) mellett blogolásra alkalmas, arccal, egyéniséggel, megfelelő stílussal bíró szerzők álltak a rendelkezésére. A többiek csak a blogfarm (nyilvános blogszolgáltatás) indításáig jutottak el. A blogfarm valójában nem más, mint halogatás. Beengedik ugyan a közönséget a honlapra, de utána nem foglalkoznak vele. A blogfarm a felfutás (hype) időszakában szolgáltathatott egy kis dicsfényt, de ma legfeljebb olyan rutinmegoldásnak számít, mint a "szavazógép". Ez első jó vicc volt, de kit érdekel a századik? Az itt megjelenő blogok ugyan színesíthetik a kínálatot, ugyanakkor a gyengébb írások rossz fényt vetnek a kiadványra is. Nem véletlen, hogy a világ vezető lapjai inkább saját szerzőik blogjaival villognak, illetve írásaikhoz ügyesen linkelik a témában kapcsolódó, színvonalas KÜLSŐ blogokat. (Egyébként saját szerző által írt blog az online lapokban alkalmazott leggyakoribb web 2.0-ás megoldás.)

Kívülről nézve nehéz eldönteni, mi lehet a profi blog, mint online megjelenési forma elutasításának az oka. Az óvatosság, a lassú reakció, a kivárás csak az egyik magyarázat. A másik talán a megfelelő szerzők hiánya. A világ vezető lapjainak blogjait a szakma legjobbjai, publicisták, szakértők, szakújságírók írják. A haza online lapok többsége heroikus küzdelmet folytat azért, hogy a minimálisnál is kisebb szerkesztősége képes legyen megfelelő mennyiségű tartalmat termelni. Nincsenek húzónevek, önálló arccal rendelkező, elismert szerzők, csak keményen dolgozó szakemberek és "kopipészt" rabszolgák. Hírügynökségi anyagokból és sajtóközleményekből meg egyébként sem lehet blogot írni.

Január 26-án HH igen szűkszavúan bejelentette, hogy népszerű blogja, a Webisztán meghatározatlan ideig szünetel.
Egy blog szüneteltetése önmagában nem hír, sőt, mondhatjuk, hogy több a szünetelő, mint a folyamatosan frissülő blog. A Webisztán azonban régebb óta működik, rendszeresen frissül és sokan olvassák.

HH nem kötötte az orrunkra a váratlan szünet okát sem. Sürgős munka? Külföldi ösztöndíj? Lottónyeremény? "Családi okok"? Betegség? Természetesen egy szakblogger nem köteles beavatni olvasóit magánéletébe, de mindenképpen pazarlásnak tűnik, ha valaki ilyen hirtelen elereszti hosszú idő alatt, sok munkával megszerzett közönségét.

A történet igazából azért érdekes, merta Websztán nem HH magánvállalkozása, hanem az Index háziblogja. Nyilván őket is meglepte HH hirtelen elhatározása, egy teljes hétbe telt, mire kipréseltek magukból egy rövidke "szolgálati közleményt", majd újabb két nap kellett ahhoz, hogy felbukkanjanak a pótbloggerek.

Teljesen érthető és jogos az Index törekvése, hogy nem akarja veszni hagyni a Webisztán közönségét. A pótbloggerek szakmai háttere, a webes dolgokra való rálátása vitathatatlan, vendégszereplésük kapcsán mégis felmerül néhány alapvető kérdés:

A Webisztán az idők folyamán olyan márkává nőtte ki magát, ami egyértelműen HH-hoz kötődik. A felvetett témák az ő érdeklődését, a szövegek az ő stílusát (és a hozzászólásokra való néha "sajátos" reagálásai az ő habitusát) tükrözik. Működtethető tovább a blog nélküle? El tudod képzelni, hogy Steve Rubel egyik napról a másikra átadja valakinek a Micro Persuasion írását? Vagy hogy Jeff Jarvis helyett más írja a BuzzMachine -t? Nyilván még a felvetés is abszurd.

Talán egy legalább 3-4 szerzős társas blog elviseli az egyik blogger lecserélését, de egy szigorúan a blogger személyéhez kötődő "one-man-show" blogoknál elválaszthatatlan egymástól a blog (márka) és a blogger személye. Hiába lesznek nagyon jók a Webisztán pótbloggerei - akár még jobbak is az eredeti szerzőnél - ténykedésükkel átalakítják, gyengítik az eredeti márka-blogger kapcsolatot.

HH és az Index érdeke itt tehát elválik egymástól. HH-nak, a bloggernek nyilván jobb lenne egy "ha én nem vagyok, a blog sincs" állapot, az Index viszont érthetően a folyamatos üzemet akar. HH, az Index lojális munkatársa még "utódokat" (helyetteseket) is ajánlott. Érdekes helyzet.

Néhány perccel ezelőtt még azt hittem, hogy az MTI-ről fogok írni, de aztán arra gondoltam, hogy Vince Mátyás ugyan most szétnyilatkozza a magyar sajtót de rutinos interjúalanyként úgyis mindenhol ugyanazt mondja. Belénessy Csaba jobbos politikai komisszár stratégiai alelnök meg úgyis csak január elsején veti bele magát az MTI megújításába...

Inkább írok az új politikai blogról, a Jobbklikkről. Sokszor merengtem már annak okán, hogy kevés itthon a politikai (politizáló) blog. Ami volt (Cavonton, Kampányblog) elmúlt, ami maradt, az jórészt a professzionális média információit ismételgető visszhangblog.

Felfokozott érdeklődéssel vetettem hát magamat a néhány napja indult Jobbklikkre. (A korrektség kedvéért: az eMasa > Heti Válasz útvonalon bukkantam rá)

A Jobbklikk profi szerzők kollektív munkája. Saját meghatározásuk szerint "szellemi műhely". A hét blogger között van politológus (több is), politikai elemző, történész, újságíró. (Érdeklődve várom, hogy Navracsics Tibor mennyire tudja / akarja majd szétválasztani itt elemzői és hordószónoki politikusi énjét.)

A Jobbklikk eddigi felhozatala - szűk 2 hétről van szó - biztató. A bejegyzések többsége érdekes, olvasható, elkerülik a rossz politikai blogok szárazságát és nem jelenik meg bántó módon az agit-prop sem. Egyelőre a hozzászólók is csak csendben helyeselnek, a keményvonalas kommnet-kommandók még nem bukkantak fel.

A blog Nagy Ígérete, hogy hétfőnként élőben kommentálják majd a Parlament üléseit. (vajon Navracsics majd onnan, bentről nyomja?).

A blog megjelenése nem rendkívüli, de elfogadható. Web 2.0-ás megoldásokban nem tobzódik - ezek közül leginkább az RSS-t hiányolom. Címkézés, RSS (hozzászólások is) - kipipálva. A névválasztás jó, a finom öniróniát (ha annak volt szánva) díjazzuk. A cím beírásánál vigyázni kell. - néhány betű kihagyásával egészen máshová keveredhetünk!

Ma kora reggel Neumann Gáborral a Weblog Awards idei díjazottjairól kellett volna beszélgetnem. Persze nem magánbeszélgetésben, hanem a Reggeli Gyors (Klubrádió) adásában. Bevallom nekem egészen tegnap délutánig – ekkor telefonált a műsor szerkesztője -  fogalmam sem volt, hogy éppen most volt valami eredményhirdetés. A verseny végül is jó ürügy volt ahhoz, hogy ezredszerre is megpróbálkozzak a bogok körüli félreértések eloszlatásával. (Persze tisztában vagyok vele, hogy mire eloszlanak a félreértések, a blogok annyira beépülnek az online tartalomfogyasztásba, hogy teljesen értelmetlenné válik bármiféle definiálásuk.)

Mostanában olvasgatom Chris Anderson Hosszú Farok című könyvét, aminek egyik legfontosabb gondolata, éppen az, hogy ma már a rádiók, tévék, újságok által összeállított sikerlisták határozzák meg, mit fogyasszon a „nép”. Szakosodott, kifinomult „szűrők” és ajánlórendszerek gondoskodnak arról, hogy az emberek akár a legszűkebb területen is megtalálják azt, ami a számukra fontos. Van-e értelme egy ilyen helyzetben  egy blogversenynek?

Először is tisztázni kellene, mi is az a blog? (Természetesen ezt a témát a rádióban sem sikerült elkerülni.) Szerintem nem több, mint egy egyszerű, rendszeresen frissülő internetes felület, ahova könnyű tartalmat feltölteni. Maga a „blogság” tehát kevés ahhoz, hogy nagyon sokféle internetes tartalmat egyetlen lineáris skála segítségével méricskélhessünk.

Lehet persze skatulyázni, vagyis kategóriákba sorolni a blogokat. A Weblog Awards idén 49 kategóriát állított fel, ami első pillantásra (és a sokkal szerényebb Golden Blog 11 kategóriájához képes)t bőségesnek tűnik, valójában azonban ez sem képes lefedni a blogok sokféleségét. Ennek megfelelően tehát össze nem mérhető blogok összeméréséből születtek meg a győztesek.

Nézzük például a politikai blogok listájára. Az első helyezett a RealClearPolitics ett. A szavazatok több mint felét besöprő „blog” lényegében nem más, mint egy nagyon jól szerkesztett linkgyűjtemény. (A „hozzáadott érték” nem valamilyen saját anyag, hanem a szűrés.)

Ezzel versenyzett például Ben Smith blogja - ez a Politico portálon jelenik meg, (Itt tehát egy profi újságíró politikai széljegyzeteiről van szó.) Összemérhető a kettő? Aligha.

A tanulság ismét az, hogy az efféle versenyek valódi rangsor felállítására nem alkalmasak. Leginkább arra jók, hogy a verseny körül felhajtással egy kis nyilvánosságot biztosítsanak az „ügynek” – és magunknak a szervezőknek. (Nekem meg egy újabb lehetőséget arra, hogy elmondhassam, hogy a blog NEM NAPLÓ és NEM MŰFAJ!)

A Washingtonpost.com szerkesztőiből szerveződött szakértői csoport belső emlékeztetőt adott ki. Ennek célja, hogy segítséget nyújtson / eligazítást adjon a blogoszférába alámerülni kívánó kollégák számára. A belső emlékeztető természetesen még el sem jutott az érintettekhez, mikor más olvasható volt a weben.

Szokás szerint csak szemezgetek az elég hosszú anyagból:

Mi működik:

• Az egy, legfeljebb két szerző által írt, hír/vélemény blog.
• Az olyan rendkívüli hírek, vagy események köré szerveződött blogok, ahol ugyan sok résztvevő van, de egyetlen szerkesztő tartja kézben az egészet.
• Egy jól körülhatárolható téma köré szerveződő blog 1-2 résztvevővel
• Egy markáns hangvételű (akár provokatív) szerzőre épülő blog
  
• Aktív szerkesztői részvétellel működő blogok (Kérdés hogy valóban blog-e az ilyesmi?)
  

Ami nem működik:

• A valódi cél nélküli blogok csoportja
• A saját hangvétel nélküli blogok
• A LEGALÁBB heti néhány alkalommal nem frissülő blogok
• A papír helyett webre írt hevenyészett feljegyzések

Néhány pont, amit érdemes ellenőrizni egy új blog indítása előtt

• A témakör, vagy a követendő esemény meghatározása. A szűkebb témák jobban működnek, mint a lazán definiált blogok. Az erős személyiség, egyéni hangvétel legalább olyan fontos, mint a téma.
• Nézz körül. Kik nyomják még ebben a témában? Miben, mennyire tudsz jobb lenni náluk?
• Milyen gyakran, milyen napszakban akarod frissíteni a blogot. (Legalább minden munkanapon egy alkalommal frissíteni kell.)

A többi pontot kihagyom, ezek leginkább azzal foglalkoznak, hogyan egyeztethető össze a lapnál végzett objektív újságírás és a sokal személyesebb blogolás. (Nehezen.) A megválaszolandó kérdésekből az is kiderül, hogy a Washingtonpost.com-nál teljesen természetes, hogy a náluk megjelenő blogokat szerkesztik. Szó sincs a szerkesztési folyamatokat megkerülő, közvetlenül a "termelőtől" érkező információkról.
Mindez azt igazolja, amit már korábban többször is leírtam. A lapokban legjelenő blogok egyre inkább csak a sikeres formát kölcsönzik, divathullám energiáit használják ki, valójában egyre inkább integrálódnak a normális szerkesztőségi folyamatokba.

Miközben a többség figyelmét a hosszú hétvége, az ünnepségek, az utcai balhék, vagy mindezek elkerülésének mikéntje kötötte le, frissített a Ringier. Ezúttal nem a vezetést cserélték le - ez néhány nappal korábban már megtörtént, - hanem az online szolgáltatások egy részét korszerűsítették.

Maga a Blikk.hu kívül esik a Médiablog látókörén. A tiszta bulvárújságírás (vagyis nem a "minőségi" sajtóba beszivárgó bulvár) külön világ, külön szakma, meghagyom a témát az arra szakosodóknak. Figyelmet érdemel viszont, hogy blogok bukkantak fel az átalakított Blikk.hu-n.

Amennyire jól látom, a kedvcsináló blogokat a szerkesztőség munkatársai és / vagy a hozzájuk közel álló fórumozók írják. Nem jobbak, nem is rosszabbak, mint a legtöbb blogszolgáltatónál megjelenő többi írás. Én azonban egy bulvárap blogjaitól mást várnék. Hol vannak a pletykák, a rajongás, a bulvárvilágban megszokott harsányság? Nem vagyok biztos benne, hogy jól tette a Blikk.hu (Ringier), amikor saját blogfarm építésébe kezdett . Talán érdemesebb lett volna kimazsolázni és a Blikk.hu oldalaira bekötni a hazai bulvárblogok gyöngyszemeit? Az indulás után még csak néhány nap telt el, majd meglátjuk!

A Ringier másik új szolgáltatása a fanzone. Ez afféle tematikus közösségi háló, ahol (virtuális) sportklubokat lehet alapítani, a klubokon belül pedig képgalériát építeni, fórumozni, szavazni, üzenőfalon üzenni. Ismert dolgok új csomagolásban. Most már csak az kell hozzá, hogy a részvevők száma elérje a kritikus tömeget. Mekkora is az egy ilyen szolgáltatásnál?

Vannak lehetőségek a továbbfejlesztésre is. Hirtelen a kedvencek (virtuális) etetése, itatása, doppingolása, vagy a különböző szurkolói klubok között (szintén szigorúan virtuális) összecsapások lehetősége merül fel.

Régóta frusztrál, hogy miközben naprakészen tudom, mi történik az amerikai, vagy a brit online médiában, fogalmam sincs arról, mi zajlik a szomszédban.Most úgy adódott, hogy „keleti” kapcsolatok után kutatva elvetődtem a media café polska blogra, ami elképesztő információbányának biznyult. Egy bejegyzésbne itt akadtam a Salon24 nyomára is.

A Salon24 olyan blogmédia-felület, amilyennek én fogantatásakor a Blogtert is elképzeltem. (Mire megszületett, nagyon más lett a kicsike, mára meg már gyakorlatilag kiesett a látókörömből.) A Salon24-nek nincsenek látványos, személyre szabható felületei, különleges szolgáltatásai, van viszont 3000 aktív blogger és 100.000 regisztrált felhasználó. (Persze lehet hozzászólásokat írni, mindekiről minden pillanatban lehet tudni hány bejegyzéssel és mennyi hozzászólással hitelesítette nevét, van címkfelhő, RSS stb.)

 A napokban első születésnapját ünneplő (és  már egy komoly kiadó díjat is beseprő) szolgáltatás alapítója Igor Janke, a konzervatív Rzeczpospolita (Köztársaság) napilap újságírója, de sok más ismert újságíró is fellép itt. (Nem igaz tehát, hogy a konzervatívok eleve be vannak oltva a blogolás ellen.) A Salon24 ugyanis olyan  politikai-közéleti csatatér, ahol illik jelen lenni. (A viharos lengyel belpolitikának  köszönhetően téma van mindig bőven.) Az újságírók persze nem hülyék, nem bújnak álnév mögé, hanem saját nevükön írnak. Az „amatőrök” egy része is vállalja nevét, de természetesen lehet nicket is használni.

A Salon24 oldalain csak Google (AdSense) hirdetések futnak, a bevétel az üzemeltetőé, a bloggereknek marad a hírnév...

Képtelen vagyok megérteni, hogy miért tud Lengyelországban működni egy ilyen „újság” és miért nem tud nálunk. Miért halt el még a  Blogteren belül létező, méreteiben és hatásában a Salon24-hez alíg mérhető, Nagypolitika "melléklet" is.   Az, hogy nagyobb azország, nagyobb a potenciális olvasóközönség nem hiszem, hogy kielégítő válasz lenne. Lengyelországban persze a mienknél sokkal komolyabb hagyományai vannak a minőségi újságírásnak. Még a '70-es években, a legsúlyosabb válságban is kiadtak olvasható lapokat (a Polytika című hetilap csak pult alól volt kapható), de a napilapokban is mindig akadtak olvasható cikkek. Esetleg, ha összehasonlítjuk a legnagyobb példányszámú lengyel politikai napilap, a  Gazeta Wyborcza  és a Népszabadság tartalmát, minőségét (a nyomtatott és az online lapot is) talán megsejtünk valamit..

A lengyel forrásokat böngészve egyébkén az a benyomásom, hogy a lengyel politikusok többsége is digitális analfabéta. Azért persze születnek „remekművek.” Az alábbi kampányfilm lengyel nyelvtudás nélkül is megérthető.

"Welcom to the Board" - ugrott be a rendkívül eredeti gondolat, amikor megtudtam, hogy The Board címen új blogot indított a nytimes.com (Aztán pillanatokon belül kiderült, hogy az első bejegyzés is ugyanezt a "szellemes" címet kapta.)

Ez a Board persze nem fedélzet, hanem az Editorial Board, a New York Times vezércikkeit és véleményoldalait kezelő szerkesztői csapat. Az Andrew Rosenthal vezette, 19 tagú Board tagjai írják a név nélkül publikált, vagyis a közös szerkesztőségi álláspontot képviselő vezércikkeket. Emellett az ő dolguk, hogy véleményük nyilvános kifejtésére meghívjanak tudósokat, művészeket és ők szerkesztik a lapba bekerülő olvasói leveleket is. Az Editorial Board egyébként állam az államban, nem a Times főszerkesztője alá tartozik, munkáját közvetlenül a lapot kiadó Arthur Sulzberger Jr (laptulaj) felügyeli.

Mindenképpen örömteli, hogy egy ilyen tekintélyes testület tagjai blogolni kezdenek. Először azt hittem, hogy majd a lapkészítéssel kapcsolatos apóságokat szivárogtatnak ki, de az első néhány bejegyzésből kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Ugyanarról írnak, mint máskor: politikáról, közéletről.

Mire jó ez az egész? Arról lenne szó, hogy a szabadnapos vezércikkírók ebben a blogban engedik ki a beléjük szorult energiát? Vagy arról, hogy a (Murdoch-fenyegette) Times pozíciója fenntartása érdekében minden mozgósítható tartalékát beveti?

A The Board szerzői a szakma csúcsán lévő, óriási szakmai tapasztalattal rendelkező újságírók. Nevetséges lenne, ha írásaikat próbálnám minősíteni. Legfeljebb csak azt jegyzem meg, hogy a The Board nehezen nevezhető blognak. A szerzők ugynanis név nélkül írnak. Ez pedig eleve kizárja, hogy egy szerkesztőségi vezércikknél markánsabb véleményt fogalmazzanak meg.

Nem tudok róla, hogy magyar bloggerek tömegesen részt vettek volna a Hollandiában a múlt héten megrendezett európai bloggertalálkozón.

A  túlélők résztvevevők szerint fergeteges volt a hangulat. Ha magad át nem is élheted a találkozót, de bőséges információkat kaphatsz a valamennyi elérhető tudósítás összegyűjtő Picnic Aggregator jóvoltából.

Nincs annál frusztrálóbb dolog, mint mikor egy terjedelmesebb, ajándékba kapott, vagy örökölt bútort kell elhelyezni egy egyébként is túlbútorozott lakásban. Valahogy így van a blogok elhelyezésével a legtöbb online újság is. A Gawker  jó kis cikkben elemzi  a vezető online hírszolgáltatók gyötrelmeit. (Egyébként a Gawker éppen a fordított utat járja be: Blogként indult, blogokat összefogó „blogmédiaként” folytatta, de ma már egyre nehezebb megkülönböztetni egy „igazi” online magazintól.)

A leggyakoribb hiba a blogok elkülönítése a „normális” tartalomtól. Józan ésszel belegondolva teljesen értelmetlen ez, hiszen a legtöbb ember nem a publikációs forma, hanem a téma alapján dönti el, melyik írást is szeretné elolvasni. (De miért gondolnánk, hogy az online lapokat józan ésszel tervezik?) Abszurd az a gyakorlat is, ahogy egyes lapok kiemelik a legfrissebb blogbejegyzéseket, így a külpolitikától a kultúrán át a sztárpletykákig, vegyesen kerülnek közös  listába az össze nem illő témák.

A blogokkal való töketlenkedés gyakori oka, hogy egy már létező, megállapodott internetes lapstruktúrába próbálják valahogy begyömöszölni a blogokat. (Szerintem még ez a viszonylag egyszerűbb eset, mert site következő átalakításakor a helyére kerülhetnek a dolgok.) Nagyobb baj van ott, ahol a blogok átgondolatlan kezelésének oka a szerepük körüli zavarodottság.

Itthon talán még az Indexnek sikerült a legjobb megoldást találnia (ami nem is akkora csoda, mert csak náluk van nagyobb mennyiségű saját blog + szemezgetésre alkalmas blogfarm.). Egyes blogbejegyzések kikerülhetnek a címlapra (és a rovatoldalakra ),  ott külön felirat jelzi „származási helyüket”.  Van aztán ömlesztett bloglista a címlapon és megjelennek a megfelelő tematikus blogok legfrissebb bejegyzései a rovatoldalakon.

(Na, mondja még valaki, hogy mindig csak piszkálom az Indexet!)

Paul Bradshaw blogjában olvastam, hogy szeptember 27-28-án kétnapos blogger (una)konferencia / műhelyfoglalkozás lesz Amszterdamban. A rendezvény célja, hogy az EU-n belüli, illetve arrafelé tartó országok bloggerei találkozzanak és megosszák egymással tapasztalataikat.

Persze átkattintottam a rendezvény honlapjára. Azt gondoltam, hogy honlapelemzői munkásságom révén némi edzettségre tettem szert, de tévedtem. A honlap okkoló. Az esemény ráadásul beágyazódik egy másik, Picnic ’07 című rendezvénybe (ez nem az, ahol Horn Gyulát ki szokták tüntetni), amitől az egész még átláthatatlanabb lesz.

Készült szerencsére egy Wiki is (nyilván bizonyítandó, hogy a szervezők mennyire képben vannak, funkciója ugyanis nincs), itt látható, hogy az eddigi jelentkezők 99 százaléka a volt Szovjetunió köztársaságaiból érkezik. (Nem lett volna praktikusabb Tbilisziben megrendezni az egészet?) Ami a programot illeti,  egyelőre leginkább csak azt lehet tudni, mikor lesz a kávé- és az ebédszünet. (Akkor már érdekesebbnek tűnik a Picnic, ahol  többek között Andrew Keen  - The Cult of the Amateur -  is fellép.)

A holland viszonyokat figyelembe véve feltételezem, hogy a pikniket nem kell szó szerint venni, de ha valaki mégis elmenne a rendezvényre, feltétlenül vigyen magával esőkabátot és gumicsizmát.

Tegnap este volt a  Golden Blokk  díjátadó ünnepsége, de most mégsem erről, hanem a Wall Street Journal ünnepi összeállításáról  szeretnék írni. 10 éves a blog, vagyis a blogolás. Pontosabban a WSJ szerint most van a születésnap, de ezt majdnem annyian vitatják, mint Jézus pontos születésének az idejét.

Az Első Blogger személye valószínűleg megállapíthatatlan,  az Első Blogbejegyzés beazonosíthatatlan, de azt hiszem, ennek nincs is túl nagy jelentősége. A WSJ „ünnepi”cikkének szerzője Tunku Varadarajan korrekt összefoglalót írt arról, hogyan váltak a blogok egyszerű linkajánlókból "intellektuális bőrkontaktussá”, majd következik 12 Ismert Személyiség véleménye a blogokról, a blogolásról. (Az „objektív újságírás” szabályai szerint fele-fele arányban a blogolást magasztalók és az azt elutasítók).

A szimpatizánsokról nem érdemes itt írni, hiszen őket a Médiablog olvasói minden bizonnyal jól ismerik. Érdekesebbek az ellenzők. Például Tom Wolfe , aki ugyan nem olvassa már a „fárasztó nárcisztukus sikolyokat, alaptalan ’információkat’ közvetítő blogokat”, de mégis biztonsággal jelenti ki, hogy a „blogok univerzuma a pletykák univerzuma”. Megdönthetetlen bizonyítéka a Wikipedia, amit nyilván szintén nem használ, de a Tom Wolfe szócikkre – egyáltalán nem hiúságból – azért rákukkantott és abban több pontatlanságot is talált…

Ezek után jöjjön a „vörös farok”, az egyik ősblogger, Cory Doctorow rövid vallomása:

Pénteken olvasnivalókat ajánlottam, most meg elmesélem, miket olvastam én a hétvégén.

Az újságok jövőjével foglalkozó, érdekesebbnél érdekesebb írások (ezekről majd máskor) becsúszott a Coding Horror blog Thirteen Blog Clichés útmutatója.

Bár a szerző, Jeff Atwood azt tanácsolja, hogy kerüljük a blogokkal, blogolással foglalkozó meta-blog bejegyzéseket, azért én röviden mégis írok a leggyakoribb problémákról.

1. Nem lehet megtudni, ki a blog szerzője. -  Egy blog fenntartása elég sok munkával jár. Elég furcsa, ha valaki úgyakar profitálni ebből, hogy közben elfedi kilétét. (Persze, az önzetlensés szép dolog.) Atwood szerint mindenki nyer azzal, ha a blogger néhány szóban bemutatja magát. (Természetesen itt nem az egoblogokról, hanem a tematikus / szakmai blogokról van szó.)

2. Azok a helyes kis ikonocskák.  -  Egyesek imádják a szép kis színes ikonokat, amikre kattintva mindenféle közösségi szolgáltatásokba lehet benevezni a bejegyzést. Általában, minden új „fícsör” hozzáadása előtt gondolkodj el azon, hogy  ér-e ez annyit, hogy ezzel bonyolítsd a blogot, rontsd annak használhatóságát.

3. Blogroll – Atwood szerint a blogroll nem más, mint az ismerős bloggerek felé tett gesztus, használati értéke nincs. Ami tényleg fontos, arra a blogbejegyzésekből (a szövegből) közvetlenül kell linkelni, a többi meg nem érdekes. (Nemrég Doransky is arról írt, hogy a kedvenc blogok listázásának ideje lejárt, inkább a fontos, friss linkeket kell megosztani az olvasókkal.)
Én ezt másképp gondolom. A kedvencek listája (blogroll) azokból a blogokból áll, amiket gyakran megnézek, fontosnak tartok. Könyvjelzővel (címkével) viszont az ezekben talált,  olvasásra érdemes cikkeket, bejegyzéseket látom el. Ha egy blogger számomra fontos témákról ír, jó esély van arra, hogy kedvencei között is találok érdeklődési körömbe illő blogot. (Itt természetesen megint a tematikus blogokról van szó.)

4. Címkefelhő – Atwood szerint felesleges a grafikus eszközökkel (betűméret, szín) erősített címkefelhő. Szerinte használhatóbb egy egyszerű, válogatott lista, kiegészítve a megjelenés gyakoriságát mutató számokkal.  Szerintem meg nem

Akit érdekel a többi 9 pont is, olvassa el a Coding Horror eredeti bejegyzését.

Egy friss felmérés szerint 

• a  „tech” újságírók háromnegyede rendszeresen olvas blogokat.
• a megkérdezettek több mint fele napi 1-3 blogot olvas. (Ez úgy hangzik, mint egy orvosi utasítás: Napi 1-3 blog éhgyomorra, újságolvasás előtt.)
• az újságírók harmada hiteles forrásnak tekinti a blogokat. 
• a megkérdezettek 35 százaléka maga is blogol, 67 százalékuk rendszeresen hivatkozik blogokra.

Árnyalná a képet, ha tudnánk, hogy a felmérés készítői mit neveznek blognak. Ma már nehéz olyan informatikai portált találni, ahol ne lenne néhány blognak nevezett valami. Többségük első pillantásra blognak is néz ki, azonan közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a lap/portál munkatársai írják és inkább csak a körítésben különböznek attól, amit korábban publicisztika néven írtak. Ha tehát a tech újságíró nem tesz mást, csak átfutja a szaksajtót, óhatatlanul egy tucat ilyen blogba fut. Ezek szerepeltnek a felmérésben, vagy csak a független blogok?

Ha a megkérdezett újságírók 67 százaléka rendszeresen idéz az olvasott blogokból, de csak harmaduk találja a blogokta hiteles forrásnak, akkor ez azt jelenti, hogy hiteltelennek tartott blogokat is idéznek?

Megint egy felmérés, amitől nem lettünk okosabbak...

A Webisztán gyorsabb nálam, már tegnap este megírta , hogy a NY Times leleplezte a 14 hónapja működő The Secret Diary of Steve Jobs szatírikus blog szerzőjét.

Daniel Lyons  évek óta a Forbes tech szerkesztő-újságírója, regénye is jelent meg már, mégis a Fake Steve Jobs „megszemélyesítőjeként” vált ismertté. Érthető, hogy alig várta leleplezését. (Pontosabban:  Miután félt tőle, hogy főnöke és kollégái a találgatásokkal teljesen hülyét csinálnak magukból, előttük már korábban leleplezte magát.)

A Secret Diary of Steve Jobs története most igazi amerikai giccsbe hajlik: A blogot mától a Forbes jelenteti meg.  Ezzel nagyjából az értelmét is veszti az egész, hiszen Daniel Lyons, a Forbes belső munkatársa nem írhat le olyasmit a szakma szereplőiről (vagyis a Forbes hirdetőiről, intejúalanyairól), amit a Fake Steve Jobs leírhatott…

(Nem baj, amíg erre valamennyi rajongó rájön, addig is szépen növeli a Forbes.com forgalmát.)

Az elmúlt években többször is nekirugaszkodtam, hogy blogban tudósítsak szakmai konferenciákról. Nem tudom, másnak mennyire voltak tanulságosak ezek a tudósítások, én nagyon sokat tanultam belőlük.

Először is megtanultam, hogy az élő tudósítás nagyon nehéz, fáradtságos munka. Aztán kiderült az is, hogy nem minden blogger alkalmas élő konferenciabejegyzések  gyártására. Végül pedig azt is beláttam, hogy véges a kapacitásom: Lehet, hogy egymás után végigülök 3 előadást és két vitát, nem valószínű, hogy képes leszek valamennyiről használható tudósítást írni.

Ethan Zuckerman  egy hónap alatt több konferencián fordul meg, mint én 3 év alatt. Gyakori és alapos tudósításaira rengetegen számítanak.  Most egy igen alapos bejegyzésben mondja el, hogyan készül ezekre a „fellépésekre” és milyen módszerekkel képes ennyi  alapos bejegyzést gyártani. 

Kötelező olvasmány mindenkinek, aki valamilyen konferenciáról élőben akar blogolni.

The Editors néven már jó ideje működik a BBC-nél egy szerkesztői blog. Ezt olvasgatva általában nem pisiled össze magad az izgalomtól, de ha elég türelmes vagy, kilúgozhatsz belőle hasznos információkat is. A napokban Simon Waldman, a BBC News 24  egyik szerkesztője arra vállalkozott, hogy a vezérlőből (ahol a szerkesztő, a rendező és a technikai stáb csücsül) folyamatos, élő blogban kövesse a műsor alakulását.

Érdekes vállalkozás, de  a jelentőségéről nem vagyok meggyőződve. Nem is igazi blof, inkább amolyan Twitter-féle.  Többet megtudtam volna a BBC műsorkészítési gyakorlatáról, ha egy kamerát raknak be a vezérlőbe, vagy ha Waldman az adásba menő kép alá mondja kommentárjait. (ahogy a DVD-nek a rendezők kommentálják saját filmjüket.) 

Tulajdonképpen többet vártam Waldmantól, akit korábban az egyik legizgalmasabb újságíró-bloggernek ismertem meg . Most, a bejegyzés írása közben jöttem rá, hogy a Médiablogban is többször emlegetett Waldman, a Guardian internetes kiadásának atyja és a BBC szerkesztője két személy. Vajon nem zavarja őket a névazonosság? (Engem nagyon.)

Tegnap egy beszélgetésen vettem részt, ami a bloggerek  kapcsolatairól, társadalmi kötődéseikről szólt. Hivatalosan „fókuszcsoportnak” nevezték és az ITTK egyik kutatásához próbálnak majd valami anyagot kilúgozni belőle. (Más bloggerek részvételével több ilyen beszélgetés is lesz.)

Ahhoz képest, hogy például a GoldenBlog százas listáján alig akadt néhány számomra ismerős név, az ITTK „főhadiszállásán” csupa ismerős bukkant fel: Rabbit, Mark, Para(-Kovács). Az egyetlen ismeretlen Gergő volt, aki saját bevallása szerint egy ritkán frissülő, kevesek által olvasott, elég rosszul megírt politikai-közéleti blogt ír. (Ezzel valahogy nem motivált arra, hogy felkutassam a blogját…)

Rabbit online marketinggel foglalkozik, szakmai blogot ír. Nem akar semmit sem eladni, viszont a blog segítségével neve jobban forog, gyorsabban bekerül a szakmai vérkeringésbe, mint blogtalan kortársaié.

Mark afféle „offline blogger”. Ott van minden blogszolgáltató környékén, a bloggerek rendezvényein, hozzászól, véleménye van, de ő maga ritkán ír blogbejegyzést. Pontosan tudja, mire használná bloját (eladásösztönzésre), azt is tudja, milyen eszközöket vetne be a nagyobb olvasottság elérése érdekében – de nem blogol.

Para több blogot is ír, de számára a blogolás nem végcél, a bejegyzések inkább egyéb tevékenységei nyúlványaiként jelennek meg.

Én rendszeresen bloglok, a téma és közönség is viszonylag jó behatárolható, a vizsgálat szempontjából mégsem vagyok jó alany. Egyrészt azért nem, mert hivatásos bloggerként nyilván máshogy működöm, mint a csupán kedvtelésből írók, másrészt különleges a hagyományos médiához való viszonyom is: Olvasóim között viszonylag sok az újságíró, ami nyilván megkönnyíti egyes témák „felkerülését” a hagyományos médiába.

Gergőről leginkább az derült ki, hogy – a legtöbb bloggertől eltérően – nem exhibicionista.

A tegnapi beszélgetés is ugyanazt erősítette meg, mint a Golden Blog verseny: Önmagában a tény, hogy két ember blogot ír nem jelenti automatikusan, hogy könnyebb közös nevezőt találni köztük, mint két nem blogoló ember között.
 
 
A fókuszcsoport vizsgálat egyébként villámgyorsan Para-Kovács revübe ment át, de ezt mi ( a részvevők) egyáltalán nem bántuk. Holczer Marci (ITTK) türelmes molyából pedig nehéz bármilyen következtetést levonni.

Sokan úgy vagyunk Jakob Nielsennel, az internetes ergonómia (usability) önjelölt pápájával, mint egy szigorú, divatjamúlt nézeteket valló, de azért tekintélyes apával. Néha összemosolygunk a háta mögött, de azért mindig odafigyelünk rá, amikor mond valamit.

Legutóbbi kinyilatkoztatásában arra biztatja az üzletembereket, hogy a "felszínes blogbejegyzések" helyett inkább tisztességes, rendesen kidolgozott és rendszeres időközökben megjelentetett cikkeket írjanak.

Minálunk igen csekély a szerepe a blogoknak az üzleti (B2B) kommunikációban, ezért el is tekintek Nielsen írásának részletes ismertetésétől. (Az érvek egyébként nem újak, a rövid prédikáció után következő tudományos(kodó) magyarázatra pedig érzésem csak azért van szükség, hogy az tovább fényezze a Mester szakmai tekintélyét.)

Azzal mindenképpen egyetértek, hogy egy cikk és egy blogbejegyzés máshogy működik. Egy cikk önálló egység, ami (jó esetben) a szerző korábbi munkásságának ismerete és a vonatkozó  szakirodalom alaposabb  tanulmányozása nélkül is megáll a lábán. Blogbejegyzés a postai értesítőtől egy irodalmi műig elvileg bármi lehet, amit bepasszírozható egy blogszerkesztő megfelelő ablakába, tehát eleve túlzás a máshol olvasott információk kommentálására szűkíteni a blogok lehetőségeit.

Nielsen szerint egyébként az ilyen blogbejegyzések legfeljebb csak arra alkalmasak, hogy rövid időre felhívd magadra a figyelmed, de semmiképpen sem képesek rá, hogy ezek segítségével szép lassan felépítsd magad. Ezzel szemben sokan gondoljuk úgy, hogy a blog olyan, mint a jazz: A témák közösek, azokat mindenki ismeri, de egyáltalán nem mindegy, hogy ki mit kezd vele.

Tapasztalatom szerint a cikk-blog képlet ritkán teljesen tiszta. A legtöbb blogban, amit olvasok egyáltalán nem egységesek a bejegyzések. Akadnak bennük a Nilelsen által blogként azonosított rövid reflexiók, linkajánlatok, de hosszú elemzések, esszék, interjúk is. (Még bonyolultabb a helyzet az általam előszeretettel olvasot újságíró-bloggerekkel, mivel az ő bejegyzéseikben gyakran keveredik az „újságíró” és a „civil” elbeszélésmód.)

Egy tekintélyes szakmai lapban lapban megjelent cikk komoly referenciát jelenthet, ugyankkor az elmúlt években tapasztalhattuk, mekkra ismertségre és szakmai tekintélyre tett szert néhány "szakmai blogger". Hirtelen nem tudok visszaemlékezni, milyen szakmai cikket olvastam Steve Rubeltől, vagy Jim Romeneskotól  (nyilván semmilyent), viszont saját területükön komoly tekintélynek tartom őket.  Nem egy-két jó cikk, vagy szakmai tanulmány, hanem a blogjuk miatt hitelesek számomra. A blog persze nem úgy hitelesít, mint egy jól megírt könyv. Egy-két bejegyzés elolvasásakor legfeljebb markáns véleményeket kapunk. A bejegyzések folyamatából állhat össze egy olyan kép, ami hitelessé teheti a bloggert.

Felmerülhet persze a maradandóság kérdése. Egy szakmai kiadványban megjelent cikk és egy gyorsan frissülő blogban "lefolyó" bejegyzés sorsa nyilván más. De mondgatjuk azt, hogy egy tó értékesebb, mint egy folyó?

Kedves Jakob Nielsen, nem értek egyet a cikkben leírtakkal de azért kösz a tanácsot! Nélkülük nem született volna meg ez a bejegyzés.

(Nielsen friss tanácsára a eszpee bejegyzése nyomán bukkantam.)

Miközben itt öldöklő verseny folyik  a hírnévért, egyesek nem átallnak olyasmit állítani, hogy vége a tündöklésnek, befellegzett az A-listás bloggerek korszakának.

Hugh Macleod szerint az A-listások csillagának hanyatlását a közösségi hálózatok tündöklése okozza. Minél többen és aktívabban vannak jelen a Facebookon, vagy a Twitteren, annál kevésbé van szükség azokra a „humán csomópontokra” akik segítenek az eligazodásban.

Természetesen villámgyorsan megszülettek azok a bejegyzések is, amik ennek az elméletnek a tarthatatlanságát bizonygatják.

Tanulság? Fogalmam sincs!

Szombaton ezt olvastam a Népszabadság A Blogközösség mint szerkesztő című cikkében:


„A Nol szerkesztői is úgy látják, hogy a maffiatörténet blogjában zajló, gyakran alpári stílusú, személyeskedő hangú disputa egy kicsit arról szól: a felhasználó (olvasó) a kezébe ragadja az ellenőrzést. Még nem igazán szerkeszt, de már messze több, mint a hagyományos média alapvetően passzív fogyasztója.”

A politikai fórumok hangnemét ismerve azt kell mondanom, hogy igen komoly kockázatot vállal az az online lap, amelyik markánsabb véleményeket megfogalmazó politikai, vagy közéleti blognal ad helyet. A fórumok megfelelő moderátor-karhatalom bevetésével valahogy féken tarthatók. De beavatkozhat-e közvetlenül a szerkesztő a blogok belvilágába? Vagy csak kérheti a bloggert, hogy gyomlálgassa kicsit a hozzászólásokat?

Az elmúlt években több lap is belátta, hogy a szabadjára engedett fórumok több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak, megszünteték fórumaikat.  Nem hasonló a helyzet az online lapokon létrehozott blogfarmokkal? Látszólag kényelmes, mert növeli a forgalmat, ráadásul nem kell a blogok és a szerkesztőségi tartalom integrálásával bajlódni, de könnyen kiderülhet, hogy a blogfarm egy időzített bomba.

Kialakulhat egy olyan országban jelentős fórum- és blogkultúra, ahol még a fagylaltosnál sorban álló emberek között is durva politikai vita pattanhat ki?

Be kell látnom, tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a GoldenBlog tavaly kifújt.
Nem látok be a hvg.hu postaládájába, nem tudom mennyien neveztek eddig, azt sem tudom, mekkora a Golden Blog 2007 oldal forgalma, de az onnan hozzám lecsapódó forgalomból gyanítom, hogy NAGY.

Végigfutottam a 6 blogszolgáltató friss ajánlatán és (csöppet sem meglepve) állapítottam meg, hogy  egyiket sem ismerem. (Na jó, egy van, amit  már láttam.) Nem dicsekedni akarok tájékozatlanságommal,  leszólni sem akarom a termést. Inkább elgondolkoztam azon, miért is van ez így.

Nagyjából három éve, amikor magam is blogolni kezdem különösebb keresés nélkül, nagyon rövid idő alatt kiderült, melyik is az a néhány hazai blog, ami érdekel. Hamar egyértelművé vált az is, kik azok az „ismert nevek”, akik engem ugyan nem érdekelnek, de népszerűek.

Természetesen az elmúlt évben bővült az általam olvasott, vagy legalább „figyelt” hazai blogok köre, de ennél sokkal gyorsabb volt a magyar blogoszféra növekedésének az üteme. Ma már a nagyobb szolgáltatók termése sem átlátható, az egész meg túl nagy ahhoz, hogy azon bárki is átrágja magát.

Hova akarok kilyukadni? Oda, hogy a most induló, friss blogoknak nagyon nehéz felhívniuk magukra a figyelmet.  Kevés, de olvasott blogot tartalmazó (víz)fej már telített, egyre hosszabban húzódik el a kis olvasottságú blogokból álló farok.

A Golden Blog lehetőség arra, hogy ráirányuljon a figyelem néhány alig ismert, de ismertségre érdemes blogra.  A „100-as listára” felkerülők esélyt kapnak arra, hogy kiemelkedjenek a kis blogok tömegéből. Hogy ez csak néhány napra szól, vagy tartósabb lesz a figyelem, az már nem a zsűrin múlik.

(Ha már a „Long Tail” modellnél tartunk: A napokban jelenik meg magyarul Chris Anderson „alapkönyve”, ahonnan ez a fogalom ered.)

Beindult, lehet nevezni.
A krónikus információhségben szenvedők itt olvashatnak el minden elolvasnivalót.

Kezdődhet az anyázás. Ami aztán – mint a gázok – kitölti a rendelkezésére álló (blog)teret.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint kevés hatásosabb módja van annak, hogy az ember rövid úton sok gyűlölködő hivatkozást gyűjtsön be, mint hogy valamilyen módon kapcsolatban legyen a GoldenBlog versennyel.

Én meg vagyok. Az első évben díjat is nyertem (ami nyilván több szempontból is végzetes hiba volt), a másodikban pedig a zsűritag voltam. Most megint az utóbbi

A lanyha érdeklődéssel, de tekintélyes mennyiségű koktéllal kísért, Hajós András által sújtott második díjkiosztó után többen is biztosak voltunk benne, hogy „ez a harc volt a végső”, de nem. A hvg.hu örök optimista csapata kicsit átdolgozta a szabályokat, valamint 2 további versenyben is töri a fejét, de ezekről még nem szabad beszélnem (nem is esik nehezemre, mert már elfelejtettem, mik is azok).

Menetrend:

• Versenyindítás: június 12. kedd
• Szabad nevezés: június 12–22.
• Kategóriagyőztesek eredményhirdetése: július 11.
• Az abszolút győztes kihirdetése: július 19. csütörtök

Mielőtt még beindulna a kórus arról, hogy a blogoszférát  már megint megpróbálja lenyúlni a (külföldi tulajdonban levő) Hagyományos Média jelzem, hogy a GB egy játék, amit történetesen a hvg.hu talált ki. Ha van hozzá kedved, energiád, szervezz te is versenyt. Szebbet. Jobbat. Profibbat. Igazságosabbat.

Nem a Legjobb Magyar Blog hivatalos odaítéléséről van szó, nem is a Blog Hallhatatlanjai közév aló bekerülésről. Csak a megadott szempontok alapján a felkért zsűri & a fel nem kért közönség ezeket találta a legjobbnak.

A tavalyi „abszolút győztes” megmutatta, hogy a verseny egy háztáji marketinggépezet beindításával könnyedén megnyerhető. Kíváncsi vagyok, hogy a szervezők és a versenyzők tanultak-e a leckéből. És ha igen, akkor mit?

Nem akarom gyarapítani a „Tanácsok Kezdő Bloggereknek” – bejegyzések számát, de találtam valamit, ami elég érdekes ahhoz, hogy megosszam veletek.

A Modern Life a Technorati  toplista elemzésével állított elő egy kis receptgyűjteményt. (Persze nem árt figyelembe venni, hogy a Technorati listája nem az abszolút legjobbak gyűjteménye, hanem egy sokak által bírált elitklub.) Ebből a következőket tudtam meg:

• A menők 45 %-a valamilyen saját (egyéb, azonosíthatatlan stb..) blogmotort használ. Még mindig 15 % Movable Type részesedése, a WordPress még csak 12 %-nál tart. (A sztárblogok 6 %-a használja csak a Bloggert.)
  
• A sztárblogok 21 %-a nem próbál közvetlenül pénzt termelni. 24 % az AdSense-re, 15-15 % a BlogAds-re és a DoubleClick-re esküszik.
  
• Ne legyenek illúzióid: A menő blogok 84 %-a angolul íródik…
  
• Ha be akarsz kerüli a krémbe, akkor legjobb, ha techblogot írsz (21%), a politika részesedése valamivel kisebb (19%) - az „általános” (20%) kategóriát nem tudom értelmezni.
  
• Háttérszín:  47 % fehér – nem is folytatom
  
• Betű: Egyértelmű Verdana – győzelem (43 %)

Persze nem garantálom, hogy mindez itthon is így érvényes.

Frissítés a bejegyzés végén

A szervezők  - Dobó Matyi (Doransky) közvetítésével – meghívtak, hogy blogoljak a holnap kezdődő, kétnapos IMA-interaktív marketing konferenciáról. 

Magamtól talán nem mentem volna el - az üzleti konferenciákkal kapcsolatos fenntartásaim továbbra is érvényesek - , viszont érdekel, hogy ezúttal sikerül-e összehoznunk egy élő, színvonalas, használható konferenciablogot.

Tudomásom szerint a 2005-ös Internet Hungary blogja volt az első hazai konferenciablog. Azt hiszem, ez leginkább számunkra, a helyszínen blogolók számára volt a ltanulságos: Kiderült, hogy 1) egyes bloggereknek időre van szüksége ahhoz, hogy megírjanak egy bejegyzést, nem mindenki képes „élőben” tudósítani 2) Négy ember nem elég egy nagy, két teremben zajló esemény „lefedéséhez” 3) a közönség egy része „élő” közvetítés helyett inkább színvonalas összefoglalókra vágyik

Azóta több konferenciablog is készült. Számomra a legérdekesebb a Planet-IH volt, ami a különböző blogokból automatikusan gyűjtötte össze a témával foglalkozó bejegyzéseket. (Tóth Benedek és Szedlák Ádám munkája).

Most tehát úja nekiveselkedünk. A „hivatalos” blogdelegáció tagjai: Berényi Konrád, Hargita Nándor (dartwalk) Ihász Ingrid (Rabbit), Petényi Márk, Tóth Benedek, Szedlák Ádám (kelt) + én.

Nem tudom, milyen volt az a konferencia, amiről ez az összefoglaló készült, de aki ezt a "videót" megnézi, átélheti a rendezvény hangulatát. (Persze, egy ilyen anyag alapja egy tehetséges fotós sok munkája.) 

Egyes tudósok szerint a világegyetem tágulása nem végtelen folyamat, a táguló szakaszt egy szűkülő periódus követi majd. Ebből is levezethető, hogy a blogok száma David Sifry jóslatai  ellenére sem növekszik majd  gyorsuló tempóban az örökkévalóságig. Ráadásul a blogok számának növekedése egyáltalán nem azonos a bejegyzések számának a növekedésével. (Az elmúlt hetekben Doransky többször is megerősítette azt a sejtésemet, hogy az aktív blogok száma nagyságrendekkel kisebb, mint az a szép, sokjegyű szám, amit egyesek olyan szívesen emlegetnek.

Hazai adataim nincsenek, de a külföldi hadijelentések arról tudósítanak, hogy jelentősen lassul a blogoszféra növekedése, vagyis az új blogok és a az új blogbejegyzések keletkezéének az üteme.
Lehet, hogy ez rossz hír Sifrynek és  mindazoknak, akik a Végtelen Növekedésre alapozták üzletüket, viszont egyáltalán nem érinti a lényeget, a média és a közönség viszonyának az átalakulását.

Teljesen mindegy, mekkora is pontosan a blogoszféra, a lényeg az, hogy a hagyományos média nem működhet többé úgy, mint 5 évvel ezelőtt. A felhasználók gyártotta tartalom „beengedése”, vagy a „külső” tartalommal való együttműködés ma már nem csak néhány vezető online tartalomszolgáltató stratégiájának a része. A blogoszféra méricskélése jó játék, de közvetlen jelentősége egyre kisebb.

Frissítés:

Legnagyobb bosszúságomra eddig sehogy sem találtam azt a cikket, amiből ez a bejegyzés kiindult. Ahogy lenni szokott, most, teljesen véleztlenül ráakadtam.

Kiderült, hogy az emberek mégsem olyan jók, rendesek és fegyelmezettek, mint ahogy ezt egyesek gondolták. (Mármint egyesek, ott, a távolban, hiszen nekünk soha nem is voltak különösebb illúzióink.) Szóval a bloggerek – ők is emberek – felelőtlenül és néha ocsmányul írogatnak, bunkó módon (és persze névtelenül) beszólnak a másiknak, molesztálják a náluk gyengébbeket, okosabbakat, szebbeket, vagy akárkit.

Ha az amerikai A-listás bloggerek ismernék a hazai fórum-(al)világot, mindez természetes lenne számukra. Mivel azonban különböző okokból nem így alakultak a dolgok egy, az A-listás társadalmat érintő támadás, az úgynevezett  Kathy Sierra-ügy kellett ahhoz hogy ráébredjenek: Valamit tenni kellene!

Most Tim O’Reilly (tudod, a Web 2.0. „kitalálója”) és Jimmy Wales (a Wikipedia atyja) állt elő egy szimpatikus, de erősen utópisztikus kezdeményezéssel. Ennek lényege, hogy a bloggerek fogadjanak el egy etikai kódexet - a Creative Commons-hoz hasonlóan többféle szigorúság lenne -  megfelelő emblémával jelöljék meg, mekkora is a toleranciaszintjük, lehessen előre tudni, mi várható a bejegyzésekben és milyen hozzászólásokat tűr meg a házigazda. (Tudom, rosszmájú vagyok, de nekem azonnal az jutott eszembe, hogy blogokat kötelezhetnék rá, hogy a képernyő bal alsó sarkában sárga körben kétjegyű számot helyezzenek el...)

A Blogger Házirend (Blogger's Code of Conduct) vitája a kezdeményezők és a „tovább-blogolók blogjaiban zajló viták mellett egy nyilvános wikiben is folyik, a téma  szép nagy nyilvánosságot is kapott. Én itt csak a legfontosabbakat foglalnám össze:

1.  Felelősségvállalás a leírtakért, illetve jog az alapvető civilizációs normák megszegőinek a kizárására. (Aki próbált már fórumot moderálni jól tudja, mennyire nehezen értelmezhetők az efféle „civilizációs normák”.)

2. Nem mondunk semmit sem online, amit nem mondanánk személyesen („élőben”)
(Hát, nálunk, ahol a bloggerek túlnyomó része nick mögé bújva, valós személyiségét nem vállalva blogol, ez elég viccesen hangzik!)

3. Feszültségek kialakulásakor privát kapcsolatfelvétellel próbálkozunk, mielőtt nyilvánosan válaszolnánk.

4. Lépéseket teszünk, ha meg vagyunk győződve róla, hogy valaki igazságtalanul támad másvalakit. (Az ilyesmit nálunk azonnal spicliskedésnek, mószerolásnak szokás minősíteni.)

5. Nem engedélyezzük az anonim hozzászólásokat.
Mi is az? Egy korábban többször felbukkant, "jól viselkedő" nick is annak számít? Ha a „félanonimitást” is ide számítjuk, akkor ilyen feltételek mellett a Médiablogon (és másutt is) igen kevés hozzászóló maradna. (A tervezet nem is rejtőzködéshez használt NICKkről, hanem a valós név mellett használt ALIASról beszél.)

6. Nem beszélgetünk a trollokkal. (Na, ez megint ismerős a fórum-világból. Mindig akadnak, akik szóba állnak velük.)

7. A blogszolgáltatók ösztönzése arra, hogy tartsák be saját szolgáltatási feltételeiket.

A szöveg közé tűzdelt megjegyzéseim ellenére fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy számomra szimpatikusak ezek az alapelvek. Ugyanakkor nem titkolom, hogy végtelenül naivnak, a napi gyakorlattól nagyon távolinak tartom őket. Vajon tényleg ilyen idealista O’Reilly és Wales, vagy csak egy újabb PR-akcióról van szó, mait megint beszoptunk?

Adalékok a témával kapcsolatban:

A BBC cikke
NY Times cikke (a C|NET-en keresztül, regisztráció nélkül)
O'Reilly bejegyzése

Ha még nem hallottál volna róla: A Könyvfesztivál (hivatalosan a XIV. Budapesti Könyvfesztivál) alkalmából a Blogvilág című kötet szerzői beszélgetnek április 14-én 13 órától a Budapesti Kongresszusi Központ Lehár termében (a terem neve megtévesztő, ígérem, hogy egyikünk sem fog dalra fakadni). A belépő - az teljes könyvfesztiválra -  600 Ft, teljes egészében levásárolható.

Érvényesüljön itt is a We the Media elve, legyenek itt is okosabbak a nézőtéren ülők a színpadon helyet foglalóknál: Gyere el!

Utóirat: Feltétlenül nézd meg a rendezvény honlapját. Itt szinte minden súlyos honlapkészítési hiba egy helyen tanulmányozható.

Mi lenne? Megszűnnek.

Azért megpróbálok egy kicsit részletesebben is válaszolni. Nem azért, mintha az említett blogok túlságosan érdekesek lennének, hanem mert „tündöklésük és hanyatlásuk” általánosabb tanulságokkal is szolgálhat.

A két alkalmi, konkrét feladatra létrehozott blog története látszólag hasonló, valójában elég eltérő.

Demcsák Zsuzsát a (fél)bulvármédia második vonalából próbálták átemelni a politikai kommunikáció frontvonalába. Alig néhány nappal a „kiválasztottságáról” felröppenő első hírek után blogot indított a Storyonline  felületén. Teljes tévedés. „Médiacelebritáskén” ott lenne a helye, jó téma a partnerről és a gyerekekről való csacsogás is. Ebben a közegben teljesen rendben vannak a fehérneműs fotók és a szegényektől való undorodás laza kifejtése, de még a házastárs kétes üzleti kapcsolatai is legfeljebb egy kis kellemes borzongást keltenek az lvasókban. Demcsák a hibát ott követte el, hogy nem vette észre: Felkért kormányszóvívőként már nem D.Tóth Krisztina és Liptai Claudia mellett kell indulnia a baba-mama pályán. Más blogszolgáltatónál és más tematikával kellett volna bizonyítania, hogy nem csak fotogén alakja az egyetlen érv kiválasztása mellett.

A kormányszóvivőség elúszása után Demcsák dönthetett volna: Médiaceleb pozícióját megerősítendő most már minden kötöttség nélkül folytatja a gügyögős blogot – feltéve, hogy a  Stoyonline továbbra is vevő rá. Nem, az eddigi szövegekkel nincs semmi baj –  nem várható el, hogyg egy médiaceleb olyan legyen, mint Solt Ottilia, de e politikával való érintkezés tisztátalanná tehette Demcsákot, lehet, hogy egy ideig nem térhet vissza a  puha, rózsaszín, jó illatú baba-mama világba.  Belevághatna persze olyan blogba is, aminek segítségével bebizonyíthatja, hogy mégsem az, akinek eddigi szerencsétlen szereplésével sikerült bemutatni magát. Eddig nem tette.  A két hete nem frissülő blog két vereség (Demcsáké és a Storyonline-é) elismerése.

Fodor Gábor az SZDSZ elnöke akart lenni. Lehet, hogy a párton belül elég egy rövid, de hatékony kampány, de ahhoz nem, hogy a párt belső köreiben járatlanoknál a Nagy Lúzerből átpozícionálja magát a Nagy Reménységnek.

A Blogternél indított blog jó lehetőség lett volna arra, hogy Fodor végre felépítse „nyilvános önmagát”  Nem tette meg Utolsó bejegyzéseiben mintha már megérzett volna valamit abból, hogyan, milyen témákkal, hangvétellel kell egy ilyen blogot írni, aztán az elnökválasztás utáni nap A munka folytatódik című bejegyzésével bedobta a törölközőt. Kár. Most éppen a blog lett volna számára az a közeg, ahol bebizonyíthatja: Vesztett, de ettől nem dől össze a világ, a kampányban felvetett javaslatai, ötletei változatlanul érvényesek, ráadásul itt a tavasz! Fodor blogolhatnékja azonban nem belülről jött, nincs közlendője, csak írt, mert tanácsadói azt mondták, hogy írjon.  Az átpozicionálás nem sikerült, vagy legalábbis nem úgy, ahogy Fodor tervezte. Most a  Nagy Reménység helyett a Beváltatlan Ígéret kategóriába került.

Az elkezdett, elhanyagolt, félbehagyott blog is üzenetet hordoz. A félbemaradt blog is fennmarad, elérhető a weben.  Politikusok, közszereplők, hírességek! Gondoljátok meg, mielőtt belevágtok!

Frissítés: Ma (április 6.) egy újabb bejegyzés tűnt fel Fodor Gábor blogján. Ebben ugyan kissé késve és elég semmitmondóan reagált Molnár Lajos lemondására, most mégsem az a fontos, hanem a felcsillanó reemény: Talán mégis folytatja! (Köszönet rtk-nak, hogy felhívta a figyelemmet a frissülésre!)

Blogajánlók. Ha nem szól Konrad, észre sem veszem.  Három linkecske az [origo] nyitóoldalán a "hajtás" alatt,  jobbra lent a vegyes szöveges hirdetések és a programajánló között. Többre számítottam? Ha azt nézem, hogyan integrálják a blogokat a világ vezető tartalomszolgáltatói, akkor igen. Ha viszont azt nézem, hogyan állt eddig is  az  [origo] a „amatőr” tartalmak, a civil újságírás, a közönséggel való párbeszéd  témájához, akkor talán még ennyire sem.

Konrad bejegyzése az [origo] blogajánkóiról

Megpróbálom Steve Petersen (Bivings Report) kitűnő bejegyzését „lokalizálni”, vagyis a hazai viszonyokra alkalmazni.

1. Vond be olvasóidat / nézőidet / hallgatóidat a szerkesztési folyamatba a szerkesztői blog segítségével . Vegyél példát a BBC Have Your Say, vagy a PRI Open Source blogjáról

2. Új rovatokban spekulálsz? Kérdezd a közönséget az új „termékekről”.
Példák:Rough Cuts (NPR) , Red Stripe Project Economist

3. Biztosíts helyet a közönség blogjainak. (Na, végre egy terület, ahol működő hazai példákat is említhetek: www.nolblog.hu, http://www.hirszerzo.hu/blogger/ )

4. Egyes témák folyamatos feldolgozása – Az Index „blog üzemmódra váltva” ilyen formában tudósított a választásokról, illetve a különböző „rendkívüli eseményekről”. Érdekes, hogy az egyértelmű siker ellenére mások meg sem próbálták utánozni őket.

5. Segíts az újságírók és a „civilek” közötti párbeszéd kialakítását
Comment is Free Sietek hozzátenni, hogy a Guardian vállalkozása egyáltalán nem tartozik a kispályás megoldások közé. Nem véletlen, hogy eddig senki sem próbálta lemásolni.

6. Tudósítsd a speciális témák iránt érdekélődő, szűkebb közönséget blogok segítságável.
Hazai példaként az Index Művelt Alkoholista blogját említeném, de ilyesmi a Médiablog is.

7. Kérd az olvasók segítségét egy cikk részleteinek pontosításában, helyi információk szolgáltatásában.
Példa: The Blotter (ABC)

8. Vond be a téma szakértőit
Példa: Post Global (Newsweek)
Szakértői oldalak mifelénk is sok oldalon akadnak. (A műfajnak erős offline gyökerekkel is rendelkezik) Ezeken az adott szakértői gárdához a nép intézhet kérdéseket. Petersen ajánlásában egy munkásabb (de dinamikusabb) dologról van szó: Arról, hogy az adott témához az online „lap” gyűjt szakértőket, akiknek a véleményéhez azután a nép is fűzhet meghegyzéseket.

9. Vegyél rá „civileket” (nem újságírókat), hogy tudósítsanak saját szakterületükről
Példa: OnFaith (Washingtonpost.com)

10. Adj ízelítőt a készülő anyagokból
Példa: Anderson Cooper 360 blog (CNN), Blog of the Nation (NPR)
(Lelki füleimmel már hallom is: Hogyisne! Hogy lenyúlja a konkurencia!)

11. Engedd meg az újságíróknak, hogy mániájukról, hobbijukról írjanak. (A személyes hang szabadjára engedése nyilván ott a legizgalmasabb, ahol egyébként az „objektív újságírás” az elvárás.)
Példa: Inside the Newsroom (France 24)

12. Oszd meg a belső feljegyzéseket és leiratokat az olvasókkal
Javaslom, hogy mielőtt követnéd ezt a tanácsot, gondold meg alaposan, mit is csinálsz.
Az angolszász sajtóban szinte már természetes, hogy egyes belső anyagok előbb bukkannak fel Romeneskonál mint a címzetteknél, de nem biztos, hogy a te főnököd is díjazna egy hasonló megoldást.
Példa: Political Ticker (CNN)

13. Magyarázd el egyes szerkesztői döntések hátterét.
Szerintem ez nagyon hasonló dolog, mint a „szerkesztőségi kukkolós”. Ha nem teljesen őszinte, akkor érdektelen.
Példa: The Editors ( BBC)

14. Publikálj a munkáddal kapcsolatos, közérdeklődésre számot tartó esettanulmányokat
Ehhez is nyilván ideális eszköz a blog, már csak arra van szükség, hogy akadjon szerző, aki megírja.
Példa itt is van: Bret Baier Project http://bretbaier.menshealth.com/ (Men’s Health)

15. Mit olvasol? Olvasóidat érdekelheti, hit olvasnak a szerkesztőség tagjai
Példa: Marketplace of Ideas (American )

16. Add közre a lapból / adásból kimaradt anyagot blogban.
A blog kitűnő lehetőség arra, hogy megjelentesd a terjedelmi okokból, vagy a szerkesztési koncepció változása miatt kimaradt anyagokat.

Hihetetlen önuralommal visszafogom magam és nem írok a Storyonline-ról. (Legfeljebb csak annyit jegyzek meg, hogy ha a Sanoma nem téved és a Storyolnine célcsoportja már elérhető az interneten keresztül, akkor lehet, hogy lényegesen jobb a hazai internet-penetráció, mint sokan gondolják. ) Kikerülhetetlen viszont, hogy írjak a Sanoma másik két vállalkozásáról, az Újmédia blogról és az Újmédia hírlevélről.

A Sanoma sokáig igen óvatos volt a blogokkal.  Évek óta működik ugyan valami blogféleség a Nők Lapja Cafén, de például a FigyelőNeten csak nemrég kezdtek óvatos próbálkozásba.  Most viszont maga az online kiadványok mögötti szervezeti egység, az Újmédia-divízió kezdett blogolásba.

Szép elgondolás, vonjuk be a…kit is? Az eddigi bejegyzések alapján megfejthetetlen, kinek is szól ez a blog. A közönségnek? Vajon kíváncsiak arra, mire is készül az Újmédia-divízó? A „szakmának”? Nekik meg sok újat nem mondanak ezek a szövegek. Esetleg a hirdetőknek? Ők meg nagyjából ugyanezeket az információkat megtalálják a Kreatív.hu-n és a többi hasonló híroldalon.

Még inkább zavarba ejt  az Új-média hírlevél.  Ez annyiban mindenképpen formabontó, hogy az általam ismert internetes hírlevelekkel szemben ide nem lehet feliratkozni, nem küldik ki e-mailben, (vagyis tulajdonképpen) nem levél, hanem weboldal. Annyiban hasonlít az Újmédia blogra, hogy itt sem világos, kinek is szól. Hozzászólni sem blogban, sem a hírlevélben nem lehet.

Bízzunk benne, hogy ezek csak úgynevezett gyerekbetegségek, hamar kinövi őket a kiadó. Mivel azonban nagy a cég, nagy a jövés-menés, gyakori az erők belső átcsoportosítása, addig sem ártana kicst tatarozni a kiadó honlapját, újra elérhetővé tenni a cég struktúráját bemutató részt is.

Schneider Henrik azon kevesek egyike, akik nem külföldi blogokról tudósítanak a hazai bennszülötteknek, hanem a hazai blogok legfontosabb bejegyzésit foglalják össze a tudatlan (= magyarul nem olvasó) külvilág számára. Henrik további különlegessége, hogy személyesen ismer néhány  igazi „A-listás” bloggert. Olyanokat, akik aminden tévhit ellenére nem valami nagyképű arcok, hanem igen érdeklődő, nyitott emberek, akik epedve várják a Magyarországról szóló híreket (is).

Henrik a következő üzenet közzétételére kért meg (aminek természetesen nem tudok ellenállni):

A Hungarian Accent (http://hungary.blogsome.com) bloghoz keresnék  2-3
 - angolul írásban jól kommunikáló önkéntest, akit
 - érdekel a magyar blogoszféra
 - szeretne cikkeivel nemzetközi közönséget elérni.

A bejegyzések  Global Voices-on keresztül a nagy hírügynökségek látókörébe is lbekerülhetnek ezért a dolog újságíró-tanoncok,  vagy  pályakzdőkezdő újságírók számára is vonzó lehet.

Elvárás: havonta két-három bejegyzés. ,
Forma:  egy adott téma köré csoportosuló magyar
blogbejegyzések megkeresése (lehetőleg többféle álláspontot bemutatva)
és összegzése egy angol nyelvű bejegyzésben. (nézz körül az oldalon)

Korábbi bloggolási gyakorlat előny, de nem feltétel.
Érdeklődni, jelentkezni: henrik.schneider@gmail.com

Kedves Árpád!

„Költő vagyok, mit érdekel a költészet maga?” - idéztél tegnap József Attila Ars Poeticajából. Rendben. (Vagy kicsit szerényebben, fogadjuk el Edward Stachura  megközelítését, hogy megfelelő szögből nézve „minden költészet” („Wszystko jest poezja.”). Úgy alakult azonban, hogy egy olyan kerekasztal beszélgetésen vettünk részt, ahol „költeményeid” recitálása helyett mégis a „költészetről magáról” kellett volna eszmét cserélnünk. Itt egy kérdésre válaszolva azt találtam mondani, hogy amit Te írsz az nem blog, hanem publicisztika, ami legnagyobb meglepetésemre Téged erősen felzaklatott. 

Ha kicsit körülnéznél a Médiablog archívumában, megértenéd miért mondtam ezt. Mivel azonban a tegnapi beszélgetés és a korábbi tévészereplés már úgyis sok időre elszakított olvasóidtól, inkább röviden összefoglalom a lényeget.

A BLOG NEM MŰFAJ!

Te publicista vagy, aki mostanában a http://w.blog.hu weboldalon  teszed közzé írásaidat.
Hogy a szöveget  a Blog.hu szerkesztőségi rendszerével (CMS) publikálod? Kit érdekel? (Külön nevet kellene adnunk az írógéppel, ceruzával, vagy lúdtollal dolgozó publicistáknak?)

Ezeknek az írásoknak a többsége nyugodtan megjelenhetne az Index „normális” oldalain, vagy valamelyik nyomtatott lapban.

Persze, tudom, ezek nem mennek át a szokásos szerkesztőség szűrőn, és lehet hozzájuk kommentárt biggyeszteni. Akkor hívjuk őket szerkesztetlen, kommentálható publicisztikáknak.

Meggyőződésem, hogy néhány év múlva senki sem fog már blogokról beszélni, hanem mindenki számára természetes lesz, hogy léteznek a webre közvetlenül publikált tudósítások, receptek, versek és publicisztikák.

Volna persze egy másik kérdés is? Hogy része vagy-e a kissé fellengzősen blogoszférának (blogtérnek) nevezett  szövevénynek? ( És kell-e, hogy része legyél?)

Meggyőződésem szerint nem vagy tagja. A blogoszférával való kapcsolatod egyoldalú. Rád hivatkoznak, de Te nagyon ritkán hivatkozol „külső” forrásokra, szinte egyáltalán nem linkelsz blogokra.  Nincsenek kedvenc blogjaid, mások blogjaiban hozzászólóként még véletlenül sem bukkansz fel. Baj ez? Dehogy. Csak megállapítás. Változtatnod kéne? Nem hiszem.

Tanulság? Legfeljebb annyi, hogy máskor mindkettőnknek érdemes alaposabban  meggondolni, milyen fellépést vállalunk el.

Rosszul állhat Fodor SZDSZ elnökségért folytatott kampánya. Olyan eszközt kellett bevetnie, amit nem igazán szeret. A tavalyi (országgyűlési) kampány alatt az emdéefes Csapody Miklós és az emeszpés Simon Gábor társaságában ugyan belevágott egy társas blogba, de 3 hónap alatt mindössze 2 semmitmondó bejegyzésre futotta. (Persze, miért is törte volna magát? Egyéni győzelemre csekélyke esélye volt, a pártlistán meg biztos befutó helyen indult.)

Most a Blogteren indtott blogjával próbálja leelőzni Kókát. Az alcím: Liberális webnaplóm. (Kétszeresen hülye alcím: Aki nem tudja Fodorról, hogy liberális, az amúgy sem fogja olvasgatni ezt a blogot, vagyis az alcím első fele felesleges. A webnapló meghatározás talán elmegy valamelyik képes hetilapban, de ebben a közegben már csak az „internetes webnapó” lehetne szerencsétlenebb.)

Címkék: blog, fodor. liberális, program, szdsz  Ezektől a kulcsszavaktól legfeljebb Rózsa Misi kerül izgalmi állapotba.

Nem tudom, hogy Fodor Gábor magától, vagy valamelyik tanácsadója biztatására/segítségével vágott-e bele a blogolásba. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Pontosan nem is értem, kiknek szól ez a blog. A széles közönségnek? Akkor óriási tévedés azonnal a Cselekvési programmal traktálni a népet. Vagy az SZDSZ aktivistáinak?  Akkor miért a Blogteren jelenik meg? Szerintem az átlagember, vagyis annak is az az alfaja, amelyik olvas még újságot, vagy nem akkor megy ki pisálni, amikor a politikai híreket olvassák a tévében azt tudja Fodorról, hogy ő az a túlkoros, vörös hajú kamasz, aki a rendszerváltás  körül ott sertepertélt Orbán mellett, később átigazolt az SZDSZ-hez, gyorsan megbukott miniszterként, azóta pedig nem tudni róla semmit. Fodor blogja segítségével megmutathatná, hogy ki is ő valójában. Ha megmarad a pártbrosúrák osztogatásánál, legfeljebb csak saját pártja „netkommandósaira” számíthat olvasóként.

Vagy én voltam figyelmetlen, vagy a FigyelőNet friss blog-szekciója startolt nagyon csendesen. Akárhogy is, én  csak tegnap bukkantam rájuk.  KultuszTárca, a Borravaló és Jogblog.

Most jöhetne egy műfajelméleti dolgozat arról, hogy blogok-e egyáltalán ezek, a FigyelőNeten fellelhető szövegek, de ebbe most nem szeretnék belebonyolódni, ugyanis fogalmam sincs a válaszról.

Mindhárom blog január végén indult, mindegyikben 8-10 bejegyzés olvasható, mélyreható következtetéseket tehát nem lehet levonni. Számomra a legígéretesebbnek e Borravaló tűnik. Élvezhető a stílusa és a kóstolgatáson kívül (ami így, leírva azért soha nem az igazi) egyéb témák is felmerülnek.

A KultuszTárca tematikája eddig nem világos. Ír a kazettás magnók eltűnéséről, a hamburgerről, mint kulturális jelenségről, végül alaposan rácuppan a filmszemlére. Hosszú írások, korrekt illusztrációkkal – bármelyik átlagos hetilapban megjelenhetnének, de senkinek nem jutna eszébe, hogy  a szerző nevét keresse.

A Jogblog erénye, hogy a másik kettőhöz képest jóval rövidebbek benne a bejegyzések., viszont nem sokban különbözik a különböző portálokon felbukkanó jogi tanácsadó rovatoktól.

A körítésen látszik, hogy a Sanoma fejlesztői igyekeztek. Lehet hozzászólni, szavazni, van címkézés, címkefelhő. Nincs viszont igazi blogroll, (aminek az oka nyilván nem a feledékenység)

A blogok integrálása az Fn.hu honlapba felemás. Az FN Blog ott van a menüben, címlap közepén grafikával is kiemelve ott virít egy ajánlott bejegyzés is, a rovatokban viszont nincs nyoma  a kapcsolódó blogoknak, blogbejegyzéseknek.

Nem tudni, kik a FigyelőNet bloggerei. Láthatóan nem már működő bloggereket édesgettek magukhoz, hanem belső munkatársaik próbálnak itt szerencsét. Kíváncsi vagyok, újabb blogsziget épül-e, vagy a FigyelőNet bloggerei idővel megpróbálnak-e elkaandozni a blogoszféra távolabbi vidékei felé is?

A korábbi terveknek megfelelően a Web 2.2. Symposiumon február 28-án délután a média 2.0.-ról, illetve annak hazai nyomairól beszélgetünk. Résztvevők: Weyer Balázs (Origo), Gerényi Gábor (Index), Sós B. Péter (NOL), Fülöp Tamás (TV2),Szabados Balázs (Fn.hu) én meg moderálok.

Érdekes csapat jött össze. Gerényi a hazai internetes tartalomszolgáltatás egyik „veteránja”, hivatalos titulusa pillanatnyilag (tudtommal) nincs, mégis az Index stratégiájának egyik alakítója. Weyer Balázs az Origo főszerkesztője – lesz miről kérdezni. Sós B. Péter a NOL vezető szerkesztője. Őt nyilván a közösségépítésről (Nolblog) és a print-online együttműködésről lesz érdemes leginkább fggatni. Fülöp Balázs régi tévés, de csak újabban tartozik hozzá a digitális média. A videómegosztókkal való háborúskodás mellett vajon mi tartozik még a TV2 digitális stratégiájába?  Szabados Balázs megbízott főszerkesztőként nemrég vette át az Fn.hu vezetését. Marad minden a régiben, vagy nyitnak a média 2.0. felé? Lehet, hogy a Sanoma Web 2.0 elképzelései csak a „fiatalosabb” oldalakra terjednek ki?

(A részvevők életrajzát elolvashatod a Web 2.2. tegnap végre nyilvánossá vált honlapján)

Ezek persze nem az "igazi" kérdések, csak azok a gondolatok amik a résztvevők nevét olvasva hiretelen felmerültek bennem. Néhány nappal a beszélgetés előtt közszemélre teszem itt a média 2.0.-ról írt rövid összefoglalómat és beszélgetéshez előkészített (és a közreműködőkhöz is eljuttatott) kérdéseimet.

Természetesen Ti is kérdezhettek!

A hagyományos média lenyúlná a közösségi médiát (csak nem tudja, hol kell keresnie)
„Képzelj el egy néhány tucat öltönyös, kockafejű figurát, akik igyekeznek, „cool” módon kinézve break-táncot előadni.”
Ha tudni akarod, hogyan lehet a legrövidebb úton eljutni Miamiból a Krisztina körútig, akkor feltétlenül olvasd tovább!

A legtöbb „hivatalból”, munkaidőben, saját kiadványa honlapján blogoló újságíró nem hivatkozik más blogokra, nem ír hozzászólást más blogok bejegyzéseihez. Mindezt David Meerman állapítja meg blogjában. Tudományos magyarázat nincs, Meerman tehát találgat.
>Lehet, hogy az „anyakiadványok” sem örülnének a kifele mutató linkeknek:
>Az újságíróknak általában tele van a töke azzal, hogy a szokásos normán kívül még blogolniuk is kell. Megválaszolnak néhány néhány hozzászólást, oszt' jó napot!

Nálunk ugyan nincs túl sok hivatalból blogoló újságíró, de mintha ők sem nagyon írogatnának ide-oda. (Vagy nem a megfelelő blogokat olvasom?)

Valamikor egy éve írtam egy rövid bejegyzést   az Electronic Frontier Foundation How to blog safety címen publikált tanácsairól. Akkor azt írtam, hogy a probléma nálunk még nem annyira aktuális, de ha azzá válik, akkor lefordítom a cikket.

Bevallom, rég megfeledkeztem a dologról, de a Médiablog „nokli” fedőnevű olvasója a napokban emlékeztetett a dologra.

Ígéret az ígéret, ha elkerülhetetlen lefordítom, de inkább szeretném a munkába bevonni a témában nálam erősebben érintett (az én „igazi” nevem egyetlen kattintással elérhető) és jobban fordító bloggereket.

A http://biztonsagos.pbwiki.com/ címen nyitottam egy wiki oldalt, ahol elkezdtem a fordítást.
Aki csatakozni akar, fordítani, vagy lektorálni szeretne, küldjön egy mailt a pollner@gmail.com címre - elég, ha annyi szerepe benne, hogy bbw - „postafordultával” küldöm a belépéshez szükséges jelszót.

Bár az érdekeltek közül többen, többször is kijelentették már hogy az óvoda középső csoport fölött már ciki a fütyik összeméregetése, továbbra is mindenki kíváncsi, kinek mekkora. Mármint melyik blogszolgáltatónak mennyi felhasználója van. Hivatalos, független audit nem létezik, az érintettek meglehetősen szűkszavúak, az eddig napvilágot látott kutatások ilyesmivel nem foglalkoztak.

Most Bártházi András, a Miner.hu révén jutott olyan számokhoz, amiken érdemes elgondolkodni.

Persze a szolgáltatóknál bejegyzett blogok és a napi bejegyzések száma és a blogoszféra mérete egymástól némileg eltérő fogalmak. Jó lenne tudni, hogy milyenek a kapcsolatok a nagyjából 60.000 blog között. Hány lépésben lehet eljutni a blog(játszó)tér egyik végétől a másikig. (És persze kíváncsi lennék arra is, hogy kommentálják Bártházi számait a hazai blogoszolgáltatók?)

Frissítés: Nos, Konrad végre megszólalt. Örültem volna, ha bejegyzésében több lenne a szakmai érv, de így is üdvözlendő, hogy megtörte a hallgatést.

”..eleinte rosszul viseltem a megítélésem szerint rosszindulatú, primitív, a tárgyhoz nem kapcsolódó hozzászólásokat, s hibásan is reagáltam rájuk. Idővel megtanultam, hogy a blog közösségi műfaj. A fekete bárányok kikopnak. Van blog, mely párbeszédet, többlettudást generál. És van blog, mely indulatokat csihol, futóbolondokat mozgósít, kommunikációs poklot szabadít el. Ez is, az is hasznos, mert megmutatja, hogy mi minden van bennünk.” - olvasom Csepeli György egy néhány nappal ezelőtti bejegyzésében.

Tavasszal Csepeliből váratlanul (eleve esélytelen) képviselőjelöltet fabrikált az SZDSZ, ő meg nyilván úgy gondolta, ha már így alakult, kipróbálja, mifelénk hogyan lehet  kampányolni a weben.  3 százalék körüli eredményt ért el, de nem hiszem, hogy ezt is az interneten hozta volna össze. Szerintem a bloggal  mindenki jól járt. Csepeli gyakorlati ismereteket szerezhet az „információs társadalom” egy csücskéről, néhány ember meg végre talált egy olyan helyet, ahol közelről gyalázhat egy „hivatalosságot”. (Persze nincsenek könnyű helyzetben, mert Csepeli 40 éves társadalomtudósi tapasztalatát is bevetve vitatkozik.)

Sajátos hely Csepeli blogja. Tavasszal  még végtelen hosszú dolgozatokat publikált itt, most inkább egy-egy gondolatot dob be 1 bekezdésnyi bejegyzéseiben. Úgy látom, nagy ívben elkerüli a napi politikát.

Csepeli persze könnyű helyzetben van, hiszen rutinos író. Egyébként sem világos, hogy politikusi, vagy társadalomtudósi minőségben van jelen a weben? (Jó érzékkel meg sem próbálja elválasztani a kettőt. Vagy nem is lehet?) Szerintem idővel rájönnek majd a politikusok, milyen jó gyakorlópálya, kísérleti terep a blogtér.  Biztos vagyok benne, hogy a blogolás rövid idő alatt a  politikusok kommunikációs tréningjének részévé válik. (Vagy lehet, hogy néhány nick mögött már most is ismert, vagy feltörekvő politikusok bújnak meg?)

Adalék:

A néhány nappal ezelőtti Fridi-interjúban  Csepeli sok más mellett a blogjáról és a blogolásról is beszél. (Ez a rész valahol 36'10''-nél kezdődik.) A műsorra Nyári Zoltán, az ATV.hu honlap szerkesztője hívta fel a figyelmemet. Ezúton is köszönöm!

Blogíró versenyt hirdetett a (tudomásom szerint) legfiatalabb hazai blogszolgáltató, a Buzz.hu.
(Azért vagyok ilyen tájékozott, mert a szervezők engem is meghívtak a zsűribe.)

Ez a verseny több mindenben is különbözik a hazai blogoszférát mélyen felkavaró Golden Blog versenyektől.  Először is, itt nem kell megküzdeni a kategóriába sorolással, hiszen a kiírás szerint a versenyen csak informatikai blogok indulhatnak. Másrészt a nem kell attól tartani, hogy a zsűri elfogult valamelyik szolgáltatóval szemben, hiszen a versenyben csak a Buzz.hu blogjai vehetnek részt. Végül pedig egészen biztos, hogy nem a Fészek kerthelyiségében lesz a díjátadó buli.

A kiírás nem terheli túl sok részlettel az érdeklődőket. Nem derül ki, hogy mi is az „informatikai blog” kritériuma, illetve hogy a „blogíró verseny” valóban magukra a szövegekre korlátozódik-e, vagy kiterjed a megjelenésre, körítésre (kiegészítő szolgáltatások) is?

Mielőtt még kitörne a szokásos vita (minek a verseny, kinek van joga versenyt kiírni stb.) sietek leszögezni: Egyáltalán nem hiszek benne, hogy december 18-ra kiderül, melyik legjobb Buzz.hu-s informatikai blog.  A lényeg a játék, a blogok körüli pezsgés -  és nyilván a Buzz.hu felfutásának meggyorsítása.  Akkor mi is a probléma?

Néhány hete, szinte észrevétlenül, átalakult a Blogter. Persze, aki sűrűbben nézegeti a címlapot annak nyilván feltűnt a nyitóoldal kiszélesítése és átszervezése, örülhetett a nagyobb felületnek, bosszankodhatott a zavaros elrendezésen, de most nem erről lesz szó.

Tovább >>

Nem írtam David Sifry aktuális helyzetjelentéséről. (The state of the blogosphrere )  Akit nagyon érdekel, azok úgyis követik Sifry blogját, akit meg csak kicsit, azok elolvashatják a léyneget a  számtalan visszhang-blogban és a jelentést összefoglaló újságcikkben.

Végül azonban Web 3.0.-val (illetve annak tagadásával) foglalkozó bejegyzés kapcsán, Nick Carr blogján csak belebotlottam egy, a jelentést új szemszögből vizsgáló bejegyzésbe.

Tovább >>

27-én az ötórás hírek után 40 perces műsor foglalkozott a blogolással. A Holnaprakész egyik vendégeként megpróbáltam elmondani a munka után hazafelé autózó megfáradt dolgozóknak, illetve az otthon háttérrádiózó időseknek, betegeknek és háztartásbelieknek és munkanélkülieknek, mi is az a blog és divaton kívül mi is az „írható web” jelentősége. Végül is kellemesen eltelt az idő, a stúdióban jól elbeszélgettünk, arról viszont sejtésem sincs, mi „jött le a túloldalon.”

Örülök, hogy személyesen is megismerhettem Stant és Pant, a  Tandem Café szívét és lelkét. (Ők voltak ugynais a beszélgetőtársak.) Én is szeretem hangoztatni, hogy a blogoszféra a kávéház-metafóra szerint épül fel. Most izgatottan figyelem, hogy működik-e a dolog fordítva is?

Ha van szabad 40 perced, itt meghallgathatod a műsort. (Real formátum, a hírek után, 05’-kor indul.)

Miközben a mi politikusaink lassan megtanulják az e-mail használatát, már európában is egyre több politikacsináló bukik rá a fejlettebb webes megoldásokra (web2.0).

Csak néhány példa a BusinessWeek most megjelent cikkéből:

David Cameron, a brit Konzervatív Párt miniszterelnökségre törő elnöke például saját videóblogot működtet. (Ettől nyilván viszkető kiütéseket kapnának azok a hazai politikusok, akik Gyurcsány blogger-karrierjét sem képesek megemészteni.)
Szépen keverednek itt a személyes elemek, és a gondosan fényezett politikusi imiázs. (Kutyával „blogzártáig” nem találkoztam.) A konkurencia a YouTube-ra felrakott politikai videókkal próbál beelőzni. Úgy tűnik, a politikusok is rájöttek, hogy a fogadóórákon és kampánygyűléseken leginkább csak a háziasszonyokat és a nyugdíjasokat érhetik el. A fiatal válaszókat ott kell elérni, ahol szívesen tartózkodnak. Nyilván csak idő kérdése, hogy a politikusok is felbukkanjanak az egyre népszerűbb virtuális világokban is. (Virtuális világ - virtuális politizálás...)

Az észak-írországi Ulster Unionist párt (szóljon, aki tudja hivatalos magyar nevüket) delegációja legmagasabb szintű skóciai tárgyalásáról élőben, a tárgyalóasztal mellől blogolt. Az ilyen csúcstalálkozó sokban van az adófizetőknek, joguk van tudni, mi is történik ott – indokolták sokakat meglepő (de jó kis sajtónyilvánosságot hozó) húzásukat a BBC-nek 

A további (holland, német stb) példákkal nem akarok senkit sem terhelni, legfeljebb megemlíteném még, hogy a BusinessWeek korábban önálló cikkben foglalkozott Nicolas Sarkozy nagy visszhangot  podcasting akciójával.

„Itt az idő, hogy a politikusok intelligensebbek legyenek és hogy a demokrácia érdekében valóban bevonják az embereket.” – olvasható a Campaigns Wikia, a Wikipedia néhány hónapja született kistestvére nyitóoldalán.

Úgy legyen! Nyilván vannak politikusok, akik az új internetes eszközök használatában a demokrácia elmélyítésének lehetőségeit keresik. Tartok től, hogy a többséget inkább a patikamérleggel kimért tévé- és rádiószereplések korlátlan kiegészítésének lehetősége vonzza.

Adalékok:

A Campaigns Wikiáról részletesebben magyarul: Szabad Változók, Webizen

Nem tudom,  ha ma élne blogolna-e  Bálint György, a róla elnevezett újságíró iskola tanulói viszont most ilyesmivel próbálkoznak. Október 20-a óta jelennek meg a hallgatók írásai az eMasan

Maga az ötlet jó, a blogtér ideális terep, hogy a leendő újságírók kipróbálják magukat.  További haszon, hogy az itt megismert, megélt internetes kultúrát magukkal viszik majd az „igazi” szerkesztőségekbe.

A baj csak az, hogy ami az eMasan működik nem igazi blog. (Tudom, korábban én is próbáltam írni bele.)

Bellai Laci (főszerk.) és munkatársai egy átgondolatlan, elfuserált fejlesztés során kialakított honlap-Frankenstein rabjai. A honlap funkcióit láthatóan nem a szerkesztői -  felhasználói igények, hanem a programozó önkény határozta meg. Ennek egyik áldozata a „blogfelület”, ahol lehet ugyan szöveget publikálni, de abban nem lehet hivatkozásokat (linkek) alkalmazni. A blogger nem határozhatja meg önmaga koordinátáit kedvencei segítségével (blogroll), az olvasók nem fűzhetnek megjegyzéseket az olvasottakhoz.

Örülnöm kéne hogy blogolnak az újságíró-hallgatók, de inkább féltem őket. Jobb-rosszabb rövid publicisztikákat tesznek most közzé egy szakmai honlapon. És akkor mi van? Az írások megjelentetése csak az első lépés, ezután következhetne a lényeg, párbeszéd az olvasókkal. De hogyan lehetséges ez egy olyan felületen, ahol nem lehet hozzászólást írni?

Az egyik résztvevő, már egy hónapja írja „igazi” blogját, a Galathea-házat.
Galathea, kérlek „avasd be” a többieket is! Ne érje őket csalódás, ne higgyék, hogy eddig monológjuk maga a blogolás!

Rachel Rawlins közvetlenségét, nyitottságát, személyes kisugárzását megtapasztalhatta mindenki, aki hallotta előadását, akár néhány szót is beszélgetett vele, vagy akár látta a „backstage” VIP várójának sarkában, a földön ülve dolgozni. (Nyilván éppen néhány, izgalmas kínai, perzsa, vagy kirgiz blog sorsát egyengette.)

Rawlins előadásáról szerencsére már nem kell beszámolót írnom, megtette ezt Rabbit, a Global Voices site-ról, illetve a média által „lefedetlen” területekről pedig részletesebben is írtam Ethan Zuckermannal, a GV társ-alapítójával készített korábbi interjúban

Most inkább Rachel Rawlins Unikum-ügyben bejegyzésére szeretném felhívni a figyelmeteket. Vicces post, ugyanakkor teljesen korrekt is. Heléyn van minden, mint egy tudományos publikációban. Külön figyelmet érdemel a „multimédia”. A feliratozott képsor itt sokkal élvezetesebb, mint egy gyenge videó. (Tanulság: Azért, mert LEHET videót készíteni, nem KELL mindenből szar minőségű mozgóképet gyártani.)

Végül egy üzenet: Rachel Rawlins üzeni, hogy szeretettel vár minden magyar bloggert, aki szeretne angolra fordítani magyar blogokat, vagy magyarítani kínai, arab, perzsa, orosz stb. blogokat.  Az angolra fordított blogok segítségével bekerülhetünk a világ vérkeringésébe. Addig csak egy információs fehér folt vagyunk.

Világ proletárjai bloggerei, egyesüljetek!

Őszintén fájlalom, hogy kedden lemaradtam Zephyr Techout  előadásáról. Némi (sovány) kárpótlásul szolgált hogy miután Gillmor angolosan (amerikaiasan) távozott a reggelizőasztaltól, alkalmam volt vele néhány szót váltanom. Pontosabban alkalmam volt részben kielégíteni végtelen kíváncsiságát. Zephyrt, aki Howard Dean nagy médiavisszhangot kapott online kampányának irányítója teljes izgalomban tartotta a politikai blogokról tartott előző napi vita. Valaki ugyan fordított neki a vita alatt, de ez nyilván nem profi szinkrontolmácsolás* volt. „És akkor mit mondott Ujhelyi? És mit válaszolt rá a Cser-Palkovics? És blogol-e Mr. Boros (Péter)? És..." - kérdezte két kanál müzli között. Ezek nem udvariassági kérdések voltak, Zephyr (lehetelen Ms Techoutként emlegetni) számára a Tihanyi kiruccanás nem egyszerű konferencia-hakni, hanem megmerülés egy távoli, de számára egyáltalán nem ismeretlen kultúrában. Valahogy ezt a görcsmentességet, nyitottságot kellene megtanulnunk.

(Mára bezár a blogolda, a Rachel Rawlins-jelenségről azonban a napokban még feltétlenül írni fogok.)

*Konrád blogjában most olvastam, hogy minden vendég kapott profi tolmácsot.

Tegnap leírtam, melyik előadásokat, fórumokat   tervezem meghallgatni - megnézni az Internet Hungary 2006 első napján. Most következik a második nap. (Gondolom, nem volt nehéz rájönni.)

Szerda (október 18-a) számomra  Dan Gilmor  A médiamonopóliumok szétesése – a polgári média térnyerése c. előadásával indul. (Ne értsd félre a címet, Gillmor nyilván nem a „szoclib” és a fideszhű” média csatározásairól fog beszélni, inkább a „maintream” média és a „citizen” média viszonyának alakulásáról lesz szó. ) Szerencsére Gillmort nem kell különösen bemutatnom, mert ezt már korábban megtettem:-) 

Egy rövid szünet után talán belehallgatok a kissé fellengzős című A hagyományos médiabiznisz helyet kér magának az online világban című szekcióba. Nekem ugyan nem tűnt fel, hogy az InfoRádió, vagy az RTL Klub erősen jelen lenne az interneten (pontosabban, az előbbi idegesítően hirdeti magát a rádióban), de majd kiderül. A Ringier online nyomulásáról (vagy inkább annak terveiről) mostanában írnak ezt-azt  , talán Nyírő Andrástól többet is megtudunk...

Utána helyben is maradok, mert Rachel Rawlins (Globalvoices) előadására  -  Civilek a globális médiapiacon  - kíváncsi vagyok. Őt ugyan nem ismerem, viszont a Global Voices másik alapítójával Ethan Zuckermannal korábban egy interjú ürügyén alkalmam volt kicsit beszélgetni.  Fontos téma, furdal a lelkiismeret, hogy én sem olvasom az afrikai, ázsiai stb blogokat….

Az ezt követő műsorszámtól (Civilek a hírgyártásban) nem várok sokat, de lehet, hogy azért beleszagolok. A következő biztos célpont a Mitől érik az Alma (WOM) szekció lesz.
A vitaindító DeZo régi ismerősöm, Erdélyi Zsolt „Superman” és Uj Péter fellépése pedig talán visz valami életet az ebéd előtti nehéz percekbe.

Ebéd után az online brandépítés érdekelne, de valószínűleg ekkor márt indul a taktikai megbeszélés az azt követő „Nincs holnapod, ha nincs jó honlapod” (ártatlan vagyok, nem én adtam a címet!) vitára, amiben megint közvetlenül érintve vagyok. A résztvevők közül Ligeti Nagy Tamást (WAN 2) egyáltalán nem ismerem, Novák Pétert viszont annál régebben ismerem.  G. Nénet György, a fórum „házigazdája” a magyar „cool brand” evangélista, vele biztosan lesz miről vitatkozni. (Finoman fogalmazva vagyok eszeveszett kúlság-hívő.)

Eddigre nyilván már meglehetősen romos állapotban leszek, gyűlölni fogok minden konferenciát, - különösen az internettel foglalkozókat -, de azért megpróbálok egyszerre ott lenni a Ki  a felelős a tartalomért (elsősorban Simó Éva és Magyar György miatt ) és a Keresők és visszakeresők (Konrád miatt) fórumokon.

Sűrű program, ráadásul közben beszélgetni is kéne a rengeteg ismerőssel, faggatni kéne az érdekes embereket. És persze blogolni, illetve a többi blogot követni… Huh, máris belefáradtam!

Megkaparintottam, a kezemben van, nézegetem...
Számomra persze már a könvy alcíme - "Egy műfaj születése" - is provokáció. Lehet, hogy a többiek máshogy gondolják - Bőgel Gyuri ezt egy hozzászólásában nyomatékosította is - én már a könyv bevezetőjében tisztáztam ártatlanságomat. Itt arról írok, hogy a zavar onnan ered, hogy a blog fogalmát azonosítjuk felhasználási lehetőségeivel:

"Néhány év múlva valószínűleg vicces lesz ezt a bevezetőt olvasni, hiszen senkinek sem lesz már szüksége arra, hogy definiáljon valami olyat, amit jól ismer, naponta használ. (El kell-e magyarázni bárkinek is, mi is a 'könyv'?)
 
A blog egy egyszerű weboldal, ami bármilyen előzetes ismeretek nélkül, nagyjából egy e-mail megírásának egyszerűségével létrehozható. A blog tehát a közhiedelemmel ellentétben nem „internetes napló”, hanem egy felület a weben, egy szinte mindenki számára nyitva álló lehetőség arra, hogy közzétegye mondandóját. Blog ezért annyiféle létezik, ahányféle tartalommal feltölthető a weben kínálkozó hely. Egymás mellett jól elfér a szerző lelki rezdüléseit rögzítő egoblogtól a versblogn át a pénzügyi blogig sokféle  tartalom. De miért is kellene ezen meglepődni, amikor természetes számunkra hogy a papírlapok összefűtött kötege (könyv) a szakácskönyvtől a filozófiai értekezésig annyi mindenre használható."

 [...]  "Blogok tulajdonképpen nincsenek, csak a blog (eszköz) segítségével a weben megjelenített publicisztikák, esszék, interjúk, versek, receptek, tudósításpk....és persze naplók. És ha nincs blog nincs blogger sem. (Miért is neveznénk el az alkalmazott eszköztől a szerzőt -  ha  így lenne én most éppen „notebookker” lennék.) Akkor tehát miről is szó ez a könyv?"

A cím megtévesztő. A HVG-könyvek (főbérlőm közeli rokona) kiadásában megjelent könyv természetesen csak a blogvilág egy darabkájával foglalkozik.

Tulajdonképpen onnan indult az egész, hogy Bőgel Gyuri ki akarta adni az IT lábjegyzet tartós fogyasztásra is alkalmas darabjait. A HVG-könyvek munkatársainak tetszett az ötlet, de úgy gondolták, hogy  a kinyomtatott blog valamilyen magyarázatokat igényel. A „valamilyen magyarázat” szép lassan 6 fejezetté bővült…

Én a Média és blog téma rövid kifejtésére kaptam felkérést. A téma ismerős, a „szomszédság” pedig igen jó. (Dobó Matyi/Doransky, Szekfű Balázs, Pintér Robesz, Damjanovich Nebojsa, Szántó Balázs – csupa ismerős:-)

A könyv kicsit olyan, mint a hajtogatós gyerekjáték, ahol valaki megrajzolja a figura fejét, a következő a testét, a harmadik a lábát…de csak a végén derül ki, mi is lett az egészből. (Különösen érvényes ez a könyv bevezetőjére, ahol valamennyien definiáljuk a blog fogalmát…

Na, kezdődhet a vita…

Rommenesko,  a Poynter Online médiabloggere havonta egyszer meglátogatja Milwaukee-ban élő barátait. A 85 mérföldes út megtétele számára legalább négy órába telik, mert útközben 8 Starbucks kávézóban is megáll – hogy frissítse a blogját.

Két hete figyelem HH-t, aki nyaralása alatt is legalább olyan szorgosan írja bejegyzéseit, mint dologidőben. (Nyilvánvaló, hogy egyesek számára a blogolás nem egyszerűen publikálási forma, hanem életmód.)

Úgy tűnik, hogy ez a két példa egyáltalán nem számít különlegesnek a bloggerek között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasók erősen kötődnek kedvenc bloggereikhez. Hiába gondoskodik szabadsága ideje alatt helyettesről a blogger, azt a törzsolvasók nem fogadják el. A nehezen felépített törzsolvasói gárda szétszéledése pedig alaposan visszavetheti a blog forgalmát.

A WSJ cikke példákkal, számokkal is igazolja a fentieket. Részben az olvasók elvesztésétől való félelem lehet az oka, hogy a népszerű bloggerek egy része évek óta nem ment szabadságra, szinte kihagyás nélkül nyomja a bejegyzéseket. (És ez lehet az oka annak is, hogy sok újságíró nem vágyik blogger-karrierre – főleg úgy nem, hogy ezért semmi külön juttatást nem kap.)

„Azt tervezem, hogy arccal az íróasztalomra borulva, egy blogbejegyzés közepén halok meg” – idézi a cikk Mark Lisantit, a Defamer  bloggerét.

Nagyon romantikus, de én egyelőre inkább lemondanék egy ilyen gesztusról. Inkább jövőre is megyek nyaralni. Sőt, telelni is!

Utólljára frissítve: 09.26.12:30 (Frissítések a bejegyzés végén)

Már működik az MRSZ holnap kezdődő konferenciájának a blogja.
Ez két okból is érdekes. Egyrészt az MRSZ korábban (finoman fogalmazva) nem tartozott az online kommunikáció éllovasai közé (mostanában javulni látszik a helyzet), másrészt a ezzel a konferenciabloggal talán sikerül itthon is bizonyítani, hogy ez a kommunikációs forma nem csak az informatikus - webkettes közegben működik.

Egyre több ugyanis az olyan szakmi, ahol a blog ugyanúgy a konferenciák kötelező kellékei közé tartozik, mint a névkitűző, vagy a reklámtoll. Itthon persze még messze vagyunk ettől, de azért szép lassan alakulni látszanak a dolgok...

A 2005-ös Internet Hungary alkalmából a még születés előtt lévő Blogter támogatásával szerveztünk egy blogger csapatot (Doransky, Kelt, Mark és én), hogy a helyszínről tudósítsuk azokat, akiket érdekel az IH, de nem tudnak ott lenni. (Tudomásom szerint ez volt az első hazai konferenciablog.) Mi szorgalmasan próbáltunk megfelelni a feladatnak, meghallgattunk rengeteg olyan előadást, fórumot is, amit normális esetben nagy ívben elkerültünk volna, rendületlenül - gyakran szinte élőben – raktuk fel a webre a bejegyzéseket, de nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldalon is minden úgy jött le, ahogy mi terveztük. (A tavalyi IH blogot azóta – a web szellemével némileg ellentétes módon – a Blogter leradírozta.)

Szinte természetes, hogy az idén tavasszal megrendezett  Web2 symposium is saját bloggal  állt elő (Bloggerek: Szántó Balázs és Kelt) Tovább gazdagította a felhozatalt, hogy az esemény kapcsán kollektív blogot indított a Blogter és ekkor startolt a Webisztán   is. (És persze írt róla számos „gyalogos” blog is…)

A holnap kezdődő Reklámkonferencia blogja kicsit másnak ígérkezik, mint a korábbiak. Az eddigi beharangozó írásokból ugyanis úgy tűnik, hogy a bloggerek maguk az egyes szekciók vezetői lesznek. Hát, nem tudom, hogy egy szakmai rendezvény közben hogy találnak majd időt a bejegyzésekre? Persze nem biztos, hogy annyira fontos a szinkron. Én azzal is megelégednék, ha utólag alaposan összefoglalnák tapasztalataikat, véleményüket.

U.i.: Különös érdeklődéssel figyelem a Cool szekciót, mivel az idei IH-n egy a téma "média & online vetületével" foglalkozó fóruma is meghívást kaptam. (Nyilván én leszek ott az ellenzék, mert én abszolút nem „kúl” dolgokkal foglalkozom és nem is hiszek a téma felmagasztalásában. /Másképp fogalmazva etől az egész "kúlságtól" rám jön a hideglelés./) 

Frissítés (09.26): A bejegyzésben nem említettem, hogy a Reklámkonferencia blogját a Blogter készítette. Pontosabban: Az oldal teteján a "powered by Blogter" az alján a "Dizájn blogter.hu" szöveg olvasható. Nos, ezek után eléggé meglepődtem, amikor észrevettem, hogy a blog nem a Blogter, hanem a WordPress "blogmotorjára" épült. Remélem, csak véletlenül maradt le ez az információ és nem más tollával akar ékeskedni a Blogter!

12:30 : Talán korán reklámoztam ezt a blogot. Úgy tűnik a szándék már megvan, készült néhány "előzetes", de az órák óta tartó konferncáról  eddig még egyetlen bejegyzés sem született. (A nagyon kíváncsiak nézhetik a pocsék kép- és hangminőségű, de legalább valami információt nyújtó élő közvetítést.

Frissítés a bejegyzés végén:

Irányíthatja-e szerkesztő a blogoszféra spontán megnyilvánulásait? Képes-e egy blogszolgáltató beszállni a hírversenybe? Miképpen működnek másképpen a fórumok és a blogfarmok, ha beüt a „breaking news”?

Némi szivárgás (szivárogtatás) után tegnap délután robbant a Gyurcsány-bomba: Nyilvánosságra került a májusban, az MSZP-frakció előtt elmondott beszéd hanganyaga.

 A szerencsések hamar hozzáfértek a hanganyaghoz  , a még szerencsésebbek. Mikrofon- és kameravégre kapták magát Gyurcsányt, vagy legalább valamelyik pártprominenst.

Az Index fórumozói 16.10 perckor ugrottak rá a témára, eddig több, mint 3500 hozzászólás született.  Tegnap 18.50 óra a 168ora.hu lényegesebb szerényebb fórumán is 783-an szóltak hozzá. (Figyelmeztetés: A 168ora.hu megbízóim közé tartozik.)

Doransky valamikor néhány perccel később riadóztatta a Blogter törzsgárdistáit. Eddig (18-a reggel 10 óra) 10 bejegyzés, ezekhez összesen mintegy 150 hozzászólás jött össze.

Beszélgetésekben, szakmai rendezvényekben, a blogolás lényegét feltárni próbáló cikkekben-interjúkban újra és újra felbukkan a kérdés: Mik a különbségek a blogok és a fórumok között? (Egyáltalán, vannak-e lényeges különbségek? 

Egy fórum résztvevői (elvileg) egyenlők. Árnyaltnyival „egyenlőbb” lehet ugyan a téma (topik) indítója, de maga az eszköz (fórummotor, fórumfelület) nem emel ki senkit a többiek fölé. Más a viszony egy blog  szerzője /szerkesztője (blogger) és a hozzászólók között. Itt eleve a blogger határozza meg a témát, a hozzászólóknak ehhez igazodniuk kell. A fórummal szemben, ahol a vitát  a vitatkozóktól független moderátor felügyeli, a blogger maga saját blogjának moderátora. Elvileg.

A Blogteren belül az elmúlt hónapok során gyorsan kifejlődött erős közösség érdekes jelenségeket produkál. Néhány vezető blognak népes, többé-kevésbé állandó hozzászóló-köre alakult ki. Gyakran előfordul, hogy akár egyetlen rövid bejegyzés után is 100-150 „hozzászólás” következik. Ezek azonban nem annyira a bejegyzésre, inkább egymásra reagálnak, leginkább egy fórumos „társalgóra” hasonlítanak.

Most akkor mi a különbség a fórum és a blog között? Néha kevés…

A mostani történet láthatóan nem a bloggereknek kedvezett. Nem rendelkeztek önálló hírforrásokkal, egyikük sem tudott lényegesen többet hozzátenni, mint a másik. Tipikus fórumtéma. Egyetlen, egymáshoz kapcsolódó véleményekből felépülő hozzászólás-folyam itt követhetőbb volt, mint a 10 párhuzamos, de tartalmában nem igazán elérő bejegyzés közti cikázás. 

Frissítés (12:40): Egyesek az augusztus 20-21-i blog-aktivitáshoz hasonlítják a mostani helyzetet. Szerintem tévesen. A 20-21-én megjelenő bejegyzések szerzői sokan maguk is szemtanúi voltak a viharnak és az annak következtáében a kialakult válságos   helyzetnek. Most viszont a bloggerek nem rendelkeznek primer értesülésekkel, csak a mainstream média emlőin csünghetnek. Csak egyetlen blogger rendelkezik első kézből származó információkkal: Gyurcsány Ferenc

Ami félreérthető, azt félre is értik. Talán ezzel a Murhy-parafrázissal fogalmazhatom meg a  legjobban, hogyan is estem saját csapdámba „Egy beszélgetősebb blogoszféra keresése” című bejegyzésemmel.

A kihagyhatatlan Amy Gahran linkajánlata nyomán bukkantam az általam eddig nem ismert Kent Newsome bejegyzésére. Találtam benne néhány ismerős és néhány új gondolatot, de leginkább a szöveg indulati töltése ragadott meg. A Médiablogban általában a „hagyományos média” válságáról és a „média 2.0-val” beköszöntő szebb jövőről szóló írásokat ismertetek. Úgy gondoltam, nem árt néha tudatosítani, hogy Amerikában sem csak „A-listás” bloggerek és a hálüzatos újságírás elkötelezett hívei ontják az intelligensebbnél intelligensebb bejegyzéseket, cikkeket. Az 50 millió blog ki tudja mennyi bejegyzésének többsége érdektelen.

Nincs vége, olvasd tovább >>

Mostanában untat a blogoszféra, valamit változtatni kell. Egy beszélgetősebb blogoszférára van szükségem.

Mindez több doloból jött össze. Egyszerűen nem érdekelnek azok a dolgok, amik az RSS olvasómban bukkannak fel ( bejelentette, megvette…) Már arra sincs erőm, hogy arról írjak, milyen érdektelenségek is ezek a hírek.

Fáraszt, hogy körkörösen ugyanazok a dolgok ismétlődnek újra és újra. (David Winer újra emlékeztet rá, hogy ő már valamikor régen feltalált valamit, amiről az emberek most beszélnek.) Unom már megint ezt hallgatni.

Létezik még szerénység a blogoszférában, vagy az egész már csak egy hatalmas, önreklámozó faliújság?

Elegem van azokból az emberekből, akik mindent megtesznek azért, hogy pörögjön a nevük a blogoszférában, aztán nagy pofával hirdetik, hogy őket nem érdeklik a látogatottsági adatok…. Ha az emberek nem őszinték szándékaikat illetően, mire alapozható a beszélgetés?

Úgy tűnik, senki sem lát  túl  blogszféra határain. Valóban „cool”, ha úgy gondolod, hogy a következő „social bookmarking” szolgáltatás megváltja a világot, csak unom már ezt hallgatni. (Különösen olyan emberektől, akik érintettek a buliban.)
Beszélgettünk már a blogoszférában megjelenő, könnyen beazonosítható érdekkonfliktusairól, közben egyre nőnek az igazán nagy, de kevésbé nyilvánvaló feszültségek

Így, nevek nélkül is ráismersz a fiatal, még kissé csenevész hazai blogoszféra rákfenéire? Pedig ez a szöveg nem is arról szól!  A hevenyészett fordítás Kent Newsome blogbejegyzéséből   készült. Kicsi a világ…

Gyors egymásutánban címlappal rukkolt ki a Blog.hu, majd a Freeblog.hu.
Mondhatnám, hogy a Spanyol Viasztjóval előttük  a Blogter találta fel, de nem mondom, mert ők csak alkalmazták az interneten ezer helyen bevált „homepage modelt”.

A három címlap minden látszólagos hasonlóság ellenére erősen különbözik egymástól.
A Blogter jól strukturált oldalán - könnyű nekik, ez már a sokadik változatnáűl tartanak -   két hasább különül el. A szélesebbikben alapvetően a mezei blogterek  dolgait nyomják, a  keskenyebbikben a „támogatott” blogok + reklámok futnak. Az ajánlott blogokat a „serpák”, vagyis önkéntes (önkényes?) szerkesztők válogatják, a lap alján pedig megjelennek a legfrissebb bejegyzések és hozzászólások. Az ajánlott blogok ugyan kategóriánként kigyűjthetők, de gyanítom, hogy a többség (hozzám hasonlóan) a „Friss” állásban hagyja az ablakot és nem nyomkod semmit.

A Blog.hu címlapja rafináltan gyúrja össze az Index szerkesztőségi blogjait és a blog.hu alatt küzdő partizánok posztjait. További érdekesség, hogy a kiemelt témákhoz („témafelhőkhöz”) külső linkeket lehet ajánlani. (Kíváncsi vagyok, hogy ez sikeresebb lesz-e, mint az elég bágyadtan működő Linkter és Digg.com többi „magyar hangja”?)
A blog.hu címlap láthatóan  nem a (külső) reklámbevételekből akar megélni, amit szerintem a felhasználók többsége nem is nagyon fog bánni.

A Freeblog címlapján még elég nagy a káosz. Rengeteg apró dobozka, sok kihasználatlan fehér folt (szó szerint). Az egyes  kategóriák „kibontva” láthatók, ami jó, a kategóriákba sorolás viszont önkényesnek tűnik, ami nem jó. Nem lehet tudni, ki és milyen elvek szerint szerkeszti a címlapot.

A Blogter eleinte elvetette a kategóriákba sorolás ondolatát, később belátták, hogy enélkül káosz lesz a címlapon.  A gond csak az, hogy „rovatok” felállításával még nem jön létre egy lap / portál: azokat meg is kell tudni tölteni. A hazai blogoszférában  még nem keletkezik olyan mennyiségű és minőségű „anyag” amivel a rovatokat (kategóriákat) megtöltve valódi „blogmédiát” lehetne szerkeszteni. Ezt a problémát ügyesen kerüli meg a Blog.hu, amikor profik (Index) és darabonként összeválogatott „elitblogokból” építkezik. De mi lesz, ha ők is beebgedik a blogolásra éhes néptömegeket?

A Webisztán a Blog.hu-ról
Konrad a Blog.hu-ról 
Doransky a Blog.hu-ról 
Konrad a Freeblogról

Meglepve olvastam, hogy a Tékozló Homár megbüntette renitens olvasóit: Ezentúl nem lehet hozzászólni a Homár írásaihoz. (via Webisztan)

Aki figyelemmel kísérte a Homár eddigi tündöklését, az jól tudja, hogy a kommentelés megszüntetése valójában nem a civil újságírásra mért csapás. A hozzászólások többséges semmiről sem szól, ha meg igen, akkor meg jobb lett volna, ha nem teszi....

A Homár (vagyis az Index) szerkesztői számára betelt a pohár, közel másfél év alatt  bebizonyosodott, hogy a   „fórumozók nem képesek civilizált módon, fasisztoid szabályok nélkül egymással kommunikálni egy ún. blog keretein belül” 

Tudomásom szerint az Indexen működik a legrégebbi hazai „tömegfórum”. Az Index szerkesztői pontosan tudják, hogyan kell egy fórumot működtetni, moderálni, a szándékos rombolóktól megvédeni. Érthetetlen tehát, hogy a moderálás helyett miért a bezárkózás mellett döntöttek.

Vagy nem is anniyra érthetetlen? Az Index az utóbbi időben igen takarékosan működik. Nincs látványos terjeszkedés, bevásárlás, bővülés, az újabb és újabb (ál)blogokat leginkább jól bevált belső munkatársak működtetik. Ennyire futja, többre nem.

Persze az is lehetséges, hogy a Homár azért bünteti olvasóit, mert nem voltak elég aktívak a Golden Blog közönségszavazásán:-)

Adalék: A Kispad  körkérdése a hozzászólások kezeléséről
Frissítés: Most találtam meg Doransky és Konrad ide vágó bejegyzését (Ráadásul az is kiderült, hogy én  - tudtomon kívül - Konrad címét is lemásoltam... Most gyorsan lecserélem.)

A Népszabadság már második alkalommal foglalkozik a Golden Blog versennyel, illetve ennek kapcsán a blogokkal. (Figyelmeztetés: A cikkben interjúalanyként én is szerepelek.)  Egy újabb blogos cikk megjelenésének - ráadásul "minőségi" lapban -  feltétlenül örülni kell.  A mostani cikk tulajdonképpen egy 2 héttel ezelőtt írás második fele. Jó is ez a darabolás, így, mégnagyobb figyelmet kap a téma.

Figyelemfelkeltő, de elég szerencsétlen a cikk címe. (Hőbörgés kísérte a blogversenyt.) A tavalyi versenyről talán lehetett volna ezt írni. Akkor valóban voltak, akik a „milyen alapon rendez a hávégé blogversenyt” szólamot dalolgatták, de végül nem lett belőle igazi sláger. Az idei verseny elején rövid időre felhangzó hőbörgők kamarakórusát hamarosan elnyomta a Marketing Commando szavazatgyűjtő akciója  miatt kirobbant vita.

Gyorsan átfutva az elmúlt napokban a témában keletkezett bejegyzéseket, hozzászólásokat úgy tűnik, hogy a mezőny két szélét  a  „hipnotikus marketing” győzelmét ünneplők és a lelkes amatőrök játékát elrontó profik miatt kesergők adják. A két csoport tagjai általában elbeszélnek egymás mellett.  Valahol köztük helyezkednek el azok, akik úgy gondolják, hogy ez a győzelem ugyan nem ütközik a versenyszabályokba, de mégsem etikus.

Versenyezhetnek-e együtt, azonos pályán profik és amatőrök? Úgy tudom, a különböző városi futóversenyeken, vagy hosszú távú úszóversenyeken ez teljesen megszokott. Ott senki sem nehezményezi, hogy a profik már a díjakat is átvették, mire az amatőrök derékhada végre beér a célba. A blogverseny azonban más. Úgy tűnik lassan lesz elegendő szakmai blog ahhoz, hogy azok a többi, vállaltan amatőr (hobbi) blogtól elkülönülve versenyezhessenek.
Józan mérlegelés. Semmi hiszti. Semmi hőbörgés.

Na, kikerültek az eredmények. A GB oldalán többen is azt írták, hogy a zsűritagok nyilván majd az ismerőseiket hozzák ki győztesnek.
Nos, a lapjaimat én továbbra sem akarom felfedni (talán éppen az ismerőseim miatt:-), de azt elárulhatom, hogy az eredmények sok tekintetben engem is megleptek:-)

A tavalyi versenyhez hasonlóan a legtöbb kategóriában kevés volt a szavazó és szoros volt a verseny. Miközben a legtöbb blogra csak 120-150 szavazat érkezett, a Praktikák (brrrr) kategóriába sorolt Marketing Commando csaknem 1000 (!) szavazatot kapott. Több, mint háromszor annyit, mint az Index mellékletelként működő Tékozló Homár.

Nyilván a Homárt sokkal többen olvassák, mint Wolf Gábor blogját. Egészen más azonban az olvasók viszonya a két kiadványhoz. A Homár amolyan odamondogatós blog, aminek legtöbb bejegyzését 10 másodperc alatt elfelejti az ember. Az MC jól körühatárolható közönséghez szól, nem szórakoztat, hanem ad valamit. Ingyen. Az MC olvasói láthatóan igen elkötelezettek. Talán mégis érdemes "tematikus blogot" írni.

Rövidke e-mailt kaptam tegnap este:

„Interesting post. But, actually, we never paid Yahoo for traffic.”

Az üzenetet  Nick Denton, a Gawker Media tulajdonosa küldte.
Egy tegnapi bejegyzésemben Denton blogjára hivatkozva arról írtam, hogy a tömegmédiából a sok látogató ellenére sem olyan egyszerű forgalmat átirányítani a blogmédiába.  Erre a bejegyzésre reagált néhány órán belül Denton. 

A Technorati a „Gawker” keresőszóra több, mint 35.000, a „Nick Dentonra” 5188 találatot adott. Hogyan képes a blogbiradalmát személyesen irányító Denton megtalálni egy néhány ember által olvasott, magyar nyelven írt blogbejegyzést? (Igen, tudom, Denton valamikor budapesti tudósító volt, de ez legfeljebb csak azt magyarázza, hogyan tudta elolvasni a bejegyzést..)

Az elmúlt hetekben két meglepő reagálás is érkezett írásaimra. Először a PayPerPost modellről  írt bejegyzésemre reagált a cég vezetője (azt hittem, hogy valaki ismerős hülyéskedik velem), aztán Journalism Hope  blog „kiadója” jelezte, hogy bár nem érti mit írtam, látta a bejegyzést.

Úgy tűnik, hogy a blogoszféra nem végtelen univerzum, hanem egy falu, ahol nem történhetnek észrevétlen dolgok, mindenki tud mindent a többiekről. Ami pedig Denton üzenetét illeti, készséggel elfogadom, hogy a Gawker a szó szoros értelmében, pénzben nem fizetett a Yahoonak a hozzá irányított forgalomért, de a Yahoo (a megtiszteltetésen kívül is) nyilván kapott valamit.

Elvileg bárkinek joga van blogot írni. A gyakorlatban azonban sokan nem így gondolják.
A napokban blogot indított a Dell.  Korábban néhány ügyfélbarátnak igazán nem nevezhető húzásával sikerült komoly ellenszenvet kivívniuk a blogoszférában. Időközben vezetőket és stílust váltottak. Most valóban korrektnek tűnő bloggal és a blogoszférában felbukkanó panaszok figyelésével próbálkoznak, amit a blogoszféra erős fanyalgással fogadott.

Bocs, de erről nekem megint a Golden Blog jut az eszembe. A versenyt bíráló blogbejegyzések és hozzászólások között gyakran felbukkan a „hogy_merészel_a_velejéig _mainstream_hávégé_blogversenyt_rendezni?”

A blogoszférát sokan megpróbálják lenyúlni, saját üzletük szolgálatába állítani, saját szájízük szerint alakítani, ami ugyan idegesítő, de a blogoszféra láthatóan kibírja a dolgot.

Nem akarom én itt a Főbérlőmet védeni (van éppen elég baja enélkül is), de az eddigi tapasztalatok szerint a  Golden Blog ismert pozitívumai mellett  közvetett hatása is jelentős: A védőoltásokhoz hasonlatosan immunreakciót válthat ki.

Fürkész (ex-Schrödinger) egy valóban alulról szerveződő, szigorúan zsűrimentes, körmérkőzéseken és népszavazáson alapuló verseny modelljét vázolta fel. Ha csak egy értelmes vita jön össze a hozzászólásokból, már akkor is megérte.

Van, akik tervezgetés helyett máris léptek. A zártkörű Milyen Vagyok? tagjai egymást minősíthetik. (Most még elég szűknek tűnik a résztvevők köre, udvariasak a minősítések. Kíváncsi vagyok mi lesz akkor – ha lesz ilyen – amikor több száz, egymástól eltérő ízlésű résztvevő lesz a rendszerben?)

Tavaly is volt, idén is gyorsan megszületett az anti-Golden Blog blog. Sok "megszégyenített" blog szerepel állandó olvasmányaim között. Kissé csalódott vagyok, hogy engem nem vettek be a listájukba...

Bár idén több kategóriában hirdet majd győztest a Golden Blog, mégsincs rá garancia, hogy a legjobbak kerülnek majd az első helyekre. (Tavaly ugyan az én blogom nyert a  „tematikus blgok” között, de a heterogén csoport egyes tagjai gyakorlatilag összemérhetetlenek voltak, ezért eszembe sem jut azt hinni, hogy bárkinél jobb lettem volna.)

Szerintem a végső befutóknál sokkal érdekesebb a „köztes állomás”, a százas lista. Ez – tévedéseivel együtt is – valamilyen keresztmetszetet ad a hazai blogoszféráról.

Én magam 2 éves múltammal nem számítok ősbloggernek, mégis érzékelem az elmúlt év során végbement változásokat. Nem állítom, hogy tavaly még minden (hazai) blogot ismertem volna, de a GB körül felbukkant blogok többségét tudtam hova tenni. Lehet, hogy mostanában kevesebbet turkálok a magyar blogok között, mindenesetre most a jelentkezők között a számomra ismeretlenek domináltak.

Természetesen a hazai blgoszféráben is a  „személyes (ego-, én-) blogok” dominálnak. Bevallom, ezek többségével nem tudok mit kezdeni, ami nyilván rendjén is van, hiszen magán-, illetve szűkkörű, baráti használatra készültek. Egyéb megoldás híján azonban ebbe a kategóriába kerültek olyan blogok is, amik inkább a lírai kötészet, esetleg a filozófia (light) kategóruában indulhattak volna, ha lenne ilyen. A blogokat olvasva állandóan tapasztalom, milyen sok a tehetséges, jól író ember. (Többségük azonban  - legnagyobb bánatomra - nem politikai-közéleti témákról, hanem saját lelki rezdüléseiről ír.)A tavalyi verseny óta talán éppen a közéleti (+politikai) kategória izmosodott meg a legjobban. (Nyilván a választások is szerepet játszottak ebben.)

Továbbra is hiányolom a „szakmai” blogokat.  Persze, elindult néhány újabb „tech” és marketinges blog, de hol vannak az orvosok, a jogászok, a pénzügyesek és a kazánkovácsok?  Mivel kevés blog foglalkozik azonos / hasonló témával, kevés a blogok közötti „oldalirányú” hivatkozás. A kedvencek listája (blogroll) általában nem annyira a tematikus kötődéseket, inkább  a blogerek ismerőseinek körét mutatja. (Jellemző, hogy egyes  blogszolgáltatók afféle zártkörű klubként működnek, fórumszerű hozzászólás-fűzérekkel, szigorúan csak „klubbeli” kedvencekkel. Lehet így egyáltalán blogoszféráról beszélni?

Nem szeretném, ha bárki félreértene. Ez nem "hivatalos értékelés", csak egyfajta mangánakció, gyors összegzési kísérlet a Golden Blog ürügyén.

Mark Cuban blogbejegyzéseihez  ezentúl nem lehet hozzászólásokat írni. Nemrég  Seth Godin főmarketinges  zárta ki  a hozzászólókat blogjáról. Feltételezem, hogy ez a hazai felnőtt lakosságot mindez nem zaklatja fel különösebben, Steve Rubel viszont úgy látja, hogy egy új folyamat indult be a blogoszférában.

Cuban azt írja, hogy a hozzászólásokban fellelhető hozzáadott érték nincs arányban a feldolgozásukra fordított idővel. (Magyarul: A legolvasottabb blogokban imádnak hozzászólni olyanok, akiknek semmi mondanivalójuk nincs, de szeretik saját nevüket látni a képernyőn.) Godin inkább arra panaszkodik, hogy a hozzászólókkal folytatott "magánbeszélgetések" eltérítik gondolatait.

Rubel szerint  szerint technikai kérdésről van szó, olyan szövegbányászati eszközökre lenne szükség, amik megkönnyítenék az egy-egy bejegyzéshez írt sok száz (esetenként sok ezer!) hozzászólás feldolgozását.

Clay Shirky Power Laws, Weblogs, and Inequality c. írásában (a blogirodalom egyik legfontosabb darabja)   mindezt már 2003-ban megírta:

Szerinte a legolvasottabb (úgynevezett A-listás) bloggerek csatlakozása a mainstream médiához elkerülhetetlen. „Az átalakulás egyszerű. Ahogy a blogger közönsége nő, idővel több ember olvassa a bejegyzéseit, mint amennyinek a reagálását ő követni tudná. Nem képes már linkelni minden vele foglalkozó bejegyzésre, nem tud válaszolni minden hozzászólásra, a neki küldött levelekre. A rá nehezedő nyomás hatására a hagyományos médiához hasonló információ kibocsátóvá válik, aki terjeszt anyagokat, de nem vesz részt azok vitájában.”

Beindult a GoldenBlog 2.  A tavalyi tanulságokat is ügyesen felhasználó start egy sajátos marketinghúzása volt a mesterséges (információ)hiánykeltés: A GB nyitóoldalát  tegnap még nem mindenki tudta elérni. Egyesek ugyan valami „DNS terjedést” magyaráznak, de én biztos vagyok benne, hogy tervezett figyelemfelkeltő akcióról van szó.

A versenytől függetlenül nagyon tetszik a GB kezdőoldala, ahol egyszerre, egymás mellett egy halom blog címe jelenik meg. Egy részüket talán soha nem találom meg. (Másik részükért persze nem is volna olyan nagy kár.)

A szervezők által felkért (nem felkent) zsűritagként nem is tudom, hogy a sok, vagy a kevés jelentkező miatt drukkoljak-e…

Nemcsak a hírversenyben, de a kiszivárogtatás-versenyben is reménytelenül lemaradtan.
Mire kikeveredtem egyéb dolgaimból, már HH   és Doranksy is megírták, hogy idén is lesz Golden Blog verseny. (Naná, majd leállnak vele, amikor éppen kezd dagadni hazai blogoszféra.)

A szervezők idén engem is meghívtak a zsűribe, ami részben megtiszteltetés, részben pedig újabb lavinát indít el (kívül-belül). Tavaly - még leánykori nevemen -  némi díjat is nyertem a GB-n, idén minden lehetőségem megvan rá, hogy az ezzel  szerzett haragosaim számát megsokszorozzam.

Milyen szempontrendszer alapján minősíthetők a blogok? Úgy érzem, elég jól otthon vagyok a médiával foglalkozó blogok világában, van némi kitekintésem az üzleti blogokra is, de ezek csak a blogoszféra csücslkét adják, ráadásul azt a csücskét, ahol elég kevés magyar blog takákható.  Egyébként meg továbbra is úgy gondolom, hogy a blogolás számomra nem az észosztásról, inkább információk gyűjtéséről, szelektálásáról és újraelosztásáról szól.

Nem tudom, hogy tavaly a legjobbak győztek-e, azt sem ígérhetem, hogy idén így lesz. A Golden Blog ugyanis nem a legnagyobb  szaktekintélyek által hitelesített tudományos vizsgálat, hanem csak egy JÁTÉK. Talán nyersz valamit. Valamilyen díjat, de sokan ennél is értékesebbet: Nyilvánosságot.  Ne hagyd ki!

Ígéretemnek megfelelően folytatom  a gyakori blogolás fontosságát vitató írás  ismertetését  és kommentálását. (Figyelem, ez itt nem fordítás, Eric Knitz szavait elég szabadon interpretálom.):

6.A gyakori posztolás a tartalom rovására történik. A „blogolási kényszer” hatására sokan más blogok tartalmát használják fel, hozzáadott érték nélküli kommentárokat fűznek a hírekhez. Valójában kevés bloggernek van rá ideje, tudása, hogy naponta „vezérblogot” írjon.

Vajon hány hazai blog maradna a weben, ha valaki eltávolítaná a „hozzáadott érték” nélküli blogokat?
 
 Egyes becslések szerint mindössze a blogok 1 százaléka bír csak eredeti, értékes tartalommal.
 
 (Ez nyilván a tematikus blogok halmazán belül értelmezendő.).

7. Az időhiány miatt közzétett téves, pontatlan bejegyzések rongálják az egész blogoszféra hitelét.
A tartalmi „kölcsönzések” miatt a tévedések is lavinaszerűen terjednek. Egyes elméletek szerint a civil tartalom, a „user generated content” altenatíva lehet a részrehajló hagyományos médiával szemben. A gyakorlatban sok blogger éppen ezeket a véleményeket visszhangozza, sokszorozza.

8. A gyakori posztolás a vállalati bloggereket a PR ügynökségek kezei közé juttatja. A „blogolási kényszer” hatására egyes vállalatok kiadják ezt a „munkát” az ügynökségeknek, innen pedig az értelmét veszti az egész, kopik a valódi vállalati blogok hitelessége is

9. A túl gyakori blogolás a bloggerek / blogok kiégéséhez vezethet. A Technortai adatai szerint csak a blogok 55 %-a éri meg a 3 hónapot. (Azt hittem, hogy kevesebb. Vajon nálunk milyen ez az arány?)  Részben ezért is a gyakori blogolás kényszere okozta frusztráció okolható

10. Kár lenne a családodért. Egyesek felvetették, hogy a Névtelen Alkoholisták mintájára létre kellene hozni a túlzott posztolásról leszokni segítő Névtelen Blogger önkéntes önsegítő szervezetet. (Vagy már valahol létezik is?)

Akárhogy is, engem Knitz meggyőzött, ma már nem írok többet (ebbe a blogba).

A kezdő bloggereket hasznos tanácsokkal ellátó okoskodások általában kiemelik a gyakori, rendszeres posztolás (bejegyzés írás) fontosságát. Szerintük ez a kulcsa az érdeklődés fenntartásának, a forgalom gyors növelésének.

Eric Knitz, a HP zászlója alatt hajózó Marketing Excellence  blog szerzője viszont úgy gondolja, hogy éppen a túl gyakori blogolás, a web 1.0.-tól átvett és a web 2.0 korai szakaszában tovűbb erősített „blogolási kényszer” és az ebből eredő nyomás inkább megnehezíti a blogok „felnőtté válását”.

Knitz legfontosabb  érvei a gyakori posztolás erőltetése ellen (+ dőlt betűkel az én megjegyzéseim):

1.Ahogy növekszik a blogok száma, úgy csökken az esélye annak, hogy egy új blog ismertté váljon. Minél gyakrabban írsz, annál intenzívebben járulsz hozzá a blogoszféra átláthatatlanságához. Egy éve még működött a gyakori blogolás stratégiája, ma inkább úgy kerülhetsz a felszínre, ha ismert bloggerkek hivatkoznak rád, vagy bekerülsz kedvenc blogjaik (blogroll) közé.

A magyar nelvű blogok között - a kevesebb blog és post miatt - ugyan kisebbe a káosz, nincsen viszont megfelelő eszközeink a keresésre, turkálásra. A Blogter „serpái” ugyan segítik saját, szerintük kiemelésre érdemes újoncaikat a felszínre jutásra, a Freeblogon is létezi valami ajánló, de továbbra sincs segítséged, ha más az érdeklődésed, ízlésed, mint a válogatóknak. A linkajánlók (Linkter és társaik) a kezdeti nagy habzás ellenére még gyengén muzsikálnak.

2.A blogod sikere nem a forgalomtól függ. Néhány kivételes esettől eltekintve nem az fontos, hányan látogatják a blogodtat, hanem hogy milyen hatékonyan vagy képes elérni a célcsoportodat. Ez a blogod tematikájától (van neki?) függően akár nagyon szűk, célzott is lehet.

Itthon kevés a valóban szűk réteget célzó „tematikus” blog. Részben talán azért is, mert kevés szakember hisz benne, hogy saját célcsoportja a blogokon – vagy akár az inerneten – keresztül elérhető. (A média elég jól behálózott, itt inkább az internethasználattól való ódzkodás zárja ki a célcsoport egy részét.)

3. Lojális, naponta visszatérő olvasók – web 1.0.-ás eszme. A blogoszféra felnőtté válásával csökken az új olvasók és bloggerek száma, a lojális olvasók felértékelődnek. Az RSS ezt a megközelítést értelmezhetetlenné teszi. A lojalitást nem a napi, akár többszöri visszatérés, hanem az RSS értesítőre való feliratkozás jelenti.

A telítődés jelei mintha nálunk is jelentkeznének. (Jó lenne erről valamilyen felmérést is látni.) Ez itt leginkább az (intenzív) internethasználók számából következik. RSS-t nálunk még csak egy nagyon-naygon szűk réteg használ.

4. A túl gyakori posztolásnak akár negatív hatása is lehet  Seth Godin szerint akár el is veszítheted túl gyakori RSS értesítőkkel bombázott olvasóidat.

Engem inkább ámulattal tölt el némelyik profi blogger (például Steve Rubel) termelékenysége. Egyébként ha sok RSS-t figyelsz meg kell tanulnod a több lépcsős szűrést. Nem minden RSS-ben érkezett információ fontos. (A gyors szűrést segítik a rövid, kifejező címek.)

5. A túl gyakori posztolás elriaszthatja az üzleti döntéshozókat a blogoszférától.
(Ez nyilván nem az egobloggerek szempontjából érdekes.
Mi a „túl gyakori”? Remélem nem terhelem meg túlságosan olvasóimat, ha ma még egy posztban folytatom Eric Knitz érveinek ismertetését.

A C|NET egyik tegnapi vezető anyagában arról írt, hogyan próbálja a hagyományos sajtó integrálni a blogokat. Röviden összefoglalva: Nehezen.

A C|NET cikkénél szerintem sokkal használhatóbb a Phil Windley összefoglalója a  ZDNet (a C|NET nyúlványa – a kettő pontos viszonyát soha nem értettem) Between the lines  blogjában. (Ha valakinek el kell magyaráznod  a különbség egy blogbejegyzés és egy cikk között, elég megmutatnod ezt a két írást.)

A hagyományos médiában felnőtt szerkesztők még mindig hiányolják a blogokból a kellő tárgyilagosságot, csak másodrendű árunak tekintik őket a média-táplálékláncban, ugyanakkor a blogok jóra jönnek, ha erősíteni kell a lap online jelenlétét.

Szeretik – nem szeretik, sok lapnál próbálnak valamit kezdeni a blogokkal. Az ok egyszerű: A Forrester Research egyik friss felmérése szerint a 18-24 év közötti internetezők  között ugyanannyian olvasnak blogokat, mit a lapok online kiadását. Más korcsoportokban a lapok ugyan még jobban állnak, de lehet, hogy már nem sokáig… (És persze olcsó is. Egyesek úgy kezelik, mint a szóját az élelmiszeriparban.)

Windley a ZDNet gyakorlata alapján összefoglalja mivel lehet segítni a blogok integrációját.
(Persze elismeri, hogy a ZDNet az átlagosnál jobb helyzetben van, hiszen tisztán internetes kiadvány, ezer éves online múlttal.)

Vagyis:

• Megfelelő „erőforrások” biztosítása. Ebben benne foglaltatik egy olyan ember, aki toborozza, szervezi, terelgeti a bloggereket, teríti a témákat, segít a blogok népszerűsítésében stb.
• Ez az ember képzelje magát szerkesztőnek, ne szóljon bele a blogok tartalmába.
• A jónevű újságírók és a tapasztalt bloggerek ügyes keverése
• Gyakori, napi többszöri „posztolás”

Tessék, itt a recept, lehet próbálkozni!

Senki nem tagadja a blogok létjogosultságát. Hasznosak a bloggerek azokon a speciális területeken, ahová a Nagy Média nem ér el. Írjanak csak nyugodtan a bloggerek a méhészetről, a szalvétagyűjtésről, vagy hasonlókról, de a Nagyfiúk játszóterét (politika, közélet, gazdaság) kerüljék el, ott nincs esélyük a profik mellet.

Nagyjából ezt mondta Weyer Balázs, az [origo] főszerkesztője az újságírás és a blogok viszonyáról tartott előadásában.

Las Vegasban június 8-án kezdődik  a YearlyKos konferencia, ahol a  legerősebb demokrata blog szerzői, támogatói, szimpatizánsai találkozhatnak majd személyesen is.(Eddig több, mint ezren jelentkeztek.)

Az „obsitos katona” Markos Moulitas Zúniga által alapított  Daily Kos négy év alatt az amerikai politikai média egyik meghatározó tényezőjévé vált.

A Kos persze elég sajátos képződmény, a hagyományos és a közösségi szerkesztés ügyes ötvözésén alapul. Zúniga és néhány „kiválasztott” írásai közvetlenül megjelennek a címlapon, a rendszerhez csatlakozó többi blogból pedig egy ajánlási rendszeren keresztül lehet feljutni a csúcsra címlapra. (Aki ismeri a Blogtert, annak ez nem is hangzik annyira idegenül...)

A napi 500.000 körüli, de időnként a havi 20 milliót is elérő látogatószám további magyarázatot nem igényel. A Kos persze egyáltalán nem objektív, nagyon is határozott (liberális demokrata) álláspontot képvisel és igen szenvedélyesen támadja George W. Bush politikáját.

Természetesen a (demokrata) politikusok sem gondolják azt, hogy a bloggereknek inkább az akvarisztikára kellene koncentrálniuk. A 2004-es kampányban már számos (főképp demokrata) politikus megpróbálkozott a blogolással. A hazai politikusokkal ellentétben választások után ők nem felejtették el azonnal a blogokat, többen rendszeresen írnak a Daly Kos számára is.(Talán említeni is felesleges, hogy több ismert politikus ott lest a YearlyKos konferencián is.)

Utószó: A lapok szeretik hangsúlyozni, hogy a Daliy Kos alapítója egy Salvadorban született, Chicagoban nevelkedett volt katona, azt viszont kevesebben emlegetik, hogy Zúniga leszerelése után két egyetemen és B.A. Fokozatott szerzett: jogot, politológiát és újságírást tanult. Lehet, hogy így kevésbé izgalmas a történt, de ez az igazság.

Részben azért ennyi, mert az állandó kettőnullázás kezd már idegesítő lenni, és persze azért is, mert a mai Web 2.0 izének nagyjából a negyedén voltam jelen.

Az újságírás és a blogok viszonyát boncolni hivatott beszélgetés, melynek én is szenvedő  alanya voltam meglehetősen csendesre sikerült. Weyer Balázs bevezető előadásában megpróbálta úgy elhelyezni a blogokat egy már létező média-univerzumban, hogy azok a lehető legkevesebb zavart okozzák. Ezek után szinte logikusnak tűnt, hogy az Origo tudatos távolságtartása. Mindenki szépen elmondta a magáét, nem akartunk egymás torkának ugrani, meggyőzni sem próbáltuk egymást. (Miről is kellett volna?)

Én a szokásos refrént tudom most is csak eldanolni: 20 hónap alatt rengeteg mindent összehordtam az online és a „print” újságírásról, a blogger-újságíró viszonyról. Ha mindez elmondható pár percben, akkor minek vacakoltam vele ennyit? Ha csak a legfontosabb pontok emelhetők ki, érthető-e egy olyan hallgató számára, aki itt találkozik először ezekkel a kérdésekkel? (Figyelemfelkeltő, vagy elrettentő az effajta találkozás?)

Voltak persze másfajta találkozások is: A sok webkettes „harcostárs” mellett felbukkant néhány még a múlt században szerzett web 1.0-ás ismerős is. Jó volt, nyilván ez az efféle események lényege, de a szponzorok valamiért továbbra is ragaszkodnak az előadásokhoz... (Persze, mert a pulpitus mögötti falon lógnak a támogatók molinói.)

Nem tudom, hogy az élő blogok a távolmaradottaknak mennyire voltak képesek valóban élő képet adni, én most, utólag visszaolvasva jól szórakoztam néhány bejegyzésen.

Emlékeztetőül:

b2symp.blog.hu - ez a konferencia hivatalos blogja (Kelt, Szántó Balázs)
20.blog.hu - az Index blogközvetítése (fényképek is lesznek!) (HH, SzabóZ, Sztaanov
web2symposium.blogter.hu - a blogteres konfbloggerek blogja

Utóirat: Még egyszer kösz Molnár Ritának (Nikita) a meghívásért!

Nem a politikáról lesz szó.
Az utóbbi hetekben többször is írtam róla, hogy a Népszabadságnál újabban nagyon figyelik a blogoszférát. Vagyis annak egy kis darabkáját: Gyurcsány Ferenc blogját.

A május 12-i számban két egymással szemközti oldalon egyenesen két cikk is foglalkozik vele. Ferencz Gábor a Blogüzenetek „Totó szőrétől” Kissingerig címmel az objektív újságírás jegyében foglalja össze azt, amit a művelt (de a blogvilágtól kellő távolságot tartó) polgárnak tudnia kell a témáról.

A szemközti oldalon Nagy N. Péter Csapdák című vezércikkébenmeg ezt olvasom: „A blog nagy őszinteséget ígérő műfaj. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem bennem van a hiba, amikor egy blogbejegyzés kapcsán a lehető legfinomabb politikai üzeneteket próbálom kifejteni az intimforma szövegből. Az ellentmondás nyilvánvaló. A kampány forgatagában indított miniszterelnöki blog hiteles és vonzó volt. Sokat adott hozzá ahhoz, ami elhangzott. Egy különleges eszközzel a rokonszenv új gyűrűjét vonta Gyurcsány köré. Nehéz lehet abbahagyni, s ezzel kampányeszközzé lefokozni azt, ami ha netán annak indult is, sokkal többé vált.

Csakhogy csapdává alakul az, ami védett öböl volt. Aki politikai információt keres - mi mást egy miniszterelnöktől? -, a dolgok normális menete szerint itt csak üzenetet kaphatna, mert azért az mégsem lenne helyes, ha napi intim orbáni Vigadóvá, az egyoldalú politikai közlések fórumává válna a személyes napló. A legnagyobb őszinteség mellett sem maradna igaz.”

Hiába olvasgatja Nagy N. Péter szorgalmasan Gyurcsány blogját, ha fogalma sincs a blogolás lényegéről. (A blog nem ELŐADÁS, hanem BESZÉLGETÉS.) Hiába moderálják erőteljesen Gyurcsány blogját, a moderálatlan válaszok ott vannak a blogoszférában: a Gyurcsány-bloggal foglalkozó bloggerek bejegyzéseiben.

Mennyire lehet őszinte egy politikus-blogger (vezérigazgató-blogger)? Mikor ütköznek a politikai / üzleti érdekek a közlésvággyal? Mikor válik egy blog az információk visszatartása miatt érdektelenné?

„Érthető hát az információs "blogád", de nem sokáig tartható.” – írja a Népszabadság vezércikkírója. Kedves blogoszfére, lehúzhatod a redőnyt!

bitadani:  Apró kis flörtölés Navracsiccsal.  A kéthetes bejegyzés a friss „események fényében”  újra érdekessé vált.
http://bitadani.blogspot.com/2006/04/kr-kvt-csak-ha-nincs-benne-mreg.html

iWiW_GH: Jön a T – megy az iWiW_GH..  A rövid mútra visszatekintő, de annál pörgősebb blog búcsúzik és köszönetet mond… (Érdekes lista!). Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a most már Profi (T) kezekbe került új http://iwiw.blog.hu/  blog,  (Ha sietsz, még elérheted a GH utolsó előtti üzenetét és az arra válaszoló 100+ hozzászólást:
http://iwiw.blog.hu/2006/04/29/jozansag

nzaga mobutu junior : Csak egy kérdés a szerzőtől megszokott keresetlen stílusban.
(Még megpróbálhatsz valami okosat  - na jó, legalább frappánsat – válaszolni rá.)http://re.blog.hu/2006/04/25/nap_kerdese_ofnline_ad

Pocakos: A tőle megszokott kimerítő (=alapos) összeállítás a média által (is) „elfelejtett Győzelem Napjáról”
http://pocakos.blogspot.com/2006/05/elfelejtett-nap-elszalasztott-alkalom.html

HH: Forradalmasdi Winerrel. „Ahhoz, hogy az OPML-megosztásnak egyáltalán esélye legyen kitörtni a szubkultúrából előbb az rss-nek kellene valahogy nagyon népszerűnek lennie hirtelen. Úgyhogy megint a szkeptikusok vannak könnyebb helyzetben.”http://hirbehozo.freeblog.hu/archives/2006_May_hirbehozo.htm#1545723

Az Index szerint négyfelé szakad a blogoszféra. Pontosabban: A Blogads  egy közelebbről meg nem nevezett kutatása szerint, de sajnos a szerző „elfelejtette” linkelni a forrást. (Fiúk-lányok, ott az Indexnél, nem kell annyira görcsösen félni a „kifelé” mutató linkektől!)

Pol – zene – pletyka – babamama. Az Index (Blogads) szerint ezek a kategóriák mennek a legjobban. (Az utóbbi kettőben „természetesen” a nők nyomulnak.)

Engem ugyan nem kérdeztek, de azért itt elmondom: Szerintem nálunk az egobolog – polblog – tech/kütyü – megasztár  - bulvár  - "egyéb" (ebben versenyzem én is) kategóriák állíthatók fel. (Persze a körvonalak meglehetősen homályosak – cseppfolyósak.) Figyelem, a hazai bulvár kategória nem azonos az „ottani” pletykával! (Az utóbbinak nagyobb a szárazanyag tartalma, az előbbi szinte csak adalék- és színezőanyagokat tartalmaz.)

Nem tudom hányan vették észre, de tegnap sajtótörténeti eseménynek lehettak tanúi a Népszabadság olvasói. Első ízben került be a „blog” szó hazai napilap vezércikkébe. Szerintem egyébként tévedés történt, Nagy N. Péter A baloldali blog című cikke inább a „baloldali blokk” akart lenni, de az olvasószerkesztő úgy gondolta, hogy így modernebb.

Egyébként az a gyanúm, hogy a mostanában blogokkal (pontosabban Gyurcsány blogjával) kelő és azzal fekvő újságíók többségének továbbra sincs túl sok fogalma arról, mi is az a blog. (Nyilván szépen kinyomtatva-lefűzve kapják meg Gy.F. írásait is.) Erre enged következutetni az említett vezércikk is: „Nem szokásos például, hogy egy miniszterelnök naponta internetes naplóban számol be arról, hogy mi történt vele, és ezekben a szövegekben gyakran valóság van.” Hát igen, ezek a blogok (vagyis "internetes naplók") már csak ilyenek. Gyakran valóság van bennük, gyakran személyes vélemény, néha tévedések, máskor hülyeségek. Leginkább abban különböznek a vezércikkektől, hogy blogok valótlanságait az olvasók előbb-utóbb  kijavítják.

Tisztult a kép. Eltűntek a magukon a kampány idejére erőszakot tevő  alibiblogger-politikusok. Maradt persze Pásztor Tibor, aki ugyan a díszzsdózással került a médiafigyelem közppontjába, de előtte  már évek óta blogolt , Csepeli György, aki nyilván nem hagyja abba, hiszen  blogja  a pornó & erotikus kategória gyöngyszemei után a Blogter leglátogatottabb helye és persze Gyurcsány amőbás blogja.

Az elmúlt hetekben sokan találgatták, hogy vajon Gyurcsány leáll-e a választások után. Én azok közé tartoztam, akik azt mondták: DEHOGY! Szinte alig akad olyan nap, amikor a (hagyományos) sajtó ne hivatkozna Gyurcsány blogjára. Olyan  újságírók, akiket nem lehet internetfüggőséggel vádolni most naponta Gy.F. blogján lógnak. (Fiúk, az RSS-re is rákaptatok már?) Érthető, hiszen a miniszterelnök nemcsak "kis színeseket” (család, kutya, futás) tesz itt közzé, de gyakran teljesen friss politikai-stratégiai információkat is kiszivárogtat itt. (Persze csak módjával.)

Jól átgondolt stratégia? Egy új kommunikációs csatorna ügyes alkalmazása? Az információkra éhes sajtó kézből etetése? Most legfeljebb találgathatunk csak, egyszer majd talán kiderül.

Az üzleti élet vezetői tanulhatnának Gy.F. bloggertől. A politikai és az üzleti kommunikáció között sok ugyanis a hasonlóság (ezzel gondolom nem leptem meg senkit). Egyes ismert vállalatok pr-szakemberei semmitmondó sajtóközleményekkel, unalmas sajtótájékoztatókkal, senki által nem olvasott, átlátszó „pr-cikkekkel” törik magukat a sajtó figyelméért. (Általában felemás eredménnyel.)

 Ahogy a politikusok közül sem mindenki született blogger (finoman fogalmaztam), úgy nyilván az ismert cégek felső szintjén sem csupa internetre termett, kommunikatív vezető ül. De azért akadnak ilyenek is. Számos (külföldi) bizonyíték van rá, hogy az jól bevezetett, gyakran frissített, máshol el nem érhető információkat tartalmazó vezetői blogok működnek.

Kíváncsian várom, ki lesz az üzleti életben az első, aki rájön erre!

„Az Egyesült Államokban az emberek blogolnak, viszont nem szavaznak. A virtuális demokrácia azonban láthatóan nem befolyásolja a valós demokráciát. Mi, Európában szavazunk, ugyanakkor kevés politikai blogot írunk. Melyik az élőbb demokrácia?”

Az idézet szerzője Bertrand Pecquerie  nyilván nem ismeri a magyar blogoszférát, ahol a választások hevében még a legelszántabb egoblogger is politikai publicistává válik.

Tegnap délután rápillantottam a Blogter címlapjára és meglepve (?) tapasztaltam, hogy ott csak politizáló blogbejegyzéseket látok. (Nem a Nagypol, hanem az „általános” Blogter-címlapról beszélek.)

A Blogter 5 hónappal ezelőtti indulásakor kiemelt szerepet szánt a politikai blogoknak. A címlapon külön helyet biztosítottak 3 ( felkért) bloggernek, különösen ügyelve arra, hogy minden oldal egyenlő súllyal jelenjen meg. Nem jött össze. A „hivatalból kirendelt” politikai blogok hamar elsorvadtak.

Megjelentek viszont az „alulról jövő” politikai véleények. A politizáló blogok többsége ugyan a Nagy Médiából szerzett információk újrahasznosításával foglalkozik, láthatóan sokan elfogadják és igénylik ezeknek a hírszűrő bloggereknek a munkáját.

A kampány finisében Gyurcsány bejelentkezésével indított a  Nagypol blog. A Blogter mindent megmozgatott, hogy megteremtse a blogmédia-egyensúlyt, végül a Fidesz a Pelczné Gáll Ildikóban látta meg a blogoszférát meghódító személyiséget. Gyurcsány (itt) soha többet nem jelentkezett, Pelcznének két gyengécske szövegre futotta.

Többször (talán túl sokszor) is szó esett már róla, hogy a jobboldali politikusokat nem vonzza a blogolás. Úgy tűnik, hogy a jobboldali újságírókat és a politika iránt érdeklődő amatőröket sem. A hazai blogfelhozatalt böngészve szinte csak ballib blogokkal találkozni. Mi lehet ennek az oka?

Tegnap Shadowrider egyik hozzászólásából  tudtam meg, hogy néhány napja elindult a Hírszerző.hu blogja.  Nem tűnt fel, nem volt akkora durranás, ami felverte volna a hazai blogoszférát.

Mondhatnám, hogy „na végre”, hiszen már a Hírszerző indulásakor is leginkább a hagyományos, merev újságíró-olvasó viszony fenntartását kifogásoltam:

„A Hírszerző témai és a 'családias' szerkesztőség szinte kínálja a lehetőséget a blogolásra. Itt lehetne feldobni fontos, de egy Reflektor-cikkre, vagy hagyományos publicisztikára nem elegendő témákat és a személytelen Sajtófigyelő helyett/mellett itt lehetne néhány szóval ajánlani egy-egy fontos cikket, linket. Ezekkel a blogokkal a Hírszerző valóban megkülönböztetné magát versenytársaitól.”

Hát, nem ez valósult meg. A Hírszerző nem újságírói módszerei közé építette be a blogolást,  hanem  nyilvános blogjátszóteret nyitott. Most ugyan elmondhatja, hogy van blogja, de valójában nincs.

Az eddig indult 13 blog nem hozott lázba. Aki itt kezd blogolni azt nyilván nem a szolgáltatások színvonala vonzza (elég fapados az egész), hanem valamilyen közösséget kíván vállalni a portál tematikájával és szellemiségével. Ehhez képest  a 13 blogból mindössze öt írt friss bejegyzést   a választások első fordulója után. Hm.

A felhozatal egyébkén hasonló, mint bármelyik nyilvános blogszolgáltatónál, csak a választék szűkebb. Akad jól tájékozott, politizáló blog, szellemes idézeteket és képeket gyűjtögető blogger, illetve nehezen értelmezhető valami. Talán még legeredetibb a dialektikus materializmus könyvet blogjába másoló „ortomarxista”. (Ki gondolta volna még néhány éve...)

Talán leírnom is felesleges, hogy a Hírszerző bloggereinek többsége semmiféle kapcsolatban nem áll a többi hazai politizáló bloggerrel. Nincsenek hivatkozások a bejegyzésekben, nincsenek kedvencek a blogrollban Úgy tűnik, mindenkinek csak az fontos, hogy elmondhassa a maga véleményét, de nem akarja meghallgatni a többieket.

Természetesen bármelyik portálnak, online lapnak jogában áll saját blogszolgáltatást indítania. De azt nem szabad sem a blognak a médiába való integrálásnak, sem pedig a média 2.0-ba valló továbblépésnek hinnie. Ez még ugyanúgy a média 1.0 része, mint a legtöbb tartalomszolgáltatónál  évek óta működgető, magára hagyott, egyre inkább csak a szélsőségeseket és a megszállottakat vonzó fórum.

A napokban a Blogter diadaljelentésben  adta a világ tudtára, hogy a Median (Webaudit.hu) mérései szerint az olvasószámban és lapletöltésben egyaránt sikerült megelőznie versenytársait. „ Ezzel négy hónap alatt sikerült igazi "blogos fellegvárrá" alakulnunk, ahogy a Heti Válasz anno a kritikájában már megírta rólunk.”

Van ebben a közleményben némi pontatlanság, hiszen a Webaudit adatai csupán az egyedi látogatók (UV = unique visitors)   és a megkezdett oldalletöltések (PI = page impressions) számát mutatják, amiből azt tudjuk meg, hogy  hányan kattintottak az oldalra, de semmit sem derül ki  arról, hogy valójában ott mit és mennyi ideig is csinálnak. (Nem teljesen korrekt a versenytársakkal való összehasonlítás sem. A Blogter az alkalmazott struktúra következtében azonos látogatószám és azonos számú megnézett bejegyzés esetén eleve nagyobb oldalletöltés értéket generál, mint például a Freeblog. Az oldalletöltések száma közvetlenül tehát nem alkalmas az összehasonlításra.)

 „A Blogter Szellemi Vezetői és Csapata”  - ők írták alá a közleményt – ugyan számokat nem adtak meg, az egyik hozzászóló hivatkozik az Index veszprémi kiadásában megjelent interjúra.  Ebben Doransky (a Blogter szakmai vezetője) napi 50.000-80.000 egyedi látogatóról és 150.000 – 200.000 oldalletöltésről beszél. Az interjúból az is kiderül, hogy a Blogteren jelenleg „közel 8.000 blog fut.”

Aki látott már közelebbről webes forgalomelemző szoftvert az tudja, hogy nagyon sok adatból kezd csak összeállni az a kép, de azért ebből a két, kiragadott adatból is kiderül ez-az.

A megadott számok szerint 1 egyedi látogatóra  kb. 2,5 oldalletöltés jut, ami nagyjából azt jelenti, hogy a Blogter címlapjából indulva  minden második olvasó jut el valamelyik bejegyzés „belsejéig”.   - komolyabb tartalomfogyasztásra ez nem elegendő A Webauditot  böngészve jó látszik, hogy a „komolyabb” tartalomszolgáltatóknál egy látogatóra 10-30 oldalletöltés esik.

Nem ismerem a pontos adatokat, de feltételezem, hogy az aktív, legalább kétnaponta frissülő blogok száma a Blogter rendszerében nem lehet több, mint az  összes blog fele. Ha a 200.000 oldalletöltés a 4000 blog között egyenletesen oszlana meg, akkor  egy blogra 50 PI jutna, ami aztán tovább osztódik a friss és a korábbi bejegyzések között.

A látogatói figyelem persze nem így működik  Az „Olvass” listáról   kiderül, hogy a „pornósok” "erotikus-" & "bulvárblogok" pörgetik a legjobban a  számlálót, aztán ott vannak a Blogter kiemelt „sztárjai”, a maradék figyelem jut a többieknek.

Nem kukacoskodásról van itt szó. A kérdés az, hogy a blogszolgáltatóként innovatív és sikeres Blogter eredeti szándékai szerint képes-e megjelenni tartalomszolgáltatóként is, fel tudja-e venni a versenyt  a hagyományos médiacégekkel? Véleményem szerint ma még nem.

Bár a Blogteren kétség kívül felbukkantak értékes és érdekes tartalmak, mint „blogmédia” még nem képes a „hagyományos” online tartalomszolgáltatóknál megszokott  - gyakran kevesellt -   „információsűrűség” előállítására .

Ahogy ez már több vitában is felmerült, nálunk ma még kevés a  a blogot, mint publikációs közeget tudatosan választó „szakblogger.  A közéleti és politikai témával foglalkozók többsége leginkább a hagyományos médiából szerzett információk újraforgalmazásával foglalkozik. A hazai blogoszféra inkább társasági tér, mint információforrás.

A kérdés tehát az, hogy a bloggerek között megjelennek-e majd  a primer információkkal rendelkező szerzők, hogy mikor lesz ez és hogy a Blogteren teszik-e majd ezt?

"Belejött, mint kiskutya az ugatásba"- írhatnám, ha nem félnék a képzavartól. Mit is csinál a turul? (Persze, amelyikről írok az blogol.)
Egy hónapja fanyalogtam az Index választási blogja, a Pufajkás Turul ürügyén.

A bejegyzésekhez változatlanul nem lehet kommentárokat fűzni, viszont túlsúlyba kerültek a valós (vagy annak látszó) szerzők által írott bejegzyések, színesebbek az anyagok. Én ugyan továbbra is megmaradok eddigi  kedvenceimnél (Kampányblog, Szemétdomb, Cavinton, dA ReAl GyUrcSÁny FeRcsI blog), de azért fontosnak tartottam ezt elmondani.

Címkék: blog kampány Index

Csepeli György informatikai államtitkár blogot indított. (Kampányidőszakban nincs ebben semmi különös, legfeljebb az, hogy ezt nyilvános blogszolgáltatónál tette.)

Engem ugyan jobban érdekelt volna Dr. Csepeli György, az információs társadalom jelenségeit kutató szobatudós (saját minősítése) blogja, de hát tudomásul veszem, hogy „a helyzet fokozódik”, most ezt kell nyomni.

Lehet, hogy a tudós Csepeli tudja, mire való és hogyan működik egy blog, de a politikus Csepelinek láthatóan fogalma sincs erről. Egyszerűen ide ömlesztett minden elfekvő anyagot (finoman fogalmaztam)  - rettenetes az egész.

Egyébkén – ahogy ez a blogból is kiderül -  a tudós Csepeli egyik szakterülete a politikai kommunikáció. Eszemben sincs vitatni hozzáértését, de azt hiszem, ez eddigi bejegyzések leginkább az elmélet és a gyakorlat szétválását példázzák.

Frissítés (02.27. este) Mint azt az (MTI nyomán) Főbérlőm is világgá kürtőlte:  Lamperth Mónika is blogot indított. Mit is írhatnék róla? A Cavintonnak nem kell aggódnia hogy elhappolja az olvasótáborát. (Gyurcsánynak sem.) Csepeli blogja automatikusan felértékelődött...

A Fókusz Könyváruházban  nagyjából ezekben a percekben mutatják be Vincze Zita Hamaranna: India gyógyszálló című könyvét. Pontosabban a hasonló című blog nyomtatott változatát.

Megint jön a jól ismert refrén: Mi is a blog? Műfaj, vagy technológia? Irodalom, médiatermék, vagy inkább valami megfoghatatlan folyamat? Különösebb veszteségek nélkül átültethető egyik közegből a másikba?

Nyilván vannak a papírvilágban is jól megélő és a blogtérből kiemelve életképtelenné váló blogok.
Úgy tűnik, az India gyógyszálló az előbbibe tartozik. Ennek talán az a magyarázata, hogy Hamaranna blogja valójában egy részletekben közölt útinapló. Nem a napi történésekből, nem az online információkkal való érintkezésekből, hanem egy korábbi utazás élményeiből táplálkozik. (Ez nem értékítélet, csak megállapítás.)

A most megjelent „papírblog” nem a korábbi blog egyszerű átirata. A két megjelenési forma viszonya ennél sokkal bonyolultabb. Vincze Zita hónapok óta dolgozik a könyvön, közben megváltozott saját (közben is íródó) blogjához való viszonya is.

„...be kell vallanom, hogy október óta csak részleteket kaptatok meg a teljes történetből. Az itt olvasható, eredeti szöveget is több helyen átszerkesztettem, átírtam, vannak olyan részek, amelyek csak itt szerepelnek, és lesznek olyanok, amelyeket csak a papírblogban írtam meg.”

A nyomtatott szövegváltozat mellett V.Z. a blog egyes korábbi szövegeit is átírta. (Cseréptörés! Most persze bánhatod, hogy nem mentetted el az eredeti változatot.) Nyilván vannak olyan részek, amit Hamaranna gond nélkül leírt, Vincze Zita viszont nem szívesen vállal. (Sokszor kiderült már, hogy az anonim blogolás komoly problémákhoz vezethet...)

A könyv megjelenése kapcsán nekem is át kell értékelnem egy korábbi bejegyzésemet. Január közepén írtam  egy, a Népszabadságban  megjelent cikkről.   Akkor – egy elnézőbb pillanatomban -  azt gondoltam, hogy egy sokféle témával foglalkozó újságírótól  ez nem is olyan rossz teljesítmény. Most,  több hónapos „blogger-karrierjének” ismeretében azt hiszem, hogy mégis kevés.

Utószó:

Én itt persze nem blogkönyvről, hanem annak ürügyén írtam ezta bejegyzést. A könyvről az Indexben olvashatsz kritikát.

Nálunk újabban mintha a címlapra kerülés lenne a bloggerek központi problémája.
A Freeblog „randektív ajánlóját” Mr.a ízlése és a véletlen határozták meg. Befolyásolni inkább még az utóbbit lehetett. A tömegből való kiemelkedésre leginkább a NOL blogja kínált lehetőséget – ennek megfelelően a Szerki kiemelései és az elvileg automatikusan, gyakorlatilag kiszámíthatatlanul frissülő listák folyamatos viták tárgyát képezték.

A címlapversenynek igazából a Blogter megjelenése adott új lendületet. A Blogternek az újszerű szolgáltatások mellett sikerül kellő felhajtást is produkálni. Indirekt jelekből úgy tűnik hogy a nyitóoldal forgalma jelentős (auditált számokkal továbbra sem álltak elő). A Blogter címlapjára kerülő bejegyzések tehát komoly ismertséget szerezhetnek egy-egy blognak.

A próbaüzemben elindult új NOLBLOG felső részén újra a Szerki ajánlatai virítanak, alatta a forgalmi adatok szerint listák, oldalt a (számomra) tisztázatlan elvek szerint összeálló Blogszemle.

Nehéz okosnak lenni. A szerkesztők válogatását nyilván csak a kedvezményezettek fogadják el.
A legolvasottabb blogok listázása azt eredményezi hogy ezeket még többet fogják olvasni.
A hozzászólások száma és a bejegyzés minősége között nehéz összefüggést találni.
További kérdése: kKöteles-e egy blogszolgáltató támogatni az „értékeket”?
Vissza kell-e szorítani a bulvár- és szexblogokat, vagy elég érettek az olvasók ahhoz, hogy maguk döntsenek?

Adalékok:

Vita a "Blogter kurvulásáról" 
HH az új NOLBLOGról
A Blogter magasba emel - Doransky credoja - komoly vitával

 

Wolf Gábor „hazaköltöztette” blogját.  A korábban a Freeblogon működő kkv marketing blog ezentúl Marketing Commando weboldaliba integrálva érhető el.

„Hogy miért költöztem?
Egyszerű: amiért Neked is érdemes blogot indítanod a saját honlapodon: a keresők kajálják, és a kulcsszavakra jó helyezést fogsz kapni.
Így mostantól a cél, hogy ne a freeblog google helyezését javítsam, hanem a saját honlapomét. Tudom, öncélú a dolog, de azért írom le, hogy megspóroljam Neked a tanulópénzt.” - írja Gábor.

Gábor stratégiája bitosan jól beválik egyes üzleti blogoknál , de nem hiszem, hogy általános érvényű a recept. A részben hasonló témákkal foglalkozó, nemrég a Blog.hu szolgáltatóhoz   átköltözött  Onlinemarketing blog például inkább anyacége honlapjától elszakadva, „kívülről” próbálja erősíteni azt. (A külső blogról a honlapra mutató linkek erősítik annak pozícióit a keresőkben.)

Az „otthoni” blogolás több problémát is felvet: Komoly szakértelmet, vagy sok pénzt igényel egy valamennyi manapság elvárható szolgáltatást nyújtó blogmotor személyre szabása, integrálása a honlapba – a jobb blogszolgáltatók az ilyesmit alapszolgáltatásként kínálják. Talán ennél is komolyabb gondot jelent, hogy a „magánzók” eleve lemondanak a blogközösségek nyújtotta publicitásról, törzsközönségről. (Utóbbira jó példa Pocakos blogja.  Az eddig a „nemzetközi vizeken hajózó”  Pocakos blogjának felbukkanása a Blogter közösségben azonnal megsokszorozta a hozzászólások számát.) A nemzetközi szolgáltatók első pillantásra vonzónak tűnnek, de inkább csak a külföldön élőknek, vagy a nemzetközi közönséget célzóknak válnak be. 

Ahogy egyre több a lehetőség, egyre komolyabban meg kell gondolni, hogy az adott témakörhöz (bloghoz) melyik blogszolgáltató az ideális közeg. Költözni persze későbbi is lehet, de aki már próbálta, tudja hogy ez komoly macerával jár.

Címkék: blog blogoszféra blogszolgáltatás blogstratégia

David Sifry  - a Technorati blogkereső feje -  jó szokása hogy időnként összefoglalja azokat a tanulságokat, amikhez a Technorati  által mért 27,2 millió blog adattömegének elemzésével jutnak. Most (vasárnap) tette közzé blogjában a legfrissebb adatokat.

Sifry szerint a blogoszféra növekedése továbbra is gyorsuló ütemet mutat, a blogok száma 5,5 hónaponként duplázódik, ez a szám3 év alatt a  hatvanszorosára nőtt.

„Jönnek a bájos tények” (Eörsi):

• Napi 75.000 új blog indul – ez nagyjából azt jelenti, hogy naponta, másodpercenként születik egy új blog.
• 13,7 millió blogger tart ki az indulás utáni legalább3 hónapig.
• 2,7 millió azoknak a bloggereknek a száma, akik legalább heti gyakorisággal frissítik irományukat.
• Egyre komolyabb gondokat okoz a blogoszférában megjelenő „zaj” . Egyes vélemények  szerint a forgalom 60 százalékát a blogszemét (blog spam) teszi ki.
• A Technorati adatai szerint egyre sűrűsödnek a bejegyzések. A mérési adatokból jól kimutathatók a blogoszférát leginkább megmozgató események.
•  Egyre többen használnak a blogbejegyzéseket leíró címkéket (tags). (A Technorati 2005. januárjában vezette be ezt a szolgáltatást) Ma 81 millió címkékkel ellátott bejegyzést tartanak nyilván, naponta 400.000 új címke születik.

Mi persze itt csak sárgulhatunk az irigységtől . Igaz, sok magyar blog  is szaporítja (na jó, nem nagyon) a Technorati adatait, ugyanakkor mi nem sokat tudunk a mi kicsikénk, a hazai blogszférácska gyarapodásáról. (Na jó, sejtéseink azért vannak.) Gyarapodást hozott az új szolgáltatók belépése, vagy csak a bloggerek közötti átrendeződést? Változott-e a blogok téma szerinti  megoszlása (érzek valami ilyesmit, de bizonyítani nem tudom). Átalakulóban van-e a blogok „külső” megítélése? (Mintha a sajtó kezdené kicsit komolyabban kezelni a témát.)

Ki vállalja fel itthon David Sifry szerepkörét?

Címkék: forgalom adatok mérés blogoszféra Technorati

"Az Elmondom.blogter.hu cím alatt Bodó Balázs és Babarczy Eszter közös blogot indított, hogy mindenki elmondhassa a történeteit - ügynökökről, beszervezésről, félelemről, vesztegetésről, korrupcióról, Kádár-korszakbeli és mai praktikákról."

Megszületett a  "civli újságírás" sajátos, k-európai formája, a történelmi gyónásblog.
Ahogy a Schöpf-Merei kórház előtt inkubátorban  "felejtik" a felesleges újszülötteket, úgy pottyanthatják ezentúl ebbe a blogba a Kádár-panoptikum mellékszereplői szégyenletes, rejtegetett történeteiket. Kérdés, hogy valóban akarják-e?

(A frissen indult blogban "kedvcsinálóként" egyetlen történet szerepel. Polgár Gyula erősen stílizált, fényezett története érzésem szerint inkább egy készülő könyv reklámja, mint kordokumentum. Várom a folytatást.)

Címkék: blogszemle civil_újságírás etika

Nehezen értelmezhető az Index nemrégiben indult új al-alrovata, a Pufajkás Turul.
Ők ugyan a kampányblog alcímet tüntetik fel az oldal tetején, szerintem ez az elnevezés megtévesztő.

A blog egyik legfontosabb sajátossága, hogy szerzője van. (Ezért nem hívjuk például sajtóközleménynek, vagy szerkesztőségi cikknek.) A PT szövegeinek többségét az „ügyelet” jegyzi.

Elismerem, léteznek olyan blogok, amikhez nem lehet hozzászólást írni, számomra mégis  érthetetlen, hogy az Index (legalább itt) miért nem él a lehetőséggel, miért nem aktivizálja közönségét. (Az nem jó válasz, hogy „ott vannak a fórumok” - tudjuk jól, hogy sokan szívesen hozzászólnak, ha egy cikk, blogbejegyzés alatt közvetlenül van erre lehetőség, de nem keresik meg a témával foglalkozó fórumot.) Nem kérdést nem részletezem, HH részletesebben is foglalkozik az „egyirányú blog” témájával.

A Pufajkás Turul szándékosan elszigetelt. Szerkesztői kínosan ügyelnek rá, hogy az intenzív befelé, az Index többi anyagára mutató linkelésen kívül csak a legszükségesebb hivatkozásokat tartalmazza. Nincsenek kapcsolódó külső linkek, kedvencek, máshol megjelent értesülésekre való utalások. Ez persze érthető is, hiszen a PT legfontosabb feladata a újabb kapu nyitása, a figylem felhívása az Index választási rovatára és egyéb anyagaira.

Nincs nekem semmi bajom (ezzel) a Turullal, csak az a véleményem, hogy nem blog.
Jó néhány éve, amikor divatba jöttek a tépőzáras cipők, egyes hazai gyárak úgy próbáltak lépést tartani a divattal, hogy a hagyományos fazonú cipőkre a fűzők helyett rábuheráltak egy tépőzárat.
Na, ez jut az eszembe a Pufajkás Turulról.

Címkék: blog index blogstratégia blogszemle

"A helyzet az, hogy azóta blogolok, amióta politikus vagyok. Legföljebb nem tudtam róla. Blogoltam miniszterként, és blogolok miniszterelnökként is. Csak éppen eddig kizárólag szóban. A verbális blognak azonban két hátránya mindenképpen van: elszáll, mint minden, ami szó és csak kevesekhez jut el. A verbális blogolást rendszerint különféle meetingek, értekezletek bemelegítése, vagy levezetése gyanánt csinálom. Más valószínűleg egyszerűen élménybeszámolóknak hívná őket."

Futó kaland, vagy a hazai politika felfedezte a blogszférát?

(via Parlamentblog)

Gyurcsány blog az Amőbán

Frissítés: Most látom, hogy az Indexen Szily kolléga már megmondta a magáét.
Frissítés (02.02.): Gy.F. közben folytatta. (Vagy tényleg ő írja, vagy ügyes az imitátor.:-)
Az újabb adag kapcsán viszont megint "műfajelméleti" kérdések mereültek fel: Valóban blog ez? Nem inkább fórum?
Vagy esetleg valami a kettő között?

Címkék: politka blog Gyurcsány blogszemle

Ma este 6-kor lesz a Pedagógus Könyvesboltban (Budapest II., Frankel Leó utca 6.) a budapesti fotóblogger közösség első kiállításának  megnyitója.

Jó a fotóbloggerek, hogy  ilyen szervezettek, hogy képesek az összefogásra. (Persze könnyű nekik, közös témának mindig ott van a technika.)

A megnyitóra sajnos nem tudok elmenni, így aztán csak néhány nap mulva tudom meg, hogy lehet kiállításon megjeleníteni a fotóblogokat. (Akkor tehát a fotóblog mégsem önálló műfaj, csak kényszerű állomás két kiállítás  - esetleg album -  között?)

A kiállítás február 15-ig látható.

"Írók, alkossatok remekműveket!" - szólította fel egykor Zsdanov a Szovjetúnió hivatásos betüvetőit.
"Bloggerek, alkossatok használható blog-definíciót" - biztattam nemrég a blogger-társadalmat.

Nem állítom, hogy biztatásom hatott, de Tóth Benedek most a blogolás lényegét meghatározni próbáló cikkel állt elő az SG.hu-n.
Sok jó gondolat olvasható a cikkben, de tartok tőle, hogy a laikusoknak ez az írás is megfekszi a gyomrát.
(Ráadásul hosszabb is, mint 200 karakter).
Talán jobb lett volna inkébb 2-3 blogbejegyzésnek megírni:-)

Címkék: blog ismeretterjesztés

Simon Dumenco szerint nem létezik olyan tevékenység amit blogolásnk nevezhetnénk. Ennek megfelelően tökéletesen értelmetlen az a számos lap által követett gyakorlat, amikor a lap online kiadásában a „blogokat” elkülönített, „egzotikus” mellékletként  kezelik.

Az AdAge.com-on   megjelent cikkben Dumanco kifejti, hogy a „blogger egyszerűen egy író, akit éppen divatos (cool) néven nevezünk.” … „Az egyszerűen olyan „írás, ami különösen hatékony publikációs technológiát alkalmaz.” (Ha tehát a technológia alapján neveznék el a tevékenységet, akkor például a szövegszerkesztővel dolgozót wordderként emlegetnénk.)

Tovább >>

Igen, eltaláltad, egy újabb „ismeretterjesztő” cikk a blogokról.
Vincze Zita a Népszabadság január 14-i számában hívja fel az olvasók figyelmét rá, hogy „internet legújabb divatja már itthon is dübörög” és „úgy tűnik, hogy nálunk is az évszázad műfaja lesz.”

Idáig eljutva érdemes eltűnődni azon, hogy vajon a „blogok dübörgését” tényleg meghallották a Népszabadság szerkesztőségének „kevésbé kifinomult hallású” tagjai is, vagy csak egy újabb, finoman álcázott Blogter-reklámról van itt szó? (Hozzátenném, hogy az utóbbi sem baj, a Blogter kampánya láthatóan az egész hazai blogszférára pezsdítően hat.)

Nagy a kísértés, hogy szétszedjem és szavanként csócsáljam ezt a cikket, de be kell látnom, hogy rettenetesen nehéz 2000 karakter terjedelemben (szóközökkel) egy blogot, de talán még internetet soha nem látott közönségnek elmagyarázni, mi is ez az egész.

Nem hiszed? Próbáld meg! Írj olyan, (legfeljebb 2000 karakteres) blog-definíciót, ami a teljesen kezdőknek is mond valamit, de a gyakorlott bloggerek sem röhögnek körül.
(Ha összejön néhány jó meghatározás, azokat a magyar sajtó rendelkezésére bocsátjuk.)

Digital Dialogue címmel blogot indított az IHT.
Nem állítanám, hogy elkapkodták a dolgot  - hosszan sorolhatnám  a blogoló napilapokat, és persze merész témaválasztásukat sem emelhetem ki. A „digitális technológia” a lehető legbiztonságosabb blogtéma (ugyanakkor erről a legnehezebb valami valóban újat, eredetit írni).

Puritán oldal, mérsékelt olvasói aktivitás – minden rendben.

Ígéretemhez híven itt következik a Doranskyval készített e-mail interjú első része.
A téma: A Blogter tartalomszolgáltatási modellje, illetve a szerkesztési elvei.

Pollner: A Blogter "kettős játékot" játszik: Egyszerre kíván blogszolgáltató és "blogmédia" lenni. Ez az utóbb meglehetősen új fogalom. Ti ezt hogyan határozzátok meg?
 
Doransky: Szerintem nem játszunk kettős játékot. (Bocs, nem is valami épiszkos játszmára gondoltam, inkább arra, hogy a Blogter egyszerre két irányban építkezik, terjeszkedik.) Új szemléletű blogszolgáltató vagyunk, amelyik a hálózatba szervezett blogok együttes erejét próbálja kiaknázni, az arra érdemes blogok olvasottságának növelése érdekében. Minden szolgáltatónak így kellene működnie és valószínűleg egyre több így is fog.

Pollner: Én nem látom be, hogy miért kellene minden szolgáltatónak így működnie. Kifejtenéd kicsit részletesebben?

Doransky: Én két fejlődési irány látok szolgáltatói oldalon. Az egyik a befelé forduló - leghangsúlyosabb jegyeként networking - vonal, amit a 6Apart visz és ami a blogot egyfajta emailhez hasonló kommuniációs eszközzé tenné, online munkaállomássá. A másik oldalon a szolgáltatások a blogok nyilvános megjelenését erősíthetik tovább azzal, hogy a tartalmak terjesztését támogatják. A Blogter jelenleg főként ezen a vonalon mozog, a statisztikákkal, a címkézéssel és például a közösségépítéssel.

Egyébként nem szoktuk blogmédiának hívni a Blogtert, de legyen. :) (Hadd címkézzek én is!) Ha a Blogterről beszélünk, akkor a hagyományos értelemben vett médiától talán az különböztet meg minket leginkább, hogy nem tartalom előállítóként lépünk fel, hanem terjesztőként, eredményében ugyanakkor hasonló szegmenst célzunk. Itt megjegyezném, hogy a Blogter alapvetően olyan társas médium, ami a "narrowcastingot" (a szűk közönségnek szóló speciális tartalom terjesztését) támogatja. Nem konkurál a nagy tartalomszolgáltatókkal, sokkal inkább kiegészíti azok kínálatát.
 
Pollner: Egy dolog a célzás, megint más a találat. Nekem úgy tűnik, hogy egyelőre a  Blogter blogjai sem tudtak túllépni a hazai blogszféra (bloggettó?) határain. (Persze azonnal hozzáteszem, hogy a Blogter még nagyon fiatal!)
.
Doransky: Mivel a bloggereink tartalmakat állítanak elő, ezek versenyeznek (erre a "versengésre" majd később visszatérnék) a hagyományos modellek mentén készülő tartalmakkal is, de ez már most látszik, hogy mégsem igazi verseny. A Blogter nem egy szerkesztett médium, amibe felülről hozott döntések alapján kerülnek tartalmak, hanem egy szűrő. Ennek megfelelően teljesen más tartalmi területeket fog le.

(Számomra éppen ennek a szűrőnek a működése nem világos. Nekem úgy tűnik, hogy a  Blogter címlapján egyre inkább a "népszerű" tartalmak uralkodnak el, a "minőségi tartalom" rovására.)

Pollner:  A Blogter legértékesebb  felülete (látogatottsági szempontból) nyilván a nyitóoldal. Naponta többször is ránézek, de sehogy sem sikerül megértenem a logikáját. Az oldal tetején "A Bloggológus beszél" magyarul a "szerkesztői ajánlat"? Miben különböznek ettől az ez alatt megjelenő "kiemelt bejegyzések"?
 
Doransky: A Bloggológus beszél az adott időpontban fő hírként kiemelt bejegyzést jelenti, nincsen korlát, hogy mi kerülhet bele, a gyakorlatban azonban általában két-három kiemelt blogger írásait tesszük ki. (A "tesszük" itt a szerkesztőket jelüli? Kik azok? Nyilvános a személyük?)

A kiemelt bejegyzések már egy sokkal dinamikusabban változó lista. Ide több tucat blogból válogatjuk ki a bejegyzéseket és ez az a terület, ahová a kiválasztott moderátorok bejegyzéseket ajánlhatnak.

Pollner: Mi szerint áll össze a címlap bal hasábjában a "legjobb blogok" sáv? Hogy kerülnek bele a Blogteren kívüli blogok is?

Doransky: A legjobblogok sávban a Blogteren és máshol publikált értékes blogokat támogatjuk. Alapvetően befelé mutató lista - tehát a Blogteres blogok kiemelésére szolgál -, de néha kiemelünk külső blogokat is.
 
Pollner: Ezek szerint a címlapot mégis a szerkesztők ízlése határozza meg. Nem mond ez ellent annak, amit az előbb mondtál arról, hogy a Blogter nem „felülről szerkesztett"?

Doransky: Ez így van. A blogoknak itthon még bizonyítaniuk kell és a Blogter egyik célja pontosan ennek az elősegítése. A szerkesztők természetesen a címlapi megjelenésekbe beleszólnak, ám a válogatások alapját a szolgáltatón készülő bejegyzések adják – ezekről senki nem dönt.

Összefoglalva: Az első körben számomra az derült ki, hogy a Blogter ugyan elvileg elutasítja a szerkesztői beavatkozást, a gyakorlatban mégsem képes lemondani róla. A blogok tartalmába természetesen nem nyúlnak bele, de a címlapra történő többfajta kiemelési lehetőség  nyilván hatással van a támogatott blogok / témák fejlődésére.

Folyt. köv.

A Blogter nyomul, megjelenése pillanatok alatt felkavarta a hazai blogvizeket. Hogy működése a hazai blogoszféra növekedéséhez, vagy csak az eddigi erőviszonyok átrendeződéséhez vezet, csak hosszú távon derül ki.

Nem akarok én itt a szolgáltatás ilyen-olyan technikai részleteiről vitatkozni, viszont mindenképpen foglalkoznom kell a Blogter sajátos módszerekkel és eszközökkel szerkesztett nyitófelületével, amivel médiapiacra kíván kilépni.

Blogmédia. Létezik ilyen állat? Híd a hagyományos médiához, konkurencia a „régi média” számára, vagy figyelmen kívül hagyható „önképzőköri próbálkozás”?

A minisorozat következő epizódjaiban majd Doransky (Főblgter) válaszolgat kérdéseimre, észrevételeimre.

(Megjegyzés: Ahogy már korábban is írtam, ott voltam a Blogter fogantatásánál, de már nem voltam jelen a születésénél. Tudok annyit tehát a Blogter alapelveiről, hogy kérdezhessek, de nem tudok annyit, hogy magam meg is válaszolhassam kérdéseimet.)

Nagyon fontosnak tartom a független „tematikus” bloggerek működését, de azt tapasztalom, hogy idehaza még a legszínvonalasabb bejegyzéseik is nehezen jutnak ki a „blog-gettóból”. Nem valószínű, hogy ezek a blogok mostanában komolyan veszélyeztetnék a hivatásos újságírás pozícióit. A másik oldalról közelítve egyes szerkesztőségek (Kíváncsiságból? A külföldi tapasztalatoktól fellelkesedve?) idehaza is saját blogokkal kísérleteznek. Az eredmény felemás.

Tovább >>

Bevallom, nekem tetszik ez a polblog név, valahogy a gyerekkorom polbeat mozgalmának abszurd hangulatát idézi fel…
A Gerilla és Bobdinnyés után rögtön az is az eszembe jut, hogy nemrég még a hazai politikai blogok felvirágzását jósoltam. Eddig nem jött be.

A Pocakos News, a Cavinton, a Kampányblog, vagy a Parlamentblog nem tartoznak a legolvasottabb, legismertebb blogok közé. Miért?

Jól mutatja a  hazai politikai blogolás sanyarú helyzetét  a Blogter politikai „sávja”.
A címlapon „bérelt” helyet elfoglaló három blog a kiemelt támogatás ellenére sem képes bekerülni a legolvasottabb blogteres blogok közé. Érdekes módon ezek a blogok egy blogközösség kellős közepén is képesek szigetszerűen működni: A politikai blogtereknek nincsenek kedvenc blogjaik, más blogokba nem írnak hozzászólásokat, blogjaikban egyáltalán nincsenek linkek…

Lehet, hogy nálunk nincs is igény az információszűrő, vagy hírelemző blogokra? A hozzászólásokat generáló témákat és a hozzábeszólásokat böngészve néha az az érzésem, hogy felesleges erőltetni az egészet, a mi politikai „vitakultúránknak” jobban  megfelelnek az anyázós-beszólós politikai fórumok...

Beszélgetések, viták, előadások kapcsán gyakran előkerül a „mi is a blog” kérdés. (Erről már elég sokszor esett szó.) Nem műfaj, hanem eszköz, ami sokféle „kommunikációs helyzetben alkalmazható …(stb, stb) Számomra a blogok egyik meghatározó tulajdonsága az egymáshoz való kapcsolódás: A blogok (bloggerek) figyelnek egymásra, reagálnak egymás mondandójára, idézik egymást, hivatkoznak a máshol leírtakra, vagyis nem önmagukban, mindenkitől függetlenül lebegnek a térben.

Tovább >>

Hogyan lehet úgy biztonságosan blogt írni, hogy főnököd, férjed/feleséged, gyereked, szomszédod, háziorvosod...ne bukkanjon fel váratlanul olvasóid között?

Erre, és még sok más kérdésre ad választ, tanácsot az Electronic Frontier Foundation How to Blog Safely webolda.
Számunkra mindez ma még inkább egzotikum, ha a tömeges blogolás (és általános  internethasználat) miatt aktuálissá válik, becsszó lefordítom.

(A cikk számos további szakirodalmat is ajánl.)

"Célunk, hogy otthont teremtsünk a professzionális bloggereknek. Egy helyet, ahol tanulhatnak azok, akik pénzt akarnak keresni a blogolással, vagy fejleszteni akarják blog-vállalkozásukat"

Nem, ezt kivételesne nem a Blogter hanem a Performancing bemutatkozó oldalán olvastam.

Még ezt is írják: "Az üzleti modell idővel majd világossá válik, addig is nyogodtan konstatálhatod a következőket.

• Szeretni fogod
• Neked nem kerül semmibe."

Na, ez tetszik.

A Performancing (blog létére frmabontó módon)fórumot is indított. Most tehát semmi dolgunk, csak hátradőlni és várni a fejleményeket.

(via Blogspotting)

(Bocs, ha valaki nem tudná, a KGST a "szovjet" időkben olyasmi volt, mint most az EU - azzal a különbséggel, hogy a tagság nem volt önkéntes, csak a "béketábor" országai voltak a tagok és az osztogatás helyett a fosztogatás volt terítéken.)

Bocs, nem N.P. új regényéről, csak két konferenciablog összehasonlításáról lesz szó.

Az elmúlt két napban 2 blog is „élőben” tudósított Les Blogs konferenciáról. A Blogter alkalmi konferenciablogján a Doransky-eszpee-ses trió, a Sztahanovon maga Sztahanov (szólban) blogolt Párizsból.

Doransky blogja  évek óta a blogger „kemény mag” kedvelt helye. Az évek óta működő Sesblog inkább blog-magazin, a kultúrától a „geek” témákig sok mindennel foglalkozik,  a leglátogatottabb hazai blogok közé tartozik. Az elsősorban Web 2.0 - közeli témákban nyomuló  Sztahanov blogja csak néhány hónapja indult, de a nevéhez méltó teljesítménynek köszönhetően nagyon gyorsan bekerült az élbolyba. (A színvonalon, a gyorsaságon és a sűrű publikáláson kívül ebben persze szerepet játszott az is, hogy a Sztahanov jelmezét viselő blumi a hazai internetes közösség egyik legismertebb alakja.)

Mindezt azért tartotta szükségesnek ilyen részletesen leírni, mert az ismertség és a hitelesség az alapfeltétele az efféle tudósításoknak. Aki ugyanis csak információkat szeretett volna kapni a Les Blogs-ról, az bőségesen megkaphatta a Daypop  , a Topix.net vagy bármi más hírgyűjtő szolgáltatás segítségével.

A hazai bloggerek számunkra nem egy jól elhelyezett mikrofont, vagy kamerát helyettesítettek, inkább a személyiségükön átszűrt információkon keresztül próbáltunk kicsit át is élni az eseményeket.

Tulajdonképpen sikerült is. Ami viszont nem jött igazán össze: A hazai bloggerek mobilizálása. A Blogter önálló konferenciablogja elegáns, de nem eléggé hatékony megoldás. Az elmúlt hónapokban többször is bebizonyosodott már, hogy a blogolvasókat nehéz kimozdítani megszokott helyeikről. Hiába szeretik sokan ses, eszpee és Doransky bejegyzéseit, úgy tűnik, hogy csak a legelszántabbak mentek utánuk a konferenciablogra. (Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Doransky – eredeti blogjához hasonló témájú -  írásai újabban a Blogteren is megjelennek, a ses+eszpee páros pedig éppen a konferenicabloggal egyszerre indította el a Világpolgár blogot 

Sztahanov nem indított új blogot, csak nyomta ezerrel (ahogy szokta). Úgy tűnik, hogy az ő stratégiája volt a sikeresebb. Bár mindkét blog bejegyzéseihez meglepően kevés hozzászólás érkezett, a Sztahaov közönsége valamivel aktívabbnak tűnt. (Ebben persze szerepet játszottak sesék hozzászólásai is. ) Egyébként a ” kiélezett hírversenyre” jellemző volt, hogy a két blog rendszeresen hivatkozott (linkelt) egymás bejegyzéseire.

Tanulság (mert annak mindig lennie kell): Úgy tűnik, hogy a hazai internetezőknek valóban  csak egy szűk rétegét képesek elérni a blogok. Az internetes celebritásokat felvonultató Les Blogs-ról tudósító blogok nem vonzottak nagyságrendekkel több embert, mint a jóval szerényebb kínálatot nyújtó, a „kemény mag” körében népszerűnek nem nevezhető Internet Hungary konferenciablogaja.  (Megjegyzés: Az IH konferenciablogban én is közreműködtem). A blogger-közösséget célzó alkalmi blogok nem késpesek nagyobb kört elérni, mint a részben közös közönséget elérő "szakblogok". Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy a hazai blogok igen nehezen törnek ki a még erősen behatárol blogérből a tágabb "médiatérbe". (Már megint a 22-es csapdája?)

 Nem tudom, hogy a szervezők és a szerzők elégedettek-e, szerintem mindenképpen hasznosak voltak ezek a tudósítások. A többféle nézőpontnak és a sok fotónak köszönhetően kicsit átélhető volt a konferencia. Közben pedig – melléktermékként – megint tanultunk valamit a hazai blogoszféra működéséről.

Párizsban ma kezdődik a Les Blogs 2.0 konferencia. 
A rendezvény láthatóan azt (is) kívánja demonstrálni, hogy létezik (blog)élet az USA-n kívül is. Másképpen fogalmazva: A franciák heroikus amerikanizáció-ellenes  küzdelme elérte a blogoszférát is.

3 millió blogjával (becsült adat) Franciaország nemcsak Európában, de az egész világon vezető blogger-közösségnek számít. (Ennek ellenére a Technorati top 100-ban nem tolonganak a francia blogok, de arra sem emlékszem, hogy bárhol olvastam volna hivatkozást francia bloggerek bejegyzéseire.). Az 1,3 millió bloggerrel büszkélkedő lengyel blogkzösség nyilván nyelvi okokból elszigetelt. De miért nem tudunk semmit a 200.000 (a népességhez mérten meglepően kevés) német bloggerről? Talán ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Les Blogs két napján.

A konferencia kiemelt témái:

• Hogyan hatnak a blogok a vállalatokra?
• A cíivil újsűgírás (citizen media) és a hagyományos (mainstream) sajtó
• 2.0. befektetési kilátások
• Hogyan hatnak a blogok a politikára?
• A blogok és az oktatás
• Podcasting, Photo & Video Blogging
• Keresés, információkövetés
  

Persze ahhoz, hogy a 200 eurós belépők elkeljenek, megfelelő húzónevekre van szükség. Így aztán a Les Blogs 2.0 sztárjai a tengerentúli blog-celebritások, többek közt: Robert Scoble  Marc Canter   és David Sifry  lesznek.

További adalékok:

Les Blogs 2.0 honlap
Les Blogs wiki (háttéranyagok, ötletek, sajtófigyelés) 
Les Blogs podcast  (máris számos interjú hallható itt)
Ses, eszpee és Doransky konferenciablogja 
Sztahanov bejelentkezései (szintén a helyszínről)
Akinek ez sem elég, keresse a del.icio.us.  , a Technorati  , a Google Blogsearch  , a PubSub  … lesblogs címkéit.
(További lelőhelyek itt.)

(Nem kinyilatkoztatás, hangos gondolkodás!)

A Google (egyik) zseniális találmánya, a PageRank  Mérőszám, ami a „befelé-” és a „kifelé mutató” hivatkozások (linkek) alapján modellezi, mennyire fontosak oldalaid a weben.

A PageRank  - bár sokan annak veszik – nem abszolút értékmérő, hiszen csak közvetetten képes tudomást venni a weben kívüli világról. (Igen, állítólag ilyen is létezik.)

A hitelesség valami más. Egy gyakran frissülő, sok linket tartalmazó blog viszonylag gyorsan jó helyezést érhet el a Google-ban, a hitelessé válás azonban ennél bonyolultabb folyamat.

Tovább>>

Néhány hetes (hm) csúszással ugyan, viszont igen mutatós szolgáltatásokkal végre elindult a Blogter, a hazai blogvilágot (és az egész médiát) felturbózni szándékozó blogmédia és blogszolgáltatás.

Tovább >>

A  CNET (és benne a News.com) az egyik legfontosabb kiindulópont minden további tájékozódáshoz, gyakran nem csak az informatikai-üzleti témákban. Új összeállításukban a szerkesztők  megpróbálnak segíteni abban. hogy a napi nyolc ótánál kevesebet internetezők is eligazodhassanak a blogok között.

A CNET News.com Blog 100 tehár nem különbőző mérési eljárások alapján, hanem a szerkesztők által, náha vállaltan szubjektív módon előállított gyűjtemény. (Lassan már a hazai blogokhoz is kellene egy ilyen kalauz!)