Én már régen nem csodálkozom, ha látom, hogy valaki minden védelem nélkül kipakolja valamennyi bizalmas adatát a közösségi hálózatokra. Az viszont aggodalommal tölt el, hogy akkor is látható, követhető vagyok, ha (látszólag) nem vagyok ilyen könnyelmű.

Egy bejegyzéssel korábban a DHVG megjelenése ürügyén arról írtam, hogy nem minden csilli-villi multimédiás móka és kacagás, ami app formájában az iPadra letölthető.

Úgy terveztem, hogy nem írok a DHVG-ről, a HVG iPadra készült változatáról. Ha jót írok gyanús, ha rosszat írok kínos. Kell ez nekem?

Önkép, imázs & presztízs





Mindez persze csak afféle "szakértői okoskodás".  Nem én fizetem az ipados lapok előállításának a számláit  és nem tatozom  a kiadvány célcsoportjába sem. Én magam maradok a webes (ingyenes) tartalomhabzsolásnál és a színtelen, szagtalan, de jól olvasható Kindle-nél. Ma reggel 183 letöltött, de elolvasatlan cikknél tartottam...

 

Egye több újságíró ismeri fel, hogy a nyomtatott média napjai meg vannak számlálva. Aki a szakmában akar maradni, annak eljött a "digitális átállás" ideje. De hogyan? John Einar Sandvand (BetaTales) elmondja, én meg szokás szerint röviden összefoglalom, aktualizálom, kommentálom.

A nyomtatott médiában szerzett tapasztalat egyre kevésbé "eladható". Az online szerkesztőségek pedig egyre kisebb hajlandóságot mutatnak arra, hogy "printesekből" képezzenek át maguknak szakembereket. Az igazán drámai változások azonban még csak most - a következő 5-10 éveben -  jönnek! 









5. Kezdj el kísérletezni különböző interaktív elemekkel

Próbálkoztál már interaktív térképek, időgrafikonok (timelines) összerakásával? A 101 leghasznosabb webhely, vagy az Eszközök kategória alatti többi bejegyzésben bőven találsz ehhez szükséges (ingyenes) holmikat, tippeket.




Nem kell a legújabb, legdrágább készüléket megvenned ahhoz, hogy ráérezz, hogyan is működik a mobil média. Tölts le mobil híroldalakat, újság- és magazin-appokat. Próbáld ki a helyfüggő szolgáltatásokat. Értsd meg a mobilos tartalom sajátosságait. Lehet, hogy hamarosan te is mobil médiára fogsz anyagokat gyártani.

Néhány éve még én is úgy gondoltam, hogy minden online cikket "ki kell nyitni", lehetővé kell tenni, hogy az olvasók elmondhassák véleményüket, az egyirányú észosztás helyett igazi párbeszéd alakuljon ki. Idővel a legtöbb online hírszolgáltató meg is teremtette a hozzászólási lehetőséget, mi meg látjuk az eredményt: Egy-egy "népszerűbb" cikkhez esetenként több száz, vagy akár több ezer valami is születik. (Hozzászólásnak nem nevezném őket, hiszen többségüknek semmi köze az eredeti cikkhez, bejegyzéshez.) 


Úgy tűnik, Szlovákia élen jár az online mellébeszélés, a komment spamek és a vitákat pusztító trollok megfékezésében: Az elmúlt év áprilisában indult Piano havi 2,9 euró fejében egyetlen belépéssel több lap fizetős tartalmaihoz biztosít hozzáférést, illetve lehetőséget biztosít a kommentelésre. Igen, nem tévedés, fizetnie kell annak, aki kommentelni akar.

A közösségi média szupersztárját kigolyózták a Quora közösségi kérdés-felelet oldalról. Kit érdekel az ilyen belterjes dagonyázás? Például engem. El is mondom gyorsan miért.







Kissé eltávolodva a Quora-vitától érdemes elgondolkodnunk a közösségi hálózatokhoz, szolgáltatásokhoz való viszonyunkról. Igen, ott élünk, oda pakoljuk fel életünk egyre nagyobb részét, de hogyan is osztozkodunk? Kié is a  Facebookra, YouTubera, Flickrre stb. felpakolt tartalom? Milyen árat is fizetünk az "ingyenes" szolgáltatások használatáért ? 



Michale Arrington (TechCrunch): A Quora nem Scobble álmairól és reményeiről szól

Vivek Wadhwa (TechCrunch): Miért nem hiszek a Quora-felhajtásnak

Mindy McAdams blogja, a Teaching Online Journalism  eddig is az egyik alapvető információforrás volt az online újságírás eszköztára iránt érdeklődők számára. Itt az elmúlt években annyi anyag gyülemlett fel, hogy idővel szükségessé vált a praktikus útmutatók elkülönítése egy önálló gyűjteménybe. Ez, a nemrég Wordpress formátumban megújult blog, a Journalists' Toolkit igazi aranybánya az online (multimédiás) újságírást tanulók, és az azt oktatók számára.

Szerinted egyes dolgok miért terjednek el hihetetlen sebességgel az interneten? És vajon más, jobb/érdekesebb/hasznosabb dolgok miért nem ragályosak ennyire? Annak mi lehet az oka, hogy egyes dolgok változatlan formában terjednek, mások viszont a népművészet (remix kultúra) áldozatául esnek?

A médiában, reklámiparban dolgozók és más hivatásos manipulátorok is nagyon szeretnék tudni a választ, de azt eddig nem sikerült megtalálni. Népszerű magyarázatok, tudományos elméletek és drága tanácsadói anyagok persze már születtek.  A legtöbben úgy gondolják, hogy a mémekkel magyarázható minden, mások viszont még a mémek létezését is tagadják.

A héten megnyílt a (Google) Chrome Web Store. Lehet lelkesedni, vagy fanyalogni, de az biztos, hogy megint megváltozott a pálya, a médiának villámgyorsan alkalmazkodnia kell(ene) az új helyzethez.

A Chrome Web Store premierre az NPR, a New York Times, az USA Today, a Sports Illustrated, a Salon és még több ismert kiadvány is kijött "krómos" alkalmazással. 

Hogy mit jelent ez? Nagyjából azt, hogy a böngésződben is megkapod azt az élményt (offline olvasás, kiemelkedő képminőség, multimédia stb.), ami eddig csak a táblagépekre fejlesztett alkalmazásokkal volt elérhető. (A felsorolt oldalak kivitelezésének színvonala eltérő, ráadásul reszelni való maradt még elég.)




Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a Chrome Store-ban való megjelenés nagyszerű alkalom az újságok számára a fizetős tartalom bevezetésére. (Ezzel - részben - megkerülhető a "fizetős fal dilemma" is.)


Évekkel a világ vezető lapjainak mobilosodása után, a napokban jelent meg az Index mobil webre optimalizált változata. A hazai piacot és a média lehetőségeit ismerve érthető ez a késés. iPadot ugyan már nálunk is lehet  - hivatalosan is -  kapni, magyar nyelvű napi- vagy hetilapos ipados alkalmazásról nem tudok. Nem hiszek a hazai krómozott újságok gyorsa megjelenésében sem. A  "native" vagy HTML5 csata nem nálunk fog eldőlni.

A Népszabadság legutóbbi Infovilág mellékletében Kossuth téren a siketek címmel olvastam megdöbbentő tudósítást. 
"Az Artklikk Kft. által fejlesztett magyar mobilalkalmazás lényege, hogy a Kossuth téren található látnivalókról, közintézményekről rövid videón megjelenő jelnyelvi közlések filmszerűen jeleníthetők meg. Az alkalmazásra a köztéren kihelyezett táblákon ...QR kódok hívják fel a figyelmet." - olvashatjuk a cikkben. "A kép (a QR kód lefényképezve) és a telefonban elmentve egy webcímre mutató hivatkozássá alakul, amire a netkapcsolatos mobiltelefon rögtön csatlakozik is. Az internetről már le lehet tölteni azt az alkalmazást, ami telepítés után a felhasználó földrajzi helyét hajszálpontosan azonosítja. Az objektumnál a helymeghatározó általi információk szerint az adott helyhez kapcsolódó jelnyelvi információk peregnek a felhasználó mobilján." - folytatódik a magyarázat.

Bevallom, ez nekem magas. Miért kell QR kód, internet és videó segítségével információkat kérni a Kossuth téri objektumokról? Az "akadálymentesített" Kossuth térről informáló - a QR kódot is tartalmazó - táblákra egyszerű, magyar nyelven lehetne leírni azt, amit bonyolult, többszöri áttétellel, jelnyelvvel közölnek. Miért van szükség mobilon keresztüli helymeghatározásra, ha a keresett helyen egyébként is ott a (QR kódot is tartalmazó) információs tábla, ami eleve meghatározza a helyet?





Utószó: Szerettem volna magam is kipróbálni az alkalmazást, de az Artklikk rendszere csak a Symbian és Windows Mobile operációs rendszerrel működő telefonokat támogatja. Nos, számomra idáig tartott az újabb Magyar Csoda.

"A közösségi média-forradalom küszöbén áll a magyar újságírás." - állítja a FLOW PR és a Capital Research közös kutatásáról készült jelentés. A kérdés számomra az, hogy könnyedén átlép, vagy átesik ezen a küszöbön.

A jelentés szerint az újságírók 11 százaléka ír valamilyen blogot. A kommenteléssel - hozzászólások írásával és mások hozzászólásainak a kezelésével -  a kutatás nem foglalkozott, de az "aki hazudik, az lop is" analógiájára viszonylag nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy "aki blogol, az kommentel is".

Egyfelől (az egykori olvasók, az "emberek", vagy másképpen a "nép") felől nézve üdvözlendő, hogy az újságírók belevetik magukat a közösségi médiába, másfelől (az újságírók felettesei, informátorai, ügyfelei) nézve riasztó a dolog. Mi a hivatalos és mi a magánközlés? Mi a munka része és mi a szabadidős tevékenység? Kötelezhető-e az újságíró a közösségi gerillamunkára? Ha igen, hogy lehet ezt beépíteni a napi/heti "normába"?

A hazai szakma számára ezek új dolgok, "odaát" viszont már születtek jobb-rosszabb megoldások. Ilyen a napokban megjelentetett  Guardian Journalist blogging and commenting guidelines vagyis  sorvezető a Guardianban megjelenő blogok és kommentek írásához, kezeléséhez.

8. A blogolás és a hozzászólások megválaszolása közben is kövesd a Guardan

Mindenképpen jó, ha egy szervezetben létezik ilyen ajánlás, de egy útmutató csak akkor ér valamit, ha a digitális kultúra már "átitatta" a szerkesztőséget. Ahol a blogolás, a kommentelés szavak mellé kötelező ajakbiggyesztés jár, ott a fenti pontok értelmezhetetlenek.

1. SEO-barát szövegek írása
2. Linkek beszúrása a cikkbe
3. Anyag feltöltése a szerkesztőségi rendszerbe (CMS).
4. Használható minőségű fotók készítése
5. Emailhez csatold dokumentumok küldése, fogadása, megnyitása
6. Videókamera használata
7. Mikrofon szakszerű használata (tartás, elhelyezés)
8. Digitális hangrögzítő használata
9. Publikálás a Twitterre
10. Hatékony keresés a weben

Te hogy vagy ezekkel?
Szerinted is ezek a legfontosabbak?
Láttál már ilyen listát álláshirdetésben?

A listát a 10.000 Words blogon találtam. Ha úgy érzed, hogy valamelyik témában még gyúrnod kell, Mark S. Luckie egy saját, korábbi bejegyzésében kitűnő forrásokat ajánl az önképzéshez.

Valamennyien ismerjük a mondást: Az információ hatalom. Emlékeim szerint eredetileg ezzel és hasonló mondásokkal próbáltak minket tanulásra (magolásra) ösztönözni. Mások viszont erre az elvere alapozva, az információkra ráülve próbálják megtartani hatalmunkat. (Minél nagyobb egy segg, annál több információ fér alá.) A hatalmi rendszerek azonban sehol sem tökéletesek, az információk itt-ott mindig kiszivárognak... Az internet előtti időkben az újságírók egyik legfontosabb feladata volt szivárgás helyeinek megtalálása és az így szerzett információk feldolgozása, továbbadása. (Ennek a munkának a következménye volt, hogy a viszonylag sok információhoz hozzáférő újságírók egy része valamilyen felsőbbrendű lénynek kezdte képzelni magát -  egyesek máig sem tudtak ebből a hitükből. kigyógyulni.)

Manapság rengeteg az ingyenesen, bárki számára elérhető információ. A média (egy része) már belátta, hogy az információk birtoklásán és osztogatásán alapuló modell ideje lejárt. Az információk mennyisége olyan mértéknem és olyan sebességgel növekszik, hogy arra már a  politikai és gazdasági hatalom sem képes teljesen rátelepedni. A "kilógó" rész is hatalmas, nyers formájában átláthatatlan és emészthetetlen. Itt jönnek megint képbe az újságírók. A data journalist (megint valami, amire nincs magyar kifejezés), az adatfeldolgozó újságíró, felkutatja, elemzi, értelmezi, láthatóvá teszi (data visualisation), egymással összehozza (mashing) az adatokat. Másképpen fogalmazva: a data journalist a tényfeltáró újságírástól a statisztikán át a multimédiáig számos területet módszereit, eredményeit használja. (Nekem ez így néhány sorba belefér, de kevés az olyan újságíró, aki valamennyi részterülethez egyaránt ért. Sőt, kevés az olyan szakember, aki a felsoroltak közül bármelyik területhez ért és hajlandó újságíróként dolgozni.)

A data journalim a sokféle szakértelmen, szívósságon elemzőképességen kívül még valami nagyon fontosat igényel: sok időt. Vagyis drága. Többek között ez is az oka, hogy viszonylag kevés kiadvány foglalkozik ilyesmivel magas szinten. (A másik ok, hogy az adatfeldolgozó-újságírás - hm, elég szörnyen hangzik - az átláthatóságot erősíti, vagyis érdekeket sérthet. Az ezzel járó konfliktusokat pedig nem minden szerkesztő akar/képes felvállalni.)  Kár, hiszen az effajta újságírás megfelelő alkalmazásával olyan dolgok mutathatók meg, mondható el, amik hagyományos módszerekkel (hosszú, bonyolult cikk, sokk számmal) előadva csak a harcedzett szakemberek számára befogadhatók.

Tanítják ezt valahol? Az egész világon is csak kevés helyen. Nálunk tudtommal sehol.  Én magam nem vagyok "igazi" (szerkesztőségben dolgozó) újságíró és elég távol áll tőlem az ilyen aprólékos munka. Minden csodálatom ellenére sem tervezem, hogy ilyesmibe fogjak. Érdekel viszont az effajta munka szakmai háttere és érdekelnek az elért eredmények. A jövőben a Médiablogban is többet szeretnék írni erről a területről.

 Szombaton az egyik napilap egyetlen oldalán kétszer is találkoztam a "közösségi portál" megnevezéssel. Nem akarom pellengérre állítani őket, hiszen kis keresgélés után sok más kiadványban (és az MTI anyagaiban) is megtalálható ez a képződmény.

A zavar egyáltalán nem új keletű. Itthon valamiért már a kezdetek kezdetekor sem tudott kialakulni a webes tartalmakkal kapcsolatos terminológia, a kuszaság pedig azóta is csak fokozódik.

A portálok hajdanában olyan, a nagy keresők köré épülő webes "központi pályaudvarok" voltak, ahonnan a tanácstalan internetezők biztonsággal indulhattak el barangolásaikra. (Egy másik, a korai internethasználatra jellemző "navigációs" módszer volt a "szörfölés", a linkről linkre való kattintgatás és a talált tartalmakra való folyamatos rácsodálkozás.) A Lycos, a Go.com, a Netscape.com, az AOL.com stb. voltak az "igazi" portálok, a '90-es évek sztárjai, a leglátogatottabb helyek és ezért vágyott reklámhelyek. (Bár itthon az Origo a hazai lehetőségekhez képest sikeresen honosította meg a portál modellt, az elmúlt években mégis  az online hírszolgáltatók (tévesen hírportálok) - leginkább az Index - dominanciája határozta meg a piacot.)

Az ezredforduló után megváltoztak az internetezési szokások (Googe, szélessáv, web2.0), a portálkorszak véget ért. Csak nálunk nem. Idehaza a mai napig szokás a legkülönbözőbb webes képződményeket portálnak titulálni. Ennek legfőbb oka, hogy nincs normális kifejezésünk arra, amit az angol "website"-nak nevez. Értjük persze, "egymással összefüggő, egy URL alá tartozó oldalak, képek, videók együttese...", de nem tudjuk hogyan nevezni. Vagyis lenne, a "webhely", de ez valamiért nem terjedt el, kevesen használjuk. Helyette próbálkoznak sokan a "portál", "honlap", "weboldal" kifejezésekkel.

A honlap a "home page" magyarítása, ami eredetileg egy webhely (website) nyitóoldalát jelenti. (A Google-előtti időkben ez az oldal óriási jelentőséggel bírt, mert erről a központi helyről lehetett elérni az aloldalakat. A mai, keresésen és ajánlásokon alapuló világban a home page jelentősége csökkent.) A weboldal (web page) természetesen csak egyetlen oldalt jelöl.

A website helytelen szinonimái (portál, honlap, weboldal) - részben a médiának köszönhetően -  annyira beépültek a napi szóhasználatba, hogy éppen azt nem értik, aki megpróbálja azokat helyesen használni.

Nem kisebb a zavar a közösségi hálózatokkal (social network) és a közösségi médiával kapcsolatban sem. Ezt a két fogalmat sokan (ühüm, néha én is) szinonimaként használják, miközben az első az emberek közt létrejött kapcsolatokat, a másik pedig a rajtuk keresztül, illetve a segítségükkel alkalmazott publikációs technológiát jelölné.

Uff, én beszéltem. Ettől persze még továbbra is rendszeresen olvashatsz, hallhatsz majd hírportálokról,  internetes blogokról és hasonlókról.

A napi gyakorlatból tudjuk, érezzük, hogy átalakul az emberek "hírdiétája". Más forrásokból, másképpen nyerik információikat, mint korábban. Ezeket a sejtéseinket erősíti most meg a Pew Research Center szeptember 12-én közreadott kutatási jelentése. (Igen, tudom, érdekesebb lenne a hazai adatokat elemezni, de azok sajnos nem állnak rendelkezésemre.)


A napilapok szerepe rohamosan csökken, a rádiós hírek népszerűségének csökkenése valamivel lassabb. (A rádiós híreket nyilván az autózás tartja még életben.) A tévés hírek szerepe lényegében változatlan, az internet pedig rohamosan jön fölfelé. 34 százalékos részesedésével az internet már egy szintre került a rádióval és valamivel lehagyta a nyomtatott médiát. Ha a mobilon, az emailben és a közösségi médián keresztül szerzett híreket is ide csapjuk, akkor a digitális hírforrások 43 százalékot tesznek ki.  (Eddig semmi különösebb meglepetés.)

Miközben (nyilván saját magunkból kiindulva) úgy gondoljuk, hogy az embereket egyre kevésbé érdeklik a hírek, az Egyesül Államokban nőtt a hírekre szánt idő. A napi 3 percnyi növekedés (a korábbi 67-ről 70 percre) ugyan nem tűnik soknak, viszont a 40-49 éves korcsoportban mért 8 százalékos, illetve a legmagasabban képzettek  közt kimutatott 15 százalékos növekedés már igen mutatós.

Mi, az egész nap a neten lógók, illetve az online médiával foglalkozók hajlamosak vagyunk túlértékelni az internetnek a hírszolgáltatásban betöltött szerepét. A valóságban -  Pew adatai szerint - a hagyományos média még nagyon jól tartja magát. A megkérdezettek 39 százaléka még mindig a hagyományos médiára támaszkodva informálódik, 36 százaléka vegyíti a hagyományos és az online forrásokat, csak 9 százalékuk hagyatkozik tisztán digitális (web, mobil) forrásokra.

A fentieket a Americans Spending More Time Following the News kutatási jelentés összefoglalójából mazsoláztam ki. Áss mélyebebre, olvasd el az egész jelentést!

"Ha okostelefonon böngészed a webet, egy idő után hálás leszel azért, ha egy oldalon nincsen semmi más, csak a szöveg." - írta egy minapi bejegyzésében Dobó "Doransky" Matyi.

Az utóbbi időben sorra kerülnek a kezembe a web zavaró, eltérítő hatásával foglalkozó cikkek. Arról van szó, hogy a reklámok, a menük, az ajánlók, a különböző grafikai elemek eltérítik egyébként is illékony figyelmünket az olvasott cikkről. (Ezen kívül még folyton kísért, hogy megnézzük az éppen beérkezett emaileket, figyeljük mi történik a Twitteren, keresnek MSN-en és Skype-on...)

A legradikálisabb megoldás persze az internet kapcsolat megszakítása, az offline olvasás/munka. Ha nincs elég önuralmad, hogy 5 perc múlva ne csatlakozz újra, érdemes 10 dollárért megvenned a Freedom programot, ami a beállított időszakra teljesen megbénítja az internetet.

Kevésbé radikális megoldást választva a tolakodó, a munkádat folyamatosan megszakító programoktól (email, Twitter, IM stb.) ugyan nem szabadulsz meg, viszont a látványos (és zavaró) weboldalakból (szinte) tiszta szöveges oldalakat állíthatsz elő. Próbáld ki a Readability, vagy az iReader programot - egyetlen kattintás a böngésződbe beépülő gombra és máris koncentrálhatsz a "tiszta" szövegre! (Mindez persze nem akkora újdonság, mint amekkorának látszik. Tulajdonképpen ugyanezt teszi a cikkek "nyomtatható" változata, de megszabadulhatsz a felesleges(nek vélt) elemek többségétől, ha RSS-en keresztül kapod meg a cikkeket.)

Ha túljutunk az ügyes programokon való örvendezésen, érdemes elgondolkodni a helyzet abszurditásáról. 15 éve folyik a weboldalak tökéletesítése. Egyre szebb, logikusabb, egyre több információt hordozó weboldalak készülnek. Az online újságok oldalainak információsűrűsége egyre nő. A szakemberek mindent megtesznek, hogy a látogatók olvasás közben egyre több kiegészítő információt, a továbbhaladáshoz szükséges tippet, ajánlást...és persze reklámot találjanak.

Egy újság / weboldal szerkezetének, tipográfiájának, elrendezésének elsődleges célja elvileg az lenne, hogy segítse a rajta található  információk befogadását. Ha olyan eszközökre van szükségünk, melyek segítségével éppen ezt a szerkezetet, elrendezést, tipográfiát rombolhatjuk le, akkor valami nagyon nincs rendben.

A napokban megjelent a Yahoo Style Guide, vagyis a Yahoo kézikönyve a webes írás szabályairól.
A könyv, ami az alapvető helyesírási problémáktól  a felhasználóbarát felületek tervezéséig rengeteg területtel foglalkozik, az ingyenes ízelítők alapjáén bőven megéri az árát. (14,85 dolcsi.)

Természetesen a legtöbb nagy kiadványnak is van saját stíluskalauza. Egy több száz, vagy akár több ezer fős szervezetnél fontos az egységes gyakorlat, ráadásul egy ilyen kiadvány különösen alkalmas arra, hogy az olvasószerkesztők minden lehető alkalommal beleverjék a rendetlen szerzők orrát.

Egy ilyen kézikönyv anyagának előállítása drága dolog, megtérülése kétséges, ezért a szerkesztőségek idővel áruba bocsátották tudásukat. (Magyarul: a legtöbb ilyen kiadványért fizetni kell.)

Nem tudok róla, hogy itthon akármelyik szerkesztőségben létezne ilyen kézikönyv, így most elrettentésül néhány amerikai és brit példára szeretném felhívni a figyelmet:

AP Stylebook - Az Associated Press kézikönyve sokáig az amerikai újságírók bibliája volt. (Ma már ők sem hisznek semmiben.) A szokásos helyesírási segédleten kívül itt megtudható hogyan kell gazdasági témákról, vagy sporteseményekről tudósítani, de elsajátíthatók belőle a sajtójogi alapok is. Webes és iphonos változatban is kapható.

BBC (The BBC News Styleguide) - A jó hír, hogy ez a kézikönyv ingyen is elérhető (pdf), a rossz, hogy leginkább csak a hagyományos témákkal foglalkozik. Helyesírás, nehéz szavak, stb.)

Economist Style Guide - Sok tekintetben hasonló a BBC kiadványához. Az online (alap) verzió ingyenes, a bővebb, nyomtatottért 16,99 fontot kell fizetni, (viszont tekintélyt parancsolóan virít majd a könyvespolcon).

Guardian (Observer and guardion co.uk) style guide -  igen derék, rendszeresen frissülő, de esti olvasgatásra aligha alkalmas kiadvány. A Guardian szamárvezetője ugyanis fejezetekkel nem.csupán egy betűrendes mutatóval rendelkezik.

New York Times Manual of Style and Usage - 15.98 dollárért megvásárolható. Aki enné többet akar tudni róla, olvashat róla egy terjedelmes interjút.

Times (& Sunday Times) Style and Usage Guide - A többihez képest kissé fapados, viszont ingyenes kalauz inkább afféle kislexikon (ilyen tárgyszavakkal: M: Maculay, Sarah - Gordon Brown felesége. Nagyszerű.)

Nem vagyok a kőbe vésett szabályok híve, de mivel idehaza is gyakori az olyan médiamunkás (ide értem a bloggereket is), aki még egy szakmai gyorstalpalón sem esett át, talán hasznos lenne egy magyar nyelvű, (wiki alapon működő?) online stíluskalauz. Ki kezdi el?

Utóirat: Ha már a "szövegszerkesztős generációhoz" tartozol, talán nem is tudod mi az a szamárvezető. Röviden elmondom: Hajdanában, amikor még az emberek hosszabb szövegeket is hajlandóak voltak kézzel írni, az ügyetlenebbek egy előre, szabályosan és erősen megvonalazott papírlapot raktak a sima (nem vonalas, vagy kockás) papírlap alá, hogy az átderengő vonalakat követve szépen, szabályosan írjanak. (Egykoron a rendezetlenül író gyerekeket is előszeretettel gyötörték a szamárvezető segítségével.)

Nem is olyan régen még olyan nagy volt a kereslet a Kindle e-olvasóra, hogy az Amazon kénytelen volt szüneteltetni az előjegyzést is. Néhány nappal ezelőtt viszont a cég azt jelentette be, hogy a Kindle 2 (3G) árát 189 dollárra engedték le. (Az eredeti Kindle ára 399 dollár volt.)

Az Amazon nem azért csökkentette árát, mert magába száll és úgy érezte, pofátlanság ennyit elkérni a készülékért, hanem mert a legnagyobb rivális, a Barnes & Noble is radikálisan csökkentette saját e-olvasója, a Nook árát. (A 3G-s készülékért 199 dollárt, a csak Wi-Fi kapcsolattal rendelkezőért 149 dollárt kér.)

(A vásárlók számára örömteli árcsökkenésről egy MTI-hír kapcsán sok más kiadvány mellett a hvg.hu is beszámolt.)


Az akció mögött természetesen az iPad fergeteges sikere áll. Igaz, hogy az eddig gazdára talált több, mint 3 millió készülék többségén nem könyveket és újságokat olvasnak, de a "hagyományos" e-olvasók piaca máris megrendült.  Közben még a legelvakultabb iPad-hívő is elismeri, hogy több száz oldalas szövegek olvasására nem ideális az iPad kijelzője, ráadásul az e-Ink technológiát alkalmazó olvasókkal szemben (ilyen a Kindle és a Nook is) az iPad könyvolvasóként erős fényben használhatatlan, de a vásárlási döntéseket az efféle apróságok nem zavarják.

A Kindle (használjuk itt gyűjtőnévként) minden kiegészítő szolgáltatása ellenére egyetlen dolgot (jól) tudó céleszköz, az iPad viszont univerzális szórakoztató központ. Azok tehát, akik csak olvasni akarnak (sokat), gyorsan és jó áron akarnak könyvekhez jutni továbbra is jól döntenek, ha a Kindle-t választják. (Kérdés persze, hogy meddig kapnak hozzá az Amazontól e-könyvet?)

A most elindult árháború elég hamar véget érhet, ugyanis az árakban már csak minimális tartalék maradt: A készülékek előállítási ára valahol 90 és 125 dollár között van. (Az árat leginkább Vizplex kijelző határozza meg, amit  kizárólag  E Ink Corporation gyárt.)

Az Amazon és a Barnes & Noble számára persze nem készülékek, hanem a könyvek eladása az igazi buli. (Azért a 399 dolláros Kindle sem volt olyan rossz üzlet.) Elvileg persze alkalmazhatnák a Gillette modelt is - ingyenes olvasó - fizetős könyvek - csak éppen a 3 millió iPad tulajdonosainak a többsége éppen az ő potenciális ügyfélkörükből került ki.

Lehet, hogy a Kindle átmenetileg afféle "generációs termékké" válik, amit inkább csak a (még olvasni hajlandó) 40 felettiek veszik majd, a fiatalabbaknak, akik inkább csak "olvasgatnak", mellette / közben még sok mindent csinálnak, sokkal jobban megfelel az iPad, vagy a hamarosan piacra kerülő olcsóbb táblagépek.

Használhatóság? Olvashatóság? Egyszerűség? Felejtsd el! Valószínű, hogy a felhasználói igények és az üzleti érdekek sajátos találkozása miatt az E Ink technológia is hamarosan a bakelit lemez és a Betamax kazetta és a Technicolor film mellé kerül.

Miközben sokan úgy gondoljuk, hogy egyre kiforrottabbak, egységesebbek, ezért gyorsabban megtanulhatók, így használhatóbbak az online újságok, Phil Gyford éppen az ellenkezőjét állítja. Kritizálni sokan tudnak, ő azonban meg is mutatta, hogyan kellenek kinéznie és működnie egy "rendes" online újságnak, elkészítette a Today's Guardiant.

A baj az, hogy az online lapkészítők és az újságolvasók érdekei ritkán esnek egybe. Az olvasók jól átlátható, könnyen kezelhető olvasnivalóra vágynak, a kiadók viszont azt szeretnék, ha az olvasók a lehető legtöbbet kattintanák és közben rengeteg reklámot szívnának magukba.

Gyford szerint három területtel vannak alapvető bajok. Az első, amit ő "friction" néven emleget, tulajdonképpen az olvasás/hírfogyasztás elé gördített akadályokat jelenti. ("Usability", ha így ismerősebb. )

A második terület az olvashatóság. Gyford úgy gondolja, hogy mindent el kell pucolni a cikkek mellől, ami elvonja a figyelmet. (Jelenleg éppen az ellenkezője  a divat: mindent (reklámok, navigációs elemek, további témaajánlatok, hozzászólások) a cikkek mellé pakolva próbálunk eladni.)

A harmadik terület a befejezettség. A Today's Guardian alkotója szerint szükségünk van arra a tudatra, hogy kiolvastuk az újságot, vége, holnapig nincs vele gondunk. Elég meglepő álláspont ez akkor, amikor az online újságok a "percről percre" üzemmódban dolgoznak, de ettől nem biztos, hogy hülyeség.

A Today's Guardian persze nem kész termék, inkább csak egy manifesztum. Érdemes kicsit nyomkodni, nézegetni. Egyébként érdekes, hogy a Gyford által felvetett problémák egy része az iPadra készül újságoknál megoldódni látszik (keletkeznek helyette mások).

Extrák:

Phyl Gyford egy alapos cikkben részletesen elmagyarázza, mi is a baja az online újságokkal. Néhány, az övével rokon közelítést is megemlít.

Érdekes olvasmány Gyford bemutatkozása is. Nagyon komoly referenciákkal rendelkező webterevező, aki szeret erről-arról gondolkodni is. Ezeket a gondolatokat szerencsére is osztja velünk. Mellesleg színjátszással is foglalkozik...

Régi megfigyelés: ha erősen foglalkoztat valami, úton-útfélen olyan "bizonyítékokba" botlasz, amik érdeklődésed tárgyához kapcsolódnak.

Engem egy ideje nagyon érdekel, mivel "fizetünk" az internet révén kapott információkért, a kommunikáció szabadságáért.  Éppen egy hete arról írtam, hogy amennyiben folyamatosan, minden fontos helyen ott akarsz lenni a közösségi médiában, képtelen leszel hatékonyan dolgozni.

Néhány nappal később egy olyan cikkbe futottam bele, ami arról szól, hogy a szövegközi linkek veszélyesek lehetnek, mert megszakítják a megértési folyamatot. (Sőt, akkor is terhelik az agyadat, ha nem nyitod meg őket.)

Nem keresgéltem, teljesen "véletlenül", a NYTimes.com legtöbbet emailezett cikkei között akadtam arra terjedelmes cikkre, ami azt állítja, nagyon nagy árat kell fizetned, ha túlságosan belegabalyodsz az elektronikus kütyükbe.

Sokan hiszik azt, hogy egyszerre képesek hatékonyan több dologgal is foglalkozni. A cikkben idézett kutatások szerint azonban erre legfeljebb csak az emberek 3 százaléka képes. A többiek folyamatosan "kapcsolgatnak" a különböző tevékenységek között. Ha egy cikk (előadás, prezentáció, árajánlat) írása közben folyamatosan ellenőrzött bejövő leveleidet, figyeled a Twittert, írsz egy-két szót a cseten felbukkanó ismerőseidnek az állandó oda-vissza kapcsolgatással rettentően megterheled az agyadat.

Egy kicsit gyorsabb kifáradással, romló hatékonysággal még ki is lehetne egyezni, de a legújabb kutatások szerint a folyamatos multitasking (illetve a figyelem "kapcsolgatása") hatására idővel módosulnak az idegpályák, "átdrótozódik" az agyad. (Ezek teljesen új és meglepő felfedezések, hiszen korábban azt gondolták, hogy kb. 3 éves korra befejeződik és véglegesedik az agy szerkezetének a kialakulása.)

Az intenzív számítógép- és internethasználat ügyesebbé tesz minket az információk gyors megtalálásában, a számítógépes játékok fejlesztik reflexeinket, de mindezért nagyon nagy árat fizetünk: A tudósok szerint az intenzív számítógépes munka hatására csökken az összpontosító képességünk, romlik a rövidtávú memóriánk. Brrr.

Korábban én is bulváros hülyeségnek tartottam az internetfüggőséggel riogató cikkeket. Azóta számos email-, sms-, chat-, fórum- és twitterfüggővel találkoztam. A Times cikke szerint ezek a bejövő impulzusok, illetve a rájuk való reagálás olyan dopamin-fröccsöt eredményeznek, amiről nehéz lemondani. (Ismerős?)

Vajon ha átdrótozható az agy, visszafelé is működik a folyamat? Érdemes kigyomlálni a képernyőt, elzárni minden zavarforrást és összeszorított fogakkal, egyetlen Notepad oldalra koncentrálva dolgozni, vagy már úgyis minden mindegy? Várom a témával foglalkozó kutatásokat!

Olvasnivaló:
Hooked on Gadgets, and Paying a Mental Price (A NYTimes.com cikk)
Mind Over Mass Media (ellenérvek egy harvardi pszichológustól - akkor most kinek higgyünk?)

Lehet, hogy mégis igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy "a dolgok mindig párosával fordulnak elő"?

Tegnap a BBC The Editors blogjában a társaság linkelési szabályzatáról (linking policy) olvastam. Néhány perccel később Nicholas Carr Rough Type blogjában egy olyan bejegyzésbe futottam bele, aminek már a címe is sokat elárul: Linktelenítési kísérletek (Experimewnts is delinkification.)

A BBC esete egyszerű. Egyrészt komolyan veszik az online kommunikációt, állandóan keresik a jobb, hatékonyabb megoldásokat, másrészt óriási szervezet, ahol minden szabályozhatót szabályozni kell, különben rettenetes rendetlenség lesz. (Figyelemreméltó, hogy Mark Thompson, a BBC vezérigazgatója a következő évek egyik fontos stratégiai feladataként emeli ki a kifelé mutató linkek számának növelését.)

A BBC szinte minden területre kiterjedő szerkesztői iránymutatása (Editorial Guidelines) nagyjából megmondja, hogyan kell külső oldalakra, dokumentumokra, tudományos publikációkra, idegennyelvű oldalakra hivatkozni. Vannak persze kevésbé szabályozott területek is, ezért is kéri Steve Herrmann, bejegyzés szerzője az olvasók véleményét.

Nicholas Carr az informatikáról , az üzletről és a kultúráról ír erősen provokatív könyveket. Legfrissebb, Shallows című könyvében azzal foglalkozik, mit tesz az internet az agyunkkal. (Mit is? Természetesen rongálja.)

A könyv egy mellékterméke az a blogbejegyzés, amiben Carr a linkek ártalmasságáról ír.  Az internetezés közbeni agyi tevékenység részletes ismertetésétől itt eltekintek. A lényeg az, hogy a linkek még akkor is terhelik a "processzort" (az agyadat), ha nem nyitod meg őket. A cikk szövegében elhelyezett linkek megakasztják a szöveg befogadását, felületesebbé teszik az olvasást. (Én egyébként már az "igazi", nyomtatott könyvek olvasásakor is megfigyeltem, hogy a lábjegyzetek erősen frusztrálnak. Ha elolvasom őket, megszakad az olvasás (és a befogadás) folyamatossága, ha viszont kihagyom a lábjegyzeteket, folyamatos lelkiismeret-furdalást okoznak.) Nicholas Carr javaslata, hogy írjunk linkmentes szövegeket, a linkeket pedig külön blokkban helyezzük el a cikkek végén.

Nem vagyok pszichológus, ráadásul nem is olvastam Carr új könyvét, de az abból  a Wiredben megjelent sűrítmény elég meggyőzőnek tűnik. Az itt olvasottak egybevágnak az iBrain című könyvben olvasott, meglehetősen sokkoló információkkal. Igen, az interneten folyamatosan túl sok információ ér bennünket, felületesen olvasunk, a feldolgozandó (jórészt felesleges) információk leterhelik az agyunkat, képtelenek vagyunk mélyebb, elemzőbb gondolkodásra... Ugyanakkor éppen a linkek ( a jól kitalált, megfelelően lehelyezett linkek) adják meg a webes tartalmaknak azt az összefüggésrendszerét, amitől teljesen új minőséget nyerhetnek.

Jay Rosen, Jeff Jarvis ("és még sokan mások...")  természetesen nehéztűzérséggel támadják Carr nézeteit. (Nyilván ez is volt a szerző célja, provokatív nézetei tették őt híressé.) Nyilván a pszichológusok is idegesek, hogy Carr az ő felségterületükre szemtelenkedett (Malcolm Gladwellt is rendszeresen támadják ezért), rengeteg internetező is tiltakozni fog a leírtak miatt, szerintem viszont minden sokat internetezőnek érdemes kicsit elgondolkodni a leírtakon. Igen, én 12 éve napi 8+ órát ülök a gép előtt és érzem, hogy egyre felületesebb, szétszórtabb leszek. Vagy egyszerűen csak öregszem?

Két hónap alatt 2 millió iPad kelt el. Szép szám még akkor is, ha ebben a táblagépek iránti éhség mellett benne van az újdonság gerjesztette kíváncsiság és az Apple méltán híres marketingje is.

Az iPad európai premierje messze nem volt ilyen diadalmas. Nem voltak az Apple boltok előtt éjszakázó emberek, kígyózó sorok, örömkönnyekben kitörő friss iPad-tulajdonosok.

Láthatóan nemcsak az európai vásárlók, hanem a lapkiadók lelkesedése is fékezett habzású. Míg a legnagyobb amerikai kiadók mindent megtettek, hogy részesei legyenek az iPad premierjének, európai kollégáik inkább kivárnak.

Michael Ringier szerint a sajtót nem az iPadnak, hanem a minőségi újságírásnak kell megmentenie. (Nyilván a Ringier tulajdonában levő minőségi Blikkre gondolt.) A Gruner+Jahr (Bertelsmann) egyáltalán nem szeretné, hogy az alkalmazások révén az Apple kezébe kerül az irányítás, ezért inkább más megoldásokat keres (WePad). (Hasonlóan gondolkodik a világ legnagyobb könyvkiadója, a Bertelsmann tulajdonába levő Random House is. Egyáltalán nem szándékszik iPadra szánt könyveket kiadni. Elfogadhatatlannak tartja ugyanis, hogy az Apple 30 százalék jutalékot csippent le a vételárból.)

Mostanában gyakran olvashatunk diadalmas cikkeket arról, hogy egyik vagy másik újság, magazin ipados változatát mennyien töltötték le. Nem vitatom, szép számok, de soha nem írnak arról, mennyibe került a tartalomfejlesztés, mennyi maradt a bevételből a kiadónál és mennyien vették meg a kiadvány későbbi számait. (Az utóbbiról nyilván csak hónapok múlva lesznek adatok.)

A helyzet az, hogy a napilapos és magazinos alkalmazások igazi haszonélvezője az Apple. Kockázatunk nincsen, ha meg sokan töltik le, gyűlnek a 30 százalékok... Steve Jobbs szerint az iTunes modell lényege az agresszív (sokkolóan alacsony) árazás és a tömeges értékesítés. Ehhez képest az ipados újságok ára pofátlanul magas - sokszor magasabb a nyomtatott változatnál - , az eladások pedig, egyes kiugró sikerek ellenére is, mérsékeltek. Hiába hasonló digitális jelek sorozata a zeneszám és az újságcikk is, a két termék természetes nagyon eltérő. Egy divatosabb zeneszámot hetekig, vagy akár hónapokig sokan töltenek le, de utána a "long tail" elvnek megfelelően még nagyon sokáig hozhat kisebb bevételeket.  A napilap - őket kellene a leginkább megmenteni -, vagy egy újságcikk viszont romlandó áru. Amit nem vesznek meg ma, az holnap már senkinek sem kell. (Valamivel jobbak a magazinok esélyei, de a zeneszámoknál ezek is lényegesen gyorsabban romlanak.)

A ipados publikálási kísérletek nyertese egyelőre Steves Jobs (és az Apple). Az iPad sikeres bevezetésében komoly részesedése van ugyanis azoknak, akik biztosították a megfelelő tartalmat. Valószínűnek tartom, hogy a nagy napilapok és a népszerű magazinok a következő időszakban már csak presztízs okokból is kiadnak iPad alkalmazásokat. Megmentésről azonban szó nincs. Gazdagításról annál inkább. Steve Jobs köszöni szépen.

Súlyos megállapítások, amiket azonban Jakob mester és munkatársai egyáltalán nem a kisujjukból szoptak. Több tucat alkalmazás és weboldal vizsgálata után állapították meg, hogy a legtöbbjük felhasználói felülete (GUI) leginkább a Mozaic 1993-as böngészőjére emlékeztet. (Ebben volt először úgynevezett image map, vagyis olyan kép, aminek a részei "mögött" különböző linkek voltak.) Egyébként Allan D. Mutter, a "Newsosaur" már hónapokkal ezelőtt megírta, hogy az iPad-média lényegében visszalépés a '90-es évek multimédia CD-ROM kultúrájához.

A viszgált iPad alkalmazások többsége figyelmen kívül hagyja az elmúlt években született alapvető GUI ajánlásokat, így például nem különíti el a navigációs és a tartalmi elemeket. (Nincsenek rendes gombok, hiányzik a görgetősáv.)

A teljes képenyőt kitöltő oldalak kétség kívül jól néznek ki, de ennek az az ára, hogy a felhasználóknak nem tudják mit csináljanak, hova menjenek.

Nem is folytatom, akik kíváncsi a részletekre, úgyis elolvassa a Nielsen Norman Group 93 oldalas tanulmányát. (Nielsen egyébként hangsúlyozza, hogy ez csak egy előzetes tanulmány, hiszen az idő rövidsége miatt még nem rendelkeznek - nem rendelkezhetnek - kellő iPad-tapasztalattal bíró tesztszemélyekkel.)

Tulajdonkéépen semmi új. A '90-es évek közepén, a "szürke oldalon kék linek" korszak után, amikor elkezdtek szaporodni az online lapok legalább ilyen sokszínű és következetlen volt a kínálat. Érdemes kicsit bányásznod a Wayback Machinban, hogy lásd hány változaton mentek át a vezető lapok, amíg kialakult egy nagyjából egysége forma, a mai felhasználói felületek. Naivitás tehát azt várni, hogy az első iPad alkalmazások (melyek valószínűleg lóhalálában készültek el) azonnal, mindent tudjanak.

Nekem éppen a napokban sikerült rövid időre megkaparintanom egy iPadot. Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem a usability problémák jutottak róla az eszembe, hanem az, hogy nincs kedvem visszaadni a tulajdonosnak. Ha tehát Jakob Nielsen kiábrándító tanulmánya hatására úgy döntenél, hogy megszabadulsz friss készülékedtől, rám számíthatsz.

Az internet, a szinte korlátlan információáramlás híveként sokakkal együtt én is azt gondoltam, hogy az internet nyitottabbá teszi az embert. Évekkel ezelőtt megdöbbenve olvastam egy okfejtést, ami éppen ennek ellenkezőjét állítja. Eszerint annak, hogy az internet segítségével egyre jobban személyre szabhatjuk a híreket az a következménye, hogy lényegében csak a saját nézeteinkkel megegyező hírek, vélemények jutnak el hozzánk. Az internet előtti időkben a tömegmédia nem volt képes ilyesmire. A nagy tévétársaságok, vagy az országos lapok sok emberhez szóltak, ezért közönségük megtartása érdekében sokféle nézetet jelenítettek meg. Aki tehát ezekből a forrásokból tájékozódott, óhatatlanul szembesült a sajátjától eltérő nézetekkel is.

A napokban a New York Timesban belefutottam David Brooks Riders on the Storm című írásába, ami éppen ezzel a problémával foglalkozik. Kiderült, hogy az internet okozta csőlátás problémáját Cass R Sunstein még 2001-ben megjelent esszéje vetette fel. Ebben Sunstein még azt is írja, hogy miközben az emberek a saját véleményükkel egyezők csoportjait keresik, a csoporton belül az egyre szélsőségesebb nézetek felé sodorják egymást. A szerző végkövetkeztetése szerint az internet hatására egyre inkább gettósodik, polarizálódik a társadalom.

Mielőtt még az internet betiltásának lehetőségein kezdenél el gondolkodni, érdemes tovább olvasni Brooks írását. Innen kiderül, hogy a Chicagói Egyetem (itt működik Sunstein professzor is) két kutatója Matthew Gentzkow és Jesse M. Shapiro Ideological Segregation Online and Offline című friss kutatási jelentésében éppen ezt a témát dolgozták fel.

Gentzkow és Shapiro kutatásai egyáltalán nem erősítik meg Sunstein aggályait. A vizsgálatok szerint a legtöbb internetező egyáltalán nem ragad le saját közösségénél, hanem meglehetősen sok időt tölt olyan, nagyobb, integrált közösséghez szóló webhelyeken, mint például a Yahoo News.

Még ennél is érdekesebb, hogy a legtöbb ember kiruccan olyan oldalakra is, ahol egyáltalán nem érzi magát otthonosan. A vizsgálatok szerint az ideológiailag idegen oldalakat az emberek általában nem linkeket követve keresik fel, hanem ezek a kiruccanások benne vannak a rendszeresen bejárt online útvonalaikban.

Gentzkow és Shapiro kutatása tehát éppen az ellenkezőjét állapították meg annak, amit Sunstein esszéje sugallt: Az internet sokkal jobban képes szembesíteni a különböző nézeteket, mint a hagyományos személyes találkozások. (A weben nagyobb a valószínűsége, hogy a veled ellentétes világnézetű emberekkel lépsz kapcsolatba, mint a "valós" életben.)

Mint az interneten átlagosan napi 10+ órát lógó ember szívesebben hiszem azt, hogy a  mások véleményére nyitott, az "ellenkező" oldalt is meghallgató ember vagyok, nem pedig egy, a saját nézeteim visszhangját kereső, beszűkült gondolkodású robot. Most már csak azt szeretném tudni, hogy az internet használatától válnak-e nyitottabbá az emberek, vagy eleve a mások véleményét meghallgatni hajlandók interneteznek? Arra is kíváncsi lennék, vajon Magyarországon mennyire érvényesek a Gentzkow - Shapiro páros megállapításai.

Rupert Murdoch tartja magát korábbi ígéretéhez: júniustól fizetni kell a Times és a Sunday Times online kiadásáért.

Hogy miért téves stratégia ez, arról már nagyon sokan leírták, elmondták véleményüket. Én inkább a döntés egy érdekes aspektusára szeretném csak felhívni a figyelmet.

"Életrajzírója, Michael Wolff szerint a Murdoch nem használja az internetet, nemhogy a Google-t. (Csak mostanában fedezte fel az emailt).  Így nyilván nem képes megérteni a mai posztindusztriális média-gazdaság  dinamikáját, követelményeit, lehetőségeit. Én használom az internetet, tanítom, írok róla, de még mindig nem vagyok képes teljesen felfogni az internet okozta változások következményeit. Nem hiszem, hogy akár a Google képes lenne erre." - olvasom Jeff Jarvis írását.

A világ egyik legnagyobb médiabirodalmának tulajdonos-vezetője tehát olyasmiről dönt, amiről neki magának csak nagyon halvány ismeretei vannak. (Ha az internet lényegét nem is, internetes befektetései megtérülési adatait nyilván jól ismeri. Ezek viszont jelenleg messze elmaradnak azoktól a számoktól amiket korábbi üzletei során megszokott.)

Őszintén szólva nem lep meg amit Jarvis ír. Én is találkoztam már olyan főszerkesztővel, aki még a Google-t sem tudta kezelni és tudok olyan hazai médiavezérekről, akik még néhány éve is múló divatnak nevezték az internetet. A kérdés az, milyen módon képesek ezek az emberek befolyásolni az újságírás és a médiafogyasztás alakulását?

Murdoch és a helyi "ellenállók" olyanok, mint a gyerekek, akik köveket dobálnak egy patakba. A kis köveket elsodorja, a nagyobbakat megkerüli a víz. A Murdoch által elképzelt internetes modell csak akkor működhetne eredményesen, ha sikerülne gátat építenie az internetre.  Olyat, ami sehol sem szivárog, tökéletesen zár. Itt azonban véget is ér a hasonlóság: az internet nem folyó, nem lehet rá gátat építeni, a turbinák nem fognak pénzt termelni.

 - Kellene csinálni egy jó kis hírgyűjtőt!
 - Minek? Van már elég.
 - Valamilyen mást, mint a többi. Olyan "minden bele" fajtát.
 - Annak ott van már a Hírkereső.
 - Akkor egy olyat, ahol téma szerint "felgöngyölítve" találhatók a hírek.
 - Ezt csinálja a Mitörtént.hu.
 - Hát, akkor inkább legyen szerkesztett, szocmédiás.
 - Nem érdemes, ilyennek ott van a Propeller.hu
 - Pedig csinálni kell valamit, ott van nekünk az a ('70-es években) jól bejáratott Tallózó 
   név.  
   10 éve rágják a fülemet, hogy hasznosítsam a weben. Most érzem, hogy végre eljött az
   idő.
 - Mi lenne, ha csinálnánk egy különleges, soha nem látott, intuitív, forgatható felhasználói
   felületet. Flash, Flash és Flash!

Így képzelem azt a stratégiai beszélgetést aminek a Tallozo.hu  lett az eredménye:


Tulajdonképpen egész ügyes munka ez, csak az vele a baj, hogy éppen hírgyűjtésre nem jó.
Aki hírgyűjtőt készít, annak mindenek előtt meg kell értenie a hírolvasók szokásait. Aki ügyes kezű Flash-virtuózoknak engedi át a stratégiai döntéseket, ne álmodozzon arról, hogy lenyomja a Nagyokat.

Frissítés:

1. "firith" (hozzászóló) felhívta rá a figyelmet, hogy az oldal alapvetőn nem Flash technológiával készült. Valóban. Ettől persze nem lett jobb .
2. Alaposabb szemlélődés után kiderül, hogy a Tallózó.hu-nak az alapértelmezett "tárcsa" nézet mellett létezik egy "lista" nézete is. Kevesen fogják megtalálni.
3. Nem kívántam részletes honlapelemzést írni. (Pedig lenne miről.) Inkább csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, milyen veszélyes, ha öncélúan, a felhasználói igényeket, szokásokat figyelmen kívül hagyva, technikai megoldások köré épül fel egy szolgáltatás.

Mindez, amit tegnap itt leírtam már történelem, hiszen ma reggeltől már bárki láthatja az új hvg.hu-t.
Tulajdonképpen írhatnék a honlapról egy részletes elemzést, de nem teszem. Ha ugyanis jókat írnék róla, a nyalás gyanúja vetülne rám, ha meg beállnék a fiká fanyalgók sorába... majd hülye leszek magamra haragítani a Főbérlőmet! Legfeljebb annyit írok le, hogy az új hvg.hu címlapjáról,  nagyon hiányzik egy 24 pontos betűkkel szedett link, ami a Médiablogra mutat. Ennyi. A többi elolvasható a Webisztán bejegyzésében.

---

Néhány nappal ezelőtt késő éjjel kopogtattak lakásom bejárati ajtaján. Két sötét szemöveges alak állt ott, akik udvariasan kértek, hogy azonnal öltözzek fel és menjek velük.
Mivel - némi mentegetőzés után - csuklyát húztak a fejemre, nem nézelődhettem, de éreztem, hogy a Budaőrsi úton haladunk a városközpont felé, leérünk a Bem rakpartra, megéreztem az éjszakai Daubnerből áradó illatot, majd egy éles jobb kanyar után végre megálltunk. ("Aha, szóval a Szépvölgyi Irodaparkban vagyunk" - gondolta Holmes gondoltam.) Egy kis liftezés és rövid séta után végre egy nagyobb szobába értünk, ahol leültettek és végre levették a fejemről a csuklyát.


A sötét teremben egyedül csak egy monitor világított. A monitoron az új hvg.hu tárult hunyorgó szemem elé. Vendéglátóim közölték, hogy mindössze 5 perc áll rendelkezésemre, hogy szemrevételezzem a webhelyet. Kétségbeesetten igyekeztem magamba szívni minden információt, de az idő hihetetlenül gyorsan letelt. Napszemüveges emberek - csuklya - autó...


Napok teltek el azóta. Most végül hosszas tépelődés után úgy döntöttem, hogy megosztom a Médiablog olvasóival, amit láttam.


Sokkoló egyszerűség. Tisztaság. Az új hvg.hu-n szinte nincs semmi. A tartalmon kívül. Van persze logó (itt él tovább a HVG-szín), van főmenü, de minden grafikai elem akkora csak, amekkora feltétlenül szükséges. (Lelki szemeimmel látom a zokogó photoshoppereket.) A nyitóoldal nincs agyonzsúfolva hirdetésekkel. Igaz,  nem csak egyetlen, drága reklámhely van - ezt a hazai piac még nem venné be -, de úgy látom, még egész jó a tartalom/reklám arány. Közösségi (Twitter, Facebook stb.) kiemelve az oldal tetejére! Blogajánló a jobb hasábban - "külső" blogokkal. Hát, nagyjából ennyire emlékszem.

Kelj fel holnap (vasárnap) reggel idejében, hogy mielőbb láthasd az új hvg.hu-t.

(A leírtak alapján bizonyára érthető, hogy a  bejegyzést nem az új dizájn, hanem a hvg.hu néhány korábbi ruhája illusztrálja. Az anyag, ami a www.archive.org gyűjteményéből származik távolról sem teljes, ráadásul egyes oldalak is hiányosak, mert nem jelennek meg rajtuk a kívülről szolgáltatott reklámok. Engem ennek ellenére elvarázsoltak.)

Én ugyan ritkán nézegetem, de fontos, hogy milyen az USA Today webes változata. A usatoday.com  ugyanis ott csücsül a leglátogatottabb amerikai weboldalak toplistájának középmezőnyében.




Egyszerű, egyértelmű navigáció, kiemelt hírek, kiemelt multimédiás anyagok. És sok szín. Nagyon sok szín. Mégis lehetséges, hogy nem kötelező minden híroldalt ugyanarra a sablonra felépíteni?

Nem vagyok törzsolvasó, de évek óta figyelem a Heti Válasz webes próbálkozásait. Eredetileg ez a webhely is csak a hetilap online nyúlványaként működött, de a főszerkesztő Dévényi István komoly erőfeszítésének köszönhetően hamarosan egész jól sikerült nagyobb, önállóbb kiadványnak látszaniuk.



Néhány hete a HetiVálasz.hu nemcsak szerkezetében és megjelenésében újult meg, hanem - a Médiainfo értesülései szerint - önálló szerkesztőséget kapott. (Az impresszumban ugyan csak egy új szerkesztő nevét látom, de elképzelhetőnek tartom, hogy a többi szerző is "átdolgozik" az online kiadásba.)

A megjelenés elegáns, letisztult. A tervezők (szerencsére) nem akartak semmi rendkívülit kitalálni, inkább igyekeztek átvenni a máshol jól bevált megoldásokat. Láthatóan erősen hatott rájuk a Guardian (főmenü, hasábbeosztás, hozzászólások kijelzése stb.) de szerencsére nem szolgaian másoltak, hanem saját igényeikhez, illetve lehetőségeikhez illesztették az átvett megoldásokat.



Tetszik, ahogy az új fejléc egyszerű csíkjával megőrzött valamit a korábbi honlapból, illetve a hetilap külsejéből, de mindez nem több, mint finom utalás.

Örülök, hogy a készítők ellenálltak a kísértésnek és csak a legfontosabb menüpontokat tettek ki a főmenübe. Az almenük néhol hézagosak, ami nyilván a lap profiljából és a kis létszámú online szerkesztőségből adódik. (A második menüsorba lenyíló, most még kissé túlméretezett almenükbe még bele kell nőni.  A megoldás előnye viszont, hogy lehetővé teszi az esetleges későbbi bővülést.)

A menüt jól egészítik ki a menüsor alatt megjelenő legnépszerűbb kifejezések. (Nem tudom, ennyire változatlan-e a népszerűségi lista, vagy a frissüléssel vannak gondok, de most napok óta ugyanazokat a címkék láthatók itt.)

• Szeretem, hogy a címlapon, illetve a rovatoldalakon is azonnal láthatom, hogy egy íráshoz hányan szóltak hozzá. 
  
• A cikkek egyetlen kattintással megoszthatók a Facebookon, a Twitteren, vagy az iWiWen. (A jobb hasábban követhetjük, melyik platformon melyik cikkeket osztották meg.)
• Természetesen vannak "sikerlisták" (Népszerű, Vitatott. Értékelt) és külön dobozban megjelennek a legfrissebb cikkek címei is.
• Talán említeni is felesleges, hogy RSS értesítőre is feliratkozhatunk ( akár rovatonként is), van címkefelhő és nem maradhatott ki a szavazás sem.
  

A sok betű és néhány, jórészt a cikkeket illusztráló fotó mellett hiányolom a videókat, a hangos anyagokat (interjúk, riportok, jegyzetek) az önálló fotós anyagokat és a multimédia bemutatókat. Remélem, idővel ezek is felbukkannak. Máris van ígéret a (szöveges) blogok startjára.

Mindenképpen elgondolkodtatónak tartom, hogy a Heti Válasz Kiadó átgondoltabb, igényesebb online kiadvánnyal tudott előállni, mint a nagyságrendekkel nagyobb Ringier (Népszabadság Online), vagy a Sanoma (Fn.hu).  Mivel a HetiVálasz.hu-t is ugyanaz a Netrix készítette, mint az Fn.hu-t (és még sok más híroldalt), valószínűnek tartom, hogy a hazai átlagnál lényegesen jobb eredményben Dévényi István online főszerkesztő mellett meghatározó szerepe van Dunder Krisztián tanácsadói munkájának is.

Tulajdonképpen csak azért írok, hogy kitegyem a tegnapi műsor linkjét: Itt van, két hétig meghallgatható, letölthető.

Nem hallgattam vissza az adást (nem is fogom), de benn a stúdióban jó éreztem magam. Herman Rita és Müller Ákos műsorvezetők nemcsak szimpatikus emberek, de felkészültek,  tájékozottak az online médiában, tudták, mit akarnak kérdezni.(Furcsának tűnhet, hogy ezt így leírom, de aki szenvedett már élő adásban felkészületlen műsorvezetőkkel, biztosan megért.) A Civil Rádió sajátos légkörét mutatja, hogy az első zeneszünet "bekéredzkedett" a stúdióba egy másik műsor, az Életfa egyik műsorvezetője is - érdekelte (!) a téma -, ha pedig már ott volt, beültették az egyik szabad mikrofonhoz.

Egy órányi műsoridő élég soknak tűnhet. Az adásban felvetett témákhoz képest viszont nagyon kevés. Sok témába belevágtunk, de egyikkel sem foglalkoztunk igazán alaposan. Egy ismeretterjesztő műsornak egyébként nem is ez a dolga.

Jó dolog, hogy mi jól éreztük magunkat a stúdióban, de kérdés hogy mi jött le az egészből a hallgatóknak: Mit fogott fel belőle az az érdeklődő rádióhallgató, aki ugyan használja az internetet, de nem különösebben izgatja, milyen üzleti modell szerint működnek majd 10 év múlva az online lapok és mi a jelenidejű web jelentősége. Csökevényes dolog ez a rádió, még a Google Analytics adataira sem lehet támaszkodni...

 Nem vagyok toplista-mániás, de időről időre én sem tudok ellenállni a kísértésnek és felhívom a figyelmet valamilyen új, fontos, érdekes,  tanulságos gyűjteményre.

A Guardianben tegnap megjelentetett The 100 essential websites valóban figyelemreméltó. (Persze könnyű az angoloknak! Náluk órisi hagyománya van az "úrilányok 100 alapvető zongoradarabja" és az "egy úriember ruhatárának nélkülözhetetlen darabjai" stb. listáknak. 

A lista többféleképpen is használható. A "kezdőknek" jó kiindulópont. Innen startolva gyorsan beugorhatnak a mélyvízbe. (Egyesek szerint langyosvízbe.) A középhaladók boldogan kipipálhatják az ismert oldalakat és kiegészíthetik hiányos műveltségüket. (A haladók pedig csak legyinthetnek.)

Az alábbiakban a Guardian listájának hézagosan magyarított változata látható.
Tökéletes listák persze nincsenek Guardian szerkesztőihez hasonlóan mindenkit arra biztatnék, hogy írja meg, melyik oldalaknak lenne még helye a listában.

Blogging/microblogging

Kissé vegyes lista. A mikroblogolás (az első 3 tétel) + a listában külön kategóriát képező Twitter szép lassan megeszi a blogokat?

Tumblr Itthon egy viszonylag zárt közösség (benne szinte az egész Index) fórumpótló homokozójaként működik. Belül kellemes dagonya - kívülről idegesítő.)

Posterous Goes from instant microblogging into lifestreaming.

Soup Tudomásom szerint nálunk nem túl népszerű.

Blogger Fast way to start blogging; training wheels for Wordpress.

Bloglines For reading web feeds. Smart and clean.

Wordpress Free, and most importantly spam-free, blogging.

Browsers

Do we all need five browsers nowadays?

Chrome Now here for Mac, and anticipating future world domination via Chrome OS.

Firefox  Everyone's favourite is under attack from all sides.

Maxthon Based on IE code. If it stays "hip in China" it could reach a large global audience.

Cartoons

Everyone needs some relaxation. This is a visual one.

Dilbert It wouldn't be so funny if it wasn't so true.

XKCD Stick-figure strip poking fun at geek topics and relationships.

Celebrity gossip

No one needs this stuff, but it's starting to drive world news and web traffic.

TMZ Rose to fame when it broke news of Michael Jackson's death.

Perez Hilton Among the bitchiest of goss sites and often involved in 'interesting' celeb baiting.

Gawker New York-based media alert and gossip blog network, with fingers in many pies.

Create/collaborate

With all of us now living more of our lives online, these sites just scratch the surface.

Netvibes Your to-do lists, news, weather and photos on one page.

Scribd Shares 35bn words online: they can't all be wrong.

Slideshare Like YouTube for PowerPoint decks.

Zamzar Useful: converts files from one format to another.
Meglepő, hogy a listában nem szerepel a Google Reader. Idehaza fontos hely még a TurulMeme is.

Film

Sites to see before heading for the latest blockbuster at your local multiplex.

IMDb The most authoritative site about all things film and TV, which is why Amazon bought it.

Rotten Tomatoes Collects online film reviews, aggregates a score out of 100 and rates the film "fresh" or "rotten".

/Film Said to be the favourite film blog of directors Jason Reitman and Darren Aronofsky, /Film features news, reviews, interviews and a special UK update each Friday.

Cinematical Terrific film blog with a Hollywood focus.

Port.hu, természetesen

Gaming

A field where handheld, bedroom and Flash games are becoming mainstream

Eurogamer Reportage, with breadth, if not always depth.

The Independent Gaming Source  A great place to pick up on tomorrow's breakthrough Xbox Live Arcade, WiiWare and PSN hits.

Pocket Gamer Still by far the best site on handheld gaming.

Gamasutra  Where professional games creators hang out, and sometimes get jobs

Geek squad

Here be programmers … Ezekről fogalmam sincs,

Stack Overflow Where programmers gather to try to solve their problems.

The Daily WTF Daily dispatches from the coding warzone.

Joel On Software Essays by a former Microsoftie, now head of Fog Creek Software.

Government/public services/politics

Recycle Now Winner after a slight false start of the government'sShow Us A Better Way competition. What can you recycle close by?

British and Irish Legal Information Institute A database of laws. Only survives hand-to-mouth on voluntary donations; where's yours?

What Do They Know? Makes filing a Freedom Of Information request as easy as sending an email. Too easy, some in power think.

Upmystreet All the detail on your area you could ever want. - Próbáltam, használtam, imádom.

They Work For You A site set up by volunteers to keep tabs on our elected members of parliament – and our unelected peers.

Ide, a sor végér biggyeszteném a Magyarország.hu-t.

Link economy

With millions of links on the web, we all need sites for sharing the best ones.

Digg Still the reigning champion of where the latest internet memes are though not always polite.

Delicious The thinking person's link aggregation site. We use it.

Popurls Aggregating the aggregators: the web in a window.

Metafilter Living if isolated proof that a site can be successful without pictures or video, and can also host thoughtful conversations.

Slashdot Now looking venerable and old, but "News for nerds" site with a jokey name (/.) still attracts a big, and often knowledgable, audience.

Techmeme Technology news chosen by computer, though it's now refined by human editors.

Location, location

Services like these blossom with a mobile phone that can access the internet.

Dopplr "Share your future travel plans with friends and colleagues", then find out if others will be there too.

Qype Localised search for pubs, restaurants, etc; also a bit of a social network.

Loopt "Transforms your mobile phone into a social compass".

Brightkite A "location-based social network".

Maps

The flipside of location-based services: seeing where you are.

OpenStreetMap A rights-free map created by people like you. Remarkably detailed and precise.

Google Maps Street View Virtual tourism with practical applications, too.

Money/finance/consumer fightback

We all need someone on our side.

Money Saving Expert Does what it says on the tin.

Say No to 0870 Direct-dial numbers, not expensive national-rate ones.

Consumer Direct Government site for consumers.

Music

Last.fm British-made, now CBS-owned, music recommendation station.

Amazon Now has its own MP3 store in the UK as well as the US.

Hype Machine Picks up the latest news by tracking the music blogs.

Pitchfork The magazine of the music web, now with video, and lots of great lists.

Offbeat

The Onion Still the satirical newspaper of record. If it's not in the Onion, it's probably happened.

B3TA Beyond classification; its forum has spawned many memes … and more than its fair share of trolls.

Lolcats respite from stress with daft cCaptioned cats and other animals.

News Lite respite from stress with daft cGreat source of news that's much too trivial to print.

Oddee Setting an internet standard for sets of curious and mildly amusing pictures, not cats.

PostSecret Notes of secrets sent by people who want them posted. So they are.

Passive-Aggressive Notes Would it be too much trouble for you to have a look?

Photography

Flickr The granddaddy of photo-sharing sites.

Picnik Photo editing in your browser.

Picasa Google's photo organisation and editing tool.

DPreview The web's best guide to cameras. Now Amazon owned.

Reference

CIA Factbook All the data you need on pretty much anywhere.

Wikipedia en.wikipedia.com the gradually growing user-edited encyclopaedia is Still a first port of call on most topics.

Internet Archive/Wayback Machine The web in aspic. Useful for research into how the web used to look.

Metacritic Aggregates reviews of movies and DVDs, TV programmes, music and games

Wikileaks Anonymous source of a huge range ofleaked documents. If you dig, there's something important there

Search

Google dominates but Bing is challenging, and Yahoo and Microsoft are left in the dust.

Google So good it's become almost synonymous with search.

Bing  Microsoft would like you to bing it, but its "decision engine" still has a long way to go.

Wolfram Alpha An "answer engine"that delivers when it has the data, but not that easy to use.

Social software

Two years ago it was nascent; now it's embedded in our culture. Chances are high you're a member of at least one, and perhaps all, of these sites.

Facebook Still changing and growing to become not just your home on the web, but your ID provider.

LinkedIn Contact sports for business users.

Ning One place to start your own social network – just as Madonna did – though it has yet to really take off.

Travel

Expedia Still the daddy when it comes to travel sites, and particularly good if you can bundle a flight with a hotel and other services.

TripAdvisor Essential reading for the user reviews of hotels, but it now covers much more.

Laterooms Specialises in hotel discounts.

Twitter, and associated

Twitter has proved itself over and over this year, from the Chinese earthquke to the Mumbai attacks to the Madoff fraud as a vector for news.

Twitter The ur-site, where you can create an identity (or several).

Twitter Tim.es Creates your personal newspaper based on your friend's tweets.

Twitterfeed Posts blog contents to Twitter.

TwitterCounter Graphs the growth in your followers.

Twitterfall Tracks trending topics; enables custom searches.

Listorious Twitter lists make it simple to follow large groups of Twitter users, and Listorious makes it easy to find the best lists.

Turulcsirip - természetesen
Yamm.hu - a feltörekvő ifjú tehetség

Video

YouTube Dominant provider of video content online.

Vimeo Better rights control than YouTube and a cleaner interface

BBC iPlayer The king of the online catchup services.

Hulu The networks fight back with their own video site, which may make the UK in 2010. We hope.

Videojug The motherlode of instructional videos, all in one place.

Virtual worlds

Second Life Continues to exist and is, apparently, still popular, but not the media darling it was.

Entropia Universe Set in a distant future on the untamed planet of Calypso.

Club Penguin Minigame-tastic virtual world for youngkids.

Moshi Monsters "Educational" virtual world for kids.

Visual arts

Saatchi Gallery Gallery, listings and artworks for sale.

Art Daily The first "art newspaper" on the net.

Culture 24 Everything about UK galleries and museums.

Visualisation

Information is Beautiful Creating effective infographics is one of today's key skills, and on this site, it's also an art.

Infosthetics.com An archive of some of the finest examples of "information aesthetics".

DabbleDB Create online databases and analyse them.

Megfigyeltem, hogy a legnagyobb webhelyek egymást gyorsan követve, hullámszerűen
újulnak meg. Most átalakult a CNN.com, ami egy újabb hullám kezdete lehet.

Az előző hullám (vagy inkább hullámok) eredményeképpen nagyjából egyforma lett minden vezető híroldal. Szabad játéktérnek legfeljebb a logó, a színvilág maradt meg.

Szép és logikus elrendezés, de nem biztos hogy működik. A CNN döntéshozói nyilván alaposan elgondolkodtak azon, mi lehet az oka, hogy a CNN.com egy éve alatt csak 3%-os forgalomnövekedést tudott elérni.

A mostani változásokból úgy tűnik, hogy a szakemberek kétféle okot találtak: Az első az, hogy az eddigi címlap nem készteti eléggé az embereket a mélyebb behatolásra, a másik, hogy a korábbinál szórakoztatóbb tartalmat kell nyújtani.

Miközben egyes híroldalakon elvész az ember a sok lehetőség között, a CNN.com új nyitóoldala a végletekig leegyszerűsített. A bal hasáb tetején a nap sztorija található, alatta a friss hírek linkjei. A középső hasábban kaptak helyet a kiemelt hírek. (Általában régebbi anyagok, amiket így próbálnak életben tartani.) A jobb hasábba került az időjárás, a sport, itt olvashatók a pénzpiaci adatok. Ez a hasáb személyre szabható, de ehhez előtte regisztrálni kell magad. A "hajtás alá" kerültek, vagyis csak görgetéssel elérhetőek a szerkesztői ajánlatok és a témakörök (rovatok) szerinti bontás.

Ennyi. Nincs hol leragadni, bámészkodni, tovább kell lépni. Befelé.

A belső oldalakon a legmeglepőbb, hogy a cikkekhez nem lehet hozzászólni! Minden oldalról elérhető egy Feedback (visszajelzés) link, de ez valami más: itt a szerkesztőknek küldhető vélemény.  (Hirtelen elbizonytalanodtam. Korábban lehetett a CNN.com cikkeihez hozzászólást írni?)

Természetesen a CNN.com is többféle megosztási lehetőséget kínál, de a cikkoldalakon erősen korlátozták a választékot: Facebook, Twitter van, de nincs például Digg (van viszont helyette Mixx)

Az átalakított CNN.com új Nagy Dobása akar lenni a NewsPulse. Ez amolyan "belső Digg", vagyis a CNN.com cikkeire lehet szavazni és hozzászólást írni. Blogzártáig nem jöttem rá, hogy ezt hogyan kell, tehát túlságosan intuitív megoldásnak nem nevezném. (Figyelem, a NewsPulse nemzetközi kiadásból nem érhető el. Ha ki akarod próbálni, át kell kattintanod az amerikai kiadásra.)

A CNN.com vezetői is féltékenyen figyelik a Huffington Post sikereit. Ezt jórészt a szórakoztatóbb tartalomnak tudják be. A megoldás: tartalmi együttműködés több kiadvánnyal, illetve a TED-del. (Igen, egyesek szerint nem csak a 80-as IQ alattiakat célzó tartalom lehet szórakoztató.)

Nem szeretem ezt az új CNN.com-ot. Lehet, hogy hatékonyan tudja majd növelni a kattintások és az egyedi látogatók számát, de mindenképpen visszalépésnek tartom a híreket birtokló, "megmondós" újságírás felé.  Lehet, hogy egyeseket frusztrál a túl sok választási lehetőség, én nem szeretem az egyvágányú, választási lehetőségeket nem kínáló szerkesztést. Hiányolom a kifelé mutató linkeket, a kapcsolódó blogokat, cikkeket, az egyes témák mélyebb felfedezésének lehetőségét.

Tudom, hogy afféle "objektív hírcsatorna" kíván lenni, de erre láthatóan a tévénézők is egyre kevésbé vevők. Nem értem, miért nem használják arra a webet, hogy valódi párbeszédet alakítsanak ki közönségükkel?

Remélem, az új CNN.com nem lesz járványos és nem kezdik el tömegesen másolni!

Itthon már az is komoly vívmány, ha egy online újság cikkeihez lehet hozzászólást írni. Az Indexnél ugyan továbbra is úgy gondolják, hogy a "normális" (= nem blogszerű) cikkeknél erre nincs szükség, a hvg.hu-nál (főbérlőm) kézi vezérléssel döntik el, mi legyen kommentelhető, de azért elmondhatjuk, hogy a hozzászólási lehetőség idehaza sem újdonság,  megszokott szolgáltatás, amit illik odabiggyeszteni a cikkek alá. (Más kérdés, hogy sok kiadvány ezt nem vitaterepnek, hanem gumiszobának tekinti. Az újságírók jelentős része mélyen lenézi ezt a dühöngőt és eszébe sem jut, hogy oda járjon saját közönségével beszélgetni.)

Ha alaposabban megnézzük ezeket a hozzászólás-szekciókat, beláthatjuk, hogy megoldásukban unalmasak, fantáziátlanok és az elmúlt években semmit sem fejlődtek.
Ilyesmi juthatott eszébe a Washingtonpost.com fejlesztőinek is, amikor összedobták új, WebCom rendszerüket.

A WebCom dinamikusan, grafikai megjelenítéssel ábrázolja a hozzászólásokat. Akire sokan hivatkoznak, közelebb kerül a középponthoz. Akit jónak értékelnek, nagyobb plecsnivel jelenik meg. Külön szín  jelöli a belső, szerkesztőségi hozzászólókat (lila) és a friss hozzászólásokat (zöld.)

Természetesen a WebCom (és minden más hasonló játékszer) ott érvényesül, ahol sok a hozzászólás, élénk vita zajlik. A grafikus ábrázolás nem is annyira a folyamatosan a témán lógóknak, inkább a későn jövőknek, a vita közepén beesőknek kedvez.

Az egész nem boszorkányság, a WaPo-nál két ember 2 hét alatt dobta össze.
Ötlet, szakértelem, idő, támogatottság. Ennyi.

Négy évvel egy radikális és két évvel egy időközi felújítás után most újra alapos átalakuláson esett át a Világgazdaság Online.

Maga a megjelenés nem sokkolóan újszerű. A nyitóképernyőn viszonylag mérsékelt az információ-sűrűség , viszont nem látszik azonnal, mi kattintható. (A linkek csak  akkor válnak láthatóvá, ha a kurzor a szöveg fölé kerül.) Lehetne most sok más aprósággal foglalkozni (hasábok mérete, az örök levegősség - lötyögés vita, a "dobozos" elrendezés korlátai), de inkább az újdonságokra koncentrálok:

Először is ott a címlap jobb felső sarkában "Kiemelt témák doboz". A "megtévesztő" cím ellenére ez egy igazi címkefelhő, vagyis olyan kiemelt kulcsszavak szerepelnek itt, amik mentén könnyen elő lehet csalogatni a régebbi cikkeket.

Ugyanennek a hasábnak az alján (szerintem kissé "méltatlan" helyen) bukkantam rá a "Névtár A-tól Z-ig" dobozra.  A régebbi cikkek kigyűjtése, csoportosítása a legfontosabb szereplők neve alapján olyan alapvető dolog, hogy szinte felvetni is kínos - ennek ellenére hirtelen most nem jut eszembe olyan hazai  online kiadvány, ahol lenne ilyen kereső. Lehetne persze még finomítani a dolgot. A keresési találatok most még vegyesen hozzák fel a fontos és a lényegtelen említéseket.  A VG.hu úgy tudná még fokozni az élvezetet, ha minden szereplőről készítene egy profiloldalt is. (A külső források bekötését már említeni sem merem.)

A cikkoldalak eszköztárába bekerült az "ossza meg" csoport is, vagyis egyszerűen lehet a cikkeket a legismertebb közösségi oldalakhoz kapcsolni. (A hazai "hagyományoknak" megfelelően itt kizárólag külföldi szolgáltatókat találunk, nem szerepel az iWiW, vagy a Turul Meme sem.)

Örömteli, hogy a megújult VG.hu nem rejti el az RSS értesítőket. Sokszor, rugalmasan ajánlja fel őket - kérdés, hogy lesznek-e, akik használják. Van természetesen "legfrissebb/leolvasottabb/legvitatottabb" doboz is - szerencsére az már idehaza is szinte kötelező kelléke az online híroldalaknak.

Azt hiszem, hogy a készítők a legnagyobb dobásnak a kissé béna "Extra" név alá pakolt tartalmat tartják. Önmagában szerencsétlen megoldásnak tartom egy honlap oldalirányú kinyitását. Az Extra hasábja 1024 pixeles (vagyis átlagosnak nevezhető) képernyő-szélesség mellett csak oldalsó görgetéssel látható.

Maga a hasáb tartalma (idehaza) valóban "forradalmi", hiszen kizárólag külső linkeket tartalmaz.  Hazai és külföldi gazdasági lapok, blogok... Ki gondolta volna még akár 5 éve, hogy a Világgazdaság egyszer még a Napi cikkeit fogja ajánlani? (Most már csak az a kérdés, hogy a hivatkozott források megköszönik a linket, vagy perrel fenyegetőznek majd?)

A VG.hu-n meglepően kevés a hirdetés, azok viszont a legrettenetesebb helyen (a fejlécben és az oldal közepén) vannak. Ez is hazai hagyomány - láthatóan nincs mit tenni vele.

Kezdeni kellene valamit a fotókkal. Valószínűleg valamilyen automatikus átméretezés az oka, de egyeseknek elég érdekesen néz ki a feje.

Az irány jónak tűnik, kisebb-nagyobb javítgatások az elkövetkezendő hetekben nyilván lesznek még. Érdemes figyelni a VG.hu-t

Találós kérdés: Mi az, amiről rengetegen beszélnek,
de csak kevesen ismernek? (Természetesen a  Google Wave).

A Google már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy új eszközön dolgozik, ami forradalmasítja a levelezést, a csoportmunkát, a megosztást és még sok minden mást. Be is mutatott valamit, ami ugyan nem volt még kész, de lehetett róla beszélni, ábrándozni
Hónapokig jöttek-mentek a bennfentes információk, már azoknak az oldalát is fúrta a kíváncsiság, akiket korábban nem is izgatott a téma.
Tegnap végre eljött a nagy nap, a Google 100.000 embernek küldött meghívót , ők vehetnek részt a nyilvános bétatesztelésen.

Én is olvastam ezt-azt, de magam nem próbáltam a Wave-et. Ennek ellenére mégis elmondhatom, hogy nagyszerű. Mármint a Wave bevezetési kampánya.

1. Beetetés. Tavasszal bemutatták, de csak néhány nagyon bennfentes figura (természetesen valamennyien véleményvezérek) próbálgathatták. Nagy sajtó, rengeteg szóbeszéd, beindult a gépezet.

2. 100.000 meghívó szétszórása. Nagy számnak tűnik, de a Google-felhasználók (és főleg az érdeklődők) számához képest egyáltalán nem az. A korlátozott hozzáférés, vagyis a hiány sokszorosára növeli az igényeket. (A könyvkereskedők régi trükkje ez: Első körben kevés példányt bedobni, hogy érződjön a hiány. Utána szétkapkodják a nagyobb szállítmányt. (Ahogy látom, máris kialakult a Google Wave meghívók másodlagos piaca.)

3. Az igazi bevezetés. Ekkorára már óriásira nő az érdeklődés és mivel  a közösségi tesztelés során az önkéntesek kigyomlálták a legnagyobb hibákat, működni is fog.

A meghívással való trükközésről a következő történet ugrik be: A Google 2004-ben indította el az ingyenes Gmail szolgáltatást. Az akkori viszonyokhoz képest elképesztő méretű 1 GB tárhelyet kínáltak...a szerencséseknek. A Gmailhez ugyanis évekig csak meghívóval lehetett hozzájutni. Ez a külvilág számára alaposan felértékelte  Gmail-t, menő volt ezt a szolgáltatást használni, a korlátozás oka azonban egészen más volt: Az induláskor a Google nem rendelkezett  akkora tárhellyel, hogy korlátlanul beereszthesse az embereket. Hogy miért kínált ekkora tárhelyet? Mert így alaposan ráígérhetett a versenytárs Yahoo Mail-re.

A Yahoo számára három út kínálkozott: 1) Azonnal 1GB-ra emeli összes felhasználója tárhelyét. (Rengeteg pénzbe került volna.) 2) Csak az új felhasználók kapnak ekkora tárhelyet (Ezzel éppen a hűséges régi felhasználókat haragítják magukra. 3) Fokozatosan bővítik a tárhelyet (Ezzel átengedik a piac egy részét a feltörekvő versenytársnak.) Szép történet. Így kell megszorítani a piacra már jól beépült versenytársat és így kell előnyt faragni a még kis piaci részesedésből. (Chris Anderson Free c. könyvéből kölcsönöztem a sztorit.)

Egyébként nem is értem a meghívók körüli hisztit. Ha a nyakamba is szakadna a cucc, nem tudnék mit kezdeni vele. A Google Wave kommunikációs eszköz. Ha ismerőseim közül senkinek nincs, mire használhatnám?

Valami egész másról készültem írni, de a Google új hírgyűjtő-kereső szolgáltatása eltérített.

A Fast Flip olyan hírgyűjtő, ami nem csak címeket sorakoztat fel, rövid összefoglalókat kínál, hanem a híreket az eredeti oldalakon (azok lekicsinyített képén) mutatja be. Fából vaskarika? Talán igen, de szépen kivitelezett és valószínűleg jól eladható. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a Fast Flip hülyeség, csak azt, hogy most a Google egy más irányba tett lépést, mint amerre eddig haladni látszott. Azt hiszem, a szempont itt most nem a hírolvasás-hírgyűjtés hatékonyságának további növelése volt, sokkal inkább gesztus az évek óta háborgó és most igen nehéz helyzetben  lévő kiadók felé. A Fast Flip lényege ugyanis nem az ilyen-olyan szolgáltatás, technikai megoldás, hanem a hirdetési bevételek megosztása a kiadókkal.

A Google Fast Flip jelenleg 39 kiadvánnyal bűvészkedik. New York Times - Busieness Week - Elle - Good Housekeeping - igen "összetett" a kínálat.
A játék lényege, hogy igényeink, kedvünk szerint nézelődhetünk. Végiglapozhatjuk egyik, vagy másik kiadványt (a teljesen működő oldalak a Fast Flipen belül jelennek meg), kiteríthethünk egymás mellé külpolitikai, vagy üzleti oldalakat, de válogathatunk kiemelt témakörök (most éppen tenisz-nevelés - szeptember 11 stb.) szerint.
Természetesen vannak különböző ajánlók (legolvasottabb, legfrissebb, legtöbbet ajánlott) is.

Talán említeni is felesleges, hogy máris megindult a vita arról, hogy előre- vagy visszalépés a Fast Flip. Szerintem játéknak nem rossz, a nyomtatott lapokon felnőtt, az internettől még mindig vonakodó nemzedék számára talán jó átmenet, munkához viszont továbbra is az "igazi" Google Newst fogom használni. A Google-t pedig nem féltem. Szerintem nagyon hamar megtérül ez a fejlesztése is.

Tévedtem. Tulajdonképpen örülök neki. Nyaralás közben meghallgattam  Chris Anderson Free:Thes Future of a Radical Price című új könyvének néhány fejezetét, majd itt, a blogban azt a butaságot írtam, hogy Andrson mopndanivalója "nem tesz ki egy könyvre valót, ezért a szerző az ingyenesség  történetétől nyelvészeti fejtegetésekig számos témával dúsította az anyagot."

Nos, közben (már itthon) a könyv végére jutottam. Örömmel jelenthetem ki, hogy Anderson mondanivalója és a könyv hossza tökéletesen egyeznek. A könyv hihetetlen alapossággal járja körbe a "free" (ingyenes, szabad, nyílt) fogalmát, utólag visszanézve tehát teljesen indokolt (és egyáltalán nem töltelék) a történeti és a nyelvészeti áttekintés. (Más kérdés, hogy engem az ingyenesség pszichológiájával foglalkozó résztől ragadott igazán magával.)

Anderson az a típusú szerző, aki nem saját bölcsességével, zseniális felismeréseivel bombázza az olvasókat, inkább szisztematikus munkával feltárja a legjobb példákat, forrásokat. Azokat azután olyan módon tálalja, hogy az ember állandóan csak a homlokát csapkodja: "Persze, tényleg, ezt én is láttam, csak nem jöttem rá a mögötte rejlő összefüggésekre, nem tudtam úgy megfogalmazni. (Ha olvastad Anderson előző könyvét - A hosszú farok - biztosan érted, mire gondolok.

Azt hittem, van valami fogalmam a témáról, mégis őszintén lenyűgöztek azok a levezetések, gondolatsorok, amikkel Anderson rávilágított az újfajta gazdaság működésére.A könyvben olvastam (hallottam) azt a paradoxont is, hogy az ingyenesség (megfelelőképpen adagolva) érdeklődést, majd jelentős vásárlást generál. Saját magamon tapasztaltam, hogy működik a dolog. Ha megjelenik a Free magyar fordítása, biztosan megveszem.

Adalékok:

Néhány írás a Free-ről.

Cory Doctorow (Guardian)
Malcolm Gladwell (Newyorker)
Jessica Roy (Niemann Journalism Lab)
Janet Maslim (New York Times)

A hirdetési bevételek nem termelnek annyi pénzt, amiből nyereségesen lehetne működtetni az online lapokat. Pénzt csak kiemelkedő minőségű rétegtartalmakért hajlandók fizetni az emberek. (Ilyen pedig kevés van, a napilapok nem tartoznak ide.) A mikrofizetés a tankönyvekben jól mutat, a gyakorlatban viszont eddig még sehol nem vált be. Az okosok mostanában azt mondják, hogy az ingyenes újságok mellé olyan új termékeket, szolgáltatásokat kell eladni, amik a jól bevezetett, erős márkára épülnek, de nem zavarják a hagyományos (ingyenes) tartalmat.

A New York Times most valami ilyesmivel próbálkozik. A Knowledge Network (Tudásháló) néven felnőttképzési kurzusokat indít. Nem aprózza el a dolgot,  a most induló tanévben mintegy 20 témakörből 100 tanfolyam indul.

Hogy miért kell ettől elájulni? Nálunk is számos kiadó, médiacég működtet újságíróiskolát, médiaakadémiát.

Az alapvető különbség az, hogy a Times nem "igazi" iskolában, hanem távoktatásban gondolkodik. Egy 1 hetes, 125-185 dolláros "tantárgy" általában egy élő, interaktív "webinarból", három letölthető leckéből és egy 1 hétig működő zárt fórumból áll.  (Vannak persze hosszabb, több hétig tartó tárgyak is.)

A Knowledges Network valódi hálózat, a Times mellett számos oktatási intézmény is részt vesz benne. (Vannak kurzusok, amikeknek elvégzését ezek a tanintézetek be is számítják a megszerzendő kreditek közé.) A Times a tanfolyamokhoz néhány Nagy Nevet (Nicholas Kristof, Gail Collins, Eric Asimov) technikai hátterét és tudását és persze saját márkájának erejét adja.

Sajnos ez megint valami olyasmi, ami a mi körülményeink között nehezen másolható. A Times angol nyelvű kurzusainak potenciális közönsége óriási. A technikai háttér, a leckék elkészítéséhez szükséges multimédiás tudás adott. Megengedhetik maguknak, hogy nagyon profi (drága) leckéket készítsenek, hiszen azokat sokszor el tudják sütni.

Ezek után 3 dolgot tehetünk: 1)  Intenzíven irigykedünk 2) Mérhetetlen kíváncsiságunknak engedve beiratkozunk valamelyik kurzusra 3) Maradunk a New University ingyenes leckéinél.

Gyerekkoromban divatosak voltak a Micsurin viccek.  Ma persze nem tanítják az iskolában a Nagy Szovjet Növénynemesítő hőstetteit, ezért gyorsan elmesélem, hogy ennek a vicckategóriának a lényege, hogy kereszteznek valamit, valami nagyon hozzá nem illővel, amiből létrejön valami meglepő. Poén, függöny.

Mindez most onnan jutott az eszembe, hogy a Huffington Post most keresztezte az online újságot a Facebook-kal. Ez a szőlő és a kutya keresztezésével ellentétben nem ugat, ha lopják, viszont sok más érdekes dolgot csinál.

Ha csatlakozol a HuffPo Social News hálózathoz, újfajta kapcsolatba lépsz valamennyi facebookos barátoddal, aki olvassa a Huffington Postot. (Ne legyél nagyon csalódott, ha belépve nem találsz senki ismerőst. Ahogy a HuffPo, ez a szolgáltatás is az online hírgyűjtő/újság (nehéz eldönteni, minek is nevezzük) amerikai liberális demokrata olvasótáborának szól.)

Szóval, ha amerikai liberális demokrata HuffPo olvasó lennél és csatlakoznál a szolgáltatáshoz, láthatnád melyik cikket olvassák a barátaid, mihez írnak hozzászólást stb. (Saját aktivitásod  - ha úgy kívánod - azonnal megjelenne Facebook oldaladon is.

Nem is folytatom (ha érdekel a dolog, olvasd el Arianna asszony beköszöntőjét, vagy Kara Swisher (All Things Digital) recenzióját), inkább eljátszom a gondolattal, hogyan tudnám X, Y, vagy Z főszerkesztőnek elmagyarázni, hogyan működik ez az egész. (Szerencsére nem ostromolnak ilyen kérdésekkel.)

Ilyenkor úgy érzem, hogy nem egy kattintásra, hanem beláthatatlanul messze van Amerika.

Megjöttem. (Sőt, azóta már írtam egy másik bejegyzést is.) Nem kell félni. Idén sem fogok senkit sem élménybeszámolókkal és érdektelen amatőr fotókkal traktálni. Elmesélem viszont, mit olvastam a nyaralás alatt.

A nyaralás bizonyítás: Digitális függőségem messze nem olyan súlyos, mint amilyennek néha látszik. Különösebb elvonási tünetek nélkül túléltem 10 napot, semmiféle kísértést nem éreztem, hogy beugorjak valamelyik útba eső internet-kávézóba, a mobil internetnek becézett pénznyelőgép (roaming + adatforgalom) használatának lehetősége pedig fel sem merült.

A 10 napos offline életre számítva vittem magammal 3 nyomtatott és egy hangos könyvet.
Malcolm Gladwell Kivételesek(Outliers) című könyvét már a nyár elején megkaptam a kiadótól (ezúton is kösz!), de eddig megálltam, hogy  bele se lapozzak. (Azért az önmegtartóztatás nem volt teljes, hiszen Gladwell weboldalán már hónapokkal ezelőtt olvashattam a könyv néhány részletét.)

Eljött velem nyaralni Jeff Jarvis könyve, a What Google Would Do (WGWD) is, mégpedig "igazi", nyomtatott kiadás!

Chris Anderson előző könyve, a Hosszú farok az egyik kedvencem (itt, a blogban már többször is megírtam, hogy miért), így arra gondoltam, hogy nem várom ki új könyve, a Free magyar kiadásának megjelenését, hanem elolvasom az eredetit. Néhány nappal elutazásom előtt jelent meg a Free ingyen letölthető hangoskönyv változata, amit azonnal letöltöttem és feltettem az mp3 lejátszómra. Örök gondom, hogy képtelen vagyok a vízparton ülve/fekve olvasni, ugyanakkor az üres bambulás közben legfeljebb némi sós vízzé alakulhat át az elnyelt energia. A hangoskönyv kitűnő megoldásnak tűnt, mert továbbra is lehet nézni a hullámokat és a fel-le gördülő kavicsokat, közben meg még ragad is az embere némi tudomány... (A negyedik könyv egy még gimnazistaként olvasott Örkény novelláskötet volt, biztos megoldás arra az esetre, ha megártana a túlzott dózisban adagolt tudomány.)

Az eredmény: Fölényes győzelmet aratott a Kivételesek. Gladwell új könyve ... (írtam ide egy sor jelzőt, de annyira közhelyesek voltak, hogy gyorsan töröltem valamennyit.) Azt hiszem, azért szeretem annyira Gladwell könyveit, mert úgy ír pszichológiai, szociológiai, vagy genetikai (stb.) kérdésekről, hogy közben úgy érzem, helyettem olvasott el több tucat könyvet, beszélgetett a vizsgált jelenségek legkiválóbb szakértőivel. Persze nem csak átrágta magát ezen az óriási mennyiségű anyagon (kösz Malcolm!), hanem végül nagyon eredeti (néha meglepő) következtetésekre is jut.  Gladwell szerint persze nincs ebben semmi rendkívüli. Kell némi tehetség (agykapacitás), valamennyi öröklött készség, majd lehetőség, hogy az ember legalább 10.000 órát gyakorolhassa azt, amit csinálni akar. (Gladwell esetében a Washington Post-nál eltöltött években jött össze ez a 10.000 óra.) Azt hiszem, az újságírásból örökölt történetmesélés és a kutatói alaposság sajátos ötvözete teszi ilyen különlegessé (és sikeressé) Malcolm Gladwell könyveit.

A Free hangoskönyv változata számomra nem volt ilyen sikeres.  A könyvvel magával persze nincs semmi baj, bár néha az az érzésem, hogy a lényeg (az ingyengazdaság természetrajza) nem tesz ki egy könyvre valót, ezért a szerző az ingyenesség  történetétől nyelvészeti fejtegetésekig számos témával dúsította az anyagot. (Figyelem, ezek csak az első, felszínes benyomásaim.) Normálisan, olvasva persze gond nélkül átugorhatók ezek a részek, de az ingyesne hangos verzióban lényegesen körülményesebb a mozgás. (Nem csak az a baj, hogy itt a fejezet a legkisebb egység, hanem az is, hogy a tűző napon lényegében olvashatatlan a lejátszóm kijelzője.)

A Free hangos változata mellett szól, hogy Anderson igen kellemes hangon és értelmsen - még jó! - olvassa a könyvet, viszont hamar kiderült az is számomra, hogy bizonyos információtöménység mellett nem jó ez a fajta linráris "olvasás". Nem lehet rágódni egy-egy mondaton, nem lehet visszalapozni néhány oldalt. Jó ez a hangoskönyv, de azt hiszem, a teljes könyv magamévá tételéhez kivárom a magyar fordítás megjelenését. (Hogy két szerzőmet összekapcsoljam, ezúton is ajánlom Gladwell nagy visszhangot kiváltott recenzióját a Free-ről.)

Teljesen lényegtelen, hogy Jeff Jarvis hányadik a Világ Legbefolyásosabb Embereinek listáján (melyiken?), annak sincs jelentősége, hogy emberileg egyre kevésbé szimpatikus nekem, a WWGD-t el  kell olvasni. El is kezdtem, de az első 150 oldalig nem tudott izgalomba hozni. Nem találtam benne olyan gondolatot, amit ne olvastam volna korábban a Buzzmachine valamelyik bejegyzésében, vagy a Jarvis egyéb írásaiban. Ez persze nem lenne még tragédia, sokan vannak, akik újságcikkekben, blogbejegyzésekben tesztelik gondolataikat. A WWDG-vel inkább az a bajom, hogy éppen ellenkezője annak, amit Gladwell csinál. A Kivételesek szerzője látszólag gondtalanul sztorizgat, csapong Bill Gates  a kínai rízsföldek és a jamaicai nagymama közt, azután egyszerre csak összeáll a kép, kiderül, hogy ezek a témák nagyon is összefüggenek, a különböző irányokból egy átfogó, meglepő, elgondolkodtató szintézisig jut el.

Jarvis éppen fordítva dolgozik. Van egy elmélete (rögeszméje), azt próbálja azután mindenre és mindenkire ráerőszakolni. Ehhez kötőanyagként saját magát használja. Míg Gladwell, vagy Anderson könyvében a szerző (közvetlenül) sehol sem jeleni meg, a WWGD-ben mindenki, mindenhol Jarvist emlegeti, rá hivatkozik, ő a legfontosabb vonatkozási pont. (Lehet persze, hoggy Jarvis még nem húzta le a maga 10.000 óráját?)

A fanyalgás természetesen csak viszonylagos. Nagyon nagyra tartok mindenkit, akik  képes összehozni valamilyen olvasható, értéklhető könyvet akkor, amikor a legtöbben már egy közepes blogbejegyzés megírását is óriási feladatnak, elviselhetetlen erőfeszítésnek érzik.

Egyébként  miket olvastál a nyaralás alatt?

Nem érdekelnek a sportoldalak és az egészséges életmóddal foglalkozó weboldalak sem. (Szinte) véletlenül kerültem a Livestong.com webhelyre. Aztán ott is ragadtam egy időre. Magával ragadott az elképesztő mennyiségű és változatosságú anyag és a profi kivitelezés.

• Lance Armstrong biciklizőgép alapítványa, a rákbetegséget túlélőket segítő Lance Armstrong Foundation egy éve indította el ezt a site-ot.
  
• Hét hónappal ezelőtt, 2009. elején Armstrong bejelentette, hogy csaknem 4 év kihagyás után visszatér a profi versenyzésbe.
• A napokban indult 2009-es  Tour de France versenyen Armstrong nem számíthat előkelő helyezésre, mégis ő az egyik legnagyobb sztár.

Minden jel arra utal, hogy Armstrong emberei nem az Esemény előtt 5 perccel jöttek rá, hogy "kellene valami weboldal", nem az utolsó pillanatban próbálták "felfuttatni" a weboldalt. 1,7 millió regisztrált tagnál, havi 4,3 millió látogatónál tartanak.

A Livestrong.com-on a Lance/Tour de France menü alatt megtalálsz mindent (blog, exkluzív videók, fotók, a legfrissebb doppingteszt stb.), amit az aktuális versenyről tudni érdemes, mégsem ez van a központban. Armstong neve erős márka, annyira erős, hogy még a fele is bőven elég a site címébe. Az egészséges életmód hazai bajnokaival ellentétben neki nem kell ott mosolyognia minden oldalon és nem kell kétes minőségű termékekhez adnia a nevét. Elég, ha tudjuk, hogy a webhely mögött az ő alapítványa áll.

A Livestrong.com egyébként nem jótékonysági intézmény, hanem üzleti vállalkozás, ami a reklámokból és a tagsági díjakból termel bevételt.  A tagságot egyébként nem erőltetik, rengeteg információ érhető el ingyen is. A szöveges információk és a rengeteg videó mellett természetesen a közösségépítésé a vezteő szerep. Fórumok, csoportok, futó- és bicikliutak ajánlása/megosztása stb.

Tölts el legalább 20 percet a Livestrong.com-on, majd látogass el a www.beresalexandra.hu, vagy a www.norbi.hu webhelyre. Nem csak a hazai fittnessguruknak, de a hazai webes szakembereknek is sokat kell még pedálozniuk ahhoz, hogy utolérjék Armstongékat.

Valamiért most, a tanév végén látta elérkezettnek az időt a könyörtelen 24/7 Wall St is, hogy kiossza az amerikai napilapos weboldalak idei bizonyítványát.

Hogy tövig ne rágd a körmöd az izgalomtól, gyorsan ide másolom a listát, de szerintem  nem is ez a lényeg.

1. The New York Times.  Grade: A
2. The Los Angeles Times. Grade: B-
3. The Washington Post. Grade: B-
4. The New York Daily News. Grade: B+
5. New York Post. Grade C
6. The Chicago Tribune. Grade: B.
7.  Houston Chronicle. Grade: D+
8. Arizona Republic  Grade: B+
9. The Denver Post Grade: B
10.  Newsday. Grade A-
11.  The Dallas Morning News. Grade: D-
12.  The Minneapolis  Star Tribune. Grade: B
13.  Chicago Sun-Times. Grade: B.
14.  The San Francisco Chronicle's website is known as SFGate.com. Grade: B-
15. The Boston Globe. Grade: D.
16. The Cleveland Plain Dealer. Grade: D+
17. The Detroit Free Press. Grade: B
18. The Philadelphia Inquirer website is called Philly.com. Grade: D-.
19. The Star Ledger. Grade: F.
20. St. Petersburg Times. Grade:. A-

Aki néha rákukkant az amerikai napilapos weboldalakra nem nagyon lepődik meg, hogy idén is a NYTimes.com kapta a legjobb osztályzatot. Megérdemli. Számomra sokkal érdekesebb az, amit az értékelés készítői a bizonyítványosztás bevezetőjében írtak.

Az elmúlt években gyilkos verseny alakult ki. A legnagyobb lapok megpróbálták olyan ütemben növelni online bevételeiket, hogy azok kompenzálják a nyomtatott lapok hanyatlását. 2008-ban bebizonyosodott, hogy ez így nem működik. A jobb hónapokban akár 15 millió egyedi látogatót elérő NYTimes.com bevétele az első negyedévben 8 %-ot esett. 42 millió dolcsi ugyan szép summa - ennyit szedett be a webről a  New York Times Company ebben az időszakban -, de ez még mindig csak a vállalat teljes bevételének a 12,6%-a. (Ahhoz azonban, hogy ennyi pénz összejöjjön, rengeteg energiát és jelentős összeget kellett előbb a webes kiadványokba invesztálniuk.)

.A Washington Post Company print bevételei az első negyedévben az egy évvel korábbihoz  képest 22 %-kal estek vissza. Az internet itt sem kárpótolta a kiadót. A "csak" havi 8-9 milliós látogatottságú Washingtonpost.com is 8%-os bevételcsökkenést könyvelhetett el és mindössze 23 millió dollárt termelt. Ez a kiadó teljes bevételének csak 14 százalékát éri el. (Azért érdemes arra is emlékezni, hogy az online bevételek alig néhány évvel ezelőtt még csak a lapok összes bevételének 1-3 százalék körül voltak.)

A nyilvánosan hozzáférhető adatokból jól látszik, hogy a napilapok webes változatát nem lehet többé olyan vésztartaléknak tekinteni, ahonnan a nehezebb időkben pótolhatók a kieső pénzek.  A legnagyobb lapoknál az online bevétel ugyan már az összbevétel 15 %-át közelíti, de ez még messze nem elég a nagy szerkesztőségek és a népes üzleti csapat fenntartására. (Arról nem is beszélve, hogy a Times, vagy a WaPo bezárásával azonnal visszaesne az online kiadások forgalma.)

Látni kell, hogy a napilapok nem tudnak a recesszió és az egyéb problémák elől a webre menekülni. Az online kiadás leginkább arra jó, hogy a lapok időt nyerjenek, amíg találnak egy megfelelő megoldást a kieső bevételek pótlására. (Hát igen, sajnos a 24/7 Wall St. dörzsölt elemzői is csak azt tudják megmondani, mi NEM működik...)

Érdemes elolvasni a rangsorolás módszertanával foglalkozó bekezdést is:

Nem volna tisztességes, ha egy clevelandi online laptól az MSNBC.com, vagy az AOL.com megjelenését, vagy funkcionalitását kérnénk számon. Ugyanakkor vannak dolgok, amik egyáltalán nem kerülnek pénzbe. Ilyen rendszerint a tartalom prezentálásának módja (elhelyezés, dizájn, a navigáció és multimédia szekció helye stb.) Még a szélsőségesen egyszerű webhelyek, mint például a Yahoo is rendkívül gondos tervezés eredményei.(Szerintem azok csak igazán.) A sokmilliós közönséget kiszolgáló oldalak tulajdonosai rengeteget tudnak látogatóik viselkedéséről. Az a mód, ahogy ezeken az óriási webhelyeenk áttekinthető marad a tartalom, a navigáció különösebb befektetés nélkül lemásolható. Mindenki maga dönthet, hogy él-e a rendelkezésére álló óriási, ingyenes minták tanulságaival.

Az elmúlt években a hazai honlapok tatarozásaival kapcsolatban én is többször is elmondtam, hogy kár olyan dolgok kitalálásán izzadni, amit mások korábban már jól megcsináltak. Különösen pazarló ez egy olyan piacon, ahol nincsenek (amerikai értelemben) komoly projektek, a tervezők nem rendelkeznek (nem rendelkezhetnek) akkora tapasztalattal), ahol a legnagyobb országos napilap weboldala is csak akkora forgalmat képes generálni, mint egy közepes amerikai város helyi újságának online kiadása.

A hazai online újságok átalakítása után mindig kitör a vita, mindig vannak, akik felismerni vélik, honnan is loptak a tervezők. Azt gondolom, nem azzal van a baj, ha innen-onnan (azért lehetőleg nem a hazai konkurenciától) átvesznek néhány motívumot. Szerintem ott a tévedés, hogy nem motívumokat, elemeket, hanem szerkesztési, elrendezési, megjelenítési alapelveket kellene átvenni. Ehhez persze sokkal alaposabb koncepció kellene (a megrendelő részéről is), mint a "legyen olyan, mint a ...".

A téma kimeríthetetlen, az olvasók viszont kimeríthetők. Aki még bírja, feltétlenül olvassa el az egyes webhelyek minősítésének indoklását is. Sokat lehet belőle tanulni.

Az elmúlt héten hozták nyilvánosságra a Digital Britain jelentés végleges változatát.
Fontos dokumentum, érdemes olvasgatni, de most mégsem erről akarok írni.

A Times Online még a Digital Britain megjelenése napján közölt egy összefoglaló cikket a jelentésről.  A cikk szerzője bizonyos Gordon Brown. Először azt gondoltam, hogy a brit miniszterelnök névrokona, de a cikk alá odaírták: "Gordon Brown is the Prime Minister"

A cikkhez eddig 306 olvasó szólt hozzá. A hozzászólások hangneme nem a hazai politikai fórumokon megszokott rettenet, de nem is a Gyurcsány-blogból ismert, tökéletesen kigyomlált szövegek sorakoznak itt. Van, aki arra figyelmezteti a miniszterelnököt, hogy a programban szereplő "szélessávú internetet minden háztartásba" cél Tajvanon már évekkel ezelőtt megvalósult, más csak azt jegyzi meg csendesen, hogy itt lenne az idő az új választásokra.  Tanulságos olvasmány.

Néhány hete írt Iván (a hvg.hu blogügyekért is felelős főszerk. helyettese), hogy szerinte nagyon elszaporodtak a Médiablogban a a "tw"-kezdetűdolgok. Ez persze nem főbérlői feddés - ez szerencsére nem szokásuk - , csupán olvasói vélemény volt  Én persze azzal érveltem, hogy a Twitter hónapok óta annyira "hot topic", annyira ezzel foglalkozik mindenhol mindenki, hogy muszáj írni róla. Közben azért beláttam, hogy a "vizsgált időszakban" valóban kicsit megszaladtak Twitterrel foglalkozó bejegyzések, amik kicsit háttérbe szorítanak más fontos témákat, közben ráadásul irritálják a Médiablog (még) nem twitterező olvasóit is.

Két hétig önmérsékletet gyakoroltam, de mostanra megint rengeteg twitteres mondanivalóm, linkem gyűlt össze. Most egyetlen bekezdésben összefoglalom a friss fejleményeket. Ha te allergiás vagy a "tw" kezdetű dolgokra, nyugodtan hagyd ki ezt a bejegyzést.

#epi09 - Twittres választási közvetítés az Indexen

Az #epi09 nem valami új szőrtelenítő.. Ez az a twitteres címke (ú.n. hashtag), ami a vasárnapi választásokkal foglalkozó hazai csiripeléseket jelölte. Az Index címlapján külön ablakot nyitott, ahol a pártokhoz kiküldött indexes tudósítók twítjei mellett (mérsékelt moderálás után) megjelentek az "amatőr" üzenetek is. A kezdeti technikai nehézségek után a dolog nagyszerűen működött és messze informatívabb volt, mint a tévékben rendszeresített politológusok ezerszer hallott okoskodása.

Time  - Címlapon a Twitter

A Time magazin legutolsó számában a  "How Twitter Will Change the Way We Live" (Hogyan változtatja meg a Twitter az életünket) című cikk volt a címlapsztori.. A cikk tehát nem arról szól, hogy néhány idióta 140 karakterben korlátozott üzenetekkel szórakozik, hanem arról, hogy a Twitternek köszönhetően (nem feltétlenül az alapítók szándékai szerint) újfajta párbeszéd alakulhat ki az emberke között. "Mellékesen" közölnek egy összeállítást arról, hogyan formálja át a Twitter az amerikai üzleti életet. (Lehet, hogy már megint túllihegik a dolgot, de nem jobb ez, mint a z itthon szokásos grimaszolás és  bagatellizálás?)

140 karakter hírnév

Jól látszik, hogy a Twitter mostanában érte el a hazai mainstream média ingerküszöbét. A Népszabadság cikkében sok mindről szó van, megszólalnak benne tudós szakértők is, csak éppen arra nem alkalmas, hogy megértesse az olvasókkal, mi a Twitterben az  érdekes, fontos, hasznos. (Lényegében az maradt ki a cikkből, ami a Time írásának a legfontosabb üzenete.)

A BusinessWeek, az Economist és a Time után végre a (nyomtatott) HVG-be is bejutott a Twitter. A "Csicsergő üzemmód" című cikk (igen, Horváth Zoltán távozása után is virul a "hávégés" címadási gyakorlat) a forgalommal, a felhasználók számának a növekedésével és a lehetséges üzleti modellekkel foglalkozik. Szegény előfizetők a lapból nem tudhatják meg, mi is az az izé, amire sok millió ember ennyire rákattant. Talán majd legközelebb. (A cikk sajnos egyelőre nem érhető el online.)

Hogyan, miért, hogyan lesznek a szkeptikus újságírókból lelkes Twitter-felhasználók? Erről érdemes elolvasni a Webisztán összefoglalóját. Arról pedig, hogy a hazai média derékhada milyen távolságra van az Index twitteres választási közvetítésétől, egyszerűen meggyőződhetsz: Elég, ha beírod a Hírkeresőbe a "Twitter" keresőszót és máris megláthatod, hogy itthon az elmúlt hét legtöbbet hivatkozott twitteres híre, hogy Lance Armstrong a Twitteren jelentette be gyereke születését. Ezúton is gratulálok!

Utószó:

Idén "Aranycsőr" (copyright by pollner) Twitter-verseny is indul a szokásos Goldenblog verseny függelékeként. 7500 ember nem tévedhet...


--------------
Két bejegyzés között kövess a Twitteren (is)
Linkek, hírek, ajánlatok.
358 ember nem tévedhet! (nagyot)

Konrád nemrég arról írt, miért nincs szüksége a papírmédiára. HH jól elvan "igazi" tévé nélkül. Mark Glaser (PBS Mediashift) nemrég felmondta ősrégi újság-előfizetését. Konráddal és HH-val ellentétben ő nem biztos benne, hogy ez a lépés pontosan egybe esett belső igényei alakulásával. Egy nemrég született bejegyzésében saját belső harcának drámai ecsetelése után felsorakoztatja a nyomtatott lapok mellett és az azok ellen szóló érveit. (Természetesen nem állom meg, hogy ne fűzzem azonnal hozzá saját megjegyzéseimet is.)

A papírmentesség előnyei

1. Környezetvédelmi megfontolások
A fákat én is sajnálom, bár azt olvastam, hogy ugyanaz a helyzet, mint a karácsonyfákkal: A kivágott fákat kifejezetten a papírgyártáshoz termesztik. A szállítás persze sok környezetszennyezéssel jár és feldolgozása is sok energiát használ. (Persze a digitális újságok előállításához, terjesztéséhez és olvasásához használt gépek sem napenergiával működnek...)

2. Nem kell előfizetési díjat fizetni

 "Olvashatom az újságot a weben, iPhone-on, vagy csökkentett előfizetési díjért a Kindle-en (Oh, Amerika) A médiavezérek ugyan nagyon hangoskodnak, hogy fizetni kell, de eltart egy ideig, amíg ebből lesz valami." (Itthon egyelőre nem látok olyan "prémium" tartalmat, amiért belátható időn belül pénzt lehetne kérni. Vagyis kérni lehet, de nincs aki fizetne.)

3. Szabadulás a kézbesítési problémáktól

Nincs több reklamáció a kézbesítetlen lapszámok miatt, nem dugul be többé nyaralás alatt a postaláda. (A Magyar Posta, illetve a MédiaLog valószínűleg többet ártott a hazai lapoknak, mint az internet.)

4. Hírek a körön kívülről

Glaser helyi ügyekben  eddig szinte teljesen a kedvenc lapjára (SF Chronicle) hagyatkozott. A szakítás óta motiváltabb, hogy körülnézzen az alternatív források (köztük a közösségi média) körül.

Persze korábban is nézegette ezeket a forrásokat, de most egészen máshogy teszi ezt. (Steve Rubel valamikor 2004-ben egy hetes "diétát" tartott: kipróbálta, lehet-e a mainstream média kikapcsolásával tájékozódni. Akkor még nem lehetett. Most simán elképzelhető.)

.5. Személyre szabható hírfogyasztás

Ha az ember megszabadul az "előre csomagolt tartalomtól" nagyobb hajlandósága lesz többet foglalkozni a különböző híraggregátorokkal. (DailyMe, Google Reader stb.) A hazai sajtó kínálatának áttekintése a kisebb méret és az erősen redundáns kínálat miatt miatt jóval egyszerűbb.

6. Megoszthatóság

Ha meg akarsz osztani egy cikket ismerőseiddel, csak egyetlen kattintás kérdése.
(Lényegesen egyszerűbb, mint az újságból kivagdosott cikkek küldözgetése postán.)

Az újságnélküliség hátrányai

1. A verhetetlen hordozhatóság elvesztése

Glaser ezt hosszasan magyarázza, de szerintem mindenki érti. Én egyébként gyakran hordozhatóvá teszem (= kinyomtatom) a weben talált hosszabb írásokat. (Tudom, csúnya dolog, viszont környezetellenes tevékenységemet azzal kompenzálom, hogy tömegközlekedek.)

2. Eltérő megosztási élmény

Más elküldeni egy cikket és más a melletted ülő kezébe nyomni egy cikket, orra elé tolni egy karikatúrát. Néha jó dolog későbbi időkre eltenni egy újságot. (Régebben én is elraktam egy-egy lapszámot, de rájöttem, hogy 1) soha nem találom meg azt, ami kellene 2) irtózom a poros papíroktól.)

3. Eldobhatóság

Összegyűrődik. elszakad, ráloccsan a kávé? Mindennapos történet. Ha ugyanez a vadonatúj Kindle olvasóddal történik: tragédia. A készülékeknek jobban alkalmazkodniuk kell környezetedhez (vagy neked kell megváltoznod). (Szerintem a mobiltelefonok már átmentek egy ilyen evolúciós folyamaton. Ha majd az e-olvasókból is hasonló lesz a választék, eldöntheted, hogy fizetsz-e az elpusztíthatatlanságért.)

4. Kényelmes hozzáférés

Az nyomtatott újságot jövés-menés közben bárhol megveheted, olvashatod, eldobhatod. Nem biztos, hogy állandóan hurcolni akarod majd magaddal az e-olvasót. (Dehogynem! Könyv, újságok, 10-20 oldal letöltött cikk nélkül most sem mozdulok ki hazulról.)

5. Bűnrészesség a napilapok kinyírásában

Glaser ugyan elismeri, hogy a napilapok válságáért jórészt maguk a napilapok a felelősek, ugyanakkor újságíróként siratja a nemes hagyományokat és a "régi szép időket." Ugyan már! Ráadásul a sajátos hazai körülmények miatt nálunk nemes hagyományokról nehéz beszélni.

A Editor & Publisher a Nielsen Online nyomán  nyilvánosságra hozta azt a táblázatot, ami a 30 legnagyobb forgalmú amerikai online újság oldalain eltöltött időt mutatja be.  Ebből kiderül, hogy az olvasók 2009. áprilisában átlagosan 11 percet szántak egy online újság tanulmányozására. A legtöbb kiadványnál az egy évvel ezelőtti méréshez képest is csökkent az érték.

Néhány adat (a második szám az egy évvel ezelőtti értéket mutatja)

NYTimes.com -- 0:29:57 -- 0:36:41
Wall Street Journal Online -- 0:07:22 -- 0:11:56
USATODAY.com -- 0:16:11 -- 0:10:23
washingtonpost.com -- 0:10:49 -- 0:12:55
Politico -- 0:07:07 -- 0:18:44

Első pillantásra elég ijesztő számok. Sokkal rosszabbak, mint a nyomtatott lapokra vonatkozó adatok. Könnyen levonhatjuk a következtetést, hogy az internetes hírfogyasztás a felületességnek kedvez. Ez talán igaz is, de azt hiszem, hogy a Nielsen Online számai mégsem erről szólnak.

Ha előfizetsz egy lapra, vagy megveszel egy újságot, általában több cikket is elolvasol benne. Nyilván azért veszed meg az adott lapot, mert érdekel, illetve ha már fizettél érte, próbálsz minél több információt kifacsarni belőle.

Az interneten máshogy működnek a dolgok. Ha egy cikk fel is kelti az érdeklődésedet, azonnal továbbkattintasz, ha mégsem érdekel. (Jól látszik ez a statisztikákban, amikor az ügyes címmel becsalogatott olvasók 80-90 százaléka 3 másodpercen belül "lepattan".)

A csökkenő olvasási  idő egyik oka, hogy egyre kevesebb online olvasó érkezik a címlap felől és egyre többen jönnek a Google, vagy különböző ajánlások irányából. Nem A, vagy B kiadványra, hanem egy-egy cikkre kíváncsiak. A másik ok a közösségi hálózatok növekvő népszerűsége. A legtöbb felmérés szerint ma már a közösségi hálózatokon való tevés-vevés  a legnépszerűbb internetes aktivitás. (Hosszú ideig az emailezés volt a verhetetlen bajnok). Sokan ott is hozzájutnak mindennapi betevő híradagjukhoz, nem mennek át az online lapok oldalaira.

A fenti adatok persze azt is mutatják, hogy  - nem túl nagy újdonság  - az emberek nem szeretnek a képernyőn  hosszú cikkeket olvasni. Nyilván elég sokan vannak azonban, akiknek hozzám hasonlóan nem a cikkekkel, hanem az online olvasással van a bajuk. A cikkeket kinyomtatók, az iPhone-on, e-könyvolvasón, PSP-n, vagy bármi máson olvasók csak összemaszatolják a szép statisztikát.

A gazdasággal együtt mély válságban lehetnek az amerikai dizájnerek is. A Newsweek.com után elég sokkoló az átalakított MarketWatch .com is.

Értem én ezt a fejléc-koncepciót, de nem szeretem. Mi értelme egy helyre kiemelni információkat úgy, higy azután a zsúfoltságtól használhatatlanná váljon az egész?
A nyitóoldal túlbonyolított kinyitós - becsukós felületei láttán már csak legyintek.
Érdemes viszont felfigyelni arra, milyen kiemelt szerepet kaptak a kommentátorok. (Hol van már a 10 évvel ezelőtti személytelen újságírás!)


Az utóbbi 1-2 évben egyre hasonlóbbá váltak egymáshoz az online újságok. Kialakult néhány olyan forma, megoldás, ami jól működött. Mindez jó tett a használhatóságnak, de ártott a márkáknak. Az interneten az emberek ritkán emlékeznek rá, mit, hol is olvastak. Tovább gyengíti ezt, ha túlságosan hasonlók az egyes kiadványok. A Newsweek.com és a MarketWatch.com átalakítását látva attól tartok, hogy egy új irány indult el, ami a használhatóság ellenében az egyéni megoldásokat erőlteti. Vagy lehet, hogy a válság hatására mostanában nem a legjobb (= legdrágább) tervezőket bízzák meg az online lapok átalakításával?

(Eredetileg egyébként a Neon.hu-ról akartam írni, de a végén úgy döntöttem, nem érdemes. Lehangoló, hogy az egyik legnagyobb kiadó hosszas előkészítés után csak egy ilyen, "kis színesekre épülő", a fantáziátlanságot harsánysággal  álcázni próbáló kiadvánnyal próbálkozik. Hiába a reciklált bulvártartalom, a "fiatalos" megjelenés, szerintem hamar kiég a neon.)

Semmiből nem lesz innováció. Most "kiderült", hogy a  NYTimes.com azért tud folyamatosan új fejlesztésekkel előállni, mert igen csinos kis fejlesztői labort működtet.

Zachary M. Seward, a Nieman Journalsim Lab munkatársa a napokban ellátogatott ide és tapasztalatairól háromrészes sorozatban számolt be.( Én ebből csak az első tudósításon rágtam át magam.)

Nick Bilton "design integration editor" (egyéb kacifántos titulusok is akadnak náluk) elmondta (és megmutatta), hogy munkatársaival intenzíven foglalkoznak az e-olvasókkal. Miközben azt kutatják, hogyan lehet ezekre a készülékekre optimalizálni a Times tartalmát, fontosnak tartják, hogy a lap munkatársait is "neveljék", segítsenek megérteni az újfajta tartalomfogyasztás lényegét.

Ebbe az irányba tartozik a netbook-os tartalomfogyasztás és megjelenítés kutatása is. Egyre többen használják ezeket a kis gépeket, érdemes tehát azzal is foglalkozni, hogyan lehet kis képernyőre optimalizálni a lapot. (Nem könnyíti meg a fejlesztők dolgát, hogy ez a piac sem egységes.)

Egy párhuzamos fejlesztés révén azokat kívánják kiszolgálni, akik nagy képernyőn, esetleg off-line kívánják olvasni a lapot. A cikkhez tartozó videón még csak a demót láthatjuk, de közben hivatalosan is debütált a Times Reader 2.0 (a teljes verzió fizetős).

A Nieman Journalism Lab oldalán megnézheted a videót és elolvashatod a szöveges átiratot is.

Eddig azt gondoltam, hogy a Kindle (az Amazon.com e-olvasója) cool/menő dolog. Most megtudtam, hogy nem. A Kindle Culture félhivatalos felmérése szerint a Kindle-tulajdonosok 38,4 százaléka 35-54 év közötti, 37,3 százalékuk 54 év feletti!

Kicsit alaposabban belegondolva érthető is a dolog. Az e-olvasók (nem csak a Kindle) egy régimódi ("old school") tevékenységhez, a könyvolvasáshoz kötődnek. A Kindle ugyan tud ilyen-olyan trükköket, de azok messze elmaradnak például a legkülönbözőbb alkalmazásokkal felturbózható iPhone lehetőségeitől.

Az e-olvasóért azok adnak ki 360 dollárt, akik haladni akarnak a korral, vágynak az elektronikus kütyü nyújtotta újdonságokra, de mégsem akarnak elszakadni a hagyományos könyvolvasás élményétől. Ezek az olvasók továbbra is ragaszkodnak a nagyobb felülethez, az egyszerre átlátható oldalakhoz.

Az új, már internet és mobil mellett felnőtt generációk számára a könyv/újság nem ilyen alapélmény. Ők már gond nélkül olvasnak hosszabb szövegeket is a képernyőről, médiafogyasztásra alkalmasnak tartják a PSP-t, vagy  a mobil kijelzőjéről. Számukra az iPhone kijelzője olyan óriási felület,. aminél csak különlegesebb helyzetben van szükség nagyobbra.

Friss pletykák szerint az Amazon hamarosan egy nagy képernyős, kifejezetten újságolvasásra tervezett e-olvasót dob a piacra.  A Kindle Culture felmérésének eredményeit olvasva nehéz elképzelni, hogy ezzel gyors, átütő sikert érnének el. Örülnék, ha nem lenne igazam.

Vasárnap túlterheltség miatt összedőlt a Nemzeti Lóverseny Kft. informatikai rendszere, így a vállalat nem fizet a nyertes fogadóknak, hanem mindenkinek névértéken visszafizeti a lovipénzt. A Kockablog a Lóverseny játék részvételi szabályzatából vett idézetekkel tarkított bejegyzésben felveti, hogy esetleg nem is annyira véletlenül omlott össze az a rendszer. A választ nem tudom, a téma nem pörög túlzottan az interneten.

Egy héttel az eset előtt egy másik különös esemény történt. Az Amazon.com eladási listájáról (Amazon sales rank) váratlanul eltűntek, illetve hátrább sorolódtak a meleg, leszbikus, biszex...(amerikaiul LGBT) könyvek. (A részleteket elolvashatod a Könyvesblog további linkeket is tartalmazó bejegyzésében.)

Nagyon gyorsan óriási botrány kerekedett - a tiltakozás szervezésének legfontosabb eszköze most is a Twitter volt. (Érdekes, hogy az utóbbi időben minden nagyobb, az interneten gyorsan terjedő botrány a hétvégeken tör ki.) Az Amazon.com szóvivője elég gyorsan reagált, közölte, hogy szó sincs semmiféle diszkriminációról, egyszerű technikai hiba történt, amit máris kijavítottak. Természetesen minden érintettől ezúton is... (A Nacional Coalition Against Censorship szemléletes ábrán mutatja be az egész történetet.)

Vannak, akik elfogadják ezt a bocsánatkérést (miért is volna érdeke az Amazonnak levenni a listáról a jól fogyó könyveket), mások továbbra is érvek egész sorával próbálják bizonyítani, hogy igenis, összeesküvésről van szó. (Ha a Twitter keresőn rákeresel az #amazonfail címkére, bőven találsz ilyen véleményeket.)

Az esetnek két, messzebbre is mutató tanulsága van. Az egyik, hogy az (elvileg) végtelen mennyiségű információ korában is hihetetlenül ki vagyunk szolgáltatva néhány információfeldolgozó vállalatnak. A Google, az Amazon.com és a Wikipedia jelenleg megkerülhetetlen. Az információs nagyhatalmak csak egy szeletet képesek megmutatni a világból. Arról, hogy ez a szelet mit tartalmaz, hogy néz ki, hogyan jelenik meg, ők döntenek. 

A Nagyokkal szemben nincsenek igazi alternatíváink. Kártyáikba csak ritkán, rövid időre pillanthatunk bele. Védekezésül tehát szervezkedünk, sustorgunk, találgatunk. Az alulról, a Twitteren, Facebookon szerveződő mozgalmak komoly nyomást gyakorolhatnak a vállalatokra, de az őszinteség, átláthatóság ezen az úton nem erőszakolható ki.

Megoldási javaslattal sajnos én sem szolgálhatok. Továbbra is ajánlom mindenki figyelmébe a továbbra is aktuális (egyre aktuálisabb) Epic 2014 című videót.. (Szerinted valóban csak 2014-ben veszi át a "Googlezone" a világuralmat?)

 Az e-könyvolvasókkal (Kindle, Sony Reader) kapcsolatos viták általában arról szólnak, hogy menniyre kezelhetőek ezek az eszközök, valóban az olvasási élmény része-e a fizikai birtoklás, a nyomdaszag. Lehet itt újabb és újabb köröket futni, de azt hiszem, hogy egy kiforrott, elfogadható árú e-olvasó gyorsan eldönti majd a kérdést.

Steve Johnson cikke Wall Street Journalban sokkal többről szól. Nagyjából arról, hogy az e-könyvek, az e-olvasás terjedésével alapvetően változik meg a könyvekhez való viszonyunk.

Az elmúlt 15 évben a digitalizáció, az internet, a kereshetőség és a közösségi média hatására  teljesen átalakult az a mód, ahogy az újságokat, folyóiratokat olvassuk (újabban az is, ahogy a tévéműsorokat nézzük.) A könyvolvasás eddig szinte érintetlen maradt.

A Kindle könyvolvasóval szerzett tapasztalatok alapján máris látszik, hogy az e-olvasás és az azonnali online vásárlás lehetősége átalakítja a könyvekhez való viszonyunkat. A Kindle ösztönzi az impulzusvásárlást. A Kindle-tulajdonosok több könyvet, és részben más könyveket vesznek, mint korábban.

Más a hagyományos és  az e-olvasóra letöltött könyvhöz való viszonyunk. Az e-könyvet ugyanúgy hamarabb félbehagyják az olvasók, mint az online olvasott cikkeket. Megszűnik a "most már elolvasom, ha megvettem" nyomás.

A könyvek tömeges digitalizálása és a Google Könyvkereső gyors fejlődése következtében hamarosan a könyvek is bekerülnek az információs vérkeringésbe. A kereshetőség, átláthatóság egészen új dimenziókat nyit meg számunkra. A könyvoldalakhoz, bekezdésekhez, vagy akár mondatokhoz fűzött megjegyzések, hivatkozások viszont teljesen átalakíthatják a könyvolvasást. (Lehetséges, hogy a "lineáris", borítótól bortóig tartó olvasás néhány év alatt ódivatúvá válik?)

Ahogy a könyvek felkerülnek az internetre, megváltozik a kereshetőségük és átalakul az a mód is, ahogy az emberek beszélnek róluk. Többé nem egyedül olvasod a könyveket, hanem egy globális könyvklub tagjává válsz. Figyeled mások véleményét és megosztod saját észrevételeidet is.

Természetesen a Google indexeli az internetre kerülő könyveket és besorolásuknál figyelembe veszi a rájuk mutató linkeket is. A könyvek írásánál, szerkesztésénél, a közösségi médiában való elhelyezésüknél egyre nagyobb szerepet kap majd a keresőoptimalizálás. A hagyományos, papíros gondolkodású szerzők az új világban eleve hátrányba kerülnek...

Mindez csak néhány kiragadott és meglehetősen szabadon interpretált gondolat Johnson kitűnő cikkéből. Érdemes elolvasni az egészet.

Az egyik MediaTalk podcastban hallottam, hogy a Guardian takarékossági okokból bezárja legtöbb helyi ("vidéki") szerkesztőségét. Az újságírók a továbbiakban otthonról, vagy kisebb, olcsóbb, bérelt irodákból dolgoznak. A beszélgetésből úgy tűnt, hogy sem az érintettek, sem az eseményeket a (még) biztonságos londoni irodából figyelő kollégáik nincsenek a dologtól feldobva.

Egész máshogyan látja a dolgokat Parrick Thornton, aki egy alapos és igen lelkes bejegyzést írt az iroda nélküli, vagyis távmunkával működő szerkesztőség előnyeiről.
Az újságírónak vagy a "terepen" kell anyagot gyűjtenie, vagy a cikkein kell dolgoznia ehhez pedig teljesen felesleges bejárnia valamilyen irodába. Az utazás elvesztegetett idő, a szerkesztőségi zűrzavarban pedig rendkívül rossz a munka hatékonysága. Az értekezletek többsége tiszta időpocsékolás, a kollégák hülye vicceit pedig jobb emaliben megkapni (gyorsan törölhető). Persze a konyhai "szocializáció" fontos, de biztos, hogy megéri ezért egy irodaházat fenntartani?

A virtuális szerkesztőség működtetéséhez már minden eszköz adott:

• A közös szerkesztéshez (amikor a rovatvezetőd kiheréli az írásodat) kiválóan alkalmas a Google Docs (Én évek óta abban írok mindent.)
• A levelezésre adott a Gmail (évekre visszamenően elérheted összes leveledet)
• Telefon, azonnali üzenet - Skype
• Gyors locsogás a kollégákkal - Twitter
• Hangfájlok megosztása - Mevio (Thornton ezt használja, én nem simerem)
• Nagy fájlok küldése - YouSendIt
• Háttértár - Dropbox

Sorolhatnám még a további, jórészt ingyenes, vagy egy szerkesztőség számára könnyen megfizethető eszközöket, de nem ez a lényeg. A közös távoli munkát segítő eszköz bőven akad, sokan évek óta használják is őket. Jócskán vannak viszont, akik ragaszkodnak a megszokott szerkesztőségi szobájukhoz, asztalukhoz, székükhöz. Sokan közülük csak amolyan "internetes hóbortnak" tartották azokat az eszközöket, amikről néhány lelkes kollégájuk már egy ideje locsog. Most nekik is el kell gondolkodniuk arról, mi legyen ezután: A munkahelyüket áldozzák fel, vagy csak az irodájukat? Takarékossági megfontolásból rúgjanak ki újságírókat, vagy inkább zárják be az irodát és dolgozzanak a jövőben virtuális szerkesztőségben?

A virtuális szerkesztőség nem kompromisszum, hanem a munkavégzés rugalmas, korszerű formája. A régi fajta szerkesztőséghez való ragaszkodás, a "szakma hagyományaira" való hivatkozás, a "szerkesztőségi kultúra" védelme a legtöbbször nem más, mint  a változástól való félelem álcázása. Részben érthető is ez a félelem. Néhány egyszerű eszköz használata elég gyorsan elsajátítható. Egy új szemlélet elfogadása sokkal hosszabb, bonyolultabb folyamat.

Az EveryBlock.com fantasztikus dolog. Olyan "hiperlokális" hírszolgáltatás, amiről sokat beszélnek, de igazából csak nagyon kevés helyen valósult meg. (Ha nem tudod, miről van szó, puskázz a Médiablog egy korábbi bejegyzéséből.)

Az EveryBlock igazán nagy hibája, hogy nem tudhatom meg belőle, kinyit-e újra a Háros úti zöldséges, igaz-e, hogy újabb betörés volt a Dankasirály utcában és hogyan változott a nyitvatartási idő a Gádor utcai patikában. Az EveryBlock ugyanis jelenleg csak 11 amerikai városban működik.

Néhány hónap múlva változhat a helyzet. Az EveryBlock vezetői bejelentették, hogy nyilvánossá teszik programjuk forráskódját. Ezzel (elvileg) lehetővé válik, hogy bárhol a világon EveryBlock oldalakat hozzanak létre.

Az EveryBlock (és minden hasonló kezdeményezés) csak akkor működőképes, ha megfelelő adatokkal etetik. Az amerikai városokban (és még sok helyütt a világban) elérhetők azok az üzleti, illetve kormányzati/önkormányzati/hatósági adatbázisok, amik alapján egy ilyen szolgáltatás sikeresen működhet. Nem vagyok szakértő a témában, de attól tartok, nálunk kevés az ilyen korszerű, naprakész, internetes megosztásra is alkalmas adatbázis. Hiányzik az adatbázisok "kinyitásához" szükséges szemlélet is. (Javíts ki, cáfolj meg, ha tévednék.)
Attól tartok, számomra a legfontosabb hiperlokális információforrás továbbra is a helyi szóbeszéd marad.

Van portfóliód? Nem részvényportfólióra gondolok, hanem egy olyan gyűjteményre, amivel munkát keresve bizonyítani tudod, milyen kitűnő újságíró vagy. Felejtsd el a kinyomtatott cikkeket, fénymásolt újságoldalakat. Készíts (készíttess) inkább saját weboldalt. Egy szépen kivitelezett online portfólióval a legtöbb szerkesztőt könnyen elvarázsolod. (Vagy megrémíted.)

A 10.000 Words egy friss bejegyzése 7 ilyen portfóliót mutat be.
Hét anyag, hétféle közelítés. (A portfólió - tulajdonosok többsége persze nem szövegipari dolgozó, de ez nem bizonyít semmit, legfeljebb azt, hogy a fotósok, videósok, multimédiások előnyben vannak, ha mutatós anyaggal kell kirukkolni


Érdemes megnézni például Lauren Rabaino oldalát. A grafika nekem ugyan nem tetszik, viszont lenyűgöző, Rabaino a mennyi mindenhez ért!

Gabriel Dance oldalán először azt hittem, hogy csak kedvenc linkjeit gyűjtötte össze. A linkekre kattintva azután gyorsan kiderült, hogy a NYTimes.com-ra mutató linkek saját munkáihoz vezetnek. (Dance a Times interaktív csapatának oszlopos tagja.)

Jó, ha a portfólió oldal tartalmazza önéletrajzodat, legfontosabb munkáidat (időnként érdemes ellenőrizni, hogy élnek-e a linkek), elérhetőségedet. A legtöbb portfólióban szerepelnek azok a helyek - többnyire közösségi hálózatok - ahol elérhető vagy a weben. A blog (szakmai) szinte kötelező. (Ezeket persze csak akkor érdemes megadni, ha olyasmit csinálsz ott, aminek köze van a szakmádhoz.)

További 15 újságíró-honlap érhető el a 10.000 Word egy régebbi bejegyzésébel. Mielőtt belevágnál saját honlapod elkészítésébe, érdemes ezekből is ihletet meríteni.

Kicsinosodott a South Wales Echo. (Ne szégyelld magad, ha eddig nem hallottál róluk.)
Az átalakulást egy ügyes kis videóval jelentették be.




A mozi láthatóan nem hollywoodi költségvetéssel készült, inkább lelkes házi barkácsmunka. Ennek ellenére sokkal szimpatikusabb (és minden bizonnyal eredményesebb), mint a mifelénk ilyenkor rutinszerűen kiadott és a szaklapokban megjelent semmitmondó sajtóközlemények.

Itthon valahogy nem szokás nagy felhajtást csinálni a tatarozott honlapok körül. Kihagyott lehetőség. Szerénység, vagy hülyeség az újra-bevezetési kampány kihagyása?
Igaz persze, hogy az utóbbi hetek terméséből sem a szemkápráztató Képes Sport.hu-val, sem pedig a "korszerűsített" Danubius Rádió honlappal  nincs miért dicsekedni.

"A redesign lezárult, felejtsük el!"

"Nem az Egyesült Államokban élő személyek: Ez a kiegyezés érintheti Önt, mert fedezi a nem az Egyesült Államokban kiadott könyveknek az USA-ban érvényes szerzői jogokkal kapcsolatos érdekeit."

Ezt az érdekes szöveget a Népszabadságban megjelent fizetett hirdetésben ("Jogügyi értesítés") olvastam. A szöveg hemzseg az olyan újszerű megfogalmazásoktól, mint például ez: "A kiegyezés, ha a Bíróság jóváhagyja, felhatalmazza Google-t arra, hogy az Egyesült Államokban szerzői joggal rendelkező könyveket és mellékleteket letapogasson, és fenntartson egy elektronikus könyv adatbázist."

Világos. A Google "jogi értesítésének" fordítását egy olyan kínai cégnek adta ki, amelyik magyar nyelvű használati utasítások írásával már régóta szórakoztatja az igényesebb olvasmányaikra fogékony közönséget.

Ha nem tudod valamelyik lapban elcsípni a Google remekművét, a www.googlebooksettlement.com   oldalon pótolhatod a mulasztást.

Nem csak Barack  Obamától, de stábjától is csodákat vár a világ. Például azt, hogy a kormányzati kommunikációban is valósítsák meg azt a hatékonyságot és nyitottságot, ami a két éves kampány egyik legnagyobb erőssége volt.

A Washington Post beszámolóját olvasva kicsit megkönnyebbültem. Hiába fogja össze külön igazgató a kormányzati internetes tevékenységet, hiába van rengeteg jól képzett embere, hiába támogatja őket egy sereg külső tanácsadó, egyik napról a másikra ők sem voltak képesek valami nagyot, újat, áttörőt csinálni.

Sőt, a cikk arról szól, hogy az új stáb beköltözése a Fehér Házba leginkább a keresgéléssel telt el. Mindenki kereste a szobáját, a székét, a számítógépét (+ a belépési kódot), azt sem volt könnyű kideríteni, melyik weboldalt honnan lehet(ne) frissíteni. A legtöbb új embernek az is gondot okozott, hogy miközben korábban Mac-en dolgoztak, most PC-k elé kell ülniük... És persze biztonsági okok miatt nincs Facebook csoport, nincs IM, nincs...

A kaján megfigyelők most azt mondogatják, hogyha Obama kampánya egy kecses iPhone volt, a kormányzati online kommunikáció pedig inkább egy régi, tárcsázós telefonra hasonlít. Persze biztos vagyok benne, hogy nem fognak megrekedni ezen a szinten, inkább csak az a kérdés, mennyi idő alatt közelítik meg a sokak által elvárt szintet.

 Közel két éve írtam már arról, milyen hatásosan dolgozhatók fel címkefelhőkké (tag clouds) szövegek. Ha egyesek fülének a politikai beszédek muzsikának is hangzanak, valójában azok is írott szövegeken alapulnak, vagyis ilyen módon feldolgozhatók. Nagyon tanulságos, milyen kulcsszavak ugranak ki a hallgatva - olvasva egységesnek tűnő masszából!

Most Sárközy Ildikó, a kitűnő Netkutatások blog szerkesztője hívta fel figyelmemet a NY Times.com friss és aktuális elnöki beavatási beszéd összeállítására.  Húzkodod a csúszkát és 1789-től napjainkig csúszkálhatsz az amerikai történelemben. Pofonegyszerű az egész. Nálunk persze az kapná az első pofont, akinek eszébe valami hasonlót csinálni. Most nem is arra gondolok, hogy már a magyarok őseit illetően is nehéz lenne konszenzusra jutni, csupán arra, hogy egy ilyen oldal programozása valóban egyszerű, de az anyag összegyűjtse, szerkesztése azonban komoly munka. Honnan lenne rá pénz? Kinek érné meg?

Talán majd akkorra felzárkózunk egy ilyen feladathoz, mire Magyarországon megválasztják az első cigány köztársasági elnököt.

A Bivings report 2008. végén is megvizsgálta, hogyan használják ki az online média által kínált lehetőségeket a legnagyobb napilapok (webes kiadásai).

Érdekesek a friss adatok is, de számunkra mégis kicsit olyanok, mintha a Marson kiadott újságok webhasználatáról szólnának. Mi köze ezeknek a számoknak a hazai dolgainkhoz? Talán számunkra is többet mond, ha összehasonlítjuk az elmúlt 3 év felmérései során szerzett adatokat:



Megjegyzéseim:

1. Valamennyi vizsgált online lap kínál RSS értesítőt. A növekedés látványos. Fontos kérdés - itt erre nem kapunk választ -, hogy vajon ez valós igényt elégít ki, vagy az RSS amolyan olcsó sallang (mint a hazai portálokon a névnap kijelzése) - sok értelme ugyan nincs, de kitenni nem kerül semmibe. (Persze azt sem ártana tudni, mit kínálnak a vizsgált lapok az RSS-ben - Címet, összefoglalót, vagy teljes szöveget?)

2. A videó természetes és "kötelező" elem a tartalmi kínálatban. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a videó önmagában már nem erény. Már itthon sem esik senki sem transzba attól, ha egy oldalon videót talál. A kérdés inkább már az, mi van ebben a videóban. A rendkívüli, szenzációs felvételeket (katasztrófa, baleset stb,) kivéve csak a nagyon profi munkák számíthatnak a közönség érdeklődésére.

3. Hozzászólás a cikkekhez, elrakás a könyvjelzők közé (bookmarking.) Ez a két terület, ahol a tavalyi évhez képest a legradikálisabb ugrás történt. A hozzászólásokkal kapcsolatban itthon még mindig erősek a görcsök. (Ahol engedik a hozzászólásokat, gyakran ott sem vesznek részt az újságírók a "beszélgetésekben".)

4. Regisztráció. Az elmúlt 1 évben itt a legnagyobb a visszaesés. A vizsgált lapok - joggal - félnek tőle, hogy a "nem szeretem" regisztráció erőltetésével olvasókat vesztenek.

Mindenképpen javaslom a Bivings Report tanulmányának alapos tanulmányozását.

Az ünnepközi kómában akadtam Doransky december 19-i bejegyzésére, amiben ezt írja: "Mostanában egyre többen olvassák a bejegyzéseinket Google Reader-en keresztül, az már biztos, hogy itt sem menő magadat aktívan mások arcába lökni."

A bejegyzéshez hozzászólók általában árnyaltabban gondolkodnak a kérdésről, de a legtöbben érvelés helyett megmaradnak a "szerintem ciki/szerintem nem ciki" szinten.

Szép dolog a szerénység, szimpatikus, ha valaki nem saját magát akarja állandóan az előtérbe nyomni. Vannak persze kivételek. Például, ha ez ember azért ír ezt-azt, hogy mások elolvassák. Lehet persze arra várni, hogy spontán módon felismerjék-elismerjék, de tudomásul kell venni, hogy egy újságcikk, vagy egy blogbejegyzés gyorsan romló áru; általában csak nagyon rövid ideig eladható. (Még soha nem hallottam olyat, hogy riportot a szerző halála után évtizedekkel fedeztek volna fel.)

Bevallom, a TurulMeme indulásakor én is elgondolkodtam azon, hogy a naponta megosztott több tucat "talált" link mellett megoszthatom-e saját bejegyzéseimet. Hamar beláttam, hogy álszentség volna ennek az ellenkezőjét tenni. Ha hiszek saját írásaimban, fontosnak, érdekesnek, vagy hasznosnak tartom mondanivalómat, miért ne hívatnám fel a figyelmet rájuk? (Szerénytelen a kereskedő, aki kirakja a kirakatba áruját?)

A Google Reader, vagy a TurulMeme linkmegosztásaira való feliratkozás önkéntes, erős túlzás tehát a saját linkek ajánlását itt egyszerű spamnek nevezni.

Érdekes, hogy milyen sokan vannak, akik ellenzik, ízléstelennek tartják az "önajánlást", ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy a lehető legjobb helyezést kapják a Google-találatok között. A keresők, vagyis a keresési eredmények színfalak mögötti, a felhasználók többségének tudtán kívüli manipulálása - végső soron ez a SEO - rendben levő, saját munkánk nyílt, egyértelmű ajánlása szégyellni való csúnya dolog? Tényleg így gondolod?

Miközben én az ünnepi töltött káposzta alkatrészeiért álltam sorba, a Webisztán már megírta a lényeget: Itt A Google Hírek, vagyis a magyar hírforrásokból dolgozó, magyar nyelvű Google News.

Nagy dolog, óriási megtiszteltetés, de nem hiszem, hogy gyökeresen változtatná meg a hazai hírzabálók életét. Feltételezem, hogy aki csak át akarja futni a főcímeket, vagy egy témára akar rákeresni, az továbbra is a Hírkeresőt használja, aki meg pontosan tudja, melyik hírforrások érdeklik, inkább saját RSS olvasót használ. Az a kisebbség, aki témák, nem pedig hírszolgáltatók szerint akarja látni a híreket, eddig kitűnően elvolt a Mitörtént.hu -val.

Mielőtt elájulnál a váratlanul kapott karácsonyi ajándéktól, nem árt alaposabban megnézned, mi is van a szép csomagolópapír alatt. A helyzet ugyanis az, hogy a hobbioldalként készített és működtetett Mitörtént.hu (pillanatnyilag) lényegesen jobb, mint a Google Hírek. Gyorsan el is mondom, hogy szerintem miért.

1. Elérés -  A http://hirek.google.hu, vagy a http://news.google.hu címet beírva a Google News főoldalára kerülsz és csak egy lehúzós menüben való turkálás után kapod meg a magyar nyelvá híreket. A http://mitortent.hu/ cím természetesen azonnal a magyar hírgyűjtő nyitóoldalára visz.
Mitörtént.hu - Google Hírek 1:0

2. Áttekinthetőség - Ha szeretném látni az adott témához tartozó összes hírforrást, azokat a Google Hírek új oldalon nyitja meg. A Mitörtént.hu ezt az oldalon belül teszi (AJAX, vagy mi). Gyorsabb, áttekinthetőbb, kényelmesebb a továbbhaladás a többi hírrel.
Mitörtént.hu - Google Hírek 2:0

3. Témák - A Google Hírek vezető anyagai (2008.12.23 14:13): Hamis ajánlószelvények (Ferencváros), Bejegyzett élettársi kapcsolat, Beiktatták a új román kormányt, Sportprogramok a téli szünidőre (huh, lúdbőrős lett a hátam az izgalomtól)
Mitörtént.hu: MÁV helyzetkép, Ferihegyi helyzetkép, Nő a fizetési idő a cégeknél, Almássy-ügy
Mitörtént.hu - Google Hírek 3:0

4. Címkézés - Google New - nincs, Mitörtént.hu - van
Mitörtént.hu - Google Hírek 4:0

Nem akarok nagyon igazságtalan lenni, ezért most abba is hagyom
Közben máris vérzik a szívem, hszen tisztában vagyok vele, hogy hosszabb távon itt is "az erősebb kutya baszik" elv érvényesül.

Egy ágyban az ellenséggel? (Mindig ezek az blőd filmcímek jutnak az eszembe...) Inkább egy oldalon a konkurenciával.

A NY Times új, Times Extra szolgáltatását bekapcsolva a NYTimes.com címlapján a saját címek alatt rusnya zöld színnel megjelennek a versenytárs lapok kapcsolódó címei is. Csak egy kattintás, nem kell semmit letölteni egy másik kattintással pedig visszaállítható az eredeti állapot.

A Times Extrát a Blogrunner.com működteti, ami nagyjából olyasmi, mint a Mitortent.hu, csak kicsit nagyobb pályán, több forrásból dolgozik. Óhatatlanul elmereng az ember: Mi történne, ha például, ha az Index az intenzív befelé linkelés helyett/mellett betöltené a Mitortent.hu-ból származó linkeket?

A NYTimes.com (a ronda zöld linkek ellenére) egy újabb lépést lépett előre, amitől a hazai online média egy újabb lépéssel távolabbra került az élvonaltól.

Tovább hízik a Turul, bő 2 héttel a start után a linkmegosztót nem használók számára is tanulságos lehet megnézni, milyen tartalmat osztanak meg benne az emberek. A TurulMeme főoldalára, a Népszerű megosztások közé azok a linkek kerülnek ki, amiket az elmúlt 4 (8/12/24) órában a legtöbben osztottak meg. Ha jól érzékelem, a helyezést még súlyozza a hozzászólások száma, illetve az is, hogy a link "gazdája" általában milyen aktív megosztó. (Ez utóbbiban nem vagyok biztos.) Az, hogy a linkek többszöri megosztása itt szavazatként működik némileg ellentmondásos, hiszen a Turul elvileg a fontos/érdekes információk megosztásáról szól, a többszöri megosztás pedig csak redundáns információkat tartalmaz. (Mivel most nem a Turul működését, hanem a felhozatalt kívánom vizsgálni, gyorsan tovább lépek.)

Elég egy pillantást vetni a Népszerű megosztások 24 órás listájára és látszik, hogy máris beállt a magyar webet továbbra is jellemző (t)rend: A megosztások 98 százaléka informatikai téma, a maradékon osztoznak a jópofaságok, a tudományos linkek és minden más egyéb. A bel- és külpolitika hiányán nem csodálkozom, a kultúra távollétét csak fájlalom, viszont meglep, mennyire nincs jelen a sport!

Miközben a frissen frissen beküldött linkek között továbbra is találhatók angol nyelvű ajánlatok, a népszerűségi listán ezek szinte soha nem bukkannak fel. A friss linkek között csak az angol linkek reprezentálják az idegen nyelvű információkat, német, francia, olasz, szlovák, japán...linkekkel még nem találkoztam.

A turulozók ajánlásaiban a blogok sokkal magasabban reprezentáltak, mint a "külvilágba". A mainstrem média cikkei közül egyértelműen az Index szerepel a legjobban - szinte minden nap kerül ki indexes cikk a legnépszerűbbek listájára. Gyakori és sikeres szereplő a hvg.hu is - gyanítom, hogy a szerkesztőségben is vannak, akik felismerték a turul ajánlásaiban rejlő lehetőséget. Időnként felbukkan még az Origo (leginkább a Techbázis), az informatikai kiadványok (HWSW, SG.hu). Ha ritkábban is, de szerepelt már az FN.hu és volt aki már látott - igaz, csak egyszer -  Zoom.hu-s cikket is. Nyoma sincs viszont a politikai napilapoknak (nem látszik, hogy nagyon hasítana a Népszabadság Online) és a gazdasái válság ellenére sem kapnak helyet a gazdasági napilapok anyagai.

A Turul felhasználói köre a "nehéz fiúk" (power users) közül kerül ki, így természetesen nem reprezentálják a hazai internetezők táborát. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy érdemes figyelni a megosztások alakulását.

A zártkörű (létezhet ilyen a magyar weben?) teszt után hivatalosan is bárki által látható és látogatható a megújult Blogter.hu.
A Blogter.hu a hazai közösségi média egyik legfontosabb oldala (+ nosztalgikus érzések a hajdani bábáskodás maradványaként) - nyilván írni kellene róla valamit.

Steve Krug találóan írja könyvében, hogy a honlapfejlesztéssel foglalkozók rossz tesztelők, mert végtelen számú hibát képesek észrevenni, de közben elvesznek a részletekben. Én még ennél is rosszabb vagyok, mert amellett, hogy részt vettem számos honlaptervezési projektben, rengeteg honlapelemzést és honlapkritikát is írtam. Nem kezdek tehát most arról írni, hogy letisztultabb és átláthatóbb lett a Blogter.hu, de... -  inkább egy másik honlappal kapcsolatos kritikákra hívnám fel a figyelmet:

Az általánosan elterjedt népi bölcsesség szerint minden átalakított honlap komoly indulatokat vált ki. Mindig rengetegen vannak, akik körömszakadtáig ragaszkodnak a legrettenetesebb felülethez is. (Emlékezzünk csak az Index legutóbbi átalakítása utáni általános felhördülésre...) A Guardian.co.uk-n megjelent kritikájában tegnap Andrew Brown egyszerűen csak minden idők legrosszabb átalakítási projektjének nevezte azt, aminek az eredménye a napokban a nyilvánosság elé került FT.com Mindenképpen figyelemre méltó cikk. Egyrészt azért, mert az egyik lap a másik lap dolgaival foglalkozik (nálunk hallgatólagos egyezmény szerint ilyesmit tenni "nem illik"), másrészt mert azt mutatja, hogy a Guardiannél (és más vezető külföldi lapoknál) akad olyan szerző, aki képes szakszerűen, az olvasók számára is érthtő módon írni egy weboldalról. (Gondolj csak bele, kedvenc napilapodnál ki lenne alkalmas ilyesmire?)

Brown legnagyobb bánata, hogy a FT.com új nyitóoldalán sokkal kevesebb az információ, mint a korábbi változaton volt. Nagyobb betűk, több üres tér ("levegő") a szövegek között, kisebb információsűrűség. A kritikus szerint az FT.com most leginkább egy Wordpress bloghoz hasonlít, ami persze önmagában nem baj, de  a világ egyik vezető pénzügyi-gazdasági webhelyeként talán nem ez a cél.

Most legyünk okosak. Az egyik szakértő szerint csökkenteni kell az átláthatatlan oldalak információsűrűségét, növelni az áttekinthetőséget, a másik szerint viszont éppen ellenkezőleg, az FT.com jellemzően szakmai (nem pedig nézelődő) közönségének nem "felhasználói élményre", hanem gyors és használható információkra van szüksége.

Nem akarok igazságot tenni, inkább Martin Belam bejegyzésére hívnám fel a figyelmet. Belam nem csak dumál, hanem azonnal néhány változtatást is végrehajtott az FT.com-on. Tanulságos, bőségesen illusztrált bejegyzés.

10-12 éve még - a szolgáltatók árpolitikája mellett -  a webes tartalomhiány volt a hazai internet fejlődésének a legkomolyabb akadálya. (Az árból ugyan nehezen engedtek, viszont több internetszolgáltató is saját tartalomgyártásba kezdett. Így született az azóta elhalt DataNet Online, az Elender Online, vagy az azóta is prosperáló Origo.

A várt élénkítés csak részben sikerült, még évekkel később is nagyítóval kellett keresni a weben a magyar nyelvű tartalmat.

Tegnap "kutyázás" közben szóba elegyedtem egy nénivel, aki említette, hogy iskolába járatja a kutyáját. Mivel az én ebem is neveletlen, megkérdeztem, hova járnak. Miután az "arra, nem messze, az erdő után" eligazítás nem elégített ki, a néni pillanatnyi habozás nélkül pontosított: Kutyakiképző-pont-kom.

Ühüm. Az egyik, hogy ma már a kültelki kutyaiskolának is van honlapja - az más kérdés, hogy milyen - a másik, hogy a kisnyugdíjas kutyabarát néni, aki szabadidejét nem a monitor előtt tölti a legnagyobb természetességgel párosítja a kutyaiskolát a honlap címével.

Azért mielőtt szétszakadnánk a hazai internet-kultúra magas szintjétől, érdemes ránézni az Ausztrál kormány egyik kiadványára.

A webhely nem más, mit a National Public Toilet Map vagyis a nemzeti nyilvánosvécé-térkép.
"Beszarás" - írnám, ha nem ez lett volna egy minapi bejegyzésem végszava. Most inkább csak elmélázok azon, vajon mennyi évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy ne lepődjek meg egy ilyen online szolgáltatáson?

Ma arra ébredtem (munka közben), hogy átalakult a Kreatív Online külseje. Az utóbbi hónapokban tapasztalt előnyös tartalmi változásokról már többször írtam, várható volt, hogy idővel sor kerül a struktúra és a külső megújítására is. Most ez is bekövetkezett. (Vagy csak ma vettem észre?)

A Kreatívnál és a Kreatív Online-nál számos modern gondolkodású, a weben tájékozott újságíró dolgozik (az elmúlt években többjükkel valamilyen kapcsolatba is keveredtem). Ezért is érthetetlen, hogy honlapjuk minden áttervezéskor távolabb kerül attól, ami "a kommunikációs szakma portáljától" elvárható lenne.

A látogatót érő első sokkoló élményeket a szürkeség és a "kreclik" nyújtják. A színvilág nyilván "adottság", merev ragaszkodás a logó (és a korábbi "portál") színeihez. A tartalomdobozokban való gondolkodás (és ennek táblázatos megvalósítása) évekkel ezelőtti tervezési módszerek közepes színvonalú felidézése

A főmenü jellegtelen, az almenü megoldatlan. Az egyébként is rossz arányú nyitóoldalt a sok apró kép és rettenetes hazai hagyománynak megfelelően a  tartalom közé gyömöszölt reklámok teszik még átláthatatlanabbá.

A jobb hasábban ugyan feltűnnek új tartalmi elemek - köztük egy blogajánló ablak - de az átgondolatlan, zavaros struktúra ettől nem válik korszerűvé..

Sorolhatnám hosszasan, de nincs értelme. Az új Kreatív Online honlapjának nem egyik, vagy másik részlete vitatható, hanem az egész úgy, ahogy van teljes tévedés.

Attól tartok, most nézhetjük egy darabig!

Számomra alapvetően kétféle október létezik: Amikor megyek az Internet Hungary konferenciára, illetve amikor nem megyek. Idén éppen az elsőként említett helyzet állt elő: október 15-én egy kerekasztal beszélgetésen veszek részt.

Egyes cinikus kibicek azt állítják, hogy a kerekasztal abban különbözik az az előadástól, hogy az utóbbinak legalább a címével illik tisztában lenni. (Mármint az előadónak.) Ez persze nem így van, a legtöbb kerekasztalos is tisztában van a beszélgetés címével. (A tartalommal már nem mindig, de ez már egy másik, messzire vezető kérdéskörbe tartozik.)

Én a "Paranoidok és újságíró-terroristák" című beszélgetésben veszek részt, amiből egyesek arra következtethetnek, hogy paranoiás, terrorista vagy esetleg újságíró vagyok, de ez nyilván felszínes és téves gondolat. A beszélgetés témája (szerintem) az, miért vált a korábbinál is sebezhetőbbé, manipulálhatóbbá, férevezethetőbbé a sajtó. (Naná, hogy az internet miatt!) TettesBeszélgetőtársak: Dévényi István (Heti Válasz), Gavra Gábor (Hírszerző) és Magyari Péter (Index). Írásaikkal igen, velük még soha nem találkoztam.

Ilyenkor minden évben kiújul a vita arról.  hogy
  - miről is  szól az Internet Hungary?
  - ki a célcsoport?
  - az "ingyenpogácsán" és a smúzoláson túl van-e bármi értelme?

Korábban többször is meglehetősen kritikusan írtam az IH-ról. Lehet, hogy  tévedtem. Az IH (és a hasonló rendezvények) metaforája nem a szakkönyv, vagy a szakmai folyóirat, hanem a web. Nem azért van a rengeteg előadás, beszélgetés és bemutató, hogy azokat végig ülve bárki is okosabb, tájékozottabb legyen. Az "analóg" világ lineáris tartalomfogyasztása helyett mintavételezni kell. Mintha a weben lennél. Belefülelsz egy előadásba, beszélgetsz két ismerőssel (közben úgyis kihallatszik a teremből valami), beleszagolsz egy vitába, közben leöltöd a leveleidet. Ha elfogadod ezt a közelítést könnyen rájössz, hogy sok előadásban nem annak tartalma, hanem maga az előadó, annak a konferenciaprotokollban elfoglalt helye az üzenet. ("The speaker is the message."- mondaná Marshall McLuhan, de nem mondja, mert már régen meghalt és ezért nem járhat konferenciákra.)

Azért persze a hagyományos konferenciaélmények kedvelőinek is tartogat ezt-azt a rendezvény. Nekik azt ajánlom, hogy böngésszék szorgalmasan a programot, akik pedig a ki kicsoda jellegű információkra buknak, olvasgassák a előadók listáját !

10 éves születésnapja alkalmából a Google előásta fellelhető legrégebbi indexét és visszaállította a 2001-es állapotot. Jaj, de szép! (Ne értsd félre, a www.google.com címen közben az "igazi", aktuális kereső működik!)

Érdekes nézegetni, hogy kik szerepeltek már 2001-ben a Google indexében, de azt is érdekes látni (pontosabban nem látni), hogy kik nem. Mintha időgépben ülnénk, láthatjuk a rég megszűnt, átalakult cégeket és persze nem találjuk a 2001. után született mai kedvenceket, köztük a legtöbb "webkettes" sztárt.

A Google 2001. természetesen nem tárolja az indexelt oldalak 2001-es állapotát, viszont az egyes találatoktól közvetlen link vezet az Internet Archive megfelelő oldalára. Nagyszerű ötlet!

Vigyázz, csak akkor kezdj el nézelődni, ha sok időd van. Nagyon leragadás-veszélyes ez a Google 2001!

Néhány héttel ezelőtt az egyik nagy Libri boltban szerettem bele Steve Krug könyvébe. Először ugyan taszított a rikító borító (és a szerencsétlen magyar cím), de a könyv alcíme (Felhasználóbarát webdesign) csak nem hagyott nyugodni.

Persze gyanakodtam, hogy már megint afféle amerikai "McDonald's-szakkönyvbe" botlottam  - mit is lehetne a webergonómiáról írni egy ilyen vékonyka is kötetben -, a nylon csomagolás miatt egyébként  sem tudtam beleolvasni. (Miért kell egy szakkönyvet úgy becsomagolni, mint egy pornóújságot? Esetleg egy szerencsétlen honlapterv rossz hatással lehet a serdületlen fiatalokra? Ha nem lehet belelapozni egy könyvbe, akkor mi az előnye egy "igazi" boltnak az internetes konkurenciával szemben?)

Végül egy készséges eladó mégis kiszabadította a könyvet, belelapoztam, majd gyorsan beültem a bolti kávézóba és egy a gyorsan elolvastam a könyv harmadát. Steve Krug könyve ugyanis letehetetlen: Akkor is, ha csak most ismerkedsz a felhasználóbarát webtervezéssel és akkor is, ha usability-szakértőnek hiszed magad.

A "usability" fogalmáról a legtöbb embernek Jacob Nielsen jut az eszébe, illetve azok a száraz, szigorú szabályok,. amiket néha elég nehéz összeegyeztetni a valós élettel. Krug természetesen ismeri Nielsen tanait, ha kell hivatkozik is rájuk, de éppen a Nielsen-féle szárazság és merevség áll a lehetős legtávolabb tőle. Krug nem csak felhasználóbarát, de élhető, szerethető webek kínál.

Steve Krug nem saját tanácsadói tevékenységét fényezi könyvében, nem újabb ügyfeleket akar írása segítségével szerezni, inkább azoknak akar segíteni, akik nem jutnak el hozzá, viszont vállalkoznak az "önkiszolgáló tanácsadásra".

A Ne törd a fejem (Don't Make Me Think) egyszerre bölcs és vicces, szakmai és szórakoztató. Krug nem traktál minket felesleges részletekkel, ugyanakkor még a lábjegyzetek is olyan szórakoztatók, hogy nem lehet őket kihagyni.

A könyv szimpatikus alapállása és kellemes stílusa miatt - kitűnő a fordítás is - még azokat a fejezeteket is szívesen elolvastam, amikből sok újat nem tudtam meg.

Számomra a legérdekesebb a teszteléssel foglalkozó rész volt. (Azt hiszem, ez Krugnak is ez kedvenc területe.) Tetszik, ahogy demisztifikálja a témát, ahogy megmutatja, hogyan lehet egyszerűen, kevés pénzből is használható honlapteszteket készíteni. Ezt a fejezetet, de legalább a bevezetőjét feltétlenül el kellene olvastatni minden olyan "illetékessel", aki honlap készítésére ad megbízást.

A könyv szándékosan rövid. Részben, hogy utazás közben is lehessen olvasni, részben pedig azért, nehogy már kinézetével elriassza az olvasókat. Valójában még annál is rövidebb, mint első látásra tűnik, mert sok benne az ábra és tördelése is kellemesen szellős.

A Ne törd a fejelm hasznos olvasmány azoknak is, akiket egyáltalán nem érdekel a felhasználóbarát webdesign, de szeretnék tanulmányozni, hogyan lehet egy száraz(nak hitt) témáról izgalmas, élvezetes, eredeti könyvet írni.

Sajnáltam, amikor a végére jutottam.

(Megjegyzés: A Ne törd a fejem a HVG Könyvek sorozatban jelent meg, de nem azért írtam róla, mert a főbérlőmnek, meg a kiadónak közös az apukája, hanem mert JÓ!)

Vannak, akik szeretnek régi újságokat böngészni, én viszont sem a poros érintésüket, sem a dohos szagukat nem bírom. Egyébként is rettentő strapás több évfolyamnyi makulatúrában meglelni a keresett cikket. Lassan itt a megoldás!

A Google tegnap bejelentette, hogy a kezdeti néhány lapról jelentősen kibővítette azoknak a kiadványoknak a körét, amiknek régi számait egy speciális eljárással digitalizálva kereshetővé tesz. Természetesen a Book Search mintájára külön News Archive oldalt is nyitottak, ahonnan (értelemszerűen) a régi újságokban lehet keresést indítani.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy beszkennelik az újságokat, hanem a szöveg mellett megmaradnak az eredeti képek, sőt, a hirdetések is. A speciális szkennelés megtalálja és kiemeli a címeket, amik a továbbiakban linkként működnek. Miközben az újságoldal részleteit böngésszük,. egy kis képen látjuk, hogy magán az oldalon hol is tartunk, vagyis nehéz elveszni.

Nem tudom, a Google milyen mélységig akarja kiterjeszteni az újságarchívumot. (Feltételezem, hogy ez a fajta intelligens szkennelés nem olcsó játék.) Ha nem is érnek el soha hozzánk,.jó lenne, ha az OSZK,  vagy a Neumann Ház ellesne tőlük ezt-azt.

Frissítés: A Médiablog rendszeres olvasója Probobo hívta fel a figyelmemet hogy Krisztus koporsójához hasonlóan a Google újságarchívumában elhelyezett cikkeket sem őrzik ingyen. Az árat természetesen a régi anyagok között kutató olvasóknak kell megfizetniük - általában 3,95 dollár körüli áron.

Frissítés 2: Most láttam, hogy a Webisztánon látható egy elég érdektelen videó a Google bejelentéséről, alatta viszont olvasható néhány okos hozzászólás.

Létezik egy terület, ahol az újságírók többsége jelentős hátrányban van a bloggerekkel szemben: ez a látogatottsági statisztikák világa. Ha blogger vagy, lehetőséged van rá, hogy folyamatosan kövesd egyes bejegyzéseid olvasottságát, a blogodon eltöltött időt, a blogodra mutató linkek eredetét, vagy a  leggyakoribb keresőszavakat, amik segítségével rád találtak.

Elvileg persze semmi akadálya, hogy az újságírók is hozzáférjenek ezekhez az adatokhoz a valóságban azonban ritkán kerül erre sor. (Természetesen a nyomtatott lapoknál dolgozók még az online kiadásnál lévő kollégáiknál is rosszabb helyzetben vannak.)

A statisztikák elérhetővé tételének a szerkesztőségen belül elvileg nincs akadálya. A gyakorlatban nyilván semmi értelme, hogy minden előzetes képzés nélkül az újságírók, a fotósok,vagy az infografikusok nyakába öntsék a Google Analytics (vagy más elemzőprogram) adatait. Nem hiszem, hogy a tartalomkészítőknek szükségük volna minden elérhető adatra, a legfontosabbak megtalálására és értelmezésére pedig 1-2 óra alatt megtaníthatók.

Olvasom, hogy akadnak szerkesztőségek, ahol az érdekeltek megkapják a legolvasottabb anyagok heti (napi, havi) listáját. Önmagában ez kevés, talán félrevezető is. Gyakran előfordul, hogy egy cikket ugyan sokan nyitnak meg, de az első mondatok után sokan hagynak is el. Használható következtetéseket csak csak jó, részletesebb adatokból lehet levonni.

Vajon itthon mi a helyzet a látogatottsági adatokkal? Tudsz valamit a hazai helyzetről? Ne tartsd magadban!

A BBC szerkesztői blogjában ( The Editor) Steve Herrmann a BBC jelenlegi "linkelési kísérleteiről" ír.
A BBC láthatóan komolyan, kellő tudományossággal foglalkozik a témával. Nemrég határozták el, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a kifelé mutató linkekre, most meg a szövegtörzsbeli hivatkozások bevezetésén törik a fejüket. A BBC weboldalain ugyanis a szövegben eddig nem alkalmaztak linkeket, mert szerintük ez zavarja az olvasást. (Jellemző angol mentalitás: övék az igazság, mindenki más hülye.) A BBC szakértői szerint a linkeknek a szöveg melletti, külön hasábban, esetleg egy külön szövegdobozban a helyük. (A hazai napi és hetilapok cikkeinek webes változata nem ilyen megfontolásokból készül linkek nélkül. Egyszerűen nincs, aki hivatkozásokkal látná el az anyagokat.)

Steve Herrmann írásából kiderül, hogy a BBC most az Apture nevű webkettes eszközzel próbálkozik, ami egyesek szerint forradalmasítja a linkek gyártását és használatát. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az ártalmas, sok weboldal használatát megnehezítő Snap.com után az Apture most kísérletet tesz arra, hogy teljesen értelmetlenné, használhatatlanná tegye a linkek használatát.

Az Apture az ugrópontnak kijelölt kifejezés alapján "segít" a megfelelő tartalmak megtalálásában. Magyarán szólva: Próbálja rád erőltetni az általa preferált tartalmakat. Persze szabad vagy, használhatod saját linkjeidet, sajnos azonban ez valamivel komplikáltabb, mint az automatikusan felajánlott linkek bekötése.

Nem kell többé vívódnod, hogy megnézd, fontos-e neked a szövegben megjelenő link, hiszen az Apture-nak köszönhetően minden link - vagyis a szövegen kívül a multimédiás tartalom is - kis ablakban megjelenik az eredeti szövegoldalon. SEGÍTSÉG! NEM AKAROM!

Az  Apture éppen a linkek lényegét készül megölni. A más tartalmakra való hivatkozás (linkelés) ugyanolyan szerkesztői döntés, mint egy mondat betoldása, vagy kihúzása. A folyamat megfelelő eszközökkel segíthető, viszont primitív lebutítása elkerülhetetlenül a tartalom minőségének romlásához vezet.

A szövegben elhelyezett hivatkozások lényege, hogy új dimenziót nyitnak meg úgy, hogy közben nem zavarják meg a hagyományos, lineáris szöveg működését. Ennek megerőszakolása mindenféle, az oldalon kinyíló ablakokkal éppen a több dimenziós tartalmat próbálja két dimenzióba erőszakolni. Nem fog sikerülni, mert nem sikerülhet, viszont az Apture sikere esetén rengeteg weboldal válhat nehezebben olvashatóvá

Nagyon remélem, hogy a BBC-nél sem dőlnek be ennek a "webkettes" értelmetlenségnek!

Továbbra is rendszeresen turkálok az információbányákban. A napokban például azt vettem észre a Munka: Média & Marketing blogban, hogy a Hírszerző site manager munkatársat keres.

Olyan embert szeretnének találni,

• aki ismeri az forgalomelemző szoftvereket és meg is érti a kapott adatokat
• aki képes "programozóul" is beszélni és átlátja a fejlesztési feladatokat
• aki felügyeli szemlézi, moderálja a felhasználók által írt tartalmakat

A hirdetésben ugyan további követelményeket is felsorolnak, de már a fentiekből is látszik, hogy igazi internetes polihisztort keresnek. Az új site managernek (online gondnoknak) értenie kell az online marketinghez (forgalmi adatok elemzése, forgalomnövelő javaslatok előterjesztése) a webes fejlesztésekhez, projektmenedzsmenthez és a szerkesztéshez (felhasználói anyagok kezelése) is. Szép, összetett feladat. A legtöbb tartalomszolgáltatónál eddig általában szétosztották ezeket a munkákat a különböző területek között. (Közben egyik-másik el is sikkadt.) Néhány éve idehaza még elképzelhetetlen lett volna egy ilyen munkakör meghirdetése. Ma már az is valószínű, hogy a követelményeknek megfelelő embert is sikerül találni.

"A weben bárki megjelenhet persze, de a megjelenés ma már nem jelent semmit. Ahogy az sem jelent semmit, hogy kint az utcán belekiáltom a szélbe, “hé”. [...] Mind a magánemberként tett megnyilvánulásaink, mind pedig a weben elkövetett akcióink mögül egy és ugyanaz a dolog hiányzik. A figyelem." - írfa Doransky A web feudális jellege című bejegyzésében

Szerintem ez így van rendben. Néhány éve már önmagában az is különlegességnek számított, ha az ember a weben mondott el valamit. Ma már természetes. Elvész az előny, a kommunikácis közeg nem erősíti fel automatikusan a tartalmat, viszont (elvileg) sokkal több embert lehet így elérni. Akit most elérsz (aki  most rád talál), arra figyel, amit mondani akarsz.

Ahogy nő az internetzők száma, úgy változik összetételük is. Ma már nem azt a viszonylag jól behatárolható közönséget éred el a weben, mint néhány évvel ezelőtt. A "bentiek" demográfiai összetétele egyre kevésbé különbözik a "kintiekétől". Ennek megfelően a weben is kialakulnak a sokak által látogatott "mainsteram" oldalak, miközben a legtöbb "tartalomszolgáltató" a több milliárdos potenciális közönségből legfelebb néhány ezer embert képes elérni.  

 Szerintem nem  az internetezők érdektelénségével van a baj. Attól, hogy a weben egyszerű különféle tartalmakat közreadni nem jelenti, hogy több embernek lenne mások számára érvényes mondanivalója, mint korábban. A webre feltett szövegek, képek, videók, zenék jelentős része csak növeli az információs "zajt". Csak a  jelenleginél sokkal hatékonyabb  szűrők (keresők, ajánlók, hírgyűjtők stb.) teszik majd lehetővé, hogy mindenki lehalászhassa magának azt, ami neki fontos.

Adalék:
A szegények rútere - Schwartzenberger István kitűnő riportja.

Nemrég a Guardiant nézegetve megállapítottam, hogy nálunk bizony messze még az az idő, mikor egy internetes téma egy vezető politikai lap második, vagy harmadik oldalára kerülhet. Azóta csak 17 nap telt el és ma ez a cím virít a Népszabadság első oldalán: "Viharfelhők az internet felett."

Nem kell megijedned, nem szűnik meg az internet. A cikkben Hargitai Miklós, a lap tudományos-technikai újságírója az internet 3 problematikus területével foglalkozik: 1) A számítógépeket azonosító IP címek "kifogyása", 2)a gerinchálózatok üzemeltetői közti gyilkos verseny 3) és az egyes szolgáltatásokat lebénító "állami hackerek" tevékenysége.

Egyik probléma sem új, egyik sem tegnap délután keletkezett, a cikket tehát nyilván nem a "bréking nyúz", hanem a nyári uborkaszezon és a szerkesztői tudatlanság röpítette a címlapra. (Nem Hargitaira gondolok, hanem arra, aki az anyagban meglátta a "szenzációt" és a ezzel a bulvárlapba illő címmel ellátva azt a címlapra tette.) Az IP címek (és a domain nevek) körül évek óta tart a hiszti, de nyilván nem fognak elfogyni, megszűnni. Sokkal inkább azért folyik a harc hogy, kinek a koncepciója / hatalma / érdeke érvényesüljön az átalakuló szabályozásban.

A gerinchálózatok üzemeltetői nyilván pénzéhes, gátlástalan kapitalisták, de hát ilyenek a távolsági gáz- és villanyvezetékek stb. üzemeltetői is. Mi ebben az újdonság?

Az internet cenzúrázása, illetve a cenzúra kikerülésének lehetősége fontos téma. A budapesti Global Voices csúcstalálkozó résztvevőitől ehhez bőven kaphatott volna anyagot a Népszabadság, kár volt ezt is ehhez a riogatós cikkhez csapni.

Az az érzésem, hogy a Népszabadság egyes vezetői újságírói még mindig nem értették meg, hogy az internet nem olyan mint egy gyerekbetegség, vagy egy divathóbort. Nem fog összeomlani, visszaszorulni, magától elmúlni. Nem ijesztgetni kellene vele, sokkal fontosabb lenne a társadalmi, gazdasági, kulturális hatásait elemezni.

Utóirat:

A cikket sűrített (kiherélt) változatát átvette a Hírszerző is. Meglepő módon hozzájuk a HavariaPress közvetítésével jutott el az anyag. Lesújtó, hogy az egyébként színvonalas Hírszerző is máshonnan átvett hírekkel próbálja izmosabbnak feltüntetni magát és riasztó, hogy a hírügynökségnek becézett HavariaPress így szerzi be "értesüléseit".

A tatarozási hullám elérte az online híroldalak második vonalát is. A kissé avítt Privatbankar.hu honlapot időt, pénzt és fáradtságot nem sajnálva sikerült egy minden elemében korszerűtlen honlappá varázsolni. (Ezúton is gratulálunk.)

A kellő alaphangulatot a csúnya és rendkívül dilettáns módon összegányolt fejléc adja meg. Fájóan gyenge munka. Ehhez a színvonalhoz illeszkednek a rendezetlen menük is.


A honlap "tervezője" megragadt az évekkel ezelőtt divatos "fejre állított 'U' "oldalszerkezetnél. Ismerős a középső mező bontása is (felül egyetlen széles hasáb, alatta két hasáb). Sajnos ebben most nem sikerült begyömöszölni a HP reklámját Rettenetes látvány.

Ide-oda kattintgatva megdöbbenve láttam, hogy a cikkekben nincsenek linkek. (Természetesen sok az MTI-s anyag.) A kapcsolódó linkek közül sok a hibás. A Privátbankár.hu igazi hagyományos, "megmondós" újság. Elvileg ugyan lehetne a cikkekhez hozzászólást írni, de a színtelen, szagtalan, arctalan közeg láthatóan nem inspirálja beszélgetésre az embereket.

Saját videónak, hangos anyagoknak, multimédiának nyoma sincs.

Nyilván vannak értékes, hasznos információk is az oldalon, de az ilyen honlappal úgy vagyok, mint az étteremmel, ahol már több állott, rossz ízű, gyanús szagú fogást szolgáltak fel. Elhiszem, hogy vannak ehető ételeik is, de nem szeretném végigenni az egész menüt, mire ez bebizonyosodik.

Egy hete éppen egy kiskinizsi udvarban kornyadoztam a vihar utáni fülledtségben. Az udvaron gyerekek és felnőtt férfiak rúgták a labdát, közben tőlem alig másfél méterre két termetes cigány asszony latolgatta, hogyan lehet hozzáférni MyVip profiljukhoz, ha nem emlékeznek a regisztrációnál használt Citromail címre sem...

Aznap délután a közeli Halmajon tartottam "vetített képes előadást" a Wifi Tábor résztvevőinek arról, mi is az a blog és miért is jó blogolni. A tábort az Internet Terjesztéséért Alapítvány szervezte, vagyis az a társaság, amelyik az elmúlt hónapokban több, mint 100 elmaradott faluban 3000-nél is több nehéz körülmények között élő embert - többségükben romákat - látott el internettel.

Ha próbáltál már 5-60 év közötti, vegyes iskolázottságú, meghatározhatatlan alapismeretekkel rendelkező, ám már délelőtti alapozó előadással lefárasztott, 40-50 fős közönségnek ismeretlen témáról (blogok) beszélni, akkor nagyjából sejtheted, mit is éltem én át. (Közben lehet, hogy éppen ez volt életem legnagyobb hatást kiváltó előadása.)

Indítottunk egy blogot is, ahova nagy nehezen  fel is került néhány üzenet. (A térképet én tettem fel.) A "bátrak", akik írtak a blogba természetesen a fiatalabbak közül kerültek ki. Nehezen írtak, nem tudtam eldönteni, hogy a fogalmazás, a klaviatúra, vagy maga az írás a legfőbb akadály.

Halmaj Budapestről kocsival 2 óra alatt elérhető. A távolság a WiFi Tábor lakói és a Médiablg olvasói között nagyságrendekkel nagyobb.

(A témát azért aszaltam egy hétig, mert az egyiik "pesti" előadó által beígért fotókra vártam - hiába.)

Adalékok:

Száz wififalut, ezeret (Index) - benne fotók és videók is
Szélessáv a falu szélén (Reakció)
A WifiFalu hivatalos blogja (frissülhetne gyakrabban)

Nem valami influenza elleni gyógyszerről lesz szó. Jonathan L. Zittrain a szélesebb nyilvánosság előtt talán nem annyira ismert, mint egyik-másik önjelölt internet-guru, viszont a tudományos világ igen nagyra értékeli tevékenységét. Zittrain az Oxfordi Egyetem internetszabályozási és irányítási fő-főembere, illetve a harvardi Berkman Center for Internet & Society társ-alapítója. Innen feljebb jutni (ebben a témában, itt, a földön) már nem igen lehet.

Nemrég jelent meg Zittrain legújabb könyve, aminek a címe The future of the internet and how to to stop it (Szabad fordításban: Az intenet jövője és hogyan akadályozhatjuk meg azt), ami arról szól, hogy a szinte véletlenül elszabadult és előre be nem látható karriert befutott internet mostanában egy új korszakba lépett. Olyan internet-alapú eszközök (TiVo, GPS, iPhone) kerülnek a piacra, amik zártak, a felhasználók nem írhatják át a bennük levő programot, a gyártók komoly ellenőrzést szerezhetnek felettünk. Nem ennyire zártak, de nem kevésbé veszélyesek Zittrain szerint a különböző Google mash-up alkalmazások, vagy a Facebook, mivel ezeknél is lényegében egyetlen, számunkra láthatatlan helyen futnak össze az információk és ugyanebben a kézben van a kikapcsológomb is

Ezek után nyilván nem lep meg senkit sem, hogy  a szerző az átlátható, közösségi kontroll alatt levő internetben hisz, ebben látja a jövőt.

(Érdekes, hogy az egyáltalán nem vicces könyv és szerzője eljutottak a Comedy Centralba is.)

Zittrian szerencsére nem tartozik azok közé, akik a szabad tartalomról prédikálnak, majd az Amazon.com kasszájához küldik az olvasókat. Természetesen 20 dolcsiért meg is lehet venni, de a könyv honlapjáról az egész szöveg akár pdf, akár html formátumban letölthető.m(Az utóbbi igen érdekes, mert a szöveghez akár bekezdésenként is megjegyzéseket lehet írni. Izgalmas olvasmány, de nem dobja fel az embert. A jövőkép relisnak, a megállíthatóság kétségesnek tűnik.

június 8. - új frissítés a bejegyzés végén

A Népszabadság múlt szombati számában kiemelt helyen (2. oldal teteje) jelent meg a hír, hogy hétfőn (vagyis ma) "indul a kormanyszovivo.hu, amelynek segítségével bárki nyomon követheti az interneten a kormányszóvivői tájékoztatókat, az újságírók kérdéseket tehetnek fel és visszakereshetik a korábbi tájékoztatók tartalmát."

Eleve elhibázott ötletnek tartom egy weboldal premier előtti bejelentését. Normális ember egy számára érdekes weboldalról olvasva azonnal szeretné is megnézni azt, kevés a hozzám hasonló megszállott, aki akár két napra is hajlandó elraktározni is egy felderítendő weboldal címét.

A premierre várva elgondolkodhattam azon is, mennyire korszerűtlen is egy ilyen szóvivői tájékoztató. Tipikusan a letűnt tömegmédia-korszak műfaja, aminek a lényege, hogy a szóvivő a kiválasztott médiaelittel folytat "párbeszédet", kik aztán hatékonyan sokszorozzák meg, szórják szét üzenetét. Ma azonban az üzenetek sokféle más úton is eljutnak néphez (érdemes tanulmányozni azokat az elemzéseket, amik azzal foglalkoznak, milyen szerepet játszik az internet hatékony használata Obama kampányában)a szóvivői tájékoztató műfaja egyre inkább kiüresedik.

Ma reggel tehát (majdnem) első dogom volt, hogy behívjam a www.kormanyszovivo.hu oldalt. Különösebb illúzióim nem voltak, de a valóság mindent alulmúlt. Jellegtelen oldalak, szinte semmi tartalom, dilettáns kivitel. A publikus oldalon lényegében semmi nincs (a Galéria és a Videó szekció szó szerint üres). A részletes regisztrációs űrlap kitöltése után néhány percen belül megkaptam az aktiváló kódot, majd az aktiválás után egy üzenetet: "Néhány napon belül ellenőrizzük a megadott adatok helyességét és e-mailben értesítjük a regisztráció elfogadásáról, illetve nem valós adatok esetén a regisztrációs kérelem elutasításáról." Hát itt tart most a kormányzati Web 2.0-ás kommunikáció.

Az MTI közleménye szerint "az oldal létrehozása eszközökkel együtt 200 millió forintba került, ez egyévnyi üzemeltetés költségét is tartalmazza. A közbeszerzési eljárást a Synergon Nyrt. és a HP nyerte meg, az internetes oldalt a Kopint Datorg üzemelteti."

Valamennyiüknek -a közbeszerzési eljárás kiíróját is beleértve - ezúton gratulálok!

Frissítés:
június 16. Nagyjából két órával regisztrációs kísérletem után megérkezett a belépési engedély! (Trehány módon végezhették az ellenőrzést, mert gond nélkül elfogadtak a HVG Online Médiablog rovatának munkatársaként.) Odabenn is eléggé kriptaszag van, viszont ha akarnám, megnézhetném néhány korábbi kormányszóvivői tájékoztató videófelvételét.Fogalmam sincs, miért kell ezeket itt őrizni, semmi titkos nincs bennük. (A pogácsa és az ásványvíz online nem tölthető le, így különösebb "költségvonzata" sem lenne, ha civilek is nézegetnék a szóvivőket.)

június 18. Mielőtt 16-a reggel kiraktam volna ezt a bejegzést kicst keresgéltem, hogy írt-e már valaki a témáról. Most derült ki, hogy a Reakció néhány perccel megelőzőtt, azóta pedig rendszeresen követi is az eseményeket. Legfrissebb bejegyzésükből  visszafejthetők a bejegyzése linjei is.

Nem akarok csalódást okozni, ezért már az elején szólok: Nem a hazai, hanem az amerikai napilapos híroldalakról lesz szó. A 24/ Wall St. pénzügyi honlap által most közreadott lista apropója az, hogy az amerikai napilapok árbevétele látványosan csökken, menekülési iránynak - a bezáráson kívül - csak a web maradt. Kérdés tehát, hogy ki milyen tartalommal, kezelhetőséggel, látvánnyal, interaktív megoldásokkal kívánja magához kötni az olvasókat.

A lista - amiből módszertani megfontolásokból kimaradt a forgalmi adatok alapján bőven az első 25-be tartozó Wall Street Journal és a USA Today - legfontosabb jellemzője az egyenetlenség. Fontos tanulság, hogy nem feltétlenül a legnagyobb, a legjobban kistafírozott lapok nyújtják a legjobb teljesítményt. "Természetesen" az első helyre a nyomtatott lapnál sokkal többet nyújtó, multimédia tartalmat és interaktivitást is kínáló NYTimes.com került, de az A-tól F-ig mozgó skálán "A" minősítést kapott például a világlapnak nem nevezhető Detroit Free Press is.

Érdekes megnézni az egyes kiadványokhoz tartozó számokat is. Az 1.007.256 példányszámú Timesnak 12.188.886 online olvasója van. A lista legtöbb szereplőjénél az online olvasók száma legalább háromszorosa a lap előfizetőinek. Komolyan minősíti a hazai napilapokat, hogy nálunk éppen fordított az arány. (Népszabadság 110.000/40.000, Magyar Nemzet 60.000/50.000 a Magyar Hírlap és a Népszava webes kiadása nem auditált.)

"A web jövője már nem az egyes weboldalakban van. Ami igazán fontos, azok a körülöttünk keringő adatok. Ezek jó esetben a felhasználók ellenőrzése alatt állnak és egy olyan világot ígérnek, amit néhány évvel ezelőtt elképzelni sem tudtunk." - írta nemrég Marschall Kirkpatrick a ReadWriteWeb-en.

Én már eddig is el voltam képedve azon, hogy egyes online lapok mekkora adattömeget dolgoznak fel és tesznek barátságos felhasználói felületen keresztül elérhetővé. Ingyen, minden előfizetési díj, vagy akár regisztrációs kényszer nélkül, csak azért, hogy növeljék kiadványuk vonzerejét. Most a NYTimes.com még tovább lép: A napokban bejelentették, hogy fokozatosan megnyitják tartalmaikat a programozók előtt. A jövőben tehát lehetőség lesz fúrni, faragni, más programokkal összegyúrni a NY Times adatbázisait, alkalmazásait. Vagy azok egy részét. (Azt ugyanis még nem tudni, mit és milyen mértékben, milyen feltételekkel bocsátják a külvilág rendelkezésére.)

Az elmúlt évek webes tartalomfejlesztésének óriási lökést adott a Google Maps és a Facebook API megnyitása. Ennek nyomán szinte megszámlálhatatlan mennyiségű "mashup" alkalmazás született. (Jelentős részük megmaradt az ujjgyakorlat szintjén, de mellettük komoly értékek jöttek létre.)

Lehet persze, hogy a NYTimes.com esetében a gesztus fontosabb, mint maguk az API-megnyitásban rejlő lehetőségek. A Washingtonpost.com már 2 évvel ezelőtt belevágott egy először Mashington Postnak nevezett, majd Post Remixnek nevezett programba, ahol ugyan felbukkantak ötletek, de egyik sem volt igazán átütő. Mára semmi sem maradt az egészből:

Források:

New York Times API Coming (ReadWriteWeb)
New York Times Joining the Social Networkin Fray? (Mediabistro)

Nincsenek titkok, már múlt decemberben elterjedt, hogy új "hírportál" indul, aminek a 168 Óra (egyik) sztárja, Nagy Józsi lesz a főszerkesztője. Kissé meglepett, mert 1) nehezen tudtam elképzelni, hogy valaki komoly pénzt pumpáljon egy online hírlapba 2) Nagy Józsi igazi hetilapos újságíró, aki ezen kívül eddig inkább a tévé, mint az internet felé mutatott érdeklődést. Mit akar ő a napilapoknál is gyorsabban pörgő online médiában?

Ők készülődtek, mi találgattunk. Most meg itt a "próbaszám", rágódhatunk rajta.

Nyitóoldal:

Amikor először feljött az oldal, hirtelen azt hittem, hogy mellényúltam és a FigyelőNetet nyitottam meg, de aztán alaposabban körülnéztem és megnyugodtam, hogy csak erős hasonlóságról van szó. (Minden mindenhez hasonlít, tehát ebbe bele sem megyek mélyebben.)

• Jó, hogy a nyitóoldal nincs agyonzsúfolva képekkel, de a váltakozva megjelenő vezető képek - vezető témák rettentően idegesítenek (Kedves Szerkesztők, döntsétek el, mi a fontos, cseréljétek sűrűn a vezető hírt, de ne akarjátok ezt egy ilyen olcsó megoldással megkerülni!)
  

• Nyoma sincs annak, mikor frissült utoljára a nyitóoldal (A vezető hírek folyamatos frissülését már meg sem merem említeni)
• A jobb hasábban csupa MTI-s hír olvasható. Ez így elég kiábrándító.
  

• A rovatcímek többsége világos (belföld, külföld, gazdaság stb.). Nem értem, hogy kerül ide a körvonalazatlanabb "sziréna" és a "no limit". Az pedig egyenesen rejtély, miért kapott külön rovatot ("szeszcsempész") az alkohol biznisz? (Talán mert jól szponzorálható?)
• Valami nagyon nem stimmel a címlap tördelésével. Lefelé görgetve egyszer csak elfogy a két szélső hasáb, óriási üres felületek éktelenkednek a legértékesebb helyen, a nyitóoldalon.
• Hiányolom a nyitóoldalról a toplistákat: A legolvasottabb, a legvitatottabb stb. cikkek listáját.

Cikkoldal:

A nyitóoldal első cikke A vasút is bármikor leállhat című még tegnap került ki. Elég kínosnak tartom, hogy egy vezető pozícióra törő hírportál úgy indul, hogy nincsenek friss anyagai (A másik "vezető" anyag, a Kósa miatt lehet zárt ülés tegnap délutáni és ráadásul nem is saját cikk. (A forrás ZoomMTI, ami magyarul azt jelenti, hogy kicsit belepiszkáltak a hírügynökségi szövegbe.)

• Nincs szerzői kép, nincs a szerző bemutatkozó oldalára mutató link, nem lehet közvetlenül írni a szerzőnek. Kihagyott lehetőségek.
• Szinte mindegyik cikk bevezetője túl hosszú. Nyomtatott lapban elmenne, az interneten nem működik.
• A cikkek többségében egyáltalán nincs kifelé mutató link (még a külpolitikával foglalkozókban sem), nem ajánlanak a témához kapcsolódó külső információforrásokat.
  
• Elég sivárak a cikkek. Keretest, táblázatot, vagy bármilyen más kiemelést nem sikerült felfedeznem.

Blogok:

• Ha jól látom, itt "belső" blogokról van szó. Ilyenkor az a szokás, hogy a lap minden lehetséges eszköz bevetésével megpróbálja "felépíteni" bloggereit. A Zoom bloggerei ismeretlenek, arctalanok, névtelenek. A Zoom nem könnyíti meg a dolgukat.
• Maga a blogfelület gyengécske, nincsenek kedvencek, ajánlatok, semmi olyasmi ami segíthetne beágyazni a blogot a hazai blogoszférába.
  

Lehetne még tovább nézelődni, de úgy érzem, ismerkedésnek ennyi is elég volt.
A Zoom.hu valódi újságírókkal (néhány jó névvel) indult el a hazai hírversenyben. Ez az eddig olvasható anyagon valahogy nem jön át. Nem tudom, hogy a tervezett 20-30 fős létszámot mennyire sikerült feltölteni, de a "próbaszámban" gyanúsan sok az MTI-s anyag. A Zoom.hu szerkezetében, gondolkodásmódjában erősen Web 1.0-ás filozófiát tükröz, jól bevált (a világ fejlettebb részén jórészt elavult) megoldásokat alkalmaz. Hiányzik az az innováció, a frissesség, az újfajta gondolkodás, aminek segítségével ki lehetne lépni a másod-harmadvonalból. Lenyomni az Indexet, vagy az Origot? Egyelőre még ahhoz is sokat kell gyúrni, hogy a Hírszerzővel versenyre kelhessenek.

Adalékok:

Bártházi András véleménye a Zoom.hu tecnikai megoldásairól
Stumpf András igen alapos elemzése a hírportál-piacról

Mindentudás egyeteme a köbön. A TED fantasztikus hely, ahol a világ legizgalmasabb gondolkodói tartanak előadást. 1984-ben éve konferenciaként indult, de számunkra most fontosabb, hogy egy olyan webhelyet is működtet, ahol több száz előadás felvétele, szövege érhető el.

Semmi sandaság, nem kell sehova sem feliratkoznod, nem kötelező megadni még az e-mail címedet sem. (Na jó, minden videó előtt lenyomják a szponzor reklámját, de ez nem különösebben zavaró, a reklám / hasznos tartalom a arány igen jó.

Én (pontosabban TÉ, akitől a tippet kaptam) Malcolm Gladwell (Fordulópont ) nyomán került(em) a TED-re, ahol aztán Chris Andersenentől Stephen Hawkingon át Seth Godinig rengeteg "ismerőst" találtam. Az anyagrengetegben számos szempont szerint (téma, előadó, kulcsszó) kereshetsz, a veszély csak az, hogy közben találsz valami érdekest, ami eltérít.

Számomra nem csak ez előadások lenyűgözőek, de maga a TED website is. Egyszerű, áttekinthető (pedig rengeteg rajta az anyag), de ahol kell, élményszerű. Nagyon profi a (saját?) videólejátszó. Tetszik, ahogy segít megtalálni a hosszú, fél óra körüli előadásokon belül is a téged érdeklő témát.
(Talán említenem i felesleges, hogy a TED-nek kitűnő blogja is van.)

Szinte nagyjából fél tucatnyi előadásba kukkantottam bele. Valamennyit olyan előadó tartotta, aki - lényegében a témától függetlenül - képes a székhez szögezni közönségét. Ezt lenne jó megtanulni. (Van még rá másfél napom: Szerdán a Magyar Lapkiadók Egyesülete konferenciáján a civil újságírósról tartok előadást. Hm.

Már írtam róla, hogy meghívást kaptam a Kamera Hungária fesztiválra, hogy ott a tévés honlapokról beszéljek.
A helyszín a Veszprémi Kultúrház, az időpont az ideális vasárnap délelőtt, amikor a közönség választhat: Móka Miki és a tévés honlapok között. (Én magam gyerekkorom óta Levente Péter/Móka Miki lelkes híve vagyok , de hát legalább nekem ki kell tartanom saját előadásom mellett...)

A vasárnapi programban többek között fellép Nagyistók Tibor, Dobó Matyi (Doransky), Szalay Dani, a blogteres Miskolczy Csaba, valamit Gáspár Laci és Oláh Ibolya, bár az utóbbiak kicsit később, ráadásul nem a digitális médiáról fognak dalolni.

A Kamera Hungária szakmai programjai ingyenesek, sőt, a szervezők ingyenes buszjáratot is indítanak Veszprémbe. (Részletek a programban.)

Örömmel venném, ha megírnád, Te mit gondolsz a hazai tévés honlapokról!

(Terveim szerint az előadásból készítek egy online változatot is.)

Nem vagyok megőrülve a csillogó, mozgó webes cuccokért, viszont örülni szoktam, ha olyan online megoldással találkozom, ami egyszerűen, áttekinthetően (esetleg élvezetesen) mutat be másként csak hosszadalmasan, bonyolultan és általában unalmasan elmondható dolgokat. Vagyis szeretem a jó webes infografikákat.

Többször írtam már róla, hogy a hazai online médiának nem erőssége az ilyesmi. (Tulajdonképpen semmi sem, ami nagyon eltér a hagyományos, néhány képpel illusztrált szöveges tartalmtól. Kivétel persze a videó, hiszen egy egyszerű, vágatlan, vagy minimális utómunkával készülő filmecske általában még megfizethető az szűkös költségvetéssel dolgozó szerkesztőségek számára is.) Már régebben feltűnt a NOL Infografika menüpontja - írtam is róla - de akkor elég kezdetlegesnek látszottak még az ott fellelhető próbálkozások.

A Népszabadság március 22-i számában olvastam, hogy a lap Mikola Bence vezette infografikai csapata bronzérmes lett a Malofiej versenyen. (A cikkben persze nem volt link, azt én guberáltam ki a webről.) Nem csalás, nem ámítás, a magyar versenyzők egy olyan versenyen jutottak a dobogóra, ahol többek között a New York Times és a National Geographic lényegesen komolyabb múlttal rendelkező (és vélhetően anyagilag is jobban kistafírozott) csapataival kellett versenyezni. (Ha rákukkantasz a NY Times győztes munkáját láthatod, hogy nem a csicsázásról szól a dolog.)

Persze vagyok akkora sznob, hogy ezek után újra megnéztem a NOL Infografikai oldalát és megállapítottam, hogy 1) újabban nagyon szorgalmasak a "fiúk", 2) nemcsak szorgalmasak, de egyre ügyesebbek is 3) a NOL érthetetlen módon elkülönítve tárolja ezeket az anyagokat, ott, ahova legfeljebb csak a hozzám hasonló végletesen elszántak jutnak el. Kár.

Képzelj el egy világot,
ahol a menők 56k-s modemmel száguldoznak az "információs szupersztrádán",
ahol Straub Elek a főgonosz
ahol az e-mail címmel rendelkezőket majdnem ugyanúgy, névről ismerik egymást, mint ma a twitterezők,
ahol egy átlagos család havi költségvetését felborítja egy napi 1 órát "szörfölő" internetfüggő
ahol a "szakma" tátott szájjal figyeli, hogy egy üzleti vállalkozás (Matáv) több, mint 500 weboldalból álló honlappal rukkol ki,
ahol a C|NET-től és a Wired-től átvett híreivel (és persze Bodoky Tamás cikkeivel) a (nyomtatott) Magyar Narancs számít a legfontosabb internetes hírforrásnak
ahol diadalmasan jelentik be, hogy a vezető tartalomszolgáltató (iNTeRNeTTo) átlépte a tízezres (napi látogatókról van szó) álomhatárt.

Megvan? Akkor most képzed el, hogy egy ilyen világban felbukkan egy társaság, amelyik azt ígérik, hogy komolyan, függetlenül, tudományos eszközökkel fogják vizsgálni, hogyan is működik az Információs Társadalom. (Micsoda?)

Tíz éves az ITTK, leánykori nevén Információs Társadalom és Trendkutató Központ. Önmagában is szép kor, de jelentősége majd csak akkor érthető meg, ha egy másik, tőlük független csapat tudományosan is feldolgozza, mekkora hatással is volt az ITTK az elmúlt 10 év információs társadalmának a fejlődésére.

Addig is ajánlom minden érdeklődő figyelmébe azt a beszélgetését, ahol a magát szokásosan idiótán tettető Galamb beszélget Pintér Róberttel, az ITTK jelenlegi vezetőjével..

Azok a telhetetlenek, akiket nem képes kielégíteni a Kultúrház rengeteg anyagot érhetnek el az ITTK születésnapi oldaláról.

"A pártelnökhöz közel álló források lapunk érdeklődésére cáfolták is, hogy Bayer Zsolt írna Orbán Viktornak beszédeket. 'Ez már rég nincs így.' Van egy team, amelynek tagjai beszédvázlatokat írnak a pártelnöknek, de Orbán Viktor mindig maga, és KÉZÍRÁSSAL (kiemelés tőlem) írja az ünnepi beszédeket" - olvasom a Népszabadságban.

Az, hogy a "pártelnökhöz közel álló körök" ennyire fontosnak tartják kiemelni a kézírás tényét arra utal, hogy ennek külön értéket tulajdonítanak. A kézzel (töltőtollal - esetleg lúdtollal -, merített papírra, pergamenre) írott beszéd ezek szerint tartalmától függetlenül magasabb értéket képvisel, mint a számítógéppel, szövegszerkesztő segítségével összeállított, lézernyomtatóval kinyomtatott, vagyis "a magyar lélektől, a magyar hagyományoktól idegen" eszközökkel készült szöveg.

Vajon a konzervatív politikus képéhez nem illik a számítógép, vagy a "plebejus politikus" próbál ilyen módon igazodni az ország nagyobbik, digitális analfabéta feléhez?

A hét elején felkérést kaptam, hogy a Kamera Hungária fesztiválon beszéljek a hazai tévés honlapokról. Mindössze 20 perc a témára kimért idő, ezért úgy terveztem, hogy a kertévéket kihagyom, inkább az úgynevezett hírmédiára koncentrálok. Erre az RTL Klub belerondított a koncepcióba, amikor a hét közepén elindította az RTL Híreket.

Nagyon ritkán nézek tévét, eszembe sem jutna, hogy az RTL Klub hírműsoraiból próbáljak tájékozódni, a tévécsatorna általános honlapja elég gyenge, most viszont előítéleteimet félretéve meg kell állapítanom, hogy a hír-honlap elég jól sikerült.
Eleve jó az ötlet a csatorna műsorfolyamából kimazsolázott hírek, vagy hírszerű képződmények újracsomagolt, új platformon történő eladása. Az, hogy igény van a szórakoztató hírekre (infotainment) és hogy az emberek imádják a webes videókat nem újdonság. Az viszont, hogy ez egy hagyományos médiaszereplőnek is feltűnt, már inkább az.


Nem állítom, hogy az RTL Hírek nyitóoldalával forradalmasította az online hírmédiát, azt viszont megkockáztatnám, hogy a tervező alaposan körülnézett, tanulmányozta az utóbbi évek sikeres híroldalait és ügyesen átvette azt, amit a hazai körülmények közt is alkalmazható. Egyszerű menü, kevés szín, sok cím, mégis levegős elrendezés,egyetlen vezető hír, egyetlen kiemelt reklám... Ilyen egyszerű az egész?

Különösebben nem lep meg a videó. Elvárható. Többé-kevésbé normális a lejátszó is, legfeljebb a beépítőkódot hiányolom. (Miért fáj az RTL Klubnak, ha egyesek önként, ingyen reklámozzák?)

RSS fenn - RSS lenn - RSS mindenütt. Kíváncsi vagyok, hogy mennyien használják majd? További "webkettes" szolgáltatás a saját videólista - lelki szemeimmel máris látom, ahogy összeállítom saját "Best of Szellő István" listámat...

Akadnak persze furcsaságok is az új híroldalon. Az egyes hírek a új, kisebb ablakban, az anyaoldal fölött nyílnak meg. Semmi ésszerű magyarázatot nem találtam erre azon kívül, hogy az anyagok többsége rövidke, csak lötyögnének egy normál méretű oldalon.

Szép volt, jó volt, de ez a webhely sem nekem szól. Persze ők is jól meglesznek nélkülem, az új konkurencia miatt meg izguljon, akinek izgulnia kell.

"Jelen tendenciákat és kutatásokat figyelembe véve az újságírók az online chat-et, videokonferenciákat illetve az online sajtótájékoztatókat preferálják." - olvasom a Sajttáj.hu új szolgáltatása, az E-Sajttáj bemutató anyagában. Milyen kutatások szerint, milyen újságírók, mihez képest? Azt hiszem, nagyon félreértett valamit a Sajttáj.hu csapata, amikor úgy gondolta, hogy a hazai újságírók másra sem vágynak, mint egy jó kis online sajtótájékoztatóra. (A Sajttáj.hu szolgáltatással kapcsolatos kételyeimet már korábban megfogalmaztam. )

Mivel meggyőződésem, hogy halott az ötlet, itt be is fejezhetném, de úgy gondolom, hogy a kivitelezés során Grüll Tamás és társai néhány olyan hibát követtek el, melyek elemzéséből mások is okulhatnak:

1. Az új szolgáltatást bemutatóját csak akkor nézhetem meg, ha előtte telepítem a Microsoft Silverlight programját. Előnyét itt egy szokásos Flash-alapú videóval szemben nem látom, viszont ilyen húzással azonnal elriasztható az érdeklődők egy része. (Persze lehet, hogy éppen egy ilyen szűrés a cél.)

2. Maga a "mozi" az E-Sajttáj használatát mutatja be. Először a Sajttáj.hu vezetője, a már említett Grüll Tamás beszél, azután a képernyőn zajló eseményeket próbálja követni a kamera. Nem is tudom, melyik a rosszabb. Tamással egyébként semmi bajom - soha nem találkoztam vele - de rossz ötletnek tartom, hogy itt megjelent. Ha valaki nagyon ismert, híres ember, vagy nem nagyon átütő egyéniség talán sikerrel vezethet fel egy termékbemutatót, de egy ismeretlen, átlagos verbális képességekkel rendelkező cégvezető jobb, ha a hátérben marad.

3. A bemutató egy pontján arra biztatnak, hogy kattintsak az E-Sajttáj gombra, majd mikor megtettem, a bemutató elejére jutok vissza. (Ügyes csel, de másodszor már nem veszem be!)

4. A kézi kamerával készült felvételeknek van valami amatőr bája, de egy termékbemutató esetében ez nem érvényesül. Többféle szoftver is létezik, ami a képernyőn való matatást videóvá alakítja, többjük alá hangot is lehet tenni. A mozgó, életlen kép alkalmatlan arra, hogy kedvező benyomást alakítson ki a nézőkben.

5. Az újságírók kérdéseiket előzetes regisztráció után írásban tehetik fel. Mi is akkor ez egész e-tájékoztatás előnye?

Sehogy sem tudom ledolgozni a valamikor összeszedett egy hetes késést. Nálam csak most kerül terítékre az egyesek által régóta várva várt, február végén bejelentett Yahoo Buzz. Pontosan nem tudom, miért is kellett várni, mert a Buzz nem sokban különbözik a Digg.com-tól.

AYahoo Buzz-ra bárki beküldhet cikket, vagy videót - feltéve, hogy azok a Yahoo-val előzőleg egyezséget kötött 100 tartalomszolgáltató valamelyikénél jelentek meg. A Buzz oldalán azután - a Digg-hez hasonlóan - az olvasók szavazatai alapján lehet felfelé (vagy lefelé) araszolni. A különbség talán annyi, hogy a rangsort itt még befolyásolja a keresőben - természetesen a Yahoo keresőjéről van szó - elfoglalt hely, illetve a népszerűségi mutatók (olvasottság, e-mailben elküldés) is.

A Yahoo Buzz-nak talán egy igazi aduja van a Digg-gel szemben: A Yahoo a Buzz legjobban teljesítő anyagai közül napi hármat-négyet átvesz saját (központi) címlapjára is. A kiemeltek komoly pörgésre számíthatnak. ( Mivel egy ilyen kiemelés akár néhány óra alatt is több milliós forgalmat hozhat, a Yahoo azzal nyugtatja kisebb ügyfeleit, hogy ilyen esetben majd megfelelő eszközökkel csillapítja a forgalmat.)

A Techcrunch,a Wired, a VNUnet és "még sokan mások" természetesen beszámolnak a Yahoo új szolgáltatásáról, de valamennyi tudósításban ott virít a minta, a Digg neve is. Kínos. Bár a BusinessWeek szerint a Buzz megfelel a Jerry Yang által meghirdetett profitnövelő stratégiának, nem biztos, hogy a befektetők és az elemzők egy ilyen, különösebb hozzáadott értékkel nem dicsekedő utánlövéstől jönnek lázba.

A Digg-klónokról jut az eszembe: Idehaza, ahol sokan inkább szemfülességnek, mint az innováció hiányának szokás tekinteni a klónozást, egy időben nagy divat volt a közösségi linkajánlók gyártása. Azután szép lassan mindenki elfeledkezett az egészről. Korábban azt hittem, hogy az ajánlós-szavazós oldalak gyér forgalmának okát a hazai adakozási kultúrában kell keresni. (Az ingyenes ajánlás, szavazás is egyfajta adakozás.) Továbbra sem zárom, ki ezt a lehetőséget, de azt hiszem, más tényezőt is figyelembe kell venni: A potenciális játékosok számát. Az angol nyelvű tartalmakat fogyasztó internetezők száma bőven meghaladja a 300 milliót. A magyar tartalmak fogyasztóit 3 millió körülire teszik a kutatók. Miközben tehát a Digg-en 600 szavazattal menőnek számít egy anyag, akkor nálunk nem is olyan szánalmas az a 6-os szám a link előtt...
Bele kell nyugodni: linkmegosztásban nem (sem) leszünk nagyhatalom.

Miközben egyesek az Oscar díjkiosztó miatt rágták tövig körmüket, a National Newspaper Association kiosztotta a 2008-as Digital Edge díjakat. A NAA honlapján ugyan nyomát sem találtam a dolognak, viszont - több más szakmai honlap mellett - az OJR oldalán is ott a teljes lista. Feltétlenül érdemes átnézni! (A NAA honlapjának máris megszavaztam egy Digitális Katasztrófa Díjat.)

Az általános kategória (Best Overall...) szereplői nyilván rendben vannak, de nem kápráztattak el. Örömmel fedeztem viszont fel köztük a napokban a Médiablogon is ajánlott PolyFact.org-ot.

A Best Design and Site Architecture kategóriában szereplő Naples Daily News már szintén szerepelt itt a "bezzeg" példák között, a washingtonpost.com pedig számomra az (egyik) etalon online újság.

A leginnovatívabb multimédiás történetmesélés kategóriából engem a Minneapolis Star Tribune anyaga fogott meg a leginkább. (Vigyázat, csak akkor kattints rá, ha sok időd van, mert könnyen beszippant a gazdag anyag.)

Nem is sorolom tovább, akit érdekel a téma, úgyis átnézi a győztes oldalakat. A tanulság számomra leginkább az, hogy az online újságírás már régen jóval többet jelent, mint a képernyőre kiragasztott cikkeket. "Rendben, de hol ebben az üzlet?" - hallom lelki füleimmel máris a kérdést. Pontos, végleges és megnyugtató választ ugyan nem tudok adni, de úgy látom, hogy a versenybe - itt nem a NAA versenyére gondolok - beszálló lapok nem annyira az azonnali kasszírozásra, inkább a közönség megszerzésére, a hosszútávú fennmaradásra spekulálnak. Lehet, hogy nekik van igazuk?

A Népszabadság február 11-i számában hirdetésben keres saját maga számára gazdasági szerkesztőt.
A kiírás több érdekességet is tartalmaz. Ezek egyike, hogy a leendő munkatársnak a nyomtatott lap mellett a NOL megfelelő rovatát is felügyelnie kell. Jó jel, mert arra utal, hogy ha piciben is, de elkezdődött valamilyen integráció a Népszabadság és a NOL szerkesztőségei között. (Arra gondolni sem merek, hogy "gyámot" akarnak kirendelni kiskorú gyermek fölé.) A szövegből persze érződik, hogy igazi, papíron edződött újságírót keresnek, de akkor sem gyakran látni mifelénk efféle hirdetést.

A követelmények között szerepel, hogy a a jelöltnek a Word szövegszerkesztő ismerete mellett nem szabad megriadnia akkor sem, ha egy Excel táblázattal szembesül.

Persze, rendben, mégis marad valamilyen hiányérzet az emberben. Valóban ezeknek a követelményeknek kell csak megfelelnie 2008-ban egy vezető napilap gazdasági szerkesztőjének? 15 éve egy ilyen hirdetésben még fontos volt külön hangsúlyozni, hogy ismerni kell az említett programokat, ma talán másféle készségekkel kellene rendelkeznie egy gazdasági szerkesztőnek. Már a nyomtatott médiában sem boldogulhat az az újságíró, aki nem ismeri a korszerű internetes anyaggyűjtés, feldolgozás, megosztás módszereit. Vajon ezek a kritériumok mikor kerülnek be a hasonló kiírásokba?

A hirdetés utolsó szakaszában arról olvashatunk, mik azok a szempontok, amik miatt "előnyben részesülhetnek" egyes jelöltek egyes jelöltek. Ezek közül az egyik "a Népszabadság szerkesztőségében szerzett szakmai tapasztalat." Örkény egypercese jut az eszembe:

"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre nézõ lakásomat sürgõsen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre nézõ kilátással."

Tegnap (január 27-én) az MR Kossuth Rádió ("a szavak ereje") Gondolat-jel című műsorában Bihari Ági kérdéseire válaszolgattam. A téma az online újságírás hazai helyzete volt. Az adás a Médiablog rendszeres olvasói számára feltételezhetően nem tartogat sok újdonságot, hiszen valamennyi témáról többször és jóval részletesebben is írtam már itt, de talán a műsor törzsközönségének tudtam valami érdekeset mondani.

Bihari Ági műsoraiban jó szerepelni. Nem egyszerűen csak felkészült a témából, hanem eleve otthon van benne, magam is egyre inkább "webkettesedik". Amikor először hívott a műsorába - valamikor 2005-ben lehetett - , még a Rádió muzeális stúdiójában készült a felvétel. Most már "civil" környezetben beszélgethettünk, az anyagot nem "csirkebélre" (ez az analóg magnószalag gúnyneve), hanem hordozható digitális készülékre rögzítette, számítógépén maga vágta...

Ami nem változott - vagy inkább rosszabbodott - az a digitális publikálás. A Rádió archívumának anyagait néhány hétig Real Audio formátumban lehet hallgatni. Az utolsó hét műsorai mp3 formátumban is letölthetők. Hogy ne legyen túl könnyű a hallgatók dolga, tárolás (és a hozzáférés) nem a műsorok címe, vagy az adás időpontja, hanem egyszerű, órás bontásban történik.

A tegnapi Gondolat-jel a szokásos időpontban, a 11-es hírek és a Déli Krónika között hangzott el. Rám valamikor 11.40 körül került sor. Macerás megtalálni Arra gondoltam, hogy segítek a Médiablog kíváncsi olvasóinak, letöltöm az órányi műsort, kivágom a megfelelő részt és bekötöm ide, a blogba. Nem lehet. Tegnap este, amikor ellenőriztem láttam (hallottam), hogy kinn van már az anyag, ma reggelre azonban már eltűnt. Az mp3-as archívum ugyanis egy hétig él, hétfőtől vasárnapig töltik, aztán leszedik, új anyagok kerülnek ki. "A szó elszáll..." Reggel azt hittem, hogy már nem elérhető, Rooza (törzsolvasó, önkéntes olvasószerkesztő) aztán megmutatta, hogy csak én bénáztam.

Most már mindegy, akit nagyon érdekelt megküzdött érte...

Közben alkalmam volt meghallgatni az anyag "szerzői változatát". Nagyon tanulságos. Kár, hogy nem tehetem ki:(

A médiába vágyó fiatalok, az újságíróképzéssel foglalkozó szakemberek és   média 2.0-tól kissé megzavarodott szerkesztőségek rendszeresen elővett és szívesen rágott gumicsontja a címben felvetett téma. Valóban kell tudnia egy újságírónak XML programokat írnia, vagy elég, ha tudja mi az az RSS? Érdemes a Photoshop kezelését tanulni, vagy inkább a CSS rejtelmeibe kell elmerülni?

Korábban már több ismert szaktekintély álláspontját ismertettem, arról is szó esett, hogy a web 2.0. nem szivárgott még be a hazai újságíróképzésbe. (Tuladonkléppen a web 1.0. sem igazán.) Most azért veszem ismét elő a témát, mert Etic Ulken, a Los Angeles Times producere, az USC oktatója igen gyakorlatias választ talált ki. Kigyűjtötte a JournalismJobs.com idén megjelent hirdetéseit, kiszűrte belőlük a technikai jártasságra utaló kifejezlseket és készített belőlük egy helyre kis címkefelhőt.

Interactive, blog, flash, audio, digital... Valahogy így alakul a sorrend.

Érdekes lenne, ha Ulken példáján felbuzdulva valaki hosszabb időintervallumot vizsgálva és más forrásokat használva is felmérné az újságíró-hirdetésekben felbukkanó kulcsszavakat. (Egyes hazai hirdetéseket olvasva az az érzésem, hogy maga a feladó sincs tisztában azzal kit, mit keres...)

Huh! Mától látható - olvasható - nézhető az átalakított FigyelőNet. Több hazai webhely kiszivárogtatós módszerével szemben az FN stábja a nyíltsággal; korai bejelentéssel és a fejlesztési szakasz gondjainak megosztásával próbálkozott. Nyilván nem könnyű az ilyesmi, különösen egy olyan környezetben, ahol ennek nincs hagyománya. Az FN Megújulás blog - ahogy erről már többször is írtam - elég hézagosra sikeredett. Számomra a leginformatívabb éppen az utolsó rész, Molnár Dániel projektvezető "vallomása" volt. Ebből többek közt kiderült, hogy csaknem egy évig dolgoztak az új honlapon és hogy magát a programozást-rajzolást komoly felmérések előzték meg.

Nos, ilyen előzmények után komoly várakozással néztem a mai találkozás elé. Annak ellenére, hogy a blogból már tudtam, radikális változásra nem számíthatok. Leginkább a "szélesítés" és az elmúlt évben felhalmozódott új szerzemények (tartalom, szolgáltatások) elrendezése volt a cél.


Ma reggel az oldalt megnyitva az volt az első benyomásom, hogy semmi sem változott. Pontosabban, egy 800 képpont széles korszerűtlen oldal helyett most egy 1024 képpont széles korszerűtlen oldalt látok. A második benyomásom meg az volt, hogy a nyitóoldal részeinek az illesztése elcsúszott. Aztán rájöttem, hogy ez afféle tervezői geg akar lenni. Komoly tévedés. Viccelni máshol kell, nem egy üzleti webhely nyitóoldalán.

Jó, hogy a korábbi, nagyon hosszúra nyúlt bal oldali "létramenü" helyett egy áttekinthetőbb, kétszintű, vízszintes menü készült. Nem jó viszont hogy ilyen súlyos-gyászos megjelenésűre sikeredett.

Érzésem szerint aránytalanra sikeredett a címlap függőleges megosztása: A jobb oldali rész szélessége meghaladja a főrész szélességének a felét. (Összehasonlításként érdemes megnézni a nemrég felújított BusinessWeek.com, vagy a néhány hónapos CNN.com arányait)

A főrész teteje a kiemelt cikkel, főcímmel, képpel rendben van. Annál nagyobb a zavar a kiemelt cikk alatt. A "normális" (megszokott, elvárható) 2 hasábos tördelés mellé valamilyen meghatározhatatlan okból beerőltették a Hírek / 24 Óra szekciót. Emiatt a nyitóoldal további része zsúfolt, zavaros, lett. (A zsúfoltságot tovább növelik a különösebb információt nem hordozó, de sok helyet foglaló és az oldal megjelenését tervezhetetlenné tevő kis képecskék.)

Ami naygon hiányzik:

Hozzászólás a cikkekhez
Toplisták: A legolvasottabb (A belső oldalon ugyan álcázva, "Nézett" cím alatt van ilyesmi, de ennek a címlapon lenne a helye
Audió, videó, rodeó - a mostani címlapon legfeljebb csak a szélessége mutatja, hogy nem évekkel ezelőtt készült.

Ahogy a Megújulás Blogból is kiderül, az FN átalakítása nem csak a "homlokzatot", hanem a teljes belsőt is érintette. A napokban majd a belső oldalakon szerzett tapasztalataimról is beszámolok.

Most 10 éves a BBC honlapja, a www.bbc.co.uk Ez alkalomból meglepték magukat egy igazán korszerű (természetesen "béta") új weboldallal. (Nekem Galambos Marci hívta fel a figyelmemet az új honlapra.)

Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy nem kell erőlködnöm, nem kell kitalálnom, mit miért csinálta a tervezők.
Richard Titus, a BBC "élményfelelőse" (Head of User Experience) minderről bőven beszámol.

A kiindulópont természetesen egy a korábbinál tisztább, nyitottabb, olvashatóbb megjelenés szándéka, az unalmas kék alapszíntől való elszakadás igénye volt. Szerintem összejött.

A tartalmi koncepció alapja a Netvibes - iGoogle - Facebook oldalakon sikerre vitt "widgetalization", vagyis hogy a tartalmi egységek önálló, személyre szabható, aktív (frissülő) dobozba kerültek. Ezek azután a felhasználó igénye szerint rakosgathatók az oldalon. A tartalom tehát atomizálódik, vagy inkább Lego kockákká alakul, amikből mindenki kirakhatja a maga BBC-oldalát.

Persze a kockák öncélú tologatása nem olyan érdekes. Az új BBC honlapon a saját beállítás elmentése mellett lehetőség van a helyi beállításokra is (lokalizáció). Ha tehát Nottinghamban laksz, más híreket, időjárásjelentést, rádió- és tévé műsorajánlatot kapsz, mint londoni, vagy glasgowi ismerősöd (a sanghaji nagynéniről nem is beszélve...) Vannak még kiadatlan helyek. A jövő év elején ide kerül majd a videó-doboz, az iPlayer (a BBC saját médialejátszója) és valamilyen, számomra homályos rendeltetésű személyes profil.

Mindez a használatban nem annyira szenzációs, mint kellemes. Minden logikus, egyszerű, magától értetődik. Csodák persze nincsenek. (Vagy legalábbis ritkák...) Richard Titus blogbejegyzése végén láthatod, hogy mennyien dolgoztak (-nak) ezen a projekten. Igen, fontos a megfelelő szemlélet, szakmai tudás, lelkesedés, de ne várd, hogy egy 3 fős stábbal, mérsékelt költségvetéssel valaki ilyesmit csináljon. Nekünk itt a Radio.hu, a Dunatv.hu, "portálja", vagy technológiai csúcsteljesítményként élvezhetjüka Port.hu egyéni beállításait

Az elmúlt években sokféle kutatás, elmélet foglalkozott a "webes olvasással", a weboldalak ergonómiájával. Egyik legérdekesebb közülük az olvasók szemmozgását követő, azt feltérképező Eyetrack. A Poynter Institute, az Estlow Center for Journalism & New Media és az Eyetools közöse oldalán részletesen is ismertetik a módszert és a kutatás legfontosabb eredményit, azonban ebből nem mindig egyszerű közvetlen tanulságokat levonni. A VirtualHosting.com most egy 23 pontból álló rövid, gyakorlatias útmutatót készített.

1. A szöveg a képeknél hamarabb ragadja meg a látogatók figyelmét. Ez sokakat meglephet, pedig így van. Azok, akik valamilyen információt keresnek a weboldalaidon nem a képeket kezdik el nézegetni, hanem a szöveget pásztázzák, hogy valóban ott van-e a keresett információ.

2-3. A látogatók szeme először a felső bal sarokra ugrik , majd "F" alakban pásztázzák az oldalt. (Talán erről lehetett eddig a legtöbbet olvasni.) Készíthetsz egyéni oldalakat, de közben érdemes ezt észben tartani. A főmenüt, főcímet, kiemelést úgy kell elhelyezni, hogy az "F" alakba essenek.

4. A látogatók többsége számára észrevehetetlenek a bannerek. Csak a kreatív megoldású, egyéni módon elhelyezett bannereknek van esélye.

5. Kerülni kell a faramuci formázást és a különleges betűket. Az olvasók többsége az ilyen szövegeket reklámnak gondolja és automatikusan kikerüli. A folyamatos, akadálytalanul olvasható szöveg a nyerő.

6. Írd ki számjegyekkel a számokat. A számok így jobban megragadják a szöveget pásztázó olvasók figyelmét.

7. A betűmérettel befolyásolhatod olvasóid viselkedését. A kisebb betűk a részletekre irányítják az olvasók figyelmét, míg a nagyobb betűk pásztázásra (scanning) ösztönöznek.

8. Az olvasók csak akkor nézik az közcímeket, ha azok érdekesek számukra. Ne használj csak azért közcímeket, mert ragaszkodsz valamilyen formázáshoz. (Próbálj meg keresőszavakat is tenni a közcímekbe, hogy a keresők is szeressék azokat.)

9. Az emberek általában végigpásztázzák az oldalak alját. Érdemes tehát ide is tenni valamit (kiemelt szöveg, pontokba szedett lista), ami megragadhatja a figyelmüket.

10. A rövidebb bekezdések jobban működnek. Az információs oldalakon érdemesebb rövidebb bekezdésekkel (és rövidebb mondatokkal) operálnod, ha meg akarod ragadni az olvasók figyelmét.

11. Az egy hasábos elrendezés jobban működik, mint a több hasábos. Ne terheld túl látogatóidat túl sok információval. A több hasábos, sűrű elrendezés sok látogatót elriaszt. (Feltételezem, hogy itt elsősorban nem az online újságokról van szó, bár a magukat a cikkeket azokon sem szokás több hasábba tördelni.)

12. Az oldal tetején és bal oldalán elhelyezett hirdetések vonzzák leginkább a szemet. (Természetesen a hirdetések észlelésen nem jelenti automatikusan, hogy rá is kattintanak azokra. ) A javaslatnak ellentmond, hogy a legtöbb site jobb oldalt szereti elhelyezni a reklámokat.

13. A leghatásosabbak a legvonzóbb tartalom mellé elhelyezett hirdetések. (Nem véletlen, hogy éppen ezeket a nehezen kikerülhető hirdetéseket utálják a legtöbben.)

14. A szöveges hirdetések teljesítménye a legjobb. Ezeknél nem lóg ki annyira a lóláb, mint a bannereknél, vagyis a látogatók nem szűrik ki őket automatikusan.

15. A nagyobb kép több figyelmet kap. Ha illusztrálni akarod szöveged, érdemes nagyobb, több részletet tartalmazó képeket használni. Fontos, hogy a képek valóban fontosak legyenek, kiegészítsék a szövegben található információkat. (A legtöbb online lap is átért a sok apró képről a kevés, de nagy kép alkalmazására.)

16. A tiszta, áttekintető képek jobban működnek, mint a sok apró részletet tartalmazó, túl mozgalmas fotók. Jobb "igazi" emberek fotói jobban működnek, mint a fotómodelleké. (Kivéve a divatrovatot:)

17. A főcímek, címsorok vonzzák a tekintetet. Vigyázz, hogy más ne terelje el a figyelmet róluk. (És tanulj meg normális címeket írni!)

18 A felhasználók sok időt töltenek a menük és a "nyomógombok" nézegetésével. A menük és gombok egyébként is a navigáció legfontosabb elemei, vagyis érdemes kellő időt fordítani megtervezésükre és elkészítésükre.

19. A listák lekötik az olvasók figyelmét. Ez az egyik legősibb usability szabály, az Eytrack vizsgálatok csak megerősítették.

20. Kerülni kell a nagy, tömör szövegblokkokat. Érdemes széttördelni ezeket kisebb bekezdésekre, listákra. A kiemelések is sokat segíthetnek. (Ez is régi igazság.)

21. A formázás is segíthet az olvasók figyelmének irányításában. Érdemes azonban ezzel óvatosan bánni. (5. pont).

22. A fehér felület jó. Nem kell minden négyzetcentimétert információval megtölteni. A szellős (nem üres) oldalak könnyebben olvashatók.

23. A legjobban az oldal tetején lehelyezett navigációs eszközök működnek. (Ennek persze némileg ellentmond a 2-3. pont, hiszen az "F" alak szára éppen egybeesik a függőleges menüvel.)

A szabályok persze azért vannak, hogy áthágják azokat. Az Eyetrack és a hasonló vizsgálatok azt mutatják meg, hogy ÁLTALÁBAN mi működik, de egyes, speciális esetekben éppen az ellenkezőjük működik.

Egy heted maradt hogy vegyél egy (2) XO laptopot. Mifelénk ugyan inkább a vagyonokba kerülő digitális táblákkal próbálják megváltani a világot, másutt viszont jelentős visszhangot kapott az elsősorban a fejlődő országok iskolásai számára kifejlesztett „100 dolláros” számítógép.

Az XO nem egyszerűen egy „buta” üzleti notebook, hanem számos, a speciális felhasználási körülményekhez kifejlesztett tulajdonsággal bír. A „hagyományos” gyártók persze nem túl lelkesek – részben ennek is köszönhető, hogy az XO gyártóinak eddig nem sikerült megállapodást kötniük a fejlődő országok illetékeseivel.

A gép kereskedelmi forgalomba nem kerül, de a egy alkalmi akció során mégis hozzá lehet jutni. Ha november 26-ig befizetsz 400 dollárt, kapsz 2 gépet. Az egyiket valóban kézhez kapod, a másikkal egy fejlődő ország rászoruló tanulóját támogatod.

(A dolog nem egyszerű, mert amerikai szállítási cím kell hozzá, de aki valóban szeretne kapni - és adni - annak nyilván nem megoldhatatlan.)

Adalékok:

XO Fact file (BBC)
On a Laptop Mission for Kids (Washington Post)
Tetszik a gyerekeknek a 180 dolláros laptop (HWSW)
Sebestyén Anna (BizBigyó) bejegyzése (Egyébként Ő hívta fel a figyelmemet a témára.)

Jövő szerdán ( november 21-én) az Alexandra kávézóban lesz a Wikinómia (leánykori nevén Wikinomics) című könyv hivatalos bemutatója.

A könyvről, illetve a könyv ürügyén a meghívott vendégek:

• Rékasi Tibor, a CISCO Magyarország ügyvezető igazgatója,
• Dr. Hámori Balázs, egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem),
• Dr. Szabó Katalin, egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem)
• Gervai Péter  , a Wikipédia alapító-szerkesztője (a "magyar Jimbo Wales")

mondanak majd okosakat. A beszélgetés én moderálom.

Most tehát gyorsan el kell olvasni a könyvet, ami ugyan szerepelt a  magamévá teendő olvasmányok listáján, de most hirtelen az első helyre ugrott.

Még csak az első fejezetnél tartok, de máris az az érzésem, hogy fontos könyv, érdekes könyv, feltétlenül el kell olvasni, de nem fogom szeretni. Nem tetszik, hogy a szerzők folyamatosan, erőszakosan azt sulykolják: a jövő kizárólag az együttműködésen alapuló vállakozásoké. Szerintem az együttműködésen alapuló modellek új szemléletet, új megoldásokat hoznak, de nem hiszem, hogy ez egy minden területen alkalmazható, biztos recept lenne. (Ez semmivel sem csökkenti az így működő, sikeres megoldások értékét.)

Az első komolyabb kiábrándulás akkor ért, amikor a szerzők  arról a területről írtak, amiről alaposabb ismereteim vannak: a médiáról. A könyv állításaival szemben ugyanis itt még erősen kísérleti jelleggel működget csak a kollektív tartalomgyártás. A szerzők által emlegetett Current TV például nagyon ügyes kezdeményezés, de körülbelül úgy alternatívája az igazi hírtévéknek, mint Virtus az Indexnek.  A crowdsourcing médiában való alkalmazásában talán még a New Assignment jutott a legmesszebbre, de még ők maguk is meglehetős óvatossággal írnak eddigi eredményeikről. (Ez viszonylag friss történet, ezért erről az angolul  tavaly kiadott könyvben nem eshetett szó.)

Ha a média esetében ennyire kiszínezték a dolgot, bízhatok-e abban, hogy a többi, számomra kevésbé ismert területekről  túlzások nélkül írnak? Saját lelkesedésük ragadta el őket, vagy a téma jelentőségének felnagyításával a szerzők saját fontosságukat akarták növelni?

Azt hiszem ,a következő napokban még írni fogok a könyvről. A bemutatóra meg gyertek el!

Ma este 22 óra 25 perctől Bőgel Gyurival és Pintér Robesszal beszélgetünk a Kossuth Rádióban az mr1 Kossuthon. A téma a tágan vett blogvilág (az ürügy a Blogvilág). A műsor címe Esti beszélgetés a kultúráról, aminek nagyon örülök. Persze nem is annyira a műsor címének, mint annak, hogy téma végre nem a "tud/tech" skatulyába sorolva, hanem a kultúra részeként jelenik meg.

Mi tegnap (a műsor felvételén) megpróbáltunk kulturáltan - és főleg közérthetően - válaszolgatni Markovics Ferenc kérdéseire. Miközben ezredszer is (reménytelen) kísérletet tettünk a blog fogalmának definiálására, újra arra gondoltam, milyen kár, hogy egy rádióműsorba nem lehet linkeket tenni.

A műsorban is idéztem Dan Gillmort, aki szerint az olvasók mindig többet tudnak az újságírónál. Ez nyilván érvényes a Médiablog törzsolvasóira is. A műsor nem nekik, hanem egy lényegesen tájékozatlanabb, de érdeklődő rétegnek szól.
(Ha mégis meg akarod hallgatni a beszélgetést, de ma este más programod van, a felvétel elérhető lesz a Hangtárban.)

Örömmel értesültem róla. hogy az www.anti-lop.gov.hu cím alatt elindult az első kormányzati névtelen feljelentő portál. (Mindig tudtam, hogy igazából viccesek ezek a szürkének látszó közigazgatási gyerekek.) Nem tudom, hol tart ezen a téren a többi EU-s ország, de biztos, hogy mi most hirtelen az élvonalba ugrottunk.


Remélem, a kezdeményezés nem ragad le a keveseket érintő EU-s pályázatoknál és hamarosan megnyílnak a helyi, önkormányzati online feljelentő központok, ahol a buzgó állampolgárok egyetlen kattintással bemószerolhatják szomszédaikat!

Most már csak amiatt aggódhatunk, hogy reagálnak minderre az internethez hozzá nem férő, de komolyabb feljelenési hajlandóságot mutató honfitársaink. Vajon hogyan hidalható át a digitális feljelentési szakadék?

Konrádnál olvastam, hogy átalakult a Délmagyar.hu. Konrádnak tetszik, az olvasók egy részének is - a többiek (szokásosan) fanyalognak. Közben kiderült, hogy a Kisalföld.hu is ugyanennek a sablonnak a használatára állt át. (Mindkét lap a Lapcom kiadóhoz tartozik.)

Nem állítom, hogy a Délmagyar.hu / Kisalföld.hu elrendezése, megjelenése a legkorszerűbb és a legeredetibb, amit valaha is láttam, de mindenképpen elmondható, hogy szinkronban van a világgal. Innen nézve még kínosabb a Pannon lapok ( pl.. www.naplo-online.hu) vagy az Axel Springer „vidéki” lapjainak ( pl. http://www.sonline.hu/) külleme. (A "pesti" napilapokat már említeni sem érdemes.)

Véletlenek persze nincsenek. Hozzászólásában Gere Zsolt, a Délmagyar.hu tervezője a progresszív forrásokra hivatkozik.)

Szerintem a Délmagyar.hu / Kisalföld.hu is korábbi, a hazai „online megújulási hullámmal” kapcsolatos kijelentésemet igazolja: Nekünk itt nem feltétlenül az a dolgunk, hogy feltaláljuk a spanyol viaszt. Éppen elég az, ha figyelünk. Tanulunk azoktól, ahol fejlettebb az online lapkultúra, van pénz kutatásra, kísérletezésre, tesztelésre.

A hazai internetezők számával ("penetráció") még mindig nem dicsekedhetünk. Az internet további terjedésének az akadálya valószínűleg már nem anniyra az ár, mint az érdektelenség: Úgy tűnik, ma Magyarországon 3 millió embert érdekel valamilyen szinten az internet. A Nyírő András vezette Login Kezdeményezés talált egy olyan réteget, ahol óriási a fogadókészség az internetre. A szegény, falusi romákat.

A Login egy olyan konstrukciót dolgozott ki, aminek segítségével az internetre éhes romák olcsó, használt gépekhez, és és internethozzáféréshez juthatnak. A cél Nyírő szerint mégsem csak az, hogy "vasat vigyenek a falvakba, hanem hogy megmutassák, mire lehet az internetet használni."..."Az egész projekt az inspirációról szól, arról, hogy nagyon sokan hisznek abban, hogy az internet kiugrási lehetőség a távoli kis falvakban mély szegénységben élő fiataloknak"

A májusban Tomoron készült videón szinte minden megszólaló arról beszél, hogy tanulni szeretne az internet segítségével. Az internet azonban nyilván nem csak erre kell. A Login programjában részt vett falvakban bebizonyosodott, hogy nagyon is valós az internet iránti igény. "Követjük a weboldalunk nézettségét és a 20 selyebi fiatal az első két hétben 4000 letöltést produkált. Ami a legjobban mutatja az igényt az az, hogy amikor egy hétvégén nem volt internet, akkor legább 10 telefont kaptam, hogy miért nincs, és mikor lesz." - meséli Nyírő András.

A Login csapata csak az internetezés lehetőségét kívánja megteremteni, de a továbbiakba nem akarnak beleszólni. "A fiatalok évek óta tanulnak számítástechnikát az iskolában, ott vannak gépek, tanárok, tudnak rajzolni, írni, ismerik az internetet, csak nincs pénzük arra, hogy a hagyományos csatornákon keresztül otthonra gépet vegyenek. Mi csak annyit csinálunk, hogy összeállítottunk egy olyan kínálatot amit ők is meg tudnak fizetni. Selyeben 22 gépet vásároltak meg 30.000 Ft-ért, havi részletre olyan emberek, akiknek a családja havi 80 000 Ft-ból gazdálkodik."

Ez első falvakban láthatóan működik a  Login modellje. Hogyan lehet innen továbblépni?

"Eddig nagyon komoly szimpátiával fogadták a munkánkat kisebb cégek, nagyvállalatok, alapítványok. Egy magánalapítvány, a Polgár Alapítvány segítette az elindulásunkat és most az ő támogatásukkal fogjuk a követkző 5 falut bekötni. Még márciusban az Európa Parlament roma fórumán tartottam előadást a képviselőknek.Nem számítottam komolyabb reakciókra, de olyan volt a hatás, amilyenre az ember egyébként  - bocsánat az előítéletért, ebben a projektben igazán nem kéne - épp EU parlamenti képviselőktől nem várt volna. Pénzt ugyan nem - azt nem ők osztják, - de komoly inspirációkat kaptam. De ahhoz, hogy a projekt hatása érezehető és mérhető legyen nagyobb léptékre lesz szükség. Legalább száz falut be kell kötnünk ahhoz, hogy a hálózati multiplikátor hatás érvényesüljön."

Túl szép, hogy igaz legyen? Az internet fogja megoldani azt, amit eddig számos kormányhatározatnak és felzárkóztató programnak nem sikerült?  Lehetséges, hogy néhány reménytelenül leszakadt terület fiataljai hamarabb ugorják át a digitális szakadékot, mint az anyagilag lényegesen jobban eleresztett, magasabban képzett 40+ réteg?

Adalékok:

Találkoztunk boldogan wifiző cigányokkal (hvg.hu)
Kalapból sorsolják a wifit Selyeben (Index)

Nem is tagadom, az irigye vagyok. György Péter egyéb képességei mellett kitűnően tud igen bonyolultan megfogalmazni egyébként egyszerű dolgokat. A Népszabadságban megjelent A be nem váltott ígéret  című cikkében 5000 karaktert meghaladó terjedelemben vezeti le, hogyan változtatták meg a médiagazdaságot és média civil kontrollját az új technológiák. ( Gy.P. mellesleg igen ügyesen beépítette gondolatfolyamába a bukaresti tévé ostromát is, ami mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Posztmodern megoldás - mondhatnán Gy.P. kedvenc kifejezésével.)

Érzésem szerint mindez puszta bevezető, aminek egyedüli lényege, hogy lehessen néhányat rúgni a legújabb médiaszabályzási bénázáson. A lényeg a cikk második részében olvasható:

„Nem arról van szó, hogy ne lennének meg részben ugyanazok a független kezdeményezések, amelyek a világ számos országában létrejöttek. Az alternatív new media azonban máig nem keltette fel a magyar társadalmi, jogi, üzleti nyilvánosság érdeklődését. Azaz számos, világszerte a mainstream kultúrához tartozó jelenség, ha létezik is magyarul, mintha nem lenne, s gyakran, ami van, az valóban hagy kivetnivalót maga után”

Itt hevesen bólogatok. Szerintem is komoly a hazai média elmaradása az egykori „alternatív new media” bizonyos elemeinek az integrálásában. Zavarba ejt viszont a következő szakasz:

„Tulajdonképp a fél kezünkön meg tudjuk számlálni azokat a kezdeményezéseket, amelyek nem csupán "felteszik a hálóra" a nyomtatott kultúra egyes dokumentumait, hanem alkotó módon használják az egyidejűség, illetve nyitott archívumok világának, a linkek teremtette szabadságnak a kulturális logikáját. A politikai filozófiával foglalkozó Bence György alapította Metazint, a Literát említhetem olyan virtuális intézményként, amely lassan-lassan elfoglalta helyét a magyar nyilvánosság new medián túlmutató szerkezetében is. Sokkal zavarba ejtőbbnek tartom, hogy az online magazinok vagy a létükért küzdenek, mint a figyelemre méltó Hírszerző, vagy egész egyszerűen belerohadtak a magyar bulvármédia világába. Az Index morális összeomlása ezért is különösen fájdalmas: hiszen rossz látni, hogy olyan nagy tehetségű újságírók, mint Tóta W. Árpád, éppolyan tájékozatlanok a nagyvilág dolgaiban, mint amilyen élesen, metsző gúnnyal fogalmaznak a honi ügyekben. De sem az Index, sem az Origo nem voltak képesek arra, hogy leváljanak a magyar nyilvánosság abszurd kánonjáról, és mindenféle kreativitás nélkül tükrözik a politikai pártok által diktált világképet, illetve próbálnak több figyelmet kivívni a celeb üzletágban.” (Meglepő módon Gy.P. sincs azok között, akik „alkotó módon használják az egyidejűség, illetve nyitott archívumok világát, a linkek teremtette szabadságát, kulturális logikáját." Sehol egy saját weboldal, blog.

Én is fájlalom, hogy kevés a hazai szakmai- és tudományos blog, ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy éppen a teljesen szigetszerűen működő, a  hozzászólásokat nem  támogató Metazin lenne a követendő példa. A Hírszerző online magazinként való besorolása ugyanolyan érthetetlen, mint a Tóta W. tájékozatlansága miatti sirám. (Vagy tényleg Tóta bunkósága lenne az oka minden bajunknak?)

Az egyébéként igen körülményesen fogalmazó György Péter röviden lmegírta a nyomtatott és az online média közti különbséget is. „…két dolgot jelölhetünk meg: egyrészt a nyomdafestéket nem tűrő szavak áradatát, másrészt - ami a blogospherát illeti - a ressentiment, a rosszkedv, irigység, indulatos tudatlanság gátlástalanságát”

Köszönjük, kedves György Péter, most mát mindent tudunk!


Adalék:

Felbuzog a rosszindulat (Egy elefánt feljegyzései)

A Világgazdaság Online nem várta meg, míg vastagon megül rajta a por, hanem átalakításba kezdett. Annál is érdekesebb ez, mert hazai mértékkel mérve nem is olyan régen, két évvel ezelőtt dolgozták át legutóbb a honlapot.

Gaál Csaba főszerkesztő e-mailben hívta fel a figyelmemet az eseményre, ugyanakkor azt javasolta, hogy a közeljövőben induló további szolgáltatások miatt még várjak a részletese elemzéssel. Így lesz.  Ennek ellenére nem tudom magamban tartani első benyomásaimat:

• Nem vagyok biztos benne, hogy annyira jó ötlet a nyomtatott lap és a honlap tartalmának a menüszintű elválasztása. (Miért nem jelölik meg inkább az egyes anyagok forrását?)
• Ez a honlap is leragadt a hagyományos, elavult portálcímlap-struktúránál. (Felül egy két hasáb szélesre szedett vezető hír, alatta 2 hasábban sorakoznak a címek + bevezetők...)
• Nagyon fapados a grafika. (A minimalizmus nem egyenlő az igénytelenséggel)
• Átgondolatlan és csúnya a navigációs rendszer.
• A címlap áttekinthetőségét tovább rontja a rengeteg, a  szerkesztett tartalom közé is beépülő reklám

Folyt. köv.

Vannak témák amelyekkel nehezen lehet izgalomba hozni az embereket. A hálózati semlegességről  már tonnányi cikket, tanulmányt, petíciót írtak, számos előadást tartottak, hogy azzal legfeljebb már csak a legelszántabbak (és a hivatalból ezzel foglalkozók) figyelmét lehet felkelteni.

Egészen más persze egy jó ksi YouTube-klip.

Lenin (rémlik még ez a név?) nagyra tartotta a filmet, mert azzal hatékonyan lehet üzenetet eljuttatni az analfabéta tömegeknek. Azt hiszem, nagyon szerette volna a YouTube-ot is!

Évek óta dolgozom egy nagyon tehetséges, kreatív grafikus csapattal. Mindenkori munkahelyeimnek, megbízóimnak készítettek már logót, névjegyet, cégismertető brosúrát, hírlevelet díszcsomagolást, plakátot – valamennyi munkájukat nagyon szerettük. Jó lett volna weboldalakat is terveztetni velük, de néhány próbálkozás után kiderült, hogy nem képesek a webre transzponálni azt a szellemiséget, amitől  "print" munkáik olyan jók.

A másik oldalról közelítve, különböző webes projektekhez tervezőt keresve gyakran szembesülök a problémával, hogy a „webdizájnerek” ügyesen kezelik a Photoshopot és más programokat, látványos felületeket képesek előállítani, de az apróbb részleteknél érződik a „vizuális anyanyelv” ismeretének a hiánya. Mi a megoldás? A hagyományos képzettséggel rendelkező grafikusok „beavatása”, vagy az autodidakta web-mágusok utólagos beiskolázása?

Leginkább én is csak kérdezni tudok, ezért nagyon megörültem, amikor Khoi Vinh – tudod, ő a  nytimeimes.com  művészeti vezetője – Substraction blogjában a témával kapcoslatos bejegyzést találtam.

Vinh első lépésben a HTML, CSS, XHTML (semmiképpen sem a Flash) megértését, elsajátítását javasolja, hiszen leginkább ezek határozzák meg a weben megjelenő grafika lehetőségeit.  Azután következik az igazán nagy lépés: Annak megértése, elfogadása, hogy egy olyan közegben kell dolgozni, ami alapvetően különbözik a „print” világtól. Enélkül lehetetlen átigazolni a digitális médiába. Különösen fontos megérteni, hogy a nyomtatott világtól eltérően a weben a tervezés nem egyfajta narratívák megvalósítását szolgáló eszköz, sokkal inkább olyan módszer, ami  bizonyos viselkedések megvalósulását teszi lehetővé.

A hagyományos grafikából érkező emberek gyakran úgy tekintenek a webre, mint a print-alapú tervezési gyakorlat ellen irányuló fenyegetésre.  A használhatósági, célszerűségi szempontokat figyelmen kívül hagyva makacsul ragaszkodnak a nyomtatott világból hozott megszokásaikhoz (pl. rögzített betűtípusok, betűméretek) és abban reménykednek, hogy idővel megváltoznak a felhasználók és a weben is a régi világban megszokott módon „fogyasztják” majd a tartalmat.

Sok grafikus frusztrálttá válik, amikor rájön, hogy a web csekély lehetőséget biztosít csak a vizuális virtuozitás számára. Őszintén szólva a web nem igazán jó eszköz az erős tipográfiai, illusztrációs, vagy fotográfiai képességek megmutatására.

Az online munka sokkal inkább az apró részletekről szól, amik azután egy nagyobb, összetett platformba épülnek be. A lehetőségekhez képest itt sokkal erősebbek a kényszerek, ezek megértése, kicselezése, álcázása olyan speciális odafigyelést igényel. Ez a legtöbb ember számára nagyon unalmas dolognak tűnik. Csak az igazán elkötelezettek tudják, hogy nem az.

Ha teheted, feltétlenül olvasd el Khoi Vinh eredeti bejegyzését és az ahhoz írott hozzászólásokat is!

„Új arculattal jelentkezik hétfőtől a Duna Televízió és a közszolgálati csatorna internetes portálja” (MTI)

Elkeserítő, hogy elkészült egy újabb csúnya, zavaros, korszerűtlen médiahonlap. Kíváncsi lennék, hogy a Dunat TV (köztévé!) döntéshozóinak hogyan sikerül rátalálniuk a honlap tervezőjére, Gergócs Tamásra. Nekem nehezen ment. Egyik honlapján ingyenes szolgáltatónál található honlapján azt olvastam, hogy „Az oldal tulajdonosa még nem töltötte fel kezdőlapját”, a másikon meg azt, hogy „Az oldal fejlesztés alatt”, a harmadikon  ugyan azt ígéri: „Bemutatom mivel foglalkozok”, de nem mutatta meg. Végül egy újabb ingyenes szolgáltatónál megtaláltam Gergócs igazi honlapját. Becsületére legyen mondva, nem lehet azzal vádolni, hogy a saját weboldalait szépen megcsinálta, a Duna TV honlapját meg összecsapta . Ez is rettenetes. Gergócs Tamás referenciái alapján úgy tűnik, hogy egy olyan grafikussal van dolgunk, aki az „offline” világban otthonosan mozog ugyan, fogalma sincs a webes grafikáról, de úgy gondolja, hogy nem egy nagy ördöngösség. Sajnos téved. És tévedtek a Duna TV emberei is, akik megbízták ezzel a feladattal. Persze azt is lehet mondani, hogy legalább nem lógnak ki a hazai tévés honlapok mezőnyéből.

(Ha még mindog kíváncsi vagy a Duna TV új honlapjára, itt megnézheted. Csak erős idegzetűeknek!)

A munkajoggal foglalkozó Penisula kutatásai szerint a brit munkáltatók napi 130 millió fontot,  havi 233 millió értékes munkaórát veszítenek azzal, hogy dolgozóik dologidőben a Facebookot túrják.

Különböző szakértők most azon vitáznak, mi a jobb: Elérhetetlenné tenni a szolgáltatást, teljesen tiltani használatát, vagy részlegesen, ebédidőben engedélyezni a közösségi kapcsolatok építését.

Már éppen kezdeném is sajnálni a munkaadókat  - nyilván nem csak a britek küzdenek ezzel a problémával - , mikor felrémlik, hogy olvastam én már ilyesmit. A ’90-es évek második felében általában az „internetes szörföléssl”,  2000 környékén  Yahoo-val és az eBay-jel riogatták a munkaadókat. (Ha még korábbra  megyünk vissza, az e-mail, sőt, az asztali telefon rémével is találkozhatunk.)

Szerintem nagyon meg kellene vizsgálni azoknak a cégeknek a vezetését, ahol az emberek ráérnek órák hosszat „fészbukolni”, csetelni, telefonálni…

Ryan Sholin (Invisible Inking) heroikus erőfeszítéssel átrágta magát 170 közepes forgalmú  (napi 50.000  - 300.000 látogató) online újságon.Tapasztalatait természetesen megosztotta olvasóival is, én meg most továbbosztom a Sholint nem olvasóknak is.

Ezek szerint a bal oldali, függőleges navigációs sáv maga az ördög, gyorsan meg kell szabadulni tőle. Ennek ugyan ellentmondani látszanak azok a kutatások, amik szerint a legtöbb internetező szemével „F” alakban pásztázza az oldalakat, vagyis az oldalsó menü éppen jó helyen van, de Sholin erre azt válaszolja, hogy „ inkább oda is valami fontos tartalmat kell pakolni”. (Csendben megjegyzem, hogy a Nytimes.com, ami ugyan nem a legdivatosabb megjelenésű, de sikertelennek semmiképpen nem nevezhető site, makacsul ragaszkodik a függőleges menühöz.

A következő tanulság egyeseknek talán triviálisnak tűnhet, de a másodvonalbeli híroldalakat nézegetve azt hiszem, mégsem mindenkinek az:  A cikkoldalak soha nem működhetnek zsákutcaként. A cikkek után mindig következnie kell valami kattinthatónak – kapcsolódó cikknek, blognak, máshol megjelent írásnak.

A harmadik bölcsesség, hogy csak világosan megírt kód (szerkesztőségi rendszer) eredményezhet világos, áttekinthető oldalakat. Sholin példái többek közt az MDZol  és a Daily Camera.

Persze  megnéztem őket. Igen, ez a mostanában követendőnek tartott irány, az elmúlt hónapokban nálunk is erre indultak el néhányan. Természetesen mindig akad valami, ami nem tetszik az embernek, amit máshogy csinálna, de nem lehet nem észrevenni, mennyire más világ ez, mint a hazai másodvonalbeli „portálok” rettentő unalmas szerkezete. (Tudod, az a fordított „U” alakú keret, középen két hasábban a cikkek...) 

Megnéztem a bejegyzésben emlegetett Ellington CMS honlapját is. Ott az olvastam, hogy a szerkesztőségi rendszert olyanok készítették, akik korábban maguk is szerkesztőségben dolgoztak, vagyis tudják, hogyan is készül egy online „lap”. Nagyon meghatódtam. Korábban ugyanis több olyan megbeszélésen vettem részt, ahol programozók arról próbálták meggyőzni a felhasználókat, hogy teljesen rossz, ahogy dolgoznak, inkább az általuk elképzelt és a CMS-ben megvalósított sémára kellene átállniuk. Ha a belső informatikai lobbi elég erős, néha sikerül is ilyen rendszereket bevezetni, de biztos, hogy használatát a  dolgozók az első adandó alkalommal szabotálni fogják. Különösen érvényes ez az újságírókra, akik nehezen szoríthatók rá valamilyen, számukra idegen és semmiféle előnnyel nem rendelkező eszköz, rendszer használatára. Az eredmény ismert, számos weboldalon látható.

Sok-sok bejegyzéssel ezelőtt írtam a Knight Foundation Journalism 2.0. túlélőkészletéről. Érdekes vállalkozásnak tűnt, csupán egy baja volt: Sem online olvasni, sem letölteni nem lehetett. A probéma most legalább félig megoldódott - az anyag PDF formátumban letölthető.

Miközben mindenki az átalakult Indexen rágódik, szép csendben felfrissült az Népszava Online külseje is. (Én sem vettem volna észer, ha a MB Leszek álnevű olvasója fel nem hívja rá a figyelmemet.)  
Teljes katasztrófa, hirtelen nem is tudom megmondani hány generációval vannak elmaradva a mai internetes hírszolgáltatóktól. Vigaszul legfeljebb az szolgálhat, ha előkeressük a korábbi változatokat. Azokhoz képest valóban érezhető a javulás.

Létezik, hogy a Népszavánál egy olyan Magányos Barkács reszelgeti a honlapot, akinek fogalma sincs arról,  mit történik a világban? Lehet, hogy a lap vezetésének még ez a tempó is túl gyors?

Oliver Reichenstein elkészítette a 2007-es webes trendek térképét.

Így, ránézésre csak gyönyörú (és lenyűgöző). Ha kicsit jobban megnézegeted-kattintgatod az interaktív, online változatot megygőződhetsz róla, hogy érdekes és hasznos is.

Néhány napra kiteszem a lábam, erre megújult az Index!
Lehetett persze tudni, hogy intenzíven dolgoznak az új szerkezeten és a külsőn, de olyan sokat késett már ez a premier, hogy lassan természetessé vált az évek óta tartó átmeneti állapot.

Aztán most, a nyári uborkaszezon közepén egyszer csak itt az „új Index.”

Biztos sokakat megdöbbentek véleményemmel, de rövid kattintgatás után  úgy gondolom, hogy alapvetően jó lett az Index. Világos, átgondolt, használható. Láthatóan nem akartak valami nagyon újat, eredetit kitalálni, de alaposan elemezték mások megoldásait, átvették azokat az elemeket, amik számukra is használhatók. Szerintem  a hazai lehetőségek között ez a legjobb stratégia. (Apróságokon lehetne persze rágódni, de ezt most kihagyom. Részben azért, mert itt eddig sem foglalkoztam weboldalak elemzésével, részben meg azért, mert még igen képlékeny az új Index: Ahányszor viszamegyek, mindig találok apróbb változásokat.)

Voltak, akik azt gondolták, hogy a korábbi, toldozott-foldozott szerkezet akadályozta eddig az Index tartalmi megújulását. Most nyilván csalódottak: Az új nyitóoldalon ugyan a korábbinál nagyobb szerepet kaptak a saját (Blog.hu) blogok, de lényegében semmi más nem történ. Továbbra sem lehet hozzászólást írni az Index cikkeihez, a kapcsolódó anyagok között nem jelennek meg külső linkek Annak, aki figyelemmel kíséri az Index stratégáinak szerepléseit, nyilatkozatait mindez nem meglepő: Már jó ideje nem az óvatos, konzervatív Indextől kell várni a szakmai kísérleteket. (Tulajdonképpen ez érthető is.)

A hazai online média másod- és harmad vonala mindig is az Indexet (illetve korábban szellemi elődjét, az Internettot) követte. A mindenkori  Index-dizájn eddig sokak számára követendő példa volt. Remélem, a mostani, a világ hírportáljaival is szinkronban lévő Index megjelenése, szerkezete is ilyen, követendő példává válik.

Mások írták:

Szar az új Index dizájn - Plastik.hu  (Angelday, az Index hajdani dizájnere )

Doransky  - Matyit már jó ideje erősen foglalkoztatja a webdesign (Remélem, hogy azért nem csap fel grafikusnak!)

Fehér papír cikkekkel - Konrad   (Már csak a Bereményi idézett miatt is!)

A hírportál új formája: Sápadt arculat  - Hargitai Miklós  (Ezt is megértük: A Népszabadság is foglalkozik az Index felújításával.)

Új Index: A dizájner színre lép - Webisztan (Interjú Etelével, az Index fődizájnerével.)

Nekem egyáltalán nem lesz vicces kedvem, ha valamiért a postára kell mennem. Szerencsére ritkán kerül erre sor, de ilyenkor már előre elfog a hivatali idegesség. Hosszú sor, hosszú töketlenkedés, szolgáltatás helyett kiszolgáltatottság… (Bankba járni sem sokkal nagyobb élvezet, de a banki ügyek többsége már jó ideje elvégezhető az interneten keresztül, ráadásul az e-banki szolgáltatásokban az evolúció halvány nyoma is felfedezhető.)

Egy ideje a postára is betört az „üzleti szemlélet”: Az ablak mögött ülő alkalmazottak mindenkit megpróbálnak rábeszélni valamilyen „értéknövelt szolgáltatásra” (leginkább az úgynevezett elsőbbségi kézbesítésre.)

A Levél üzletág szolgáltatásainak népszerűsítésére most új honlapot is készíttetett. A Postalevel.hu webhely annyira szánalmas, hogy nem tudom, sírjak-e vagy nevessek? A koncepció lényege, hogy egyszerű, néhány szóban leírható dolgokat hosszadalmas, viccesnek szánt, de leginkább görcsösnek mondható videókban adnak elő. Alternatív, videómentes változat nincs. Akad néhány kisgyereken és unatkozó nyugdíjason kívül valaki, aki ilyesmivel akarja múlatni az időt? Ők a célcsoport? (Igaz, effajta habosítás mellett mit lehet elmondani a néhány levélfajtáról?)

A Posta illetékesei, akik megrendelték és átvették ezt a munkát most nyilván büszkék rá, haladnak a korral. De miért keveredik ilyesmire  a Kirowski? (A „premier” alkalmából kiadott sajtóközlemény szerint a honlap koncepcióját ők agyalták ki.). Tényleg azt gondolják hogy ez a korszerű online üzleti kommunikáció?

Úgy gondoltam, hogy a korrektség kedvéért össze kellene foglalnom, hogyan is reagált a web 2.0 (pontosabban a blogoszféra) Andrew Keen vádjaira, de néhány tucat (vezető) blog átnézése után be kellett hogy lássam, reménytelen és értelmetlen vállalkozásba kezdtem.

Jeff Jarvis a tőle megszokott terjedelemben ír arról, miért nincs értelme vitatkozni Keen könyvével. (Felületes, hazúg, tendenciózus.)

Lawrence Lessig, Keen támadásainak egyik legfőbb célpontja, számos példával bizonyítja, hogy a Cult of the Amateur éppen olyan, amilyennek a szerző az internete jellemzi: felületes és pontatlan, megbízhatalan.

Dan Gillmor – szintén előkelő helyet foglal el a „bűnösök” listáján – szerint a Keen által felvetett problémák ismertek, többségük szerepelt már Gillmor két éve megjelent  We the Media könyvében  is. A baj nem ezekkel, hanem Keen hamis, elitista következtetéseivel van.

(Akit ennyi nem elég, a Technorati, vagy a Google Blogsearch segítségével több mázsa véleményt olvashat a Cult of Amateurről.)

Andrew Keen, aki korábban leginkább bebukott vállalkozásával  ( Audiocafe.com) szerzett némi hírnevet, az utóbbi években a  Szilikonvölgy számos cégénél dolgozott, de eddig nem sikerül felverekedni magát az internetes elitbe. Könyvével, amiben egyszerre sok fronton indított támadást a digitális kultúra ellen egyszerre bejutott az összes tévé- és rádióműsorba, a meghatározó lapokba, a konferenciák és kerekasztal beszélgetések keresett szereplőjévé vált.  A kérdés az, hogy képes lesz-e megvetni a lábát az elitben , vagy villámgyorsan kigolyózzák onnan?

A napokban jelent meg Andrew Keen könyve arról, hogyan öli meg az internet a kultúrát.

Keen hálátlan szerepre vállalkozik, amikor a Web 2.0 vezéreinek kórusán túlkiabálva olyasmiről próbál beszélni, ami mostanában nem divatos  Szerinte ugyanis a web 2.0. legalább annyira utópia, mint a Marx által megálmodott kommunista társadalom.

Az internet hatására a média laposabb (kevésbé hierarchikus) és széttöredezett lett, ugyanakkor kiszolgáltatottabb is minden támadásnak, manipulációnak. Ijesztően elvékonyodott, illetve sok helyen teljesen elmosódott a határ a tartalom és a hirdetések között. (A YouTube legnépszerűbb anyagainak jelentős része valójában reklám.)

A szerző szerint a "tömegek médiája" egyáltalán nem hitelesebb, mint a hagyományos média, az interneten felnövő generációknak nincs honnan megszerezniük azt a médiakultúrát, aminek alapján szűrhetnék, minősíthetnék az őket számtalan formában elérő információkat.

Keen szerint hamis az a szemlélet, ami a közvetítőket teszi felelőssé a média minden hibájáért.
Véleménye szerint továbbra is szükség van a profi, szakképzett, tájékozott közvetítőkre (szerkesztők, marketingesek, művészmenedzserek). Nélkülük megoldhatatlan az új tehetségek felfedezése, azok ismertté tétele. Nem hisz a  tisztán matematikai algoritmusokon alapuló megoldásokban sem. Egyáltalán nem lelkes attól a perspektívától, hogya  a Google hamarosan nem csak azt tudja majd megmondani, mit csináltunk tegnap, de az is, mit fogunk csinálni holnap.

A médiagazdaság nem alapozható csupán az emberek lelkesedésére – állítja. Csak a hagyományos média rendelkezik azokkal a forrásokkal, amik lehetővé teszik a legfontosabb információk elérését.  Az internet, a web 2.0. valószínűleg képes lerombolni a hagyományos médiát, de nem képes egy legalább hasonlóan hiteles rendszert állítani a helyébe.

Andrew Keen nem állítja azt, hogy a web 2.0 nem tágítja a média lehetőségeit, nem mondja hogy haszontalan, inkább azt javasolja, hogy valamilyen egyensúlyt kell találni a hagyományos média és a web 2.0 között. Alapvető fontosságúnak tartja az „internet megtisztítását” (fogalmam sincs hogyan), illetve a médiakultúra szintjének emelését.

Hát, nagyon-nagyon röviden így foglalható össze, amit tőle, róla olvastam, hallottam.

Keen könyve megjelenése alkalmából most rengeteg helyen szerepel. A videók és cikkek mind elérhetők az író blogjából. Ugyanitt olvashatók részletek most megjelent könyvből is. A sok szabadidővel rendelkezőknek melegen ajánlom Keen Autors@Google sorozatban tartott előadását (58 perc).

Napi nonszensz. Ez a Hírszerző címlapján található egyik szövegdoboz címe de legtalálóbban így jellemezhető az a közlemény is, amiben a „lap” bejelenti  közelgő megújulását. Ez ugyanis pontosan egy olyan írás, amilyennel a már elkészült, látható új külsőt, szerkezetet szokás bemutatni, magyarázni.

„Vadonatúj, letisztult design, áttekinthető struktúra, több és könnyebben elérhető minőségi tartalom – ezek lesznek a változás sarokkövei.” - olvasom  „Bibibá, én holnap kapok egy új háromkerekű biciklit, ami sokkal szebb és gyorsabb  lesz, mint a tiéd” . Bocs, de nekem ez az óvodás szöveg jut az eszembe az ilyen ígérgetésről.

Letisztultság? Áttekinthetőség? Örülök, hogy ez a készítők szándéka, de hogy megvalósult-e, azt majd akkor mondom meg, ha látom az oldalakat. (Feltételezem, hogy az eredeti, 2005-ben készült külsővel sem az volt a Hírszerző szándéka, hogy egy kusza, áttekinthetetlen webhellyel álljon elő.

Talán még a beharangozó szövegnél is rettenetesebb az illusztrációként felhasznált két részlet. A tartalomról, megjelenésről, elrendezésről korai lenne véleményt mondani, hiszen ez nyilván még nem a kész terv. De hogy valaki előzetesként, reklámként egy ilyen bénán kicsinyített képet tegyen közzé, az elgondolkoztató.

Egyesek azt állítják, hogy egyszerűen csak videokamerát kell az újságírók (és a civilek) kezébe nyomni, a többi megy magától. Mások szerint teljesen felesleges a rossz minőségű, ügyetlenül elkészített anyagokkal bajlódni, inkább saját, profi videó-stábot  kell felállítaniuk az online szerkesztőségeknek is. Az érdekes az, hogy mindkét megközelítéssel születtek már jó anyagok.

Nemrég egy fotós nyilatkozta (talán idéztem is?), hogy az amatőr és a profi fotós között nem az a különbség, hogy az amatőr nem  tud jó képeket csinálni. Az esetek bizonyos százalékában tud. A profi attól profi, hogy bármilyen helyzetben képes értékelhető minőségű képeket előállítani. Ugyanez érvényes a videóra is.

A profi gyakran olcsó eszközökkel és képes meggyőző eredményt elérni. A digitális eszközöknél az olcsóbb ár nem feltétlenül jelent minőségi kompromisszumokat. Az árat a megbízhatóságért kell fizetni.  A profi eszközökkel dolgozó profi szakemberek alkalmazása általában azután kerül szóba, miután egy fontos, megismételhetetlen felvételt a kevésbé profi módszerekkel sikerül elszúrni.

Howard Owens szerint a szerkesztőségeknek a következőkre van szüksége az átalakuláshoz:

• Olyan belső videókultúrát  kell kialakítani, ami lehetővé teszi az olcsó eszközökkel való forgatást, de alkalmas a drágább eszközök használatára is. (Vagyis nem a konkrét eszközök működtetését, hanem a megfelelő szemléletet kell megtanulni.)
  
• A közönséget hozzá kell szoktatni, hogy az „újság” weboldalain sokféle, máshol nem látható videókat találhat. Ehhez a  kínált anyag megfelelő mennyisége, a „kritikus tömeg” csak az egyszerű, riporterek által készítette anyagok bevonásával érhető le.
  
• Meg kell találnod a „saját hangodat”. Ehhez rá kell jönnöd, mi működik és mi nem. A jó irányba továbbhaladva sokat kell forgatnod és sok embert kell bevonnod a folyamatba.
  
• A szerkesztőséget elkötelezettebbé kell tenned az internet és a videó iránt. Meg kell értenük, hogy ez a „varázslat” az átalakulás legfőbb hajtóereje. (Sok szerkesztőségben megfogyeltem már: Ha kamerát adsz a riporterek kezébe, ha saját anyagot forgathatnak, hirtelen megváltozik a viszonyuk a digitális médiával, az online kiadással.)

Még egy saját megjegyzés:  A gyengébb képminőség, vagy a rossz világítás sokkal elviselhetőbb, mint az érthetetlen hang. Még a profi kamerákra szerelt mikrofonok sem adnak mindig elfogadható hangminőséget. A profik ezért külső mikrofon(oka)t használnak. A házi használatra gyártott kamerákba szerelt (belső) mikrofonnal csak ritka szerencsés esetben készíthető érthető felvétel. Te, aki ott voltál a helyszínen, nyilván tudod, miről volt szó. Érdemes a felvételt tesztelni egy, a témában járatlan ismerősöddel is!

Ezt olvastad már?

Vége a beszélő fejek korszakának

Steve Rubel The Attention Crash című bejegyzésében kifejti, hogy szerinte téves a Docom – Web 2.0 párhuzam, szó sincs arról, hogy akkora pénzeket ölnének mostanában üzletileg kétes kimenetelű vállalkozásokba, mint 1998-2000. tájékán. (Azért persze szép számmal akadnak induló  cégek, amiknek üzleti modellje kizárólag a Nagyok (Google, Yahoo stb.) étvágyára épül.)

Rubel szerint mégis lehet összeomlásra számítani. Ez azonban nem pénzügyi, hanem személyes, emberi. A webkettes termékek, szolgáltatások fogyasztóinak befogadóképessége véges, további terhelésük az ő összeomlásukhoz vezethet.

Évekkel ezelőtt egy amerikai producer győzködött arról, mennyire veszélyes az új, számítógépes hangvágás. A korábbi szintén digitális, de valódi magnetofonokat vezérlő Sony készülék néhány másodpercnyi időt hagyott a kezelőnek füle pihentetésére és döntései megemésztésére. Az számítógép azonnal végrehajtja az utasításokat, ezért a kezelő sokkal több lehetőséget kipróbál, többet terheli a fülét, agyát. Akkor kicsit hülyének néztem emberemet, később beláttam, hogy igaza van.

Az elmúlt évben rengeteg web 2.0-ás eszközzel fegyverkeztünk fel, hogy ezáltal hatékonyabbá tegyünk a munkánkat. Később olyan eszközöket szereztünk be, amik képesek ellenőrizni és összehangolni  többi webkettes holminkat. Be kell látni azonban, hogy az eredmény felemás.

Egyre több embertől hallom, hogy csak a legfontosabb leveleit nyitja ki, válaszolja meg. A többit egy darabig tartogatja, majd rossz lelkiismerettel kitörli. Másokat az elolvasatlan RSS érteítők frusztrálják, ezért olvasás nélkül olvasottnak jelölik be őket...

A webkettes eszközökre eddig is fogékony közönség nem terhelhető tovább. A „webkettes ipar” csak úgy növekedhet tovább, ha sikerül jelenősen kitágítaniuk a felhasználói kört.

Nem, dehogy, a Goldenblokk nem az a 997.080 forintról szóló éttermi számla, amit Kóka János mutatott be egy minapi sajtótájékoztatón, hanem a hvg.hu új versenye.

A korábbi Golden Blog ideén helyi weblapok és videómegosztós klipek versenyével bővül ki.
A részletekről még csak nagyon keveset  lehet tudni, de hát aki kíváncsi, az hamar megöregszik. 

A Knight Foundation  idén is 5 millió dollárral támogatja azokat a magánszemélyeket, szervezeteket, vagy üzleti vállalkozásokat akik / amik a közösségi hírszolgáltatást előre vivő ötlettel, projekttel állnak elő.

Pályázni július 1-től lehet, részletek a http://www.newschallenge.org oldalon olvashatók.

Az idei News Challenge már a második roham. Tavaly több (virtuális) ismerősünk is nyert a pályázaton, így például a Washongtonpost.com fejlesztő-újságíró sztárja Andrian Holovaty, a Global Voices egyik motorja, Ethan Zuckerman, vagy a az egyik leglekesebb újágírás tanár, Amy Gahran. 

Nem kerestem, de találtam „magyar vonatkozást is. Az egyik tavalyi díjazott Christopher Csikszentmihályi   „(pronounced Cheek-sent-me-hi)”, az MIT Media Lab kutatója.

Fokvárosban állítólag arról is szó esett, hogy a nyomtatott lapoknak alkalmazkodniuk kell ahhoz a kultúrához, amiben a fiatal olvasók (nemolvasók)  felnőttek. Máris várom a rettenetes, ízléstelen túlkapásokat.

A webes újságoldalak tervezői évekig azon görcsöltek, hogy egy kis képernyőn megvalósítsák azt, amit az olvasók a lepedőnyi újságoknál megszoktak. Persze nem jött össze. Közben a képernyők megnőttek, a lapok összementek, de ez a lényegen nem változtat. A weboldal és az újságoldal egymástól eltérően működő interfészek. Nem akkor jók, ha egymást másolják, hanem akkor, ha saját közegük sajátosságait figyelembe véve működnek.

Egyes véleményvezér tervezők most kiadták a jelszót: Látvány-vezérelt újságcímlapra vágyik a nép. Akár uralja egyetlen nagy kép a címlapot! (Lehetőleg jó sok vérrel, színesben.)

Meglep, hogy Mario Garcia, vagy az új sztár Al Trivino így látják a dolgot.  A megújuló internetes híroldalakat figyelve én inkább azt tapasztalom, hogy a webes tervezők a „képtelen”, sok linket tartalmazó, átláható oldalakat részesítik előnyben.

Miért nem próbálkoznak a lapok azzal, amiben jók? A minőségi újságírással? A színvonalas elemzésekkel? Ha a lapok már megint a másik pályáján (pl. YouTube) próbálnak versenyezni, megint csak nagy pofára esés lesz a vége.