Nincs kedvem elemezni, hogyan használják az internetet a politikai pártok és a kampányoló politikusok. (Többnyire ügyetlenül, vagy egyenesen szánalmasan.) Ahhoz, hogy írjak a témáról, alaposabban át kellene néznem a pártok honlapjait, a politikusok weboldalait, Facebook oldalait, twítjeit. Na, ez az, amihez nincs  kedvem.

1998-ban (igen, én már akkor is éltem) még csak arról írhattam, hogy a politika még nem fedezte fel az internetet. 2002-ben már inkább úgy gondoltam, hogy bárcsak ne fedezte volna fel. (Emlékszik még valaki a kisgazdák honlapjára, aminek egyetlen "tartalma" Torgyán József egész képernyőt betöltő arcmása volt?)

2006-ban már volt webes kampány.Mérési eredmények nem ismertek, de elég biztosan ki merem jelenteni, hogy a szocik nem azért nyertek, mert Orbán Viktor (akkor még) mélyen lenézte a netet. Az online kampány akkori nagy nyertese a média volt: kaptak egy "érdekes", jól eladható témát. (Jellemző, hogy néhány, a témával foglalkozó blogbejegyzés hatására  hirtelen hozzám is dőlni kezdtek a tévés-rádiós-újságos megkeresések. Ha kicsit hosszabb a kampány, talán még Török Gábor is lehagyom...)

Szóval nem kívánom felújítani "online választási szakértői" tevékenységemet, csak azért írok, mert a Figyelőben belefutottam Szabó Márk (a Nézőpont Intézet vezető elemzője) Netkampányolók címmel megjelent elemzésébe.

Szabó egy "leleplezéssel" kezdi cikkét: Barack Obama nem a közösségi médiával, hanem e-mail listákkal és honlapokkal tudott olyan hatékony lenni. Ez persze így nem igaz, mint hogy az sem, hogy Obama imádott Blackberryjével nyerte meg a választást. Barack Obama győzelméhez a jól megválasztott, érthető üzeneteken, a jó szlogenen, kitűnő szónoki képességein át rengeteg tényező hozzájárult. Köztük az is, hogy a közösségi médián át olyanokat is elért, akiket másképpen nem tudott volna. Obama (stábja) azért volt fantasztikus, mert minden korábbinál jobban tudta integrálni a különböző kampányeszközöket és mindegyiket arra használta, amire az alkalmas. Ezt így leírni egyszerű, megvalósítani nagyon  nehéz.

Obama internetes kampánynak volt egy nem elhanyagolható másodlagos hatása. A média imádta a témát, állandóan foglalkoztak vele. (Biztosan elemezte már valaki, hány cikk, hány percnyi tévéműsor foglalkozott annak idején Obama online kampányával.) Az Obama-stáb nemcsak kommunikációra használta a közösségi médiát, hanem felépítette a korszerű, az emberekhez a közösségi médián keresztül is szólni képes vezető képét. A "látta már X párt, vagy Y politikus honlapját /blogját" jellegű kérdések mindezt figyelmen kívül hagyják.

Amortizálódott, hiteltelen politikusaink hogyan tudnának hirtelen olyan egyszerű, hihető, érthető üzenetekkel előállni, amire fel lehetne építeni egy integrált kampányt? Az óriásplakátokon általában ott a pártoldal és a "személyes" weboldal címe, a jelölt email címe. Nagyszerű. De mit lehet erről még írni?

Aki kicsit is ismeri az internetet tudja, hogy egy politikus személyes márkája a weben néhány hét alatt nem építhető fel. Azok a politikusok, akik egy éve még csak gúnyosan grimaszoltak, amikor belső megbeszéléseken szóba került hogy csinálni kellene valamit a weben, ma magabiztosan mosolyognak weboldalukról, rajongói oldalukról ... teljes 30 fős közönségükre.

Tulajdonképpen nem lepődtem meg, amikor tegnap este kutyasétáltatás közben Chandlee Bryan karrier-tanácsadó azt mondta, hogy egy jó önéletrajz (és motivációs levél) már nem elég, bizonyos állásokat már csak akkor tudsz megszerezni, ha megfelelő személyes márkával (personal brand) rendelkezel.

Évek óta figyeljük, ahogyan a korábban (offline) erős médiamárkák hogyan vesztik el az erejüket a weben, miközben a hagyományosan  csak a nagy médiamárkák fényében látható,"objektív" anyagokat termelő újságírók egyre inkább önálló márkává válnak. Pontosabban: Egyesek csak dolgoznak és közben márkává válnak, mások tudatosan építgetik magukat, személyes márkájukat.

Ne gondold, hogy egy újságírónak csak azért kell személyes márka, hogy könnyebben eladja magát. (Különösen nem a mi picike piacunkon, ahol egyébként is mindenki ismer mindenkit.) Fontosabb, hogy az olvasók meggyőződhessenek róla, ki is az, aki hozzájuk szól. A jó személyes márka, vagyis nyíltság, az átláthatóság hozzátartozik (tartozna) a médiamunkás hitelességéhez.

Megteheted, hogy vársz, amíg szépen felépül a személyes márkád (vagy sem), de jobb, ha teszel is érte valamit.

Néhány tanács:

1. Ha valaki a Googleban rákeres a nevedre, meg kell tudnia ki vagy. (Nehéz helyzetben vagy, ha mindig nick mögé bújsz.)
2. Komoly, etikus újságíró képét kell mutatnod. (Hacsak nem a bulvármédiában dolgozol.)
3. Legjobb munkáidat feltétlenül kösd be személyes honlapodra, vagy CV-oldaladra. (Ehhez persze az kellene, hogy legyen is ilyen.)
4. Fontos, hogy könnyen áttekinthető módon bemutasd VALÓDI szakmai tapasztalatod. A nehezen elérhető anyagokat kösd be PDF-ben.
5. Nem elég, ha kitűnő cikkeket írsz. Meg kell jelenjél úgy is (blog, Twitter, Facebook), hogy az emberek tudjanak hivatkozni (linkelni) rád.

Nem akarok egyetlen hazai újságírót sem megbántani, ezért nem hozok példákat, de a szomorú helyzet az, hogy

• alig akad közöttük olyan, akiről az első 50 Google-találatban meg lehet tudni valamit (a véletlenszerűen kidobott cikkcímeken kívül)
• a magyar újságírók 99 százalékának nincs Linkedin profiloldala
  
• nagyon kevés magyar újságírónak vagy személyes weboldala
• néhány újságíró blogol ugyan, de nagy ívben kerüli a szakmai témákat és/vagy álnéven ír (ettől nem fejlődik a személyes márka)

Míg korábban az ismert (média)márkák erősítették az újságírók hitelességét, ma egyre inkább fordítva működik a dolog. Az online "újság" érdeke, hogy maga is építse újságírói személyes márkáját.

Szeretem azokat kiadványokat, ahol a szerző nevére kattintva megtudhatom, ki is ő, milyen szakmai háttérrel rendelkezik és milyen anyagokat gyártott az utóbbi években. Még ennél is jobban szeretem, ha ezen az oldalon megtalálom a szerző honlapjára, blogjára, Twitter-oldalára stb. vezető linket

Triviális? Hány hazai kiadványnál találsz ilyet?

A történet úgy kezdődött, hogy Tamás Gáspár Miklós (TGM) írt egy cikket, amit egyik lap sem volt hajlandó leközölni.  Talán azért, mert TGM sem a megmondóember, sem pedig az udvari bolond kategóriába nem sorolható be már. Írása hosszú, szövevényes, végkövetkeztetése erősen eltér a mainstream szoci, vagy ballib sajtóban megszokottól.

Az írást végül lehozta a Rednews című képződmény, megjelent  a NOL egyik blogjában, egy bekezdés átvételével és egy linkkel felhívta rá a figyelmet a Kapcsolat.hu (igen, az a szoci közösségi oldal, ahol Gyurcsány is blogol), többen hivatkoztak rá a Twitteren, végül a cikk kapcsán hosszú interjú készül a szerzővel a Klubrádió egyik műsorában. (Élvezet volt hallgatni, hogyan szenved Orosz József, hogy bevált módszereivel sarokba szorítsa riportalanyát. Nem jött össze. TGM így saját szócsövén át pocskondiázhatta szoci veeztést. Szép.)

TGM írása hosszú és bonyolult. Millió részlet, kitérő, szellemi tűzijáték, nehezen kihámozható lényeg. A mondandó azonban érdekes, fontos: Nem szabad többé a "kisebbik rossz" elvét alkalmazni és a leszerepelt, amortizált szocialistákra szavazni.  Kifilézett állapotban TGM mondanivalója a hagyományos média számára is fogyasztható. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan azok is foglalkozni fognak vele, akik az eredeti cikk közlését elutasították.

Elképesztő, hogy ma is akadnak olyan szerkesztők, akik megkerülhetetlennek hiszik magukat és kiadványukat. Egyetlen szerencséjük, hogy TGM-nek és még néhány hasonló, könyvtárakban, kutatóintézetekben szocializálódott,  az Erika írógép használatát is csak nehezen elsajátító  gondolkodónak, írástudónak fogalma sincs arról, hogyan működik az internet.

Most még csak egyes elutasított cikkek kerülik meg a hagyományos médiát, de a jövőben egyre többen lesznek, akik meg sem próbálkoznak a "hivatalos" közléssel. Nem lesz értelme A megfelelő helyen való megjelentetéssel és egy kis közösségi marketinggel ugyanis ellenőrizhetőbb a terjesztés és jobb eredmények érhetők el. A mainstream média meg "lopkodhat" majd a közösségi médiából.

A hírmédia várható trendjeinek közzététele után úgy látom, hogy még mindig vannak olyan elszántak, akik nem csak a közelgő ünnepekre koncentrálnak.  Így ígéretemnek megfelelően elkészítettem a közösségi médiára vonatkozó jóslatok (önkényesen összeállított) gyűjteményét is.

Ha szeretnéd megtudni, mi várható 2010-ben a "content marketing" területén,  elég elolvasnod a Junta42 összeállítását, ahol Joe Puilizzi 60+ "guru" (megmondóember) véleményét gyűjtötte össze. (Mivel valamennyi szakértő weboldalára/blogjára link is mutat, az összeállítás kitűnő linkgyűjteményként is szolgálhat. (Jó ez a "content marketing" kifejezés, mert arra utal, hogy létezik tartalom nélküli, vagyis tartalmatlan marketing is.)

Ha nem akarod átrágni magad a teljes összeállításon, itt lényeg:

1. Videó - 2010-ben tovább nő a szerepe (Ez persze nem jelenti azt, hogy minden béna "beszélő fejek" videót milliók néznek majd meg.)
   
2. Mobil, mobil, mobil. (t)
   
3. Egyre több cég helyezi ki a tartalomgyártás erre szakosodott kiadókhoz (Ez inkább a tartalomkészítésre szakosodott profik, nem pedig a "vulgármarketingesek" piacbővülését jelenti.)
4. A minőségi tartalom győzedelmeskedik a dilettáns szemét fölött (Úgy legyen!)
   
5. Ne mondd el senkinek - 2010-ben nőni fog az off-line tartalom aránya ???

Néhány véleményt azért én is kimazsoláztam:

Seth Godin: 1. A következő hónapokban érezhetően javulni foga a gazdaság állapota. Akik az elmúlt 2 évben megalapozták online jelenlétüket, most elnyerik jutalmukat. Akik viszont elaludtak, most sírhatnak.
2. Aki eddig nem cégük, vagy személyes márkájuk építésére, csak idejük elcseszésére használták a Twittert, most elfordulnak tőle és valamelyik új, csillogó holmi után vetik magukat.

Michael Litman A következő "nagy dobás" olyan cucc lesz, ami erősen személyre szabotton és helyfüggő módon kínál szolgáltatásokat. (Ilyesmi a Forsquare.)

Graeme Harrison A szomorú valóság az, hogy a legtöbb márka és legtöbb marketinges 2010-ben is ontja majd a spameket és mint a géppuska szórja majd a sok szemetet.

A Social Media Examiner jövendölései közül azt emelném ki, ami szerint 2010-ben a cégeknél természetes lesz, hogy egyértelműen szabályozzák ("policy") a közösségi média használatát. (Majd csörögjetek ránk, ha elkészült!)

A Social Media Today összeállítása a mérésre, az elemzésre és keresőoptimalizálásra koncentrál. (Inkább a  haladóknak ajánlott olvasmány.) A bejegyzés (számomra) meglepő felvetése szerint itt az ideje valami normális nevet adni annak, amit manapság közösségi médiaként (social media) szoktunk emlegetni. Ez a név ugyanis zavaró, megtévesztő, a további fejlődés gátja. Az SMT szerint 2010. az átnevezés éve (is) lesz.

Az összeállítás végére ide kívánkozik a Communications Catalist bejegyzése, ami  a public relations várható trendjeit vázolja fel.

1. A közösségi média nem egy mindössze 3 trükkre betanítható póniló. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a vállalati blog - Facebook - Twitter hármas a kezdet és a vég. (Attól tartok, idehaza szép számmal akadnak a szakmában olyanok, akik nem hiszik ezt...mert egyikről-másikról még  csak nem is hallottak... )

2. Egyre inkább elmosódik a határ a pr és a hirdetések között. (Értem a törekvést, biztosan növekszik a kommunikáció hatékonysága is, de mint "célcsoport" egyáltalán nem vagyok lelkes.)

3. Egyre több cég (márka) lesz kénytelen belátni, hogy a közösségi média nem az a kezesbárány, aminek korábban képzelték. Nálunk még a cégek többsége egy fázissal hátrébb tart. Kezesbárányozás helyett azt képzelik, hogy a közösségi médiával nem kell foglalkozni, mert csak egy gyorsan jött divat, ami ugyanúgy el is múlik.

Tisztában vagyok vele, hogy két bejegyzésemben csak a fellelhető előrejelzések egy töredékét dolgoztam fel. Ha belefutsz egy jó kis "jóslós" bejegyzésbe, feltétlenül írd meg!

Az egyszerű tartalommegosztást segítő ShareThis eszköztár világszerte 130.000 webhelyen működik, havonta átlagosan 200 millió felhasználó oszt meg a segítségével tartalmakat. Ebből a ShareThis emberei elég rendes adatmennyiséget gyűjtöttek össze, amit most megosztottak az érdeklődőkkel. (Vagyis velünk.)


A számokból többek között kiderült, hogy 46 %-os részesedéssel még mindig az email a tartalommegosztás legnépszerűbb eszköze. A Facebookot 14,5 a Twittert pedig mindössze 6 % használja tartalommegosztásra.

Az eredményeket nem szabad kőbe vésett igazságnak tekinteni, hiszen azok csak a  ShareThis eszköztárat használóktól származnak. A tendencia akkor is figyelemreméltó, ha az adatok pontatlanok. Őszintén szólva a MediaPostban megjelent összefoglaló olvasása előtt az volt az érzésem, hogy az emailben való ajánlás küldése olyan funkció, amit a legtöbb tartalomszolgáltató csak hagyománytiszteletből tesz ki. Tévedtem.

Önmagában az, hogy milyen arányban használják az emberek az eszközöket, csak részinformáció.
A "túloldalról", a megosztott linkekre való kattintások felől nézve kiderül, hogy a Twitter generálja a kattintások 40 %-át.

További érdekes adat, hogy a Twitterre küldött megosztásokra átlagosan 18 ember kattint rá, a Facebookra küldött linkre 3, az emailben kapottra pedig...természetesen csak 1.

Hiába tehát, hogy csak a felhasználók 6 százaléka oszt meg csak tartalmat a Twitteren, itt terjednek a leghatékonyabban az üzenetek.

 Ma reggelre lehalt a T-Mobile hálózata. Hivatalosan a "szolgáltatás akadozásáról" beszéltek, amikor beszéltek egyáltalán valamiről.

Nyilván a T-nél is létezik valamilyen válságkezelési kézikönyv. Ebben leírják, milyen esetben hova, kinek, milyen üzeneteket kell eljuttatni. Természetesen kapkodásnak nincs helye, egy rossz üzenet komoly károkat okozhat, ezért a nyilvánosságra kerülés előtt minden ilyen üzenetet számos főnöknek kell engedélyeznie, jóváhagynia.  Nagy cég - sok főnök. Közülük a legtöbben nem ülnek egész nap a számítógép mellett. Mobilon viszont mindig elérhetők. Feltéve ha működik a hálózat.

Mivel a legtöbb ember reggel kel fel és felkelés után kezd telefonálni, reggel derül ki, hogy baj van a T-Mobile szolgáltatásával. Ehhez képest az első információ a T-Mobil hivatalos (?) Twitter csatornáján  tűnt fe 10.20 körül egy elég béna szöveg formájában. Ebből leginkább az derült ki, hogy "tájékoztatás lesz" Utána sokáig csend. A T-Mobile nagyjából 2 óra múlva adott ki egy közleményt - ebben elkottyintották, hogy a hiba még éjszaka történt. Mivel magyarázható akkor, hogy délig hallgattak?

A Karmamédia szerint két hatékony módja lett volna a tájékoztatásnak: Az egyik, a hagyományos, az MTI-hez eljuttatott közlemény, a másik a közösségi média (leginkább a Twitter). A baj csak az, hogy ehhez tudniuk kellett volna, mit mondjanak.

A T-Mobile emberei a legsúlyosabb, kommunikációs hibát követték el: Információ nélkül hagyták az embereket és szabad teret biztosítottak a spekulációknak.
Egy időben azt hittem, hogy az elhallgatáson alapuló "kommunikáció" a szocializmus bevált gyakorlata, ezért a rendszerváltással magától megszűnik. Tévedtem, rendszerfüggetlen.

Folyamatosan követem a nagy (főként amerikai) kommunikációs botrányokat. A forgatókönyv mindig ugyanaz. 1) A Nagy Cég okos vezetői azt hiszik, hogy a válsághelyzet gyorsan, észrevétlenül megoldható. 2) A közösségi média elkapja, szétszórja, megsokszorozza az információkat 3) Az okos kommunikációs vezetők bagatellizálják a dolgot, nem veszik komolyan a közösség hangjait. 4) A téma eljut a hivatalos médiáig 5) BOTRÁNY 6) A Nagy cég okos vezetői elkezdenek magyarázkodni. (Általában ilyenkor izzítják be saját Facebook /Twitter / YouTube csatornáikat is.)

Néhány cég már rengeteg pénzt bukott ezzel a kommunikációs szerencsétlenkedéssel.
Kíváncsi vagyok, itthon most hány cégnél vizsgálják felül a válságkommunikációs stratégiát. Vagy pesszimista közelítéssel: ki lesz a következő?

Jön a szezon, élénkül a piac.
Évekig azért sírtunk, hogy a pártoknak nincs normális honlapja. Most egyre több a (viszonylag) normális párthonlap - egyre kevesebb a normális párt. Azért persze jó, hogy vannak ezek a honlapok ("a demokrácia virtuális pillérei"), de nem hinném, hogy túl sokan nézegetnék őket.

Sok politikusnak is van már saját honlapja. Általában mindent megtesznek azért hogy semmi érdekes ne kerüljön ki rájuk, ami persze érthető is. Talán jobb lenne ha legalább a parlamenti képviselőknek lenne olyan profiloldala, ahol vissza lehetne keresni, ki mikor mit nyilatkozott, mire szavazott.

Feltételezem, hogy a politikai csúcsszezon közeledtét jelzi a politológusok megélénkülése. Török Gábor november elején érezte úgy, hogy azonnal el kell kezdeni blogot írnia. Először meglepett, hogy nem saját - számtalan tévészerepléssel bejáratott - neve, vagy a Vision Politics zászlaja alatt ír, hanem a blog.hu-n indít blogot, de ahogy azonnal a kiemelt szerzők közé került beláttam, hogy nem is volt ez rossz döntés. Török Gábor hosszú bejegyzései egyelőre monológok, a rengeteg hozzászólásra nem reagál.

Somogyi Zoltán a Twitteren nyomja . Nyilván már nem mint független politikai szakértő, a Political Capital igazgatója,  de nem is mint Dávid Ibolya tanácsadója. Egyszerűen mint Somogyi Zoltán. Ezért tehát megengedheti magának a luxust, hogy laza legyen, elég jól érzi a csiripelés lehetőségeit.

Nem úgy, mint Kóka János, aki elég sajátosan twitterezik. Maga a tartalom nem túl érdekes, Sokkal érdekesebb, kiket követ Kóka. Többnyire olyanokat, akik egyetlen sort sem írtak eddig és Kókán kívül senki sem ismernek. (Aki tudja, mire jó ez a Holt Lelkek stratégia, feltétlenül szóljon!

Nem tudni, ki ír  @vonagaborjobbik néven, de tartok tőle, hogy a Párt és a (jogerősen betiltott) Magyar Gárda tagjai nem vevők a humorára. (Emlékszik még valaki az ál-Gyurcsány blogra?).  Pártpropagandisták, ideje gyorsan bejegyezni a párt "húzóneveit" a Twitteren!

Kíváncsi vagyok mikor jelennek meg tömegesen a politikusok, a politológusok és a "közírók" a Twitteren. Kemény terep - itt elég hamar kiderül kit követnek és ki motyog csak maga elé.

Nem érdekelnek azok a konferenciavideók, amiken a médiaipar nagyjai osztják az észt.
Nem szeretem azokat az "interjúkat" sem, amiken egy beszélő fej sorolja az adatokat.
Nem hoznak izgalomba az adatokra adatokat halmozó prezentációk sem.
Nem bírok viszont betelni a Magazin Publishers of America (MPA) The Twenty Tweetable Truths About Magazines (20 twítelhető igazság a magazinokról) című videójával.

Végtelen egyszerű, ugyanakkor nagyon kidolgozott az egész. Érthető, a 140 karakternyi terjedelembe beleférő üzenetek zenére vágva, ügyesen megmozgatva.

Egy "apró" szépséghibája azért van ennek a videónak: A gyors tempó miatt szinte lehetetlen követni a szöveget (a jobbnál jobb animációs ötletek is elterelik a figyelmet), éppen maga az üzenet nem ég bele a néző agyába.

Ez persze csak akkor igaz, ha a videót valamelyik "utánközlő" oldalán nézed. Míg a videó végén talált linket követve nem jutottam el az MPA oldalára, én azt hittem, hogy a twittlhetőség (tvittelhetőség?) emlegetése a címben csak ügyes figyelemfelkeltés.

Tévedtem. Az MPA oldalán a videó alatt elolvasható mind a 20 állítás (korrekt módon alattuk áll a forrásuk is), mégpedig úgy, hogy egyetlen kattintással kiküldhetők a Twitterre is.

Néhány példa hevenyészett fordításban:

1. A zsúfolt és zajos médiatér ellenére a magaziok olvasótábora állandó.

2. Az amerikai felnőttek 92 %-a magazinlvasó.

3. A magaziolvasók figyelnek a reklámokra,  nem fizetnek azért, hogy kikerülhessék a reklámokat.

4. A magazinok előfizetőinek száma emelkedik. 2007: 322 millió. 2008: 325 millió valódi előfizető.

5. Az előfizetők száma 2009. első felében is emelkedett.

6. Folyamatosan indulnak új magazinok. A legfrissebb számok szerint idén 10 %-kal több magazin stratolt, mint 2008. első felében.

7. ...

Nem is folytatom, ennyiből is jól látszik, hogy 1) videó, animáció nélkül nem is olyan érdekes az egész 2) miközben a napilapok hullanak, mint a legyek, a magazinosok élete csupa móka és kacagás. Csak azt nem értem miért próbálják annyira eladni a Business Week magazint, miért jelentette be a napokban 100 ember (csaknem a fél szerkesztőség) elbocsátását a Forbes, miért tér át az évi 25-ről 18 lapszámra a Fortune? (Egyetlen magyarázatot találok csak. Döntéshozóik nem látták még ezt a kitűnő videót.)

Két hír:

1. A Huffington Post a harmadára csökkentette a címlapján elhelyezett hirdetéseket. Ezzel automatikusan felértékelődött a megmaradt címlapos hirdetései felület. A HufPo célja azonban nem az árak felverése, hanem a hirdetők beljebb mozgatása.
2. A CNN alapos tudományos vizsgálatok eredményeképpen nyitóoldala áttervezésére készül. A biometrikus vizsgálatok megerősítették, hogy a látogatók jelentős része nem megy be a site belsejébe. A szakemberek abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi 30-ról csaknem 100-ra növelik a  címlapon felkínált cikkek számát, illetve jelentősen egyszerűsítik a navigációt.

Állítólag vége a "homepage-korszaknak", a látogatók többsége már nem valamilyen központi helyről elindulva és oda vissza-visszatérve járja be a webhelyek oldalait. Arról is szeretünk beszélni, hogy atomizálódott a tartalom, a weben nem kiadványokat, lapszámokat, hanem cikkeket olvasnak az emberek. Ennek ellenére az online hírszolgáltatóknál továbbra is kiemelt szerepet töltenek be a nyitóoldalak. Egy hagyományos napilapos címlapra csak néhány vezető hír kerül ki. Azok, amik eladják a lapot. Ezzel szemben a legtöbb webes nyitóoldal leginkább egy kínai árus standjára hasonlít: minden fontos árut kipakolnak és folyamatosan frissítik a kínálatot.

Nemcsak a CNN küzd azzal a problémával, hogy az olvasók "jóllaknak" a címlappal. Egyes kiadványoknál mintha tudomásul is vennék ezt és a teljes kínálat helyett inkább csak a címlapra koncentrálnak.

A nagy látogatottság miatt sok hirdető ragaszkodik a nyitóoldali megjelenéshez. A szerkesztők és a nyitóoldalak tervezői általában kétségbeesetten küzdenek valamilyen egészséges tartalom-hirdetés egyensúly fenntartására, de ez sajnos csak ritkán sikerül.

A túl sok reklám nem csak a nyitóoldal megjelenését vágja agyon, de a hirdetések kölcsönösen csökkentik egymás hatékonyságát. Erre persze már sokan rájöttek, ezért a vezető online kiadványok a Yahoo News-tól a CNN.com-on át a NYTimes.com-ig címlapjukon alíg helyeznek el reklámokat. Annak viszont alaposan megkérik az árát. (Idehaza a talán még az [origo] új címlapján a legvisszafogottabbak a reklámmegjelenések.)

Hogyan lehet megfékezni a reklámburjánzást? Hogyan lehet megértetni a hirdetőkkel, hogy jobban járnak a rovat- vagy cikkoldalakon elhelyezett hirdetésekkel, mint a címlappal? Mennyi idő kell ahhoz, hogy minket is elérjen az "egyreklámos" címlapok divatja? Egyáltalán, működik-e ez a modell a kisebb, napi 100.000 látógatónál kevesebbet vonzó oldalaknál is?

Egyelőre csak kérdezni tudok, de remélem, hogy akadnak az olvasók közt, akik tudják a választ is.

Az online marketingesek (ezen belül is különösen a direkt marketingesek) legnagyobb kincse a címlista. Ezt hagyományosan úgy építgetik-szaporítják, hogy beígérnek valami olcsó, de azért vonzó "ingyenes" ajándékot (hírlevelet, letölthető tanulmányt stb.) amiért cserébe elkérik az email címedet. Nem rossz módszer, csak mára már kissé megkopott.

A Sitepoint.com most azt találta ki, hogy néhány napig ingyen elérhető könyveiért nem a címedet kéri, hanem azt, hogy kövesd a Twitteren. Ha elfogadod az alkut, beírod twitteres címed és jelszavad és máris hozzáférsz a könyvhöz. Egyszerű, gyors, fájdalommentes.

A @sitepointdotcom csiripfolyam egyébként jó, különösen akkor hasznos, ha weboldalak tervezésével, vagy valami hasonlóval foglalkozol.

A Twitaway - a Twitter és a Giveaway (ingyenes ajándék) keresztezése - számomra újdonság, de ahogy kicsit utána néztem kiderült, hogy a Sitepoint.com már csaknem egy éve használja. Nekik láthatóan bevált, de mások valamiért nem csaptak le rá. Vajon miért? (Vagy lehet, hogy csak a Twitaway nevet nem használják?)

Valóban megéri fizetni (ajándékot adni) azért, hogy kövessen valaki a Twitteren? Figyelni fogják a "kényszerkövetők" az ott megjelenő üzeneteket? (Jobban fogják figyelni, mint az email üzeneteket?) Nem fognak pillanatok alatt leiratkozni? (Akdnak hírlevelek, email-értesítők, amikről igen nehéz leiratkozni. A Twitteren egyetlen kattintással lehet "unfollow" státuszba helyezni valakit.)

Hogy mennyire hatékony a Twitaway, nyilván csak akkor derülhet ki, ha többen űzik, lesznek értékelhető tapasztalatok. Az 55.180 követőt nézve úgy látom, a Sitepoint.com-nak működik.

Megszűnt a Találkozások, a T-Online T-Mobile magazinja, amivel eddig a menő ügyfeleknek kedveskedtek. Nem vagyok a T-Online Mobile ügyfele, még kevésbé menő, de tíz év alatt azért néhányszor a kezembe került a Találkozások. Elég kulturált kiadvány volt, afféle életmódmagazin, nem feltétlenül újabb T- szolgáltatásokat, inkább életérzéseket árult.

Néhány éve még szükség volt egy ilyen magazinra, hogy a mobilszolgáltató elérhesse, "jutalmazhassa" legjobban tejelő ügyfeleit. Ma már nem igazán trendi egy ilyen nyomtatott kiadvány.

Nem emlékszem, hogy a Pannonnak van-e hasonló magazinja. A Vodafone a Találkozásoknál csúnyább és kevésbé tartalmas füzetkéjének nem sok időt jósolok.

Adalék:

Itt online találkozhatsz a Találkozásokkal

Döbbenetes leleplező írást olvastam a Bors Online-ban (Magamtól még bottal sem szoktam a szarban turkálni, de szerencsére az eMaSa rendre kikaparja az efféle kincseket.) A cikk szerint "Havas Henrik egyik fiatal egyetemista alkalmazottja, az alig huszonegy esztendős Szabó Süti László jött rá a napokban, hogy illetéktelenek húznak milliós hasznot Havas Henrik blogjából."  (Rágom a körmeimet)

Elképesztő nyomozói munka (egyszerű keresés a Google-ban a "Havas Henrik" + blog keresőkifejezésekre) után mindenre fény derült:

"– Egy fiatal, Angliában élő informatikushoz vezettek a szálak, és hivatalos forrásokból azt is megtudtam, hogy másolt honlapjának értéke ma már 67 ezer dollár (mintegy 13 millió forint), míg Havas Henriké körülbelül 21 ezer dollárt (4 millió forint) ér – mondta az informatikus."

Őszinte leszek. Eddig azt sem tudtam, hogy van Havas Henriknek blogja,  A weboldalak tanulmányozása meggyőzött róla, hogy a Tanár úrnak - amint azt eddig is büszkén hirdette - fogalma sincs az internetről, az online kommunikációról. Ez nem is lenne tragédia, ha megfelelő segítséget keresne magának. Ez a honlap azonban minden részletében kétségbeejtően dilettáns.

A honlapok, különösen a blogok üzleti értékének megállapítása általában nem egyszerű. (Vannak persze webes játékszerek, amik az URL beírása után kiköpnek egy számot, de nem ezekre gondoltam.) Honnan is jön akkor a 21 ezer dollár? (A 67 ezeret most ne is emlegessük.) Ha valaki tudja, feltétlenül szóljon!

Havas egyébként nem hiszi, hogy valaha is megtérül a kár (ahhoz persze először tisztázni is kellene annak formáját), viszont örül, hogy még éppen lelepleződött az ármány

"Szeptembertől ugyanis komoly, több tízmilliós beruházás nyomán megújul a havashenrik.hu, és ha most ez a „baleset” nem történik meg, még komolyabb kár érhetett volna minket. Ami a megújulást illeti, remélem, ez végül is egy sikertörténet lesz, nem kis részben a szponzorainknak köszönhetően. "

Hát ez az! Az egész történet tehát nem más, mint az új, szeptemberben blog teaser kampánya. Működik. Én például máris kíváncsi vagyok, ugyanis nem tudom, hogyan tudnak néhány videó és könyvfejezet alá "több tízmilliót" beépíteni. Remélem hogy  a blogot támogató Magyar Villamos Művek illetékesei okosabbak nálam.

Frissítés: Nyusztay Máté a NOL-ban kideríti a "bloglopás" technikai hátterét.

Emlékszel még a Dave Carrollra, akinek az United Airlines nem csak a gitárját, de a szívét is összetörte? Carrol azt ígérte, hogy 3 számmal válaszol a légitársaság arroganciájára. Az első elképesztően sikeres lett, eddig csaknam 5 millióan alkalommal nézték/hallgatták meg.  Carroll és a banda (Sons of Maxwell) karrierje fellendült, az anyagi kár annak ellenére megtérült, hogy a gitáros-énekes nem fogadta el a United kártérítését. A United Airlines (presztízs(veszteségét) nehéz pénzben kifejezni.

Most elkészült és felkerült a YouTube-ra a második nóta is. Ahogy általában a filmekkel is lenni szokott, a második rész nem szól akkorát, mint az első, de azért vannak benne jó pillanatok. (Különösen a vége felé.)

Azt hiszem, itt az ideje, hogy elnézést kérjünk az ORTT-től. Korábban gyakran és lelkesen gyaláztuk őket, mikor különféle agyament ötletekkel álltak elő a web megregulázására. Meg kell követni a hírlopás ellen harcoló MTI-t és szövetségeseit is. Ők valamennyien csak szánalmas amatőrök a brit Newspaper Licencing Ageny-hez (NLA) képest.

Az NLA afféle behajtó cég, ami keményen bevasalja a sajtószemléző és sajtófigyelő cégektől az újságoknak járó jogdíjakat. Szép, kifinomult rendszer, ami eddig rendesen működött is. A baj csak az, hogy a nyomtatott média szerepének csökkenése miatt visszaesett az NLA bevétele is, így új vadászterület után kellett nézniük. Meg is találták a webet.

Az NLA tervezete szerint a jövőben nem csak azoktól a szemléző cégektől szednének be jogdíjat, amik webes cikke részleteit gyűjtik össze ügyfeleik számára, hanem fizetniük kellene az ilyen cikkekre mutató linkekért is. (Aki kimásolt szöveget és linket is küld, annak duplán kellene fizetnie.) A tervezet további szépsége, hogy a feladón kívül a linket kapó cég is fizetne.

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy az NLA tervezetének nyilvánosságra kerülését világraszóló felhördülés követte. A brit lapok (az NLA fenntartói) többségének egyáltalán nem lenne ellenére, ha akár ilyen áron is, de egy kis plusz bevételhez jutnának. A sajtófigyelő és szemléző cégek többsége elaludta a július elején napvilágot látott hírt. Néhány szakmai blogger hangosabb lármázása kellett ahhoz, hogy a szélesebb nyilvánosság elé kerüljön a tervezet és megindulhasson a vita.

Ha érdekel a téma, feltétlenül olvasd el Nevill Hobson blogbejegyzését, amiben  további linkeket is találsz. (Még ingyenesen.)

Az ORTT-nek és az MTI-nek és az Artisjusnak pedig ne szólj, nehogy az NLA-tól merítsenek ihletet!

Éppen 10 napja jelent meg a NY Timesban a  Spinning the Web: P.R. in the Sillicon Valley című cikk, de a kedélyek sehogy sem tudnak megnyugodni. Az írásban Clair Cain Miller, a lap tech/start up tudósítója (ilyen is van nekik) egy új online szolgáltatás, a  Wordnik példáján mutatta meg, hogyan is működik az újfajta píár.

A történet főszereplője a médiakapcsolatokra szakosodott Brew cég vezető-tulajdonosa, Brookie Hammerling. Miller az ő karriertörténetén keresztül vezeti le, hogyan lett az unalmas sajtóközleményeket termelő szakmából egy a bevezetési kampányt támogató, kizárólag a személyes kapcsolatokon alapuló csodafegyver.

A Wordnik bevezetését eleve úgy tervezték, hogy kihagyják belőle az ismert, nagy lapokat- azok úgyis csak néhány felületes mondatot írtak volna róla - és a közösségi médiára koncentrálnak. Végül a projektet pénzelő befektető (nagyon is egyértelmű) sugallatára az utolsó pillanatban átléptek a "túlságosan cinikus, túl élesen fogalmazó tech bloggerek fölött is és csak néhány nagy nevű, rengeteg twitteres követővel rendelkező véleményvezérre koncentráltak.

A cikkből megismert Hammerling az a fajta rettenetes némber, aki ott van minden "fontos helyen", nevek stratégiai bedobásával ("name-dropping") állandóan csak azt bizonygatja, hogy személye mennyire is fontos, megkerülhetetlen. "Brookie" imád azzal kérkedni, mennyi fontos név van a telefonjában (BlackBerry), de még ennél is jobban szereti, ha a Nagy Emberek közül valaki (mások jelenlétében) felhívja. Szánalmas figura, mert azt hiszi, hogy ezek a befolyásos emberek a barátai, valójában azonban ő is csak egyike az őket kiszolgáló személyzetnek. Hammerling "sikerének" titka nem a kapcsolataiban rejlik,, hanem abban, hogy soha nem a szakmai meggyőződése szerinti legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek, hanem intenzíven bólogat és nyal...

Clair Cain Miller hetekig dolgozott a cikken, alaposan megismerte főszereplőjét, ugyanakkor kicsit a hatása alá is került. Talán azért, mert a legtöbb újságíró szintén büszkébb noteszára (telefonja címtárára), a "bármikor felhívhatom" kapcsolataira, mint írásaira, műsoraira.  Helyenként ugyan megengedett magának egy-egy ironikusabb félmondatot is, de a hosszú cikk végső kicsengése mégis az, hogy a Wordnik bevezetése nagyszerűen sikerült a firkászok és az okostojás tech bloggerek nélkül is. A valóság azonban kicsit más. Hammerling kapcsolatai valóban elindítottak egy komoly említés-hullámot a Twitteren, de az egész gyorsan le is csengett volna,  ha a Times cikke vált ki ekkora szakmai visszhangot.

Akinek nagyon sok ideje van, elolvashatja a Miller írására reagáló rengeteg cikket, blogbejegyzést, tweetet, de ezek többsége ne mond sokkal többet, mint Michael Arrington megsemmisítő blogbejegyzése. (A Hammerlingre féle nyomulós-nyalós alakokról persze mindez lepereg. Arrington érvei helyett inkább az hathat, hogy a Techcruch alapítója, valóban elismert véleményvezér a Szillicium-völgyben.)

Azért megpróbálom röviden összefoglalni, mit mondott a sok  okos ember, köztük a blogoláshoz nemrég "megtért" Robert Scoble:

Sokan hajlamosak elfelejteni, mi is a pr jelentése: public relations. A Wikipedia szerint "az információáram menedzselése egy szervezet és a közönség között". Ez általában elég sok, nagyrészt nem túl látványos munkával jár, messze nem azonos a menő "patykon" való kavaráson, de hát ilyen könyörtelen az élet.

A pr persze nem azonos a semmitmondó sajtóközlemények írásával és spamként való küldözgetésével sem. (Tudtad, hogy még mindig vannak pr ügynökségek, ahol úgy számítják ki a közlemények hatékonyságát, hogy a  kivágott újságcikkek ("megjelenések") felületét (cm²) átszámítják az azonos felületű hirdetések árára? És ezek még a jobbak, mert a rosszabbak csak a megjelenések darabszámával villognak.)

Szóval a pr ma "multidimenzionális kommunikáció", vagyis  egyszerre kell a közleményeken, blogokon, véleményvezéreken, tweeteken, a Facebookon és még ki tudja milyen csatornákon keresztül hatni a közönségre. Ez persze csak az elv, a csatornák súlyát, időzítését, az üzenetek eloszlását a kampány határozza meg.

A történet közvetlen tanulsága, hogy egy kis sündörgéssel, kavarással még a Times dörzsölt szakújságírója is megvezethető. A valamivel mélyebb tanulság, hogy ugyan még sok újságíró nem vette észre, de a mainstream média már a pr területén is elvesztette korábbi monopóliumát. Nem hiszem, hogy az újságírók máris teljesen kihagyhatók a legtöbb kampányból, de a hagyományos média ma már csak az egyik a pr lehetséges csatornái közül.

Chris Anderson The Long Tail (Hosszú farok) című, magyarul is olvasható sikerkönyvében arról ír, hogy az Amazon.com által fémjelzett új modell, a "végtelen polchely" teljesen átalakította a világot. Most már nem csak a bestseller listák határozzák meg a kínálatot, hiszen az egész szűk rétegpiacokat célzó termékek is ugyanazon a (virtuális) polcon találhatók. Egyetlen kattintásra tőlünk.

Úgy látszik, hogy Anderson saját - számomra rendkívül meggyőző - elmélete ellenére sem bízik abban, hogy új, most megjelenő könyve (FREE: iThe Future of a Radical Price) idővel mindenképpen megtalálja olvasóit. Most indult kampányával láthatóan szeretné felgyorsítani ezt a folyamatot. Ezért blogjában a szerző ingyenkönyvet ígér azoknak, akik írnak róla. Ezt persze sokan, szívesen megtennék, de valahogy rangsorolni kell.

A Long Tail megjelenésekor Anderson 200 példányt osztott szét a bloggerek között és a módszer jól is működött.  Azóta azonban sokat változott a világ, bonyolultabbá vált a közösségi médiatér, másféle módszerekre van szükség. Chris Anderson, a digitális kultúra egyik legjobb ismerője természetesen alkalmazkodott ezekhez a változásokhoz. Június 16-án közzétett felhívása szerint most kétféle módon lehet ingyenkönyvhöz jutni:

• Haverjaid vannak magas pozícióban, vagy különleges helyeken? Nagyszerű embereket ismersz? Akkor esélyed van arra, hogy egyből 4 könyvet is kapj, amiből hármat azonnal tovább is küldhetsz nekik. Borítékot is kapsz és a továbbküldés költségeit is állja az adományozó. Mindezért egy apróságot kér csak: A borítékra ragasztott azonosító segítségével követni akarja a könyvek útját és ezt publikálni is szeretné egy Google térképen.  Vicces, hogy Anderson a potyakönyveket kérő levelet is előre megírta helyetted. "Ismerek egy nagyon fontos, egy kevésbé fontos, és egy talán nem ismert, de szerintem fontos embert. (Ha nem is ismerem nagyon őket, de tudom a postai címüket, vagy tudom kitől tudom megkérdezni..." - valami ilyesmit
  
  
• Akkor is kaphatsz könyvet, ha nincsenek Fontos Ismerőseid, viszont befolyásos tagja vagy az online közösségnek. Hányan követnek a Twitteren? Milyen a besorolásod a Technoratin? Milyen a blogod PageRank értéke? Mennyire vagy aktív recenzens az Amazonon? Indokold meg, miért is akarod annyira a könyvet? (Nyilván azért, mert baleknak érezném magam, ha fizetnék egy ingyenességről szóló könyvért.  - 17,81 dolcsit normális esetben simán megérne Anderson garantáltan olvasható könyve.)

Az ötlet mindenképpen figyelemreméltó. Anderson az első csoportnak 100, a másodiknak 50 könyvet küld el (ezzel máris megtakarította 50 könyv árát.) Az egész akció postaköltséggel együtt sem kerülhet sokkal többe 2000 dollárnál. A könyv ugyanakkor eljut 100 - 150 véleményvezérhez, akik beszélni, írni fognak róla. Ügyes...

Még pénteken történt, de a tanulság még ma is érvényes...

A @problogger ajánlotta a Twoogle keresőt, ami egyszerre (vagy inkább párhuzamosan) keres a Google-ban és Twitterben. Tetszett, tovább passzoltam. (retweet - hogy kellene ezt mondani magyarul?).
Két percen belül ez a válasz érkezett: "twootles: @pollner Twootles a legjobb!" Kicsit meglepődtem, mert nem tudtam hogy ki/mi ez a Twootles és mit akar tőlem. Mielőtt utánanézhettem volna, már meg is érkezett tőlük a következő üznet:" twootles_search#twtls: @pollner http://tinyurl.com/qdxuet "( vagyis annak a találati oldalnak a linkje, amit a Twootles adott a "pollner" keresőszóra. Mit is lehet erre mondani? Ügyes...

Nem értek hozzá, tehát komoly megilletődéssel szemlélem, ahogy a Twootles figyel a Twitteren bizonyos kulcsszavakat és azok felbukkanásakor azonnal (ön)reklámot küld. Természetesen a célszemély anyanyelvén. Nyilván pofonegyszerű, de amíg még csak kevesen csinálják elég hatásos. (Utána viszont nagyon zavaró lesz.) Természetesen, miután így meggyőztek,  a Twootles címét is világgá kürtöltem a Twitteren.

A történet legtanulságosabb része csak ezután következett:  A Twootles természetesen maga is rendelkezik saját Twitter oldallal (http://twitter.com/twootles), ahova automatikusan kikerül valamennyi Twootles  keresés. Néhány perccel azután, hogy a Twootles-ról csiripeltem, magyar nyelvű keresőszavak, ismerős nevek, kulcsszavak bukkantak fel a @twootles oldalon. Azok az emberek szabadultak rá keresőre, akik olvasták az én ajánlásomat. Izgalmas, ahogy szinte valós időben követhető egy üzenet hatása.

Ebből a történetből is jól látszik, mennyire könnyen láthatók, követhetők és célba vehetők vagyunk a weben, illetve mennyire felgyorsult az információk terjedése, a friss információkra adott reakciók sebessége. Fogalmam sincs, hogy valóban szükségünk van-e erre a sebességre, de ha már adott, nyilván nem tudunk lemondani róla. Ez pedig megint új helyzetbe hozza az egyébként is lassú hagyományos médiát, benne 19. századi tempóban cammogó napilapokat.

Emlékszem, 2001-ben el voltunk ájulva, amikor azt olvastuk, hogy a vállalati kommunikátorok "odaát" az online fórumokat is figyelik. Mifelénk akkoriban még sok nagy cégnek honlapja sem volt.

Ma "nyugaton" a "social media monitoring", vagyis a közösségi média figyelése olyan természetes tevékenység, mint nálunk a "sajtómegjelenések" körömollóval való vagdosása és albumba ragasztása.

Ez az egész onnan jutott az eszembe, hogy belebotlottam egy gyűjteménybe, ami a közösségi médiában való turkáláshoz használható ingyenes eszközöket listázza. Elképesztő választék.

A cégek általában nem (csak) hiúságból kíváncsiak arra, mit is beszélnek róluk. A közösségi hálózatok mérete, azok összekapcsolódása miatt óriási sebességgel képesek elterjedni a  vélemények.(Azt hiszem, a rossz vélemények terjedési sebessége nagyobb, mint a jóké.)  Gyors riasztás esetén esetleg még van esély a hatékony beavatkozásra.

Botrányba (szerencsére) csak a cégek kisebb része keveredik, viszont a többség is értékes véleményeket kaphat arról, mit is gondolnak az emberek róluk, termékeikről (vagy a konkurencia termékeiről.) Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a vélemény, hogy a közösségi média tulajdonképpen egy nagy, ingyenes fókuszcsoport. (Persze nem ingyenes, mert a professzionális eszközök, mint a Radian6 , az SM2 a Sentiment Metrics, a BrandWatch stb. egyáltalán nem ingyenesek.)

Az újságíróknak is érdemes használni ezeket az eszközöket (nem ajánlom, hogy mostanában azzal állj elő, hogy szeretnél egy havi 2000 dolláros előfizetést), mert nagyon értékes visszajelzéseket kaphatnak, megtudhatják, mi foglalkoztatja az utca web emberét, rájöhetnek, hogy nem csak magában a (hivatásos) médiában lehet témát találni.

Idehaza a közösségi média kiterjedése ugyan véges, de azért van hol keresgélni.

• fórumok - szép számmal vannak, akik továbbra is ragaszkodnak hozzájuk
• blogok - itt különösen fontos lehet az Index-szel szimbiózisban működő blog.hu - egy érdekesebb (ennek jelentését most nem értelmezném) blogbejegyzés könnyen kijuthat akár az Index címlapjára is
• iWiW - kihagyhatatlan, hiszen itt (néhány hozzám hasonló renitensen kívül) mindenki fenn van
• Facebook - szépen nő
• Twitter - majd talán egyszer...

Eszközökből viszont nem túl nagy a kínálat. A két ingyenes blogkeresőn (www.blogsearch.hu és www.miner.hu) kívül három fizetős szolgáltatást találtam:

http://www.buzzmirror.hu/
http://www.brandtracker.hu/
http://blogfigyeles.pressonline.hu

Ennyi? Szerintem itthon is nagyobb figyelmet érdemelne ez a terület. A felhasználók és a fejlesztők részéről egyaránt.

Rosszul állhat a pr-szakma. Onnan gondolom, hogy újabban egyre több sajtóközleményt kapok.
"Kedves Kolléga", "Kedves Partnerünk", "Tisztelt Szerkesztőség", "Tisztelt Főszerkesztő úr". Ha ilyen megszólítással kapok levelet azonnal tudom, hogy nem nekem szól, hanem egy reménybeli "közzétevőnek". A közleményeket, meghívókat küldözgető ügynökségeknek fogalmuk sincs arról, mivel foglalkozom, milyen "kiadványt" is szerkesztek. Ha tudnák, hogy egy online médiával foglalkozó blogot írok, nyilván nem küldenének információkat a Töltött káposzta fesztiválról, vagy a Horkolás éjszakájáról.

Nem akarok most arról értekezni, van-e még értelme a hagyományos sajtóközleményeknek. (Ezzel korábban részletesen foglalkoztak más blogok.) Belenyugszom, hogy továbbra is készülnek közlemények, de nehezen nyugszom bele, hogy ilyen értelmetlenül terjesztik őket.

Időről időre kapok olyan körleveleket (tiltakozások, "azonnal küldd tovább", "a Microsoft 10 dollárt fizet a rákos gyerekek javára, ha rákattintasz...") , amiknek rengeteg címzettje mindenki számára láthatóan a "Másolatot kap" /CC sorban virít. Tapasztalatom szerint számos ügynökség az ilyen levelekből építgeti címlistáját. Meg is látszik rajtuk.

Kedves Ügynökségek! (Kedves Kolléga, Kedves Partnerünk, Tisztelt Ügyvezető!)
Ha már ragaszkodnak ezekhez a többnyire rettenetes, érdektelen, unalmas sajtóközleményekhez, legalább tanuljanak meg címlistát építeni, szerezzenek be egy megfelelő ügyfélnyilvántartó/levélküldő (CRM) szoftvert és küldözgessék személyre/kiadványra szabva leveleiket! Talán érdemes lenne beiratkozni valamelyik "vulgármarketinges" alaptanfolyamára. Lehetne tőlük tanulni.

A nagy, ismert cégek egyre jobban figyelik, mit "beszélnek" róluk a weben. Egyre több vállalatnál alkalmaznak közösségi médiára szakosodott kommunikációs szakembert, egyre többen vannak, aki el sem tudják képzelni az életüket a webes közösségfigyelő csodafegyver, a Radian6 nélkül. (Természetesen nem Magyarországról van szó. Vagy esetleg itthon is találkoztál ilyesmivel?)

A Pepsico a South by Southwest 2009 fesztivál alkalmából egy olyan oldalt készíttetett, ami Twitteren, a BlagTalkRadio rádióban elhangzó interjúkban és a fesztiválblogban figyeli a rendezvényre vonatkozó említéséket.

Még csak kísérleti cucc inkább játék, esetleg képzőművészeti alkotás, mint tudomány, de lehet, hogy néhány hónap múlva úgy lógnak az ilyesmin a szakemberek, mint ma a webes forgalmi adatokon.

Nem vagyok kisvállalkozó, nem készülök semmiféle termék, vagy szolgáltatás bevezetésére, így fel sem merült bennem, hogy hat számjegyű összegért elmenjek a Marketing Commando idei "Marketing Szuperkonferenciájára". Amikor néhány nappal a rendezvény előtt Wolf Gábor meghívott rendezvényre, annyira meglepődtem, hogy nem tudtam nemet mondani

Gábort még abból az időből ismerem, amikor még "rendes" vállalati marketinges, nem "kkv marketing guru" volt.  Azóta is követem pályafutását, olvasgatom hírleveleit, blogbejgyzéseit, figyelem "híveinek" reakcióit, szaporodó utánzóinak próbálkozásait. Közben persze számos kérdés, kétség megfogalmazódott bennem a végtelenül leegyszerűsített, gyakran igen erőszakos, olcsó pszichológiai trükköktől sem visszariadó módszerekkel kapcsolatban. (Gábor erre azt szokta mondani, hogy "nem tartozom a célcsoportjába".)

Nem csápolni mentem tehát Szuperkonferenciára, inkább arra gondoltam, megnézem végre közelebbről, hogyan működik a Commando-rábeszélőgép, mitől ilyen lelkes és megingathatatlan a "Wolf-szekta". Úgy terveztem, elmegyek az első napra, körülnézek, belehallgatok egy-két előadásba, beszélgetek néhány ismerőssel, azután lelépek. Ehhez képest a pénteki nyitástól a szombati zárásig ott ültem.

A programot átnézve biztos voltam benne, hogy kihagyom Az Év Marketingese díjra pályázó kisvállalkozók bemutatóit.  Végül ezek a prezentációk bizonyultak a legizgalmasabbnak, mert ezekből derült ki, hogy egyes vállalkozók valóban képesek a gyakorlatban is sikeresen alkalmazni a tanultakat.

Egyik régi bánatom, hogy idehaza még a legokosabb emberek többsége is képtelen egy normális, élvezhető (elviselhető) előadást összehozni. A Marketing Commando konferenciája most bebizonyította, hogy ennek nem genetikai okai vannak. A két nap alatt meghallgatott 7 előadásból egyik sem volt a szakmai konferenciákról oly jól ismer PowerPoint-darálás. (Nehezen tudtam volna elképzelni, hogy egy 2 óra hosszú előadás még a második nap délutánján is végigülhető.)

Igazából mégsem az előadók, hanem a közönség lepett meg. Nem a Wolf-klónok, az önjelölt online marketingesek voltak ott, hanem igazi kis- és középvállalkozók. Olyanok akiknek nem telik saját marketingesre, de úgy érzik, szükségük van valami marketingre. Nem a vállalatuk fizette be őket egy 2 napos kikapcsolódásra, hanem saját zsebükből szedték ki a részvételi díjat. Számukra a  program nem csak ürügyül szolgál az együttlétre. Végig ott ült mindenki az előadásokon, figyelt, jegyzetelt, kérdezett, jelentkezett (!), hogy felolvashassa válaszát a feladatokra. Az előadások közben nem voltjövés-menés, sem"folyosó-szekció". Mellettem egy "húsos" ült, előttem egy hentesnek kinéző csavarkereskedő. (Elhozta magával a feleségét és a húgát is. - Nagyon elszánt, hogy fellendítse a boltját.)

Mi köze ennek az újsígáshoz? Szerintem elég sok.

Egyszerű üzenetek. A  Szuperkonferencia látogatói nem izgalmas elméletekre, friss kutatási anyagokra, hanem egyszerű, azonnal használható módszerekre vágynak. Wolf Gábor és csapata azért sikeres, mert képes a marketinget erre szintre leszállítani. A tudományos, technikai, gazdasági témákkal foglalkozó újságírónak nem ez ilyen hatékony leegyszerűsítés a feladata? (Az Év Marketingese verseny résztvevői 10 perces előadásukban azt mutatták be, hogyan tudták ezt a gyakorlatban is használni. Vulgármarketing? Lehet, de amikor Juhász Attila megmutatta, hogyan alkalmazza a tanultakat a munkaruha-bizniszben, eltátottam a számat.)

Itt a közönséged. Szerintem egy ilyen konferencia rendkívül jó alkalom lehetne a kkv-témával foglalkozó újságírók számára, hogy találkozzanak igazi közönségükkel, megismerhessék problémáikat. Rengeteg gazdasági kiadványnak van kkv rovata - a konferencián viszont (tudtommal) senki sem volt jelen a témával foglakozó újságírók közül.

Kapcsolat a közönséggel. A Commando sikereinek egyik oka a szoros kapcsolat a közönséggel. Ha ilyen kapcsolatot akarsz kialakítani a közönségeddel, figyelni kell a véleményüket, meg kell hallhatni őket, párbeszédet kell folytatni velük. Szerintem a hazai média "illetékeseinek" volna mit tanulniuk ezen a területen. (Persze, tudom, egy nagy médiavállalat esetében ez máshogy működik, mint a néhány fős Commando esetében.)

Érzelmi hatás. Gábor egyik (interaktív) előadása az olyan reklámszövegek írásáról szólt, amikkel különösen jól lehet hatni a közönség érzelmeire. Ami ott elhangzott, szinte minden változtatás nélkül alkalmazható a bulvár-médiában. (A rokonságot nem én találtam ki. Gábor állandóan arra biztatja hallgatóságát, hogy olvassa a bulvárlapokat, nézze a szórakoztató-ismeretterjesztő csatornákat.)

Az információ és a reklám szétválasztása

Aki befizet egy ilyen rendezvényre, nem előadásnak álcázott termék- és cégismertetőket akar hallgatni. A Szuperkonferencia előadói "természetesen" felhívták a közönség figyelmét saját rendezvényeikre, "infotermékeikre", de ezt valamennyien csak az előadás végén, az információktól elválasztva tették. Szép lenne, ha az onliene médiában is ilyen egyértelműen válna szét az információ és a reklám.

Utószó:

Mielőtt hozzászólást írnál, tudnod kell, hogy
 - Gábor nem kért rá, hogy írjak a konferenciáról (ez nem volt, nem is lehetett volna a meghívás feltétele)
 - továbbra sem gondolom, hogy a Wolf-féle eszköztár maga a marketing
 - továbbra sem hiszem, hogy csak ezekkel a módszerekkel lehet eredményeket elérni
 - nem hiszem, hogy bárkinek "jól állnak" ezek a módszerek

Egy nap arra ébredhetsz, hogy más használja a nevedet. Az internetes személyiséglopás persze nem új dolog, de mostanában egy olyan új formája van terjedőben, ami ellen igen nehéz védekezni. Egyesek lopják az ismert cégek és a hírességek (Vö: celebritások) twitteres neveit.

A Twitter, a mikroblog-szupersztár körül ugyan minden jel szerint jóval nagyobb a felhajtás , mint amekkora a valós hatása, ennek ellenére az utóbbi sem elhanyagolható. Számos kommunikáció szakember állítja, hogy -  főleg a cégközi (B2B) kommunikációban, de a B2C kommunikáció egyes területein is exponenciálisan növekszik a Twitter szerepe. (Ugyanezek a szakemberek természetesen készséggel vállalják a nagyvállalati Twitter-stratégiák kialakítását is.)

A Twitteren az vagy, akinek mondod/regisztrálod magad. Ha időben bejegyzed, tied lehet a www.twitter.com/ismertceg is. Helyettesítsd be a "ismertceg" tagot bármelyik ismert multinacionális cég/világmárka nevével, rakd ki a logójukat és máris kezdhetsz írni és követőket gyűjteni.

A Twitteren nincsenek védett nevek, csak azt nem jegyezheted be, amit már mások lefoglaltak előtted. Erik J. Heels alapos összeállításából kiderül, hogy a legnagyobb amerikai cégek nevét már lefoglalta valaki. (Általában nem a cég pr-osztálya.) Hasonló a helyzet a brit cégnevekkel is.

A "nevüket vesztett" cégek lehetőségei korlátozottak. A Twitter vonatkozó szabályzata igen laza, az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a nyomásgyakorlásnál, vagy fenyegetőzésnél hatékonyabb az ügyes megegyezés. A BBC-nek például a napokban sikerül "visszaszereznie" saját nevét. A "bitorló" igen aktív volt több, mint 7000 követője volt. Az "igazi" BBC-nek most nulláról kellett kezdenie.

VÁRJ! Ne rohanj, hogy azonnal lecsapj a legnagyobb hazai cégek twitteres nevére! A www.twitter.com/index, a wwwt.twitter.com/origo, www.twitter.com/nepszabadsag, a www.twitter.com/hvg...mind foglalt. Egyikükön sem folyik olyasmi, ami arra utalna, hogy a hasonló nevű kiadványé lenne a cím. (Foglalt a www.twitter.com/mol, a www.twitter.com/otpbank...is.)

Örkény A végzet című egypercese jut  erről az eszembe, amiben az egész család kihal a pogácsába rakott rovarirtótól. A hullaszállítók sofőrje zsebre rak néhányat a guszta pogácsákból. "És most viszi!" fejezi be Örkény.

Azt hiszem, hogy a legelvakultabb rajongók sem állítják, hogy a marketing lenne a Népszabadság Zrt sikerágazata. Így hát talán senkit sem lep meg - főleg azokat nem, akik már napokkal ezelőtt hallották a dolgot-, hogy komoly változásokat jelentett be a kiadó:

"Dr. Skriba Judit, a Népszabadság korábbi PR és kutatási vezetője a továbbiakban külsős stratégiai tanácsadóként segíti a kiadó munkáját. A két, korábban általa irányított terület közül a kutatás a marketinghez kerül át, míg a PR ügyeket a továbbiakban Tüske Gabriella viszi."

A tudósítás arról nem szól, hogy az esetleges későbbi feléledést elkerülendő sóval hintenék be a korábbi PR igazgatóság helyét.

"Az immár a kutatást is magába olvasztó marketing igazgatóság éléről távozik Czingáber Erzsébet Czingráber Eszter  , utódjáról a kiadó a későbbiekben ad tájékoztatást."

Izgalmas megoldás: Összevonunk két területet úgy, hogy közben "távozik" az új, megnövekedett hatáskörű igazgatóság éléről a vezető.

Nálunk az efféle közlemények igen szűkszavúak. Így például nem derül ki, hogy a nagy szakmai tekintélynek örvendő Dr. Skriba Juditot, a Népszabadság hajdani marketingigazgatóját korábban miért "léptették elő" stratégiai és kutatási igazgatóvá, illetve most miért lett belőle "kihelyezett" tanácsadó. Az sem derült ki, hogy vajon Czingáber Erzsébet Czingráber Eszter váratlanul "új kihívásokat" keresett, vagy esetleg ő viszi el a balhét az előfizetők számának látványos hanyatlásáért? Egyáltalán, most örüljünk, vagy sírjunk? Vagy csak olvassuk a lapot és bízzuk a marketinget a marketingesekre?

Évek óta figyelem Wolf Gábort. Tetszik, ahogy egy korábban csak a "nagyok" számára elérhető szakterületet (marketing) lefordít az egyszerű, gyakran képzetlen kisvállalkozók számára. (Végül is nem erről szól a hagyományos újságírás is?) Érdeklődéssel figyelem azokat az egyszerű trükköket is, amikkel gyorsan és hatékonyan eladhatóvá tesz szinte bármit. (A módszer hatékonyságát leginkább persze saját termékeinek, szolgáltatásainak értékesítésével bizonyítja.) A trükkök egy része ősi, a nyaralási jogok értékesítőitől, a porszívóügynökökön át a politikusokig évtizedek óta sokan, sikeresen használják őket, de Gábor volt az első, aki hiteles, hasznos érthető információkba csomagolva rengeteg olyan emberhez juttatta el őket, akik feltételezhetően nem sűrűn forgatják A rábeszélőgépet, vagy más klasszikusokat.

Énrólam lepereg az MLM, az agykontroll, ahogy immunis vagyok a különböző vallásokra is. Ennek megfelelően nem lettem biztosítási ügynök, nem vettem részt az Amway bizniszben és némi fenntartással figyelem a "hipnotikus" értékesítési módszerek sikereit. ("Üzleti etika"- mondja az egyik oldal, "balekok" - fintorodik el a másik.)

Gábor, illetve cége a Marketing Commando most egy konferenciát szervezett. A vonzó program, a kedvező ár és a meglehetősen rámenős direkt marketing (e-mail) kampány ellenére is az elvártnál kevesebben jelentkezhettek, ezért a Commando többször is módosította a "most már valóban az utolsó utáni" jelentkezési határidőt. A kampány lezárásaként Gábor az elmúlt szombaton azokhoz intézett kérdést, akik nem jelentkeztek a rendezvényre. Nem tudom, hogy valóban a bűntudatkeltés volt a célja, vagy valóban nem értette a közömbösség okát. Akárhogy is, a Pacsemú? című blogbejegyzésekre írt válaszok rendkívül tanulságosak. Egy őt vakon követő "hívők" véleméynéből egy guru nem sokat tanul. A panaszosok, a kétkedők, elutasítók véleménye sokkal többet ér.

Kár, hogy a Hagyományos Média nem blogger, ezért nem tudja egy blogban megkérdezni: Miért vagytok buták? Miért nem olvassátok többet a napilapokat, amikor mi annyi okosat írunk bennük?

A hülyeség határtalan. (Ez persze már régóta nem újdonság.)

A Pepsi Max kalóriamentes üdítőjéhez a düsseldorfi BBDO ügynökség készített néhány közepesen bárgyú "kreatívot" (reklámosul így nevezik a grafikát). A három darabból álló sorozat egy kövér Kalóriát (!) ábrázolt, aki annyira magányos (a nevezett üdítőitalban ugyanis mindössze 1 van), hogy öngyilkos akar lenni. (A három képen három különböző módon.) A képek valamelyik életmódmagazinban jelentek meg, mindössze két alkalommal.

A kampány annyira felháborította a Los Angelesben élő Christine Lu-t, hogy a Twitteren kampányt indított a PepsoCo ellen. Lu arra hivatkozott, hogy  közeli környezetében is előfordult öngyilkosság, ezért mélyen érinti, súlyosan sérti ez a kampány. Meg egyébként is közelednek az ünnepek, ilyenkor súlyos lelki állapotba kerülhetnek a magányos emberek, nem szabadna az öngyilkossággal viccelni.

Lu mindössze 24 órán át folytatta ellenkampányát, máris felbukkant (természetesen a Twitteren) Huw Gilbert, a PepsiCo senior kommunikációs menedzsere , minden magyarázkodás helyett bocsánatot kért mindenkitől és bejelentette, hogy kampányukban nem használják többet az öngyilkos kalóriákat.

Többszörösen is tanulságos történet.

Először is, nézzük az érzékenységet: Vajon Christine Lu érzékenységét miért éppen ez a bugyuta reklám bántotta? Miért nem az zavarja, hogy a PepsiCo már megint valami egészségtelen szart akar rátukmálni? Miért nem a nőket, kutyákat, vasutasokat lealacsonyító helyzetben ábrázoló reklámok ellen tiltakozik? (Ezt már kérdeztem a Motrin botrány kapcsán is.) Vajon miért nem az 1 kalória (0%-os kamat stb.) irritálja?

Másodszor: Hogyan tudott Lu kampánya ráijeszteni a PepsiCo-ra? Christine Lu nem tartozik a webes marketing-celebritások közé. (Pontosabban: Korábban nem tartozott közéjük.) A LinkedIn-en (vagyis a szakmai közösségi hálón ) mindössze 54 ismerőse van. A Twitteren ugyan  4883 követője van, de vajon mennyien csatlakoztak hozzá a nagy médiavisszhang hatásár? Ezek szerint 1-2 ezer ember elég egy multi megfutamításához?? (Örülhetnek ott, Amerikában, hogy nem náluk működik a Homár!)

Harmadszor: Lu is több, mint 4000 embert követ, intenzíven levelezik olyan véleményvezérekkel, mint Loic Le Meur, Guy Kawasaki, vagy Robert Scoble - egyelőre egyoldalúan. 3 kalória legyőzése után már ő is webes közösségi celebritásnak számít? A 15 perces hírnév után itt a 150 csiripes hírnév.

Negyedszer: A PepsiCo jól jött ki a dologból. Gyorsan és a megfelelő helyen oltotta a tüzet. A veszteség minimális - 3 rosszul sikerül kalória - minimális, a nyereség, a pozitív médiavisszhang érzékelhető. (Ennyi pozitív sajtómegjelenést kicsiholni sok pénzbe kerül.) Az esetből tanulhatna néhány hazai webes válságkommunikátor is.

Ötödször: Christen Lu akciója és a belőle kinövő publikációk - köztük ez a bejegyzés is - nagyságrendekkel nagyobb nyilvánosságot biztosított a kifogásolt grafikáknak, mint az eredeti magazinos  megjelenés.

Utószó: Én már csak azon aggódok, nehogy Christine Lu és támogatói tudtára jusson, hogy Kovács Kati év(tized)eken át énekelt egy Öngyilkos káposzta című dalt (szövegíró: S.Nagy István).

"Így hát a káposzta
indul a lábosba
unja az életét
mert nincsen benne semmi jó
és ez volt bosszantó"

Ha nem ismernéd, szívesen elfütyülöm.

Vírusveszély. Az eddig sárga szövegkiemeléssel, "infotermékekkel" és sokkoló ajánlatokkal támadó értékesítési oldalak felfedezték a weboldalon megjelenő, izgő-mozgó, a hasadba lyukat beszélő videó-értékesítőt. (Nem érted, miről van szó? Bocs, nem magyarázom el a Médiablog közepére kipenderülve, inkább kukkants rá a Webvízió, a Kattancs.hu, vagy a Kattanjram.com nyitóoldalára és azonnal tudni fogod miről beszélek. Nem kell keresgélned, észre fogod venni.)

Tetszik? Jópofa? Vicces? Érdekes? Feltűnő? Ezzel a megoldással a honlap tulajdonosa kitűnhet a tömegből? Lehet, de csak addig, amíg nem ordít a pofádba minden honlapról egy lila zakós, nadrágtartós, makkos cipős értékesítő. (Persze túlzok, a lila zakóról szó sincs, hiszen a technológia egyelőre csak fekete-fehérben működik. Tévedtem, megy színesben is.)

Szakmai szempontból az új eszköz kétségbeejtő. Ez persze nem jelenti, hogy ne lenne hatékony. Az online kommunikáció, a web használhatósága (usability) alapvető szabályait tekintve a menü nélküli, sárgával kihúzott stb. "értékesítési oldalak" is katasztrofálisak. Ennek ellenére működnek. (Az "értékesítési oldalak" valójában a direct marketing bevált módszereit alkalmazzák, számukra a web csak egy terjesztési csatorna.) Persze vannak, akik sikítva menekülnek láttukra, de vannak, akik vevők rá, ahogy elveszik az utcán osztogatott "végkiárusítás" szórólapokat és hisznek a tévéshopok rendkívüli ajánlataiban is.

Egyébként a weboldalakon megjelenő szellemek rettenetesek, mert 1) hangosak (kell néhány másodperc, mire kiirtja őket az ember) 2) kitakarják a szöveget (persze az értékesítési oldalakon ez nem annyira zavaró, mert ugyanaz olvasható, amit az "élő" értékesítő elhadar) 3) hiába görgetem az oldalt, az értékesítő mindig marad középen 4) fából vaskarika, vagyis webből tévéshop - minek?

Bevallom, az a félelmem, hogy a "forradalmi technológiára" felfigyel valamelyik médiaoldal újdonságokra fogékony vezetője. Lelki szemeimmel máris látom, ahogy a videókkal eddig hadilábon álló oldalak hirtelen felfedezik a médiakonvergenciát.

Ez a bejegyzés érlelődik bennem egy ideje. Végül azért írtam most le, mert a Szívlapát bejegyzéséből kiderül: félelmem egyáltalán nem alaptalan.

Muhammed Yunus éa a Grameen bank története önmagában is érdekes. A szokásos pénzügyi harács helyett Yunus egy olyan modellt talát ki, aminek köszönhetően egész kis összegű köcsönöket nyújthatnak szegény bangladeshi "vállalkozók" számára. (Yunus ezért Nobel díjat kapott.)

A Grameen alapítvány most egy különleges adománygyűjtő akcióba kezdett.


A tegnap indíttott StopPovertyNow.org oldalon az  adományozó egy kép 10.000 kockájának egyikét "támogathatja" 10 dollárral. Amellett, hogy a  kiválasztott szürke kocka beszíneződik, az adományozó üzenetet és/vagy képet csatolhat a kockához, megoszthatja azt barátaival.

Tulajdonképpen semmi különös. Egy weboldal kockánkénti eladásával korábban többen is próbálkoztak, a webes adománygyűjtés, vagy a kommentár írása sem új dolog, az egész így együtt mégis jó. Ráadásul hasznos is.

(Crosspost a Wifi Falu blogból)

Az elmúlt 10 nap komoly (szak)sajtó- és blogvisszhangot kapott eseménye volt a Six Apart újságírókat segítő programjának bejelentése.

Manapság a Six Apart nem tartozik a gyakran emlegetett cégek közé, pedig egyike a dotcom koszak utáni nagy sztároknak. Szoftverük, a Movable Type évekig a profi blogolás szinonimája volt. Közben persze változott a világ, a fizetős Movable Type mellett ingyenes alternatívák jelentek meg (például a Wordpress), a Six Apart ugyan próbálkozott ezzel-azzal (többek között az MT lebutított változatával a TypePad-dal, illetve különböző akvizíciókkal), de eddig nem sikerült visszatérniük az élbolyba.

A webkettes cégek elitjébe nem, a hírekbe viszont sikerült most bekerülniük a Journalist Bailout Program (újságírókat segítő program) segítségével. Ennek lényege,. hogy

• a munkahelyüket elvesztő újságírók ingyenesen használhatják a TypePad blogprogramot
• a bloggerek pénzt kereshetnek a Six Apart Media hirdetési program segítségével (az ígéretek szerint többet, mint a Google AdSense használatával)
• A blogok a Blogs.com felületen való megjelenéssel komoly hátszelet kapnak.
  

Fogalmam sincs, mit tud a TypePad a többi blogszoftverhez képest, kicsit gyanús, hogy az elmúlt években sem a Six Apart Media, sem pedig a Blogs.com nevét nem hallottam, de azért szép ez a gesztus.

Kíváncsi vagyok, hogy a hazai blogszolgáltatóknak mikor jut az eszükbe magukhoz édesgetni az újságírókat?

Már csak hetek kérdése és a Fehér Ház jelenlegi, fantáziátlan, érdektelen brosúra-honlapja az archívumba kerül. Dan Froomkin, a Nieman Alapítvány honlapján azon spekulál, mi kerülhet a helyére.

Barack Obama kampányában az internet segítségével megvalósított, átlátható, az embereket egymással összekapcsoló demokráciáról beszélt. Most itt lehetőség, hogy ezt meg is valósítsa. Obamát egyesek már eddig is "internetes elnöknek" kiáltották ki, de nem árt tudni, hogy a jól működtetett e-mail kampányok, vagy az elkötelezett szavazókat összetartó hálózatok építése még nem azonos az e-demokrácia megvalósításával.

Ha az új Elnök és emberei valóban elfogadják, hogy a modern internet nagyjából  blogok, a YouTube, a Facebook, a Google, az IM, a crowdsourcing (Wiki) és a "visszabeszélő" felhasználók segítségével definiálható, akkor egyértelművé válik, hogy az új whitehouse.gov lényege az eddig mértékű elszámoltathatóság lesz.

Képzelj el egy olyan kormányzati honlapot, amin nem csak beszédek átiratát, sajtóközleményeket és más statikus anyagokat találsz, hanem valóban belelátsz az ott zajló eseményekbe! (Ne fantáziálj, az Egyesült Államok kormányzati honlapjáról van szó!)

Képzelj el például egy olyan webhelyet, ahol a Fehér Ház alkalmazottai blogolnak arról, kik is ők, mivel is foglalkoznak, vagy ahol egyes megbeszélések élő videóközvetítésben láthatók, ahol online frissül az elnök napirendje (terroristák figyelem!), ahol közösségi felületeken (pl. Wiki) lehet megvitatni az éppen alakuló előterjesztéseket, ahol napi frissítésekkel lehet követni a kampányígéretek teljesülését... (Azt talán leírni is felesleges, hogy ide bárki feliratkozhatna, hogy azután e-mailben, SMS-ben, RSS értesítőn, Twitteren vagy bármin keresztül értesítést kapjon a számára fontos ügyekről. eseményekről.

Mindez (Froomkin szerint) csak a kezdet, hiszen ez még csak az információk egyirányú áramlásáról szól. A kampányígéretek akkor valósulnak majd meg, ha Obama és stábja nem csak beszél az emberekhez, de meg is hallgatja őket (és válaszol is nekik).

Na, itt abba is hagyom, mert tartok tőle, hogy a képzeletnek ezt a szárnyalását a Médiablog hazai viszonyok között edződött olvasói már úgysem tudják követni. Olyan szép álom, hogy nem is szeretne belőle felébredni az ember!

Eddig nem nagyon nézegettem a Fehér Ház weboldalát. Lehet, hogy ezentúl fogom?

Adalék:

It's time for a Wiki White House - Froomkin cikke, ahonnan a tájékozottságomat kölcsönöztem.

Láttad már a Népszabadság Online óriásplakátját?

Biztos láttad, legfeljebb nem vetted észre. (Rendesen megszórták vele Budapestet és talán az egész országot.)

Lefényképeznem még nem sikerült (hálás lennék, ha valaki küldene egy jó fotót), de elmesélem.

Fehér háttér, az oldal felső harmadában nagy betűkkel: A Te tartalmad (elég fenyegetőÖ
Az oldal alján: Népszabadság Online  (Most még egész jól olvasható, de mi lesz, ha néhány nap után megfakulnak a betűk?) Utána még valami frappáns, jól megjegyezhető szöveg arról, hogy mit csinálj a tartalommal, amire sajnos már nem emlékszem.

Ne kérdezd, hogy mi szükség a Népszabadság Online-t az utcán reklámozni, miért nem inkább a legnagyobb forgalmú weboldalakon teszik! Ezzel ugyanis azonnal elárulod ugyanis magadról, hogy dilettáns vagy, fogalmad sincs arról, hogy most itt "imidzs kampány" folyik, illetve éppen a 19-28 éves korosztály szólíttatik meg.
("A tartalmadat! - A tiédet!")

Én szerintem azonnal ketten is kiállítják itt saját bizonyítványukat: Aki a plakátot készítette, meg aki átvette.

Egyik este majdnem kiesett a fülhallgató a fülemből, amikor kedvenc (eddigi kedvenc) podcastomban, a Marketing Over Coffeeban a két műsorvezető Chris(topher Penn) és John (Wood)szokásos laza, nevetgélős szakmai csevegése a következő fordulatot vette:



Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki szerint jobb lett volna, ha MOC két műsorvezetője olyasmiről locsog, amihez ért is. A MOC honlapján hamarosan fel is bukkant valami "helyreigazítás", pontosabban valami mellébeszélés arról, hogy a "csoportokra osztás" nem azonos a marketingben ismert "szegmentálás" fogalmával.

Sok jó podcast van? Nem hiszem, hogy a jövőben arra fecsérelnem az időmet, hogy két megtépázott hitelességű ember locsogását hallgassam. "Some backslash" (némi negatív reakció), hogy Christophert Pennt idézzem. Utoljára.

Errefelé mintha egyre többen tennék fel a "van-e üzlet a közösségi médiában" kérdést.
Azt hiszem, Barack Obama választási kampánya után kevesebben mondják azt, hogy a blogolás, vagy a közösségi hálózatok csak egy szűk kör játszótere és hogy mindez csak "egymás körbenyalogatására" való.

Persze a legtöbben nem akarnak elnökválasztási kampányt csinálni. A kisebb, de hatékony kampányban gondolkodóknak tanulságos lehet az, ami a Fűszer & Lélek szakácskönyv körül zajlik.

Idáig jutottam a bejegyzéssel, amikor felfedeztem, hogy Benei Péter az Advocacy blogban igen alaposan összefoglalta az összefoglalandókat. Érdemes elolvasni!

(Két megjegyzés: 1) Figyelemre méltó, hogy Fűszer & Lélek kampánya nem hivatásos marketingesek, hanem a weben és a megcélzott közösségben igen profi módon mozgó "amatőrök" munkája. 2) Újabb bizonyíték, hogy a van élet a "vulgármarketingen" kívül is.)

Lassan már minden lap (a női- és életmódmagazinokat is beleértve) foglalkozott  Obama (vagyis az Obama-stáb) hihetetlenül sikeres online kampányával. Előfordul persze, hogy olyan újságírók ecsetelik a Facebook, vagy a  You Tube nagyszerűségét, akik korábban nem mutattak különösebb fogékonyságot a közösségi média iránt. (Ez persze egyáltalán nem baj, sőt!) Azért érdemes megemlékezni azokról is, akik már akkor alapos elemzéseket írtak az elnökjelöltek online megmozdulásairól, amikor a világ nagyobbik felének még csak halványan derengett, hogy valamikor, valahol lesz majd valamilyen választás: Érdemes visszamenni Bivings Report régi bejegyzéseihez és elolvasni például mit írtak 2007-ben az Obama-kampány Facebook aklamazásáról, vagy átfutni a techPresident összefoglalóját 2007. januárjából...

Azt hiszem, hogy az online politikai kampányok ilyen sűrű és intenzív média-megjelenése hatására az információk átléphetik az internet és a közösségi média iránt "nem igazán fogékony" (jaj, de udvariasan fogalmaztam!) politikusok ingerküszöbét is. Jövőre választás (az EP-re gondoltam). Kíváncsian várom, hogyan csapódnak le majd a hazai kampányokban az amerikai internetes kampány tapasztalatai?

Lehetőségek (először egy szavazógépe akartam ide biggyeszteni, de a számoknál jobban érdekel a véleményetek):

1. Hirtelen elárasztják a videómegosztókat a hazai politikusok "beszélő fej" mozijai.
2. Néhány politikus egyik napról a másikra rájön, hogy mindig is blogolni akart
3. Hirtelen nagyon sok "barátod" bukkan fel az iWiWen.
4. Általános online bénázás + erős melldöngetés
5. Néhány politikus "fogadóórát" tart a .....fórumán? (Mindenki a saját térfelén.)
6. A pártok (eddig is működő) internetes kommandói fokozzák tevékenységüket. (X.és Y. párt csapata beveszi az eddig még függetlennek nevezhető fórumokat.
7. Nem történik semmi, minden megy tovább úgy, mint eddig.
(A lista tovább bővíthető.)

Utószó: Megjelent az LHG  (Legismertebb Hazai Blogger) eddigi bejegyzéseiből válogatott blogkönyv, benne az Öszödi Beszéd teljes szövege.
Itt tartunk.

A Google News a médiamegjelenések közül tegnap este 14.435 találatot adott erre a keresésre (a kampány helyett természetesen a  "campaign" keresőszót használtam), a blogok közt több, mint 150.000 találat volt.

Bevallom, néhány hete az én fejemben is megfordult, hogy írjak valamit a politika 2.0. (kampány 2.0.) témában, de igen gyorsan elhessegettem a gondolatot. Most látom, hogy jól tettem. Ha ugyanis beleolvasol a bejegyzés elején emlegetett cikk- és blogtömegbe tapasztalhatod, hogy a bennük található információk legalább 80 százaléka redundáns.

Én hiszek a link alapú újságírásban (link journalísm ), vagyis abban, hogy ha valami egyszer valahol megjelent, azt nem lenyúlni, másolni, variálni kell, elég egyszerűen hivatkozni, "linkelni" kell rá. Ez persze valamivel bonyolultabb addig, míg - eléggé el nem ítélhető módon - a közlemények egy része "idegen" nyelveken jelenik meg, de ez már egy másik téma...

Saját cikk / blogbejegyzés helyett tehát két magyar nyelvű cikket ajánlok:

Kampány 2.0: minek köszönhette sikerét Obama? - a hvg.hu (főbérlőm) korrekt összefoglalója.
(Vicces, hogy a az IT/Tudomány rovatban jelent meg. Ez is mutatja, mennyire elavult a hagyományos médiától örökölt skatulyázás.)

Barack Obama nem az új Neo - Anarki írása -  az Indexen jelent meg -  a Magyar Narancs legszebb hagyományait idézi. Ennek megfelelően a szerző nem ájul el mindattól, amitől most éppen illik elájulni, viszont nem az Indexnél gyakran megjelenő "csípőből fikázás" módszerét alkalmazza. Alaposan ismeri a témát - forrás akad bőven - rendesen dolgozott az anyagon, felkínál egy tucat fontos linket. Alapállása a "negatív lihegés", ennek megfelelően leszól mindent és mindenkit, de ezt nem szabad túl komolyan venni. A szövegben akad néhány olyan poén, amiért több, erősebben sztárolt indexes is bizonyára szívesen odaadná a 13. havi fizetését.

 + egy fordítás a Szívlapátról

Szoktál e-mailben hírleveleket kapni? (Nyugodtan bevallhatod, nem szégyen.)
Én elég sokat kapok. Többségüket azért, mert valamilyen "ingyenes" tanulmányért cserébe kénytelen voltam feliratkozni, de akadnak olyanok is, amikre valóban kíváncsi voltam A hírlevelek témája elég változatos, egyetlen közös bennük, hogy egyiket sem olvasom el.

Az elmúlt 10 évben jó pár hírlevél készítésében vettem részt. Ezek közül az igazán sikeresnek nevezhető csak a Dotkom Internet Consulting hírlevele volt. Jó lenne azt hinni, hogy a témája miatt - 2000. körül még kevesen foglalkoztak idehaza az internetes biznisszel -, de gyanítom, hogy inkább a nagyon szépen kivitelezett, frappáns illusztrációkkal készített, nyomtatott változat körül kell keresni a megfejtést. Meglepő,de néha még ma is vannak, akik emlékeznek erre a kiadványra. Ilyesmi egy e-mailes hírlevél esetében elképzelhetetlen.. (Az érdem a Stég Grafikai Műhelyé.)

Az internetes hírleveleknek két alaptípusa létezik. Az egyik egy újság, vagy bármilyen más, rendszeresen frissülő webhely "tartalomjegyzékét" küldi ki heti-kétheti-havi rendszerességgel. Cím, összefoglaló (lead) - az olvasó átkattint és máris ott van az eredeti weboldalon. A modemes időkben ez jó ötlet volt, az ember így nem hívott be potyára egy olyan oldalt, amin esetleg nem volt semmi érdekes. Ma ennek semmi jelentősége, az e-amil hírlevelek pedig belekeverednek az "igazi" levelek és a spamek közé. Minek? Nem jobb, kényelmesebb, használhatóbb az RSS?

A másik kategóriába különböző marketing hírlevelek tartoznak. Ezek egyetlen célja, hogy begyűjtsék az e-mail címedet és később mindenféle ajánlatokkal bombázzanak. Vannak, akik ügyesen csinálják, többségük egyszerűen csak szánalmas. Ez a fajta hírlevél kiirthatatlan, mint a postaládádba dobált szórólapok.

Elvileg lehetne "igazi" (nem mások anyagaiból összeollózott, alibi) hírleveleket is gyártani, az olvasók egyedi igényeihez igazított információkat küldözgetni. Lényegében ezt teszik a különböző előfizetéshez, vagy tagsághoz kötött szakmai hírlevelek. De mi értelme, hogy egy napi- vagy hetilap saját hírlevelet adjon ki? Az ilyesminek akkor volt értelme, amikor még csak bonyolultan, a webmester közreműködésével lehetett a webre publikálni. Most a közösségi média számtalan formája áll rendelkezésre.

Ma az e-mail hírlevél nagyjából olyan, másik korból itt maradt őskövület, mint a sajtóközlemény. Mindenki tudja, hogy korszerűtlen, rossz hatékonyságú, mégis (szinte) mindenki csinálja. Rutintevékenység, komoly erőket senki sem vet be a készítésébe, más munkára kevésbé bevethető, olcsó munkaerővel gyártják őket. Minek? Kinek? Mikor látják be végre, hogy semmi értelme?

Elképzelem, ahogy a Boehringer Ingelheim gyógyszercég vezetői  és tanácsadói már negyedik órája értekeznek, hogy végre megalkossák azt az ütős címet, amivel a konkurenciát lenyomva végre az egekbe emelhetik cégüket.

Egymás után hullanak el a hosszú folyamat során kiötölt reménybeli nevek, a marketing igazgatót az infarktus kerülgeti, a tanácsadó már látja, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Ekkor valaki váratlanul benyögi:

www.szorulas.hu

Mindenki felugrik! A vezérigazgató-helyettes boldogan felordít: "Micsoda ötlet, beszarás!"

Tegnap egy Jól Értesült Szakmabeli egy linket dobott be a postaládámba:. http://beta.nol.hu
Igen, a Népszabadság Online régóta várt új honlapjának egy távolról sem kész változatára vezetett a link.
Én éppen a WSJ.com nézegetésével voltam elfoglalva, ezért elég előnytelen pozícióból startolt az átalakított NOL, de azért azonnal látszott, hogy nem ráncfelvarrásról, hanem valóban új honlapról van szó.

Írjak róla? Kitegyem? Nagy volt a kísértés, de úgy gondoltam, hogy nem lenne tisztességes dolog a honlap készítőivel szemben, ha az épülő honlapot kezdeném kritizálni. (Nyilván más lenne a helyzet, ha ők maguk küldték volna az oldalterveket.) Úgy döntöttem tehát, hogy várok és csak a hivatalos start után írok a NOL-ról.

Nem is tudom miért, de ma reggel arra gondoltam, hogy újra belekukkantok az épülő oldalakba, de legnagyobb meglepetésemre csak egy statikus, "beharangozó" oldalt találtam a helyén. Most persze törhetem a fejem, hogy mi van: A NOL-nál rájöttek, hogy kiszivárgott a béta (vagy inkább alfa?) változat, vagy szándékosan, maguk hagyták nyitva a hátsó kijáratot, hogy azután egy szép nagy önreklámot toljanak a kíváncsiskodók arcába?

Nem világos számomra milyen stratégiát követnek a  NOL / Népszabadság / Ringier marketingesei. 1. Készítettek egy az új honlapot beharangozó oldalt, de ezt egy olyan címer (http://beta.nol.hu) tették ki, amit csak nagyon kevesen ismerhetnek?
2. Magán a www.nol.hu oldalon nyoma sincs annak, hogy "valami készül". Vajon miért?
(A "beharangozó" oldalon látható Rubik kocka olyan "túlhasznált" metafora, amit én marketingesként igyekeznék nagy ívben elkerülni.)

Egyébként - ezt már más webhelyekkel kapcsolatban is írtam -  a sok ígérgetés helyett/mellett jó lenne elkérni azoknak az e-mail címét, akik értesítést szeretnének kapni az új Népszabadság.hu indulásáról. Én biztosan  azonnal feliratkoznék.

Az újságírók és a pr-szakma viszonya nem felhőtlen. Többnyire kölcsönösen és mélyen lenézik egymást. Közben persze kénytelenek összeszorított szájjal, de mégis mosolyt mímelve együttműködni.

Szondi György most vette a fáradtságot és a halálos sajtódózis kockázatát is vállalva, nagyobb mennyiségű országos és "vidéki" lapon rágta át magát, hogy megtudja, hogy a „pr” kifejezés milyen kontextusban jelenik meg az írásokban. Vizsgálatának eredményeit a PR Heraldban tette közzé.

Azt hiszem, senkit sem lepek meg nagyon, amikor elárulom, hogy a Szondi által elolvasott cikkek többségében nem valami pozitív, a dolgokat előre vivő, világmegváltó tevékenységként jelenik meg a pr.

Dolgoztam már mindkét oldalon. Azt tapasztaltam, hogy a bizalmatlanság, a lenézés kölcsönös.

Azért azt gyorsan hozzátenném, hogy az újságírók és a péeresek jelentős része ugyanazokból a kommunikációs gyorstalpalókból kerül ki, azokból az iskolákból, ahol ugyan rengeteg érdekes előadást hallhatnak, csak éppen a két szakma lényegét nem ismerik meg.

Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy az újságírók és a péeresek közti bizalmatlanság nem genetikailag kódolt, hanem szigorúan gyakorlati alapokon nyugszik. Mindkét szakma jó szándékú képviselőinek komoly esélye van arra, hogy belefusson a "másik oldal" valamelyik dilettáns, nagyképű, pöffeszkedő képviselőjébe. Vajon hány ilyen találkozás kell, hogy kialakuljon  a masszív előítélet?

Egy héttel ezelőtt lépett életbe az új "spamtörvény", ami alaposan átalakíthatja a hazai internetes bizniszt.
A témával 3 olyan blog is foglalkozott, amit rendszeresen olvasok.

Elsőként Wolf Gábor bejegyzése jutott el hozzám, mivel ő e-mailben is bombáz megszólalásaival.
Drámai hangvétel, Tiborc panasza és egy tüntetés szónokának hangvétele keveredik itt. (Wolf is érezheti ezt, hiszen gyorsan hozzáteszi, hogy semelyik politikai oldalhoz nem húz.) Gábor persze profi, a riasztó híreket leginkább arra használja, hogy újabb ügyfeleket csalogasson magához, ahol természetesen majd megkapják a hatékony védekezéshez szükséges információkat. WG profi, de nem önző, a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a Magyar Közlönyig beköti az összes fontos forrást.

Berényi Konrád az új helyzetet ismertetve azt hangsúlyozza, hogy ő is az új szabályozás által sújtott "szakma" része. Nem megoldási javaslatokat kínál, inkább felháborodik. Meg is van az eredménye: Írása mai napig 82 hozzászólás gyűjtött be. (Ehhez persze jócskán hozzájárul, hogy bejegyzése kikerült az Index címlapjára is.)

Dobó Matyi (Doransky) napokkal lemaradva írt a témáról. Keresetlen egyszerűséggel csak marhaságnak nevezi az új szabályozást. Érdekes - bár kissé naiv - bejegyzésének vége, ahol azt írja, hogy  "az egyébként rendkívül fontos email helyett az újonnan induló szolgáltatásoknak megmaradnak a még olyan nem szabályozott eszközök, mint az RSS, keresőoptimalizálás és természetesen a keresőmarketing.". (Szerintem az egyik nem helyettesíti a másikat.)

Érdemes átfutni a három bejegyzéshez írt hozzászólásokat is. Wolf Gábor bejegyzése mintegy 45 hozzászóló reagált. Szinte mind WG "hívei". Többségüket láthatóan érinti az új spamtörvény, nevük, vagy weboldaluk címének megadásával írtak,

Az Onlinemarketing blog bejegyzéséhez írt 82 hozzászólás egy része ugyan afféle fórumos huzakodás, egészében mégis a törvény elutasítása érződik belőlük. Egyszerű, megnyugtató megoldást sajnos a hozzászólók sem tudnak kínálni.

Doransky bejegyzésére mindössze heten reagáltak. Valószínű, hogy blogját többségében nem az e-marketingerek olvassál, illetve olvasói kipanaszkodták már magukat másutt.

A tanulság számomra az, hogy 1) egy szakmai blog elkötelezett közönsége nagyra értékeli, ha válságos helyzetben gyorsan megszólal és iránymutatást ad egy (vélemény)Vezér (Wolf), 2) sokan vannak, akik egy blogtól nem az észosztást várják,  inkább szakmai klubnak tekintik azt (Konrád),. 3) Egy elismert  "szakmázós", de a webes trendektől az eszközökön át a fejlesztési problémákig sok mindennel foglalkozó blog ebben a témában harmadikként már nehezen rúg labdába (Doransky).

Adalékok:

A Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye
A Nemzeti Hírközlési Hatóság a "meghívók" küldéséről
Részletes ismertetés a  Magyar Közlönyben

 Matthew Harding kövérkés fiatalember, aki jellegzetes (elég béna) mozdulatokkal táncol. Egyetlen "táncot" (mozdulatsort) tud csak, azt adja elő több földrész számtalan országában, hegyen-völgyön, városi forgatagban és sivatagi magányban.


Where the Hell is Matt? (2008) from Matthew Harding on Vimeo.

Már éppen elkezdtem volna leírni Matt Harding történetét, amikor eszembe jutott kicsit körülnézni a hazai blogok között. Kiderült, hogy Fido ezt már megtette előttem, A kitűnő Terepnapló még ennél is tovább ment és mélyrehatóan elemzi a sikeres vírusmarketing-akció hatásait is.

Matt Harding táncát az elmúlt években sok millióan látták már, de én nem tartoztam közéjük.A Marketing Over Coffee oldalon olvastam róla és csak az irántuk való bizalom miatt nem állítottam le a lejátszót az első 10 másodperc után. Jól tettem. Megnéztem még kétszer, belekukkantottam a honlapba is, és persze ajánlottam a videót néhány ismerősömnek. Csak azt nem tudom miért?

Hogyan hat Matt Harding végtelenül egyszerű egyszemélyes, de nemzetközi statisztériával előadott produkciója? Mitől lett vírusos, miért terjed ilyen jól, miközben más, "sikerre ítélt" webes videókat sokkal kevesebben néznek meg és ajánlanak másoknak? Ha erre tudnánk a választ, közelebb kerülnénk a média működésének lényegéhez.

Úgy látszik, már Magyarországon is elegen olvasnak blogokat ahhoz, hogy érdemes legyen ebben a közegben is reklámozni. (Persze az is lehet, hogy a blogreklám egyszerűen csak "cool" dolog, ami jól mutat egy kampány kiegészítő elemeként,  ráadásul fillérekből megvalósítható.)

Az utóbbi hetekben három kampány blogos nyúlványával is találkozhattunk. A Häagen-Dazs umlautos blogja, ami mögött egy reklámügynökség állt meglehetősen felemásra sikeredett, amit ugyan az ügynökség nem ismert el, de ez a tényeken nem változtat.

Másképpen  furcsa a most futó Coca-Cola alupalack 2008 blog. A téma jó: Az üdítőgyártó pályázatot hirdetett "limited edition"  palackok megtervezésére - a blog a győzteseket és a győztes terveket mutatja be. Nehezebb magyarázatot találni arra, hogy mindez miért egy bizonyos Balázs "magánblogján" jelenik meg. A "bennfenetesek" persze tudják, hogy ez a Balázs nemcsak rutinos blogger, hanem "mellesleg" a Noguchi Porter Novelli pr-ügynökség egyik vezetője. Éppen azé az ügynökségé, amelyiknek egyik kiemelt ügyfele a Coca-Cola. Ha eltekintek attól az apróságtól, hogy maga az üdítőital egészségtelen elismerem, jó ez a verseny és teljesen rendben lenne ez a blog is, ha nem "felejtették volna el" egyértelműen feltüntetni, hogy mindezt a Coca-Cola támogatja.

A legellentmondásosabb a Futóblog. (Köszönet Rabbitnak, hogy felhívta rá a figyelmemet.) Itt három online celebritás - Sasvári "Plastik" Józsi (angelday), Winkler Róbert (Totalkar stb.) és Uj Péter (39 éves fenegyerek + az Index főszerkesztője) osztja meg az olvasókkal futó kalandjaikat. Ha nőkről lenne szó, egy szavam sem lehetne, de ezeknek a kalandoknak mindig központi szereplője a Nike+. (Tudod, ez az a cucc, ami a hagyományos sportolást bekapcsolja a digitális információáramlásba.)

Az ötlet többszörösen is jó, hiszen a Nike+ igazán "cool" termék, aminek ideális közege a blogoszféra. A három blogger a legismertebb intenretes véleményvezérek közül való. Az egyetlen apró probléma itt is az, hogy  lemaradt az (x), annak jelzése, hogy ez itt a Nike fizetett reklámja. Igaz, nem titkolják a dolgot, több jelzés is utal rá (favicon, fejléc, kedvenc linekek), akkor is tisztább lett volna egyértelműbben jelezni, miről is van szó.

Még problematikusabb Uj Péter szerepe ebben a blogban. Nem tud itt úgy, független, fékezhetetlen megmondóemberként megjelenni, mint hajdanában az Internettóban. Ő ugyanis az Index főszerkesztője, az ő melléküzemáguk a futóblognak helyet adó a Blog.hu is. A világ nagyobbik felén elképzelhetetlen, hogy egy vezető kiadvány első embere szendvicsemberként népszerűsítsen egy márkát, vagy egy terméket. Nálunk, úgy látszik, elmegy.

Adalékok:
Nagyvállalati blog buhera (Terepnapló)
Reklám-e a blog? (Konrad)

(Frissítés a bejegyzés végén)
A ReadWriteWeb korábbi beszámolójából már kiderült, hogy az NBCOlympics.com oldalon 2200, a kínai CCTVOlympics.com oldalán pedig több, mint 5000 óra anyagot nézhetnek majd azok, akik éppen a megfelelő helyen tartózkodnak. (A közvetítésekre vonatkozó kőkemény szerződések ugyanis az internetre is vonatkoznak, így az NBC csak az egyesült államokban, a CCTV pedig csak (a " szárazföldi") Kínában és Makaón nyomulhat.) A tévétársaságok mellett természetesen a legtöbb vezető lap is óriási stábbal vesz részt az olimpián, többségük számára már természetes, hogy egyszerre látják el anyaggal nyomtatott és az online kiadványt.

Az olimpiai marketingversenyben többen is próbálkoznak a közösségi hálózatok kihasználásával. A Coca Cola Co. (az pekingi játékok egyik főszponzora) kólásüveg-tervező vetélkedője ugyan (szerintem) nem sokban kapcsolódik az olimpiához, viszont rendesen megcsinálták. 

A McDonald's The Lost Ring címen az olimpia "titkos történetét" kutató játékkal jött ki, amihez még saját wiki és YouTube oldal is kapcsolódik. (Állítókag a McDonald's csak igen szerényen - a felhasználói feltételekben - jelenik meg a játékban és nagyobb mennyiségű hamburgert sem kell bezabálnod a részvételhez.)

Kevésbé szemérmesen nyomul a Lenovo. 100 atlétának adtak számítógépet - nyilván saját gyártmányt, - videókamerát és nyitottak számukra blogfelületet. Nem vagyok biztos benne, hogy 1) a versenyzők lesz idejük Pekingben blogolni 2) az élsportolók erős oldala lenne az írás, vagy a videózás. Lehet persze, hogy ez nem is érdekes, az akció célja az volt, hogy a Lenovo kommunikálhassa a Voices of the Olympic Games oldal megnyitását. (A további nyomuló cégekről olvasd el Marion Arathoon cikkét. )

Itthon nem látom, hogy bárki különleges online megoldásokkal készülne az olimpiára. Az persze már természetes, hogy valamennyi nagyobb tartalomszolgáltató készít egy külön olimpiai oldalt, de valószínű, hogy csak kevesek lesznek képesek ezt különleges, máshol nem látható/olvasható anyagokkal feltölteni.(A többségnek marad a jól bevált MTI). Egyelőre úgy látom, hogy  leginkább az Origonak  sikerült- megfelelő szponzor bevonásával - korszerű olimpiai központot kialakítania. Azt hiszem, itthon még nem kell tartani attól, hogy az internet az olimpia alatt elcsábítaná a tévé közönségét.

Frissítés (2008.08.12.) A Magyar Televíziótól kaptam az imént egy levélkét, amiben felhívják a figyelmemet a www.telesport.hu webhekyre. Nem túl izgalmas, de korrekt felület - a Carnation munkája - , rajta rengeteg hír és egy (Windows média) lejátszó.
A közlemény szerint egyszerre akár 40.000 néző is kukkolhat itt. Nem tévedtem tehát, a web még nem nyomja le a tévét. Idén még nem.

Malcolm Gladwell bestsellere, a Tipping Point (magyarul: Fordulópont ) személyes sikerlistámon is igen előkelő helyet foglal el.  A könyv arról a különös pillanatról szól "amikor egy ötlet, trend, vagy viselkedés hirtelen elszabadul, és járványszerűen, megállíthatatlanul terjedni kezd. Pontosan úgy, ahogy egy influenzás ember képes járványt kirobbantani, egy kicsiny, ám precízen kiszámított mozdulat is képes divatossá, népszerűvé tenni termékeket vagy tevékenységeket."

Gladwell nem tudós, nem végzett önálló kutatásokat. Egyszerűen csak összefoglalja és nagyon meggyőzően szintetizálja mindazt, amit mások a témáról már korábban leírtak. (Nem tudom, hogy Gladwell maga robbantott-e ki "Tipping Point járványt", de a könyvből több millió példányt sikerült eladni.)

Az, hogy egyes emberek másoknál jobban képesek befolyásolni környezetüket messze nem új dolog, a marketingesek évtizedek óta azon dolgoznak, hogy valamilyen módon elérjék, befolyásolják ezeket a véleményvezéreket. (Nyilván sokkal olcsóbb és hatékonyabb ilyen áttétellel, rajtuk keresztül elérni a "masszát". )

Bizonyos Duncan Watts, a Columbia Egyetem professzora, a Yahoo kutatásvezetője azt állítja, hogy megalapozatlanok azok a tanok, amire Gladwell könyve (és mellesleg a fél világ marketingje  is) épül. A pszichológiai és szociológiai munkákban idézett példák nem elég pontosan dokumentáltak, nem reprodukálhatók, ráadásul  több "jelenséget" a végeredmény felől, visszafelé nézve "fedeztek fel."

Watts számos kísérlet elvégzése után arra a követeztetésre jutott, hogy a vélemények terjedése lényegében véletlenszerű. A "járványok" (pl. divatok) elindításakor nem annyira a véleményvezérek szerepe, mint inkább a társadalmi közegnek az adott vírus iránti fogékonysága a meghatározó.

(A vitát igen alapos, bár kissé részrehajló cikkben foglalja össze a Fastcompany.com, amiből azután a Quart(!) készített egy jó kis sűrítményt.)

Hát, itt tartunk, én meg nem tudom, most kinek higgyek. Egyik oldalról adott egy szép, kerek, frappáns és logikus modell, a másik oldalról meg ott vannak azok a rusnya kísérletek. (Gladwell elegánsan csak annyit mond, hogy a könyvek és a tudományos cikkek csak a valóság apró részleteit fedik fel. Egyszer talán majd ezekből a részletekből összeáll a Nagy Igazság.)

Nekem erről a vitáról a feledhetetlen Pernye András zenetörténész jutott az eszembe, aki egyszer elmesélte, hogyan ábrándult ki a Tudományból. A '60-as években egy angol zenetudós szenzációs cikkben bizonyította be, hogy Domenico Scarlatti késői műveit nem ő maga, hanem "gazdája", Krisztina svéd királynő írta. A bizonyítékot Scarlatti szonátái és néhány korabeli festmény szolgáltatták.. Scarlatti késői billentyűs hangszereke írt műveiben olyan részletek vannak, amik csak a két kéz keresztezésével játszhatók el. A festmények tanúsága szerint azonban Scarlatti ebben az időben már olyan kövér volt, hogy nem tudta volna maga előtt úgy keresztbe tenni a kezeit, hogy a hangszert is elérje. A darabokat nyilván a zenekedvelő királynő írta és publikálta Scarlatti neve alatt. 10 évnyi csend és a zenetudományi erővonalak teljes átrendeződése után jelent meg egy kanadai tudós cáfolata, ami szerint Krisztina királynő nem lehetett a szerző, mert az említett időszakban ő is legalább olyan kövér volt, mint Scarlatti mester...

Azt hiszem, valahol errefelé vannak a tudomány határai.

(Frissítés a bejegyzés végén)

A magyar emberben hihetetlen indulatokat váltanak ki a pöttyök (is).


Mint művészeti akció szerintem teljesen rendben van, hogy két pöttyel látnak el ezt, meg azt. Hogy a két pöttyről kinek jut eszébe a nyalás és a ki asszociál azonnal a "prémium fagylaltmárkára", az már nehezebb ügy, de ez legyen a Weber Shandwick problémája.

Engem tehát nem az lepett meg, hogy a hazai prémiumfagylat-fogyasztó lakosságban nem tudatosodott a bonyolult nevű márka megérkezése, hanem hogy kampányblog hozzászólásaiban és még sok helyen másutt is elszabadultak az indulatok.

Egy olyan országban, ahol 5 lépésenként illegális szemétlerakót találni, ahol a műanyag palackok és sörös dobozok lepnek el minden parkot, ahol a legtermészetesebb dolog csikket eldobni...hirtelen 2 pötty akasztja ki az embereket. Vajon miért?

Biztos magyarázatom nincs, csak néhány tippem:
1. Morcosak az emberek. Idegesíti őket minden játék.
2. A bloggerek nem szeretik, ha üzleti blogok keverednek közéjük
3. Gesztit, vagy Fabriciust akkor is illik gyűlölni, ha fogalmad sincs arról, mivel foglalkoznak. Az indulatok valószínűleg nem annyira feléjük, mint inkább az egész "kreatív szakma" felé irányulnak

A kampány lefutott, a pöttyök lekopnak, a kedélyek (talán) lassan lecsillapodnak. A bejegyzés azért most készült, mert a kampány sikeres lezárása alkalmából a Weber Shandvick közleményt adott ki. Ebben valahogy nyoma sincs a kampány "sajátos" fogadtatásának. Vajon a megrendelő sem jött rá, hogy a "prémium márka" bevezetése helyett egy habos tortát kaptak a pofájukba?

Adalékok:

A Homár rövid bejegyzése + sok hozzászólás
Az Érdekesztétika elemzése

Frissítés:

Pál Zsombor (Kreatív Online) cikke a "pöttyös kampány" utóéletéről.

Miután Hillary Clinton feladta elnökjelölti kampányát, most elékezett a takarítás ideje. Blogjából módszeresen kitöröl(tett)e azokat a bejegyzéseket, hirdetéseket amikben vetélytársát, Barack Obamát bírálta. (Volt belőlük bőven.)

Clinton eljárása nagyjából annyira etikus, mint az orosz bolsevikoké volt, aki folyamatosan kiretusáltatták a forradalmárok fotóiról időközben leselejtezett (és általában azonnal kivégzett) harcostársaikat.

A blog lényege a lemondás az utólagos manipulációról. A régi bejegyzéseket nem lehet tetszés szerint átírni. Az egyezményes blogetika szerint érdemi javításokat csak a javítás tényének egyértelmű jelzésével - az áthúzott régi szöveg meghagyása, a frissítés jelzése, új, a régi szöveg tévedéseire utaló bejegyzés- lehet végezni.

Hillary Clinton a blog kiherélésével hiteltelenítette blogja valamennyi korábbi bejegyzését.

Nem is tudom, mikor vált szokásommá, de egy ideje szinte automatikusan "ráguglizok" a weben , vagy a (szakmai) beszélgetés közben felbukkanó nevekre. A napokban éppen annak a szerkesztőnek a nevére, aki a kormanyszovivo.hu-hoz írt levelemre válaszolva kioktatott, miszerint én a regisztrációkor elfogadtam a felhasználási feltételeket, így nekik joguk van engem napi 10 levéllel bombázni. (Ezt a jogukat egyébként nem is vitattam, csak azt kértem, hogy - mivel felhasználóbarátságtalan honlapjukon ilyen linket nem találtam - becses kezével legyen szíves törölni a felhasználók közül.) Szóval "rákerestem" a névre és csupán egyetlen linkecskét találtam, ahol a T. Szerk. - akkor még az egyik kereskedelmi rádió munkatársaként - egy bágyadt kérdésecskét tett fel....igen, egy kormányszóvívői tájékoztatón.

Arról viszonylag sokat írtak már, mennyire "veszélyes" a web, hiszen olyan nyomaidat is megőrzi, amikre esetleg később nem leszel olyan büszke. (Komoly erőfeszítésbe került például az egyik hetilapnak, hogy a Google-ban "közéleti hetilapra" cserélje le korábban használt "szocialista hetilap" alcímét.)

Howard Owens szerint egy újságírónak létérdeke, hogy megtalálható legyen a keresőkben és természetesen hogy jó találatai legyenek. Meggyőződése, hogy nem elég arra várni, hogy magától elterjedjen a nevünk, hanem aktívan tenni is kell ennek érdekében.

Az első dolog, hogy az újságíró jegyeztesse be saját nevét intenretes címként. (www.kovacsjanos.hu). Itt rögtön kérném, hogy újságíró olvasóim közül tegye fel a kezét, akinek ilyen sajátneves bejegyzett címe van!

Owens ezek után felsorol egy rakás szolgáltatót, ahova feltétlenül regisztrálni kell magunkat, hogy terjedjen a nevünk. A Digg-től a Twitterig terjedő lista nyilván jól használható Owens környezetében - kevésbé itthon. (Ahogy már többször is írtam róla, a Twittertől a Facebookig nagyjából mindenütt ugyanaz a "geek" társaság tanyázik, ők nem fogják kattintásaikkal felverni a Google-árfolyamod.)

Az utolsó jó tanács: Írj mindig a saját neveden. Soha ne írj még egy hozzászólást sem névtelenül, sem álnéven, becenéven. Erről meg az jutott az eszembe, hogy ha egyes politikai fórumokból hirtelen valahogy ki lehetne vonni a több (esetenként tucatnyi) néven fórumozókat, összeomlana a hazai fórumvilág.

2000-ben inkább csak kuriózum volt, 2004-ben néhányan próbálkoztak vele, 2008-ra viszont megkerülhetetlenné vált. Eddig is sok mindent lehetett tudni, számos cikk, blogbejegyzés foglalkozott vele, hogyan használták kampányukban az amerikai elnökjelöltek az internetet. A most megjelent a PEW Internet & American Life Project tanulmánya számokkal is alátámasztja mindezt.

A választási kampány során eddig az amerikaiak 46 százaléka - abszolút rekord - használta az internetet arra hogy kampányhírekhez jusson, vagy másokat mozgósítson. Obama támogatói között még nagyobb volt ez az arány (74 %). (Ez persze úgy is megfogalmazható, hogy Obama rendkívül sikeresen használta az internetet, vagyis nagy számban tudta elérni az internetező fiatalokat.)

A kampány során három olyan terület volt, amit feltétlenül érdemes kiemelni:

1. Az amerikaiak 35 százaléka nézte az online kampányvideókat. Megdöbbentően sokan. Négy éve ez a szám még csak 12 százalék körül volt. Az online videók bekerültek a legfontosabb kampányeszközök közé.

2. Az emberek 10 százaléka használt valamilyen közösségi hálózatot (Facebook, MySpace)a kampányokkal kapcsolatos információk szerzésére, vagy megosztására. A 30 év alattiaknál, akiknek 2/3-a használ valamilyen közösségi hálózatot ez az arány 50 százalék körüli volt. (Várható tehát, hogy a jövőben a közösségi hálózatok szerepe tovább nő.)
3. A 4 évvel ezelőtti 2 százalékhoz képest most az amerikaiak 6 százaléka támogatta adományaival az interneten keresztül a jelölteket. (Megint csak Obamát érdemes említeni, aki a kis összegű, de nagy mennyiségű online adományokból rengeteg pénzt gyűjtött össze.)

Nagyon sokan (39 százalék) használták arra az internetet, hogy közvetlen hozzáféréssel, "szűretlen" kampányeseményekhez (beszédek, bejelentések felvételei, vagy átiratai) dokumentumokhoz férjenek hozzá. (Ez is azt mutatja, hogy az információkat közvetítő média szerepe csökken. Egyre többen kíváncsiak az eredeti információkra, nem pedig a sajtó interpretációjára.)

Az amerikaiak 11 százaléka vett részt úgy a politikai párbeszédben, hogy valaki másnak a választási versennyel kapcsolatos véleményét továbbította (Ide tartoznak az ismerősöknek szétküldött újságcikkek is.). Összességében 5 százalék tett közzé önálló véleményt, elemzést,de a 18-29 évesek között ez az arány 12 százalék volt. (Kíváncsi vagyok, hogy az a generáció később is megőrzi-e ezt az aktivitást.)

Miközben az internetnek a választási kampányban betöltött szerepe látványosan megnőtt, érdekesen alakult ennek a szerepnek a megítélése. Az internetező amerikaiak 28 százaléka ugyan úgy gondolja, hogy közelebb került a jelöltekhez, sikerült személyesebb kapcsolatot kialakítani velük, 22 százalék nyilatkozott úgy , hogy az internetnek köszönhetően sikerült őket bevonni a kampányba. Sokan vannak ugyanakkor, akik úgy gondolják, hogy az internet komoly veszélyt jelent, mert felnagyítja a szélsőséges nézőpontokat, téves információkat terjeszt a választók között.

Érdekes ezt az utolsó aggályt összevetni azzal a 39 százalékkal, akik az eredeti forrásokhoz való hozzáférésre használják az internetet. Ezek szerint kétféle internetező van. Az egyik megkerüli a közvetítőket és tudatosan használja az információforrásokat, a másik meg elhisz minden hülyeséget. Lehet, hogy a korhatár-jelöléshez hasonlóan valami figyelmeztető jelzést kellene bevezetni a neten is?
FIGYELEM, AZ ITT OLVASHATÓ/LÁTHATÓ INFORMÁCIÓK ALKALMASAK A 80-NÁL ALACSONYABB IQ-VAL RENDELKEZŐ OLVASÓK/NÉZŐK GONDOLATAINAK MEGZAVARÁSÁRA! A TARTALOM FOGYASZTÁSA CSAK INTELLIGENSEBB OLVASÓK/NÉZŐK FELÜGYELETE MELLETT AJÁNLOTT!

Az elmúlt években sajátosan alakult a Kreatívhoz való viszonyom. Miközben a szerkesztőség több tagjával is kifejezetten jó a kapcsolatom, maga a "termék", illetve annak webes része, a Kreativ Online leginkább csak frusztráció forrása volt. A gyakran rosszul megírt, érdektelen címeken talán még átsiklottam volna, de rettenetesen bosszantott, hogy ezek az exkluzívnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető cikkek "lakat alatt" vannak, csak a regisztrált olvasók számára érhetők el.

Az elmúlt hetekben valami változott. Több lett az olvasható anyag és kevesebb a lakat. Korábban olvastam, hogy komoly személyi változások voltak a Professional Publishing (a Kreatív kiadója) tájékán. Elkezdődött valami? Talán még nem késő.

A közvélekedés szerint a sajtó ellenében nem lehet sikeres egy politikus. Az emberek (vagyis a Nép) csak azt szereti, akit megfelelően tálal neki a média, vagyis a média kegyeinek elnyerése nélkül esélytelen a politikus.

A Pew Research Center keretein belül tevékenykedő Project for Excellence in Journalism és a Harvard Egyetemen működő Joan Shorenstein Center on Press, Politics and Public Policy most egy olyan tanulmányt jelentetett meg, amiből egy lényegesen árnyaltabb kép áll össze.

Miközben például ilyen-olyan cikkekben gyakran szó esik arról, hogy az amerikai média legbefolyásosabb tagjai leplezetlenül Obama-pártiak, a kutatások szerint a kampány első szakaszában az elnökjelölt-jelölt lényegesen csúnyább elbánást kapott, mint amit érdemelt volna. Érdekes hogy a Hillary Clintonnal kapcsolatban viszont a közvéleményben olyan határozott kép alakult ki, ami esetenként jelentősen eltér a média által formál képtől.

Kevésbé tudományos, inkább gyakorlatias a Marketing & Médiában megjelent összeállítás, ami azt vizsgálja, miként szolgálják ki a közölt fotókkal olvasóik elvárásait a hazai lapok. (Könnyű nekik, hiszen általában elég egyértelműek ezek a elvárások.)

Szeretem Nick Hornby High Fidelity (magyarítva: Pop, csajok, satöbbi) című könyvét. Főhőse, Rob Fleming egyik mániája (defektje?), hogy állandóan, mindenből, mindenkiből toplistákat állít elő.

Persze Flemingen kívül még sokan rajonganak a listákért. Itthon is. Ezt az igényt felismerve újabban a hazai média szépen rákapcsolt a listaképzésre.

Most olvasom, hogy a Marketing & Média hamarosan közzéteszi a hazai média 50 legbefolyásosabb személyének listáját. Semmi kiszivárogtatás, a "hír" csupán arról szól, hogy majd valamikor, néhány nap múlva közzétesznek egy listát. (Végre kiderül majd, ki mozgatja a hazai médiát!) Legnagyobb megdöbbenésemre a reklámközleményt átvette a vg.hu is. Ha ingyen, akkor balekok, mert a versenytárs kiadványát reklámozzák, ha pénzért, akkor ügyetlenek, mert lemaradt az (x) jel.

Jó lenne, ha minden vágyam ilyen gyorsan teljesülne! Tegnap egy villanásra láttam egy plakátot, kértem, hogy aki tud, küldjön róla képet, most pedig Csuday Gábor jóvoltából itt is a kép!

Ma Szegeden "turnéztam", az Europe Direct hálózat munkatársai számára tartottam előadást a "webre írásról". (Hálás téma - érdeklődő hallgatóság.)
Már nagyon hazafelé, a Margit híd budai hídfőjénél, a Bem tér túlfelén egy nagy reklámra figyeltem fel. Egy teljes épületet beborító szemorvosi tábla (éppen nem volt dugó, tehát nem tudtam eldönteni, hogy tűzfal- vagy állványreklám-e) volt az, azt hittem, hogy szemész reklámja. (Erre fogékony vagyok, mert hetek óta halogatom a szemüvegcserét.) Persze gyorsan átfutottam a szöveget és legnagyobb megdöbbenésemre a függőleges szövegben kissé homályosan azt láttam, hogy "index" és "origo" (a harmadikra nem esküdnék meg, de talán "hírszerző", alatta meg vízszintesen és élesen: "zoom.hu".

Ismétlem, menet közben, váratlanul láttam, ennyit tudtam felfogni. Természetesen azonnal eszembe jutott, milyen jókat röhögtünk annak idején, amikor indulásakor az Index - szerkesztőség és emberek nélküli félamatőr vállalkozás - óriásplakátokon hirdette magát. (Ez az évezred elején volt, mikor még a hazai lakosság jelentős részének még csak halvány sejtései voltak arról ,mi is az az internet.)
Aztán valaki okos felvilágosított, hogy az ilyesmi nem feltétlenül egy komolyabb összeg tervezett szétszórása a szélben, hanem valami cserebereüzlet (barter), speciális támogatás, adódó lehetőség.

Továbbra is érdeklődéssel, szimpátiával, de kritikus szemmel figyelem a Zoom.hu-t. (A stábból többen is szegről-végről volt kollégáim, akiknek eddigi munkásságát sokra tartom.) Ugyanakkor úgy látom, hogy a bevezetés a várt Nagy Durranás helyett inkább Nagy Csetlés-Botlással kezdődött. Biztos, hogy egy ilyen nehezen induló próbaüzemhez ilyen nagy mellény kell?

(Kérem, hogy ha valaki látja valahol az említette reklámot - feltételezem, hogy a "kampány" nem csak a Bem térre korlátozódik - fényképezze le és küldje el a képet!)

"Az internetes hirdetések húzóágazata az úgynevezett keresőmarketing. A világhálót böngészők a keresőoldalakra beírt kulcsszavakkal indítanak. A megrendelő cég tevékenységéhez kapcsolódó szavakra a képernyőn megjelenő reklámokra költik az online hirdetési pénzek tíz százalékát."

Ezekkel a mondatokkal aranyozta be a Népszabadság a hétvégémet.

Frissítés: Többen is figyelmeztettek, hogy a fenti idézet így, ezzel kommentárral nem érthető. Belátom, igazuk van.

Az idézett szöveg a Népszabadságban jelent meg és a Magyar Reklámszövetég tájékoztatóját hivatott összefoglalni. A szerző megpróbálta másfél mondatba sűríteni a keresőmarketing lényegét. Nem sikerült. (Az is lehetséges, hogy a szerkesztői csonkolás eredményeit látjuk.) A tájékozatlanoknak az ilyesmi ez nem segít az online marketing ágazatának megértésében, a tájékozottak számára pedig röhejes. Akkor meg mire jó?

Igazából kétféle lap létezik csak. Az egyiknél azért balhéznak, hogyan merészeli szemlézni őket a Google News, a másiknál meg azért sírnak, miért nem veszi be több cikküket a szemléjükbe a hírgyűjtő. Az elutasítókról már többször írtam, most az "igazságtalanul mellőzöttekről" lesz szó.

A Google News teljesen automatikusan működik, befolyásolni csak a háttérben dolgozó szoftverek megváltoztatásával lehet. A jobb helyezést elérni kívánó lapok illetékesei legfeljebb imádkozhatnak, vagy megpróbálkozhatnak egy kis Google News optimalizációval. (Az érdekeltek szűkebb köre miatt ez messze nem olyan fejlett tudomány, mint a SEO). A "normális" keresőoptimalizációhoz hasonlóan a szakemberek itt is egy fekete dobozzal állnak szemben. Egyetlen módszer a bemeneti adatok (híroldalak) változtatása és az erre adott válaszok (Google News helyezések) figyelése. Persze a Google News optimalizálás sem száraz tudomány, itt is keringenek mindenféle "biztos tippek", mítoszok.

A Google News saját blogjában most számos elterjedt vélekedést, mítoszt próbál lerombolni. Bár a Google News a magyar oldalakat nem szemlézi, mégis érdemes átfutni ezeket a tanácsokat.

Engem leginkább két dolog lepett meg. Az egyik, hogy a Google News nem tud mit kezdeni a frissülő hírekkel (a frissítéseket nem veszi figyelembe). A hírek folyamatos frissítése egyre több online lapnál alapkövetelmény, ha a Google News ezt figyelmen kívül hagyja, rontja saját használhatóságát. A másik bevallott gyengeség, hogy a robotok csak olyan oldalakon keresnek, ahol szöveges tartalmat is találnak. Kihagynak tehát minden tisztán videóra, vagy multimédiára épülő oldalt. Ez is rontja a találatok értékét. (A blogbejegyzés szerint a Google mindkét probléma megoldásán dolgozik.)

Szerencse, hogy a hazai hírszolgáltatóknak nem kell hajtaniuk a Google News helyezésekért. (Sokan meglepődnének a gyenge eredményeken.) Itthon a Hírkeresőben való jó szereplés a vágyak netovábbja, ott viszont nem kell láthatatlan és ismeretlen szoftverekkel megküzdeni, elég a tulajdonos-üzemeltetővel megegyezni.

Valamikor januárban több tudósítás is beszámolt róla, hogy "februárban, de legkésőbb márciusban" indul az ex-kommandós Tarjányi Péter által gründolta hírportál. Ezt nyilván senki sem vette véresen komolyan, hiszen például az ex-Magyar Hírlaposok Zónája is egyre csak vajúdik.

A Zoom.hu oldalára most egyszer csak kikerült egy klipp, egy "áprilisban indulunk" üzenet és egy ablak, ahova beírhatod a címedet, ha nem akarsz lemaradni a startról. (Éppen egy ilyet hiányoltam egy tegnapi bejegyzésemben az ATV ideiglenes oldaláról. Lehet, hogy a zúmosok az én tanácsomat fogadták meg?)

A videószecska végén üzennek is a zúmosok: "Dolgoznk"-írják. Remélem is. (Feltételezem, hogy az Aldi sem a nyitás napján kezdi majd feltölteni az áruházak polcait...) Egyébként ha kattintgatsz kicsit a YouTube-on, könnyen találhatsz néhány Zoom.hu videót. Ennyire ügyetlenül konspirálnak, vagy ilyen ügyesen használják a gerilla marketinget?

Igen elgondolkodtató az Ernst & Young friss elemzése. Témája ugyan a brit országos napilapok jövője, de azt hiszem, számunkra is akadnak benne tanulságok.

1. A 15-44 év közötti korosztálynak már a web a fő információforrás. Ennek figyelmen kívül hagyása a közép- és hosszútávú stratégiákban csak további veszteségekhez vezethet. (Minden tiszteletem a hazai "olvasáshoz szoktatási" mozgalmaké, de mindig az bűvész nagypapa juta az eszemben - Menzel: Szigorúan ellenőrzött vonatok -, aki tekintete erejével próbálta megállítani a német tankokat. Áthajtottak rajta.)

2. A különféle ajándékokkal átmenetileg ugyan növelhető az előfizetők és az újságvásárlók száma, de így csak átmeneti növekedés érhető el. Becsapja magát, aki ezekkel a mesterségesen felpumpált számokkal kalkulál. (Nyilván máshogy gondolják ezt a Népszabadságnál, ahol hol klasszikus irodalmi remekművekkel, hogy dinoszauruszos DVD mellékletekkel próbálkoznak...)

3. A hirdetők "követik a szemeket". A hirdetők érthető módon szeretik, ha sokan látják hirdetéseiket. Ha ehhez a webre kell menniük, előbb-utóbb oda mennek.

4. Az elemzés készítői szerint a milliós havi forgalmú online lapok lényegesen jobban járnának, ha a jelenleg alkalmazott elérés (CPM) alapú hirdetési modellről legalább részben átállnának a Google által is sikeresen űzött kattintás alapú (CPC) modellre. Az Ernst & Young számítása szerint a brit lapoknál az egy látogatóra eső havi bevétel 0,10-0,13 font. A Google-nál ez az érték 24X nagyobb!

A tisztán az elérésen alapuló modell eredményei csak a forgalom jelentős növelésével javíthatók. A fejlett piacokon ez már nem lehetséges. Ezért az Erns & Young elemzői a különböző, hibrid hirdetési modellek bevezetését javasolják.

Szerintem a hazai piacon még bonyolultabb a helyzet. Az ügynökségek mostanában kezdik csak igazán "felfedezni" az internetet, de nem hiszem, hogy egyszerre két nagy lépést is megtéve képesek lennének elszakadni a megszokott, elérésen alapuló modelltől. Valószínű tehát, hogy nálunk középtávon is maradnak az 1000 megjelenésre eladott bannerek, a tartalomszolgáltatók ezentúl is hajtanak a kattintásokért és a szerkesztők továbbra is azokat a cikkeket szeretik, amik jó sok kattintást hoznak.

A minapi online újságírás műhelyfoglalkozáson azzal a meggondolatlan becsléssel próbálkoztam, miszerint a résztvevő újságírók kiadványai - úgynevezett regionális portálok - legalább forgalmuk 30 százalékát a Google-ból kapják. Körberöhögtek. A statisztikákat megnézve kiderült, hogy ezeknél az online lapoknál a keresőkből - lényegében a Google-ből - érkező látogatók részesedése a teljes forgalom 10 százalékát sem teszi ki. Feltételezem, hogy a közvetlenül a portálokat célzó, tudatos látogatók száma nagy, a Google-ban viszont rosszul teljesítenek ezek az oldalak. Jó dolog persze az eleve érdeklődő, motivált helyi közönséget kiszolgálni, de kár veszni hagyni a keresőkben rejlő lehetőségeket.

A nyomtatott sajtóban komoly kultusza van a címadásnak. A mű betetőzése, amikor a cikk elkészülte után a szöveg fölé kerül a cím. A címadás már szinte művészet - vannak szerkesztőségek, ahol ezt nem is bízzák a közönséges újságírókra. A ravasz, csavaros, kifinomult címek szerzőit a szerkesztőség sztárjai.

Mindez a weben nem működik. Direkt címek kellenek. Olyanok, amiből megtudni kivel, hol, mi történt. A közvetlenül a webre írók többsége tudja és be is tartja ezeket a szabályokat. A gondok a nyomtatott laptól átvett cikkekkel vannak. Ahogy nincs ember (pénz, energia) a cikkeknek a webes olvasásra alkalmasabb formára történő átszabására, linkekkel való ellátására, a kapcsolódó anyagok felkutatására, úgy nem kerül sor a címek keresőbarát átírására sem.

Néhány példa:

Háromszor kétmillió igen, vagy nem... (Népszabadság/NOL) - A Google buta és nem fog rájönni, hogy a népszavazás esélyeit latolgató írás van a cím mögött.

A gazság ára - (NOL/Népszabadság) - Jó hangzó cím, de a Google ezzel sem tud mit kezdeni. (A cikk arról szól, hogyan mennek egymás alá igénytelenségben a kereskedelmi tévék)

Csapják a szelet a nőknek (Világgazdaság/Vg.hu) - A Google ebből nem érti meg, hogy a cikk a nőknek kínált pénzügyi szolgáltatásokról szól

Nincs alku (Figyelő/Fn.hu) - A címből nem derül ki, hogy alatta egy Simor Andrással (MNB elnök) készült interjú olvasható

Kiskapuszabály (HVG/hvg.hu) - A cikk ismerete nélkül rá lehet jönni arra hogy ez a cím az MTA közelgő kongresszusának az előkészületeire utal?

Nincs semmi baj ezekkel a címekkel, ha ott van alattuk a szöveg és/vagy az értelmezésüket segítő fotó. Használhatatlanok viszont a weben, mivel a keresőkben, a hírgyűjtőkben, vagy az RSS értesítőkben semmi sem segít az eligazodásban.

(Persze tudom, nehezen szánja rá magát az ember, hogy szájbarágós (direkt, bunkó) címet adjon írásának. Még itt, a picike Médiblogban sem tudok néha ellenállni a kísértésnek és valamilyen (szerintem) ötletes címet biggyesztek az aktuális bejegyzés fölé. - Meg is szoktam érte kapni a "bulvárosodik a Médiablog" hozzászólást.)

Most olvastam a kulcsos bejegyzésben szigorúan őrzött titkos információt, hogy a Web 2.0 Symposiumot szervező Agria Produkció idén PR (ejtsd: píár) céget bízott meg a rendezvény kommunikációjával.

A hír üzenete számomra az, hogy a Web 2.0 Syposium a kezdeti közösségi - star-up irányból a web 2.0-át felfedező (az erősebben fogalmazók szerint lenyúlni próbáló) "nagyok" bulijává pozicionálta át magát. Drágábbak a belépők - a közönség becsalogatására nem elég a blogok suttogó propagandája és a fellépő cégvezérek is számítanak valami komolyabb sajtóvisszhangra. Kell a PR.

A megbízást az Eurolex nyerte. Nem ismerem őket. Azt sem tudom, mikor kezdeték meg munkájukat. Azt viszont az elmúlt hetekben tapasztaltam, hogy elég nagy szükség lett volna rájuk. A Web 2.0 Symposiummal kapcsolatban Doransky blogjában és az Onlinemarketing blogon komoly vita alakult ki. Mindkettő (el)ismert, sokak által olvasott szakami blog. .Nem hiszem, hogy ezek, a helyenként elég indulatos üzenetváltások jót tettek volna a konferenciának. Vajon a válságkommunikációban is járatos ügynökség munkatársai miért nem voltak ott, hogy lehűtsék az indulatokat? Miért hagyták, hogy a konferencia szervezője maga hadakozzon ott és rombolja ezzel a rendezvény imázsát? Esetleg a web 2.0-ás rendezvény kommunikátorai még csak a web 1.0-nál tartanak?

Utóirat:

A Web 2.0 Symposiumról kiszorult, vagy a profilváltás miatt onnan elfordult fejlesztők, vállalkozások egy része StartUp Konferencia címen független, ingyenes szakmai találkozót hozott össze. Erre vajon kell reagálnia a felkért kommunikátoroknak?

Az elmúlt napokban többen is kérdeztek, hogy ott leszek-e a Web 2.0. Symposiumon. Nem leszek ott. Rossz az érdekel / nem érdekel mutató, vagyis nem nekem szól. Van viszont egy másik rendezvény, ami miatt akár órákra is hajlandó vagyok elszakadni a monitortól.

A magyar sajtó 1997 óta cím ugyan elrettentő, de a programban ígéretes. Szimpatikus továbbá, hogy a rendezvény csak fél napos - ennyit még egy közepesen konferenciafóbiás médiablogger is kibír - holott a hazai szokásokat ismerve hígíthatták volna akár egy teljes napra is.

További érv a rendezvény mellett, hogy a konferenciákon szokásos Hivatalos Fontoskodás helyett Esterházy Péter mond "bevezető gondolatokat" (neki szoktak lenni ilyenek). Nem akarom felsorolni az összes programpontot, de azt elárulom, hogy Nádori Péter (Az internetes sajtó megszületése és változása) és a Ballai József, Bod Tamás, Bajomi-Lázár Péter "trió" (Tulajdon és minőség - kerekasztal) vagyok a leginkább kíváncsi.

A rendezvény ingyenes, ha kedvet kaptál, még jelentkezhetsz.

Sebestyén Anna egy ideje áttette székhelyét Budapestről New Orleansba. Ez számomra leginkább azt jelenti, hogy 1) nem futok vele össze egy-egy szakmai eseményen - egyébként sem biztos, hogy összefutnánk, mert az utóbbi időben csökken a lelkesedésem az olyan rendezvények iránt, ahol a szakmai résztvevők leginkább csak a fizetős közönség becsalogatására szolgálnak - , illetve hogy angolul kell olvasnom az írásait.

Anna persze továbbra is írja a BizBigyót is, de úgy látom, hogy a "súlyosabb" írások új(abb) heylen, a Videovoo blogján jelennek meg. Ez - ahogy ez alcíméből is kiderül - arra a területre összpontosít, ahol a video, az online marketing és a keresőmarketing találkoznak. Ahogy olvasom, egyre nagyobb ez a terület.

Legutóbbi bejegyzésében (via Doransky >> BizBigyó ) Anna azokról olyan programokról ír, amik segítségével linkelhetővé válnak az online videók. Pontosabban a videók egyes pontjai. Az álmodozások szintjén már évekkel ezelőtt felmerült, hogy majd egyszer majd eljön az idő, amikor egy film nézése közben rákattintsunk a főhős karórájára és akár azonnal, online megrendelhetünk egy ugyanolyat...

Nem hiszem, hogy ezentúl akciófilmek hatására rendelnék autót, fegyvert, vagy szőke barátnőt, ennek ellenére átérzem, mekkora áttörést hozhat az efféle hypervideo. A napokban írtam azokról az elkeserítő kutatási adatokról, amik szerint az online videók óriási nézettsége ellenére rendkívül gyengén teljesítenek az anyagokba beépülő reklámok. Ha standardizálódik a hypervideo technológia és elterjed a módszer használata, végre születik egy olyan marketing eszköz, ami rengeteg lehetőséget ad a hirdetők kezébe, ugyanakkor nem zavarja azok médiafogyasztását, akik hozzám hasonlóan mozizás közben nem szeretnek vásárolgatni. Vagy éppen erőszakmentes volta mi nincs esélye a hypervideonak?

Az Ismeretlen Olvasó elküldte nekem a készülő új Velvet látványtervét. (Levelében fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Doranskynak is elküldte.)

Magáról az oldalról nincs mit írnom. Ahogy a pletykamédia többi kiadványa, úgy a Velvet is kívül esik érdeklődési körömön.
(Semmi arisztokratizmus, prűdség, egyszerűen úgy gondolom, hogy a kertévékhez hasonlóan az egy másik pálya, foglalkoznak velük elegen.)

A Velvet új külsejénél jobban érdekel, miért is kaptam ezt a levelet?

• A levélíró villogni akart a bennfentességével?
• Az új Velvet bevezetését egy gerillakampánnyal is támogatják, ebbe próbálnak néhány blogot is bevonni?
• Valaki ártani akar az Indexnek/Velvetnek az idő előtti kiszivárogtatással?
• Egy webdesigner önreklámja az egész?

Egyéb tippek?

(Ha a dumán kívül a látványtervre is kíváncsi vagy, azt megnézheted Doranskynál.)

Ha politikai kampányszakértő lennék, most egész nap a weben lógnék és az amerikai elnökjelöltek online kampánystratégiáját elemezném.
Persze nem vagyok kampányszakértő, egyébként is egész nap a weben lógok, viszont a nagyobb dózisban végleges agykárosodást okozó kampányanyagok tanulmányozása helyett inkább a nálam okosabb - nem kunszt - bloggerek bejegyzéseit olvasgatom.

Jeff Jarvis szerint könnyen Obama lehet az első, akik az internet segítségével nyeri meg a választásokat. Iowaban és New Hampshire-ben a fiatalok magas részvételi aránya döntött. Az eddigi tapasztalatok szerint hiába szimpatizálnak a fiatalok egyik, vagy másik jelölttel, végül a legtöbben passzívak maradnak. Most csodák csodája, nem csak szavaznak, de ott vannak a kampányeseményeken, ahol egy jobb rockkoncerthez méltó felhajtás csinálnak. Ez kétségtelenül az internetes kampány hatása. Obama a saját közegében érte el a fiatalokat és ott sikerült megszereznie bizalmukat. A média- és kampánystratégák többsége nem ismerte fel idejében az újfajta internethasználat, a web 2.0. erejét.

Idáig az elvek. Gondoltam, azért csak rákukkantok Barack Obama honlapjára, aztán hosszú időre ottragadtam.

Első ránézésre semmi különös. Nagyon kék. (Ennyi erővel az SZDSZ honlapja is lehetne). Levegős nyitóoldal, nem nyom agyon a rádöntött információtömeg. Aztán elkezdesz kattintgatni és látod, milyen irdatlan mennyiségű információt halmoztak fel úgy, hogy közben az egész logikus, átlátható marad, szinte semmi sincs két kattintásnál messzebb.

Az persze természetes, hogy megismerhetjük az elnökjelöl-jelölt életét, családját, beszédeit, sajtószerepléseit. Ami viszont "újdonság", hogy Obama nézeteinek megismeréséhez nem végtelen programokat, beszédeket kell tanulmányoznunk, hanem szépen témakörönként kigyűjtve is megtaláljuk, mit gondol hősünk az egészségügyről, a gazdaságról, az oktatásról és még másik 16, a kampányban kiemelt témáról. (Eddig semmi webkettes trükk, csak átgondolt struktúra és sok munka.)

Ugrás az Action menüpontra. Itt aztán elkötelezheted magad. (Vagyis elkötelezhetnéd, ha amerikai szavazópolgár lennél.) Nyithatsz saját myBarackObama.com oldalt, ahol (irányítószámod alapján) pillanatok alatt megtalálhatod a hozzád legközelebb található kampányközpontot, felveheted a kapcsolatot a többi szimpatizánssal, saját blogot indíthatsz... Az Action Centeren keresztül beléphetsz telefonos aktivistának, adománygyűjtőnek, szervezhet további csoportokat...

Természetesen lehetőség van a (költséges) kampány online támogatására. Különösebb macera nélkül pillanatokon belül átutalhatod adományodat - a legkisebb tét 10 dolcsi, a határ a csillagos ég. Barack az induláskor messze nem volt úgy kistafírozva, mint például Hillary Clinton. Miközben az online adományok komolyan hízlalják a kampánykasszát, az adományozó emberek is jobban magukénak érzik a jelölt küzdelmét. ("Tiéd a kampány, magadnak építed!")

Van aztán a honlapon egy krecli (nem a főhelyen, de nem is eldugva), aminek a címe Obama everywhere (vagyis Obama mindenütt.) Csak linkek: Facebook, MySpace, YouTube, BlackPlanet, Flick, LinkedIn, Obama Mobile (csengőhangok, háttérképek). Hát igen, erről (is) írt Jarvis.

Barack Obama egyik tanácsadója Chris Hughes, a Facebook egyik alapítója.

Utószó: Obama honlapja és a Pallas Athéné között (egyebek mellet) az az alapvető különbség, hogy az előbbi nem Zeusz fejéből és nem teljes fegyverzetben pattant ki. A Bivings Report bejegyzéséből kiderül, hogy a honlap az elmúlt évben több átalakításon is átesett. A köztes változatok zavarossága némi megnyugvással tölthet el: Ott sem tudják egyből összehozni a tökéletest...

Javaslom, hogy a kampányhonlap alaposabb tanulmányozása után néhány napig kerüld a hazai politikusok weboldalait!

Ha ma élnének, nyilván az evangélisták is blogban számolnának be Jézus életéről és haláláról. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a FigyelőNet szerkesztősége is blogban követi az új FN.hu születését.

A kezdeményezés jó, ahogy mondani szokás "szinkronban van a világgal", a gyakorlati megvalósítás azonban távolról sem tökéletes. Először is, kerestem a blogot az FN címlapján, az FN Blog nyitóoldalon, végül a Sanoma Újmédia-divízió blogján, de sehol nem akadtam a nyomára. Végül persze a Google-nál kötöttem ki. ahol második nekifutásra, az FN+megújulás kombinációjára megütöttem a főnyereményt. (Nyilván valahol, a hátsó agykamrámban mégis ott volt ez a cím...)

Maga a blogfelület meglehetősen csúnya. Az FN Blog sablonja egyébként sem világbajnok, nehezen indokolható, miért készült 2007-ben keskeny nyomtávú sablon és miért lóg azon túl a fejléc. A Megújulás blog még ezen is tudott rontani: Szinte sokkoló a szürke alapon mindenféle zavarosságot tartalmazó fejléc. (Ha ez az összevisszaság a fejlesztés jelenlegi stádiumát szimbolizálja, akkor talán mégsem kellett blogot indítani.)

Az első, a megújulást - s magát blogot - bejelentő bejegyzés november 9-i dátummal került ki a webre. Egyik legnagyobb hibája, hogy nincs szerzője. (Az FN Szerkesztőség jegyzi, ami egy blog esetében elég rossz ötlet.) A tartalom rendben van, legfeljebb az a furcsa, hogy az FN korábbi változatait a "webes időgép", az Archive Org segítségével mutatja be. Ez arra enged következtetni, hogy a FigyelőNetnél is az a (téves) szemlélet érvényesült eddig, ami szerint a szerver-tárólókapacitás többet és, mint tartalomszolgáltatás múltja - saját maguk nem őrzik meg az FN korábbi változatait. (És vajon hol érthető el az eredeti Internetto, a DataNet Online, a Korridor, vagy a ViaNovo tartalma?)

Az FN megújulás blogot sajnos hamar utolérte a legsúlyosabb blogbetegség, a rendszertelen publikálás. A második bejegyzés csak november 23-án kerül ki, a harmadik azóta is várat magára. A második bejegyzésből megismerhettük a tervezők által követett alapelveket, a példaképeket. Mi is kerülhetne a következő részekbe?

Nagyon kényes egy dolog egy ilyen blogot írni. Először is, tisztázni kellene, kinek is szól a blog. A szakmának? Miért kellene a részletekbe beavatni a konkurenciát? Az olvasóknak? Valóban érdeklik őket a tervezés és fejlesztés apróbb részletei? Ha valóban őszinte, a tévutakról és a kompromisszumokról is beszámoló blog készülne, kinek lenne jó? Ha csak az új honlapot bemutató részletesebb cikket vágják darabjaira és közlik folytatásokban, túlságosan élettelenné válik az anyag.


Kíváncsian várom, hogy keverednek ki az FN munkatársai a saját maguk által ásott csapdából...

Ma levelet kaptam Grüll Tamástól, a Sajttáj.hu webhely főszerkesztőjétől. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a levél nem a spam, hanem a tájékoztatás kategóriájába esik, vagyis elolvasom és írok róla.

A Sajttáj.hu azok közé a szolgáltatások közé tartozik, amelyik kapcsolatot próbál teremteni a hírekkel bíró cégek, intézmények és a hírekre éhes újságírók között. Az elmúlt években ilyesmivel többen is próbálkoztak - senkinek sem jött be. Közben az idő is eljárt az effajta "piacterek" fölött.

A kudarc egyik oka, hogy az újságírók egészen másképpen működnek, mint ahogy azt az efféle szolgáltatások készítői elképzelik. Időközben ráadásul  lényegesen kibővültek a kommunikáció lehetőségei is. Ma már messze nem a pr ügynökség > sajtóközlemény > tömegmédia az egyetlen lehetésges csatorna, amin keresztül egy vállalat / szervezet eljuttathatja üzeneteit a vágyott közönséghez.

Éppen ma olvastam a Reggeli Karma egyik bejegyzését arról, hogy mennyire elavult dolog a sajtóközlemények küldözgetése fűnek-fának. Sokkal több értelme van a személyes sajtókapcsolatok építgetésének és ápolásának. (Persze ez idő- és munkaigényesebb, mint spamekkel megszórni a szerkesztőségeket. Viszont hatékonyabb is.)

Közösségépítés, az üzenetek atomizálása és szétszórása a cybertérben, a Long Tail effektus kihasználása - ilyesmiről beszélnek a világ túlsó felén, itt meg...ha belekukkantasz a Sajttáj.hu-n megjelent anyagokba azt látod, hogy nálunk még mindig csak nagyon kevesen képesek megfogalmazni egy tisztességes sajtóközleményt.

Korábban már említettem, hogy a Kreatív felkérésére egy rövid áttekintést készítettem a Magyarországon működő legismertebb reklámügynökségek weboldalairól. A tanulság röviden annyi, hogy az ügynökségek többsége számára még idegen terep a web, fogalmuk sincs, hogy kell ott (itt) viselkedni.

"A magyarországi ügynökségek többnyire megrekedtek a múlt század végén elterjedt, az online média lényegét figyelmen kívül hagyó brosúrahonlapok szintjén. Miközben az ügynökségek gond nélkül készíttetnek el egy tetszetős nyomtatott cégismertetőt, láthatóan zavarba esnek, amikor az interneten kellene bemutatkozniuk.

A megvizsgált honlapok alapján egyértelmű, hogy a legtöbb ügynökségnél nem világos, mi is a céljuk a honlappal, kinek és mit kívánnak elmondani. Vannak, akik láthatóan érzik, hogy az internetesnévjegyfunkció kevés – többnyire ilyenkor bukkannak fel a különböző „kreatív megoldások”. Mivel azonban ezek nem kapcsolódnak szervesen az átadni kívánt (csekélyke) információhoz, hatástalanok maradnak.

A hazai ügynökségi honlapok legfeljebb tevékenységük tartalomjegyzékéül szolgálnak, kísérletet sem tesznek arra, hogy az ott dolgozó emberek szakmai kompetenciáját bizonyítsák. Nem találkoztam komolyabb tanulmánnyal, előadásanyaggal, interjúval, szakmai rendezvényen való szereplés kép- vagy hangfelvételével.

Miközben a mai web lényege az információk megosztása, a közösségi hálózatok építése, a párbeszéd, addig a vizsgált honlapok döntő többsége mind a régi iskolát, az egyirányú kommunikációt képviseli. Komoly dilemma persze, hogy az ügynökségek webes kommunikációjának reformja vezetne-e valahová. Igénylik-e az ügyfelek a szorosabb online kapcsolat kialakítását, vagy megelégednek azzal, ha a weben megtalálható az ügynökség telefonszáma. Újra a tyúk-tojás dilemmánál tartunk."

A folytatás (az egyes weboldalak rövid értékelése) a Kreativ Online-on olvasható.

Folyamatosan nő a felhozatal a keresőoptimalizálással (SEO) foglalkozó szakemberekből, illetve az ilyen szolgáltatást kínáló önjelölt SEO-gurukból. Nagyon nem szeretnék most olyan vállalkozó lenni, akinek meg kell találnia a honlapját a semmiből a csúcsra juttató csodatevőt. Hogyan választhat egy laikus a percek alatt fellelhető több tucat jelölt közül? Nagy a szórás. Az egyik véglet a SEO mindenhatóságát hirdető, szürke módszerektől sem visszariadó SEO-hiéna, a másik a SEO-t a marketingstratégia részének tekintő, reálisabb, viszont kevésbé látványos eredményt kínáló marketinges. (Talán felesleges is mondanom, hogy hozzám ez a második htípus áll közelebb.)

Nem kell hozzá hozzá keresőoptimalizálási szakembernek lenni, hogy rájöjjön az ember: a nyomtatott lapok körmönfont címeit nem értik meg a keresők (néha az olvasók sem, de ők ilyenkor bele tudnak olvasni a szövegbe). Hosszú cikkekben általában kevés a jó kulcsszó (ha meg vannak, akkor könnyen szájbarágóssá válik a szöveg.) Nincsenek közcímek, ha meg vannak, akkor jobb lenne, ha inkább nem lennének.

Mi a megoldás? Keresőoptimalizált cikkeket kell írni a nyomtatott lapokba? Át kell írni az online megjelenéshez igazítva a nyomtatott anyagokat? Ki tegye ezt? Miből? A jobb eredményekből megtérül a befektetés?

Biztos téma.

„Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség a korábbi évekhez hasonlóan idén már hatodik alkalommal hirdeti meg az 'Év Honlapja 2007' online marketingkommunikációs pályázatot.”

A verseny honlapján  – nálam nem nyert díjat – olvashatsz a nevezési  díjakról a bírálat szempontjairól, vagy megnézheted, kik azok a szorgalmasak, akik máris jelentkeztek.

A zsűriben

Dr Eszes István a zsűri elnöke, BGF
Weiler Péter MRSZ
Vértes János Prim Online
Balogh Attila Balázs AdNetwork
Dr. Mlinarics József MATISZ
Rátky György MPRSZ
Somogyi Dóra Független Hírügynökség
Varga István MMSZ

csupa kitűnő szakember foglal helyet. Rendben, ez a társadalmi zsűri, de hol vannak a szakmai bírálók?

Frissítés a bejegyzés végén

Az elmúlt két napban Egerben tartotta legjelentősebb idei rendezvényét a reklámszakma. A résztvevők azok a profi szakemberek voltak tehát, akiknek az a dolguk, hogy megbízóik üzenetét eljuttassák a célközönséghez. A szakmán belül jó ideje hallani, hogy „paradigmaváltásra van szükség”, egyesek a hagyományos eszközök, módszerek kifáradásáról beszélnek, itt-ott válságot is emlegetnek. Ehhez képest az Egerben történtekről gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. (A Kreatív.hu ugyan írt néhány tudósítást, de a kis látogatottságú szakportál  „kulcsos” cikkeit nem lehet tömegtájékoztatásnak nevezni.) Ennyire nem fontos, mi hangzik el a reklámipar csúcsrendezvényén?

A közönség oldaláról nézve a reklám olyan, mint a túrókrémet összetartó guargumi. Általában gondolkodás nélkül lenyeljük, ha viszont néha szembesülünk vele, mi is van benne, könnyen túlreagáljuk a dolgot. A reklám eredeti célja a figyelemfelkeltés , de a mai túltelített reklámtérben ez már nem elég. Az egyre erőszakosabbá váló módszerekkel operáló reklámipar (műsorokat félbeszakító, a képernyőt elfedő, a postaládát eldugaszoló, a tájat letakaró) figyelemfelkeltés helyett egyszerűen lenyomja a torkodon üzeneteit. A közönség egy része persze harcol (AdBlock, TiVo, spamszűrés), más része csak egyre intenzívebben utálja a reklámosokat. (Geszti Péter népszerűtlensége már jó ideje csak a politikusok iránt érzett ellenszenvvel mérhető össze, Fabricius Gábor szorosan követi...)

A reklámszakmának nagy szüksége lenne rá, hogy párbeszédet kezdjen a reklámok közönségével. Miközben fontosnak tartom, hogy a médiában elváljon egymástól a szerkesztett tartalom és a reklám, szükség lenne a két szakma közötti intenzívebb kapcsolatra is. Elképesztőnek tartom, hogy a Reklámkonferencia idei honlapja kizárólag csak a résztvevők toborzására szolgál. Nincsenek kinn vitaindítók, a tavalyi próbálkozások után idén kísérletet sem tettek az online közvetítésre, konferenciablog indítására. Kár.

Frissítés (0928): Ami késik, az nem múlik... A mai Népszabadság alkalmi mellékletben foglalkozik a Reklámkonfereciával  és a reklámipar helyzetével. (A NOL-on sajnos a melléklet egyben nem érhető el, a cikkeket egyenként kell kibogarászni a tartalomjegyzékből )

A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központja néhány héttel ezelőtt  videóblogot indított. Mivel eleinte  sehogy sem sikerült elindítanom első „adásukat” úgy gondoltam, várok. Most újra próbálkoztam és sikerrel jártam.

Az első „epizódban” G. Fodor Gábor kutatási igazgató mérsékelt lelkesedéssel jelenti be a médiatörténeti eseményt. Talán azért, mert a Századvégnek, mint „konzervatív intézménynek” (ezt a bevezetőben háromszor is hangsúlyozza, sőt, a konzervativizmus mibenlétét el is magyarázza) kicsit kínos efféle „posztmodern eszközt” igénybe vennie. (Feloldozásul legfeljebb a szintén konzervatív és a "posztmodern eszközöktől" köztudottan viszolygó Orbán Viktor online videói szolgálhatnak.

G. Fodor Gábor szerint a Századvég szakemberei végül azért szánták el magukat a videózásra, mert a hagyományos média szabályai szerint nem médiaképesek azok a szakértők, akik nem tudják három mondatban összefoglalni mondanivalójukat. (Ehhez képest valamennyi politikai műsorban hemzseg a három mondatnál sokkal többet beszélő politikai elemzőktől.)

Egy néhány perces videó elkészítéséhez nem kell Oscar-díjas operatőrt szerződtetni, de azért nem árt néhány alapvető technikai-esztétikai kérdéssel tisztában lenni.

• Szerencsétlen dolog két témát egyetlen fájlban feltölteni. Miért kell a parlament őszi ülésszakának elemzéséhez árukapcsolásként hozzácsapni az igazgatói bevezetőt?
  
• A „spontán” jeleneteket is be kell állítani. A bevezetőben G. Fodor Gábor egy rosszul megvilágított tetőtéri szobában áll, arca a rossz világítás és a hibásan megválasztott félközeli plán miatt alíg látszik.
  
• Aki valaha is hallott a testbeszédről  tudja, hogy az elől keresztbe font kar az elzárkózás jele. G. Fodor Gábor egész bevezetője alatt így áll. Néha egyik kézfeje fel-felrebbenne, de ő -  fegyelmezett ember – visszaparancsolja azt a helyére.

Legalább ennyire problematikus felvételt láthatnak azok a türelmesek, akik az öt perces bevezetőt végighallgatva eljutnak az a parlamenti elemzéshez.  Nem tudom megállapítani, hogy Kern Tamás tudományos főmunkatárs alapból ilyen unalmas-e, vagy csak a „posztmodern eszköz” iránti megvetés hivatott kifejezni a langyos hangvétel. Mindezt az előzőleg megismert G. Fodor igazgató végszavazása  - kérdezésnek nem lehet nevezni – súlyosbítja.

Ha lehetséges, a beállítás itt még bénább, mint a bevezetőben.

• A „riporter” teljes homályban ül, leginkább csak a hangjáról ismertem fel. Kern egy ablak előtt foglal helyet, az ő arca is árnyékban marad. Fejét „kettévágja” a tetőtér ferde falsíkja.
  
• Az egyetlen kamera gyors mozgással kíséri a beszélőket, amitől a néző könnyen tengeribetegséget kaphat.

A felsorolt ügyetlenségek ellenére jó dolognak tartom, hogy a Századvég egy új platform meghódításával próbálkozik. Remélem, ez ösztönzést ad majd a többi politikai elemzőnek - és idővel  talűn egyes politikusoknak is. Addig is ajánlanám a hagyományos csatornát,  Kitta Gergely a Századvég oldaláról  letölthető A blogok és a politikai marketing hálózati összefüggései   című tanulmányát. Kissé száraz, de a témát, a fellehető szakirodalmat jól összefoglaló, korrekt munka.

Felejtsd el HelloRepublic  üres nagyképűségét. A trendinek indult, de csak felszínesre sikeredett szakmai blog sehol sincs a most „felfedezett” Mátrix Webmarketinghez képest. (A linket a Médiablog summr nicknevű lelkes olvasója / levelezője küldte.)

Aki ismer tudja, hogy alapvetően nem hiszek a csodaszerekben, de nagyra értékelem magát a produkciót, amikor valaki ügyesen, tehetségesen próbál meg ilyesmit eladni. A Mátrix Webmarketing ügyetlen ködösítéssel olyan „különleges szisztémát” árul, amiben legfeljebb egyetlen dolog különleges: Az eladó személye. Ő ugyanis Pesty László, a rendszerváltás előtti undergrund  dokumentumfilmes műhely, a Fekete Doboz egyik alapítója. Azóta persze nagy utat járt be: Dolgozott a TV2-nek, önálló sorozata futott az M1-en, Tarlós István kampányfőnökeként is működött, végül most, marketingszakemberként bukkant fel.

A mátrix webmarketing nagy „titka”, hogy az online marketinget az eladni kívánt termék / szolgáltatás átvilágításával kell kezdeni, azokat kell megnyerni vásárlónak, akik még nem vásárlók és a honlap elkészülte után sem szabad abbahagyni a munkát, hanem figyelni kell a forgalmi adatokat. (Remélem, ezekkel az  információkkal nem sokkoltam senkit sem!)

Tulajdonképpen ezzel sincs is baj. Az amerikai, de akár a hazai marketngguruk, akik komoly tudományos tételeket képesek leegyszerűsíteni úgy, hogy azokból a sarki zöldséges is profitálhat ezeknél magától értetődőbb dolgokat is képesek jól eladni. A Mátrix azért anniyra mellbeverő, mert a Pesty a kereskedelmi tévék „tényfeltáró” riportfilmjeinek stílusát próbálja alkalmazni a weben. A sokéves filmes, tévés tapasztalat ellenére sem érti, hogy hiába a látszólagos közös nevező, a mozgókép, a korábban megtanult módszerek, gesztusok, sablonok nem vihetők át egyik platformról a másikra.

Mostanában gyakran merül a kérdés, hogy profi tévésekre, vagy inkább gyorstalpalót végzett újságírókra érdemes bízni a hírportálokon megjelenő videók készítését. Pesty marketinges honlapját nézve az az érzésem, hogy a tévés szakemberek „megszelídítése”  legalább akkora erőfeszítést igényel, mint a hagyományos (print) alkalmazott grafikára kiképzett szakemberek átállítás  webes grafikára.

A napokban a nemrégiben átalakított  Napi Gazdaságot lapozgattam és benne a Brand News mellékletre akadtam. (Vagy inkább nevezzem a Brandfesztivál mellékletnek álcázott reklámkiadványának?) Ebben a Webgeneráció cím alatt olvasható egy „interjú” Fabricius Gáborral l a Republic of Art kreatíigazgatójával, a HelloRepublic blog „kitalálójával”. Idézem:

„Mint minden kreatív platformon, itt is egyszerűen jót, és egyedit kell csinálni. A jó blog egyszerre informál, formál és szórakoztat (infotainment). A HelloRepublic blogot azért indítjuk, mert itthon igazán igényesen szelektált, audiovizuális tartalmakat kreativitásról, reklámról nem találni.”

Mitán FG még közösségi oldalakról, hasonló érdeklődésű emberek találkozóhelyéről és folyamatosan fenntartott tudásról is beszél, eldobtam az újságot és rohantam megnézni a HelloRepublicot.

Háát....

Az első meglepetés ott ért, amikor a www.hellorepublic.com  cím átugrott a www.republicofart.com címre. Mi ez a cselezés? (A .com végű címek varázsa valamikor 2000. körül múlt el. A RoA-nál ez nem tűnt volna fel???)

Nem emlékszem, milyen volt a RoA korábbi honlapja, de ennél biztosan jobb. Itt a nagy kretivkodás közepette még a telefonszámukat is alig lehet megtalálni. (Elárulom: Az oldal tetején a narancssárga placcsban van egy kis „bemutatkozás” linkecske, ott jön fel a teljes céges honlapot helyettesítő képernyőnyi szöveg.)

A legexponáltabb helyen egy videólejátszó, ami persze nem az, csak egy annak álcázott fotó. Vajon a RoA vicces dizájnerei számolják, hányan kattintanak rá?

Lejjebb haladva egyre rosszabb a helyzet. Egy blog és egy harmadosztályú portál (3 hasáb sok dobozzal és sok lyukkal) keresztezése.

A címlapon nincsenek dátumok, források, szerzők beljebb sem mindenhol. A szakmai „találkozóhelyen” nem lehet hozzászólni, nincsen RSS értesítő...

Nem is folytatom, nagyon kínos ez az egész...

A napokban ukridge tévedt a példányszám – olvasottság – látogatottság ingoványos területére. (Majdnem belefulladt.)  Én nem is próbálok úgy tenni, mintha értenék a témához, inkább csak nyilvánosan morfondírozok.

A hazai gyakorlat szerint a MATESZ auditálja a Nemzeti Médiaanalízis (Sonda Ipsos - Gfk Hungária) foglalkozik a nyomtatott lapok olvasottságável, a Webaudit pedig az online kiadványok forgalmát méri. A kettő között (hivatalos) átjárás nincsen.

A brit Audit Bureau of Circulations most jelentette be, hogy ezentúl a print adatokkal együtt teszi közzé a webes adatokat is. (A legnagyobb brit napilapoknál ez már így megy egy ideje.)

Néhány hete olvashattuk,  hogy az Egyesül Államokban novembertől nem is csak egymás mellett publikált print – online számokat, hanem egyetlen, integrált audit adatokat olvashatunk majd.  

A cél nyilvánvalóan az, hogy a médiatulajdonosok és a médiavásárlók ne egyes, külön platformokban, hanem az egyes, egységes brendek által elérhető közönségben gondolkodhassanak.

Ismétlem, nem vagyok igazán járatos ezen a területen, de az az érzésem, hogy a pint és online felületek ilyen egységes kezeléséhez nálunk 2 alapvető dolog hiányzik: A médiatulajdonosok egységes, több platformra kiterjedő stratégiája, a médiavásárlók átfogó, mindkét területre kiterjedő szaktudása. Persze lehet, hogy nem is ez az oka, hogy nálunk eddig nem jártak sikerrel az ilyen törekvések. (Úgy hallottam, hogy voltak ilyen tárgyalások.)  Az integrált audit ugyanis elsősorban azoknak a kiadványoknak kedvez, amelyeknél ugyan csökken a nyomtatott lapot olvasók száma, viszont jelentősen növekszik az online látogatottság. A feltétel első felét nálunk több lap is teljesíti, de a másodikról mindez nem mondható el.

Még jól emlékszem, milyen volt, amikor a hetvenes években KISZ KB „hivatásos forradalmárjai” leszálltak a Fiatalok közé. Hiába próbáltak „spontának” lenni (még a nyakkendőjüket is levették!), egy kilométerről meg lehetett ismerni őket. Persze nem az eredeti  VOR (Vörös Október Ruhagyár) szerkó, vagy a jólfésült frizura volt az árulkodó, hanem a szövegük.

Baja Ferencnek is lehetnek emlékei minderről, de merőben mások, mint nekem. Nyilván ezért is fogdta örömmel az általa elnökölt Táncsics Alapítvány a Kapcsolat.hu közösségi portál gondolatát.

Korábban sokat siránkoztam amiatt, hogy a hazai politika nem él az internet kínálta lehetőségekkel. Az MSZP legutóbbi próbálkozásai, a korábbi  Gyulavízió, vagy a  most elindított Kapcsolat.hu után inkább azt mondhatom, hogy talán jobb is volt úgy.
Az internet persze hatalmas és erős, azt nem blamálják az MSZP szánalmas próbálkozásai, a zsngécske hazai internetes kultúrát viszont képes komolyan visszavetni minden ilyen akció.

A Kapcsolat.hu  közösségi hálózat (vagy ahogy ők írják:  „politikai szocializáció a neten” ). „Megálmodói”, Schmidt Kriszta, az mszp.hu honlap főszerkesztője, a Gyulavízió anyukája és Varga Tamás, az MSZP informatikai igazgatói nyilván őszintén hisznek benne, hogy 1) ezzel most bizonyítják, mennyire korszerűek 2) azok a „baloldali gondolkodású” tömegek, akiket eddig a párnak nem sikerült megszólítania most hirtelen belépnek ide és spontán csoportokat hoznak létre, kampányokat indítanak (és persze blgolnak, fórumoznak, képeket töltenek fel a tábortűzről, mintamókus / fennafán... )

Persze a megfelelő mozgalmi múlttal rendelkező elvtársak  - szerencsére akadnak még ilyenek -  jól tudják, hogy a teljes spontaneitás veszélyes, az ideológiailag még nem elég fejlett nép esetleg kárt tenne  magában és a Műben. Nem árt tehát megfelelő "szabályzó mechanizmusokat" beépíteni!

„Milyennek látod az emberiséget?” Kérlek, itt ne válaszolj, ezt a kérdést a Kapcsolat.hu regisztrációja során teszik fel az embereknek. (Én bizony az "Élet értelme" kérsét is bedobtam volna... ) Szerencsére nem kell önálló dolgozatot írni, elég ha a kész válaszok közül választod ki a számodra legszimpatikusabbat. Légy óvatos! Ha úgy is gondolod, hogy „Az ember alapvetően rossz. (Az ember önuralomra képtelen állat.” jobb, ha nem jelölöd be, mert az élcsapat helyett könnyen valamelyik átnevelőtáborban találhatod magad!) A politikai orientáció kiválasztásánál elég szegényes a kínálat: "baloldali – jobbodali – liberális – még nem tudom hol állok". (Vigyázz, beugratós!) Itt következik a legkomolyabb kihívás, mivel 100 karakter terjedelemben a politikai orientációhoz tartozó hitvallást kell írni. (Ez nyilván a „nem tudom” kategóriában a legizgalmasabb)

Sajnos magáról a közösségépítésről nem tudok mit írni. Hiába préseltem ki magamból a száz karakteres esszét, odabent csak néhány hivatalból beléptetett aktivistát, tesztelő informatikust és kíváncsi bámészkodókat találtam. (Lehet persze, hogy a beléni kívánók még az 54 oldal / 2,5 MB terjedelmű felhasználói kézikönyvet böngészik.)

Azt mondják, a jövő évi amerikai elnökválasztás az interneten dől el. Nagy bajban van az MSZP, ha a Kapcsolat.hu-t szánja az 2010-es választás csodafegyverének!

Adalékok:

Nem írtam arról, amit az Ufi 
és a Republican már korábban, nálam jobban megírtak.)

Amikor a Népszabadságban olvastam róla, szinte biztosra vettem, hogy már megint valamilyen rettenetes bénaság, ízléstelenség, vagy a kettő ötvözete a http://augusztus20.freeblog.hu címen indított blog.
Közben megnéztem. Lényegesen jobb, mint gondoltam.

Az egésszel csak az a bajom, hogy nem őszinte. A blogot ugyanis nem a MEH, vagy az ünnepségek rendezésével megbízott cég, hanem a teljesen ismeretlen, mindössze egy gmail-címmel rendelkező „Tanonc” írja. A MEH a tavalyi kudarcot úgy próbálja kompenzálni, hogy többszörösen túlbiztosítja a rendezvényt, a biztpnságot pedig annyira a kommunikáció központjába helyezi, hogy még az is berezel, aki eddig nem rettent meg egy nyáresti tüzijáték megtekintésével járó kihívástól.

Egyébként a "Tanonc" név találó, viszont még tanulni kell a nyílt, átlátható kommunikációról!

U.i.: A relkamáció nem Tanoncnak, hanem a megbízójának szól!

Hosszas vajúdás után megszülettek az eredmények. Nem sorolom fel a helyezetteket, minden elolvasható a hvg.hu oldalain.

Én a „közélet” és az „üzleti” kategóriákban szavaztam. Egyik sem volt egyszerű eset, mert még ezek a kategóriák is túl tágak ahhoz, hogy a beléjük gyömöszölt blogok közvetlenül összemérhetők legyenek.

Az eredménnyel – ezekben a kategóriákban -  elégedett vagyok, ha a lóversenyen így jönne be a hármas befutó, sok pénzt kasszíroznék.

Ha az alkotmánybíróknak lehet különvéleményük, akkor talán a GB zsűritag is tehet egy rövid megjegyzést:  Mivel nem a teljes hazai blogoszféra felméréséről, hanem egy játékról van szó, eleve ki kellett volna hagyni a hagyományos (online) média leágazásaként működő, profi bloggereket és a korábbi évek győzteseit.

Vannak tehát győztesek. Egyáltalán nem biztos, hogy ezek a legjobb magyar blogok, de az adott körülméynek között ők kapták a legtöbb szavazatot. Ezúton is szívből gratulálok nekik!

Most megmutatták...

Többször írtam róla, hogy egyes politikusok igencsak rákaptak az internetes videóra. Amerikai elnökjelölt-jelöltek árulják magukat a YouTube-on, az (akkor még) angol miniszterelnök  videómegosztón keresztül gratulál a frissen megválasztott francia elnöknek...sőt, még az internettől idegenkedő Orbán Viktor is saját online csatornán mutogatja magát...

Láthatóan az MSZP (tanácsadói) is felfedezték az egységben videóban rejlő erőt. Hiába, már Lenin is megmondta, hogy a mozgóképpel hatékonyan nevelhetők az analfabéta néptömegek!. Hát, ha az MSZP iránt különösebb affinitást mutató néptömegek mostanában nem is igen akadnak, az MSZP médiahackje biztosan több embert ér el mint egy hasonló témájú vezércikk.

A Horn Gyula emlékére 75. születésnapjára készült microsite elképesztően dilettáns munka. Gyengécske a kivitel is, de mindez eltörpül a kétségeejtően hatástalan üzenet mellett. Kinek szólnak az üres szavak, a fájóan csikorgó közhelyek? Horn Gyulának? Ugyan, hiszen ezek az emberke naponta találkoznak vele személyesen is. (Kivéve talán Torgyánt, aki afféle nagyra nőtt kakukktojásként szerepel az összeállításban.) Demonstrarív, bátor kiállásukkal  Sólyom Lászlónak üzennek? Ettől nyilván megmásítja majd a döntését.

Bár egyesek még mindig abban a hitben élnek, hogy a honlap (különösen a blog) egyfajta napló, vendégkönyv, talán az MSZP környékén is akad olyan szakértő, aki felvilágosíthatná az illetékeseket, hogy nem az. A weben keresztül olyanokat lehetne hatékonyan elérni, akik nem nézik a parlamenti közvetítéseket, nem járnak el a lakossági fórumokra, nem olvassák a pártorgánumok vezércikkeit. Csak nem így.

Az MSZP kommunikátorai most már csak abban reménykedhetnek, hogy a Gyulavíziót is magába szippantja a remixkultúra. Ha belegindolunk, van benn anyag!

Most éppen a Political Capital korábbi vezető munkatársai alapítottak új céget.
Az Image Factory elsősorban a politikai kommunikációra szakosodik. A cégalapítók komoly  tapasztalattal rendelkező szakemberek,  akik nyilván biztosra mennek: A politikai szférában van még kommunikációra költhető pénz. (A sajtónak meg marad az üzenetek közvetítése)

Érdekes, hogy miközben szolgáltatásaik között szerepel az online kommunikáció és az online arculatépítés, saját honlapjuk a legfinomabban szólva is érdektelen. Lehet, hogy nem ők fogják megtanítani a politikusoknak, hogyan használják hatékonyan az internetet?

A YouTube radikálisan átalakítja az amerikai elnökválasztási (elnökjelölti) kampány hagyományos menetét. Az már régen nem újdonság, hogy a jelöltek intenzíven jelen vannak mindenhol, ahol a fiatalabb választók fellelhetők, de a demokrata jelöltek július 23-án megrendezésre kerülő vitáján a YouTube lesz a kérdező!

A CNN által élőben közvetített vitán a jelölteknek a  YouTube-ról válogatott „videó-kérdésekre” kell majd válaszolniuk. A szervezők szerint ezek valóságosabbak, élőbbek, érzelemmel fűtöttebbek lesznek, mint a helyszíni közönség szokásos jól fésült kérdései. Kérdés persze, hogy mennyire lesz bátor a CNN?  A „választók”videói között sok igen kritikus klip is akad.

Nagyon másfajta használata ez az interaktív  eszközöknek, mint ahogy a mi politikusaink elképzelik. A YouTube-on (elvileg) az ismeretlen klipkészítő is ugyanakkora eséllyel indul és ugyanolyan védtelen a kritikus észrevétlenekkel szemben, mint a politikus.

Azt hiszem, valamennyi hazai párt kampányszakértői rosszul lennének egy ilyen kampányműsor ötletétől.

Adalékok:

A NY Times cikke
The Next Net - összefoglaló  
TechPresident Webkettes elnökválasztás
A legjobb kampányvideók 

Régi trükk, nálunk is  előfordul, hogy a nyomtatott lapba hirdetési helyet vásárlók ajándékba ingyenes online hirdetési lehetőséget kapnak. (Médiaértékesítéssel foglalkozó ismerősöm szerint vannak hirdetők, akiket ez egyáltalán nem dob fel, mert nem tudják, hogy mit kezdjen vele.)

A Brand Republic hírlevele szerint Nagy-Britanniában már kezd megfordulni a dolog. A jobs.telegraph.co.uk-ban hirdetők 660 font értékű ingyenes hirdetési lehetőséget kapnak a Daily Telegraph állás-mellékletében.

Túlságosan messzemenő következtetést mindebből persze nem szabad levonni. A hirdetési piac távolról sem azonos az álláshirdetések piacával. Ezen a területen a nyomtatott sajtó már rég elvesztette a versenyt, itt már az online játékosok között folyik az osztozkodás.

Havas Henrik, Tóta W. Árpád, Szeszlér Vera, Gyurcsány Ferenc, Bőgel György, Mihancsik Zsófia, Orbán Viktor, Such György, Kóczián Péter, Szalay Dániel…

Mi bennük a közös? Az, hogy a Médiablogra a Google-ból ezekre a nevekre keresve sok látogató érkezett az elmúlt hónapban. Nincs ebben semmi meglepő. A Search Engine Watch kutatásai szerint a Google és a Yahoo forgalmának 30 %-át a nevek szerinti keresgélés adja.

Ha a fenti nevek ismertsége nyilván nagyon eltérő. Ha a fenti névsort  a Blikkben leggyakrabban felbukkanó nevekre cserélném fel, nyilván nőne a Médiablogra eső találatok száma. (Persze nem fogom…)

Orbán Viktor hosszú évek óta küzd a webbel. Vagy inkább Orbán Viktor kommunikációs tanácsadói hosszú ideje küzdenek Orbán Viktorral. Orbán ugyanis – mint ezt többször is kifejtette – nem szereti a számítógépet, még kevésbé az internetet. Ezek ugyanis idegenek a magyar szellemtől. (Magyar Szellemtől.) A magyar ember a magyar földet szereti, (a magyar szőlőt) és persze a focit.

Orbán Viktor szerencsére szeret szerepelni. Legkedveltebb műfaja a több százezres tömeg előtti szónoklás, de jobb híján beéri tévéinterjúkkal is. Mivel azonban a „baráti” tévékben nem szerepelhet naponta, „azokéba” pedig nem megy, eddig viszonylag korlátozottak voltak effajta fellépési lehetőségei.

Talán ennek – és Gyurcsány Ferenc internetes karrierjének  - köszönhető, hogy az elnök úr most végre megjelent az interneten.

Az Orbán TV részben a hajdani Ezüsthajó feléledése: A stáb Orbán Viktor minden fontos útját, fellépését megörökíti. (A kettő között a különbség csak az, hogy az Orbán TV nem közpénzből készül.) Itt van máris "A Fidesz elnöksége Brüsszelben"– Apró kis műremek. (közvetlen link sajnos nincs.) Orbán kifejti benne, hogy neki Brüsszel nem akkora nagy durranás, ő állandó vendég itt, de most elhozta a gyerekeket is egy kis tanulmányi kirándulásra. (Nem a sajátjait, hanem a Fidesz prominenseit, akik láthatók is a vágóképeken.)

Aztán ott az Önök kérték Fogadóóra, Szabó Edina (a honlap főszerkesztője, mellesleg Orbán sajtótitkára) asszisztenciájával. (Miért nem Kudlik Juli?) Fantasztikus, ahogy Orbán jegyzetel, miközben a százszor megrágott kérdéseket hallgatja….Gyönyörű a díszlet is: Az egyik epizódban egy favázas ház (présház?) előtt, egy egyszerű faasztal két oldalán ülnek, a másik jelenetben egy (prés)ház félhomályában. Orbán mindkettőben a „szabadnapos villanyszerelő” jelmezben.

A filmeket Pesty László, a rendszerváltás előtti-alatti (és kicsit utáni) Fekete Doboz vezetője jegyzi.
A videókhoz hozzászólni nem lehet (legfeljebb itt), címkézés, beillesztőkód és egyéb úri huncutság nincs. Kérdéseket küldhetsz, de alaposan gondold meg, hogy mit.

Adalékok:

Hogy csinálják mások? Tanulmányozd a Bivigs Report  és a PrezVid  bejegyzéseit és videóit.

Hogyan fejlődtek Orbán honlapjai? Tegyél időutazást a www.archive.org –on.

Egyesek meglepődtek - vagy úgy tettek, mintha meglepődtek volna, – mikor az elmúlt napokban a „Virginia Tech”, vagy a „VT shooting” kulcsszóra valamelyik vezető lap szponzorált hirdetése jött fel a Google, vagy a Yahoo keresőben.

Nincs pedig ebben semmi új. Ahogy az üzleti élet más szereplői, úgy a média nagyhatalmai is folyamatosan licitálnak az éppen menő, számukra forgalmat hozó kulcsszavakért.

VT shooting  -  0,09  dollár *Virginia Tech – 0,08  dollár * Virginia Tech shooting – 0,06  dollár * Virginia Tech shooter – 0,06 dollár

Mielőtt kifejtenéd, hogy milyen undorító mások tragédiáját marketingeszközzé alakítani, figyelmeztetlek, hogy mindez nem most kezdődött. A bombasztikus címadás, a véres hullák és sebesültek a címlapokon, a rikkancsok (ahol még vannak) szenzációs címei mind ebbe a kategóriába tartoznak. A kapós kulcsszavak vásárlása csak a szenzációmarketing egy újabb eszköze.

Próbálj rákeresni néhány, a hazai politikában meghatározó kulcsszóra. Nem találsz egyetlen hazai online  hírforrásra mutató szponzorált linket sem.  Ennyire profik itthon az organikus találatok begyűjtésével, vagy ennyire fogalmuk sincs a keresőmarketingről?

Vicces játékba kezdett a Media Ochard. Elkezdte méricskélni, hogy a legismertebb marketinges blogok milyen gyakran használják a webkettes divatszavakat (vö. buzzwords). Az első menetben magát a "web 2.0" varázsszót vizsgálták. Az eredmények (szerintem) nem túl érdekesek, viszont mellléktermékként gyártottak egy jó kis marketingblog-linkgyűjteményt.

Micro Persuasion: 13.9
Marketing Profs Daily Fix: 5.7
Online Marketing Blog: 3.8
PR 2.0: 3.3
Seth's Blog: 2.6
a shel of my former self: 2.6
Marketing Pilgrim: 2.4
NevilleHobson.com: 2.4
Media Orchard: 2.4
Pronet Advertising: 2.1
Diva Marketing Blog: 1.8
BlogWrite for CEOs: 1.4
The Flack: 1.4
Adrants: 1.3
Communication Overtones: 1.3
POP! PR Jots: 1.2
Emergence Marketing: 1.2
What's Next Blog: 1.1
Duct Tape Marketing: 1.1
Open the Dialogue: 1.1
Strive Notes: 1.1
Church of the Customer: 1.0
jaffe juice: 1.0
PR Squared: 1.0
Chaos Scenario: 0.9
Copyblogger: 0.8
Beyond Madison Avenue: 0.7
Todd And - The Power to Connect: 0.7
Bad Language: 0.7
Blogging Me Blogging You: 0.6
Brand Autopsy: 0.6
MIT Advertising Lab: 0.5
Brand Sizzle: 0.5
Make the Logo Bigger: 0.4
Copywrite, Ink.: 0.4
The Copywriting Maven: 0.3
Marketing Begins at Home: 0.3
Into PR: 0.2
Presto Vivace Blog: 0.2
Brand Noise: 0.2
On Message from Wagner Communications: 0.2
adgoodness: 0.1
The Buzz Bin: 0.1
Common Sense PR: 0.1
Marketing Whore: 0.1
Occam's RazR: 0.1

Te óránként hányszor bírod kimondani, hogy webkettőpontnulla ?

Lehet, hogy nemsokára kiszorulnak a You Tube-ról a tévéműsorok, a pornó-előzetesek és a kandikamerás jelenetek. Hamarosan mindent elárasztanak a politikusok kampányfilmjei.

A politikusokat (vagyis a kampányszakértőket) korábban is vonzotta az internet, de kevés politikusnak van ideje kampányidőszakban blogolni, és még kevesebb az olyan politikus, aki képes fontos dolgokról, olvasható stílusban írni.

Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a videóblogolás, és a YouTube-ra felrakott üzenetek a politikusok igazi terepe. Ha rendszeresen tartalmas, olvasható szövegeket írni nem is tudnak, de szerepelni, pózolni, beszélni a legtöbb politikusnak nem okoz gondot.

Az év elején John Edwards „igazi” sajtóbejelentését megelőzve a  YouTube-on tette közzé, hogy indul az elnökjelöltségért:

Természetesen nem maradt le Hillary Clinton és Barack Obama sem. (Nem sorolom tovább, a You Tube-on bármelyik induló nevére rákeresve pillanatok alatt elérhetők a videók.) A YouTube-on közzétett (és a saját honlapra is belinkelt videók) tehát pillanatok alatt a kampányok kötelező elemévé váltak.

A kampányvideó nagyon friss műfaj, kevés az igazán megbízható szakértő. Érthető tehát, hogy Jeff Jarvis  is bevetette magát. PrezVid címen indított új blogján a YouTube-kampányról tudósít. Egy kis háttér, egy kis elemzés, interjú a készítőkkel… Mivel Jarvis állandóan ingázik Amerika és Európa között, akad itt „európai kitekintés” is.

Kérdés persze, hogy meddig tart az újdonság varázsa, mikortól fogják az internetezők automatikusan kikerülni a kampányvideókat?

Adalék:

2006. 10 legjobb politikai videója  (Bivings Report)

Kötelezhető-e arra az újságíró hogy publikáljon egy sajtóbelépővel meglátogatott eseményről? Kegyet gyakorol a rendezvény szervezője azzal, hogy beengedi az újságírókat?

A kérdések egyáltalán nem elméletiek. A. blogjában olvastam, hogy csak úgy kapott volna belépőt B. rendezvényére, ha garantálja, hogy arról megfelelő terjedelmű cikk jelenik meg. A. nem garantálta. Már csak azért sem garantálhatta, mivel ő fotós, akinek anyagát vagy beszerkesztik a lapba, vagy nem, nem övé a döntés joga. Nem kapott belépőt.

Úgy adódott, hogy néhány nappal a blogbejegyzés olvasása után alkalmam volt B-vel beszélgetni.  Megemlítettem, hogy szerintem saját magával szúrt ki azzal, hogy nem engedte be az újságírókat.  Azzal védekezett, hogy a rendezvény költségvetése nem engedi meg a „csak érdeklődő” újságírók beengedését, a „publikációs kényszer” nálunk normális gyakorlat.

Érdekes, hogy miközben egyesek ajándékokkal próbálják „megszelídíteni” az újságírók és meg vannak döbbenve, ha nem tudják azokat kézből etetni, mások úgy gondolják, hogy a rendezvényeik iránt érdeklődő újságírók többsége potyaleső, aki kizárólag egy papírtányérnyi franciasaláta és egy ingyen kávé miatt akar behatolni a konferenciára / előadásra / gyűlésre.

Közben a világ egyik (másik) felén egyre gyakrabban fordul elő, hogy kiemelt eseményekre az újságírók mellett befolyásos, a témában jártas bloggereket is meghívnak. Az eddig szerzett tapasztalatok szerint nem zabálják el a Fontos Emberek elől a sonkás tormatekercseket.

A hétvégén jöttem rá, hogy a szerkesztőségek "belső életébe" bepillantást engedő (kukkolós) videókat bemutató bejegyzésekből kimaradt a legnagyobb, legismertebb, a PublicEye 

Különleges képződmény, ami azzal a céllal jött létre hogy átláthatóvá tegye a CBS News és a CBSNews.com működését.  Innen, a keletközép végekről nézve elég hihetetlen egy ilyen vállalkozás, hiszen errefelé inkább az átláthatatlanná tételen szokás ügyködni. (Erről persze eszembe jutott Majtényi László tündöklése és bukása a valamikori  a Magyar Hírlapnál.)

A Public Eye nagyon ügyes valami (mondjuk blogféleség, de becsszó, nem akarom újra kezdeni a vitát a blogk mibenlétéről), aminek persze nem az a célja, hogy leleplezze a CBS News manipulációit, hanem hogy erősítse a „cég” hitelességét, illetve kielégítse a kulisszák mögötti történések iránt érdeklődők igényeit. Szerintem mindkét célt sikerül is elérniük.

Találni itt „élő” felvételt az esti híradó vezérlőjéből, de megnézheted az egyik reggeli napindító értekezletet is.   Komoly vezető szakemberek a filmekből is ismert kék ingben (nyakkendősen, de zakó nélkül – magunk között vagyunk ugye), gondterhelt arccal, de minig magabiztosan végzik a dolgukat. (Biztos az én hibám, de nekem a régi híradók „spontán” termelési tudósításai jutnak az eszembe.)

A kivitel persze irgylére méltó módon profi, de mégsem tudja elfeledtetni, hogy erősen hiányos ez a nagy „transparency”.
Minden munkahelynek, így egy szerkesztőségnek is vannak olyan belső információi, amik nem szolgáltathatók ki a külvilágnak. Az újságírók rengeteg olyan „off record” információval dolgoznak, amik fontosak, megbeszélendők egy belső értekezleten, de közvetlenül nem kerülhetnek be a hírekbe. A „kukkoló” érdeklődők nem lehetnek tanúi az ilyen információk mérlegelésének, nem tanulmányozhatják a szerkesztőség működésének belső folyamatait. Akkor meg mi szükség a teljes átláthatóság imitálására? Az ilyen, gondosan megrendezett kitárulkozás sokkal őszintétlenebb tud lenni, mint a csendes zárkózottság.

Csaknem 400 órán át evett minket a fene, hogy mi is lesz végül a Gyurcsánynak.com weboldalon.
Persze, ahogy ez várható volt, legelső tippjeim nem jöttek be.

Most kiderült minden. Az oldal célja az, hogy itt a Nép üzenhessen a Miniszterelnöknek. Feltételezve, hogy Gyurcsány Ferenc nem fog állandóan itt lógni, a készítők gáláns módon felajánlják, hogy az emelt díjas (SMS) szavazással kinyilvánított népakaratot maguk küldik le Gy.F.-nek. (Azt, hogy a címzett el is olvassa azokat, sajnos még külön díjazás ellenében sem tudják garantálni.)

A Gyurcsánynak.com tehát a web2.0-ás gondolkodás sajátos, magyar megnyilvánulása.
1. A beszólási hajlamra épít (de azért moderál)
2. Megtartja a jól bevált hagyományokat (üzenőfal)
3. Van benne egy kis  social networking elem is(szavazás)
4. A bizonytalan web 2.0.-ás üzleti modell helyett a nálunk oly népszerű emelt díjas kopasztást vállalja.

Nem ez lesz az évtized üzlete, de figyelemfelkeltésnek nem rossz.

Maga az Ismeretlen Olvasó küldött imént egy linket. Ez a link ( www.gyurcsanynak.com )
és ez látható ott:

(persze valamivel nagyobban + működik a visszaszámlálás)

Szélsőjobbos akció? Nem hiszem,  ők nem cifrázzák ennyire és egyébként is megvannak a jól bejáratott (és a maintream médiában naponta, ingyen reklámozott) információs csatornáik.

Bármilyen kommersz termék? Lehet, bár nem valószínű. (Igaz, "a 385 nap 32 óra...múlva lehúzom a bugyimat" trükk - néhány éve óriásplakáton sütötték el - a weben nem működne. Itt bugyitlan emberből óriási a választék.)

A volt magyarhírlaposok korábban már beígért portálja?

Lehet tippelni. (Becsszó, nem vagyok beavatva, nem ismerem sem a reklám készítőit, sem a reklámozott valamit.)

Már többször írtam róla: A weben nem élnek meg a blikkfangos címek. Az online szerkesztők már korábban felismerték, hogy az interneten az olvasók konkrét információkat keresnek, nincs türelmük az intuitív, kreatív, csavaros címek megfejtéséhez. Máris kattintanak tovább. Most a keresőoptimalizálással foglalkozó szakemberek is felfedezték a spanyolviaszt: A buta Google mindent szó szerint vesz, nem érti meg a dupla- és  tripla csavarokat.

A Newspaper headlines lost in Web translation c. cikkben találsz egy sor vicces példát. Persze, ha kicsit körülnézel, akad emészthetetlen hazai  cím is bőven – itt a Médiablogon is. Néha sajnálom a Google-oltáron feláldozni a címeimet.

Nem az SZDSZ elnöki pozíciójáért folytatott Fodor - Kóka prbajról van szó, nem is az MSZP-ben folyó elnöki kampányról (bár ott az önmaga ellen versenyző Gyurcsány Ferenc épp mostanában indít videóblogot), csak az amerikai elnök-aspiránosok egyre fokozódó internetes tevékenységét elemzi a Bivings Report. Rövid, tanulságos és igen szórakoztató elemzés.

Az Indexet elfogta a kíváncsiság. Nem akar csak úgy, a vakvilágba híreket szolgáltatni, inkább szeretné megismerni hírfogyasztási szokásainkat.

Most közzétettek egy online „kérdőívet”, hogy valljunk hírfogyasztási szokásainkról.
Én kitöltöttem, erre biztatnám a Médiablog olvasóit is.

(A kérdőív szakszerűségét megítélni nem tudom, de gyanítom, hogy a válaszadási hajlandóságot mindenképpen növelné, ha az ilyenkor szokásos módon ezt-azt kisorsolnak a válaszadók között.)

Várom az eredményeket. Talán okosabbak leszünk tőlük.

Úgy hírlik, egyes brit lapok erősen rákattantak a keresőmarketingre. Bár az USA-ban már korábban is voltak ilyen próbálkozások, a brit online lapok egyre erősebben versenyeznek egymással a húzósabb keresőszavakért.

Ha belegondolsz, melyek nálunk az elmúlt néhány nap kulcsszavai (pl. Schmidt Mária, gyógyszerkassza, Orbán Viktor, gáz, Algopyrin) és megnézed ezek teljesítését a Google-ban és – legyünk engedékenyek – a legismertebb hazai keresőkben, azonnal láthatod, hogy itthon szabad a pálya, ha ezekre a kulcsszavakra akarsz rástartolni, egyik vezető on-line tartalomszolgáltatóval sem kell versenyzned.

"Ha valami elromolhat, akkor az el is romlik." Murphy örökérvényű törvénye jól működik a közösségi hálózatok esetében is. Egy rendszerben, ahol a közösség tagjai ajánlhatnak cikkeket a címlapra sokkal kiegyenlítettebbé válik a kínálat mint ott, ahol csak egyetlen szerkesztő ízlése a meghatározó. Elvben. A gyakorlatban azonban a nagy forgalmú közösségi hálózatok címlapjára kerülni nem csak dicsőség, de komoly üzleti érték is. Ha a Digg címlapjára kerülsz, rengeteg találatot kap az oldalad. Ha pénzt fizetsz azért, hogy jobb helyezést kapj a keresőkben, miért is ne fizetnél a Digg-marketingért.

Tovább >>

Most hagyd abba! Ne rágd le az izgalomtól valamennyi körmödet! Eldőlt minden, kihirdették az idei verseny győzteseit.

Egyéb versenyek kapcsán már kifejtettem, hogy nem kell az ilyesmit túl komolyan venni. (Komoly versenynek ott a lóverseny, ha eltalálod a hármas befutót tiéd a pénz, a hírnév....)

Az Év Honlapja versennyel az a legnagyobb baj, hogy könnyen megtéveszti a tájékozatlanabb bámészkodókat. A címből úgy tűnhet, mintha ez az ország teljes, éves honlaptermését átfogó minősítés lenne, a Magyar Marketing Szövetség részvétele pedig tovább erősítheti ezt a tévhitet.

Szó sincs ilyesmiről. A verseny szervezője az Internet Marketing Klub. Az IMK szimpatikus szervezet, korábban több előadásukon  is jártam. (Mindig az volt az érzésem, hogy az IMK lényegében nem más, mint az  agilis Varga István elnök.)

Nyilván nem követelmény, hogy a verseny, illetve a szervezők honlapja mintaszerű legyen (ők nyilván nem is pályáznak), mégis érdemes egy pillantást vetni az Internet Marketing Klub, az Év Honlapja 2006, vagy akár az online marketinggel is foglalkozó Manta Marketing  (Varga István cége, a verseny egyik támogatója) honlapjára.

Érdekes a  zsűritagok névsora is. A jó szándék vitathatatlan, a maga területén csupa elismert szakember neve olvasható itt, de nem ártott volna valaki olyat is bevonni, aki tervezett is valaha honlapot. (Lehet persze, hogy a kiírók inkább arra törekedtek, hogy a zsűritagok kizárólag a felhasználók oldaláról vizsgálják a weboldalakat.)

A díjazottak listáját nézve nincsenek nagy meglepetések, felfedezések. Nyilván idén is azok mozdultak rá a versenyre, akik az előző években. A kisebbek, ismeretlenek meg inkább csak bosszúsan legyintenek. Talán jobban is járnak, ha inkább ellóversenyezik a 25.000 Ft nevezési díjat. Egy kis szerencsével többet nyerhetnek.

Bobály Mihály 12 év szakmai  tapasztalatát és Google Advertising Professional minősítését most megpróbálja aprópénzre aprósüteményre (és kávéra) váltani. Honlapján bejelentette, hogy (majdnem) ingyenes tanácsadásba kezd: Egy 30 perces konzultáció fejében csak azt kéri, hogy az ügyfél fizesse ki a tanácsadás közben elfogyasztott süteményt, kávét, vagy üdítőt.

„Miért csinálom?
Egyszerű. Szeretnék ügyfeleket találni. Ha valaki veszi a fáradtságot hogy eljöjjön, kérdezzen, belefektet egy kávé árát, érdeklődő, az nekem lehetséges megbízó. De nem baj ha nem az. Akkor is lehet kérdezni. Majd ügyfelem lesz jövőre. Vagy azután.
Ha csak egyszerűen sikerül egy pár kérdést megválaszolnom, egy picivel nyitottabb lesz egy újabb ember az internet felé, az ugyanúgy célt ért.
Mert beszélget majd másokkal, ajánl engem, és leet hogy egyszer majd ügyfél lesz.
De mi van ha nem? Háát, akkor is beszélgettünk egy jót, megismertem egy embert, nekem most ez is elég.”

Szimpatikus, detöbbszörösen veszélyes hozzáállás. Az ételért-italért munkát vállaló ember nem a nagyvonalú, tudását szimbolikus áron osztogató tanácsadót, inkább az alamizsnáért dolgozni kénytelen, kiszolgáltatott embert juttathatja a potenciális megbízók eszébe. Innen pedig nehéz átkerülni az egyenrangú partner, a komoly megbízást komoly honoráriumért vállaló szakértő szerepkörébe. És veszélyes a dolog azért is, mert ha sok lesz az érdeklődő, a sütiért dolgozó tanácsadó gyorsan elhízhat.

(Mielőtt jelentkezel a süteményes tanácsadásra, érdemes körülnézned a tanácsadó blogján is.

(A témát Doransky blogján találtam)

Az Index írja, hogy az RTL Klub levetette egy műsorának részletét a Videobomb videómegosztóról.
A hír szerintem nem annyira tragikus, mint amennyire az első pillanatban látszik. Mindenképpen arra utal, hogy a tévétársaság illetékesei használják az internetet, sőt, a videómegosztók sem ismeretlenek számukra. Az RTL KLub honlapja alapján  ezt nem feltételeztem volna.

Én ugyan nehezen értem meg azokat az embereket, akik azért törik magukat, hogy tévéműsorok részleteit az interneten terjesszék, de be kell látnom, hogy mások ezt máshogy gondolják. (Persze az is igaz, hogy sokkal gazdaságosabb néhány kiválasztott pillanatot megnézni, mint hosszú órákat a hervasztó műsorok előtt tölteni.)

Akárhogy is, az önkéntesek, akik a kereskedelmi tévék műsorainak részleteit terjesztik, vagyis azokat népszerűsítik köszönetet érdemelnének.  Olcsó és igen hatásos marketing ez, nem tiltani kéne, hanem jutalmazni. Egyébként a tévétársaságok tanulhatnának azoktól a pornószolgáltatóktól, akik már régen rájöttek, hogy a videómegosztók igazi marketing-paradicsomok. (A pornósok mindig is az online marketing úttörői voltak.)

Az persze csúnya dolog, hogy a népszerűségre vágyó „szerkesztők” gyakran „elfelejtik” megjelölni, a megosztókon közzétett videók forrását. Ejnye-bejnye. Azért ez sem akkora  tragédia, mint amekkorának egyesek feltüntetik. A hazai népesség túlnyomó többsége úgyis naprakészen tudja, melyik „médiasztár” éppen melyik kereskedelmi tévé csapatában játszik. (Hála neked, bulvársajtó.) Az tehát egyáltalán nem életszerű,  hogy embléma híján  bárki valamelyik hárombetűs amerikai tévétársaság műsorának nézné bármelyik lokális tévésztár produkcióját.

Szerencsések a Médiablog olvasói, mert nem halhatják, ahogy máris dúdolom „Bob Dinnyés” (a későbbi Daltulajdonos) az 1967-es Pol beat fesztiválon sikerre vitt dalának refrénjét.

Az idézett műalkotás persze egy más korszakban született („Még meg sem hozta a gólya /volt már protekciója”), bejegyzésem főszereplője, Amanda Congdon nem protekciónak, hanem tehetségének és a blogoszférának köszönheti karrierjét. A Rocketboom  "vlog hírcsatornán” valóban rakétasebbéggel  felbukkant Congdon igen gyorsan konfliktusba keveredett társával, majd gyorsan ki is szorult/szorították onnan. A történet nagy port vert fel – itthon is többen írtak róla. A 25 éves Congdom most az ABC News-hoz szerződött , ahol „heti blogot”(?) készít, illetve részt vesz az ABC News Now 24 órás digitálsi csatorna műsorainak készítésében.

Ezeket a dolgokat persze majd megírja mindenki, de Bob Dinnyés daláról  csak itt olvashatsz!

Frissítés: Vannak, akik állítják, hogy "a dolgok mindig párosával fordulnak elő." Én ugyan nem hiszek az effajta törvényszerűségekben, de röviddel ennek a bejegyzésnek a "postázása" után egy egész más anyagon dolgozva egy (videó) interjúba botlottam.
Aki kérdez: Amanda Congdon
Aki válaszol: Jeff Jarvis

Jarvisl lelkes olvasói sok újat nem tudnak itt meg, akik viszont nem ismerik a BuzzMachine-t kapnak egy intenzív Jarvis-sűrítményt.
Congdon viszont egyenesen rettenetes. Modoros, hadonászi, grimaszol, előre kitalált kérdéseket tesz fel, viszont nem képes rákérdezni fontos dolgokra, éretlen kamaszlány módjára vihorászik. Brrrr.

...Amerikában. Persze néhány közülük egyébként is  igen jó megy, de a mostani, „félidős” választások rendesen felpörgették a forgalmat.

A Bivings report (az ottani Political Capital:-) még májusban adta ki The Internet's Role in Political Campaigns (Az internet szerepe a politikai kampányokban) című tanulmányát. (Kíváncsi vagyok, hogy a hazai kampányvezérek közül hányan olvasták...)

•  A 38 oldalas anyagból többek között kiderül, hogy idén a képviselőjelöltek 95 százalékának van honlapja – 2002-ben ez az arány még csak 55 százalék volt. (Azért persze ezeknek a honlapoknak a többsége  is csak hagyományos tartalmon – hírek,  életrajz, kapcsolat stb. alapul, kevesebb, mint 10 százalékuk próbálkozik multimédiával, közösségépítésel)
  
• Hiába volt a 2004-es választások során nagy felhajtás a blogok és podcasting programok körül, a jelölteknek csak 5 százaléka próbálkozott podcastinggal, 23 százalékuknak van saját blogja.

Május óta azonban történ egy és más. A mezőny átalakulása (visszalépések) és néhány új blog indulása következtében a blogoló jelöltek aránya 41 százalékra nőtt! Jellemző, hogy míg a jelenleg is a képviselői székben ülők 31 százalékán, a kihívók 50 százalékán tört ki a blogolhatnék. A két politikai tábor közti arány 34% / 50 % - „természetesen” a Demokraták javára.

„A képviselőjelöltek blogjainak szaporodása láttán az első reakcióm az volt, hogy lám, a politikusok végre megértették, milyen  hatásos eszköz lehet a blog a választók közvetlen, a média-szűrőt megkerülő elérésében. Aztán amikor közelebbről megnéztem ezeket a blogokat láttam, hogy többségük a már jól ismert kampányanyagokat, sajtóközleményeket  nyomja.” - írja Erin Teeling. (Ismerős jelenségek? Talán nem a véletlen műve. )

(A Bivongs oldalán ott az összes képviselőjelölt-blog linkje lehet böngészni/

Néhány további link azoknak, akiknek még ez sem elég:

• Civil újságírók választási tudóstásai:
• A MediaShift élő választási blogja
• Newassignment.net - A civil tudósítások 9 módja (Tudom, eső után köpönyeg...,de akkor is nagyon tanulságos) 
• Voterstory.org – Itt lehet panaszkodni az esetleges szabálytalanságok miatt (Egy ilyen site itthon is biztos sikerre számíthatna.

... és ha még ennél is többet szeretnél tudni: 36.387 "election" (nem "erection" !) címkével ellátott bejegyzés a Technorati blogkeresőjétből.

Az EuroBlog 2007 felmérés szervezői kérik a PR- és kommunikációs iparban dolgozó áldozatokat, hogy segítsenek a blogok európai alkalmazása kürüli homály elolszlatásában.

A kérdőív kitöltése (szerintük) nem tart tovább 10 percnél. Állítólag tavaly kitöltöttem. Nem lehetett hosszabb, mert elfelejtettem. A zsibbasztó, fél órásnál is hosszabb, kezelhetetlen kérdőívekre viszont jól emlékszem.

A nytimes.com hosszabb cikkben számol be arról a kísérletről, amit mostanában indít a Google. Ennek lényege, hogy egyes  nyomtatott lapok szabad helyeire is licitálhatnak az AdWords rendszerben hirdetők. (A kísérleti szakaszban 100 kiválasztott hirdető és a néhány igen mutatós lapcsoport  - köztük a Tribune Company, a New York Times Company, a Washington Post Company  - vesz részt.

A Google csak nyerhet, mert a újabb hirdetési helyeket szerez, ráadásul az internetnél még mindig nagyobb presztízsű (és jobban fizető) „print” világban. A hirdetők (tipikusan kisebb cégek, online kereskedők) is nyerhetnek, hiszen olyan cégek hirdethetnek majd  vezető lapokban, amelyek ott eddig nem voltak jelen. Kétséges viszont, hogy jönnek ki a buliból a nyomtatott lapok. Rövid távon nyilván jól jön nekik a sok kis hirdetőtől beszedett pénz, ezért viszont cserébe éppen legfőbb riválisukat, a Google-t erősítik tovább, azt a vállalkozást, amelyikben eddig legtöbb bajuk okozóját látták. Szép kis dramaturgiai helyzet. (Már várom, hogy Hollywood rábukjon és megfilmesítse a vívódó lapvezér drámáját.)

 Adalék:

A Webisztán a témáról 
Jeff Jarvis (BuzzMachine) szerint a lapok 10-20 év késéssel ébredtek rá, hogy ki kell szolgálni a kisebb, helyi hirdetőket és erre az internetet kell használni. Most már kényszerpályán vannak, nem tehetnek mást, mint hogy aláírják halálos ítéletüket  a Google szerződését.

A  Viacom ügyvédei megkeresték a YouTube illetékeseit, hogy ugyan már, távolítsák el szervereikről  az ügyfelük tulajdonát képező műsorok, köztük a Colbert Report részleteit.

Mark Glaser erre nyílt levélben kéri Colbertet,  hogy ne hagyja műsorait levenni a YouTube-ról.  Emlékezteti, hogy a komikus sokat köszönhet az  „alternatív terjesztésnek”, nélküle soha nem érhetett volna el ilyen népszerűséget.

Colbert (vagy a mögötte álló ötletgyárosok) egyébként is jól érzik az internetet. Elég csak a Wikipedia elefántos címszavainak átírására létrehozott (sikeres) „Wikiality”  mozgalmat, vagy a minket is érintő, nálunk is sokat emlegetett hídelnevezési akciót említeni.

Egyébként pedig a YouTube videókkal szemben nem valódi alternatíva a Commedy Central zavaros, átláthatatlan, nehezen kezelhető hivatalos oldala.

Tulajdonképpen nem is értem, mi baja a a Viacomnak a YouTube-on terjedő Colbert-videókkal.
Akik arrafelé laknak, ahol fogható a műsor, nyilván tévén nézik. A többiek internetes terjezstés híján sehogy. A YouTube révén óriási reklámot kapott a műsor – ingyen. Vajon hányan kezdték nézni a műsort az interneten látott klipek hatására? Nagyon egyoldalú mindig csak a bevételkiesést emlegeti, az ingyenes promóció hozama nélkül.

Adalékok:

A Webisztán szerint eddig csak a nagyobb darabok kerültek le    a megosztóról, az aprólék maradt.

Hírbehozó a Wikiality-ról 

Olvasom, hogy szigorúan blogmentes konferenciát szervezett a Nielsen, pontosabban a Nielsen BuzzMetrics, vagyis egy a közösségi tartalom mérésével foglalkozó cég.

 Greg Verdino, a rendezvény egyik meghívott résztvevője egy rövid bejegyzésben csak udvariasan megkérdezte, hogy is van ez?

Másnap megdöbbenve tapasztalta, hogy Jeff Jarvistól Steve Rubelig számos „A-listás” blogger hivatkozott bejegyzésére, óriásit ugrott előre a Technorati-rangsorban, a témát felkapta a blogoszféra.

Verdino kérdésére természetesen önálló posztban válaszolt a BuzzMetrics vezetője és marketingigazgatója is (igen, mindkettőjüknek van saját blogja). Szépen elmagyarázták, mi a különbség a nyilvános konferencia és a zárt ügyfélrendezvény között.

Semmi anyázás, egyik oldalról sem, mégis véresen komollyá vált ez ügy.  Nem tudom, hányan olvassák a cégvezérek blogját, azt viszont igen, hogy a témával foglalkozó bloggereket nagyon sokan. Valószínűnek tartom, hogy a Nielsen BuzzMetricset így nagyobb kár érte, mint néhány „fizetős” információ esetleges kiszivárgásával.

A NY Times.com „A New Campaign Tactic: Manipulating Google Data” (Új kampánytaktika: A Google-találatok manipulálása) című, ma megjelent  cikke arról szól, hogy végre a politika is felfedezte az elegánsan csak keresőoptimaliozálásnak becézett manipulációs technikát. A cél az, hogy a politikai ellenfelek nevére való kereséskor az őket blamáló cikkek jelenjenek meg az első találati helyeken.

A dolog persze nem új. Az üzleti élet már megint megelőzte a politikát. Az emberek pedig nem hülyék. A politikusokat követve a keresők is gyorsan elvesztik majd hitelességüket.

Frissírés: A témával már korábban foglalkozott az MSNBC, de a szálak a MyDD bloghoz, illetve a Daily Kos-hoz  vezetnek.

G.Németh „coolbrands” György Tihanyban arra biztatott hogy „kúl szemüvegen át nézve” mondjak véleményt a céges honlapokról.

Én magam sem vagyok cool (inkább oldschcool), szemüveget pedig azért hordok, mert romlik a szemem. Terveztem viszont, hogy mondok néhány keresetlen szót a kúlhoz való viszonyomról, de időérzékemet elveszítve így is elvettem az időt Novák Péter és hármunk vitája elől. (Ezúton is bocs!)

Véleményem szerint a CoolBrands elginkább egy újabb címke a terméken, „marketing bullshit”, mélymosóhatás. Nézzük például az egyik brit győztest, a Bang & Olufsen céget. Gyönyörű és meglehetősen drága otthoni audi-videó cuccokat gyártanak. Olyasmit, amiből cool vendégeid azonnal látni fogják, hogy te is cool vagy. A hangkultúrában járatosak viszont inkább azt mondják majd, hogy hülye. Egy B&O cucc árából ugyanis sokkal jobb hangú - viszont kevésbé látványos holmit lehetne venni.

Régen elmúlt már az az idő, céges honlap önmagától, vagyis megjelenésétől, tartalmától függetlenül kúl volt. Akadnak kúl honlapok, ezeket látva csettintesz egyet a nyelveddel, nézegeted pár percig, hogy aztán soha ne térjél ide vissza. A kúlságra való rácsodálkozás ugyanis egyszeri, megismételhetetlen.

Számomra inkább azok a honlapok az érdekesek, fontosak, meggyőzőek amik a használhatóság (usability) és a kreativitás sajátos, elméletekkel nehezen meghatározható együttélésével készülnek. (David Siegel és Jakob Nielsen találkozása a végtelenben.)

A kúlság pillanatnyi, múlandó.

Pontosítok: Van valami, ami 56 (számomra 33) éve cool és mindörökre az is marad:

Brandépítés és közvetlen terméképítés online. A téma első fele ugyan érdekelt, azonban részben az önfényezős beszélgetéstől tartva, részbe pedig az ezt követő saját „jelenésemre” való ráhangolódási kísérlet miatt nem mentem be. Aztán egy kiszűrődő hang mégis behúzott. Valaki olyan szenvedéllyel, elkötelezettséggel beszélt a vállalati online kommunikáció lehetőségeiről és nehézségeiről, ami teljesen elütött a szakmai konferenciák általános, „biztonsági” hangütésétől. Nagy Bálint nem a Magyar Telekom második emberének korábban megismert tónusában, hanem a szakmai társaságban vitatkozó, érvelő szakember hangján szólalt meg. Sajnos közben már melegítenünk kellett a következő fórumra, nem hallhattam az egész vitát. Csak remélni tudom, hogy valamelyik blogger (vagy újságíró) megfelelően összefoglalja, mit is mondott Nagy Bálint. 

Eszemben sincs hogy már megint ba piszkáljam a reklámosokat, de már megint úgy reklámozzák saját magukat, hogy azt nem lehet szó nélkül megállni.

„Az Úr megteremté a Fogyasztókat, majdan, hogy a Fogyasztók ne legyenek oly egyedül, megteremté hozzájuk a Reklámokat. S az Úr látá, hogy ez jó...”

Már a Reklámhét rádióreklámja is meghökkentően gusztustalan. (Leírva is kétségbeejtően primitív az egész, de a megvalósítással sikerül még tovább rontani rajta.)  Én magam ugyan nem vagyok hívő, mégis úgy gondolom, hogy a Bibliát békén kellene hagyni, a teremtésmítoszt nem kéne kutyatáp, vasárnapi reggeli lap, vagy akár reklámrendezvény céljaira kölcsön venni.

A rádiós spothoz méltón dilettáns a rendezvény webhelye is. A szervezők nagy szerencséjére néhány hónapja felfüggesztettem a Kreativ.hu-n vezetett Honlapozó rovatom működését, ezért most csak a legmellbeverőbb hibákat említem meg:

• Kéretlenül is a nyakamba öntik az említett, borzasztó rádiós reklámot
• A lényeg egy kis görgethető ablakban olvasható, miközben az oldal nagyobbik részén nincs semmi (csak a "körítés)
• A Reklámhét programja helyett egy érdektelen köszöntővel indítanak
• Fantáziátlan és túlbonyolított a programkereső
• Az egész nagyon CSÚNYA

Most már csak azt kellene tudni, hogy valóban itt tart a hazai reklámszakma, vagy egyszerűen csak kiadták az egész melót az MRSZ büfésének?

Nem kellett sokáig várni, hogy a reklámipar „felfedezze” a civil tartalmakat.
A General Motors egyetemi diákoknak hirdetett versenyt, hogy új ötletekkel népszerűsítsék a Chevrolet márkát. A legjobb forgatókönyvekből készülő reklámokat  a Super Bowl  alatt (vagyis a legfelkapottabb reklámidőben) mutatják be.

„Véletlenül” ugyanekkor kerül majd a képernyőre a Frito Lay Doritos kampányának  új filmje, amit szintén amatőrök között szervezett versenyben készíttetnek el.

Először is, az amatőrök bevonása több okból is jó üzlet. Bár nem hiszem, hogy az amerikai „kreatív ipar” is a hazaihoz hasonló kiüresedéstől szenvedne, mindig jól jön egy kis vérfrissítés.

Másorszor: Egy ilyen akció komoly megtakarítást is jelent, hiszen egy profi reklámspot 2,5 millió dollárnál induló költségéhez képest elhanyagolható összegnek tűnik a győztes munkák készítőinek vendégül látása a Super Bowlon. (Az nyilván elképzelhetetlen, hogy valakit ne érdekeljen a foci-show.)

És végül itt a „másodlagos hatás”:  Az amatőr tartalom bevonása miatt  sokan írnak ezekről a kampányokról. Például én is.

Valakinek az az ötlete támadt, hogy az idei Reklámkonferencia kommunikációját a repülés (légi közlekedés) metaforájára építse fel. Az általános tudnivalókat járatinformációknak, a szekcióvezetőket kapitányoknak, a regisztrációs oldalt utazási ajánlatnak nevezték el...

Az ötlet többszörösen is szerencsétlen. A reklámszakmának számos lehetőség áll rendelkezésre, hogy kreativitását bizonyítsa, de a saját magának szervezett rendezvény  nem tartozik ezek közé. A konferencia iránt érdeklődőket a rejtvényfejtésnél minden bizonnyal jobban izgatja, mi is vár rájuk a rendezvényen. A szervezők azonban nem tudtak szabadulni túlhajtott ötletüktől: A konferencia első délutánját figyelve megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy még a 90 perces késés ellenére is a repülőkről jól ismert „fedélzeti szabályzattal” gyötörték a résztvevőket... (Talán ez a késés is a metafora része? Talán az az oka, hogy a reptereken újabban szokásos fokozott tortúrának is kitették a résztvevőket?)

Szerencsétlen a választott metafora is. A légi közlekedés évek óta súlyos válsággal küzd  Ez lenne a konferencia üzenete? Vagy esetleg a reklámipar  elmozdulása az olcsó, de „fapados” szolgáltatások felé?

(Persze vannak még szerencsétlenebb metaforák is. Hajdanvolt munkahelyem például a hajó, hajózás  - meglehetősen közhelyes – metaforáját választotta utolsó szakmai napja vezérfonalául. A meghívott vendégek talán nem is sejthették, hogy a folyamatos haladás érdekében  a teljes vezérkar kénytelen szivattyúzni a lékeken beömlő vizet. A történet folytatása, hogy azóta ezt az egyre zsugorodó hajót megvette egy  nagyobb és gyorsabb hajó – mentőcsónaknak.)

Lehetett volna más metaforát is választani. Például a hipermarketet, ahol a polcoka szekciók, a polcfeltöltők a szekcióvezetők és a pénztár a regisztráció. Vagy az étteremét, ahol az étlap a program, a pincérek, a borfiú és a kenyereslány a szekcióvezetők, vagy...

De minek?

A Reklámkonferencia egyik központi témája a kúl (cool), a kúlság. Szerintem a web egyik legkúlabb témája a SEO (keresőoptimalizáció). Nos, egy honlap, ahol járatokról, kapitányokról és légikísérőkről van szó, valószínűleg csak ebben a témakörben kap majd találatokat a keresőkben.

Úgy tűnik, a görcsös kúlság még a profiknak sem megy.

Megpróbálok visszatérni eredeti témámhoz…

A belga  Copiepresse, az ottani lapszerkesztők szövetsége beperelte a Google Newst a belga lapok tartalmának jogtalan használatáért és a bíróság el is marasztalta  őket. A Google vezetői kicsit csodálkoznak, valószínűleg fel sem tűnt nekik, hogy belga lapokat is szemléznek. Ők egyébként is meg vannak győződve róla, hogy betartják az érvényes (szerzői jogi) szabályokat, ha meg valaki szól, hogy nem akar fenn lenni az oldalukon, szó nélkül leveszik. (Eddig csak a francia AFP hírügynökség csapott emlékezetes balhét.)

Érdekes, hogy miközben rengeteg lap töri magát, hogy bekerüljön a Google News merítésébe, néhányan nem tudják elviselni, hogy a hírgyűjtő nem ingyen szállítja nekik a rengeteg olvasót, hanem keres is a bulin.

Egyes lapok harca a hírgyűjtők ellen jól mutatja, hogy képtelenek tudomásul venni a sajtópiac átalakulását. Az online olvasók egy része nem teljes lapokat akar böngészni, hanem csak az őket érdeklő friss híreket keresik. 

A belgák most keményen felléptek, kíváncsi vagyok hogy alakul majd az érintett online lapok forgalma!

Minden jel arra mutat, hogy a blogokra is érvényes „az ebül szerzett pénz ebül vész el” mondás.
(Legfeljebb kicsit módosítani kell: Az ebül szerzett olvasó ebül vész el.)

A hétvégén véletlenül (önhibámon kívül) belekeveredtem egy kissé bugyuta, de ártalmatlan vetélkedőbe. Először megörültem a dolognak. Nem azért, mert bekerültem a játékba (ennyire hiú azért nem vagyok), hanem mert az ajándékba kapott nyilvánosság újabb látogatókat hozhat a Médiablogra. (+ még ez a bejegyzés is a mellékhatások közé tartozik).

Valóban jött is néhány látogató, a Google Analytics szerint szám szerint eddig 19. Kérdés, hogy lesz-e valamelyikükből visszatérő olvasó?. Kétlem. Viszonylag kicsi az esély ugyanis arra, hogy az erősen bulvárosan hangzó Blogoszféra legjobb pasija címre rábukó olvasók tömegesen érdeklődnének a Médiablog lényegesen szárazabb témái iránt. (Tisztelet a kivételnek.)

Az elmúlt években néhány  nagy forgalmú weboldalon elhelyezett hivatkozás valóban komoly átmeneti forgalomnövekedést okozott a Médiablogon.  Egyértelműen bebizonyosodott azonban, hogy szoros korreláció van a hivatkozó forrás, a hivatkozó linkszöveg és a hivatkozott tartalom között. A trükkös kulcsszavakkal ugyan el tudom érni, hogy sokan átkattintsanak hozzám, de az ilyen módon megszerzett látogatók többsége pillanatok alatt elillan.

Nagy-Britanniában, 1000 ember megkérdezésével készült nemrég az a felmérés, aminek eredménye szerint a megkérdezettek

> 66 százaléka tartja a tévét a leghitelesebb hírforrásnak
> 63 százaléka a lapokat tartja annak
>55 százaléka a rádiót tette az első helyre.
Szegény mostoha portálok csak 36 százaléknyi szavazatot kaptak, a blogok 24 százalékot.

Persze, könnyű ott hitelesnek tartani a tévét, ahol a BBC a vezető csatorna.
A Széles Néptömegek idehaza a kertévék bulvár-hírműsorait nézik, de egy minimális IQ hányados felett nyilván nem tartják azokat „hiteles információforrásnak”

 Ami a lapokat illeti, nálunk a „kinek a pap, kinek a papné” szabály érvényesül:  Senki sem ismeri el hitelesnek a „másik oldal” lapját. A vezető portálokat sokan nézik, nekik szinte  csak a hazai internetezők lassan növekvő száma jelöli ki a szigorú növekedési határt. Kíváncsi lennék, milyen eredményekkel járna számukra egy ilyen hitelesség-vizsgálat. Úgy tippelem, hogy nálunk a blogoszféra hitelessége az énblogok túlsúlya és megfelelő ismertség hiánya miatt ilyen összehasonlító vizsgálatban még nem lenne mérhető. (Az énblogok hitelessége persze mindig 100 százalék, hiszen ki tudósíthat pontosabban saját belső világomról, mint én magam?)

(via BBC)

A Magyar Turizmus Rt. felfedezte a vírusmarketinget.  A Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda vezetője a Színes Bulvár Lapnak   nyilatkozva elismeri, hogy eddig nem sikerült elérniük a fiatalokat, de majd most... A hosszú nevű szervezet ügyes kis animációs klipet készíttetett, amit a jópofaságokat kedvelő fiatalok önként, ingyenesen terjesztenek majd. (Nyilván az is a takarékosságot szolgálta az is, hogy a filmecske egy ingyenes szolgáltató oldalára került fel.)

A nyilatkozó Dani Barbara irodavezető szerint a film  „kellemes emlékeket, várható élményeket idézhet, amelyek a balatoni nyaralás velejárói”.  A rövidke történetben a házasságát eltitkoló pasas sikerrel a balaton csónak padlójára dönt egy szőke bombázót, majd angolosan távozik. Hol is itt az üzenet?

A KFT együttes ősrégi (de még mindig élvezhető) száma – erre készült a klip –  nem a balatoni kalandok mellett agitáló csasztuska. Aki annak hitte, annak ugyanúgy idegen ez a zene, mint a "Balaton-nosztalgia".  Maga a filmecske ügyes, nyilván terjed is, de nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ennek hatására döntene úgy, hogy a Balaton mellé megy nyaralni. (Nem is boncolom tovább, a klipről élvezetes elemzés olvasható az mfor.hu-n.

Eddig csak egy közpénzből elkészített játékszerről szól a történet, innen jön az Országblamázs.
Elképzelni sem tudom hogyan, de a témát kiszagolta a világsajtó is. (Ennyire súlyos hírhiányban szenvednek?) Én először a Reuters   hírei között fedeztem fel, de aztán a Hetek tudósítása nyomán megtaláltam a Washongtonpost.com-on is  , illetve a Google News segtségével számos további  oldalon is. (Többségük a Reuters szövegét vette át.) 

Viccesek ezek az angol nyelvű tudósítások, ugyanis a klip a KFT-szöveget illusztrálja, anélkül értelmezhetetlen. Tetszik, ahogy az udvarias „külföldiek” nem röhögnek körbe minket, csak tapintatosan értetlenednek. Nekünk  meg  még inkább leég a pofánkról a bőr.

Megnyugvással tölt el, hogy gyakran a vérprofiknak sincs fogalma róla, merre is az előre.
Az elmúlt hét Nagy Híre volt, hogy szakított egymással a Yahoo! és a Gawker.

Nem sokáig tartott a szerelem, hiszen csak 2005. novemberében jelentették be, hogy a Yahoo-ból is elérhetők lesznek a Gawker-blogok bejegyzései.

A válást bejelentő bejegyzésében Nick Denton (a Gawker tulajdonosa) arról ír, hogy a Yahoo nem sok forgalmat hozott neki, valószínűleg az a kevés látogató sem ragadt meg nála. A Yahoo tömegmédia, a blogokat inkább a keresőkből, más blogok linkjeiből, a Diggből és persze szájpropaganda alapján találják meg az érdeklődők.

Azért kíváncsi lennék arra, mekkora is volt ez a „jelentéktelen forgalom” és mit fizetett érte Denton...

A tanulságok itthon is érdekesek lehetnek, hiszen várható, hogy a tömegmédia [origo]-n hamarosan felbukkannak a blogteres blogok. Ott sem fog működni a forgalomnövelés?

Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a egy origos link ugyan átmenetileg alaposan megdobhatja a forgalmat, de nem vezet automatikusan a rendszeres látogatók számának növekedéséhez. (Az Indexre nem hivatkozom, mert bár a szerkesztőségből többen is rendszeresen is olvassák a bejegyzéseimet, 2 év alatt egyszer sem fordult elő, hogy bármelyikre is hivatkoztak volna.)

A tanulság számomra az, hogy a tömegmédia -  blog kapcsolatra (illeszkedésre)  még nem léteznek jól bevált szabályok, leginkább a próba-szerencse módszer alkalmazható.

Egyesek szerint a mainstream média és a blogoszféra között az az egyik legnagyobb különbség, hogy csak az előbbi képes erős márkákat (brendeket) kitermelni.

Nemrég Robert Scoble  bejelentette, hogy otthagyja eddig kenyéradóját, a Microsoftot, hogy alelnökként (Amerikában a kis cégeknél mindenki legalább alelnök) csatlakozzon a most induló Podtech.net céghez.

Eddig Scoble blogja  volt az állandó példa, amire hivatkozni lehetett akkor, ha a vállalati blogolás kényes egyensúlya került szóba. Scoble fizetett céges bloggerként is óriási tekintélyre tudott szert tenni. Másképpen fogalmazva: Scoble szakmai hitelessége sokat segített a Microsoftnak.

Scoble távozásának híre majdnem akkora visszhangot váltott ki, mint Bill Gates bejelentése közelgő visszavonulásáról. (via Nicholas Carr )

(Az persze más kérdés, hogy 1000 véletlenül kiválasztott ember közül hánynak ismerő a Microsoft, Gates, vagy Scoble neve…)

Kettészakadni látszik a (nemzetközi) blogoszféra. Az egyik (szerintem kisebbik) fele lelkesedik az előre megfontolt pénzszerzési céllal elkövetett blogolásért, a másik fele szerint viszont éppen az első csoport lelkesedésének tárgya okozza a blogok halálát.

Ha még nem találtad volna ki, a  napokban indult PayPerPost.com szolgáltatásról van szó.
A vállalkozás lényege, hogy a szolgáltató összegyűjti az igényeket, azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amiket blogok révén akarnak ismertté tenni, a rendszerbe bejelentkező bloggerek meg pénzt kapnak, ha  írnak ezekről.

Még tovább rontja a képet, hogy a PayPerPost a bloggerekre bízza, hogy azok egyértelműen felhívják a figyelmet („disclaimer”)  a bérblogolás ténéyre, vagy diszkréten hallgatnak motivációikról.

Mostantól mindenki gyanús, aki él.

Érdekes, hogy a PayPerPost büszkén hivatkozik egy  a BusinessWeekben megjelent cikkre, pedig annak már a címe is sokatmondó: A blogoszféra megmérgezése

Legalább ennyire beszédes a News.com cikkének címe: Hogyan öljük meg a blogkat?

És még egy utolsó cím: A PayPostCom lelked eladására tesz ajánlatot (Techcruch)

Eleinte úgy tűnt, hogy ez lesz az első blog, aminek sikerül túljutnia a hazai blogoszféra határain. Később azt gondoltam , hogy majd Gyurcsány Ferenc blogja legitimálja a többi hazai blogot, ismertsége segíti a többi blog elismerését is.

Tévedtem. Gyurcsány bloggerként is egyszemélyes műsort ad elő. A „Gyurcsány blogja” összetétel önálló jelentést kapott, a miniszterelnök egyik kommunikációs csatornájává vált, ma már  ugyanúgy a az újságírók kötelező eledele, mint a hétfői napirend előtti felszólalás, vagy a kedd reggeli rádióinterjú.

Gyurcsány nem csinált divatot, sem  vezető politikusok, sem ismert üzletemberek nem követik a példáját. A magányos blog, ami nevén kívül semmilyen módon nem kapcsolódik a blogoszférához a rengeteg hozzászólás ellenére is monológ maradt.

Régebben szívesen használtam a Hírkeresőt, mikor blogokkal foglalkozó hazai cikkekre vadásztam. Ma a „blog” keresőszót beírva a találatok 90 százaléka Gyurcsány blogjából való idézet, vagy arra való hivatkozás.

Érdekes, ügyes, hasznos a miniszterelnöki blog. Korábbi véleményemmel ellentétben mostanában olyan érzésem van, hogy ez a blog nem segíti, hanem éppen gátolja a hazai blogoszféra kibontakozását. Médiabeli dominanciájával elszívja a levegőt a többi blog elől, sok emberben azt a tévképzetet alakítja ki, hogy ez a stílus, kommunikációs mód maga A BLOG.

A  News.com írja, hogy a 2008-as elnökválasztási kampányra készülő Hillary Clinton stábja blogtanácsadót szerződtetett. Peter Daou feladata lesz, hogy a blogoszférában terjessze a H.C. üzeneteit. Nem lesz könnyű feladata, mert az ex-elnökné nem tartozik a blogoszféra kedvencei közé.

Daou igen ismert és elismert politikai blogger, aki a „kampányblogolásban" is komoly tapasztalattal rendelkezik: 2004-ben ő irányította John Kerry azóta is sokat emlegetett (vagyis másodlagos hatásában is eredményes) intertnetes kampányát.

Az új megbízásról Daou törzsközönsége természetesen nem a News.com-ról értesült, azt korábban – blogbejegyzés formájában -  megírta már a  Salon.com-on megjelenő DauReportban   Itt Daou kifejti, hogy szerinte egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a kampánytanácsadói munka a független politikai blogolással.

Nekem persze azonnal azok a hazai játékosok jutottak az eszembe, akik ügyesen váltogatják az aktív politizálást az „független elemzői” pozícióval. Itthon mintha nehezebben fogadnánk ezt el….

Adalék:

Peter Daou „mellesleg” még itt is nyomja:

http://www.undispatch.com/ (Az ENSZ blogja)
http://newsunfiltered.com/  (hírügynökségi linkblog)

Az Online Publisher Association (OPA) egy frissen facsart tanulmánya szerint a web ma már „egyértelműen és cáfolhatatlanul” tömegmédiának számít. Érdekes, hogy miközben a vizsgálat szerint a felhasználók napi „médiaidejének”  20-25 százalékát az internet tölti ki, a hirdetési bevételeknek még mindig csak 8 százaléka származik a webről.

Érdekes következményekkel járhat az egyre terjedő „párhuzamos médiahasználat”, vagyis az hogy sokan tévéznek/rádióznak és interneteznek egyszerre. (Szerintem ez leginkább arra alkalmas, hogy az ember teljesen kitikkassza magát, egyesek azonban esküsznek erre a „multitasking” üzemmódra.) Józan ésszel azt hihetnéd, hogy aki internetezés közben a háttérben zörgeti a tévét, az immúnis a reklámokra, az OPA tanulmánya szerint azonban éppen ellenkező a helyzet: Az internet könnyen válik a tévéreklámok meghosszabbításává.

Néhány éve azt olvastam, hogy a jövő az interaktív tévéé, ahol ha megtetszik a szappanopera főhősének a ruhája, a távvezérlővel megcélozva, egyetlen kattintással meg is rendelheted azt. A „párhuzamos médiahasználat” nem ennyire elegáns, viszont majdnem ugyanígy működik.

Tegnap a háztáji ajándékgazdaságban arról írtam, hogy még a reklámszakmában járatos emberek közül is sokakat megtéveszt a mennyiségi szemlélet: "Csak a nagy forgalmú honlapok a nyerők, mert ott lehet jól (banner)hirdetéseket eladni."

Lehet, hogy a Nagyfőnök örül, ha a cége reklámja (lehetőleg flash) valamelyik vezető portál címlapján villog, de a kampánnyal foglalkozó marketinges látja csak (ha látja), milyen eredménnyel is jár ez a cécó. Gyakran megdöbbentően kevéssel.

Úgy tűnik, hogy egyre többen vannak, akiket a  gyengén teljesítő hagyományos reklámcsíkoknál sokkal jobban érdekelnek a kisebb forgalmú, de lényegesen célzottabb oldalakon elhelyezett, egyszerű, szöveges hirdetések.

A „hiperlokális”, közösségi honlapok a kevés felhasználó miatt nálunk még csak kevés helyen működőképesek, a szűkebb témára koncentráló weboldalak (köztük a tematikus blogok) viszont a nemzetközi tapasztalatok szerint gyönyörű átkattintási értékeket (CTR) hozhatnak. Persze macerás, foglalkozni kell vele. Könnyebb, jövedelmezőbb óriásplakát-helyet, vagy tévés reklámidőt árusítani.

Ha a Népszabadság pénteken két cikkben, akkor a Magyar Hírlap ma három oldalon.
(Link nincs, a MH a "késleltetett hírversenyben egy napos eltolással rakja ki a webre anyagait.)

Ugyan hirtelen a MH újságírói is nagy blogszakértők lettek, de a nagyobb hitelesség érdekében azért bevetik a nagyágyúkat: Pintér Robesz ITTK igazgatót (állandó nyilatkozó - és kerekasztal-táncoltató társamat:-), György Péter Univerzális Esztétát (aki tudtommal maga nem blogol, de azért viszont ért a politikai kommunikációhoz és Sükösd Miklós médiakutatót (aki szinténnem blogol, de ért a médiához.

Hát, megmondtam. Gy. F. nélkül talán még mindig ott lennénk a kis színesek között. (Persze ne áltassuk magunkat, ki nem sz*** le a blogokat...?)

Azt hiszem nehéz helyzetbe kerülnénk, ha el kellene dönteni, hogy a média vagy a pr-szakma társadalmi presztízse-e a rosszabb. Ráadásul nem sokkal jobb a "szakma" saját magáról kialakított képe sem. „A legtöbb péeresnek és újságírónak nem sok köze van az igazmondáshoz, egyszerűen csak az eredeti üzenetet továbbító, vagy azt torzító csatornák” - írja  Neville Hobson .

A blogbejegyzés ürügyéül szolgáló (szabadon elérhető) Ft-cikkeben a szerző John Lloyd egy anekdotát idéz. E szerint a Sunday Time szerkesztője egykoron így okította a fiatal riportert: „Miközben egy politikust interjúvolsz, mindig tedd fel magadban a kérdést: Miért is hazudik nekem ez a pofa?”

A történet régi, ma már szoros szimbiózis alakult ki a sajtó és a politikusok/üzleti főszereplők között. Az újságíró tudja, hogy az interjúalany hazudik, a megkérdezett pedig tudja, hogy az újságíró úgyis eltorzítja majd a mondanivalóját. Az olvasó / néző meg nem hisz a sajtónak és a médiában megjelenő politikusoknak / üzletembereknek...

„Minden intézmény szereti fényezni önmagát. Egyesek hihetetlen energiát fektetnek ebbe, és komoly sikereket érnek el. Talán a katolikus egyház a legjobb ebben, a kormányok is igyekeznek, de nem mindig sikeresek, talán mert nagyobb versennyel kell szembenézniük, mint az egyháznak.” - írja Lloyd.

Egyesek erre azt javasolják, hagyjuk ki a kompromittálódott sajtó-pr párost, a hírforrások teremtsenek közvetlen kapcsolatot a „néppel”. Ismerős? Persze, Zacsek Gyula, a „lánckereskedelem” elleni küzdelem élharcosa, az emdéef piacok (nem, nem a pártról kapta a nevét, a zászlók csak véletlenül lengedeztek amott) atyja ezt már régen kitalálta. Igaz, aki az elmúlt években járt ilyen piacokon, láthatja, miféle „őstermelők” árulják ott a gagyit.

Na, persze, a közvetítők kikapcsolásáról megint Gyurcsány blogja jutott az eszembe. Nála működik. (Persze megmaradtak a blog üzeneteit felerősítő hagyományos szócsövek „kommunikáció csatornák”is.) És a többiek? Maradnak a már jól bevált módszereknél. Sok ismert cég és intézmény számára az egyetlen ismert pr-stratégia „megvenni az újságírókat kilóra”. A probléma nem új. Mostanában inkább az a baj, hogy egyre inkább hiányzik az a szakmai tudás, hozzáértés, stílus, ami elfedné ezt a brutális valóságot.

Igen, már mindenki tudja, hogy a T-Online („Magyar Telekom 100 százalékos...”) megvette a(z eddig) független Adnetwork hirdetési hálózatot.

Mi következik ebből? Mit ír a FigyelőNet, a Kreatív, a Médiainfo, a Menedzsment Fórum az Index, a Népszabadság...?  Semmit. Teljes egészében, vagy „szerkesztett változatban” közlik a T-Online sajtóközleményét. Nem linkelek tehát az egyes kiadványokra, itt az eredeti közlemény.

Az u.n. szaksajtóban tehát semmi háttér, magyarázat, értékelés. Kár. Én például kíváncsi lennék rá, mi lesz most, hogy  az egyik legnagyobb hazai online hirdetési felület birtokosa [Origo] és a kisebb szereplőknek a lapokat leosztó Adnetwok ugyanannak a cégnek a tulajdonába került. Persze, bízom benne, hogy Apuka igazságos lesz, nem kedvez majd Édes Gyermekének a Frissen Örökbefogadottal szemben. (Apuka majd nyilván befogja majd É. Gy. szemét, hogy az ne lásson bele F.Ö. lapjaiba...)

Persze lehet, hogy ezek csak az én dilettáns aggályaim. Ezért is lett volna jó, ha a szaksajtó elmagyarázza, hogy is áll a helyzet. A kopipésztelés helyett ez lenne ugyanis a dolguk.

Konrád, segíts!

(Mielőtt bárki részrehajlással vádolna meg közlöm, hogy főbérlőm azért maradt ki az ejnyejnyéből, mert egyáltalán nem foglalkozik a témával.)

Az eMaSa jó szokása szerint emberi fogyasztásra alkalmas formában foglalta össze  a MATESZ gyorsjelentését. (A MATESZ csak adatokat közöl, de összehasonlítgatnia nem szabad.)
 
Az első negyedéves adatokból kiderül, hogy mindhárom országos napilap nyert a választásokon. „A kampány legintenzívebb három hónapjában a Népszabadságból összesen körülbelül 2000, a Népszavából 1600, a Magyar Nemzetből pedig 800 példánnyal többet értékesítettek, mint 2005 utolsó negyedévében – holott az elmúlt években folyamatosan csökken a napilapok példányszáma.” – írja az eMaSa

Most akkor a jobboldali újságolvasók vagy alulteljesítettek, vagy már korábban is bőszen olvasták a Magyar Nemzetet, nem volt utánpótlás. Persze az is lehet, hogy a jobboldali olvasók sem bírták már elviselni a MN hangnemét, ezért inkább a „ballib” lapokat olvasták. (Az összeállítás nem foglalkozik a Magya Hírlappal. Lehet, hogy a korábban liberálisnak címkézett, de a Széles Művek alatt jobbra tartó lapot azért nem auditáltatják, mert a méréshatár alá került?)
 
A jobboldali beállítottságú olvasók az MN helyett láthatóan inkább a Heti Választ forgatták. A lap 2100 darabos növekedést könyvelhetett el. A hetilapok közül rajtuk kívül csak a 168 óra dicsekedhet 600 példányos növekedéssel, a többi auditált hetilap (HVG, Figyelő, Magyar Demokrata, Reform) olvasótábora ebben az időszakban is tovább csökkent.

Akárhogy is, a haza sajtón nagyot lendítene, ha legalább félévenként tartanánk választásokat!

Manapság az online marketinf sztárja a SEO (keresőoptimalizálás). Rafinált szakemberek és gyorstalpaló kiképzett kóklerek kínálják szolgáltatásaikat, amiknek segítségével javíthatod weboldalaid helyzetét a keresőkben (különösen a Google-ben).

A New York Times most arról ír, miképp hat a keresők kegyeinek keresése az űjságírásra.

A keresők megkerülhetetlenek. Sok internetes napi- és hetilap forgalmának harmada is a keresőktől származik. Érthető tehát, hogy az online lapoknál is árgus szemmel figyelik, mit „szeretnek” a keresők. Vagy mit nem „értenek”. Például a humort, az iróniát, a kulturális és tartalmi utalásokat. (Vagyis jórészt mindent, ami egy cikket érdekesebbé tesz a száraz tényközlésnél.)

A keresők kiemelt figyelmet szentelnek a fő- és közcímeknek. Sok online lapnál tehát gyorsan elfelejtették a  blikkfangos, összekacsintós címeket, helyettük a lehető legdirektebb, rövid elnevezéseket alkalmaznak. (Mindez persze azt is jelenti, hogy a korábbi, kiemelt szerkesztői döntések helyébe a forgalmi mutatók kerülnek.)

Keresőtudorok szerint a keresőrobotok a címeken kívül a cikkek  szövegének első pár száz szavában kutatnak még kulcsszavak után. Érdemes tehát a cikk elejében elhelyezni a legfontosabb kulcsszavakat. (Mindez persze legfeljebb csak az újságírók számára új. Az üzleti honlapok készítői mér évek óta ismerik és alkalmazzák ezeket a módszereket.)

A NY Times cikke felveti a kérdést, hogy vajon a SEO szempontjai „lejjebb” szivárognak-e majd. A "keresőkre fogalmazás" nem gyakorol-e még nagyobb hatást az újságírásra? Vagy az új újságíró nemzedéknek olyan természetese lesz a „keresőbarát” írás, mint most a „fordított piramis” szerkesztési el alkalmazása?

Főbérlőm újabb cikke, természetesen a kihagyhatatlan polblog témával.
(Figyekmeztetés: A "téma szakértőjeként" ebben a cikkben is felbukkanok. Aki allergiás rohamot kap ezektől a már sok helyütt leírt, elmondott véleményektől, az kerülje el messzire ezt az írást.)

Címkék: politika internet HVG

Hát igen, folytatódik a "politikai blogszakértők" média-ámokfutása, holnap reggel 7.30-kor Pinrtér Robesszal  a Mokka adásában próbájuik majd elmondani az ébredő magyaroknak, miért is olyan érdekesek mostanában a politikai blogok.

"Egyszerűen arról van szó, hogy ma rájuk kíváncsiak a nézők, tehát miért ne hívnák újra és újra őket. Az ő karizmatikus egyéniségük és Havas Henrik szarkasztikus újságírói stílusa együtt igazán nézett adást produkál. Nem véletlenül hagyunk rájuk a műsor struktúrájához képest hosszú időt, ők [akkor] sem válnak unalmassá. Jelenlétük természetesen rangot jelent mind a műsornak, mind a TV2-nek. "

Forrás: A politikai főszezonban is tarol a Mokka


(A fenti idézet ugyan nem rólunk szólt, de végül is szólhatott volna...)

Frissítés (03.28.): Havas Henrik "szarkasztikus újságírói stílusát" csak távolról csodálhattuk, velünk ugyanis Liptai Claudia beszélgetett. Még aludtál? Itt megnézheted (kb. a lejtászás kezdete után 10 peccel jövünk)

Könnyű préda, leállnék  már a hazai politikai bloggrund csócsálásával, de nem hagynak.
GyUrcSÁny FeRcsI után a „másik” Gyurcsány (vö.miniszterelnök) blogja  is felbukkant a Blogter címlapján.
Sehogy sem tudom eldönteni, hogy most Gyurcsány  napi 16.000 olvasót vonzó "amőbás  blogja" reklámozza a Blogtert, vagy a nagy (de potosan nem ismert) látogatottságú Blogter címlap propagálja-e Gyurcsány igazi blogját. (Én meg lassan annyit emlegetem a miniszterelnök nevét, hogy a Google-ból ömlenek hozzám az iránta érdeklődők...)

Az új blogon egyelőre csak egyetlen bejegyzés olvasható. Hozzászólni nem lehet. Sajátos szerepcsere: A „hivatalos” blogon zajlik az élet, az informális blogközösségben látható oldal merev, azokra a sajtótájékoztatókra emlékeztet, ahol előre kikötik, hogy nem szabad kérdezni.

További kampányhír, hogy a fatburner és kitűnő Kampányblogja felbukkant a Blogteren (is). Úgy tűnik, nem váltásról, csak párhuzamos megjelenésről van szó.
(Etikai ez-az persze felvethető, hiszem a Blogteren olyan bejegyzések is olvashatók, amik a pre-Blogter időkben, egyértelműen a Freeblog számára íródtak. Tudom, mindez elég kusza, nem szabályozott, de valahogy úgy érzem, hogy ha valaki ráun a vendégségre, nem illik távozáskor a kaját és a piát is magával vinnie)

Frissítés: Gyurcsány új blogjához ugyan nem lehet  közvetlenül kommentárokat fűzni, de ki akadályozza meg a bloggereket abban, hogy ezt közvetve tegyék meg? Máris találtam egy blogot, ahol komoly vita zajlik arról, mit is keres a politikai agitáció a szabad vélemények között.

Főbérlőm az Econimist Intelligence Unit egy friss felmérést ismertetve arról ír, hogy „az internetes marketing a jövőben nem az offline eszközök kiegészítőjeként jelenik majd meg, hanem egyre inkább központi jelentősségre tesz szert. Ma azonban még gyakori, hogy a vállalatvezetők nem látják világosan, hogyan mérhető a világhálós kampányok hatása és hatékonysága.”

Az idézet első felét értem, hiszen az elmúlt évek óta sok szó esik a marketingcsatornák integráűlásáról, összehangolásáról, egyre gyakrabban találkozni a webre kihegyezett kampányokkal. (Már nálunk sem szokatlan, ha egy rádiós kampány azzal végződik, hogy „a részleteket keresse fel weboldalunkon,  a vévévé....címen”. Más kérdés, hogy a vajon a felszólításra mennyien rohannak azonnal számítógépükhöz, hogy azonnal beírják a megadott címet.)

Az idézet második felét azonban nem értem. Az üzleti életben gyakran emlegetett mondás szerint a marketingre  fordított pénz 50 százaléka kárba vész – csak az a baj, hogy nem tudni, melyik 50 százalék az. Nos, az internetes marketing újdonsága, varázsa, meggyőző ereje (a lézerbomba-pontosságú célozhatóság mellett) éppen a mérhetőségben rejlik.
Akik nem tudják, hogyan mérhetők a világhálós kampányok, azoknak nem sok fogalmuk van az online marketingről. A területtel foglalkozó szakemberek felelőssége tehát, hogy „megtanítsák” megrendelőiknek, mit is akarjanak, kérjenek – mérjenek. (A jelenlegi állapotokat jól tükrözi, hogy miközben az online marketing egyre kifinomultabb eszköztárral rendelkezik, sok megrendelő továbbra is ragaszkodik a nagy, de vegyes közönség által látogatott portál nyitóoldalak tetején elhelyezett – meglehetősen gyengén muzsikáló – hagyományos  „bannerekhez”.)

A cikkben ugyan leginkább a  reklámokról esik szó,  az online marketing nem egyenlő az internetes hirdetésekkel. A legbanálisabb online marketingeszköz a céges honlap. Ha valaki sokat nézelődik a hazai vállalati / intézményi honlapok között, ha nem csak nézelődik, de itt-ott bele is olvas a szövegekbe, könnyen meggyőződhet róla, hogy ezen a területen még sokat lehet fejlődni. De ez már egy másik történet.  

Bakura blogján keresztül jutottam el Kitzinger Szonja "Blogon is folyik a kampány" c. cikkéhez. (Igen, nem tagadjuk le. hogy olvasgatjuk a Szomszéd újságját.) Kár, hogy ők is a "beetetéses trükkel próbálokoznak: A teljes cikk csak a nyomtatott hetilapban olvasható - most már csak azért sem fogom megvenni!

Vasárnap Sükösd Miklós a Kossuth rádió Gondolat-Jel című műsorában az OSA  Kampányarchívumáról beszélt (az interjú valahol 40' körül kezdődik).

A 2002-ben alapított, a kampányidőszakban aktív archívum az SMS, e-mail és újabban MMS kampányüzeneteket gyűjti, illetve az ezekből kirajzolódó trendeket elemzi.

Sükösd a műsorban hangsúlyozta, hogy az internet jelentősége a kampányban továbbra is csekély, hiszen a hazai internet a 15 százalékos internetes penetráció igen szerény a 95 százalékos mobiltelefonos lefedettség mellett.

A Sükösdnek persze nálam sokkal jobban kell tudnia, hogy itt lefedettségi számok közvetlen összehasonlítása nem elég. Igaz, említette, hogy leginkább az „elithez tartozók” interneteznek, de szerintem ennél fontosabb a véleményvezérek szerepe.  Mindenképpen érdekes volna tehát tudni, mekkora is az internet hatása a kampányban. (A két nagy rivális láthatóan  máshogy gondolkodik erről. Vajon mire alapozzák eltérő internetes kampánystratégiájukat?) A lefedettségi adatokon való nyamnyogást értelmetlenné teszi, amikor az országos sajtó - egyre gyakrabban -  felkap egy-egy internetről szedett hírt, információt. 

Nem annyira tartalma, inkább terjedésének módja miatt érdemes volna egyszer megvizsgálni, hogyan tett szert nemzetközi ismertségre Gyurcsány Ferenc táncos videója, vagy hogyan került a hírek élére  Pásztor Tibor „díszzsidózó” bejegyzése.)

Valóban nagyobb a hatása egy 160 karakteres SMS-nek, mint egy jól megírt, linkeket és hozzászólásokat is  tartalmazó blogbejegyzésnek? Nyilván más a szerepe egy „akcióra” mozgósító SMS-nek és egy elemző blogbejegyzésnek – kár is volna megpróbálni összehasonlítani a kettőt. Mindenesetre várom, hogy felbukkanjon egy olyan komoly  jelentkező, aki vállaja  a politikai blogoknak a Kampányarhívumhoz hasonlóan  tudományos gyűjtését  és elemzését.

Megjegyzés: Sajátos, hogy Sükösd Miklós és Dányi Endre "M-politika akcióban. SMS és e-mail a 2002-es magyarországi választási kampányban" című tanulmánya a Kampányarchívum tanulmányok rovatából  nem érhető el.
(Szerencsére gyorsan sikerült gyorsan megtalálni a CEU Media oldalán:-)

Címkék: politika kampány blog elemzés Sükösd

Miklósi Zoltán és Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársai a  „kampány előtti kampányköltségek” (2005. november- december) alakulását elemezték a Népszabadságban   megjelent cikkükben.
(Érdemes előkeresni a papíros kiadást, mert az online változatban - a hagyományokhoz hűen - nem szerepelnek a táblázatok.)

Csodák persze nincsenek, a pártok a  legtöbb pénzt ebben az időszakban (amikor a tévékben még nem nyomulhattak) továbbra is a napilapoknál költötték el (fájlalják is a hirdetési igazgatók, hogy csak négyévente van kampány.) A Fidesz 98,88 milliót, az MSZP 88, 56 milliót hagyott ott.

A cikk részletesen elemzi az ilyen-olyan médiatípusok közötti átrendeződéseket, de valódi nagy változást csak az internetes reklámköltések hoztak. Az MSZP reklámkiadásaiban  eddig ez a második legnagyobb tétel (37,61 millió), a Fidesz viszont csak 9 milliót költött online  reklámokra. (November-decemberről van szó, vagyis ebben az összefoglalóban még szerepel a legnagyobb portálokon futó Gyurcsány-Amőba kampány.)

Az MSZP az interneten keresztük nem annyira saját, mint inkább a jobboldal szavazótáborát próbálja elérni. Ennek persze ellentmond, hogy webes csodafegyvere, Gyurcsány (hivatalos) blogja éppen a fiatal pártszimpatizánsok gyűjtőhelyére, az Amőbára került...

Címke: kampány politika toplista

Robert Scoble a napokban arról írt, hogyan lehet bekerülni az "A-listás" blogelitbe.  Sajnos nem vagyok biztos benne, hogy az ajánlott módszerek közvetlenül importálhatók a magyar blogtérbe. 

Az elmúlt hetekben két hazai blognak egész más módon  sikerült helyből a csúcsra ugrania. Gyurcsány Ferenc blogja  sajnos nehezen követhető módszereket alkalmazott. Egyrészt viszonylag kevesen startolhatunk magas politikai pozícióból, másrészt még az ismert politikusként sem tudna mindenki nemzetközi érdeklődést felkeltő táncos videóval  előrukkolni.

Gy:F. blogjának forgalmáról sajnos nincsenek adataink, a Statgép blogstatisztikájából   viszont jól követhető, ahogy az iWiW blogja   a semmiből indulva, szűk két hét alatt lenyomta a hosszú idő óta bebetonozódott blog-élmezőnyt.

Az iWiW blogban az az érdekes, hogy nem a fotók (jó csajok), vagy a bulvárhírek hajtják. Nincs benne semmi különös, csak néhány korrekt bejegyzése a közösségi portál egyes szolgáltatásainak működéséről,  gyors fejlődésből fakadó egyes problémákról, a technikai háttérről. Úgy tűnik, ennyi elég a sikerhez, meg persze egy a blogra mutató link az iWiW naponta több százezer felhasználó látogatta nyitóoldalán.

A napokban elég sokat böngésztem  a T-Mobile weboldalait. Olyan, mint sok régebbi építésű, frissen tatarozott irodaház. Az „utcafront” még kinéz valahogy, a hátsó traktusban viszont változatlanok a dohos, sötét irodák. A mobilszolgáltatónál az elmúlt évben vagyonokat költöttek az „ügyfélkommunikáció” fejlesztésére. A „web 1.0.-ig már majdnem sikerült eljutniuk.

Nem az „átalakított” (megszűnt) Reggeli Gyorsról akarok írni, hiszen erről már többször is esett itt szó, egyébként is, Vicsek Ferenc helyettes főszerkesztő határozottan felszólította Főbérlőmet, hogy ne avatkozzon a  belügyeikbe. Nem akarok én diplomáciai viszályba keveredni.

Engem most inkább a Klubrádió magára maradt fóruma foglalkoztat.

A Klubrádió meglehetősen béna, nehezen kezelhető, átláthatatlan honlapján természetesen ott a fórum. Nincs ebben semmi különös, mióta az Internetto divatba hozta, minden média-honlap kötelező tartozéka.

Most, a Reggeli Gyors „átalakítása” óta igen intenzív élet zajlik műsor fórumán, csak az a baj, hogy  az itt folyó kommunikáció teljesen egyoldalú: A hallgatók panaszkodnak Pálinkás-Szűcs Róbert eltávolítása és a műsor egysíkúvá válása miatt, az „illetékesek” meg hallgatnak.

A hallgatás a hazai válságkommunikáció leggyakrabban alkalmazott módszere. Általában beválik A kiabálók idővel elfáradnak. Vicsek inkább a Magyar Hírlapban hadakozik Para-Kovács Imrével  választ ír a hvg.hu cikkére 

Nem értem. Vicsek évekig a FigyelőNet főszerkesztője volt. Ha egy online médiában is tapasztalatot szerző médiafőnöknek ennyire nincs fogalma az internetes válságkezelésről, mit várhatunk egy átlagos vállalatvezetőtől?
Még kicsi, viszonylag átlátható a pálya, most kellene gyakorolni.

Adalék:

Klubrádió: a diskurzust felváltotta a kurzus (Nagy Gergely cikke a hvg.hu-n)

A fogyasztók jobban hisznek a többi fogyasztónak, mint a reklámoknak. (Ezt rég tudni.)
Az internetnek köszönhetően a fogyasztók a korábbinál nagyságrendekkel több másik fogyasztót érhetnek el, akik számára az ő üzenetük sokkal nagyobb súllyal esik latba, mint a reklámok üzenete.
Miközben a szakértők ajánlásainak a vásárlók 27 százaléka hisz, a barátok, ismerősök ajánlásait 65 százalék fogadja el.

(forrás: Word of Mouth Basic Training)

A következtetés nyilván az, hogy a reklámoknál sokkal hatásosabb lehet, ha a sokak által olvasott blogokban és más társadalmi hálózatokban „beszélnek” (és jókat mondanak) az adott termékről, szolgáltatásról. (Már csak azt szeretnék tudni, hogyan lehet ezt a beszédtémát befolyásolni.)

Ha egy kis lépéssel tovább lépünk, rájövünk, hogy lehet a reklámozni kívánt termék akár a POLITIKA is. Érvényes-e erre is szakértők által emlegetett szabály? Jobban elfogadjuk ismerőseink, mint a szakértők (politikusok, elemzők, újságírók) politikai véleményét? Ha igen, akkor lényegében meg is magyaráztuk, mire is valók a politikai blogok.

Egy éve még divatosak voltak a blogolás miatt kirúgott dolgozókról szóló (külföldi) hírek. Mostanában valahogy elmaradoztak ezek a „kis színesek”.

Tegnap viszont kaptam egy hazai „kirúgós linket" .
Tulajdonképpen magánblog, de a szerzője néha érintőlegesen írt munkahelyéről, egy bulvárlap szerkesztőségéről is. Nem szellőztette meg a lap üzleti stratégiáját, nem szidja  főnökeit, nem fúrta  kollégáit. Nehezen tudom elképzelni, hogy az itt olvasható ártatlan bejegyzésekért rúgjanak ki egy egyébkén jól teljesítő munkatársat. (Arra gondolni sem merek, hogy a bloggernek a bejegyzésekből egyértelműen kiderülő „szexuális orientációja” - vállaltan meleg -  volt a valós ok.)

A munkahelyek egy része makacsul ragaszkodik kommunikációs monopóliumához. Csak a kijelölt, kiképzett emberek nyilatkozhatnak, csak előre egyeztetett szövegek kerülhetni ki a  „ nyilvánossághoz”, csak a teljesen üzembiztos emberek képviselhetik bárhol, bármilyen körülmények között a céget.

Az internetnek köszönhetően  ez a hozzáállás ma már  teljesen értelmezhetetlen. Az interneten (fórumokon, blogokban) megjelenő véleményeket a korábban, a hagyományos médiával „kezelésében” bevált módszerekkel (helyreigazítás, sajtóper, hirdetések visszavonása) nem lehet.

Egyes munkahelyek kategorikusan tiltják, hogy dolgozói szakmai blogot vezessenek. De megtiltható-e egy munkaidőn kívül írt magánblog? Az énbloggerek írnak erről-arról és persze előbb-utóbb megemlítik  munkahelyüket is, de legalább körülírják, hol is dolgoznak.

Meg lehet ezt tiltani? Meg szabad ezt tiltani? Ellenőrizheti egy vállalat, hogy szabadidőmben, magánlevelezésemben mit írok róla? Megszabhatja-e, hogy társaságban milyen szövegkörnyezetben említhetem? Akkor hogyan tilthatja meg / szankcionálhatja említését egy magánblogban?

Lehet persze, hogy ez a „kirúgós történet” csak mese, mellébeszélés, vagy provokáció.
Az ebben a bejegyzésben felvetett, és jórészt megválaszolatlan kérdések viszont valósak.

Olvasom, hogy az  American Advertising Federation (Amerikai Hirdetési Szövetség – AAF) „ az új média-kihívásokkal kapcsolaban meglepő attitűdöket fedezett fel a reklámipar vezetőinek körében”. Míg az iparági vezetők nagyon érdeklődnek az új média iránt, meglehetősen óvatosan nyilatkoznak azok hatásosságáról. A blogot, a podcastot (és a webkapcsolatra képes mobil telefonokat) viszonylag gyenge hirdetési közegnek tartják.

Forrás http://www.aaf.org/news/press20051115_01.html (via Szántó Gábor)

Bevallom, engem nem sokkolt ez a hír. Az ismert mondás szerint nagy különbség lehet egy elszegényedett gazdag és egy meggazdagodó szegény között.

Az online hirdetési bevételek még a legfejlettebb országokban is csak töredékét adják a teljes reklámbevételnek, viszont ez a részesedés negyedévről negyedévre látványosan nő. Idén a Google és a Yahoo együttes hirdetésből szerzett jövedelme  eléri a három legnagyobb amerikai tévétársaság (ABC, CBS, NBC) árbevételét. Lehet, hogy az AAF által megkérdezett vezetőket mindez nem érinti, de inkább azt hiszem, hogy csak nem akarnak hangosan pánikolni.

Évek kellettek, mire reklámipar megértette (?) az internet működését. (Kellett hozzá néhány komoly lecke.) Miért várjuk, hogy most, azonnal kitalálják, mit is kezdjenek a blogokkal?

Egyelőre  nem sikerült még fogást találni ezen a területen.  Annyi máris látszik, hogy a bloggerek és a  blogolvasók többsége ellenáll a direkt hirdetéseknek. (Talán még leginkább a Googe AdSense  reklámoknak sikerült megkapaszkodniuk ezen a területen.) A podcasting technológia nagyon fiatal, részben még kiforratlan. A podcastig, mint önálló médium szintén kialakulatlan. Ki és miért gondolja azt, hogy azonnal, máris erős hirdetési közegként kellene működnie? (A jelenlegi trendeket figyelve elképzelhető, hogy a piacképes podcasting adások  nem hirdetésekből, hanem előfizetésből élnek majd meg.)

Attól tartok, gyakran a média kényszeríti ki a nyilatkozókból ezeket a sarkos megfogalmazásokat.

Este kerekasztal-beszélgetésen veszek részt, ahol az egyik téma  a hazai vállalati blogolás. A magyar vállalati blogtérkép nem más, mint egy szép, tiszta papírlap. Pillanatnyilag még üres, de (elvileg) még bármi felkerülhet rá.

Tovább >>

A napokban olvastam, hogy a CNN sokmillió dolláros hirdetési üzletet kötött a Chrysler autógyárral.

Eddig persze nincs ebben semmi különös, de a Mediabistro „mellesleg” azt is írja, hogy a (nálunk elsősorban hírtévéként ismert) CNN hirdetési bevételeinek 80 százaléka már a TV/ web integrációs üzletből származik. (A Chyslernek még gyorsítania kell, hogy ilyen arányt érjen el: A tavalyi 1,6 milliárd (!) dolláros médiavásárlásból „csak” 40 millió jutott az online médiára.)

A CNN dolga most az hogy a  Time’s Person of the Year válogatás szponzoraként a csapból is a Chrysler hirdetései folyjanak. Ehhez a hagyományos eszköztáron kívül (tévéműsor, nyomtatott média, online média – igen, ez arrafelé már a hagyományos kategóriába esik) bevetik a vezeték nélküli eszközöket, a podcastingot, a VOD-t (video on demand – lényegében online videotéka) és az interaktív tv-t is.

Ebben a felsorolásban mindenképpen a podcasting a legérdekesebb. Nem tudom, a média történetében akadt-e már olyan új …. (Mi is? Megoldás? Műfaj? Eszköz?), ami ilyen gyorsan ért fel csúcsra?

A még mindig csak kevesek – leginkább a „geek” közönség  - által ismert  podcasting bevonása a média mixbe leginkább persze azt mutatja, hogy a kiszemelt áldozat nem menekülhet, a Chrysler üzenete (a CNN közvetítésével) bárhol utoléri: földön, vízen, levegőben…

Azért nem teljesen (mint a klasszikus osztogatás-fosztogatás viccben).

Nem (csak) bloggerek és nem az igazi Wall Streeten, csak az Andrássy úton a  hasonló nevű vendéglátóipari egységében.

A Business class kiadó  Kommunikációs esték sorozatában november 30-án Pintér Róbert (ITTK moderálásával) Bőgel György (IT Lábjegyzet), Novák Péter (Kirowski), Dobó Mátyás (Doransky) és én (Pécsi Ferenc álnéven) próbálunk okosakat mondani arról, „hogyan tudom cégem kommunikációját sikeresebbé tenni a bloggal?"

Tömeges hazai példák híján persze lehet, hogy érdemesebb lett volna Steve Rubelt, esetleg a Business Blog Consulting szerzőit meghívni, de azért biztos vagyok benne, hogy nem fogunk kukán üldögélni.

Az eseményre a belépés díjtalan, az ülőhely bizonytalan, ezért érdemes előzetesen feliratkozni a Business class honlapján.

A Blogspotting beszámolója szerint  Nicolas Sarkozy belügyminiszter Google AdWords hirdetéseket is bevetett a franciaországi zavargások megfékezésére.

Az AdWords lényege, hogy a Google keresőben bizonyos kulcsszavakra (most a „zavargás” és „külváros” - emeute, banlieue) a találati oldalon  megjelennek a hirdető szöveges reklámjai.
Sarkozy  AdWords kampányával saját pártja, az UMP  oldalát propagálta.

Nem hinném, hogy ez a kampány közvetlenül komoly erőt jelentene az éjszakai gyújtogatások megfékezésében, de mindenképen jelentős esemény a politikai propaganda történetében. Politikai célokkal (tudtommal) első ízben vetették be az AdWords-öt.

Más kérdés, hogy – ahogy erre Stephen Baker, a Blogspotting szerkesztője felhívta a figyelmet – a kampány alacsony hatékonysága ellenére sokba fog kerülni. Mivel számos blog és nagy forgalmú internetes portál  is foglalkozott a témával, várható, hogy kíváncsiságból sokan kattintanak majd az UMP linkjére. Az AdWord lényege pedig,  hogy minden átkattintásért fizetni kell.