Záróra - Bezár a HVG Médiablog

 
"A belépés díjtalan,
a továbblépés bizonytalan."
(Rejtő után szabadon)

Ez az utolsó bejegyzés. A kiadó a hvg.hu továbbfejlesztésére csoportosítja át a HVG Médiablogra szánt pénzt. A Médiablogot jegyző bloggerként fájdalmasan érint a döntés, az online média megfigyelőjeként viszont érdeklődéssel figyelem a hvg.hu (és a hirszerzo.hu) körüli változásokat.

7 évvel ezelőtt kezdtem írni a Médiablog elődjét, az e-média blogot. Akkoriban nem csak a blogban szereplő témák, de maga a blogolás is különlegességnek számított. 2005-novemberében igazoltam át a HVG-hez, indítottam el a Médiablogot. Merész lépés volt akkor ez a HVG részéről, akkoriban nálunk még alig léteztek "belsős blogok".

Azokban az időkben néhány bloggerrel afféle hittérítői feladatokat láttunk el. Minden lehetséges eszközzel (visszagondolva néha túlzott vehemenciával) próbáltuk terjeszteni a "webkettes kultúrát". Idővel persze a web 2.0. legnagyobb része a mainstream, a napi gyakorlat része lett - most már felesleges tűnődnünk azon, mekkora részünk volt ebben. 

2004. óta nagyon megváltozott a helyzet. A papírmédia hanyatlása megállíthatatlannak tűnik. Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. Az új szupersztár a közösségi média, de nem tudjuk meddig és fogalmunk sincs róla, hogy végül is barátja vagy ellensége a hivatásos médiának.

2004-ben itthon talán fél tucatnyi "tematikus blog" létezett. Ma tippelni sem mernék, mennyien írnak magyarul a közösségi médiáról, kommunikációról, marketingről. (A többi rokon témát nem is említem.) Ebben a helyzetben a Médiablog szerepe is megváltozott. Ma már nem kell az online média minden területéről tudósítanom - korábban is lehetetlen vállalkozás volt - elegendő néhány, mások által le nem fedett részterületre koncentrálni. (2005-ben, a Médiablog indulásakor többnyire rövid bejegyzéseket írtam és napjában akár három ilyen írást is megeresztettem. Ma, a Facebook és a Twitter korában ennek már nem lenne sok értelme. Tudatosan ritkítottam a blogbejegyzéseket, de egyáltalán nem tudatosan lettek egyre hosszabbak. Így jött.)

A HVG Médiablog elmúlt csaknem 6 évének anyaga az életem fontos része, viszont a HVG jogos tulajdona. Az anyaggyűjtés, az írás, a hozzászólókkal való "beszélgetések" során megszerzett tudást vihetem magammal tovább, de a több ezer bejegyzést, a hozzájuk tartozó hozzászólásokat, a bejegyzésekre mutató linkeket és persze az olvasóközönséget nem. 

Az évek során mindennapi életem fontos részévé vált az új témák keresése, a blogolás (fejben és írásban), a hozzászólások megválaszolása. Nem lehet ezt csak úgy, egyik napról a másikra abbahagyni. Keresem a lehetőséget a folytatásra, olyan kiadót, támogatót próbálok felkutatni, amelyiknek fontosak az általam feldogozott témák, illetve az általuk elérhető célközönség. A keresgélés közben sem akarok teljesen leállni. Továbbra is frissítem a Facebook oldalt, illetve írok majd http://pollner.posterous.com/ oldalra. Ezeken a helyeken értesítem majd az érdeklődőket, ha valahol "feltámad" a blog.

Ezúton szeretném megköszönni a HVG (HVG Online, hvg.hu) munkatársainak támogatását. Különleges dolognak tartom, hogy évekig lehetőséget teremtettek számomra a blogolásra, ugyanakkor soha, semmilyen módon nem szóltak bele a blog tartalmába. 

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a blog olvasóinak. Jó volt együtt lenni. Jó volt látni, ha valamelyik téma komoly visszhangot váltott ki. Örültem, hogy sokan voltak, akik szívesen jártak ide vitatkozni is. Köszönöm mindenkinek a figyelmet és remélem, hogy találkozunk még valahol!

pollner (Pécsi Ferenc)
 

Hajrá crowdsourcing!

 
A tömeges együttműködésen alapuló tevékenység (alkotás, információgyűjtés, üzletelés) nagyon logikusan hangzó, izgalmas eszme, ugyanakkor az elmúlt években számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy a gyakorlatban igen nehezen működik. (Még a leghíresebb és legjobban működő crowdsourcing projektről,a Wikipediáról is bebizonyosodott, hogy a részvétel messze nem olyan tömeges, mint gondolnánk, ráadásul a szócikkek zömét egy még ennél is szűkebb, élcsapat írja.)

Az elmúlt években sokféle kisebb crowdsourcing projekt született, de a valódi tömegek kollektív bölcsességének kiaknázása még várat magára. (Lehet, hogy nem is annyira bölcsek ezek a tömegek? A különböző demokratikus választások - az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező crowdsourcing megmozdulások - gyakran ezt mutatják.

A közhiedelemmel ellentétben a crowdsourcing nem mindig teljesen nyílt és nem is céloz feltétlenül óriási tömegeket. Szerintem elég zavaró módon crowdsourcingnak becézik az olyan megoldásokat is, amikor a megbízó az előzetesen megszűrt, megfelelő felkészültséggel és tapasztalattal rendelkező kivitelezők közé dobja a koncot megbízást.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a KreaNod is, aminek elindulásáról az alapító Szöllőssi Gergelytől kapott levélből értesültem. A  most még csak előkészületi szakaszban álló szolgáltatás a kreatív szakembereket kívánja összekapcsolni a megbízókkal. A koncepció szerint a megbízó kitalálja, mire is van szüksége, megadja, hogy erre mennyi pénze van, majd a KreaNodra regisztrált, az adott munka iránt érdeklődő szakemberek ráugranak a témára. (Természetesen csak egyetlen győztes lehet, vagyok a többieknek a királylány és a fele királyság helyett leginkább csak a tapasztalat marad.)

Nem akarok az elnevezéseken lovagolni, de nekem ez az egész nem crowdsourcingnak, inkább online piactérnek tűnik, de nem ez a lényeg. A modell logikus, nem biztos azonban, hogy a gyakorlatban működik. Amint azt valamennyien jól tudjuk, ez itt nem Amerika, szűk a megbízók és a  kivitelezők köre, mindenki ismer mindenkit, bárki könnyen elérhető (és megkerülhető). A már nevet szerzett tervezőknek egyébként sem érdekük, hogy egy piactéren, versenyezzenek a megbízásokért, a fizetőképes megbízóknak pedig megvannak a bevált kapcsolataik. (Igen, tudomásul kell venni, hogy a legtöbb megbízó nem tud különbséget tenni A megoldás és B megoldás között, ezért leginkább a tervező/kivitelező iránti bizalom dönti el, ki kapja a munkát.) Örülnék persze, ha a KreaNod a gyakorlatban bizonyítaná be, hogy egyáltalán nincs igazam és a dolog nagyszerűen működik.

A KreaNod lényege (a megbízók és a kreatívok együttműködésének színtere) még nem működik, tetszik viszont a tartalmas blog(látszik, hogy Szöllőssi Gergely komolyan beleásta magát a crowdsourcng-témába) és a ígéretes Facebook oldal is. Érdeklődéssel várom a fejleményeket.


Tetszett az írás? Oszd meg ismerőseiddel és kövess a Google Pluson is!
 

Új internetes kiáltvány

 
Derek Powazekkel több dologban is hasonlítunk egymásra. Ebből most kettőt emelnék ki: 1) Mindketten lelkes hallgatói vagyunk az On the Media podcastnak 2) mindketten kiütéseket kapunk, ha képzett, tájékozott újságírók nyilvánvaló hülyeségeket ír, beszél az internetről.
Én leginkább csak bosszankodom, Powazek viszon összeállított egy jó kis manifesztumot.

Közhelyek? Magától értetődő dolgok? Lehet, de a 10 pontot olvasva úgy érzem, hogy néha érdemes az egészen alapvető dolgokat is újra leírni, átismételni. Derek Powazek kiáltványa nagyszerű alkalom erre (én meg nyugodtan elbújhatok a kölcsönzött szöveg mögé.):

1. Az internet semleges. Nem jó és nem rossz. Az embereknek vannak motivációi, az internetnek nincsenek.

2. Mi sokkal inkább megváltoztatjuk az internetet mint az minket. Az emberi motivációk változhatnak ugyan, de  csak nagyon lassan.

3. Az emberek rendetlenek. A technológia, amit feltalálunk szintén rendetlen. Legyél ennek tudatában. (Powazek itt a "messy" kifejezést használja, ami mocskosat, piszkosat is jelent. Nem tudom, melyikre gondolhatott.)

4. Az internet nem a hagyományos média ellentéte, hanem még több média. A média minden fajtája jobban működik a többivel együtt.

5. Minden realitás virtuális. A gondolat mindig is virtuális volt és az is marad. Az internet lehetővé teszi számunkra hogy együtt gondolkodjunk.

6. A technológia nem az emberiesség ellentéte. Az új technológiák feltalálása és használata az emberiség egyik meghatározó jellemzője.

7. Az internet jó és rossz dolgokra egyaránt használható, de mindenképpen pozitív erőt képvisel a világon azzal, hogy összekapcsol minket egymással.

8. A több információ mindig jobb, mint a kevesebb. A másokhoz való kapcsolódás szabadsága alapvető emberi jog. 

9. Az internethez való hozzáférés kiszélesíti látóterünket. Más emberek történeteit hallva empatikusabbak és okosabbak válunk.

10. Az emberek teszik az internetet olyanná amilyen. Ha nem tetszik, tedd jobbá!

Powazek eredeti 10 pontja itt olvasható. Az On the Network "mozgalmat" a Twitteren is követheted. A http://onthenetwork.tumblr.com/ mikroblogból megértheted, miért is tartotta fontosnak Powazek az On the Network mozgalom elindítását.


Tetszett az írás? Oszd meg ismerőseiddel és kövess a Google Pluson is!
 

Mit kell tudnia egy újságírónak?

 
Egy most megjelent felmérés szerint a szerkesztők továbbra is a hagyományos újságírói képességeket értékelik a legtöbbre. A brit National Council for the Training of Journalists felmérése során 104 szerkesztőt kérdeztek meg, akik a cikkírást, az új témák felkutatását és az interjúkészítést tették az első három helyre. A webes készségek és a közösségi médiában való jártasság csak a lista végén szerepeltek.



Persze, írni minden újságírónak tudnia kell, a megfelelő témákat is meg kell tudni találni, mégis furcsa 2011-ben egy olyan "kívánságlista", amin például a közönséggel (olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal) való kapcsolat is csak a 7. helyen szerepel.

Mielőtt nagyon mellre szívnánk ezeket az eredményeket, érdemes egy pillantást vetnünk a National Council for the Training of Journalists weboldalára. Itt kiderül, hogy az NTCJ a különböző képzések mellett az National Certificat Examination (NCE), vagyis az újságírói vizsgabizottság működtetetője. Ezt a bárcát kell ma megszereznie annak, aki ma az Egyessült Királyságban újságíróként akar dolgozni. Ez a vizsgarendszer pedig az NTCJ szerint úgy jó, ahogy van, forradalom helyett legfeljebb csak némi fejlesztgetésre van szükség. Ezt kívánja igazolni a kutatás is. Azt pedig mi igazán jól tudjuk, hogy nagyon egyszerű olyan kérdéseket feltenni, amikre az elvárt válaszokat kapjuk meg. 
 

Mi lesz az írókkal?

 
A napilapok kihalásáról szóló jövendölések ma már senkit sem hoznak izgalomba. Évről évre tömegesen zárnak be a napilapok és velük együtt szűnnek meg, vagy válnak ritkasággá egyes sajtóműfajok.
Valamiért kevesebbet (?) beszélünk a hagyományos ("igazi") könyvek jövőjéről, pedig az sem rózsásabb. A digitális kultúra lelkes híveként én is örömmel olvasok a digitális könyveladások emelkedéséről, ugyanakkor eddig nem igazán gondoltam bele ennek bizonyos következményeibe. Például abba, hogy megszűnhet a főállású írói hivatás. (Ewan Morrison a Guardianban megjelent cikke részletesen leírja ezt a folyamatot.)

A digitális publikálás a könyvkiadás demokratizálását ("mindenkiben ott lakozik az író") és a "közvetítők" kiiktatását hirdeti (utóbbiról nekem az MDF-piacok jutnak az eszembe). A hagyományos kiadók meggyengülése viszont a könyvkiadás hosszú évek alatt kialakult, sokáig jól működő modelljének felbomlásához vezet.

Az írók többsége nem az eladások utáni jogdíjakból, hanem a kiadótól kapott előlegből képes fenntartani magát. Ez a juttatás befektetés az íróba, ami gyakran csak a sokadik könyv megjelenése után térül meg. (Vagy soha.) Sok kiadó most ezeket az előlegeket kénytelen radikálisan csökkenteni, vagy teljesen megszüntetni.

Természetesen valamennyi író számára nyitva áll a közvetlen publikálás lehetősége. Akadnak itt jól hangzó sikertörténetek is. A korábban emlegetett John Locke "Amazon-milliomos" mellett ott van például Deborah Reed, aki a hagyományos kiadók sokszori elutasítsa után két, különböző műfajban íródott könyvével is felkerült az Amazon sikerlistájára. A többség számára azonban csak valahol a "hosszú farok" végén jut hely. Ez a modell jó az Amazonnak ("sok kicsi sokra megy"), de néhány sikerszerzőt kivéve nem biztosít kellő bevételt az írók számára.

A "valódi" könyveket írók digitális érvényesülését tovább nehezítik az online könyvesboltokat  elárasztó spammerek, könyvkalózok és sikermarketingesek. Ők óriás mennyiségben állítanak elő nagyon olcsó (általában 99 centes) e-könyveket. A gyakorlat azt mutatja, hogy mindig akadnak balekok, akik megveszik ezeket a "műveket".  A zavarosban halászás legfőbb terepe természetesen az Amazon, azon belül is az "önkiszolgáló" publikálást biztosító platform. Könyvet írni strapás, ezért a legpofátlanabbak egyszerűen csak ellopják valaki más könyvét, átírják a szerzőt a címet, a rövid összefoglalót és máris kész a "saját" könyv. 

Az "igényesebb" könyvkalózok a lopott szöveget átdolgozzák. Ehhez az illegális keresőmanipulátoroktól ismert eszközökett, úgynevezett auto spinnereket használnak. Ez szavak cseréjével, beszúrásával "eredetivé" teszi a máshonnan másolt szövegeket.

Nem kell feltétlenül lopni ahhoz, hogy valaki gyorsan "saját" könyvet adhasson ki. A jelszó itt a PLR, ami lényegében az olcsón megvásárolható, újrahasznosítható tartalmat jelenti. A spam-könyvgyártás természetesen teljesen automatizálható is. Az AutoPilot Kindle  Cash kifejezésre rákeresve könnyen fogalmat alkothatsz arról, mekkora üzletről is van szó.

Mi várható? A kiadói előlegből élő, főhivatású írók száma a következő években radikálisan csökkenni fog. (Ezzel párhuzamosan egyre több "szabadidős", a napi munka után a konyhaasztalon alkotó szerző, önjelölt szakértő, megszállott, műkedvelő kollektíva műve jelenik meg a weben.) A talpon maradó kiadók egyre kevésbé mernek majd kockáztatni, a biztosan eladható könyvekre koncentrálnak. Az olvasók egyre elveszettebbnek érzik magukat a "végtelen könyvespolc" óriási, de ismeretlen választéka előtt. Felértékelődnek az egy-egy témakörre/műfajra szakosodott, megbízható könyvajánlók (tartalomkurátorok). És nyilván felértékelődnek a digitális könyvkiadás előtt született, igazi írók által írt, rendesen szerkesztett, lektorált könyvek.
 

Újabb tartalomgondozó eszközök

 
Az olyan kijelentésekkel, mint például hogy az "újságírás DNS-e a tartalomgondozás" nem igazán tudok mit kezdeni, ugyanakkor elismerem, hogy a weben fellelhető tartalmak gyűjtögetése, szűrése, feldolgozása és továbbadása rendkívül fontos feladat.
A tartalomgondozó újságírás elvéről, illetve néhány ehhez használható eszközről már
korábban írtam. (Többször is.)  Most az azóta felbukkant eszközökről lesz szó.

Óriási szerencsém van, mert az egyik legjobb, az újságírói gyakorlatban is több helyen bevetett ilyen eszközt a Storify.com-ot azonnal kihagyhatom. Nemrég ugyanis bőségesen foglalkozott vele az Index, illetve a Trendlabor. Jöjjenek tehát a többiek!

Bundlr - Azon kívül, hogy idegesít ez a "webkettes" név el kell ismernem, hogy nem is ügyetlen ez a holmi. Egyetlen kattintással elmenthető az éppen nézegetett kép, vagy videó. (A YouTube vidók beépítő kód használata nélkül megjeleníthetők.) Az így összerakott oldalak viszont meglehetősen "kockásak", nem túl attraktívak. (Ennél a Paper.li segítségével összerakott oldalak sokkal mutatósabbak.)

Curated By - Az előző eszközzel ellentétben a Curated By segítségével nem saját "újságot", hanem tematikus gyűjteményt gyártasz. Nem sokban különbözik ez a régi világ képeslap-, vagy lepkegyűjteményétől. Gyűjtögetsz, illetve gyűjteményedet mutogathatod barátaidnak. 

Thoora - A manuális gyűjtögetés és a gépi ajánlás ügyes vegyítése. Egyelőre még csak elég kevesen használják, ami lényegesen csökkenti a szolgáltatás élvezeti értékét.

Faveous- Kicsit zavarban vagyok, nem is tudom, hogy ez a szolgáltatás a tartalomgondozás kategóriájába sorolható-e. Talán inkább közösségi könyvjelző (social bookmarking) eszköz, ami a Twitterből, a Facebookból, a YouTube-ról, a Google Readerből és a Deliciousból egyetlen gyűjteménnyé gyúrja össze az információkat. (Ráadásul még mobilon is működik.)


Post Post - A "normális", folyamatosan "lecsorgó" Twitter oldaladat szerzőnként követhető gyűjteménnyé alakítja.

Snipi - Leginkább arra jó, hogy termékekből, képekből, vagy videókból saját katalógusokat állíts össze. Nem igazán az újságírást támogató eszköz.

Trapit - A Trapit "éjjel nappal túrja a webet, hogy a számomra leginkább releváns híreket szállítsa. Ehhez képes az eredmény elég gyengécske, marad a Google News.

Folytathatnám még, hiszen számos hasonló eszköz található a weben, de a felsoroltakból is jól látható, hogy egyelőre sem csodákra, sem egetverő különbségekre nem számíthatunk. A bonyolultabb és többet tudó játékszereket rendszerint már nem adják ingyen. Ezekről majd legközelebb írok.

Kimaradt valami fontos? Rendelkezel valamilyen speciális tartalomkurátori tapasztalatokkal, amiket megosztanál a Médiablog olvasóival? Ne tartsd vissza!
 

Tartalom, vagy közösség?

 
A halálmadarak már régóta ott keringenek és huhognak  a hagyományos online médiatartalmak (leginkább a cikkek) körül. Annyira régen, hogy már egészen meg is szoktuk jelenlétüket. Jordan Kretchmer a Mashableben megjelentetett cikke viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ki kell kell szakadni a megszokásokból és gyorsan cselekedni kell. A téma természetesen a vélemények, a hozzászólások, a párbeszéd - és végső soron a kötődés kiszervezése az online médiából a közösségi médiába.

Néhány éve médiacégek egymással versenyezve építették be oldalaikba a különböző közösségi "share" (megosztás) gombokat. (Mindez természetesen a Facebook "Like/Tetszik" gombjának cunamijában csúcsosodott ki.) Mára azonban jól látszik már, hogy a közösségi elérés messze nem azonos az új olvasók megszerzésével, ahogy a  "lájkolás" és az eredeti cikket publikáló kiadványhoz való kötődés sem szinonimák. 

Kretchmer (és mások) szerint óriási hiba lemondani a közösségről, átengedni a beszélgetést (és a kötődés) a közösségi oldalaknak. A hibás stratégia oka véleménye szerint a nem megfelelő, még a Facebook és a Twitter megjelenése előtt kialakított, drága és bonyolult, nehezen módosítható szerkesztőségi rendszerekben, illetve a gyors döntéseket lehetetlenné tevő, túlságosan decentralizált döntési struktúrákban keresendő.

Nálunk persze kicsit más a helyzet. (Nem csak azért, mert kisebbek a kiadói szervezetek és szerényebb a kiadványokat működtető informatikai rendszerek is.) A legtöbb online kiadvány csak nagyon lassan és óvatosan vezette be a hozzászólás intézményét. (A fórumokkal szerzett keserves tapasztalatok alapján ez érthető is.) Hamar kiderült, hogy a "langyos" cikkek a hozzászólásoktól sem válnak olvasottabbá, viszont még a legártatlanabb cikkek után is kitörhet a komment-háború. A hazai online szerkesztőségek mind minimális (vagy annál is kisebb) stábbal dolgoznak, ezért a kommentek kezelésére sehol sincs elegendő ember, idő, energia. Érthető tehát, hogy a legtöbb szerkesztőség örömmel vette, amikor a kommentelők áttették székhelyüket a Facebookra.

Van visszaút? Vissza lehet csalogatni a közönséget a közösségi médiától? Erősíthető újra a kiadványhoz való kötődés? A Mashable cikke engem nem győzött meg erről. Kretchmer írásának összegzéssel foglalkozó része "innovatív megoldások", "a közösségi platformok integrálását" és más hasonló általánosságokat emleget. Meg persze az élő párbeszédfolyamot is, ami éppen Kretchmer cégének a szolgáltatása.
 

Lassított kiadás

 
Valamikor a '70-es években a Szovjetunióban ültem lassított vonaton. Ez egy olyan járat volt, amit szándékosan lassítottak, hogy ne a kora hajnali, hanem a reggeli órákban érkezzen meg rendeltetési helyére. Valami ilyesmire gondoltam, amikor a hírek lelassítására szakosodott Newsbond oldalra bukkantam.

Miután körülnéztem beláttam, hogy kicsit másról van szó. A Newsbond alapítói szerint bizonyos események túl komplexek, túlságosan gyorsan változnak és túl sok hír foglalkozik velük, ezért az "új belépőknek" esélyük sincs a bekapcsolódásra. Céljuk, hogy a komplex történeteket kisebb epizódokra bontsák, értelmezzék, magyarázzák és ezzel emészthetőbbé tegyék.

Budget Breakdown / Ep. 1 / The Basics from Newsbound on Vimeo.



A Newsbond szerkesztői nem vacakoltak, hanem egyből az egyik legnehezebb témát, az amerikai költségvetési válságot dolgozták fel. Önálló epizódok, szöveges összefoglalók, kérdések és válaszok. Nagyon jó az egész. Attól tartok azonban, hogy ez a "lassított újságírás" nem fog szélesebb körben elterjedni. Sok munkával jár, bevételt nem termel, nem nagy tömegeknek szól. Kár.

Utóirat:

A fenti videó láttán természetesen a Magyarázom a mechanizmus című magyar rajzfilmsorozat jutott az eszembe. Az akkori vezetés ezzel a rajzfilmmel próbálta megértetni az emberekkel a '68-as reform (Új gazdasági mechanizmus) lényegét.

 

Valóban sikeres a Times "lyukacsos fizetős fala"?

 
Még fél év sem telt el a NYTimes.com fizetőssé alakítása óta és a digitális előfizetők száma máris meghaladta az első évre kitűzött 300.000 főt. Szép eredmény, de nem árt hozzátenni, hogy valójában "csak" 224.000 igazi előfizetőről van szó, amihez hozzáadódik még a Ford szponzorációjából származó további 100.000, illetve a Kindle, vagy Nook olvasót használó 57.000 olvasó. 
A fizetős hónapok másik, talán még jelentősebb eredménye, hogy közben nem csökkent az online lap látogatóinak száma. (Emlékeztetőül: A Murdoch birodalomhoz tartozó londoni Times online kiadásának forgalma a fizetés bevezetése után tizedére esett vissza.)

A változatlan forgalom titka a szándékosan nagyon lyukacsosan kivitelezett fizetős fal. Havi 20 cikket eleve minden látogató ingyen olvashat el, de ebbe a számba nem tartoznak bele a külső linkről (ajánlás, közösségi média, Google News) elért oldalak. A havi limitet leginkább csak azok képesek kimeríteni, akik hagyományos újság módjára, cikkről cikkre haladva olvassák a NYTimes.com-ot Egyébként még az ingyenes keret kimerítése után sem kell feltétlenül fizetni: Már a fizetős megoldás bevezetése után néhány nappal megjelentek azok a cikkek, amikből megtudhattuk, hogy a fizetés igen egyszerűen megkerülhető.

Elgondolkodtató, hogy a NYTimes.com egy meglehetősen laza, semmiféle erőszakot nem alkalmazó, könnyen megkerülhető fizetési rendszer használatával is komoly mennyiségű előfizetőt tudott szerezni. A fizetni hajlandó emberek többségét vélhetően a kényelem, a Times iránti elkötelezettség, a méltányosság vezérelte.

Kérdés, hogy mindez elegendő-e a fizetési hajlandóság fenntartásához, a további növekedéshez?

A New York Times évekkel ezelőtt tett már egy kísérletet a fizetős tartalmak bevezetésére. Bár az első időkben akkor is sikerről, az előfizetők számának dinamikus növekedéséről beszéltek, végül meghátráltak. Az első hónapok számadataiból most nehéz érvényes, hosszútávú következtetést levonni. Joggal feltételezzük, hogy a digitális olvasók nem "kívülről" jöttek, hanem a Times legelkötelezettebb olvasóiból kerültek ki. Vajon mekkora tartalékok vannak ebben a csoportban? (A nyomtatott lap előfizetői nem tartoznak ide, hiszen ők eleve hozzáférést kapnak az online laphoz.)

Az eddig megismert napilapos fizetési rendszerek közül kétség kívül a New York Times módszere a legszimpatikusabb. Kérdés azonban, hogy hosszabb távon képes-e kellő bevételt szállítani? És vajon alkalmazható-e a lyukacsos fizetős fal más, kevésbé tartalmas és népszerű kiadványok esetében is? A jelenlegi vitákat olvasva egyáltalán nem egyértelmű a válasz.

Ajánlott olvasnivalók a témában:

Felix Samon - Reuters blog
Fred Wilson - AVC
Matthew Ingram - GIGAOM
Seth Mnookin - New York Magazine
 

Hogyan cserkészheted be a bloggereket? -10 tipp PR-szakembereknek

 
Az elmúlt években a PR-ügynökségek felfedezték a blogokat. Ez azonban általában nem azt jelenti, hogy lelkesen blogolni kezdenének, hanem inkább azt, hogy címlistájukra felvesznek néhány bloggert, majd őket is bombázzák közleményeikkel. Előfordul ugyan, hogy egy átmeneti témahiányban szenvedő (vagy az ügynökséget megsajnáló) blogger átvesz valamit a szövegből, de az esetek többségében a (virtuális) szemétkosárban, vagy az OMFG "szégyenfalon" landol a küldemény.
Mint "ősblogger" (ez majdnem úgy hangzik, mint az "ősbölény") én is hónapról hónapra több sajtóközleményt kapok. A feladók többsége láthatóan soha nem olvasta még a Médiablogot, címem viszont kitörölhetetlenül felkerült néhány, osztódással szaporodó médialistára. Egy ideig szorgalmasan válaszolgattam a feladóknak és figyelmeztettem őket, hogy egy online médiával foglalkozó blogot írok, vagyis semmi értelme utazással, kézimunka-fesztivállal, kohászattal stb. foglalkozó közleményekkel bombázni. Felvilágosító tevékenységem sok munkával és csekély eredménnyel járt. Most puszta meggyőzés helyezz neveléssel próbálkozom: a Socialmedia.biz oldalon kitűnő összeállítást találtam arról, hogyn lehet a hatékonyabbá tenni az együttműködést péeresek és a bloggerek között. A következőkben az ott talált tanácsok szabad interpretációja következik:

1. Legyél rövid és friss. Ne akarj egyből egy hosszú és  bonyolult közleményt lenyomni szegény blogger torkán. Ha érdekli a téma, úgyis keresni fog a részletekért.

2. Az email tárgymezőjében kerüld az iparági szakzsargont, a "sajtóközlemény" megjelölést és a CSUPA NAGYBETŰVEL írt szöveget. Ezzel nagyobb az esélyed, hogy elkerüld az azonnali törlést.

3. Nem árt tudni, kinek írsz. A személyes megszólítás, illetve annak jelzése, hogy legalább 5 percet fordítottál már a blog tanulmányozására feltétlenül növeli a bizalmat. (A "Tisztelt Szerkesztőség" a legtöbb blog esetében nem annyira nyerő megszólítás. Ezt csak az ellensúlyozhatja, ha a téma valóban nagyon fontos a blogger számára.

4. Kerülj a blogger "radarjának" hatókörébe. Ebből ugyan nem következik azonnali megjelenés, de idővel erősen megnövekedhetnek az esélyeid. 

5. Kommentelhet-e a péeres? Tegyük fel, hogy egy elismert szakmai blog éppen ügyfeled egyik versenytársáról ír. Hozzászólásban megírhatod-e, hogy "van másik"? Kényes ügy, mert senki sem szereti a hozzáadott érték nélküli, önreklámozó hozzászólásokat ("flame"), ugyanakkor komoly lehetőség megjelenni valahol, ahol éppen a vágyott célcsoport a közönség. (Ilyenkor csak az óvatosság, a kellő tapintat segíthet.)

6. Ne telefonálj. A bloggerek többsége allergiás a "megkaptad a közleményünket?" típusú telefonhívásokra. Lehet, hogy ez igazságtalan, de így van, érdemes tudomásul venni.

7. Bánj takarékosan a "sürgős", "rendkívüli", "azonnali" stb, minősítéssel. A legtöbb blogger egy ideig komolyan veszi, ha a "tárgy" mezőben ilyesmit lát, de a túl gyakori használat éppen az ellenkezőjét váltja ki. (Igen, mindenki ismeri a  farkast kiáltó fiú tanulságos meséjét.)

8. Ne reagáld túl, ha a blogger ír valamit az általad "sugallt" témáról. Elég egy "kösz szépen" üzenet. Ennél több - még a legapróbb ajándék is - azt a frusztráló érzést keltheti benne, hogy "megvették". (Egész más téma, ha egy blogger szerződés alapján PR-bejegyzéseket ír egy termékről, szolgáltatásról. Az ilyen kapcsolatot az olvasók felé is illik jelezni.)

9. Az email a nyerő. Egyesek ugyan vitatják ezt, de úgy tűnik, hogy a legtöbb blogger továbbra is az emailben érkező megkereséseket fogadja a legjobban. Egyes bloggerek kifejezetten idegesek lesznek tőle, ha a péeresek benyomulnak a sokkal személyesebbnek tekintett "közösségi szférájukba" is.

10. Beszélj, írj úgy, mint egy újságíró/blogger. A legtöbb blogger nem bírja a "marketinges dumát". Sikeresebb leszel, ha olyan nyelven szólsz hozzá, amilyet egy újságírótól vársz el.


Korábban írtam:

 

Indul a Guardian Shorts

 
Évről óta az súlykolják belénk, hogy "nem szabad hosszú cikkeket írni", "az emberek már egy két kolumnás cikktől is sokkot kapnak, ha nincs benne két kép", "olyan terjedelemben szabad csak írni, ami mobilon is elolvasható." Lehetséges, hogy a többség így van vele, de létezik egy (fizetőképes) réteg, amelyik nem csak a hírekre, a hanem a dolgok mögöttesének kifejtésére is vágyik.

A '90-es években még azt hittük, hogy az online média a rövid, a részletesebb és a nagyon részletes feldolgozások szépen, kényelmesen elférnek egymás "mögött", mindenki olvashatja azt a változatot, ami neki a leginkább megfelel. Az elv szép, csak éppen a pénz hiányzik hozzá. Az a pénz, amiből finanszírozhatók a részletes anyagok.


Az elmúlt években népszerűvé vált új digitális platformok nemcsak a hosszabb anyagok publikálásának lehetőségét teremtették meg, hanem annak feltételeit is, hogy ezekért az anyagokért pénzt kérjenek. 
Az év elején bemutatkozó Kindle Singles formátum bebizonyította, hogy a digitális platformokon van létjogosultsága a hagyományos könyvkiadásban kezelhetetlen "köztes" - egy cikknél hosszabb, egy "igazi" könyvnél rövidebb - olvasnivalónak. A szándék és a technológia mellett természetesen nagyon fontos a reális árazás is.

Nyilván a Kindle Singles sikere is hozzájárult, hogy a Guardian elindította saját, Guardian Shorts sorozatát. A Guardain közügyektől a sporton át a kultúráig számos témakörben tervez kiadványt  - anyaguk van bőven. A most megjelent első ebook a telefonlehallgatási botrány részletes elemzését tartalmazza. Szabad a vásár, 2,29 fontért máris letölthető a Kindle olvasóra. Feltéve, hogy akad még valaki, aki nem csömörlött még meg az elmúlt másfél hónapban hihetetlen részletességgel feldolgozott témától.
 

Molyolás a Szigeten

 
Sok mindenről írtam már itt a blogban,  közben megszokhattam, hogy nem mindegyik téma vált ki egyforma visszhangot. 
Még januárban írtam egy amerikai történetmesélős rendezvényről, ami annak ellenére igen népszerű lett, hogy nem valamelyik tévétársaság találta ki.

Akkor néhányan hozzászóltak a bejegyzéshez - többnyire hajdanvolt hazai történetmesélős tévéműsorokat emlegettek és szinte egyhangúlag kijelentették, hogy nálunk manapság egy ilyen program megvalósíthatatlan.

Szerencsére tévedtek. Holnap (és utána remélhetőleg még sokszor) megvalósul: Tegnap Pál Dániel Leventétől kaptam egy emait, amiben tudatja, hogy augusztus 11-én csütörtökön (vagyis holnap), a Szigeten rendezik meg az első Molyolást. 

Tehát: augusztus 11. 17-19 óra: Molyolás - Fidelio Octopus Összművészeti Helyszín

A közreműködő írók életük egyik meghatározó (vicces-szomorú, különleges stb.) történetét adják elő improvizatív jelleggel, erősen alkalmazkodva a Szigethez, a helyszín hangulatához és a közönséghez. Az előadás kétnyelvű (magyar és angol) és megismételhetetlen, ráadásul Tempfli Kátya jeltolmács is könnyíti majd a megértést.

Mesélők: Babarczy Eszter, Falcsik Mari, Grecsó Krisztián, Zilahy Péter, Barta András és Triceps (Lantos László).
Zenei átvezetés: Vázsonyi János, szaxofon.
Sátorgazdák: Balázs Eszter Anna és Pál Dániel Levente

 

A londoni zavargások és a közösségi média

 
Alig néhány hónapja, az egyiptomi és a tunéziai felkelések idején a média a szabadságharc legfőbb eszközének kiáltotta ki a Twittert és  a Facebookot. Most, a londoni zavargások hatására napok alatt elillant a korábbi lelkesedés. Egyesek már hajlamosak rá, hogy a közösségi médiát tegyék felelőssé az elmúlt éjszakák eseményeiért. A BBC-nek nyilatkozó főrendőr is arra panaszkodott, hogy a közösségi média és a mobil miatt a randalírozók nagyon gyorsan és kiszámíthatatlanul képesek mozogni. (A rendőrségnek pedig nincs elég embere a közösségi források folyamatos figyeléséhez.) Egyesek képesek a Facebokot, a Twittert és az SMS-t okolni az elmúlt éjszakák randalírozásaiért. Tévednek.
Az eddig olvasott elemzések közül kiemelkedik Mathew Ingram írása. Ebben többek közt emlékeztet rá, hogy felkelések, zavargások, helyi elégedetlenségek már évszázadokkal ezelőtt is voltak. A közösségi eszközök szerep nem annyira ezek kirobbantásában, hanem inkább lefolyásuk felgyorsításában, a szereplők élő koordinálásában van. Az élő kapcsolat, a sok ember azonnali elérése a képviselt ügytől függetlenül ugyanúgy működik. Maga a közösségi hálózat "buta", nem tud különbséget tenni a jó és a rossz ügyek között. Bármilyen korlátozása beláthatatlan következményekkel járna.

Ingram szerint legalább ilyen fontos, hogy médiában megjelenő erőszakos mozgalmak például szolgálhatnak mások számára is. (A zavargások elterjedésével kapcsolatban a média is a "copycat" magatartást emeli ki - közben pedig folyamatos, a lehető legrészletesebb tudósításaival maga is terjeszti a rossz példát.) Lelkesek vagyunk, amikor Egyiptom másolja a tunéziai példát, de (érthetően) kevésbé örülünk, amikor az ablakunk alatt gyújtogatnak...

A londoni puszíttás szervezésében egyébként nem a Twitter, vagy a Facebook, hanem a BlackBerry Messenger (BBM) játssza a főszerepet. A Guardian szerint a brit tinédzserek 37 százaléka használ ilyen készüléket. (Ez erősen meglepett, mert a BlackBerryt eddig inkább az üzletemberek játékszerének hittem.) Ennek egyik fontos oka éppen az ingyenes, egyszerre sok (szintén BlackBerryt használó) ismerőst elérni képes üzenetküldő rendszer (BBM). 

Hiába figyeli tehát a rendőrség a Twittert és a Facebookot, hiába fenyegeti büntetéssel az ott agresszív felhívásokat terjesztőket, ha a BBM-en folyó kommunikáció láthatatlan marad. (A BlackBerry erősen kódolt üzenetekkel, saját szerverein keresztül, vagyis a hatóságok számára láthatatlan módon kommunikál.) 

Bár korábban elterjedt, hogy a RIM (a BlackBerry apukája) a következő éjszakákon Londonban szünetelteti a szolgáltatást, ezt az illetékesek gyorsan cáfolták. Az óvatos közleményekből legfeljebb azt lehet kivenni, hogy a RIM nem zárkózik el attól, hogy egyes információkat (felhasználók, üzenetek) megosszon a hatóságokkal. (Feltételezem, hogy az okostelefonok piacán egyre kisebb részesedéssel bíró RIM nem túl lelkes a mostani, kéretlen "reklámtól".)
 

Cikkírás 30 forintért - CikkPress.com

 
Az elmúlt években elég sok olyan gyűjtőoldallal találkozhattunk, ahova amatőr cikkírók küldhetik fel írásaikat. Ezek közül egyiknek sem sikerült túlnőnie a "közösségi homokozó" szintet, betörnie a profik pályájára. (A sok "friss húst" szállító Index - Blog.hu összjáték más kategóriába tartozik.)
Minap egy meghívónak látszó spamet követve fedeztem fel a CikkPress.com oldalt. A hasonló kezdeményezésektől eltérően ez nem csak publikálási felületet és hírnevet, de biztos pénzt is kínál a cikket beküldőknek. Cikkenként (ez itt 1500-5000 karaktert jelent) 30 teljes forintot. 

A teljesítménybérért robotoló újságírókat soha nem fizették túl. Az inflációkövetés ezen a területen szinte ismeretlen. Egy átlagos cikkért ma 3000-6000 forintot lehet "kaszálni". Száz-kétszázszorosát annak, amit a CikkPress.com fizet.

A jelek szerint az alacsony díjazás nem riasztja el a cikkírókat. Van olyan lelkes tag, aki a júniusi indulás óta csaknem 1000 cikket publikált. A cikkek minősége meglehetősen vegyes. Bár az online források közvetlen másolását állítólag kiszűrik a szerkesztők, erős a gyanúm, hogy egyes cikkek könyvek, vagy más nyomtatott források nyomán keletkeztek.

A cikkírók a CikkPress.com által felkínált témákból választhatnak. A kategóriák és az azokon belül témák jól mutatják, hogy a ClikkPress.com igen széles, a keresők által is kedvelt, garantáltan politikamentes területet kíván lefedni. (Valamennyi, jelenleg felkínált téma kidolgozásához még sok szorgalmas szerzőt kell begyűjteni.)

A CikkPress.com oldalain Google AdSense hirdetéseket futtat, de ebből egyelőre nem fognak meggazdagodni. (A 10  legnépszerűbb oldal egyébként is minden nap megkapja a rajtuk megjelent hirdetésből becsorgó forintokat.) Elvileg további bevételt hozhat egyes cikkek értékesítése és a megrendelésre történő cikkírás, de itt sem számítok tolongásra. 

Mi is ez az egész? Nagyon úgy néz ki, hogy nem a citizen journalism újabb formája, hanem a keresők és a Google hirdetések manipulálására létrehozott content farm, ami talán idővel keresőoptimalizáló és linképítő felületként szolgáltatásként is hirdeti majd magát.

Működni fog? A content farm amerikai találmány, amit alapvetően a nagy mennyiségű, olcsón előállított  tartalom és az ügyesen megválasztott kulcsszavakból eredő forgalom működtet. Kérdés, hogy mindez működőképes-e egy kisebb, erősen behatárolt piacon is?
 

Hibajavítás a közösségi médiában

 
Tévedni emberi dolog, az egyre nagyobb sebességgel (és egyre kisebb külső kontrollal) működő online újságírás pedig szép számmal termeli és hatékonyan terjeszti a tévedéseket.
A leggyakrabban persze a Twitteren bukkannak fel a pontatlan, téves, vagy egyenesen manipulált információk. Nemrég például nagyon rövid idő alatt elterjedt, hogy a CNN felfüggeszti Piers Morgan esti showműsorát. Mint kiderült, a hírnek semmiféle alapja nem volt, a hír terjedését mégis alig volt képes lassítani a cáfolat.

Nem vagy könnyű helyzetben, ha magad jössz rá hogy hibáztál és korrigálni szeretnéd korábbi üzenetedet. Sem a Twitter, sem pedig a Facebook nem teszi lehetővé a korábbi üzenetek visszavonását, javítását. (A Google Plus viszont engedi a korábbi üzenetek szerkesztését és jelzi is ennek tényét.)

Természetesen lehetőséged van újabb üzenetben jelezni a felfedezett hibát, de a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a hibajavító üzeneteket csak kevesen osztják meg, így nem jutnak el az eredeti üzenet címzettjeihez.

Még a  "megbízhatónak" nevezett oldalak hibázhatnak. Nemrég  például a WSJ.com került hülye helyzetbe. A norvégiai mészárlás első óráiban még muzulmán elkövetőről írt, majd később szép csendben átírta a címlapot. Craig Silverman "hibavadász", a Regret the error blog szerkesztője  kiszúrta és megszellőztette a turpiságot.

Nathan Gibbs, a Mediashift szerzője 5 pontban foglalja össze, hogyan lehet korrekt módon kezelni a hibákat.

Rögzítés - Első ijedtségedben ne töröld a hibát. Fontos rögzíteni hogyan, mi is történt. Erre legalkalmasabb egy jó kis képernyőkép ( screenshot). 

Ismerd el a hibát - Nem elég közölni a helyes információt. Pontosan meg kell nevezned hol, miben hibáztál.

Mutasd meg a hibát - A megnevezés mellett kösd be a screenshotot is.

Értesítés - Küldj üzenetet a hibajavításról mindenkinek, aki megosztotta másokkal az információdat. (Óvakodj hibás üzenet törlésétől, mert ezzel lyukacsossá teszel minden olyan párbeszédet, amiben az üzeneted szerepelt.

Ismételd meg a korrekció kommunikálását: Idő kell a hibajavítás elterjedéséhez.
 

Kommentelj a saját hangoddal!

 
Azt hiszem sokan vannak, akik hozzám hasonlóan elcsodálkoznak, amikor valami újabb fajta megosztható izé kerül elő. Nem találtak fel (másoltak le) már minden megosztható dolgot? 

Úgy tűnik, hogy nem. Vagy ha igen, akkor másképp. A Blurts hangmegosztó, pontosabban "voice tagging", vagyis olyan alkalmazás, aminek a segítségével hangos nyomot hagyhatsz.



Hangfelvevő-megosztó alkalmazás persze több is akad, a Blurts előnyét azonban éppen primitívsége adja. A felvétel gomb megnyomás után mindössze 30 másodperc áll rendelkezésünkre, hogy elmondjuk a magunkét. A kész felvétel mellett azonnal megjelenik annak linkje is, de megoszthatjuk hangos üzenetünket a legismertebb közösségi hálózatokon is.

A "voice tagging" hívei (és persze a Blurts üzemeltetői) szerint a hangos üzenetek élőbbé teszik az oldalakat, növelik a látogatók elkötelezettségét, személyesebbé teszi a hozzászólók közti beszélgetést...  Lehet hogy így van, de hogy valóban divatba jön-e, vagy csak kevesek játékszere marad, egyelőre - mint sok más alkalmazás esetében is - kiszámíthatatlan.
 

Newsbeat: Forgalomelemzés valós időben

 
Évek óta mondogatjuk, hogy a webes publikálás egyik legnagyobb előnye az átláthatóság. Miközben a nyomtatott médiában leginkább csak találgatni lehet az egyes cikkek fogadtatását, az online lapoknál minden pontosan mérhető.  Valóban jó tudni, hogy melyik anyagot hányan, kik, mennyi ideig olvasták/látták, honnan jöttek és merre mentek tovább stb. A média mai sebessége mellett azonban az előző havi/heti/napi adatokon alapuló tudás már nem elegendő.

A napokban debütált Newsbeat már egy egészen más iskolát képvisel. Segítségével a szerkesztők élő grafikonon követhetik az összesített forgalom alakulását, vagy az egyes cikkek fogadtatását. 



A Newsbeet megmutatja, hogyan alakul az egyes témák népszerűsége, figyeli a cikkek visszhangját a közösségi médiában, figyelmeztető email küld, ha valamelyik cikk forgalma váratlanul kiugrik. Mindezek az eszközök lehetővé teszik, hogy a szerkesztőség a népszerű témákban erősítve fenntartsa a figyelmet, tovább növelje a forgalmat, szorosabbra fűzze a kapcsolatot közönségével. (Gyorsan hozzáteszem, hogy ez a fajta forgalomelemzés és reagálás szintén a témák szűkítése, a szenzációk, botrányok, katasztrófák hosszan tartó, minden részletre kiterjedő csócsálásához, illetve a  kevésbé fontos - a világ 99,9 százalékát kitevő - témák elhanyagolásához vezet.)

A Newsbeat drága játékszer. Legolcsóbb változata is havi 200 dollárba kerül, de teljes fegyverzettel felszerel változatért havi 500-800 dollárt kell kipengetni. Ez az ár lényegében behatárolja a felhasználói kört. A többiek számára a valós idejű elemzés ízlelgetésére marad a 30 napos ingyenes kipróbálási időszak, vagy a "kistestvér", a hasonló elven működő, de lényegesen kevesebbet tudó, viszont csak havi 10-150 dollárba kerülő Chartbeat.
 

9 tipp, amivel biztosan tönkretehetsz bármilyen online újságot

 
1. Soha ne rakj hivatkozásokat (linkeket) a cikkekbe.

2. Meg se próbáld a webes megjelenésnek megfelelően átformázni a tartalmat.

3. Használj automatikusan elinduló videókat.

4. Zsúfolj minden cikk alá legalább 300 különböző (nagyrészt senki által nem használt) megosztó gombot.

5. Vigyázz, hogy a hasznos tartalom ne haladja meg az oldalon levő tartalmak 20 százalékát.

6. Rakj tematikusan sehogyan sem kapcsolódó, véletlenszerű linket a cikkek közepébe.

7. Szerkeszd úgy a képeket, hogy a "nagyított" kép éppen akkora legyen, mint az előnézet (thumbnail).

8. Találd meg a módját, hogy a tiltás ellenére is megjelenjenek azok az édi felugró ablakok.

9. Zsúfolj véletlenszerűen mindenféle tartalmat az oldalsablonokba,

A tippek egyáltalán nem légből kapottak. Brad Colbow valamennyi szörnyűséget élő példával illusztrálja. (Túl hangosan röhögni persze nem érdemes, valamennyi hiba hazai weboldalakon is fellelhető.)

A fenti lista távolról sem teljes, csak a szerzőt leginkább irritáló megoldásokat tartalmazza.
Te mitől mész a falnak?
 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend