Segítség, ufó esett a blogomba!

 
"A gép forog, az alkotó pihen"

(Madách)

Tegnap este befejeztem és publikáltam mára szánt Nem kell félni az infografikáktól! című bejegyzésem. Megnéztem, működött. Kijavítottam még benne néhány elütést (nem vettem viszont észre, hogy kétszer is hibásan írtam le Nebehaj Viktor nevét - ezúton is elnézését kérem!). Ha arra nem is gondoltam, hogy bejegyzésem "évszázadokig is eljár tengelyén", de azt őszintén reméltem, hogy a mai napot kihúzza nélkülem is valahogy. Tévedtem.

Tapolcán, a Médiapiac.com konferencián (természetesen a szünetben, nem valamelyik előadás alatt) mobilon rákukkantottam, hogy vajon  mit írnak azok a Drága  Hozzászólók, de - óh, borzalom - azt láttam, hogy a beszúrt videóig ugyan minden szép és jó, de utána váratlanul a korábbi Bradcastr bejegyzés egy része folytatódik. Tovább tetézte már-már kibírhatatlan kínjaimat amikor  kiderült, hogy az öszvér-bejegyzés alatt olvasható hozzászólások is máshonnan valók, újakat viszont egyáltalán nem lehet írni.

Először  az infografika-ellenes egységfront szervezettt hackertámadására gondoltam, de ezt gyorsan elhessegettem, hiszen a HVG biztonsági rendszerei köztudottan áthatolhatatlanok. Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy csak az ufók lehettek. Azt ugyanis feltételezni sem merem, hogy egy Vimeo-videó egyszerű beillesztése (kopipészt) ilyen időzített bombaként képes működni.

Akármi is történt, ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akinek fejtörést okozott a bejegyzés váratlan irányváltása és azoktól is, akik szerettek volna hozzászólást írni, de nem volt hogyan. Az utóbbiakat ezúton is szépen kérem, hogy feltétlenül pótolják!
 

Nem kell félni az infografikáktól !

 
Nagy csacsiságot követett el a DotKom blog, amikor "Az igazi internetes buborék: az infografika" című írásában egy kalap alá vette a szájbarágós illusztrációkat a megértést segítő, adatokat értelmező, esetleg (ah!) szórakoztatva tanító  grafikákkal.
Legfőbb adujuk Nebehaj Viktor (@viktornebehaj) twitteres kinyilatkoztatása: "Vissza kéne venni már az infogarfikákból, elég volt. Normális táblázat pontos adatokkal többet ér." (Igen, én is iderakhattam volna az eredeti tweet "fotóját", de egy ilyen kép valóban nem hordoz semmiféle többletinformációt, viszont feleslegesen  lassítja az oldal letöltődését.)

Az idézet nyelvészeti elemzésétől - érthető okokból - eltekintek, a műfaj (hm, egyáltalán, mi is az infografika?) lesajnálásáról, leírásáról viszont lebeszélnék mindenkit. (Teszem ezt annak ellenére, hogy a DotKom cikke azonnal néhány lelkes támogatóra talált.)

Tudom, vannak emberek - én is ismerek néhányat - akiknek gyönyörűséget okoz bonyolult táblázatok olvasgatása, grafikonok nézegetése. A többség azonban nem ilyen. (A zenében is a partitúrák olvasgatása és belső hallással való "megszólaltatása" a legmagasabb, meghaladhatatlan szint, ráadásul sok a gyenge koncert, mégsem követelem, hogy "vissza kéne venni" már a koncertekből, hiszen tudom, hogy akkor kevesebb emberhez jutna el akkor a zene.) Tudomásul kell venni, hogy a legtöbb  ember csak megfelelő ostyába csomagolva képes bevenni az adatokat. (Tudom, a statisztikusok, adatbányászok és más, hasonló, adatbázisokat reggeliző és Excel táblákat vacsorázó szakemberek ezt nehezen képesek elfogadni, de kérem, higgyék el, hogy így van!)

Az infografika (vagy inkább az infografikák többsége) nem a "tiszta" tudomány fegyvertárához tartozik, inkább a média eszköze. Másképpen: interfész a tudós szakemberek és a (gyakran) kevésbé tudós olvasók/nézők között. A jó infografika olyan embereknek is segít az adatok, összefüggések értelmezésében, akiknek egyébként esélyük sem lenne a számsorok, adatbázisok megértésére. "Vissza kéne venni"? Dehogy, inkább rá kéne tenni még egy lapáttal! A baj csak az, hogy egy minőségi infografika elkészítéséhez - különösen ha interaktív változatról van szó - összetett tudás, különleges szemlélet, rengeteg kreativitás, és sok munka 8=pénz) szükségeltetik.

Nem kell félni, nem fogok itt védőbeszédet mondani az igazságtalanul megvádolt infografika mellett. Beszélnek helyettem mások:

Először is, tanulmányozd alaposan az Information is beautiful blogot. (Ha utána nem akarod azonnal megvenni a könyvet, akkor te valóban immunis vagy az effajta kommunikációra. Ez esetben felmentelek a bejegyzés további olvasásától.

A teljesség igénye nélkül, szinte véletlenszerűen kiválasztva néhány friss darab: 

A NYTimes.com interaktív infografikája a Japánban pusztító földrengésről
és a  fukushimai atomerőmű helyzetéről.

Valami szakmaibb: 


Társadalmi-gazdasági problémákról érthetően (és szórakoztatóan):

 

A félreértett LinkedIn

 
A LinkedIn közösségi hálózat felhasználóinak száma a múlt héten elérte a 100 milliót. (Az ünnepi ajándékot már előre megkaptuk.) Szép szám. Sokak számára szebb, mint a Facebook 600 (+) milliója. A két közösség hálózat funkciója, lehetőségei közt ugyanis óriási a különbség.
Az elmúlt években számos barátomat, közeli ismerősömet biztattam, hogy használja a LinkedInt. Többségük legfeljebb csak egy (felületesen kitöltött) profilig jutott el.

"Miért rakjam ki valahová nyilvánosan az adataimat? Inkább feltöltöm a CV-met valamelyik állásportálra, vagy tanácsadó cég adatbázisába."

"A LinkedIn csak álláskeresőknek való. Minek vacakoljak vele, amikor nekem van munkám?"

"A LinkedIn nemzetközi álláskereső. Én itthon akarok dolgozni, tehát semmi szükségem rá."

"Már 2 éve van fenn profilom, de még soha senki nem keresett meg ajánlattal."

"Időpocsékolás a LinkedInnel vacakolni, mert csak kevesen vannak rajra magyarok, azok is többnyire háeresek és informatikusok."

Ezek csak a leggyakrabban elhangzó kifogások. (Tudok még többet is, de most szerintem ennyi is elég.)

Akkor hát nézzük a lényeget:

A LinkedIn nem álláskereső hálózat. Nem arra való, hogy amikor munka nélkül maradsz, vagy váltani szeretnél, gyorsan bedobd a felcsalizott horgot és pillanatok alatt kifogd a Nagy Halat. Sokkal érdekesebb, jobb lehetőség itt  a személyes (szakmai) márkád gondos ápolása és szakmai kapcsolataid építgetése. Természetesen ha ezekben sikeres vagy, szükség (igény) esetén könnyebben találsz megfelelő munkát (megbízást, partnert, alvállalkozót, munkatársat) is.

A személyes márka ápolása és a kapcsolatépítés természetesen nem abból áll, hogy egyszer,  sebtiben megadod néhány adatodat, esetleg kapcsolódsz egy tucatnyi, gyorsan megtalált ismerősödhöz, majd nagy ívben elkerülöd még a LinekdIn környékét is.

A LinkedInen nagyon fontosak a csoportok. Nézz körül, fedezd felé, mi folyik a Te szakmádban. A csoportokban folyó beszélgetésekből passzív résztvevőként is sokat tanulhatsz, de idővel biztosan találsz olyan témát is, amihez szívesen hozzászólsz.

A csoportokon kívül léteznek egyéb lehetőségek is. Tehetsz fel például kérdéseket is a hálózat népének. (100 millió ember között komoly esélyed van néhány jó válaszra.)

A LinkeIn egyik legnagyobb erőssége a kereső. Természetesen nem csak ismerőseid után kutathatsz itt, de kiderítheted, kit, hol kell keresned, ha egy adott cég, szakterület, speciális ismeret képviselőjére van szükséged. 

(Mindez az ingyenes lehetőségek között található. Természetesen még ezek felsorolása sem teljes. A LinkedIn használatával az igen részletes Help Centeren kívül számos blog, cikk, tanulmány, könyv foglalkozik.) A fizetős szolgáltatások a profi toborzóknak, fejvadászoknak szólnak, azokat közönséges halandók nem képesek kihasználni. )

A LinekdInen is akadnak ismertebb, de rosszul használt szolgáltatások is. A "fészbukosodás" jegyében a LinekdInen is született üzenőfal, ahova lehet közvetlenül írni, de beköthető a Twitter is. Óriási hibát követ el, aki ugyanúgy kommunikál itt, mint ahogy azt a személyesebb, szélesebb közönségnek, vagy a szűkebb ismeretségi körnek szóló csatornákon megszokta. Rossz úton jár az is, aki ezt a felületet összetéveszt egy ingyenes hirdetési újsággal.

A LinkedIn - számomra nehezen megfejthető okok miatt - nem tesz közzé részletes felhasználói adatokat. Az elmúlt hónapokban találkoztam már olyan fejvadásszal, aki 20.000 körüli hazai felhasználóról beszélt, de láttam már(ügyes Google-keresésen alapuló) 230.00 -es számot is.  Legutóbb a SocialTimes.hu állt elő egy 130.000 körül számmal - ez elég reális értéknek tűnik.

Más szolgáltatásokkal kapcsolatban már tapasztalhattuk, hogy komoly eltérés lehetséges a  regisztrált és a tényleges felhasználók között. Adataim sajnos nincsenek, de nem hiszem, hogy a  LinkedInt aktívan (rendesen feltöltött, aktualizált profillal rendelkező, legalább heti egy alkalommal belépő, 50+ közvetlen kapcsolattal rendelkező) használók száma meghaladná a regisztráltak 70 százalékát. 

Talán az eddig leírtakból is kiderült, hogy  - néhány ünneprontó megjegyzésem ellenére is -  őszintén hiszek a LinekdInbe máris meglevő és a folyamatos növekedéssel tovább erősödő lehetőségekben. Meggyőződésem, hogy vannak szakmák, melyek képviselői nem maradhatnak ki innen. Ehhez képest elgondolkodtató, hogy a SocialTimes.hu gyűjtése  szerint a hazai regisztráltak közül "16-an vallják magukat bloggernek, összesen 28-an foglalkoznak közösségi médiával, 340 szerkesztő, 190 újságíró, 72 riporter és 11 szabadúszó újságíró van a LinkedIn-en."  
 

A dolgok rendje (Gondolatok közösségi média ravatalánál)

 
Az Advertising Age megfújta a kürtöt (magyar hangja, a Kreatív is készségesen visszhangozz a riadót) és ezzel megkezdődött a közösségi média búcsúztatása. Temetésről azonban még szó sem lehet, ugyanis ehhez hiányzik a halott.

Valójában nem történt semmi rendkívüli, csak annyi, hogy a közösségi média életciklusának egy újabb szakaszába ért. A jól öreg Gartner-görbe segítségéve mindez jó érzékeltethető.



1. Az éber, minden úja nyitott gíkek találnak valami érdekeset. Próbálgatják, szeretik, használják. Tapasztalataikat megosztják egymással.

2. Fordulópont. Néhány "hírvivő" belépésével felgyorsul a terjedés, a beavatottak körén kívülre is eljut az új eszköz/tan/platform híre.

3. A média felfedezi az újdonságot. Beindul a professzionális hájpolás. (Fordulópont: Time, Forbes, BusinessWeek stb. címlapsztori)

4. A felhasználók tömeges belépése.

5. Űberhájp. A témára szakosodó tanácsadók tömeges megjelenése, konferenciák, rendszeres médiahozsanna. Sikertörténetek minden mennyiségben. Tőzsdei bevezetés (tényleges, vagy csak a lehetősége felvetése), erős túlértékelés.

6. Elbizonytalanodás, számonkérés, az üzleti problémák felismerése.

7. Kiábrándulás. A korábbi eredmények megkérdőjelezése. Az első zajos kilépések. Az első nagy visszhangot kiváltó szkeptikus médiavélemények. (Hajdani szomszédunk jut az eszembe, aki derékig behajolva, kézzel mosott a mosógépben, közben folyamatosan szidta az "értelmetlen, modern technikát.)

8. Csalódás. Tömeges menekülés. A média boldogan gyalázza korábbi kedvencét. A korábbi hájp-tanácsadók most válságtanácsadóként lépnek fel.

9. Túlreagálás. Gyerek, fürdővíz, satöbbi...

10. Az élet megy tovább. Akik tartósan maradnak, egyre jobb eredményeket érnek el. (A méjnsztrím médiát mindez már nem érdekli különösebben.

Tudom, mindezt nehéz most (A 6. pont környékén járhatunk) tudomásul venni. Mindig reménykedünk, hogy "Ez most valami más". Ez azonban csak ösztönös önigazolási kísérlet.

Az igazság az hogy a közösségi média sem kivétel. Valóban fantasztikusak az új kommunikációs lehetőségek, valóban megteremtődött az "emberek" (közönség, vásárlók) és a cégek (vállalatok, márkák) közti kommunikáció lehetősége, de mindez nem helyettesíti, legfeljebb csak kiegészíti mindazt, amit eddig az üzlet (benne a média is) az eddigiekben jelentett.

Nincs azzal semmi baj. Ahogy sok minden mást, a közösségi médiát is meg kell tanulni megfelelően használni. (Előtte nem árt megérteni a természetét, működésének alapjait.) Mindez persze nem megy estétől reggelre és némi pénz- és energiabefektetést is igényel.
Aki valóban elhitte, hogy a tömeges lájkolás, vagy a twitteres követők száma önmagában, közvetlenül, azonnal pénzre váltható, az sürgősen kérje vissza az iskolapénzt!
 

Völgyi Attila fotóriporter blogja

 
Nem szoktam "szörfözni" az interneten. (Érdekes, mennyire ragaszkodnak ehhez az idióta kifejezéshez egyes hazai újságírók. Örök kedvenc a "webes portál" és az "internetes napló" mellett.) A hagyományos napi információgyűjtögetés során valószínűleg soha nem találkoztam volna Völgyi Attila blogjával. Kizárólag a Twitternek,  a Facebooknak (és a Médiablogba írt hozzászólásoknak) köszönhetem, hogy megismerhettem Attila blogját.

Hogyan fotózz, ha egyszer űrhajós leszel…
Ki használ ma még CD/DVD lemezt?
Tízezer óra gyakorlás tesz valakit mesterré
Hogyan ne írjunk hírlevelet
Te milyen kokárdát hordasz ma?
Fotózási tilalom az USA-ban

Ez a néhány, a legutóbbi hetek terméséből kiválasztott cím talán érzékelteti, mennyire szerteágazó Attila érdeklődése. A blogger sokfelé megfordul (az "igazi" és a virtuális életben is), sok mindent lát, olvas,  szívesen és profi módon osztja meg információit másokkal.

Völgyi Attila blogja egyszerre informatív és szórakoztató. Örülök, hogy megismerem.

Adalék: 

A Pixinfo interjúja Völgyi Attilával
 

Broadcastr: Mondd el e történeted

 
Csak kattints a piros gombra, majd mondd el a történeted.
Válaszd ki a megfelelő kategóriát, címkézd fel az anyagot és az egészet "tűzd ki" a térképre.
Ennyi.

Recording on Broadcastr.com from Broadcastr Founders on Vimeo

Jó ötlet, "közösségimédiás" gondolkodás, igényes kivitel, . A Broadcastr alaposan átgondolt, rendesen felépített szolgáltatás. Lelkesednem kellene, de nem merek.

Néhány éve még én is töretlen híve voltam a "civil újságírásnak". Ma már komoly kétségeim vannak.
Te szoktál csak úgy "szörfölni" bármelyik globális blogszolgáltató anyagai között? Minden különösebb cél nélkül, csak azért, hátha találsz valami érdekeset?
Bevallom, én nem. Inkább megvárom, amíg mások feltúrják a "hosszú farok" végtelen kínálatát és előállnak a valóban figyelemre (figyelmemre) méltó anyagokkal. Lustaság? Inkább időhiány.

Továbbra is nagyon fontosnak tartom, hogy bárki, bármikor, bármilyen formában elmondhassa véleményét, de éppen ezért, az egyre növekvő hangzavar miatt elkerülhetetlen a megfelelő szűrők alkalmazása. Nagyon nagy szükség van (lenne) a megbízható válogatókra, a digitális kurátorokra.

Létezik azonban más forgatókönyv is. Lehetséges, hogy a Broadcastr-t nem saját felülete, hanem a nagy közösségi játékosok, mindenek előtt a Facebook és a Twitter viszik sikerre. Az egész világ vegyes minőségű történeteiben nem fogok turkálni, de egyik-másik megbízható ismerősünk ajánlását meg fogjuk hallgatni. Úgy látszik, ma minden újabb közösségi szolgáltatás csak a Facebookot erősíti tovább.
 

Zoom

 
 Nem kell megijedni, nem a szerencsétlen sorsú hírportál történetét akarom felmelegíteni. Egy (számomra) új eszközről lesz szó. Valószínű, hogy ezzel a bejegyzésemmel nem fogok látogatottsági rekordot dönteni, de fontosnak tartom, hogy időnként szóljak a weben háttérbe szorított "hangos kisebbséghez" is.

Korábban egyszer már majdnem magam is belevágtam egy "blográdió" (podcast) projektbe, de végül másfele sodortak a munkalehetőségek. Akkor a kínálat alapos felémérése után vettem egy Edirol digitális hangfelvevőt. (Persze a Sony PCM 50-re vágytam, de legnagyobb szerencsémre akkor az beszerezhetetlennek minősült. Az EdirolR-09 Néhány apróbb ügyetlenségét leszámítva jó kis holmi volt. Játszogattam vele, készítettem néhány Soundslides anyagot, de azután beláttam, hogy ez a fajta "hangoskodás" játéknak túl időigényes "terméknek" viszont (nálunk, mindkét fél számára elfogadható áron) nehezen eladható. Véletlenül adódott egy érdeklődő, hozzá vándorolt tovább az Edirol. (Remélem, mindketten jól vannak.)


Most egy, a maga nemében különleges helyfüggő (mobilos) hangos szolgáltatás beindításán (is) dolgozom. Megint elkerülhetetlenné vált egy digitális hangfelvevő beújítása. Lehetett volna a notebookhoz kötött mikrofonnal, vagy közvetlenül a mobilra készített felvételekkel is próbálkozni, de megint előtört belőlem a 15 éve jó mélyre (de még mindig nem elég mélyre) elásott hangmérnök, nem vagyok képes ilyen amatőr módszerekkel hangot felvenni. 

Megint körülnéztem tehát a piacon és elég gyorsan megtaláltam az "igazit": A Zoom H1 kicsi, könnyű, megfizethető, okos, szép. (Innen szóban folytatom, gyere velem!)
 

Times, kecske, káposzta

 
A hír ismert. A 2010. januári bejelentés és 14 hónapnyi előkészület (+ intenzív lélektani felkészítés) után március 28-tól működésbe lép a NYTimes.com lyukacsos  fizetős fala:
  • havi húsz anyagig (cikk - több oldalas is, diasor, videó stb.) továbbra is szabad a pálya, de aki ennél többet akar, annak 4 hétre
  • 15 dollárt kell fizetnie a webes elérésér + a mobil appért
  • 20 dollárt a webes elérésért + iPad appért
  • 35 dollárért a "tutti frutti" (web +mobil+iPad) elérésért.
Nyitva marad viszont az "oldalbejáró": A Google, a külső linkek, illetve a közösségi média (ajánlások) felől érkezők továbbra sem fizetnek, ezek a látogatások nem számítanak bele a  havi húszas keretbe.

Ahogy már évek óta visszhangozza ezt a szaksajtó, ez a lyukacsos fizetős fal nagyon különbözik a Murdoch-lapoknál (Times, Sunday Times) korábban bevezetett "páncél" - minden "potyázót" kizáró -  fizetős falától.

A "gulyáskommunizmus" - talán éppen a NYTimes találta ki -  fogalma jut az eszembe: A '70-es évek kádári politikájáról írták: "A magyarok lassú tűzön főzik azt, amit a csehek '68-ban odakozmáltak."

Az azért nem telejen tiszta, ki és mit is kozmál most? A NY Times az elmúlt 15 évben már két alkalommal és megpróbálkozott webes kiadás fizetőssé tételével, de mindkétszer visszakozni kényszerült. (A második próbálkozás, a TimesSelect tulajdonképpen nem volt egyértelmű kudarc, de sikernek sem nevezhető.) Az sem világos, hogy Murdoch lapjai mennyire kozmáltak oda (vagy odakozmáltak-e egyáltalán)? A kényesebb orrúak ugyan érzik már a jól ismert bűzt, de ez a bizonyossághoz még kevés. 

A napokban tucatnyi elemzésen rágtam át magam. Alaposan megismertem a "metered paywall" elméletét, az árazási rendszer hátterét, sőt, még a 21. anyag lekérésekor megjelenő üzenetet is láthattam. Ennek ellenére fogalmam sincs, hogy hosszabb távon sikeres lesz-e a NYTimes.com újabb próbálkozása, vagy csak egy újabb, kétségbeesett feltámadási kísérletről van szó.

Mindenképpen ellentmondásos, hogy éppen a lap iránt leglojálisabb olvasókra, a kifejezetten a Times anyagai iránt érdeklődőkre vetik ki a meglepően magas,  15-35 dolláros sarcot. Azokra, akik naponta több cikket is elolvasva eddig is eltartották a lapot - ők ugyanis az online hirdetések célközönsége. Továbbra is ingyen olvashatják a lapot az alkalmi, beeső látogatók és az ügyes potyázók. (Az ő megadóztatásukra szolgálna a cikkenkénti mikrofizetés- ha működne.)

A Times nem mert szakítani a hagyományos modellel. Továbbra is drága tartalomcsomagot akar eladni egy szűk, fizetni hajlandó rétegnek. (A szűkség fogalma itt viszonylagos: szakértői becslések szerint nagyjából havi 500 000 olvasóról van szó. A képlet:  a 30 millió körüli havi online olvasó 5 százaléka mínusz az online kiadáshoz továbbra is ingyen hozzáférő 1 millió print előfizető.) Vajon a 20-as limitet elérő "potyázók" hirtelen úgy döntenek majd, hogy befizetik a 15-35 dollárt? Kétséges. Vajon nem lett volna jobb az Apple-modellt alkalmazni? (Alacsony díjak - nagy forgalom.) Ki tudja?

Én biztosan nem. Ha az online média legismertebb megmondóemberei is csak találgatnak, akkor én csak széttárom a karom: Bocs gyerekek, fogalmam sincs mi lesz, arra viszont már most figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy a NYTimes.com modellje közvetlenül nehezen másolható. Ha idehaza akadna valakinek felesleges 40 milliója - ennyibe került a Times fizető fala - vegyen belőle inkább kaparós sorsjegyet!
 

Valaki figyel (Creepy)

 
Én már régen nem csodálkozom, ha látom, hogy valaki minden védelem nélkül kipakolja valamennyi bizalmas adatát a közösségi hálózatokra. Az viszont aggodalommal tölt el, hogy akkor is látható, követhető vagyok, ha (látszólag) nem vagyok ilyen könnyelmű.
Izgalmas dolog, hogy ma már a középkategóriás mobilokba is belerakják a GPS chipet. Ennek elsődleges célja, hogy vészhelyzetben, segélyhívás esetén  könnyedén megtalálnak. (Abban persze egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez idehaza is működik.) A GPS chippel felszerelt telefon azonban rengeteg új lehetőséget is kínál. Sokakkal egyetértésben én is óriási fantáziát látok a helymeghatározáson alapuló helyfüggő szolgáltatásokban. (A témáról tartok is egy villámelőadást a  Smartmobil '11 konferencián.)

(A GPS-alapú helymeghatározás lelkes híve a bűnüldözés is. Az amerikai Sprint szolgáltatóhoz olyan sok, ilyen irányú megkeresés futott be, hogy végül önálló portált hoztak létre ezek kielégítésére. Egyetlen év alatt 8 millió alkalommal használták a szolgáltatást.)

Persze akinek  vaj van a füle mögött, az csak féljen (vagy legalább kapcsolja ki a GPS-t a telefonjában). A baj csak az, hogy a GPS koordinátáidat nem csak a bűnüldözők, hanem a bűnözők is könnyen megismerhetik. Elég egy fényképet készítened kedvenc iPhonoddal, vagy mobilról használni a Twittert és máris kiadtad pontos koordinátáidat.

Ha azt gondolod, hogy minderre csak a titkosszolgálatok képesek, nagyon tévedsz. 
Yiannis Kakavas programozó egy olyan geolokációs gyűjtőprogramot dobott össze, amivel könnyedén felgöngyölítheted egy felhasználó teljes "életét" (GPS koordináták alapján meghatározhatod honnan, mikor használja a közösségi hálózatokat, képmegosztó szolgáltatásokat stb.)

Kakavas nem bűnözők megrendelésére dolgozik,  programjának célja, hogy figyelmeztesse az embereket saját felelőtlenségükre. Tartok azonban tőle , a GPS chipet is tartalmazó telefonok és az ezekre alapozott programok marketingje sokkal erősebb, mint Kakavas egyszemélyes "mozgalmáé". Kár.

 

Linkedin: Bezáródó kiskapuk

 
Tulajdonképpen már megszokhattam volna, hogy naponta változnak, módosulnak a közösségi hálózatok, ingyenes webes szolgáltatások. A verseny óriási, mindenki új szolgáltatásokkal, felhasználóbarát megoldásokkal próbálja bővíteni piacát. Ez a dolguk.
A Legnagyobb Változtató természetesen a Facebook - néha annyira előreszaladnak a fejlesztésekkel, hogy saját magukat is összezavarják. Időről időre a többiek is belendülnek.

A LinkedIn hálózaton március 14-én életbe léptetett változások azonban másfélék. Nem kozmetikázásról, ergonómiai változtatásokról, hanem egyértelmű bekeményítésről van szó.

A LinkedIn a professzionális kapcsolatépítés, kapcsolattartás, álláskeresés és toborzás eszköze. Működésének egyik fontos alapelve, hogy csak valódi ismerőseinkkel (munkatársak, szakmai partnerek, volt kollégák, iskolatársak) vehetjük fel közvetlenül a kapcsolatot. Ismerőseink ismerőseinek (2. szintű kapcsolatainknak) saját hálózatunkba már felvett ismerőseink (1. szintű kapcsolat) segítségével mutatkozhatunk be. (Mindez az ingyenes felhasználókra vonatkozik. A fizetős felhasználók tagságuktól - a befizetett összeg nagyságától - függően meghatározott számú közvetlen, kötetlen felhasználású üzenet, úgynevezett InMail küldésére jogosultak.)

Eddig létezett egy, jól használható kiskapu. A LinkedInen belül üzenetet küldhettél mindenkinek, akivel egy szakmai csoportba tartoztál. Gyakorlatiasan megfogalmazva: ha közvetlenül el akartál érni valakit, elég volt megnézned, milyen csoportnak a tagja, majd jelentkezni a csoportba (ha nem voltál már tag). A jelentkezés elfogadása után máris felvehetted a kiszemelt személlyel a kapcsolatot. Most - egyéb változtatások mellett - ezt a kiskaput zárták be. 

A hivatalos indok az, hogy egyesek visszaéltek ezzel a lehetőséggel és gátlástalanul spammeltek. Lehet, bár én ilyenekkel nem találkoztam. Valószínűbbnek tartom, hogy a LinkeIn ezzel a  finom (?) nyomásgyakorlással újabb ingyenes felhasználókat szeretne a fizetős tagság felé terelni. Megértem a törekvést, hiszen a LinkedIn üzleti vállalkozás, ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ingyenesség és a legolcsóbb tagság ("Talent Basic") között túl nagy az ugrás (havi 50 dollár). 

A LinkedIn próbálkozása ismerős. Ma az online- és mobilstratégiai egyik legégetőbb kérdése, hol is legyen a töréspont az ingyenes (becsalogató, felhasználótábort építő) és a fizetős (bevételt termelő) tartalom/szolgáltatások között? Vajon a LinkedIn most jól választotta meg ezt?

Már jó ideje látszik, ahogy a vezető közösségi hálózatok egyszerre közelítenek egymás felé és folytatnak véres területszerzési harcot.  A LinkedIn üzenőfalat készít- a Facebook a céges oldalakkal az üzleti világ fele nyit, mindketten beengedik a Twittert, viszont semmiben sem közösködnek egymással... 

A Facebook aktív felhasználóinak száma 600 milliónál tart. A LinkedInt ugyan "csak" 80 millióan használják, de a két szám közvetlen összehasonlítása értelmetlen. Úgy tűnik, a  LinkedIn most válaszút előtt áll. Vagy a felhasználók számának intenzív növelésére hajt, vagy pedig a fizetős és az ingyenes felhasználók arányán javít. Izgatottan (ugyanakkor kissé aggódva) várom, melyik irányba mennek tovább.
 

A hírmédia állapotja 2011-ben

 
Röviden: zavaros, de nem reménytelen.
Hosszabban: itt olvasható.

Igen, idén is megjelent a Pew Project for Excellence in Journalism The State of News Media jelentése. A publikálás szerencsés időpontja (március 14.) ugyan megkímélte családomat és barátaimat attól, hogy az elmúlt napokat a jelentéssel, ne pedig velük töltsem, most viszont munkás napok következnek. Az idei anyag - ha ez lehetséges - még izgalmasabbnak tűnik az előző évek jelentéseinél is.

A következő napokban kísérletet teszek rá, hogy átrágjam magam a jelentés legfontosabb fejezetein. (Könnyebbség, hogy végre nem kell - lelkifurdalásoktól gyötörve -   kinyomtatnom több száz oldalt, küzdenem az állandóan összekeveredő papírosokkal,  hanem minden fontos fejezetet azonnal letölthetek a Kinlde-re!) Most, ízelítőül csak az összefoglalóból ("Key findings") szemezgetek. (Az anyag a hírmédia amerikai helyzetével foglalkozik, de ennek ma már egyre kisebb a jelentősége.)

Kellenek a hírek

Az emberek híréhsége egyre nagyobb, de azt a korábbitól eltérő módon elégítik ki. 2010-ben növekedni csak az online hírszolgáltatás volt képes (17,1%). A legnagyobb vesztes a korábbi sztár, a kábeltévé (- 13,7%). Fontos jelenség a korábban viszonylag (a napilapokhoz képest) jól teljesítő magazinok erőteljes hanyatlása ( - 8,9 %). A napilapok mérsékelt visszaesése (-5%) leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt években már szinte mindent elvesztettek, ami elveszthető.

Több napilapnál is állítják, hogy összességében (print+online) nagyobb az olvasottságuk, mint valaha, de a rendelkezésre álló adatok szerint ez nem tekinthető általánosnak.
A számok alapján ma az amerikaiak (USA) 40 %-a olvas híreket (bármilyen formában), míg ez az arány 2008-ban még 46%, 2008-ban pedig 52% volt. (Vajon milyenek a hazai számok? Ismertek egyáltalán az ilyen egyesített értékek?)

Javuló gazdasági mutatók

A dicsekvésre semmiféle okot nem adó 2009-hez képest egy kivételével mindegyik területen nőttek a hirdetési bevételek. Természetesen a napilapokkal van a baj. Itt nem csak a gazdasági válság, hanem a strukturális problémák állnak a visszaesés mögött. Ezek pedig 2010-ben egyáltalán nem oldódtak meg. (Sőt!)

Digitális média

2010. "mérföldkő" volt: ez volt az első olyan év, amikor a hirdetők többet költöttek a weben, mint a nyomtatott médiában. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a növekvő online bevételek pótolnák a kieső print bevételeket.) Az online hirdetési bevételek 13,9 %-osnövekedése önmagában jól mutat, viszont a pénz 48 százalékát keresőhirdetésekre költötték el, vagyis a pénz jelentős része nem a kiadókhoz, hanem a Google-hoz folyt be. (A valóban a kiadókat gazdagító bannerek csak a reklámbevételek 23 5-át adták.)

Hát ennyit előzetesként, emésztem a jelentést és később még írok a legfontosabb tanulságokról.
 

Prezimédia

 
Hát, nem kapkodtam el. Nagyjából két éve lehetett, amikor Bitter Brunó megmutatta a NextWave első,  Prezivel készített cégbemutatóját. Egyszerre tetszett és idegesített is. Izgalmas volt az elszakadás a lineáris narrációtól, de idegesítő volt, ahogy az alapvető információkért is (cím, telefonszám) felfedező játékot kellett játszanom.
Azóta különféle konferenciákon, bemutatókon, előadásokon rengeteg prezis anyagot láttam. Hamar megértettem, hogy ez is csak egy "buta" eszköz, ami nem képes pótolni az értelmes gondolatokat.

Valahogy most érkezett el az idő, hogy én is elkezdjem használni a Prezit. Aktív felhasználóként percek alatt megértettem, miért imádják annyian. Azért, mert nem "kocka" mérnöki gondolkodással készült, a prezentáció készítését a gondolataidhoz igazíthatod (nem pedig fordítva), a felhasználói (szerkesztői) felület egyszerű, az alapfogások percek alatt elsajátíthatók. A háttér (oktatási anyagok, help) jók, a Prezi köré épült közösség működik.

Ne táplálj hamis illúziókat: gondolatok, ötletek, kellő kreativitás, némi tanulás és gyakorlás komoly anyaggyűjtés és sok befektetett munka nélkül a Prezivel sem tudsz igazán ütős bemutatókat gyártani!

Mindez persze magától értetődő, nem is erről akartam írni, hanem arról hogy a Prezi nagyszerű eszköz lehet(ne) az újságírók kezében is, hiszen

1) nagyon "termelékeny" - rendkívül gyorsan lehet szöveget, képeket, YouTube-os videót felvinni, azok között kapcsolatokat, navigációt építeni,
2) bár a Prezi lineáris történetmesélésre is alkalmas, igazi terepe a nem lineráris megjelenítés (a lineárisan el nem mesélhető történeteket ma gyakran meg kell erőszakolni, hogy valahogy beleférjenek a rendelkezésünkre álló formákba)
3) ha akarod, a Preziben magad vezetheted a közönséget, de akár a kezébe is adhatod a navigációt.

Ez így, leírva csupán néhány sor, valóságban azonban (talán) egy új univerzum!

Mindez biztosan elegánsabb lett volna, ha Prezeben tálalom, de.... (A következő hetekben, hónapokban különböző témákban  több előadást is tartok. Igyekszem tanulni, ügyesedni és egyszer még talán itt is előrukkolok valamivel:)

Addig is ajánlom mindenkinek a Prezi "felfedezős" oldalát. A rengeteg nyilvánosan megosztott prezi nézegetése az első lépcső ahhoz, hogy magad is belevágj.
 

A hét blogja: SocialTimes.hu

 
Nem tagadom, az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam ezt a "rovatot". Magyarázkodni persze tudok: egyre több a blog  - közben viszont csökken a blogok "forradalmi" szerepe, kevés az időm a bányászásra, magától nem törnek a felszínre az izgalmas szakmai blogok...

Na, most itt van a SocialTimes.hu. (Nem tévesztendő össze a szintén érdekes, hasznos .com-os végű névrokonával.) Eleinte olyasmi összeollózott weboldalra gyanakodtam, mint amilyenekkel az (önjelölt) "szociálismédia"-szakértők szoktak előállni, de hamar kiderült, hogy itt többről van szó. Röviden: az alapító Radisics Milán érti, ismeri és használja a közösségi médiát.

"Minek kell egy újabb közösségi média hírforrás? Ott a Mashable, ami abban nincs benne, az nincs is" - hallom máris virtuális füleimmel. A reflex-válasz az, hogy a Mashable (még) nem ad ki magyar nyelvű kiadást. A valóság azonban az, hogy a SocialTimes.hu sok szempontból használhatóbb, mint a Mashable (paidContent, ReadWriteWeb, TechCrunch stb.) Nem foglalkozik ugyanis a magyar halandók 99,9 százaléka számára érdektelen amerikai üzleti hírekkel ( ki, hány dollárral szált be éppen az ezredik Groupon/Foursquare stb. klónba), viszont sok kisebb, szakosodott oldalt szűr, fordít, összefoglal. Tartalomgondozás.

Nem ismerem Radisics Milánt, fogalmam sincs, milyen múlttal vágott bele ebbe a vállalkozásba (az már jól látszik, hogy nem egyszerű hobbioldalról van szó). Azt látom, hogy ügyesen építkezik, terjeszkedik, bővíti stábját. Nem a wolfgáboros erőszakos kampányokkal, hanem ügyes közösségi stratégiával bizonyítja, hogy nem csak írni képes - normális magyar nyelven - a közösségi médiáról, hanem használni is tudja. Tetszik. (Csak azt a gyászos fejlécet kellene már lecserélni valami normálisra!)
 

Ember, hol vannak a linkek?

 
Elképesztő, de 15 évvel az újságok webre lépése (félrelépése?) után is gyakran találkozni olyan cikkekkel, amikben egyáltalán nincsenek linkek. (Ugye nem szükséges sorolnom a hazai példákat?) Szerinted ezek nem tudják, hogy a linkelés az internet lényege???
Kifogások persze vannak bőven. Ezek közül azonnal kizárnám azt a lehetőséget, hogy a linktelenségnek stratégiai okai lennénk (vagyis így szeretnék megakadályozni, hogy az olvasók ide-oda, vagyis a konkurenciához ugráljanak. Azt ugyanis nem feltételezem, hogy 2011-ben akadna még Magyarországon olyan digitális analfabéta főszerkesztő, aki hinne az olvasók ilyen erőszakos megtartásában.

Maradnak tehát a következő - egyébként világszerte népszerű - kifogások:
  • a szerkesztőségi rendszerünk (CMS) nem alkalmas a linkek beszúrására (közben bármelyik ingyenes blogmotor, szerkesztőprogram tetején ott a kis "láncocska" ikon.),
  • túl sok emberi munkát (vagyis pénzt) igényelne a "printből" jövő cikkek "fellinkelése",
  • "nem az én dolgom"  morogja az egyébként is túlterhelt/az online részleget lenéző, újságíró - "szórakozzon vele valaki más!"
  • a linkek úgyis csak zavarják az olvasókat,
  • ja, majd pont 'azokhoz' küldünk olvasókat,
  • nincs egyértelműen szabályozva a linkelés - ha nem csinálok semmit, abból nagy baj nem lehet,
  • a linkeknek legfeljebb a szöveg végén a helyük, de az olvasók úgyis rákeresnek a Google-ban mindre, ami érdekli őket,
  • mi rendszeresen linkelünk ... a saját anyagainkra,
  • hozott anyagból (MTI, közlemények) dolgozunk, azokban sincsenek linkek,
  • nálunk nem szokás az ilyesmi, eddig sem volt, ezután sincs szükség rá.
Mindez persze csak mese, a Médiablog olvasói ilyesmivel nyilván még soha nem találkoztak.
 

Újságok az iPadon - 6 lehetséges megközelítés

 
Egy bejegyzéssel korábban a DHVG megjelenése ürügyén arról írtam, hogy nem minden csilli-villi multimédiás móka és kacagás, ami app formájában az iPadra letölthető.
A bejegyzésre kitűnően rímel a Baedekal blogban talált írás. Ebben John Einar Sanvand mester a skandináv példák alapján 6 lehetséges megközelítést sorol fel. A következőkben ezt az írást foglalom össze.

1. E-paper app

A nyomtatott lap hasonmásának közzététele ipados app (önálló alkalmazás) formájában. Nyilván a legegyszerűbb, leggyorsabb (és legolcsóbb) megoldás. Nem véletlen, hogy a legtöbben ilyesmivel próbálkoznak. Mivel azonban ez a csoda is csak 3 napig tart, az ilyen fapados-ipados appok hosszú távon nem lesznek eladhatóak.

2. "Extrákkal" dúsított lap

Ez nagyon hasonlít a web (h)őskorszakához. Reciklált tartalom egy kis habbal. (Ha ismerős, az nem a véletlen műve.)

3. Többfunkciós app

Itt az "extrák" már olyan méretűre duzzadnak, hogy önálló tartalmi réteget képeznek. (Talán felesleges is említeni, hogy az ilyen app már nehezen állítható össze mindennapi szerkesztőségi hulladékból.)

4. Webes app

Lényegében a kiadvány "normális", webes tartalmát alakítja át tapizásbarát formátumba. (Hát igen, egyesek hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a sűrű, linkben gazdag oldalak vastagabb ujjacskákkal nem csak mobilon, de még táblagépen is csak nehezen kezelhetők.)

5. Táblásított webes kiadás

Tiszta ügy. Webes hirdetések, Flash videók le (esetleg tablettabarát hirdetések fel).

6. "Igazi", mindent tudó, kifejezetten az iPadre tervezett tartalom

Kell ezt részletezni? Nyilván erre vágynak a kiadók és erre vágyik a nép. A különbség csak annyi, hogy az egyik az előállítás árát, a másik pedig a vételárat sokallja.
 

A HVG digitális túlélőkészlete

 
Úgy terveztem, hogy nem írok a DHVG-ről, a HVG iPadra készült változatáról. Ha jót írok gyanús, ha rosszat írok kínos. Kell ez nekem?

Tegnap este, a DHVG hivatalos bemutatójára ballagva úgy gondoltam, hogy egyszerű "live social networking" esemény lesz ez, ahol kicsit csevegek néhány ismerőssel (+ a hagyományok szerint megbántok pár embert azzal, hogy katasztrofális arcmemóriám miatt nem ismerem meg őket). Ma már másképpen gondoltam. Mindenképpen írnom kell róla, hiszen itt messze többről van szó, mint egy új kiadvány megjelenéséről.

Önkép, imázs & presztízs

Ma még mindenhol eseménynek számít, ha egy ismert hetilap iPad-kiadást jelentet meg. Különösen érvényes ez nálunk, hiszen még meglehetősen szerény a magyar nyelvű ipados kínálat. (Természetesen a letölthető, "zárt" alkalmazásokra - apps-  gondolok, hiszen az iPadon is bárki szabadon böngészheti a magyar nyelvű webet.) Az ipados változat még azok számára is "cool", akiknek nincs iPadjuk.
A HVG-nek tehát mindenképpen jól áll a DHVG. Erősíti a kiadványról kialakult, gondosan ápolt képet.

DHVG, a "termék"

A célcsoport ideális. A hazai iPad-tulajdonosok között ott vannak azok a cégek, ahol "kötelező", hogy a vezetők, vagy a "meeting room"-ok asztalán heverjen néhány iPad, és persze azok a 25-38 éves, az átlagosnál magasabb jövedelmű diplomások, akikről a hirdetők mindig is álmodni szoktak. 

Az iPad ideális hirdetési felület, az új megjelenési lehetőségek (animáció, videó, interaktivitás) még az ügynökségi emberek kőszívét is megdobogtatja. Mi kellhet még?

Tartalom és megjelenés

Visszatekintve vicces, de én már 1998-ban írtam (az Internettoba) a magyar nyomtatott lapok internetes jelenlétéről. Bocs, hogy magamat idézem, de ez az időszakot (ami egyes kiadványoknál akár egészen 2002-2004-ig tartott) a "képernyőre ragasztott újságok" korszakának neveztem. Akkoriban a legtöbb webes kiadás minden lehetséges (és lehetetlen) módon próbálta megőrizni a nyomtatott lap megjelenését. Ez akkor számos ok miatt nem valósulhatott meg (kivételt képeznek persze a digitális - PDF, vagy Flash - hasonmás kiadások), az iPad viszont láthatóan visszahozza ezt a trendet.

A DHVG alapja a nyomtatott hetilap. Ennek cikkei változatlan formában, némi "extrákkal" (fotógaléria, videó, infografika) kiegészítve jelennek meg az ipados változatban. Tartalmi szempontból szó sincs tehát egy új kiadványról, hanem a már létező hetilap egy új platformon is elérhetővé válik. Ez jó azoknak az eddigi olvasóknak, akik már egyébként is beújítottak maguknak egy iPadat (vagy ezt tervezik) és jó a kiadónak is, mert talán elérnek egy eddig elérhetetlen, nyomtatott lapokat nem vásárló, azokra elő nem fizető réteget is.

Akkor mi a baj?

Gyakorlatilag semmi. Elméletileg annál több. Ez viszont már nem (csak) a DHVG-ről szól.
Tudomásul kell vennünk, hogy a technológia látványos fejődése ellenére is néha visszafele haladunk. Az a fajta ipados megjelenés, amit a DHVG is képvisel, az információszerzés és átadás szempontjából mindenképpen visszalépés a "nyílt webhez" képest. 

Az effajta ipados kiadványok a már túlhaladott "csomagolt" tartalom meghaladott koncepcióját élesztik újjá. (Annak idején a drága nyomdatechnika tette szükségessé az ilyen, uniformizált tartalomcsomagok gyártását.) Ma már a legtöbben cikkeket, tartalomfalatkákat, nem pedig olyan, kész összeállításokat keresünk, amiknek azután csak a töredékét tesszük magunkévá.

A nyomtatott lapok anyagára épülő, zárt ipados kiadványok nem tartalmaznak "kifelé mutató" linkeket, de ami még ennél is rosszabb, a külvilág sem tud hivatkozni rájuk. Nem részei a mai médiát meghatározó ajánló-megosztó kultúrának. Az "extrák" nem egy újfajta újságírói gondolkodás eredményei, hanem - mint ahogy a Newsosaur és mások is megfogalmazták - visszavezetnek a '90-es évek CD-ROM-kultúrájába. Rég volt, szép volt, szerettük, de túl vagyunk rajta...(Valóban?)

Mindez persze csak afféle "szakértői okoskodás".  Nem én fizetem az ipados lapok előállításának a számláit  és nem tatozom  a kiadvány célcsoportjába sem. Én magam maradok a webes (ingyenes) tartalomhabzsolásnál és a színtelen, szagtalan, de jól olvasható Kindle-nél. Ma reggel 183 letöltött, de elolvasatlan cikknél tartottam...


 

 

Kihalnak a blogok?

 
"Temetik a blogot" - írta néhány nappal ezelőtt a Médiapiac.com. A gyászjelentés többek közt  a svéd Metro Internationalra hivatkozik. Az ingyenes lap kiadója ugyanis úgy döntött, hogy száműzi online kiadásából a blogokat. (Jól teszi. A Metrót a rövid hírekért és a "light" bulvárért olvassák, nincs ott helye a véleményvezéreknek. A Metro International lépése nem a blogok életképtelenségét bizonyítja, legfeljebb azt, hogy a kiadó stratégái évekkel ezelőtt félreértették a blogdivatot.)

A pánikhangulatot minden bizonnyal a Pew Research Center Generations 2010 című tanulmánya indította el, amiből sok minden mellett az derül ki, hogy a 12-17 évesek blogolási hajlandósága a 2006-2010-es időszakban jelentősen visszaesett.

A blog az önkifejezés, a közösségi kommunikáció (és még sok minden más) kitűnő eszköze. Korábban gyakorlatilag nem volt alternatívája. Ma már ott a Facebook, a Twitter (és millió más szolgáltatás), amiknek segítségével gyorsabban, kényelmesebben, hatékonyabban lehet (virtuális) közösségi életet élni.. Ennek ellenére (egyelőre) szó sincs arról, hogy kihalnának a blogok. 

"Fogyatkoznak a blogok, ahogy a fiatalok áttérnek a Twitterre" - írta a minap (szintén a Pew Research Center) adataira alapozva a NYTimes.com.  Ugyanakkor (szerencsére) továbbra is élnek és virulnak a NYTimes.com blogjai, ahogy változatlanul népszerűek a WSJ.com, az Guardian, ....blogjai is. A "blogoszféra" ugyan folyamatosan zsugorodik, a blogokban fellelhető információk sűrűsége, minősége ugyanakkor növekszik. (Ez a "blogenergia-megmaradás törvényének" az alapja.)

A blogdivat tetőzésekor 10 blogból 9 a "reggel felkeltem, megetettem a macskámat" kategóriába tartozott. Ezek többsége mára a Twitterre , vagy a Faecbookra  költözött át. (Itt az ilyesféle kommunikáció jóval tartósabbnak is bizonyul. Korábban az újonnan indult blogok 90%-a nem érte meg a 3 hónapot.)

Idehaza néhány évvel ezelőtt még olyan kevés volt a valamilyen érzékelhető fókusszal rendelkező blog, hogy a "tematikus" blogok ajánlójában (blogroll) szinte mindenhol ugyanaz a néhány blog szerepelt. Ma csak a blog.hu címlapján, vagy a Goldenblog mezőnyében olyan mennyiségű olvasható, időnként meglepően színvonalas "tematius" blog bukkan fel, amiről néhány évvel ezelőtt álmodni sem mertünk. Szó sincs már arról, hogy a blogolás a "geekek" játszótere lenne. A rengeteg közéleti blog mellett az orvostudománytól a könyvkötészetig rengeteg témával találkozhatunk. A valódi probléma nem az igényes blogok, hanem a megfelelő "szűrők" hiánya. Kevés az olyan "digitális kurátor", aki helyettünk kihalászná a ...ból az aranyat.  (A blog.hu nyitóoldal, az Index címlap, vagy a hvg.hu Napi merítése csak csipegetni képes az óriási kínálatból.)

Blogot írni és blogot olvasni egyaránt jó! A Facebook, vagy a Twitter nem váltják ki a publicisztikai, tudományos, ismeretterjesztó stb. blogokat, ugyanakkor kiválóan alkalmasak a blogok hatókörének kiterjesztésére, a párbeszéd élénkítésére. 

(Ha mégis tévednék és a többi bloggal együtt kihalna a Médiablog is, ezúton kérem, hogy NE temessetek mellé!)
 

Állítsd át magad digitálisra - Itt az átképzési terved

 
Egye több újságíró ismeri fel, hogy a nyomtatott média napjai meg vannak számlálva. Aki a szakmában akar maradni, annak eljött a "digitális átállás" ideje. De hogyan? John Einar Sandvand (BetaTales) elmondja, én meg szokás szerint röviden összefoglalom, aktualizálom, kommentálom.

A nyomtatott médiában szerzett tapasztalat egyre kevésbé "eladható". Az online szerkesztőségek pedig egyre kisebb hajlandóságot mutatnak arra, hogy "printesekből" képezzenek át maguknak szakembereket. Az igazán drámai változások azonban még csak most - a következő 5-10 éveben -  jönnek! 

Az Egyesült Államokban már évek óta működnek az újságírók digitális átképzését támogató tanfolyamok. Ezekre a már évek óta a szakmában dolgozó, elismert, de a váltás szükségességét felismerő újságírók jelentkeznek. Nálunk ilyesmire ne számíts, inkább  "csináld magad"!

1. Ásd be magad a közösségi médiába

A számokat nem ismerem, de úgy látom, hogy idehaza még mindig rengeteg az olyan újságíró, aki nem ismeri/használja a Facebookot, a Twittert, a LinkedIn-t, a YouTube-ot, nem ír, de még csak nem is olvas blogokat, még hírből sem ismeri a helymegosztó szolgáltatásokat ...
(A "nincs rá időm" kezdetű kifogást jól ismerem, erre csak egy válaszom van: Amikor (hagyományos újságírói) munka nélkül maradsz, akkor késő lesz már elkezdeni ismerkedni a közösségi hálózatokkal, felépíteni internetes énmárkádat!)

2. Szerezz tapasztalatot a digitális újságírásban

Természetesen még akkor, amikor még van "rendes" munkád, íróasztalod, fizetésed. Derítsd fel, hol is van a kiadód digitális szerkesztősége. Ismerd meg az ottani embereket. (Ha korábban lenézted, lesajnáltad őket, elég nehéz lesz most a váltás!) Olvasgasd a munkáikat. Kérdezd őket a problémáikról. Készíts te is anyagokat a számukra. (Igen, azt mondom, hogy te, az Ismert Újságíró írj "abba" a kiadványba!)

3. Tanuld meg a képszerkesztés alapjait

A "miért van erre szüksége egy újságírónak?" kezdetű vita helyett fordítsd fölösleges energiáidat Mindy McAdams anyagainak tanulmányozására!

4. Kezdj el rövid videókat készíteni

Nem hiszem, hogy minden újságírónak profi videósnak kell lennie, de aki megpróbál néhány épkézláb anyagot összehozni, sokkal jobban képes megérteni videós kollégáit. (Tanulj a gyerekeidtől. Nézd meg, hogyan képesek görcsök, előítéletek nélkül, teljesen szabadon és kreatívan videózni -  akár egy olcsó telefonnal is.)

5. Kezdj el kísérletezni különböző interaktív elemekkel

Próbálkoztál már interaktív térképek, időgrafikonok (timelines) összerakásával? A 101 leghasznosabb webhely, vagy az Eszközök kategória alatti többi bejegyzésben bőven találsz ehhez szükséges (ingyenes) holmikat, tippeket.

6. Tanuld meg a webes forgalomelemzés alapjait

Kérj hozzáférést kiadód online forgalomelemző szoftveréhez. Magyaráztasd el valakivel, mit is látsz. (Ez nyilván akkor a legizgalmasabb, ha saját anyagaid forgalmát láthatod.)  Ha blogolsz, telepítsd a bloghoz az ingyenes Google Analytics programot.

7. Szerezz be egy okostelefont, ismerd meg, használd (ne csak telefonálásra)

Nem kell a legújabb, legdrágább készüléket megvenned ahhoz, hogy ráérezz, hogyan is működik a mobil média. Tölts le mobil híroldalakat, újság- és magazin-appokat. Próbáld ki a helyfüggő szolgáltatásokat. Értsd meg a mobilos tartalom sajátosságait. Lehet, hogy hamarosan te is mobil médiára fogsz anyagokat gyártani.

Ezek persze csak a kiindulópontok. A lényeg, hogy ráérezz a digitális média működésére, belásd, hogy az nem egyszerűen csak az "igazi" sajtó gyengébb pótléka. Ha érzed, hogy elkezdenek foglalkoztatni az új lehetőségek, magával ragad a digitális világ, akkor még vannak túlélési esélyeid!
 

Ez most növény, vagy állat? - SM.mag, az "offline közösségi média magazin"

 
Személyesen nem ismerem. Korábban soha nem is hallottam róla. Nem tartozik a hazai veterán-bloggerek közé. Nem lehetett látni a szokásos geek "kegyhelyeken". Egyszer csak felbukkant a Twitteren és máris csaknem annyi követője volt, mint a többi véleményvezérnek összesen.  

Váraljay Gabriel a hazai közösségi média egyik rejtélyes figurája. Nevére keresve 5700+ találatot kapsz a Google-ban, de egyik sem régebbi 2 évesnél.  Igazi kapcsolatépítő.  Rendkívül aktív a Twitteren (7800+ követő), erős a Facebookon (2200+ rajongó). Nagyon ügyesen építgeti énmárkáját- minden lehetséges helyen regisztrálja magát, gyakran szerepel a különböző kisebb, "baráti" online kiadványokban.  Érdeklődése szerteágazó,  de leginkább a közösségi médiaára és az online marketingre koncentrál. Saját honlapján rengeteget publikál, de nem világos, hogy mit is árul.  (Azért újabban akadnak ott "infotermékeket" is.) Február közepén sm.mag címmel ingyenes offline közösségi média magazint jelentetett meg.

Negyven oldalas, látható igyekezettel, többféle formátumban elkészített kiadvány. Erősen zavarba ejtő.

Ellentmondás feszül már maga a tartalom (közösségi média) és a formátum (egyben letölthetőm vegyes tartalom) között is. Miközben a tartalomfogyasztás egyre inkább a "fogásonként" gondosan összeválogatott menü felé tart, vajon mi indokolja az "előre csomagolt" tartalomhoz való visszatérést? Van értelme a közösségi médiából kizárni a lényeget, a közösséget, a hozzászólásokat, ajánlásokat? Vajon ma miért a Mashable és nem egy letölthető, offline magazin a közösségi média iránt érdeklődők kihagyhatatlan olvasnivalója?

A beköszöntőből csak az derül ki, hogy hiányt pótolnak, mert nincs ma Magyarországon e-book olvasókra és táblagépekre optimalizált, közösségi médiával foglalkozó tartalom. Valóban nincs, de vajon van rá olvasói (vevői, hirdetői) igény? Ez nyilván csak később derül majd ki. (Az sm.mag egyébként statikus, vagyis leginkább pdf-re, nem pedig táblagépre optimalizált.)

Nézegetem (különböző platformokon) az sm.magot, de sehogy sem, tudom megfejteni, kiknek is szól. 

"Sztárinterjú" a "hónap geek-lányával."
Az interjú elolvasása után sem derül ki, kicsoda is @Midnite_, mivel foglalkozik és miért is kellene hogy érdekes legyen a számomra?

dr. Ormos Zoltán az internetjogról. Vajon létezik ma Magyarországon olyan szerkesztő, konferenciaszervező akinek ne dr. Ormos neve jutna az eszébe, ha "tuti szakembert" keres?

Villáminterjú Kiss Ádámmal. Itt sem derül ki, kicsoda is az interjúalany, de én kinyomoztam: stad-up komikus. Miért is van itt?

Interjú Nagy Sándorral, a G-Roby ügyvezetőjével. (Ismerős? Barát? Szponzor?)

Interjú Szávuly Krisztiánnal, a Thinkdigital vezetőjével. Az ő nevét én ismerem, de vajon ismerik a "geek lány" és Kiss Ádám követői is?

Az interjúk közt különböző webes műhelyek, szolgáltatások ismertetői olvashatók.

Vajon milyen közönséget céloz egy olyan kiadvány, ahol egymás mellett szerepel a "geek lány", a népszerű(?) stand-up komikus és egy szűk szakmai réteg által ismert, éppen munkahelyet váltott szakember?

Láthatóan nincs tisztában az sm.mag csapata azzal sem, hogyan kell kezelni a szerkesztőségi anyagot és a fizetett reklámot. Ebben a lapszámban ijesztően keveredik a kettő.

Nem ismerem a szerkesztőség szakmai háterét, de a szövegeket olvasva az az érzésem, hogy a lelkesedés nem elég. Jellegtelen, rosszul megírt, szerkesztetlen anyagok sorakoznak egymás után. "Fűszerezetlen", leginkább minden egyéniséget nélkülöző szövegek.

Elintézhetném annyival, hogy ingyenes a kiadvány, forgassa, aki akarja. Úgy érzem azonban, hogy Váraljay Gabrielben ott a lehetőség, egyszer még összehozhat egy erős, igényes, mégis közérthető kiadványt. Az első száma alapján az sm.mag még nem ez.

Váraljay Gabriel  kifogyhatatlan energiáival, lelkesedésével még sokra viheti. Kár lenne, ha követői elhitetnék vele, hogy máris ő a magyar Guy Kawasaki. Jó az, amit csinál, de ha ki akarja terjeszteni hatáskörét, feljebb kell lépnie egy szinttel. Vagy kettővel.
 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend