Újságíró, vagy valami hasonló vagy? Sok emailt kapsz? Te is azonnal "ráguglizol" az ismeretlen nevekre?
Ezután egyszerűbb lesz az életed, mert a Rapportive segítségével azonnal megtudhatod, kivel is levelezel.

A Rapportive másodpercek alatt letölthető és telepíthető Firefox / Chrome kiegészítő. Használatával afféle fapados CRM-mé alakul a Gmail jobb oldali sávja.


A szöveges hirdetések helyén megjelenik tehát a levél feladójának profilképe, rövid bemutatkozása, legutolsó twitteres megszólalásai, Facebook / LinkedIn / Flickr /MySpace profiloldlának linkje... (Mindez persze a Google-ból is kibányászható, de a Rapportive segítségével minden különösebb erőfeszítés nélkül, automatikusan megkapjuk.)

Az egyszerű és gyors informálódásnak persze ára is van: Mások rólunk ugyanilyen egyszerűen és gyorsan kaphatnak információkat. Olyasmit is, amit nem feltétlenül szeretnénk mindenkivel megosztani.

Többségünknek fogalma sincs arról, kik, milyen adatbázisokban, milyen információkat tárolnak rólunk. Boldogan engedélyezzük, hogy Google / Facebook,  LinkedIn profilunk használatával, külön regisztráció nélkül kapcsolódjunk újabb és újabb hasznos, érdekes, vicces szolgáltatásokhoz, de ritkán gondolkodunk csak el arról, mi ennek az ára.  Miközben láthatónak, megtalálhatónak kell lennünk, minden lehetséges módon optimalizáljuk közösségi jelenlétünket, szinte teljesen lemondunk online magánéletünkről.

Biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva azok a szakértők lesznek a legkelendőbbek, akik könnyelműen szétszórt személyes adataink reprivatizálásában segítenek.

A hosszabb webes cikkek olvasása fárasztó. Vannak ugyan, akik tagadják ezt, de számos vizsgálat bizonyítja, hogy a felhasználók többsége nem szeret a weben hosszabb szövegeket olvasni. Magyarázat szerencsére akad bőven. Az egyik, hogy a "világító" képernyő fárasztja a szemet. A másik,  - ezzel az utóbbi hónapokban többször is foglalkoztam - hogy az interneten minket bombázó túl sok információ eltereli a figyelmünket, ezért nehezebb a hosszabb írásokra koncentrálni. (Nagyon erős jellemnek kell lennie annak, akinek a figyelmét egy hosszabb cikk olvasása közben sem tereli el egy link, cikkajánló, reklám, beérkező email, friss Twitter-csirip... ) Az emberiség jelentős része egyébként egyre kevésbé hajlandó 3000 karakternél hosszabb szöveg olvasásába bonyolódni, de ez egy másik problémakörhöz vezet...

Koncentráljunk most a még olvasni hajlandókra. Közülük sokan vannak, akik a képernyőn ugyan nem akarnak / hajlandók elolvasni egy hosszabb cikket, erre éppen nincs is lehetőségük, de szívesen elspájzolnák azt későbbi olvasásra. A legősibb módszer a kiválasztott cikkek nyomtatása: tömegközlekedés közben minden külső ingert (kivéve az utastársaink keltette hányinger) kizárva kitűnően olvashatók az A4-es lapok. (A nyomtatható változattal nem rendelkező oldalak - például a blogok - nyomatásához érdemes valamilyen "filéző" programot használni. Én mostanában a Readability nevűt szeretem.)

Sok-sok oldalt nyomtatni drága és nem igazán környezetbarát. Ráadásul egyre több embernek van valamilyen hordozható kütyüje, ami offline olvasásra is kiválóan alkalmas. Mostanában két olyan népszerű szolgáltatásba is  belefutottam amelyik a hosszú cikkek egyszerű mentését és offline olvasását támogatja. A Read It Later és az Instapaper alapelve nagyon hasonló, ízlés és a felhasználási mód kérdése, kinek melyik tetszik jobban. (Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a szolgáltatások nem közösségi linkmegosztók, hanem a teljes cikkek elmentését és későbbi offline olvasását is támogatják.) A mentés természetesen a szolgáltatás szerverén történik, vagyis ahhoz bármikor, bármilyen (támogatott) eszközzel hozzáférhetsz.

Kérdés persze, hogy mit szólnak mindehhez a kiadók? A Read It Later, az Instapaper és társaik elvileg új olvasókat szereznek, veszendőbe menő cikkeket mentenek meg. Gyakorlatilag azonban potenciális reklámfogyasztókat térítenek el, akik azután nyugodt, reklámmentes környezetben olvassák el a cikkeket. Ma még talán csak marginális jelenségről van szó, ezeket a szolgáltatásokat világszerte csak néhány millió ember használja, de most érdemes elkezdeni gondolkodni arról, hogyan illeszthető mindez az online újságok üzleti modelljébe. A hírek szerint az Instapaper már tárgyal néhány kiadóval, elképzelhető, hogy a közeljövőben egyes kiadványokon  közvetlenül is megjelenik a "Read Later" (nem a "Read It Later") gomb. Vajon mi lesz ennek az ára?

Vége a nyárnak, közeledik a hidegfront, hétvégén ismét érdemes kicsit rágódni az eddig valamiét kihagyott cikkeken, blogbejegyzéseken.

The Web is Dead - Ha a Wired cikkét eddig csak az Index sűrítményében,  vagy Doransky interpretációjában olvastad, itt az ideje, hogy magadévá tedd az eredeti szöveget is. Chris Anderson szokása szerint most is bőven szolgálat alaposabb emésztenivalót. A Wired cikkére rengetegen reagáltak, de csak kevesen tudtak érdemben is vitába szállni Anderson érveivel. Közülük mindenképpen kiemelkedik az Atlantic cikke.

Who's a journalist? Does that matter? - Ki az újságíró? Kit érdekel ez? Nem az az érdekes, milyen titulusa van valakinek, hanem hogy képe-es értékes tartalmat juttatni az új médiagazdasági-rendszerbe. Dan Gillmor az egyike volt azoknak, akik maguk is szétválasztották a minőségi  tartalomkészítést az intézményhez tartozást. Újabb kitűnő írás a "civil média" egyik legismertebb szószólójától.

5 Things You Need To Know About Facebook Places Right Now - Továbbra is úgy gondolom,  hogy a helymeghatározó szolgáltatásokat azért használjuk, mert elegánsabbnak gondoljuk a lámpaoszlopok és utcasarkok lepisálásánál. Elismerem viszont, hogy vannak, akik imádják az ilyesmit és rájuk az online média is ügyes megoldásokat építhet. Ha tehát a médiamunkás vagy, hivatalból neked is követned kell a fejleményeket.

New Kindle Leaves Rivals Farther Back - David Pouge, a Times tech szakírója szerint az új (szeptembertől kapható) Kindle e-olvasój maga mögött hagyja versenytársait. (Ha valaki valóban "csak" olvasni akar és elérhető áron szeretne hozzáférni a legnagyobb online elérhető könyvkínálathoz, akkor szerintem érdemes elgondolkodnia az Amazon 138 dolláros ajánlatáról.)

HTLM5 for journalists- "Kell-e értenie az újságíróknak a programozáshoz?" Évek óta folyik a kérdésről a vita. Egyértelmű, mindenkire érvényes válasz természetesen nincs. Annyi azonban egészen biztos, hogy az online újságírás lehetőségeinek megértéséhez (és ezek kiaknázásához) meg kell érteni bizonyos technikai alapokat.

"Magyar fejlesztésű honlap a legjobb weboldalak között"  - röppentette világgá a Világgazdaság a "szenzációs" hírt 2010. augusztus 24-én.

A gazdaság lap szerint a "a Facebook, Twitter, Flickr, YouTube, Wikipedia mellett a magyar fejlesztésű howislifetoday.com is felkerült a legszínvonalasabb portálok sorába."

Nos, a "toplistát", ahova a magyar webhely is felkerült a valamikor szebb napokat látott, de mára kissé megkopott fényű Pcmag.com készítette. Semmi különös, egyszerű szerkesztői ajánlat, amit a hangzatos TOP 100 címkével láttak el. (Ilyet bárki, bárhol, bármikor készíthet.)  Itt került a Facebook, a YouTube stb. "mellé" az ismeretlen hazai szolgáltatás. Ha már a "szomszédságnál" tartunk: Az ismert közösségi hálózatok a "Classic: Social", a Howislifetoday.com pedig az "Undiscovered: News" (felfedezetlen/hírek) kategóriában szerepelt.

Új magyar sztár született és elkerülte a figyelmemet? Rákerestem a Google-ban, a Google Newsban. Semmi. A Twitteren nem emlegeti senki. A Facebookon mindössze 55 rajongót sikerült eddig gyűjteniük.

Ettől ugyan még lehetne fantasztikus jó, izgalmas a szolgáltatás...de a howislifetoday.com szerintem nem az. Az "ötlet", amin alapul mindössze az, hogy (linkeket) küldhetsz be, amikről eleve el kell döntened jó, vagy rossz hírt tartalmaznak. Utána a közönség szavazhat a legjobb-legroszabb hírre, illetve megoszthatja ismerőseivel azokat. Ennyi. Hm.

Őszintén szólva már az is meglepett, hogy a szolgáltatással néhány hete foglalkozott a Népszabadság. (A cikk szerzője, Fülöp Hajnalka engem is megkérdezett, én már akkor is elmondtam, hogy csak egy sokadik hírgyűjtőt látok, amit  egy nem túl izgalmas ötlettel próbáltak meg eredetibbé tenni.)

Engem leginkább az érdekelne, hogyan sikerülhetett egy néhány hete működő, elég gyengén kivitelezett, nem túl izgalmas szolgáltatásnak bekerülnie Magyarország két vezető napilapjába és egy leszálló ágban levő, de még mindig olvasott amerikai online magazinba?

Korábban ugyan már közreadtam a turkálóban és említettem a Twitteren is, de úgy gondolom, hogy érdemes kicsit részletesebben is foglalkoznom Steve Rubel és David Armano 6 Digital Trends to Watch című prezentációjáról.

Rubelt nem kell bemutatnom, az elmúlt években gyakran emlegettem. Armano  Rubelhez hasonlóan szintén az Edelman ügynökségnél dolgozik, digitális marketinggel és vizuális kommunikációval foglalkozik. (Kitűnő Logic + Emotion blogját ezúton is figyelmedbe ajánlom!)  Egyik fontos feladatuk, hogy kihámozzák  a rendelkezésre álló tengernyi információ közül a fontos trendeket. A most bemutatott anyag, ami nem a közelebbi, vagy távolabbi jövőről, hanem a pillanatnyi helyzetről szól, ennek a hámozásnak az egyik eredménye.

1. Marketing a folyamatos információáramlás (stream) korában

Közönséged (ügyfeleid, alkalmazottaid) már nem statikus weboldalaidra látogatnak el, hanem egyre inkább olyan "beszélgetésekben" vesznek részt, melyek "külső helyszíneken" (Facebook, Twitter, alkalmazások stb.) zajlanak. Ha meg akarod ragadni a figyelmüket, neked is nagyon ott kell lenned ezeken a helyeken. (A 6. dia arról szól, hogy az emebrek leginkább azt képesek megemészteni, amiről 3-5 alkalommal hallottak. Egyáltalán nem felesleges tehát a több csatornán keresztül történő sulykolás.)

2. A média googlosodása (Googleization).

A hagyományos kulcsszavak mellett a minőségi tartalom és a közösségi kapcsolatok határozzák meg mennyire vagy látható a keresők számára. Ma már mindenki a  média része. (Ennek megfelelően a hagyományosan értelmezett médiának nem csak a többi médiacég, hanem minden tartalom-előállító a versenytársa.)

3. Az adatok évtizede

Egyre több adat válik elérhetővé. Bárkinek, bármiről. (Ez a megállapítás nem feltétlenül a hazai állapotokra vonatkozik.) Ezekből nagyon fontos dolgokat (például viselkedési mintákat) ismerhetünk meg, de ehhez először igazi adatmániássá kell válni. (Igaz, hogy az adatokhoz (kormányzat, helyi közigazgatás stb,) való hozzáférésben meg sem közelítjük a legfejlettebb országokat, mégis bőben van mit csinálnunk. Nagyon sokan még a saját honlapjuk forgalmát sem elemzik.)

4. Az üzlet is közösségivé lesz

A kijelölt szóvivő tevékenységétől a munkavállalók elkötelezettségének erősítéséig a hagyományos módszerek helyére mindenhol benyomulnak a közösségi megoldások. (A közösségi kommunikáció eredményeinek alkalmazása a vállalaton belüli kommunikációban az a terület, amiről nagyon szép, okos dolgokat lehet leírni, de - idehaza - egyelőre kevés eredményt lehet felmutatni. Mit is akarhatunk egy olyan közegben, ahol az intranet még 2010-ben is csak a vállalati telefonkönyv szinonímája?)

5. Location, location, location

Nemrég még a "mit csinálsz", most pedog a "hol vagy" a Nagy Kérdés. Egyre több platformon frissítheted pillanatnyi helyzetedet, amiből persze újabb adatfolyam keletketik. (Néhány, valóban hasznos kivételtől eltekintve hülyeségnek tartom ezt at új divatot, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet beéőle üzletet csinálni.)

6. A privát is nyilvánossá válik

A személyiségvédelmi aggályok ellenére a közösségi megoldáson alapuló alkalmazások és maga a megosztás, mint tevékenység egyre népszerűbb. A hálózatokhoz kapcoslódva át kell értelmeznünk a privát fogalmát.

Végre elindult a Marketing&Média szaklap online változata. Nem kapkodták el. 2009. szeptemberében jelentették be, hogy a kiadvány eddigi kiadójáról, a Sanomáról leválva önállósul.

A helyzet kissé zavaros. A korábban is használt www.marketingmedia.hu címet beírva ugyanis (automatikus átirányítás után) a FigyelőNet média rovatoldala (http://www.fn.hu/media) jelenik meg. Az új kiadvány a korábbi közleménnyel ellentétben új címen (http://www.mmonline.hu) érhető el.
 
A baj mégsem ez, hanem a tartalom. Az új honlapon ugyanis alig akad saját információ. (Ami annak nevezhető, az is sajtóközlemények másokat megelőző közlése.)  A közepesen igénytelen, érdektelen oldalakon leginkább a konkurens kiadványok hírei sorakoznak. Az mmonline.hu még arra sem vette a fáradságot, hogy ezekhez a hírekhez egy saját, rövid összefoglalót írjon, a linkek közvetlenül vezetnek az eredeti cikkekhez. M, értelme ennek? Mire való egy ilyen alibi-honlap?

A Marketing&Média elődje, a Médiafigyelő igen informatív kiadvány volt. Nem a szélesebb közönségnek, hanem a "szakmának" szólt, ennek megfelelően az ára is elég borsos volt. Ahogy a korábbi, magas szakmai színvonalú, de "száraz" Figyelő is üzleti hetilappá szelídült, úgy alakult át a Médiafigyelő is szélesebb tematikát átfogó, olvasmányosabb kéthetilappá. Ezen a piacon azonban voltak már akkor más szereplők is. Őket lenyomni nem sikerült, az egyébként is kis piac osztódásnak indult. Idővel természetesen ez a terület is átalakult, egyre több információ vált online is (ingyen) elérhetővé, takarékossági okokból sok cég lemondta az előfizetést. A Sanomának már nem érte meg kiadni a lapot, de a szerkesztőség fantáziát látott az önálló (vélhetően olcsóbb, hatékonyabb) működésben. Vajon jól látták a helyzetet?

A hazai piac kicsi, a közölhető, érdeklődésre is számot tartó, fontos szakmai hír kevés. Ha megnézed a Reklámporta hírgyűjtő címeit, láthatod, hogy az egyes kiadványok "értesülései" közt nagyjából 80 százalékos az átfedés.  A komoly elemzések sok pénzbe kerülnek, keveseket érdekelnek, viszont könnyen üzleti érdekeket sérthetnek, ami a  nehezen megszerzett hirdetők elvesztéséhez vezethet. Mindez persze nem újdonság, ugyanezekkel a gondokkal küzd, ugyanilyen pengeélen balettezik több más terület szaksajtója is.

A "célcsoport", a médiaszakmában dolgozók talán még átpörgetik néha a kezükbe kerülő "szakmai kiadványokat", nézegetik ismerőseik (vagy a saját) fotóikat, de a fontos szakmai információkat nem itt keresik. Sokkal hatékonyabbak az informális csatornák, szép lassan ezen a területen is izmosodik a közösségi média. Nagyon nem értem meg azt az üzletembert, aki éppen most tartja elérkezettnek az időt, hogy médiával foglalkozó szaklapot/honlapot indítson, vegyen.

Közlemény: Szilágyi Árpád szerkesztő-műsorvezető meghívására augusztus 19-én este nem hivatalos baráti látogatást tettem a Magyar Rádióban.  A Pagodában a Netidők Asztaltársaságával áttekintettük az aktuális kérdéseket, ezt követően részt vettem a Netidők következő műsorának felvételén...

Szóval, ha nem csak olvasni, hanem hallani is akarod a véleményemet a fizetős online médiáról, akkor hallgasd meg ma este 11-től az MR2 Petőfin a Netidőket! (Én jól szórakoztam a felvételen, remélem Te sem fogsz unatkozni.)

 Korábban viccesnek találtam, hogy cégek komoly erőfeszítéseket tesznek - általában külső szakértők bevonásával - saját tevékenységük megértésére. Be kell látnom, hogy tévedtem, a dolog néha nem is olyan egyszerű. A Google-nak például évekbe tellett, mire megértette, hogy nem a kereső-bizniszben, hanem a hirdetési üzletben működik. (A keresés persze fontos, de nem cél, hanem eszköz a hirdetési üzlet működtetéséhez.)

A dolognak itt nincs vége, hiszen évek óta arról(is) folyik a vita, hogy a Google médiavállalkozás-e. (Az elmúlt évek szereposztása szerint azok, akik elől elhappolja az üzletet váltig állították hogy igen, a Google pedig azt hogy nem.)

Úgy látszik, hogy a Facebook esetében gyorsabb ez a folyamat. A "rajongói oldalak" és a 2010. tavaszán megjelent kiegészítők (leginkább a bármelyik médiaoldalba beépíthető "Tetszik" gomb) egyértelművé tették, hogy a Facebook és a média kapcsolata ezentúl a korábbinál szorosabb lesz. Ezt az együttműködést tette "hivatalossá" a Facebook + Media oldal.

Jó kis gyűjtemény, ami leginkább a kezdőknek és a középhaladóknak segít megérteni, mit is kezdhet egy médiavállalkozás a Facebookkal. Ha nem is pörög még szédítő sebességgel, rendszeresen kerülnek ki információk az üzenőfalra, két áttekintő anyag található a "Developers" és a "Journalists" fül alatt, két hosszabb írás pedig a "Jegyzetek"  fül alatt

Amiről biztosan nem találsz információt, az bevételmegosztás. Egyes hírszolgáltatók rengeteg rajongót gyűjtöttek össze a Facebookon. Miközben ők büszkén nézegetik oldalaikat, a Facebook a jobb hasábban hirdet (és kasszíroz). A pénz az övék, hiszen - úgy gondolják - hogy az új közönség megszerzésének lehetőségével és az "elkötelezettség növelésével" már fizettek a kapott forgalomért.

Érdekes, hogy a máskor könnyen és szívesen panaszkodó médiacégek most csendben vannak. Vagy lehet, hogy a háttérben már készülnek a különalkuk?

Malcolm Gladwell Nyílt titok című írásában (A kutya szemszögéből című kötetében jelent meg, angolul pedig Gladwell honlapján olvasható.) számos olyan esetet sorol fel, amikor a túl sok rendelkezésre álló információ akadályozta meg egy helyzet átlátását. Az Enron botránytól egyes orvosi diagnosztikai módszerek alkalmazásáig sorakoznak az esetek. Ezekben nem az újabb és még újabb információk begyűjtésére, hanem a már meglevő információk különleges, elemző feldolgozására lenne szükség. (Nem rajongok a közmondásokért, de erre a helyzetre tökéletesen illik "a fáktól nem látjuk az erdőt" népi bölcsesség.

Mint Mórickának, nekem is mindenről  AZ jut az eszembe. Vagyis nekem az online újságírás helyzete. Azzal áltatjuk magunkat - és minden lehetséges módon ezt erősítik a hírszolgáltatók is - , hogy az egyre újabb csatornák jóvoltából egyre jobban informáltak leszünk.

Az online hírszolgáltatók többsége ma a közreadott hírek mennyiségét tekinti a legfőbb értéknek. Az információk többsége azonban olcsó forrásokból (hírügynökségi anyagok, sajtóközlemények, hírgyárak) származó tömegtermék. Mivel ezek az információk a versenytársak számára is elérhetők, csak a publikálás sebességével lehet valami (látszólagos) értéket hozzájuk adni. A hírversenyben elért eredmények ugyan jól mutatnak, de a közönség 99 százaléka számára semmiféle jelentőséggel nem bír, hogy egy eseményről 2 perccel korábban, vagy későbben értesül.

Érdekes dolog a fizetős modellekről álmodozni,  az első konkrét lépések megtétele  előtt  azonban érdemes elgondolkodni arról, rendelkezik-e a kiadvány minőségi, egyedi "áruval"?

Egyediség, hitelesség, szakosodás, értelmes elemzés. Az olvasókra zúdított egyre nagyobb mennyiségű, jórészt felesleges információ helyett erre kellene haladni. Persze csak azután, ha sikerült megoldani a tyúk-tojás dilemmát: Előbb kell a megadott paraméterekkel minőségi tartalmat kínálni és utána pénzt kérni, vagy előbb kell előfizetőket gyűjteni, hogy legyen miből minőségi tartalmat előállítani?

Miért jó, ha használjuk a Twittert? Miért kell vért izzadnunk, hogy sok követőt szedjünk össze? Hogyan térül meg a csiripelésbe fektetett energia?

A Twitterrel foglalkozó cikkekből, elemzésekből, tanulmányokból ugyan óriási a felhozatal, de többségük inkább propagandaanyag, önfényezés, ingyenes csalinak szánt  "infotermék". Ezért is öröm, hogy most a HP kutatócége, a  rendkívül alapos anyagairól ismert HP Labs jelentetett meg egy komoly Twitter-elemzést.

A tudományos alaposság hátránya, hogy Influence and Passivity in Social Media nem afféle mesélős, esettanulmányokat ismertető, közösségimédia-szakértőket megszólaltató anyag, hanem egy 22 millió tweet feldolgozásán alapuló, vagyis kissé száraz, de tanulságos dolgozat. Megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett IP Algoritmuson alapuló elemzés és a korábban megismert szakértői vélemények erősen eltérnek egymástól.

A tanulmány legfontosabb megállapításai:

A legtöbb Twitter-felhasználó passzív, nem használják az RT (re-Tweet) funkciót.
 - Különbséget kell tenni a népszerűség és a befolyás között. Éppen az RT-k alacsony száma miatt a sok követő nem egyelő nagy befolyással. (Ezt magam is észrevettem. Itthon mintha még alacsonyabb lenne a hajlandóság mások gondolatainak, információinak a megosztására.)
- Ha valaki nagyobb hatást akar kiváltani, valahogy rá kell vennie követőit az RT használatára.
- A csiripekben szereplő URL-ek elemzéséből az is kiderül, hogy a követők többsége nem kattint rá a linkekre sem.
- A Twitter, vagy más közösségi hálózatok kiválóan alkalmasak egyes információk hatékony terjesztésére, az üzenetek megsokszorozására, a gyakorlatban azonban az üzenetek többsége már a kapcsolatok első szintjénél megreked. 

A HP Lab tanulmánya tulajdonképpen nem mond sok újat, inkább csak megerősíti, amit eddig si tudtunk: A közösségi hálózatok nem üzenettovábbító - üzenetsokszorozó automataként működnek. A népszerűség és a befolyás közti gyenge kapcsolat nem jelenti azt, hogy ne léteznének az átlagnál befolyásosabb szereplők, illetve az átlagosnál jobban terjedő információk. Ahhoz tehát, hogy valóban hatékonyan használhassuk a közösségi hálózatokat már csak azt kell megtudnunk, kik ezek a véleményvezérek, mitől váltak azzá, illetve hogy melyek azok az információk, amik hirtelen aktív üzemmódba hozzák az addig passzív felhasználókat.

Talán még mindig  túl erős a szellemi immunrendszerem, egyszerűen nem bírom (soha nem  bírtam) ha hatalmi pozícióból kioktatnak.  Szalai Annamária, 9 évre frissen bebetonozott NMHH-vezér kinyilatkoztatásának (interjúnak nem nevezném)  harmadik bekezdése után sikítva dobtam el tegnap a Népszabadságot. Így nem juthattam el a következő szövegrészig:

 
Vince Mátyás  közleményben reagált Szalai kijelentéseire.
Az MTI elnöke hónapok óta folytatja "szabadságharcát". Próbálja megvédeni az MTI-t. Lényegében esélytelenül. A mostani üzenetváltásból egyértelműen kiderül, hogy véleménycseréről szó sem lehetett, a hírügynökség vezetője még a döntéshozók előszobájába sem jutott be.

Vince elkulloghatott volna szépen, csendben, de fontosnak tartotta, hogy megvédje az MTI-t, pontosabban azokat az embereket, akik ott az elmúlt években, folyamatosan romló körülmények között dolgoztak. Szép gesztus ez tőle, aminek minden bizonnyal kamatostul kell megfizetnie az árát.

Az ingyenes információmegosztás (gyakorló) híveként viszont ezúton is üdvözöm a kormányzat (és annak ökle, az MNHH) ez irányú törekvéseit. A fenti idézetből azonban valami mást hámoztam ki:

"Az ingyenesség azért lenne jó, mert ha már az állam egyszer pénzt fektet a nemzeti hírügynökség fenntartására, akkor a híreket el is kell juttatni az emberekhez."

Ha az állam (köz)pénzt fektet egy hírügynökség fenntartásába, akkor nem beszélhetünk ingyenes információmegosztásról. Ebben az esetben az állam adó formájában előre,  közvetlen tőlünk szedi be az előfizetési díjat. De mire is? Nyilván nem kormányzati kommunikációs csatornának kívánják használni a nemzeti hírügynökséget. Lehet, hogy az MTI amolyan hírgyűjtő-hírelosztó központ lesz, ahova mindenki beküldheti a (szerinte) fontos információkat? Rendben, de kinek mi a fontos?

Ha ingyenes lesz az MTI, nyilván nem csak a hírszolgáltatók, hanem az egyes emberek (polgárok) is közvetlenül hozzáférhetnek az ott felhalmozott információkhoz. A túl sok hír persze csak ártalmas túlterheléshez vezetne. A legegyszerűbb az lenne, ha mindenki megjelölhetné, milyen információforrásokat kíván követni. Nevezhetné ezeket akár "barátoknak" is. A neki tetsző híreket megjelölhetné ("Tetszik"), vagy megoszthatná az őt követőkkel.

Ha az előző bekezdésben leírtak ismerősek, az nem a véletlen műve! Természetesen a Facebook-modellről van szó. De minek egy új Facebookot csinálni, ha van már egy? Javaslom, hogy a Hatóság a nemzeti hírügynökségre szánt pénzt inkább költse a Facebook támogatására. Kevesebb macera,  jobb hatékonyság, biztosabb megtérülés!

Blogger létem hajnalán (2004. nyarán) írtam Steve Rubel kísérletéről, aki halált megvető bátorsággal napokra lemondott a hagyományos média használatáról és megpróbált kizárólag blogbejegyzésekből tájékozódni. (Azóta tudjuk, hogy ugyan néhány fontos eseményről lemaradt , de szerencsésen túlélte.

Nemrég néhány francia (?) újságíró egy faházba zárkózott be, hogy azután egy ideig csak a Twitteren keresztül tartsák a kapcsolatot a külvilággal. Ugyan nem tudom, hogy ehhez miért kellett a faház, de ők is túlélték.

Most  - minden tudományos megfontolás nélkül, nyaralás miatt -  nekem is sikerült 11 napra elszakadnom az internettől és íme, én is élek. Egyáltalán nem lettem feszültebb a Twitter hiánya miatt, nem álmodtam a Facebookról és nem okozott megvonási tüneteket a Google Reader hiánya sem.

Miről maradtam le? Gyors leltár után úgy látom, hogy lényegében semmiről sem. 

11 nap csirip-termésén nyilván nem fogom átrágni magam - ezzel máris rengeteg időt és energiát takarítottam meg. Akkor tehát jöjjenek a szokásos körök:

Az eMaSa kínálatán is erősen érződik az uborkaszezon. Igen, persze, augusztus 11-én vezető hír volt, hogy Schmitt Pál aláírta a médiacsomagot, de hát ki gondolta, hogy nem így lesz? Természetesen a csomag részeként megkaptuk Szalai Annamáriát is, de ez is tudható volt.
(Most tűnt csak fel az eMaSa egyik komoly hiányossága: A korábbi hírek között nem lehet normálisan böngészni.)

A Kreatív Online-ban csak a negyedéves gyászjelentés  MATESZ jelentés érte el az ingerküszöbömet, de az sem nyomta fel a vérnyomésomat (a bulvár hasít, a többi mélyrepül). Szomorú, de a Népszava új layoutja sem tudott izgalomba hozni.

Jöjjön inkább a külvilág: Az egyik biztos pont az Editors Weblog.  - Hoppá! Megfeledkeztem róla, hogy ők már augusztus 1-án szabadságra mentek. (Ma már frissülie kellene az oldalnak, de egyelőre ennek semmi nyoma.)

A paidContent nem nyaral, sok a hír, de kevés az igazán érdekes. Talán a Plastic Logic bejelentése tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Hivatalosan is elismerték, hogy felfüggesztették a várva várt Que e-olvasó fejlesztését. Az iPad újabb áldozata, nyugodjék békében.

A Niemna Journalism Lab az egyik olyan hely, ahol a szélcsendes időkben is lehet valamit találni.
Most például arról írnak, hogy az új hírnédia-vállalkozásoknak inkább a "szakmán" kívül érdemes körülnézniük. Hát, nem hangzik dícséretnek...

Folytassam? Szeretném a (média)Világ Ütőerén tartani az ujjam, de néha úgy érzem, mintha inkább a se egész más részében lenne...

"Dicsérjen meg a K.J.!" - így szólt hajdanában a magyar zenészátok. K.J. (a monogramot kegyeleti okokból megváltoztattam) az egyik napilap zenekritikusa, akinek munkássága "nem vívott ki osztatlan tiszteletet."

Nem szeretném, ha nevemet most a magyar bloggerek foglalnák átokba, ezért röviden elmesélem, miért, hogyan is zsűriztem a Goldenblog "szakmai" kategóriájában.

Először is szeretnék "elhatárolódni". A Goldenblog nem az én agyszüleményem, hanem Főbérlőm (a HVG Online) édes gyermeke, ezért nem volna ízléses, ha nyilvánosan köpködném. Inkább megsimogatom (kissé butuska) kobakját, megtörlöm taknyos orrát.

Magyarul: A "szakmai blogok" kategóriája heterogén, egyes blogok semmilyen tudományos módszerrel nem hozhatók közös nevezőre. Marad a "nekem tetszik" módszer. A zsűrizést nem aljas indokból, anyagi érdekből hanem - több év kihagyás után -  kizárólag a szervezők iránti szolidaritásból vállaltam.

A listára került 50 blogból nagyjából 10-et már ismertem, 5-öt több-kevesebb rendszerességgel követek is. A többi valóban "a felfedezés erejével" hatott rám.

Az 50-es lista néhány tagját eleve "kizártam" a versenyből. A Doransky, az Addict, az ADrenalin, a Karma ismert, profi blogok, (szerintem) helyezés nélkül is jól megvannak. (Nálam már megkapták a legjobb helyezést: Régóta ott vannak a Google Readeremben.)

Feltűnő, hogy a listán szereplő blogok túlnyomó többsége a blog.hu alatt fut. Ez azonban nem jelent feltétlenül egyhangúságot. Néhányan olyan egyéni sablonnal dolgoznak, hogy a blog.hu anyukája (Blumi?) sem ismerne rájuk.

Vannak blogok, amik ügyesen (és szorgalmasan) gyűjtögetnek anyagokat kiválasztott témájukból, de ezzel vége is a produkciónak. Hasznos dolog ez, de nem érdemel GB-díjat.

Lenyűgöző, hogy egyesek egészen szűk rétegtémákról is képesek kitartóan írni. Nagyra tartom például az Etanol napló, vagy az Élet egy Deloreannel szerzőjének szaktudását, de úgy gondolom, hogy a GB díjazottjának egy valamivel szélesebb közönséghez kell szólnia.

Lepontoztam a zavaros megjelenésű, a nagyon ritkán frissülő és a nehézkes stílusban íródott blogokat is. Bár számtalan fórumon kifejtettem már, miért nem műfaj a blog, úgy gondolom, hogy nem minden blog, ami blognak látszik. Minden elismerésem például a Koos.hu -nak de azt gondolom, hogy az nem blog, hanem inkább egy céges honlapba oltott építészeti szakportál.

Lehet, hogy igazságtalan voltam, de nem soroltam a befutók közé egyik SEO, AdWord és hasonló témával foglalkozó szakblogot sem. Véleményem szerint nekik külön kategóriában kellett volna versenyezniük. (A mezőny egyik legjobbja egyébként  a  Webforgalom).

A (nem létező) különdíjban részesítem az Autózz! blogot. (Annak ellenére, hogy a téma igen távol áll tőlem. Igényes, változatos és komoly közösséget tudott maga körül felépíteni.)

Különdíjat érdemes az E-könyvolvasók is. Miközben nagyon tájékozott, alapos, képes személyes is maradni. (Láthatóan ennek a blognak is megvan a maga törzsközönsége.)

Valami jót minden listás blogról tudnék írni, de végül döntenem és rangsorolnom kellett.
Alapos mérlegelés és (az önmagammal folytatott) tanácskozás után végül a következő 5 blogot terjesztettem fel az idei Goldenblog legjobb szakmai blog díjára:

Értékelés:

Munkahelyi terror

Panaszblog,. amit leginkább az olvasók írnak. Változatosak a felvetett témák, sokakat érintenek, gyakorlati tájékoztatást nyújtanak.

Trendlabor

A közösségi médiával és a web 2.0-val sokan foglalkoznak, nehéz újat mondani. A Terepnapló jól válogat, élvezetes és érthető stílusban ír. (Egyik-másik bejegyzését én is szívesen felvállalnám:)

Teret alkotunk

Nem csak nagyon magas színvonalú (nagyrészt saját) anyagot mutat be, de nagyon jól el is magyarázza, mit miért csinál. Ezentúl olvasni fogom!

Hampuk Richárd

Jó témaválasztás, jó stílus. minez egy olyan témakörben, ahol már elég zsúfolt a pálya.

Panel blog

Újabb "érdekvédelmi" blog. Érdekes és tagahatalanul szórakoztató anyagok nem csak panellekóknak.


Mindez persze nem jelenti, hogy ezek lennének ma Magyarország legjobb szakmai blogjai, csupán arról van szó, hogy én néhány szempont (témaválasztás, stílus, közösségi kötődés, frissülés stb.) és saját ízlésem alapján ezeket a blogokat javasoltam a díjra. Reklamációnak helye nincs, a véleményeket viszont szívesen látom!

Kedvenc uszodámhoz hasonlóan a Médiablog is minden nyáron bezár néhány napra. Ilyenkor a személyzet felfrissíti az elfáradt gondolatokat, kisöpri a felgyülemlett közhelyeket. Augusztus 16-án friss bejegyzéssel jelentkezem, addig is javaslom, hogy olvasgasd korábbi írásaimat. Azonnal javaslok is egy tucatot, egy-egy méltatlanul elfelejtett bejegyzést az elmúlt 12 hónapból:

Újságírók egy rakáson

Hiánycikk a multimédia

Államosítás, vagy halál? - Újabb jelentés a sajtó jövőjéről

A palackozott víz, mint az újságírás új modellje

A jövő újságírója - 8 alapkövetelmény

Bonyolultan egyszerű

Állítsd a feje tetejére a szerkesztőséget!

Meddig tejelnek a nyomtatott lapok?

Hírverseny helyett / mellett építs témaoldalakat!

PR modell: "Libatömés" helyett párbeszéd

Lehet-e magánvéleménye egy bloggernek?

Mit kezdjen a hagyományos média a közösségi médiával?

(Hú, nekem is el kellene újra olvasnom egyiket-másika, mert már alig rémlik, miről is írtam:)

Könnyű és minden felelősségtől mentes dolog volna, ha most én is egy szép nagyot rúgnék Sidney Harmanba. Miért is tenném? Számomra egyáltalán nem meglepő, ha egy  sikeres üzletember emberbaráti okoktól vezérelve megvesz egy bajban levő lapot.

Igaz, Sidney Harman, a  neves hifi cég, a Harman International Industries (Harman Kardon, JBL, Infinity) nyugdíjas elnökének eddig nem sok köze  volt a médiához, legfeljebb annyi, hogy szereti a Newsweeketi. Úgy tűnik, nem akadt más, szakmabeli vevő, olyan, aki fantáziát látna egy ismert, minőségi magazinban és aki "nem jelentene veszélyt" a mostani szerkesztőség számára. A 91 éves Harman veszélytelennek látszik, nincsenek világmegváltó tervei. Eddigi pályafutása során a nagyfokú hűség (high fidelity) volt számára a legfontosabb.

"Még ha sikerül is vevőt találni a Newsweekre, valószínű, hogy az új tulajdonos sem lesz képes nyereségesen működtetni a hetilapot." - írtam május elején. A BusinessWeek jobban járt. A pénzügyi információk szolgáltatásából élő Bloombergnek "jól áll" az üzleti magazin, a katasztrofális előzmények után a lap második negyedéves adatai egész jók.

A Newsweek helyzete más. Harman láthatólag minden üzleti megfontolást félretéve, érzelmi okokból vette meg a lapot. (Igen, egy dollárért + egy 64 oldalas dokumentumban felsorolt, sok millió dollárra rúgó kötelezettségekért.) Harman ragaszkodik kedvenc lapjához. Talán így kívánja biztosítani, hogy hátralevő életében még olvashassa. A Newsweek hívei csak abban reménykedhetnek, hogy Sidney Harman még soká él.

Kapcsolódó cikk:

Sztereómágnáshoz került a Newsweek (Népszabadság)

"Ha okostelefonon böngészed a webet, egy idő után hálás leszel azért, ha egy oldalon nincsen semmi más, csak a szöveg." - írta egy minapi bejegyzésében Dobó "Doransky" Matyi.

Az utóbbi időben sorra kerülnek a kezembe a web zavaró, eltérítő hatásával foglalkozó cikkek. Arról van szó, hogy a reklámok, a menük, az ajánlók, a különböző grafikai elemek eltérítik egyébként is illékony figyelmünket az olvasott cikkről. (Ezen kívül még folyton kísért, hogy megnézzük az éppen beérkezett emaileket, figyeljük mi történik a Twitteren, keresnek MSN-en és Skype-on...)

A legradikálisabb megoldás persze az internet kapcsolat megszakítása, az offline olvasás/munka. Ha nincs elég önuralmad, hogy 5 perc múlva ne csatlakozz újra, érdemes 10 dollárért megvenned a Freedom programot, ami a beállított időszakra teljesen megbénítja az internetet.

Kevésbé radikális megoldást választva a tolakodó, a munkádat folyamatosan megszakító programoktól (email, Twitter, IM stb.) ugyan nem szabadulsz meg, viszont a látványos (és zavaró) weboldalakból (szinte) tiszta szöveges oldalakat állíthatsz elő. Próbáld ki a Readability, vagy az iReader programot - egyetlen kattintás a böngésződbe beépülő gombra és máris koncentrálhatsz a "tiszta" szövegre! (Mindez persze nem akkora újdonság, mint amekkorának látszik. Tulajdonképpen ugyanezt teszi a cikkek "nyomtatható" változata, de megszabadulhatsz a felesleges(nek vélt) elemek többségétől, ha RSS-en keresztül kapod meg a cikkeket.)

Ha túljutunk az ügyes programokon való örvendezésen, érdemes elgondolkodni a helyzet abszurditásáról. 15 éve folyik a weboldalak tökéletesítése. Egyre szebb, logikusabb, egyre több információt hordozó weboldalak készülnek. Az online újságok oldalainak információsűrűsége egyre nő. A szakemberek mindent megtesznek, hogy a látogatók olvasás közben egyre több kiegészítő információt, a továbbhaladáshoz szükséges tippet, ajánlást...és persze reklámot találjanak.

Egy újság / weboldal szerkezetének, tipográfiájának, elrendezésének elsődleges célja elvileg az lenne, hogy segítse a rajta található  információk befogadását. Ha olyan eszközökre van szükségünk, melyek segítségével éppen ezt a szerkezetet, elrendezést, tipográfiát rombolhatjuk le, akkor valami nagyon nincs rendben.

"Minden kritika mögött hátsó szándék van. Ha kritikát kapsz, az nem Rólad szól, hanem arról, aki kritizál." - írta minap Wolf Gábor a Twitteren.

Egy véleményvezér sok ember gondolkodását befolyásolja, ezért fontosnak tartom, hogy kicsit részletesebben is kifejtsem, miért káros ez a fajta kritikaellenes hozzáállás. (Közben remélem, hogy csak a Twitter-bejegyzés korlátozott terjedelme torzította el Gábor mondandóját.)

Gáborral ellentétben én úgy gondolom, hogy a kritika nem más, mint nyilvánosan megfogalmazott vélemény. Ez természetesen sokféle lehet, a szakmai véleménytől a rosszindulat beszólásig minden véleménynyilvánítást ide sorolhatunk.

A kritika természeténél fogva szubjektív. (Ezért sem tévesztjük össze az objektív műszaki leírással.) Ezt gyerekkorunkban megtanuljuk, ezért a kritikákat olvasva/hallgatva tudomásul vesszük. hogy a kritikus személyiségén, szűrőjén keresztül látjuk a kritika tárgyát. Ennyiben a kritika valamennyire mindig a kritikusról szól. Általában megköveteljük, hogy a kritikus személyisége ne takarja el a kritika tárgyát, de bizonyos esetekben kivételeket teszünk. (Akad néhány kritikus, akiknek a véleményét akkor is elolvassuk, meghallgatjuk, ha a kritika tárgya távolról sem érdekel bennünket.)

Természetesen az internet a kritika helyzetét is alaposan megváltoztatta. Míg korábban csak a hivatalosan "felkent" kritikusok véleménye juthatott el a szélesebb nyilvánossághoz, ma hozzászólás, önálló blog, Facebook oldal és még sok más lehetőség révén bárki bírálhat bárkit, bármit. A kritizálás szabadságával visszaélve nyilván akadnak, akik a kritika (beszólás, "fikázás") mögé bújva irigységüket, frusztrációjukat próbálják enyhíteni, de kritikát azonosítani ezekkel a megnyilvánulásokkal komoly tévedés.

Mindig is szánakozva hallgatom azokat a művészeket, akik büszkén állítják: "Én soha nem olvasom el a rólam szóló kritikákat." Nehéz eldönteni. hogy buták, vagy őszintétlenek. Tudomásul kell vennünk, hogy nem vagyunk tökéletesek, tévedhetetlenek. Mindnyájunknak szüksége van arra, hogy szembesüljön mások véleményével. Kritikák nélkül légüres térbe kerülnénk. Csak köszönet illeti azokat, akik szánnak rá időt, energiát, hogy elmondják véleményüket. Hogy mit tudunk leszűrni belőle, az már a mi dolgunk.