Murdoch nem használja az internetet

 
Rupert Murdoch tartja magát korábbi ígéretéhez: júniustól fizetni kell a Times és a Sunday Times online kiadásáért.

Hogy miért téves stratégia ez, arról már nagyon sokan leírták, elmondták véleményüket. Én inkább a döntés egy érdekes aspektusára szeretném csak felhívni a figyelmet.

"Életrajzírója, Michael Wolff szerint a Murdoch nem használja az internetet, nemhogy a Google-t. (Csak mostanában fedezte fel az emailt).  Így nyilván nem képes megérteni a mai posztindusztriális média-gazdaság  dinamikáját, követelményeit, lehetőségeit. Én használom az internetet, tanítom, írok róla, de még mindig nem vagyok képes teljesen felfogni az internet okozta változások következményeit. Nem hiszem, hogy akár a Google képes lenne erre." - olvasom Jeff Jarvis írását.

A világ egyik legnagyobb médiabirodalmának tulajdonos-vezetője tehát olyasmiről dönt, amiről neki magának csak nagyon halvány ismeretei vannak. (Ha az internet lényegét nem is, internetes befektetései megtérülési adatait nyilván jól ismeri. Ezek viszont jelenleg messze elmaradnak azoktól a számoktól amiket korábbi üzletei során megszokott.)

Őszintén szólva nem lep meg amit Jarvis ír. Én is találkoztam már olyan főszerkesztővel, aki még a Google-t sem tudta kezelni és tudok olyan hazai médiavezérekről, akik még néhány éve is múló divatnak nevezték az internetet. A kérdés az, milyen módon képesek ezek az emberek befolyásolni az újságírás és a médiafogyasztás alakulását?

Murdoch és a helyi "ellenállók" olyanok, mint a gyerekek, akik köveket dobálnak egy patakba. A kis köveket elsodorja, a nagyobbakat megkerüli a víz. A Murdoch által elképzelt internetes modell csak akkor működhetne eredményesen, ha sikerülne gátat építenie az internetre.  Olyat, ami sehol sem szivárog, tökéletesen zár. Itt azonban véget is ér a hasonlóság: az internet nem folyó, nem lehet rá gátat építeni, a turbinák nem fognak pénzt termelni.
 

Mutasd meg az internetet!

 
Rengeteg dolgot tudunk az internetről. Talán túl sokat is, ezért nehezen áttekinthetők ezek az információk. A BBC most egy újabb, kitűnő adatmegjelenítő összeállítást készített, ami egyszerre érdekes, hasznos és szórakoztató.

Az első pillantásra egyszerű és áttekinthető interaktív fatérkép (treemap) megmutatja, hogy az egyes (webes) iparágakon belül kik a legnagyobb szereplők és mekkora a részesedésük. (A megjelenítés alapjául a Nielsen Top 100 látogatottsági adatai szolgálnak.



A fatérképet (illetve a fölé vitt egér alatt megjelenő adatokat) nézve láthatod, mennyire eltérőek az egyes iparágak. A kereső/portál üzletből mindössze öten fértek be a top 100-ba. (Itt messze a Google a legnagyobb.)  A médiacégek közül viszont másfél tucatnyian is felkerültek a listára. Itt jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Nem úgy, mint a közösségi hálózatok között, ahol a Facebook mellett mindenki eltörpül. (A MySpace idén fel sem került a listára.)

Biztos sokan csemegéznek majd szívesen a webes gazdagok listáján is. Az élen természetesen Lary Page és Sergei Brin (a Google alapítói) állnak. Érdekes, hogy a 3. hely után (Jeff Bezos - Amazon) nagy lépcső következik, a negyedik helyen szereplő Eric Schmiodt csak fele akkora vagyonnal rendelkezik, mint Bezos. (Azért persze nem kell nagyon sajnálni.) A listán a legfiatalabb a még mindig csak 25 éves Mark Zuckerberg (a Facebook alapítója), őt mindössze egyetlen hellyel előzi meg a 72 éves Charles Schwab, az egyik legismertebb amerikai befektető. A listán csak egyetlen nő - Margaret Whitmn, az eBay korábbi vezetője -  szerepel.

Az összeállítás egyik leglátványosabb része az az interaktív térkép, ami megmutatja, hogyan terjedt el az internet a Földön az elmúlt 12 éveben. Egy csúszka segítségéve utazhatsz az időben, míg a kurzor alatt megjelennek az egyes országok adatai.

Nem a BBC érdeme (máshonnan kölcsönözte), de akkor is tetszik az internetet számokban bemutató összeállítás.


Ha a "Start" gombra kattintasz (nem itt, hanem a BBC oldalán), valós időben láthatód a világ internetfelhasználói, a ma elküldött emailek, stb.

Természetesen most is csak egy nagy sóhajtással tudom zárni a bejegyzést: Miért nem készülnek nálunk is ilyen értelmes, kifejező, jól használható infografikák? (Időnként a Népszabadság Online próbálkozik.) Meggyőződésem, hogy nem a kiinduló adatok hiányoznak,  nem is a programok, vagy a szaktudás. Talán még a pénz sem. Inkább a szerkesztői igény. Egyszerűbb. kevésbé macerás a jól bevált tartalmak gyártása. Biztonsági üzemmód.
 

Hol a "nép hangja" az online választási kampányban?

 
Két hét múlva választunk. Ehhez képest elég zsenge a hazai online újságok választási kínálata.
Hagyományos cikkeket, a különböző kampányeseményekről szóló beszámolókat persze olvashatunk -  gyakran szinte ugyanazt mindenütt. A legtöbben egy külön "választás" menüpont alatt össze is gyűjtik ezeket az anyagokat, de egyetlen olyan megoldással sem találkoztam, ami valóban többet adna annál, mint amit a nyomtatott médiától megszokhattunk. (Némi elmozdulás felfedezhető a hvg.hu Politikusfigyelőjében, de sajnos ennek használhatósága is korlátozott, mert 1) önálló kezelőfelület híján nehezen átlátható, 2) kizárólag  saját anyagokra épül, vagyis nem adhat teljes képet a vizsgált politikusok tevékenységéről .

A legutolsó amerikai elnökválasztási kampány alatt rengeteg olyan új webes eszköz, megoldás bukkant fel, melyek segítségével áttekinthetjük, összehasonlíthatjuk a politikusok ígéreteit. A kampánybeszámolók, elemzések mellett nekünk is nagyon kellene valami ilyesmi.

Az is fontos lenne, hogy ne csak a politikusok ígéreteit, de egymás véleményét is alaposabban megismerhessük. Ez persze lehetséges a különböző online fórumokon is, de sajnos ezek egyre inkább úgy működnek, mint a focimeccsek: csak azok mennek oda, akik nagyon elszántak, vagy akik kifejezetten balhézni akarnak.

Csak irigykedve figyelhetem tehát a Teleghraph Debate2010 oldalait. (Ez persze nem a mi választásunkra készült, hanem az övékére.) Tulajdonképpen semmi különös. A regisztrált felhasználók a választás legfontosabb témáiban fejthetik ki véleményüket, a többiek meg szavazhatnak erről, illetve hozzáfűzheti saját kommentárjukat. Vannak listák (legfrissebb, legolvasottabb stb.) és minden megosztható a Facebookon és a Twitteren. Nincs viszont anyázás, zsidózás, nácizás, kommunistázás...

Tudom, egy speciális választási alkalmazás elkészítése nem nagy üzlet. Munka van vele, pénzt viszont (közvetlenül) nem nagyon hoz. (Nem lehet teleaggatni hirdetésekkel.) A hazai online híroldalak kapacitása legfeljebb csak az ideiglenes választási rovatok létrehozására elég. (Persze a Telegraph is üzleti partner - a Salesforce.com - bevonásával valósította meg a Debat2010-et.)

Ami pedig a "nép hangjának" megszólalását, a választók véleményének ütköztetését illeti, ehhez elsősorban a hazainál fejlettebb vitakultúra kellene. Vagy határozott, profi moderálás. A hazai politikai fórumkultúra ismeretében ma ez szinte megoldhatatlan.
 

Hétvégi linkajánlat

 
 Időnként megkérdezik tőlem, mi szerint választom meg a Médiablog témáit. Ilyenkor őszintén megvallom, hogy hétfőnként nem tartok lapindító blogindító értekezletet, amin eltervezném a heti menetrendet. Ehelyett egész héten folyamatosan gyűjtögetek (RSS, delicious, Twitter, linkajánlások stb.), azután este (éjszaka) valahogy felerősödik bennem egyik, vagy másik téma, amit másnap általában meg is írok. Ezt a gyakorlatot borítja fel minden feldolgozásra érdemes hazai téma. Ilyen több is akadt ezen a héten, ezért a gyűjtögetett témák a háttérbe szorultak. Szokásos hétvégi ajánlómban megpróbálok ebből valamennyit pótolni.

Ilyenek lesznek az iPadon megjelenő magazinok(?)

A paidContent összeállítása 15 kiadó iPad-koncepcióját összegzi. A várakozások jelentősek - a gyakorlati tapasztalatok minimálisak. (Bár egyesek hajlamosak erről megfeledkezni, a legtöbb esetben nem valódi, az iPadra fejlesztett, működő tartalomról, hanem csak modellekről van szó.
(Érdekesség, hogy a szemfüles Editors Weblog máris az iPad lehetőségeinek kihasználásáról szóló webináriummal csalogatja  a szerkesztőket.)

Szintén az iPadhoz kapcsolódó hír, hogy  "kiszivárgott" hírek szerint a Wall Street Journal 17,99 dollárt kér majd a lap iPadra készült változatáért. (Kérdés, hogy ezért egszerű képes-szöveges oldalak járnak majd, vagy valódi multimédiás tartalom?)

Újramárkázott újságírók

Amerikában égető téma, hogyan állhatnak át az online újságírásra a megszűnő nyomtatott lapok munkatársai. A Poynter Online cikke szerint amellett, hogy meg kell tanulniuk a digitális eszközök használatát, nagyon fontos saját magad újramárkázása. Ma már nem elég, ha egy téma szakértőjeként beosztott újságíróként dolgozol egy szerkesztőségben. Nagyon fontos. hogy saját márkád tudatos építésével közvetlenül is megmutasd a világnak, ki is vagy. (A tervek szerint az idei Média Hungary konferencián egy beszélgetést vezetek majd a témáról.)

Az online magazinok gyengébbek a nyomtatott kiadásánál

A Coumbia Journalism Review tanulmánya szerint az online magazinok színvonala - szerkesztés, az adatok, tények ellenőrzése, az etikai normák betartása - elmarad a nyomtatott kiadványoknál megszokott színvonaltól.

A jövő szerkesztősége

Ezt a linket jutalmul kapják azok, akik idáig is eljutottak a bejegyzés olvasásában. A Mashable cikke az online szerkesztés olyan új irányait (lehetőségeit) mutatja meg, melyek valószínűleg nem csak a nyomatott, hanem a hagyoményos médiában dolgozók számára is ismeretlenek.
 

Merengés az Axel-Ringier frigy ürügyén

 
 A hír ismert, ha az illetékes hatóságok is úgy akarják, egyesítheti k-európai erőit a két nagy lapkiadó, az Axel Springer és a Ringier.

Az újságolvasókat (igen, léteznek még) természetesen az izgatja, mi lesz kedvenc lapjaikkal, a két kiadónál dolgozókat viszont az, mi lesz velük. Ezekre a kérdésekre én sem ismerem a választ. Mivel megbízható bennfentes információkkal, "off record" értesülésekkel nem rendelkezem, nyugodtan fantáziálhatok.

 "A partnerkapcsolat mindkét vállalat számára kiváló alapot teremt ahhoz, hogy a lapkiadói alaptevékenységet az öt piacvezető bulvár-újsággal ezeken a vonzó, fejlődő piacokon tovább bővítse, és optimális hátteret teremtsen a jövő digitális üzleteinek kiépítésére."  - olvasom Mathias Döpfner AS-elnök szavait a tegnap kiadott közös sajtóközleményben.

A főcsapás iránya tehát a bulvár (nem lep meg), ezek a  "vonzó, fejlődő piacok", ehhez jönnek még a népszerű magazinok. A két vállalat eddig igen hasonlóan - nevezze ezt ki-ki vérmérséklete szerint óvatosnak, elutasítónak, vagy töketlennek -  kezelte az internetet. Ha jól dekódolom az idézetet, a "háttér megteremtése a jövő digitális üzleteinek kiépítéséhez" a halogatás politikájának fenntartását jelenti.

Az Axel Springer és a Ringier vezetőit jól felkészítették, hibátlanul mondják fel a leckét, természetesen csak pozitív dolgokról  - fejlesztés, új piacok, tőzsde -  beszélnek. A realisták viszont tudják, hogy az egyesülés egyik oka a takarékosabb működés. Ez persze azokat az országokat érinti jobban, ahol mindkét kiadó jelen van. (Már megint a lengyelek jártak jól.)

Egy ilyen egyesülés mindenképpen hosszú folyamat. Még hosszabbá teszi, hogy azt jóvá kell hagynia minden érintett ország és az EU versenyhatóságainak is. Van tehát idő spekulálni. Én rögtön 2 forgatókönyvet is felállítottam.

1. Pesszimista változat
  • Az egyesülés után feleslegessé válik a kiszolgáló funkciókban dolgozók fele (a bérszámfejtéstől az informatikán át a büféig sokakat érint ez)
  • Az újságírók számát 15 százalékkal csökkentik, a normát 30 százalékkal növelik
  • A Ringier székházából mindenkit átköltöztetnek a Maros utcába. Az irodák jobb kihasználtsága érdekében galériákat építenek, ezért a jövőben csak 150 cm-nél alacsonyabb dolgozókat foglalkoztatnak
  • A Népszabadságot összevonják a Buci Macival
2. Optimista változat
  • A bulvár már sínen van, ezért a 300 millió eurós fejlesztési pénz harmadát a  minőségi sajtó fejlesztésére költik
  • A Népszabadság és a Világgazdaság használható részeiből egy erős minőségi lapot gyúrnak össze
  • K-európai hírportált hoznak létre közös háttérrel, erős helyi (nemzeti) szerkesztőségekkel
  • Havi 500 forintos előfizetési díjért iPadot bocsátanak az olvasók részére, hogy ezen is olvashassák kiadványaikat.
  • 10 százalékra szorítják vissza a helyi lapokban/online híroldalakon a "központi" tartalmat
Hú, nagyon elszaladt a fantáziám, gyorsan meg is állok.
Ti melyik változatban hisztek?
 

Mit keres Bárdos András az Origón?

 
Bárdos András kitűnő, nagy tapasztalatú újságíró, szimpatikus személyiség, aki nyilván többet érdemel egy bulvárhíradó (fél)műsorvezetői posztjánál. A régi világban talán kinőhette volna magát egy új Vitrayvá, a mostaniban nehezen találja a helyét. Ez a csendes, nyugodt stílus ma nehezen eladható.

Az Origo a múlt héten jelentette be, hogy a választásokig leszerződtette a nemrég szabaddá vált Bárdost. Az Origo évekig ragaszkodott a színtelen-szagtalan újságíráshoz. Mostanában mintha kezdene rájönni, hogy nagyon is kellenek a húzónevek. Bárdos "importja" egy ismert, népszerű személyiséggel turbózhatja fel az Origót, közben erősítést adhat az egyébként elég lagymatag videó szekciónak.




Bárdos szerződtetése tehát jó ötlet, jó az üzenete is, de mit fog csinálni? Az Origo érthetően óvatos, egyelőre csak a választásokig kötelezte el magát. Bárdosnak talán kínos az új szerepkör, ezért jópofáskodással próbálkozik: „Gőzöm sincs, mennyire más internetre műsort készíteni, mint tévére”. -nyilatkozta a Kreatívnak. Sajnos ez látszik is a sorozata első darabján.

Az Ígéretek földje: korrupció lassú, unalmas, semmi újat nem nyújtó riport-összeállítás, amit operatőri és vágói manipulációkkal próbáltak feldobni. Maga a téma is szerencsétlen. A korrupció lényege ugyanis éppen az, hogy nem lehet videóra venni, tévében mutogatni. Marad tehát a szokásos megoldás: szakértők, érintettek, illetve még aki éppen ráér beszélnek róla. Így Bárdos műsorában megszólal Majtényi László, Morvai Krisztina, a Transparency International és a TASZ szakértője, de - teljesen érthetetlen módon feltűnik például Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője is. Az összeállítás az "objektív újságírás" jegyében készült, Bárdos udvariasan megkérdez és meghallgat mindenkit. A baj csak az, hogy az egész érdektelen. Az egyes riportalanyok mondandójából csak foszlányok kerülnek be a videóba, a műsorvezető pedig csak díszletként álldogál a képeken.

A korrupcióról szóló videó azonban egészen felértékelődik a második "adás", az Ígéretek földje: Nők megnézése után. Bárdos itt is a kereskedelmi tévékből ismert dramaturgiával próbálkozik: Szerkesztői felvezetés (stúdió helyett egy sivár irodai tárgyalóban), majd összeszecskázott interjúk. Hogy miért éppen Koncz Gábor színész, Rácz Zsuzsa író, Szepessy Zsolt monoki polgármester és Kukorelly Endre író szólalnak meg, azt csak csak Bárdos tudhatja. A koncepció a videó 5'25''-én nem jön át. (Arról, hogy ez az epizód hogyan kötődik a választásokhoz, spekulálni is kár.)

Bárdos éppen azzal próbálkozik, ami a weben a legkevésbé működik: a "beszélő fejek" videóval. Az előre felvett és összevágott, egymással (és a riporter véleményével) nem ütköztetett mondatok azonban tökéletesen súlytalanok. Hogy erre a webes közönség nem vevő, jól bizonyítják a kiábrándító nézettségi adatok.)

Bárdos (eddigi) kudarca nem egyedi eset. A világ vezető hírszolgáltatói már évekkel ezelőtt szembesültek a "tévéseket venni, vagy saját stábot nevelni" dilemmával. Bár nyilván akadtak tévések, akik hajlandók voltak megtanulni, megérteni az internetes videózás nyelvét, a tévéktől átigazolt, az ottani gyakorlatot alkalmazni próbáló szakemberek rendre kudarcot vallottak. Nem Bárdosban van tehát a hiba.

Az eddigi két epizód alapján úgy látszik, hogy az Origo rossz utat választott. Egy átgondolt, önálló stratégia kialakítása helyett hirtelen elhatározásból vett egy drága sztár-műsorvezetőt, bérelt mögé egy stábot. Nem tudom mibe kerülhetett mindez, de tartok tőle, hogy nagyon rossz az ár/érték arány. Talán Weyer Balázs előre tudta ezt és ezért vágott olyan savanyú képet a Kreatív videóján?

 

Meddig tejelnek a nyomtatott lapok?

 
Nem lepett meg, hogy komoly visszhangot váltott ki a Techcruch Marc Andeessennel készített interjúja, amiben a webes vállalkozó azt mondta, hogy nincs visszaút: a  Dél-Amerikát meghódító Cortes példáját követve el kell égetni az átkeléshez használt hajókat. Magyarul: felesleges bajlódni az egyre nehezebb helyzetbe kerülő  nyomtatott lapokkal, inkább az online médiára kell koncentrálni.

Az mindenképpen igaz, hogy nem érdemes hosszú ideig lélegeztetőgépen tartani egy egyébként életképtelen lapot. Abban már senki józanul gondolkodó nem hisz, hogy néhány nehéz év után a régi formájában feltámad a lappiac. A súlyosabb kérdés az, mi legyen a még tejelő, gazdaságosan fejhető lapokkal?

Paul Gillin veterán újságíró, a Newspapers Death Watch blog szerzője szerint nem kell semmit sem elégetni.  Az átmenetet szerinte 3 lépésben kell végrehajtani:

  • Növelni kell az előfizetésből származó bevételt. (Így részben kompenzálható a kieső hirdetési bevétel.) Leölése előtt az utolsó (gazdaságosan) kifejhető csepp tejet is ki kell préselni az újság-fejőstehénből
  • Csökkenteni kell a költségeket, de közben nem szabad elidegeníteni a hűséges olvasókat. (Magyarul: Létezik egy szint, ami alá nem szabad zülleszteni a nyomtatott lapokat.)
  • Keményen invesztálni kell a feljövő piacokba. Csak ez biztosítja a márka fennmaradását és a jövőbeli nyereségességet.

Egy online lapnak a 90 százalékkal alacsonyabb működési költségek miatt nagyjából a nyomtatott lap bevételeinek 20 százalékát kell kitermelnie ahhoz, hogy gazdaságos legyen. A legfrissebb adatok szerint a legnagyobb (amerikai) lapok már 12-16 százalék körül tartanak és még messze nem használták ki az összes pénztermelési lehetőséget.

A hazai jövedelem/ár viszonyok ismeretében nem hiszem, hogy a lapárak agresszív növelése járható út lenne. (Növekedtek azok eddig is, Gillin biztatása nélkül is.)

Ha a költségek csökkentése a szerkesztőségek létszámának kurtítását és a fizetések befagyasztását / csökkentését jelenti, akkor ebben jól állunk. (Ahogy ezt már többször is kifejtettem, az ebből származó színvonalcsökkenést az olvasók nem díjazzák.)

A legnehezebb mégis a harmadik lépés megtétele.  A médiacégek vezetőit ugyanis mindig is arra trenírozták, hogy működtessék a már felépített, beüzemelt hírgyárat. A technológiai iparágakban szokásos hirtelen irányváltások, új lábak növesztése (és a régiek gyors elsorvasztása) itt eddig szinte ismeretlen volt.

Még ha akadnak is egyes kiadóknál az újítások iránt fogékony, kockáztatni merő vezetők, képesek-e meggyőzni egy számukra merőben új, ismeretlen stratégia bevezetésének szükségességéről a tulajdonosokat? Azokat, akik sokszor csak azt érzékelik, hogy rosszabbul tejel a néhány éve drága pénzen beszerzett tehenük, mint korábban.

Pontos számokat nem ismerek, de tudtommal idehaza a nyomtatott médiához kapcsolódó weboldalak többségének  bevételei messze nem érik el a 10 százalékot. A jövőbe mutató, innovatív befektetésekről pedig kár is beszélni - örülhetünk, ha egy lap képes egy 2-3 évente tatarozott, legalább 1/3 részben saját anyaggal feltöltött hagyományos honlap fenntartására.

Nem csodálkoznék, ha a közeljövőben néhány napilap mögül kihátrálnának az eddigi tulajdonosok. Hogy ez eddig nem történt meg, annak a legfőbb oka, hogy nem tolonganak a vevőjelöltek. Lejjebb kell menni az árral.  Egy márka értékében ma már benne van az online elérhető közönség is. A hazai nyomtatott médiának - különösen a napilapoknak - ezen a területen nincs mit dicsekedniük.
 

Miért nem építenek személyes márkát a magyar újságírók?

 
Megyek szerdán John Purkiss Énmárka szemináriumára. A rendezvény "ürügye", hogy a HVG Könyvek sorozatban most jelent meg Purkiss sikerkönyve.

Rávághatod persze, hogy ez az egész "personal branding" tipikus bunkó amerikai dolog. Ott van rá szükség, ahol mindenkinek fél négyzetméteres névjegykártyája van és minimum alelnöki pozíciót tölt be. Szerintem nem erről van szó. Évek óta tapasztalhatjuk, hogy a weben - így az online újságírásban is - egyre jobban felértékelődnek a személyes márkák. Az egyre gyakrabban hallható jóslatok szerint a jövőben összezsugorodnak e szerkesztőségek és megnő a külső, "bedolgozó" szerzők száma. Azok tudják majd jobban eladni magukat, akiknek (szakmai tudásuk mellett) erősebb s személyes márkája. Nem arról van szó, hogy mindenáron fényezni kell önmagad, hanem egyszerűen vállalni kell értékeidet, eredményeidet. Úgy, hogy ne kelljen másoknak magándetektívet fogadni ahhoz, hogy megtudják ki vagy, mivel foglalkozol.

Erős személyes márkák természetesen a hazai médiában is vannak. Többségük azonban nem annyira tudatos építkezés eredményeképpen alakult ki, inkább csak lett. (Leggyakrabban a tévének köszönhetően.)  Talán Friderikusz és Frei azok, akik tudatosan (is) alakítgatják saját márkájukat. (Azt hogy a médiában kialakított személyes márka máshová is átvihető jól bizonyítja a "Stahl-gasztrobirodalom" működése, illetve Frei Tamás kávébiznisze.)

Természetesen a hazai webnek is megvannak a maga Nagy Nevei: Bede, Bodoky, Szily, Tóta...
Csupa indexes. Nem véletlen. Az egyik ok, hogy az Index tömegmédiává vált. "Főszereplői" (majdnem) olyan celebritások, mint a tévék műsorvezetői. A másik ok, hogy az elmúlt 10 évben leginkább ott  jelentek meg olyan személyes hangvételű írások, amik alkalmasak a személyes márkaépítésre is.

Nem tudom persze, hogy az Index "sztárjainak" ismertté válása mennyire tudatos énmárka-építés eredménye. (Gyanítom, hogy "csak" dolgoztak, a többi meg jött magától.) Ha viszont valaki most akar láthatóvá, önálló márkává válni, jóval tudatosabban kell ezen dolgoznia.

Egyébként John Purkiss nem is amerikai, hanem angol.

Adalék:

Feltétlenül olvasd el Baracs Dénes alapos összefoglalóját az újságírók személyes márkaépítéséről az eMaSa-n.
 

Tallózz, ha tudsz!

 
 - Kellene csinálni egy jó kis hírgyűjtőt!
 - Minek? Van már elég.
 - Valamilyen mást, mint a többi. Olyan "minden bele" fajtát.
 - Annak ott van már a Hírkereső.
 - Akkor egy olyat, ahol téma szerint "felgöngyölítve" találhatók a hírek.
 - Ezt csinálja a Mitörtént.hu.
 - Hát, akkor inkább legyen szerkesztett, szocmédiás.
 - Nem érdemes, ilyennek ott van a Propeller.hu
 - Pedig csinálni kell valamit, ott van nekünk az a ('70-es években) jól bejáratott Tallózó 
   név.  
   10 éve rágják a fülemet, hogy hasznosítsam a weben. Most érzem, hogy végre eljött az
   idő.
 - Mi lenne, ha csinálnánk egy különleges, soha nem látott, intuitív, forgatható felhasználói
   felületet. Flash, Flash és Flash!


Így képzelem azt a stratégiai beszélgetést aminek a Tallozo.hu  lett az eredménye:



Tulajdonképpen egész ügyes munka ez, csak az vele a baj, hogy éppen hírgyűjtésre nem jó.
Aki hírgyűjtőt készít, annak mindenek előtt meg kell értenie a hírolvasók szokásait. Aki ügyes kezű Flash-virtuózoknak engedi át a stratégiai döntéseket, ne álmodozzon arról, hogy lenyomja a Nagyokat.

Frissítés:

1. "firith" (hozzászóló) felhívta rá a figyelmet, hogy az oldal alapvetőn nem Flash technológiával készült. Valóban. Ettől persze nem lett jobb .
2. Alaposabb szemlélődés után kiderül, hogy a Tallózó.hu-nak az alapértelmezett "tárcsa" nézet mellett létezik egy "lista" nézete is. Kevesen fogják megtalálni.
3. Nem kívántam részletes honlapelemzést írni. (Pedig lenne miről.) Inkább csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, milyen veszélyes, ha öncélúan, a felhasználói igényeket, szokásokat figyelmen kívül hagyva, technikai megoldások köré épül fel egy szolgáltatás.

 

Mit akar a Sanoma? - A Hír24-rejtély (frissítve)

 
Csak nézegetem a Sanoma új "hírportálját", a Hír24-et, de sehogy nem tudok rájönni, hol a trükk.

Ránézésre egy egyszerű, másodosztályú híroldal, amihez valamiért egy, az "uraktól levetett" (nyilván olcsó), 800 képpont széles sablont használtak. Nyilván van, akinek tetszik, van akinek nem, mindenképpen nagyon magányosan lötyög az oldal a széles monitor közepén. (Más híroldalakkal ellentétben viszont itt fel sem merülhet a vád, hogy az Indexet másolták.)



A Hír24 azzal is szembe megy a nemzetközi trendekkel, hogy nagyon rossz az információ / kép arány. (A képek többsége csak illusztráció.) A nyitóoldalon csupán címekkel találkozunk, rövid ajánlók is csak a rovatoldalakon bukkannak fel. A hírek 90 százaléka külső forrásból (MTI, más kiadvány) származik.

Mi is ez az egész? A Hír24 a Sanoma saját kiadványaival, az FN.hu-val és a Hírstarttal kíván versenyezni? Vagy inkább egy, a hírek iránt csak felszínesebben érdeklődő réteg kiszolgálása a cél? Esetleg egy olyan akciós termékhez jutottak, amit nem volt szívük veszni hagyni? (Ha jól látom, a sablon és a hosting is hollandus.)

Hol a dupla csavar? Hol az üzlet? Itt ugyanis nem egy startup vállalkozásról, hanem a hazai online tartalomszolgáltatás egyik legnagyobb játékosáról van szó. Mi az, amit ők már tudnak, én meg képtelen vagyok megérteni? Mert így, direkt a Hír24 annyira gyenge, korszerűtlen, hogy már szinte fáj.

Frissítés: Tulajdonképpen egész jól eltaláltam: A nálam tájékozottabb hozzászólóktól megtudtam, hogy egy jól bevált  holland  site, a nu.nl   klónja a Hír24.hu. Egyetértek abban, hogy kár újra feltalálni a spanyolviaszt. Vannak viszont termékek, amik vészes gyorsasággal vesztik el szavatosságukat. Ilyen egy 10 éves online hírszolgáltató is. Elhiszem, hogy ez a forma 10 éve még működött, azt is elhiszem, hogy a hollandok ragaszkodnak hozzá, de nem hiszem, hogy 2010-ben  a magyar piacon erre lenne igény. A Sanoma (pontoabban előde, a VNU) egyszer már sikeresen átvett egy holland modellt (Startpagina.nl), ez azonban nem garancia mostani sikerre.
 

Az iPad menti meg az újságokat? Ugyan már!

 
Amikor egy kétgyermekes családban az anya bejelenti, hogy úton van az új testvér, általában az idősebb testvér fogadja lelkesebben  a hírt. A fiatalabb tart tőle, hogy a kistesó számára jelent majd nagyobb konkurenciát.  A világ egyik legismertebb laptervezője, Mario Garcia szerint az iPad érkezése előtt is nagyon hasonló a helyzet. A nyomtatott lapok kiadói várják új jövevényt, nagy lehetőségeket látnak benne, az online média képviselői viszont inkább riválisának tekintik az új platformot. (Szerintem joggal.)

Ami biztos:  "jön, jön, jön"... és "április 3-tól a boltokban..."  Persze nem a mieinkben. A premier az Egyesült Államokban lesz, azután a megszokott fontossági sorrendben következnek a többiek. (Mi majd valamikor, valahol, Lengyelország és Azerbajdzsán között...)

Úgy tűnik, az sem akadály, hogy az iPad egyelőre csak ígéret formájában létezik, máris veszik, mint a cukrot: 3 nap alatt még úgy is 152.000 darabot rendeltek, hogy az Apple kissé elbénázta a dolgot.

A kiadók persze leginkább azt szeretnék tudni, hogyan és mekkora részt hasíthatnak ki maguknak az iPad-üzletből. Nem véletlen, hogy a  New York Times, a Wall Street Journal, a Financial Times, a Guardian és a többi nagy lap vezetői hetek óta titkos tárgyalásokat folytatnak az Apple illetékeseivel. (Természetesen minderről részletesen beszámol a média.) Érthető, hiszen az Apple és a legnagyobb lapok közös érdeke, hogy a piaci megjelenéskor a  megfelelő kínálattal nyerjék meg a közönséget. De mi lesz azután?

Az egyik legnagyobb kérdés, hogyan fogják használni az emberek az új játékszert. Hordozható készüléknek túl nagy. (Nehéz elképzelni, ahogy az újságolvasók derékhadát kitevő amerikai / brit ingázók fél kézzel fogják és lapozgatják iPadjukat.) Asztali gépként (külső billentyűzettel) nincs sok értelme. Leginkább az üldögélős (fotel, kanapé) és a fetrengős (ágy) felhasználás a valószínű. Ez a fajta olvasás viszont nem annyira napilapoknak, mint inkább a magazinoknak és a "képeskönyveknek" kedvez.

Nyilván az iPad is képes egyszerű szövegeket megjeleníteni, de feltételezem, hogy aki kifizeti az 500+ dolláros készülékárat és egy újság/magazin előfizetési díját, az ennél többre vágyik. Az iPad multimédiás lehetőségeit kihasználó tartalom előállítása viszont drága dolog.  Pillanatnyilag csak a legnagyobb, saját multimédiás szerkesztőséggel rendelkező kiadók képesek rendszeresen ilyen anyaggal megjelenni. De vajon megéri nekik? Képes / hajlandó a közönség ezt megfizetni?

Az, hogy mennyit lehet kérni az iPadon árult tartalomért kényesebbnek tűnik, mint a készülék árazása. Sokan úgy gondolják (joggal), hogy mivel nincsenek gyártási (nyomda, papír) és terjesztési költségek, az iPadon árult tartalomnak lényegesen olcsóbbnak kell lennie a hagyományos, nyomtatott termékeknél. Azt, hogy a multimédiás tartalom előállítása sokba kerül, nehéz lesz az árban érvényesíteni.  Nincs mit tenni, be kell engedni a reklámokat. (A közönség egy része persze sikítani fog: "Hogy kerülnek reklámok a fizetős tartalomba?")

Mekkora lehet az iPad-tartalmak reklámpiaca? Az előzetes pletykáék szerint gyártási nehéz ségek miatt mindössze 300.000 darab lesz az induló készlet. (Gyanítom, hogy ez is csak egy újabb trükk.) Akárhogy is, az iPhone "terjedési sebessége" a Kindle térhódítása és más hasonló adatok szorzása, összeadása és gyökvonása után sem valószínű, hogy a következő 3 évben többet adnának el belőle 5 millió példánynál. Az Apple szemszögéből persze nagyon szép szám,  viszont  5 millió tulajdonos nem jelent 5 millió újság-előfizetőt, ráadásul az olvasnivalót vásárlók is sok kiadvány között oszlanak meg.

Sok az ismeretlen, sok minden nem világos még. Az viszont egyértelműen látszik, hogy rövid távon nem az iPad lesz az a platform, ahová a nyomtatott média menekülni tud.
 

Depressziós szabadság?

 
Sajátos cikkel ünnepelte a Népszabadság a Sajtó napját. A lap elmúlt szombati számában vezető anyag foglalkozott az újságírók és az újságírás sanyarú helyzetével.

Valóban rettenetes, a vita jobbára csak arról folyik, kinek fekszik le a sajtó inkább: a politikának, vagy az üzleti világnak. Az olvasók véleménye lesújtó. (Ez tükröződik az újságolvasók számának alakulásában is.) Náluk csak maguknak az újságíróknak rosszabb a véleménye saját magukról...

Matalin Dóra cikkében Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke a fő panaszkodó. (Korábban, a Népszabadság főszerkesztőjeként mintha nem lett volna a szakma ilyen szigorú kritikusa.)

A vidéki koloritot Győrffy Árpád - Veszprém megyei Napló - szerepeltetése villantja fel.

Az ellenszólamot Uj Péter fújja, aki szerint szabadabb a sajtó, mint korábban, a weben kevésbé érvényesül a politikai nyomás, mint a nyomtatott sajtóban, a gazdasági befolyásolási kísérleteknek viszont hősiesen ellenállnak. Összefoglalva: minden szép és jó.

Nehéz megjósolni, hogyan alakul a napilapok sorsa a választások után. Feltételezem, hogy az ellenzéki szerepkörbe kerülő Népszabadság szakmailag jobb, anyagilag nehezebb helyzetbe kerül. A Magyar Nemzet a hét (vagyis nyolc) szűk esztendő után fellélegezhet, ráadásul az elszámoltatás  akkor is bőséges témát biztosít számára, ha az csak verbális szinten valósul meg. Széles Gábor végre benyújthatja az évek alatt tetemesre duzzadt számlát.

A biztos győztes mégis az Index. Bár Uj Péter kicsit panaszkodik a portálokat megkerülő olvasók miatt, nagyon jól tudja, hogy pillanatnyilag megkerülhetetlenek. Lehet szeretni az Indexet, lehet bulvározni, undorodni, köpködni, de az Indexnek jelenleg nincs alternatívája.

Emlékszik még valaki Bors Jenőre, a Hungaroton rendkívül ügyesen balanszírozó igazgatójára? Ő a popzenéből, a cigányzenéből és az operettből termelte ki azt a pénzt, amiből a "magas kultúrát" támogatta. (Mellesleg, az utóbbi hozta be a külföldi elismeréseket is.) Ahogy megszűnt a hanglemezkiadási monopólium, szétesett a gondosan behangolt kiadói rendszer is.

Nem állítom, hogy Uj Péter is ilyen előre megfontolt szándékkal vegyíti a bulvárt és a "minőségi újságírást", viszont elképzelhetőnek tartom, hogy a sok kattintást hozó, népszerű tartalmak lehántolása után (anyagilag) életképtelenné válnának a "minőségi" anyagok. Olyanok, mint például Bodoky Tamás Göbölyös Soma-díjas tényfeltáró írása a sávolyi "befektetőről".

Nem tartom egészséges helyzetnek, hogy egyik napilapnak sincs jól működő, erős weboldala. Az sem szerencsés. hogy az Index ennyire egyedül, versenytárs nélkül uralja a piacot. A napilapok elmulasztották az internetes terjeszkedést azokban az években, amikor még bevételeikből bőven tellett volna. Ma már legfeljebb csak a másod-harmadvonalban vitézkedhetnek, ahol viszont kevés a pénz ahhoz, hogy igazán vonzó legyen a kiadók számára. Egy médiaháttér nélküli, semmiből induló vállalkozásnak még kisebb az esélye, hogy az Index kihívójává válhasson. A Zoom.hu példája jól mutatja, hogy egy jelentős összeg elégetésével, egy év kemény munkájával  még csak maradandó nyomot sem sikerül hagyni.

A közeljövő tehát a szép lassan sorvadó, takarékoskodó, gyengülő nyomtatott média és az egyre inkább felértékelődő Index, valamint néhány szűkebb olvasói réteget kiszolgáló kiadvány. 10 éve még a legélénkebb fantáziával rendelkezők is nehezen tudták volna ezt elképzelni.
 

6 gondolat az "újságírók digitalizálásáról"

 
A Kreatív az enyémnél sokkal részletesebb (és helyben szerzett élményeken) alapuló BarCamp-beszámolójának legfontosabb tanulsága, hogy eljött az idő, amikor már a hagyományos (print) publikáláshoz legmakacsabbul ragaszkodó kiadók is keresni kezdik a menekülés irányát. Vagyis érdekelni kezdi őket a web. Az online stratégiákra (vagy ezek hiányára) most nem térnék ki - írok erről egyébként is eleget. Inkább a "hogyan állítsuk át a nyomtatott lap újságíróit a webre" problémakörre koncentrálok:

1. Tapasztalatom szerint egyre többen dolgoznak a nyomtatott médiában olyanok, akik érdeklődnek az internetes újságírásban rejlő lehetőségek iránt, fogékonyak is azokra, csak a napi robot közben nincs alkalmuk alaposan foglalkozni velük.

2. "A 40 év felettiekkel kár is bajlódni". Ahogy előző bejegyzésem végén is megírtam, ez így nem igaz. A 40 éve feletti (és alatti) begyepesedett agyúakkal viszont valóban gondok lehetnek. Az internetes újságírást ugyanis nem lehet egy néhány hetes gyorstalpalón egyszer, örökre megtanulni. (Az eszközök, fogások gyorsan megtanulhatók, a nyomtatott lapkészítéstől eltérő szemlélet jóval lassabban épül be az agyba.)

3. Ha nem olvasol angolul, komolyan romlanak az esélyeid. Olyan szinten, hogy kis szótárazással megértsd a fontosabb szakmai cikkeket, gyorsan megtanulhatsz. (Ne keress kibúvót!)

4. Szerencsésebb országokban az újságírók akár 1 éves fizetés nélküli szabadságra is mehetnek, hogy közben "digitális átképzésen" vegyenek részt. (A tanfolyam idejére normális fizetésnek megfelelő ösztöndíjat kapnak.) Ezeket a programokat kifejezetten a karrierjük közepén tartó, vagyis tapasztalt újságíróknak tartják. Itthon vajon nem érezné kínosnak a szakma krémje, ha ilyen "átnevelésre" küldenék?

5. A külföldi tapasztalatok szerint a 2 hetes gyorstalpalók csak részleges eredménnyel járnak. Az az elmélet sem vált be, hogy az integrált szerkesztőségekben automatikusan szétterjed a digitális kultúra. Aktív, intenzív tanulás nélkül nem sajátíthatók el az online újságírás fogásai.

6. A "digitális átállás" nem passzív, hanem aktív folyamat. Aki csak felesleges nyűgnek, kötelező feladatnak érzi, aki csak letudja, mint a munkavédelmi oktatást, soha nem lesz jó online újságíró.
 

Ki nem küldött tudósítónk jelenti... (BarCamp)

 
Bocs a lopott címért, de ez jellemzi a legjobban a helyzetet: Nem mentem el a BarCamp Budapest konferenciára, mégis írok róla.

A BarCamp érdekes rendezvény, ahol bárki előadhat. Ez egyszerre az előnye és a hátránya is. Elvileg nem lehet céges bullshitet nyomni - az az üzleti konferenciák legnagyobb rákfenéje -, de ez önmagában még nem garantálja a színvonalat. Ez is olyan rendezvény tehát, ahol elég rossz a jel/zaj viszony. (Az előadások hallgatása persze ürügy. Ha sok "geek arcot" akarsz egy helyen látni, akkor mindenképpen érdemes részt venni a rendezvényen - egy év múlva.)

A BarCamp alapvetően web 2.0-ás (szocmédiás) "tech" rendezvény, az "igazi" (nem- vagy csak részben szoc) média csak afféle színező adalék. (Jellemző, hogy miközben a fellépők és a közönség jelentős részét az induló (startup) vállalkozók teszik ki, a médiás beszélgetések résztvevői rendszerint a régi média jól ismert figurái.

Az idei rendezvényt több csatornán is követhettük. A Twitteren a #barcamp és a #barcampbp keresőcímkékre (hashtag) sok csirip bejött. A Trendlabor saját  oldalán tudósított (a Scribblelive.com-ot használták.). Hagyományos (140 karakternél hosszabb) összefoglalókat közölt a digibizz.hu (bevallom, róluk eddig még nem hallottam).  Követte az eseményeket az Index is, de ők láthatóan a Startup-versenyre koncentráltak. (Joggal.) (Nyilván sok blog is beszámolt a konferenciáról, de ezeket a bejegyzéseket - tudtommal - senki nem aggregálta.)

Én persze a médiás eseményeket figyeltem. Például azt, ahol Uj Péter (az Index főszerkesztője) a blogolást magasztalta. Joggal, hiszen az Indexnek az elmúlt években a legnagyobb húzása a blogok integrálása volt. Tehetségbánya, a megkopott újságírók újracsomagolása, vérfrissítés...csak (az elmondottak szerint) pénz még nincs benne. Kérdés persze, hogyan kell számolni a blogok jövedelmezőségét. Szerintem egészen biztosan nem a közvetlen hirdetési bevételek alapján. (Erről bővebb információt nem találtam.)

A blogolás önmagában ma már nem valami forradalmi tett, egyre inkább a mainstream online média része. Tulajdonképpen nincs helye egy újdonságokkal foglalkozó rendezvényen. Azt viszont szívesen megkérdeztem volna, milyen stratégiai megfontolások állnak a mögött, hogy az Index lassan (?) teljes árnyékszerkesztőséget működtet a Tumblren?

Érdekeseket mondott Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője is. Egyik percben azt : "1996-ban felajánlották a Népszabadságnak, hogy vegye meg az Internettót". (@KreativMag). 1996-ban az Internetto-n nem sok megvásárolni való volt. Szerintem  a Népszabadsághoz még az internet sem volt bekötve. 1999-ben viszont tényleg tárgyaltak Nyirőékkel - az eredményt ismerjük. (Később, a már sikeresen működő Index megvásárlását is elpuskázták.)

"Csak remélni tudom, hogy nem későn kezdtünk bele az online-ba". Nem tudom, hogy VTK a közönséget nézi ennyire hülyének, vagy tényleg ennyire nem ismeri ki magát az online médiában?
Hagyjuk az Indexet, vagy az Origot. Kukkancsunk csak rá a lengyel Gazeta Wyborcza online kiadására! (Ja, van egy nemzetközi kiadásuk is.) Utána nézzünk rá a nol.hu-ra. Hát ekkora a késés. (Példálózhatnék cseh, vagy szlovák lappal is.) A Népszabadság úgy kezdte lebontani saját magát (újságírók kirúgása, a terjedelem "megújulásnak" álcázott csökkentése), hogy nincs hova menekülniük.

A tudósítások alapján unalmaska lehetett az "Offline újságok online megjelenése" című beszélgetés is. Először is, ez a téma már régen lefutott. Mit lehet erről most "vitatkozni". Ha mégis, mi értelme összeültetni egy politikai-közéleti, egy gazdasági(?) és egy sportkiadvány szerkesztőit? Egyébként is, várhatjuk, hogy az újságírók őszintén beszéljenek kiadványuk gondjairól, kibontakozási stratégiájáról? Aligha. (Kár, engem érdekelne, miért hagyta a Sanoma ennyire elfonnyadni egykori büszkeségét, a FigyelőNetet?

Miért érdekeljen engem, mit mond a komoly tévés és csekély online múlttal rendelkező Orosz Györgyi a fizetős tartalomról, amikor az Fn.hu még az ingyenes látogatókat is nehezen tudja becsalogatni? Dévényi István erőfeszítéseit nagyra tartom, szinte a semmiből, lényegében szólistaként futtatta fel a hetivalasz.hu-t, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy a fizetős olvasók helyett inkább az 1%-os adófelajánlásokra kellene hajtaniuk.)

Értem én, hogy Orosz Györgyit érdekli, hogyan tudnak az újságírók "átállni az online-ra." Semmiképpen sem erőszakkal. Bár a beszélgetés résztvevői szerint az idősebbek vannak nehezebb helyzetben, én inkább azt állítom, hogy azok, akik - életkoruktól függetlenül - nem elég nyitottak. A sztereotípiákban (35 fölött mindenki begyepesedett agyú hülye) gondolkodókat szeretném emlékeztetni, hogy Jeff Jarvis, Steve Outing, Vin Crosbie, Alan D. Mutter..., vagyis az online média legismertebb szakemberei szinte valamennyien "túlkorosak", itthon egyik kiadó sem foglalkoztatná őket.
 
 

Nem vagyok otthon, kirabolhatsz!

 
Vannak, akik  úgy gondolják, hogy a helyfüggő szolgáltatások leginkább csak arra jók, hogy a betörők megtudják mikor nem vagyunk otthon. Közben fénysebességgel nő a Foursquare felhasználónak a száma.

A Foursquare eredetileg egy labdajáték neve. (A Wikipedia szerint a fejletlenebb társadalmakban ezt játsszák a tudatlan emberek, mivel nem ismerik a lábtengót.) Az idők változását azonban jól mutatja, hogy a Google-ban az "igazi" Foursuare már jó ideje (a wikipédiás szócikk ellenére) lenyomta a labdajátékot.

A Foursquare mobil közösségi őrület, ami egyesíti a GPS (helymeghatározás) és a közösségi média előnyeit...és hátrányait.

Képzeld el, hogy beülsz egy étterembe. A Foursquarre belépve azonnal láthatod a többi (foursquares) vendég véleményét, kritikáját a helyről, a felszolgált ételről-italról. (Korábban másodosztálytól lefelé az étlapba írtak üzeneteket a vendégek: "Resztelt májat ne egyél! A pacal viszont jó!")

Természetesen te magad is megoszthatod tapasztalataidat a jövőbeli vendégekkel. ezért valami bónusz pontokat is kapsz, majd kitűzőt, később meg "major" lehetsz, ami nyilván menő... (A részleteket elolvashatod a Foursrsquare megfelelő oldalán, vagy (magyarul) a varaljay.com-on.)

Egy pillanatnyi kétségem nincs afelől, hogy a ilyen mobilos-GPS-szes - szocmédiás cuccok nagy jövő előtt állnak. Ősi ösztön munkál bennünk. Évek óta sétálunk a kutyával, figyelem, ahogy helyhez kötött jeleket hagy és mások ilyen jelzéseit olvassa. GPS és okostelefon nélkül. Ugyanakkor elképedve figyelem, hogy egyesek önként, dalolva billentyűket nyomkodva adják fel magánszférájuk utolsó csücskét is. (Aki lúzer az iWiWen, lúzer lesz a négysarok.hu-n is. Lebukik mindenhol, ahol le lehet bukni...)

A Forsquare természetesen alkalmas arra is alkalmas, hogy kiderítse, melyik ismerőseid tartózkodnak a közelben. Persze ők is megtudják, hogy te ott vagy. Amíg egy jó bulihoz akarsz csatlakozni, addig rendben. Viszont a  valós és a virtuális tér keverésének  következménye, hogy kellemetlen ismerőseid nemcsak az iWiW / Facebook oldalaidat szállják meg, de bármelyik pillanatban a nyakadba zuhanhatnak.

Ez a blog (alapvetően) a médiáról szól, ezért megemlítem, hogy egyes online újságok, köztük a NYTimes.com máris rászabadult az új játékszerre. Sőt, a nemrég lezárult téli olimpia alatt keményen kavartak a vancouveri gasztronómia körül.

A Foursquare-őrület iPhone és Android telefonokkal indult, de már sok más (okos) készülékkel is űzhető. Én egyelőre maradok buta és láthatatlan.
 

A "kölcsönzött" ötlettől a plágiumig

 
Február második hetében tört ki a botrány: Zachery Kouwe, a NYTimes.com-on megjelenő DealBook blog egyik szerzője szép nagy darabokat nyúlt le mások cikkeiből. (A botrány akkor robbant ki, amikor a legngyobb rivális, a WSJ.com szerkesztője nyílt levélben tiltakozott egyik anyaguk "átvétele" ellen.

Ejnye-ejnye, lopni csúnya dolog. A tolvaj büntetést érdemel. (A Times belső szabályzatát megszegő újságírót azonnal felfüggesztették, majd az ügy gyors kivizsgálása után ki is rúgták.) Nem árt azonban tudni, hogy a Kouwe nem a nálunk oly divatos kopipészt (betű szerinti másolós) újságírást űzte. A New York Observernek adott interjúból kiderül, hogy az újságíró árgus szemekkel figyelte a konkurenciát és ha valami érdekeset talált, általában visszafejtette a híreket azok forrásáig, ellenőrizte az információkat, újta feldolgozta a témát. (Hát igen, néha nem homogenizálta eléggé az anyagot, nagyobb darabok is benne maradtak az eredeti írásból - néha a krémtúróval is előfordul.)

Korábban már többször is említettem azokat a felméréseket (és személyes tapasztalataimat), melyek szerint a média legfőbb információforrása maga a média. (Ha találsz olyan szerkesztőséget, ahol nem repülnek rá a versenytársak híreire, feltétlenül szólj!)

Egy ilyen botrány kiváló alkalom arra, hogy mindenki elmondja a véleményét. A Times ellenfelei "elegánsan" felemlegették az utóbbi évek összes plágium-botrányát (egy ekkora lapnál óhatatlanul összejön néhány), a Times védelmezői dicsérték a gyors és határozott lépéseket, az egyértelmű elhatárolódást. Számomra az egyik legemlékezetesebb vélemény mégis Felix Salmoné (Reuters), aki szerint a probléma gyökere abban van, hogy a nagy lapok, így a Times és a WSJ.com is a blogkonjunktúrát kihasználandó olyan újságírókat vetettek be blogolni, akiknek fogalmuk sincs a blogkultúráról, ezen belül a pontos idézés és a linkelés bevett normáiról. Ühüm.

Engem is rettenetesen idegesít, az innen-onnan átvett (nem feltétlenül lopott, gyakran csak "szindikált"), kontextus nélkül publikált, kizárólag kattintások  generálására szolgáló hírvatta, viszont óvatosabban kezelném a plágium kérdését. Egy olyan korban, ahol egyre meghatározóbb szerepet játszik a máshonnan vett, kész elemekkel dolgozó remix kultúra, abszurd dolog a szerzőség 19. századi fogalmait használni. (Ez a gondolat is plágium? Alan D. Mutter bejegyzése ihlette.)
 

Visszafelé menetelni tilos!

 
"A sajtó át fog költözni az internetre, és ott vissza kell jutnia ehhez a régi működési elvhez. A kattintásokra koncentráló üzleti modelltől át kellene térni arra, hogy fizessenek a tartalomért, és akár a kommentekért is. A moderálatlan komment tértől, és az anonimitástól meg kellene válnia a minőségi sajtónak. A sajtónak olyan üzleti modellt kell találnia a világhálón, amelyik megfizethetővé teszi megint, hogy csak a nívós vélemény jelenjen meg véleményként, hogy elváljon a tény a véleménytől, hogy a sajtófunkció elváljon a közösségi kapcsolatteremtő funkciótól."

Az idézet egy Haraszti Miklóssal készült minapi interjúból származik. Elég riasztó, mert ha szabad sajtóért évekig harcoló, majd a rendszerváltás után az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságot felügyelő főemberévé lett, modern gondolkodóként ismert Haraszti is ezt mondja, mit várhatunk a többiektől?

Számomra meggyőzőbb Marc Andreessen álláspontja, aki a Techcrunchnak adott interjúban aki szerint a  Dél-Amerikát meghódító Cortes példáját kellene követni.  (Cortes a partraszállás után elégettette hajóit, hogy ne lehessen visszafelé, csak előre menni.)

Hogy jön ez ide? A hajók elégetése a lapkiadók számára nem más, mint a nyomtatott média idő (teljes leépülés) előtti felszámolása. Mindenki tudja, hogy "a jövő az interneté", de (majdnem) mindenki görcsösen próbálja az utolsó centet (fillért) is kipréselni a nyomtatott lapokból. A tények viszont azt mutatják, hogy a "többfrontos harc" egyre rosszabbul megy.

Csodálkozom, hogy Haraszti a fizetős médiában látja a sajtószabadság kibontakozásának útját. Az interneten ma (elvileg) 2 milliárd ember érhető el. (A szám napról napra növekszik.) vajon hányan hajlandók / képesek fizetni az online tartalomért?

Nem hiszem, hogy nyomtatott sajtónak az információk korlátozott elérhetőségének idejében kialakult modelljét kellene átvinni a webre.
 

Hétvégi dózis

 
Sok hosszú bejegyzés után most végre írok egy linkajánlót.

Getting the Mosf Out of Twitter (Hogy hozható ki a legtöbb a Twitterből) címmel a NYTimes.com közölt egy jó kis összefoglalót. Örülnék, ha itthon is sok ilyen gyakorlatias útmutató jelenne meg a mainstream sajtóban.

Hisz-e még a BBC a digitális médiában? - kérdezi a paidContent, illetve benne Nick Thomas, a Forrester elemzője? Emlékeztetőül: A héten Mark Thompson, a BBC vezérigazgatója új stratégiát jelentette be, aminek egyik kulcseleme a digitális költségvetés megkurtítása. (Nekem valamiért a Moszkva nem hisz a könnyeknek jutott az eszembe. Lehet, hogy a BBC stratégiája nem lesz ilyen sikeres?

Mi a közösségi tőke? Mit válaszolsz, ha megkérdezik, miért ölsz annyi időt, energiát a közösségi médiába? Miért éri meg, hiszen senki nem fizet érte? Ha elolvasod Birian Solis Social Capital: The Currency of the Social Economy című bejegyzését, talán meg tudod majd válaszolni a kérdést.

Garcia álmai az iPadról (Dr. Mario R.Garcia a világ talán leghíresebb újságtervezője. Most elolvashatod, mit gondol ő az iPadról.

Kampány a közösségi oldalakon - Nyusztay Máté alapos összefoglalója a Népszabadságban.
 

A Twitter Tracker és tsai

 
Ahogy más sporteseményt, a most lezárult téli olimpiát sem követtem. Most, utólag belebotlottam viszont egy internetes oldalba (eszközbe?), ami teljesen lenyűgözött.



Fontos kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy nagyon összetett, számtalan dimenzióval rendelkező eseménnyel? Azt hiszem, nagyjából azt, amit az NBC szakemberei tettek.

Tulajdonképpen nehéz lenne olyan nézőpontot találni, ami szerint az NBC olimpiai oldalán ne dolgozták volna fel a sporteseményt. Sportágak, országok, versenyzők, helyszínek, érmek, legemlékezetesebb pillanatok...Az internet már itt is messze meghaladta a hagyományos média ma már ősréginek tűnő táblázatait, összeállításait.

A TV/rádió erőssége persze, hogy helyszíni közvetítéseket adnak. (Gyakran ez a helyszín a stúdió, ahonnan a monitorokat nézve közvetítenek.) Ennek új alternatívája a twitteres közvetítés. Önmagában primitívnek és szegényesnek tűnik, hogy valaki 140 karakteres szövegekben foglalja össze a történéseket, de ha sok a "tudósító", érdekes kép állhat össze a párhuzamos, vagy egymással vitatkozó twítekből.



Az NBC olimpiai oldala a Twitter-közvetítésben is példamutató volt. A Tweet Sheet oldalon például "riporter" (twítelő), vagy sportág szerint lehet szűrni a twíteket.

A leglenyűgözőbb mégis a Twitter Tracker. Itt egy csúszka segítségével választhat ki a vizsgálni kívánt időintervallumot, illetve a kép-térképen választhatsz sportágat, vagy sportolót. Eredményként természetesen az adott időben a kiválasztott témával foglalkozó twítek jelennek meg.

Persze ezt az egészet elmesélni nem lehet, kattintgatni, nézegetni kell.

Ha sportújságíró lennék, most hihetetlenül lelkesednék (vagy enne  a sárga irigység.) Nem vagyok sportújságíró, így csak eltátom a számat. Jó nagyra.
 

Tartalom a tartalomban

 
Sajátos szövetségre lépett a Yahoo és a Huffington Post. Egy új alkalmazás segítségével a Yahoo olvasói a webhely elhagyása nélkül böngészhetik a Huffington Post tartalmát.



A különböző kiadványok közötti tartalmi együttműködés (angolul syndication, magyarul...tudtommal nincs külön kifejezés) ősrégi gyakorlat, de itt másról van szó.  A Yahoo lényegében a HuffPost képes tartalomjegyzékét kínálja fel legértékesebb (Yahoo ID-vel rendelkező) felhasználóinak, ahonnan közvetlenül a HuffPost oldalaira kattinthatnak át.
(Mellesleg valamilyen "szerkesztőségi együttműködésről", vagyis kölcsönös, hagyományos tartalomátvételről is megállapodtak.)

A Huffington Post természetesen megfelelően ellentételezi a Yahoo "gesztusát": A Yahoo regisztrált felhasználói ezentúl külön regisztráció nélkül, a Yahoo ID segítségével csatlakozhatnak. a HuffPost Social News hálózathoz. Mindezt még kacifántosabbá teszi, hogy a HuffPost Social News a Facebook Connect segítségével már korábban sajátosan összehozta saját közönségét azok Facebook-kapcsolataival. Mostantól a Yahoo ID-vel belépő olvasók saját (szintén yahoos) ismerőseikkel is meg tudják osztani élményeiket, véleményüket. (Vajon összekapcsolódik majd a kétféle kapcsolati háló is?)

Az együttműködés az internet egyik legrégebbi, néhol kicsit rozsdás, de még mindig hatalmas szereplőjét hozza össze az egyik legsikeresebb újonccal. (A HuffPost májusban volt 5 éves!) A gyorsan növekvő sikerkiadványnak nagyon kell a Yahoo közönsége (havi 550 millió látogató, 260 millió feletti Yahoo Mail felhasználó). A gyors megújulásra már csak méretei miatt is képtelen Yahoo-nak viszont a sok unalmas, poros, "objektív" tartalom után óriási szüksége van a Huffington Post friss,  gyakran markáns véleményeket tükröző, néha provokatív, de (szinte) soha nem közömbös tartalmaira.

Az pedig, hogy az egyezség egyik tárgya a Social News közösségbe való bejutás, jól mutatja, hogy a jövőben egyre nagyobb értéket képviselnek majd a "minőségi" közösségi hálózatok.
 

A Twitterszféra állapota

 
Az idén is megjelent, de eddig csak mérsékelt visszhangot kapott a HubSpot The State of  the Twittersphere jelentése.

Az anyag a  HubSpot saját Twitter Grader eszközével, 5 millió twitterező és 6 millió twít vizsgálatával készült, vagyis az eredményeket nem kell szentírásnak venni, de feltétlenül érdemes tanulmányozni.



A legtöbben nyilván a felhasználók számának alakulásán rágódnak majd. Emlékszünk, 2008. utolsó hónapjában hirtelen felgyorsult a növekedés és egészen 2009. márciusáig úgy tűnt, hogy a twitterezők számának növekedése örökké tart. Aki kicsit is figyelt a szakértőkre tudta, hogy a hirtelen növekedést a celebek és a politikusok megjelenése, illetve követőik belépése okozta, de sokan inkább úgy interpretálták a dolgot, hogy itt az örök és megállíthatatlan növekedés. (Aki viszont átélte a '90-es évek végének dotcom-hisztériáját jól emlékszik a kollektív lufifújásra, aminek eredményeképpen néhányan sok pénzt kerestek, sokan pedig  rengeteget veszítettek.)

A csalóka ábrából úgy tűnhet, hogy 2009. márciusa után összeomlott a Twitter, pedig csak lelassult a növekedés.

A Twitterrel kapcsolatban (részben a média hatására) óriásiak a várakozások és gyakran hatalmasak a csalódások. A Twitter használata - 140 karakternyi szöveg begépelése - látszólag nagyon egyszerű. Értelmes, hasznos, hatékony felhasználása egyáltalán nem könnyű. Az új belépők magától a szolgáltatótól szintes semmi segítséget nem kapnak. Mindenkinek magának kell megküzdeni azért, hogy megtalálja a számára legjobban használható módszereket. Akinek nincs türelme ehhez, óhatatlanul lemorzsolódik. Aki marad, a korábbinál több embert követ, többen követik, gyakrabban csiripel. Erről szólnak, ezért fontosak a The State of  the Twittersphere 2010 ábrái.

Hazai mérési eredményeket, ábrákat nem találtam, de jól érzékelhető, hogy a Twitter komolyabb felfutása a  néhány hónapos késéssel, valamikor 2009. késő tavaszán kezdődött el. Ez talán nem volt annyira látványos, mint az amerikai "Twitter-robbanás", viszont hatása még mindig érezhető.

(Ha a jelentés alaposabb elemzésére vágysz, olvasd el Brian Solis írását.)
 

A Mátrix fogságában

 
Új hónap - új óriásplakátok. Az egyik közülük az idősebb álláskeresőknek kínál megoldást.



Hazáig ismételgetem a címet, majd  otthon gyorsan beírom a böngészőbe: www.jobmatrix.hu

A feljövő oldal valahonnan nagyon ismerős. A színvilágból, a grafikai megoldásokból és persze az oldal tetején sorakozó linkekből elég hamar rájövök: a Jobmatrix.hu hu a Népszabadság Kiadó "állásportálja".

Rosszul méretezett oldal. (A jobb széle lelóg a monitorról.) A kínálatban mindössze 11 hazai és néhány külföldi állás. (Azokról sem tudni, mikor adták fel őket.) Logo1, Logo2...üres helyek az együttműködő partnerek emblémái helyén. Nem működő lábléc (Impresszum, Adatvédelem...). Nem működő Twitter-regisztráció. (Jobb is, hiszen a @jobmatrix cím láthatóan már valaki másé.)

Rövid keresés után kiderül, hogy a Jobmátrix még októberben debütált. (Nagy reményeket fűzhettek hozzá, hiszen indították  Az Év Honlapja versenyen is.) Nem egy félig kész, hanem egy valamikor elkészült, majd valamiért sorsára hagyott állásportált kezdtek most reklámozni.  Vajon miért?

A kiadók vonzódása az állásportálokhoz érthető. Néhány éve még szép bevételt hoztak nekik az álláshirdetések, ettől éppen az internet fosztotta meg őket. Most a legtöbben megpróbálják visszaszerezni azt, ami valamikor az övék volt. Ki saját fejlesztéssel, ki a már sikeres piaci szereplők felvásárlásával.

A világ fejlettebb részein egyre többet beszélnek, írnak arról, hogy  a "job board" (ezt hívjuk mi állásportának" már nem menő. Drága, rossz hatásfokkal működik, nem alkalmas a szűrésre,  a passzív álláskeresők elérésére. Az álláspiac beszűkülése, a vészesen csökkenő kínálat és az állásportál-üzlet megszilárdult belső viszonyai miatt elég merész vállalkozásnak tűnik egy új játékos belépése.

Nem értem, hogy a Népszabadság Kiadó miért éppen 2009. októberében, a gazdasági válság közepén próbált belépni az online álláshirdetések piacára. Nem értem, hogy miért hagyta elhalni a szolgáltatást. Végül nem értem, hogy most miért reklámoz óriásplakátokon valamit, ami láthatóan nem működik.

Erről az elhagyott weboldalról nem a Mátrix, hanem inkább a Stalker jut az eszembe.
 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend