3 szabadnap következik, itt az idő pótolni valamit az elmaradt olvasmányokból:

My iPad Magazine Stand  - Khoi Vinh (főállásban a NY Times design igazgatója) Subtraction blogjában rendesen leszedi a keresztvizet az iPadra készült magazin-alkalmazásáról. Véleménye szerint a legtöbb app unalmas és nehezen nehezen kezelhető. Egy olyan iparág túlélési kísérlete ez, amelyik képtelen megérteni az új platformot.

Connected Devices: Does the iPad Change Everything?  - Érdekes, hogy miközben a hírek csak az 5. helyen állnak az iPadra letöltött tartalmak között, a rendszeresen használt tartalmak közül ezek a legnépszerűbbek. További tanulságokért érdemes nézegeti a Nielsen ábráját.

Digital trends that will shape the media industry - A Betatales három elismert iparági szakértőt kérdezett a médiaipart alakító legfontosabb trendekről. Mobil, közösségi keresés, az idősebb generációk bekapcsolódása a digitális információáramba... (Ha a többi tippre is kíváncsi vagy, olvasd el a bejegyzést.)

Top 25 U.S. Newspapers Ranked By Twitter Followers - Nem csalás, nem ámítás, az amerikai újságok közül a NY Times, a Wall Street Journal és a Washington Post rendelkezik a legtöbb követővel. (A teljes lista a számokkal együtt a bejegyzésben olvasható.)

Five ways journalists can use QR Codes - Érdekes tippek a 10,00 Words blogtól. (Ahhoz persze, hogy használni tudják, először meg kell érteniük, mi is az a QR kód. Úgy tűnik, eddig csal kevesen vették a fáradságot.)

The Business Guide to Facebook Part 1: Your Brand Page for the Social Web
The Business Guide to Facebook Part 2: From E-Commerce to F-Commerce - Brian Solis két cikke nem kifejezetten az újságíróknak szól, de számukra is nagyon hasznos.

Internet Hungary 2010 - A Twitteren ugyan többen "élőben" is tudósítottak az Internet Hungary konferenciáról, születtek blogbejegyzések is, de ezekből csak egy hiányos mozaik rakható össze. Egyszerre 3 terem (+ a "zsibongó") eseményeit Vámosi Gergő sem tudta követni, de informatív és élvezetes beszámolót írt számos előadásról.

"A közösségi média-forradalom küszöbén áll a magyar újságírás." - állítja a FLOW PR és a Capital Research közös kutatásáról készült jelentés. A kérdés számomra az, hogy könnyedén átlép, vagy átesik ezen a küszöbön.

A jelentés szerint az újságírók 11 százaléka ír valamilyen blogot. A kommenteléssel - hozzászólások írásával és mások hozzászólásainak a kezelésével -  a kutatás nem foglalkozott, de az "aki hazudik, az lop is" analógiájára viszonylag nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy "aki blogol, az kommentel is".

Egyfelől (az egykori olvasók, az "emberek", vagy másképpen a "nép") felől nézve üdvözlendő, hogy az újságírók belevetik magukat a közösségi médiába, másfelől (az újságírók felettesei, informátorai, ügyfelei) nézve riasztó a dolog. Mi a hivatalos és mi a magánközlés? Mi a munka része és mi a szabadidős tevékenység? Kötelezhető-e az újságíró a közösségi gerillamunkára? Ha igen, hogy lehet ezt beépíteni a napi/heti "normába"?

A hazai szakma számára ezek új dolgok, "odaát" viszont már születtek jobb-rosszabb megoldások. Ilyen a napokban megjelentetett  Guardian Journalist blogging and commenting guidelines vagyis  sorvezető a Guardianban megjelenő blogok és kommentek írásához, kezeléséhez.

8. A blogolás és a hozzászólások megválaszolása közben is kövesd a Guardan

Mindenképpen jó, ha egy szervezetben létezik ilyen ajánlás, de egy útmutató csak akkor ér valamit, ha a digitális kultúra már "átitatta" a szerkesztőséget. Ahol a blogolás, a kommentelés szavak mellé kötelező ajakbiggyesztés jár, ott a fenti pontok értelmezhetetlenek.

Nem írok beszámolót az Internet Hungary első napjáról. Ha érdekel mi történt, olvasd el Lausek Esther (Kreatív) részletes tudósításátát, vagy olvasgasd az #ih10 és az #ih2010 címkével ellátott csirepeket a Twitteren. Itt most csak a tegnap esti hagyományos média - közösségi média beszélgetésről írok.

Biztosra akartam menni. Én javasoltam a témát, én hívtam meg a résztvevőket, én vállalkoztam a moderálásra. Egy ilyen beszélgetés azonban olyan, mint az étel: a minőségi összetevők önmagukban nem garantálják a tökéletes végeredményt.

Amikor felmerült bennem egy ilyen beszélgetés ötlete, arra gondoltam, hogy az "érintettek", vagyis a közösségi média által "fenyegetett" hagyományos média képviselőinek meghívása eleve lehetetlenné tenne minden vitát. A médiacégek ilyen rendezvényekre "delegált" szakemberei rendszerint csak fényezik saját kiadványukat és (érthető módon) tartózkodnak attól, hogy kiteregessék saját belügyeiket, vagy komolyabban bírálják a konkurenciát. Jobb (érdekesebb) választásnak tűnt olyan szakemberek meghívása, akik munkájuk révén erősen kötődnek a közösségi médiához és jól ismerik a hagyományos médiát is.

Eddig az elmélet. A gyakorlatban kiderült, hogy a vitára felkért résztvevők nagyon hasonlóan gondolkodnak a felvetett témákról, egyetértő felek között pedig nem tud vita kialakulni. (Ha kerekasztal helyett operában szereplünk, legalább énekelhettünk volna egy szép kvintettet.) Végül többnyire csak monológokat hallhattuk - bennük néhány értékes gondolatot. Gyorsan hozzáteszem: mindez nem az "asztaltársak" hibája, sokkal inkább az én téves prekoncepcióm, illetve a késői időpont (+50 perc csúszás) és a trópusi meleg miatti dekoncentráció számlájára írható.

Miközben a színpadi produkció a felsorolt okok miatt nem volt 100%-os, nagyon jól szerepelt a közönség. Meglepően sokan ültek a teremben, aktívan reagáltak az elhangzottakra és - ami az IH-n ritkán fordul elő - többen is hozzászóltak az elhangzottakhoz (meg egymás hozzászólásához.)

Tanulságok azért így is akadnak:

• Tévedésben van az a kiadvány, amelyik azért van  csak jelen a közösségi médiában (leginkább a Facebookon), hogy komolyabb forgalmat szerezzen. Erre sokkal jobb a Google. (Kérdés, hogy meddig?)
  
  
• A legtöbben nem szeretik, ha az online újságok túl sok hírrel szemetelik tele az üzenőfalukat. (Még rosszabb a helyzet, ha több újság is ugyanazt a hírt teszi közzé.) A többség számára ez egyszerű spamelés.
  

• A hagyományos médiának is igazi "arcokkal", frontemberekkel kellene megjelennie a közösségi médiában. Erre nem minden újságíró alkalmas. (Van, akit inkább távol kell tartani az ilyen megjelenéstől.) A központosított közösségimédia-menedzsment alkalmas a közösségi tevékenység koordinálására, de nem pótolja az egyes újságírók közösségi jelenlétét.
  
  
• A legtöbb szerkesztőség nincs felkészülve arra, hogy a közösségi médiában végzett munkát az újságírók teljesítményébe beszámítsa.

Adalék:

Közösségi médiahasználat az újságírók körében(a Flow PR kutatásának grafikus összefoglalója)

Ma délután az Internet Hungary konferencián a hagyományos média és a közösségi média viszonyáról beszélgetünk. Bitter Brunó az utolsó (előtti) pillanatban adta le "házi feladatát":

Gyakorlatilag már minden jelentősebb hazai médiaszereplő próbálkozik a közösségi média jelenléttel, az új műfaj azonban egyszerre tűnik kezelendő fenyegetésnek és csábos szirénhangnak, azaz negatív és pozitív motivációk is állnak az aktivitások mögött. Negatív motiváció az, ha az aktivitások mögött elsősorban nem egy (vagy több) világos cél elérése áll, hanem inkább valami homályos fenyegetés elkerülése a felfogott tét. A homályos fenyegetés persze nem is annyira homályos: a közösségi média döbbenetes számban szippantja el az olvasókat, a hagyományos formátumokat, műfajokat, módszereket, szerkesztőségeket pedig irrelevánssá teszi. A legtöbb médiamárka tehát elsősorban a megkopott relevancia visszaszerzését várja ettől a jelenléttől, ezenkívül sokan bíznak természetesen a “közösségteremtés” esélyében és a social platformokra kihelyezett linkek forgalomgeneráló hatásában is. Utóbbiak a pozitív motivációk.

A fenti előnyökben nem alaptalanul bíznak az itt aktivizálódó médiumok, azonban úgy tűnik, hogy ezeken az elképzeléseken túlmutató hosszú távú stratégiai tervezés már csak ritkán történik. Itt két megfontolást említenék. Az egyik az integrált megközelítés fontossága: nem csak a kommunikációs szempontokat, hanem az üzleti és branding megfontolásokat is figyelembe kéne venni. Üzletileg mit jelent nekem a jelenlét (vagy a hiánya)? Erre ritkán artikulálódnak releváns válaszok egyelőre. Legalább ennyire fontos lenne a szerkesztőségi igények integrálása az olvasói igényekkel, sőt az aktivitásoknak mindig a kettő szintéziséből kellene fakadnia. Mi az, ami egyszerre releváns az olvasóknak és a szerkesztőségeknek? Ez a kulcskérdés, ezt a forrópontot kell megtalálni. Érzésem szerint Ilyen terület lehetne például a crowdsourcing  különböző formáinak sokoldalú bevetése: az olvasók hozzájárulhatnának a szerkesztéshez témaötletekkel, címadásokkal, de akár a tényfeltárás kacskaringós útvesztőiben is segíthetnék a lapokat. A Business Week sikereket ér el a “What’s Your Story Idea” kezdeményezésével , ahogyan a CNN iReport is sikeres platform.

Az integrált megközelítés és a stratégiai tervezés szerepeinek hangsúlyozásán túl szeretnék végezetül egy szélesebb perspektívát is nyújtani. Az 1960-as években szédületes tempóban kezdtek el terjedni a gyorséttermek: amerikaiak milliói álltak át erre a modern, gyors és hatékony fogyasztási módra. Az új műfaj tökéletesen alkalmazkodott a megváltozott életmódokhoz: gyorsan, asztalfoglalás nélkül be lehetett bármikor térni, egyszerű, könnyen áttekinthető menüből lehetett választani, és még autóban ülve, akár menet közben is lehetett rendelni (Drive In). Ezzel szemben a “hagyományos” étterem műfaja reménytelennek tűnhetett lassú komótosságával, avítt idejétmúltságával. A valóságot viszont ismerjük: a hagyományos éttermek többsége nem próbált végül görcsösen elmozdulni a “fast” irányba, sőt, idővel az okosabbak kimondottan szembepozicionálták magukat a gyorséttermekkel. A minőségre és az értékekre helyezték a hangsúlyt - és túléltek. Sőt, virágoznak. Ez van a médiával is: aki képes ma “Michelin csillagos” minőséget, struktúrát és refleksziót, értéket és attitűdöt nyújtani, az virágozhat a közösségi médián innen és túl is.

A múlt héten sokan megírták, hogy a Sanoma eladja a Figyelőt és a hozzá kapcsolódó termékeket (TOP 200, Figyelő Konferenciák stb.). Az Index a lehetséges vevőket is megemlítette.  A bejelentésnek  nem volt valami nagy visszhangja, ami jól mutatja, hogy a Figyelő sorsa ma az Internet Népe számára sem központi kérdés.

Az ősidőkben a Figyelő nagy presztízsű és kevesek által forgatott kiadvány volt. Sűrű szakmai olvasmány, amiben megfelelő gazdasági ismeretek nélkül legfeljebb az oldalszámozást tudtad elolvasni. Komoly szerzőgárda írta, minimális hirdetési lehetőséget kínált, olyan drágán meg nem lehetett adni, hogy igazán jó üzlet legyen.

A Figyelő Rt 1994.ben került a VNU (Erasmus Press Kft.) tulajdonába, a Füles rejtvénylap-család, a Fakanál és az Ifjúsági Magazin mellé. Érdekes rokonság.

A VNU 2000-ben megvásárolta a meggyilkolt Fenyő János lapbirodalmának legnagyobb részét, közte a Nők Lapját és azt RTV Műsormagazint. A Figyelő továbbra is magányos maradt, illetve ott volt a kistesó, a szűk szakmának szóló és igen drága Médiafigyelő.

Emlékeim szerint még 1998-ban alakult át a Figyelő szaklapból üzleti magazinná. A minta BusinessWeek volt (ezzel azonnal sikerült is azonnal pozicionálni a hetilapot az Economist-rajongó HVG-hez képest.) Színesebb megjelenés, rövidebb cikkek, a "keményebb" pénzügyi és gazdasági anyagok oldása néhány népszerűbb rovattal, cikkfordítások a BW-ből. Nagyjából ennyi. Lehet, hogy néhány évvel korábban jobb eredményeket lehetett volna elérni, de az ezredfordulón induló lap havi heti 20.000 14.00 - 15.000 példányról indult ma pedig 12.000 példánynál tart.

A VNU portfólióját a 2002-ben átvevő Sanoma is mindig büszke volt minőségi pénzügyi-üzleti magazinjára, de a szakmai presztízst láthatóan nem tudta megfelelően forintosítani. A népszerűbb miatt ugyan megnőtt a potenciális piac, ugyanakkor az erős pozícióval rendelkező HVG mellett számos fiatalabb kiadvánnyal is versenyezni kellett.

Az elmúlt néhány éveben mintha nem történt volna semmi a Figyelő körül. Főszerkesztők jöttek-mentek, a hetilap elműködgetett. Számomra máig érthetetlen okokból hagyták elhalványulni a 2000-ben indult és évekig nagyon biztatóan működő FigyelőNetet (ma FN.hu). A nyomtatott lap és az online kiadvány közé átjárhatatlan falat húztaka fel. Vajon miért? Talán éppen azért, hogy a lap önállóan is eladható legyen?

A Figyelő eladása egységesebb lesz a Sanoma portfóliója. (Kissé bezavar ugyan a megmaradó FN.hu, valamiért nyilván megérte megtartani.)

A hírek szerint a Figyelő eladása hónapokig tartó folyamat lesz, csak 2011. második negyedévében zárul le. Csak remélni tudom, hogy kedvenc szerzőimet nem érinti az ilyen hosszú átalakulásoknál elkerülhetetlen eróziós folyamat.

Utószó:

A bejegyzés elkészülte után vettem észre, hogy az Antagonon @zsombor már írt a témáról. Az ő írása a jobb.

A napokban már említettem, hogy az Internet Hunary konferencián egy kerekasztal beszélgetésen boncolgatjuk a hagyományos- és a közösségi média kapcsolatát.

Bemelegítésképpen megkértem a résztvevőket, hogy írjanak egy 1500 - 2000 karakter hosszúságú "dolgozatot". Sorvezetőnek feltettem néhány kérdést is, de nem annyira külön válaszokat, mint inkább mini-esszéket vártam. Egyelőre két választ kaptam, de remélem, hamarosan megjön a többi is.

Madalina Rita:

A legtöbb releváns magyar médium már aktívan jelen van a Facebookon és esetleg a Twitteren, ami egyértelmű jele annak, hogy érzékelték egyrészt a közösségteremtés fontosságát, másrészt pedig azt, hogy az ide kihelyezett linkek forgalmat generálnak a tartalmaiknak.

 Persze nem mindig a legideálisabb formában valósul meg a közösségi kommunikációjuk. Sokan csak cikklerakatként kezelik ezeket a felületeket, hiszen többnyire az egyes szerkesztők és újságírók próbálják ellátni az ezzel kapcsolatos feladatokat a napi tennivalóik közé sűrítve. A folyamatban való jelenlétük mindenképp nagyon pozitív fejlemény, hiszen a jó tartalmon túl hagyományosan a jó – ideális esetben felépített profillal rendelkező és ismert – szerkesztők lehetnek még olyan tényezők, melyek vonzók az olvasók/nézők/hallgatók számára.

 Hiányzik viszont a legtöbb médiumnál a közösségi csatornák marketingkommunikációban betöltött helye, tehát nem stratégiai területként kezelik az itt zajló márkaépítést. Az az érzésem, hogy sok médium – eltekintve a hagyományosan erőteljes kampányok által kísért, főként glossy magazinoktól – nem tekinti fontos területnek a saját imázsépítését. Számos dolog mellett ebből következik, hogy nem vállalnak fel ügyeket, nem pozícionálják magukat szerkesztőségként, ahol egyének és egyéniségek dolgoznak, nincs arcuk, nem jelennek meg a márkaértékeik. Mindez pusztán a tartalomra és a layout-ra van bízva, ami luxus a jelenlegi helyzetben.

 Mindig mondogatjuk, hogy a minőségi tartalom a hagyományos média életben maradásának kulcsa. Ezzel együtt a minőségi kommunikáció is az, és ennek alapvető eleme kell, hogy legyen a közösségi csatornákon való jelenlét és azok használata, a tartalommegosztáson túl a közönségükkel való kapcsolattartás és a velük való párbeszéd.

Koleszár Péter:

Van-e értelme annak, hogy az online újságok a közösségi hálózatokon keresztül is megosztják friss cikkeik linkjeit? (Forgalmat nyernek, vagy forgalmat veszítenek ezzel?)

A kisebb forgalmú hírportálok a közösségi média erejével biztosan nyernek, azonban a célzott látogatás okán a "barangoló" olvasói szokás eltűnéséhez járul hozzá, ami a főoldalak értékének folyamatos veszítéséhez vezet.

Működik-e a cikkek után biggyesztett "megosztás" eszköz? Kinek kell a felajánlott tucatnyi lehetőség? Nem jobb-e a Facebookra koncentrálni?

Sajnos egyelőre nincs akkora hagyománya a "likeolásnak", hogy a látogatók számához képest is releváns mennyiségben jelenjenek meg a "like"-ok az oldalak alján.

Barát, vagy ellenség a "Like/Tetszik" gomb. Forgalmat hoz, vagy forgalmat visz?

Biztosan forgalmat hoz, de nagyságrendje miatt egylelőre nagyon óvatosan kell kezelni az ebből eredő forgalmat.

Versenyezni, vagy közösködnie kell-e a médiának a Facebookkal? Kinek jó a Facebook-jelszóval történő regisztráció?

A közösségi alapú internet fejlődéséhez és a közösség kiszolgálásához elengedhetetlen, de jelenlegi üzleti modelleket nagyon fel fogja borítani a Facebook folyamatos fejlődése. Egyre több olyan eszköz, szoftver megjelenése várható, amelyekkel a felhasználók saját, személyre szabott újságot fognak tudni generálni.Ezeknek a bevételeiből várhatóan keveset fog visszaosztani a Facebook a tartalmat előállítók számára.

Elég linkeket kirakni, vagy önálló tartalommal is meg kell-e jelennie az újságoknak a Facebookon?

Ha a Facebook térnyerése olyan ütemben fejlődik, ahogyan az elmúlt években, akkor elengedhetetlen lesz, hogy egy magára adó hírportál egy Facebook mutációt is üzemeltessen.

Kell-e egyáltalán önálló "lapokat" gyártani, vagy elegendő "atomizált" tartalmat készíteni?

 A fizetés ellenében elérhető önálló lapok, prémium tartalmaival van esélye fennmaradni a nagyoknak, azonban a gyors változásokat gyorsan lereagálni képes "kicsik"a közösségi eszközök segítségével számos területen meg fogják szorongatni a nagyokat. Elsődlegesen a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó minőségi, prémium tartalmak területén várható ilyen felzárkózás.

Kell-e a szerkesztőségekbe önálló közösségimédia-szerkesztő, vagy mindenkinek kell közösségi médiával (is) foglalkoznia?

Az oktatás területén kell kezdeni. Ha az újságírás területén majdan tevékenykedő tanulók idejében megkapják a felkészítést arra, hogy megfelelően kezeljék a közösségi oldalakat, akkor ez a probléma megoldást nyer. Mindaddig, amíg annyiból áll a közösségi számára való publikálás, hogy "belinkelünk" egy cikket és a kapcsolódó kommenteket nem követjük addig hiányos lesz ez a fajta tevékenység a szerkesztőségek részéről.

A különböző félmérések egyértelműen mutatják, hogy folyamatosan csökken az "igazi" újságolvasók száma, viszont egyre többen használnak mobil internetet és ehhez okostelefont. Kérdés, hogy mire?

Egy friss brit felmérés szerint a mobil internetre áttérők 14 százaléka a korábbinál több "újságot" olvas.

Óvnék mindenkit attól, hogy egy ilyen hírből általánosítson. Aki utazott már munkakezdés előtt angol elővárosi vonaton, vagy a londoni metrón az tudja, hogy ott a hímnemű lakosság túlnyomó része újságot olvas. Ők valóban jó célcsoportot alkotnak a  mobilos újságok számára, de kikre számíthatnak még a kiadók? Az utazókra, nyaralókra-telelőkre? Azokra, akik lusták, hogy a kanapéról elvonszolják magukat az asztalig? (Nem, az utóbbiakat inkább a táblagépekkel veszik célba.

Aki nem próbálta, annak elképzelnie, hogyan is lehet normálisan újságot olvasni telefonon. Lehet és ez eleinte talán maga ez a lehetőség adja az élményt. (Itt van például a New York Times ingyenes androidos alkalmazása: szép, kényelemesen olvasható, nagyításkor, vagy álló-fekvő pozíció közti váltáskor gyönyörűen újratördelődnek a sorok... A - szintén ingyenes -  NYT Article Search használatával újabb "fegyver" kerül az olvasók kezébe.) Az újdonság varázsa hamar elillan és akkor hamar belátod, hogy a mobilos újságolvasás mégis csak pótmegoldás.


Ehhez képest meglepő az az  amerikai jelentés ami szerint a hír-alkalmazások a népszerűségi lista harmadik helyen állnak. (Az első helyen a közösségi alkalmazásokat, a másodikon az időjárás-programokat találjuk.)

Szép, már csak az a kérdés, hogy ebből miként képesek profitálni a lapkiadók?

Egyelőre nehezen (vagy sehogy). A mobilböngészőkre optimalizált újságok elkészítésére sok kiadvány áldozott, ebből eddig senki sem gazdagodott meg. (Arról sem sokat hallani, kinek térültek meg a fejlesztési költségei.) Az elmúlt években sokan az iPhone-ban látszott a befutónak, de az androidos telefonok sikere nyomán látszik, hogy nem lesz itt egyetlen bajnok. (És máris jönnek a Window7-es telefonok).

Miközben a platform bizonytalan, a fizetési szokások egyre világosabbak: Még azok is az ingyenes alkalmazásokat részesítik előnyben, akiknek bőven tellene a fizetős programokra. A verseny az ingyenesség felé nyomja az okostelefonos hír-alkalmazások. "Először legyen forgalom, az üzleti modellt majd menet közben kitaláljuk. Ismerős?

Adalékok:

Az újságok mobil jövője (saját korábbi bejegyzésem)
Smartphone bring mixed blessing for newspapers(Guardian)
Mobile Social Networking Rising App Usage (eMarketer)
What Mobile Apps do the Affluent Use (ReadWriteWeb)

1. SEO-barát szövegek írása
2. Linkek beszúrása a cikkbe
3. Anyag feltöltése a szerkesztőségi rendszerbe (CMS).
4. Használható minőségű fotók készítése
5. Emailhez csatold dokumentumok küldése, fogadása, megnyitása
6. Videókamera használata
7. Mikrofon szakszerű használata (tartás, elhelyezés)
8. Digitális hangrögzítő használata
9. Publikálás a Twitterre
10. Hatékony keresés a weben

Te hogy vagy ezekkel?
Szerinted is ezek a legfontosabbak?
Láttál már ilyen listát álláshirdetésben?

A listát a 10.000 Words blogon találtam. Ha úgy érzed, hogy valamelyik témában még gyúrnod kell, Mark S. Luckie egy saját, korábbi bejegyzésében kitűnő forrásokat ajánl az önképzéshez.

A crowdsourcing"tevékenység(ek) kihelyezése emberek nagyobb csoportjaihoz, vagy közösségekhez nyílt felhívás útján".

A crowdsourcing részben a "sok lúd disznót győz" elv diadala, részben pedig a tömegek bölcsességének a kiaknázása, a sok átlagos képességű ember tudásának összeadódása valamilyen rejtélyes algoritmus alapján. (Nem tudom megállni, hogy ne említsem itt meg Karinthy zseniális novelláját, amiben ugyan  a tömeg minden tagja "a názáreti" elengedését követeli, de együttesen mégis Barrabás neve hallatszik.)

Akárhogy is, az elmúlt években a crowdsourcing beszivárgott az újságírásba is. Akadnak itt spontán megoldások, szervezett projektek, a lényeg, hogy az információk szerzésének és feldolgozásának ez a módja eddig inkább különleges, ritkán használt megoldások közé tartozott.

Bár akadtak kisebb-nagyobb kísérletek, Magyarország eddig nem járt élen a crowdsourcing alkalmazásában. Ezért is volt igen meglepő, amikor Szájer József - "az Orbán Viktor miniszterelnök által az alkotmány előkészítésben segítő társadalmi bizottság felkért vezetője" bejelentette, hogy az emberek egy nyilvános internetes felületen keresztül mondhatják el véleményüket az új alkotmányról. (vö. "felvonulók kérték")

A hazai fórum- és blogkultúra ismeretében biztos vagyok benne, hogy izgalmas munka vár Szájer József csapatára. A tömegek bölcsességét ugyanis óriási mennyiségű szemét alól kell majd kiásnia. (Nem baj, ez a dolga.)

Tudom, szakbarbár vagyok, de engem leginkább az foglalkoztat, vajon hogy kerülhetett a virtuális társadalmi vita a Postr.hu-ra, egy igazából még el sem indult, nagyobb forgalom alatt nem is tesztelt szolgáltatásra? A Postr.hu az Origo új (kissé túlhordott) gyereke. Az Origo pedig a Magyar Telekom része, ahol pedig a főtulajdonosok a labancok! Nekem ugyan semmi bajom nincs a kapitalistákkal (természetesen csak a tisztességes, extraprofitot nem termelő tőkésekre gondolok), nem haragszom az Origora a  Magyar Telekomra, de még a Deutsche Telekomra sem, de árulja el nekem valaki, hogyan lehetséges, hogy miközben Orbán Viktor éppen "kisöpri a magánérdeket az állam működéséből" miért helyezik ki az alkotmányról folyó vitát egy magáncég ("magánérdek") webfelületére? Vajon miért, milyen szándékkal, milyen információk alapjáén született meg az erről szóló döntés? hogy az alkotmány vitája ne valamelyik kormányzati online felületen, hanem a "magánérdekhez" kihelyezve történjék?

Hosszú töprengés után arra jutottam, hogy ennek egyetlen magyarázata lehet csak. Ezzel is jelezni akarták, hogy nem a kormány rendezett itt vitát, hanem egy spontán (Orbán Viktor felkérésére) létrejött, a kormánytól független társadalmi bizottság. Ők pedig az a szolgáltatást választják, amelyiket akarják.

Na, itt jöhetnek a tényfeltáró újságírók és megvilágíthatják, hogyan juthatott az alkotmány előkészítésben segítő társadalmi bizottság eszébe egy még csak félig létező, sehol nem reklámozott szolgáltatás?

Valamennyien ismerjük a mondást: Az információ hatalom. Emlékeim szerint eredetileg ezzel és hasonló mondásokkal próbáltak minket tanulásra (magolásra) ösztönözni. Mások viszont erre az elvere alapozva, az információkra ráülve próbálják megtartani hatalmunkat. (Minél nagyobb egy segg, annál több információ fér alá.) A hatalmi rendszerek azonban sehol sem tökéletesek, az információk itt-ott mindig kiszivárognak... Az internet előtti időkben az újságírók egyik legfontosabb feladata volt szivárgás helyeinek megtalálása és az így szerzett információk feldolgozása, továbbadása. (Ennek a munkának a következménye volt, hogy a viszonylag sok információhoz hozzáférő újságírók egy része valamilyen felsőbbrendű lénynek kezdte képzelni magát -  egyesek máig sem tudtak ebből a hitükből. kigyógyulni.)

Manapság rengeteg az ingyenesen, bárki számára elérhető információ. A média (egy része) már belátta, hogy az információk birtoklásán és osztogatásán alapuló modell ideje lejárt. Az információk mennyisége olyan mértéknem és olyan sebességgel növekszik, hogy arra már a  politikai és gazdasági hatalom sem képes teljesen rátelepedni. A "kilógó" rész is hatalmas, nyers formájában átláthatatlan és emészthetetlen. Itt jönnek megint képbe az újságírók. A data journalist (megint valami, amire nincs magyar kifejezés), az adatfeldolgozó újságíró, felkutatja, elemzi, értelmezi, láthatóvá teszi (data visualisation), egymással összehozza (mashing) az adatokat. Másképpen fogalmazva: a data journalist a tényfeltáró újságírástól a statisztikán át a multimédiáig számos területet módszereit, eredményeit használja. (Nekem ez így néhány sorba belefér, de kevés az olyan újságíró, aki valamennyi részterülethez egyaránt ért. Sőt, kevés az olyan szakember, aki a felsoroltak közül bármelyik területhez ért és hajlandó újságíróként dolgozni.)

A data journalim a sokféle szakértelmen, szívósságon elemzőképességen kívül még valami nagyon fontosat igényel: sok időt. Vagyis drága. Többek között ez is az oka, hogy viszonylag kevés kiadvány foglalkozik ilyesmivel magas szinten. (A másik ok, hogy az adatfeldolgozó-újságírás - hm, elég szörnyen hangzik - az átláthatóságot erősíti, vagyis érdekeket sérthet. Az ezzel járó konfliktusokat pedig nem minden szerkesztő akar/képes felvállalni.)  Kár, hiszen az effajta újságírás megfelelő alkalmazásával olyan dolgok mutathatók meg, mondható el, amik hagyományos módszerekkel (hosszú, bonyolult cikk, sokk számmal) előadva csak a harcedzett szakemberek számára befogadhatók.

Tanítják ezt valahol? Az egész világon is csak kevés helyen. Nálunk tudtommal sehol.  Én magam nem vagyok "igazi" (szerkesztőségben dolgozó) újságíró és elég távol áll tőlem az ilyen aprólékos munka. Minden csodálatom ellenére sem tervezem, hogy ilyesmibe fogjak. Érdekel viszont az effajta munka szakmai háttere és érdekelnek az elért eredmények. A jövőben a Médiablogban is többet szeretnék írni erről a területről.

Az elmúlt években tucatnyi kerekasztal beszélgetésen vettem részt. Köztük több olyanon is, ahol a kezdés előtt a résztvevőkkel együtt találgattuk, miről is kellene beszélnünk. Másutt jó volt a téma, jó az asztal mögött ülő társaság, csak éppen a vitavezető nem volt képben. Október 26-án az Internet Hungary konferencián ismét részt veszek egy vitában, de most biztosra megyek: a témát én javasoltam, a beszélgetőtársakat én kértem fel, a beszélgetést én moderálom. Ráadásul a konferencia programfüzetébe is írtam egy rövid összefoglalót. (A "célcsoport" és a terjedelmi korlátok miatt nyilván nem szakmai írás, csak afféle fülszöveg.) A Médiablogban már most, "premier előtt" olvashatod:


A média - leginkább a nyomtatott sajtó - keresi önmagát. Az olvasók száma csökken, a hirdetők elillannak. Korábban a legtöbben az internetes hírforrások ingyenességében, a hírgyűjtők "elszívó hatásában" látták a válság okait, az elmúlt néhány évben azonban a közösségi média vált a legnagyobb és legveszélyesebb versenytárssá.

A hagyományos média szokásos stratégiái - a semmibe vevés, vagy a teljes bekebelezés -  a közösségi média esetében nem működnek. A közösségi hálózatok és az azokon keresztül zajló kommunikáció (amelyek tárgyát nagyon gyakran éppen a hagyományos médiában keletkezett tartalmak képezik) teljesen új összefüggésrendszerbe helyezték a médiát. A kiadóknak többé nem zárt egységekben, termékekben kell gondolkodniuk, hanem szolgáltatásként, folyamatként, a hálózati kommunikáció rendező elveként kell újradefiniálni az információk nyújtását. Leírni könnyű - megvalósítani nagyon nehéz.

Az online kiadványok egy része már kóstolgatja a közösségi médiát. Többségük azonban még nem érzi, hogy nem egyszerűen csak újabb terjesztési csatornákról van szó. Nem elegendő friss anyagaik bevezetőjét, linkjét automatikusan kitenni a Facebookra, vagy a Twitterre. Lehet ugyan, hogy így hozzájutnak néhány átkattintáshoz, de nem válnak közösségi hálózatokon zajló párbeszéd részeseivé. Márpedig ez a lényeg. Marshall McLuhan évtizedek óta szajkózott kijelentését ("the medium is the message" ) ma így fogalmazhatjuk újra: "the conversation is the message" (a párbeszéd az üzenet). A médiának (és az abban dolgozó újságíróknak) észre kellene venniük, hogy ma már nem ők a mindent tudó megmondóemberek. Ha ügyesek, egy sok szereplős beszélgetés szereplőivé válhatnak. Gyakran nem is a legfontosabbá.

Mennyit ér egy cikk? A (továbbra is élő) "régi világban" egyszerű (volt) a kalkuláció. A kész anyagot a főúr (főszerkesztő, rovatvezető stb.) elosztotta a  "szokásos" flekk-, vagy karakterdíjjal, majd megszorozta a szerzőre szabott "pofadíjjal". (A főúr pofára fizetett , a szerző pedig - gyakran - pofára esett.) A napi- és hetilapok világában nem is volt komolyabb alternatívája ennek a szubjektív módszernek, hiszen csak a teljes tartalomcsomag (a lap) forgalma volt - úgy ahogy - mérhető.

A digitáliában természetesen minden másképp van. Néhány kattintással megtudhatjuk, hogy egy cikket hányan láttak, hányan, mennyi időt töltöttek az olvasásával (vagy hány olvasó pattant le róla), mennyi bevételt hoztak az adott cikket körítő hirdetések... Innen már csak egyszerű szorzása, osztás és ki is derül, milyen az egyes cikkekre kiadott honor megtérülése (ROI). Ilyen egyszerű(?)

A kérdést természetesen érdemes a másik oldalról is megközelíteni: mennyit ér az írásod? (A cinikus/piaci megközelítés szerint annyit, amennyiért el tudod adni.)

Néhány lehetőség:

1. Az izzadtság ára: Fizetés a befektetett munka alapján. Elvileg tiszta ügy. Kategóriák, órabér, kamarai ajánlások (azok szigorú betartása). Persze tudjuk, hogy szöveg és szöveg között óriási különbségek lehetnek (nehézség, minőség, eladhatóság...), kamarák (nálunk) nincsenek, a különböző ajánlásokra szarnak a szerkesztőségek, sőt, az ajánlások kibocsátóit még jól seggbe is rúghatják.

2. Együtt sírunk - együtt nevetünk:  Bevételmegosztás a cikk-generálta forgalom (CPM) alapján.
Jó, igazságos ötletnek tűnik. de ezzel a "komoly" témákat büntetnék a "bulvárral" szemben.

3. Digitális MDF-piac: A szerző ingyen adja a tartalmat, ugyanakkor lehetőséget kap arra, hogy a cikk mellett áruljon ezt-azt. "Infoterméket"? Szabad reklámfelületet? Saját (szakmai) márkáját?

(Ez utóbbi modell sem idegem itthon, hiszen egyes online kiadványoknál megszokott szakcikkért linkkel fizetni.)

Egyik sem az igazi. "Van másik?"

A bejegyzéshez az ihletet a Betatales bejegyzéséből merítettem. John Einar Sandvand nálam részletesebben is kifejti a 3 lehetőséget, érdemes elolvasni. (A Betatales azért is érdekes, mert okosságait elsősorban a Norvég - Európa, kis ország -  piacon szerzett tapasztalatokra alapozza.)

Tegnap este a Facebookon többen is megírták, hogy a MAL Zrt ügyvezetőjének letartóztatása kapcsán a Huffington Post címlapjára kerültünk. A kiemelt figyelem az utóbbi napokban persze már nem újdonság számunkra. Szerepeltünk már a New York Times címlapján és a CNN vezető híreként és még számos, békeidőben számunkra elérhetetlen helyen...


Aki arra is vette a fáradságot, hogy elolvassa a HuffPost cikkét megtudhatta, hogy az iszapáradat (számunkra már jól ismert) képein kívül a kiadvány vezető anyagában lényegében nincs semmi információ. (Honnan is lenne, hiszen egy alapvetően blogokra alapozott, néhány tucat "igazi" újságíróval működő kiadványnál jó, ha azt tudják, merre kell a térképen Magyarországot keresni. Nagyon is tájékozott viszont a HuffPost által is hivatkozott New York Times, ahol néhány sorban a hátteret, az összefüggéseket is megismerhetik a magyar belügyekben (szerencséjükre) járatlan olvasó.  Az informatív összefoglaló után az "objektív újságírás" szellemében idézik az MTI által kiadott hivatalos közlemény, majd egymás mellett Nagy Anna kormányszóvivőt és Róna Péter közgazdászt. (Talán említeni is felesleges, hogy az oxfordi vendégprofesszorként bemutatott Róna véleménye eltér a hivatalos állásponttól.)

A Google News ma reggel többi, mint 3277 találatot adott a "toxic flood", csaknem ugyanennyit a "sludge flood" keresőkifejezésre. Ezek 99%-a nem eredeti anyag, hanem hírügynökségi-, vagy "láncinformáció".

Az angol nyelvű blogokra keresve rengeteg találatot kaptam, de többségük "hivatalos" (online hírszolgáltatóhoz tartozó) blog. Vagyis nem is blog, hanem csak első látásra annak látszó képződmény. Ezek a blogszerűségek ugyanis nem tesznek mást, mint röviden összefoglalják ugyanannak a kiadványnak a témával foglalkozó "igazi" cikkét. (Eléggé értelmetlen, viszont a belső forgalmat növelő és a SEO-t (keresőmanipulációt) is segítő megoldás.)

Visszatértem tehát kiindulópontomhoz, a Huffington Posthoz. A Bakonyi Zoltán  (MAL Zrt ügyvezető) letartóztatásáról szóló cikkükhöz látogatásomig 2101 hozzászólás gyűlt össze. Kissé meglepett ugyan, hogy Bakonyi sorsa ennyire foglalkoztatja az amerikai közvéleményt, de hát nem ez az egyetlen dolog, amit nem értek a világban. A bejegyzésekbe beleolvasva azután hamar kiderült, hogy sem Bakonyi, sem Magyarország nem érdekli a hozzászólókat. Kivétel nélkül azt a vágyukat fejezik ki, hogy az amerikai hatóságok is ilyen kemény kézzel lépjenek fel a bűnös vállalatvezetőkkel szemben. (Tetszettek volna Obama helyett Orbánt megválasztani elnöknek!)

20 perc intenzív kutatás után újra szegényebb lettem egy illúzióval. Láthattam, hogy ugyan több ezer cikk, blogbejegyzés, hozzászólás foglalkozik közvetlenül, vagy közvetve a mi iszapkatasztrófával, de még egy féltucatnyi megszólalás sem akadt, ami túljutott volna a felszínen. (Le)égési sebek, toxic (information) flood...

"Egy újságnak nem szabad többé médiumként meghatároznia önmagát. Erősségei, értékei többé nem a tartalom és a terjesztés ellenőrzésében rejlenek, így energiáit sem az ezekből fakadó, egyre inkább elillanó előnyöknek a fenntartására kellene fordítania. Az effajta stratégia nem szolgálja a túlélést. Az újságírást a jövőben nem úgy kell tekinteni, mint olyas valamit, aminek az eredménye egy termék (az újság). Sokkal inkább szolgáltatás, folyamat, szervezési elv. - Jeff Jarvis újságíró-blogger, a City University of New York's Graduate School of Journalism professzora az IPI Brave News World jelentésében.

"A régi média vezetői még mindig ugyanazon a kérdésen rágódnak: 'Mit tudok kezdeni a tartalmammal?' Valójában ma egyetlen jogos kérdés létezik: 'Mit tehetek a közönségemért?' A keresés, a térképezés, a hírgyűjtés, a nyitott párbeszéd, a helymeghatározáson alapuló szolgáltatások, a közösségi hálózatok mintha nem is léteznének azoknak az embereknek a számára, akik az analóg üzleti modellel a fejükben még mindig egy, a tartalom birtoklásán alapuló digitális világot képzelnek el." - Jean-François Fogel újságíró-tanácsadó  az IPI Brave News World jelentésében.

"...egy médiavállalat tartalmakat és szolgáltatásokat közvetít, juttat el az olvasókhoz, akiknek erre szükségük van, és akik ezért hajlandók fizetni. Ezzel túlhaladták azt a korábban túlhaladott olvasatot, amely szerint a média csak a tartalom előállítására vonatkozik." - Szabó György, a Sanoma elnöke a Lapkiadás és médiapiac 2010/10. számában.

Most akkor mi van? Az Jarvis, Fogel (és társaik) a valóságtól elszakadt fantaszták, idehaza nem érvényesek az IPI jelentésben felvázolt trendek, vagy Szabó György, a digitális médiára egyik legfogékonyabb hazai médiavezér van lemaradva fél (?) lépéssel?

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Why we shut NewsTilt down? (Miért zárt be a NewsTilt? ) -  A NewsTilt egy vállalkozó-újságírókat támogató kezdeményezés volt, amiről indulásakor elisnmerően írt a TechCrunch is. Bedőlésének történetét elsősorban azoknak érdemes tanulmányozniuk, akik azt hiszik, hogy egy jó ötlet automatikusan életképes is.

New Facebook Groups- What They Mean for Your Clients  - A Bivings Report az új Facebook Csoportok üzleti jelentőségén rágódik. (A témával természetesen még sokna mások is foglalkoznak.)

5 Tools for Online Journalism, Exploration and Visualization - Elképesztő ütemben terjednek az adatmegjelenítő (data visualization) megoldások. (A hazai online médiában ennek elég kevés nyoma látszik.) Most az RWW egy gyűjteményére hívom fel a figyelmet.


Eight strategies to help newspapers thrive  A kítűnő Alan Mutter tanácsai valahogy ismerősnek tűnnek. Vajon nincs új túlélési tipp az újságokszámátra, vagy már olvastam ezt a bejegyzést? (Esetleg írtam is róla?)

The blog-broadcast barrier and the reach-responsibility ratio: How our media system crashes, and what to do about it - Scott Rosenberg a gondolatok átadhatóságáról, a terjedés határairól és a felelősségről elmélkedik, a tőle megszokott magas színvonalon.

Evan Williams on Twitter - Video-interjú a Twitter társ-alapítójával (Economist).

Bekerített digitálsi közbirtokok - A Metazin összefogalója az Economist "fizetős kapukkal (falakkal) foglalkozó cikkéről.

Szétesőben: Veszélyben a Petőfi Rádió (Hírszerző)

Civilek a szép új médiavilágban (eMaSa)

Az igazi nagy tudományos eredmények kiállják az idők próbáját. Parkinson törvényei ugyan évtizedekkel ezelőtt születtek, de ma is (egyre inkább?) érvényesek.

Jól megfigyelhető például, hogy egy diszciplína - legyen az tudományos, vagy üzleti - köré szerveződő intézmények, szervezetek, egyesületek és hasonlók száma fordítottan arányos a téma (terület) körvonalazottságával, megfoghatóságával. A részecskefizikát, vagy a nanotechnológiát sokkal kevesebb szervezet, egyesület tűzte zászlajára, mint például az...újságírást.

Nem kell félni, nem fogom itt felsorolni az újságírók legismertebb nemzetközi is regionális szervezeteit. Mindenki jól ismeri őket - hírből. Ezek azok a szervezetek, melyek elnökségébe beültethetők a mérsékelt szakmai elismertséggel, de jelentős lobbierővel bíró díszpintyek,  amelyek szeretnek egzotikus helyen konferenciákat, közgyűléseket és hasonlókat szervezni, ahol általában az önfényezése, az ipari forradalom idején kialakult státusz egyedülvalóságának bizonygatása folyik.

Mindez onnan jutott most az eszembe, hogy az ilyen szervezetek egyike, az International Press Institute (IPI) Brave News World címmel jelentést adott ki. Önmagában semmi különös, a szakmai szervezetek időről időre szoktak jelentéseket gyártani. (A papírgyártás működési területüktől függetlenül egyik főprofiljuk, normális esetben szintén fordítottan arányos eredményességükkel.) Az IPI jelentése viszont több szempontból is érdekes. Először is, az előző jelentés kiadása óta eltelt 10 év. Közben ugye történt ez-az az újságírásban, de az IPI valamiért nem tartotta szükségesnek, hogy jelentsen. A másik érdekesség a mostani jelentés szerzőinek névsora: Jeff Jarvis, Alan Rusbridger, Roy Greenslade, Dan Gillmor, Clay Shirky, Paul Bradshaw, Bill Mitchell... a Médiablog rendszeres olvasói számára csupa jól ismert szerző. Az egybeesés nem véletlen műve, hiszen az IPI jelentése a Poynter Institute "közreműködésével" készült.  Szedjük össze a szakma legjobbjait, kérjünk tőlük cikket, majd a kiadványra ragasszuk rá saját címkénket! Ügyes.

De miért is foglalkozzunk az IPI-vel? A Brave News World nagyon jó összeállítás, 150+ oldalnyi színvonalas írás, kötelező olvasmány!

Úgy emlékszem (számít ez valamit?), hogy nem írtam még az "igazi"média és a közösségi média viszonyáról szóló vitáról. Az Intenet Hungary konferencián lesz Siófokon, október 26-n, addig pedig bemelegítésként néhányszor előveszem a témát. (Pontosabban: azért lesz a beszélgetés és azért is írok róla, mert fontos, aktuális és érdekes a téma).

A csaknem ezer rádiótársaságot összefogó nonprofit NPR nyakig benne van a közösségi médiában. Nem csak afféle buhera spontán módon, hanem tudatosan, megfelelő közösségimédia-stratégiát követve.

Az NPR szakemberei úgy gondolták, hogy nem elég a követők/rajongók/lájkolókl számával villogni, hanem érdemes megvizsgálni a twitteres és a facebookos közönség viselkedését. A felismerést tett követte...

Mindössze 15 dia (érdemes letölteni), gyorsan át lehet nézni, de azért nagyon röviden én is kiemelek néhány tanulságot:

• A twitteres követők a a favebookos rajongók nagyjából ugyanannyi időt töltenek a közösségi oldalakon. Átlagosan naponta kétszer térnek vissza és napi két óránál kevesebbet töltenek itt. (Gyorsan hozzáteszem, hogy az NPR rengeteg anyagot fog össze.)
  
  
• A twitteres követőkből többen facebookolnak, min viszont (ez nem lepett meg nagyon)
  
  
• A twitteresek között több a kemény digitális  hírfogyasztó, mint a facebookosok közöt, ennek megfelelően az előbbiek leginkább a friss hírekre (breaking news) buknak.
  
  
• Mindkét platform felhasználói az NPR jó kiterjesztését látják a közösségi médiában, de nem éreznek azonnali késztetést az NPR műsoraihoz való csatlakozásra.
  

Röviden úgy foglalnám össze a tanulságot, hogy szép dolog a média kiterjesztése a közösségi médiára, jó dolog sok rajongót/követőt szerezni,. de nehéz őket "igazi" közönséggé konvertálni.
Mindez persze csak akkor igaz, ha továbbra is ragaszkodunk hozzá, hogy a média termék. Ha sikerül ezzel szakítani és elfogadjuk, hogy a média nem más, fenntartható szolgáltatás, akkor lényegesen egyszerűbb a helyzet.

A Betatales egy korábbi, de változatlanul érvényes bejegyzésben öt indokot sorolt fel, amiért az emberek hajlandók pénzt adni az online tartalomért. Ezek a következők:

• Egyedi tartalom
• Egyedi kényelem
• Egyedi hasznosság
• Egyedi csomagolás
• Egyedi élmény

Ha tehát egy webhely pénzt akar kérni a tartalomért, legalább egyet teljesítenie kell  a felsorolt feltételek közül.

1. Egyedi tartalom

Talán ez a legismertebb probléma: Egyedi tartalmat gyártani drága, macerás, ezer helyen megtalálható hírügynökségi anyagokért viszont nem lehet pénzt kérni. (A szokásos, ismert példák - Financial Times, Wall Street Journal - mellett Sandvand  - a Betataels szerzője - egy halászattal foglalkozó norvég webhelyet említ példának. Tipikus rétegtartalom, viszonylag jól körülhatárolt közönség hajlandó fizetni érte.

2. Egyedi kényelem

Ez elég könnyű jó példákat találni: Kindle-re és iPadra optimalizált tartalom. Vannak, akik fizetnek érte - annak ellenére, hogy ugyanaz a tartalom (ingyenes) webes böngészőn keresztül is elérhető. (Itt persze szerepet játszik még az "ötödik elem", az egyedi élmény is.)

3. Egyedi használhatóság

Ez az, amit sokan félreértenek. Egy harmadosztályú karrier-tanácsadóval, vagy egy unalmas "a gyermekorvos válaszol" szolgáltatással nem lehet ezt a feladatot kipipálni. Hiába hasznos egy szolgáltatás, ha nem egyedi, másnál ingyen is elérhető

4. Egyedi csomagolás

Vigyázat, itt nem a külsőről, hanem az anyagok társításáról van szó.  Az összetartozó, egymást kiegészítő anyagok összecsomagolása alapvető újságírói (szerkesztői) feladat lenne, a napi gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sok kiadvány még a  releváns "kapcsolódó anyagok" linkeket sem képes összeállítani.

5. Egyedi élmény

Itt nem értek egyet a Betatales kitűnő szerzőjével. A felhasználói élmény ugyan fontos elem, de véleményem szerint csak ez előző négy feltétel kiegészítőjeként működik. El tudsz képzelni olyan embert, aki kizárólag az élmény kedvéért fog fizetni egy online újság eléréséért? (El, de nem annyit, amennyi miatt ez üzletileg rentábilis lehetne.) Sanvand szerint az iPhone-os tartalom ilyen, de szerintem nem tiszta formában mert erősen keveredik az egyedi kényelem szempontjával is.

Szerintem a hangsúly továbbra is az egyedi tartalmon van, a többi egyediséggel csak fűszerezni lehet a kínálatot.

A közkeletű vélekedés szerint a Twittert azért (is) kell imádniuk az online újságoknak, mert az a megjelentetett linkek révén rengeteg látogatót szállít nekik.

A témára a MythBusters, de még az Urbanlegends sem vetette rá magát, viszont alaposan foglalkozott vele a paidContent. Az összeállításukban szereplő francia adatok szerint a Twitter a 12 vezető francia online hírszolgáltató forgalmának mindössze 0,1 százalékát szállítja, miközben a Facebook a forgalom 1,3 százalékáért felelős.

A Twitter vonatkozóan nagyon hasonló eredményeket mutatnak a Hitwise (az amerikai piacra vonatkozó) számai (0,14 százalék) viszont a Facebook 3,64 százalékával sokkal erősebb, mint a franciáknál (A korábbi nagy forgalomszállító, a Google News csak 1,27 százaléknyi forgalma szállít.)

Az Egyesült Királyságban a Facebook a forgalomszállítók 7. helyén áll az online lapoknak forgalmat szolgáltatók közül, a Twitter viszont fel sem fért a huszas listára.

Mi ebből a tanulság? Talán az, hogy a hype mértéke és a valós számok között ritkán áll fenn egyenes arányosság. A Twitter nem csodaszer az online lapok számára, nem is a világforradalom kirobbantásának a legfontosabb eszköze, de azért szeretjük, használjuk. (Közben azért kíváncsi lennék, hogy a Twitter, a Turulcsirip, a Yamm, a Facebook a teljes forgalom mekkora hányadát szállítják az Indexre? Örülnék, ha elárulná valaki!)

 Small change - Why the revolution will not be tweeted. Malcolm Gladwell szokás szerint "különvéleményt" jelentetett meg. Esszéjében azt bizonygatja, hogy a médiában terjesztett vélekedésekkel ellentétben a közösségi média nem "forradalmi fegyver", természeténél fogva eleve nem alkalmas semmi olyasminek a megszervezésére, ami komoly elkötelezettséggel  és nagyobb kockázattal jár. (Természetesen vannak, aki nem értenek egyet Gladwellel. Egy válaszcikkbe máris belefutottam.)

For-proft, non-profit and ??? - A társadalomnak szüksége van az újságokra. Ha nem megy üzleti alapon, non-profit vállalkozássá kel alakítani a lapkiadást. Mióta tart a nyomtatott média válsága, ez a gondolat rendszeresen felbukkan. (Howard Owens bejegyzését az különbözteti meg a témában született lehtöbb írástól, hogy neki érvei is vannak.)

What impact is SEO having on journalists? Reports from the field  - Befolyásolhatja-e a SEO az újságírást? (A keresők "kegyeit" keresve kell-e írnunk?) A témával már sokk cikk foglalkozott, de eddig (az általam olvasottak kötül) ez a legteljesebb.)

Journalism in the Age of Data - A Data Visualisation, vagyis a "száraz" adatok láthatóvá és emészthetővé tétele egyre divatosabb téma. A belinkelt 8 részes videóból megértheted, hogy miért és megtanulhatod az alapokat.

Ráadás:

A médiafőnök: Szalai Annamária pályaképe - Nincs mit hozzátennem. Olvasd el! Howard Owens cikkét az különbözteti meg a legtöbb ilyen írásról, hogy érvek is szerepelnek benne