Chris Brogan kiáltványa a médiacégek jövőjéről

 
Chris Brogan a "new media marketing" egyik leg(el)ismertebb megmondóembere. Rosszindulatú vélemények szerint csak egyetlen "terméket" árul: saját magát. Ez persze nem igaz, ami abból is látszik hogy most publikált egy kiáltványt arról, hogyan kellene kinéznie a jövő médiacégének.:

  • A cikkek csupán pontok az időben, nem érnek véget a publikálással. (A további szerkesztés, frissítés, kiegészítés csak ezután következik.) Nem tudom, mennyire életszerű ez azoknál a hazai portűáloknál, ahol a kellő mennyiségű friss tartalom előállítása is csak komoly erőfeszítések árán lehetséges.)
  • A kurátorok (témagazdák) és a szerkesztők megmaradnak, a tartalomkészítők viszont nem feltétlenül lesznek állományban. (A "beszámlázó" újságírókkal dolgozó hazai sajtó ezek szerint jócskán megelőzte korát.)
  • A média nem ragadhat meg egyetlen formátumnál. A szöveg, a fotók, a videók, a hang, az animációk stb. egyetlen információfolyamot alkotnak. Ez nem tűnik valami eget verő újdonságnak. 
  • Mindennek hordozhatónak, mobilra alkalmazhatónak kell lennie. (A mobil eszközöknek is sokat kell fejlődniük.) Ezzel vitatkoznék. Szerintem fontos eldönteni, milyen tartalom melyik platformon működőképes. A tartalom egyik része némi munkával a másik platformra is alkalmazható, de van, ahol kár az igyekezetért.
  • Mindennek kollaboratív képességekkel kell rendelkeznie.
  • A reklám nem lehet az egyedüli bevételi forrás
  • A tartalomba épített (in-line) marketing (megfelelő magyarázatokkal, figyelmeztetésekkel) az egyik legfontosabb bevételi forrás.
  • A tartalom lészítésében sokféle módon lehet résztvenni: saját szerző, partnerség, vendég, ellenvéleménnyel rendelkező...
  • Az értéknövelt szolgáltatások adhatják a másik bevételi forrást.
Na, amikor idáig jutottam, amikor elfogyott a türelmem. Vajon Chris Brogan nem olvassa az online újságírással foglalkozó cikkeket, blogbejegyzéseket? Hogy tud 2009. közepén "kiáltványt" írni a spanyolviasz feltatlálásáról?

Korábban megnéztem Brogan néhány videóját, hallottam néhány podcastban is. Beszélni nagyon tud. Az újságírás lehetséges jövőjéről viszont legalább tucatnyi - talán kevésbé híres - j-blogger fontosabb dolgokat tud mondani.
 

#mh2009

 
Szóval Média Hungary.

Első nap (május 26.) - csak a Twitteren keresztül követtem az eseményeket. Nem állítom, hogy teljes, folyamatos képet kaptam, de fél tucatnyi Internet Hungary & Média Hungary után némi  fantáziával elég  jó kipótolhatók a hézagok.

Második nap (május 27.)
9.40. Landolás Tihanyban, regisztráció, szabadulás fél mázsa szóróanyagtól, helyette másfél mázsa (potya) hetilap begyűjtése, kávé a Port.hu kitűnő mozgóstandjánál. (Olyan jó kávé, hogy az élményt még a papírpohár & műanyag keverő sem tudja elrontani.)

10.10. Akklimatizálódás, lassú alámerülés (ahogy a búvároknak, vagy a bányászoknak, a kongresszusozóknak is veszélyes hirtelen, fokozatok nélkül alámerülniük). Laza "netwörking" szakmai (fél)ismerősökkel.
Közben egy kis e-mail váltás, twitterelés, stb. a  T-Home (így hívják most?) standján álló inygenes információs szörnyetegről (hol a Ctrl???)

11.35. Teljes alámerülés: "Mit gondolunk a sajtóról" Lőrincze Péter (Trigránit), Takács "majdnemminiszterelnök" János (Elektrolux) és Danks Emese (éppen Erste Bank) + Krecz Tibor (Figyelő) moderátor.
Szimpatikus emberek, akik úgy beszélnek a sajtókapcsolatokról, mintha még fel sem találták volna az internetet. (Na jó, megemlítik, hogy az internetes újságíróknak általában azonnal kell a válasz, meg kell gondolniuk, mit mondanak.) Aktív online pr? Az online csatornában rejlő lehetőségek kiaknázása? Online válságmendzselés? Na, ezekről nem esett szó. (Krecz egyébként igen jól kérdezett.)

12.15. (kis csúszás) - én hősiesen maradok. "Mit gondol a magyar sajtó a saját szerepérő és jövőjéről?
Csermely Péter (Magyar Nemzet) Kotroczó Róbert (RTL Klub), Uj Péter (Index), Dévényi István (Heti Válasz) . Hogy rövidre fogjam: Itt egyértelműen a vitavezető Kálmán Olga volt a legjobb. Csermely és Dévényi saját kiadványaikat fényezte, Kotroczó értelmesen, szimpatikusan beszélt, de egyetlen gondolatát sem tudnám felidézni, Uj Péter annyira belegabalyodott saját magába, hogy többszörösen bővített mondatfüzéreiből Kálmán Olgának kellett kiszabadítania. Hitelesség, objektivitás, pártosság, vélemények...a szerencsésebb országokban már évtizedekkel ezelőtt lezajlott viták foszlányai jöttek itt elő.

Ezután jött egy "Meghal-e a nyomtatott sajtó" című beszélgetés, de a résztvevők névsorát látva biztos lehettem a válaszban (nem), így nyugodtan elmehettem ebédelni. (Arra már nem emlékszem, mit ettem, viszont evés közben Balatont bámultam. Szép így, emberek nélkül.)

14.40. Éles bevetés: "Apró válságjelek az interneten" Szabó Erik (Carnation), Ablonczy Ákos (Origo), Berényi Konrád (Onlionemarketing.hu) meg én. Vitavezető Kőszegi András (Brandtrend). Zárónap, ebéd után: ezt az igazi "halálzóna". Amikor kiülünk a színpadra, a teremben alíg vannak többen nálunk. (Később azért jönnek még páran.) A közösségi média üzleti értékéről, használhatóságáról, üzleti kiaknázásáról beszélgetünk. Hárman nagyjából egyetértünk, Ablonczy inkább a "nagyhatalmi" hozzáállást testesíti meg. (Mi vagyunk a legnagyobbak, legokosabbak, ezért majd megmondjuk/megmutatjuk, mit kell csinálni.) Konrád próbálja felpörgetni a beszélgetést, de Ablonczy nem engedi, hogy a szavába vágjanak. Szépen, sorban, udvariasan mondjuk a magunkét.

15.30. "Hoppá! Nekem is lehet közönségem" Dobó Mátyás (Doransky), Bodoky Tamás (Index), Kóczián Péter (Kóczián). Doransky az egyik legbefolyásosabb metablogger, rengeteget tud a közösségi médiáról. Bodoky a web 1.0. elismert szakértője, aki óvatosan merészkedik csak a web 2.0. vizeire. Azt hiszem, ma már jobban érdekli az írás, mint a technológia. Kóczián politikai újságíró, aki történetesen mostanában a weben publikál. Semmiféle beszélgetés nem alakul ki köztük, a moderátor Extrede Tibor (InfoRádió) inkább szimultán interjúkat készít. Kérdéseiből nehezen állapítom meg, hogy tájékozatlan, vagy csak álnaív.

17.00. Némi levezető locsogás, pakolás után indulás haza. Somogyi Endrével (Adverticum) Dobó Matyi potyautasai vagyunk. Másfél óra tömény információcsere... Végül Matyi is megtudhatja, hol van (volt) az Osztyapenko.
 

Hírszerk '09 - Uj Péter boszorkánykonyhája

 
Tudom, annak kell örülni, amit az asztalra kerül, a vendégnek nem dolga, hogy benézzen a konyhába. De mi van akkor, ha maga a séf jön ki, hogy eldicsekedjen vele, hogyan is kotyvaszt ott hátul  megbízhatatlan forrásokból származó, kétes minőségű alapanyagokból?

Uj Péter, a 10 éves Index örökifjú főszerkesztője most ezt tette, amikor Hírszerk '09 című írásában beavatott hírszerkesztési gyakorlatukba.

"Adott egy esemény, aránylag fontos, de emberünk rá nincs. Van viszont két hírügynökségi anyagunk is, két nagy, profi hírügynökségtől, mindkettőnek jó pénzt fizetünk."

Itt sajnos hiányzik a kifejtés. Hol végződik "az aránylag fontos" és hol kezdődik az "elég fontos"? Ki dönti ezt el? Mit csinálnak az Index emberei, ha az "aránylag fontos" eseményekre már nem jut belőlük? Ezek szerint az "aránylag fontos eseményről" az Index csak hírügynökségi masszát ad. A hírügynökségek anyagait természetesen átveszi több tucat másik kiadvány is, innen tehát az a kéérdés, mit tud ehhez az Index hozzáadni.

"Meghallgatja még az ember a tudósításokat a rádióban, látja a híradókban, aztán nekiül hírt szerkeszteni. Ez már eleve perverz dolognak tűnik 2009-ben, mert a hírszerkesztés, mint olyan, az online médiában régóta nem létezik, a ctrl+c, ctrl+v billentyűkombináció megölte. Csípőből bekúrás van, annyi. Nem is lehet rászoktatni az embereket, a lehető legdrasztikusabb eszközökkel sem. Bele kell nyugodni."

Igen, nap mint nap tapasztaljuk, az Index felelős szerkesztői már régen belenyugodtak mindenbe, megy  is szépen a "csípőből bekúrás."

"Össze lehetne fésülni a kettőt úgy, hogy nem ismételnénk lényeges információt. Ez ugye alapvetően nem baj, hosszú rendezvény volt, sok információ hangzott el, két újságíró, két nézőpont, két preferenciarendszer
.[A két, különböző okokból szar anyag leírását itt kihagyom] Na, tehát itt van a két anyag, az ember töpreng fölötte este kilenc fele. Próbálja javítgatni, húzogatni, bővítgetni, kitalálni, mi is lehetett azon az eseményen. Ilyenkor kellene fölhívni négy-öt embert, belerakni még ötórányi melót, és akkor cikk lehetne belőle. De ennyi idő nincs, a dolog ennyire nem érdekes, és öt óra alatt harminc másik, érdekesebb, gond nélkül copy-paste-elhető hír jön.

Hát igen, két anyag összefésülése, további forrásokkal való kiegészítése komoly újságírói teljesítményt igényelne. Este kileckor ilyesmit elvárni nem lehet.(Egyébként nem értem, hogy az Indexnél miért a főszerkesztő foglalkozik a hírügynökségi anyagok szerkesztésével.) A hirdetések közt tér kitöltésére meg ott vannak a jó ("gond nélkül copy-paste-elhető") anyagok.

Na, ez a fajta hírgyártás veszi el az ember kedvét az "újságolvasástól". Offline és online egyaránt.
 

Megújulás vagy halál!

 
Az újságírók szeretnek rendkívüli értékeket tulajdonítani tevékenységüknek. Az elbocsátások és a lapbezárások oka szerintük az, hogy nem létezik olyan üzleti modell, ami képes lenne megfelelően  kompenzálni a demokratikus társadalom fenntartásáért, az igazság védelméért, a megnyomorítottak támogatásáért tett szent erőfeszítéseiket. Az igazság az, hogy az újságírók többsége nem termel a piacon ma eladható értéket.

Ezeket a csúnya dolgokat nem én találtam ki, hanem Robert G. Picard, a "média-gazdaságtan atyja" aki a minap  Why journalist deserve low pay? címmel eresztett meg egy cikket a Christian Science Monitorban.
Az alábbiakban a cikkből mazsolázok:

Az újságírók keveset keresnek. A fizetés a teremtett értékek után járó kompenzáció, az újságírók pedig manapság nem teremtenek túl sok értéket. A blogolás, a mikroblogols, vagy a mikrofizetés nem képes rendbe rakni egy hibás üzleti modellt.
* * *

Az újságírók hordozta legnagyobb érték egyre inkább saját munkaerejükre korlátozódik .Ez  sajnos mostanában a nullához közelít. Egy újság teljes értékét a tartalom és a hirdetések értékének összege teszi ki. A hirdetőket maga az újságírás nem érdekli, csak az általa behozható közönség. Az újságírás valódi értékmérője az az érték, ami az olvasók kiszolgálásával jön létre.

* * *

Az újságírás nem egy olyan szakma, amihez olyan sajátos szakmai ismeretekre lenne szükség, mint például a villanyszereléshez. Ebből következik, hogy az újságírás elsődleges gazdasági értéke nem az újságírók saját tudásából, hanem mások tudásának terjesztéséből származik. Ebben a folyamatban három alapvetető funkció különíthető el: 1) az információkhoz való hozzáférés, 2) az információk rangsorolása, jelentőségük felmérése, 3) az információk hatékony továbbítása. Korábban újságírókra és megfelelő háttérre (szerkesztőségre) volt szükség, hogy a lapok megfelelő gazdasági értéket (eladható információkat) termeljenek. A kommunikáció fejlődése éppen ezt az értékteremtést szippantotta ki a folyamatból. Ma egy átlagos felnőtt képes híreket gyűjteni, azokat értékelni és kellően széles körben (legalább saját környezetében) terjeszteni. Mindezt anélkül, hogy bármilyen fizeti igénnyel állna elő.

Amíg az újságírók nem képesek újra definiálni azt az értéket, amit a munkájukkal létrehoznak, csak alacsony fizetésre számíthatnak. A jól fizetett alkalmazottaknak ugyanis egyedi képességekkel kell rendelkezniük. A mai újságírói munkaerő nem lehet értékes, mert tömegcikk. Manapság az újságírók többsége hasonló tudással rendelkezik, ugyanazt a témát hasonló módon közelíti meg, ugyanazokra a forrásokra támaszkodik. Ez a felcserélhetőség az oka, amiért a legtöbb újságíró keveset keres és ezzel magyarázható, hogy a speciális tudással rendelkező újságírók (publicisták, karikaturisták, pénzügyi elemzők ) több pénzt kapnak.
* * *

Az egész híriparban a hírgyűjtéstől a formán át az alkalmazott stílusig mindent szigorú előírások szabályozna. Az eredmény: a szinte felcserélhetőségig hasonló, egymástól csak minimálisan különböző kiadványok.

* * *

Világos, hogy a legtöbb újságíró nem akar részese lenne a modern munkaerőpiacnak, , még kevésbé a nagyon kompetitív információs piacnak. Inkább ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk termelt értéket  a gazdaságon kívüli, morálfilozófiai szempontok szempontból értékeljük. A legtöbben meg vannak győződve róla, hogy amit csinálnak annyira fontos és jó, hogy akkor is fizetni kell érte, ha semmiféle bevételt nem termel.

*  *  *

Ha a híripar szeretne fennmaradni, úgy kell átalakítani az újságírást, hogy az új gazdasági értéket termeljen.A hírgyűjtés, feldolgozás és terjesztés olyan új, innovatív módjait kell megalkotni, ami máshol, más módon el nem érhető tartalomhoz juttatja a közönséget. Ennek olyan értéket kell képviselnie, hogy az olvasók, nézők, hallgatók hajlandók legyenek elfogadható összeget fizetni érte.
 

A legjobb 10 blog

 
Jövő héten (június 2-án) indul a Goldenblog. Idén nem zsűrizek. Leginkább azért nem vállaltam, mert (már jó ideje) nem látom át a hazai blogvilágot, és túl nagy munka lenne, hogy újra képbe hozzam magam. (A verseny létjogosultságáról és a kiválasztás szempontjairól most, itt nem rendeznék vitanapot.)

A múlt héten indult Twittertop nosztalgikus érzéseket keltett bennem. 4 éve, a Goldenblog indulásakor ilyen gyorsan és egyszerűen lehetett még még áttekinteni  a hazai blogtermést is.

Persze, van minden blogszolgáltatónak (valamilyen) nyitóoldala, vannak blogkeresők és működik egy tucatnyi RSS-alapú gyűjtőoldal is. Ennek ellenére megoldatlan a hazai blogok rendszeres, szisztematikus szemlézése.

Mindez most onnan jutott az eszembe, hogy belefutottam a Blogs.com szolgáltatásba. Tulajdonképpen egyszerű ügy: Szokás rovatokba sorolva megtalálod a legérdekesebb friss blogbejegyzéseket (nem csak a válogatók haverjaiét) + időről időre különböző területekről meghívott véleményvezérek ajánlják kedvenc blogjaikat.

A Blogs.com azért működőképes, mert nem ilyen-olyan algoritmusok, hanem igazi EMBEREK (szerkesztők) válogatják, szűrik a blogbejegyzéseket, illetve valóban autentikus vendégek ajánlják 10 kedvenc blogjukat.

A Blogs.com mögött olyan cég áll, amelyik eléggé otthonosan mozog a blogok világában: A Six Apart (Ők voltak, akik még valamikor az évezred elején összedobták a sokáig verhetetlen Movable Type blogmotort).

Általában nem rajongok a szolgáltatások klónozásáért, de most nem bánnám, ha valaki idehaza  kedvet kapna és lemásolná a Blogs.com-ot. (Remélem a blogs.hu, vagy a blogok.hu domain tulajdonosa éppen valami ilyesmire készül.)
 

Havi 11 perc jut egy online újságra

 
A Editor & Publisher a Nielsen Online nyomán  nyilvánosságra hozta azt a táblázatot, ami a 30 legnagyobb forgalmú amerikai online újság oldalain eltöltött időt mutatja be.  Ebből kiderül, hogy az olvasók 2009. áprilisában átlagosan 11 percet szántak egy online újság tanulmányozására. A legtöbb kiadványnál az egy évvel ezelőtti méréshez képest is csökkent az érték.

Néhány adat (a második szám az egy évvel ezelőtti értéket mutatja)

NYTimes.com -- 0:29:57 -- 0:36:41
Wall Street Journal Online -- 0:07:22 -- 0:11:56
USATODAY.com -- 0:16:11 -- 0:10:23
washingtonpost.com -- 0:10:49 -- 0:12:55
Politico -- 0:07:07 -- 0:18:44

Első pillantásra elég ijesztő számok. Sokkal rosszabbak, mint a nyomtatott lapokra vonatkozó adatok. Könnyen levonhatjuk a következtetést, hogy az internetes hírfogyasztás a felületességnek kedvez. Ez talán igaz is, de azt hiszem, hogy a Nielsen Online számai mégsem erről szólnak.

Ha előfizetsz egy lapra, vagy megveszel egy újságot, általában több cikket is elolvasol benne. Nyilván azért veszed meg az adott lapot, mert érdekel, illetve ha már fizettél érte, próbálsz minél több információt kifacsarni belőle.

Az interneten máshogy működnek a dolgok. Ha egy cikk fel is kelti az érdeklődésedet, azonnal továbbkattintasz, ha mégsem érdekel. (Jól látszik ez a statisztikákban, amikor az ügyes címmel becsalogatott olvasók 80-90 százaléka 3 másodpercen belül "lepattan".)

A csökkenő olvasási  idő egyik oka, hogy egyre kevesebb online olvasó érkezik a címlap felől és egyre többen jönnek a Google, vagy különböző ajánlások irányából. Nem A, vagy B kiadványra, hanem egy-egy cikkre kíváncsiak. A másik ok a közösségi hálózatok növekvő népszerűsége. A legtöbb felmérés szerint ma már a közösségi hálózatokon való tevés-vevés  a legnépszerűbb internetes aktivitás. (Hosszú ideig az emailezés volt a verhetetlen bajnok). Sokan ott is hozzájutnak mindennapi betevő híradagjukhoz, nem mennek át az online lapok oldalaira.

A fenti adatok persze azt is mutatják, hogy  - nem túl nagy újdonság  - az emberek nem szeretnek a képernyőn  hosszú cikkeket olvasni. Nyilván elég sokan vannak azonban, akiknek hozzám hasonlóan nem a cikkekkel, hanem az online olvasással van a bajuk. A cikkeket kinyomtatók, az iPhone-on, e-könyvolvasón, PSP-n, vagy bármi máson olvasók csak összemaszatolják a szép statisztikát.
 

Fizess!

 
Nem is tudom, melyiket linkeljem. Megszámlálhatatlan cikk, tanulmány érvel a fizetős online tartalom életképtelensége mellett. Az elmúlt években meggyőződhettünk róla, hogy sem az előfizetés, sem a mikrofizetés (a cikkek darabonkénti vásárlása) nem működik.

Rupert Murdoch számára  az elméleti fejtegetéseknél nyilván érdekesebb a News Corp helyzete. Nem volt igazán meglepő, amikor május elején bejelentette, hogy "itt az ingyenesség vége", 12 hónapon belül "fizetős kapukat" állítanak fel.

Várhatóan két részre szakad az online média. Az egyik részbe kerül a pénzért adható tartalom. (Például a Wall Street Journal máshol el nem érhető anyagai), a másikba a reszli. Újra van (lesz) tehát működőképes üzleti modell néhány tartalomszolgáltató számára, közben reális megoldás nélkül maradnak a többiek.

Az már évekkel ezelőtt is kiderült, hogy a Wall Street Journal és a Financial Times a weben is eladható. Most nyilván finomítják majd az értékesítési módszereket, lesz mikrofizetés és minden egyéb. De mi az, amiért még pénzt lehet kérni? Az elmúlt időszakban a legtöbben azzal próbálkoztak, hogy a lehető legalacsonyabbra nyomták le a tartalom előállításának az árát. (Kevesebb bonyolult anyag, drága szerző - több töltelék.) Az ilyen kiadványokért ki fog fizetni? (Tudom, erre azt szokás felelni, hogy a nyomtatott lapok piacán is egymás mellett élnek a fizetős és az ingyenes kiadványok és jól tudjuk, hogy melyiktől mi várható.

Nálunk soha nem voltak igazán sikeresek a fizetős online lapok. Mennyi pénzt lehet elkérni egy online előfizetésért? Mennyi előfizető / alkalmi vevő hozza be az elvárt bevételeket? Mennyire kell még visszaesnie az online hirdetési bevételeknek, hogy itthon is előkerüljenek ezek a kérdések? Egyáltalán, alkalmas lehet-e a mi kicsike hazai piacunk erre az üzletre? Ha nem, akkor mi marad? Az olcsó tartalom kidekorálása olcsó hirdetésekkel?
 

Sortatarozás: MarketWatch.com

 
A gazdasággal együtt mély válságban lehetnek az amerikai dizájnerek is. A Newsweek.com után elég sokkoló az átalakított MarketWatch .com is.

Értem én ezt a fejléc-koncepciót, de nem szeretem. Mi értelme egy helyre kiemelni információkat úgy, higy azután a zsúfoltságtól használhatatlanná váljon az egész?
A nyitóoldal túlbonyolított kinyitós - becsukós felületei láttán már csak legyintek.
Érdemes viszont felfigyelni arra, milyen kiemelt szerepet kaptak a kommentátorok. (Hol van már a 10 évvel ezelőtti személytelen újságírás!)



Az utóbbi 1-2 évben egyre hasonlóbbá váltak egymáshoz az online újságok. Kialakult néhány olyan forma, megoldás, ami jól működött. Mindez jó tett a használhatóságnak, de ártott a márkáknak. Az interneten az emberek ritkán emlékeznek rá, mit, hol is olvastak. Tovább gyengíti ezt, ha túlságosan hasonlók az egyes kiadványok. A Newsweek.com és a MarketWatch.com átalakítását látva attól tartok, hogy egy új irány indult el, ami a használhatóság ellenében az egyéni megoldásokat erőlteti. Vagy lehet, hogy a válság hatására mostanában nem a legjobb (= legdrágább) tervezőket bízzák meg az online lapok átalakításával?

(Eredetileg egyébként a Neon.hu-ról akartam írni, de a végén úgy döntöttem, nem érdemes. Lehangoló, hogy az egyik legnagyobb kiadó hosszas előkészítés után csak egy ilyen, "kis színesekre épülő", a fantáziátlanságot harsánysággal  álcázni próbáló kiadvánnyal próbálkozik. Hiába a reciklált bulvártartalom, a "fiatalos" megjelenés, szerintem hamar kiég a neon.)
 

Retweet - Legyél egyszemélyes hírügynökség

 
sailmen RT @pollner backtweets.com - a linkeket tartalmazó tweetek között keres - nagyon jó!

Íme egy tegnapi "retweet", ilyen egyszerű továbbadni a Twitteren az ott kapott / talált információkat. (A példában a "salimen" nevű (számomra korábban ismeretlen) Twitter -felhasználó adja tovább az én tweetemet (ami nem több, mint egy érdekes szolgáltatás címe)
Lehet, hogy első látásra nincs sok értelme a dolognak, pedig ez a Twitter egyik leghasznosabb szolgáltatása.

A "kívülről" kapott információk továbbadása tulajdonképpen ugyanaz, mint amit a hírügynökségek csinálnak. Begyűjtöd, ami érdekes és továbbadod saját közönségednek. (A módszer nem új, ugyanezt csinálják például azok is, akik ismerőseik linkeket küldözgetne, vagy  linkekből álló blogbejegyzéseket írnak.)

A retweetelés (jaj, de rettenetesen hangzik) hasznos annak, aki információkkal látja el közönségét (ezáltal erősíti hitelességét)  jó annak, akinek információit önként terjeszti, és persze hasznos annak, aki így jól megszűrt információkhoz jut. (Persze érdemes figyelembe venni, hogy van, amit jól tovább lehet passzolni és van amit nem. Talán nem véletlen , hogy a Wall Strett Journal "főtweetjeit" (www.twitter.com/wsj ) többen adják tovább, mint a többi 10 vezető lap híreit összesen!)

A retweet nem csak információid terjesztésében segít, de új követőket is hozhat. Lehet, hogy téged most csak 50 ember követ, de egy szerencsés retweet révén új emberek ismerhetnek meg.

Néhány tanács a retweet hatékony használatához (Chris Brogan bejegyzése alapján):

  • Ha "retweetelhető" üzenetet akarsz hagyni, ne töltsd ki teljesen a rendelkezésedre álló 140 karaktert!
    (A fenti példában a "sailmen RT @pollner" 19 karaktert tesz ki, vagyis egy "nettó" 130 karakteres üzenet elé már nem lehetne odabiggyeszteni.) Én egy fontos, de hosszú információt képes vagyok kicsit farigcsálni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb felhasználó nem hajlandó erre.
  • Használd ki  jól a rendelkezésedre álló helyet,  rövidítsd a hivatkozásokat. (bit.ly, tinyurl.com stb.). Arról, hogy melyik rövidítő szolgáltatás az "igazi" állandó hitviták zajlanak. (A rövidítő szolgáltatásokat itt összehasonlíthatod.)
  • Ha linket (URL) ajánlasz, érdemes jelezni, hogy milyen típusú tartalom (video, pdf, audio stb) található mögötte. Angol nyelven az NSFW (Not Safe For Work) jelöléssel figyelmeztetnek, ha olyan anyagról van szó, ami nem munkahelyre való. (pl. automatikusan induló, hangos videó). (Ilyet itthon is érdemes lenne bevezetni - NMB (Nem Munkahelybiztos)???
  • Minél hasznosabb, vagy szórakoztatóbb a tweeted, annál több esélyed van rá, hogy valaki továbbadja.
  • Minél jobban tele van zsúfolva a tweeted  @nevekkel, hivatkozásokkal és #címkékkel, annál kevésbé fogják továbbadni.
  • A @ kezdetű tweeteket a legtöbben átugorják (kivéve persze azt a szűk kört, akik számára fontos ez a hivatkozás.)
  • Segíts másokat, terjeszd mások információit. 15:1 arányban megtérül erőfeszítésed. (Ez nem érvényes az olyanokra, akik hozzám hasonlóan 99 százalékban külföldi tweeteket terjesztenek hazai közegben.
  • Válogasd meg, miről tweetelsz. Idővel idegesíteni fogja az embereket. (Az ilyen célzott tweetelés  itthon ma még olyan ritka, mint 5 évvel ezelőtt a "tematikus" blogolás.
  • "Jutalmazd meg" legjobb "terjesztőidet". Vedd fel ismerőseid közé. Végül is a személyes hálózatod építéséről szól az egész játék.
Na, röviden ennyi. Add tovább!
 

Élesen követett szövegek

 
Néha jó lenne többet tudni egy cikk/blogbejegyzés visszhangjáról. Lehet keresgélni itt-ott, de ilyenkor általában a legegyszerűbbek és leghatékonyabbak az erre a célra kifejlesztett eszközök. (Figyelem, a cikk-követők nem azonosak a plágiumfigyelővel. Az első az általad felvetett témák hatását, utóéletét figyeli, a másik a szövegtolvajokat próbálja leleplezni.)

Friss felfedezésem a ConvoTrack. Csak behúzod a ConvoTrack oldalán található linket a böngésződben a Kedvencek  közé és máris használhatod. Néhány vezető lap már eddig is  összekapcsolta cikkeit a hozzájuk kapcsolódó blogbejegyzésekkel, most a CovoTrack lehetővé teszi ezt bárki számára. A ConvoTrack leírása szerint a legnépszerűbb forrásokban (Twitter, FriendFeed, Digg, Reddit, HackerNews) keres, de állítólag megtalálja az egyes blogokat is.

Csodát persze ne várj! A legokosabb program sem képes mindent megtalálni. Követni pedig akkor lehet egy cikket / blogbejegyzést, ha mások foglalkoznak vele. Nálunk az ilyen "visszhangblogolás" viszonylag ritka műfaj, ne számíts sok találatra.
 

"Szenzációs" címadás a Magyar Nemzetnél

 
Ne gondold, hogy az olvasóknak a címekkel való manipulálása kizárólag a keresőoptimalizálás mellékterméke.
A Magyar Nemzetet átfutva tegnap a következő gyöngyszemre akadtam: "Pénzért toborzott nézők Bajnaiéknak?"  - kérdezi a "tényfeltáró" cikk címe. Az egyébként teljesen érdektelen, normálisan csak a "kis színesek" közé beférő anyag az OÉT Top Kupával foglalkozik. Egyetlen "érdekessége", hogy a vendég kormánycsapatban Bajnai Gordon miniszterelnök is játszott. A korrekt cikkből hamar kiderül, hogy nem voltak semmiféle fizetett nézők, ezekre a meccsekre évek óta csak a résztvevők rokonait és ismerőseit hívják meg és engedik be.

A Magyar Nemzet tehát önmagával vitatkozik. A címben gyanúsít, a cikkben pedig cáfol. Nem egyedi jelenségről van szó, ezt a technikát rendszeresen alkalmazzák. A bulvármédiából kölcsönzött módszerrel ugyanis ott is lehet "szenzációt" gyártani, ahol egyébként nincs más, csak a dögunalom.

A Magyar Nemzet cikkét több tucat online kiadvány is átvette. Többségük nyilván nem a cikk témájára, hanem a címre harapott rá. Ez talán még szánalmasabb, mint a Magyar Nemzet manipulatív címadása.

 

Mire jó az új Newsweek.com?

 
Az internet előtti időkben nagy esemény volt, ha sikerült hozzájutnom a Newsweek valamelyik viszonylag friss számához. Az interneten valahogy elvesztette varázsát. Nem csak számomra. Valamiért nem tartozik a legolvasottabb webhelyek közé. Most "fellázadtak."

Néhány napja működik az új Newsweek.com. Az Editorsweblog cikkében, majd a  Newsweek ajánlójában elolvashattam, hogy az intelligens híraggregálástól a felhasználói tartalmakig mindent összehoztak itt, ami összehozható.

Valóban első pillantásra látszik, hogy  nagyon profi, korszerű ez az új dizájn. (Ez nem lepett meg különösebben.) Nekem persze elsőként az szúrt szemet, hogy a kiemelt  blogok a legelőkelőbb helyre, közvetlenül a logó alá kerültek. Talán még hangsúlyosabbak, mint az összesen 6 (+1) elemet tartalmazó főmenü. Semmi kibomló, legördülő menürendszer! A Newsweek.com tervezői jól tudják, hogy ma nem a menüt/tartalomjegyzéket követve olvassák az emberek az online lapokat.



A címlap egyszerre sok oldalról közelíti a "borító mögött" található óriási tartalmat. A sokféle közelítés komoly veszélye, hogy könnyen zavarba hozhatja a kevésbé rutinos látogatókat. A hagyományos napilapos címlap azért fantasztikus "user interface", mert mindenkinek ismerős.  Az ember még egy soha nem látott, idegen nyelven íródott újságban is képes alapszinten eltájékozódni. Az új Newsweek.com nyitóoldala viszont egy olyan, sok munkával kiagyalt és kidolgozott felület, aminek használatát meg kell tanulni.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek többsége még a számukra fontos információkért sem hajlandó tanulni. A Google, a Craigslist, vagy a Twitter éppen végletes egyszerűségüknek (is) köszönhetik sikerüket. Minden elismerésem az új Newswek.com egyik-másik megoldásáért (nagyon tetszik a régebbi írásokat tematikus összeállításokba rendező Newsweekopedia, vagy a cikkeket heti nézetbe rendező News/Week) de azt hiszem, hogy a Newsweek.com egyszerre túl nagyot akart ugrani. Az olvasók többségének ez túl sok, bonyolult, átláthatatlan, zavaró.
 

Az Index 10 éve - ahogy én láttam

 
Mindenképpen írnom kell az Index születésnapja alkalmából. Nem csak azért, mert az Index olyan hívószó, ami mindig komoly érdeklődést generál, hanem azért is, mert akár szeretjük, akár nem, az Index a legfontosabb hazai online tartalomszolgáltató.

1999-ben viszonylag közelről figyelhettem az IDG-Internetto válságot, Nyírő és csapata próbálkozásait, majd az Index megalakulását. Ott voltam az Index lelkes bemutatkozó sajtótájékoztatóján, követtem az első hónapok élet-halál harcát. Nagyot mosolyogtam, amikor Nyírő András azt mondta, hogy online hírlapot csinálnak - illuzórikusnak tűnt, hiszen akkoriban sem elég újságírójuk, sem pénzük, sem kellő számú olvasójuk nem volt. Mára tudjuk, hogy sokkal fontosabb volt a hit, a lelkesedés, az akarás. (Érvényes az első befektetőkre is, akik komoly egzisztenciális kockázatot vállaltak, amikor összedobták az "igazi" befektetők megjelenéséig a túlélést biztostó pénzt. Éppen ez a hit és lelkesedés hiányzott a hagyományos média döntéshozóiból, akik nem látták meg az Indexben a Nagy Lehetőséget. (A fiatalabbak kedvéért: A múlt század végén lényegében az Internetto (majd az Index ) körül koncentrálódott az online tartalommal kapcsolatos tudás. Minden, ami a következő években született, jórészt ebből a közegből nőtt ki.)

Az Internetto és a kezdeti Index mai szemmel nézve amatőr vállalkozás volt - annak minden bájával .és buktatójával. Nyírő távozása és a  komolyabb befektetők megjelenése után az Index szemünk láttára alakult át. Professzionizálódás- kommercializálódás - bulvárosodás...nevezd, ahogy akard.

Az Index erős márka, érzésem szerint jóval erősebb, mint az évekig óriási "T"-támogatásokkal felerősített, mostanában inkább gyengécskén muzsikáló [origo]. Első látásra (például a címlap felől közelítve) rettenetes vegyeskereskedés, ahol a szakszerű gazdasági elemzéstől az alja-bulvárig minden megtalálható. Ha azonban megtanulod használni, ügyesen lavírozol, profin célzol, megtalálhatod a számodra fontos tartalmakat.

Az Index talán legnagyobb baja, hogy nincs komoly versenytársa  - az [origo] inkább szövetségesnek tűnik, a Sanoma pedig jórészt más pályán játszik. A sarkában lihegő versenytárs hiánya és nyilván a szigorú gazdálkodás lehet az oka, hogy az Index éppen azt a lendületet, lelkesedést, kezdeményezőkészséget vesztette el, ami az Internetto-korszakban a legizgalmasabb volt. Innováció helyett gyakran csak a külföldön márt bevált dolgok óvatos klónozását láthatjuk, változatlanul sok az innen-onnan átvett töltelék, sztár-szerzőik néha már nem bírják az iramot, kevés az új hang. Vagy éppen túl sok? Az Index legutóbbi éveinek talán legnagyobb vívmánya a blog.hu integrálása. Rossz helyzetből, késve startoltak, de egyértelműen lenyomták ez egész hazai mezőnyt.

Az elmúlt években elég sokat piszkáltam az Indexet. Néha biztosan igazságtalanul. Sokszor azt vártam tőlük, hogy oldják meg a hazai online tartalomszolgáltatás összes problémáját. Nem oldották meg és valószínűleg nem is fogják. Nem ez a dolguk Most, ünnepi hangulatomban az jutott eszembe, hogy az Index kicist olyan mint a késő-kádári évek egyik sikervállalata, a Hungaroton. Vezetője a kommunista-kapitalista Bors Jenő mindig azt bizonygatta, hogy kényes egyensúly áll fenn a könnyűzene, a komolyzene között. A könnyűzenével lehet nagy példányszámokat és komoly forintbevételeket termelni, abból finanszírozhatók a komolyzenei felvételek, amik viszont sok szakmai elismerés mellett viszonylag kevesebb pénzt hoznak.  Azt viszont az akkor nehezen megszerezhető dollárban. Abból pedig lehet stúdióberendezéseket és alapanyagokat vásárolni, hogy lehessen újabb könnyűzenei felvételeket készíteni... Borsnak igaza volt, ahogy elvesztették a könnyűzenei monopóliumot, a Hungaroton összement, mint egy lyukas focilabda. Nem akarom, hogy az Index is összemenjen, vagy bedőljön..Bevallom, hiányozna. Maradjon tehát csak a bulvár- "minőségi újságírás" - kopipészt töltelék -  "laza csávók" - vegyes felvágott. Legfeljebb kiköpöm, ami nem ízlik.

Adalékok
:
A Magyar Narancs cikke
a gyökerekről és a kezdetekről
HH személyes hangú születésnapi bejegyzése
Az Index születésnapi blogja
 

Twitter - keresés - marketing

 
Még pénteken történt, de a tanulság még ma is érvényes...

A @problogger ajánlotta a Twoogle keresőt, ami egyszerre (vagy inkább párhuzamosan) keres a Google-ban és Twitterben. Tetszett, tovább passzoltam. (retweet - hogy kellene ezt mondani magyarul?).
Két percen belül ez a válasz érkezett: "twootles: @pollner Twootles a legjobb!" Kicsit meglepődtem, mert nem tudtam hogy ki/mi ez a Twootles és mit akar tőlem. Mielőtt utánanézhettem volna, már meg is érkezett tőlük a következő üznet:" twootles_search#twtls: @pollner http://tinyurl.com/qdxuet "( vagyis annak a találati oldalnak a linkje, amit a Twootles adott a "pollner" keresőszóra. Mit is lehet erre mondani? Ügyes...

Nem értek hozzá, tehát komoly megilletődéssel szemlélem, ahogy a Twootles figyel a Twitteren bizonyos kulcsszavakat és azok felbukkanásakor azonnal (ön)reklámot küld. Természetesen a célszemély anyanyelvén. Nyilván pofonegyszerű, de amíg még csak kevesen csinálják elég hatásos. (Utána viszont nagyon zavaró lesz.) Természetesen, miután így meggyőztek,  a Twootles címét is világgá kürtöltem a Twitteren.

A történet legtanulságosabb része csak ezután következett:  A Twootles természetesen maga is rendelkezik saját Twitter oldallal (http://twitter.com/twootles), ahova automatikusan kikerül valamennyi Twootles  keresés. Néhány perccel azután, hogy a Twootles-ról csiripeltem, magyar nyelvű keresőszavak, ismerős nevek, kulcsszavak bukkantak fel a @twootles oldalon. Azok az emberek szabadultak rá keresőre, akik olvasták az én ajánlásomat. Izgalmas, ahogy szinte valós időben követhető egy üzenet hatása.

Ebből a történetből is jól látszik, mennyire könnyen láthatók, követhetők és célba vehetők vagyunk a weben, illetve mennyire felgyorsult az információk terjedése, a friss információkra adott reakciók sebessége. Fogalmam sincs, hogy valóban szükségünk van-e erre a sebességre, de ha már adott, nyilván nem tudunk lemondani róla. Ez pedig megint új helyzetbe hozza az egyébként is lassú hagyományos médiát, benne 19. századi tempóban cammogó napilapokat.
 

Heti twitteriáda

 
A weben naponta bukkannak fel egyszerű, új eszközök. Nézegetjük, próbálgatjuk őket,  többségüket azután hamar elfelejtjük. Első pillantásra ilyen felejthetőnek tűnt az a felület is, ahol 140 karakterben írhatjuk le, mit is csinálunk éppen. Vagyis a Twitter.

A Twitter kissé bugyuta eszközből végül úgy vált  rendkívül izgalmas dologgá (eszközzé? felületté?), hogy az emberek eredeti rendeltetéstől függetlenül, egészen más célokra kezdték használni. Mára az a sajátos helyzet állt elő, hogy ugyanazon a pályán nagyon sok ember sokféle játékot játszik - ráadásul úgy, hogy közben nem zavarják egymást.

Ahogy már sokan, sok helyen leírták, a Twitterrel kapcsolatban is működik a szokásos túlértékelés (hype, hiszti). Legalább akkora veszélynek tartom azonban a alulértékelés, illetve tájékozatlanok "hülyeség az egész" minősítését is. Tudomásul kell venned, hogy a Twittert csak akkor akkor értheted meg, ha magad is nyakig  belemerülsz. (kockázatok, mellékhatások, stb..)

***

Brooke Gladstone , az On the Media vezető szerkesztője a Media Talk USA májusi adásában azt mondta, hogy a Craigslist (a világ legforgalmasabb hirdetési felülete) felett eljárt azt idő, ugyanez a feladat hatékonyabban oldható meg a Twitter segítségével. (Vagyis hirdess bárhol, bármit és az erre mutató linket tedd fel a Twitterre.) Ebben a megközelítésben a Twitter egy univerzális katalógus, ahova bárki bármi feltölthet. Csak a szűrés/keresés hatékonyságán múlik használhatósága. Engem eléggé meglepett ez a vélemény. Valóban a Twitter válik a web középpontjává? (Érdemes lesz visszatérni a témára néhány év múlva. Addigra természetes lesz, hogy így működik a világ, vagy megmosolyogjuk Gladstone naiv elképzelését?)

***

A közösségi hálózatok használata annyira elterjedt az (amerikai) újságírók között, hogy a Wall Street Journal szükségesnek látta hivatalosan is szabályozni munkatársai Twitter és Facebook-használatát. A témát természetesen azonnal felkapta a Twitter is. A Walleywag (a Gawker Media egyik blogja) pedig azonnal példákkal bizonyította , hogy a WSJ újságírói egyelőre fütyülnek az előírásokra. (Vagy lehet, hogy el sem olvasták a szabályzatot?)

***

A Mashable egy friss Twitter-kalauzt készített újságírók számára. Olvasd el, közelebb kerülhetsz a Twitter megértéséhez. A hazai "twitterszféra" mérete és a felhasználói szokások miatt néha úgy érzi az ember, mintha egy másik bolygón történtekről lenne szó. Döntsd el magad, hogy szakmai útmutatásként, vagy sci-fi irodalomként olvasod!
 

Találd ki!

 
Semmiből nem lesz innováció. Most "kiderült", hogy a  NYTimes.com azért tud folyamatosan új fejlesztésekkel előállni, mert igen csinos kis fejlesztői labort működtet.

Zachary M. Seward, a Nieman Journalsim Lab munkatársa a napokban ellátogatott ide és tapasztalatairól háromrészes sorozatban számolt be.( Én ebből csak az első tudósításon rágtam át magam.)

Nick Bilton "design integration editor" (egyéb kacifántos titulusok is akadnak náluk) elmondta (és megmutatta), hogy munkatársaival intenzíven foglalkoznak az e-olvasókkal. Miközben azt kutatják, hogyan lehet ezekre a készülékekre optimalizálni a Times tartalmát, fontosnak tartják, hogy a lap munkatársait is "neveljék", segítsenek megérteni az újfajta tartalomfogyasztás lényegét.

Ebbe az irányba tartozik a netbook-os tartalomfogyasztás és megjelenítés kutatása is. Egyre többen használják ezeket a kis gépeket, érdemes tehát azzal is foglalkozni, hogyan lehet kis képernyőre optimalizálni a lapot. (Nem könnyíti meg a fejlesztők dolgát, hogy ez a piac sem egységes.)

Egy párhuzamos fejlesztés révén azokat kívánják kiszolgálni, akik nagy képernyőn, esetleg off-line kívánják olvasni a lapot. A cikkhez tartozó videón még csak a demót láthatjuk, de közben hivatalosan is debütált a Times Reader 2.0 (a teljes verzió fizetős).

A Nieman Journalism Lab oldalán megnézheted a videót és elolvashatod a szöveges átiratot is.
 

"Felvilágosító" film a Twitterről - frissítve

 
 

Az(eddig) ismeretlen super_josh filmje

Frissítés: Itt a folytatás: Celebrity Twitter (via Szulej) Ne hagyd ki!
 

Buktatipp: Videoklinika.hu

 
A Kreatívon olvastam , hogy elindult "Sváby új vállalkozása", a Videoklinika.hu. Gondoltam, rákukkantok. Egy ideig egyáltalán nem tudtam belépni (""Elnezest kerunk, jelenleg technikai problemakkal kuzdunk."), azután sikerült bejutnom, de bármelyik videót is próbáltam elindítani, "video error" üzenetet kaptam. (Talán nem számítottak rá, hogy látogatók is lesznek.)



Nem hiszek egy olyan vállalkozásban, ami egyetlen,  nem túl eredeti ötletre (webes videó) ugyanakkor teljesen hagyományos tartalomra (1.0-ás "az orvos válaszol" műsor)) épít. (Fórum, blog - hasra ne essek már!) Ebben a műfajban van egy-két nagyon erős hazai szereplő, őket nehéz lesz lenyomni / a szakértelem mellett annyi pénzbe kerülne, ami nem érné meg. Érzem a bukta kesernyés ízét...

Tudom, hogy van egy réteg, amelyiknek Sváby András vagy....(ide tetszés szerinti médiahíresség nevét beírhatod) nevével bármit el lehet adni, de nekem az egészségügy 2.0. -ban  akkor is Meskó Berci a hiteles személy!

Nem hinném, hogy a Videoklinika.hu 2 éven belül gazdaságos vállalkozássá válhat. Furcsállom a befektetők bátorságát.
 

Online újságírás gyorstalpaló 7 - Soundslides

 
Remélem, hogy a néhány hetes "iskolaszünet" alatt mindenki kipihente magát!

Mai témánk a multimédia készítés egyik legegyszerűbb és legnépszerűbb eszköze, a Soundslides. Segítségével az is mutatós hangos képsorozatot készíthet, akinek korábban ilyesmire esélye sem volt.

A Soundslides ingyen letölthető, kipróbálható, de ha az elkészült munkát publikálni is akarod, meg kell vásárolnod. 70 dollárt bőven megér. A Soundslides lényege, hogy egy teljesen kész (más programmal összerakott) hangsáv fölé rakosgatsz fel képeket. Nem a képek alá raksz tehát hangot, hanem a hangsáv által meghatározott időben osztod el a képeket.

A rendelkezésedre álló eszközök erősen korlátozottak (képek közötti átmenet, felirat, képeken belüli minimális mozgás...) ennek ellenére a Soundslides használatával zseniális munkák születtek.

Miután kicsit eljátszogattál a programmal, feltétlenül érdemes elolvasnod Mindy McAdams részletes tanácsait.
Rengeteget lehet tanulni mások munkáiból is. A Soundslides Forum előnye, hogy itt a profik munkái mellett kezdők próbálkozásait is láthatod. (Így talán több önbizalmad lesz az induláshoz.)

A MediaStorm az egyik legizgalmasabb multimédia-műhely.(Néhány munkájukat már korábban bemutattam a Médiablogon. Saját blogjukban nemrég egy "sorvezetőt" tettek közzé. Ebben 10 olyan egyszerű fogást soroltak fel, amikkel jelentősen javítható a multimédia munkák minősége. Ha magad nem is akarsz multimédiákat készíteni, akkor is feltétlenül érdekes végignézned példáikat.
 

Hírfolyam spanyolviaszból

 
Már megint egy érdekes egybeesés. Egy bekezdéssel ezelőtt éppen arról írtam, hogy a hírek pörgése sokszor csak látszólagos, közben meg elindult a New York Times új (alternatív) címlapja, ami éppen a pörgésélményt erősíti.

A Times Wire első pillantásra időutazás. Fordított időrendben témától, műfajtól függetlenül kerülnek ki ide a cikkek. Épp úgy, mint tíz éve az Internetto nyitóoldalára. (Akkoriban a szerkesztett nyitóoldal valami úri huncutságnak számított.)



A Times Wire azért valamivel ravaszabb, mivel az olvasó 3 nézet közül választhat:
    első - mindent bele
    második - saját válogatás (az olvasó dönti el, milyen témák kerüljenek a hírfolyamba)
    Business & Technology - eleve tudni lehet, hogy azok az emberek lógnak leginkűább az efféle csatornákon, akiket ezek a témák érdekelnek
(Ráadásként kapunk még egy képvezérelt menüt/ajánlót is, ami ugyan nem annyira pörgős, viszont oldja kicsit az oldal merevségét.)

Hát igen, megint valami, amit nem mi találtunk ki! Ráadásul másolni sem egyszerű, mert ahhoz hogy működjön, folyamatosan megfelelő mennyiségű friss anyagot kell betölteni a bemeneten.

Nagyon valószínű, hogy a NYTimes.com látogatóinak többsége továbbra sem ezt a bejáratot fogja használni. Nem is ez a lényeg. A Times folyamatosan újabb és újabb alternatív megoldásokkal bombázza  közönségét. Így lehetséges csak, hogy a lehető legtöbben megtalálják maguknak a legmegfelelőbb utat a Times tartalmához.
 

Nyugi!

 
"Ebben az új világban ami nincs fent az első lapon, az lejárt hír. Ha nem most mondja valaki, már unalmas is. A magánéletünk is lassan olyan kezd lenni, mint az Index.hu, vagy bármilyen másik hírportál. A tegnapi hírek már senkit nem érdekelnek, annyi friss információ áramlik felénk."

Doransky egy minapi bejegyzéséből az idézet. Jól hangzik, de szerintem nem igaz. (Vagy  számomra nem igaz.) A pörgés inkább csak látszólagos. A friss információk áramlásának tűnhet az üzenetek sora a Twitteren, vagy a Facebookon stb., de ha kiszűröd belőle a "Most reggeliztem", "Ma sincs kedvem dolgozni", vagy a "Kovács Béla és Kis Anita Barátok" stb. üzeneteket, azonnal csökken a tempó.

Sőt. A vezető hírportálok "híráradata" is csak látszólagos. Az Index címlapján a "Legfrissebb" dobozban található 6 anyagból 5 az MTI-től, egy pedig a Független Hírügynökségtől származik. Éjjel 1-től reggel 8:48-ig 6 hír rettenetes pörgésnek egyébként nem nevezhető. (Valószínűleg nincs is rá igény.)

A bevezető anyag, a  Náboboknak tejel az EU alapos, elemző cikk, de holnap, vagy holnapután ugyanolyan aktuális lesz, mint ma - nem része a pörgésnek. Az Elüldözték Kiskunlacházáról... hírügynökségi anyag, az Orbán és Sólyom a legnépszerűbb a Népszabadság cikkének összefoglalója. A Szili pókerarccal hallgatta...még tegnap került ki.

Az Origo kiemelt anyaga ( Ítéletet hoztak Tasnádi maffiaperében ) nyilván nem "breaking news", hanem egy tegnapi eseményről szóló összefoglaló, a Talán mérsékeltebb világjárvány lesz egy tegnapi tájékoztató alapján készült, a többi MTI-s, illetve tegnapi anyag.

Nem érzem azt a rettenetes pörgést, akkor sem, ha a Hírstart, a Mitörtént.hu, vagy a Propeller.hu nyitóoldalára látogatok. Nem a hírgyűjtők hibája ez, "hozott anyagból" dolgoznak. Nincs pörgés. Nagyjából ennyi dolog történik Magyarországon, iiletve ennyi belőle a viszonylag eladható anyag. Ennyit lehet kipréselni az MTI szinté nem túl bő híráradatából és a saját tudósítókból. Kis ország - kevés hír.

Nem érzem azt, amiről Doransky ír. Legfeljebb valamilyen mesterségesen felfokozott állapotról lehet szó. Egyébként is, nagyon kevés olyan terület van, ahol folyamatos azonnali információkra van szükséged.

Bevallom, én újabban a napilapokat is csak reggel, a buszon szoktam elolvasni. Az előző napiakat. Úgysem a hírekre vagyok kíváncsi - azokat már láttam az interneten, hallottam a rádióban - az elemzések, publicisztikák viszont még másnap is érvényesek. Felesleges kapkodni.
 

Hova tűntek az Origo hozzászólásai?

 
Elég ritkán nézelődöm az Origo oldalain, ezért csak most tűnt fel, hogy valami furcsa történt a hozzászólásokkal. Egy idő óta nem csak új hozzászólásokat nem lehet írni a cikkekhez, de a régieknek is nyoma veszett. Helyettük egy sajátos üzenet olvasható. Ebből az Origo cikkeit kommentálni szándékozó számára csak az derül ki, hogy ezt átmenetileg - pontosabb meg nem nevezett ideig - nem teheti meg, a korábbi hozzászólók viszont azzal szembesülhetnek, hogy nem csak eddigi hozzászólásaik szívódtak fel, de regisztrált felhasználói nevük és jelszavuk sem használható többé.

Az Origo elég sokára szánta rá magát, hogy közelebbi kapcsolatra lépjen olvasóival, akkor is eléggé sajátos módon tette ezt. Saját hozzászólás-felület kialakítása helyett a Blogterrel készíttetett egy külön szolgáltatást. (Erről a felemás megoldásról annak idején már megírtam a véleményem.) Örömmel számolnék be arról, hogy az Origo 2 évvel az átmeneti megoldás után most végre maga oldotta meg a hozzászólások kezelését, de egyelőre megoldás helyett csak ígéreteket kaptunk.

Én megértő vagyok, az Index sajátos hozzászólás-kezelési gyakorlatával foglalkozó bejegyzés kapcsán is tudomásul vettem, hogy egy hagyományos szerkesztőségi rendszer átalakítása, a hozzászólások integrálása bonyolult és költséges munka. Bizonyára az. De ahogy számos példa is bizonyítja, nem megoldhatatlan. Mi, közönséges földi halandók kívülről ráadásul csak az eredményt látjuk. Az Origo esetében például azt, hogy köddé váltak az eddigi hozzászólások, nem működnek az eddigi felhasználói nevek és jelszavak. Ha mindez nem tetszik, mehetek reklamálni a Blogterhez. Kihez? Mi köze az Origo felhasználóinak a cég alvállalkozóihoz?

Nem gömbölyű ez így. A felhasználók 2 éven át hozzászólásokat írtak az Origo cikkeihez. Ezzel önként hozzájárultak az Origo tartalmának gyarapításához. Ingyen, bármi ellenszolgáltatás nélkül. Közben feltételezték, hogy az a bizonyos Blogter, aminek felületén a hozzászólások megjelentek nem valami kalózvállalkozás, hanem az Origo üzlett partnere. Joggal feltételezték, hogy hozzászólásaik tartósan megmaradnak, Az Origo most úgy döntött (helyesen), hogy saját felületébe integrálja a hozzászólásokat. Az átalakulás részének kellene lennie, hogy importálja az elmúlt 2 év hozzászólásait, valamint a felhasználók adatait. Komplikált? Számomra bizonyára az lenne, de egy felkészült informatikai csapat számára  nem lehetetlen

Ha az Origónál úgy érzik, hogy mindez elintézhető egy semmitmondó tájékoztatóval, az arra utal, hogy még mindig nagyon nem értik, mi is a web 2.0. Nagyon röviden: a közönséggel kialakított újfajta, párbeszéden alapuló kapcsolat. Remélem, hogy nem kell újabb két évet várnunk, amíg belátják, hogy mostanihoz hasonló Tájékoztatók ideje lejárt.

 

Twitteriáda2 - Mire ez a nagy felhajtás?

 
Olvasom itt-ott a Twitterrel kapcsolatos hozzászólásokat. Látszik, hogy sokan nem értik, mire való ez az egész, mi értelme a 140 karakterre korlátozott bejegyzéseknek, az egész fapados szolgáltatásnak. Megértem őket. Nekem is elég sok időbe tellett, amire választ találtam ezekre a kérésekre.

Te most szerencsés helyzetben vagy mert  végén kezdheted: "Mit jelent a Twitter egy újságíró számára: 40% kutatás, 30%kommunikáció, 20% nevek /márkák figyelése, 10% marketing/önpromóció." (@wbuchner)" A százalékok természetesen egyénenként lehetnek kicsit eltérőek, de a lényeg ez.

Ha bekukkantasz valakinek a Twitter oldalába, valami nagyon mást látsz. (Nem akarok példát adni, mer nem szeretnék sértődést.) Általában üzeneteket, számodra ismeretlen embereknek írt válaszokat, linkek értelmezhetetlen halmazát. A válaszokhoz tartozó beírások visszafejtésével megpróbálhatod megérteni, miről is van szó, de ez ritkán sikerül, ha pedig mégis, könnyen kiderülhet, hogy számodra érdektelen a téma. A Twittert nem így kell használni. A Twittert SZERINTEM nem így kell használni. A Twitter ugyanis -  a bloghoz hasonlóan - nem műfaj, hanem eszköz, ami többféleképpen használható.

Ne próbáld megérteni/használni  a Twittert úgy, hogy egyes emberek Twitter-oldalát nézegeted. Regisztrálj, találj legalább egy tucat olyan embert (intézményt, hírforrást) aki/ami érdekel, kezdd el követni őket. A lassan csordogáló, vagy sebesen áradó tweetekből hamar megtalálod azt, ami érdekel. (Figyelem, a hazai twitterezők világa elég sajátos, erre inkább a "80 % kommunikáció" a jellemző. Teljesebb képet kapsz, ha nem  csak magyar játékosokat követsz.)

Linkmegosztás.Az ősblogok az e-mailben küldözgetett linkajánlásokból nőttek ki.. Szakmai blogokban ma is gyakran szerepelnek kizárólag linkeket tartalmazó ("a nap linkjeli") bejegyzések. A Twitteren mindez nagyon egyszerűen és gyorsan, hatékonyan megvalósítható.

Keresés. A tweetek korlátozott hossza (140 karakter),  és a nagy pörgés miatt gyorsan és hatékonyan lehet keresni. (http://search.twitter.com/)

Miről beszélnek az emberek?  Naponta születnek újabb és újabb eszközök, amiknek segítségével a tweetekben guberálhatsz, trendeket, információs csomópontokat találsz. (Ne felejtsd, hogy ami számodra szemét, mások számára kincsesbánya - és fordítva.)

Jegyzetfüzet: Sokan nyilvános jegyzetfüzetként használják a Twittert. Ha nem érdekel, ne kövesd. Ilyen egyszerű.

Ha újságírással, marketinggel, vállalati kommunikációval foglalkozol, mindenképpen meg kell ismerned valamilyen szinten a Twittert.  Javaslom viszont, hogy ne dőlj be a hype-nak. A Twitter nem váltja ki a blogokat, az újságokat, a tévét, a telefont, ahogy az iPod sem váltja ki a villanyvasalót.  Meg kell ismerni és a "helyén kell kezelni". Ennyi.

Adalék:

1. Ha újságírókat/j-bloggerket,kommunikációs szakembereket akarsz követni, az én Twitter-oldalamon találsz néhány jó tippet.
2. A Commoncraft videója ugyan csak a Twitter használatának alapesetét járja körbe, de ezt - korábbi anyagaihoz hasonlóan nagyon kedvesen teszi.


 

Csúszós pálya - újságírók a közösségi hálózatokban

 
Többszörös áttétellel most ért el hozzám az az ajánlás , amit New York Times állított össze munkatársai számára. Nem valami tiltólistáról, vagy illemtanról van szó, az ajánlás leginkább a kínos helyzetek és az utólagos viták elkerülésében segíthet

A közösségi oldalakat (iWiW, Facebook, Google Reader megosztások/TurulMememe, Twitter) itthon is egyre több újságíró használja, de arról nem tudok, hogy a szerkesztőségek ezzel kapcsolatban bármilyen álláspontot is képviselnének. (Talán azért sem, mert az "illetékesek" többsége azt sem tudja, miről is van szó.) Egyelőre megfelelő távolságtartással figyelhetjük tehát, mire is kell vigyázniuk a NY Times munkatársainak.

"A  Facebook oldalaid, egy magánblog, vagy a tweetek (csiripelések), amiket bárki olvashat ugyanúgy képviselnek téged a külvilág számára, mint egy 4000 karakter terjedelmű cikk." - olvasom.

Huh, hát nem tudom, mit szólna Craig Whitney assistant managing editor, ha olvasná egyik-másik hazai újságíró szabadidős megnyilvánulásait!

Nálunk még kevesen használják a közösségi médiát (főleg a Twittert) szakmai tevékenységük támogatására, személyes márkájuk építgetésére. Inkább az ismerkedés, a különösebb kontextus nélküli csevegés és a jópofa kiegészítők gyűjtögetése a jellemző. Mivel a legtöbben nem is saját nevüket használva merülnek alá a közösségi hálózatokban, keveseknek jut eszébe, hogy ez bármilyen módon zavarhatja hivatásos tevékenységét.


"Facebook profilodban hagyd üresen a politikai beállítottságodra vonatkozó részt. Ez ellenkezne az újságírói etikával és a Times pártatlanságra vonatkozó alapelveivel. Vigyázz arra is, milyen csoportokhoz csatlakozol. Ugyan hasznos kapcsolatokat szerezhetsz révükön, de ne feledd, hogy a csoportok neve megjelenik az oldaladon, ami megkérdőjelezheti pártatlanságodat."

Pártatlan újságíró? Pártatlan újságírás? A mai magyar viszonyok között ez nem hangzik túl életszerűen.

Legyél óvatos a "barátokkal", ne keverd össze valódi ismerőseidet visszaigazolt követőiddel. Ha a "barátoktól" származó információkat cikkben akarod felhasználni, erősítsd meg azokat telefonon, emailben.

Mit is mondhatok? Az iWiW-ről már leiratkoztam.
 

A Kindle az "öregek" játékszere

 
Eddig azt gondoltam, hogy a Kindle (az Amazon.com e-olvasója) cool/menő dolog. Most megtudtam, hogy nem. A Kindle Culture félhivatalos felmérése szerint a Kindle-tulajdonosok 38,4 százaléka 35-54 év közötti, 37,3 százalékuk 54 év feletti!

Kicsit alaposabban belegondolva érthető is a dolog. Az e-olvasók (nem csak a Kindle) egy régimódi ("old school") tevékenységhez, a könyvolvasáshoz kötődnek. A Kindle ugyan tud ilyen-olyan trükköket, de azok messze elmaradnak például a legkülönbözőbb alkalmazásokkal felturbózható iPhone lehetőségeitől.

Az e-olvasóért azok adnak ki 360 dollárt, akik haladni akarnak a korral, vágynak az elektronikus kütyü nyújtotta újdonságokra, de mégsem akarnak elszakadni a hagyományos könyvolvasás élményétől. Ezek az olvasók továbbra is ragaszkodnak a nagyobb felülethez, az egyszerre átlátható oldalakhoz.

Az új, már internet és mobil mellett felnőtt generációk számára a könyv/újság nem ilyen alapélmény. Ők már gond nélkül olvasnak hosszabb szövegeket is a képernyőről, médiafogyasztásra alkalmasnak tartják a PSP-t, vagy  a mobil kijelzőjéről. Számukra az iPhone kijelzője olyan óriási felület,. aminél csak különlegesebb helyzetben van szükség nagyobbra.

Friss pletykák szerint az Amazon hamarosan egy nagy képernyős, kifejezetten újságolvasásra tervezett e-olvasót dob a piacra.  A Kindle Culture felmérésének eredményeit olvasva nehéz elképzelni, hogy ezzel gyors, átütő sikert érnének el. Örülnék, ha nem lenne igazam.




 

Bizonytalan a "webre menekülés" stratégiája

 
Mostanában egyre több lapkiadó vezetőségi értekezletén játsszák a "mi lenne ha..." játékot.
"Mi lenne, ha bezárnánk a lapot és teljesen a webre terelnénk a közönséget?"

Első pillantásra egyszerűnek tűnik a képlet: Az újságbizniszben a legtöbb pénzt a papír, a nyomda és a terjesztés viszi el. (Pontosabb adatokat Számolgassunk című, korábbi bejegyzésben olvashatsz.) Ha tehát a kiadó megszabadul ettől a nyűgtől, és a webre tereli megmaradt olvasóit, a megnövekedett hirdetési bevételek révén még jól is jöhet ki a dologból.

Eddig az elmélet.  A konkrét számokkal való behelyettesítés után kiderül, hogy ez a menekülési irány legfeljebb csak a komoly márkaértékkel bíró, de jelentős veszteséget termelő lapok esetében merülhet fel.  Nyomtatott lapot "tiszta" online kiadványért eddig kevés kiadó adott fel, csekély tehát a gyakorlati tapasztalat. Az azonban jól látszik, hogy a print közönség átterelése a webre, illetve a webes olvasótábor dinamikus növelése a nyomtatott kiadás bezárása után egyáltalán nem egyszerű és távolról sem működik automatikusan. (A nyomtatott kiadást tavaly októberben feladó Chritian Science Monitor vezetői nyilván sokat tudnának mesélni erről..)  Úgy tűnik, hogy a nyomtatott újságok és a lapok weboldalai közötti keresztmarketing-kapcsolat sokkal bonyolultabb, mint eddig feltételeztük. Ennek megbontása olyan hatásokkal jár, amire a legtöbb kiadó nincsen (nem lehet) felkészülve.
 

Mégis csak "begyűrűzik"?

 
Az elmúlt években több hazai médiavezér is megmosolygott, amiért én a nyomtatott média válságával riogatom a népet. (Ne keresd hozzászólásaikat, ezek mind offline megmosolygások voltak.) "Felesleges pánikot kelteni, a globális lappiac egészséges, világszerte növekszik az újságolvasók száma..."  - hallhattuk a különböző rendezvényeken. (A World Association of Newspapers vezetői évek óta ügyesen bűvészkednek a számokkal. A fejlődő világban megjelenő lapok példányszámaival ügyesen ellensúlyozzák a fejlett világ egyre aggasztóbb számait.) Éveken át hallhattuk, olvashattuk azt is, hogy az európai médiapiac alapvetően különbözik az amerikaitól, itt nincs válság.

Elképzelhető, hogy lehetett volna még néhány nyugodt évünk, de a gazdasági válság most mindent felülírt. Az Aktualne.cz (angol nyelvű) cikke riasztó képet fest a cseh média állapotáról.

    * Csak az elmúlt negyedévben 20 nyomtatott lap tűnt el végleg a standokról
    * A nagy kiadók 30 százalék körüli bevételcsökkenést kénytelenek elkönyvelni az elmúlt év hasonló időszakához képest
    * A reklámfelületetek óriási (akár 90 százalékos) kedvezménnyel kínálják
    * A leépítések már nem csak a létszámfölösleget, hanem a kulcsembereket is érintik
    * A talpon maradó kiadványok a weben keresnek menekülést


A cseh gazdaság jobban áll a mienknél. A cseh média erősebb, mint a magyar. Piacuk még a mienknél is kisebb.  Hogyan lehetséges, hogy ők ekkora nagy bajban vannak, nálunk meg minden rendben?

Számomra az egyetlen magyarázat, hogy ugyan nálunk is bajban a sajtó, de nagyon óvatosan beszélnek csak róla. A dráma többnyire a kiadók falai között zajlik. Ami látszik. A Sanoma kicsit összevont, a Népszabadság korábban beharangozott vasárnapi magazinja sehogy sem akar elindulni, a két nagy kereskedelmi tévé 1 milliárdos engedményre alkudozik... A nagyoknak most igen jóra jönnének az előrehozott választások. Nem valószínű ugyan, hogy bármilyen új kormány megoldaná a média alapvető problémáit, viszont egy elhúzódó kampány segíthetne az átmeneti túlélésben.
 

Megkezdődött a linkek kiárusítása?

 
Miközben mi itt a cikknek álcázott pr-anyagok, a cikkekbe épített, egyre agresszívebb reklámok,  a kontextustól idegen szöveges hirdetések miatt aggódunk, valami sokkal veszedelmesebb közeleg. David Naylor keresőmarketing blogjában olvastam , hogy egyes, meg nem nevezett (de elég jó beazonosítható) online lapok csomagban kínálnak cikkeikből (szerkesztett anyagaikból) kifele mutató linkeket. (Természetesen nem napi néhány ezres kattintást elérő lapokról, hanem vezető kiadványokról van szó.)

A link az internet lényege. A linkekkel ellátott szöveg kilép a hagyományos papírlap-dimenzióból, felkínálja az olvasónak, hogy saját igényei szerint, alaposabban is körüljárhassa az adott témát. A linkek kiárusítása éppen az ilyen, "többdimenziós" szerkesztést veszélyezteti, mivel a linkeket kereskedelmi árucikké teszi.

Tudom, hogy a tartalomszolgáltatóknak bevételre van szükségük, elfogadom, ha egy weboldalon szponzorált linkek is szerepelnek, de elvárom, hogy legyenek ezek jelölve. A szövegbe épített, "normális" linknek tűnő hivatkozások nem segítik, hanem eltérítik az olvasókat, ráadásul óhatatlanul visszahatnak az eredeti tartalom minőségére is.

 

"Kinn is vagyok - benn is vagyok" az Indexen

 
Nem értem az Indexet.
Az előbb olvastam Bodoky Tamás Wififalu Baranyában és Indiában című cikkét. Ehhez hozzászólást írni - ahogy az Indexnél már megszokhattuk - nem lehet, viszont a cikk alján található egy "itt lehet kommentálni" link, ami Bodoky blogjára, annak is a megfelelő bejegyzéséhez vezet. Itt megtalálható az indexes cikk bevezetője, a bejegyzéshez tartozó videó és lehet "kommentelni" is. (Bodoky egyébként nem csapja be olvasóit, a "blog" alcíme is "Itt tessenek kommentelni", a felület kizárólag az Indexben megjelent cikkei "meghosszabbításaként" működik.)

Ilyen-olyan kerekasztal beszélgetésekben többször is vitatkoztunk arról, helyes-e, hogy az Index nem teszi lehetővé a cikkekhez való hozzászólást. (Azt szokták mondani, hogy "a hírekhez nincs mit hozzászólni, vitatkozzanak az emberke a blogokban". Számos külföldi példa bizonyítja, hogy nem így van, szerintem az olvasóknak kellene eldönteniük, hol akarnak hozzászólni, de elfogadom, hogy ez az Index belügye. (Az indexes törzshozzászólók "kemány magját" ismerve azt is belátom, hogy erős 7/24 moderáció nélkül rettenetes lenne a dolog, erre meg nyilván nem szánnak pénzt.)  Furcsa viszont, hogy éppen Bodoky, az index főmunkatársa az, aki sajátos megoldásával megkerüli saját kiadványa hozzászólás-ügyben hozott döntését, azt, aminek meghozatalában nyilván maga is részt vett.

Egyébként is sajátos az Index és a blogok viszonya. Egyrészt nagyon ügyesen játszanak saját tartalmaik blogokba való "kihelyezésével" (Homár, Comment:com,stb.), hatékonyan gereblyéznek be bejegyzéseket a blog.hu "civil" blogjaiból, másrészt éppen a blog.hu a zavarok oka is. Mivel az "belsősök" és a "külsősök" is ugyanazt a blogszolgáltatót használják, egyes belső blogok szerzői is névtelenek maradnak (ilyen például a Képviselői funky), ráadásul az Index címlapján ezeknek a blogoknak a legfrissebb bejegyzései sokszor egymás mellé kerülnek, sokszor nehéz eldönteni, mit ki is mond. (A zavar a címlapon túl is folytatódik. Az Index egyes menüpontjai alatt is felbukkannak független (vagy annak hitt) blogok címei.

Valószínűleg most majd jön valaki, és elmagyarázza, hogy minden így van jól,. én vagyok a hülye. Nekem viszont továbbra is az a véleményem, hogy az Index saját magának árt azzal, hogy fenntartja ezt a zavaros állapotot. A viszonyok tisztázása, a dolgok átláthatóvá tétele, a közönségével való viszonyának rendezése elkerülhetetlen. Hosszú távon csak így lehetnek hitelesek.




 

Rehabilitálják a disznókat?

 
Az elmúlt napokban tevés-vevés és utazás közben elég sokszor hallgattam különböző rádiókban a híreket. Feltűnt, hogy megszűnt a sertésinfluenza. Nem a betegség, hanem az elnevezés. Újabban már "új típusú influenzaként" emlegetik.

Korábban azt olvastam (sajnos a forrásra nem emlékszem), hogy a swine flu (sertésinfluenza) és a bird flu (madárinfluenza) elnevezések tudományos szempontból ugyan vitathatóak, viszont maximálisan médiabarátok. Mindegyik két szótagból áll (angolul), egyszerűen megjegyezhető, könnyen kiejthető. (A H1N1, meg minden hasonló tudományos képlet egyszer-egyszer jól néz ki, hitelesebbé teszi a tudósítást, de a főcímben jobban mutat az egyszerűbben elképzelhető undorító, betegséget terjesztő madár, vagy disznó.)

Nem akarom elvenni a tényfeltáró újságírók kenyerét, csak egy villámellenőrzést tartottam (CNN.com, BBC News, Google News) és gyorsan megállapítottam, hogy a világban továbbra is tartja magát a "swine flu" elnevezés, vagyis szó sincs a disznók világméretű rehabilitálásáról.

Akkor mi lehet tehát az oka az "új típusú influenza" elnevezés hirtelen hazai megjelenésének és gyors elterjedésének? Vajon a disznólobby, vagy a politika áll a dolog mögött?

A madárinfluenza miatti aggodalom nem járt a hazai baromfifogyasztás látványos visszaesésével, mivel a lakosság jelentős része nem gondolja, hogy a szárnyasok és a boltokban kapható fóliázott csirkealkatrészek között valamilyen szorosabb összefüggés állna fenn. A disznóhúshoz való viszonyunk viszont egészen más. A moslék > disznó > karaj > rántott hús tengely továbbra is meghatározó szerepet játszik sok magyar ember életében. A disznók gyanúba keverése tehát nem csak a disznóbizniszt veszélyezteti, de jelentősen ronthatja a válságtól már amúgy is borongós hazai hangulatot. Kell ez nekünk? Éppen most?

Vajon ezért alakult át a sertésinfluenza "új típusú influenzává"? Kik döntöttek erről? Hogyan sikerült ilyen gyorsan ilyen látványos eredményeket elérni? Csupa égető kérdés.
 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend