RSS
Gyanús a nagy csend. Amilyen nagy volt várakozás, olyan keserű most a csalódás. Legalább is azok számára, akik azt hitték, hogy a Google Wave egy csapásra megváltoztatja az online kommunikációt. Lehet, hogy megváltoztatja, csak majd valamikor később. Egyelőre olyan, mint az elemes tűzoltóautó a karácsonyfa alatt: fantasztikusan néz ki, elvileg rengeteg mindent tud, de hamar kiderül, hogy a régi favonattal sokkal jobban lehet játszani.
A Google Wave valóban nincs még kész (a béta felirat nem csak divatból van kinn), egyébként is csak akkor lesz igazán érdekes, ha majd rengetegen használják. Lehet azonban más akadály is. A Wave-et okos emberek előre megfontolt szándékkal hozták létre. Fantasztikus, okos, nagyszerű - de lehet, hogy éppen ez a baja. Nem biztos ugyanis, hogy ez embereknek egy ilyen intelligens dologra van szükségük.
Nézzük a másik végletet: a Twittert. Idióta ötlet - írd meg 140 karakterben, hogy mit csinálsz éppen. Primitív felület, gyenge háttér (kezdetben többet volt halott, mint élő). Rengeteg ember pedig hirtelen felfedezte, mennyi mindenre alkalmas. A Twittert valójában nem Jack Dorsey, Biz Stone, Evan Williams, hanem a felhasználók találták ki.
A legutóbbi hetek twitteres fejleménye a listák felbukkanása. Ha az ember csak néhány ismerőse csiripelését figyeli, nincs semmi gond. De aki már néhány tucat tweetet követ, ráadásul több témában, eddig nem volt könnyű helyzetben. A helyzet nagyon hasonló, mint az RSS-értesítők esetében: az átláthatóság kulcsa a jó kategorizálás. A Twitternek mostanra sikerült kifejleszteni a listázás lehetőségét. Nem értek hozzá, de úgy tűnik, hogy a listázási eszköz hozzáadása a profiloldalakhoz valamilyen kézi buherálással történik, ezért a listaépítésre jogosultak köre napról napra bővül. (Nem kell meghívó után kuncsorogni, az új eszköz egyszer csak felbukkan a profiloldalon.)
Ha bekerülsz a szerencsések közé, szabadon listázhatod a követetteket. (Akárhány listát készíthetsz és ugyanazt több listára is felveheted.) A listák valójában nem is listák, hanem dinamikus szűrők, vagyis az adott listára kattintva az abban szereplők friss tweetjeit láthatod.
Minden listáról eldöntheted, hogy azokat mások lássák-e. (Ha tehát az "érdekesek" listát nem teszed nyilvánossá, ismerőseid nem sértődnek meg, amiért nem kerültek bele.) A nyilvános listák révén külön tudod választani magán- és szakmai életedet, hobbidat. Nyilvános listáidat követni is lehet, vagyis egy jó listával megkönnyíted, hogy a hasonló érdeklődésű twitterezők követhessenek. (Kicist bonyolultan hangzik, de végtelenül egyszerű.)
Én eddig 3 listát állítottam össze. Egy az újságírókat(külföldieket), a másik a közösségi médiával foglalkozókat, a harmadik a hazai twitterezőket (természetesen nem mindet) követi. Szerintem mindegyik jó kiindulópont lehet számodra, ha most veted bele magad a twitterezésbe.
Adalék:
Érdemes elolvasni zerking alapos, illusztrált írását is a Twitter listáiról.
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
Aki ma Magyarországon "hírportált" (news site) akar indítani, az elképesztően naiv, vagy hátborzongatóan elvetemült.
Nem vitatom, nyilván lenne helye ilyen-olyan híroldalnak a hazai webes médiapalettán (elférne a weben). A tapasztalatok egyébként is azt mutatják, hogy idővel minden tartalomhoz összeáll valamilyen olvasótábor, inkább csak a dolog üzleti részével nem stimmel valami.
Tulajdonképpen a "Kék Indexről" a napokban indult Zipp.hu ról kellene írnom, de nincs kedvem.
Sokakkal ellentétben nekem nem az indexes dizájn lenyúlása fáj, inkább az, hogy a generációváltást ígérő kiadvány már indulásakor is egy lejárt, elkopott médiaformátumot másol. Hosszú, unalmas, többé-kevésbé "korrekt" cikkek. Kinek? Minek?
Az elmúlt években tucatnyi "hírportál" alapítója jelentette be, hogy kiadványa két éven belül lenyomja az Indexet. Eddig talán a Zoom volt az egyetlen közülük, ami egyáltalán megpróbált versenyezni. ("Az esélytelenek nyugalmával" - írhatnám, de tudom, hogy a Zoom több munkatársa valóban teljes erőbedobással hajtott.)
Felejtsük el azokat a híroldalakta, amik valójában valami cuslágolási szándékkal alakultak. (Pályázati, alapítványi, befektetői pénzek lenyúlása, átmozgatása.) Koncentráljunk inkább a naivakra. (Akadnak persze olyan vállalkozások is, ahol simlis lehúzóemberek csillogó szemű, balek újságírókkal álcázták magukat.)
Az Index külseje könnyen lemásolható. A mögötte működő szerkesztőségi rendszernél (CMS) bizonyára akadnak jobbak is. Cikkeket minden hülye tud írni. Sok anyagra sok hirdetést lehet szervezni. Akkor miért ne lehetne lenyomni?
Logikusnak tűnő, csak teljesen dilettáns gondolatmenet. Az Index ilyen-olyan-amolyan. (ide behelyettesítheted a véleményedet). Tulajdonképpen megragadhatatlan, bárhonnan nézed, mindenhonnan másmilyen. Az Index beágyazottsága elképesztő. Ez ma szinte másolhatatlan. Amikor indult, lényegében nem volt más. (Az akkoriban "se hús, se hal" [origo] "objektív" tartalmával csak erősítette az Indexet.) Együtt nőtt fel a hazai internettel. Legnépszerűbb szerzői több generáció "személyes ismerősei". Ma komoly pénz és ennek megfelelő érdekcsoportok állnak mögötte. Nem az utcán kell fogdosniuk a hirdetőket.
Ki az a hülye, aki azt hiszi,. hogy néhány tucat lelkes, de kevesek által ismert újságíróval, pár alsó-középkategóriás befektetővel néhány év alatt le lehet nyomni egy ilyen médiaszereplőt? Vagy legalább fel lehet sorakozni mellé/mögé?
Legyünk realisták! Akinek annyi pénze van, hogy néhány év alatt a legnagyobbakkal versenyképes online médiavállalkozást építhetne fel, az manapság nem ilyesmire költ. Ha mégis, nem egy Index-klón felépítésébe fog, hanem megvesz valami működőt, vagy részesedést vásárol az egyik portálban. Tudtommal mostanában nem tolonganak a vevőjelöltek, kínálati bőség van. Nem nehéz megmondani, miért.
Mindezzel nem kívánom azt állítani, hogy soha többé nem szabad Magyarországon semmiféle online tartalomszolgáltatással próbálkozni, hiszen beteltek már a helyek. Csak azt javaslom, hogy abba kellene hagyni az Index másolgatását. Nem kell a zöld, vagy a piros Index! Valami teljesen új dolgot kellene csinálni!
Itt olvashatsz a Zipp.hu-ról:
tsabeeka
Mediainfo
Kreatív
eMaSa
Nem vitatom, nyilván lenne helye ilyen-olyan híroldalnak a hazai webes médiapalettán (elférne a weben). A tapasztalatok egyébként is azt mutatják, hogy idővel minden tartalomhoz összeáll valamilyen olvasótábor, inkább csak a dolog üzleti részével nem stimmel valami.
Tulajdonképpen a "Kék Indexről" a napokban indult Zipp.hu ról kellene írnom, de nincs kedvem.
Sokakkal ellentétben nekem nem az indexes dizájn lenyúlása fáj, inkább az, hogy a generációváltást ígérő kiadvány már indulásakor is egy lejárt, elkopott médiaformátumot másol. Hosszú, unalmas, többé-kevésbé "korrekt" cikkek. Kinek? Minek?
Az elmúlt években tucatnyi "hírportál" alapítója jelentette be, hogy kiadványa két éven belül lenyomja az Indexet. Eddig talán a Zoom volt az egyetlen közülük, ami egyáltalán megpróbált versenyezni. ("Az esélytelenek nyugalmával" - írhatnám, de tudom, hogy a Zoom több munkatársa valóban teljes erőbedobással hajtott.)
Felejtsük el azokat a híroldalakta, amik valójában valami cuslágolási szándékkal alakultak. (Pályázati, alapítványi, befektetői pénzek lenyúlása, átmozgatása.) Koncentráljunk inkább a naivakra. (Akadnak persze olyan vállalkozások is, ahol simlis lehúzóemberek csillogó szemű, balek újságírókkal álcázták magukat.)
Az Index külseje könnyen lemásolható. A mögötte működő szerkesztőségi rendszernél (CMS) bizonyára akadnak jobbak is. Cikkeket minden hülye tud írni. Sok anyagra sok hirdetést lehet szervezni. Akkor miért ne lehetne lenyomni?
Logikusnak tűnő, csak teljesen dilettáns gondolatmenet. Az Index ilyen-olyan-amolyan. (ide behelyettesítheted a véleményedet). Tulajdonképpen megragadhatatlan, bárhonnan nézed, mindenhonnan másmilyen. Az Index beágyazottsága elképesztő. Ez ma szinte másolhatatlan. Amikor indult, lényegében nem volt más. (Az akkoriban "se hús, se hal" [origo] "objektív" tartalmával csak erősítette az Indexet.) Együtt nőtt fel a hazai internettel. Legnépszerűbb szerzői több generáció "személyes ismerősei". Ma komoly pénz és ennek megfelelő érdekcsoportok állnak mögötte. Nem az utcán kell fogdosniuk a hirdetőket.
Ki az a hülye, aki azt hiszi,. hogy néhány tucat lelkes, de kevesek által ismert újságíróval, pár alsó-középkategóriás befektetővel néhány év alatt le lehet nyomni egy ilyen médiaszereplőt? Vagy legalább fel lehet sorakozni mellé/mögé?
Legyünk realisták! Akinek annyi pénze van, hogy néhány év alatt a legnagyobbakkal versenyképes online médiavállalkozást építhetne fel, az manapság nem ilyesmire költ. Ha mégis, nem egy Index-klón felépítésébe fog, hanem megvesz valami működőt, vagy részesedést vásárol az egyik portálban. Tudtommal mostanában nem tolonganak a vevőjelöltek, kínálati bőség van. Nem nehéz megmondani, miért.
Mindezzel nem kívánom azt állítani, hogy soha többé nem szabad Magyarországon semmiféle online tartalomszolgáltatással próbálkozni, hiszen beteltek már a helyek. Csak azt javaslom, hogy abba kellene hagyni az Index másolgatását. Nem kell a zöld, vagy a piros Index! Valami teljesen új dolgot kellene csinálni!
Itt olvashatsz a Zipp.hu-ról:
tsabeeka
Mediainfo
Kreatív
eMaSa
Tegnap azt írtam, hogy átalakítási hullámot indíthat el az új CNN.com. Ma új külsővel jelent meg a FigyelőNet. (A kettő között persze nincs semmi összefüggés.)
Nincs könnyű helyzetben a FigyelőNet. Kiadóját, a Sanomát - ahogy a többi kiadót is - erősen megviselte a gazdasági válság , a webhely napi látogatottsága mérsékelt (< 40.000 UV), szakmai elismertsége sem túl nagy. (Ritkán szoktak az FN exkluzív értesüléseire hivatkozni.) A kiadó bevételi elvárásai ugyanakkor jelentősek, a lehetőségek (szerkesztőség, pénz, fejlesztés, marketing) viszont erősen korlátozottak. (Bár az okokról mindenki udvariasan hallgat, nyilván ez állhat a korábbi főszerkesztő Szabados Balázs néhány hónappal ezelőtti katapultálásának hátterében is.)
A vékony sugárban, lassacskán csordogáló információk előnye, hogy nem kell megbirkózni a nagy híroldalak "túl sok hír - túl kevés felület" dilemmájával. Számomra leginkább erről szól a FigyelőNet mostani átszervezése.
Talán az új logó a legjobb az egészben. Egyszerű, modern, végre nem lehet összekeverni a Fedél Nélkül logójával. (Tudom, az új logó is hasonlít erre-arra, de tudomásul kell venni, hogy új kétbetűs logót már nem lehet kitalálni.)
Zavarba ejtő a kettős szlogen. ("Tények és vélemények. Figyelünk a különbségre.") Nem tudták dönteni? Tévedésből marad kettő? Az olvasóknak kell választaniuk?
Egyszerűsödött a főmenü. Az előző elég csúnya, fekete-szürke, kétsoros volt. Az új, egysoros menü a hagyományos rovatneveket tartalmazza. (Csak azt nem értem, a Kultúra miért lett Kultúr?) Semmi lenyíló, legördülő, menü és egyéb úri huncutság. (A rovatoldalakon azért megjelennek almenük.) A menü soványításával eltűnt a Közösség és a Tudósít menüpont is. Kicsit jobban jártak a blogok, hiszen a menüsáv jobb sarkában kaptak egy külön menüpontot, a jobb hasábban pedig - persze csak a a hajtás alatt - egy a friss bejegyzéseket kiemelő dobozt.
Maga a nyitóoldal szépen tördelt, könnyen átlátható, a másutt már jól bevált megoldásokra épít.
Ami viszont azonnal feltűnik, hogy a nyitóoldalon a friss anyagok között nyoma sincs videóknak és publicisztikáknak, saját blogoknak. (Néhány videó és képgaléria a jobb hasábban, elkülönítve árválkodik.). Az ok nyilván az, hogy nincs rá pénz/ember.
Nyitóoldalon kevés a reklám. Bízom benne, hogy ez bölcs, tudatos döntés, nem pedig a kevés hirdető miatt van így. (Sajnos az utóbbira utal a belső oldalakon felbukkanó, az fn.hu-t reklámozó hirdetés.) Zavarba ejtő az oldalak tetején a logóval egy sorban található "Akció" gomb. A kattintás után megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a Sanoma vegyeskereskedés működtetésével próbálja növelni bevételeit. Biztos, hogy erre kell haladnia egy gazdasági kiadványnak?
A rovatoldalak ugyanarra a sémára épülnek, mint a nyitóoldal. Takarékos megoldás, de csökkenti a szerkesztők lehetőségeit. (A kis szerkesztői létszám mellett ez inkább erény, mint hiba.)
A cikkoldalak finoman szólva puritánok, erősebben fogalmazva fapadosak. A véletlenszerűen, különböző rovatokból végigkattintott 15 cikkben egyáltalán nincsenek linkek, ahogy a cikkek alatt/mellett sem találtam kapcsolódó (saját) cikkeket. (Azt már talán említeni is felesleges, hogy "külső" cikkekre, blogokra mutató, kapcsolódó linkek sincsenek.)
A cikkekhez hozzászólni nem lehet.
Csak remélni tudom, hogy az új fn.hu még nem befejezett, csak a hiányzó funkciók még nem készültek el. A Sanoma Újmédia-divíziónál sok kitűnő szakember dolgozik, akik nyilván jól tudják, hogy ez így nem működik. Ha kevés is az önálló tartalom, azt el kell adni, "forgalomba kell hozni". Erre néhány "közösségi gomb" nem elegendő.
Jelen állapotában az fn.hu-nak nincs esélye a dobogós helyezésre. Hosszú távon talán a túlélésre sem.
Nincs könnyű helyzetben a FigyelőNet. Kiadóját, a Sanomát - ahogy a többi kiadót is - erősen megviselte a gazdasági válság , a webhely napi látogatottsága mérsékelt (< 40.000 UV), szakmai elismertsége sem túl nagy. (Ritkán szoktak az FN exkluzív értesüléseire hivatkozni.) A kiadó bevételi elvárásai ugyanakkor jelentősek, a lehetőségek (szerkesztőség, pénz, fejlesztés, marketing) viszont erősen korlátozottak. (Bár az okokról mindenki udvariasan hallgat, nyilván ez állhat a korábbi főszerkesztő Szabados Balázs néhány hónappal ezelőtti katapultálásának hátterében is.)
A vékony sugárban, lassacskán csordogáló információk előnye, hogy nem kell megbirkózni a nagy híroldalak "túl sok hír - túl kevés felület" dilemmájával. Számomra leginkább erről szól a FigyelőNet mostani átszervezése.
Talán az új logó a legjobb az egészben. Egyszerű, modern, végre nem lehet összekeverni a Fedél Nélkül logójával. (Tudom, az új logó is hasonlít erre-arra, de tudomásul kell venni, hogy új kétbetűs logót már nem lehet kitalálni.)
Zavarba ejtő a kettős szlogen. ("Tények és vélemények. Figyelünk a különbségre.") Nem tudták dönteni? Tévedésből marad kettő? Az olvasóknak kell választaniuk?
Egyszerűsödött a főmenü. Az előző elég csúnya, fekete-szürke, kétsoros volt. Az új, egysoros menü a hagyományos rovatneveket tartalmazza. (Csak azt nem értem, a Kultúra miért lett Kultúr?) Semmi lenyíló, legördülő, menü és egyéb úri huncutság. (A rovatoldalakon azért megjelennek almenük.) A menü soványításával eltűnt a Közösség és a Tudósít menüpont is. Kicsit jobban jártak a blogok, hiszen a menüsáv jobb sarkában kaptak egy külön menüpontot, a jobb hasábban pedig - persze csak a a hajtás alatt - egy a friss bejegyzéseket kiemelő dobozt.
Maga a nyitóoldal szépen tördelt, könnyen átlátható, a másutt már jól bevált megoldásokra épít.
Ami viszont azonnal feltűnik, hogy a nyitóoldalon a friss anyagok között nyoma sincs videóknak és publicisztikáknak, saját blogoknak. (Néhány videó és képgaléria a jobb hasábban, elkülönítve árválkodik.). Az ok nyilván az, hogy nincs rá pénz/ember.
Nyitóoldalon kevés a reklám. Bízom benne, hogy ez bölcs, tudatos döntés, nem pedig a kevés hirdető miatt van így. (Sajnos az utóbbira utal a belső oldalakon felbukkanó, az fn.hu-t reklámozó hirdetés.) Zavarba ejtő az oldalak tetején a logóval egy sorban található "Akció" gomb. A kattintás után megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a Sanoma vegyeskereskedés működtetésével próbálja növelni bevételeit. Biztos, hogy erre kell haladnia egy gazdasági kiadványnak?
A rovatoldalak ugyanarra a sémára épülnek, mint a nyitóoldal. Takarékos megoldás, de csökkenti a szerkesztők lehetőségeit. (A kis szerkesztői létszám mellett ez inkább erény, mint hiba.)
A cikkoldalak finoman szólva puritánok, erősebben fogalmazva fapadosak. A véletlenszerűen, különböző rovatokból végigkattintott 15 cikkben egyáltalán nincsenek linkek, ahogy a cikkek alatt/mellett sem találtam kapcsolódó (saját) cikkeket. (Azt már talán említeni is felesleges, hogy "külső" cikkekre, blogokra mutató, kapcsolódó linkek sincsenek.)
A cikkekhez hozzászólni nem lehet.
Csak remélni tudom, hogy az új fn.hu még nem befejezett, csak a hiányzó funkciók még nem készültek el. A Sanoma Újmédia-divíziónál sok kitűnő szakember dolgozik, akik nyilván jól tudják, hogy ez így nem működik. Ha kevés is az önálló tartalom, azt el kell adni, "forgalomba kell hozni". Erre néhány "közösségi gomb" nem elegendő.
Jelen állapotában az fn.hu-nak nincs esélye a dobogós helyezésre. Hosszú távon talán a túlélésre sem.
Megfigyeltem, hogy a legnagyobb webhelyek egymást gyorsan követve, hullámszerűen
újulnak meg. Most átalakult a CNN.com, ami egy újabb hullám kezdete lehet.
Az előző hullám (vagy inkább hullámok) eredményeképpen nagyjából egyforma lett minden vezető híroldal. Szabad játéktérnek legfeljebb a logó, a színvilág maradt meg.
Szép és logikus elrendezés, de nem biztos hogy működik. A CNN döntéshozói nyilván alaposan elgondolkodtak azon, mi lehet az oka, hogy a CNN.com egy éve alatt csak 3%-os forgalomnövekedést tudott elérni.
A mostani változásokból úgy tűnik, hogy a szakemberek kétféle okot találtak: Az első az, hogy az eddigi címlap nem készteti eléggé az embereket a mélyebb behatolásra, a másik, hogy a korábbinál szórakoztatóbb tartalmat kell nyújtani.
Miközben egyes híroldalakon elvész az ember a sok lehetőség között, a CNN.com új nyitóoldala a végletekig leegyszerűsített. A bal hasáb tetején a nap sztorija található, alatta a friss hírek linkjei. A középső hasábban kaptak helyet a kiemelt hírek. (Általában régebbi anyagok, amiket így próbálnak életben tartani.) A jobb hasábba került az időjárás, a sport, itt olvashatók a pénzpiaci adatok. Ez a hasáb személyre szabható, de ehhez előtte regisztrálni kell magad. A "hajtás alá" kerültek, vagyis csak görgetéssel elérhetőek a szerkesztői ajánlatok és a témakörök (rovatok) szerinti bontás.
Ennyi. Nincs hol leragadni, bámészkodni, tovább kell lépni. Befelé.
A belső oldalakon a legmeglepőbb, hogy a cikkekhez nem lehet hozzászólni! Minden oldalról elérhető egy Feedback (visszajelzés) link, de ez valami más: itt a szerkesztőknek küldhető vélemény. (Hirtelen elbizonytalanodtam. Korábban lehetett a CNN.com cikkeihez hozzászólást írni?)
Természetesen a CNN.com is többféle megosztási lehetőséget kínál, de a cikkoldalakon erősen korlátozták a választékot: Facebook, Twitter van, de nincs például Digg (van viszont helyette Mixx)
Az átalakított CNN.com új Nagy Dobása akar lenni a NewsPulse. Ez amolyan "belső Digg", vagyis a CNN.com cikkeire lehet szavazni és hozzászólást írni. Blogzártáig nem jöttem rá, hogy ezt hogyan kell, tehát túlságosan intuitív megoldásnak nem nevezném. (Figyelem, a NewsPulse nemzetközi kiadásból nem érhető el. Ha ki akarod próbálni, át kell kattintanod az amerikai kiadásra.)
A CNN.com vezetői is féltékenyen figyelik a Huffington Post sikereit. Ezt jórészt a szórakoztatóbb tartalomnak tudják be. A megoldás: tartalmi együttműködés több kiadvánnyal, illetve a TED-del. (Igen, egyesek szerint nem csak a 80-as IQ alattiakat célzó tartalom lehet szórakoztató.)
Nem szeretem ezt az új CNN.com-ot. Lehet, hogy hatékonyan tudja majd növelni a kattintások és az egyedi látogatók számát, de mindenképpen visszalépésnek tartom a híreket birtokló, "megmondós" újságírás felé. Lehet, hogy egyeseket frusztrál a túl sok választási lehetőség, én nem szeretem az egyvágányú, választási lehetőségeket nem kínáló szerkesztést. Hiányolom a kifelé mutató linkeket, a kapcsolódó blogokat, cikkeket, az egyes témák mélyebb felfedezésének lehetőségét.
Tudom, hogy afféle "objektív hírcsatorna" kíván lenni, de erre láthatóan a tévénézők is egyre kevésbé vevők. Nem értem, miért nem használják arra a webet, hogy valódi párbeszédet alakítsanak ki közönségükkel?
Remélem, az új CNN.com nem lesz járványos és nem kezdik el tömegesen másolni!
újulnak meg. Most átalakult a CNN.com, ami egy újabb hullám kezdete lehet.
Az előző hullám (vagy inkább hullámok) eredményeképpen nagyjából egyforma lett minden vezető híroldal. Szabad játéktérnek legfeljebb a logó, a színvilág maradt meg.
Szép és logikus elrendezés, de nem biztos hogy működik. A CNN döntéshozói nyilván alaposan elgondolkodtak azon, mi lehet az oka, hogy a CNN.com egy éve alatt csak 3%-os forgalomnövekedést tudott elérni.
A mostani változásokból úgy tűnik, hogy a szakemberek kétféle okot találtak: Az első az, hogy az eddigi címlap nem készteti eléggé az embereket a mélyebb behatolásra, a másik, hogy a korábbinál szórakoztatóbb tartalmat kell nyújtani.
Miközben egyes híroldalakon elvész az ember a sok lehetőség között, a CNN.com új nyitóoldala a végletekig leegyszerűsített. A bal hasáb tetején a nap sztorija található, alatta a friss hírek linkjei. A középső hasábban kaptak helyet a kiemelt hírek. (Általában régebbi anyagok, amiket így próbálnak életben tartani.) A jobb hasábba került az időjárás, a sport, itt olvashatók a pénzpiaci adatok. Ez a hasáb személyre szabható, de ehhez előtte regisztrálni kell magad. A "hajtás alá" kerültek, vagyis csak görgetéssel elérhetőek a szerkesztői ajánlatok és a témakörök (rovatok) szerinti bontás.
Ennyi. Nincs hol leragadni, bámészkodni, tovább kell lépni. Befelé.
A belső oldalakon a legmeglepőbb, hogy a cikkekhez nem lehet hozzászólni! Minden oldalról elérhető egy Feedback (visszajelzés) link, de ez valami más: itt a szerkesztőknek küldhető vélemény. (Hirtelen elbizonytalanodtam. Korábban lehetett a CNN.com cikkeihez hozzászólást írni?)
Természetesen a CNN.com is többféle megosztási lehetőséget kínál, de a cikkoldalakon erősen korlátozták a választékot: Facebook, Twitter van, de nincs például Digg (van viszont helyette Mixx)
Az átalakított CNN.com új Nagy Dobása akar lenni a NewsPulse. Ez amolyan "belső Digg", vagyis a CNN.com cikkeire lehet szavazni és hozzászólást írni. Blogzártáig nem jöttem rá, hogy ezt hogyan kell, tehát túlságosan intuitív megoldásnak nem nevezném. (Figyelem, a NewsPulse nemzetközi kiadásból nem érhető el. Ha ki akarod próbálni, át kell kattintanod az amerikai kiadásra.)
A CNN.com vezetői is féltékenyen figyelik a Huffington Post sikereit. Ezt jórészt a szórakoztatóbb tartalomnak tudják be. A megoldás: tartalmi együttműködés több kiadvánnyal, illetve a TED-del. (Igen, egyesek szerint nem csak a 80-as IQ alattiakat célzó tartalom lehet szórakoztató.)
Nem szeretem ezt az új CNN.com-ot. Lehet, hogy hatékonyan tudja majd növelni a kattintások és az egyedi látogatók számát, de mindenképpen visszalépésnek tartom a híreket birtokló, "megmondós" újságírás felé. Lehet, hogy egyeseket frusztrál a túl sok választási lehetőség, én nem szeretem az egyvágányú, választási lehetőségeket nem kínáló szerkesztést. Hiányolom a kifelé mutató linkeket, a kapcsolódó blogokat, cikkeket, az egyes témák mélyebb felfedezésének lehetőségét.
Tudom, hogy afféle "objektív hírcsatorna" kíván lenni, de erre láthatóan a tévénézők is egyre kevésbé vevők. Nem értem, miért nem használják arra a webet, hogy valódi párbeszédet alakítsanak ki közönségükkel?
Remélem, az új CNN.com nem lesz járványos és nem kezdik el tömegesen másolni!
Frissítés a bejegyzés végén!
"A Stop.hu internetes portált üzemeltető céghez kerül a Népszava online verziójának (nepszava.hu) üzemeltetési joga" - olvashattuk a hétvégi Népszabadságban.
Napok óta próbálom értelmezni ezt a mondatot. Ha a Népszava kiadja online változatának üzemeltetését a Stop.hu-nak, tiszta ügy. Egy kis kiadvány miért is vacakolna szerverrel, szoftverfrissítésekkel, vírusvédelemmel és ilyesmivel. De mintha ennél többről lenne szó.
Az outsorcing a feladatok kihelyezését jelenti, amiért fizetni szokás, itt meg "üzemeltetési jog" átadásáról van szó. Mit takar ez a kifejezés?
A Népszava Online a harmadik vonal jellegzetes harcosa. Működtetésére, fejlesztésére kevés pénz jut, ennek megfelelően tartalma leginkább a vállaltan balos napilapra épül. Napi látogatóinak száma általában nem éri el a tízezret, finoman fogalmazva nem tartozik a fiatalok kedvenc webhelyei közé.
A Stop.hu a hazai tartalomszolgáltatás egyik sajátos képződménye. Első virágkorát a '90-es évek második felében élte, majd hosszas "takarék" üzemmód után az utóbbi időben feltámadt. Tartalma leginkább a Metropol újságéhoz hasonló: Sok MTI-anyag + bulvár, gasztro, jósda stb. Hivatalos nézettségi adatait nem ismerem, de médiaajánlatuk szerint napi 180.000 egyedi látogató fölött járnak. Megjelenésében, működésében sokkal korszerűbb, mint az erősen naftalinszagú Népszava Online
Megérné a Népszavának egy igazi fúzió a Stop.hu-val? Hátrány: Ha az említett üzemeltetési jog a tartalmi üzemeltetésre, vagyis a szerkesztésre is kiterjed, a Népszava ezzel feladja az ellenőrzést a tartalom felett. Előny: A Stop.hu némi pénzért mint búzakorpát a müzlibe, belekeveri a Népszava cikkeit anyagaiba. A napi 180.000+ látogatóból talán a mainál többen olvassák el a Népszava cikkeit. Néhányan közülük az olvasott cikkek hatására előfizetnek a lapra is. (Azt nem hinném, hogy a cégért is lecserélik, hiszen akkor nem üzemeltetési jog átadásáról, hanem akvizícióról beszélnénk.
Mi lehet a buli a Stop.hu számára? Valamennyi pénz áll a házhoz. (Vajon mennyi?) "Igazi" cikkeket adhat a túlnyomó részt mti-s anyagaihoz.
Mi lehet az együttműködés veszélye? Erős rózsaszín árnyalatot kap az eddig semlegesnek tűnő hírszolgáltató. Kérdése, hogyan alakul majd a kapott és az elveszített látogatók egyenlege?
Ha valósak a Stop.hu-nak a médiaajánlatban megadott látogatottsági adatai, a "Stopszava" balról próbálhatja előzni a legutóbbi átalakítása óta sem szárnyaló Népszabadság Online-t. Vajon felrázhatja ez a NOL-t. (Tippem: Aligha.)
Kevés információ - sok spekuláció. Kíváncsian várom a folytatást!
Frissítés (2009.10.27.) :
Nem is kellett sokat várnom. Egyrészt már a bejegyzés megjelenése napján kaptam egy hivatalos hangú emailt Horváth Évától, a Stop.hu-t kiadó Opt Ügynöki Kft. ügyvezetőjétől, másrészt az eMaSa is részletesebben is foglalkozott a témával.
Megtudtam, hogy szó sincs fúzióról, A Népszava a Népszava Online kiadási jogát engedte át az Opt Ügynöki Kft.-nek.
Vajon Horváth Éva, Hagyó Miklós és a BKV korábbi sajtószóvívője kivel iratta ezt a homályos, sok félreértésre okot adó sajtóközleményt?
"A Stop.hu internetes portált üzemeltető céghez kerül a Népszava online verziójának (nepszava.hu) üzemeltetési joga" - olvashattuk a hétvégi Népszabadságban.
Napok óta próbálom értelmezni ezt a mondatot. Ha a Népszava kiadja online változatának üzemeltetését a Stop.hu-nak, tiszta ügy. Egy kis kiadvány miért is vacakolna szerverrel, szoftverfrissítésekkel, vírusvédelemmel és ilyesmivel. De mintha ennél többről lenne szó.
Az outsorcing a feladatok kihelyezését jelenti, amiért fizetni szokás, itt meg "üzemeltetési jog" átadásáról van szó. Mit takar ez a kifejezés?
A Népszava Online a harmadik vonal jellegzetes harcosa. Működtetésére, fejlesztésére kevés pénz jut, ennek megfelelően tartalma leginkább a vállaltan balos napilapra épül. Napi látogatóinak száma általában nem éri el a tízezret, finoman fogalmazva nem tartozik a fiatalok kedvenc webhelyei közé.
A Stop.hu a hazai tartalomszolgáltatás egyik sajátos képződménye. Első virágkorát a '90-es évek második felében élte, majd hosszas "takarék" üzemmód után az utóbbi időben feltámadt. Tartalma leginkább a Metropol újságéhoz hasonló: Sok MTI-anyag + bulvár, gasztro, jósda stb. Hivatalos nézettségi adatait nem ismerem, de médiaajánlatuk szerint napi 180.000 egyedi látogató fölött járnak. Megjelenésében, működésében sokkal korszerűbb, mint az erősen naftalinszagú Népszava Online
Megérné a Népszavának egy igazi fúzió a Stop.hu-val? Hátrány: Ha az említett üzemeltetési jog a tartalmi üzemeltetésre, vagyis a szerkesztésre is kiterjed, a Népszava ezzel feladja az ellenőrzést a tartalom felett. Előny: A Stop.hu némi pénzért mint búzakorpát a müzlibe, belekeveri a Népszava cikkeit anyagaiba. A napi 180.000+ látogatóból talán a mainál többen olvassák el a Népszava cikkeit. Néhányan közülük az olvasott cikkek hatására előfizetnek a lapra is. (Azt nem hinném, hogy a cégért is lecserélik, hiszen akkor nem üzemeltetési jog átadásáról, hanem akvizícióról beszélnénk.
Mi lehet a buli a Stop.hu számára? Valamennyi pénz áll a házhoz. (Vajon mennyi?) "Igazi" cikkeket adhat a túlnyomó részt mti-s anyagaihoz.
Mi lehet az együttműködés veszélye? Erős rózsaszín árnyalatot kap az eddig semlegesnek tűnő hírszolgáltató. Kérdése, hogyan alakul majd a kapott és az elveszített látogatók egyenlege?
Ha valósak a Stop.hu-nak a médiaajánlatban megadott látogatottsági adatai, a "Stopszava" balról próbálhatja előzni a legutóbbi átalakítása óta sem szárnyaló Népszabadság Online-t. Vajon felrázhatja ez a NOL-t. (Tippem: Aligha.)
Kevés információ - sok spekuláció. Kíváncsian várom a folytatást!
Frissítés (2009.10.27.) :
Nem is kellett sokat várnom. Egyrészt már a bejegyzés megjelenése napján kaptam egy hivatalos hangú emailt Horváth Évától, a Stop.hu-t kiadó Opt Ügynöki Kft. ügyvezetőjétől, másrészt az eMaSa is részletesebben is foglalkozott a témával.
Megtudtam, hogy szó sincs fúzióról, A Népszava a Népszava Online kiadási jogát engedte át az Opt Ügynöki Kft.-nek.
Vajon Horváth Éva, Hagyó Miklós és a BKV korábbi sajtószóvívője kivel iratta ezt a homályos, sok félreértésre okot adó sajtóközleményt?
David Montgomery, a Hollandiában, Norvégiában, Dániában és Lengyelországban 300 lapot kiadó és 200 online újságot működtető Mecom vezérigazgatója az Association of Online Publishers legutóbbi csúcstalálkozóján a szokásos udvarias semmitmondás helyett elég rendesen sokkolta közönségét.
"A főszerkesztői pozíció napjai meg vannak számlálva. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy az olvasószerkesztők ideje lejárt. Most a főszerkesztőkről mondom ugyanezt. Természetesen szükség van ezekre a készségekre, de ennek most egy, az üzlethez közelebb álló tudás részeként kell megjelennie.
Úgy látom, hogy nagyon rövid időn belül a főszerkesztők helyére olyan tartalomigazgatók kerülnek, akiknek a fő feladata az lesz, hogy sok forrásból összegyűjtsék az anyagot, illetve hogy ebből nem egyetlen újságot, hanem különböző termékeket állítsanak elő.
A munkakör változik, a feladatoknak is változniuk kell, a tevékenység egyre inkább elüzletiesedik.
A napilapoknál megszokott határvonalak az online médiában nem léteznek. A hagyományos szerkesztőségi szerepköröktől úgy szabadulunk meg a leggyorsabban, ha felgyorsítjuk az online kiadványok fejlesztését."
(Ha ennél is több ostorozásra vágysz, olvasd el a Press Gazette teljes cikkét!
"A főszerkesztői pozíció napjai meg vannak számlálva. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy az olvasószerkesztők ideje lejárt. Most a főszerkesztőkről mondom ugyanezt. Természetesen szükség van ezekre a készségekre, de ennek most egy, az üzlethez közelebb álló tudás részeként kell megjelennie.
Úgy látom, hogy nagyon rövid időn belül a főszerkesztők helyére olyan tartalomigazgatók kerülnek, akiknek a fő feladata az lesz, hogy sok forrásból összegyűjtsék az anyagot, illetve hogy ebből nem egyetlen újságot, hanem különböző termékeket állítsanak elő.
A munkakör változik, a feladatoknak is változniuk kell, a tevékenység egyre inkább elüzletiesedik.
A napilapoknál megszokott határvonalak az online médiában nem léteznek. A hagyományos szerkesztőségi szerepköröktől úgy szabadulunk meg a leggyorsabban, ha felgyorsítjuk az online kiadványok fejlesztését."
(Ha ennél is több ostorozásra vágysz, olvasd el a Press Gazette teljes cikkét!
Két hír:
1. A Huffington Post a harmadára csökkentette a címlapján elhelyezett hirdetéseket. Ezzel automatikusan felértékelődött a megmaradt címlapos hirdetései felület. A HufPo célja azonban nem az árak felverése, hanem a hirdetők beljebb mozgatása.
2. A CNN alapos tudományos vizsgálatok eredményeképpen nyitóoldala áttervezésére készül. A biometrikus vizsgálatok megerősítették, hogy a látogatók jelentős része nem megy be a site belsejébe. A szakemberek abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi 30-ról csaknem 100-ra növelik a címlapon felkínált cikkek számát, illetve jelentősen egyszerűsítik a navigációt.
Állítólag vége a "homepage-korszaknak", a látogatók többsége már nem valamilyen központi helyről elindulva és oda vissza-visszatérve járja be a webhelyek oldalait. Arról is szeretünk beszélni, hogy atomizálódott a tartalom, a weben nem kiadványokat, lapszámokat, hanem cikkeket olvasnak az emberek. Ennek ellenére az online hírszolgáltatóknál továbbra is kiemelt szerepet töltenek be a nyitóoldalak. Egy hagyományos napilapos címlapra csak néhány vezető hír kerül ki. Azok, amik eladják a lapot. Ezzel szemben a legtöbb webes nyitóoldal leginkább egy kínai árus standjára hasonlít: minden fontos árut kipakolnak és folyamatosan frissítik a kínálatot.
Nemcsak a CNN küzd azzal a problémával, hogy az olvasók "jóllaknak" a címlappal. Egyes kiadványoknál mintha tudomásul is vennék ezt és a teljes kínálat helyett inkább csak a címlapra koncentrálnak.
A nagy látogatottság miatt sok hirdető ragaszkodik a nyitóoldali megjelenéshez. A szerkesztők és a nyitóoldalak tervezői általában kétségbeesetten küzdenek valamilyen egészséges tartalom-hirdetés egyensúly fenntartására, de ez sajnos csak ritkán sikerül.
A túl sok reklám nem csak a nyitóoldal megjelenését vágja agyon, de a hirdetések kölcsönösen csökkentik egymás hatékonyságát. Erre persze már sokan rájöttek, ezért a vezető online kiadványok a Yahoo News-tól a CNN.com-on át a NYTimes.com-ig címlapjukon alíg helyeznek el reklámokat. Annak viszont alaposan megkérik az árát. (Idehaza a talán még az [origo] új címlapján a legvisszafogottabbak a reklámmegjelenések.)
Hogyan lehet megfékezni a reklámburjánzást? Hogyan lehet megértetni a hirdetőkkel, hogy jobban járnak a rovat- vagy cikkoldalakon elhelyezett hirdetésekkel, mint a címlappal? Mennyi idő kell ahhoz, hogy minket is elérjen az "egyreklámos" címlapok divatja? Egyáltalán, működik-e ez a modell a kisebb, napi 100.000 látógatónál kevesebbet vonzó oldalaknál is?
Egyelőre csak kérdezni tudok, de remélem, hogy akadnak az olvasók közt, akik tudják a választ is.
1. A Huffington Post a harmadára csökkentette a címlapján elhelyezett hirdetéseket. Ezzel automatikusan felértékelődött a megmaradt címlapos hirdetései felület. A HufPo célja azonban nem az árak felverése, hanem a hirdetők beljebb mozgatása.
2. A CNN alapos tudományos vizsgálatok eredményeképpen nyitóoldala áttervezésére készül. A biometrikus vizsgálatok megerősítették, hogy a látogatók jelentős része nem megy be a site belsejébe. A szakemberek abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi 30-ról csaknem 100-ra növelik a címlapon felkínált cikkek számát, illetve jelentősen egyszerűsítik a navigációt.
Állítólag vége a "homepage-korszaknak", a látogatók többsége már nem valamilyen központi helyről elindulva és oda vissza-visszatérve járja be a webhelyek oldalait. Arról is szeretünk beszélni, hogy atomizálódott a tartalom, a weben nem kiadványokat, lapszámokat, hanem cikkeket olvasnak az emberek. Ennek ellenére az online hírszolgáltatóknál továbbra is kiemelt szerepet töltenek be a nyitóoldalak. Egy hagyományos napilapos címlapra csak néhány vezető hír kerül ki. Azok, amik eladják a lapot. Ezzel szemben a legtöbb webes nyitóoldal leginkább egy kínai árus standjára hasonlít: minden fontos árut kipakolnak és folyamatosan frissítik a kínálatot.
Nemcsak a CNN küzd azzal a problémával, hogy az olvasók "jóllaknak" a címlappal. Egyes kiadványoknál mintha tudomásul is vennék ezt és a teljes kínálat helyett inkább csak a címlapra koncentrálnak.
A nagy látogatottság miatt sok hirdető ragaszkodik a nyitóoldali megjelenéshez. A szerkesztők és a nyitóoldalak tervezői általában kétségbeesetten küzdenek valamilyen egészséges tartalom-hirdetés egyensúly fenntartására, de ez sajnos csak ritkán sikerül.
A túl sok reklám nem csak a nyitóoldal megjelenését vágja agyon, de a hirdetések kölcsönösen csökkentik egymás hatékonyságát. Erre persze már sokan rájöttek, ezért a vezető online kiadványok a Yahoo News-tól a CNN.com-on át a NYTimes.com-ig címlapjukon alíg helyeznek el reklámokat. Annak viszont alaposan megkérik az árát. (Idehaza a talán még az [origo] új címlapján a legvisszafogottabbak a reklámmegjelenések.)
Hogyan lehet megfékezni a reklámburjánzást? Hogyan lehet megértetni a hirdetőkkel, hogy jobban járnak a rovat- vagy cikkoldalakon elhelyezett hirdetésekkel, mint a címlappal? Mennyi idő kell ahhoz, hogy minket is elérjen az "egyreklámos" címlapok divatja? Egyáltalán, működik-e ez a modell a kisebb, napi 100.000 látógatónál kevesebbet vonzó oldalaknál is?
Egyelőre csak kérdezni tudok, de remélem, hogy akadnak az olvasók közt, akik tudják a választ is.
Nincs tovább. Végleg szertefoszlottak az álmok, hogy majd a válság elmúltával visszatérnek a hirdetők a nyomtatott médiához és minden megy tovább, ugyanúgy, mint régen. A nyomtatott média válsága persze még évtizedekkel ezelőtt kezdődött el, a gazdasági válság csak felgyorsította a folyamatot, de erről az apróságról egyesek hajlamosak elfeledkezni.
A múlt csütörtökön a Google bejelentette, hogy a hirdetési piac (mármint az övéké) magához tért, az utolsó negyedévben nettó árbevételük 27 százalékkal növekedett, vége a válságnak. A lapkiadóknak egyáltalán nincs ilyen érzésük. (A New York Times például tegnap írta meg, hogy az év végéig 100 munkatársát - a teljes állomány 8 százalékát - rakja lapátra.) Tévedtek, akik a folyamatok ciklikusságát emlegették - a régi médiavilág nem jön vissza többé. (Az eMaSa-nak adott interjú szerint erre a következtetésre jutott Vass Péter, a HVG nemrég kinevezett főszerkesztője is.)
Mi lesz a nyomtatott lapokkal? Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy biztosan kell valamilyen megoldásnak lennie. Erről Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című filmje jut az eszembe, ahol a tánciskola ruhatárából eltűnik az Igazgató úr (Major Tamás) kabátja. Ő váltig hajtogatja, hogy nézzék meg a "belső ruhatárban", mert "kell, hogy legyen egy belső ruhatár", mindenhol szokott ilyen lenni. Belső ruhatár persze nincs, a kabát nem kerül elő.
Egyelőre tehát folyik a nyomtatott lapok "belső ruhatárának" keresése. Ennek legújabb állomása a
The Reconstruction of American Journalism című, tanulmány, amit két tekintélyes szerző, Leonard Downie, Jr. a Washingon Post elnökhelyettese és Michael Schudson a Columbia Egyetem újságírás professzora jegyeznek.
A 100 oldalas dolgozat mintegy 3/4-e a jelenlegi sanyarú helyzet felvázolásával foglalkozik. A kibontakozási javaslatok lényege, hogy állami, illetve a távközlési vállalatoktól és az internetszolgáltatóktól bevasalt pénzekből olyan alapot kell létrehozni, ahol a lapok támogatásért pályázhatnak. Ezen kívül az eddiginél jobban kell támaszkodni a magánadományokra (nem perselyezésre, hanem a gazdagok megfejésére gondolnak), a tartalom előállításába pedig be kell vonni az egyetemeket is. (Downie és Schudson persze mindezt részletesen kifejtik, de röviden ez a lényeg. A Twitteren a downie névre keresve láthatod, hogy máris beindult a dolgozaton való rágódás.)
Ne essünk hasra a tudós amerikaiak előtt. A sajtóalap gondolatát idehaza már 2005-ben felvetette Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője. A gondolattól már akkor is sokakat kivert a víz. A médiakuratóriumok és az NKA működését ismerve nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy elképzeljük hogyan működne nálunk egy ilyen pénzosztó szervezet.
Egyébként biztos, hogy mindenképpen szükség van ezekre a lapokra? Miért kell őket a társadalom (ők ugyanis a fizetni nem hajlandó vevők) ellenére megmenteni?
A múlt csütörtökön a Google bejelentette, hogy a hirdetési piac (mármint az övéké) magához tért, az utolsó negyedévben nettó árbevételük 27 százalékkal növekedett, vége a válságnak. A lapkiadóknak egyáltalán nincs ilyen érzésük. (A New York Times például tegnap írta meg, hogy az év végéig 100 munkatársát - a teljes állomány 8 százalékát - rakja lapátra.) Tévedtek, akik a folyamatok ciklikusságát emlegették - a régi médiavilág nem jön vissza többé. (Az eMaSa-nak adott interjú szerint erre a következtetésre jutott Vass Péter, a HVG nemrég kinevezett főszerkesztője is.)
Mi lesz a nyomtatott lapokkal? Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy biztosan kell valamilyen megoldásnak lennie. Erről Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című filmje jut az eszembe, ahol a tánciskola ruhatárából eltűnik az Igazgató úr (Major Tamás) kabátja. Ő váltig hajtogatja, hogy nézzék meg a "belső ruhatárban", mert "kell, hogy legyen egy belső ruhatár", mindenhol szokott ilyen lenni. Belső ruhatár persze nincs, a kabát nem kerül elő.
Egyelőre tehát folyik a nyomtatott lapok "belső ruhatárának" keresése. Ennek legújabb állomása a
The Reconstruction of American Journalism című, tanulmány, amit két tekintélyes szerző, Leonard Downie, Jr. a Washingon Post elnökhelyettese és Michael Schudson a Columbia Egyetem újságírás professzora jegyeznek.
A 100 oldalas dolgozat mintegy 3/4-e a jelenlegi sanyarú helyzet felvázolásával foglalkozik. A kibontakozási javaslatok lényege, hogy állami, illetve a távközlési vállalatoktól és az internetszolgáltatóktól bevasalt pénzekből olyan alapot kell létrehozni, ahol a lapok támogatásért pályázhatnak. Ezen kívül az eddiginél jobban kell támaszkodni a magánadományokra (nem perselyezésre, hanem a gazdagok megfejésére gondolnak), a tartalom előállításába pedig be kell vonni az egyetemeket is. (Downie és Schudson persze mindezt részletesen kifejtik, de röviden ez a lényeg. A Twitteren a downie névre keresve láthatod, hogy máris beindult a dolgozaton való rágódás.)
Ne essünk hasra a tudós amerikaiak előtt. A sajtóalap gondolatát idehaza már 2005-ben felvetette Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője. A gondolattól már akkor is sokakat kivert a víz. A médiakuratóriumok és az NKA működését ismerve nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy elképzeljük hogyan működne nálunk egy ilyen pénzosztó szervezet.
Egyébként biztos, hogy mindenképpen szükség van ezekre a lapokra? Miért kell őket a társadalom (ők ugyanis a fizetni nem hajlandó vevők) ellenére megmenteni?
A Nielsen Online havonta közreadja az amerikai online híroldalak látogatottsági adatait.
A szeptemberi adatsor igazi csemegét is tartalmaz. (A kiadványok neve mellett a hosszú szám a szeptemberi egyedi látogatók számát, a százalékos érték a 2008. szeptemberi adattal történő összevetést mutatja.)
A lista igazi "szenzációja", hogy az alig néhány éves múlttal rendelkező Huffington Post lenyomta az egyik legambiciózusabb napilapos híroldalt, a washingtonpost.com-ot. A WaPo sok új internetes megoldással jelentkezett (blogok, külső források bekapcsolása, multimédia, adatbázis-alapú megjelenítések), de a tartalom legnagyobb része mégis a hagyományos újságíráshoz kötődik.
A Huffington Postnak nincs hagyományos médiaháttere, nem kell megküzdenie az onnan örökölt kötöttségekkel. A hosszú ideig az "objektív újságírás" diétáján tartott közönség láthatóan vevő a Huffington Post a blogoktól örökölt vállaltan pártos, "szemtelen" stílusára. A 26 százalékos növekedésben azonban nyilván erősen benne van az elnökválasztás felhajtó ereje is. A követhető hónapok kérdése tehát, hogy a HufPo "békeidőben" is tartani - esetleg még erősíteni is - tudja-e új pozícióját?
Yahoo! News -- 42,649,000 -- 12%
CNN Digital Network -- 38,266,000 -- 3%
MSNBC Digital Network -- 36,511,000 -- (-16%)
AOL News -- 25,733,000 -- 20%
NYTimes.com -- 21,530,000 -- 7%
Fox News Digital Network -- 17,909,000 -- 20%
Tribune Newspapers -- 16,453,000 -- (-9%)
ABCNEWS Digital Network -- 14,631,000 -- (-15%)
Google News -- 14,555,000 -- 8%
Gannett Newspapers and Newspaper Division -- 12,272,000 -- (-10%)
CBS News Digital Network -- 10,575,000 -- (-5%)
McClatchy Newspaper Network -- 10,543,000 -- (-1%)
USATODAY.com -- 9,908,000 -- (-13%)
Advance Internet -- 9,530,000 -- 21%
TheHuffingtonPost.com -- 9,474,000 -- 26%
washingtonpost.com -- 9,239,000 -- (-29%)
MediaNews Group Newspapers -- 8,739,000 -- 30%
Hearst Newspapers Digital -- 7,905,000 -- (-19%)
WorldNow -- 7,828,000 -- (-1%)
BBC -- -- 7,178,000 -- (-23%)
Daily News Online Edition -- 6,824,000 -- 54%
Examiner.com -- 6,474,000 -- 373%
Guardian.co.uk -- 6,043,000 -- 51%
Telegraph -- 5,649,000 -- 38%
Cox Newspapers -- 5,443,000 -- 14%
Boston.com -- 5,231,000 -- (-39%)
MailOnline -- 5,046,000 -- 26%
Topix -- 4,860,000 -- (-25%)
NBC Local Media -- 4,835,000 -- N/A
The Slate Group Websites -- 4,798,000 -- (-12%)
A szeptemberi adatsor igazi csemegét is tartalmaz. (A kiadványok neve mellett a hosszú szám a szeptemberi egyedi látogatók számát, a százalékos érték a 2008. szeptemberi adattal történő összevetést mutatja.)
A lista igazi "szenzációja", hogy az alig néhány éves múlttal rendelkező Huffington Post lenyomta az egyik legambiciózusabb napilapos híroldalt, a washingtonpost.com-ot. A WaPo sok új internetes megoldással jelentkezett (blogok, külső források bekapcsolása, multimédia, adatbázis-alapú megjelenítések), de a tartalom legnagyobb része mégis a hagyományos újságíráshoz kötődik.
A Huffington Postnak nincs hagyományos médiaháttere, nem kell megküzdenie az onnan örökölt kötöttségekkel. A hosszú ideig az "objektív újságírás" diétáján tartott közönség láthatóan vevő a Huffington Post a blogoktól örökölt vállaltan pártos, "szemtelen" stílusára. A 26 százalékos növekedésben azonban nyilván erősen benne van az elnökválasztás felhajtó ereje is. A követhető hónapok kérdése tehát, hogy a HufPo "békeidőben" is tartani - esetleg még erősíteni is - tudja-e új pozícióját?
Yahoo! News -- 42,649,000 -- 12%
CNN Digital Network -- 38,266,000 -- 3%
MSNBC Digital Network -- 36,511,000 -- (-16%)
AOL News -- 25,733,000 -- 20%
NYTimes.com -- 21,530,000 -- 7%
Fox News Digital Network -- 17,909,000 -- 20%
Tribune Newspapers -- 16,453,000 -- (-9%)
ABCNEWS Digital Network -- 14,631,000 -- (-15%)
Google News -- 14,555,000 -- 8%
Gannett Newspapers and Newspaper Division -- 12,272,000 -- (-10%)
CBS News Digital Network -- 10,575,000 -- (-5%)
McClatchy Newspaper Network -- 10,543,000 -- (-1%)
USATODAY.com -- 9,908,000 -- (-13%)
Advance Internet -- 9,530,000 -- 21%
TheHuffingtonPost.com -- 9,474,000 -- 26%
washingtonpost.com -- 9,239,000 -- (-29%)
MediaNews Group Newspapers -- 8,739,000 -- 30%
Hearst Newspapers Digital -- 7,905,000 -- (-19%)
WorldNow -- 7,828,000 -- (-1%)
BBC -- -- 7,178,000 -- (-23%)
Daily News Online Edition -- 6,824,000 -- 54%
Examiner.com -- 6,474,000 -- 373%
Guardian.co.uk -- 6,043,000 -- 51%
Telegraph -- 5,649,000 -- 38%
Cox Newspapers -- 5,443,000 -- 14%
Boston.com -- 5,231,000 -- (-39%)
MailOnline -- 5,046,000 -- 26%
Topix -- 4,860,000 -- (-25%)
NBC Local Media -- 4,835,000 -- N/A
The Slate Group Websites -- 4,798,000 -- (-12%)
Gary Hayes "műszere" a Social media meter azt mutatja, mennyien használják éppen most, illetve mennyien használták egy napja/egy hete/egy hónapja/egy éve a legnépszerűbb közösségi eszközöket. Nem csak jó játék, de tanulságos is.
Természetesen a májusi előzetes beetetés bejelentés óta engem is foglalkoztat, milyen is lesz az email leváltását ígérő Google Wave, de nem lettem depressziós, amikor nem kaptam azonnal meghívót az új eszköz kipróbálásához. Arra gondoltam, biztosan lesznek nálam okosabbak, ügyesebbek, több szabadidővel rendelkezők, akik majd küzdenek vele, én meg majd megkapom tőlük az alaposan leszűrt információkat.
Jól kalkuláltam. Elég elolvasni az Index és a Webisztán összefoglalóját ahhoz, hogy kiderüljön: A Wave hozzáférést birtokolni ugyan nagyon menő dolog, egyelőre azonban szó sincs róla, hogy a hullámzás kiszorítaná a levelezést, vagy a csetelést.
A múlt hét közepén @bulvarcsirip (twitteres "ismerős") váratlanul felajánlott egy Wave-meghívót, amit természetesen nem utasítottam vissza. Így azután valamennyi személyes tapasztalatra is szert tehetettem.
Ahogy látom, sok kezdő "hullámlovasnak" az a legnagyobb baja, hogy nincsenek olyan ismerősei, akik szintén rendelkeznének Wave-hozzáféréssel. Azt hiszem, még átütő siker esetén is hosszú ideig ez lesz a Wave legsúlyosabb problémája: Nem azzal "hullámozunk, akivel szeretnénk, hanem akivel tudunk.
A Google nyilvános béta tesztje egyben hihetelenül hatásos marketing akció is. A hiány (korlátozott számú meghívó) sokszorosára gerjeszti az igényt, közben persze mindenki a Wave-ről beszél. (Természetesen a boldog Wave-felhasználók által indított hullámok legfőbb témája is maga a Wave.) Ha sikeres lesz - ez még korántsem teljesen biztos - gyorsan növekedhet a felhasználók száma. De mennyire? A példátlanul sikeres Facebook felhasználóinak száma nemrég lépte át a 300 milliót. Összehasonlításképpen: egy 2007-es adat szerint világszerte 1,2 milliárd ember használ emailt. Mikor lesz tehát, hogy "normális" (nem "geek") ismerőseid 90 százalékával tudsz majd hullámozni? Mi lesz az átmeneti időben? Hogyan tud majd a Wave együttműködni a többi levelezőrendszerrel?
A Wave természetesen még nincsen kész. Nem minden működik úgy, ahogy kellene, meglehetősen lassú, kicsi még a kiegészítő alkalmazások választéka. (Vagyis valóban nyilvános béta üzemmódban működik.) Ennek ellenére máris látszanak a benne rejlő lehetőségek. A Wave sokféle kommunikációt támogat. A csettől a wikiig számtalan átmenettel úgy használjuk információmegosztásra, közös munkára, ahogy csak akarjuk.
Az egymásból kiinduló hullámok elvileg valóban alkalmasak a hagyományos emailezés kiváltására, a rettenetes (munkahelyi) email-folyamok megszüntetésére. Rendkívül egyszerűvé teszi a beszélgetésekbe történő bekapcsolást, megjegyzések beszúrását, a vélemények szerkesztését, javítását. Mindennek csak egyetlen "apró" feltétele van: Hogy legyen mindenkinek Wave-hozzáférése. (Addig kicsit olyan a dolog, mintha Gmailen csak gmailes ismerőseiddel tudnál levelezni.
Valószínű, hogy a Wave éppen oda nem tud majd behatolni, ahol a legnagyobb (?) szükség lenne rá: a nagyvállalati, közigazgatási környezetbe. Ahol eddig is tűzzel-vassal harcoltak a Google Documents, vagy az MSN ellen, ott holnaptól sem hisznek majd az efféle "megbízhatatlan" eszközökben.
Nem hiszek tehát az azonnali és teljes Wave-forradalomban, viszont éppen az újságírók számára látok szinte azonnal használható lehetőségeket. Legközelebb erről írok. Mindenesetre elindítottam egy hullámot a Wave-felhasználó újságíró ismerőseim között.
Jól kalkuláltam. Elég elolvasni az Index és a Webisztán összefoglalóját ahhoz, hogy kiderüljön: A Wave hozzáférést birtokolni ugyan nagyon menő dolog, egyelőre azonban szó sincs róla, hogy a hullámzás kiszorítaná a levelezést, vagy a csetelést.
A múlt hét közepén @bulvarcsirip (twitteres "ismerős") váratlanul felajánlott egy Wave-meghívót, amit természetesen nem utasítottam vissza. Így azután valamennyi személyes tapasztalatra is szert tehetettem.
Ahogy látom, sok kezdő "hullámlovasnak" az a legnagyobb baja, hogy nincsenek olyan ismerősei, akik szintén rendelkeznének Wave-hozzáféréssel. Azt hiszem, még átütő siker esetén is hosszú ideig ez lesz a Wave legsúlyosabb problémája: Nem azzal "hullámozunk, akivel szeretnénk, hanem akivel tudunk.
A Google nyilvános béta tesztje egyben hihetelenül hatásos marketing akció is. A hiány (korlátozott számú meghívó) sokszorosára gerjeszti az igényt, közben persze mindenki a Wave-ről beszél. (Természetesen a boldog Wave-felhasználók által indított hullámok legfőbb témája is maga a Wave.) Ha sikeres lesz - ez még korántsem teljesen biztos - gyorsan növekedhet a felhasználók száma. De mennyire? A példátlanul sikeres Facebook felhasználóinak száma nemrég lépte át a 300 milliót. Összehasonlításképpen: egy 2007-es adat szerint világszerte 1,2 milliárd ember használ emailt. Mikor lesz tehát, hogy "normális" (nem "geek") ismerőseid 90 százalékával tudsz majd hullámozni? Mi lesz az átmeneti időben? Hogyan tud majd a Wave együttműködni a többi levelezőrendszerrel?
A Wave természetesen még nincsen kész. Nem minden működik úgy, ahogy kellene, meglehetősen lassú, kicsi még a kiegészítő alkalmazások választéka. (Vagyis valóban nyilvános béta üzemmódban működik.) Ennek ellenére máris látszanak a benne rejlő lehetőségek. A Wave sokféle kommunikációt támogat. A csettől a wikiig számtalan átmenettel úgy használjuk információmegosztásra, közös munkára, ahogy csak akarjuk.
Az egymásból kiinduló hullámok elvileg valóban alkalmasak a hagyományos emailezés kiváltására, a rettenetes (munkahelyi) email-folyamok megszüntetésére. Rendkívül egyszerűvé teszi a beszélgetésekbe történő bekapcsolást, megjegyzések beszúrását, a vélemények szerkesztését, javítását. Mindennek csak egyetlen "apró" feltétele van: Hogy legyen mindenkinek Wave-hozzáférése. (Addig kicsit olyan a dolog, mintha Gmailen csak gmailes ismerőseiddel tudnál levelezni.
Valószínű, hogy a Wave éppen oda nem tud majd behatolni, ahol a legnagyobb (?) szükség lenne rá: a nagyvállalati, közigazgatási környezetbe. Ahol eddig is tűzzel-vassal harcoltak a Google Documents, vagy az MSN ellen, ott holnaptól sem hisznek majd az efféle "megbízhatatlan" eszközökben.
Nem hiszek tehát az azonnali és teljes Wave-forradalomban, viszont éppen az újságírók számára látok szinte azonnal használható lehetőségeket. Legközelebb erről írok. Mindenesetre elindítottam egy hullámot a Wave-felhasználó újságíró ismerőseim között.
Eleinte egyáltalán nem értettem a Twittert. Mi érdekes van abban, ha napjában többször leírom, hogy éppen mit csinálok? Miért korlátozzam mesterségesen 140 karakterre a mondanivalómat, amikor akár a teljes webet is teleírhatom?
Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, miről is van szó. Ezt 80 nap a Twitteren címmel rögvest meg is írtam. Amit akkor leírtam, most is érvényes. (A salátabár-metafora tetszik - tényleg én írtam?) Újabb néhány hónap csiripelési tapasztalat után néhány aprósággal egészíteném csak ki a bejegyzést.
Idővel el kell döntened, kinek is akarsz írni. Az első próbálkozások idején éppen az rettentett vissza, hogy úgy láttam: a Twitteren keresztül elérhető közönség éppen azokból az emberekből áll, akiket az eddig használt csatornákon (Facebook, Google Reader megosztás, TurulMeme stb.) keresztül már úgyis elérek. Miért is dolgozzak egy redundáns csatorna kiépítésén?
Azóta sokat változott a helyzet, idehaza már nem csak a blogoszférából megismert néhány tucat ismerősöm használja a Twittert. (Én is követek olyanokat és engem is követnek olyanok, akikről korábban nem is hallottam.)
Ahogy már írtam, a Twitteren keresztül főleg szakmai linkeket osztok meg. Ehhez 3 módszert használok:
Érdemes tudatosítani, hogy nem feltétlenül követi az üzeneteidet minden követő. Valószínűbb, hogy nem követi. Az a fajta csiripelés, amit én művelek eléggé hasonlatos a palackpostához. Írom, bedobom, írom, bedobom... Vajon mennyire szennyezik a környezetet ezek az üzenetek?
Ahogy már írtam, a twitterezés súlyosan addiktív. (Vagy csak beépül az ember életébe?) A 140 karakteres korlát előnye, hogy percek alatt rengeteg üzenetet tudsz átnézni. Nincs mellébeszélés (vagyis van, de azt gyorsan átugrod). A rendszeresen hadoválókat leveheted a követettek listájáról, felvehetsz helyette másokat. A válszaték állandóan alakul. A Twitter a jegyzetfüzeted. A napi 20-30 fontos linket tulajdonképpen magadnak jegyzed fel. Ha még profitál belőle 10 - 100 - 500 ember, megint visszaadtál valamit abból, amit az elmúlt években kivettél az internetes "ajándékgazdaságból."
Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, miről is van szó. Ezt 80 nap a Twitteren címmel rögvest meg is írtam. Amit akkor leírtam, most is érvényes. (A salátabár-metafora tetszik - tényleg én írtam?) Újabb néhány hónap csiripelési tapasztalat után néhány aprósággal egészíteném csak ki a bejegyzést.
Idővel el kell döntened, kinek is akarsz írni. Az első próbálkozások idején éppen az rettentett vissza, hogy úgy láttam: a Twitteren keresztül elérhető közönség éppen azokból az emberekből áll, akiket az eddig használt csatornákon (Facebook, Google Reader megosztás, TurulMeme stb.) keresztül már úgyis elérek. Miért is dolgozzak egy redundáns csatorna kiépítésén?
Azóta sokat változott a helyzet, idehaza már nem csak a blogoszférából megismert néhány tucat ismerősöm használja a Twittert. (Én is követek olyanokat és engem is követnek olyanok, akikről korábban nem is hallottam.)
Ahogy már írtam, a Twitteren keresztül főleg szakmai linkeket osztok meg. Ehhez 3 módszert használok:
- A Twitteren talált hasznos, érdekes linkeket egyszerűen továbbpasszolom
- A Google Readerbe landoló RSS értesítők - jó sok van - közül a legérdekesebbeket a "Send to" funkció segítségével elküldöm a Twitterre. Ezt ugyan ott is meg kell erősíteni egy újabb kattintással, de még így is sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint a cím és a link másolgatása. (A Twitterre természetesen nem az RSS, hanem az eredeti cikk/bejegyzés rövidített URL-e kerül.
- A weben itt-ott talált olvasnivalókat a HootSuite segítségével osztom meg a Twitteren. Ha regisztrálod magad a HootSuite-en nincs más dolgod, mint egy kis ikont ráhúzni a könyvjelző-eszköztáradra. (bookmark toolbar, ha így jobban érted). Innentől csak erre az ikonra kell kattintanod, ha megosztandó oldalt találsz. (+ még egy kattintás az elküldéshez.)
Érdemes tudatosítani, hogy nem feltétlenül követi az üzeneteidet minden követő. Valószínűbb, hogy nem követi. Az a fajta csiripelés, amit én művelek eléggé hasonlatos a palackpostához. Írom, bedobom, írom, bedobom... Vajon mennyire szennyezik a környezetet ezek az üzenetek?
Ahogy már írtam, a twitterezés súlyosan addiktív. (Vagy csak beépül az ember életébe?) A 140 karakteres korlát előnye, hogy percek alatt rengeteg üzenetet tudsz átnézni. Nincs mellébeszélés (vagyis van, de azt gyorsan átugrod). A rendszeresen hadoválókat leveheted a követettek listájáról, felvehetsz helyette másokat. A válszaték állandóan alakul. A Twitter a jegyzetfüzeted. A napi 20-30 fontos linket tulajdonképpen magadnak jegyzed fel. Ha még profitál belőle 10 - 100 - 500 ember, megint visszaadtál valamit abból, amit az elmúlt években kivettél az internetes "ajándékgazdaságból."
Nem is olyan régen a hazai lapkiadók vezetői nagyon csúnyán néztek még, ha valaki a nyomtatott sajtó válságát emlegette. Feltételezem, hogy a rémisztő külföldi híreket ismerték, de talán úgy gondolták, hogy "ide ez nem gyűrüzik be." Vagy tudták, hogy ide is elér a válság, de attól tartottak, hogy annak sűrű emlegetése esetleg idejekorán elriasztja a hirdetőket?
Akár hogy is volt eddig, most gyökeres fordulat állt be. Október elején a Népszabadság kiemelt helyen, a Hétvége melléklet címlapján jelentette meg Szőcs László (washingtoni tudósító) Gabort Steingart utolsó lehelete című terjedelmes írását. A cikk korrekt módon foglalja össze a nyomtatott média vergődését.
Nem szólhatnánk egy szót sem, ha a Népszabadság ezzel jó időre kipipálná a témát, de ellenkezőleg, a Hétvége következő, október 10-i számában már teljes két oldalt szenteltek a nyomtatott média válságának. Bányászok, szövőnők, újságírók című írásában Miklós Gábor a sajtó válságának taglalása után előjön a jól ismert "mi lesz, ha mi - minőségi újságírók - nem leszünk" témával, de magát a válság tényét és annak megállíthatatlanságát nem tagadja. Riporterből keresőmotor-optimalizáló címmel Szőcs László is temeti az újságírást. A Németországból tudósító Inotai Edit szerint A németek még hisznek a papírban, ami persze csak azt jelenti, hogy Európában nem olyan gyors a nyomtatott média hanyatlása, mint az Egyesült Államokban.
Eléggé meglepett, hogy a Népszabadságot most ennyire elkezdte érdekelni ez a téma. Évekig szinte semmi, most meg itt a cikkdömping? Mi lehet az oka? (Az a verzió, hogy most fedezték fel a sztorit szóba sem jöhet, hiszen a "nyugati" sajtó évek óta tele van a válsággal foglalkozó írásokkal.)
A választ a napokban lezajlott Internet Hungary konferenciáról szóló összefoglalóban vélem megtalálni:
"...Mihók [a Népszabadságot is kiadó Ringier vezérigazgatója] szerint legkésőbb 2011-re elfogy a nyomtatott sajtó nyeresége, és a későn ébredő kiadók egyszerűen csődbe mennek."
Lehet, hogy Mihóknak nincs igaza, lehet, hogy egyes kiadványok kihúzzák még 2012-ig, vagy akár 2013-ig is. A lényeg, hogy az újságírók rendelkezésére álló idő véges. Vagy új szakmát kell választaniuk, vagy meg kell érteniük a nyomtatott médián kívüli világot. Ennek első lépése, hogy felfogják: A nyomtatott média nem azért válik életképtelenné, mert mindenki rajta élősködik, hanem mert egy olyan (korábban sokáig sikeres) modell alapján működtek, ami az információk birtoklásán alapult. Ma, az információbőség idején ez nem működik többé, valami, mást kell kitalálni. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mit, viszont tudni lehet, hogy sokan elvesztik majd jelenlegi állásukat. Aki nem készül erre, struccpolitikát folytat.
Akár hogy is volt eddig, most gyökeres fordulat állt be. Október elején a Népszabadság kiemelt helyen, a Hétvége melléklet címlapján jelentette meg Szőcs László (washingtoni tudósító) Gabort Steingart utolsó lehelete című terjedelmes írását. A cikk korrekt módon foglalja össze a nyomtatott média vergődését.
Nem szólhatnánk egy szót sem, ha a Népszabadság ezzel jó időre kipipálná a témát, de ellenkezőleg, a Hétvége következő, október 10-i számában már teljes két oldalt szenteltek a nyomtatott média válságának. Bányászok, szövőnők, újságírók című írásában Miklós Gábor a sajtó válságának taglalása után előjön a jól ismert "mi lesz, ha mi - minőségi újságírók - nem leszünk" témával, de magát a válság tényét és annak megállíthatatlanságát nem tagadja. Riporterből keresőmotor-optimalizáló címmel Szőcs László is temeti az újságírást. A Németországból tudósító Inotai Edit szerint A németek még hisznek a papírban, ami persze csak azt jelenti, hogy Európában nem olyan gyors a nyomtatott média hanyatlása, mint az Egyesült Államokban.
Eléggé meglepett, hogy a Népszabadságot most ennyire elkezdte érdekelni ez a téma. Évekig szinte semmi, most meg itt a cikkdömping? Mi lehet az oka? (Az a verzió, hogy most fedezték fel a sztorit szóba sem jöhet, hiszen a "nyugati" sajtó évek óta tele van a válsággal foglalkozó írásokkal.)
A választ a napokban lezajlott Internet Hungary konferenciáról szóló összefoglalóban vélem megtalálni:
"...Mihók [a Népszabadságot is kiadó Ringier vezérigazgatója] szerint legkésőbb 2011-re elfogy a nyomtatott sajtó nyeresége, és a későn ébredő kiadók egyszerűen csődbe mennek."
Lehet, hogy Mihóknak nincs igaza, lehet, hogy egyes kiadványok kihúzzák még 2012-ig, vagy akár 2013-ig is. A lényeg, hogy az újságírók rendelkezésére álló idő véges. Vagy új szakmát kell választaniuk, vagy meg kell érteniük a nyomtatott médián kívüli világot. Ennek első lépése, hogy felfogják: A nyomtatott média nem azért válik életképtelenné, mert mindenki rajta élősködik, hanem mert egy olyan (korábban sokáig sikeres) modell alapján működtek, ami az információk birtoklásán alapult. Ma, az információbőség idején ez nem működik többé, valami, mást kell kitalálni. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mit, viszont tudni lehet, hogy sokan elvesztik majd jelenlegi állásukat. Aki nem készül erre, struccpolitikát folytat.
Mi kell egy lapkiadónak? Közönség.
A Facebooknak van. Jelenleg 300.000.000. (300 millió).
Mi kell még? Pénz. A Facebooknak az is van.
Ahhoz képest, hogy nemrég még azon keseregtek az okosok, hogy a Facebooknak nincs üzleti modellje, a tervezettnél egy évvel hamarabb nyereséges lett. (Vásárolgat is ezt-azt. Próbálkozott a Twitterrel is, végül megvette a FriendFeedet. )
Fontos még a kellő figyelem. Júliusban mind a 300 millió Facebook-felhasználóra 5 óra 12 perc hálózaton töltött idő esett. (Sok online újság bezetői boldogok lennének ilyen adatoktól.)
Kell még a hirdetőket vonzó célcsoport: A Facebook felhasználóinak 66 százaléka a legvonzóbb (18-34 év) korcsoportba tartozik.
A Facebook az elmúlt években a MySpace-szel versengő egyszerű közösségi hálózatból összetett platformmá alakult át. Most csak csak Mark Zuckerbergtől függ, hogy "igazi" tartalomszolgáltatóvá váljon.
A hagyományos média szemfülesebb tagjai bárhova képesek elmenni, ahol közönséget sejtenek. Próbálkoztak a Second Life játékkal, kísérleteznek a Twitterrel és természetesen a Facebookkal is. Nyilván mindegyik helyről begyűjtenek valamennyi érdeklődőt, ahogy a Szigeten próbálkozó kiadóknak is szereznek néhány olvasót, de ezek a próbálkozások eddig nem vezettek áttöréshez. Valószínűleg a jövőben sem fognak.
Egész más lenne a helyzet, ha a Facebook saját maga szervezne "újságot". Természetesen nem a hagyományos módon, hanem a hálózat, a közösség erejét kihasználva. Egy megfelelő felület megnyitása után a Facebook önkénteseket toborozhatna, akik saját környezetünkből gyűjtött információkat dolgoznának fel. Az elkészült cikkeket a közönség "szavazhatná fel" a címlapra. Elsősorban újságíró szakos diákokra lehetne koncentrálni, de rengeteg (és egyre több) az állás nélküli újságíró is, akik számára szintén vonzó lehetne egy ilyen megjelenési lehetőség. Az egész vállalkozást néhány profi szerkesztő foghatná össze.
A tartalomszolgáltatók és a Facebook szorosabb összekapcsolásával már eddig is többen próbálkoztak. Több médiacég használja sikeresen a Facebook Connect szolgáltatást. Miért ne használhatná ki ezt az előnyt a Facebook saját javára?
Tudom, az önkéntesek által írt újság koncepciója nem újdonság. Évek óta vannak ilyen próbálkozások - egyik sem ért el átütő sikert. Ezek a vállalkozások azonban a semmiből indulva próbáltak nagyobb közönséget elérni. A Facebook fordítva csinálhatná. Egy már létező, jól működő kis közösségekből összeálló hálózatba lehetne tartalmat bedobni.
Meggyőző koncepció. Kérdés, hogy Zuckerberg is így gondolja-e?
(A bejegyzést az Econsultancy írása ihlette. Érdemes nézegetni többi bejegyzésüket is!)
A Facebooknak van. Jelenleg 300.000.000. (300 millió).
Mi kell még? Pénz. A Facebooknak az is van.
Ahhoz képest, hogy nemrég még azon keseregtek az okosok, hogy a Facebooknak nincs üzleti modellje, a tervezettnél egy évvel hamarabb nyereséges lett. (Vásárolgat is ezt-azt. Próbálkozott a Twitterrel is, végül megvette a FriendFeedet. )
Fontos még a kellő figyelem. Júliusban mind a 300 millió Facebook-felhasználóra 5 óra 12 perc hálózaton töltött idő esett. (Sok online újság bezetői boldogok lennének ilyen adatoktól.)
Kell még a hirdetőket vonzó célcsoport: A Facebook felhasználóinak 66 százaléka a legvonzóbb (18-34 év) korcsoportba tartozik.
A Facebook az elmúlt években a MySpace-szel versengő egyszerű közösségi hálózatból összetett platformmá alakult át. Most csak csak Mark Zuckerbergtől függ, hogy "igazi" tartalomszolgáltatóvá váljon.
A hagyományos média szemfülesebb tagjai bárhova képesek elmenni, ahol közönséget sejtenek. Próbálkoztak a Second Life játékkal, kísérleteznek a Twitterrel és természetesen a Facebookkal is. Nyilván mindegyik helyről begyűjtenek valamennyi érdeklődőt, ahogy a Szigeten próbálkozó kiadóknak is szereznek néhány olvasót, de ezek a próbálkozások eddig nem vezettek áttöréshez. Valószínűleg a jövőben sem fognak.
Egész más lenne a helyzet, ha a Facebook saját maga szervezne "újságot". Természetesen nem a hagyományos módon, hanem a hálózat, a közösség erejét kihasználva. Egy megfelelő felület megnyitása után a Facebook önkénteseket toborozhatna, akik saját környezetünkből gyűjtött információkat dolgoznának fel. Az elkészült cikkeket a közönség "szavazhatná fel" a címlapra. Elsősorban újságíró szakos diákokra lehetne koncentrálni, de rengeteg (és egyre több) az állás nélküli újságíró is, akik számára szintén vonzó lehetne egy ilyen megjelenési lehetőség. Az egész vállalkozást néhány profi szerkesztő foghatná össze.
A tartalomszolgáltatók és a Facebook szorosabb összekapcsolásával már eddig is többen próbálkoztak. Több médiacég használja sikeresen a Facebook Connect szolgáltatást. Miért ne használhatná ki ezt az előnyt a Facebook saját javára?
Tudom, az önkéntesek által írt újság koncepciója nem újdonság. Évek óta vannak ilyen próbálkozások - egyik sem ért el átütő sikert. Ezek a vállalkozások azonban a semmiből indulva próbáltak nagyobb közönséget elérni. A Facebook fordítva csinálhatná. Egy már létező, jól működő kis közösségekből összeálló hálózatba lehetne tartalmat bedobni.
Meggyőző koncepció. Kérdés, hogy Zuckerberg is így gondolja-e?
(A bejegyzést az Econsultancy írása ihlette. Érdemes nézegetni többi bejegyzésüket is!)
Majdnem kiesett a pirítós a kezemből, amikor ma reggel, néhány perccel 1/4 7 előtt Rábai Balázs a Kossuth Krónika MR1 180 perc című hírműsorában felkonferálta a bloggerek és a reklámok viszonyával foglalkozó blokkot. Nagyjából öt év kellett hozzá, hogy a blogok a kuriózumokkal (és a devianciákkal) foglalkozó szekcióból felkerüljenek az "igazi" hírek közé.
Mielőtt elkezdenénk szemünk sarkából a meghatódottság könnyeit dörzsölni gyorsan elmondanám, hogy a rövid összeállításban azért az "internetes naplókat" emlegették, amikben arról írnak, mit reggeliztek, miket főznek, hogyan sportolnak a naplóírók. Tudom, nem kell a szerkesztőnek feltétlenül tudnia arról, hogy számos Nobel-díjas tudós, Pulitzer-díjas író, vezető politikus, cégvezér és más "elismert" ember is blogol, örüljünk, hogy nagyjából belőtte a témát. Felmerül viszont a gyanú: a ennyire nincs képben, hogyan képes értelmes kérdéseket megfogalmazni a bloggerek és a reklámok viszonyáról?
Ha követed a hazai szakmai híreket, már nyilván rájöttél, hogy a Karma Média kutatási anyaga ihlette meg a 180 perc munkatársát. A karmások profik, tudják hogyan kell üzeneteiket bejuttatni a médiába. Arra, hogy a hagyományos média munkatársai a közösségi médián lógva (is) tájékozódjanak, még várni kell. Talán már nem újabb 5 évet.)
Mielőtt elkezdenénk szemünk sarkából a meghatódottság könnyeit dörzsölni gyorsan elmondanám, hogy a rövid összeállításban azért az "internetes naplókat" emlegették, amikben arról írnak, mit reggeliztek, miket főznek, hogyan sportolnak a naplóírók. Tudom, nem kell a szerkesztőnek feltétlenül tudnia arról, hogy számos Nobel-díjas tudós, Pulitzer-díjas író, vezető politikus, cégvezér és más "elismert" ember is blogol, örüljünk, hogy nagyjából belőtte a témát. Felmerül viszont a gyanú: a ennyire nincs képben, hogyan képes értelmes kérdéseket megfogalmazni a bloggerek és a reklámok viszonyáról?
Ha követed a hazai szakmai híreket, már nyilván rájöttél, hogy a Karma Média kutatási anyaga ihlette meg a 180 perc munkatársát. A karmások profik, tudják hogyan kell üzeneteiket bejuttatni a médiába. Arra, hogy a hagyományos média munkatársai a közösségi médián lógva (is) tájékozódjanak, még várni kell. Talán már nem újabb 5 évet.)
Évek óta olvashatjuk, hogy a jövő a helyi híreké. Az elv szép, a gyakorlati megvalósítás útja rögös. A helyi médiához helyi hírek kellenek, ezek írásához, szerkesztéséhez pedig helyi emberek. És persze pénz a kifizetésükhöz. (Helyi híreket nem lehet kilóra venni a hírügynökségektől.)
A helyi hírek paradoxona, hogy az embereket a közvetlenül őket érintő, leginkább a legszűkebb környezetükre vonatkozó információk érdeklik, miközben éppen az ilyen anyagok előállítása a legmacerásabb.
Léteznek persze "takarékos" megoldások is. Idehaza valamennyi "vidéki" online újságot működtető kiadó ugyanazt a modellt alkalmazza: Sok "központi" (valamennyi kiadványnál azonos) tartalom fűszerezve némi helyi információval. (A "helyi információ" fogalma itt elég tág, bőven belefér a bulifotó, vagy "a nap csaja" A központi-helyi anyag közötti egyensúlyozás kényes, hiszen ettől függ mennyit visz el a bevételből a tartalomgyártás.)
Az elmúlt évek nagy reménysége, a helyi közösségi újságírás a legtöbb helyen kudarcot vallott: Az így összegyűjtött tartalom általában hézagos, ingadozó színvonalú, és nem elég vonzó a közönség számára.
Mindezek után érthető, hogy sokan felkapták a fejüket a Guardian hirdetésére: 2010-ben induló Guardian Local projektjükhöz helyi bloggereket keresnek. A próbaüzem egyelőre három városra (Leeds, Cardiff, Edinburgh) terjed ki, a bloggerek 12 hónapos szerződést kapnak. Jártasság a szövegírásban, videózásban, fotózásban, erős helyi ismeretek, újságírói tapasztalat előny, de nem alapfeltétel...
Érdekes, hogy miközben a legtöbb online újság továbbra sem várja el munkatársaitól a multimédiás jártasságot, a szerződéses bloggerek esetében ez természetes alapkövetelmény. Várható, hogy a meghirdetett helyekre rengeteg jelntkező lesz - köztük sok korábban állását vesztett újságíró is.
A hirdetésben nem szerepel, mennyit fizetnek majd a bloggereknek, kiderül viszont, hogy onnan dolgoznak, ahonnan tudnak/akarnak (nincs iroda, asztal, kávéfőző) és annyit, amennyit csak bírnak. Ha sikeres lesz a Guardian Local, nehéz helyzetbe kerülnek a még megmaradt hagyományos tudósítók.
A helyi hírek paradoxona, hogy az embereket a közvetlenül őket érintő, leginkább a legszűkebb környezetükre vonatkozó információk érdeklik, miközben éppen az ilyen anyagok előállítása a legmacerásabb.
Léteznek persze "takarékos" megoldások is. Idehaza valamennyi "vidéki" online újságot működtető kiadó ugyanazt a modellt alkalmazza: Sok "központi" (valamennyi kiadványnál azonos) tartalom fűszerezve némi helyi információval. (A "helyi információ" fogalma itt elég tág, bőven belefér a bulifotó, vagy "a nap csaja" A központi-helyi anyag közötti egyensúlyozás kényes, hiszen ettől függ mennyit visz el a bevételből a tartalomgyártás.)
Az elmúlt évek nagy reménysége, a helyi közösségi újságírás a legtöbb helyen kudarcot vallott: Az így összegyűjtött tartalom általában hézagos, ingadozó színvonalú, és nem elég vonzó a közönség számára.
Mindezek után érthető, hogy sokan felkapták a fejüket a Guardian hirdetésére: 2010-ben induló Guardian Local projektjükhöz helyi bloggereket keresnek. A próbaüzem egyelőre három városra (Leeds, Cardiff, Edinburgh) terjed ki, a bloggerek 12 hónapos szerződést kapnak. Jártasság a szövegírásban, videózásban, fotózásban, erős helyi ismeretek, újságírói tapasztalat előny, de nem alapfeltétel...
Érdekes, hogy miközben a legtöbb online újság továbbra sem várja el munkatársaitól a multimédiás jártasságot, a szerződéses bloggerek esetében ez természetes alapkövetelmény. Várható, hogy a meghirdetett helyekre rengeteg jelntkező lesz - köztük sok korábban állását vesztett újságíró is.
A hirdetésben nem szerepel, mennyit fizetnek majd a bloggereknek, kiderül viszont, hogy onnan dolgoznak, ahonnan tudnak/akarnak (nincs iroda, asztal, kávéfőző) és annyit, amennyit csak bírnak. Ha sikeres lesz a Guardian Local, nehéz helyzetbe kerülnek a még megmaradt hagyományos tudósítók.
Előrejelzések az Online News Associaton konferenciáról
(Jacqui Banaszynski írása nagyjából egy hete jelent meg, de azóta még nem vesztette el aktualitását.)
1. A GoogleWave lesz a következő hónapokban az igazi nagy szám. (Azóta a szerencsések már megkapták jelszavukat, de valahogy túl nagy a csend. Csalódtak a rendkívüli várakozások után, vagy csak elmerültek a próbálkozásban?) A Wave-vel kapcsolatos nagy kérdések közé tartozik, hogy vajon mitől veszi majd el az időt? Twitter, IM - őket tartják az esélyesnek. És hogyan érinti majd megjelenése a Google többi szolgáltatását?
2. Facebook Connect. Még kevesen használják, de nagy lehetőségek rejlenek benne. (Korábban már írtam róla, hogyan használja a Facebook Connectet a Huffington Post. ) Magyarul: Sokkal egyszerűbb, ha már létező profiloldallal rendelkező embereket kötsz be saját szolgáltatásodba, mint ha magad állsz neki ilyesmit barkácsolni. (Persze ha nem közösséget építesz, csak címeket akarsz begyűjteni, akkor ez nem a te utad.)
3. Twitter - Ezt most nem is részletezném. (Rengetegen írtak mostanában róla.) Hamarosan elmesélem viszont, hogy állok én most a Twitterrel.
4. A közönség további bevonása. Példa erre a nytimes.com dokumentumolvasója, ami hozzáférést és hozzászólási lehetőséget biztosít a cikkek forrásaihoz. Ehhez persze az is szükséges, hogy valamennyi cikk valamennyi forrása elérhető legyen. Ez szerintem számunkra olyan távoli, mint a holdutazás.
5. A podcasting haldoklik. Ahhoz képest, hogy egyesek már évekkel ezelőtt temették, nem is rossz diagnózis. "Nehezen használható, ezért növekedése leállt". Valóban kell hozzá némi elszántság, ha az ember nem a számítógépén akarja hallgatni a podcast adásokat, de én akkor is hiszek abban, hogy kellenek csak hangos (kép nélküli) műsorok. Talán kitalál majd valaki egy rugalmasabb, használhatóbb formátumot.
6. 2012-re a webes tartalmak 95 százaléka videó lesz. (J.D. Lasica). Tartok tőle, hogy ezeknek a tartalmaknak a jelentős része értéktelen, használhatatlan lesz. Videófelvétel készítésére alkalmas eszközt bárki vehet, de a használati utasítás és az elem mellé nem jár szakértelem is. Fogyasztásra alkalmas, szórakoztató és/vagy informatív videót készíteni NEHÉZ:
(Jacqui Banaszynski írása nagyjából egy hete jelent meg, de azóta még nem vesztette el aktualitását.)
1. A GoogleWave lesz a következő hónapokban az igazi nagy szám. (Azóta a szerencsések már megkapták jelszavukat, de valahogy túl nagy a csend. Csalódtak a rendkívüli várakozások után, vagy csak elmerültek a próbálkozásban?) A Wave-vel kapcsolatos nagy kérdések közé tartozik, hogy vajon mitől veszi majd el az időt? Twitter, IM - őket tartják az esélyesnek. És hogyan érinti majd megjelenése a Google többi szolgáltatását?
2. Facebook Connect. Még kevesen használják, de nagy lehetőségek rejlenek benne. (Korábban már írtam róla, hogyan használja a Facebook Connectet a Huffington Post. ) Magyarul: Sokkal egyszerűbb, ha már létező profiloldallal rendelkező embereket kötsz be saját szolgáltatásodba, mint ha magad állsz neki ilyesmit barkácsolni. (Persze ha nem közösséget építesz, csak címeket akarsz begyűjteni, akkor ez nem a te utad.)
3. Twitter - Ezt most nem is részletezném. (Rengetegen írtak mostanában róla.) Hamarosan elmesélem viszont, hogy állok én most a Twitterrel.
4. A közönség további bevonása. Példa erre a nytimes.com dokumentumolvasója, ami hozzáférést és hozzászólási lehetőséget biztosít a cikkek forrásaihoz. Ehhez persze az is szükséges, hogy valamennyi cikk valamennyi forrása elérhető legyen. Ez szerintem számunkra olyan távoli, mint a holdutazás.
5. A podcasting haldoklik. Ahhoz képest, hogy egyesek már évekkel ezelőtt temették, nem is rossz diagnózis. "Nehezen használható, ezért növekedése leállt". Valóban kell hozzá némi elszántság, ha az ember nem a számítógépén akarja hallgatni a podcast adásokat, de én akkor is hiszek abban, hogy kellenek csak hangos (kép nélküli) műsorok. Talán kitalál majd valaki egy rugalmasabb, használhatóbb formátumot.
6. 2012-re a webes tartalmak 95 százaléka videó lesz. (J.D. Lasica). Tartok tőle, hogy ezeknek a tartalmaknak a jelentős része értéktelen, használhatatlan lesz. Videófelvétel készítésére alkalmas eszközt bárki vehet, de a használati utasítás és az elem mellé nem jár szakértelem is. Fogyasztásra alkalmas, szórakoztató és/vagy informatív videót készíteni NEHÉZ:
7.Jönnek a nők. Vagyis már itt vannak. A számítógépbuzi pasik ideje lejárt. Az internetező nők már többen vannak, mint az internetező férfiak. (A nők dominálnak már a közösségi médiában is.) A hivatalos tartalomgyártók mintha még nem vették volna ezt észre és továbbra is a férfiakra koncentrálnak. Ébresztő!
Hát ennyi, hozzászólni lehet, de a jövendölések meg nem valósulása esetén reklamációkat nem fogadok el!
Ahogy azt már számtalan híroldalon és az azokat visszhangzó blogokon olvashattad, október 19-től 100 másik boldog országgal együtt nálunk is kapható lesz az Amazon e-olvasója, a Kindle.
Ma már elég sokféle e-könyvolvasó (e-olvasó) kapható, biztos vannak a Kindle-nél szebbek, okosabbak, használhatóbbak, olcsóbbak, de a Kindle egyelőre behozhatatlan előnye az Amazon 290.000 könyvből álló kínálata. Aki ezekből a könyvekből (újdonságok 12, régebbi könyvek 6 dollárért) akar rendszeresen vásárolni, azok számára október 19-én elérkezik a Kánaán.
Pofára esnek viszont mindazok, akik eddig abban reménykedtek, hogy az e-olvasók oldják majd meg a nyomtatott sajtó problémáit. A Kindle-üzlet teljesen központosított, a kis országok kis kiadóinak esélyük sincs arra, hogy bekerüljenek az Amazon kínálatába.
A Kindle 100 országban való felbukkanása alaposan átrendezheti az e-olvasók piacát. Azt a piacot, ami egyébként eléggé kiismerhetetlen. A tekintélyes Forrester Research májusban még 2 millió készülék eladását jósolta 2009-re, nemrég 3 millióra módosította előrejelzését. Ebből 900.000 készülék a karácsonyi rohamban kel majd el. (Te is benne leszel?)
Akik most karácsonyra Kindle-t vesznek valószínűleg nem fognak néhány hónap múlva másik, az Amazon formátumával nem kompatibilis e-olvasót venni, viszont hosszabb távon a versenytársak sem fogják tétlenül nézni, hogy az Amazon letarolja a piacot.
Önmagában életképes lehet bármelyik e-olvasó? Van még üzleti modell az Amazon lejátszó + olvasnivalók modelljén kívül? Sokan szeretnék tudni a biztos választ.
Ma már elég sokféle e-könyvolvasó (e-olvasó) kapható, biztos vannak a Kindle-nél szebbek, okosabbak, használhatóbbak, olcsóbbak, de a Kindle egyelőre behozhatatlan előnye az Amazon 290.000 könyvből álló kínálata. Aki ezekből a könyvekből (újdonságok 12, régebbi könyvek 6 dollárért) akar rendszeresen vásárolni, azok számára október 19-én elérkezik a Kánaán.
Pofára esnek viszont mindazok, akik eddig abban reménykedtek, hogy az e-olvasók oldják majd meg a nyomtatott sajtó problémáit. A Kindle-üzlet teljesen központosított, a kis országok kis kiadóinak esélyük sincs arra, hogy bekerüljenek az Amazon kínálatába.
A Kindle 100 országban való felbukkanása alaposan átrendezheti az e-olvasók piacát. Azt a piacot, ami egyébként eléggé kiismerhetetlen. A tekintélyes Forrester Research májusban még 2 millió készülék eladását jósolta 2009-re, nemrég 3 millióra módosította előrejelzését. Ebből 900.000 készülék a karácsonyi rohamban kel majd el. (Te is benne leszel?)
Akik most karácsonyra Kindle-t vesznek valószínűleg nem fognak néhány hónap múlva másik, az Amazon formátumával nem kompatibilis e-olvasót venni, viszont hosszabb távon a versenytársak sem fogják tétlenül nézni, hogy az Amazon letarolja a piacot.
Önmagában életképes lehet bármelyik e-olvasó? Van még üzleti modell az Amazon lejátszó + olvasnivalók modelljén kívül? Sokan szeretnék tudni a biztos választ.
A napokban a BBC oldalán olvastam egy a Journal of the American Medical Association-ban ismertetett kutatásról. Ebből az derül ki, hogy az orvostanhallgatóknak a közösségi médiába publikált anyagainak tizede nem igazán a leendő orvosokhoz méltó. Profán, a betegekkel szemben tiszteletlen nyelvhasználat, erős szexuális töltésű képek, illetve részegeket és bedrogozottakat ábrázoló fotók. Sok olyan tartalom, aminek alapján a páciensek könnyen azonosíthatók....
Tegnap Barry Graubart előadásában olvastam, hogy legalább ennyi gond van a jogászok csiripelésével is: A gyorsaság ára, hogy félkész vélemények, a nyilvánosságra nem tartozó részletek kerülnek közszemlére. (
Szintén tegnap a Népszabadság sportrovatában (!) olvastam, hogy egyre több fejfájást okoz a sportvezetőknek és a sportfogadási cégeknek az élsportolók bennfentes csiripelése.
Alíg néhány napja írtam róla, hogy sok szerkesztőségben legalább a belső megbeszélésekről szóló élő tweetelést próbálják korlátozni.
Vajon világszerte hány millió ember használja úgy a közösségi médiát, hogy közben fogalma sincs ténykedése következményeiről?
Tegnap Barry Graubart előadásában olvastam, hogy legalább ennyi gond van a jogászok csiripelésével is: A gyorsaság ára, hogy félkész vélemények, a nyilvánosságra nem tartozó részletek kerülnek közszemlére. (
Szintén tegnap a Népszabadság sportrovatában (!) olvastam, hogy egyre több fejfájást okoz a sportvezetőknek és a sportfogadási cégeknek az élsportolók bennfentes csiripelése.
Alíg néhány napja írtam róla, hogy sok szerkesztőségben legalább a belső megbeszélésekről szóló élő tweetelést próbálják korlátozni.
Vajon világszerte hány millió ember használja úgy a közösségi médiát, hogy közben fogalma sincs ténykedése következményeiről?
Tulajdonképpen nem értem, hogy van a HVG-nek (főbérlőm apukája/anyukája) minden évben kerek évfordulója, de nem is kell ezt feltétlenül értenem.
A mostani, 30-as alkalmából egy vadonatúj főszerkesztő mellett megajándékozták magukat egy filmmel is, aminek néhány részletét közszemlére is tették
Köztudottan szerény gyerekek, akik szerették volna elkerülni azt a látszatot, hogy a Médiablogon (gyermekük albérlője) ünnepeltetik magukat, ha nincs a szemfüles Comment:com, talán ki sem derül az egész:
A mostani, 30-as alkalmából egy vadonatúj főszerkesztő mellett megajándékozták magukat egy filmmel is, aminek néhány részletét közszemlére is tették
Köztudottan szerény gyerekek, akik szerették volna elkerülni azt a látszatot, hogy a Médiablogon (gyermekük albérlője) ünnepeltetik magukat, ha nincs a szemfüles Comment:com, talán ki sem derül az egész:
Ne kérdezd, mikor, hol lesz látható a teljes film, semmit sem tudok.
Itthon már az is komoly vívmány, ha egy online újság cikkeihez lehet hozzászólást írni. Az Indexnél ugyan továbbra is úgy gondolják, hogy a "normális" (= nem blogszerű) cikkeknél erre nincs szükség, a hvg.hu-nál (főbérlőm) kézi vezérléssel döntik el, mi legyen kommentelhető, de azért elmondhatjuk, hogy a hozzászólási lehetőség idehaza sem újdonság, megszokott szolgáltatás, amit illik odabiggyeszteni a cikkek alá. (Más kérdés, hogy sok kiadvány ezt nem vitaterepnek, hanem gumiszobának tekinti. Az újságírók jelentős része mélyen lenézi ezt a dühöngőt és eszébe sem jut, hogy oda járjon saját közönségével beszélgetni.)
Ha alaposabban megnézzük ezeket a hozzászólás-szekciókat, beláthatjuk, hogy megoldásukban unalmasak, fantáziátlanok és az elmúlt években semmit sem fejlődtek.
Ilyesmi juthatott eszébe a Washingtonpost.com fejlesztőinek is, amikor összedobták új, WebCom rendszerüket.
A WebCom dinamikusan, grafikai megjelenítéssel ábrázolja a hozzászólásokat. Akire sokan hivatkoznak, közelebb kerül a középponthoz. Akit jónak értékelnek, nagyobb plecsnivel jelenik meg. Külön szín jelöli a belső, szerkesztőségi hozzászólókat (lila) és a friss hozzászólásokat (zöld.)
Természetesen a WebCom (és minden más hasonló játékszer) ott érvényesül, ahol sok a hozzászólás, élénk vita zajlik. A grafikus ábrázolás nem is annyira a folyamatosan a témán lógóknak, inkább a későn jövőknek, a vita közepén beesőknek kedvez.
Az egész nem boszorkányság, a WaPo-nál két ember 2 hét alatt dobta össze.
Ötlet, szakértelem, idő, támogatottság. Ennyi.
Ha alaposabban megnézzük ezeket a hozzászólás-szekciókat, beláthatjuk, hogy megoldásukban unalmasak, fantáziátlanok és az elmúlt években semmit sem fejlődtek.
Ilyesmi juthatott eszébe a Washingtonpost.com fejlesztőinek is, amikor összedobták új, WebCom rendszerüket.
A WebCom dinamikusan, grafikai megjelenítéssel ábrázolja a hozzászólásokat. Akire sokan hivatkoznak, közelebb kerül a középponthoz. Akit jónak értékelnek, nagyobb plecsnivel jelenik meg. Külön szín jelöli a belső, szerkesztőségi hozzászólókat (lila) és a friss hozzászólásokat (zöld.)
Természetesen a WebCom (és minden más hasonló játékszer) ott érvényesül, ahol sok a hozzászólás, élénk vita zajlik. A grafikus ábrázolás nem is annyira a folyamatosan a témán lógóknak, inkább a későn jövőknek, a vita közepén beesőknek kedvez.
Az egész nem boszorkányság, a WaPo-nál két ember 2 hét alatt dobta össze.
Ötlet, szakértelem, idő, támogatottság. Ennyi.
David McCandless állítja ezt blogjacímében (information is Beautiful), annak tartalmában pedig be is bizonyítja. McCandless korábban sikeres újságíró, szövegíró, játéktervező és még sok minden más is volt - újabban inkább az adatokra és azok megjelenítésére koncentrál. (Visual & data journalist - fordítsd le, ha tudod)!
Itt a Twitterr-használatról látható ábráját láthatod.
A felső képről kiderül, hogy csak a felhasználók 5 százalékának van 100-nál több követője.
Szintén 5 százalék a "hangos" ők adják gyártják a tweetek 75 százalékát!
A következő sor a tweetek tartalmi megoszlása: 40% hülyeség, 38% fecsegés, 8% jó ( a többit érted)
A következő két sor a tweetek napok és a napszakok közötti eloszlását ábrázolja.
Ilyen egyszerű. Aki tudja, csinálja utána!
Itt a Twitterr-használatról látható ábráját láthatod.
A felső képről kiderül, hogy csak a felhasználók 5 százalékának van 100-nál több követője.
Szintén 5 százalék a "hangos" ők adják gyártják a tweetek 75 százalékát!
A következő sor a tweetek tartalmi megoszlása: 40% hülyeség, 38% fecsegés, 8% jó ( a többit érted)
A következő két sor a tweetek napok és a napszakok közötti eloszlását ábrázolja.
Ilyen egyszerű. Aki tudja, csinálja utána!
Wolf Gábor kisvállalkozó-adatbázis építésébe kezdett. Olyan grafikusokat, fotósokat, webdizájnereket, videósokat stb. keres, akiket jó szívvel ajánlhat ügyfeleinek.
A probléma ismerős.Nekem messze nincs akkora ügyfélköröm, mint Gábornak, (pontosabban pillanatnyilag semekkora sincs), de időről időre megkeresnek azzal, hogy ajánljak már egy jó tervezőt, programozót. Ilyenkor én is az "adatbázisomhoz" fordulok. Ez az adatbázis, amit jórészt a fejemben hordozok kizárólag olyan szakemberekből áll, akikkel dolgoztam, munkáikat ismerem. Eszembe sem jutna olyan embereket ajánlani, akik egy kérdőív kitöltésével maguk iratkoztak fel egy ingyenes adatbázisba.
Megértem Wolf Gábort, hogy szeretné a lehető legjobban kiszolgálni ügyfeleit, de úgy érzem, egy ilyen adatbázis építésével gyanútlan ügyfeleit és saját magát is veszélybe sodorhatja.
Az efféle "hideg" adatbázisok építgetése nagyon "Web 1.0-ás" dolog. Korábban számtalan cég foglalkozott ilyesmivel, egyes későn ébredők még ma is belevágnak. Egy részük regisztrációs díjat szed , mások a nagy forgalomban és az oldalakon elhelyezett reklámokban bíztak. Ezeknek az adatbázisoknak a 99 százaléka használhatatlan. Egyrészt azért, mert nem frissülnek, másrészt azért, mert a bennük szereplő adatok éppen a lényeget nem mondják el.
A lényeg ugyanis az AJÁNLÁS. Természetes, hogy fogorvost, gyerekcsőszt, autószerelőt, nyaralóhelyet ajánlás alapján választasz. Akkor miért tennéd másképpen, ha grafikust, szövegírót, vagy marketingest keresel? Az "objektív" adatbázisok kora lejárt. Saját bemondás alapján, közösségi minősítés nélkül keveset érnek a megadott adatok.
Az új adatbázist - közvetlenül, vagy a Commando munkatársainak közvetítésével - csak a Marketing Commando ügyfelei érik el. Ők úgy érezhetik, hogy az adatbázisból kihalászott valamennyi szakembert maga Wolf Gábor ajánlotta. Gábor azonban többségüket nem ismeri - nem ismerheti. A Marketing Commando épülő adatbázisa tehát egy szép, növekvő aknamező.
(Utószó: Nem szeretném, ha bárki is félreértene. Ha egyes módszerei távol is állnak tőlem, becsülöm Wolf Gábor munkáját, sokra tartom, amit elért. Ugyanakkor úgy látom, hogy egészen megdöbbentő módon nem érti, milyen változás is ment végbe az elmúlt néhány évben a weben. Jó lenne, ha Wolf Gábor találna maga mellé egy jó webes tanácsadót. - Javaslom, hogy ne az adatbázisban keresse!)
A probléma ismerős.Nekem messze nincs akkora ügyfélköröm, mint Gábornak, (pontosabban pillanatnyilag semekkora sincs), de időről időre megkeresnek azzal, hogy ajánljak már egy jó tervezőt, programozót. Ilyenkor én is az "adatbázisomhoz" fordulok. Ez az adatbázis, amit jórészt a fejemben hordozok kizárólag olyan szakemberekből áll, akikkel dolgoztam, munkáikat ismerem. Eszembe sem jutna olyan embereket ajánlani, akik egy kérdőív kitöltésével maguk iratkoztak fel egy ingyenes adatbázisba.
Megértem Wolf Gábort, hogy szeretné a lehető legjobban kiszolgálni ügyfeleit, de úgy érzem, egy ilyen adatbázis építésével gyanútlan ügyfeleit és saját magát is veszélybe sodorhatja.
Az efféle "hideg" adatbázisok építgetése nagyon "Web 1.0-ás" dolog. Korábban számtalan cég foglalkozott ilyesmivel, egyes későn ébredők még ma is belevágnak. Egy részük regisztrációs díjat szed , mások a nagy forgalomban és az oldalakon elhelyezett reklámokban bíztak. Ezeknek az adatbázisoknak a 99 százaléka használhatatlan. Egyrészt azért, mert nem frissülnek, másrészt azért, mert a bennük szereplő adatok éppen a lényeget nem mondják el.
A lényeg ugyanis az AJÁNLÁS. Természetes, hogy fogorvost, gyerekcsőszt, autószerelőt, nyaralóhelyet ajánlás alapján választasz. Akkor miért tennéd másképpen, ha grafikust, szövegírót, vagy marketingest keresel? Az "objektív" adatbázisok kora lejárt. Saját bemondás alapján, közösségi minősítés nélkül keveset érnek a megadott adatok.
Az új adatbázist - közvetlenül, vagy a Commando munkatársainak közvetítésével - csak a Marketing Commando ügyfelei érik el. Ők úgy érezhetik, hogy az adatbázisból kihalászott valamennyi szakembert maga Wolf Gábor ajánlotta. Gábor azonban többségüket nem ismeri - nem ismerheti. A Marketing Commando épülő adatbázisa tehát egy szép, növekvő aknamező.
(Utószó: Nem szeretném, ha bárki is félreértene. Ha egyes módszerei távol is állnak tőlem, becsülöm Wolf Gábor munkáját, sokra tartom, amit elért. Ugyanakkor úgy látom, hogy egészen megdöbbentő módon nem érti, milyen változás is ment végbe az elmúlt néhány évben a weben. Jó lenne, ha Wolf Gábor találna maga mellé egy jó webes tanácsadót. - Javaslom, hogy ne az adatbázisban keresse!)
Négy évvel egy radikális és két évvel egy időközi felújítás után most újra alapos átalakuláson esett át a Világgazdaság Online.
Maga a megjelenés nem sokkolóan újszerű. A nyitóképernyőn viszonylag mérsékelt az információ-sűrűség , viszont nem látszik azonnal, mi kattintható. (A linkek csak akkor válnak láthatóvá, ha a kurzor a szöveg fölé kerül.) Lehetne most sok más aprósággal foglalkozni (hasábok mérete, az örök levegősség - lötyögés vita, a "dobozos" elrendezés korlátai), de inkább az újdonságokra koncentrálok:
Először is ott a címlap jobb felső sarkában "Kiemelt témák doboz". A "megtévesztő" cím ellenére ez egy igazi címkefelhő, vagyis olyan kiemelt kulcsszavak szerepelnek itt, amik mentén könnyen elő lehet csalogatni a régebbi cikkeket.
Ugyanennek a hasábnak az alján (szerintem kissé "méltatlan" helyen) bukkantam rá a "Névtár A-tól Z-ig" dobozra. A régebbi cikkek kigyűjtése, csoportosítása a legfontosabb szereplők neve alapján olyan alapvető dolog, hogy szinte felvetni is kínos - ennek ellenére hirtelen most nem jut eszembe olyan hazai online kiadvány, ahol lenne ilyen kereső. Lehetne persze még finomítani a dolgot. A keresési találatok most még vegyesen hozzák fel a fontos és a lényegtelen említéseket. A VG.hu úgy tudná még fokozni az élvezetet, ha minden szereplőről készítene egy profiloldalt is. (A külső források bekötését már említeni sem merem.)
A cikkoldalak eszköztárába bekerült az "ossza meg" csoport is, vagyis egyszerűen lehet a cikkeket a legismertebb közösségi oldalakhoz kapcsolni. (A hazai "hagyományoknak" megfelelően itt kizárólag külföldi szolgáltatókat találunk, nem szerepel az iWiW, vagy a Turul Meme sem.)
Örömteli, hogy a megújult VG.hu nem rejti el az RSS értesítőket. Sokszor, rugalmasan ajánlja fel őket - kérdés, hogy lesznek-e, akik használják. Van természetesen "legfrissebb/leolvasottabb/legvitatottabb" doboz is - szerencsére az már idehaza is szinte kötelező kelléke az online híroldalaknak.
Azt hiszem, hogy a készítők a legnagyobb dobásnak a kissé béna "Extra" név alá pakolt tartalmat tartják. Önmagában szerencsétlen megoldásnak tartom egy honlap oldalirányú kinyitását. Az Extra hasábja 1024 pixeles (vagyis átlagosnak nevezhető) képernyő-szélesség mellett csak oldalsó görgetéssel látható.
Maga a hasáb tartalma (idehaza) valóban "forradalmi", hiszen kizárólag külső linkeket tartalmaz. Hazai és külföldi gazdasági lapok, blogok... Ki gondolta volna még akár 5 éve, hogy a Világgazdaság egyszer még a Napi cikkeit fogja ajánlani? (Most már csak az a kérdés, hogy a hivatkozott források megköszönik a linket, vagy perrel fenyegetőznek majd?)
A VG.hu-n meglepően kevés a hirdetés, azok viszont a legrettenetesebb helyen (a fejlécben és az oldal közepén) vannak. Ez is hazai hagyomány - láthatóan nincs mit tenni vele.
Kezdeni kellene valamit a fotókkal. Valószínűleg valamilyen automatikus átméretezés az oka, de egyeseknek elég érdekesen néz ki a feje.
Az irány jónak tűnik, kisebb-nagyobb javítgatások az elkövetkezendő hetekben nyilván lesznek még. Érdemes figyelni a VG.hu-t
Maga a megjelenés nem sokkolóan újszerű. A nyitóképernyőn viszonylag mérsékelt az információ-sűrűség , viszont nem látszik azonnal, mi kattintható. (A linkek csak akkor válnak láthatóvá, ha a kurzor a szöveg fölé kerül.) Lehetne most sok más aprósággal foglalkozni (hasábok mérete, az örök levegősség - lötyögés vita, a "dobozos" elrendezés korlátai), de inkább az újdonságokra koncentrálok:
Először is ott a címlap jobb felső sarkában "Kiemelt témák doboz". A "megtévesztő" cím ellenére ez egy igazi címkefelhő, vagyis olyan kiemelt kulcsszavak szerepelnek itt, amik mentén könnyen elő lehet csalogatni a régebbi cikkeket.
Ugyanennek a hasábnak az alján (szerintem kissé "méltatlan" helyen) bukkantam rá a "Névtár A-tól Z-ig" dobozra. A régebbi cikkek kigyűjtése, csoportosítása a legfontosabb szereplők neve alapján olyan alapvető dolog, hogy szinte felvetni is kínos - ennek ellenére hirtelen most nem jut eszembe olyan hazai online kiadvány, ahol lenne ilyen kereső. Lehetne persze még finomítani a dolgot. A keresési találatok most még vegyesen hozzák fel a fontos és a lényegtelen említéseket. A VG.hu úgy tudná még fokozni az élvezetet, ha minden szereplőről készítene egy profiloldalt is. (A külső források bekötését már említeni sem merem.)
A cikkoldalak eszköztárába bekerült az "ossza meg" csoport is, vagyis egyszerűen lehet a cikkeket a legismertebb közösségi oldalakhoz kapcsolni. (A hazai "hagyományoknak" megfelelően itt kizárólag külföldi szolgáltatókat találunk, nem szerepel az iWiW, vagy a Turul Meme sem.)
Örömteli, hogy a megújult VG.hu nem rejti el az RSS értesítőket. Sokszor, rugalmasan ajánlja fel őket - kérdés, hogy lesznek-e, akik használják. Van természetesen "legfrissebb/leolvasottabb/legvitatottabb" doboz is - szerencsére az már idehaza is szinte kötelező kelléke az online híroldalaknak.
Azt hiszem, hogy a készítők a legnagyobb dobásnak a kissé béna "Extra" név alá pakolt tartalmat tartják. Önmagában szerencsétlen megoldásnak tartom egy honlap oldalirányú kinyitását. Az Extra hasábja 1024 pixeles (vagyis átlagosnak nevezhető) képernyő-szélesség mellett csak oldalsó görgetéssel látható.
Maga a hasáb tartalma (idehaza) valóban "forradalmi", hiszen kizárólag külső linkeket tartalmaz. Hazai és külföldi gazdasági lapok, blogok... Ki gondolta volna még akár 5 éve, hogy a Világgazdaság egyszer még a Napi cikkeit fogja ajánlani? (Most már csak az a kérdés, hogy a hivatkozott források megköszönik a linket, vagy perrel fenyegetőznek majd?)
A VG.hu-n meglepően kevés a hirdetés, azok viszont a legrettenetesebb helyen (a fejlécben és az oldal közepén) vannak. Ez is hazai hagyomány - láthatóan nincs mit tenni vele.
Kezdeni kellene valamit a fotókkal. Valószínűleg valamilyen automatikus átméretezés az oka, de egyeseknek elég érdekesen néz ki a feje.
Az irány jónak tűnik, kisebb-nagyobb javítgatások az elkövetkezendő hetekben nyilván lesznek még. Érdemes figyelni a VG.hu-t
Kié a fórumon megjelenő hozzászólás? Van -e joga bárkinek egy fórumból kiragadni és máshol közölni? (Erre kivételesen hazai példa is akad: A 168 Óra évek óta közöl heti válogatást a 168ora.hu fórumából. Egyes fórumozók örülnek a lehetőségnek, mások háborognak.)
Kié az ingyenes blogszolgáltatónál megjelenő blog tartalma? A választ nem tudom, de amikor E-média blogomról a Médiablogra váltottam úgy éreztem, hogy nem lenne etikus áthoznom a Freeblogon megjelent szövegeimet. (Döntésemet többen is vitatták. )
A világ azóta persze már előbbre máshol tart. Az emberek mindenféle eszközökkel importálják, exportálják, tükrözik és integrálják a webes tartalmakat. (Más kérdés, hogy aki kulcsot - API - ad a bejárathoz, az ne csodálkozzon, ha valaki használja is azt.)
Kicsit más a helyzet Seth Godin nemrég indult Brands in Public szolgáltatásával.
A kiindulóhelyzet az, hogy a legnagyobb cégekről rengetegen, számtalan helyen beszélnek, locsognak, fecsegnek, amiből esetenként komoly kommunikációs viharok is keletkeznek. Néhány nagy cégnek van embere, aki követi ezeket a beszélgetéseket, esetleg részt is vesz bennük, mások erre szakosodott ügynökséget bíznak meg a monitorozással, megint mások magasról...szóval becsukják a szemüket, fülüket, úgy tesznek, mintha nem történne semmi. (Fontos az is , hogy különbséget kell tenni a figyelés és a beavatkozás lehetősége között.)
Godin valami mást ígér: A cégeddel foglalkozó, a weben szétszórtan fellelhető beszélgetések összegyűjtését és rendszerezését.
"Te magad nem tudod ellenőrizni, mit mondanak rólad az emberek. Amit megtehetsz, az az, hogy rendszerezed a beszélgetéseket. Kiemelheted a jó dolgokat és ésszerűen megválaszolhatod a nem annyira jókat. Szervezheted úgy is a dolgokat, hogy kiválasztod azokat az embereket, akik imádják a márkádat és támogatod őket, hogy osszák meg véleményüket másokkal is. Végül lehetőség van arra is hogy te magad válaszolj, olyan nyomot hagyj, ami az idők folyamán fennmarad." -írja Godin a szolbáltatást bemutató bejegyzésében.
A Brands In Public első pillantásra nem csinál mást, csak a néhány, bárki számára elérhető eszköz - Google Blogsearch, Google News, Yahoo! News, Twitter, BackType, Google Search Trends, Quantcast segítségével egyetlen felületre hozza össze a kiválasztott cégről folyó beszélgetéseket.
A nagy trükk ezután következik. A cégeknek havi 400 dolcsit kell fizetniük azért, hogy kiemelésekkel, csoportosításokkal és hozzászólásokkal részt vegyenek a cégükkel foglalkozó oldal alakításában. (Ha nem fizetsz, ott virít a sok összegyűjtött ocsmányság a szégyenfalon.)
A szolgáltatással foglalkozó cikkeket, blogbejegyzéseket olvasva jól látszik, hogy a szakma nem lelkesedik Seth Godin legújabb ötletéért. A szolgáltatás monitorozásra nem elég erős, a 400 dollárért kapott "hatalom" értéke kétséges...
Érdekes, hogy azt senki sem említi, hogy mások véleményének az "eltérítése", üzleti célra való felhasználása sem egészen tiszta és rendezett eljárás. Vagy én vagyok megint túl finnyás?
Kié az ingyenes blogszolgáltatónál megjelenő blog tartalma? A választ nem tudom, de amikor E-média blogomról a Médiablogra váltottam úgy éreztem, hogy nem lenne etikus áthoznom a Freeblogon megjelent szövegeimet. (Döntésemet többen is vitatták. )
A világ azóta persze már előbbre máshol tart. Az emberek mindenféle eszközökkel importálják, exportálják, tükrözik és integrálják a webes tartalmakat. (Más kérdés, hogy aki kulcsot - API - ad a bejárathoz, az ne csodálkozzon, ha valaki használja is azt.)
Kicsit más a helyzet Seth Godin nemrég indult Brands in Public szolgáltatásával.
A kiindulóhelyzet az, hogy a legnagyobb cégekről rengetegen, számtalan helyen beszélnek, locsognak, fecsegnek, amiből esetenként komoly kommunikációs viharok is keletkeznek. Néhány nagy cégnek van embere, aki követi ezeket a beszélgetéseket, esetleg részt is vesz bennük, mások erre szakosodott ügynökséget bíznak meg a monitorozással, megint mások magasról...szóval becsukják a szemüket, fülüket, úgy tesznek, mintha nem történne semmi. (Fontos az is , hogy különbséget kell tenni a figyelés és a beavatkozás lehetősége között.)
Godin valami mást ígér: A cégeddel foglalkozó, a weben szétszórtan fellelhető beszélgetések összegyűjtését és rendszerezését.
"Te magad nem tudod ellenőrizni, mit mondanak rólad az emberek. Amit megtehetsz, az az, hogy rendszerezed a beszélgetéseket. Kiemelheted a jó dolgokat és ésszerűen megválaszolhatod a nem annyira jókat. Szervezheted úgy is a dolgokat, hogy kiválasztod azokat az embereket, akik imádják a márkádat és támogatod őket, hogy osszák meg véleményüket másokkal is. Végül lehetőség van arra is hogy te magad válaszolj, olyan nyomot hagyj, ami az idők folyamán fennmarad." -írja Godin a szolbáltatást bemutató bejegyzésében.
A Brands In Public első pillantásra nem csinál mást, csak a néhány, bárki számára elérhető eszköz - Google Blogsearch, Google News, Yahoo! News, Twitter, BackType, Google Search Trends, Quantcast segítségével egyetlen felületre hozza össze a kiválasztott cégről folyó beszélgetéseket.
A nagy trükk ezután következik. A cégeknek havi 400 dolcsit kell fizetniük azért, hogy kiemelésekkel, csoportosításokkal és hozzászólásokkal részt vegyenek a cégükkel foglalkozó oldal alakításában. (Ha nem fizetsz, ott virít a sok összegyűjtött ocsmányság a szégyenfalon.)
A szolgáltatással foglalkozó cikkeket, blogbejegyzéseket olvasva jól látszik, hogy a szakma nem lelkesedik Seth Godin legújabb ötletéért. A szolgáltatás monitorozásra nem elég erős, a 400 dollárért kapott "hatalom" értéke kétséges...
Érdekes, hogy azt senki sem említi, hogy mások véleményének az "eltérítése", üzleti célra való felhasználása sem egészen tiszta és rendezett eljárás. Vagy én vagyok megint túl finnyás?
Találós kérdés: Mi az, amiről rengetegen beszélnek,
de csak kevesen ismernek? (Természetesen a Google Wave).
A Google már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy új eszközön dolgozik, ami forradalmasítja a levelezést, a csoportmunkát, a megosztást és még sok minden mást. Be is mutatott valamit, ami ugyan nem volt még kész, de lehetett róla beszélni, ábrándozni
Hónapokig jöttek-mentek a bennfentes információk, már azoknak az oldalát is fúrta a kíváncsiság, akiket korábban nem is izgatott a téma.
Tegnap végre eljött a nagy nap, a Google 100.000 embernek küldött meghívót , ők vehetnek részt a nyilvános bétatesztelésen.
Én is olvastam ezt-azt, de magam nem próbáltam a Wave-et. Ennek ellenére mégis elmondhatom, hogy nagyszerű. Mármint a Wave bevezetési kampánya.
1. Beetetés. Tavasszal bemutatták, de csak néhány nagyon bennfentes figura (természetesen valamennyien véleményvezérek) próbálgathatták. Nagy sajtó, rengeteg szóbeszéd, beindult a gépezet.
2. 100.000 meghívó szétszórása. Nagy számnak tűnik, de a Google-felhasználók (és főleg az érdeklődők) számához képest egyáltalán nem az. A korlátozott hozzáférés, vagyis a hiány sokszorosára növeli az igényeket. (A könyvkereskedők régi trükkje ez: Első körben kevés példányt bedobni, hogy érződjön a hiány. Utána szétkapkodják a nagyobb szállítmányt. (Ahogy látom, máris kialakult a Google Wave meghívók másodlagos piaca.)
3. Az igazi bevezetés. Ekkorára már óriásira nő az érdeklődés és mivel a közösségi tesztelés során az önkéntesek kigyomlálták a legnagyobb hibákat, működni is fog.
A meghívással való trükközésről a következő történet ugrik be: A Google 2004-ben indította el az ingyenes Gmail szolgáltatást. Az akkori viszonyokhoz képest elképesztő méretű 1 GB tárhelyet kínáltak...a szerencséseknek. A Gmailhez ugyanis évekig csak meghívóval lehetett hozzájutni. Ez a külvilág számára alaposan felértékelte Gmail-t, menő volt ezt a szolgáltatást használni, a korlátozás oka azonban egészen más volt: Az induláskor a Google nem rendelkezett akkora tárhellyel, hogy korlátlanul beereszthesse az embereket. Hogy miért kínált ekkora tárhelyet? Mert így alaposan ráígérhetett a versenytárs Yahoo Mail-re.
A Yahoo számára három út kínálkozott: 1) Azonnal 1GB-ra emeli összes felhasználója tárhelyét. (Rengeteg pénzbe került volna.) 2) Csak az új felhasználók kapnak ekkora tárhelyet (Ezzel éppen a hűséges régi felhasználókat haragítják magukra. 3) Fokozatosan bővítik a tárhelyet (Ezzel átengedik a piac egy részét a feltörekvő versenytársnak.) Szép történet. Így kell megszorítani a piacra már jól beépült versenytársat és így kell előnyt faragni a még kis piaci részesedésből. (Chris Anderson Free c. könyvéből kölcsönöztem a sztorit.)
Egyébként nem is értem a meghívók körüli hisztit. Ha a nyakamba is szakadna a cucc, nem tudnék mit kezdeni vele. A Google Wave kommunikációs eszköz. Ha ismerőseim közül senkinek nincs, mire használhatnám?
de csak kevesen ismernek? (Természetesen a Google Wave).
A Google már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy új eszközön dolgozik, ami forradalmasítja a levelezést, a csoportmunkát, a megosztást és még sok minden mást. Be is mutatott valamit, ami ugyan nem volt még kész, de lehetett róla beszélni, ábrándozni
Hónapokig jöttek-mentek a bennfentes információk, már azoknak az oldalát is fúrta a kíváncsiság, akiket korábban nem is izgatott a téma.
Tegnap végre eljött a nagy nap, a Google 100.000 embernek küldött meghívót , ők vehetnek részt a nyilvános bétatesztelésen.
Én is olvastam ezt-azt, de magam nem próbáltam a Wave-et. Ennek ellenére mégis elmondhatom, hogy nagyszerű. Mármint a Wave bevezetési kampánya.
1. Beetetés. Tavasszal bemutatták, de csak néhány nagyon bennfentes figura (természetesen valamennyien véleményvezérek) próbálgathatták. Nagy sajtó, rengeteg szóbeszéd, beindult a gépezet.
2. 100.000 meghívó szétszórása. Nagy számnak tűnik, de a Google-felhasználók (és főleg az érdeklődők) számához képest egyáltalán nem az. A korlátozott hozzáférés, vagyis a hiány sokszorosára növeli az igényeket. (A könyvkereskedők régi trükkje ez: Első körben kevés példányt bedobni, hogy érződjön a hiány. Utána szétkapkodják a nagyobb szállítmányt. (Ahogy látom, máris kialakult a Google Wave meghívók másodlagos piaca.)
3. Az igazi bevezetés. Ekkorára már óriásira nő az érdeklődés és mivel a közösségi tesztelés során az önkéntesek kigyomlálták a legnagyobb hibákat, működni is fog.
A meghívással való trükközésről a következő történet ugrik be: A Google 2004-ben indította el az ingyenes Gmail szolgáltatást. Az akkori viszonyokhoz képest elképesztő méretű 1 GB tárhelyet kínáltak...a szerencséseknek. A Gmailhez ugyanis évekig csak meghívóval lehetett hozzájutni. Ez a külvilág számára alaposan felértékelte Gmail-t, menő volt ezt a szolgáltatást használni, a korlátozás oka azonban egészen más volt: Az induláskor a Google nem rendelkezett akkora tárhellyel, hogy korlátlanul beereszthesse az embereket. Hogy miért kínált ekkora tárhelyet? Mert így alaposan ráígérhetett a versenytárs Yahoo Mail-re.
A Yahoo számára három út kínálkozott: 1) Azonnal 1GB-ra emeli összes felhasználója tárhelyét. (Rengeteg pénzbe került volna.) 2) Csak az új felhasználók kapnak ekkora tárhelyet (Ezzel éppen a hűséges régi felhasználókat haragítják magukra. 3) Fokozatosan bővítik a tárhelyet (Ezzel átengedik a piac egy részét a feltörekvő versenytársnak.) Szép történet. Így kell megszorítani a piacra már jól beépült versenytársat és így kell előnyt faragni a még kis piaci részesedésből. (Chris Anderson Free c. könyvéből kölcsönöztem a sztorit.)
Egyébként nem is értem a meghívók körüli hisztit. Ha a nyakamba is szakadna a cucc, nem tudnék mit kezdeni vele. A Google Wave kommunikációs eszköz. Ha ismerőseim közül senkinek nincs, mire használhatnám?
