Régóta irritál, hogy miközben a Publishing 2.0 blog rendszeresen foglalkozik saját melléktermékével (vagy inkább vállalkozásával?) a Publish2-vel, a "link journalism" elv egyik gyakorlati megvalósulásításával, eddig nem tudtam megnézni, miről is van szó. Valamikor hónapokkal ezelőtt ugyan megpróbáltam regisztrálni, de valamiért nem sikerült. (Homályos emlékeim szerint kiderült, hogy a Publish2 csak az amerikai újságírókat fogadja be.)

Tegnap váratlanul kaptam, egy mailt Scott Karptól (akinek ugyan lelkes olvasója vagyok, de eddig nem voltunk levelező viszonyban), hogy próbálnám ki a Link with Publish2 eszközt. Fogfájásomról és minden egyéb bajomról megfeledkezve azonnal megpróbáltam belépni a Publis2-re (miután sikerült kideríteni rég elfelejtett jelszavamat) és láss csodát, SIKERÜLT.

Alaposabban körülnézni nem volt még időm, de rövid látogatásom alapján is elmondhatom, hogy biztató a dolog. A Publish2 kicsit olyan, mintha valaki ügyesen összegyúrta volna a delicious közösségi könyvjelzőt, a Google Reader linkmegosztó funkcióját és a Wired Journalists profiloldalaival.

A lényeg tehát, hogy "kivághatod" és elteheted a weben talált cikkeket, azokat megoszthatod a közösséggel, de egyes csemegéket akár meg is tarthatsz magadnak. Nagyon jó, hogy a talált cikkeket egy fix (beépített) készletből és szabadon is címkézheteted. Lehet persze sokféleképpen szűrni, megbízhatónak látszó más gyűjtögetőket követni, vagyis egyenként az összes elem ismerős, csak hát itt mindez egy viszonylag jól körülhatárolható szakmai közegben működik

Nem tudom, hány tagja lehet a Publish2-nek, de mire végiggörgeti az ember a listát, görcsöt kap az ujja. A többség amerikai, de láttam francia, portugál, spanyol tagokat is. Egyébként igen nagy a szórás, a szabadúszóktól a hírügynökségi vezérigazgatóig minden szakterület és szint képviselteti magát.

Én eddig is nagyon szerettem néhány blog linkajánlóját, most nagyon kivácsi vagyok, mit ajánlanak itt a profi hírgyűjtők-hírszűrők.

Nem csak Barack  Obamától, de stábjától is csodákat vár a világ. Például azt, hogy a kormányzati kommunikációban is valósítsák meg azt a hatékonyságot és nyitottságot, ami a két éves kampány egyik legnagyobb erőssége volt.

A Washington Post beszámolóját olvasva kicsit megkönnyebbültem. Hiába fogja össze külön igazgató a kormányzati internetes tevékenységet, hiába van rengeteg jól képzett embere, hiába támogatja őket egy sereg külső tanácsadó, egyik napról a másikra ők sem voltak képesek valami nagyot, újat, áttörőt csinálni.

Sőt, a cikk arról szól, hogy az új stáb beköltözése a Fehér Házba leginkább a keresgéléssel telt el. Mindenki kereste a szobáját, a székét, a számítógépét (+ a belépési kódot), azt sem volt könnyű kideríteni, melyik weboldalt honnan lehet(ne) frissíteni. A legtöbb új embernek az is gondot okozott, hogy miközben korábban Mac-en dolgoztak, most PC-k elé kell ülniük... És persze biztonsági okok miatt nincs Facebook csoport, nincs IM, nincs...

A kaján megfigyelők most azt mondogatják, hogyha Obama kampánya egy kecses iPhone volt, a kormányzati online kommunikáció pedig inkább egy régi, tárcsázós telefonra hasonlít. Persze biztos vagyok benne, hogy nem fognak megrekedni ezen a szinten, inkább csak az a kérdés, mennyi idő alatt közelítik meg a sokak által elvárt szintet.

Sokan hajlamosak úgy gondolni - a média is ezt sugallja - hogy a közösségi hálózatokat elsősorban a tinédzserek és az internetre rágyógyult fiatal "geekek"  használják. Egészen mást mutatnak a Pew Internet @ American Life Project nemrég közreadott adatai. Ezek szerint az amerikai felnőtt internethasználók harmadának (35 százalék) van profiloldala valamelyik közösségi hálózatban. (A közösségi hálóknál a 35 százaléknál több a felnőtt, hiszen arányuk a társadalomban nagyobb, mint a fiataloké.) Természetesen a felnőtteken belül is eltérő a közösségi hálózatok iránti affinitás: A kutatók 18-24 évesek 75 százalékos hálózathasználatával szemben a 65 év felettieknél csak 7 százalékot mértek.

Nem meglepő, hogy a tiniktől eltérő módon használják a felnőttek ezeket a hálózatokat. Számukra nem a kapcsolatteremtés, ismerkedés, mint inkább a meglevő kapcsolatok ápolása a cél.  Nem meglepő az sem, hogy a felnőttek óvatosabbak, mint a fiatalabbak. A teljes kitárulkozás helyett általában óvatosabban adagolják a rájuk vonatkozó adatokat, igyekeznek kontrollálni a róluk kialakítandó képet. A hálózatokat a felnőttek többsége is csak magáncélra használja, a szakmai kapcsolatokat építgető LinkedIn használata mindössze csak 6 százalékukra jellemző.

Hasonló hazai adatokkal nem találkoztam, de feltételezem, hogy nálunk is ebbe az irányba fejlődnek a dolgok, vagyis mindenképpen hasznos átnézni a 17 oldalas (benne sok ábra!) anyagot.

Ma megint élvezhettük a hazai (copy-paste) hírversenyt.

9:22 - Az SG.hu - az MTI nyomán -  világgá röpítette a nyomtatott blog szenzációs történetét
9:49 - Az FN - Marketing & Média is lehozza a hírt
11:14 Az Origo szerkesztője talán fáradt volt, az SG.hu-tól csaknem 2 órával lemaradva tette ki a hírt.

Megértem a dolgot, kevés az ember, nem lóghat mindenki egész nap az MTI-n. Ekkora szórás érthető. De ekkor jön a meglepetés: eMaSa (szakmai kiadvány) már 8:23-kor kitette az anyagot.

Nem bírod az izgalmakat? Pedig a feszültség tovább fokozódik! A Stop már 6:46 ezzel a hírrel robbant be a reggeli ködbe?

És most jön a BORZALMAK BORZALMA: Az elsőség a Népszaváé, hiszen ők már tegnap 20:39-kor megjelentek az anyaggal. Azt ugyanis az MTI tegnap este 20:30-kor adta ki!

Most akkor vagy az van, hogy az SG, az FN az ORIGO ... szerkesztői a tegnapi, lejárt szavatosságú (akciós?) MTI híreket bújják, vagy az, hogy az MTI helyett egymást lesik és onnan másolnak. Nem is tudom, melyik a rosszabb.

Utószó:

A Printed Blog egyébként tipikus PR-vállalkozás szép sajtója van, de gyorsan elfelejti mindenki. (Legfeljebb azok a befektetők nem, akik elbuknak vele némi pénzt.)
A weben naponta történnek fontosabb dolgok, de a valamiért (nosztalgia a papírsajtó iránt) az MTI hírszerkesztője erre a hírre figyelt fel. A hazai média meg túllihegte a dolgot.

Ha normálisan működne nálunk az online média, egy kiadvány hozta volna le "kis színesként" az anyagot, a többiek meg egyszerűen linkelik. De nem működik normálisan. Csak a nagy sajtóvisszhang miatt nehogy eszébe jusson valakinek itthon is "blogújságot" csinálni!

Azt hiszem, hogy a legelvakultabb rajongók sem állítják, hogy a marketing lenne a Népszabadság Zrt sikerágazata. Így hát talán senkit sem lep meg - főleg azokat nem, akik már napokkal ezelőtt hallották a dolgot-, hogy komoly változásokat jelentett be a kiadó:

"Dr. Skriba Judit, a Népszabadság korábbi PR és kutatási vezetője a továbbiakban külsős stratégiai tanácsadóként segíti a kiadó munkáját. A két, korábban általa irányított terület közül a kutatás a marketinghez kerül át, míg a PR ügyeket a továbbiakban Tüske Gabriella viszi."

A tudósítás arról nem szól, hogy az esetleges későbbi feléledést elkerülendő sóval hintenék be a korábbi PR igazgatóság helyét.

"Az immár a kutatást is magába olvasztó marketing igazgatóság éléről távozik Czingáber Erzsébet Czingráber Eszter  , utódjáról a kiadó a későbbiekben ad tájékoztatást."

Izgalmas megoldás: Összevonunk két területet úgy, hogy közben "távozik" az új, megnövekedett hatáskörű igazgatóság éléről a vezető.

Nálunk az efféle közlemények igen szűkszavúak. Így például nem derül ki, hogy a nagy szakmai tekintélynek örvendő Dr. Skriba Juditot, a Népszabadság hajdani marketingigazgatóját korábban miért "léptették elő" stratégiai és kutatási igazgatóvá, illetve most miért lett belőle "kihelyezett" tanácsadó. Az sem derült ki, hogy vajon Czingáber Erzsébet Czingráber Eszter váratlanul "új kihívásokat" keresett, vagy esetleg ő viszi el a balhét az előfizetők számának látványos hanyatlásáért? Egyáltalán, most örüljünk, vagy sírjunk? Vagy csak olvassuk a lapot és bízzuk a marketinget a marketingesekre?

A Howcast oldalról szóló bejegyzésem után többen is jelezték, hogy már megint valami olyasmitől vagyok elájulva, ami itthon is létezik. Két hozzászólás és egy e-mail után azt gondoltam, hogy ennek bizony a fele sem tréfa és gyorsan felkerestem a Videosmart.hu oldalt

Egész jó kis oldal, rendezett, használható. Kellemetlenül érintett ugyan, hogy regisztráció nélkül csak napi 2 videót nézhetek meg, de az efféle erőszakos megoldásokon itthon már rég nem lepődöm meg.

Ami a videókat illeti, jó nagy a szórás. Vannak köztük rettenetes minőségű amatőr munkák és olyan "profi" művek, amik akár egy munka- és tűzvédelmi oktatáson is megállnák a helyüket.

A Howcast mellett szól, hogy 1) ott nem csak filmeket, de forgatókönyveket is be lehet küldeni
2) minden film azonos sablonra (első-második-harmadik...lépés) épül. 3) Nem veszik magukat túlságosan komolyan: Profi filmet láttam többek között arról, hogyan kell a cipőfűzőt megkötni.

Persze ha az anyagi háttérhez viszonyítjuk a teljesítményt, akkor a befektetett összegek ismerete nélkül is biztos vagyok benne, hogy a Videosmart esetében jobb a teljesítmény / pénz mutató. Hja kérem, sok pénzből jó szolgáltatást csinálni nem (akkora) kunszt!

Egyesek szerint leginkább a bankok, mások szerint a pénzügyi döntéshozók a felelősek a gazdasági válságért. Dan Gillmor (akit ez elmúlt időkben igazságtalanul elhanyagoltam) viszont azt mondja, érdemes megvizsgálni, mennyire jelezte előre a bajokat a sajtó. (Elárulom a megfejtést: Szinte semennyire sem.) Gillmot mindösze fél tucat olyan gazdasági cikket tudott összekotorni, ami komoly figyelmeztetéseket tartalmazott.

A hagyományos média ilyen gyenge teljesítménye nem egyedi jelenség. Legalább ennyire meglepte a médiát az iraki háború kimenetele, vagy a dotcom válság is.
A kormányok most szinte mindenütt irdatlan pénzekkel segítik ki a megroggyant bankokat. Az adófizetők nyilván tudni szeretnék, mi történik ezzel a pénzzel  Kétséges, hogy a hagyományos média képes-e segíteni ezt a  társadalmi kontrollt. Gillmor szerint természetesen az "aktivista" (civil) újságírás képes csak erre. Attól tartok, Gillmor javíthatatlan idealista, sokkal többet feltételez az "aktivista" újságírástól ,mint amire az vajában képes.  Lehet, hogy helyi ügyekben hatékonyak a "civilek", de a legmagasabb szinteken továbbra is csak a "hagyományos" média vezető munkatársait tekintik partnernek.

Szomorú ellentmondás, hogy miközben a világ globalizálódik, az emberek egyre kevésbé érdeklődnek a külpolitika iránt. (Ha érdekli őket valami egyáltalán.) Kérdés persze, hogy mi itt az ok és mi az okozat? Azért csökken a külpolitika iránti érdeklődés, mert egyre gyengébbek a külföldi tudósítások, vagy azért zárják be a lapok külföldi tudósítói irodáikat, mert úgysem érdekel senkit az "áru"? (Azért csendben megjegyezném, hogy a komoly anyagi gondokkal küzdő NY Times csupán bagdadi irodájának a fenntartására évi 2 millió dollárt költ!)

Sokakban nyilván felmerül a kérdés, hogy az információbőség idején van-e létjogosultsága a 100 éves modellen alapuló hírügynökségeknek? Változatlan formában nyilván nincs, a legnagyobbak (Reuters, AP) gőzerővel próbálják kitalálni saját 2.0-ás változatukat. (Másoknak ebből eddig csak a 0-ig sikerült eljutniuk.)

Miközben számos lap saját külföldi tudósítói hálózatának felszámolásán dolgozik, Philip Balboni, a Hearst korábbi digitális igazgatója vezetésével a héten elindult a "tisztán webes" GlobalPost hírügynökség.  Az induláskor 45 országban 65 tudósítóval rendelkező, a tervek szerint hamarosan bővülő GP kizárólag szabadúszókból építi fel hálózatát. A hírügynökség mindössze  havi 1000 dollár jövedelmet garantál számukra, ezen felül rajtuk múlik, mit tudnak megbízójuknak eladni. A szorosabb kapcsolat kialakítása érdekében a tudósítók részesedést szerezhetnek a cégben.

Balboni és társai természetesen a bevételi oldalon is új megoldásokat keresnek. Nem annyira a "breaking news" vonalra akarnak ráállni - ezt meghagyják a nagy hírügynökségeknek - inkább a tudósítói hálózat tudását akarják árusítani. Lehetőség lesz például arra, hogy a vevők cikkeket rendeljenek meg a tudósíktól (vagyis ne kész, egyenhíreket vegyenek), illetve online sajtóértekezleteken faggassák a tudósítókat.

Persze van nyilvános része is a GP-nak, van rajta egy halom blog is, meg sok minden más. Készül egy intranet is, amin keresztül a világ különböző csükcskeiben dolgozó GP-tudósítók megoszthatják egymással ötleteiket, problémáikat. (Közös kocsmázást egyelőre nem terveznek.)

Működni fog a dolog? Fogalmam sincs, de öröm látni, hogy sírás, panaszkodás helyett valaki új dolgokkal próbálkozik.

Évekkel ezelőtt írtam a Buddybuzz programról, ami nem csak azért érdekes, mert az eddigiektől eltérő módon, kis felületen is képes olvasható szövegeket megjeleníteni, de azért is izgalmas, mert segítségével a gyakorlott felhasználó a szokásosnál jóval nagyobb olvasási sebességet képes elérni. A programocska évekig csücsült a telefonomban, néha használtam is, csak az volt vele a baj, hogy seghogy sem tudott kikecmeregni a kísérleti stádiumból, így az elérhető olvasnivalók köre is korlátozott maradt.

A Spreed News, amit az imént találtam, a megjelenítés módjában hasonlít a Buddybuzz-hoz. (Nem hosszabb szöveget mutat egyszerre, hanem szavakat, szókapcsolatokat villant fel gyors egymásutánban.) Szimpatikusabb a kezelőfelület, lehet olvasni a számítógép képernyőjén is, viszont (ha jó látom) mobilnak csak az iPhonet ismeri el.

Érdekes ez az olvasási mód, de attól tartok, ezután sem fog elterjedni. Komoly koncentráció igényel, nem lehet elbambulni, nem lehet pásztázni, utólag derül csak ki mi a fontos és mi nem.
Megnézni, kipróbálni mindenképpen érdemes!

A Google a héten bejelentette, hogy február végével megszünteti Print Ads programját.
A 2 éve indult program lényegében az AdWords rendszerét próbálta exportálni a nyomtatott világra - nem is sikertelenül. A Print Ads nem az érdektelenség miatt hal el. 2006. novembere, az indulás óta a résztvevők száma 50-ről 800-ra nőtt. Nem is a kicsik homokozója volt, részt vett benne többek közt a New York Times Company és a Hearst is.

A Print Ads bezárásával a  Google nem egyszerűen csak kihátrált egy kevésbé jövedelmező üzletből, hanem véleményt is mondott a nyomtatott lapok jövőjéről.. Hosszabb távon nem lát errefelé üzletet, a vastüdő működtetését pedig nem tartja kötelességének.

Eric Schmidt a Google vezérigazgatója 2 hete a Fortune Magazinnak könnyes szemekkel beszélt arról, milyen szívesen megmentené a médiát.

Emberek, térjetek végre észhez, ne a Schidtől, Gatestől, Bill Gatestől, vagy a többi internetes vezértől várjátok a nyomtatott média megváltását!

 Közel két éve írtam már arról, milyen hatásosan dolgozhatók fel címkefelhőkké (tag clouds) szövegek. Ha egyesek fülének a politikai beszédek muzsikának is hangzanak, valójában azok is írott szövegeken alapulnak, vagyis ilyen módon feldolgozhatók. Nagyon tanulságos, milyen kulcsszavak ugranak ki a hallgatva - olvasva egységesnek tűnő masszából!

Most Sárközy Ildikó, a kitűnő Netkutatások blog szerkesztője hívta fel figyelmemet a NY Times.com friss és aktuális elnöki beavatási beszéd összeállítására.  Húzkodod a csúszkát és 1789-től napjainkig csúszkálhatsz az amerikai történelemben. Pofonegyszerű az egész. Nálunk persze az kapná az első pofont, akinek eszébe valami hasonlót csinálni. Most nem is arra gondolok, hogy már a magyarok őseit illetően is nehéz lenne konszenzusra jutni, csupán arra, hogy egy ilyen oldal programozása valóban egyszerű, de az anyag összegyűjtse, szerkesztése azonban komoly munka. Honnan lenne rá pénz? Kinek érné meg?

Talán majd akkorra felzárkózunk egy ilyen feladathoz, mire Magyarországon megválasztják az első cigány köztársasági elnököt.

Mentsük meg a postakocsikat!
Mentsük meg a gőzhajókat
Mentsük meg a népművészetet!
Mentsük meg az egész XIX. századot!

Soroljam még? (Vannak további ötleteim.)

Az újságok miatti aggodalom tulajdonképpen semmiben sem különbözik a fent felsoroltaktól. A megmentés természetesen nem annyira a hírekre, a hírszolgáltatásra, mint azok eddig megszokott, bevált formájára vonatkozik.. Arra, ami eddig kiugróan magas profitot nyújtott a tulajdonosoknak és többé-kevésbé tisztességes megélhetést az újságíróknak.

Ha azonban a lapok megmentéséről van szó, a tulajdonosok többsége csak "ésszerű áldozatokra" hajlandó. A szaksajtóban naponta olvasható "hogyan mentsük meg az újságírást" (how to save the journalism) viták sem a sajtó értékeiről szólnak, hanem arról, hogyan lehetne konzerválni a korábbi állapotokat. (Nagyjából 30 év állt a szakma rendelkezésére, hogy választ adjon erre a kérdésre. Eddig nem sikerült. Nem hiszem, hogy éppen most, az utolsó percekben jönne össze a dolog.)

Az olvasók többsége nem spekulál a napilapok megmentésén. Aki veszi, olvasni, nem pedig megmenteni akarja az újságot, aki meg nem veszi, nem a lapok elpusztításában spekulál, egyszerűen csak nem olvassa őket.

Azt hiszem, a legokosabb, ha tudomásul vesszük, hogy a napilap, mint médium nem örökkévaló. Lehetséges, hogy ugyanúgy kihal, mint a  "bakelit" lemez, a kazettás magnó, a CD és a Discman, a VHS kazetta, Super 8-as film....

Valószínű, hogy mindezen nem sokat spekulált Chris Freiberg, aki a Facebook-on a National Buy a Newpaper Day -t (vagyis a Nemzeti Újságvásárlási Napot) szervezi.  A kezdeményezéshez eddig 10.700-an csatlakoztak. Lehet, hogy a hátralevő 12 napban kétszer ennyien is összejönnek. Február 2-án talán mindannyian vesznek 1-1 újságot. Na és?

Már nem is emlékszem, hivatkozások milyen láncolatán át is jutottam el a Howcast.com oldalra, de mindegy is. A lényeg, hogy hosszabb időre ott ragadtam.

A Google-nál és a YouTube-nál harcedzettséget szerzett szakemberek olyan közösségi oldalt dobtak össze, ami csupa "hogyan kell?" tanácsból áll össze.
A Howcast kínálata videókból, szöveges leírásokból (Howcast wiki) és egy közösségi felületből áll össze.(Talán említeni is felesleges, hogy a felhasználói felületektől a lejátszóig minden nagyon profi.) Bárki beküldhet olyan leírást, amiben valaminek a készítését, használatát írhatja le. A leírásból maga is videót készíthet, vagy felajánlhatja szabad feldolgozásra.  Ilyen egyszerű.



Az elkészült munkák egy része nagyon hasznos, más részük kevésbé hasznos, de nagyon vicces.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Howcast képes lesz-e új műfajt teremteni. (Vagy máris megtette?)

Vin Crosbie, az egyik legtekintélyesebb médiaszakértő viszonylag ritkán szólal meg, viszont mindig fontos dolgokról beszél. Olvastam már tőle  a nyomtatott média hanyatlásáról, az átalakuló média üzleti stratégiájáról, de nem emlékszem, hogy valaha is írt volna a videókról. Most az a téma is felbukkan abban  a rövid bejegyzésében, ami egy Montenegróban tartott műhelyfoglalkozás lényegét foglalja össze.

Crosbie szerint az online médiában a hagyományos szöveg + fotó tartalmi kínálat már kevés. Az olvasók elvárják, hogy mozgóképpel és hanggal ellátott híreket kapjanak. A videóknak, hangfelvételeknek szervesen illeszkedniük kell a hírekbe, nem elég, ha az elkülőnített "multimédia" ketrecbe rakjuk őket.

A tanácsadó úgy gondolja, hogy a fejlett országok alaposan lemaradtak, kevesen teljesítik ezeket a követelményeket. (Az, hogy minden vezető online lap használ videót nem jelenti, hogy jól is használja azt.) Crosbie szerint most itt az alkalom, a "kevésbé fejlett" országok" online médiája megelőzhetik a fejlettekét.

Hát, nem is tudom... Lehet, hogy a műhelyfoglalkozáson részt vevő bosnyák, montenegrói, szerb, ukrán újságíróknak mások a tapasztalatai, de a hazai online médiában valahogy nem látom ezt a rettenetes előzési szándékot. Honnan is lenne hirtelen pénz igényes (előkészítés, forgatás, utómunka) videók készítésére?

A "nagyok": a NYTimes.com, a Washingtonpost.com, vagy az USA Today anyagai viszonylag még szem előtt vannak, de a kisebb kiadványokban megjelent multimédiák könnyen elsikkadhatnak. Kár lenne értük!

Regina Mc Combs a mostanában (általam, igazságtalanul) elhanyagolt Poynter Online-ban jó kis összeállítást készített 2008. legemlékezetesebb multimédiás anyagaiból.

A multimédiák többsége persze katasztrófákról, tragédiákról, betegségekről és szenvedésekről szól. Vannak köztül nagyon összetettek és akadnak egyszerű keretbe ágyazott közönséges videók is.

A súlyos(abb) témákat mellőzve - volt róluk szó eleget korábban - most egy ügyes 1968-as anyagot szeretnék bemutatni.

Kár is beszélnem róla, ezt  látni-hallani kell!

A Bivings report 2008. végén is megvizsgálta, hogyan használják ki az online média által kínált lehetőségeket a legnagyobb napilapok (webes kiadásai).

Érdekesek a friss adatok is, de számunkra mégis kicsit olyanok, mintha a Marson kiadott újságok webhasználatáról szólnának. Mi köze ezeknek a számoknak a hazai dolgainkhoz? Talán számunkra is többet mond, ha összehasonlítjuk az elmúlt 3 év felmérései során szerzett adatokat:



Megjegyzéseim:

1. Valamennyi vizsgált online lap kínál RSS értesítőt. A növekedés látványos. Fontos kérdés - itt erre nem kapunk választ -, hogy vajon ez valós igényt elégít ki, vagy az RSS amolyan olcsó sallang (mint a hazai portálokon a névnap kijelzése) - sok értelme ugyan nincs, de kitenni nem kerül semmibe. (Persze azt sem ártana tudni, mit kínálnak a vizsgált lapok az RSS-ben - Címet, összefoglalót, vagy teljes szöveget?)

2. A videó természetes és "kötelező" elem a tartalmi kínálatban. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a videó önmagában már nem erény. Már itthon sem esik senki sem transzba attól, ha egy oldalon videót talál. A kérdés inkább már az, mi van ebben a videóban. A rendkívüli, szenzációs felvételeket (katasztrófa, baleset stb,) kivéve csak a nagyon profi munkák számíthatnak a közönség érdeklődésére.

3. Hozzászólás a cikkekhez, elrakás a könyvjelzők közé (bookmarking.) Ez a két terület, ahol a tavalyi évhez képest a legradikálisabb ugrás történt. A hozzászólásokkal kapcsolatban itthon még mindig erősek a görcsök. (Ahol engedik a hozzászólásokat, gyakran ott sem vesznek részt az újságírók a "beszélgetésekben".)

4. Regisztráció. Az elmúlt 1 évben itt a legnagyobb a visszaesés. A vizsgált lapok - joggal - félnek tőle, hogy a "nem szeretem" regisztráció erőltetésével olvasókat vesztenek.

Mindenképpen javaslom a Bivings Report tanulmányának alapos tanulmányozását.

Nádori Péter Mentőcsomag újságoknak jó kis cikket írt "odahaza", a Komment.hu-n
Szerettem volna egy kis hozzászólást biggyeszteni a cikkhez, tehát megpróbáltam regisztrálni.
Nem ment elsőre, másodikra, harmadikra...nagyjából 20 perc után feladtam. (Nem vagyok teljesen kezdő, 1996. óta használom rendszeresen az internetet. Önként, vagy "kényszerből" - letölthető információk - rengeteg helyre regisztráltam. 99 százalékban sikerrel.)

Kitartó ember vagyok, írtam "T" ügyfélszolgálatának. Eddig még egy "levelét megkaptuk" automatikus visszajelzést sem kaptam.

Ha téged nem riaszt el ez a regisztrációs tortúra és megpróbálkozol a behatolással, jól  VIGYÁZZ! A regisztráció során elkérnek egy sor - részben felesleges -adatot, ezzel elaltatják éberségedet. Nem veszed észre, hogy felhasználói nevet nem kértek. Ha nálam szerencsésebb vagy, és fél órácska próbálkozás után sikerül belépned előfordulhat, hogy nem veszed észre azt az  ablakocskát, ahol nevet kell választanod. Itt műár nem finnyás a rendszer, gond nélkül beenged, csak éppen a szupertitkos  jelszavadat írja ki felhasználói névként!

Ne csodálkozz tehát, a Komment.hu-n (és nyilván másutt is az Origo regisztrációhoz kötött felületein is GwZ3453Me és más, hasonlóan frappáns nevű felhasználókat találsz.

Hogy mit akartam a hozzászólásba írni? Mindegy, kár is vele foglalkozni!

Aki követi az eseményeket, annak felesleges magyaráznom, hogy a hagyományos modell, ami szerint megpróbálták egyszerűen áttolni a webre a hagyományos napilapos tartalmakat, sajnos nem működik. (Ha nem vagy képben,  bemelegítésnek feltétlenül olvasgasd kicsit a Médiablog korábbi bejegyzéseit - főképp a Médiastratégia "rovatot".

Mark Glaser a PBS MediaShift oldalán még decemberben megjelent (de változatlanul aktuális) írásában néhány alternatív lehetőséget sorolt fel. Nem állítom, hogy feltalálta a spanyolviaszt, azt sem, hogy  javaslataival megmentette a médiát a biztos haláltól. Érdemes mégis elolvasni a leírtakat és érdemes kicsit ábrándozni arról, hogy vajon itthon mi valósítható meg ebből.


Bloghálózat

A belső emberek szabadúszók és az olvasók ügyesen összegyűjtött blogjaiból már akkora tartalommennyiség állítható elő, ami célzott reklámokkal szép pénzt hozhat. Különösen jól működik a módszer akkor, ha a hálózat egy jól körülhatárolt témakör (sport, egészség, szórakozás) körül jön létre.

Itthon eddig csak a az Index blogosította tartalma egy részét és vegyítette azt külsős blogokkal. Náluk ez igen jól működik - csodálkozom, hogy mások még nem kezdték el utánozniőket. (Persze, tudom, ennek több oka is lehet: 1) gyávaság óvatosság, a szakértelem hiánya, idegenkedés a blogolástól stb.)

Apróhirdetési hálózatok

Idehaza nincsen Craigslist, de nincsenek olyan napilapok sem, amik apróhirdetési hálózatokba léphetnének egymással. Odaát is bizonytalan a módszer, itthon sem hiszem, hogy működne.

Crowdfunding

El tudod képzelni, hogy az olvasók kis összegű adományokból dobják össze egy kiválasztott téma feldolgozásának a költségeit? (Nekem elég élénk a fantáziám, de ehhez meg kell erőltetnem az agyam.) Pedig valami ilyesmi a crowdfounding lényege.

Glaser szerint, aki cikkében több példát is hoz erre a finanszírozási formára, ez a modell inkább egyes szabadúszók, mint a napilapok számára jelenthet megoldást.

Személyre szabott újságok

A személyre, vagy inkább helyhez alakított újságok ötlete idehaza sem új. Ezzel a módszerrel dolgoznak a Helyi Téma lapok és alapjában így működnek a több régiót is kiszolgáló, központi tartalommal, és helyi kiegészítéssel operáló laphálózatok is. Ennél sokkal messzebbre megy a tekintélyes Knight Foundation támogatását is élvező Printcasting projekt. Itt a tartalom előállítása sem a hagyományos úton történik, hanem a szerkesztő - lehet akár minden előképzettség nélküli "civil" is - "nyílt forráskódú" tartalmakból (blogok, közösségi média, civil tudósítók)  szedi össze a helyi közösséget, vagy a szűk szakmai közönséget érintő információkat. Ezeket azután kész sablonok és ingyenes programok segítségével alakítják nyomtatható PDF dokumentummá.

Ezzel a néhány ötlettel csak jelezni szerettem volna, hogy sokkal több lehetőség létezik annál, mint amiben a legtöbb szerkesztőségben gondolkodnak. Nem állítom, hogy mindegyik, mindenki számára biztos aranybánya, abban viszont biztos vagyok, hogy hazai médiában (néhány kivétellel) tapasztalható óvatos araszolással csak pénzt, időt és piaci pozíciót lehet veszíteni.

Visszanézős - áttekintős írást szeretnék ajánlani azoknak, aki legalább most, utólag szeretnék megérteni az 2008-as évet.

Az erős idegzetűek elolvashatják az eMaSa névtelen (szerző nélküli), linktelen, viszont képekkel rendesen felszerelt és igen alapos áttekintését a hazai média 2008-as évéről.

Ihász Ingrid a Rabbitblogban a reklám & kommunikációs (vagy milyen) ipar legfontosabb eseményeit szemlézte. Nem saját emlékei, vagy jegyzetei alapján, hanem nagyon rendesen összeszedte mások cikkeit,  blogbejegyzéseit.

Nemrég írtam róla, mennyire tévúton járnak azok, akik szellemekkel próbálnak közönséget, ügyfeleket, vevőket szerezni. Lehet persze, hogy nekem nem hiszel, nálam jobban hallgatsz a látványos (és drága) megoldásokat ajánló sikermarketing-gurukra. Mielőtt azonban komolyabb költségekbe vernéd magad, érdemes megfontolnod Steve Rubel véleményét is. (Rubel fantasztikus pasas, az Edelmen pr cég elnökhelyettese, az "A listások" között is az egyik legolvasottabb blogger,  aki napi munkája mellett ontja a friss és hasznos információkat.

Rubelnek Robert Scoble sztár-techblogger panaszkodott, hogy (szerintem hosszú és önimádó) videóira nem mutat elég link.
Hát igen. A videók körül nagy a felhajtás, de továbbra is a szöveg vonzza a linkeket. (A "videóra mutató" linekek is legtöbbször valójában a videót körülvevő szövegre mutatnak.)

Steve Rubel 5 rövidke pontban foglalta össze a videókkal kapcsolatos nehézségeket (a dőlt betűs szöveg tőlem való)

• A szöveg pásztázható (szemünkkel "szkennelhető"). Ha nem hallottál még erről, feltétlenül olvasd el Jakob Nielsen összefoglaló írását. (Mindig bosszant, ha egy információért egy 4 perces "beszélő fej" videót kell megnéznem, pedig azt 1 perc alatt kimazsoláznám az írott szövegből.)
• Három betű: SEO - Jobb, ha tudod, hogy a Google Universal Search is a szöveg alapján találja meg a videókat!
• Sokan a munkahelyükön interneteznek - Munka közben gyorsabb kevésbé feltűnő szöveget olvasni, mint hosszú videókat nézni (főleg, ha az utóbbihoz társul hang is). Egyébként még akkor is könnyen rád sütik hogy lógós vagy, ha a munkádhoz kapcsolódó videókat nézegetsz.
• Mobil eszközök - Persze, videót is le lehet tölteni okos(abb) telefonokra, de a szöveg letöltése, kezelése sokkal egyszerűbb (és olcsóbb).
• Megosztás, terjesztés - kopipészt, elküldés, megosztás, RSS - kell bizonygatni, hogy a szöveggel ez egyszerűbb, gyorsabb?

Rubel szerint a lényeg az, hogy ha videókat is készítesz, mindig megfelelő szöveges körítéssel kell azt ellátnod. Világos, érthető, jól megírt szöveggel.

Ehhez még hozzátenném, hogy mielőtt kamerát vennél a kezedbe gondold át kétszer is: "Vajon valóban videóra kívánkozik ez a téma? Nem volna jobb blogbejegyzést, cikket, szonettet, drámát írnom róla? Vagy esetleg elfütyülnöm?"

A hét egyik "médiahíre" (legalább fél tucat helyen megjelent), hogy digitális kiadással állt elő a Heti Válasz.

A digitális kiadás elvileg nem rossz rossz dolog. A nyomtatott lap interneten terjeszthető pontos mása, amiért pénzt lehet kérdni, ráadásul használatával rengeteg erdőt megkímélhetünk a kivágástól. A baj csak az, hogy a lapokat nem képernyős olvasásra tervezik, ezért a digitális kiadások képernyős olvasása küzdelmes, kinyomtatásukkal meg újra beállunk az erdőirtók közé. (+ a nyomtatási költség, + a nyomtatással járó vacakolás.) A digitális kiadás felhasználói oldalról nézve tehát egyesíti a print ls az online újság hátrányait.

Ezek a kiadványok a legtöbbször azonban nem annyira a felhasználók (olvasók), mint inkább a kiadók gazdasági vezetőinek elképzeléseit tükrözik. A "klasszikus" digitális újság kicsit konzervatív, évekkel ezelőttről visszamaradt öszvérmegoldás, ami nagyon kevés kiadványnál működik kiugróan jól, kipróbálása viszont nem jár óriási beruházással.

A PDF-alapú hasonmás kiadás jó dolog, de kicsit poros, keveset tud.  A digitális kiadványok piacának  a flash technológia adott igazi lendületet. A Nxtbook Media, a Texterity, az Olive Software  a Zinio, a Pressmart ma már több ezer kiadványt gondoz.. Ezek egy része már nem egyszerű hasonmás kiadvány, nem pótlék,  hanem a magazin interaktívvá tett, felturbózott változata. A hibrid szolgáltatók nem csak digitalizálják a kiadványt, hanem az egyszerű "újságból" több platformos, interaktív kiadványcsaládot állítanak elő.



Ehhez képest a Heti Válasz digitális kiadása, amit a 3D Digitálsi Publikáció készít elég kezdetleges.
Az "igazi" lapra emlékeztető animált lapozás felesleges. A nagyítás, nyomtatás, könyvjelző funkcióktól nem esek hanyatt. más extrát nem kapok.
A Heti Válasz digitális előfizetése mindössze 16 százalékkal olcsóbb, mint a "normál"  belföldi előfizetés. Ahhoz képest, hogy a lap költségeinek 50-70 százalékát (papír, nyomda, terjesztés) megspórolják, nem túl nagyvonalú engedmény. (A hagyományos lapkészítés költségeihez képest a digitális kópia gyártása - főleg ebben az egyszerű formában - filléres tétel.) Igazán jól a külföldi előfizetők járnak, mert nem több hét késéssel és elfogadható áron jutnak a laphoz. Vajon a HV esetében ők mennyien lehetnek?

Tegnap ketten is felhívták a figyelmemet Jeff Jarvis  cikkére, illetve a Kultplay összefoglalójára. Az utóbbi már címével sugallja, hogy valami fantasztikus dolog történt:
"LA Times: az online tartja el a printet is"

"Szenzációs bejelentést tett a napokban Russ Stanton, a Los Angeles Times főszerkesztője: a lap online hirdetési bevétele elérte azt a szintet, hogy mára képes fedezni a médiavállalat összes kiadását, beleértve a nyomtatott változat költségeit is." - olvasom tovább a Kultplay lelkendezését.

Tényleg fantasztikus. Médiavezérek, gazdasági elemzők, egyetemi bölcsek törik a fejüket évek óta, hogy megtalálják a megoldást arra az időre, amikor a nyomtatott média már nem, az online média még nem képes elég bevételt termelni. Hogyan is sikerült mindez most egy csapásra megoldani?

"the editor of the Los Angeles Times, Russ Stanton, said the paper's online advertising revenue is now sufficient to cover the Times's entire editorial payroll , print and online"

Nem akarom kisebbíteni a padlóról, szinte reménytelen helyzetből felálló LA Times érdemeit, inkább a Kultplay félreértésére figyelmeztetnék:  Az "entire editorial payroll" és a "médiavállalat  összes kiadása" sajnos nem azonos. Stanton ugyanis azt mondta, hogy az online hirdetési bevételek már képesek fedezni a két szerkesztőség (print & online) bérét (ez a payroll).

Azon most nem kukacoskodnék, hogy ebben a bérben benne vannak-e az adók és a járulékok, azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy egy lapnál nem a bérek jelentik a leghúzósabb tételt. Lapozz csak vissza a Számolgassunk! című bejegyzéshez! Ott olvashatod, hogy a tartalom előállítása mindössze a az összes költség 18-25 százalékát teszi ki! (A leghúzósabb természetesen a nyomda, a papír és a terjesztés.)

A LA Times az elmúlt időszakban valóban komoly reformokat hajtott végre ennek részeként az utcára tette csaknem a fél szerkesztőséget is (1200 >> 660), de természetesen más átalakítások is történtek. A nyomtatott lap bevételeinek online kiváltásának trükkjére ők sem jöttek rá. Ahogy erre nemrég Clay Shirky is rávilágított nem azon kellene görcsölni, hogy a meglevő költégszinthez hozzuk fel bevételeinket, inkább a meglevő bevételekhez kellene leszállítani a költségszintet.

"Miért nem csukják be a nyomtatott LA Times-t, ha az onlineból dől a pénz, a nyomtatás és a terjesztés pedig drága?" - kérdezheted.  Nyilván azért, mert 1) ahogy a JArvis cikkében is olvashatjuk, a hirdetések jelentős részét csomagban (print+online) értékesítik ( ami ugye nyomtatott kiadás nélkül nem lehetséges), 2) "az online bevételekből fedezzük a béreket" azt jelenti, hogy a költségek ~ 75 százalékát (mínusz veszteségek) még mindig a nyomtatott lap termeli ki.

Csodák pedig nincsenek!

Utószó:

Figyelmeztetésem után razo villámgyorsan javította a kifogásolt mondatot

Január 20-án tartják a szezon legnagyobb showműsorát, Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke beiktatását. Normális időkben egy ilyen beiktatásra legfeljebb néhány tízezer ember kíváncsi, idén viszont 2 milliós tömegre számítanak. Ez persze csak a washingtoni közönségre vonatkozik, a tévéken és a weben további milliók követik majd az eseményeket..

A CNN eleve a biztos befutó nyugalmával készülhetne a beiktatásra, ők azonban nem férnek a bőrükbe. A Facebookkal szövetkeztek, hogy az élő (webes) közvetítést az élmény barátokkal történő megosztásával, kibeszélésével kombinálhassák.

Hú, de messze vagyunk mi ettől...

Idén Haydn év van, nyilván ennek köszönhető, hogy az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar (vezényel Fischer Ádám) után most a Sanoma Budapest is előadja a Mester Búcsúszimfóniáját. (Tudod, ez az a darab, ami közben szépen sorban,. egymás után  kimennek a zenészek a színpadról.)

Még keresik a Figyelőtől a hamarosan induló Népszabadság-magazinhoz átigazolt Martin József Péter utódát, erre Szabados Balázs, a FigyelőNet főszerkesztője is hirtelen rájön, hogy új kihívásokra van szüksége.

A Figyelő főszerkesztője esetében értem (érteni vélem) a döntés okáét: A Figyelő vezetése inkább rutinfeladat, az új magazin létrehozása - különösen, ha van hozzá kellő támogatottsága - izgalmas, kreatív munka.

Szabados Balázs jövőjéről kevesebbet tudni. 8 évet húzott le a Sanoma kiadónál, ebből nagyjából két évig vezette az FN.hu-t. Közben megújultak (új design), bővültek  (blogok, tudósító), de valahogy mintha mégsem történ volna semmi különös. A FigyelőNet jól fésült, rendes, korrekt - csak éppen unalmas. Önálló karakter, íz és szag nélküli híroldal. (Jellemző, hogy rövid idő alatt még  a nulláról induló, kezdetben sokat bénázó Zoom.hu is le tudta előzni.)

Úgy tűnik, hogy a hazai médiacégek közül leghamarabb ébredő, a szakma szerint progresszív Sanoma Budapest valahogy nem tud mit kezdeni a FigyelőNettel. Az, hogy a  mostaninál több pénzt nem tud / mer beletenni nyilván aprólékos üzleti számítások következménye. Az viszont, hogy ennyire biztonsági megoldásokkal operál, egyáltalán nem mer kockáztatni vezetői bátorság kérdése.  Nem ismerem a Sanoma belvilágát, nem tudom, milyen szinten születnek ott a döntések, de gyanítom, hogy ezek a döntések jóval a főszerkesztő fölött születnek. Mekkora volt ebbe Szabados beleszólása? Mi valósult meg elképzeléseiből? Nem valószínű, hogy erről - néhány folyosói pletykát kivéve  - valaha is valamit megtudunk.

Lehet, hogy most, amikor egyszerre maradt főszerkesztő nélkül a Figyelő és az FN, jött el a kellő pillanat egy nagy lépésre. Most lehetne egyetlen, korszerű, kisebb mértékben az MTI-konzervekre és nagyobb mértékben az önálló anyagokra támaszkodó, integrált szerkesztőséggel elhúzni a  hazai középmezőnytől.

Szerinted meglépik?

Közhelyszámba megy, hogy a közösségi média rendkívüli helyzetekben képes igazán hozni a formáját.
A szmog, a váratlanul, megfelelő előkészítés nélkül elrendelt szmogriadó ilyen rendkívüli helyzet.
dr Telkes József, aki párhuzamosan számtalan közösségi felületet, hálózatot, eszközt működtet nagyon gyorsan összedobott egy Szmogriadó oldalt.

A Ning felületen működő oldalon ugyan egyelőre szó sincsen közösségről, viszont egy helyre összegyűjtve olvashatjuk a szmogriadóval kapcsolatos híreket.

Lesz belőle közösségi oldal? Lehetne, hiszen valamennyiünket összeköt a füstköd.

Évek óta figyelem Wolf Gábort. Tetszik, ahogy egy korábban csak a "nagyok" számára elérhető szakterületet (marketing) lefordít az egyszerű, gyakran képzetlen kisvállalkozók számára. (Végül is nem erről szól a hagyományos újságírás is?) Érdeklődéssel figyelem azokat az egyszerű trükköket is, amikkel gyorsan és hatékonyan eladhatóvá tesz szinte bármit. (A módszer hatékonyságát leginkább persze saját termékeinek, szolgáltatásainak értékesítésével bizonyítja.) A trükkök egy része ősi, a nyaralási jogok értékesítőitől, a porszívóügynökökön át a politikusokig évtizedek óta sokan, sikeresen használják őket, de Gábor volt az első, aki hiteles, hasznos érthető információkba csomagolva rengeteg olyan emberhez juttatta el őket, akik feltételezhetően nem sűrűn forgatják A rábeszélőgépet, vagy más klasszikusokat.

Énrólam lepereg az MLM, az agykontroll, ahogy immunis vagyok a különböző vallásokra is. Ennek megfelelően nem lettem biztosítási ügynök, nem vettem részt az Amway bizniszben és némi fenntartással figyelem a "hipnotikus" értékesítési módszerek sikereit. ("Üzleti etika"- mondja az egyik oldal, "balekok" - fintorodik el a másik.)

Gábor, illetve cége a Marketing Commando most egy konferenciát szervezett. A vonzó program, a kedvező ár és a meglehetősen rámenős direkt marketing (e-mail) kampány ellenére is az elvártnál kevesebben jelentkezhettek, ezért a Commando többször is módosította a "most már valóban az utolsó utáni" jelentkezési határidőt. A kampány lezárásaként Gábor az elmúlt szombaton azokhoz intézett kérdést, akik nem jelentkeztek a rendezvényre. Nem tudom, hogy valóban a bűntudatkeltés volt a célja, vagy valóban nem értette a közömbösség okát. Akárhogy is, a Pacsemú? című blogbejegyzésekre írt válaszok rendkívül tanulságosak. Egy őt vakon követő "hívők" véleméynéből egy guru nem sokat tanul. A panaszosok, a kétkedők, elutasítók véleménye sokkal többet ér.

Kár, hogy a Hagyományos Média nem blogger, ezért nem tudja egy blogban megkérdezni: Miért vagytok buták? Miért nem olvassátok többet a napilapokat, amikor mi annyi okosat írunk bennük?

Tulajdonképpen mindenki tudja, hogy Clay Shirky rengeteget tud az internet gazdasági és társadalmi hatásáról, de két nagyobb szereplés (könyv, interjú, előadás) hajlamosak vagyunk róla megfeledkezni. Folyamatosan dolgozik - tavaly megjelent könyve, a Here comes everybody komoly siker - de amerikai mértékkel mérve - keveset foglalkozik az önmarketinggel. (Meglepő módon Shirky nyilvános blogot sem vezet.)

A Columbia Journalism Review-ban nemrég megjelent, 2 részes interjúban rengeteg fontos dolgokról beszél, érdekes dolgokat mond. Szerencsére ZaZie (a Critical Miss szerzője) elég részletes összefoglalót készített a CJR-ben megjelentekről, így én most megengedhetem magamnak, hogy csak kényelmesen reflektálok néhány gondolatra.

Talán a legfontosabb annak elfogadása, hogy a világ mostani berendezkedése nem örök. Miért nem tudjuk elképzelni, hogy a nyomtatott médiának mindig olyannak kell maradni, mint amilyennek megismertük? Shirky szerint a lapok folyamatos hanyatlása rövidesen gyors agóniába csap át. (Emlékeztetőül: Ugyanez volt a Times jövőjéről elmélkedő Michael Hirschorn véleménye is.) Elsőnek minden bizonnyal a negyedmilliósnál kisebb városok napilapjai dőlnek be, ami súlyos következményekkel jár majd. Leginkább azért, mert megszűnik az a társadalmi kontroll, ami a helyi lapokon keresztül valósult meg. Shirky sötét jóslata szerint a lapjukat vesztett városokban a politikai-gazdasági átláthatóság az évtizedekkel ezelőtti szintre esik vissza. (Őszintén szólva ezt nem értem. Évtizedekkel ezelőtt voltak újságok, csak rosszul működnek? Mi a helyzet a helyzet a helyi tévékkel és rádiókkal? Hogyan hat a helyi demokráciára a civil média?)

Clay Shirky jövőképe szerint az összeomlás utáni médiában a mostaninál sokkal többen fognak dolgozni, de kevesebben fognak belőle élni. Lehet, hogy én vagyok csak fogékony erre a gondolatra, de mintha egyre gyakrabban bukkanna fel egy ilyesfajta média-modell gondolata. (A laphoz lazán kapcsolódó szerzők működtetik az egyre gyakrabban emlegetett Huffington Postot, ezt tartja lehetséges folytatásnak Hirschhorn és erről szól Tom Stites Editors című kitűnő dolgozata is.

Kevés "státuszban" lévő szerkesztő, akik részben fellelhető külső információk gyűjtésével és szűrésével. részben a külsős szerzők, helyszíni szemtanúk szervezésével, mozgatásával foglalkoznak.

A fiatalok könnyen és gyorsan alkalmazkodnak majd a helyzethez. A tapasztalattal, névvel rendelkező újságírók egy része túléli a váltást, talál új helyet, vagy önálló vállalkozásba kezd. A legnehezebb itt azoknak a helyzete, akik már túl öregek (vagy annak érzik magukat) egy nagy váltáshoz, viszont még túl fiatalok egy előre hozott nyugdíjazáshoz.

Ismerős? Persze, a rendszerváltáskor nálunk ezt sokan megélték. Nem feltétlenül csak a médiában.

Adalékok:

A héten a Guardianban is megjelent egy összeállítás Shirky 2009-es előrejelzéseiről. Ezt idehaza a Kultplay szemlézte.
Clay Shirky további írásai (angolul) saját oldalán érhetők el.

Az elmúlt évek hagyományai szerint időről időre  felröppen a hír, hogy rövidesen megszűnik a New York Times. Pontosabban: a nyomtatott New York Times. Most lehet, hogy valóban feldobja a talpát. Mások mellett ezen a véleményen van Michael Hirschorn, aki a The Atlantic friss számában fejtette ki véleményét.

A legtöbben évek óta tényként kezelik, hogy a nyomtatott lapok idővel kihalnak. Eddig azonban mindenki (többé-kevésbé) nyugodt, hosszabb ideig tartó, több lépcsőben végbemenő folyamatot képzelt el. A most beütött gazdasági válság azonban alaposan átalakíthatja ezt a folyamatot. Hirschorn (és a bemutatott számok ) szerint a Times helyzete olyan rossz, hogy akár fél éven belül is lehúzhatják a rolót.

A Times bezárásával sokak számára eltűnik az eddig öröknek hitt kulturális rítus (a másfél kilós lap átnézése), de eltűnik a laphoz kötődő félbohém író-újságíró réteg is. A szerző víziója szerint a lap elküldi munkatársai 80 százalékát, a maradék pedig egy a Huffington Postra emlékeztető (annál nagyobb, jobb és politikailag kevésbé elkötelezett) online lapok készít majd. Vagyis: erős hírgyűjtés, sok külső közreműködő, kevés, de alapos riport.

Mindez nagyon logikusan hangzik, csupán egyetlen bajom van vele. A saját bizniszüket az aggregált hírek tetejére építő kiadványok (mint a HuPo) a legjobb anyagokból - vagyis nagy mértékben a Times cikkeiből - merítenek. Ez a modell csak addig működik, amíg lesznek, akik saját híreket építgetnek, akiktől gyűjtögetni lehet.

 Nem a hazaiak, hanem az INN (Igazán Nagy Nevek)
A Trendspotting diasorát azok is haszonnal nézegethetik, akik nem igazán erősek angolból.

Miközben én itt rendszeresen azon sírok, hogy a hazai online média egy része még mindig valami úri huncutságnak tekinti a hozzászólásokat, egyesek már több lépéssel előbbre járnak.

A News Mixer, amit a Medill School of Journalism néhány mesterképzős hallgatója pár hét alatt ütötte össze sokkal többet kínál az egyszerű kommentelésnél.
Ha vizuális típus vagy, nézd  meg a készítők szűk 6 perces videóját.


How to use News Mixer from Stuart Tiffen on Vimeo.

Bevallom, engem nem a "mozi", inkább maga a News Mixer oldal győzött meg.
A News Mixer segítségével többféleképpen is kapcsolódhatsz egy cikkhez.  Először is, a  szöveg (cikk) bármelyik bekezdéséhez kérdéseket, megjegyzéseket fűzhetsz, amiket azután a szerző, vagy más olvasók ott helyben válaszolhatnak. Nem kell tehát találgatnod, mire is vonatkoznak a hozzászólások, ott vannak a szöveg megfelelő része mellett.

Küldhetsz a témához kapcsolódó rövid észrevételeket, úgynevezett quipeket is. Ezek a cikk melletti hasábban jelennek meg és a nagyon egyszerűen hozzájuk kapcsolt színes címkékből azonnal láthatod érzelmi töltésüket. A rövid vélemények legfeljebb 140 karakter hosszúságúak lehetnek.

A grafománok bővebben is kifejthetik véleményüket, ha az oldal alján levelet írnak a szerkesztőnek. Ezek az írások akár 250 szó (jaj,ne!) hosszúságúak is lehetnek.

A News Mixer egyebek mellett a Facebook Connect kínálta lehetőségeket használja ki, ennek köszönhetően az ottani jelszavaddal léphetsz be és Facebook profiloddal hitelesíted véleményedet.
Ebből adódik az is, hogy egy-egy érdekes cikkhez, vitához nagyon egyszerűen meghívhatod barátaidat, vagy válhatsz más olvasó-hozzászólók "követőévé".

Nem hiszem, hogy a News Mixer hirtelen elterjedne, de mindenképpen elgondolkodtatónak tartom a kijelölt irányt, illetve azt is, hogy mindez ingyenes, nyílt forráskódú eszközökkel ilyen egyszerűen (?) összerakható.

 A szövegen túl "rovatban" rendszeresen (na jó, majdnem rendszeresen) mutatok be olyan multimédia anyagokat, amiknek láttán nyilván te is csak csorgatod a nyálad és magadban azt morgod: "Persze, azok, ott vacakolhatnak ilyenekkel, mert megvehetik a drága programokat, vagy saját fejlesztőkel programoztathatnak, de mi itt..."

Számomra az első rácsodálkozás azután történt, hogy valamennyire megismertem a Soundslides programot. Kiderült ugyanis, hogy számos multimédia-csoda ezzel a hihetetlenül egyszerű,  néhány dollárért megvásárolható programmal készült.

Most újabb meglepetések értek. Megismertem az ingyenes Vuvox programot és megtudtam, hogy - egyebek között - ezzel készült a Washingtonpost.com New York Fashion Week bemutatja. (Hú!)

Legalább ekkora szám a Cooliris is, amivel Media RSS segítségével pillanatok alatt összerakható egy látványos,  weboldalba építhető "videófal". Ezzel készült a  WSJ Year In Photos 2008 összeállítása is.

R (könnyen megjegyezhető név). A NYTimes.com munkatársai is előszeretettel használják ezt az adatmegjelenítő (adatokból grafikont készítő) programot.

Szólj, ha mindet virtuózan kezeled már, vannak még további tippjeim is!

Ha mostanában internetes címet (domain) jegyeztetsz be az Interware Zrt-nél, e bejegyzésről szóló értesítővel a következő üzenetet kapod:

"Domaintulajdonosként minden bizonnyal szeretné, hogy weboldala minél látogatottabb és ismertebb legyen. A látogatottság növelésének egyik módja, ha olyan tartalmat szolgáltatunk, ami felkelti a potenciális látogatók érdeklődését, azaz érdekes és izgalmas. A tartalom tálalásának módjától függetlenül azonban a forrásnak hitelesnek is kell lennie, hiszen a jogszerűtlenül felhasznált hírek vagy megbízhatatlan forrás használata az egész weboldal megbízhatóságát és hitelességét teszi kockára.

Örömmel jelenthetjük be, hogy - az Interware Internet Szolgáltató Zrt. és a Magyar Távirati Iroda közötti megállapodás keretében - minden nálunk domainnevet regisztráló kedves ügyfelünknek az MTI több szolgáltatásához 2 hónapos ingyenes hozzáférést biztosítunk.

Kinek ajánljuk ezeket a szolgáltatásokat?
Bloggereknek, akik hiteles forrásból származó információt szeretnének véleményezni;
Weboldal-tulajdonosoknak, akik érdekes hírekkel szeretnék színesíteni az oldalukat;
Mindenkinek, akik a hírszolgáltatást komolyan gondolják.

Ha a fenti ajánlat felkeltette az érdeklődését, kérjük látogasson el a következő oldalra: http://mti.interware.hu/ajanlat"

Értem az MTI szándékait. Szarban vannak, mint a többi hírügynökség is, csak talán még mélyebben. A Reuters (újabba Thomson Reutera) magáncég, az Associated Press a legnagyobb amerikai lapok közös vállalkozása, az MTI viszont "nemzeti hírügynökség", vagyis egyesíti egy állami vállalat és egy magáncég hátrányait. A hírmonopólium ideje elmúlt, a tudósítói hálózat összezsugorodott, csak azok veszik tőlük a híreket, akiknak másra nem futja, akik megelégszenek a kész konzervekkel (olcsó, viszonylag veszélytelen), meg akiknek tökéletesen mindegy, mivel is töltik ki a reklámok közötti helyet

Azt MTI korábban a hírlopás megállításával próbálta növelni bevételeit (kevés sikerrel), később rájöttek, hogy veszteséges működésük leépítése és székházuk egy részének bérbeadása ennél biztosabb üzlet (a székházban lassan már nehéz megtalálni magát az MTI-t), végül most feltámadt náluk az MDF Piac szelleme. (Emlékszel még? A rendszerváltás után bizonyos Zacsek Gyula hirdette meg ezeket a piacokat, hogy a népnyúzó lánckereskedelem kikapcsolásával, közvetlenül az őstermelőktől lehessen vásárolni.) Vesszen az árdrágító, lánckereskedő média, vegyél híreket közvetlenül az ős(hír)termelő MTI-től!

"Ha a két ingyenes hónap elteltével megrendeli valamelyik szolgáltatásunkat, akkor a tartalmat 10.000/nap látogatói forgalomig egy évre mindössze havi 25.000 Ft-ért használhatja honlapjához!"

Az MTI-Interware ajánlatot nem csak céges, de magánmegrendelőknek is kiküldik. Itt a lehetőség! MTI hírek a személyes honlapon. MTI hírek az egoblogon,. MTI hírek az iWiW oldalon. Még elképzelni is gyönyörűség!

Már számtalanszor meggyőződtem róla, milyen fantasztikus információs aranybánya az eMaSa állás rovata. Ma újabb gyöngyszemre bukkantam. Egy hirdetésben bizonyos 2N Kft. "most induló internetes lapcsaládjához" főszerkesztőt keres. Szimpatikus, hogy a szokásos, fél mondatos "ismertető" helyett teljes letölthető dokumentumot kínálnak.

A 3 oldalas anyagból kiderül, hogy a független, mérsékelt portál célcsoportja - meglepő módon - az anyagilag jobban eleresztett 18-24+ éves korosztály, anyagaikat főképp az MTI-ből szerzik be, "így a jelentősebb anyagok hárulnak csak az újságírókra." (Persze, az ilyen "jelentős anyagok" nem jellemzőek az efféle "portálokra"). Őszintén elárulják azt is, hogy bár hivatalosan még el sem indultak, egy főszerkesztővel máris befürödtek.

"A folyamatos, közhasznú vállalás teljesítése egy gyakornoki program, mely három havi rendszerességgel laponként 10-10 új, időszaki pályakezdőt jelent a szerkesztőségben." - olvasom tovább. Ez a "közhasznú vállalás" vajon a pénzcsap szinonimája?

A "portálnak" 3 hónap alatt 5000, de inkább 10.000 egyedi látogatót kell elérnie. Szép. Hagyományos médiaháttér, húzónevek komoly reklámkampány nélkül érdekes lesz. (Gyorsan megnéztem volna, hol is tart a Zoom.hu, de sehol sem találom őket a Webauditban...)

Szimpatikus, hogy a 2N Kft emberei nem köntörfalaznak, elárulják, hogy a főszerkesztőnek 130.000 forintot tudnak fizetni. Ezzel nyilván alaposan be is határolják a jelentkezők körét. (Brrr, akkor mennyit kaphat egy gyalog, az, aki a "jelentősebb anyagokat" gyártja?)

Eddig semmi meglepetés, ahogy nem rázott meg különösebben maga a próbaüzemben működő "portál", az NHIR.hu sem.

Az igazi érdekesség a tájékoztató pdf alján olvasható. A lapigazgató Milkovicz Szilveszter ugyanis nem más, mint az egy évvel ezelőtt alapított, kissé rejtlélyes hátterű Hir.tv körül sertepertélő Maximal Solution Kft. embere, a szintén a futottak még kategóriába tartozó Netnap.hu munkatársa. (Ne keresd egyik címet sem, már nem működnek.) Lehet, hogy Miklovicz megtalálta azt az életképes üzleti modellt, amit az egész világon valamennyi online kiadó kétségbeesetten keres? Vagy csak egy kitartó embere, aki többszöri kudarc után sem adja fel?

A csodálatos mandarin története - ha nem ismernéd-  arról szól, hogy a begerjedt pasast a stricik válogatott módszerrel többször is megölik, de újra és újra feltámad. Egészen addig, míg (jaj, de szépen írják a műsorfüzetek) "szerelme be nem teljesül".  Hát ugyanígy támadnak fel egyes, különös célból létrehozott, majd elhalt (nem megölt!) gagyiportálok is. Végleg meghalni nyilván csak akkor tudnak, ha végre beteljesül vágyuk: a napi 10.000 egyedi látogató.

Eleinte lelkesen beszámoltam minden blogból született könyvről, utóbb csak szemezgettem a növekvő kínálatból. Most Lausek Esther a Kreatív Online-on írt egy igen alapos összefoglalót.

"Miközben még mindig sokan attól tartanak, hogy az internet megöli a könyvet, egyre több blog kerül nyomtatásba. A szakértők szerint a blogkönyvek sikerének titka a közösség, és annak felismerése, hogy a blogoszféra kiváló marketingeszköze a könyvnek. Ennek ellenére ezek a kiadványok nem igazán jutnak fel az eladási listák élére." - olvashatjuk.

Gyorsan hozzáteszem: Ahogy a blog, úgy a blogköynv sem műfaj. A cikkben felsorolt blogkönyvek műfajukban, színvonalukban, kivitelükben komoly eltéréseket mutatnak. A blogkönyvség  semmire sem garancia. Ahogy az idézett bevezetőből kiderül, a sikerre sem.

Én ugyan igen mérsékelten és óvatosan vetettem csak bele magam a közösségi médiába, de máris számos érdekes helyzettel szembesültem. A témában nálam jóval járatosabb Tamar Weinberg nyiván cifrább dolgokat is tapasztalt, ezért készített egy igen alapos és hasznos útmutatót.

A The Ultimate Social Media Etiquette Handbook tehát nem az egyes hálózatok/eszközök használatával foglalkozik, hanem azt mondja el, hogyan kell(ene) ebben a közegben mozognod úgy, hogy ne legyél bunkó (vagy ha bunkó is vagy, ne legyél nagyobb, mint a "való" életben).

Érdemes átfutni az egészet - én itt csak mazsolázgatok. (Számomra különös aktualitást ad a témának a most indított Bedrótozott médiamunkások.)

Először is, ha barátkozni akarsz , a felszínesnél valamivel alaposabb kapcsolatot akarsz kialakítani valakivel, akkor illik bemutatkoznod. (Ebben is különbözik a közösségi média a chateléstől. Ha mindenféle fóbiáid - ellopják a nevedet, visszaélnek vele, felismernek az ellenségeid stb - nem teszik ezt lehetővé, akkor inkább kerüld el teljesen ezeket a helyeket.

Ha állandóan csak magadról, cégedről, termékeidről bírsz beszélni, akkor ne a közösségi médiában próbálkozz, hanem inkább készíts értékesítési honlapot (sárgával kiemelt sorokkal, letölthető "infotermékekkel", szellemekkel).

Nem csak a "kinti" világban, de a közösségi hálózatokban is nagyon szánalmas, a rendszeresen megkeresel alig ismert embereket és szívességeket kérsz tőlük.

Nagyon kínos, ha magadat a saját neved helyett vállalkozásod, honlapod nevével/címével mutatod be. (Tudom, egyes marketingesek ezt javasolják. Meg azt is, hogy írd ki a cég nevét a homlokodra is.)

Facebook:

• Udvariatlan dolog úgy jelölni valakit barátodnak, hogy nem mondod meg ki is vagy te. (Nyilván nem vonatkozik ez közeli barátaidra, rokonaidra.)

• Amikor másokat meghívsz, hogy csatlakozzanak ilyen-olyan jópofa alkalmazáshoz, az nem más, mint közönséges SPAM. (Én sem szoktam elfogadni ezeket a meghívásokat, de mindig rossz érzésem van, hogy ezzel megbántom a meghívókat.)
  

• Mi értelme van embereket csoportokba való meghívásokkal zaklatni? Ha érdekli őket valami, idővel megtalálják és belépnek.

LinkedIn:

Szánalmas, aki minden létező e-mail címet (a LinkedIn vezetőiét is) begyűjt, majd ezekre DM-leveleket küld ki.

YouTube:

Nem igazán jó ötlet, ha folyamatosan azzal zaklatod ismerőseidet, hogy nézzék meg - egyébként szánalmas - videódat, iratkozzanak fel a csatornádra és pontozzák művedet 5 csillaggal.

(Weinberg persze további közösségi szolgáltatásokról is ír és alaposabban kifejti véleményét.)

Összefoglalva: A közösségi hálózat - ahogy a neve is mondja - nem rólad, hanem valamilyen közösségről szól. A mindenképpen te akarsz lenni a főszereplő, inkább írj egoblogot!

 Régóta mániám, hogy szükség lenne egy olyan helyre, ahol szabadon beszélgethetnek, vitatkozhatnak az online médiával foglalkozó, vagy az az iránt érdeklődő emberek. Egy olyan felületre, ahol tanácsot lehet kérni és adni, alkalmi munkalehetőségeket lehet egymásnak felajánlani.

Kezdetben nem jöhetett létre ilyen virtuális klub, mert túl kicsi volt az érintettek köre, nem álltak rendelkezésre megfelelő eszközök, ráadásul  az első tapogatózó levélváltások után kiderült, hogy  A nem hajlandó olyasmiben részt venni, amiben benne van B, B pedig C-vel még azonos címlistán sem kíván szerepelni...

Ma már szélesebb a potenciális résztvevők köre, A, B és C nélkül is létezhet értelmes párbeszéd,
ráadásul találtam egy ingyenes szolgáltatást, amin egyszerűen - ráadásul magyar kezelőfelülettel - valósítható meg egy ilyen közösségi hálózat. (Ezen működik a "példakép", a Wired Journalists is).

Az ünnepközi csöndben tehát beindítottam a Bedrótozott médiamunkások (BMM) közösségi hálózatot. Néhány meghívás + szájpropaganda segítségével máris összejött 17 ember.

A Bedrótozott médiamunkások természetesen nem a Médiablog helyett jött létre. A blogban én döntöm el, mi legyen a menü, én szedem össze az alapanyagokat, én főzőm meg, tálalom fel a fogásokat. A vendégek csak arról dönthetnek, hogy kell-e a főztöm, milyennek találják azt.

A Bedrótozott médiamunkások regisztrált tagjai ezzel szemben saját csoportokat alapíthatnak, saját fórumot, blogot indíthatnak. Itt tehát mindenki főzhet és minden tag eldöntheti, kinek a főztjét kóstolgathatja. Én itt inkább csak mosogató, legfeljebb kukta vagyok.

A BMM nyitott-zárt klub. Bárki beléphet, akinek valamilyen köze van az online médiához, vállalja saját (hivatalos) nevét és egy egyszerű profiloldalt készítve bemutatkozik. "Kívülról" viszont csak a nyitóoldal látható. A bent lelők tehát pontosan tudhatják, kik is hallják őket.

Egy a mienknél sokkal nagyobb piacon, eltérő kulturális közegben a Wired Journalists jól működik. Megértem egyesek óvatos szkepticizmusát (ha nem én kezdeményezem a dolgot, én lennék a legnagyobb kételkedő:), én valamiért mégis úgy érzem, hogy működni fog a dolog!

Az ünnepközi kómában akadtam Doransky december 19-i bejegyzésére, amiben ezt írja: "Mostanában egyre többen olvassák a bejegyzéseinket Google Reader-en keresztül, az már biztos, hogy itt sem menő magadat aktívan mások arcába lökni."

A bejegyzéshez hozzászólók általában árnyaltabban gondolkodnak a kérdésről, de a legtöbben érvelés helyett megmaradnak a "szerintem ciki/szerintem nem ciki" szinten.

Szép dolog a szerénység, szimpatikus, ha valaki nem saját magát akarja állandóan az előtérbe nyomni. Vannak persze kivételek. Például, ha ez ember azért ír ezt-azt, hogy mások elolvassák. Lehet persze arra várni, hogy spontán módon felismerjék-elismerjék, de tudomásul kell venni, hogy egy újságcikk, vagy egy blogbejegyzés gyorsan romló áru; általában csak nagyon rövid ideig eladható. (Még soha nem hallottam olyat, hogy riportot a szerző halála után évtizedekkel fedeztek volna fel.)

Bevallom, a TurulMeme indulásakor én is elgondolkodtam azon, hogy a naponta megosztott több tucat "talált" link mellett megoszthatom-e saját bejegyzéseimet. Hamar beláttam, hogy álszentség volna ennek az ellenkezőjét tenni. Ha hiszek saját írásaimban, fontosnak, érdekesnek, vagy hasznosnak tartom mondanivalómat, miért ne hívatnám fel a figyelmet rájuk? (Szerénytelen a kereskedő, aki kirakja a kirakatba áruját?)

A Google Reader, vagy a TurulMeme linkmegosztásaira való feliratkozás önkéntes, erős túlzás tehát a saját linkek ajánlását itt egyszerű spamnek nevezni.

Érdekes, hogy milyen sokan vannak, akik ellenzik, ízléstelennek tartják az "önajánlást", ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy a lehető legjobb helyezést kapják a Google-találatok között. A keresők, vagyis a keresési eredmények színfalak mögötti, a felhasználók többségének tudtán kívüli manipulálása - végső soron ez a SEO - rendben levő, saját munkánk nyílt, egyértelmű ajánlása szégyellni való csúnya dolog? Tényleg így gondolod?