Mostanában idehaza is érzékelhetően megváltozott a blogok és a blogoszféra helyzete. Négy évvel ezelőtt, amikor blogolni kezdtem egy "tematikus" bloggal  még elég gyorsan a felszínre lehetett kerülni. Az idei Goldenblog kapcsán szembesültem a ténnyel,  mennyi olyan blog van, amit nemcsak hogy nem ismerek, de még csak nem is hallottam róluk.. Köztük sok kifejezetten jó blog.. A blogok egyre inkább integrálódnak az egyéb internetes tartalmak közé, egyre inkább elmosódik a határ a blogok és a nemblogok között. Mire megtalálnánk a blog pontos, általánosan elfogadott definícióját, talán értelmét veszti a "blogság".

A blogkereső-bloggyűjtő  Technorati nemrég jelentette meg The State os the Blogosphere 2008 felmérésének eredményeit. Ahogy az elmúlt két évben, az anyag idén sem töretlen növekedésről szól. (Nem is szólhatna, hiszen a "felfedezés kora" elmúlt, ma már kevesebben kezdenek el csak azért blogolni, mert ez valami "cool" dolog.

Nem számítottam rá, hogy különösebben megrázó információkat találok az anyagban, de azért akadnak érdekességek:

• A bloggerek kétharmada hímnemű - Miért??? (Ha csak a techblogokról lenne szó még megérteném) A nők általában nyitottabbak, könnyebben kommunikálnak, semmiféle indokát nem látom ennek az aránytalanságnak.
• A 35-44 éves bloggerek aránya (27 %) kétszer akkora, mint a 18-24 év közöttieké (13 %). Nem tudom, itthon milyenek ezek az arányok. Én mindig azt képzeltem, hogy csak azért találkozom kevesebbet ennek a fiatalabb korosztály a blogjaival, mert jellemzően egoblogokat írnak (amiket én nem olvasok).
• Hogyan lehet úgy kategóriába sorolni a bloggereket, hogy mégsem soroljuk őket kategóriákba?  A Technorati ügyesen megteszi ezt, amikor azt mondja, hogy a vállalati bloggerek 69 %-a személyes blogot, 65 %-a szakmai blogot is ír, miközben a szakmai bloggerek 59 %-a személyes és 17 %-a szakmai blogot is ír. (Huh, én egészen beleszédültem.) Ilyen módszerekkel elég szépen fel lehetne lendíteni a hazai szakmai bloggerek számát is, hiszen a legtöbben személyes blogjukban is megemlítik néha szakmájukat, munkájukat.
  

Évekkel ezelőtt forradalmi dolog volt a blog, mert első ízben teremtett lehetőséget arra, hogy laikusok, közvetlenül is írhassanak a webre. Ma már számtalan más módja is van az online publikálásnak, az online publikációk összekapcsolásának. A profi média és a vállalati kommunikátorok is felfedezték a blogokat, sok profi ír blogot szabadidejében és egyre gyakoribb, hogy "amatőrök" állnak össze és "profikat" is zavarba hozó minőségű kiadványokat készítenek. A blog határai egyre jobban elmosódnak, a fogalom egyre használhatatlanabbá válik.

Az az érzésem, hogy a blog - az eszköz - a jelentősége egyre kisebb. Meggyőződésem, hogy néhány éven belül már senki sem fog azzal foglalkozni, milyen eszközt használt valaki mondandója kifejtéséhez. Marad a hagyományos közös nevező, a tartalom.

Adalék:

A Technorati anyagáról a Terepnaplóban olvasható egy igen jó összefoglaló

Nemrégiben azt találtam írni, hogy a(z angol nyelvű) Budacast az egyetlen magyar podcast.
Tévedtem. (Pedig magyar podcast adásokat keresve eléggé feltúrtam a webet.) Fejes Balázs hozzászólásából tudtam meg, hogy létezik egy Podmédia oldal, ahol - mily meglepő - podcastok találhatók. (Balázsnak persze komoly előnyben van hozzám képest: Ő nem turkálással talált az oldalra, hanem ő ott az egyik műsorvezető.)

A harmadik évadját taposó Podmédia adásaiban Kriszta és Balázs beszélgetnek. Pontosan úgy, mintha egy "baráti házaspár" osztaná meg veled élményeit. Koncert, étterem, mosógépvásárlás, friss felfedezésű kávék...rengeteg minden elfér egymás mellett. A két műsorvezető igen összehangolódott páros, ami nem meglepő, hiszen a podcaston kívül is akad egy és más közös az életükben. (kétgyermekes házaspár).

Tetszenek az adások, mert Kriszta és Balázs nagyon természetesek, egyáltalán nem érződik a mikrofon jelenléte. Nagyon jól kiegészítik egymást, olyan ritmusban veszik át egymástól a szót, ami "profi" rádióadásban is ritka.

Egyetlen javaslatom lenne csak: Mivel az egyes adások tartalma igen változatos, nem biztos, hogy minden hallgató minden témára kíváncsi. Mindenképpen érdemes lenne átvenni azoknak a podcastoknak a gyakorlatát, amik rövid tartalomjegyzékükben pontosan jelzik (perc, másodperc), hol is kezdődnek az egyes témák.

Minden más maradjon úgy, ahogy van . Csak rontani lehetne rajta.

John A. Byrne, a Business Week vezető szerkesztője cikket jelentett meg a Christian Science Monitor internetes kiadásában. Ebben kifejtette, hogy az újságírás megújulása a közönséggel kialakított újfajta  kapcsolattól várható.

Byrne szerint az "Új" Új Újságírásban már nem a tartalom a király, hanem az az összefüggés-rendszer, amibe ezt a tartalmat behelyezzük. (A New Journalism fogalmát már évtizedekkel előtt lefoglalta Tom Wolf.)

Az elmúlt 9 hónapban a Business Week intenzíven dolgozott azon, hogy ilyen, újfajta kapcsolatot alakítson ki közönségével. Ennek az időszaknak a legfontosabb tanulsága, hogy ez a fajta újságírás sokkal több időt és energiát vesz igénybe, mint a hagyományos írás és szerkesztés.

Az olvasókkal való együttműködés első, látványos eredménye a lap egyik augusztusi számában megjelent, a címlapra is kiemelt  Trouble At The Office (Problémák a munkahelyen) összeállítás. melléklet volt, amiben  a lap munkatársai 10.000 (!) olvasó anyagát használták fel. Az anyagok begyűjtéséhez és főleg megfelelő struktúrába öntéséhez kétszer annyi időre volt szükség, mint egy  hasonló terjedelmű, hagyományos összeállítás elkészítéséhez. (Újabb bizonyíték, hogy a felhasználóktól begyűjtött tartalom nem használható olcsó "vattaként".)

Nem tudom, hogy a nyomtatott lapban hogy nézett ki az összeállítás, de az online kiadásban a szerkesztők ügyesen kombinálták a hagyományos  cikkeket és az olvasói véleményeket. Látszik, hogy sok benne a munka, de olvasóként nem érzem, hogy annyival többet kapnék, ami miatt hirtelen másképp viszonyulnék a médiához. Attól tartok téved Byrne, az olvasók bevonásával sincs "visszatérés", a csomagban árult tartalmak nem lesznek újra vonzóak  még akkor sem, ha a csomag összeállításában még a  közönséget is részt vesz. A tartalom atomizálódása elkerülhetetlen, az egyetlen amit tehetünk, hogy olyan tartalmat készítünk amit az emberek keresnek és megtalálnak.

Tulajdonképpen nincs miért meglepődni. Négy évvel ezelőtt sokan megjósolták, hogy az idei amerikai elnökválasztásban nagyon komoly szerepe lesz az internetnek.  Hogyan építették fel webes jelenlétüket a jelöltek? Hogyan terelte a webre a mozgósítást és a pénzgyűjtést Obama.? Hogyan használták a jelöltek a fontos bejelentésekre a videómegosztókat? A különböző szakemberek hosszú ideig csámcsoghatnak majd az idei kampány részletein.. A 10.000words.net (egyik legújabb kedvencem) most olyan webes eszközöket gyűjtött össze, amivel mi is követhetjük a választásokat.

Tulajdonképpen már az elsőnél leragadtam. A perspectv egyetlen oldalon gyűjti össze a CNN legfrissebb közvéleménykutatási adatait, a két versenyző hírindexeit (az említések számát), a blogoszférában felbukkanó említések számát, a Google-keresések számát, a legfrissebb híreket, blogbejegyzléseket, a legfrissebb "twitteléseket"...  . Tulajdonképpen elképesztő, hogy ennyi adat áll naprakészen, ingyen az érdeklődők / választók rendelkezésére. (Hogy is lehettünk meg eddig ilyen oldalak nélkül!)

Általában a választók a szavazatuk segítségével mondhatják el véleményüket a politikusokról. A WhatWouldYouSaytothePresident.com/ oldalon keresztül viszont szöveges, vagy videóüzenet küldhető a jelenleg még hatalomban levő elnöknek, illetve az elnökjelölteknek. A kézbesítésre és a válaszokra nem vállalok garanciát, viszont jó esély van rá, hogy a többi felhasználó minősíti, illetve kommentálja az üzenetet.

A Tube the Vote azzal próbálkozik, hogy különböző kérdésekben egymás mellé állítsa a két jelölt kijelentéseit. Forrásul természetesen a webet (YouTube, Flickr, blogok) használják. Szerintem kissé túlbonyolított, de tagadhatatlanul látványos.

A politikusok kijelentéseit mérő Politifact.com oldal már korábban megtetszett. Természetesen ez is szerepel a 10.000words.net összeállításában.

Meggyőződésem, hogy ezek az eszközök, szolgáltatások teljesen új helyzetbe hozzák az újságírókat. Korábban oldalakat lehetett megtölteni a közvéleménykutatások és más adatok elemzésével, ma az érdeklődők közvetlenül is hozzáférhetnek ezekhez.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hozzánk mi jut el mindebből (nem annyira az eszközökből, mint inkább a hozzáállásból),. mekkora lesz az internet szerepe a 2009-es EP választás és a 2010-es (?) országgyűlési választás kampányában.

Nagyon sok online lapnál gondolják úgy, hogy a legbiztosabb túlélési / előremenekülési stratégia az online videók bevetése. A valóság azonban az, hogy ma már az olvasók nem hatódnak meg néhány videótól, inkább természetesnek veszik, hogy vannak.

A kérdés most leginkább az, hogy miről szóljanak és milyenek is legyenek ezek a videók?
Tulajdonképpen két iskola létezik. Az egyik szerint a webes videónál csak a hírérték és a gyorsaság számít, a minőségnek lényegében nincsenek alsó határai. A legtöbb webes videó csak egy gyors tudósítás valamilyen rendkívüli eseményről, nincs mit csiszolgatni rajta.

A másik megközelítés szerint a online újságba kerülő videókat is ugyanúgy ki kell dolgozni, mint a cikkeket, vagy  fotókat, vagyis a felvételek készítését profikra kell bízni. Ha egy online újság ad magára, akkor a gyors hír-videók mellett mélyebb, kidolgozottabb videó-riportokat is készít. Ezekben, illetve az online dokumentumfilmekben érvényesülniük kell a filmkészítés webre szabott szabályainak.

Colin Mulvany, a Mastering Multimedia blog szerzője szerint minden szerkesztőnek érdemes lenne feltennie magának.néhány alapvető kérdést. (A dőlt betűkkel szedett szöveg az én megjegyzéseimet tartalmazza.)

• Mit vár a szerkesztőség a videóktól? (Tudom, rengeteg látogatót. Inkább azt kellene elképzelni, hogyan illeszkednek a videók a többi tartalmi elemhez. Nem elég néhány összecsapott videók odabiggyeszteni a cikkek mellé. A szövegek, fotók és videók együttműködése felelős szerkesztői döntést igényel.)
• Mennyire fontos a videók minősége a közönséged számára? (Az erre a kérdésre adott válasz, illetve az ez irányú kutatások különösen érdekelnének a Zoom.hu esetében, mivel ők éppen az intenzív videózással próbálják megkülönböztetni magukat a többi híroldaltól.)
  
• Invesztált pénzt a szerkesztőség a videós emberek képzésébe, hogy azok képesek legyenek egy történet elmesélésére, annak vágására? (Egyesek hajlamosak azt hinni, hogy azért, mert a videókon nagyon népszerű tud lenni egy-egy amatőr videó, bármilyen barkácsmunkával sikereket lehet elérni.)
• Léteznek olyan a videóbarát vezetők a szervezetben, akik képesek kiszórni a rossz ötleteket és hatékonyan támogatni a munkaigényesebb videókat? (Egyes online lapok anyagait nézve az az érzésem, hogy a videót-ügyet inkább technikai kérdésként kezelik és nagyjából a webmester szintjére delegálják.)

Be kellene látni, hogy az online videók publikálása nem menekülési útvonal azok számára, akik nem tudnak/akarnak írott szövegekből színvonalas online újságot összeállítani. Ha videókat raksz egy "C" kategóriás "portálra", az csak egy videókkal felcicomázott "C" kategóriás online újság marad.

 A legtöbb szerkesztő még mindig úgy gondolja, hogy agyament, aki rendszeresen kifele linkel. A linkekkel elküldi a kínkeservvel megszerzett látogatókat (akik azután úgysem jönnek vissza), ráadásul elveszíti a hirdetőket is, mert ugyan ki hirdetne egy olyan oldalon, ahonnan elküldik a közönséget?

A valóságban azonban egész másképpen működnek a dolgok. A Publishing  2.0. által ismertetett adatok szerint a legtöbb visszatérő látogatóval (sessions per person) és a legtöbb a honlapon töltött idővel (time per person) bíró site a  Drudge Report, vagyis egy olyan híroldal, amin CSAK linkek találhatók!

"Csak" linkek. A Drudge Report titka az, hogy nagyon jók és nagyon gyorsan frissülnek ezek a linkek. Sokan próbálkoznak valami hasonlóval, de egyelőre senkinek sem sikerült ilyen eredményeket elérnie. Hazai példákból is tudjuk, hogy az idejében megszerzett jó pozíciók, a "bérelt helyek" nehezen megingathatók.

Általában nem jó, ha a  világmegváltók és az evangelisták elhagyják az eszmék világát és gyakorlati tevékenységbe kezdenek, de Guy Kawasaki ebben is kivétel. Márciusban indította el az Alltop.com hírgyűjtőt, ami megfelelő marketinggel - ez Kawasakinak nem eshet a nehezére - komoly sikerre számíthat.

Lehet persze legyinteni, hogy "már megint egy RSS-alapú hírgyűjtő", de az Alltop.com tényleg nagyon jó. A használható hírgyűjtő lényege ugyanis nem a lehető legnagyobb számú információforrás begyűjtése, hanem a megfelelő, átgondolt válogatás.

Persze a megfelelő forrásokból begyűjtött információk sem érnek semmit megfelelő rendszerezés és emberbarát felhasználói felület nélkül. Az Alltop.com a kezdeti 20-ról most 215-re növelte a feldolgozott témakörök számát, ami elkerülhetetlenné tette egy normális navigációs rendszer kidolgozását. (A konkurens Newsflashr példája jól mutatja, milyen az, ha valaki nem látja be ezt.)

Az Alltop.com nyitóoldala, ahol 10 kiemelt kategória, betűrend szerint, vagy keresővel lehet elindulni mintaszerűen egyszerű és barátságos. (Az Electric Pulp munkája.)

Felmerül persze a kérdés, hogy mi az előnye egy ilyen szolgáltatásnak, hiszen ugyanezeket a frissülő linkeket bárki, bármilyen kategóriában összehozhatja magának a Netvibes.com -on.

Valóban, az Alltop.com nyilvánosan számára elérhető RSS értesítőkből nyeri információit, a szorgalmas felhasználó maga is összeszedheti ezeket. Feltéve, ha tudja, mi is az az RSS, hogyan is kell azokat egy weboldalból kigyűjteni és a Netvibes-ba befűzni. (Ne mosolyogj, nagyon sokan vannak, akik nem tudják és nem is akarják tudni.) Akkor is érdemes kicsit megnézegetned az Alltop.com belső oldalait, ha otthon vagy a Netvibes (vagy más hasonló RSS-gyűjtő) és az RSS-ek belvilágában. Ha megnézed a szolgáltatás valamelyik belső oldalát beláthatod, hogy ennyi forrást összeszedni nagyon strapás (+ a folyamatos frissítés erősen leterhelheti a számítógépedet.)

Én az elmúlt években egész szép gyűjteményt szedtem össze újságírással foglalkozó weboldalakból és blogokból, de a http://journalism.alltop.com/ oldalt átfutva máris tudom, hogy gyors áttekintésre ezt is használni fogom.

Firefoxot használsz? Értelmetlennek tűnt a tegnapi Logika című bejegyzés?
Persze, mert nem látszott benne a lényeg, a videó lejátszó.
Miért? Ne kérdezd. IE-vel nézve jó volt. (Sovány vigasz, ha arra gondolok, hogy sokan hülyének nézhettek, mert  - látszólag -  még egy linket sem tettem ki arra, amiről írtam.)

Most már jó. Nézd meg a Why We Drink videót, megéri!

Elképzelem, ahogy a Boehringer Ingelheim gyógyszercég vezetői  és tanácsadói már negyedik órája értekeznek, hogy végre megalkossák azt az ütős címet, amivel a konkurenciát lenyomva végre az egekbe emelhetik cégüket.

Egymás után hullanak el a hosszú folyamat során kiötölt reménybeli nevek, a marketing igazgatót az infarktus kerülgeti, a tanácsadó már látja, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Ekkor valaki váratlanul benyögi:

www.szorulas.hu

Mindenki felugrik! A vezérigazgató-helyettes boldogan felordít: "Micsoda ötlet, beszarás!"

Az utóbbi időben igen aktív, nemrég duplájára (2 fő) bővült Karmamedia Nagy Kommunikációs Blogroll címen megírta, miket is nézegetnek ők.

Nagyon jól használható gyűjtemény, messze több, mint egy egyszerű blogroll (kedvenc linkek listája). Már csak azért is tetszik, mert évek óta készülök rá, hogy valamilyen hasonló módon feldolgozzam az újságírással foglalkozó weboldalakat. (Sok  munka!.)

Szeretem a Karmamedia gyűjteményét, mert elég ismerős oldalt találtam benne, hogy otthonosan mozogjak benne és elég újat, hogy érdemes legyen böngészni.

(Megjegyzés: A gyűjteményben a Médiablog is szerepel, de becsszó, nem innen a lelkesedés:)

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a különbség a profi blogolás és a hagyományos újságírás között? Mi értelme, hogy egyes újságírók most blogban írják meg ugyanazokat az anyagaikat, amiket korábban a hagyományos sajtóműfajokban követtek el?

Néha valóban nincs sok különbség. Sok blog csak csomagolóanyag, aminek köszönhetően divatosabbnak tűnik a jól ismert áru. Vannak azonban olyan blogok, blogbejegyzések, amik korábban sehogy sem fértek volna bele semmiféle ismert publikációs formába.

Floyd Norris, a New York Times pénzügyi újságírója a normális napokon általában egyetlen, közepes hosszúságú jegyzetet (bejegyzést) süt el, amire általában 4-20 hozzászólás érkezik.

Egy hete, szeptember 15-én, a Fekete Hétfőn blogját rendszeresen frissítve lényegében folyamatosan tudósított a Lehman befektetési bank összeomlásáról és annak hatásáról. Egyszerűen és gördülékenyen sikerült megoldani egy olyan feladatot, amire néhény éve még nem lett volna módszer, eszköz.. A bejegyzés-folyam olvasottsági statisztikáját nem ismerem, de sokat elmond, hogy eddig 255 hozzászólás keletkeztek. (Emlékeztető: A NYTimes.com megjelenés előtt moderálja a hozzászólásokat, vagyis ami megjelenik, az valóban a bejegyzéshez kapcsolódó vélemény.)

Ismered az ősi viccet, amiben a rendőrnek magyarázzák, mi is a logika? (Hanem, gyorsan pótold, majd gyere vissza!

Tulajdonképpen ugyanerről szól Clemens Kogler Karo Szmit 2'30'' hosszúságú remeke is, a Why We Drink (Miért iszunk)

Önmagában már az is bájos, ahogy asszociációk láncolatán át, szép nagy kerülővel eljutun az otthni üldögéléstől az ivásig, de még érdekesebbé teszi ezt az animált diagramok sorozata.
Szép.

Érdekes, hogy 2 évnyi WOM terjedés után a Why We Drink feljutott a felszínre.

 

Néhány héttel ezelőtt az egyik nagy Libri boltban szerettem bele Steve Krug könyvébe. Először ugyan taszított a rikító borító (és a szerencsétlen magyar cím), de a könyv alcíme (Felhasználóbarát webdesign) csak nem hagyott nyugodni.

Persze gyanakodtam, hogy már megint afféle amerikai "McDonald's-szakkönyvbe" botlottam  - mit is lehetne a webergonómiáról írni egy ilyen vékonyka is kötetben -, a nylon csomagolás miatt egyébként  sem tudtam beleolvasni. (Miért kell egy szakkönyvet úgy becsomagolni, mint egy pornóújságot? Esetleg egy szerencsétlen honlapterv rossz hatással lehet a serdületlen fiatalokra? Ha nem lehet belelapozni egy könyvbe, akkor mi az előnye egy "igazi" boltnak az internetes konkurenciával szemben?)

Végül egy készséges eladó mégis kiszabadította a könyvet, belelapoztam, majd gyorsan beültem a bolti kávézóba és egy a gyorsan elolvastam a könyv harmadát. Steve Krug könyve ugyanis letehetetlen: Akkor is, ha csak most ismerkedsz a felhasználóbarát webtervezéssel és akkor is, ha usability-szakértőnek hiszed magad.

A "usability" fogalmáról a legtöbb embernek Jacob Nielsen jut az eszébe, illetve azok a száraz, szigorú szabályok,. amiket néha elég nehéz összeegyeztetni a valós élettel. Krug természetesen ismeri Nielsen tanait, ha kell hivatkozik is rájuk, de éppen a Nielsen-féle szárazság és merevség áll a lehetős legtávolabb tőle. Krug nem csak felhasználóbarát, de élhető, szerethető webek kínál.

Steve Krug nem saját tanácsadói tevékenységét fényezi könyvében, nem újabb ügyfeleket akar írása segítségével szerezni, inkább azoknak akar segíteni, akik nem jutnak el hozzá, viszont vállalkoznak az "önkiszolgáló tanácsadásra".

A Ne törd a fejem (Don't Make Me Think) egyszerre bölcs és vicces, szakmai és szórakoztató. Krug nem traktál minket felesleges részletekkel, ugyanakkor még a lábjegyzetek is olyan szórakoztatók, hogy nem lehet őket kihagyni.

A könyv szimpatikus alapállása és kellemes stílusa miatt - kitűnő a fordítás is - még azokat a fejezeteket is szívesen elolvastam, amikből sok újat nem tudtam meg.

Számomra a legérdekesebb a teszteléssel foglalkozó rész volt. (Azt hiszem, ez Krugnak is ez kedvenc területe.) Tetszik, ahogy demisztifikálja a témát, ahogy megmutatja, hogyan lehet egyszerűen, kevés pénzből is használható honlapteszteket készíteni. Ezt a fejezetet, de legalább a bevezetőjét feltétlenül el kellene olvastatni minden olyan "illetékessel", aki honlap készítésére ad megbízást.

A könyv szándékosan rövid. Részben, hogy utazás közben is lehessen olvasni, részben pedig azért, nehogy már kinézetével elriassza az olvasókat. Valójában még annál is rövidebb, mint első látásra tűnik, mert sok benne az ábra és tördelése is kellemesen szellős.

A Ne törd a fejelm hasznos olvasmány azoknak is, akiket egyáltalán nem érdekel a felhasználóbarát webdesign, de szeretnék tanulmányozni, hogyan lehet egy száraz(nak hitt) témáról izgalmas, élvezetes, eredeti könyvet írni.

Sajnáltam, amikor a végére jutottam.

(Megjegyzés: A Ne törd a fejem a HVG Könyvek sorozatban jelent meg, de nem azért írtam róla, mert a főbérlőmnek, meg a kiadónak közös az apukája, hanem mert JÓ!)

Elindult a régóta várt új online hírlap, a Zoom. A legjobb, ha az előző változatot csak nyilvános próbálkozásnak. tesztoldalnak, gyakorlópályának tekintjük. Az ugyanis az online lapkészítésben járatlan vezetőséggel, az online lapkészítésre lényegében alkalmatlan szerkesztőségi rendszerrel (CMS) és egy, az utolsó pillanatban összetákolt külsővel próbált meg a hazai online hírszolgáltatás élvonalába betörni. Nem sikerült.

A hazai internetes kultúra sajátos jelensége a "nyilvános tesztelés". Látszólag jó megoldás, mert hagyományos, időrabló, hosszadalmas vacakolás (= normális tesztelés) helyett hamar elő lehet állni az új oldallal, aztán majd a felhasználók úgyis megírják (blogban, fórumban, hozzászólásban), mi is a baj.

A Zoom.hu munkatársai sokat tanultak az elmúlt fél évben, bizonyára elolvasták a "teszt" honlapról írt véleményeket is, lecserélték a fejlesztő és tervező csapatot is és egy olyan termékkel álltak elő....amivel fél évvel ezelőtt kellett volna. Persze jobb későn, mint soha, de egy ilyen dupla start mindenképpen szerencsétlen dolog, hiszen nem lehet néhány hónap elteltével  megint egy "bevezető" kampányt indítani.

A részletekre most nem térnék ki, inkább csak néhány pontot szeretnék kiemelni.

• A Zoom.hu határozottan videó- és fotócentrikus. (Ezt korábban is mondták, csak kevésbé érvényesült. Engem az "igazi" tévében sem érdekelnek a "beszélő fejek" műsorok, remélem, a későbbiekben nem ezeket erőltetik majd. A cikkekben elhelyezett fotók kifejezetten jók. (Nem egy esetben érdekesebbek, mint maguk a cikkek.)
  
• Megdöbbentő, hogy sem a cikkeben, sem a cikkekhez kapcsolódóan nincsenek linkek! Hiába a sok webkettes, multimédiás megoldás, ha éppen a web lényegéről mondanak le.
  
• Örülök, hogy a cikkekben a bevezető és főszöveg között nincsenek reklámok (a fél magyar webet ez teszi olvashatatlanná), de kicsit alaposabban körülnézve sem láttam hirdetéseket. Vajon miből él a Zoom.hu.? Kizárólag Tarjányi Péter szorgosan összegyűjtött pénzecskéjéből?

Frissítés: Lehet hoigy mégsem létezik a Titkos Üzleti Modell, csak - ahogy Bita Dani hozzászólásában is írta - nem minden készült el a premierre? A Zoom cikkoldalain e bevezető és cikk ("kenyérszöveg" ) között máris felbukkant az az erőszakos reklám, ami a idehaza láthatóan a hirdetők kedvence, ugyanakkor a normális (külföldi) kiadványokban elképzelhetetlen.)

Érdekes volt, hogy a héten belekukkanthattam a készülő új Népszabadság Online oldalterveibe, de amit láthattunk, az nem adott választ az igazán fontos kérdésre. Ez ugyanis az, hogyan alakul a nyomtatott lap és az internet viszonya, hogyan sikerül átalakítani a szerkesztőségifolyamatokat.

Rendszeres hozzászólónk, Kovács László küldte el a Hírcity felvételének linkjét, amin Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője többek közt a lap online stratégiájáról is beszél. Októberben indul az új NOL, amiben lesz minden, ami korszerű, divatos, szép és jó, de a lényeg, hogy a jövőben elkülönül a tartalomkészítés és a publikálás. Az újságírók nem a nyomtatott lapba, online kiadásba, vagy bármilyen más "platformra" dolgoznak, hanem folyamatosan anyagokat állítanak elő, amiknek a sorsáról egy központi "forgalomirányító" szerkesztőség dönt majd.  (Hasonló modellt alkalmaz a New York Times is.)

Az új Népszabadság Online startja tehát sokkal izgalmasabb lesz, mint egy új design megjelenése.
(Mennyit is kell még addig aludnunk?)

U.i. Az előbb kaptam a hírt, hogy mától élesben működik az átalakított Zoom.hu Megnézem és hamarosan írok első benyomásaimról.)

Ha körülnézel a hazai kínálatban, megállapíthatod, hogy egyáltalán nincsenek magyar podcastok.
Elvétve akad valami, amit a készítője annak mond, de ez általában nem más, mint néhány összegyűjtött zeneszám.

A podcast (az "igazi" podcast) valami szöveges dolog (monológ, interjú, előadás, kerekasztal beszélgetés stb.), ráadásul nem egyszeri képződmény, hanem rendszeresen újabb és újabb bejegyzésekkel adásokkal jelentkezik.

Ilyen a Budacast is. Tulajdonképpen magyar podcast (az egyetlen?), hiszen Magyarországról szól, Magyarországon készül - csak éppen egy amerikai készíti, angol nyelven.

Drew Leifheit, vagyis "Drew bácsi" kis megszakítással a 90-es évek eleje óta él Magyarországon.
Némi rádiós rutinnal is rendelkezik, de ennél fontosabb, hogy rendkívül nyitott, (szinte) minden érdekli és imád beszélni, beszélgetni. Nagyjából ennyi elég is ahhoz, hogy valaki jó podcasterré váljék.

Maga a Budacast felülete elég szerencsétlen, időbe telik, amíg az ember kiigazodik rajta. Utána viszont érdemes elmerülni a korábbi adásokban is.

Tetszenek Drew műsorai, mert a készítő nem tolakszik az előtérbe. Ügyesen választja ki beszélgetőtársait, akiken keresztül megismerhetjük az aktuális témát. Drew bácsi persze nem az idecsöppent amerikai turista, aki csodálkozik az itteni marslakók furcsa dolgain. Inkább afféle lokálpatrióta, aki büszke az itt felfedezett helyekre, dolgokra, emberekre.

A Budacast angol nyelvű blog, de ahogy Drew magyarosodik, egyre több magyar szót kever az angol szövegbe. Egyébként kiválóan beszél magyarul, ezért szerintem csak idő kérdése és abbahagyja az angol szöveggel való vacakolást. Egyébként gyanítom, hogy hallgatói között egyre több a magyar.

Egy ideje már tudjuk, hogy Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója aggódik az újságírás jövőjéért. Most Pam Maples kitűnő bejegyzéséből az is kiderül, hogy Schmidt az aggódáson túl egy nehézsúlyú szakértőt is ráállított a média működésének alapos feltérképezésére.

Richard Gingras az elmúlt évben a médiaoldalak forgalmát és médiacégek üzleti modelljeit tanulmányozta. Az eredmény önmagában nem túlságosan meglepő: A nyilvános adatok alapján is látható, hogy egyre csökken a hagyományos média szerepe, valamint hogy az online látogatók csaknem fele nem a nyitóoldalon keresztül cserkészi be az online lapok belső oldalait.

A híroldalakra közvetlenül érkezők többsége természetesen a keresőkből esik be. Az persze, hogy a keresőkben melyik cikkekre találnak rá számos tényezőtől függ. Ezek közül az egyik legfontosabbak a más, fontos oldalak hivatkozásai. Például a Google News-é. A GN - ahogy ezt minden adandó alkalommal hangsúlyozzák - önzetlen vállalkozás, hiszen közvetlenül bevételt nem termel, viszont havi 700 millió látogatást eredményez különböző újságoldalakon.

Érdekes, hogy miközben a Google News saját címlapja szerint 4500 hírforrást követ folyamatosan, a Gingras szerint a 10 percenként ellenőrzött híroldalak száma 40.000. (A Google híroldal-definíciója alaposan eltért a hazai értelmezéstől, mert csak az önálló tartalommal rendelkező és rendszeresen frissülő oldalakat sorolja ide.)

A Google szakértői szerint az online lapoknak teljesen új stratégiát kellene követniük. A csomagolt áru helyett teljesen atomizált tartalmakban kellene gondolkodniuk. (Ezt már mások is elmondták - a zeneiparban kialakult modellt kell követni és  a cikkeknek kell alapegységgé válniuk.

Az online újságoknak érdemes lenne tanulniuk a Wikipediatól. Ott sokszor a legfrissebb hírek is felbukkannak, de egész másfajta feldolgozásban, mint amit az újsághírekben megszokhatunk. Összefoglaló képre törekszik a legtöbb feldolgozás, sok a kifelé mutató link és ami a legfontosabb, a cikkek folyamatosan frissülnek. Az eredmény: A Wikipedia szócikkei szinte minden témában a Google első találatai között vannak.

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy egyes rendkívüli eseményekre gyorsabban, rugalmasabban képes reagálni a civil (közösségi, állampolgári) média, mint a napi rutinra optimalizált "hivatásosok".  A hagyományos média bizonyos keretek kötött tud ugyan alkalmazkodni (ilyen például, amikor rendkívüli események idején az Index címlapja is átmegy "percről percre üzemmódba"), ezen túl viszont a legokosabb, ha szoros kapcsolatot alakít ki a "civilekkel".

A kölcsönösen előnyös együttműködés jó példáját mutatta be az amerikai NPR ("közszolgálati) rádió ez elmúlt hetekben. Andy Carvin, a rádió közösségi médiáért felelős vezető stratégája (igen, ott ilyen funkció is létezik) 500 önkéntes közreműködésével számos csatornán nyújtott információkat, hogy ezzel is segítse a Gustav hurrikán pusztításai által érintett embereket.

A Hurricane Information Center az ingyenes Ning szolgáltatást használja, hogy egyetlen helyre gyűjtse össze a legfontosabb információkat. Innen érhető el a saját wiki, a hurrikán(ok) útját követő térképek (természetesen Google Maps), a blogok, mikroblogok (Twitter stb.) bejegyzései, fotók, videók, médialinkek. (Nagyon hasznos felület, rengeteg időbe telne, ha valaki külön-külön akarná összeszedni ezeket az információkat.)

Ha nem is sikeres, de mindenképpen tanulságos a Voices of Gustav (Gustav hangja) szolgáltatás, amit arra találtak ki, hogy bárki, bárhonnan, bármilyen telefont használva segítséget kérhessen. Jó volna tudni, hogy a szolgáltatás iránt azért nem érdeklődtek a felhasználók, mert bonyolult a használatuk, vagy mert az otthonukat elhagyni kényszerültek nem interneteznek, így nem szerezhettek tudomást a szolgáltatásról.

Ha webes-telefonos rendszerre ellentétben vészhelyzetben is nagyon használhatónak bizonyult a Twitter. Carvin és csapata a három Twitter-csatornán az időjárás-jelentéseket, a hurrikán-híreket és a blogokban megjelenteket fogta össze. (Bennem, mint afféle Twitter-szkeptikusban persze azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon a projektben résztvevőkön kívül twitteltek-e maguk az érintettek, az evakuáltak is?

Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az NPR semmilyen módon nem telepedett rá az információs központra. Sehol sincsenek nagy NPR emblémák, nincs látványos melldöngetés. Egyebek mellett ezt is érdemes megtanulni ettől a profi-amatőr kezdeményezéstől.

(Ha érdekel a téma, sok további részletet találhatsz még a Poynter Online cikkében. )

Tegnap egy Jól Értesült Szakmabeli egy linket dobott be a postaládámba:. http://beta.nol.hu
Igen, a Népszabadság Online régóta várt új honlapjának egy távolról sem kész változatára vezetett a link.
Én éppen a WSJ.com nézegetésével voltam elfoglalva, ezért elég előnytelen pozícióból startolt az átalakított NOL, de azért azonnal látszott, hogy nem ráncfelvarrásról, hanem valóban új honlapról van szó.

Írjak róla? Kitegyem? Nagy volt a kísértés, de úgy gondoltam, hogy nem lenne tisztességes dolog a honlap készítőivel szemben, ha az épülő honlapot kezdeném kritizálni. (Nyilván más lenne a helyzet, ha ők maguk küldték volna az oldalterveket.) Úgy döntöttem tehát, hogy várok és csak a hivatalos start után írok a NOL-ról.

Nem is tudom miért, de ma reggel arra gondoltam, hogy újra belekukkantok az épülő oldalakba, de legnagyobb meglepetésemre csak egy statikus, "beharangozó" oldalt találtam a helyén. Most persze törhetem a fejem, hogy mi van: A NOL-nál rájöttek, hogy kiszivárgott a béta (vagy inkább alfa?) változat, vagy szándékosan, maguk hagyták nyitva a hátsó kijáratot, hogy azután egy szép nagy önreklámot toljanak a kíváncsiskodók arcába?

Nem világos számomra milyen stratégiát követnek a  NOL / Népszabadság / Ringier marketingesei. 1. Készítettek egy az új honlapot beharangozó oldalt, de ezt egy olyan címer (http://beta.nol.hu) tették ki, amit csak nagyon kevesen ismerhetnek?
2. Magán a www.nol.hu oldalon nyoma sincs annak, hogy "valami készül". Vajon miért?
(A "beharangozó" oldalon látható Rubik kocka olyan "túlhasznált" metafora, amit én marketingesként igyekeznék nagy ívben elkerülni.)

Egyébként - ezt már más webhelyekkel kapcsolatban is írtam -  a sok ígérgetés helyett/mellett jó lenne elkérni azoknak az e-mail címét, akik értesítést szeretnének kapni az új Népszabadság.hu indulásáról. Én biztosan  azonnal feliratkoznék.

Már jó ideje hírlik, hogy dolgoznak a Wall Street Journal Online átalakításán, ami nem is olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az előző változat 2002-ben készült. Állítólag már másfél éve gyúrják az anyagot, amibe némileg belezavarhatott, hogy közben  Rupert Murdoch anyacégestől  megvette a WSJ-t.

A WSJ.com most sok lépést lépett meg egyszerre.

• Anyagaik korábban szinte kizárólag az előfizetők számára voltak elérhetők, újabban viszont ingyenes cikkekkel akarják növelni a látogatottságot (és a reklámbevételeket).
• Nyitás, az olvasók bevonása, közösségépítés
• Videó, multimédia stb.
  
• A szerkezet és a megjelenés korszerűsítése

Megjelenésében a WSJ.com radikálisan szakított a korábbi merev, száraz, kék "pénzügyes" kinézettel.
Meglepő - de nem feltétlenül meggyőző - az új, sötét fejléc. (Talán a világgazdaság gyászos állapotát kívánja jelképezni?) Még ennél is meglepőbb, milyen kis méretben jelenik meg a Wall Street Journal logo. (Nem WSJ.com! Ahogy 2000. tájékán minden valamire való lap új, "online brand" megteremtésére törekedett, ma a jól bevezetett régi márkához való visszavezetés dívik.)

A kétsoros, vízszintes főmenüvel nem akarták megváltani a világot, amit szerintem jól is tettek, Minden világos, egyértelmű, átlátható. A főmenü fölötti segédmenüben ott van a "szükséges plusz": a videók, blogok, grafika, de ide emelték ki a közösségi oldalakat is. (Ha jól látom, itt valamilyen zárt közösségi hálózat építgetése folyik majd.)

A nyitóoldal természetesen korrekt. Balra felül nagyobb méretű vezető kép, rövid cikkajánlók, sok helyen további információk linkjei. Elegáns visszafogottság, kevés grafikai elem. (Természetesen ezen az oldalon is egyetlen nagy reklám dominál, a hazai híroldalakkal ellentétben itt nincs  bannerdömping. (Tudom, persze, arrafelé máshogy működik a reklámpiac is.)

A nyitóoldalon persze szép számmal akadnak "kulcsos" (csak előfizetők számára elérhető) cikkek, de azért a korábbiakhoz képest sokat javult a helyzet: Már nem úgy kell az oldalakból kiszemezgetni az ingyenes cikkeket, mint bolti kalácsból mazsolát.

A cikkoldalak érdekessége az oldalak tetején látható 3 fül. Az első a cikkhez tartozik, a másodikkal interaktív grafika, diasor, vagy valami hasonló csalható elő, a harmadikkal nyithatók meg a hozzászólások. (Ezt nagyon rossz ötletnek tartom, ráadásul alapállapotban az sem látszik, hányan szóltak hozzá a cikkhez.) Egyes (nyilván rosszindulatú) feltételezések szerint ennek a füles megoldásnak az a lényege, hogy egyetlen cikkhez 3 cikknyi reklámot lehessen elsütni.

Mindenképpen figyelmet érdemelnek a videós oldalak is, Maga a lejátszó az elegáns  Brightcove, amit igen mutatós és reklámbarát felületen helyeztek el.

Az új WSJ.com mögött valószínűleg még nem teljesen kész a gépház, a szerkezet itt-ott akadozik, de néhány hét alatt nyilván minden elrendeződik

Murdoch nem titkolt szándéka, hogy a pénzügyi lapból erős pénzügyi rovattal rendelkező politikai lappá alakítsa át a WSJ-t. A WSJ.com átalakítása és a növekvő mennyiségű ingyenes tartalom nyilván megnöveli a látogatók számát is. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a WSJ.com a NYTimes.com pozícióját egy ideig még nem veszélyezteti.

Sokan idegesek lettek, amikor a Yahoo ésa Google júniusban bejelentették, hogy a jövőben együttműködnek a keresőhirdetések piacán. A legidegesebbek között volt a Microsoft (a Yahoo kútba esett megvásárlása miatt most nyilvánvalóan kétszer olyan féltékeny, mint egyébként), de sokan mások is a trösztellenes törvényeket és hasonlókat emlegetnek.

Most a World Association of Newspapers is beállta kórusba. A 18.000 tagot számláló szakmai szervezet az Egyesült Államok mellett Európában és Kanadában is beindította lobbigépezetét.

Gavin O' Reilly, a WAN elnöke (tudod, aki a szervezet konferenciáin mindig diadalmas előadást tart arról, hogyan növekszik világszerte a nyomtatott lapok példányszáma) úgy nyilatkozott, hogy a Yahoo-Google alku csökkenti a versenyt és túl nagy hatalmat ad a Google kezébe.

Megvalósul az Epic 2014 jóslata? Lehet, hogy csak a globális hatalom valósul meg, de más lesz a terjeszkedés iránya? (A Google talán még rosszabb, mint a korábbi mumus, a Microsoft, mert ezt korábbi lelkesedésünk - és megkerülhetetlen eszközeik - miatt valahogy nem tudjuk olyan jó szívvel utálni...

Évek óta zajlik a vita, hogy az újságíróknak szabad-e "megbízhatatlan" forrásokra hivatkozniuk. A legvitatottabb persze a Wikipedia, ami közben mára megkerülhetetlenné vált, ugyanakkor tömeges használata miatt egyre többeket csábít egyes adatok manipulációjára.

A Wikipedia ugyan nem kér személyes adatokat a szócikkeket módosító önkéntes szerkesztőktől, viszont rögzíti és tárolja azok nyilvános IP címét. Egy éve jelent meg az a program, aminek segítségével összekapcsolhatók az egyes szócikk-módosítások,  IP címek és azt azokhoz tartozó cégek, szervezetek. (A 34,3 millió szerkesztési adatot kezelő WikiScannert Virgil Griffith, a Cal Tech egyetem hallgatója készítette.)

Az adatok elemzéséből elég hamar kiderül, hogy a Wikipedia lelkes szerkesztői között a CIA és a Wal-Mart mellett ott sorakozik még sok ismert és kevésbé ismert név. Jól látszik, hogy számos vállalat és kormányzati szerv rendszeresen szépítgette a róluk közreadott képet és csúnyította a másokról írottakat.

Nem tudom, hogy a WikiScanner egy éves működése mennyire riasztotta vissza a manipulátorokat, feltételezem, nem örültek neki, amikor ilyen kontextusban  bukkantak fel a Wired cikkében. Nyilván a politikai és üzleti érdekek másutt is "beavatkozársra" csábítanak egyeseket. Itthon egyelőre fórumokon működő politikai kommandók és a blogokban külön jelzés nélkül megjelenő cégek jelentik a legnagyobb veszélyt, de a "civil média" bármilyen, népszerűvé váló formájában megjelenhetnek azok, akik a saját szájízük szerint próbálják alakítani a beszélgetést. A kérdés az, hogy fel kell-e adni az anonim kommunikációt, vagy minden rendszer mellé a Wikiscannerhez hasonlító ellenőrző rendszert kell-e fejleszteni? Nem fordul-e ezzel át a Nagy Bizalom Nagy Bizalmatlanságba?

Hurrá, egy újabb újságírással foglalkozó blogra bukkantam. Ez önmagában nem lenne rendkívüli esemény, de az új "felfedezés" magyar szerző magyar nyelven írt blogja.

Az Első leütés fiatal kora ellenére - júliusban indult - igen biztató. A témák változatosak, az eddig megjelent bejegyzésekben olvashatunk a névtelen forrásokat védő "pajzstörvényről", az újságírói sűrítésről, a kérdezési technikáról, vagy az újfajta hírgrafikákról.

Az Első leütés megjelenése egyéni, az illusztrációk igényesek. (Vagy maga a blogger ilyen ügyes, vagy ügyesen találja meg a megfelelő segítséget - mindenképpen piros pontot érdemel.)

A szerző személye persze homályban marad, viszont ennek okáról kapunk némi magyarázatot:

Az egyelőre "faktóthum" néven bemutatkozó szerző rejtőzködése érthető, ugyanakkor elszomorító is. Világszerte rengeteg újságíró ír úgy blogot, hogy fel sem merül a "hivatalos" munka és a blog konfliktusának a lehetősége. Úgy látszik, mi még távol vagyunk ettől.

Az újságírók és a pr-szakma viszonya nem felhőtlen. Többnyire kölcsönösen és mélyen lenézik egymást. Közben persze kénytelenek összeszorított szájjal, de mégis mosolyt mímelve együttműködni.

Szondi György most vette a fáradtságot és a halálos sajtódózis kockázatát is vállalva, nagyobb mennyiségű országos és "vidéki" lapon rágta át magát, hogy megtudja, hogy a „pr” kifejezés milyen kontextusban jelenik meg az írásokban. Vizsgálatának eredményeit a PR Heraldban tette közzé.

Azt hiszem, senkit sem lepek meg nagyon, amikor elárulom, hogy a Szondi által elolvasott cikkek többségében nem valami pozitív, a dolgokat előre vivő, világmegváltó tevékenységként jelenik meg a pr.

Dolgoztam már mindkét oldalon. Azt tapasztaltam, hogy a bizalmatlanság, a lenézés kölcsönös.

Azért azt gyorsan hozzátenném, hogy az újságírók és a péeresek jelentős része ugyanazokból a kommunikációs gyorstalpalókból kerül ki, azokból az iskolákból, ahol ugyan rengeteg érdekes előadást hallhatnak, csak éppen a két szakma lényegét nem ismerik meg.

Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy az újságírók és a péeresek közti bizalmatlanság nem genetikailag kódolt, hanem szigorúan gyakorlati alapokon nyugszik. Mindkét szakma jó szándékú képviselőinek komoly esélye van arra, hogy belefusson a "másik oldal" valamelyik dilettáns, nagyképű, pöffeszkedő képviselőjébe. Vajon hány ilyen találkozás kell, hogy kialakuljon  a masszív előítélet?

A Society of News Design (SND) kiosztotta a negyedév legjobb hír-multimédiáit értékelő The Best of Multimedia Design díjat.

Elég egy pillantást vetni a győztesek listájára és máris látszik, hogy már megint tarolt a NYTimes.com. Meglepő módon nem a drága, munkaigényes, videókból és fotókból összeállított anyagokkal arattak sikert. A győztes munkák többsége interaktív infografika.

Az Endorsements of All Shapes and Sizes egyetlen nagy "csoportképen" mutatja be hogy a politikusok, közéleti szereplők, hírességek és a vezető lapok közül ki melyik elnökjelöltet támogatja. Nem tűnik bonyolult dolognak, mégis nagyon jó.

A Fold-Ins, Past a Present egy egyszerű, frappáns hajtogatós játék. Nem lőném el a poént, érdemes kipróbálni. (Máshol nem láttam hasonlót.)

A Crane collapse egy óriásdaru összeomlásának okait és következményeit mutatja be. (Hasonló baleset történt évekkel ezelőtt Budapesten, a Mammut üzletközpont építésekor.) Az egyszerű(nek tűnő) multimédia anyagból a laikus is megértheti, mi is történt.

Ha megnézed a források felsorolását és stáblistát, beláthatod, hogy egy ilyen anyag "összedobása" nem 2-3 órányi munka. Ilyesmit csak olyan kiadvány engedhet meg magának, ahol ne ma kattintások száma a legfőbb értékmérő.

(Magáróla díjról, a verseny kategóriáiról, az értékelés szempontjairól itt olvashatsz.)

URL-t rövidíteni nem kunszt. Mindenki ismeri a TinyURL.com-ot és a hasonló szolgáltatásokat, ahova csak beírod a kezelhetetlen, hosszú webes címet és máris gyárt belőle egy kicsi, aranyosat. A HugeURL.com viszont olyat kínál, mint senki más: Beírsz egy normál URL-t - gyárt belőle egy rettenetes hosszú és zagyva képződnényt...

Tökéletesen értelmetlen - mindenki imádja. (Kíváncsi lennék, mekkora a forgalma!)

Nemrég írtam arról az online elérhető hangos interjúról, amit Greg Galant készített Rafat Alival,  a Guardian által nemrég felvásárolt paidContent alapító-főszerkesztőjével. Mivel a paidContent és Rafat Ali lelkes híve vagyok, de belátom, hogy kevesen hajlandók végighallgatni egy 70 perces beszélgetést, most egy írásos Rafat Ali interjúra szeretném felhívni a figyelmeteket. A Sramana Mitra tanácsadóval folytatott, 6 részes beszélgetésből megtudhatod, hogyan lett az állástalan újságíróból sikeres médiavállalkozó.

Az utóbbi időben több olyan listával is találkoztam, ahol online újságíróknak ajánlanak jól használható eszközöket. Most ezekből a listákból szemezgetek.

1. Szavazás, vélemények begyűjtése stb.: PollDaddy.com  Tudom, itt van nekünk a jó kis hazai Poll-r  - én is szeretem -, de adódhatnak feladatok, amiknek ellátására ez nem elegendő. (Online kérdőívekre továbbra is biztos tipp a nemrég megújult Surveymonkey, vagy a brilliáns Wufoo.)

2. Térképek: Az legkézenfekvőbb természetesen a Google Maps, de nem árt tudni, hogy ezen túl is léteznek webes térképszolgáltatások. Az Umapper első pillantásra nagyon hasonló dolgokat kínál, mint a Google Maps, csak Microsoft (Virtual Earth) alapokon. A ZeeMaps.com előnye,. hogy képes különböző formátumú címlisták (CSV, Outlook stb.) importálására és térképen való megjelenítésére. A Static Map Wizzard segítségével "kilapíthatod" (lebutíthatod) a Google térképeket.

3. Slideshow (diasor):  Soundslide - mára szinte klasszikussá vált. Elsősorban a hangosított fotósorozatok készítésére szokás használni, de minden más feladatra is alkalmas, ahol hanghoz kell állóképeket szinkronizálni. Egyszerű, megfizethető (70 dollár).Egyetlen hátránya, hogy a végtermék közvetlenül nem építhető be a weboldalba, kell rendelkezned valamilyen tárhellyel, ahova feltöltheted az összetevőket. Slide.com - ezt szerintem mindenki ismeri. Slideshare -szintén klasszikus. Segítségével prezentációkat oszthatsz meg másokkal. Vuvox - Segítségével többféle médiatípus igen rugalmasan gyúrható össze.
(Ingyenes, webes eszköz, vagyis néha kell egy kis türelem a használatához.)

Most gyorsan abba is hagyom, hogy legyen idő a próbálgatásra, de hamarosan jön a következő adag!

Vannak, akik szeretnek régi újságokat böngészni, én viszont sem a poros érintésüket, sem a dohos szagukat nem bírom. Egyébként is rettentő strapás több évfolyamnyi makulatúrában meglelni a keresett cikket. Lassan itt a megoldás!

A Google tegnap bejelentette, hogy a kezdeti néhány lapról jelentősen kibővítette azoknak a kiadványoknak a körét, amiknek régi számait egy speciális eljárással digitalizálva kereshetővé tesz. Természetesen a Book Search mintájára külön News Archive oldalt is nyitottak, ahonnan (értelemszerűen) a régi újságokban lehet keresést indítani.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy beszkennelik az újságokat, hanem a szöveg mellett megmaradnak az eredeti képek, sőt, a hirdetések is. A speciális szkennelés megtalálja és kiemeli a címeket, amik a továbbiakban linkként működnek. Miközben az újságoldal részleteit böngésszük,. egy kis képen látjuk, hogy magán az oldalon hol is tartunk, vagyis nehéz elveszni.

Nem tudom, a Google milyen mélységig akarja kiterjeszteni az újságarchívumot. (Feltételezem, hogy ez a fajta intelligens szkennelés nem olcsó játék.) Ha nem is érnek el soha hozzánk,.jó lenne, ha az OSZK,  vagy a Neumann Ház ellesne tőlük ezt-azt.

Frissítés: A Médiablog rendszeres olvasója Probobo hívta fel a figyelmemet hogy Krisztus koporsójához hasonlóan a Google újságarchívumában elhelyezett cikkeket sem őrzik ingyen. Az árat természetesen a régi anyagok között kutató olvasóknak kell megfizetniük - általában 3,95 dollár körüli áron.

Frissítés 2: Most láttam, hogy a Webisztánon látható egy elég érdektelen videó a Google bejelentéséről, alatta viszont olvasható néhány okos hozzászólás.

A fiam azt mondja, hogy ideje volna végre megszabadulni a könyveimtől, mert a már csak néhány év és valamennyi úgyis elérhető lesz elektronikusan. (Ő már jó ideje a webről PDA-ra letöltött könyvekkel elégíti ki betűszomját.) Én persze tudom, hogy a könyvek nem csak az azonnali olvasási igény kielégítésére szolgálnak, de azért érdeklődéssel figyelem az e-olvasók (e-readers) piacának alakulását. Nem is annyira az elektronikus könyvek, mint inkább a hordozható elektronikus napi- és hetilapok izgatják a fantáziámat.

Mostanában az új Sony Reader készülékről cikkeznek az újságok, ami persze nem is annyira új, hiszen 1) a Sonynak már hasonló olvasója, csak Európában nem forgalmazta 2) maga a megjelenítő ugyanazon az E Ink technológián alapul, mint mostanában az összes e-olvasó.  Különbségek tehát nem az olvasás élményében, hanem a szolgáltatásokban vannak.

Első pillantásra a Sony Reader nagyon hasonlít az Amazon által (csak Amerikában) forgalmazott Kindle-hez. Kicsit alaposabban megnézve viszont kiderül, hogy nagyon is nagyok a különbségek.

• A Kindle közvetlen internet kapcsolattal rendelkezik, letölthetők rá könyvek, újságok, blogbejegyzések (persze mindenért fizetni kell)
• A Kindle nem szeret bizonyos fájlformátumokat (például a pdf)
• A Kindle azért is pénzt kér, ha saját dokumentumaidat akarod feltölteni rá
• A Sony Readerre csak PC-ről tölthetsz fel könyveket (Mac-változat még nincs)
• Az internethez nem tud kapcsolódni
• Nem finnyás, minden ismert fájlformátumot szeret
• A Sony Readerre egyelőre elég kicsi a könyvválaszték, rá optimalizált újságról meg hallani sem lehet.

Hajlok rá, hogy ilyen masinát csak annak érdemes venni, aki nagyon sokat utazik, vagy nagyon akar villogni az ismerősei előtt. Egyébként jobban jár egy PDA-val, amit ugyan vakító napfényben nem tud olvasni, viszont a könyvolvasáson kívül még másra is használható.

Egyébként pedig pillanatokon belül itt lesznek a hajlékony és színes olvasók, a most vásárolt kütyüt meg el lehet tenni a többi elavult holmi közé.

Adalékok:
A Times Online alapos összehasonlító cikke
Korábban írtam a témáról
A hvg.hu cikke (Nem rossz, csak kicsit hiányos:)

 1. A blogolás nem az írásról szól. A blogolás más tartalmakra való hivatkozás és más tartalmak véleményezése. Minden önálló szöveget tekints bónusznak.
2. A gyakori publikálás fontos...
3....de a bejegyzések színvonala még ennél is fontosabb. Az az idő, amit egy bejegyzés írásával töltesz, bőven megtérül.. (Azért ne lepődj meg nagyon, ha egy hevenyészett bejegyzésed hirtelen a "legolvasottabbak" lista élére ugrik.)
4. Mindenki hülyén néz ki a videókon. Tedd túl magad rajta.
5. Mindenki megdöbben, amikor valamilyen felvételről visszahallja saját hangját. (Érdekes, hogy a felvétel mindig csak az övét torzítja el, a többiekével semmi baj.)
6. Az ok a blogolásra nem az, hogy megmutasd mit csinálsz, hanem hogy megtudd, mások mit csinálnak.
7. A humor nagyszerű dolog, de nem mindenki vevő rá.
8. A blog arra is alkalmas, hogy megtanuld értékelni a jó szerkesztőket.
9. Ha azt gondolod, hogy egy vagyont kereshetsz a blogolással, akkor vagy naiv vagy, vagy hülye...vagy Robert Scoble.
10. A nagy olvasottságnál többet ér, ha olvasóid között tudhatod a szakma (amiről írsz) kulcsszereplőit.

A fenti gondolatokat Paul Bradshaw 1000 things I’ve learned about blogging címen közreadott bejegyzéséből mazsoláztam ki, (írtam át). Az Online Marketing Blog szerzője ugyan a címben ígért 1000 dolog helyett "csak" 100-at sorolt fel, de ez is éppen elég ahhoz, hogy egy darabig elrágódjun rajtuk az ember. Hasznos azért, mert a blogolás mellett szóló érvek többsége maga is link, ami valamilyen korábbi bejegyzés formájában bővebb kifejtésre kerül. Jól jár az olvasó, mert a 1000 things így egyfajta tartalomjegyzékként működik és jól jár Bradshaw is, mert a bejegyzés révén újra forgalomba hozhatja a blog mélyére került, de még mindig aktuális bejegyzéseit.

(Egyébként Bradshaw szerint  a listakészítés a blogolás egyik legelkoptatottabb közhelye, a legszemérmetlenebb taktika, aminek segítségével felkerülhet valaki linkmegosztók csúcsaira,...de az olvasók változatlanul imádják a listákat.)

Neked mi az az 1000 dolog, amit a blogolásból / blogokból tanultál?

Egy héttel ezelőtt lépett életbe az új "spamtörvény", ami alaposan átalakíthatja a hazai internetes bizniszt.
A témával 3 olyan blog is foglalkozott, amit rendszeresen olvasok.

Elsőként Wolf Gábor bejegyzése jutott el hozzám, mivel ő e-mailben is bombáz megszólalásaival.
Drámai hangvétel, Tiborc panasza és egy tüntetés szónokának hangvétele keveredik itt. (Wolf is érezheti ezt, hiszen gyorsan hozzáteszi, hogy semelyik politikai oldalhoz nem húz.) Gábor persze profi, a riasztó híreket leginkább arra használja, hogy újabb ügyfeleket csalogasson magához, ahol természetesen majd megkapják a hatékony védekezéshez szükséges információkat. WG profi, de nem önző, a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól a Magyar Közlönyig beköti az összes fontos forrást.

Berényi Konrád az új helyzetet ismertetve azt hangsúlyozza, hogy ő is az új szabályozás által sújtott "szakma" része. Nem megoldási javaslatokat kínál, inkább felháborodik. Meg is van az eredménye: Írása mai napig 82 hozzászólás gyűjtött be. (Ehhez persze jócskán hozzájárul, hogy bejegyzése kikerült az Index címlapjára is.)

Dobó Matyi (Doransky) napokkal lemaradva írt a témáról. Keresetlen egyszerűséggel csak marhaságnak nevezi az új szabályozást. Érdekes - bár kissé naiv - bejegyzésének vége, ahol azt írja, hogy  "az egyébként rendkívül fontos email helyett az újonnan induló szolgáltatásoknak megmaradnak a még olyan nem szabályozott eszközök, mint az RSS, keresőoptimalizálás és természetesen a keresőmarketing.". (Szerintem az egyik nem helyettesíti a másikat.)

Érdemes átfutni a három bejegyzéshez írt hozzászólásokat is. Wolf Gábor bejegyzése mintegy 45 hozzászóló reagált. Szinte mind WG "hívei". Többségüket láthatóan érinti az új spamtörvény, nevük, vagy weboldaluk címének megadásával írtak,

Az Onlinemarketing blog bejegyzéséhez írt 82 hozzászólás egy része ugyan afféle fórumos huzakodás, egészében mégis a törvény elutasítása érződik belőlük. Egyszerű, megnyugtató megoldást sajnos a hozzászólók sem tudnak kínálni.

Doransky bejegyzésére mindössze heten reagáltak. Valószínű, hogy blogját többségében nem az e-marketingerek olvassál, illetve olvasói kipanaszkodták már magukat másutt.

A tanulság számomra az, hogy 1) egy szakmai blog elkötelezett közönsége nagyra értékeli, ha válságos helyzetben gyorsan megszólal és iránymutatást ad egy (vélemény)Vezér (Wolf), 2) sokan vannak, akik egy blogtól nem az észosztást várják,  inkább szakmai klubnak tekintik azt (Konrád),. 3) Egy elismert  "szakmázós", de a webes trendektől az eszközökön át a fejlesztési problémákig sok mindennel foglalkozó blog ebben a témában harmadikként már nehezen rúg labdába (Doransky).

Adalékok:

A Nemzeti Hírközlési Hatóság közleménye
A Nemzeti Hírközlési Hatóság a "meghívók" küldéséről
Részletes ismertetés a  Magyar Közlönyben

"Töltsd fel, oszd meg, rakd el" - erre biztat a júliusban indult magazinmegosztó, a Mygazines.com.
Az elv nem sokban különbözik a már régebb óta működő zenemegosztókétól, a kiadók felhördülése is legalább olyan hangos, mint annak idején a zenekiadók tiltakozása volt.

A problémákkal küzdő nyomtatott médiában még a magazinok tartják a legjobban magukat. Hiába van  jelen a legtöbb magazin a weben is, a nyomtatott magazinok olvasgatása általábnan még a legmegátalkodottabb internetezők életének is a része maradt. A kiadók félelmei szerint a Mygazines most ezt a piacot veszélyezteti.

Természetesen az érintett nagy kiadók jogászai reflexszerűen azonnal támadásba lendültek, de hamar kiderült, hogy a Mygazinest működtető céget valahol a karibi szigetvilágban, Anguilla szigetén "john Smith" jegyezte be, a webhelyet kiszolgáló szerver pedig Svédország egy más ügyek miatt is hirhedt szerverén működik.

A Mygazines ravaszkodik, a felhasználói feltételekben azt kéri, hogy az emberek csak olyan magazinokat töltsenek fel, amiket megvásároltak, de egy per esetén valószínűleg ez sem védené meg őket. Ha azonban alaposabban belegondolunk, a megvásárolt magazinok feltöltése és a tévéről leszedett műsorok felpakolása a YouTube-re lényegét tekintve nem sokban különbözik egymástól. Az "apró" különbség legfeljebb az, hogy a YouTube mögött már olyan nagyhatalom áll (Google), ami lehetetlenné teszi, hogy a jogtulajdonosok minden esetben azonnal a szétzúzásra, megsemmísítésre gondoljanak, egyre inkább tárgyalásra és együttműködésre kényszerülnek.

A Mygazines tulajdonosa, "John Smith" persze nem ilyen tárgyalópartner.. Ennek ellenére több szakértő is azt javasolja, hogy a kiadók a teljes háborús gépezet beindítása előtt tanulmányozzák alaposabban a site működését .Lebegjen a szemük előtt a Napster. Ha a zeneipar annal idején nem ragaszkodott volna azonnali, feltétel néljküli bezárásához, hanem kereste volna az együttműködés lehetőségét, talán ma máshol tartanának.

A "civilek" bevonása a tartalomgyártásba általában úgy történik, hogy készül egy felület, ahova az emberek felpakolják az anyagaikat, azután a "profik" szabadon válogatnak a termésből. (Így működik például a CNN iReport oldala is.) A Reuters mostanában egy újabb megoldással próbálkozik. Nem várja meg, amíg kamerát ragadnak a népek, hanem ő maga nyom Sanyo HD vagy Flip Mino készülékeket az emberek kezébe.

A Reuters az amerikai demokraták és a republikánusok elnökjelölő gyűléseire látogatók között több, mint 40 kamerát osztott ki. A gyűlésekre delegált 15.000 hivatásos újságíróhoz képest ez ugyan nem nagy szám, de a Reuters emberei hisznek benne, hogy az "amatőrök" új nézőpontokkal, új hangvétellel gazdagíthatják a tudósításokat.

A Reuters nem először próbálkozik ilyen módszerrel. Néhány héttel ezelőtt az olimpiára utazó (belépőjeggyel rendelkező) nézők között osztott ki 3G és wifi kapcsolattal rendelkező Nokia telefonokat, arra kérve az önkénteseket, hogy ezek segítségével küldjenek anyagokat.

(A tudósítások a Reuters blogjában láthatók, de felkerültek a YouTube-ra és a Huffington Post Off The Bus oldalára is.)

Ami a 15.000 hivatásos újságíró delegálását illeti, Jeff Jarvis szerint  ez maga a tiszta pazarlás. Mindenki tudja, hogy ezeken a jelölőgyűléseken nem történik semmi, valójában nincs miről tudósítani. Az egyébként is egyre szűkösebb erőforrásokat lenne mire fordítani, de nem lehet. A média nagy kivonulása nem az újságírásról szól, a 15.000 szakember a dekoráció része. Ugyanúgy, mint a sok színes lufi.
 

Nálunk valahogy nem akar a helyére kerülni ez a podcast dolog. HH kolléga ugyan rendszeresen temeti a tartalomfogyasztásnak ezt a formáját, de a világ valahogy nem akar erről tudomást venni. A Pew Internet & American Life Project friss kutatási eredmlényei szerint jelenleg az internetezők 19 százaléka tölt le a webről anyagokat későbbi hallgatásra, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évi adathoz képest.

A részletek persze már nem ennyire diadalmasak. Nem nehéz kitalálni, hogy jellemzően a férfiak és az 50 év alattiak jeleskednek a podcastok letöltögetésében. A mutatós 19 százalékkal is óvatosan kell bánni. Ez ugyanis nem a napi használatot mutatja, az csak 3 százalék körül mozog.

A hangos műsorok népszerűségének az iTunes adott komoly lökést, de rendesen nőtt a katalógusszolgáltatók (directory) forgalma is. (A Podcast Alley 2006. novemberi  26.000-es állománya például mostanra 43.000-re hízott.)

Ha körülnézel kicsit idehaza, azt láthatod, hogy a hazai internetezők azon szűk rétege számára, akik  egyáltalán ismerik ezt a fogalmat a podcast leginkább azt jelenti, hogy kedvenc zenéiket felpakolják blogjukra, honlapjukra. Magyar nyelvű, rendszeresen frissülő, viszonylag sok embert érdeklő podcast adások nincsenek. Magyar nyelvű podcast katalógus nem létezik. (Miért is lenne, hiszen nem lenne mit tenni bele.) Hazai podcast-szolgáltató (olyasmi,  mint videóban a Videa, vagy az Indavideo) nincsen.

A szokásos tyúk/tojás dilemma működik itt is. Vajon lesz elmozdulás? (mostanában?)

Milyen horgony? Az amerikai médiában létezik egy "news anchorman", vagy röviden "news anchor" funkció. Ez  nagyjából a mi hírolvasó bemondónknak, híradó műsorvezetőnknek felel meg. (Persze a legtöbb nagy amerikai hírműsort nem valamilyen Barbie baba, hanem profi televíziós újságíró vezeti.) Hogy honnan eredeztethető a news anchor fogalma, arról fogalmam sincs, abban viszont biztos vagyok, hogy a "sztárriportereket" horgonyként emlegetni komoly tévedés. (Nem Szőcs László az első, aki a hazai sajtóban elkövette ezt a hibát.)

Frissítés: Még kattintottam néhányat és kiderült az igazság! A The Museum of Broadcast Communications szerint a "news anchor" fogalom 1952-ben bukkant fel először és a stúdióban űlő műsorvezető szerkesztőre szokás alkalmazni. (Ezzel különböztetik meg a "terepen" dolgozó tudósítóktól.)
Az elnevezés nem a hajózásból, hanem a váltófutásból származik. Az anchor a csapat legerősebb tagja, aki az utolsó, a cél előtti szakaszon fut.

A legtöbb ember soha nem jut el a végállomásig.
Nem valamilyen filozófiai tézisről, hanem a metróvégállomásokról van szó.
A NYTimes.com újságírói szerint a New York-i metrón utazó emberek többsége kiszáll valahol útközben és fogalmuk sincs arról, milyenek is a végállomások. Most a Going to the End of the Line című összeállítás jóvoltából megismerhetjük a ezeket.


A New York-i metrónak rengeteg vonala és (természetszerűleg) kétszer annyi számos vonala és ebből adódóan rengeteg végállomása van.  A lepukkant gyárteleptől a kertvárosi idillig rengeteg helyszínnel találkozhatunk Van, amelyikről videó készük, van amelyikről csak egy fotó. Az ezeket bemutató anyagok - ahogy maguk a végállomások is - nagyon sokfélék. Azt hiszem, leginkább így együtt, egymás után végignézve izgalmasak. Egy olyan, sokszínű világot tárnak fel, ami nemcsak az útikalauzokban nem szerepel, de a "bennszülöttek" többsége sem ismerheti.

Konrádnak beszóltak az olvasók. Pontosabban reklamáltak bizonyos helyesírási lazaságok miatt. Szerintem egyébként igazságtalan éppen Konrádon leverni valamennyi bűnt, amit a hazai bloggerek (természetesen beleértve engem is) követnek el a magyar nyelv ellen. Szerintem  az Onlinemarketing blog messze a jobbak közé tartozik, általában rendben vannak a szövegei, csak ritkán siklik féke egy-egy mondat. Egyébként meggyőződésem, hogy a bloggerek általában nem rosszabbak a "profi" újságíróknál, csak éppen az utóbbiak szövegeit többen javítgatják, mielőtt az olvasók elé kerülnének.

Nagy tisztelettel figyelem azokat, akik fejből fújják az összes helyesírási szabályt. Én nem tartozom közéjük. Mi a gimnáziumban a nyelvtanórák helyett is irodalmat tanultunk, de nem is bánom. Egyébként is  azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az iskolai oktatásnak nem a nyelvtani szabályok sulykolására, hanem a nyelv megszerettetésére kellene koncentrálnia.

Konrád hozzászólói közül igazából nem a hibák miatt reklamálók leptek meg, hanem azok - többen is-, akik elutasították a "nyelvtanleckét". Az az érzésem, hogy egyre többen vannak, akik megszokták a javítatlan internetes szövegeket, akik nem botránkoznak meg néhány kisebb hibán, örülnek annak, amit kapnak. Torzítja az internet a nyelvet? Rongálja a nyelvérzéket? Vagy esetleg közelíti egymáshoz a beszélt és az írott nyelvet? Attól tartok, erre mostanában a Tudományos Akadémia illetékeseitől nem kapunk választ.

Szerintem az egyik legszínvonalasabb szakmai blog a hazai terepen. Általában nem a spanyolviasz feltalálásával foglalkozik, inkább szemléz, ismertet, összefoglal, de én egyáltalán nem bánom. (Talán azért, mert az én legtöbb bejegyzésem is ilyen szemlézős.)

A Terepnapló bejegyzései általában éppen elég hosszúak ahhoz, hogy ne csak azt érezd, hogy valami ízelítőt kapsz és éppen elég rövidek ahhoz, hogy a lustább (de azért a téma iránt érdeklődő) olvasók se rettenjenek vissza elolvasásuktól. Vagyis éppen megfelelő hosszúságúak.

A Terepnapló kiválóan alkalmas lenne arra, hogy bizonyítsa a szerző jártasságát az általa feldolgozott témákban - feltéve, ha lehetne tudni, ki a szerző. Az inkognitó oka nem ismert, de egyszer majd talán ez is kiderül.

A Terepnapló valamilyen furcsa hóbort miatt a ma már leginkább csak egzotikusnak nevezhető Freeblogon működik. A Blog.hu hátszelével sokkal több látogatója lehetne. Lehet persze, hogy épp ezt nem akarja. Saját célcsoportja előbb-utóbb úgyis megtalálja.

Miközben továbbra is lelkesen hallgatom a különféle (angol nyelvű) hangos blogokat (podcastokat, blográdiókat), szakmabeliekkel a témáról beszélgetve néha úgy érzem magam, mint egy marslakó. Z. szerkesztő, miután hosszan ecseteltem, milyen fantasztikus új dimenziókat nyitnak meg a hangos blogbejegyzések, mennyien hallgatják a semmiféle hangos múlttal nem rendelkező Guardian, a BusinessWeek és a többiek adásait csak csendesen bólintott és azt kérdezte: "Rendben, de mit hozna egy ilyen cucc nekem?" Nem Z. a hibás, a beszélgetés lényegében azonos szöveggel megismétlődött több szerkesztővel is.

Ha a klikkelés / befektetett energia arányt nézzük, a hangos blogbejegyzések (blográdió adások, podcastok) készítése valóban nem nagy üzlet. A felvételhez fel kell készülni, a beszélgetőtársakkal - a legtöbb sikeres blográdió-adás interjú, vagy "duett" - is egyeztetni kell, időpontot és helyszínt kell találni a felvételhez (telefoninterjú esetén megfelelő technikát kell keríteni). Egy 10-20 perces hasznos anyag felvételére legalább egy órányi időt kell szánni. Az elkészült felvételt persze vágni és "adjusztálni" (zene, reklám, felkonferálás stb) kell. A hangos anyaghoz is kell valami írásos bevezető, összefoglaló, ennek a megírására is időt kell szánni. Végül van egy kis technikai vackolás: hangfájlok - FTP - lejátszó stb. 5-6 óra még egy olyan anyag elkészítésére is könnyen elmegy, aminek az előkészítése nem különösebben munkaigényes. Ha egy olcsó "kopipészt" rabszolga 5-6 óra alatt rengeteg "szenzációs" , hírgyűjtőbarát híreket gyárt, nyilván jobb a klikk/ráfordítás mutató.

Azt hiszem, egy online kiadványnak nagyon biztos lábakon kell állnia, hogy olyasmibe invesztáljon, ami kattintás-alapon nem kifizetődő. (Vagy nagyon jó szponzorokat kell találniuk, akikkel szponzoráltathatják ezeket a tartalmakat.) Lehetséges, hogy a hazai online média még nem tart itt.