RSS
Azt hiszem, legtöbbünknek lövése sincs arról, mi is történik a szomszéd országokban (az ennél távolabbiaknak meg még a nevében sem vagyunk biztosak.) Lesajnáljuk azokat a külföldieket, aki összekeverik Bukarestet Budapesttel, de utolsó információnk a román fővárosról...mi is? Sopánkodunk, hogy a CNN szerkesztői budapesti képekkel illusztrálták belgrádi tudósításukat, közben az MTV-ben Horvátország fővárosának titulálják Belgrádot...
Nagy szükség van az olyan blogokra, mint a Serbia Insajd. Olyan dolgokat tudhatunk meg belőle, amiket nem találunk meg az újságokban. Ez a blog lett a Goldenblog hírblog kategóriájának az első helyezettje. (Közben persze nehéz is ezt a blogot minősítenem, nincs viszonyítási alapom, semmilyen másik Szerbiával foglalkozó blogot nem ismerek.)
A hírblog kategória befutóinak listája jól tükrözi a mezőny összetettségét. A politikai és közéleti blogok versenyeztek a környezetvédelmi- autós- és sportblogokkal, de még bűvészblog is felbukkant az indulók között. (Nem jó ez az ömlesztés, de ha minden témakör külön kategóriát kapna 1) körkörösen egész évben tarthatna a verseny 2) sok kategóriában 4-5 indulóból kerülne ki a 3 helyezett.)
A kiesettek között is sok jó blogot találtam, többségükkel leginkább az volt a baj, hogy (szerintem) nem illettek a hírblog kategóriába.
A győzteseknek ezúton is gratulálok, a verseny főgyőzteseinek, vagyis az Olvasóknak azt ajánlom, hogy feltétlenül mazsolázzanak a "középdöntőbe" kerültek listájából.
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
(Frissítés a bejegyzés végén)
A magyar emberben hihetetlen indulatokat váltanak ki a pöttyök (is).
Mint művészeti akció szerintem teljesen rendben van, hogy két pöttyel látnak el ezt, meg azt. Hogy a két pöttyről kinek jut eszébe a nyalás és a ki asszociál azonnal a "prémium fagylaltmárkára", az már nehezebb ügy, de ez legyen a Weber Shandwick problémája.
Engem tehát nem az lepett meg, hogy a hazai prémiumfagylat-fogyasztó lakosságban nem tudatosodott a bonyolult nevű márka megérkezése, hanem hogy kampányblog hozzászólásaiban és még sok helyen másutt is elszabadultak az indulatok.
Egy olyan országban, ahol 5 lépésenként illegális szemétlerakót találni, ahol a műanyag palackok és sörös dobozok lepnek el minden parkot, ahol a legtermészetesebb dolog csikket eldobni...hirtelen 2 pötty akasztja ki az embereket. Vajon miért?
Biztos magyarázatom nincs, csak néhány tippem:
1. Morcosak az emberek. Idegesíti őket minden játék.
2. A bloggerek nem szeretik, ha üzleti blogok keverednek közéjük
3. Gesztit, vagy Fabriciust akkor is illik gyűlölni, ha fogalmad sincs arról, mivel foglalkoznak. Az indulatok valószínűleg nem annyira feléjük, mint inkább az egész "kreatív szakma" felé irányulnak
A kampány lefutott, a pöttyök lekopnak, a kedélyek (talán) lassan lecsillapodnak. A bejegyzés azért most készült, mert a kampány sikeres lezárása alkalmából a Weber Shandvick közleményt adott ki. Ebben valahogy nyoma sincs a kampány "sajátos" fogadtatásának. Vajon a megrendelő sem jött rá, hogy a "prémium márka" bevezetése helyett egy habos tortát kaptak a pofájukba?
Adalékok:
A Homár rövid bejegyzése + sok hozzászólás
Az Érdekesztétika elemzése
Frissítés:
Pál Zsombor (Kreatív Online) cikke a "pöttyös kampány" utóéletéről.
A magyar emberben hihetetlen indulatokat váltanak ki a pöttyök (is).
Ha nem ismernéd a hátteret: A Weber
Shandwick ügynökség valamelyik pihent agyú kreatívja azt ötlötte ki, hogy a Häagen-Dazs "prémium fagylaltmárka" bevezető (gerilla)kampányát az "ä" betű két pöttyére (umlaut) építi fel. A pöttyöket kirakták mindenhova, ahova lehet (meg ahova nem is), az eredményt pedig az erre a célra nyitott blogban dokumentálták.
Mint művészeti akció szerintem teljesen rendben van, hogy két pöttyel látnak el ezt, meg azt. Hogy a két pöttyről kinek jut eszébe a nyalás és a ki asszociál azonnal a "prémium fagylaltmárkára", az már nehezebb ügy, de ez legyen a Weber Shandwick problémája.
Engem tehát nem az lepett meg, hogy a hazai prémiumfagylat-fogyasztó lakosságban nem tudatosodott a bonyolult nevű márka megérkezése, hanem hogy kampányblog hozzászólásaiban és még sok helyen másutt is elszabadultak az indulatok.
Egy olyan országban, ahol 5 lépésenként illegális szemétlerakót találni, ahol a műanyag palackok és sörös dobozok lepnek el minden parkot, ahol a legtermészetesebb dolog csikket eldobni...hirtelen 2 pötty akasztja ki az embereket. Vajon miért?
Biztos magyarázatom nincs, csak néhány tippem:
1. Morcosak az emberek. Idegesíti őket minden játék.
2. A bloggerek nem szeretik, ha üzleti blogok keverednek közéjük
3. Gesztit, vagy Fabriciust akkor is illik gyűlölni, ha fogalmad sincs arról, mivel foglalkoznak. Az indulatok valószínűleg nem annyira feléjük, mint inkább az egész "kreatív szakma" felé irányulnak
A kampány lefutott, a pöttyök lekopnak, a kedélyek (talán) lassan lecsillapodnak. A bejegyzés azért most készült, mert a kampány sikeres lezárása alkalmából a Weber Shandvick közleményt adott ki. Ebben valahogy nyoma sincs a kampány "sajátos" fogadtatásának. Vajon a megrendelő sem jött rá, hogy a "prémium márka" bevezetése helyett egy habos tortát kaptak a pofájukba?
Adalékok:
A Homár rövid bejegyzése + sok hozzászólás
Az Érdekesztétika elemzése
Frissítés:
Pál Zsombor (Kreatív Online) cikke a "pöttyös kampány" utóéletéről.
Csereháti roma hírügynökségről álmodozik Kassai Melinda, a csereháti roma partnerségi program koordinátora. A Népszabadság beszámolóját olvasva úgy tűnik, hogy egyelőre maga az ötlet és a kezdeményező lelkesedése az, amire biztosan építhetnek.
Szinte minden médiaszakértő egyetért abban, hogy a szűk közösséget célzó "hiperlokális" médiáé a jövő, ugyanakkor az eddig megvalósult projektek közül csak kevés bizonyult életképesnek.
A cikkben leírtak szerint tervezett Csereháti Roma Hírügynökség elsődleges célja az egymástól gyakran csak néhány tíz kilométerre élő, hasonló gondokkal küzdő, de egymásról mégis keveset tudó közösségek közti információmegosztás lenne. Emellett Kassai Melinda számít arra is, hogy a helyi "tudósítók" anyagaiból átvesz majd a "nagy" média is.
Nem tudom, hogy a csereháti romák között mekkora az internet elterjedtsége, de tartok tőle, hogy a Wifi falu program jelentős sikerei ellenére sem túl nagy. Lehet egy olyan közegben hatékonyan közösségi médiát működtetni, ahol kevesen férnek hozzá az internethez? Hagyományos körülmények között, például egy budapesti kerületben biztosan nem, de elképzelhető, hogy speciális helyzetben, zártabb közegben átmenetileg áthidalható ez a probléma.
Nehezebben tudom elképzelni, hogy bármilyen kapcsolat építhető ki egy ilyen helyi információmegosztó közösség és a hivatalos média között. Az országos média szinte csak jelentős katasztrófák, botrányok vagy bűnügyek esetén kíváncsi az egyébként "láthatatlan" helyekre. Nem hinném, hogy egy ilyen civil hírügynökség változtatni tudna ezen.
Szinte minden médiaszakértő egyetért abban, hogy a szűk közösséget célzó "hiperlokális" médiáé a jövő, ugyanakkor az eddig megvalósult projektek közül csak kevés bizonyult életképesnek.
A cikkben leírtak szerint tervezett Csereháti Roma Hírügynökség elsődleges célja az egymástól gyakran csak néhány tíz kilométerre élő, hasonló gondokkal küzdő, de egymásról mégis keveset tudó közösségek közti információmegosztás lenne. Emellett Kassai Melinda számít arra is, hogy a helyi "tudósítók" anyagaiból átvesz majd a "nagy" média is.
Nem tudom, hogy a csereháti romák között mekkora az internet elterjedtsége, de tartok tőle, hogy a Wifi falu program jelentős sikerei ellenére sem túl nagy. Lehet egy olyan közegben hatékonyan közösségi médiát működtetni, ahol kevesen férnek hozzá az internethez? Hagyományos körülmények között, például egy budapesti kerületben biztosan nem, de elképzelhető, hogy speciális helyzetben, zártabb közegben átmenetileg áthidalható ez a probléma.
Nehezebben tudom elképzelni, hogy bármilyen kapcsolat építhető ki egy ilyen helyi információmegosztó közösség és a hivatalos média között. Az országos média szinte csak jelentős katasztrófák, botrányok vagy bűnügyek esetén kíváncsi az egyébként "láthatatlan" helyekre. Nem hinném, hogy egy ilyen civil hírügynökség változtatni tudna ezen.
MappedUp, vagyis térképeld fel! Egy ideje hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nincs térképes holmi GoogleMaps nélkül . A MappedUp is bizonyítja, hogy nincs így . A mirelit zöldborsószemekből kirakott primitív térképen nagyjából fogalmat alkothatsz arról, miről is szólnak a friss hírek és ez általában elég is.
A MappedUp egyszerű RSS olvasó, ami történetesen egy egyszerű grafikus felhasználói felületen keresztül (is) használható. Letöltheted, belerakhatod saját RSS-gyűjteményedet, megoszthatod barátaiddal, használhatod akár képernyővédőnként. Nem állítom, hogy az évtized legnagyobb találmánya, de attól még szerethető.
A probléma ismert. A legtöbb online lapnál ugyan tisztában vannak vele, hogy nyitni kéne az olvasók felé, ugyanakkor félnek, hogy a gyenge, vagy egyenesen támadó szándékú hozzászólások ártanak a kiadvány hírnevének, elriasztják az olvasókat.
Derek Powazek eredeti írása, ahonnan ehhez a bejegyzéshez az ihletet merítettem ugyan az online újságok szerkesztőinek szólt, ugyanakkor minimális változtatással alkalmazhatók a "médiaszerűen" működő blogokra is. Powazek tanácsait tömörített formában közlöm, saját kiegészítéseimet, megjegyzéseimet dőlt betűkkel írom.
1. Legyen kötelező a regisztráció. Az újságírásban elfogadott a névtelen források használata, a hozzászólásokban ezt semmi sem indokolja. Lehetővé kell tenni ugyanakkor, hogy szükség esetén a regisztrált hozzászólók is névtelenül jelenjenek meg.
Lehet, hogy nálunk elszántabbak, kitartóbbak az agresszív, kötekedő, mellébeszélő figurák, de nem látom, hogy a regisztrációs kényszernek különösebb elrettentő hatása lenne. (Jó példa erre a Blog.hu számos blogja.) A Médiablogon továbbra is szabad a vásár, mindössze egyetlen rendszeresen visszatérő ámokfutó használja ki ezt, ugyanakkor sok alkalmi hozzászólót elriasztana a regisztrációval járó macera.
2. Érthető, világosan megfogalmazott hozzászólási szabályokra van szükség, amiket azután be is kell tartatni. Ez a fórumokról ismert probléma, ahol az általános szabályok nem képesek minden vitás kérdésre előre választ adni.
3. Foglalkoztass közösségi szerkesztőt. Miközben természetes számodra, hogy minden a webre kikerülő anyagot átnéz legalább egy szerkesztő, csodálkozol, amikor felmerül, hogy a véleményeket is szerkeszteni kellene. A közösségi szerkesztő (Community Manager) egyben a kapcsolattartó a szerkesztőség és a közönség között. (A szabályzatnak meg nem felelő hozzászólások eltávolítása nem az ő dolga.)
Na, ez az, amit ma nehezen adsz be egy egyébként is emberhiánnyal küzdő főszerkesztőnek. "Hagyj már ezekkel a hülyeségekkel, ha lenne pénzem, inkább felvennék még egy belpolitikust" - hallom máris lelki füleimmel.
4. Segítsd a hozzászólókat. Biztasd őket, hogy maguk szerkesszék, javítgassák hozzászólásaikat.
Szerintem a legnagyobb biztatás, ha a cikk / blogbejegyzés szerzője válaszol az olvasóknak. Vigyázat , ezzel az "ötlettel" bármelyik papírújság vezetői pillanatok alatt kiboríthatók!
5. Vedd igénybe a közösség segítségét. Nevezz ki önkéntes közösségi menedzsert a legaktívabb hozzászólók közül. Készíts olyan nyomógombot/linket, aminek a segítségével a közösség tagjai jelezni tudják, ha baja van valamelyik hozzászólással.
Tapasztalatom szerint ma Magyarországon ez a megoldás nem működik. Szinte nincs olyan ártatlan téma, ahol ne tükröződne az ország megosztottsága, ne szakadnának azonnal két táborra a hozzászólók.
6. Hivatkozz a cikkekben a hozzászólásokra. Nincs annál rosszabb, mint amikor a hozzászólások teljesen elkülönülnek. (Ilyenkor egyesek úgy gondolják, hogy nyugodtan viselkedhetnek "illetlenül".)
7. Teremts alternatív kommunikációs csatornát. Ha az emberek nem látják, hogyan lehet üzenni a szerzőknek, szerkesztőknek, a hozzászólásokban fogják megírni azt is, ami nem oda való.
8. Részvétel. Nehezen nevezhető párbeszédnek valami, amiben csak az egyik fél beszél.Vond be az eredeti cikk szerzőjét..
Az ide illő megjegyzésemet már elmondtam a 4. pont alatt.
9. Ne tápláld a trollokat. Egyesek imádnak vitatkozni trollokkal, azokkal a figurákkal, akiket csupán a rombolási szándék vezet. Nagyon fontos megértetni velük, hogy kemény érvelésükkel nem semmisítik meg a trollokat, sőt, még meg is erősítik őket.
10. Add fel az irányítást. A hagyományos médiával szemben a média 2.0 nem felülről vezérelt. El kell fogadnod, hogy a dolgok néha eredeti szándékodtól függetlenül, más irányba mennek.
Derek Powazek eredeti írása, ahonnan ehhez a bejegyzéshez az ihletet merítettem ugyan az online újságok szerkesztőinek szólt, ugyanakkor minimális változtatással alkalmazhatók a "médiaszerűen" működő blogokra is. Powazek tanácsait tömörített formában közlöm, saját kiegészítéseimet, megjegyzéseimet dőlt betűkkel írom.
1. Legyen kötelező a regisztráció. Az újságírásban elfogadott a névtelen források használata, a hozzászólásokban ezt semmi sem indokolja. Lehetővé kell tenni ugyanakkor, hogy szükség esetén a regisztrált hozzászólók is névtelenül jelenjenek meg.
Lehet, hogy nálunk elszántabbak, kitartóbbak az agresszív, kötekedő, mellébeszélő figurák, de nem látom, hogy a regisztrációs kényszernek különösebb elrettentő hatása lenne. (Jó példa erre a Blog.hu számos blogja.) A Médiablogon továbbra is szabad a vásár, mindössze egyetlen rendszeresen visszatérő ámokfutó használja ki ezt, ugyanakkor sok alkalmi hozzászólót elriasztana a regisztrációval járó macera.
2. Érthető, világosan megfogalmazott hozzászólási szabályokra van szükség, amiket azután be is kell tartatni. Ez a fórumokról ismert probléma, ahol az általános szabályok nem képesek minden vitás kérdésre előre választ adni.
3. Foglalkoztass közösségi szerkesztőt. Miközben természetes számodra, hogy minden a webre kikerülő anyagot átnéz legalább egy szerkesztő, csodálkozol, amikor felmerül, hogy a véleményeket is szerkeszteni kellene. A közösségi szerkesztő (Community Manager) egyben a kapcsolattartó a szerkesztőség és a közönség között. (A szabályzatnak meg nem felelő hozzászólások eltávolítása nem az ő dolga.)
Na, ez az, amit ma nehezen adsz be egy egyébként is emberhiánnyal küzdő főszerkesztőnek. "Hagyj már ezekkel a hülyeségekkel, ha lenne pénzem, inkább felvennék még egy belpolitikust" - hallom máris lelki füleimmel.
4. Segítsd a hozzászólókat. Biztasd őket, hogy maguk szerkesszék, javítgassák hozzászólásaikat.
Szerintem a legnagyobb biztatás, ha a cikk / blogbejegyzés szerzője válaszol az olvasóknak. Vigyázat , ezzel az "ötlettel" bármelyik papírújság vezetői pillanatok alatt kiboríthatók!
5. Vedd igénybe a közösség segítségét. Nevezz ki önkéntes közösségi menedzsert a legaktívabb hozzászólók közül. Készíts olyan nyomógombot/linket, aminek a segítségével a közösség tagjai jelezni tudják, ha baja van valamelyik hozzászólással.
Tapasztalatom szerint ma Magyarországon ez a megoldás nem működik. Szinte nincs olyan ártatlan téma, ahol ne tükröződne az ország megosztottsága, ne szakadnának azonnal két táborra a hozzászólók.
6. Hivatkozz a cikkekben a hozzászólásokra. Nincs annál rosszabb, mint amikor a hozzászólások teljesen elkülönülnek. (Ilyenkor egyesek úgy gondolják, hogy nyugodtan viselkedhetnek "illetlenül".)
7. Teremts alternatív kommunikációs csatornát. Ha az emberek nem látják, hogyan lehet üzenni a szerzőknek, szerkesztőknek, a hozzászólásokban fogják megírni azt is, ami nem oda való.
8. Részvétel. Nehezen nevezhető párbeszédnek valami, amiben csak az egyik fél beszél.Vond be az eredeti cikk szerzőjét..
Az ide illő megjegyzésemet már elmondtam a 4. pont alatt.
9. Ne tápláld a trollokat. Egyesek imádnak vitatkozni trollokkal, azokkal a figurákkal, akiket csupán a rombolási szándék vezet. Nagyon fontos megértetni velük, hogy kemény érvelésükkel nem semmisítik meg a trollokat, sőt, még meg is erősítik őket.
10. Add fel az irányítást. A hagyományos médiával szemben a média 2.0 nem felülről vezérelt. El kell fogadnod, hogy a dolgok néha eredeti szándékodtól függetlenül, más irányba mennek.
"A weben bárki megjelenhet persze, de a megjelenés ma már nem jelent semmit. Ahogy az sem jelent semmit, hogy kint az utcán belekiáltom a szélbe, “hé”. [...] Mind a magánemberként tett megnyilvánulásaink, mind pedig a weben elkövetett akcióink mögül egy és ugyanaz a dolog hiányzik. A figyelem." - írfa Doransky A web feudális jellege című bejegyzésében
Szerintem ez így van rendben. Néhány éve már önmagában az is különlegességnek számított, ha az ember a weben mondott el valamit. Ma már természetes. Elvész az előny, a kommunikácis közeg nem erősíti fel automatikusan a tartalmat, viszont (elvileg) sokkal több embert lehet így elérni. Akit most elérsz (aki most rád talál), arra figyel, amit mondani akarsz.
Ahogy nő az internetzők száma, úgy változik összetételük is. Ma már nem azt a viszonylag jól behatárolható közönséget éred el a weben, mint néhány évvel ezelőtt. A "bentiek" demográfiai összetétele egyre kevésbé különbözik a "kintiekétől". Ennek megfelően a weben is kialakulnak a sokak által látogatott "mainsteram" oldalak, miközben a legtöbb "tartalomszolgáltató" a több milliárdos potenciális közönségből legfelebb néhány ezer embert képes elérni.
Szerintem nem az internetezők érdektelénségével van a baj. Attól, hogy a weben egyszerű különféle tartalmakat közreadni nem jelenti, hogy több embernek lenne mások számára érvényes mondanivalója, mint korábban. A webre feltett szövegek, képek, videók, zenék jelentős része csak növeli az információs "zajt". Csak a jelenleginél sokkal hatékonyabb szűrők (keresők, ajánlók, hírgyűjtők stb.) teszik majd lehetővé, hogy mindenki lehalászhassa magának azt, ami neki fontos.
Adalék:
A szegények rútere - Schwartzenberger István kitűnő riportja.
Úgy tűnik, idővel minden kritikus besokall. Ennek biztos tünete, hogy már nincs olyan eléje kerülő munakdarab, ami ne irritálná, vagy ne úntatná. Az online videók elismert szakértője, a Médiablogban már számtalanszor idézett Mindy McAdamds egy (viszonylag) friss bejegyzésében 2 profi webes videót hasonlít össze. Mindkettő ugyanarról a témáról (iPhone 3G) szól és mindkettőt a szakma nagyágyúi készítették.
Walt Mossberg, a Wall Street Journal elismert szakírója egy több, mint 5 perces videóban beszél az iPhone 3G-ről. A klasszikus "beszélő fej" videóba ugyan bevágrak néhány kockát az Apple propagandaanyagaiból, de ettől a videó még hosszú és unalmas maradt.
David Pougue egy jól megkomponált és viccesesn előadott jelenetbe ágyazta be készülékismertetőjét.
Annak idején, az eredeti iPhone megjelenésekor Pogue már sikerrel alkalmazta a módszert, a mostani "teszt" sem okozott csalódást. A videó nagyjából ugyanolyan hosszú, mint Mossbergé és bár a téma nem hoz kölönsöebben izgalomba, egy másodpercig sem unatkoztam nézése közben.
A tanulság számomra most is az, hogy azért mert lehetséges, ne mfeltétlenül kell mindent videóban elmondani. Ha egy igazán vicces jelenetet akarsz készíteni, ahhoz jó forgatókönyvre és profi stábra van szükséges. Nem olcsó játék. A NYTimes.com-nak nyilván telik rá, de vajon megéri?
(Sajnos Pouge filmjéhez nincs beépítőkód, ezért nem tudtam ide bekötni.)
Egy angol keresőmarketing cég (The SEO Company) kitűnő összeállítást készített a vezető online hírszolgáltatók linkelési gyakorlatáról. (Ha nem is vagy erős angolból, érdemes megnézni a lényeget összefoglaló táblázatot.)
Különösebb tudományos vizsgálatok nélkül is jól látszik, hogy az elmúlt években általában oldódott a korábbi görcsös befelé (saját anyagokra) linkelési gyakorlat, ugyanakkor kiadványonként erősen eltérő a helyzet. Divatos az a felemás megoldás, hogy az online lapok blogjai linkelnek kifelé, a hagyományos cikkek viszont nem linkelnek.
További gondot okoz, hogy a nagy kiadványoknak gyakran túl okos publikációs rendszerük (CMS) van, ami maga rakja be a linkeket a cikkekbe - sokszor rosszul. (Ez főleg olyankor fordul elő, amikor nevekre, helyekre, eseményekre hivatkoznak.)
Rossz döntésekhez vezethet az is, ha a szerkesztői szempontokat háttérbe szorítva, a keresőmarketingesek határozzák meg, hova, milyen szavakra kerüljenek linkek.
A hivatkozott anyag a tartalom része. Nem ugyanolyan része, mint az előző, vagy a következő mondat, más dimenzióba tartozik, de mindenképpen összefügg a leírt szöveggel. A linkelés (vagy a nem linkelés) tehát szerkesztői döntés.
(Annak okát, hogy a hazai nyomtatott lapokból a webre "beforgatott" cikkekben miért csak elvétve találhatók linkek jobb nem is firtatni.)
Egy minapi bejegyzés alatti vitában merült fel a kérdés, hogy vajon mennyiben felelős egy kiadvány a linkelt tartalomért. A SEO Company bejegyzésében a Financial Times egyik szerkesztője is megszólal, aki azt mondja, hogy náluk azért kevés a kifele mutató link, mert csak ellenőrzött, megbízható forrásokra hivatkoznak, a webes források többségénél viszont nem áll módjukban ellenőrizni az információkat. A "hivatalos" hazai média szereplői ugyan linkelni nem igazán szeretnek, viszont készséggel vesznek át egymástól akár egész bekezdéseket. Sok oldal üresen maradnak, ha a hazai lapok is olyan finnyásak lennének, mit az FT..
Adalékok:
Robert Niles (OJR) tanácsai a helyes hivatkozási gyakorlatról
Jakob Nielsen klasszikus írása a linkek elkészítésének módjáról
Különösebb tudományos vizsgálatok nélkül is jól látszik, hogy az elmúlt években általában oldódott a korábbi görcsös befelé (saját anyagokra) linkelési gyakorlat, ugyanakkor kiadványonként erősen eltérő a helyzet. Divatos az a felemás megoldás, hogy az online lapok blogjai linkelnek kifelé, a hagyományos cikkek viszont nem linkelnek.
További gondot okoz, hogy a nagy kiadványoknak gyakran túl okos publikációs rendszerük (CMS) van, ami maga rakja be a linkeket a cikkekbe - sokszor rosszul. (Ez főleg olyankor fordul elő, amikor nevekre, helyekre, eseményekre hivatkoznak.)
Rossz döntésekhez vezethet az is, ha a szerkesztői szempontokat háttérbe szorítva, a keresőmarketingesek határozzák meg, hova, milyen szavakra kerüljenek linkek.
A hivatkozott anyag a tartalom része. Nem ugyanolyan része, mint az előző, vagy a következő mondat, más dimenzióba tartozik, de mindenképpen összefügg a leírt szöveggel. A linkelés (vagy a nem linkelés) tehát szerkesztői döntés.
(Annak okát, hogy a hazai nyomtatott lapokból a webre "beforgatott" cikkekben miért csak elvétve találhatók linkek jobb nem is firtatni.)
Egy minapi bejegyzés alatti vitában merült fel a kérdés, hogy vajon mennyiben felelős egy kiadvány a linkelt tartalomért. A SEO Company bejegyzésében a Financial Times egyik szerkesztője is megszólal, aki azt mondja, hogy náluk azért kevés a kifele mutató link, mert csak ellenőrzött, megbízható forrásokra hivatkoznak, a webes források többségénél viszont nem áll módjukban ellenőrizni az információkat. A "hivatalos" hazai média szereplői ugyan linkelni nem igazán szeretnek, viszont készséggel vesznek át egymástól akár egész bekezdéseket. Sok oldal üresen maradnak, ha a hazai lapok is olyan finnyásak lennének, mit az FT..
Adalékok:
Robert Niles (OJR) tanácsai a helyes hivatkozási gyakorlatról
Jakob Nielsen klasszikus írása a linkek elkészítésének módjáról
Mostanában a Goldenblog miatt rengeteg blogon kell átrágnom magam. Ez részben fárasztó, mert sok olyan blogot nézek át, amire egyébként nem lennék kíváncsi, részben pedig jó, mert sok olyan érdekes blogra bukkanok, amire máshogy talán nem találtam volna rá. Melléktermékként ráadásul néhány olyan blogba is beleakadtam, ami ugyan (tudtommal) nem indult a GB-n, nálam viszont máris nyert!
Az Árokásó TOP 100 reakciós melléktermék. A (nyomtatott) Reakció magazin búcsúszámában jelent meg ugyanis Ács Ferenc Árokásó Topp 20 összeállítása, ami (méltán) olyan sikert aratott, hogy folytatni kellett a munkát. A blogként önállósult Ároksó Top 100 "crowdsourcing" formában működi, önkéntesek gyalázhatják a hazai közélet jeles szereplőit.
Nem egyszerűen a fórum- és bloghozzászólásokból ismert általános anyázásról van szó. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy párt- és ideológiai hovatartozástól függetlenül itt rendesen megkapja mindenki a magáét.
A színvonal természetesen ingadozó, általános jellemző, hogy vitriolban nincs hiány. Egyes szerzők felkészültsége lenyűgöző. Remélem nem állnak meg a 100 ismertető után és hamarosan az Árokásóra cserélhetjük a poros Ki kicsodát!
Az Árokásó TOP 100 reakciós melléktermék. A (nyomtatott) Reakció magazin búcsúszámában jelent meg ugyanis Ács Ferenc Árokásó Topp 20 összeállítása, ami (méltán) olyan sikert aratott, hogy folytatni kellett a munkát. A blogként önállósult Ároksó Top 100 "crowdsourcing" formában működi, önkéntesek gyalázhatják a hazai közélet jeles szereplőit.
Nem egyszerűen a fórum- és bloghozzászólásokból ismert általános anyázásról van szó. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy párt- és ideológiai hovatartozástól függetlenül itt rendesen megkapja mindenki a magáét.
A színvonal természetesen ingadozó, általános jellemző, hogy vitriolban nincs hiány. Egyes szerzők felkészültsége lenyűgöző. Remélem nem állnak meg a 100 ismertető után és hamarosan az Árokásóra cserélhetjük a poros Ki kicsodát!
Én ugyan azt vallom, hogy lehetőleg mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért, a gyakorlatban mégis előfordulnak (egyre gyakrabban ) olyan esetek, amikor a tollforgató/billentyűverő újságíró is a kamera mögé kényszerül.
Általában ilyenkor nem egy olyan bonyolult szerkezetet kell kezelned, amilyenek mögött a szaklapokban az Oscar díjas filmkészítőket látod, az amatőröknek szánt cuccok rendszerint idiótabiztos kivitelben készülnek, mégsem árt, ha néhány alapszabályt az agyadba vésel.
1. Nem akarom elvenni a kedved a videózástól, de ez nem csak a gombok nyomogatásáról szól. Nem árt tisztában lenni az alapvető képkomponálási szabályokkal. (Persze itt is rengeteg iskola létezik, nincsenek kőbe vésett szabályok. de legalább azt kell tudnod, melyiket rúgod éppen fel.)
2. Használj állványt! (A szabad, kézi kamerás filmezés a profik privilégiuma - nekik sem jön mindig össze.)
3. Mindig használj fejhallgatót.
4. Széles látószöggel állítsd be a jelenetet.
5. Minden jelenet előtt mérj fehéregyensúlyt (Egyáltalán, tudod mi az?).
6. Ha lehet kerüld, a nagyon különleges átmeneteket. (Művészkedj inkább a családi videókkal.)
7. Ha zoomolás nélkül közelebb tudsz menni a felvételed tárgyához, tedd azt.
8. Mindig készíts egy "B" felvételt is. (+ vegyél fel "foltnak valót" és vágóképeket is.)
9. Legyen ráfutásod (pre-roll) a felvétele, vagyis ne akkor indítsd el a kamerát, amikor a riportalany kinyitja a száját.
10. Ugyanez érvényes a kifutóra is, vagyis ne akard elcsomagolni a kamerát az utolsó mondat közepére.
11. Hacsak lehetséges, használj külső mikrofont.(Ne a felvétel helyszínén kezdj el kutatni a mikrofonbemenet után.)
12. Tartsd észben, hogy a webes videót a legtöbben kis méretben nézik. (Ezt különösen akkor ne feledd, amikor éppen grandiózus csatajeleneteket tervezel.)
13. Felejtsd el az automatikus élességállítást (auto focus)
14. Kísérletezz a kamerád különféle beállításaival....a felvétel előtt. Nem árt, ha aztán vissza is tudod állítani az eredeti beállításokat!
15. Vigyél magaddal (feltöltött) pótelemeket, pótkazettát. Ha flash memóriával működik a kamera, győződj meg róla, hogy van-e rajta elég szabad hely. (Ha ezeket képtelen vagy megjegyezni, legalább vigyél magaddal egy nagy törülközőt. Ha szorult helyzetedben alaposan leizzadsz, legalább lesz mivel törölgetni magad.)
Ami az utolsó pontot illeti, vándorhangmérnöki múltamban számtalanszor megtapasztaltam, hogy
- mindig az utolsó 1 percben fogy ki a nyersanyag
- mindig az egyetlen pótolhatatlan felvételben lesz valamilyen reccsenés, pattanás, vagy azt darálja be a készülék (természetesen éppen ezekhez a részekhez nincs foltnak való)
- mindig az egyetlen különleges, beszerezhetetlen összekötőkábel marad a stúdióban
Nyilván ezekre is létezik valamilyen Murphy-törvény.
Általában ilyenkor nem egy olyan bonyolult szerkezetet kell kezelned, amilyenek mögött a szaklapokban az Oscar díjas filmkészítőket látod, az amatőröknek szánt cuccok rendszerint idiótabiztos kivitelben készülnek, mégsem árt, ha néhány alapszabályt az agyadba vésel.
1. Nem akarom elvenni a kedved a videózástól, de ez nem csak a gombok nyomogatásáról szól. Nem árt tisztában lenni az alapvető képkomponálási szabályokkal. (Persze itt is rengeteg iskola létezik, nincsenek kőbe vésett szabályok. de legalább azt kell tudnod, melyiket rúgod éppen fel.)
2. Használj állványt! (A szabad, kézi kamerás filmezés a profik privilégiuma - nekik sem jön mindig össze.)
3. Mindig használj fejhallgatót.
4. Széles látószöggel állítsd be a jelenetet.
5. Minden jelenet előtt mérj fehéregyensúlyt (Egyáltalán, tudod mi az?).
6. Ha lehet kerüld, a nagyon különleges átmeneteket. (Művészkedj inkább a családi videókkal.)
7. Ha zoomolás nélkül közelebb tudsz menni a felvételed tárgyához, tedd azt.
8. Mindig készíts egy "B" felvételt is. (+ vegyél fel "foltnak valót" és vágóképeket is.)
9. Legyen ráfutásod (pre-roll) a felvétele, vagyis ne akkor indítsd el a kamerát, amikor a riportalany kinyitja a száját.
10. Ugyanez érvényes a kifutóra is, vagyis ne akard elcsomagolni a kamerát az utolsó mondat közepére.
11. Hacsak lehetséges, használj külső mikrofont.(Ne a felvétel helyszínén kezdj el kutatni a mikrofonbemenet után.)
12. Tartsd észben, hogy a webes videót a legtöbben kis méretben nézik. (Ezt különösen akkor ne feledd, amikor éppen grandiózus csatajeleneteket tervezel.)
13. Felejtsd el az automatikus élességállítást (auto focus)
14. Kísérletezz a kamerád különféle beállításaival....a felvétel előtt. Nem árt, ha aztán vissza is tudod állítani az eredeti beállításokat!
15. Vigyél magaddal (feltöltött) pótelemeket, pótkazettát. Ha flash memóriával működik a kamera, győződj meg róla, hogy van-e rajta elég szabad hely. (Ha ezeket képtelen vagy megjegyezni, legalább vigyél magaddal egy nagy törülközőt. Ha szorult helyzetedben alaposan leizzadsz, legalább lesz mivel törölgetni magad.)
Ami az utolsó pontot illeti, vándorhangmérnöki múltamban számtalanszor megtapasztaltam, hogy
- mindig az utolsó 1 percben fogy ki a nyersanyag
- mindig az egyetlen pótolhatatlan felvételben lesz valamilyen reccsenés, pattanás, vagy azt darálja be a készülék (természetesen éppen ezekhez a részekhez nincs foltnak való)
- mindig az egyetlen különleges, beszerezhetetlen összekötőkábel marad a stúdióban
Nyilván ezekre is létezik valamilyen Murphy-törvény.
A hazai média hetek óta foglalkozik egy betiltott náci propagandafilm hazai "premier-kísérleteivel". Az Index egyik lelkes ügyeletese úgy gondolta, hogy lekörözi a jórészt az MTI csecsein lógó konkurenciát és 20-án (vasárnap) este címlapjukra bekötött egy náci blogot. (Innen a szemérmesebb, náci vetítésekre egyébként nem járó érdeklődők is letölthették a filmet.)
Hétfő reggelre előkerültek az Index "felelős" szerkesztői is és sietve lekapták a címlapról a blogot. Addig is kb. 2600 látogatót sikerült szerezniük az egyébként valószínűleg csak szűkebb körben olvasott blognak.
Tegnap a Klubrádióban Szily László (az Index blogokért felelős főmunkatársa) először az ismert "liberális" szöveget nyomta, ami szerint az emberek elég felnőttek ahhoz, hogy eldöntsék, mit akarnak megnézni. Közben azért az is elhangzott, hogy vasárnap csak csökkentett üzemmódban dolgoznak az Indexnél, azért is kerülhetett ki a címlapra ez a blog (és azért maradhatott kinn reggelig). Szily elmondása szerint egyébként a szerkesztőségen belül is komoly vita alakult ki, egyesek nem örültek a nagy "liberalizmusnak", mások meg nyilván a blog eltávolítását kifogásolták.
Az eset mindenképpen tanulságos azok számára, aki a felhasználói tartalmak bevonásában spekulálnak. Már a fórumdivat idején is kiderült, hogy a megnövekedett forgalomnak ára van. Hiába írja ki a "házigazda", hogy a fórumban / blogfarmon megjelenő véleményekért nem vállalnak felelősséget, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasók nem képesek ilyen éles határt húzni. (Ez az oka, hogy a napi 24 órás moderálást vállalni nem tudó tartalomszolgáltatók idővel kénytelenek szabadulni fórumaiktól.)
Nehezebb a helyzet akkor, ha egy tartalomszolgáltató nem csak jól elkerített blogfarmot tart, de mazsolázgat is onnan.
Az Index esetében még ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen blogszolgáltatást üzemeltet (Blog.hu), saját blogjai vannak, de akadnak olyan "indexközeli" blogok is, amik elvileg ugyan nem tartoznak hozzájuk, a gyakorlatban mégis "összenő, ami összetartozik".
Az Index igen engedékeny a felhasználók által termelt tartalmakkal kapcsolatban. Egyes fórumait sok érzékenyebb lelkű látogató ugyanúgy kerüli, mint a focimeccseket. A fórumozók rendszeresen megjelennek a blogok hozzászólásai között is. Innen sem távolítják el őket. Nem tudni azért, mert jóra jön az a kis plusz forgalom, vagy azért, mert nincs rá energia. (Akárhogy is, a sok "offolás" rengeteg blogbejegyzés hozzászólásait teszi olvashatatlanná.)
A Blog.hu népszerű, az elmúlt években sokféle blog bukkant fel rajta - több náci blog is. Szilynek és munkatársainak tudniuk kell róluk. Az Index kimagyarázhatja, hogy blogszolgáltatója náci propagandának biztosít helyet - ilyenkor következik a végtelen vita a náciság meghatározásáról és a vélemények szabadságáról - de nincs rá magyarázat, hogyan kerülhet egy náci blog a címlapra. Szily a rádióban valami olyasmit is mondott, hogy ez nem az Index tartalma, csak a blogsáv volt. Természetesen ő is tudja, hogy szánalmas ez a védekezés, hiszen a címlapra kiemelt blog azonnal a szerkesztett tartalom részévé válik.
A hazai (hivatalos) online médiában egyértelműen az Index használja a legügyesebben a blogokat. Most becsúszott egy komoly hiba. Szép lett volna, ha magyarázkodás helyett levonják a konzekvenciákat, rendezik soraikat és bocsánatot érnek olvasóiktól.
(Sajnos a Klubrádió adásához nincs link.)
Hétfő reggelre előkerültek az Index "felelős" szerkesztői is és sietve lekapták a címlapról a blogot. Addig is kb. 2600 látogatót sikerült szerezniük az egyébként valószínűleg csak szűkebb körben olvasott blognak.
Tegnap a Klubrádióban Szily László (az Index blogokért felelős főmunkatársa) először az ismert "liberális" szöveget nyomta, ami szerint az emberek elég felnőttek ahhoz, hogy eldöntsék, mit akarnak megnézni. Közben azért az is elhangzott, hogy vasárnap csak csökkentett üzemmódban dolgoznak az Indexnél, azért is kerülhetett ki a címlapra ez a blog (és azért maradhatott kinn reggelig). Szily elmondása szerint egyébként a szerkesztőségen belül is komoly vita alakult ki, egyesek nem örültek a nagy "liberalizmusnak", mások meg nyilván a blog eltávolítását kifogásolták.
Az eset mindenképpen tanulságos azok számára, aki a felhasználói tartalmak bevonásában spekulálnak. Már a fórumdivat idején is kiderült, hogy a megnövekedett forgalomnak ára van. Hiába írja ki a "házigazda", hogy a fórumban / blogfarmon megjelenő véleményekért nem vállalnak felelősséget, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az olvasók nem képesek ilyen éles határt húzni. (Ez az oka, hogy a napi 24 órás moderálást vállalni nem tudó tartalomszolgáltatók idővel kénytelenek szabadulni fórumaiktól.)
Nehezebb a helyzet akkor, ha egy tartalomszolgáltató nem csak jól elkerített blogfarmot tart, de mazsolázgat is onnan.
Az Index esetében még ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen blogszolgáltatást üzemeltet (Blog.hu), saját blogjai vannak, de akadnak olyan "indexközeli" blogok is, amik elvileg ugyan nem tartoznak hozzájuk, a gyakorlatban mégis "összenő, ami összetartozik".
Az Index igen engedékeny a felhasználók által termelt tartalmakkal kapcsolatban. Egyes fórumait sok érzékenyebb lelkű látogató ugyanúgy kerüli, mint a focimeccseket. A fórumozók rendszeresen megjelennek a blogok hozzászólásai között is. Innen sem távolítják el őket. Nem tudni azért, mert jóra jön az a kis plusz forgalom, vagy azért, mert nincs rá energia. (Akárhogy is, a sok "offolás" rengeteg blogbejegyzés hozzászólásait teszi olvashatatlanná.)
A Blog.hu népszerű, az elmúlt években sokféle blog bukkant fel rajta - több náci blog is. Szilynek és munkatársainak tudniuk kell róluk. Az Index kimagyarázhatja, hogy blogszolgáltatója náci propagandának biztosít helyet - ilyenkor következik a végtelen vita a náciság meghatározásáról és a vélemények szabadságáról - de nincs rá magyarázat, hogyan kerülhet egy náci blog a címlapra. Szily a rádióban valami olyasmit is mondott, hogy ez nem az Index tartalma, csak a blogsáv volt. Természetesen ő is tudja, hogy szánalmas ez a védekezés, hiszen a címlapra kiemelt blog azonnal a szerkesztett tartalom részévé válik.
A hazai (hivatalos) online médiában egyértelműen az Index használja a legügyesebben a blogokat. Most becsúszott egy komoly hiba. Szép lett volna, ha magyarázkodás helyett levonják a konzekvenciákat, rendezik soraikat és bocsánatot érnek olvasóiktól.
(Sajnos a Klubrádió adásához nincs link.)
Konrád blogja az első, de röviden írni szeretnék az első 10 helyezettről (és még a "tízen túliakról" is).
Második helyre került a JabJab. Én másfél éve már a magam módján szavaztam rá. A SEO /SEM blogok mezőnye elég erős, nehezen tudom megítélni, hogy ki benne a legjobb.
Bevallom, az én szavazólistámon nem volt dobogós a Nincs szükséged fejvadászra. A "wolfközeli" Pungor Attila ügyesen használja a blogot saját karrierje építgetésére, a "gazdagtanácsadók" további fényesítésére, de számomra kevés benne az önzetlenül, ingyen kiadott információ. (A most elért pozíciója jól mutatja, hogy megtanulta a leckét, de még nem tudja olyan jól, mint a 2 éve kategória és összesített "mester", Wolf Gábor.
A Koos.hu tartalomban igen gazdag, korszerű, az építészetet több oldalról is megközelítő blog. Megértem, hogy a blogolvasók közegében népszerűbb a keresőmarketing, vagy az állásvadászat, mint az építészet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy szakmai kvalitásai alapján a Koos.hu-nak előbb lenne a helye. (Persze elfogadom a Nép Szavát.)
Kismamablog - Vida Ági blogja ugyan csak az 5. helyre került, szerintem azonban ő már korábban megütötte a főnyereményt: Ági a hazai "legyél_gyorsan_milliomos" iskolák eredményességének egyik (egyetlen?) példája.
(Azt hiszem, egyszerű a titka: tehetséges és szorgalmas):
A Baracomp blogot azért szeretem, mert jó bizonyíték arra, hogy igenis lehet érdekes, olvasmányos, hasznos céges blogot írni.
Bélyegző Expressz Blog - Jó példa arra, hogy nincs olyan téma, amiről ne lehetne blogolni, csak elég kitartónak és kreatívnak kell lenni. (Neked mi jut eszedbe a bélyegzőkről? Nekem leginkább a Szigorúan ellenőrzött vonatok híres jelenete. Ezután majd talán ez a bélyegzőblog is...)
Doransky. Mit is írhatnék róla? Számomra ő volt az első. Vagyis az első magyar nyelvű blog, amit olvasni kezdtem. A Doransky - lényegében aktuális tartalmától függetlenül "a műfaj hazai klasszikusa", vagyis "normális" blogokkal nem összehasonlítható.
CSőRblog - Ő nem használja a mondat eleji nagybetűket - én így nem olvasom el.. Korrekt üzlet. (Kár, mert egyébként jó a téma és érdekesnek tűnnek a bejegyzések is.)
Sörkollektor - A név első tagja ismerős, egyébként meg úgy tűnik hogy valami környezettudatosságba oltott projektblogról van szó. Passz. (Úgy látszik viszont, hogy aktív közösség szerveződik köré.)
Idén sem került be az első 10-be az egyik legjobb hazai blog, Bőgel György IT lábjegyzete Más súlycsoport, mint a díjazott blogok többsége. Talán azért sem népszerűbb, mert egy már nem létező cég elhanyagolt oldalán működik. Kár.
Nekem a dobogós hr-blognál színvonalasabbnak tűnik a Menedzsmentor. Vélhetően azért nem vitte többre, mert nem a mostanság olyan divatos "sikeriskolát" képviseli.
A többiekről talán máskor, máshol írok.
Második helyre került a JabJab. Én másfél éve már a magam módján szavaztam rá. A SEO /SEM blogok mezőnye elég erős, nehezen tudom megítélni, hogy ki benne a legjobb.
Bevallom, az én szavazólistámon nem volt dobogós a Nincs szükséged fejvadászra. A "wolfközeli" Pungor Attila ügyesen használja a blogot saját karrierje építgetésére, a "gazdagtanácsadók" további fényesítésére, de számomra kevés benne az önzetlenül, ingyen kiadott információ. (A most elért pozíciója jól mutatja, hogy megtanulta a leckét, de még nem tudja olyan jól, mint a 2 éve kategória és összesített "mester", Wolf Gábor.
A Koos.hu tartalomban igen gazdag, korszerű, az építészetet több oldalról is megközelítő blog. Megértem, hogy a blogolvasók közegében népszerűbb a keresőmarketing, vagy az állásvadászat, mint az építészet, ennek ellenére úgy gondolom, hogy szakmai kvalitásai alapján a Koos.hu-nak előbb lenne a helye. (Persze elfogadom a Nép Szavát.)
Kismamablog - Vida Ági blogja ugyan csak az 5. helyre került, szerintem azonban ő már korábban megütötte a főnyereményt: Ági a hazai "legyél_gyorsan_milliomos" iskolák eredményességének egyik (egyetlen?) példája.
(Azt hiszem, egyszerű a titka: tehetséges és szorgalmas):
A Baracomp blogot azért szeretem, mert jó bizonyíték arra, hogy igenis lehet érdekes, olvasmányos, hasznos céges blogot írni.
Bélyegző Expressz Blog - Jó példa arra, hogy nincs olyan téma, amiről ne lehetne blogolni, csak elég kitartónak és kreatívnak kell lenni. (Neked mi jut eszedbe a bélyegzőkről? Nekem leginkább a Szigorúan ellenőrzött vonatok híres jelenete. Ezután majd talán ez a bélyegzőblog is...)
Doransky. Mit is írhatnék róla? Számomra ő volt az első. Vagyis az első magyar nyelvű blog, amit olvasni kezdtem. A Doransky - lényegében aktuális tartalmától függetlenül "a műfaj hazai klasszikusa", vagyis "normális" blogokkal nem összehasonlítható.
CSőRblog - Ő nem használja a mondat eleji nagybetűket - én így nem olvasom el.. Korrekt üzlet. (Kár, mert egyébként jó a téma és érdekesnek tűnnek a bejegyzések is.)
Sörkollektor - A név első tagja ismerős, egyébként meg úgy tűnik hogy valami környezettudatosságba oltott projektblogról van szó. Passz. (Úgy látszik viszont, hogy aktív közösség szerveződik köré.)
Idén sem került be az első 10-be az egyik legjobb hazai blog, Bőgel György IT lábjegyzete Más súlycsoport, mint a díjazott blogok többsége. Talán azért sem népszerűbb, mert egy már nem létező cég elhanyagolt oldalán működik. Kár.
Nekem a dobogós hr-blognál színvonalasabbnak tűnik a Menedzsmentor. Vélhetően azért nem vitte többre, mert nem a mostanság olyan divatos "sikeriskolát" képviseli.
A többiekről talán máskor, máshol írok.
A felkért zsűri és a "népi ülnökök" ítélete alapján az Onlinemarketing blog az idei Golden Blog (Goldenblog) verseny tanácsadói kategóriájának a győztese.
Konrád igazi megosztó személyiség. Persze nem abban az értelemben, ahogy ezt manapság érteni szokás. Szereti információit, véleményét megosztani másokkal. Nevével már időtlen időkkel ezelőtt találkoztam egy (akkor) népszerű pr-levlistán, illetve a Kreatív Online fórumán. Magyarázott, kiegészített, segített... Ezt a hozzáállását hozta át a blogvilágba is a Freeblogon kezdett, majd a Blog.hu-ra költöztetett blogjával.
Az Onlinemarketing.blog.hu nem a "szakmázásról szól", Konrád általában nem a legfrissebb amerikai tanulmányokon, tredeken, az "A listás" szakmai blogok bejegyzésein rágódik, inkább afféle szakmai törzsasztalt működtet. (A törzsasztalról jut az eszembe, hogy Konrád természetesen az Index fórumtopikjait is számtalan hozzászólással gazdagította.) Ennek megfelelően ezt a blogot sokan követik olyanok is, akik nem feltétlenül olvasgatnának egy marketingeseknek szóló szakmai blogot.
Az Onlinemarketing blogon erősen érződik a fórumos múlt. Konrád nem sértődik meg, ha az Index címlapjáról beeső, néha meglehetősen vegyes közönség piszkálja, nem reagálja túl a durvább beszólásokat sem, nagyon ritkán kerül sor csak gyomlálásra.
Számomra az Onlinemarketing.hu legértékesebb bejegyzései azok, amik a hazai helyzettel foglalkoznak. Konrád néha bennfentes információkhoz jut, máskor csak figyel. Észrevesz olyasmit, ami esetleg neked csak holnapután jutna az eszedbe.
A blog emlékeim szerint tavaly és tavalyelőtt is ott volt a "középdöntőben." Most végre felért a csúcsra. Ezúton is gratulálok!
Konrád igazi megosztó személyiség. Persze nem abban az értelemben, ahogy ezt manapság érteni szokás. Szereti információit, véleményét megosztani másokkal. Nevével már időtlen időkkel ezelőtt találkoztam egy (akkor) népszerű pr-levlistán, illetve a Kreatív Online fórumán. Magyarázott, kiegészített, segített... Ezt a hozzáállását hozta át a blogvilágba is a Freeblogon kezdett, majd a Blog.hu-ra költöztetett blogjával.
Az Onlinemarketing.blog.hu nem a "szakmázásról szól", Konrád általában nem a legfrissebb amerikai tanulmányokon, tredeken, az "A listás" szakmai blogok bejegyzésein rágódik, inkább afféle szakmai törzsasztalt működtet. (A törzsasztalról jut az eszembe, hogy Konrád természetesen az Index fórumtopikjait is számtalan hozzászólással gazdagította.) Ennek megfelelően ezt a blogot sokan követik olyanok is, akik nem feltétlenül olvasgatnának egy marketingeseknek szóló szakmai blogot.
Az Onlinemarketing blogon erősen érződik a fórumos múlt. Konrád nem sértődik meg, ha az Index címlapjáról beeső, néha meglehetősen vegyes közönség piszkálja, nem reagálja túl a durvább beszólásokat sem, nagyon ritkán kerül sor csak gyomlálásra.
Számomra az Onlinemarketing.hu legértékesebb bejegyzései azok, amik a hazai helyzettel foglalkoznak. Konrád néha bennfentes információkhoz jut, máskor csak figyel. Észrevesz olyasmit, ami esetleg neked csak holnapután jutna az eszedbe.
A blog emlékeim szerint tavaly és tavalyelőtt is ott volt a "középdöntőben." Most végre felért a csúcsra. Ezúton is gratulálok!
Az igazi bennfentesek számára már régóta nem újdonság, hogy az irodai szemét és a céges álláshirdetések valójában információs aranybányák. (Egyelőre) nem tervezem, hogy feltúrjam a szerkesztőségek szemétkosarait, viszont rendszeresen nézegetem az újságírókat kereső álláshirdetéseket. (Ezzel a szokásommal láthatóan nem vagyok egyedül. )
Elég bekukkantani például az eMaSa megfelelő oldalára, vagy az iwiw Apró > Állást kínál > Média felületére és máris látszik, hogy mostanában (szinte) mindenki újságíró-gyakornokot keres.
Hm, mi lehet ennek az oka? Talán nálunk is áttértek az angoloknál annyira elterjedt gyakorlatra, hogy először mindenkit "tee boynak" (ez még a kézbesítőnél is lejjebb van) vesznek fel, hogy majd idővel innen íveljen fel a karrier, ami egyszer, sok év múlva az elnöki székben érhet véget. A házon belüli karrier, az összes lépcsőfok végigjárása szép dolog, de nehezen igazodik a mai tempóhoz és főleg az amerikai sikermodellhez. (Állítólag már az angoloknál sem működik úgy, mint régen.)
A házon belüli képzés a hazai médiában sem ismeretlen gondolat. A '90-es években a Magyar Hírlap (Széles Gábor lapjának névrokona) működtetett újságíró-stúdiót, majd a Népszabadság kezdett hasonló vállalkozásba. (Ennek utóda a ma is működő Népszabadság Ringier Oktatási és Továbbképzési Intézet. ) Nemrég a Sanoma jelentette be, hogy ősztől elindul a Sanoma Médiaakadémia. Lehet, hogy ezeknek az iskoláknak eredetileg az utánpótlás házon belüli képzése volt a céljuk, a gyakorlatban azonban egy új üzletággá váltak. A jelentkező befizeti a tandíjat, végigül rengeteg előadást, a végén meg kap egy szép oklevelet. Ezek a tanfolyamok inkább elméleti tudást, mint a napi munkában használható készségeket nyújtanak.(Persze egyszerűbb médiatörténetet és műfajelméletet tanítani, érdekes közéleti embereket előadónak meghívni, mint a hallgatókból írásokat kipréselni és azokkal bajlódni.) Előnyük viszont, hogy az oktatók egy része a Lapnál dolgozik, felfigyelhetnek a tehetségesebb tanítványokra...
Attól tartok azonban, hogy a mostani gyakornokéhség nem az új tehetségek felfedezéséről szól. Inkább arról, hogy a gyakornok olcsó, olyan munkát is rá lehet bízni, amit egy "igazi" újságíró nem hajlandó elvégezni, bizonytalan helyzete miatt általában nincs nagy pofája és ha nem kell már, könnyen ki lehet rúgni. Remélem, nincs igazam, de lehet, hogy a gyakornokok iránti megnövekedett igény a hazai média hanyatló helyzetét jelzi.
A cím megtévesztő. A Médiablog nem keres gyakornokokat. Még nem.
Elég bekukkantani például az eMaSa megfelelő oldalára, vagy az iwiw Apró > Állást kínál > Média felületére és máris látszik, hogy mostanában (szinte) mindenki újságíró-gyakornokot keres.
Hm, mi lehet ennek az oka? Talán nálunk is áttértek az angoloknál annyira elterjedt gyakorlatra, hogy először mindenkit "tee boynak" (ez még a kézbesítőnél is lejjebb van) vesznek fel, hogy majd idővel innen íveljen fel a karrier, ami egyszer, sok év múlva az elnöki székben érhet véget. A házon belüli karrier, az összes lépcsőfok végigjárása szép dolog, de nehezen igazodik a mai tempóhoz és főleg az amerikai sikermodellhez. (Állítólag már az angoloknál sem működik úgy, mint régen.)
A házon belüli képzés a hazai médiában sem ismeretlen gondolat. A '90-es években a Magyar Hírlap (Széles Gábor lapjának névrokona) működtetett újságíró-stúdiót, majd a Népszabadság kezdett hasonló vállalkozásba. (Ennek utóda a ma is működő Népszabadság Ringier Oktatási és Továbbképzési Intézet. ) Nemrég a Sanoma jelentette be, hogy ősztől elindul a Sanoma Médiaakadémia. Lehet, hogy ezeknek az iskoláknak eredetileg az utánpótlás házon belüli képzése volt a céljuk, a gyakorlatban azonban egy új üzletággá váltak. A jelentkező befizeti a tandíjat, végigül rengeteg előadást, a végén meg kap egy szép oklevelet. Ezek a tanfolyamok inkább elméleti tudást, mint a napi munkában használható készségeket nyújtanak.(Persze egyszerűbb médiatörténetet és műfajelméletet tanítani, érdekes közéleti embereket előadónak meghívni, mint a hallgatókból írásokat kipréselni és azokkal bajlódni.) Előnyük viszont, hogy az oktatók egy része a Lapnál dolgozik, felfigyelhetnek a tehetségesebb tanítványokra...
Attól tartok azonban, hogy a mostani gyakornokéhség nem az új tehetségek felfedezéséről szól. Inkább arról, hogy a gyakornok olcsó, olyan munkát is rá lehet bízni, amit egy "igazi" újságíró nem hajlandó elvégezni, bizonytalan helyzete miatt általában nincs nagy pofája és ha nem kell már, könnyen ki lehet rúgni. Remélem, nincs igazam, de lehet, hogy a gyakornokok iránti megnövekedett igény a hazai média hanyatló helyzetét jelzi.
A cím megtévesztő. A Médiablog nem keres gyakornokokat. Még nem.
Gyűjtöd az új kifejezéseket? Tessék, itt van egy: Refrigerator Journalism, vagyis fridzsiderújságírás.
Hűvös távolságtartás?
Lefagyasztott, bármikor felolvasztható cikkek?
Nem, dehogy!
Először arra gondoltam, hogy a hozzászólásokban gyűjtöm majd a megfejtéseket, de rájöttem, hogy semmi értelme: A Médiablog olvasói pillanatok alatt megtalálnák a megoldást - a Google segítségével.
Elárulom tehát, hogy a Refrigerator Journalism a "hiper-mikro-lokális" hírszolgáltatás új neve. Egyesek szerint ugyanis a helyi médiának olyan szintre kell lemennie, mint a hűtőszekrényre mágnesezett üzenőcetlik.(Hozzájuk képest a Twitter csiripelései kifejezetten szószátyár szövegeknek tűnnek.)
Akkor most mi is a jövő? Az újságírók belopakodnak a lakásodba és cetliket tűznek a hűtőszekrényedre?
Talán azért is tetszik annyira ez a "fridzsiderújságírás", mert ifjúkorom egyik kulcskifejezésére, a fridzsiderszocializmusra emlékeztet. Mai fejjel nehéz elképzelni de akkoriban még arról folytak a viták, hogy veszélyeztetik-e a szocializmust a hétvégi telkek!
(Utószó: Az eredeti bejegyzésben következetesen minden fridzsiderből következetesen kihagytam a "d"-t és fridzsiderkommunizmusnak tituláltam a fridzsiderszocializmust. Fogalmam sincs miért. Köszönöm azoknak, akik villámgyorsan figyelmeztettek a nyilvánvaló hibákra!)
Hűvös távolságtartás?
Lefagyasztott, bármikor felolvasztható cikkek?
Nem, dehogy!
Először arra gondoltam, hogy a hozzászólásokban gyűjtöm majd a megfejtéseket, de rájöttem, hogy semmi értelme: A Médiablog olvasói pillanatok alatt megtalálnák a megoldást - a Google segítségével.
Elárulom tehát, hogy a Refrigerator Journalism a "hiper-mikro-lokális" hírszolgáltatás új neve. Egyesek szerint ugyanis a helyi médiának olyan szintre kell lemennie, mint a hűtőszekrényre mágnesezett üzenőcetlik.(Hozzájuk képest a Twitter csiripelései kifejezetten szószátyár szövegeknek tűnnek.)
Akkor most mi is a jövő? Az újságírók belopakodnak a lakásodba és cetliket tűznek a hűtőszekrényedre?
Talán azért is tetszik annyira ez a "fridzsiderújságírás", mert ifjúkorom egyik kulcskifejezésére, a fridzsiderszocializmusra emlékeztet. Mai fejjel nehéz elképzelni de akkoriban még arról folytak a viták, hogy veszélyeztetik-e a szocializmust a hétvégi telkek!
(Utószó: Az eredeti bejegyzésben következetesen minden fridzsiderből következetesen kihagytam a "d"-t és fridzsiderkommunizmusnak tituláltam a fridzsiderszocializmust. Fogalmam sincs miért. Köszönöm azoknak, akik villámgyorsan figyelmeztettek a nyilvánvaló hibákra!)
6 százaléknyi budapesti országos kedvence - Zsombor megint remekelt és vitriolos bejegyzést írt az Antagonba a Magyar Hírlap ön- és Echo Tv-fényező anyagairól.
Hárommillió online hírfogyasztó - Az Index kíváncsi arra, kik és hogyan olvassák, ezért májusban felmérést készíttetett a Forsense Piac-és Közvélemény-kutató Intézettel. Bodoky Tamás összefoglalója szerint "a magyar lakosság 41 százaléka internetezik rendszeresen, 30 százaléka gyakori online hírfogyasztó". Nem akarom vitatni a felmérés szakszerűségét -, de ez a kép valahogy túlságosan szépnek tűnik. (Valószínűleg az Index és a Forsense nálam lazábban értelmezi a "hírfogyasztás" fogalmát.
AP hírgyár vs. blogok - A Verbális Numerák hadat üzen a világ egyik vezető hírügynökségének. Szerencsére döntését részletesen meg is indokolja.
Az egyedüli induló nyert a furcsa kétmilliárdos EU-s rekordtenderen - Évekkel ezelőtt játszottak egy filmet, aminek az volt a címe: Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (A filmet természetesen már rég elfelejtettem.) Talán a maradandóság iránti vágy ihlette a Kreatív Online szerkesztőjét, de az is lehet hogy egyszerűen csak összekeverte a címet a bevezetővel. A cikk ettől függetlenül feltétlenül elolvasandó. Külön öröm, hogy az évekig csak vegetáló Kreatív Online újabban most (önerőből!) ilyen anyaggal rukkolt ki. (Már megint ez a Zsombor!)
Hárommillió online hírfogyasztó - Az Index kíváncsi arra, kik és hogyan olvassák, ezért májusban felmérést készíttetett a Forsense Piac-és Közvélemény-kutató Intézettel. Bodoky Tamás összefoglalója szerint "a magyar lakosság 41 százaléka internetezik rendszeresen, 30 százaléka gyakori online hírfogyasztó". Nem akarom vitatni a felmérés szakszerűségét -, de ez a kép valahogy túlságosan szépnek tűnik. (Valószínűleg az Index és a Forsense nálam lazábban értelmezi a "hírfogyasztás" fogalmát.
AP hírgyár vs. blogok - A Verbális Numerák hadat üzen a világ egyik vezető hírügynökségének. Szerencsére döntését részletesen meg is indokolja.
Az egyedüli induló nyert a furcsa kétmilliárdos EU-s rekordtenderen - Évekkel ezelőtt játszottak egy filmet, aminek az volt a címe: Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (A filmet természetesen már rég elfelejtettem.) Talán a maradandóság iránti vágy ihlette a Kreatív Online szerkesztőjét, de az is lehet hogy egyszerűen csak összekeverte a címet a bevezetővel. A cikk ettől függetlenül feltétlenül elolvasandó. Külön öröm, hogy az évekig csak vegetáló Kreatív Online újabban most (önerőből!) ilyen anyaggal rukkolt ki. (Már megint ez a Zsombor!)
Philip Meyer professzor 2004-ben megjelent The Vanishing Newspaper (Az eltűnő napilapok) című könyvével még sokkolta a szakmát, mikor (egyebek mellett) azt írta, hogy 2040. áprilisában jelenik majd meg az utolsó napilap. Azóta számos cikk, tanulmány blogbejegyzés foglalkozott a napilapok sorsával - többségük nem látott komolyabb reményt a hosszútávú túlélésre. Lehet, hogy a megadott dátum optimista becslésen alapult, de az is elképzelhető, hogy az újságírás (vagy az újságírás bizonyos fajtája) halála megelőzi a lapok kimúlását.
A "future + newspapers" vagy a "death + newspapers" keresésekre kapott találatok jól mutatják, hogy a témában óriási a felhozatal. (Az első 50 találatból összejönne egy diplomamunka.) Érdemes azonban odafigyelni arra az írásra, amiben a halálos ítéletről egy valódi bíró ír. Richard Posner és Gery Beckerrel "páros blogja" igazi csemege - a Metazin.hu egyik kedvence. Most mégsem ők, hanem a Médiablog "roti" fedőnevű olvasója hívta fel a figyelmemet a Becker-Posner Blog Are newspapers doomed? (Halálra vannak ítélve a napilapok?) című bejegyzésére.
A rövid válasz a A címben feltett kérdésre : Igen. A részletes "bírói indoklást" megtalálod Posner bejegyzésében. Első pillantásra semmi új nincs benne, lényegében minden fontos gondolata szerepelt valamelyik korábban olvasott írásban, mégis lenyűgöző az idős tudós átgondolt, logikus érvelése.
Posner bejegyzése úgy teljes, ahogy van. Tömör írás, tovább tömöríteni nem tudom, inkább csak megpróbálok néhány gondolatot kiemelni (és kicsit értelmezni) belőle. (Remélem, ezzel is sikerült kedvet csinálnom az eredeti bejegyzés elolvasásához.)
Arról, hogy a tartalom "csomagolt áruként" (bundled product) egyre kevésbé eladható, már sokan, sokat írtak. A legtöbben - köztük Chris "Long Tail" Anderson - az internet általános térnyerésével, az online keresés fejlődésével, az érdeklődési kört pontosan lefedő tartalom megtalálhatóságával magyarázzák az előre elkészített csomagok (többféle tartalmat összefogó újság, több számot tartalmazó CD) iránti kereslet csökkenését. Posner ezzel szemben (mellett?) azt állítja, hogy a csomagban való vásárlás akkor éri meg a felhasználónak, ha a csomaghoz (vagyis a számára értéktelen tartalomhoz is) olcsóbban jut, mintha külön-külön venné meg az őt érdeklő tartalmakat. (Természetesen a kiadónak is egyszerűbb egyfajta lapot előállítani, terjeszteni, mintha külön-külön kellene eladnia a belpolitika, külpolitika, gazdaság, kultúra, sport stb. rovatokat. A lapok - elvileg - megtehetnék, hogy a csomagot megbontva külön-külön próbálják meg értékesíteni az egyes tartalmi elemeket (ezek persze önmagukban is kisebb csomagok), ezzel azonban jelentősen növelnék költségeiket is. Ehelyett a legtöbben a rövid távú haszonra - a csökkentett költségek mellett továbbra is magas nyereség - játszanak, amivel azonban közelebb hozzák a véget is.
A gyakran elhangzó vád szerint a Google News és a bloggerek saját tartalmat nem termelnek, hanem kizárólag a hagyományos médián élősködnek. Ha "megölik" az újságokat, azzal magukat is halálra ítélik, hiszen nem lesz kin/min élősködniük. Posner szerin teljesen logikátlan ez az érvelés. Ha ugyanis az olvasóknak továbbra is igényük van azokra az anyagokra, amiket jelenleg a napilapok újságírói termelnek, akkor az online hírszolgáltatók egyszerűen közvetlenül felkérik cikkírásra ugyanezeket az újságírókat, a költségeket meg kitermelik a megnövekedett hirdetési bevételeikből.
A hazai média legalább 5 éves lemaradásban van a világ élvonalától, ami megmutatkozik a válságjelenségek "begyűrűzésében" is. Szerintem az újságíróiskolákba most beiratkozóknak még komoly esélyük van rá, hogy valamelyik nyomtatott laptól menjenek nyugdíjba.
Utószó: Meyer könyvébek címére nem szoktam emlékezni, most is keresgélnem kellett. Vicces, hogy a Meyer + 2040
keresésre a harmadik helyen egy saját, három éve megjelent cikkemre bukkantam.
A "future + newspapers" vagy a "death + newspapers" keresésekre kapott találatok jól mutatják, hogy a témában óriási a felhozatal. (Az első 50 találatból összejönne egy diplomamunka.) Érdemes azonban odafigyelni arra az írásra, amiben a halálos ítéletről egy valódi bíró ír. Richard Posner és Gery Beckerrel "páros blogja" igazi csemege - a Metazin.hu egyik kedvence. Most mégsem ők, hanem a Médiablog "roti" fedőnevű olvasója hívta fel a figyelmemet a Becker-Posner Blog Are newspapers doomed? (Halálra vannak ítélve a napilapok?) című bejegyzésére.
A rövid válasz a A címben feltett kérdésre : Igen. A részletes "bírói indoklást" megtalálod Posner bejegyzésében. Első pillantásra semmi új nincs benne, lényegében minden fontos gondolata szerepelt valamelyik korábban olvasott írásban, mégis lenyűgöző az idős tudós átgondolt, logikus érvelése.
Posner bejegyzése úgy teljes, ahogy van. Tömör írás, tovább tömöríteni nem tudom, inkább csak megpróbálok néhány gondolatot kiemelni (és kicsit értelmezni) belőle. (Remélem, ezzel is sikerült kedvet csinálnom az eredeti bejegyzés elolvasásához.)
***
Arról, hogy a tartalom "csomagolt áruként" (bundled product) egyre kevésbé eladható, már sokan, sokat írtak. A legtöbben - köztük Chris "Long Tail" Anderson - az internet általános térnyerésével, az online keresés fejlődésével, az érdeklődési kört pontosan lefedő tartalom megtalálhatóságával magyarázzák az előre elkészített csomagok (többféle tartalmat összefogó újság, több számot tartalmazó CD) iránti kereslet csökkenését. Posner ezzel szemben (mellett?) azt állítja, hogy a csomagban való vásárlás akkor éri meg a felhasználónak, ha a csomaghoz (vagyis a számára értéktelen tartalomhoz is) olcsóbban jut, mintha külön-külön venné meg az őt érdeklő tartalmakat. (Természetesen a kiadónak is egyszerűbb egyfajta lapot előállítani, terjeszteni, mintha külön-külön kellene eladnia a belpolitika, külpolitika, gazdaság, kultúra, sport stb. rovatokat. A lapok - elvileg - megtehetnék, hogy a csomagot megbontva külön-külön próbálják meg értékesíteni az egyes tartalmi elemeket (ezek persze önmagukban is kisebb csomagok), ezzel azonban jelentősen növelnék költségeiket is. Ehelyett a legtöbben a rövid távú haszonra - a csökkentett költségek mellett továbbra is magas nyereség - játszanak, amivel azonban közelebb hozzák a véget is.
***
A comScore egy friss felmérése szerint a 65 évnél idősebbek hatszor nagyobb hajlandóságot mutatnak a napi újságolvasásra, mint a 25-34 éves korosztály és tízszer nagyobbat, mint a 18-24 évesek. A következtetés lehetne az is, hogy az újságoknak a 65 éveseknél idősebbek piacát kell erősebben célba venniük, - nagyrészt ennek köszönhető a 168 Óra, vagy a "drága Bolgár úr" tartós sikere -, de a legtöbb lap inkább az internet felé mozdul. Ott, mint tudjuk a hirdetéseken kívül nincs igazán más bevételi forrás, sok az eladható felület, nyomottak a hirdetési árak. Fokozza a bajokat, hogy sok online lap képtelen felismerni az új helyzetet és változatlanul csomagban árulja a tartalmat. Közben viszont tapasztalhatjuk, hogy a hagyományos kiadványokhoz képest gyengébbek az online márkák: Kevés ember akad, aki témájától függetlenül csak azért olvas el egy cikket, mert a Városi Hírmondó írta, sokkal inkább jellemző, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő tartalom után kutatva a hírgyűjtőknek, saját RSS olvasójuknak, vagy kedvenc bloggerük linkajánlóinak hisznek.
***
Egy közkeletű vélekedés szerint az egyéni érdeklődéshez és ízléshez igazított tartalom legnagyobb veszélye az egyoldalú tájékozódás. Ha mindig csak a saját véleményedet hallod vissza, ha soha nem olvasod az "átellenes" oldal érveit, menthetetlenül csökken a társadalmi aktivitásod. A valóság azonban az , hogy az emberek többsége most sem követi az övével ellenkező érvelést. (Vajon a hazai közönség mekkora hányada olvassa párhuzamosan a Népszabadságot és a Magyar Nemzetet, mennyien nézik felváltva a HírTV és az ATV műsorait, mennyien keresztolvasói a 168 Órának és a Heti válasznak?) Posner szerint is csak kevesen vannak az egyszerre több irányba tájékozódók, ők pedig az interneten továbbra is pillanatok alatt megtalálhatják a számukra fontos információkat.
***
A gyakran elhangzó vád szerint a Google News és a bloggerek saját tartalmat nem termelnek, hanem kizárólag a hagyományos médián élősködnek. Ha "megölik" az újságokat, azzal magukat is halálra ítélik, hiszen nem lesz kin/min élősködniük. Posner szerin teljesen logikátlan ez az érvelés. Ha ugyanis az olvasóknak továbbra is igényük van azokra az anyagokra, amiket jelenleg a napilapok újságírói termelnek, akkor az online hírszolgáltatók egyszerűen közvetlenül felkérik cikkírásra ugyanezeket az újságírókat, a költségeket meg kitermelik a megnövekedett hirdetési bevételeikből.
***
A hazai média legalább 5 éves lemaradásban van a világ élvonalától, ami megmutatkozik a válságjelenségek "begyűrűzésében" is. Szerintem az újságíróiskolákba most beiratkozóknak még komoly esélyük van rá, hogy valamelyik nyomtatott laptól menjenek nyugdíjba.
Utószó: Meyer könyvébek címére nem szoktam emlékezni, most is keresgélnem kellett. Vicces, hogy a Meyer + 2040
keresésre a harmadik helyen egy saját, három éve megjelent cikkemre bukkantam.
Sok mindent. Például Eric Schmidt (a Google vezérigazgatója) vihet majd egy szép koszorút a napilapipar temetésére.
Schmidt egy hónapja, a úgy nyilatkozott, hogy a Google "morális kényszert" érez, hogy segítsen a bajban levő napilapiparnak. ("It's a huge moral imperative to help here...")
Persze szó sincs arról, hogy a Google valamilyen módon (például egy alapítványon keresztül) segíteni kívánná a "minőségi újságírást", egyszerűen csak egy új eszközt (egy régi eszköz átalakított változatát ) dobtak a piacra. A fuldokló mellé irányították motorcsónakjukat és udvariasan jelezték, hogy akadna kínálatukban egy újfajta mentőöv...
Alig 5 héttel az előző nyilatkozat utána Google-vezér minap a szórakoztatóipar vezérei előtt elmondott beszédében kifejtette, hogy ha a producerek jó fiúk lesznek (hajlandók/ képesek a videótartalmakat az internet igényeihez igazítani), akkor esetleg visszaszerezhetik azt a pénzt, amit az internet kihúzott a zsebükből. (Az előadás célja persze nem a hollywoodi fejesek szórakoztatása, hanem a Lions Gate-üzlet promóciója volt.)
Persze vannak akik nem tanulták meg idejében a leckét. Schmidt szomorúan jegyezte meg, hogy a napilapok kilátásai "borúsak" (bleak), ami nagyon nagy baj - itt nyilván egy könnycseppet morzsolt szét a szeme sarkában, - "mert a tényfeltáró újságírás nagyon fontos része a demokráciának."
Eric Schidt szerint a Google részesedése a napilap-biznisz hazavágásában messze nem akkora, mint azt sokan képzelik. Ezen nyilván lehet vitatkozni, de semmiképpen nem vigasztalja a beszédről tudósító Los Angeles Times 150 szerkesztőségi dolgozóját, akik most kapták meg az értesítést, hogy hamarosan lapátra kerülnek.
Schmidt egy hónapja, a úgy nyilatkozott, hogy a Google "morális kényszert" érez, hogy segítsen a bajban levő napilapiparnak. ("It's a huge moral imperative to help here...")
Persze szó sincs arról, hogy a Google valamilyen módon (például egy alapítványon keresztül) segíteni kívánná a "minőségi újságírást", egyszerűen csak egy új eszközt (egy régi eszköz átalakított változatát ) dobtak a piacra. A fuldokló mellé irányították motorcsónakjukat és udvariasan jelezték, hogy akadna kínálatukban egy újfajta mentőöv...
Alig 5 héttel az előző nyilatkozat utána Google-vezér minap a szórakoztatóipar vezérei előtt elmondott beszédében kifejtette, hogy ha a producerek jó fiúk lesznek (hajlandók/ képesek a videótartalmakat az internet igényeihez igazítani), akkor esetleg visszaszerezhetik azt a pénzt, amit az internet kihúzott a zsebükből. (Az előadás célja persze nem a hollywoodi fejesek szórakoztatása, hanem a Lions Gate-üzlet promóciója volt.)
Persze vannak akik nem tanulták meg idejében a leckét. Schmidt szomorúan jegyezte meg, hogy a napilapok kilátásai "borúsak" (bleak), ami nagyon nagy baj - itt nyilván egy könnycseppet morzsolt szét a szeme sarkában, - "mert a tényfeltáró újságírás nagyon fontos része a demokráciának."
Eric Schidt szerint a Google részesedése a napilap-biznisz hazavágásában messze nem akkora, mint azt sokan képzelik. Ezen nyilván lehet vitatkozni, de semmiképpen nem vigasztalja a beszédről tudósító Los Angeles Times 150 szerkesztőségi dolgozóját, akik most kapták meg az értesítést, hogy hamarosan lapátra kerülnek.
6 billion Others. Yann Artus-Bertrand és csapata 65 országban 6000 interjút vett fel, amikben a legkülönfélébb emberek álmaikról, családjukról, Istenről, a pénzről, a diszkriminációról és még sok mindenről beszélnek.
Nem tudom, mi lehet az oka, de nagyon működik a dolog.
Felesleges is többet írnom róla, ezt látnod kell! (Az interjúkat angol, olasz, vagy francia felirattal hallgathatod/nézheted.)
Nem tudom, mi lehet az oka, de nagyon működik a dolog.
Felesleges is többet írnom róla, ezt látnod kell! (Az interjúkat angol, olasz, vagy francia felirattal hallgathatod/nézheted.)
Elárasztottak a tanácsadói blogok. Amikor elvállaltam a zsűrizést még megnyugtató messzeségben volt a két kiválasztott kategória, most viszont itt az idő, át kell rágnom magam a benevezett 44 blogon. Vigaszul legfeljebb az szolgálhat, hogy a szervezők szerint ez még a szerény méretű kategóriák közé tartozik...
Ha jól emlékszem, idén a korábbi "üzleti blog" kategória lényegült át "tanácsadói blog" skatulyává. Természetesen itt-ott innen is kilógnak egyes blogok. Hogyan mérhető össze például Rabbit online marketinggel foglalkozó, "szakmázós" blogja az egyetlen termékcsoport eladását támogató Bélyegző Expressz Bloggal ? Vagy hogyan hozható közös nevezőre a béna honlapokat szemléző Webszemét és Bőgel György információgazdasággal (és még sok mindennel) foglalkozó nehézsúlyú IT lábjegyzete?
Természetesen az most (még) nem árulhatom el, kire fogok szavazni (egyébként is van még néhány napom), inkább a "felhozatalból" kirajzolódó trendekről szeretnék röviden írni.
1. Bloggerre dobnak - marketingesre esik. Egyre több a marketinges blog. (Pedig a keresőmarketingesek és keresőoptimalizálók láthatólag nem a tanácsadói kategóriába kerültek.)
2. Erősödik a céges blogok mezőnye. Néhány éve a GB-n még fel sem bukkantak ilyenek, most lassan külön kategóriát lehet nyitni nekik.
3. Támadnak az "értékesítési blogok". Tudásmegosztás? Közösség? Felejts el! Kőkemény értékesítés!
(Számítani lehet rá, hogy a közeljövőben egyre több ilyen blog bukkan fel.
4. A "tanácsadói blogok" többsége saját címet (domain) használ - szerintem helyesen -, a blogszolgáltatóknál blogolók többsége a Blog.hu-t használja
5. A "KKV szektor" (néhány tagja) felfedezte a blogolásban rejlő lehetőségeket, de továbbra sem látom a versenyzők között a nagy cégek, intézmények bloggereit. (Bőgelt ne számítsd oda, mert ő csak ott maradt egy régen megszűnt (átalakult) cég régen megszűnt honlapján.)
6. Egyre élesebben elválnak egymástól a hobbiblogok és a bevételtermelést szolgáló (remélő) blogok.
Ha jól emlékszem, idén a korábbi "üzleti blog" kategória lényegült át "tanácsadói blog" skatulyává. Természetesen itt-ott innen is kilógnak egyes blogok. Hogyan mérhető össze például Rabbit online marketinggel foglalkozó, "szakmázós" blogja az egyetlen termékcsoport eladását támogató Bélyegző Expressz Bloggal ? Vagy hogyan hozható közös nevezőre a béna honlapokat szemléző Webszemét és Bőgel György információgazdasággal (és még sok mindennel) foglalkozó nehézsúlyú IT lábjegyzete?
Természetesen az most (még) nem árulhatom el, kire fogok szavazni (egyébként is van még néhány napom), inkább a "felhozatalból" kirajzolódó trendekről szeretnék röviden írni.
1. Bloggerre dobnak - marketingesre esik. Egyre több a marketinges blog. (Pedig a keresőmarketingesek és keresőoptimalizálók láthatólag nem a tanácsadói kategóriába kerültek.)
2. Erősödik a céges blogok mezőnye. Néhány éve a GB-n még fel sem bukkantak ilyenek, most lassan külön kategóriát lehet nyitni nekik.
3. Támadnak az "értékesítési blogok". Tudásmegosztás? Közösség? Felejts el! Kőkemény értékesítés!
(Számítani lehet rá, hogy a közeljövőben egyre több ilyen blog bukkan fel.
4. A "tanácsadói blogok" többsége saját címet (domain) használ - szerintem helyesen -, a blogszolgáltatóknál blogolók többsége a Blog.hu-t használja
5. A "KKV szektor" (néhány tagja) felfedezte a blogolásban rejlő lehetőségeket, de továbbra sem látom a versenyzők között a nagy cégek, intézmények bloggereit. (Bőgelt ne számítsd oda, mert ő csak ott maradt egy régen megszűnt (átalakult) cég régen megszűnt honlapján.)
6. Egyre élesebben elválnak egymástól a hobbiblogok és a bevételtermelést szolgáló (remélő) blogok.
Bocs, hogy becsaptalak, de ha azt írom, hogy "Horváth Zoltán nyugdíjba megy" vajon tovább olvasod a bejegyzést? Horváth Zoltán a HVG főszerkesztő-helyettese és kreatív agya. Volt. A kezdetektől, 29 éven át ő vezette azt a csapatot, amelyik a HVG címlapját tervezte. És persze ő szerkesztette azt a Portré rovatot is, amivel a legtöbben a lap olvasását kezdik. (Egyesek szerint a címlap és a Portré közé csak azért kell az a sok minden, mert kínos lenne egy 2 oldalas lapért ennyi pénzt kérni..)
Azt is mondják, hogy a "hávégés" (blikkfangos) cikkcímek is Horváth agyszüleményei, (sőt, tulajdonképpen az egész HVG-t ő, egymaga írja.) Az utóbbi nyilván nem igaz - én magam is több hús-vér hávégés újságírót láttam már. Ők egyébként annyira át vannak már itatva a "hávégéizmusokkal", hogy minden külső kényszer nélkül is olyan fordulatokat használnak, amilyennek miatta egyesek egyéninek, (mások modorosnak) mondják a HVG-t. (A múlt század utolsó éveiben külsősként én is rendszeresen írtam a lapnak. "Házi olvasószerkesztőm" egy idő után figyelmeztetett, " kezdesz már úgy írni mint a HVG". - Vajon bók volt, vagy kritika?)
Horváth megy, a lap marad, feltételezem, hogy ezentúl is lesz címlap és megmarad a Portré rovat is.
Ezt a néhány évet, ami a nyomtatott sajtónak még hátra van, csak kihúzzák valahogy... (Vicc volt, kéretik nem besértődni!)
Adalék:
Történelmi pillanat következik: Az MTV Este című műsorát reklámozom, ahol Krizsó Szilvia Horváth Zoltánnal beszélgetett. (Ha nincs türelmed az ugrálós képhez, alatta elolvashatod az interjú szöveges átiratát.
Utóélet előtt - Nyilvános búcsú a lapban
Azt is mondják, hogy a "hávégés" (blikkfangos) cikkcímek is Horváth agyszüleményei, (sőt, tulajdonképpen az egész HVG-t ő, egymaga írja.) Az utóbbi nyilván nem igaz - én magam is több hús-vér hávégés újságírót láttam már. Ők egyébként annyira át vannak már itatva a "hávégéizmusokkal", hogy minden külső kényszer nélkül is olyan fordulatokat használnak, amilyennek miatta egyesek egyéninek, (mások modorosnak) mondják a HVG-t. (A múlt század utolsó éveiben külsősként én is rendszeresen írtam a lapnak. "Házi olvasószerkesztőm" egy idő után figyelmeztetett, " kezdesz már úgy írni mint a HVG". - Vajon bók volt, vagy kritika?)
Horváth megy, a lap marad, feltételezem, hogy ezentúl is lesz címlap és megmarad a Portré rovat is.
Ezt a néhány évet, ami a nyomtatott sajtónak még hátra van, csak kihúzzák valahogy... (Vicc volt, kéretik nem besértődni!)
Adalék:
Történelmi pillanat következik: Az MTV Este című műsorát reklámozom, ahol Krizsó Szilvia Horváth Zoltánnal beszélgetett. (Ha nincs türelmed az ugrálós képhez, alatta elolvashatod az interjú szöveges átiratát.
Utóélet előtt - Nyilvános búcsú a lapban
Ha a médiaipar egyik legismertebb tanácsadója azt állítja, hogy élete legfontosabb beszédét fogja elmondani, akkor érdemes kicsit felmerülni a konferenciaprogram olvasásából, vagy a napi levelezés böngészéséből és meghallgatni, miről is van szó. (A viszonylag ritkán megszólaló, de mindig markánsan fogalmazó Vin Crosbie esetében fel sem merülhet, hogy csupán hatásvadász figyelemfelkeltésről lenne szó.)
Crosbie az Individuated Newspapers konferencián arról beszélt, hogy sokakat félrevezettek az egymás után felbukkanó új dolgok, mint a blogolás, a civil újságírás, vagy a közösségi média. Mindezek valójában csak apró dolgok ahhoz a változáshoz képest, ami előttünk áll és amihez még nem alkalmazkodtunk.
Furcsa belegondolni, de tulajdonképpen Gutenberg óta nem sokat változtak a dolgok. Természetesen sok mindenben finomodott az 1493-ban feltalált technológia, hatékonyabbá és gyorsabbá vált a sokszorosítás, de maga a lényeg változatlan maradt. A mai szerkesztőségi gyakorlat továbbra is az 500 éves analóg technológián alapul. A Gutenberg-féle nyomtatás lényege az egyszerű sokszorosítás, hogy valamit nagyon sok példányban, de teljesen egyforma módon lemásolunk. A hagyományos sajtó tehát úgy működik, hogy az olvasók - összetételüktől és egyéni érdeklődésüktől függetlenül - ugyanazokat, a szerkesztő által fontosnak tartott tartalmakat kapják kézhez.
Jelenleg 1,3 milliárd ember használja az internetet. Ezek az emberek megszokták, hogy olyan információkhoz jutnak, amik fontosak számukra. Őket egyre kevésbé képes kielégíteni a mindenkinek egységes tartalmat kínáló hagyományos média. Bizonyíték erre például a világ legnépszerűbb online napilapja, a NYTimes.com. A hivatalos látogatottsági adatok szerint egy átlagos látogató az online lapot havonta 4,05 alkalommal (heti 1 alkalom) keresi fel. Az átlaglátogató ez idő alatt összesen 29 oldalt néz meg. (Ez még ennél is kevesebb cikket jelent, mert a Times cikkeinek többsége többoldalas.) Az átlagos online olvasó tehát kevesebb időt tölt a honlapon, mint a nyomtatott lap olvasója egy nap alatt. (A többi lapnál ezek az arányok még ennél is rosszabbak.)
Crosbie szerint mindez azt bizonyítja, hogy tévedés megpróbálni egy az egyben átvinni az 500 éves kiadási gyakorlatot a webre. Nem működik. Tudomásul kell venni, hogy a az egyes emberek nem csak más kocsikat szeretnek, másképpen öltözködnek, más zenéket hallgatnak, de más hírekre, elemzésekre is kíváncsiak. Egyre erősödik a Long Tail hatás: Az egyéni igényeket kielégítő kisebb kiadványok összesített forgalma túlnő a tömegmédia vezető lapjainak olvasottságán.
Az online média már jó ideje lehetővé teszi, hogy az olvasók keresők, hírgyűjtők, linkajánlók, RSS stb. segítségével kimazsolázzák a számukra fontos tartalmat, de ma már a nyomtatott média számára is rendelkezésre áll a személyre szabott kiadványok készítéséhez szükséges technológia. A jövőben a kiadóknak úgy kell működnie, mint a szupermarketeknek. Miközben természetes, hogy egy áruház számtalan márkát tartalmaz, miért várjuk egy újságtól, hogy csak egyféle árut kínáljon? (Közelebbi példa is van: Ki fizetne elő egy olyan kábeltévé szolgáltatásra, ami csak saját műsorát forgalmazza?)
Ma már rendelkezésre állnak azok a technológiák, amivel személyre szabott kiadványok állíthatók elő. Az újságok válságáról való kesergés helyett ezekre kellene koncentrálni.
Feltétlenül ajánlom Vin Crosbie teljes beszédének az elolvasását. Akár többször is.
Crosbie az Individuated Newspapers konferencián arról beszélt, hogy sokakat félrevezettek az egymás után felbukkanó új dolgok, mint a blogolás, a civil újságírás, vagy a közösségi média. Mindezek valójában csak apró dolgok ahhoz a változáshoz képest, ami előttünk áll és amihez még nem alkalmazkodtunk.
Furcsa belegondolni, de tulajdonképpen Gutenberg óta nem sokat változtak a dolgok. Természetesen sok mindenben finomodott az 1493-ban feltalált technológia, hatékonyabbá és gyorsabbá vált a sokszorosítás, de maga a lényeg változatlan maradt. A mai szerkesztőségi gyakorlat továbbra is az 500 éves analóg technológián alapul. A Gutenberg-féle nyomtatás lényege az egyszerű sokszorosítás, hogy valamit nagyon sok példányban, de teljesen egyforma módon lemásolunk. A hagyományos sajtó tehát úgy működik, hogy az olvasók - összetételüktől és egyéni érdeklődésüktől függetlenül - ugyanazokat, a szerkesztő által fontosnak tartott tartalmakat kapják kézhez.
Jelenleg 1,3 milliárd ember használja az internetet. Ezek az emberek megszokták, hogy olyan információkhoz jutnak, amik fontosak számukra. Őket egyre kevésbé képes kielégíteni a mindenkinek egységes tartalmat kínáló hagyományos média. Bizonyíték erre például a világ legnépszerűbb online napilapja, a NYTimes.com. A hivatalos látogatottsági adatok szerint egy átlagos látogató az online lapot havonta 4,05 alkalommal (heti 1 alkalom) keresi fel. Az átlaglátogató ez idő alatt összesen 29 oldalt néz meg. (Ez még ennél is kevesebb cikket jelent, mert a Times cikkeinek többsége többoldalas.) Az átlagos online olvasó tehát kevesebb időt tölt a honlapon, mint a nyomtatott lap olvasója egy nap alatt. (A többi lapnál ezek az arányok még ennél is rosszabbak.)
Crosbie szerint mindez azt bizonyítja, hogy tévedés megpróbálni egy az egyben átvinni az 500 éves kiadási gyakorlatot a webre. Nem működik. Tudomásul kell venni, hogy a az egyes emberek nem csak más kocsikat szeretnek, másképpen öltözködnek, más zenéket hallgatnak, de más hírekre, elemzésekre is kíváncsiak. Egyre erősödik a Long Tail hatás: Az egyéni igényeket kielégítő kisebb kiadványok összesített forgalma túlnő a tömegmédia vezető lapjainak olvasottságán.
Az online média már jó ideje lehetővé teszi, hogy az olvasók keresők, hírgyűjtők, linkajánlók, RSS stb. segítségével kimazsolázzák a számukra fontos tartalmat, de ma már a nyomtatott média számára is rendelkezésre áll a személyre szabott kiadványok készítéséhez szükséges technológia. A jövőben a kiadóknak úgy kell működnie, mint a szupermarketeknek. Miközben természetes, hogy egy áruház számtalan márkát tartalmaz, miért várjuk egy újságtól, hogy csak egyféle árut kínáljon? (Közelebbi példa is van: Ki fizetne elő egy olyan kábeltévé szolgáltatásra, ami csak saját műsorát forgalmazza?)
Ma már rendelkezésre állnak azok a technológiák, amivel személyre szabott kiadványok állíthatók elő. Az újságok válságáról való kesergés helyett ezekre kellene koncentrálni.
Feltétlenül ajánlom Vin Crosbie teljes beszédének az elolvasását. Akár többször is.
Idővel nem árt eldöntened, hogy "mi leszel, ha nagy leszel". Vagy inkább azt, hogy melyik versenyszámban is akarsz indulni a Nagy Üzleti Versenyben. Jeff Jarvis szerint az igazán nagy pofára esések akkor következnek be, amikor egy cég vezetői nincsenek tisztában azzal, milyen üzletben is nyomulnak. Az AOL vezetői például azt hitték, hogy a tartalomipar részei, ezért megvették a Time Warnert. Ha idejében rájönnek, hogy a közösségi média az igazi területük, ma ők lehetnének a Facebookl helyében. Ugyancsak a tévedés vitte a Yahoo-t is a tartalomipar felé. Máskülönben ma ott tarthatnának, mint a Google.
Jarvis szerint az újságok kiadói is hasonló helyzetben vannak. Be kellene látniuk, hogy a költséges és bonyolult gyártás és terjesztés helyett inkább arra kellene koncentrálniuk, ami a dolguk: az újságírásra. Minden egyebet ki kell adni olyanoknak, akik hatékonyabban, olcsóbban dolgoznak.(A korrektúrázást már sok szerkesztőség kihelyezte Indiába.)
Jeff Jarvis szerint az egyik legnagyobb tévedés, amit ma a lapok elkövethetnek, az önálló fejlesztőcsapatok felállítása, a nagy önálló fejlesztésen alapuló hírportálok kialakítása. Szerinte - és a BuzzMachin blogon a témához hozzászóló Bob Wyman szerint - a technikai dolgokat oda kell kihelyezni, ahol ehhez a legjobban értenek - például a Google-hoz. A felszabaduló pénzt pedig vissza lehetne forgatni az újságírásba.
Szép gondolatmenet. Kár, hogy az ilyen profiltisztítás az újságírókon (és az olvasókon) kívül senkinek sem az érdeke.
Jarvis szerint az újságok kiadói is hasonló helyzetben vannak. Be kellene látniuk, hogy a költséges és bonyolult gyártás és terjesztés helyett inkább arra kellene koncentrálniuk, ami a dolguk: az újságírásra. Minden egyebet ki kell adni olyanoknak, akik hatékonyabban, olcsóbban dolgoznak.(A korrektúrázást már sok szerkesztőség kihelyezte Indiába.)
Jeff Jarvis szerint az egyik legnagyobb tévedés, amit ma a lapok elkövethetnek, az önálló fejlesztőcsapatok felállítása, a nagy önálló fejlesztésen alapuló hírportálok kialakítása. Szerinte - és a BuzzMachin blogon a témához hozzászóló Bob Wyman szerint - a technikai dolgokat oda kell kihelyezni, ahol ehhez a legjobban értenek - például a Google-hoz. A felszabaduló pénzt pedig vissza lehetne forgatni az újságírásba.
Szép gondolatmenet. Kár, hogy az ilyen profiltisztítás az újságírókon (és az olvasókon) kívül senkinek sem az érdeke.
Az elmúlt péntek nagy híre volt, hogy a Guardian News & Media (a Guardian, az Observer és a Guardin.co.uk kiadója) 30 millió dollár körüli összegért megveszi a paidContent blogot működtető ContentNext céget. (Én mostanig érleltem a témát - mifelénk a péntek már a hétvégéhez tartozik, fontos témákkal nemigen illik már előhozakodni.)
A mostani felvásárlásnak mindenki örül. A paidContent alapítója, Rafat Ali igazi "kényszervállalkozó", aki a dotcom válság következtében került az Inside.com portáltól az utcára. Ezután, 2002-ben alapította meg akkor még kuriózumszámba menő (és versenytárs nélküli) médiablogját. A nagyon gyors, mindig jól értesült és megbízható paidContent (majd kistesói, a mobiltartalommal foglalkozó MocoNews, az indiai tartalomiparra koncentráló ContentSutra és a brit piacot célzó paidContent:UK ) hamar a (szakmai) közönség kedvencévé váltak. A ContentNext az elmúlt években látványosan növekedett, komoly befektetői pénzekhez is jutottak - végre kipofozták az addigra kezehetetlen méretűre duzzadt paidContent blogot - néhány hónapja pedig vezérigazgatóként leigazolták Nathan Richardsont, a Dow Jowns Online (WSJ.com, Marketwatch) korábbi vezetőjét...
A paidContent (és testvérkiadványai) természetesen ingyenesek. Persze vannak bennük hirdetések, de nem olyan formában, ahogy ez nálunk szokás. Nincsenek az oldalak hirdetésekkel kitapétázva, hanem a jobb szélső hasábban, a "hajtás" alatt (vagyis a nyitóképernyőn kívül) elhelyezett egyforma méretű kis hirdetésekkel mondanak köszönetet a "nagylelkű támogatóknak".
Vannak még "szponzorált bejegyzések" is, de ezeket mindig egyértelműen jelzik és elég ritkán jelennek meg így nem különösebben zavarják a hírfogyasztást. Feltételezem, ebből ezekből manapság már csak az aprópénz származik, az igazi bevételeket a szakmai konferenciák és a kutatási anyagok hozzák. (Vagyis Rafat Ali és társai a magas színvonalú bloggal megalapozták nevüket, hitelességüket, utána pedig más termékeket, szolgáltatásokat is jól el tudnak már adni. Ismerős?)
A Guardian Professional (ez a Guardian News & Media üzleti - B2B kommunikációval foglalkozó részlege) a nevének megfelelően járt el. Kimentek az Egyesült Államokba, alaposan körülnéztek és nagyon gyorsan (állítólag mindössze 6 hét alatt) megszerezték a ContenNextet. Amerikában sokan meglepődtek. Eddig ugyanis ők szoktak külföldre járni portyázni és bevásárolni, most meg a britek vitték el tőlük az "árut".
Persze, akik jól ismerik a Guardian tengerentúli sikereit, inkább logikus (és biztató) lépésnek tartják ezt a mostani üzletet.
Adalékok:
Guardian Media Group Buys paidContent for $30 Million (WSJ - All Things Digital)
Rafat Ali: from blogs to riches (Guardian PDA blog)
Confirmed: PaidContent Bought By the Guardian - Here's How Media History is Made (ReadWriteWeb)
A mostani felvásárlásnak mindenki örül. A paidContent alapítója, Rafat Ali igazi "kényszervállalkozó", aki a dotcom válság következtében került az Inside.com portáltól az utcára. Ezután, 2002-ben alapította meg akkor még kuriózumszámba menő (és versenytárs nélküli) médiablogját. A nagyon gyors, mindig jól értesült és megbízható paidContent (majd kistesói, a mobiltartalommal foglalkozó MocoNews, az indiai tartalomiparra koncentráló ContentSutra és a brit piacot célzó paidContent:UK ) hamar a (szakmai) közönség kedvencévé váltak. A ContentNext az elmúlt években látványosan növekedett, komoly befektetői pénzekhez is jutottak - végre kipofozták az addigra kezehetetlen méretűre duzzadt paidContent blogot - néhány hónapja pedig vezérigazgatóként leigazolták Nathan Richardsont, a Dow Jowns Online (WSJ.com, Marketwatch) korábbi vezetőjét...
A paidContent (és testvérkiadványai) természetesen ingyenesek. Persze vannak bennük hirdetések, de nem olyan formában, ahogy ez nálunk szokás. Nincsenek az oldalak hirdetésekkel kitapétázva, hanem a jobb szélső hasábban, a "hajtás" alatt (vagyis a nyitóképernyőn kívül) elhelyezett egyforma méretű kis hirdetésekkel mondanak köszönetet a "nagylelkű támogatóknak".
Vannak még "szponzorált bejegyzések" is, de ezeket mindig egyértelműen jelzik és elég ritkán jelennek meg így nem különösebben zavarják a hírfogyasztást. Feltételezem, ebből ezekből manapság már csak az aprópénz származik, az igazi bevételeket a szakmai konferenciák és a kutatási anyagok hozzák. (Vagyis Rafat Ali és társai a magas színvonalú bloggal megalapozták nevüket, hitelességüket, utána pedig más termékeket, szolgáltatásokat is jól el tudnak már adni. Ismerős?)
A Guardian Professional (ez a Guardian News & Media üzleti - B2B kommunikációval foglalkozó részlege) a nevének megfelelően járt el. Kimentek az Egyesült Államokba, alaposan körülnéztek és nagyon gyorsan (állítólag mindössze 6 hét alatt) megszerezték a ContenNextet. Amerikában sokan meglepődtek. Eddig ugyanis ők szoktak külföldre járni portyázni és bevásárolni, most meg a britek vitték el tőlük az "árut".
Persze, akik jól ismerik a Guardian tengerentúli sikereit, inkább logikus (és biztató) lépésnek tartják ezt a mostani üzletet.
Adalékok:
Guardian Media Group Buys paidContent for $30 Million (WSJ - All Things Digital)
Rafat Ali: from blogs to riches (Guardian PDA blog)
Confirmed: PaidContent Bought By the Guardian - Here's How Media History is Made (ReadWriteWeb)
John Lehman rövid dokumentumfilmje egy bowlingklubot mutat be, aminek tagjai egyszerre hódolnak két szenvedélyüknek: a naturizmusnak és a bowlingnak. .
Semmi leleplezés, semmi szenzáció. Néhány embernek erre van igénye, a terem alkalmazottai pedig elfogadják és kiszolgálják ezt. Természetesen a Lehman sem minősít. Elgondolkodtató mondatok - elgondolkodtató képek. A többit rád bízzák...
(Az anyag a kanadai The Globe And Mail multimédia mellékletében jelent meg - csak irigykedni tudok!)
(Az anyag a kanadai The Globe And Mail multimédia mellékletében jelent meg - csak irigykedni tudok!)
Nemrég a Guardiant nézegetve megállapítottam, hogy nálunk bizony messze még az az idő, mikor egy internetes téma egy vezető politikai lap második, vagy harmadik oldalára kerülhet. Azóta csak 17 nap telt el és ma ez a cím virít a Népszabadság első oldalán: "Viharfelhők az internet felett."
Nem kell megijedned, nem szűnik meg az internet. A cikkben Hargitai Miklós, a lap tudományos-technikai újságírója az internet 3 problematikus területével foglalkozik: 1) A számítógépeket azonosító IP címek "kifogyása", 2)a gerinchálózatok üzemeltetői közti gyilkos verseny 3) és az egyes szolgáltatásokat lebénító "állami hackerek" tevékenysége.
Egyik probléma sem új, egyik sem tegnap délután keletkezett, a cikket tehát nyilván nem a "bréking nyúz", hanem a nyári uborkaszezon és a szerkesztői tudatlanság röpítette a címlapra. (Nem Hargitaira gondolok, hanem arra, aki az anyagban meglátta a "szenzációt" és a ezzel a bulvárlapba illő címmel ellátva azt a címlapra tette.) Az IP címek (és a domain nevek) körül évek óta tart a hiszti, de nyilván nem fognak elfogyni, megszűnni. Sokkal inkább azért folyik a harc hogy, kinek a koncepciója / hatalma / érdeke érvényesüljön az átalakuló szabályozásban.
A gerinchálózatok üzemeltetői nyilván pénzéhes, gátlástalan kapitalisták, de hát ilyenek a távolsági gáz- és villanyvezetékek stb. üzemeltetői is. Mi ebben az újdonság?
Az internet cenzúrázása, illetve a cenzúra kikerülésének lehetősége fontos téma. A budapesti Global Voices csúcstalálkozó résztvevőitől ehhez bőven kaphatott volna anyagot a Népszabadság, kár volt ezt is ehhez a riogatós cikkhez csapni.
Az az érzésem, hogy a Népszabadság egyes vezetői újságírói még mindig nem értették meg, hogy az internet nem olyan mint egy gyerekbetegség, vagy egy divathóbort. Nem fog összeomlani, visszaszorulni, magától elmúlni. Nem ijesztgetni kellene vele, sokkal fontosabb lenne a társadalmi, gazdasági, kulturális hatásait elemezni.
Utóirat:
A cikket sűrített (kiherélt) változatát átvette a Hírszerző is. Meglepő módon hozzájuk a HavariaPress közvetítésével jutott el az anyag. Lesújtó, hogy az egyébként színvonalas Hírszerző is máshonnan átvett hírekkel próbálja izmosabbnak feltüntetni magát és riasztó, hogy a hírügynökségnek becézett HavariaPress így szerzi be "értesüléseit".
Nem kell megijedned, nem szűnik meg az internet. A cikkben Hargitai Miklós, a lap tudományos-technikai újságírója az internet 3 problematikus területével foglalkozik: 1) A számítógépeket azonosító IP címek "kifogyása", 2)a gerinchálózatok üzemeltetői közti gyilkos verseny 3) és az egyes szolgáltatásokat lebénító "állami hackerek" tevékenysége.
Egyik probléma sem új, egyik sem tegnap délután keletkezett, a cikket tehát nyilván nem a "bréking nyúz", hanem a nyári uborkaszezon és a szerkesztői tudatlanság röpítette a címlapra. (Nem Hargitaira gondolok, hanem arra, aki az anyagban meglátta a "szenzációt" és a ezzel a bulvárlapba illő címmel ellátva azt a címlapra tette.) Az IP címek (és a domain nevek) körül évek óta tart a hiszti, de nyilván nem fognak elfogyni, megszűnni. Sokkal inkább azért folyik a harc hogy, kinek a koncepciója / hatalma / érdeke érvényesüljön az átalakuló szabályozásban.
A gerinchálózatok üzemeltetői nyilván pénzéhes, gátlástalan kapitalisták, de hát ilyenek a távolsági gáz- és villanyvezetékek stb. üzemeltetői is. Mi ebben az újdonság?
Az internet cenzúrázása, illetve a cenzúra kikerülésének lehetősége fontos téma. A budapesti Global Voices csúcstalálkozó résztvevőitől ehhez bőven kaphatott volna anyagot a Népszabadság, kár volt ezt is ehhez a riogatós cikkhez csapni.
Az az érzésem, hogy a Népszabadság egyes vezetői újságírói még mindig nem értették meg, hogy az internet nem olyan mint egy gyerekbetegség, vagy egy divathóbort. Nem fog összeomlani, visszaszorulni, magától elmúlni. Nem ijesztgetni kellene vele, sokkal fontosabb lenne a társadalmi, gazdasági, kulturális hatásait elemezni.
Utóirat:
A cikket sűrített (kiherélt) változatát átvette a Hírszerző is. Meglepő módon hozzájuk a HavariaPress közvetítésével jutott el az anyag. Lesújtó, hogy az egyébként színvonalas Hírszerző is máshonnan átvett hírekkel próbálja izmosabbnak feltüntetni magát és riasztó, hogy a hírügynökségnek becézett HavariaPress így szerzi be "értesüléseit".
Egyeseket meglepett, másokat egyenesen feldúlt, hogy az Indextől az Origóhoz igazolt át a hobbiblogból (online) szaklappá duzzadt Quart. Engem inkább az a "pályaív" érdekel, amin Nádori Péter, a rendszerváltás utáni újságíró generáció egyik legtehetségesebb tagja mozog: Magyar Narancs > Origo> Hvg.hu > Krecz & Nádori tanácsadó + Quart hobbioldal > Origo... Szerintem az online média nyer Nádori visszatérésével, az üzleti szféra meg majd csak el lesz valahogy nélküle is.
A Quart átigazolása önmagában még nem hozna izgalomba, én ugyanis inkább fülön keresztül fogyasztom a zenét.( Fáy Miklós munkásságát nem annyira zenei tartalma, mint inkább az olvasmányélmény miatt követem.) Sokkal izgalmasabbnak tartom azt a rövid bekezdést, amiben Csuday Gábor, a Kreatív szerzője arról számol be, hogy Nádori nemcsak a Quartot jegyzi majd továbbra is, de az Origo ősszel induló véleményoldalnak is ő lesz a vezető szerkesztője. Weyer Balázs - az Origo főszerkesztője szerint - "nemcsak a hagyományos publicisztikai műfajban gondolkodnak, hanem szeretnének szerzői szövegeknek is helyt adni majd. Húsz-huszonöt névvel számolnak, akik közül lesznek állandó szerzők is.[...] Az új oldalon a tervek szerint, és az origós hagyományoktól eltérően lehet majd kommentelni a szövegeket, de valószínűleg, majd csak regisztrált formában."
Ha jól értem, a Comment is free kistesójáról van szó. Örülök, hogy valaki vége rászánta magát, és megpróbálkozik vele, ugyanakkor izgatottan figyelem majd, hogy a brit vitakultúrától - hm - "erősen eltérő közegben" megél-e majd a műfaj?.
A Quart átigazolása önmagában még nem hozna izgalomba, én ugyanis inkább fülön keresztül fogyasztom a zenét.( Fáy Miklós munkásságát nem annyira zenei tartalma, mint inkább az olvasmányélmény miatt követem.) Sokkal izgalmasabbnak tartom azt a rövid bekezdést, amiben Csuday Gábor, a Kreatív szerzője arról számol be, hogy Nádori nemcsak a Quartot jegyzi majd továbbra is, de az Origo ősszel induló véleményoldalnak is ő lesz a vezető szerkesztője. Weyer Balázs - az Origo főszerkesztője szerint - "nemcsak a hagyományos publicisztikai műfajban gondolkodnak, hanem szeretnének szerzői szövegeknek is helyt adni majd. Húsz-huszonöt névvel számolnak, akik közül lesznek állandó szerzők is.[...] Az új oldalon a tervek szerint, és az origós hagyományoktól eltérően lehet majd kommentelni a szövegeket, de valószínűleg, majd csak regisztrált formában."
Ha jól értem, a Comment is free kistesójáról van szó. Örülök, hogy valaki vége rászánta magát, és megpróbálkozik vele, ugyanakkor izgatottan figyelem majd, hogy a brit vitakultúrától - hm - "erősen eltérő közegben" megél-e majd a műfaj?.
Az elmúlt hónapokban sokan írtak arról, hogy a túlélés érdekében át kell alakítani a szerkesztőségi kultúrát. Ezek az írások azonban leginkább csak (többé-kevésbé ismert) általánosságokat visszhangoztak. A továbblépéshez konkrét tippekre, végrehajtható tervekre, tanácsokra lenne szükség. Többen úgy gondolják, hogy erre a CopyCamp a legalkalmasabb.
A CopyCamp egy mindenki számára nyitott összejövetel, amit az szándék hozott létre, hogy az újságírás sorsa iránt felelősséget érző emberek tanuljanak, ötleteljenek, vitatkozzanak az újságírás jövőjéről. A CopyCamp természetesen nem valami újságíró-konferencia, hanem afféle unkonferencia. Hivatalos szónoklatok helyett rövid (kölcsönös) bemutatkozásokból, vitákból, műhelyfoglalkozásokból áll..
A CopyCamp "mozgalom" ugyan viszonylag új, de nem példa nélküli. Évek óta több földrész számos országában sikeresen zajlanak a "tech" témákkal foglalkozó BarComp összejövetelek, de népszerűek a PodCamp rendezvények is. - (Persze nem is kell ilyen messzire menni, itthon is igen sikeresen működik a Budapest New Tech Meetup is.)
Chris O'Brian, a MediaShift Idealab -ba írt bejegyzésében a San Jose Mercury New által szervezett összejövetelről számol be. A korábban 420 fős szerkesztőség több lépcsőben 155 főre fogyott le, éppen a rendezvény előtti napokban jelentettek be egy újabb leépítést. Ennek ellenére a szerkesztőség 10 tagja is fontosnak tartotta, hogy (önként, ingyen) részt vegyen az egész napos rendezvényen. A beszámolók szerint a találkozó nagyon hasznos volt, mert az újságírók végre közvetlen visszajelzést kaptak arról, mit is vár tőlük a helyi közösség, a vendégek pedig betekintést nyerhettek a hírgyártás folyamatába.
Vajon érdemes lenne CopyComp-ot szervezni itthon is? Lenne befogadó szerkesztőség és érdeklődő közönség is? Kialakulna valódi beszélgetés, vagy csak ülnénk feszült csendben? Lenne vita, vagy mindenki mondaná a magáét? Valóban kíváncsiak a hazai szerkesztőségek a közösség véleményére? Meg akarják osztani az emberek a véleményüket a szerkesztőségekkel, vagy egyszerűbb csak "fikázni"?
Amíg nem próbáljuk ki, nem derül ki.
A CopyCamp egy mindenki számára nyitott összejövetel, amit az szándék hozott létre, hogy az újságírás sorsa iránt felelősséget érző emberek tanuljanak, ötleteljenek, vitatkozzanak az újságírás jövőjéről. A CopyCamp természetesen nem valami újságíró-konferencia, hanem afféle unkonferencia. Hivatalos szónoklatok helyett rövid (kölcsönös) bemutatkozásokból, vitákból, műhelyfoglalkozásokból áll..
A CopyCamp "mozgalom" ugyan viszonylag új, de nem példa nélküli. Évek óta több földrész számos országában sikeresen zajlanak a "tech" témákkal foglalkozó BarComp összejövetelek, de népszerűek a PodCamp rendezvények is. - (Persze nem is kell ilyen messzire menni, itthon is igen sikeresen működik a Budapest New Tech Meetup is.)
Chris O'Brian, a MediaShift Idealab -ba írt bejegyzésében a San Jose Mercury New által szervezett összejövetelről számol be. A korábban 420 fős szerkesztőség több lépcsőben 155 főre fogyott le, éppen a rendezvény előtti napokban jelentettek be egy újabb leépítést. Ennek ellenére a szerkesztőség 10 tagja is fontosnak tartotta, hogy (önként, ingyen) részt vegyen az egész napos rendezvényen. A beszámolók szerint a találkozó nagyon hasznos volt, mert az újságírók végre közvetlen visszajelzést kaptak arról, mit is vár tőlük a helyi közösség, a vendégek pedig betekintést nyerhettek a hírgyártás folyamatába.
Vajon érdemes lenne CopyComp-ot szervezni itthon is? Lenne befogadó szerkesztőség és érdeklődő közönség is? Kialakulna valódi beszélgetés, vagy csak ülnénk feszült csendben? Lenne vita, vagy mindenki mondaná a magáét? Valóban kíváncsiak a hazai szerkesztőségek a közösség véleményére? Meg akarják osztani az emberek a véleményüket a szerkesztőségekkel, vagy egyszerűbb csak "fikázni"?
Amíg nem próbáljuk ki, nem derül ki.
Hónapokon belül a piacra kerül - ráadásul először Európában - a Readius, az első valóban kis méretű e-olvasó. A készülék hajlékony képernyője összecsukott állapotban mint csiga bújik be a házába, nyitott állapotában 13 centiméteres (5'') képernyőjén olvasgathatunk.. 115 g súly, 30 órányi működésre alkalmas táp, minden ma elterjedt drótnélküli kapcsolat - mi kellhet még?
A gyártó Polymer Vision azonban többre vágyik, mint egy új e-olvasóra. Honlapján egy olyan víziót vázol fel, ami a letöltésre kínált tartalomtól az olvasó agyáig szinte minden területet átfog. (Ha erről az iTunses - iPod univerzum jut az eszedben, a nem a véletlen műve.)
Vannak persze, akik máris fanyalognak. Például azért, mert az E Ink technológiát használó Readius hajlékony kijellzője nem színes, csak a szürke 16 árnyalatát képes megjeleníteni. (Inkább könyvek és újságok, mint színes magazonok olvasására alkalmas tehát.) Lohasztja a lelkesedést az is, hogy a készülék drágább lesz még a 359 dolláros Kindle -nél is.
Lehet persze vitatkozni azon, hogy jó-e a Readius, vagy nem, a nagy kérdés nem ez, hanem hogy sikerül-e az iPodhoz és az iPhone-hoz hasonló kultikus tárggyá válnia.
Akárhogy is alakul a Readius sorsa, látszik, hogy rövid időn belül áttörés köveztezik be az e-papír / e-olvasó fronton. Drámai változások várhatók, ha a webes tartalomfogyasztás végre igazán elszakad az íróasztaltól.
Adalék:
Egy korábbi- szerintem továbbra is érvényes - bejegyzésem az e-papír/e-olvasó témáról.
A legbiztosabb, ha felbérled a téma szakértőjét, Hany Farid mestert.
Farid tevékenységéről már korábban is írtam. Most azért térek vissza a témára, mert a manipulálásipari szakértő most egy kitűnő videót és egy nagyon érdekes tesztoldalt is közreadott.
A videó természetesen nem a Farid által kifejlesztett leleplező módszerek matematikájába avat be, viszont érdekes, ráadásul alaposan tanulmányozva megtudhatod belőle, hogyan kell egy igazi marketingvideót készíteni. (Nem kell hozzá más, mint egy profi stáb, jó forgatókönyv és sok pénz...)
A Hamis vagy valódi oldalon aztán kipróbálhatod, hogy felismered-e a hamisított képeket (nem fogod).
Az Adobe-t nyilván nyomasztja, hogy a "fotósoppolás" mára a képek rosszindulatú manipulálásának a szinonimájává vált, ezért együttműködést ajánlott Faridnak a "rosszak" leleplezéséhez és a hamisításbiztos Photoshop kifejlesztéséhez. Most nyilván a világ összes gonosz képszerkesztőjének vacognak a fogai.
Farid tevékenységéről már korábban is írtam. Most azért térek vissza a témára, mert a manipulálásipari szakértő most egy kitűnő videót és egy nagyon érdekes tesztoldalt is közreadott.
A videó természetesen nem a Farid által kifejlesztett leleplező módszerek matematikájába avat be, viszont érdekes, ráadásul alaposan tanulmányozva megtudhatod belőle, hogyan kell egy igazi marketingvideót készíteni. (Nem kell hozzá más, mint egy profi stáb, jó forgatókönyv és sok pénz...)
A Hamis vagy valódi oldalon aztán kipróbálhatod, hogy felismered-e a hamisított képeket (nem fogod).
Az Adobe-t nyilván nyomasztja, hogy a "fotósoppolás" mára a képek rosszindulatú manipulálásának a szinonimájává vált, ezért együttműködést ajánlott Faridnak a "rosszak" leleplezéséhez és a hamisításbiztos Photoshop kifejlesztéséhez. Most nyilván a világ összes gonosz képszerkesztőjének vacognak a fogai.
J., a dörzsölt szerkesztő szerint felelőtlenség keddre, vagy szerdára zavargásokat ("forradalmat") szervezni, mert ezzel kilöknek a hetilapokkal. (Azoknál ugyanis általában hétfőn tartják a lapzártát.) Persze nem korrekt dolog a szombat délutáni esemény sem, különösen a július eleji kánikulában, amikor a heti robotban megfáradt sajtómunkások is legszívesebben a Balaton langyos habjaiban áztatnák megfáradt testüket. (Különös tekintettek arra a testrészre, ami a szerkesztőségi munkában a legnagyobb igénybevételnek van kitéve.)
Persze vannak váratlan események, amik nem is annyira váratlanok, vagyis fel lehetne készülni rájuk. Ilyen volt a Meleg büszkeség napja alkalmából július 5-én rendezett felvonulás és az az elleni szervezett támadás. Hetek óta rágódik rajta a sajtó, számtani lehetett rá, hogy történik valami, az online média mégis elég gyengén szerepelt.
Természetesen az Index hozta a szokásos formáját, nyomta az ilyenkor megszokott "percről percre" (majdnem) élő "blogot". Ugyan több videóra számítottam, de végül amit láttam, az is elég volt ahhoz, hogy tönkre tegye a szombat estémet. (Most sem a képek voltak annyira rémisztőek , mint inkább a csőcselék artikulálatlan üvöltése.)
Az Index tudósításához "természetesen" nem lehet hozzászólni. A számomra kibogozhatatlan logika folytán viszont a Velvet cikke után szabad a pálya. Itt aztán végre megszólalhatnak azok is, akik ugyan tojást és köveket dobálni nem mernek, de nickjük mögé bújva szívesen buziznak kicsinykét.
Szerintem érdemes lenne összefogniuk a kiadóknak és a mostani kiadványok helyett egyetlen közös "hírportált" építeni. Ezzel nem csak komoly megtakarítást érnének el, de jelentősen megkönnyítenék az olvasók dolgát is. Teljesen értelmetlen ugyanis a különböző híroldalak között "szörfölni", ha mindenhol az MTI anyagai köszönnek vissza.
Reméltem, hogy az általában önálló karakterrel rendelkező Hírszerzőn találok valamit, de csalódnom kellett. (99 % MTI) Sajátos megoldásként ma, két nappal az események után készítettek egy összefoglalót. Hírverseny...
A hvg.hu - főbérlőm - is érezhette "tudósítása" szürkeségét, ezért "vicces" képaláírásokkal próbálta feldobni anyagát.
Nem hiszem, hogy a kordonok közé szorított, megalázott és a rendőrség tehetetlensége miatt komoly veszélynek kitett felvonulók is értékelnék például a "Városi folklór. Új magyar paraszttánc" címet. (Ha a hvg.-nak a hírversenyben nem is sikerült leelőznie a mezőnyt, utólag profi, igen átélhető videókat publikáltak.)
Azt gondoltam, hogy a FigyelőNet most majd bevetheti csodafegyverét, a Tudósítót. Tévedtem. "Hivatalos" tudósításában ugyanazt olvastam, mint másutt, közben biztatták a Tudósítókat, de csak pár bágyadt, rövid, mobillal készített videót kaptak. (Szerencsére küldtek ki profi fotósokat is.)
A Zoom.hu most végre bizonyíthatta volna, hogy önálló, nem csak a "nagyok" nyomában lohol. Vezetői sokszor, sok helyen nyilatkozták, hogy a profi videó az erősségük. Ehhez képest itt is az MTI tudósításaiból ismert tények köszöntek vissza, a profi videókat sehol sem találtam.
Az Origo olyan, mint lenni szokott. Színtelen, szagtalan. Aki ezt a fajta hírszolgáltatást szereti, most is megkapta a magáét.
Hozhatnék még további példákat is, de nem érdemes. A fentiekből is jól látszik, hogy a hazai hírmédia ma nagyjából enniyre képes. Nem azért, mert tehetségtelen emberek dolgoznak benne, hanem mert nagyon kicsik a szerkesztőségek, jelenlegi "erőforrásaikkal" nem képesek még egy hetekkel korábban bejelentett esemény közvetítésére sem.
Nyilván a felsorolt szerkesztőségekben dolgozó újságíróknak is rengeteg ötlete van, hogyan lehetne profi módon követni, feldolgozni egy ilyen eseményt, de azonnal felmerül a kérdés: Hogyan térül meg a befektetett munka? Válaszolok: Kattintásban, közvetett reklámbevételben sehogy. A hitelességben elismertségben talán - persze csak hosszabb távon. Úgy látszik, jelenleg senki sem hajlandó finanszírozni egy ilyen befektetést.
Persze vannak váratlan események, amik nem is annyira váratlanok, vagyis fel lehetne készülni rájuk. Ilyen volt a Meleg büszkeség napja alkalmából július 5-én rendezett felvonulás és az az elleni szervezett támadás. Hetek óta rágódik rajta a sajtó, számtani lehetett rá, hogy történik valami, az online média mégis elég gyengén szerepelt.
Természetesen az Index hozta a szokásos formáját, nyomta az ilyenkor megszokott "percről percre" (majdnem) élő "blogot". Ugyan több videóra számítottam, de végül amit láttam, az is elég volt ahhoz, hogy tönkre tegye a szombat estémet. (Most sem a képek voltak annyira rémisztőek , mint inkább a csőcselék artikulálatlan üvöltése.)
Az Index tudósításához "természetesen" nem lehet hozzászólni. A számomra kibogozhatatlan logika folytán viszont a Velvet cikke után szabad a pálya. Itt aztán végre megszólalhatnak azok is, akik ugyan tojást és köveket dobálni nem mernek, de nickjük mögé bújva szívesen buziznak kicsinykét.
Szerintem érdemes lenne összefogniuk a kiadóknak és a mostani kiadványok helyett egyetlen közös "hírportált" építeni. Ezzel nem csak komoly megtakarítást érnének el, de jelentősen megkönnyítenék az olvasók dolgát is. Teljesen értelmetlen ugyanis a különböző híroldalak között "szörfölni", ha mindenhol az MTI anyagai köszönnek vissza.
Reméltem, hogy az általában önálló karakterrel rendelkező Hírszerzőn találok valamit, de csalódnom kellett. (99 % MTI) Sajátos megoldásként ma, két nappal az események után készítettek egy összefoglalót. Hírverseny...
A hvg.hu - főbérlőm - is érezhette "tudósítása" szürkeségét, ezért "vicces" képaláírásokkal próbálta feldobni anyagát.
Nem hiszem, hogy a kordonok közé szorított, megalázott és a rendőrség tehetetlensége miatt komoly veszélynek kitett felvonulók is értékelnék például a "Városi folklór. Új magyar paraszttánc" címet. (Ha a hvg.-nak a hírversenyben nem is sikerült leelőznie a mezőnyt, utólag profi, igen átélhető videókat publikáltak.)
Azt gondoltam, hogy a FigyelőNet most majd bevetheti csodafegyverét, a Tudósítót. Tévedtem. "Hivatalos" tudósításában ugyanazt olvastam, mint másutt, közben biztatták a Tudósítókat, de csak pár bágyadt, rövid, mobillal készített videót kaptak. (Szerencsére küldtek ki profi fotósokat is.)
A Zoom.hu most végre bizonyíthatta volna, hogy önálló, nem csak a "nagyok" nyomában lohol. Vezetői sokszor, sok helyen nyilatkozták, hogy a profi videó az erősségük. Ehhez képest itt is az MTI tudósításaiból ismert tények köszöntek vissza, a profi videókat sehol sem találtam.
Az Origo olyan, mint lenni szokott. Színtelen, szagtalan. Aki ezt a fajta hírszolgáltatást szereti, most is megkapta a magáét.
Hozhatnék még további példákat is, de nem érdemes. A fentiekből is jól látszik, hogy a hazai hírmédia ma nagyjából enniyre képes. Nem azért, mert tehetségtelen emberek dolgoznak benne, hanem mert nagyon kicsik a szerkesztőségek, jelenlegi "erőforrásaikkal" nem képesek még egy hetekkel korábban bejelentett esemény közvetítésére sem.
Nyilván a felsorolt szerkesztőségekben dolgozó újságíróknak is rengeteg ötlete van, hogyan lehetne profi módon követni, feldolgozni egy ilyen eseményt, de azonnal felmerül a kérdés: Hogyan térül meg a befektetett munka? Válaszolok: Kattintásban, közvetett reklámbevételben sehogy. A hitelességben elismertségben talán - persze csak hosszabb távon. Úgy látszik, jelenleg senki sem hajlandó finanszírozni egy ilyen befektetést.
Nemrég szétvált a korábban egymással szimbiózisban élő Gazdaságirádió.hu és a Privátbankár.hu. A válás okairól sokat nem tudni, beszédes viszont a két új honlap.
Míg a Privátbankár.hu apróbb változtatások mellett megmaradt egy nagyjából 10 évvel ezelőtti, elavult modellnél, a GazdaságiRádió.hu megjelenése viszont modernebb, letisztultabb, egységesebb lett. Nem állítom, hogy nem láttam még szebbet, izgalmasabbat, de ez a megjelenés a hazai körülmények, lehetőségek között jó szívvel vállalható. (A honlap néhány sajátos megoldásáról Konrad és bejegyzéséhez hozzászók írtak.)
Első látásra a tartalom is rendben van, gyűlik az anyag, rendszeres a frissülés is. Kicsit jobban körülnézve azonban látszik, hogy elég nagy a tisztán MTI-is, vagy MTI-alapú anyagok aránya és rendszeresen átvesznek cikkeket- nyilván legálisan - vezető hazai napilapoktól is. (A hírügynökségi anyagokkal elvben nincs bajom, de mivel minden hazai "portál" ezekkel táplálkozik, megfelelő "hozzáadott érték" nélkül arctalanná, jellegtelenné válnak a kiadványok.)
Márványi Péter, a GazdaságiRádió.hu főszerkesztője (ősi rádiós újságíró) beköszöntőjében következetesen "Internetes Újságnak" titulálja a webhelyet. Attól tartok, hogy nemcsak ügyetlen elnevezésről van szó, hanem valóban az újság-modellt próbálják az internetre alkalmazni. Végzetes tévedés.
A cikkekben- sok más hazai "portálhoz" hasonlóan teljesen hiányoznak a linkek. Ezzel az internetes szövegek legfőbb erősségéről, a "többdimenziós" írásról mondanak le. A cikkek végéről hiányoznak a kapcsolódó (befelé mutató) linkek is. Nem kapnak segítséget az olvasók az előzmények, a háttér megismeréshez, de ezzel saját magát is komoly járulékos forgalomtó fosztja meg a site.
Leginkább mégis azon lepődtem meg, milyen kevés a hanganyag az oldalakon. A nyitóoldal tetejéről ugyan elindítható az élő adás hallgatása, de szerintem erre nem minden érdeklődő jön rá, a külön megnyíló standard médialejátszó sem igazán elegáns megoldás, de még érthetetlenebb a többi hangos műsor elrejtése. A címek mellett semmi nem jelzi, hogy az adott cikkhez hangos rész is tartozik, de nincs külön "rádió" (audio, hang) menüpont sem, vagyis nincsenek összegyűjtve a hallgatható adások. Csupán egy kis beépített lejátszó szerénykedik néhány cikk végén. (Ez csak a cikk megnyitása után derül ki) Meg lehet hallgatni a cikkhez kapcsolódó hanganyagokat, de azok letöltése nem lehetséges. Vajon miért? Előre beéllított letöltésről, automatikus értesítősről (podcasting) még álmodozni is kár.
A GazdaságiRádió.hu sajátos hangos megoldásai persze nem kirívóak( itthon). A Klubrádió.hu és az Infororádió.hu hasonlóan óvatosan / ügyetlenül kezeli az online hanganyagokat. A vezetői székekben mindenhol ősi rádiósok ülnek, akik féltik rádiójukat az internetes "kannibalizációtól". Egyes napi- és hetilapok már évekkel ezelőtt eljátszották ezt. Most isszák a levét.
Míg a Privátbankár.hu apróbb változtatások mellett megmaradt egy nagyjából 10 évvel ezelőtti, elavult modellnél, a GazdaságiRádió.hu megjelenése viszont modernebb, letisztultabb, egységesebb lett. Nem állítom, hogy nem láttam még szebbet, izgalmasabbat, de ez a megjelenés a hazai körülmények, lehetőségek között jó szívvel vállalható. (A honlap néhány sajátos megoldásáról Konrad és bejegyzéséhez hozzászók írtak.)
Első látásra a tartalom is rendben van, gyűlik az anyag, rendszeres a frissülés is. Kicsit jobban körülnézve azonban látszik, hogy elég nagy a tisztán MTI-is, vagy MTI-alapú anyagok aránya és rendszeresen átvesznek cikkeket- nyilván legálisan - vezető hazai napilapoktól is. (A hírügynökségi anyagokkal elvben nincs bajom, de mivel minden hazai "portál" ezekkel táplálkozik, megfelelő "hozzáadott érték" nélkül arctalanná, jellegtelenné válnak a kiadványok.)
Márványi Péter, a GazdaságiRádió.hu főszerkesztője (ősi rádiós újságíró) beköszöntőjében következetesen "Internetes Újságnak" titulálja a webhelyet. Attól tartok, hogy nemcsak ügyetlen elnevezésről van szó, hanem valóban az újság-modellt próbálják az internetre alkalmazni. Végzetes tévedés.
A cikkekben- sok más hazai "portálhoz" hasonlóan teljesen hiányoznak a linkek. Ezzel az internetes szövegek legfőbb erősségéről, a "többdimenziós" írásról mondanak le. A cikkek végéről hiányoznak a kapcsolódó (befelé mutató) linkek is. Nem kapnak segítséget az olvasók az előzmények, a háttér megismeréshez, de ezzel saját magát is komoly járulékos forgalomtó fosztja meg a site.
Leginkább mégis azon lepődtem meg, milyen kevés a hanganyag az oldalakon. A nyitóoldal tetejéről ugyan elindítható az élő adás hallgatása, de szerintem erre nem minden érdeklődő jön rá, a külön megnyíló standard médialejátszó sem igazán elegáns megoldás, de még érthetetlenebb a többi hangos műsor elrejtése. A címek mellett semmi nem jelzi, hogy az adott cikkhez hangos rész is tartozik, de nincs külön "rádió" (audio, hang) menüpont sem, vagyis nincsenek összegyűjtve a hallgatható adások. Csupán egy kis beépített lejátszó szerénykedik néhány cikk végén. (Ez csak a cikk megnyitása után derül ki) Meg lehet hallgatni a cikkhez kapcsolódó hanganyagokat, de azok letöltése nem lehetséges. Vajon miért? Előre beéllított letöltésről, automatikus értesítősről (podcasting) még álmodozni is kár.
A GazdaságiRádió.hu sajátos hangos megoldásai persze nem kirívóak( itthon). A Klubrádió.hu és az Infororádió.hu hasonlóan óvatosan / ügyetlenül kezeli az online hanganyagokat. A vezetői székekben mindenhol ősi rádiósok ülnek, akik féltik rádiójukat az internetes "kannibalizációtól". Egyes napi- és hetilapok már évekkel ezelőtt eljátszották ezt. Most isszák a levét.
A World Editors Forum 5 ismert laptervezőt kért fel, hogy nevezzék meg kedvenc lapjaikat és napilapos weboldalaikat.
A "zsűri": Jördis Guzmán Bulla , Lucie Lacava, Robb Montgomery, Peter Ong, Ally Palmer - többségük több országban, illetve földrészen is tervezett már lapokat,
Közös kedvenceik: The Guardian (Egyesül Királyság), Poklitiken (Dánia), Bergens Tidende (Norvégia), St Petersburg Times (USA), Eleftheros Typos (Görögország), De Morgen (Belgium), elEconomista (Spanyolország), Excelsior (Mexikó), Expreso (Portugália) and Äripäev (Észtország). Jó nagy szórás.
Az online kedvencek:
Fontos hangsúlyozni, hogy a felkért válogatók nyomtatott lapokkal foglalkozó laptervezők, akik nyilván a külső, nem pedig a tartalom, vagy a működés, az innovatív megoldások alapján értékelték az online lapokat. (Engem továbbra is lenyűgöz a NYTimes.com kifinomult puritánsága.)
A "zsűri": Jördis Guzmán Bulla , Lucie Lacava, Robb Montgomery, Peter Ong, Ally Palmer - többségük több országban, illetve földrészen is tervezett már lapokat,
Közös kedvenceik: The Guardian (Egyesül Királyság), Poklitiken (Dánia), Bergens Tidende (Norvégia), St Petersburg Times (USA), Eleftheros Typos (Görögország), De Morgen (Belgium), elEconomista (Spanyolország), Excelsior (Mexikó), Expreso (Portugália) and Äripäev (Észtország). Jó nagy szórás.
Az online kedvencek:
- elpais.com (Spanyolország)
- guardian.co.uk (UK)
- globeandmail.com (Kanada)
- 24sata.hr (Horvátország)
- Times Online (UK)
Fontos hangsúlyozni, hogy a felkért válogatók nyomtatott lapokkal foglalkozó laptervezők, akik nyilván a külső, nem pedig a tartalom, vagy a működés, az innovatív megoldások alapján értékelték az online lapokat. (Engem továbbra is lenyűgöz a NYTimes.com kifinomult puritánsága.)
Miután Hillary Clinton feladta elnökjelölti kampányát, most elékezett a takarítás ideje. Blogjából módszeresen kitöröl(tett)e azokat a bejegyzéseket, hirdetéseket amikben vetélytársát, Barack Obamát bírálta. (Volt belőlük bőven.)
Clinton eljárása nagyjából annyira etikus, mint az orosz bolsevikoké volt, aki folyamatosan kiretusáltatták a forradalmárok fotóiról időközben leselejtezett (és általában azonnal kivégzett) harcostársaikat.
A blog lényege a lemondás az utólagos manipulációról. A régi bejegyzéseket nem lehet tetszés szerint átírni. Az egyezményes blogetika szerint érdemi javításokat csak a javítás tényének egyértelmű jelzésével - az áthúzott régi szöveg meghagyása, a frissítés jelzése, új, a régi szöveg tévedéseire utaló bejegyzés- lehet végezni.
Hillary Clinton a blog kiherélésével hiteltelenítette blogja valamennyi korábbi bejegyzését.
Clinton eljárása nagyjából annyira etikus, mint az orosz bolsevikoké volt, aki folyamatosan kiretusáltatták a forradalmárok fotóiról időközben leselejtezett (és általában azonnal kivégzett) harcostársaikat.
A blog lényege a lemondás az utólagos manipulációról. A régi bejegyzéseket nem lehet tetszés szerint átírni. Az egyezményes blogetika szerint érdemi javításokat csak a javítás tényének egyértelmű jelzésével - az áthúzott régi szöveg meghagyása, a frissítés jelzése, új, a régi szöveg tévedéseire utaló bejegyzés- lehet végezni.
Hillary Clinton a blog kiherélésével hiteltelenítette blogja valamennyi korábbi bejegyzését.
***
Mások is manipulálnak a kampányblogokkal. A NYTimes.com Bits blogja arról számol be, hogy a Blogger (a Google blogszolgáltatója) az utóbbi időben spamelés gyanúja miatt több politikai blog frissítését is lehetetlenné tette. Történetesen valamennyi "anti-Obama" blog volt. A kérdéses blogokat Obamát támogatók gyanúsként jelölték meg, amit érdekes módon a Blogger moderátorai minden további vizsgálat nélkül el is fogadtak.
Ne legyenek illúzióink: az internet manipuláiója mai tudásunk szerint megakadályozhatatlan.
Ne legyenek illúzióink: az internet manipuláiója mai tudásunk szerint megakadályozhatatlan.
Nem, nem a "vulgármarketing" ürügyén kitört, egyre inkább elmérgesedő vitába akarok beszállni, csak a boston.com The Big Picture fotóblogjára szerettem volna felhívni a figyelmet.
A BP ellentmond mindannak, amit eddig a fotóblogokról tudtam. Nincs jól megtervezett, egyszerű, de esztétikus környezet, csak faltól falig tartó nagy méretű, jó minőségű fényképek.
(via Mindy McAdams )
A BP ellentmond mindannak, amit eddig a fotóblogokról tudtam. Nincs jól megtervezett, egyszerű, de esztétikus környezet, csak faltól falig tartó nagy méretű, jó minőségű fényképek.
(via Mindy McAdams )
Nemrégiben merengtem azon, mennyire kellenének a jó szűrők, ajánlók, megbízható katalógusok ahhoz, hogy az ember megtalálja az igazgyöngyöket a .....hm...az átlagos blogok között.
Ilyen, alkalmi szűrőként működik a Golden Blog is. A két hete lezárult Gasztroblog és a ma végződött Kulturális blog verseny élmezőnyében rengeteg olyan blog szerepel, amikről még csak nem is hallottam. (Ennyit a mutyizós-bratyizós vádakról...)
Örülök, hogy nem kellett részt vennem a gaszto-zsűriben. Számomra ezek a recept-blogok mind nagyon hasonlóak. Rövid leírások - szép fotók, többségük nyugodtan lehetne könyv is. Szeretek enni és főzni is, de valahogy eszembe sem jutna ilyen blogokat olvasgatni. (Célzottan viszont gyakran keresek, vagy ellenőrzök recepteket a weben. - Olyan ez, mint a desktop újságírás. Ahogy sok újságíró 3 cikkből gyárt egy negyediket, én 3 recept eredőjéből főzök egy ebédet.)
Sokan vannak viszont, akik máshogy gondolják. Lehet, hogy a tartalom, a forma és a megjelenés összehasonlítása helyett a zsűritagoknak inkább meg kellene főzni a recepteket? Tapasztalatom szerint a drága könyvekben és magazinokban sok az olvasásra, ámuldozásra, gyönyörködésre szánt, de megfőzhetetlen recept. Vajon a blogok esetében más a helyzet?
A Kulturális blogok között akad néhány ismerős, viszont az első helyezettről, Webisztán szerint "újságírókörökben is legendáriummá vált" Ingyenpia blogról eddig nem is hallottam. (Ebből is látszik, hogy nem forgok "újságírókörökben", vagy ha néha forgok is, ezek a körök nem egyeznek HH köreivel...) Az Ingyenpia szerzője kiállítások megnyitójára jár enni-inni, aztán beszámol, értékel, pontoz. (Szerencsére a kiállítási gasztronómiára és a "társasági életre" koncentrál, a kiállított művekkel nem sokat vacakol. Épeszű ember egyébként sem a megnyitóra megy el, ha képeket - szobrokat akar nézegetni.) Én viszonylag jól kezelt, de a korral romló szociofóbiám miatt gyűlölök efféle "verniszázsokra" járni, viszont nagyon át tudom élni az Ingyenpia tudósításait.Máris nyertem az idei GB-n!
(A neheze majd csak most jön, közeledik a tanácsadói és a hírblogok versenye, ahol élvezkedés helyett már zsűriznem kell.)
Ilyen, alkalmi szűrőként működik a Golden Blog is. A két hete lezárult Gasztroblog és a ma végződött Kulturális blog verseny élmezőnyében rengeteg olyan blog szerepel, amikről még csak nem is hallottam. (Ennyit a mutyizós-bratyizós vádakról...)
Örülök, hogy nem kellett részt vennem a gaszto-zsűriben. Számomra ezek a recept-blogok mind nagyon hasonlóak. Rövid leírások - szép fotók, többségük nyugodtan lehetne könyv is. Szeretek enni és főzni is, de valahogy eszembe sem jutna ilyen blogokat olvasgatni. (Célzottan viszont gyakran keresek, vagy ellenőrzök recepteket a weben. - Olyan ez, mint a desktop újságírás. Ahogy sok újságíró 3 cikkből gyárt egy negyediket, én 3 recept eredőjéből főzök egy ebédet.)
Sokan vannak viszont, akik máshogy gondolják. Lehet, hogy a tartalom, a forma és a megjelenés összehasonlítása helyett a zsűritagoknak inkább meg kellene főzni a recepteket? Tapasztalatom szerint a drága könyvekben és magazinokban sok az olvasásra, ámuldozásra, gyönyörködésre szánt, de megfőzhetetlen recept. Vajon a blogok esetében más a helyzet?
A Kulturális blogok között akad néhány ismerős, viszont az első helyezettről, Webisztán szerint "újságírókörökben is legendáriummá vált" Ingyenpia blogról eddig nem is hallottam. (Ebből is látszik, hogy nem forgok "újságírókörökben", vagy ha néha forgok is, ezek a körök nem egyeznek HH köreivel...) Az Ingyenpia szerzője kiállítások megnyitójára jár enni-inni, aztán beszámol, értékel, pontoz. (Szerencsére a kiállítási gasztronómiára és a "társasági életre" koncentrál, a kiállított művekkel nem sokat vacakol. Épeszű ember egyébként sem a megnyitóra megy el, ha képeket - szobrokat akar nézegetni.) Én viszonylag jól kezelt, de a korral romló szociofóbiám miatt gyűlölök efféle "verniszázsokra" járni, viszont nagyon át tudom élni az Ingyenpia tudósításait.Máris nyertem az idei GB-n!
(A neheze majd csak most jön, közeledik a tanácsadói és a hírblogok versenye, ahol élvezkedés helyett már zsűriznem kell.)
A tatarozási hullám elérte az online híroldalak második vonalát is. A kissé avítt Privatbankar.hu honlapot időt, pénzt és fáradtságot nem sajnálva sikerült egy minden elemében korszerűtlen honlappá varázsolni. (Ezúton is gratulálunk.)
A kellő alaphangulatot a csúnya és rendkívül dilettáns módon összegányolt fejléc adja meg. Fájóan gyenge munka. Ehhez a színvonalhoz illeszkednek a rendezetlen menük is.
A honlap "tervezője" megragadt az évekkel ezelőtt divatos "fejre állított 'U' "oldalszerkezetnél. Ismerős a középső mező bontása is (felül egyetlen széles hasáb, alatta két hasáb). Sajnos ebben most nem sikerült begyömöszölni a HP reklámját Rettenetes látvány.
Ide-oda kattintgatva megdöbbenve láttam, hogy a cikkekben nincsenek linkek. (Természetesen sok az MTI-s anyag.) A kapcsolódó linkek közül sok a hibás. A Privátbankár.hu igazi hagyományos, "megmondós" újság. Elvileg ugyan lehetne a cikkekhez hozzászólást írni, de a színtelen, szagtalan, arctalan közeg láthatóan nem inspirálja beszélgetésre az embereket.
Saját videónak, hangos anyagoknak, multimédiának nyoma sincs.
Nyilván vannak értékes, hasznos információk is az oldalon, de az ilyen honlappal úgy vagyok, mint az étteremmel, ahol már több állott, rossz ízű, gyanús szagú fogást szolgáltak fel. Elhiszem, hogy vannak ehető ételeik is, de nem szeretném végigenni az egész menüt, mire ez bebizonyosodik.
A kellő alaphangulatot a csúnya és rendkívül dilettáns módon összegányolt fejléc adja meg. Fájóan gyenge munka. Ehhez a színvonalhoz illeszkednek a rendezetlen menük is.
A honlap "tervezője" megragadt az évekkel ezelőtt divatos "fejre állított 'U' "oldalszerkezetnél. Ismerős a középső mező bontása is (felül egyetlen széles hasáb, alatta két hasáb). Sajnos ebben most nem sikerült begyömöszölni a HP reklámját Rettenetes látvány.
Ide-oda kattintgatva megdöbbenve láttam, hogy a cikkekben nincsenek linkek. (Természetesen sok az MTI-s anyag.) A kapcsolódó linkek közül sok a hibás. A Privátbankár.hu igazi hagyományos, "megmondós" újság. Elvileg ugyan lehetne a cikkekhez hozzászólást írni, de a színtelen, szagtalan, arctalan közeg láthatóan nem inspirálja beszélgetésre az embereket.
Saját videónak, hangos anyagoknak, multimédiának nyoma sincs.
Nyilván vannak értékes, hasznos információk is az oldalon, de az ilyen honlappal úgy vagyok, mint az étteremmel, ahol már több állott, rossz ízű, gyanús szagú fogást szolgáltak fel. Elhiszem, hogy vannak ehető ételeik is, de nem szeretném végigenni az egész menüt, mire ez bebizonyosodik.
Egy hete éppen egy kiskinizsi udvarban kornyadoztam a vihar utáni fülledtségben. Az udvaron gyerekek és felnőtt férfiak rúgták a labdát, közben tőlem alig másfél méterre két termetes cigány asszony latolgatta, hogyan lehet hozzáférni MyVip profiljukhoz, ha nem emlékeznek a regisztrációnál használt Citromail címre sem...
Aznap délután a közeli Halmajon tartottam "vetített képes előadást" a Wifi Tábor résztvevőinek arról, mi is az a blog és miért is jó blogolni. A tábort az Internet Terjesztéséért Alapítvány szervezte, vagyis az a társaság, amelyik az elmúlt hónapokban több, mint 100 elmaradott faluban 3000-nél is több nehéz körülmények között élő embert - többségükben romákat - látott el internettel.
Ha próbáltál már 5-60 év közötti, vegyes iskolázottságú, meghatározhatatlan alapismeretekkel rendelkező, ám már délelőtti alapozó előadással lefárasztott, 40-50 fős közönségnek ismeretlen témáról (blogok) beszélni, akkor nagyjából sejtheted, mit is éltem én át. (Közben lehet, hogy éppen ez volt életem legnagyobb hatást kiváltó előadása.)
Indítottunk egy blogot is, ahova nagy nehezen fel is került néhány üzenet. (A térképet én tettem fel.) A "bátrak", akik írtak a blogba természetesen a fiatalabbak közül kerültek ki. Nehezen írtak, nem tudtam eldönteni, hogy a fogalmazás, a klaviatúra, vagy maga az írás a legfőbb akadály.
Halmaj Budapestről kocsival 2 óra alatt elérhető. A távolság a WiFi Tábor lakói és a Médiablg olvasói között nagyságrendekkel nagyobb.
(A témát azért aszaltam egy hétig, mert az egyiik "pesti" előadó által beígért fotókra vártam - hiába.)
Adalékok:
Száz wififalut, ezeret (Index) - benne fotók és videók is
Szélessáv a falu szélén (Reakció)
A WifiFalu hivatalos blogja (frissülhetne gyakrabban)
Aznap délután a közeli Halmajon tartottam "vetített képes előadást" a Wifi Tábor résztvevőinek arról, mi is az a blog és miért is jó blogolni. A tábort az Internet Terjesztéséért Alapítvány szervezte, vagyis az a társaság, amelyik az elmúlt hónapokban több, mint 100 elmaradott faluban 3000-nél is több nehéz körülmények között élő embert - többségükben romákat - látott el internettel.
Ha próbáltál már 5-60 év közötti, vegyes iskolázottságú, meghatározhatatlan alapismeretekkel rendelkező, ám már délelőtti alapozó előadással lefárasztott, 40-50 fős közönségnek ismeretlen témáról (blogok) beszélni, akkor nagyjából sejtheted, mit is éltem én át. (Közben lehet, hogy éppen ez volt életem legnagyobb hatást kiváltó előadása.)
Indítottunk egy blogot is, ahova nagy nehezen fel is került néhány üzenet. (A térképet én tettem fel.) A "bátrak", akik írtak a blogba természetesen a fiatalabbak közül kerültek ki. Nehezen írtak, nem tudtam eldönteni, hogy a fogalmazás, a klaviatúra, vagy maga az írás a legfőbb akadály.
Halmaj Budapestről kocsival 2 óra alatt elérhető. A távolság a WiFi Tábor lakói és a Médiablg olvasói között nagyságrendekkel nagyobb.
(A témát azért aszaltam egy hétig, mert az egyiik "pesti" előadó által beígért fotókra vártam - hiába.)
Adalékok:
Száz wififalut, ezeret (Index) - benne fotók és videók is
Szélessáv a falu szélén (Reakció)
A WifiFalu hivatalos blogja (frissülhetne gyakrabban)
Érdekes egybeesés: Június 24-én a New York Times elemzést jelentetett meg a Google News helyzetéről. Rá két nappal a (brit) Lordok Háza Kommunikációs Bizottsága (The House of Lords Communications Committee) a hírek tulajdonlásával foglalkozó jelentést - The Ownership of the News - tett közzé, amiben határozottan sürgetni a hírgyűjtők, különösen a Google News megregulázását.
Hat éve kezdte meg működését a Google automatikus hírgyűjtője, de azóta sem sikerült véglegesen eldönteni, hogy áldás-e vagy átok a szolgáltatás a laptulajdonosok számára. A Google News saját tartalmat nem gyárt, a webről gyűjti be a címeket és egy (titkos) algoritmus segítségével állítja össze oldalait. Támogatói szerint nagy segítség a lapoknak, mert a kiemelt címek révén komoly forgalmat irányít egyes oldalakra, ellenzői szerint viszont ártalmas, mert egyes olvasókat kielégít a Google News maga (nem kattintanak át az eredeti forrásra), de ha mégis tovább mennének, a teljes site átnézés helyett legfeljebb az adott oldalt olvassák el. (Akik a "csomagolt áruk" korszakát sírják vissza, nyilván nincsenek tisztában a tartalomfogyasztási szokások végleges átalakulásával. Talán az változást kiváltó keresőket - természetesen főleg a Google-t - is szeretnék betiltani?)
Tulajdonképpen elég nehéz fogást találni a Google News-on. Nem igazán látszik ugyanis, mik vele a Google szándékai. Fizetni nem kell érte, reklámok nincsenek rajta (egyelőre nem is akarják ilyesmivel hergelni a laptulajdonosokat), közvetlen bevételt nem termel. A Google News körüli hisztéria nincs arányban annak piaci helyzetével sem. 11,4 milliós májusi látogatottsága "csak" a toplista 8. helyére elegendő. - Az első helyet 35,8 millió látogatóval már hosszabb ideje a Yahoo News bérli. (Jó lenne tudni viszont, mit költ a Yahoo News a tartalom előállítására, mások anyagainak a felvásárlására és hogy mennyibe kerül a Google News üzemeltetése?)
Az elemzők lassúnak tartják a Google News növekedését is. Az elmúlt 2 évben produkált 10 százalék messze elmarad az MSNBC.com 42 százaléka, vagy a CNN.com még ennél is látványosabb növekedése mögött.
Apróbb fejlesztések voltak ugyan (leginkább az elmúlt fél évben), de igazán nagy dolgok nem történtek a hírgyájtővel. A Google News lényegében úgy működik, mint a kezdetek kezdetén. Egyes pletykák szerint a Google-nál sem tudják, mit kezdjenek vele, ezért parkolópályán tartják. A Google-nak lassan döntenie kell. Haladnak tovább, vagy a laptulajdonosokkal kiegyezve kiherélik a szolgáltatást.
Hat éve kezdte meg működését a Google automatikus hírgyűjtője, de azóta sem sikerült véglegesen eldönteni, hogy áldás-e vagy átok a szolgáltatás a laptulajdonosok számára. A Google News saját tartalmat nem gyárt, a webről gyűjti be a címeket és egy (titkos) algoritmus segítségével állítja össze oldalait. Támogatói szerint nagy segítség a lapoknak, mert a kiemelt címek révén komoly forgalmat irányít egyes oldalakra, ellenzői szerint viszont ártalmas, mert egyes olvasókat kielégít a Google News maga (nem kattintanak át az eredeti forrásra), de ha mégis tovább mennének, a teljes site átnézés helyett legfeljebb az adott oldalt olvassák el. (Akik a "csomagolt áruk" korszakát sírják vissza, nyilván nincsenek tisztában a tartalomfogyasztási szokások végleges átalakulásával. Talán az változást kiváltó keresőket - természetesen főleg a Google-t - is szeretnék betiltani?)
Tulajdonképpen elég nehéz fogást találni a Google News-on. Nem igazán látszik ugyanis, mik vele a Google szándékai. Fizetni nem kell érte, reklámok nincsenek rajta (egyelőre nem is akarják ilyesmivel hergelni a laptulajdonosokat), közvetlen bevételt nem termel. A Google News körüli hisztéria nincs arányban annak piaci helyzetével sem. 11,4 milliós májusi látogatottsága "csak" a toplista 8. helyére elegendő. - Az első helyet 35,8 millió látogatóval már hosszabb ideje a Yahoo News bérli. (Jó lenne tudni viszont, mit költ a Yahoo News a tartalom előállítására, mások anyagainak a felvásárlására és hogy mennyibe kerül a Google News üzemeltetése?)
Az elemzők lassúnak tartják a Google News növekedését is. Az elmúlt 2 évben produkált 10 százalék messze elmarad az MSNBC.com 42 százaléka, vagy a CNN.com még ennél is látványosabb növekedése mögött.
Apróbb fejlesztések voltak ugyan (leginkább az elmúlt fél évben), de igazán nagy dolgok nem történtek a hírgyájtővel. A Google News lényegében úgy működik, mint a kezdetek kezdetén. Egyes pletykák szerint a Google-nál sem tudják, mit kezdjenek vele, ezért parkolópályán tartják. A Google-nak lassan döntenie kell. Haladnak tovább, vagy a laptulajdonosokkal kiegyezve kiherélik a szolgáltatást.
