Őszintén szólva azt hittem, hogy  tőlünk nyugatra már rég lezárult a "bezavarnak-e a sajtónak a bloggerek", vagy a "mi közünk nekünk, profiknak az amatőrökhöz" típusú viták. Roy Greenslade egyik múltheti bejegyzéséből kiderült, hogy tévedtem.

Greenslade ugyan nem tartozik ahhoz a generációhoz, amelyik már az anyatejjel szívta magába a biteket, elég bölcs viszont ahhoz, hogy felismerje, hogy 1) a naphosszat a számítógépet nyüvő bloggerek általában nem veszélyeztetik a civilizációt (szerintem ez már önmagában véve is méltányolandó) 2)minden külső segítség, beavatkozás nélkül rendkívül szoros kapcsolatokat alakítanak ki élénk vitákat folytatnak az őket érdeklő témákról.

Éppen ez utóbbit nem képesek a régi vágású újságírók megemészteni. Ők ugyanis eddig nem beszélgettek senkivel, hanem felülről osztották az észt (amiről persze az olvasók korábban is elvitatkozgattak.) Az újságíró előadta mondandóját, de hogy mit kezdenek azzal olvasói, nem sokat foglalkozott. (Az esetleges olvasói levelek, vagy telefonok más csatornán érkeztek be, addigra az újságíró már rég egy másik témán dolgozott.)

A blogok épp ezt a modellt állították a feje tetejére, hiszen lehetővé teszik, hogy az olvasók azonnal visszakérdezzenek, vagy kifejthessék saját véleményüket. Ezzel megdőlt az újságírók tévedhetetlenségén és felsőbbrendűségén alapuló dogma.

Újságírók gyakran állítják, hogy nem ismernek példát az újságírók és a bloggerek harmonikus együttműködésére. Azért van ez így, mert a legtöbb újságíró képtelen elszakadni az eddig megismert, megszokott modelltől. Greenslade  korábban maga is úgy tudta csak elképzelni a jövő szerkesztőségét, mint egy belső újságíró-magot, amit bloggerek és másféle civil újságírók felhője vesz körül. Mára elbizonytalanodott. Először azért, mert az jutott az eszébe, hogy talán a profi újságírók nem is olyan fontosak, mint ahogy mi gondoljuk, másodszor meg azért, mert talán éppen maga a szerkesztőség - sokunk számára a médiauniverzum középpontja -,  vagy maga a hírgyártó szervezet (news organisation) mint tökéletes modell nem lesz örök érvényű.

Bejegyzése folytatásában azután  Greenslad kifejti, hogy a digitális forradalom feleslegessé teszi a médiát eddig birtokló és mozgató médiamogulokat. Itt már gyanús kezdett lenni a dolog, mert például Ruppert Murdoch éppenséggel nem kifelé, hanem befelé nyomul a digitális valóságba. A következő passzusban azután a szerző már előhozakodik Marx téziseivel is, de eddigre én már elvesztettem a fonalat. Szerintem az eddig leírtakon hosszasan el lehet tűnődni.

Néhány évvel ezelőtt még a legismertebb amerikai bloggerek is szívesen "nosztalgiáztak" (jaj, de rettenetes szó!), milyen is volt az ősbloggerség. Az az időszak, amikor még kevés volt a blog, átlátható, "gyalog bejárható" a teljes blogoszféra. Valamilyen hasonló ősállapot uralkodott itthon 2004. körül, amikor belepottyantam a blogoszférába. Néhány napnyi blogolás után elég jól tudtam, "ki kicsoda a hazai blogvilágban", pár hónap után többségükkel valamilyen kapcsolatba is keveredtem.

Fogalmam sincs, ma mekkora lehet az aktív bloggerek száma, de ahhoz éppen elegen vannak, hogy nehézségeket okozzon a mezőny áttekintése. Vannak persze blogkeresők (Blogsearch, Miner), de ezek többnyire meglehetősen vegyes találatokat adnak. Nem sokkal jobb az RSS-gyűtő blog-aggregátorok teljesítménye sem. Marad tehát a blogszolgáltatók nyitóoldala.

Indulása után a Blogter sokáig kísérletezett nyitóoldalával, de végül - talán legaktívabb bloggereik nyomására, talán saját érdeklődésük lanyhulása miatt - az a egész csöndes unalomba fulladt. A kiemeltek kiemeltje, a Vezérblog inkább kötelező ujjgyakorlat, befelé gyakorolt gesztus, mint a valóban egyedi tartalmak felmutatása. Éppen csak vegetál az úgynevezett Alternatív Címlap is. (A mérsékelt szavazási hajlandóság miatt nincs igazi értéke ezeknek az ajánlásoknak.)

A Freeblog korábbi teljesen szubjektív "random" ajánlója helyett már évek óta szerkesztett ajánlót működtet, de ennek ellenére nem érzem a Freeblog címlapján azt, a szellemi pezsgést, amit érezni szeretnék. (Persze lehet, hogy bennem van a hiba.) Úgy tűnik, hogy a Blog.hu innen is kiszippantotta a legkarakteresebb blogokat.

A Nolblog példáját követve az elmúlt években több híroldal (Hírszerző, FigyelőNet, HWSW, Zoom stb.) is blogfarmot alakított ki. Közös vonásuk, hogy a szolgáltatás elindítása után szinte egyáltalán nem törődnek ezekkel a blogokkal, semmilyen módon nem próbálják meg magukhoz csábítani az érdekesebb (ügyesebb, okosabb, szebb) bloggereket, illetve eszükbe sem jut a szerkesztett tartalomba integrálni az oda illő blogokat.

A végére hagytam a Blog.hu-t. Későn kezdtek, de mégis sikerült lenyomniuk az egész mezőnyt. Ma a legtöbb menő blog a Blog.hu alatt fut. (Nem számítom most a saját domain alatt működő "arisztokraták" szűk csoportját.) A Blog.hu sikerének titka összetett. Bizonyára része van benne a rugalmas, felhasználóbatár kezelőfelületnek, az "elitcsapatként" való indulásnak, de a legerősebb hátszelet nyilván az "anyacég" adja. A blogolást sokáig gyanakvóan méregető Index az egyetlen a hazai tartalomszolgáltatók közül, amelyik egyszerre "blogosította" saját tartalmainak jelentős részét és engedte be a külső blogokat saját anyagi közé. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy nagyon bevált ez a stratégia.

Világos az is, hogy az Index címlapja nem helyettesíti a Blog.hu-s kezdőoldalt. A régit már régen kinőtték, az új elég sokára készült csak el. A lassú munka miatt sokan arra gondoltunk, hogy itt valami rendkívüli megoldás születik majd. Ehhez képest komoly csalódást okozott a korábbinál kevésbé karakteres, korrekt, de rendkívüli szolgáltatásokat nem nyújtó oldal. (Nyilván a korábbinál több tartalmat kell megjeleníteni, ugyanakkor szerették volna átmenteni a korábbi oldal alaphangulatát. Szerintem kár volt hozzá ragaszkodni.)

Ha eltekintünk a megjelenéstől (el lehet?), a Blog.hu egész használható kiindulóoldal. A jól szerkesztett címlaphoz 2 alapfeltétel szükségeltetik: 1) legyen miből szerkeszteni (a Blog.hu láthatólag már elég anyagot kitermel ehhez + a korábbi hagyományokat megtartva néhány "külső" blogot is ajánlanak) 2. Szerkesztő - a Blog.hu esetében az ősindexes Szily "kolléga" révén ez is adott.

Hát, itt tartunk. Bár a hivatalos adatokat (vannak ilyenek?) nem ismerem, az az érzésem, hogy a hazai blogoszféra növekedése lelassult, a továbbra is növekedni látszó Blog.hu a többiektől szippantja el a bloggerket. Kérdés, hogy ebben a helyzetben van-e még esély (és igény) arra, hogy létrejöjjön egy minőségi, szerkesztett blogszűrő-ajánló, vagy blogoszféra belső gravitációja miatt idővel valamennyi fontos blog az Index ölébe pottyan?

Ritkán nézek tévét, a HírtTV-t pedig legfeljebb csak akkor, ha éppen "forradalom" van.
Boros Norbertnek  köszönhetem, hogy mégsem maradtam le a Negyedik című magazinműsor Hírportálok két tűz között című adássáról. (A címet szerintem az Internet Hungary ihlette).

Ókovács Szilveszter műsorvezető (vagy az őt felkészítő szerkesztő) meglepett, amikor felvezetésében  Vin Crosbie-t idézte (a mainstream újságírásból érkezők magukkal hozzák annak gyengeségeit és az ott megszokott csomagolástechnikát),  de Néző László gyorsan lehűtötte lelkesedésemet. A Hírtv.hu főszerkesztője, aki nyilván politikai, nem pedig szakmai érdemei elismeréséül került mostani pozíciójába elmondta mindazt a hülyeséget, amit  ilyenkor el szokás mondani. Bodoky Tamás sokkal többet tud az internetről és az internetes újságírásról. Az ő megszólalásaival csak az a bajom, hogy mindig érződik bennük az első helyezett kényelme. Nincs, aki komolyan megszorítaná az Indexet (az Origo egyre nehezebben sorolható a hírmédia kategóriájába), leginkább csak saját magukkal versenyeznek, a hagyományos média online próbálkozásai sok éves lemaradásban vannak. Valódi verseny híján érthető Bodoky nyugodt megfontoltsága.  Fél óra langyos unalom. A HírTv tájékozatlanabb nézői azt hihetik, itt tart most az online média.

Ülök az elegáns szálloda kulturált termében és hallgatom az Egyiptomból, Kenyából, Iránból és még ki tudja honnan érkezett előadókat, hogyan próbálják országukban elnyomni a szabad véleménynyilvánítást, hogyan próbálják elérhetetlenné tenni a "veszélyes" webes csatornákat és óhatatlanul a hetvenes-nyolcvanas évek jutnak azt eszembe. Azok az idők, amikor a kádári diktatúrában a stencilgépek - emlékszik még valaki ezekre -, majd később a fénymásolók szigorú ellenőrzésével, a telefonhálózat korlátozásával (és lehallgatásával), ma már ártatlannak tűnő könyvek és folyóiratok bezúzásával, a külföldi rádióadások zavarásával próbálták ellenőrizni, mit olvassunk, hallgassunk, mondjunk, gondoljunk. Kevés sikerrel. A gondolkodni hajlandókhoz valahogy akkor is eljutottak a legfontosabb információk, a birkanyáj-tömegek meg most is, amikor néhány kattintásra vannak az egész világtól,  jól elvannak a készen kapott, előre csomagolt és természetazonos aromákkal és állományjavítókkal felturbózott táplálékukkal. Érdemes azonban elgondolkodni azon, vajon mi lett volna, ha nem a 90-es évek elején, hanem 20 évvel korábban tör ki az internet-forradalom? Mit tudott volna kezdeni a világhálóval az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs- és Propaganda Osztálya? Valószínűleg valami olyasmit, mint amiről most a Global Voices Summit előadói számolnak be.

Szerencsére a Facebook, a YouTube, vagy a GoogleMaps tiltása mifelénk elképzelhetetlen, viszont ismerősek azok a japán elképzelések, amiket Chris Salzberg, a Global Voices tokiói "képviselője" ismertetett. Lehet, hogy az internetes tartalmak szabályozásának (egyik) élharcosa, Körmendy-Ékes Judit Japánba tette át  székhelyét?

A mai délelőtt egyik leghatásosabb fellépője a szingapúri Au Wai Pang volt, aki saját magát cenzúrázva valóban csak 5 percet beszélt. Kár, szívesen hallgattam volna még. Szingapúrnak az elmúlt 20 év alatt a szegénységből meglehetős jólétbe sikerült eljutnia,. az elégedett embereket viszont nehéz bármilyen ügyben is aktivizálni. Au Wai Pang tehát azon tűnődött, milyen lehetőségeket tartogat itt az internet, illetve vissza kell-e térni az internet előtti módszerekhez.

Mi ugyan az elmúlt 20 évben nem éltünk meg a szingapúrihoz hasonló fejlődést (sőt!), az emberek nem a jóléttől, inkább a kilátástalanságtól, kiábrándultságtól tompultak el. Vajon léteznek Szingapúrra és Magyarországra is érvényes, közös megoldások?

"Ma délelőtt, ideiglenes helyszínen – a Sánc utcai Csillagdában – megtartották a Bálint György Újságíró Akadémia évzáró ünnepélyét. Az idén negyvennyolc hallgató kapta meg „diplomáját”, azaz OKJ-bizonyítványát – huszonnyolc újságíró-, tizenkét fotóriporter- és nyolc laptördelő-képszerkesztő-hallgató" - olvasom az eMaSa-ban.

A hallgatók letudták a kötelező feladatot, Impresszió címmel megjelent az évfolyam "hivatalos" lapja, de hol vannak a blogok? Miért nem természetes a fiatal újságírók számára, hogy saját nevük alatt megjelenő saját blogjukban mutassák meg tehetségüket? (És miért nem fontos az állandó "minőségi emberhiányra" panaszkodó szerkesztők számára, hogy blogokban kutassanak új munkatársak után?)  Rendben, a tördelőknek nem muszáj blogolniuk, de hol a többi 28 fiatal firkász és 12 fotós blogja? Tisztában vannak egyáltalán azzal, milyen lehetőséget szalasztanak el?

Ha helyesen értelmezem a magyar szervezők felhívását, ma még 27 százalék kedvezménnyel lehet jelentkezni a holnap kezdődő 2, napos Global Voices Summit -ra.

Persze, tudom, sokan szívják a fogukat, panaszkodnak, hogy sok a napi 11.000 Ft-os részvételi díj. Igaz, hogy ugyanezek az emberek különösebb vívódás nélkül adnak ki ennél több pénzt egy másodosztályú koncertere, de valahogy más kategóriába tartoznak ezek a rendezvények: a koncertért fizetünk - konferencia miatt sírunk (hacsak nem a munkahelyünk állja a számlát).

A konferencia, aminek témája a civil újságírás és a szólásszabadság jó alkalom arra, hogy megismerd a Global Voices "mozgalom" egyénként a világ különböző csücskeiben működő aktivistákat, illetve hogy tudatosítsd magadban: Európán és Észak-Amerikán kívül is élnek értelmes, nyitott, gondolkodni képes emberek. (Meglepő?)

A Global Voices konferencia angol nyelvű honlapján bukkantam a CrowdVine for Conferences szolgáltatásra, ami arra való, hogy egy konferencia résztvevői már a rendezvény előtt kapcsolatba kerülhessenek egymással és már úgy kezdjék el az első napot, hogy már tele vannak ismerőssel, megbeszélt találkozókkal. (Részben hasonló célt szolgálnak a konferenciablogok felvezető bejegyzései is, de a CrowdVine esetében a "másik oldal", a résztvevők kezében van a kezdeményezés.)

Természetesen azonnal ki kellett próbálnom, hogyan működik a dolog, ezért azonnal beléptem a Global Voices Summit CrowdVine oldalára. Az online felület nagyobbik részét egy üzenőfal (twitter, blog) foglalja el, ahol a regisztrált tagok bejegyzései, illetve az azokhoz írt hozzászólások jelennek meg. Ennél izgalmasabbnak tűnt az oldalhasáb ("sidebar") ahol a regisztráláskor megadott adatok összesítve, címkefelhőként jelennel meg. Így egy pillantás alatt látszik, hogy e regisztrált tagok mivel foglalkoznak, mi érdekli őket, kinek dolgoznak, vagy hogy milyen gépet használnak. jó ötlet. Azt azért el kell mondanom, hogy még nem tolonganak az oldalon az emberek. Remélem, holnap többen lesznek. Te jössz?

Nem valami influenza elleni gyógyszerről lesz szó. Jonathan L. Zittrain a szélesebb nyilvánosság előtt talán nem annyira ismert, mint egyik-másik önjelölt internet-guru, viszont a tudományos világ igen nagyra értékeli tevékenységét. Zittrain az Oxfordi Egyetem internetszabályozási és irányítási fő-főembere, illetve a harvardi Berkman Center for Internet & Society társ-alapítója. Innen feljebb jutni (ebben a témában, itt, a földön) már nem igen lehet.

Nemrég jelent meg Zittrain legújabb könyve, aminek a címe The future of the internet and how to to stop it (Szabad fordításban: Az intenet jövője és hogyan akadályozhatjuk meg azt), ami arról szól, hogy a szinte véletlenül elszabadult és előre be nem látható karriert befutott internet mostanában egy új korszakba lépett. Olyan internet-alapú eszközök (TiVo, GPS, iPhone) kerülnek a piacra, amik zártak, a felhasználók nem írhatják át a bennük levő programot, a gyártók komoly ellenőrzést szerezhetnek felettünk. Nem ennyire zártak, de nem kevésbé veszélyesek Zittrain szerint a különböző Google mash-up alkalmazások, vagy a Facebook, mivel ezeknél is lényegében egyetlen, számunkra láthatatlan helyen futnak össze az információk és ugyanebben a kézben van a kikapcsológomb is

Ezek után nyilván nem lep meg senkit sem, hogy  a szerző az átlátható, közösségi kontroll alatt levő internetben hisz, ebben látja a jövőt.

(Érdekes, hogy az egyáltalán nem vicces könyv és szerzője eljutottak a Comedy Centralba is.)

Zittrian szerencsére nem tartozik azok közé, akik a szabad tartalomról prédikálnak, majd az Amazon.com kasszájához küldik az olvasókat. Természetesen 20 dolcsiért meg is lehet venni, de a könyv honlapjáról az egész szöveg akár pdf, akár html formátumban letölthető.m(Az utóbbi igen érdekes, mert a szöveghez akár bekezdésenként is megjegyzéseket lehet írni. Izgalmas olvasmány, de nem dobja fel az embert. A jövőkép relisnak, a megállíthatóság kétségesnek tűnik.

Időnként megkérdezik tőlem, szerintem kinek / hogyan kell(ene) vállalati blogot írnia? Azt szoktam válaszolni, hogy például, a nagy tapasztalattal, megfelelő kitekintéssel rendelkező vezetőknek. Ilyenkor általában körberöhögnek: "Hol van egy ilyen vezetőnek ideje, kedve blgolni?" Hát, van, általában nem mifelénk. (Egyik kedvencem, Steve Rubel, egy globális pr-cég alelnöke, aki szabadidejében írja a Micro Persuasion blogot. Persze az a "magánblog" a (tágan értelmezett) szakmáról szól, az anyacégről csak végszükség esetén, megfelelő "disclaimer" mellett esík említés. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy sokat használ ez a blog az Edelmannak is.)

Most Roozának, számos blog törzsolvasójának köszönhetően egy olyan blogra bukkantam, ami egyaránt besorolható a médiablog és a vezetői blog kategóriájába is. Szerzője Breitner Miklós a HVG Zrt. (főbérlőm, a HVG Online Zrt. idősebb testvére) kereskedelmi és stratégiai igazgatója, a kiadói szakma ismert személyisége. Különösebben jól nem ismerem, néhányszor összefutottunk itt-ott, hallottam előadásait, mindössze egyszer beszélgettünk  kicsit  hosszasabban.
Találkozásaink során az a benyomásom alakult ki, hogy Miklós elkötelezett "printes", aki rendszerint komoly fenntartással kezeli a Médiablog egyes prognózisait is. Nyitott ugyan a webes világra, de inkább óvatosan kivár, nem ugrik azonnal fejest az új dolgokba.

Úgy látszik tévedtem, beleugrott. Mármint a blogolásba. Az ujsag blogter.hu ugyan csak június elején indult és nem túl sűrűek a bejegyzések, máris kirajzolódni látszik a tematika: A "print" sajtó megújulásának lehetőségei, hirdetési piacok, picike "hazabeszélés". Remélem, nem vész el Breitner lelkesedése és ez a blog valóban egy hosszú szakmai pályafutás tapasztalatainak átadására szolgál majd.

(Mielőtt még bárki bármivel is megvádolna sietek leszögezni, hogy ezaz a bejegyzés felhívja a figyelmet egy ismert médiaszakmeber szakmai blogjára. Ebben semmiféle "benyalási" szándék nem vezérelt, Breitner Miklós nem munkadóm vagy megbízóm.)

Nem is tudom, mikor vált szokásommá, de egy ideje szinte automatikusan "ráguglizok" a weben , vagy a (szakmai) beszélgetés közben felbukkanó nevekre. A napokban éppen annak a szerkesztőnek a nevére, aki a kormanyszovivo.hu-hoz írt levelemre válaszolva kioktatott, miszerint én a regisztrációkor elfogadtam a felhasználási feltételeket, így nekik joguk van engem napi 10 levéllel bombázni. (Ezt a jogukat egyébként nem is vitattam, csak azt kértem, hogy - mivel felhasználóbarátságtalan honlapjukon ilyen linket nem találtam - becses kezével legyen szíves törölni a felhasználók közül.) Szóval "rákerestem" a névre és csupán egyetlen linkecskét találtam, ahol a T. Szerk. - akkor még az egyik kereskedelmi rádió munkatársaként - egy bágyadt kérdésecskét tett fel....igen, egy kormányszóvívői tájékoztatón.

Arról viszonylag sokat írtak már, mennyire "veszélyes" a web, hiszen olyan nyomaidat is megőrzi, amikre esetleg később nem leszel olyan büszke. (Komoly erőfeszítésbe került például az egyik hetilapnak, hogy a Google-ban "közéleti hetilapra" cserélje le korábban használt "szocialista hetilap" alcímét.)

Howard Owens szerint egy újságírónak létérdeke, hogy megtalálható legyen a keresőkben és természetesen hogy jó találatai legyenek. Meggyőződése, hogy nem elég arra várni, hogy magától elterjedjen a nevünk, hanem aktívan tenni is kell ennek érdekében.

Az első dolog, hogy az újságíró jegyeztesse be saját nevét intenretes címként. (www.kovacsjanos.hu). Itt rögtön kérném, hogy újságíró olvasóim közül tegye fel a kezét, akinek ilyen sajátneves bejegyzett címe van!

Owens ezek után felsorol egy rakás szolgáltatót, ahova feltétlenül regisztrálni kell magunkat, hogy terjedjen a nevünk. A Digg-től a Twitterig terjedő lista nyilván jól használható Owens környezetében - kevésbé itthon. (Ahogy már többször is írtam róla, a Twittertől a Facebookig nagyjából mindenütt ugyanaz a "geek" társaság tanyázik, ők nem fogják kattintásaikkal felverni a Google-árfolyamod.)

Az utolsó jó tanács: Írj mindig a saját neveden. Soha ne írj még egy hozzászólást sem névtelenül, sem álnéven, becenéven. Erről meg az jutott az eszembe, hogy ha egyes politikai fórumokból hirtelen valahogy ki lehetne vonni a több (esetenként tucatnyi) néven fórumozókat, összeomlana a hazai fórumvilág.

"Megerőszakolta és meggyilkolta áldozatait a szenzációra hajtó újságíró?" - kérdezi cikke címében a "szenzációra hajtó" Hírszerző.

Miután kiborzongtuk magunkat a cikkből felsejlő részleteken, tovább is léphetünk. Például a cikk alján felbukkanó társkereső űrlapjára...

(Persze a Hírszerző még nem alkalmaz olyan fejlett kontextusfüggő ajánlási rendszert, ami összehozná a kéjgyilkost az áldozatokkal, az egybeesés csak a puszta véletlen műve. De így is morbid.)

Nézem az újságot és hüledezem. A Guardian (az "igazi", nyomtatott lapról van szó)  június 20-i száma került a kezembe, amiben a 2. oldalon "hajtás felett", az oldal tetején "a világ legjobb webes újságának"  - ha nem jöttél volna rá: a guardian.co.uk-ra gondoltak - friss írásait ajánlják az olvasók figyelmébe.

A második oldal értékes felület, a mi lapjainkban  ezen rendszerint az aktuális belpolitikai huzavona főszereplői virítanak, elképzelhetetlen, hogy itt valami "online izé" jelenjen meg.  A "webes vacakok" helye valahol a lap vége fele van, a "futottak még" szekcióban. Bélyeg nagyságú ajánló, az "én már 60 éve előfizetőjük vagyok..." és a "felháborító, hogy..." kezdetű olvasói levelek szomszédságáben. A hazai lapok leginkább úgy kezelik saját internetes kiadásukat, mint valami szegény, szakadt rokont. Kínos, de be kell mutatni, ha egy kedves vendég véletlenül összefut velük az előszobában.

Lapozom tovább a Guardiant: A teljes 3. oldalt - kedvenc hazai napilapomban a további belpolitikai dagonyázás mellett  ez a "megmondós" vezércikkek helye is - a Yahoo! válságával foglalkozó elemző cikk foglalja el. Apropóját az adja, hogy Stewart Butterfield, a Flickr alapítója, a fotómegosztó felvásárlása óta  a Yahoo! Flickrügyi igzgatója bedobta a törölközőt. (Talán említeni is felesleges, hogy igen kritikus hangvételű lemondólevele azonnal kiszivárgott a webre.) 

A cikknek láthatóan semmiféle közvetlen brit vonatkozása sincs, de a szerkesztők mégis érdemesnek tartották a témát arra, hogy ilyen kiemelt helyen foglalkozzanak vele. (A hazai sajtóban csak a hvg.hu Techline blogja írt néhány sorban a Flickr alapítójának lemondásáról.

El tudod képzelni, hogy valamelyik hazai politikai napilapban "internetes" cikk jelenjen meg a harmadik oldalon? Kizárt. Az internetes témák helye a tudomány-technikai rovatban, esetleg az informatikai mellékletben van. Hogy is kerülhetne a benszülött fűtő a sétafedélzetre?

Ne kérdezd, hogy mi is az az "élményportál", én a Médiainfo hírében olvastam, megtetszett, átvettem... (Talán az élményfürdővel rokon, ami valami olyasmi, mintha egy uszodát kereszteztek volna a vurstlival.)

A most startolt RTL.hu egyébként egy gyűjtőoldal, kezdőoldal, vagy nevezze bárki úgy, ahogy akarja, de egy olyan oldal, ahol a látogató mint egy svédasztalról, csipegethet ezt-azt.

Szükség is van egy ilyen kezdőoldalra, mert a weben korábban (finoman szólva) nem jeleskedő RTL Klub az utóbbi időben komoly offenzívába kezdett. Hónapokkal ezelőtt Veszprémben, a Kamera Hungárián  - az egyik legtapasztaltabb hazai webes tartalomszolgáltatási szakember -  Szilágyi "modemidők" Árpád, aki most az RTL Klub online üzleti stratégiájáért felel, arról beszélt, hogy a szokásos webes vegyeskereskedés (webeskereskedés) helyett inkább több tematikus "portált" indítanak.

A stratégia oka nyilván az, hogy manapság az internetezők nem azért mennek be egy webhelyre, hogy ott össze-vissza bóklásszanak, hanem mert híreket, pletykákat, sporteredményket, tévéműsort meg mindenféle más dolgot akarnak látni. Az RTL Klub tehát nem egy nagy, vegyes csomagban akar mindenfélét eladni, hanem ugyanazt azt árut (általában másodosztályú gagyi, hiszen az RTL Klub nem szakosodott tartalomszolgáltató) csomagolja újra.

rtlklub.hu * rtlhirek.hu* rtl.hu*rtlbulvar.hu - értem én, hogy a sok okos szakember mindenféle "brand stratégiában" és  "brand kiterjesztésben" spekulál, de engem, mint Buta Felhasználót eléggé összezavar ez a rengeteg, egymáshoz hasonló név. (Persze azt sem értem, hogy a sportoldal - sportklub.tv - és a közösségi oldal - coolspace.hu - miért más logika szerint kaptak nevet.)

A Hírfigyelő kapcsán már morfondíroztam azon, hogy vajon valóban szükség van-e egy sokadik személyesre szabható hírgyűjtő oldalra. (Szerintem ha semmi új szolgáltatást nem nyújt, csak a meglevőket utánozza, akkor nem.) Az RTL.hu oldal szerepe kicsit más, hiszen az előre betöltött tartalmak révén  - a látogatók 90 százaléka ezt hasznája majd -  megint összecsomagolja a korábban tematikus oldalakra szétrakott tartalmat. Ügyes.

Az RTL.hu személyre szabhatóságát nyilván nem szabad túl komolyan venni. Persze, meg lehet változtatni a háttérszínt, de a tartalom szűrése már messze nem ilyen könnyű. Hiába selejteztem például ki a "bulvárt", vezető hírem mégis ez:, "Az ismert előadóművész, Mary Zsuzsi nem mindennapi titkot osztott meg egy napilappal: bevallotta, hogy a lányokhoz is vonzódik." Azt hiszem, mégsem az RTL.hu lesz a kezdőoldalam.

Valami történt. Korábban már írtam róla, hogy a Világgazdaság / Világgazdaság Online meghívott visegrádi "edzésére", később két napos szemináriumot tarthattam az Axel Springer regionális szerkesztőségeiben dolgozó újságíróknak, most meg a Lapcom kiadónál jártam, ahol "printes" és internetes újságírókkal folytattam "interaktív beszélgetést". (Tudom, olyan az, mint az "internetes honlap", meg a "bacon szalonna", hiszen a nem interaktív beszélgetést monológnak, vagy előadásnak hívják.) A sorozatnak még nincs vége, augusztusra egy Ismert Napilap szerkesztőségi "átnevelő tanfolyamára" hívtak előadónak. Optimista megközelítésben: Nagyon jó, hogy hirtelen ennyi kiadó kezdett el érdeklődni az online média iránt. Pesszimista megfogalmazásban: Nagyon rossz lehet a lapok helyzete, ha egyszerre mind az internet felé tapogatóznak.

A Lapcom elég sajátos képződmény, mert számtalan reklámújság és a Budapest Sun mellett övék az ország két távoli végében kiadott megyei lap (Kisalföld, Délmagyarország) és a rájuk/köréjük épülő két regionális "portál", a Kisalföld.hu és a Delmagyar.hu. (Ha érdekel akacskaringós történet, hogyan kerültek a lapok a Daily Mail csoport tulajdonába, utánaolvashatsz Zöldi tanár úr már korábban is emlegetett örökzöldjében.)

Egyébként a találkozó valóban interaktív volt. Rövid bevezetőmben előrángattam mindazokat a gumicsontokat, amiken itt (is) szoktam rágódni, azután pedig kérdezgettük egymást erről-arról.

Úgy látom, hogy a blogolás mostanra épült be a szerkesztők tudatába. Néhány éve még arról beszélgettünk volna, mi is az a blog, valóban szükség van-e rá, most inkább azon morfondíroznak a szerkesztők (nem csak a Lapcomnál), hogyan lehetne a kisebb közösségeket is blogoláson keresztül bevonni az online lapokba, tehetséges bloggereket a laphoz vonzani, miként lehetne "ismert embereket" meggyőzni arról, hogy rendszeresen írjanak a "közt" érintő dolgokról, (Ha pedig már sikerül erről meggyőzni őket, milyen módon lehetne azt is elérni, hogy engedélyezzék írásaikhoz a hozzászólásokat.)

A beszélgetés talán leginkább akkor élénkült fel, amikor a moderáció kérdése vetődött fel.
Komoly probléma, amire nehéz egyértelmű és megnyugtató választ kapni. Ahogy a nagyon szűk közönségre célzó tematikus kiadványokon kívül mindenütt, a Lapcom kiadványaiban is ott vannak a fórumrémek, akik bármilyen témát képesek pillanatokon belül szélsőséges, bekiabálós kocsmai ordítozássá változtatni. Miattuk meg kellene tiltani a hozzászólás lehetőségét? Nem hiszem. Be kell látni, hogy a moderálás, a valódi vitavezetés komoly ráfordítást igénylő munka. Ha valóban párbeszédet akarunk, akkor nem elég kinyitni az ablakot, hogy ott bárki beordibálhasson...

Tulajdonképpen jó helyzetben vannak a regionális "portálok", mert jóval közelebb vannak olvasóikhoz, mint az országos médiumok. Esélyük van arra, hogy közreműködésükkel valósuljanak meg azok a "hiperlokális" közösségi információs piacterek, amikben sokan a média jövőjét látják. Érdekes és jellemző változásnak tartom, hogy a beszélgetésen a helyi lakosság bevonásának, mobilizálásának lehetséges módszereiről esett csak szó, a régi kifogás már fel sem merült, hogy "vidéken" az emberek nem férnek hozzá az internethez. Erről jut az eszembe: A Wifi falu program már valahol a 3000. felhasználónál tart.

2000-ben inkább csak kuriózum volt, 2004-ben néhányan próbálkoztak vele, 2008-ra viszont megkerülhetetlenné vált. Eddig is sok mindent lehetett tudni, számos cikk, blogbejegyzés foglalkozott vele, hogyan használták kampányukban az amerikai elnökjelöltek az internetet. A most megjelent a PEW Internet & American Life Project tanulmánya számokkal is alátámasztja mindezt.

A választási kampány során eddig az amerikaiak 46 százaléka - abszolút rekord - használta az internetet arra hogy kampányhírekhez jusson, vagy másokat mozgósítson. Obama támogatói között még nagyobb volt ez az arány (74 %). (Ez persze úgy is megfogalmazható, hogy Obama rendkívül sikeresen használta az internetet, vagyis nagy számban tudta elérni az internetező fiatalokat.)

A kampány során három olyan terület volt, amit feltétlenül érdemes kiemelni:

1. Az amerikaiak 35 százaléka nézte az online kampányvideókat. Megdöbbentően sokan. Négy éve ez a szám még csak 12 százalék körül volt. Az online videók bekerültek a legfontosabb kampányeszközök közé.

2. Az emberek 10 százaléka használt valamilyen közösségi hálózatot (Facebook, MySpace)a kampányokkal kapcsolatos információk szerzésére, vagy megosztására. A 30 év alattiaknál, akiknek 2/3-a használ valamilyen közösségi hálózatot ez az arány 50 százalék körüli volt. (Várható tehát, hogy a jövőben a közösségi hálózatok szerepe tovább nő.)
3. A 4 évvel ezelőtti 2 százalékhoz képest most az amerikaiak 6 százaléka támogatta adományaival az interneten keresztül a jelölteket. (Megint csak Obamát érdemes említeni, aki a kis összegű, de nagy mennyiségű online adományokból rengeteg pénzt gyűjtött össze.)

Nagyon sokan (39 százalék) használták arra az internetet, hogy közvetlen hozzáféréssel, "szűretlen" kampányeseményekhez (beszédek, bejelentések felvételei, vagy átiratai) dokumentumokhoz férjenek hozzá. (Ez is azt mutatja, hogy az információkat közvetítő média szerepe csökken. Egyre többen kíváncsiak az eredeti információkra, nem pedig a sajtó interpretációjára.)

Az amerikaiak 11 százaléka vett részt úgy a politikai párbeszédben, hogy valaki másnak a választási versennyel kapcsolatos véleményét továbbította (Ide tartoznak az ismerősöknek szétküldött újságcikkek is.). Összességében 5 százalék tett közzé önálló véleményt, elemzést,de a 18-29 évesek között ez az arány 12 százalék volt. (Kíváncsi vagyok, hogy az a generáció később is megőrzi-e ezt az aktivitást.)

Miközben az internetnek a választási kampányban betöltött szerepe látványosan megnőtt, érdekesen alakult ennek a szerepnek a megítélése. Az internetező amerikaiak 28 százaléka ugyan úgy gondolja, hogy közelebb került a jelöltekhez, sikerült személyesebb kapcsolatot kialakítani velük, 22 százalék nyilatkozott úgy , hogy az internetnek köszönhetően sikerült őket bevonni a kampányba. Sokan vannak ugyanakkor, akik úgy gondolják, hogy az internet komoly veszélyt jelent, mert felnagyítja a szélsőséges nézőpontokat, téves információkat terjeszt a választók között.

Érdekes ezt az utolsó aggályt összevetni azzal a 39 százalékkal, akik az eredeti forrásokhoz való hozzáférésre használják az internetet. Ezek szerint kétféle internetező van. Az egyik megkerüli a közvetítőket és tudatosan használja az információforrásokat, a másik meg elhisz minden hülyeséget. Lehet, hogy a korhatár-jelöléshez hasonlóan valami figyelmeztető jelzést kellene bevezetni a neten is?
FIGYELEM, AZ ITT OLVASHATÓ/LÁTHATÓ INFORMÁCIÓK ALKALMASAK A 80-NÁL ALACSONYABB IQ-VAL RENDELKEZŐ OLVASÓK/NÉZŐK GONDOLATAINAK MEGZAVARÁSÁRA! A TARTALOM FOGYASZTÁSA CSAK INTELLIGENSEBB OLVASÓK/NÉZŐK FELÜGYELETE MELLETT AJÁNLOTT!

Mivel  zsűrizek a Goldenblogban, úgy érzm, egy ideig  nem írhatok hazai blogokról  A hét blogja. sorozatba.  Kivétel ez a mostani, Román Balázs helyszíni tudósítása a Cannes-i reklámfesztiválról.

Balázs időtlen idők óta a Kreatív munkatársa, újabban a Kreatív Online főszerkesztője. Most tudósítóképnt is kettős szereposztásban játszik: Egyrészt "rendes" cikkekben ír a fesztiválról, maradék idejében pedig nyomja a kreativ cannes blogot.

Ez a blog is bizonyítja, hogy az újságírás és a blogolás mennyire különböző közlésmódot igényel. Néha kicst hosszúak a bejegyzések, néha kicsit szögletes a szöveg, nem jön még át eléggé a blogger személyisége. Kevés még az "oldalirányú kitekintés" (jó lenne tudni, mit írnak mások a rendezvényről), szívesen látnék 1-2 saját videót...

Ezek persze maxialista igények. Közben örülök, hogy  újabb újságíó ízlelgeti a blogolás lehetőségeit, közben a Kreatív Online is túllép a kulcsos-megmondós formán.

Biztos tipp. A címben feltett kérdéssel bármelyik szerkesztőségben pillanatok alatt óriási vitát generálhatsz.
Egy Ismert Lap Még Ismertebb Főszerkesztője már attól a gondolattól is rosszul lett, hogy a lap számára készülő érdekesebb interjúk alatt (előtt, után) az erre kiképzett "segédszemélyzet" néhány percnyi videofelvételt készítsen. Szerinte ugyanis az efféle akcióeltereli a riporter figyelmét a fontosabb dolgokról. (Az, hogy maga a riporter - akinek a riportalanyon kívül még egy magnetofonnal/diktafonnal is meg kell birkóznia - maga videózzon természetesen még csak egy laza beszélgetés szintjén sem vetődhetett fel.)

Egészen máshogy gondolják ez a Washington Postnál, ahol eddig 185 újságírót képeztek ki videofelvételek készítésére. A fenti interjúban Chet Rhodes, a WaPo videókért felelős főszerkesztő-helyettese többek között arról beszél, hogy eddig főleg az újságírók képzésével foglalkoztak, akiknek meg kellett tanítani a képi fogalmazás legfontosabb fogásait is. Most kerültek sorra a fotósok, őket inkább a technológiai kérdések foglalkoztatják.

Rhodes szerint a cél az, hogy egy esemény elbeszélése során szervesen illeszkedjék egymáshoz az írott szöveg és a videó. A korábban "igazi" tévésként dolgozó szakember szerint a webes újságba épülő videó nagyon más műfaj, mint a tévés riport. Nincs akkora nyomás, az anyagok nem az esti híradóba készülnek, sok olyan érdekes történetet is fel lehet dolgozni, ami egy pörgős híradóba nem férne bele, kisebb a személyiségek és nagyobb a történések szerepe.

Azonnali csodákat várni persze nem érdemes. Chet Rhodes szerint nagyjából 3 év szükséges ahhoz, hogy beérjen ez a mostani befektetés.

Bevallom, eddig nem jutott eszembe, hogy közös nevezőt keressek a fagylalt és a közösségi média között, de a amikor felmerült a kérés, gondolkodás nélkül, azonnal a nyalás jutott az eszembe. (Fogalmam sincs miért, hiszen a közösségi médiára ez egyáltalán nem illik.) Többről van szó.

A Commoncraft legújabb videója percek alatt meggyőzött, hogy közösség média nagyon jól elmagyarázható fagylaltok segítségével. Egyébként már korábban bebizonyították, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is képesek bonyolult dolgokat elmagyarázni. (Érdemes ezeket a filléres videókat összevetni a Modern Képmesék nyögvenyelős epizódjaival...)

Ha nem is tudsz angolul, láthatod, milyen egyszerű eszközökkel dolgozik a film, hallhatod milyen lendületes, meggőző a narráció. (És közben még értelmes dolgokról beszél.)

(Ha mégsem értenéd, nagyon röviden a lényeg: A városkában valamikor csak egyetlen fagylaltgyár volt, ami egyfajta fagyit gyártott. Később háromra bővítették az ízválasztékot, de ez nem jelentett lényeges változást. Akkor jött egy új cég, ami otthoni fagylaltgyártáshoz kezdett kellékeket árulni: ezentúl mindenki olyan fagyit csinált, amilyet tudott/akart. Egyesek annyi fagyit csináltak, hogy eladásra is jutott. Az emberek elkezdték megosztani egymással a különböző fagyikról szerzett tapasztalataikat. Összességében a városka fagylaltfogyasztása megnőtt...)

június 8. - új frissítés a bejegyzés végén

A Népszabadság múlt szombati számában kiemelt helyen (2. oldal teteje) jelent meg a hír, hogy hétfőn (vagyis ma) "indul a kormanyszovivo.hu, amelynek segítségével bárki nyomon követheti az interneten a kormányszóvivői tájékoztatókat, az újságírók kérdéseket tehetnek fel és visszakereshetik a korábbi tájékoztatók tartalmát."

Eleve elhibázott ötletnek tartom egy weboldal premier előtti bejelentését. Normális ember egy számára érdekes weboldalról olvasva azonnal szeretné is megnézni azt, kevés a hozzám hasonló megszállott, aki akár két napra is hajlandó elraktározni is egy felderítendő weboldal címét.

A premierre várva elgondolkodhattam azon is, mennyire korszerűtlen is egy ilyen szóvivői tájékoztató. Tipikusan a letűnt tömegmédia-korszak műfaja, aminek a lényege, hogy a szóvivő a kiválasztott médiaelittel folytat "párbeszédet", kik aztán hatékonyan sokszorozzák meg, szórják szét üzenetét. Ma azonban az üzenetek sokféle más úton is eljutnak néphez (érdemes tanulmányozni azokat az elemzéseket, amik azzal foglalkoznak, milyen szerepet játszik az internet hatékony használata Obama kampányában)a szóvivői tájékoztató műfaja egyre inkább kiüresedik.

Ma reggel tehát (majdnem) első dogom volt, hogy behívjam a www.kormanyszovivo.hu oldalt. Különösebb illúzióim nem voltak, de a valóság mindent alulmúlt. Jellegtelen oldalak, szinte semmi tartalom, dilettáns kivitel. A publikus oldalon lényegében semmi nincs (a Galéria és a Videó szekció szó szerint üres). A részletes regisztrációs űrlap kitöltése után néhány percen belül megkaptam az aktiváló kódot, majd az aktiválás után egy üzenetet: "Néhány napon belül ellenőrizzük a megadott adatok helyességét és e-mailben értesítjük a regisztráció elfogadásáról, illetve nem valós adatok esetén a regisztrációs kérelem elutasításáról." Hát itt tart most a kormányzati Web 2.0-ás kommunikáció.

Az MTI közleménye szerint "az oldal létrehozása eszközökkel együtt 200 millió forintba került, ez egyévnyi üzemeltetés költségét is tartalmazza. A közbeszerzési eljárást a Synergon Nyrt. és a HP nyerte meg, az internetes oldalt a Kopint Datorg üzemelteti."

Valamennyiüknek -a közbeszerzési eljárás kiíróját is beleértve - ezúton gratulálok!

Frissítés:
június 16. Nagyjából két órával regisztrációs kísérletem után megérkezett a belépési engedély! (Trehány módon végezhették az ellenőrzést, mert gond nélkül elfogadtak a HVG Online Médiablog rovatának munkatársaként.) Odabenn is eléggé kriptaszag van, viszont ha akarnám, megnézhetném néhány korábbi kormányszóvivői tájékoztató videófelvételét.Fogalmam sincs, miért kell ezeket itt őrizni, semmi titkos nincs bennük. (A pogácsa és az ásványvíz online nem tölthető le, így különösebb "költségvonzata" sem lenne, ha civilek is nézegetnék a szóvivőket.)

június 18. Mielőtt 16-a reggel kiraktam volna ezt a bejegzést kicst keresgéltem, hogy írt-e már valaki a témáról. Most derült ki, hogy a Reakció néhány perccel megelőzőtt, azóta pedig rendszeresen követi is az eseményeket. Legfrissebb bejegyzésükből  visszafejthetők a bejegyzése linjei is.

Talán a foci EB, a nyaralási szezon (esetleg a Goldenblog) az oka, de mintha napok óta a szokásosnál kevesebben lógnának a weben.
Most szeretném azok figyelmét is felhívni néhány cikkre, akik a héten nem az online médiával voltak elfoglalva.

Bel

Sándor "Karma" Szabolcs hangos blogbejegyzésben tudatta a világgal, hogy rühelli a sajtóközleményeket. (Ezzel nincs egyedül, általában a vállalatoknak és az újságíróknak is nyűg a dolog, de várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, amíg mindenki leszokik róla.) A témára reagáló - számomra eddig ismeretlen - Sofoblog egy szinttel feljebb emelkedve kifejti, miért is értelmetlen ma a régi tömegkommunikációs modell idején kialakult eszközhöz, kommunikációs modellhez ragaszkodni.

A Verbális Numerák bejegyzése tulajdonképpen nem is blogbejegyzés, inkább csak részletes idézet abból az anyagból, amiben az EU illetékesei a blogok megregulázásának szükségességéről okoskodnak. (Riasztó, hogy ezek a jól megfizetett EU-bürokraták fényévnyi távolságra vannak a napi gyakorlattól.)

Konrad a kitartó, szorgalmas munka mellett hitet tevő bejegyzése a Gazdagodj Meg Könnyen és Gyorsan programok dicsőítésével és gyalázásával foglalkozó vitába torkolt. A szócsatából némi bepillantást kaphatsz a hazai "milliomosgyáraknak" azokba a részlegeibe is, amit saját weboldalaikon nem szoktak reklámozni.

Az Antagon tényfeltáró bejegyzése azt mutatja be, hogyan nyúlja le a Magyar Hírlap a Népszabadság anyagát.

Kül

Adrian Holovaty a jövő újságírásáról. Az online újságírás egyik súlyos problémája, hogy az újságírók és az informatikusok más-más nyelvet beszélnek, ezért nem értik meg egymást. Holovaty helyzete könnyebb, mert kétféle végzettséggel rendelkezik, mindkét területen gyakorlatot szerzett szót ért önmagával, ráadásul igen kreatív. (A Médiablogban már többször írtam róla.) Most is érdemes odafigyelni rá.

Választós játék - Az elmúlt hónapokban több, mint 2,5 millióan látogatták meg az USA Today Candidate match game oldalát, ahol a tanácstalan választók néhány keresztkérdés megválaszolása után megtudhatták, melyik elnökjelöltet is érdemes támogatniuk. A Poynter Juan Tomassie-val, a játék vezető tervezőjével készített beszélgetést a tervezési folyamatról és az interaktív játékoknak a híroldalokon betöltött szerepéről.

A médiavilágban sokan kérődznek Eric Smith Google vezérigazgató nyilatkozatán, ami szerint a "Google-nak morális kötelessége segítenie a napilapokat." Hm...

8 egyszerű trükk, amivel sikeres lehetsz a weben - Kivételesen megtartóztatom magam és kommnetárjaimmal fűszerezve nem ültetem át magyarra John Friedman (MarketWatch) tippjeit. Általános érvényű bölcsességek. Hosszú út vezet innen a megvalósításig.

Érdekes figyelni, ahogy egymástól (látszólag) függetlenül, két szólamban beszélnek a média hivatalosságai és a médiát leginkább befolyásoló üzletemberek. A WAN (a lapkiadók nemzetközi szervezete) legutóbbi konferenciáján a Timothy Baldvin, a szervezet ügyvezetője és Gavin O'Reilly, a WAN elnöke ismételten kifejtették, mennyire fontos a felnövő nemzedék újságolvasásra való szoktatása. (Idehaza a Magyar Lapkiadók Egyesülete, személy szerint pedig Zöldi László a mozgalom fő propagátora.) Közben Nikesh Arora, a Google alelnöke ugyanott arról beszélt, hogy az új, már számítógép mellett felnőtt generáció máshogy fogyasztja a híreket, mint az "öregek", a médiának alkalmazkodnia kell ehhez. (Nem ismerem a WAN vezetőit, de gyanítom, hogy nincsenek 16-24 éves gyerekeik, különben hozzám hasonlóan a mindennapi életből tudnák, mennyire is helyesen beszél Arora.)

Az Associated Press, a világ egyik vezető hírügynöksége kutatókat bízott meg, hogy tanulmányozzák a fiatalok médiafogyasztási szokásait. Különböző médiahasználati felmérések, vizsgálatok természetesen eddig is készültek, a mostani kutatás azonban ezektől eltérően, antropológiai módszerekkel próbálta meg a hírfogyasztási szokások kulturális gyökereit is megismerni.

A vizsgálatot végző Context-Based Research group legfontosabb megállapítása, hogy a fiatalokat lakhelyüktől, környezetüktől függetlenül túl sok hír éri, de ezek többnyire nem hatolnak a felszín alá. Miközben a vizsgált személyeket is zavarják a túl gyakran ismétlődő, kevés új információt hordozó hírek, nehezen találják az alaposabb tájékozódáshoz (a hírek mögöttesének elemzése, a várható történések előrejelzése) vezető utat.

Az interneten nem működnek a nyomtatott médiában megszokott információcsomagok. Az információk egyre kisebb darabokra töredeznek, ráadásul egyszerre számos platformon érik el az olvasókat. Jellemzően azonban az e-mailekből, az sms-ekből, a közösségi hálózatokból és egyéb forrásokból is csak ugyanazok a vezető hírek ostromolják a hírfogyasztókat, ami sokaknál komoly frusztrációt okoz.

Az AP a vizsgálat tanulságait (is) feldolgozva új módszereket alakított ki a hírek feldolgozására, a cikkírás munkafolyamataira. Anyagait kulcsszavakkal ellátva adatbázisba rendezi, a kulcsszavak segítségével az összeillő anyagok automatikusan "megtalálják" egymást. Az AP szakemberi egyébként is úgy látják, hogy újfajta gondolkodás és újfajta linkelési gyakorlat szükséges ahhoz, hogy az olvasók a "vonal feletti" friss hírektől eljussanak azok "vonal alatti" kibontásáig.

A vizsgált korcsoportra jellemző a párhuzamos hírfogyasztás (pl. TV, valamilyen híroldal +chat). Igen szép feladat innen kirobbantani és mélyebb elemzések fogyasztására késztetni valakit.

A szerkesztők számára talán a legkomolyabb reménysugár, hogy a vizsgálat szerint a hírekre a társadalmi beilleszkedés miatt van szükség. A hírek témát adnak a beszélgetésekhez, egyfajta váltópénzt a társadalmi élethez.

Az AP által leszűrt tanulságok érdekesek, javaslatai megfontolásra érdemesek. A baj csak az, hogy komoly gazdasági nyomás alatt működő online tartalomszolgáltatók rövidtávú érdeke továbbra is a kattintások számának növelése, a gyors látványos eredmények elérése. Ez pedig nehezen egyeztethető össze a kutatási anyagban megfogalmazott ajánlásokkal.

Lehet, hogy továbbra is az olvasásra szoktatási mozgalmakkal kell erőltetni?

(A New Model for News - pdf, 72 oldal)

Sok üzleti alapon működő tartalomszolgáltató fúj a BBC News -ra, mert miközben már megint 35 millió fonttal túlköltötte magát ("az adófizetők pénzéből...", rendszeresen "elfelejt" hivatkozni más - üzleti alapon működő - hírszolgáltatók anyagaira.

Elvileg a BBC News rendelkezésére áll a Moreover Newstracker nevű eszköze, ami 4000 forrás elemzésével automatikusan választja ki külső forrásokat. de ez az illetékes nyilatkozata szerint valamiért nincs még integrálva a BBC News szerkesztőségi rendszerébe, az újságírók meg a nagy sietség közepette gyakran megfeledkeznek használatáról.

De szép is lenne, ha a hírügynökségi anyagok szajkózása, és egymás anyagainak az "átvétele" helyett a hazai online média is átállna a külső anyagok linkelésére. Szerintem mindenki csak nyerne vele. A linkelő kiadvány hitelesebbé válna, egy újabb értékes szolgáltatást nyújtana, az olvasó pedig maga dönthetné el, akar-e másutt újabb részletek után kutatni. Mindez persze csak vágyálom, sok hazai híroldal még a legalapvetőbb linkekkel sem képes ellátni anyagait. (Aki több forrás között akar válogatni, annak ott vannak a "csomagolva gyűjtő" szolgáltatások, a MI történt, vagy a Mit mondanak.

Ha már a linkeknél tartunk, érdemes megemlíteni az egyik legirritálóbb szokást, az intenzív befelé linkelést. Az nem baj (sőt!), ha egy cikk végén megtaláljuk az előzményekhez vezető linkeket, de nagyon zavaró, ha egy cikkhez egyetlen kifelé mutató lin sem tartozik, minden hivatkozás a saját archívumban landol. (Ejnye-bejnye, én is szoktam befele linkelni, leginkább akkor, ha nem akarok Ádámnál és Évánál elkezdeni egy már korábban elkezdett történetet).

A helyes linkelési gyakorlat az online kultúra egyik legfontosabb megnyilvánulása. Hiába beszél valaki nyitottságról, párbeszédről ha közben az elavult linkelési gyakorlattal is éppen ennek ellenkezőjét fejezi ki.

Szeretem, hogy időről időre előáll valaki és megmondja, milyennek kell lenie a profi blognak (hírlevélnek, weboldalnak, akárminek.)
A Problogger blogon most Darren Rowse állt elő egy ilyen összeállítással, amit még egy 5'20'' hosszúságú beszélő fej (az övé) videóval is súlyosbított.

Jöjjenek hát a trendek:

1. Feljövőben a több szerző által jegyzett blogok.

Szerintem leginkább a "közösségi" blogoknak áll jól, ha több szerző írja. - (Ilyen a Kispad.hu, vagy a Judapest ). A szakmai blogoknál tapasztalatom szerint akkor működik a dolog, ha valamilyen szakmai műhely áll a blog mögött. (Ilyen például egyik kedvencem, a Rebuilding Media.)
A közös blogolás oka persze az is lehet, hogy egyetlen blogger képtelen a blog életben tartásához elegendő anyagot írni. Korábban egyébként azt mondták az okosok, hogy egy blog sikerének meghatározó eleme a blogger személyisége. Lehet személyisége egy közös blognak? (Közös blognak túrós a háta.) Nem hiszem, hogy egy blog azért vonzana nagyobb közönséget, mert több szerző írja, vagyis semmiképpen nem javaslom, hogy csak ilyen megfontolásoktól vezérelve vonj be társszerzőket sikeres egoblogodba.

2. Több téma egyetlen blogban

Korábban a szakértők éppen a szűk érdeklődési körök (niche content) elérése miatt dicsőítették a blogokat. Rowse most arról beszél, hogy több vezető blog is bővítette tematikáját, átlépik az érdeklődási körök és a demográfiai csoportok közti, eddig átléphetetlennek hitt határokat.
Több szerző, sok téma, széles olvasóközönség megcélzása. Hurrá, néhány felesleges kör megtétele után most újra feltaláltuk a Hagyományos Médiát!

3.A blogok egyre inkább összekeverednek az egyéb online tartalmakkal

Egyre több blogger rak ki az oldalára videókat, kapcsolódik közösségi hálózatokhoz és egyéb külső szolgáltatásokhoz. A blogbejegyzések tartalma helyett egyre inkább a párbeszéd, a közösségi lét kerül a középpontba. (Erről a napokban bővebben is írtam. )

4. Egyre inkább elmosódik a határ a blogok és az egyéb online médiaoldalak között

Gyakran már eddig is nehéz volt megmondani hol végződidik a blogoszféra és hol kezdődik a "hivatalos" online média. Ma már sok képződményre a legegyszerűbb azt mondani, hogy "gyakran frissülő tartalom". Egyes blogok az online magazinok felé mozdulnak, mások inkább a weben fellelhető tartalmak aggregátorává alakulnak. A profi blogok gyakran online hírszolgáltatóként működnek, a profi online média egyre erősebben "blogosodik". Valószínű, hogy néhány év múlva maga a "blog" elnevezés ugyanolyan történeti fogalom lesz, mint ma a "portál". (Persze nem idehaza, ahol sokan még mindig a weboldal, vagy a webhely szinonimájaként "portáloznak".)

5. Egyre inkább a közvetett haszon jellemzi a blogokat

Természetesen továbbra is vannak, akik a blogon elhelyezett hirdetésekből tesznek szert bevételre, de jellemzőbb, hogy a szerzők bloggal szerzett ismeretséget szakértőként, könyv szerzőjeként, előadóként... kamatoztatják. (A rossz hír az, hogy az efféle másodlagos hasznosításhoz valamilyen viszonylag azonosítható témáról, hosszú időn keresztül és sokat kell írni.)

Végezetül felhívnám a figyelmet arra, hogy Rowse bölcsességeit a leglátogatottabb amerikai blogok (BoingBoing, Techcrunch, Engadget stb.) alapos tanulmányozásából szűrte le, ezért azok nem feltétlenül érvényesek egy átlagos látogatottságú hazai blogra.)

Az elmúlt években sajátosan alakult a Kreatívhoz való viszonyom. Miközben a szerkesztőség több tagjával is kifejezetten jó a kapcsolatom, maga a "termék", illetve annak webes része, a Kreativ Online leginkább csak frusztráció forrása volt. A gyakran rosszul megírt, érdektelen címeken talán még átsiklottam volna, de rettenetesen bosszantott, hogy ezek az exkluzívnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető cikkek "lakat alatt" vannak, csak a regisztrált olvasók számára érhetők el.

Az elmúlt hetekben valami változott. Több lett az olvasható anyag és kevesebb a lakat. Korábban olvastam, hogy komoly személyi változások voltak a Professional Publishing (a Kreatív kiadója) tájékán. Elkezdődött valami? Talán még nem késő.

Alapvetően kétféle ember létezik. Adj emberek kezébe valamilyen sok kezelőszervvel ellátott kütyüt. Az első csoportba tartozók minden megnyomhatót megnyomnak rajta. Ha szerencséjük van, idővel történik valami olyan is, ami számukra érdekes, fontos, használható. A második csoportba tartozók megpróbálják tudományosan felfedezni a készüléket. Ha van, elolvassák a kezelési utasítást. Ha nincs, szisztematikusan, óvatosan haladnak a felfedezéssel. Ha szerencséjük van, idővel eljutnak valami számukra érdekes, fontos, használható funkcióhoz is. Azt hiszem, az első módszer sokkal ősibb (nagyjából így, bár kevésbé eredményesen kísérleteznének a készülékkel a majmok is), a másodikra szoktunk büszkébbek lenni, ugyanakkor az eredményt tekintve nincs köztük sok különbség.

Nagyjából a bloggerek között is ez a kétfajta hozzáállás figyelhető meg. A felfedező típus naponta talál valamilyen új online bizgentyűt, szolgáltatást, amit azonnal beköt a blogjába. Később megfeledkezik róla (ez a leggyakoribb), csalódik benne, vagy következő Nagy Felfedezéskor talál egy még jobb változatot. Az óvatos ("dögevő") blogger megvárja, amíg a felfedező befürdik néhány holmival és csak akkor kezd új holmikat / módszereket alkalmazni, amikor azok már túljutottak az első "hype" görbén (illetve az utána következő csalódottsági szakaszon).

Meghúzható persze a bloggerek közti választóvonal másképpen is. Duncan Riley például azt írja, hogy "miközben a blogging 1.0. lehetővé tette a párbeszédet valamennyi blogon, a blogging 2.0. a blogok és az azokat támogató webhelyek, szolgáltatások közötti párbeszédet jelenti." Mindennek konzekvenciája, hogy a szerző / közreadó nem gyakorol többé kizárólagos ellenőrzést a tartalom fölött. A felhasználók ma már többet akarnak, mint egyik, vagy másik blogon beszélgetni. A 2.0-ás blogok ezt az igényt elégítik ki. (Hm. A hivatásos tartalomszolgáltatók közül sokaknak már hozzászólás lehetősége és a teljes RSS is kiverte a biztosítékot.)

Értem én a dolgot, átélni mégis nehezen tudom. A kommunikációs csatornákat összefogó csatornákat összefogó csatornákra ott van szükség, ahol egymással párhuzamosan rengeteg üzenet jön-megy. Magyar nyelvű médiával foglalkozó blogból (még a rokonterületetek ide számítva is) olyan kevés akad, hogy azok a leghagyományosabb módszerekkel is könnyen áttekinthetők. A "tech", vagy a SEO témában lényegesen erősebb a felhozatal, de a különböző web 2.0-ás csatornákon felbukkanó nevek ismétlődéséből jól látszik, hogy ott is véges a kínálat. Lehet persze játszani ilyen-olyan eszközökkel, de úgy látom náunk a többség továbbra is jól ellesz az 1.0-ás blogolással.

Nem akarok csalódást okozni, ezért már az elején szólok: Nem a hazai, hanem az amerikai napilapos híroldalakról lesz szó. A 24/ Wall St. pénzügyi honlap által most közreadott lista apropója az, hogy az amerikai napilapok árbevétele látványosan csökken, menekülési iránynak - a bezáráson kívül - csak a web maradt. Kérdés tehát, hogy ki milyen tartalommal, kezelhetőséggel, látvánnyal, interaktív megoldásokkal kívánja magához kötni az olvasókat.

A lista - amiből módszertani megfontolásokból kimaradt a forgalmi adatok alapján bőven az első 25-be tartozó Wall Street Journal és a USA Today - legfontosabb jellemzője az egyenetlenség. Fontos tanulság, hogy nem feltétlenül a legnagyobb, a legjobban kistafírozott lapok nyújtják a legjobb teljesítményt. "Természetesen" az első helyre a nyomtatott lapnál sokkal többet nyújtó, multimédia tartalmat és interaktivitást is kínáló NYTimes.com került, de az A-tól F-ig mozgó skálán "A" minősítést kapott például a világlapnak nem nevezhető Detroit Free Press is.

Érdekes megnézni az egyes kiadványokhoz tartozó számokat is. Az 1.007.256 példányszámú Timesnak 12.188.886 online olvasója van. A lista legtöbb szereplőjénél az online olvasók száma legalább háromszorosa a lap előfizetőinek. Komolyan minősíti a hazai napilapokat, hogy nálunk éppen fordított az arány. (Népszabadság 110.000/40.000, Magyar Nemzet 60.000/50.000 a Magyar Hírlap és a Népszava webes kiadása nem auditált.)

1. legyél buta és unalmas
2. változtass lassan
3. nyomtasd ki a tegnapi híreket
4. ne vállalj kockázatot
5. úgy várj új eredményeket, hogy közben ugyanazt csináld, mint korábban
6. sértegesd az olvasóidat
7. hazudj a hirdetőknek
8. járj a politikusok kedvében
9. foglalkozz épületekkel, ne a benne levő emberekkel
10. ne lépj interakcióra az olvasókkal
11. nyomtass sok hibával
12. nyomtass gyenge színekkel
13. írj hosszú cikkeket
14. ne törődj a lap küllemével
15. ne törődj a tehetségekkel
16. ne rúgd ki a rossz vezetőket
17. fizess gyengén
18. ne fejlessz
19. tekintsd kizárólag fejőstehénnek a lapot
20. várj a csodákra

A listát a lapkiadók világkongresszusa alkalmából Juan Antonio Giner, az Innovation tanácsadó cég elnökhelyettese állította össze.

Nem tudom, hogy provokálni akarta-e a WAN konferecia közönségét Nikesh Arora, a Google több földrészért is felelős alelnöke, vagy tényleg komolyan gondolta, amit mondott? A beszámolók szerint nem kevesebbet állított, mint hogy webes üzleti modell hamarosan semmiben sem fog különbözni hagyományos üzleti modelltől. Ebből következik, hogy a weben is ára kell hogy legyen a dolgoknak. Hamarosan lezajlik egy tartalom-konszolidáció kihullik a szemét. Arora szerint az óriási blogkínálat csak viszonylagos. Az American Idolhoz (ez az ottani Megasztár) hasonlóan a blogokból is kiválik majd néhány, ezek lesznek képesek csak nagy tömegeket is megszólítani. (Nikesh Arora gondolatairól bővebben olvashatsz a Guardian Greenslad blogjaban, vagy a Journalism.co.uk tudósításában. )

Elég furcsának tűnt nekem ez az egész, éppen ellentétes azzal, amit ez elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó elméletei - Long Tail, Wikinomics, The World is Flat - állítotanak. Ha valakinek, úgy éppen a Google (egyik) vezetőjének kellene a web sokszínűsége, gazdagsága mellett érvelnie, hiszen azért vannak ők, hogy elválasszák a búzát az ocsútól. Próbáltam tehát utána járni a dolognak.

Rövid keresgélés után két videófelvételt is találtam Arora előadásáról. Az első, a Visualeditors.com felvétele nagyon profi, kiváló a képminőség, profik a vágások, de erősen rövidített a tartalom. A másodikat a Contentsutra készítette. A messziről, kézben tartott amatőr kamerával felvett anyag képminősége rettenetes, de a hang viszonylag jól érthető. Ami megdöbbentett, hogy Arora olyan köztudott dogokkal, általánosságokkal etette a közönséget, ami legfeljebb egy ismeretterjesztő előadáson menne el. Hiába füleltem, nem hallottam a az üzleti modellről, a fizetős webről mondottakat.
Hogy is van ez?

A héten elindult a Goldenblog verseny (idén ez látszik a hivatalos írásmódnak) és azonnal rázendített a kritikusok kórusa is. Az átalakított versenyszabályokba beépültek a korábbi évek legfontosabb javaslatai, a bírálók most leginkább a zsűri összetételére és hasonlókra koncentrálnak.

Nyilván lehet ezekről és más részletekről is vitatkozni, lehet tovább finomítani a kiválasztás és az elbírálás szabályait, de közben érdemes tisztában lenni vele, hogy az alapvető problémák nem a játékszabályokból, hanem a játékból magából adódnak.

Versenyezni, sorrendet felállítani ott lehet, ahol létezik egy közös, mérhető dimenzió és a méréshez egy közös mérce. Egyértelműen megállapítható a sorrend futók, vagy úszók között. Egyértelmű a verseny ott is, ahol azonos pályán, azonos sportágban egymás ellen játszanak a csapatok . Némileg bonyolultabb a helyzet azoknál a sportoknál, ahol a versenyzők nem egymás ellen küzdenek és a bíróknak pontozással kell megállapítaniuk a sorrendet (korcsolya, torna)

Minél kevesebb a közös paraméter, a mérhető teljesítmény, annál nehezebben értelmezhető egy verseny. A hangszeres- és énekversenyek sportteljesítményé degradálják a zenét, de a kötelező versenyszámok legalább még az összehasonlíthatóság illúzióját adják. A filmes, színházi, könyves "seregszemlék" érthető módon nem is próbálkoznak pontokban mérhető rangsor felállításával, a díjat az adott fesztivál / verseny rangja és a zsűribe meghívott nevek nagysága legitimálja.

A blogok esetében még ennél is zűrösebb a helyzet. A blog nem műfaj (finomítok: szerintem nem műfaj), nem kötik műfaji szabályok, így hiányoznak azok az alapvető szempontok is, amik alapján csoportosítani, vagy rangsorolni lehetne őket. A versenyhez felállított kategóriákat lehet bővíteni, a besorolást finomítani, de be kell látni, hogy ez a kategorizálás mindig pontatlan marad.

A blog alapvetően a hivatalos struktúrákon kívül keletkező tartalom. (Ez akkor is igaz, ha a legolvasottabb blogok többségét világszerte profik írják.) Szervezhet-e a hagyományos média versenyt a rajta kívülállók számára? Lenyúlási kísérletnek minősül-e ez? Az elmúlt években itthon egyetlen komolyabb kísérlet sem történ arra, hogy a blogoszféra megszervezze saját versenyét. (A jelek szerint nincs rá igény.)

Nem azért van szükség a blogversenyre, hogy egyértelműen, megfellebezhetetlenül kiderüljön melyik a legjobb blog. A verseny leginkább arra jó, hogy egy új közönség figyelmét is felhívja a blogokra, kicsit felkavarja a bloggerek világát, kevéssé ismert blogokat is a felszínre hozzon. Az, hogy vannak valamilyen helyezések, szinte mellékes. Egyébként pedig csak ismételni tudom magam: A blogverseny nem valami egyetemleges sorrendet állít fel, sokkal inkább csak egy játék.

Lehet, hogy rajtam kívül már mindenki tudja, én csak ez előbb értesültem róla, hogy a június végén Budapesten kerül megrendezésre a GlobalVoices Citizen Media Summit 2008 című nemzetközi konferencia. Fogalmam sincs hogy kerültek ide, egyelőre összes információm annyi, hogy a szervezők hazai partnere a Média Hungária.


Nem vagyok eleve szétszakadva minden Magyarországon tartott rendezvénytől, valamennyi ide telepített globális kiszolgálóközponttól, de a GlobalVoices "látogatását" nagy dolognak tartom. Tudom persze, hogy a hazai média majd csak minimális terjedelemben foglalkozik a rendezvénnyel, de talán mégis megérti újabb néhány ember, hogy a civil média és a sajtószabadság elválaszthatatlanok egymástól, a nem hivatalos tudósítók révén a világ információkhoz juthat a hivatalos média által le nem fedett területekről. (Vagyis a világ nagyobbik részéről.)

Persze, ha igazságos akarok lenni be kell látnom, hiába ismerem évek óta a GlobalVoices oldalait, hiába nyűgöz le az ott található írások gazdagsága, sokfélesége, ritkán jut az eszembe csak úgy, hogy az ottani bejegyzéseket olvasgassam. Hiába kínál rengeteg információt a web, az időhiány csőlátásra, célirányos keresésre, az ismert ösvények újbóli bejárására kényszeríti az embert. Most legalább egy két napos konferenciázással csökkenthetjük felgyülemlett lelkifurdalásunkat.

Utóirat: Akit nem érdekel a konferencia, annak is szeretném figyelmébe ajánlani a nagyon profi, minden részletre kiterjedő konferenciahonlapot.

"A web jövője már nem az egyes weboldalakban van. Ami igazán fontos, azok a körülöttünk keringő adatok. Ezek jó esetben a felhasználók ellenőrzése alatt állnak és egy olyan világot ígérnek, amit néhány évvel ezelőtt elképzelni sem tudtunk." - írta nemrég Marschall Kirkpatrick a ReadWriteWeb-en.

Én már eddig is el voltam képedve azon, hogy egyes online lapok mekkora adattömeget dolgoznak fel és tesznek barátságos felhasználói felületen keresztül elérhetővé. Ingyen, minden előfizetési díj, vagy akár regisztrációs kényszer nélkül, csak azért, hogy növeljék kiadványuk vonzerejét. Most a NYTimes.com még tovább lép: A napokban bejelentették, hogy fokozatosan megnyitják tartalmaikat a programozók előtt. A jövőben tehát lehetőség lesz fúrni, faragni, más programokkal összegyúrni a NY Times adatbázisait, alkalmazásait. Vagy azok egy részét. (Azt ugyanis még nem tudni, mit és milyen mértékben, milyen feltételekkel bocsátják a külvilág rendelkezésére.)

Az elmúlt évek webes tartalomfejlesztésének óriási lökést adott a Google Maps és a Facebook API megnyitása. Ennek nyomán szinte megszámlálhatatlan mennyiségű "mashup" alkalmazás született. (Jelentős részük megmaradt az ujjgyakorlat szintjén, de mellettük komoly értékek jöttek létre.)

Lehet persze, hogy a NYTimes.com esetében a gesztus fontosabb, mint maguk az API-megnyitásban rejlő lehetőségek. A Washingtonpost.com már 2 évvel ezelőtt belevágott egy először Mashington Postnak nevezett, majd Post Remixnek nevezett programba, ahol ugyan felbukkantak ötletek, de egyik sem volt igazán átütő. Mára semmi sem maradt az egészből:

Források:

New York Times API Coming (ReadWriteWeb)
New York Times Joining the Social Networkin Fray? (Mediabistro)

Már hónapokkal ezelőtt elterjedt, hogy a Pannon valamilyen online hírszolgáltatás beindítására készül és mivel az érintett ezt rendre cáfolta, lehetett tudni, hogy előbb-utóbb elérkezik a premier napja. (Ha portálépítésbe vágok, szigorúan csak távoli földrészről válogatom munkatársaimat Hagyományos módszerekkel idehaza a titoktartás megoldhatatlan.)

Bár az "Indexhez közelálló" Cellanapló arról számol be, hogy Webes hírportált indított a Pannon, én óvatosabban fogalmaznék. Nevezzük inkább az Infosarok.hu-t kezdőknek szánt linkgyűjteménynek (betűrendes és tematikus csoportosítás), amit kiegészít ez-az.

Azt gondoltam, hogy az Infosarok linkgyűjteményével nem kell túl sokat foglalkoznom. Felvettek rá néhány embert, csinálják, működik. Szerintem ugyan van itthon néhány elég jó linkgyűjtemény, én nem próbálkoznék egy újabbal úgy, hogy versenytársakhoz képest nem nyújtok semmi újat (sőt!), de hát nem az én pénzem, a Pannon arra költ, amire akar. Végül aztán mégis kattintottam egyet-kettőt és kiderült, hogy itt még komoly hibák akadnak. (A teljesség igénye nélkül: Az Ingatlan kategóriában most (reggel 10.11) mindössze 2 link árválkodik. Az Utazás>Szállás>Apartman útvonalat követve 0 találatot kaptam. Az oldalak alján található ABC...regiszter nem működik - a linkek nincsenek bekötve. Komoly navigációs hiba, hogy nincsen menütérkép, nem lehet tudni. hogy egy kategórián belül éppen hol vagyok, nem lehet egyetlen kattintással visszalépni....)

Nyilván a készítők is érezték, hogy ez így kevés, ezért megpróbálták egy kis szerkesztett tartalommal feldobni az oldalt. Azt hiszem, senkit sem lepek meg vele, hogy a Hírsarok jórészt hírügynökségi anyagokból készül, illetve a a Legfrissebb hírek rovatot más hírszolgáltatók híreire mutató linkekkel töltik fel. Ehhez képest a Hírsarok nagyon komolyan veszi önmagát, "portál a portálban", önálló URL-el, logóval. A nagy önállóságban a tervezők elfelejtettek gondoskodni a megfelelő navigációról, ezért innen nem lehet visszajutni az Infosarokra.

A Hírsarok persze korszerű, tárt karokkal várja a civil újságírókat. Az ugyan nem derül ki, mit ad a Pannon azoknak, akik önként beállnak a szekerét tolni, viszont már előre megfegyelmezik a renitens cikkírókat.

Váratlan megoldásként a Hírsarokban külön rovatként jelenik meg a mostanában népszerű Dumaszínház. Bár logikusabbnak tartottam volna, ha inkább a Kultúra, esetleg a Szórakozás rovatba kerül, mindenképpen megörültem, hogy végre valami eredeti hang-, vagy videóanyagot találok. Ehhez képest néhány izzadt ember fotója mellett egyetlen szerző egyetlen szövege árválkodik - leírva. Dumaszínház. Valóban vicces.

A hazai mobilszolgáltatók sokban hasonlítanak a kereskedelmi televíziókhoz. Nagy üzlet, jól megy, nem látják különösebb okát, hogy más kommunikációs csatornákon is nagyon törjék magukat. Ismerős? Persze, a hazai nyomtatott média vezetői is így gondolkodhattak 1998-2000. körül. (Mire észbe kaptak, már csak azzal vigasztalhatták magukat, hogy most már túl sokba kerülne behozni a lemaradást.) Volt ugyan egy elég jól induló Korridor.hu (TV2), a Westelnél is biztatóan fejlődött a saját tartalomszolgáltatás, de ezekbe még sok pénzt kellett volna ölni, ezért inkább bezárták őket. Maradnak az olcsó alibi-megoldások. Olyan, mint most ez az Infosarok.

Adalékok:

...és a Pannon-portált is kilőtték
Most látom, hogy a szorgalmas Antagon már tegnap este megírta a magáét. (Ha időben olvasom, rövidebben is letudhattam volna a témát - szinte mindenben egyetértünk.)

Nagyot dob a Pannon: Indul az internet-útmutató
A Portfolio.hu kissé lihegős című, de tartalmas beszámolója a Pannon "nagyszabású sajtóeseményéről"

Pannon - svájci bicskára költött több száz milliót
Ezúttal a Kreatívé volt az egyik legtartalmasabb beszámoló - ráadásul nem is "kulcsos" cikk!

Százmillióból fejlesztett időgépet a Pannon
Ismeretlen Kolléga a buzz.hu-ról - igaza van.

A közvélekedés szerint a sajtó ellenében nem lehet sikeres egy politikus. Az emberek (vagyis a Nép) csak azt szereti, akit megfelelően tálal neki a média, vagyis a média kegyeinek elnyerése nélkül esélytelen a politikus.

A Pew Research Center keretein belül tevékenykedő Project for Excellence in Journalism és a Harvard Egyetemen működő Joan Shorenstein Center on Press, Politics and Public Policy most egy olyan tanulmányt jelentetett meg, amiből egy lényegesen árnyaltabb kép áll össze.

Miközben például ilyen-olyan cikkekben gyakran szó esik arról, hogy az amerikai média legbefolyásosabb tagjai leplezetlenül Obama-pártiak, a kutatások szerint a kampány első szakaszában az elnökjelölt-jelölt lényegesen csúnyább elbánást kapott, mint amit érdemelt volna. Érdekes hogy a Hillary Clintonnal kapcsolatban viszont a közvéleményben olyan határozott kép alakult ki, ami esetenként jelentősen eltér a média által formál képtől.

Kevésbé tudományos, inkább gyakorlatias a Marketing & Médiában megjelent összeállítás, ami azt vizsgálja, miként szolgálják ki a közölt fotókkal olvasóik elvárásait a hazai lapok. (Könnyű nekik, hiszen általában elég egyértelműek ezek a elvárások.)

A Fontos Emberek most mind Göteborgban vannak. Keresik a fényt. Nem a címben említett északit-, hanem azt, ami megmutatja, merre is kellene menni. Tegnap kezdődött és szerdáig tart a World Association of Newspapers 61. kongresszusa.

Sajátos ellentmondás, hogy miközben egyre többen látogatják ezeket a szakmai csúcsrendezvényeket - Göteborgban több, mint 1800-an vettek részt a tegnapi megnyitón - , a szervezők egyre kevesebb megszólalni hajlandó szakmai nagyágyút találnak. Már nem csak hosszú- de közepes távú prognózist is lehetetlen készíteni. Aki pedig úgy érzi, hogy valami biztos stratégia birtokában van, háromszor is meggondolja, mielőtt megosztaná azt (a kongresszuson szintén résztvevő) versenytársaival.

Persze azért fél szemmel érdemes figyelni a kongresszusi tudósításokat. (Akadtak, akik olvasni tudtak a hajdani kommunista pártkongresszusokról szóló többszörösen cenzúrázott tudósítások sorai közt is.)

A WAN hivatalos összefoglalói
Az Editors Weblog tudósításai
Rob Montgomery videó-tudósítás

Utóirat:

A Magyar Lapkiadók Egyesülete tapolcai kongresszusán - a magamfajta bloggernek már ez is Nagy Utazás - azzal lépett hozzám Kázmér Judit (a szervezet elnöke), hogy idén sem fog blogolni. Miután "hivatalosan" is bemutatkoztunk egymásnak, óvatosan tudakoltam, mire is gondol? Kiderült, hogy a WAN tavalyi, fokvárosi kongresszusa kapcsán írott bejegyzésemre reagált. (Én már rég elfelejtettem.) Tulajdonképen a megfelelő földrajzi neveket kicserélve most is kitehettem volna...