Szóval Híres Blogger akarsz lenni...

 
Azzal akartam kezdeni, hogy "gondold meg alaposan", de azonnal az eszembe jutott, hogy aki magyarul blogol, soha nem kerülhet abba a helyzetbe. mint a Gawker egykori munkatársa.

A napokban a New York Times Magazine-bann jelent meg Emily Gould, hm, mije is? Visszaemlékezése? Egy 26 éves nő története az elmúlt 2 évről.

Gold könyvkiadói szerkesztői munkája mellett hobbiból kezdett blogot írni. Olvasói igazi és virtuális barátai voltak. Néha ugyan okoztak apróbb feszültségeke az "igazi" és az online élete közötti átfedések, de nagyjából működtek a dolgok.

EG-t 2006-ban "fedezte fel" az állandóan friss húsra éhező Gawker.com. Először névtelenül, szabadúszóként nyomta az ipart, majd a Vanity Fair-hez átigazoló Jessica Coen utóda lett. (A Gawker dobbantóként is jól működik. Talán azért, mert az ottani munka alaposan teszteli a munkatársak álló- és tűrőképességét.)

A most megjelent szövegből kiderül, hogy a Gawker.com munkatársai, akik szándékosan ontják a pletykákat, a kétes értékű értékű információkat, egy kis rosszindulatért nem mennek a szomszédba nehezen dolgozzák fel - fizikailag és mentálisan egyaránt - a nagy mennyiségű és a legfinomabban fogalmazva is vegyes összetételű hozzászólást. Emily Gould végül azután sokallt be, hogy szerepelt Larry King showműsorában. A kukkoló, mások életében vájkáló újságírókról szóló élő vitát követő reakciók, az ugrásszerűen megnövekedett ismertség olyan feszültségeket keltettek a blogger-újságíróban, amit a mai napig nem tudott kiheveri.

Hosszú szöveg - több, mint 40.000 karakter -, ezren felüli - idővel leállított - hozzászólás-özön elolvasása komoly időáldozatot igényel, de ha valaha is elmerültél a virtuálisnak nevezett, de a valójában nagyon is valóságos online világban, akkor magával ragad a történet.. Részben talán azért, mert arról a nehezen megragadható területről szól, ami egyszerre tartozik a magánszférához és a nyilvánossághoz, illetve egy olyan emberről szól, aki a celebritásokra vadászott, majd váratlanul ő maga is celebritássá és ezzel együtt közprédává vált. Mellesleg a szerző őszinte is (vagy ügyesen tetteti.)

Szerencsére a bulvármédiában dolgozók nem mind olyan értelmesek és érzékenyek, mint Emily Gould, nem kell tehát félniük, hogy munkájuk maradandó károsodáshoz, esetleg tartós (külső) minőségromláshoz vezet. A hazai pálya egyébként is kevésbé veszélyes. Itt csak lokális hírességek vannak akikhez ennek megfelelően - amerikai mértékkel mérve - igen szerény a felhajtás tartozik. Itt nincs Larry King, csak az erősen amortizálódott Fábry, az agresszív Gawker helyett meg a langyos Comment.com.

Utóirat:

Az írás utóélete legalább annyira érdekes, mint magaEmily Gould műve. Láthatóan óriási a felhördülés amiatt, hogyan kerülhetett hogy "egy ilyen hosszú értelmetlen" írás az egyik legszínvonalasabbnak ismert vasárnapi magazin élére. A Blogrunner összegyűjtötte a legfontosabb blogreakciókat

Közben a NY Times Magazine oldalán maga Emily válaszol az olvasók kérdéseire.
 

Házi újságíróképzés a Sanománál

 
A Sanománál megelégelték a népes és gyenge felhozatalt, ezért úgy döntöttek, hogy saját maguk gondoskodnak az előnevelt újságíró-palántákról. Az ősszel induló kurzus neve szerényen Sanoma Média Akadémia (SMA), ami valóban jobban cseng, mint például a "firkász gyorstalpaló".

"A képzés a korszerű magazinkészítésre összpontosít – elméleti része is ezt járja majd körül sajtótörténet helyett, a gyakorlati résznek pedig egy egyhónapos, mentorált szakmai gyakorlat is része lesz a kiadó lapjainál. A SMA a szervezők szerint nem fog merev határt húzni szeriőz- és bulvár-, illetve online és offline újságírás között, a gyakorlati részben ugyanakkor szakosodnak a hallgatók – szórakoztató magazin-, szeriőz és internetes újságírásra, illetve vizuális- és látványesztétikai kurzusra." -írja a Kreatív.hu.

Ne bosszankodj! A cikk természetesen "kulcsos", nehogy véletlenül is felfigyeljen valaki illetéktelen a tanfolyamra.
 

GoldenBlog Variációk

 
Hértőn (június 2-án) indul a 2008-as GoldenBlog szezon. Negyedik évébe lépett a hvg.hu versenye, vagyis a bölcsődéből átmehet az óvodába. (Ehhez persze önállóan kell tudni már a kanalat kezelni és alapfeltétel a szobatisztaság is...)

Tavaly kicsit mintha leült volna a verseny, ami persze nem jelentette, hogy csökkent volna az anyázó vélemények száma, inkább rutinszerűvé vállt az egész. Nem szép persze mindezt a GB-re fogni, inkább talán az egész blogolás újdonsága múlt el, már nem érdekes valami eleve attól, hogy blog. (Miért is lenne az?) A rendezők (vagyis a hvg.hu) a versenyt kiterjesztették a blogokon túlra, a közösségi média egyéb formáira (helyi lapok, videó), amit jó ötletnek tartottam, de mintha ettől eleve kevesebb figyelem esett volna ezért a blogokra. (Lehet persze, hogy szó sincs az egészről, csak az én érdeklődésem változott meg az elmúlt években.)

Az idei év (szerintem) legfontosabb változása, hogy a verseny időben széthúzva, kategóriákra bontva zajlik. Az ötlet jó - kár, hogy nem én találtam ki - Marinov Ivánék a kiírásban sok korábbi panaszt orvosoltak, én meg annyira bízom az idei versenyben, hogy korábbi fogadkozásaim ellenére idén is vállaltam hogy segítem a zsűrizést. (Tanácsadó- és hírbloggerek, reszkessetek!)

Adalékok:

Bejelentés - (Külön felhívnám a figyelmet a hozzászólások mérsékelt hangnemére!)

A verseny menete (Olvasd el többször, alaposan mielőtt reklamálni kezdesz).

A hvg.hu cikke (cselből az IT/Tudomány rovatban, mert a legutóbbi átalakításnál a Média rovatot lespórolták.)

Magyar Internet Média és Web Díj 2008 - Épp Most Veselkedett Neki a Konkurencia Is!
 

Hírkocka

 
A Washingtontimes.com-nál nyilván úgy gondolták, hogy most végre dobnak egy nagyot és kilépnek a Nagy Névrokon (természetesen a Washingtonpost.com-ról van szó ) árnyékából. Majdnem sikerült is.

Az átalakított Washingtontimes.com gyorsabb hírfolyamot, mélyebb elemzéseket, a korábbinál több és markánsabb véleményt, sok-sok interaktivitást és természetesen napi több órányi mozgóképet és hangot ígér. Ilyesmivel persze ma már ugyanúgy nem lehet izgalomba hozni az olvasókat (talán felesleges is említenem, hogy nem a nol..hu, vagy a zoom.hu, hanem a NYTimes.com, a washingtonpost.com, vagy a WSJ.com stb. olvasóira gondolok), mint ahogy a folyamatos (24/7) szerkesztés sem jelent versenyelőnyt, legfeljebb olyan alapkövetelményt, aminek a teljesítése nélkül a pályára sem érdemes lépni.

Az új online hírlap premierje alkalmából kiadott közlemény szerint az olvasók újfajta élményre vágynak, amit a hagyományos internetes újságfelületekkel nem képesek kielégíteni. A Washingtontimes.com szakemberei szerint erre az általuk kitalált News Cube (Hírkocka) a legmegfelelőbb forma.

Szép dolog, ha valaki nem a jól bevált sablonokat próbálja másolni, hanem új megodásokat keres, de attól tartok, hogy a News Cube alkalmatlan a feladatra. Az emberek (mármint azok, akik hírekért, nem pedig játszani mennek egy híroldalra) gyorsan, egyszerűen akarnak hírekhez jutni. A Flash-alapon működő News Cube látványos ugyan, de lassú és nehezen kezelhető. Feltételezi, hogy az olvasók félanalfabéták, ezért a nem jól megírt főcímekkel, hanem képekkel kell megragadniuk a figyelmet.

Ha a (látszólag) végletekig leegyszerűsített, átlátható NYTImes.com az egyik, akkor a Washingtontimes.com a másik pólus. Bevallom, hozzám az előbbi áll közelebb, ugyanakkor nem állíthatom, hogy ez a fejlődés végső állomása, innen már nincs tovább.

 

Hangos tanácsok

 
Már régen megfigyeltem, hogy az online videók vizuális hiányosságait (magyarul: szar képminőséget, béna kamerakezelést) valahogy elviseli az ember (főleg ha érdekli maga a téma), de rossz minőségű hangtól hamar a falra mászik. Először arra gondoltam, hogy ez csak "hangos" múltamnak köszönhető (tizenvalahány évet töltöttem el a zeneiparban, ahol olyan hangminőséget, hangzásideálokat kergettem, amiket jó ha az elkötelezett zenehallgatók 1 százaléka képes meghallani), de aztán kiderült, hogy mások is így vannak ezzel. A megállapítás különösen érvényes a híranyagokra: Elég, ha megpróbálsz hang nélkül végignézni, vagy kép nélkül végighallgatni egy tévéhíradót, egyből megérted, melyik is a fő információhordozó.

Most a Mastering Multimédia egy friss bejegyzésébő ihletet merítve szeretnék néhány tippet adni azoknak, akik már megfürödtek élvezhetetlen online videókkal, multimédiás anyagokkal.

1. A leggyakoribb hiba a mikrofonba befújó szél zaja, ami érthetetlenné teszi az interjút és elnyomja a környezet hangulatfestő atmoszféráját. Egy egyszerű mikrofonvédővel (hivatalosan windscreen, a magyar szakzsargonban "koton") kivédhető a dolog. (Két megjegyzés: 1.) Egy megfelelően érzékeny mikrofon akkor is érzékeli a szelet, amikor - szerinted - szélcsend van. 2.) Mikrofonvédőt csak mikrofonra szerelhetsz fel. Komoly felvételnél fel sem merülhet, hogy csak a kamerába épített mikrofonocskával vegyél fel használható hangot.

2. Ha csiptetős mikrofonnal veszed fel a beszélgetők hangját, általában a második gomb(lyuk) környékére (felülről!) érdemes rögzíteni azt. Az ingen, blúzon belül rögzített mikrofon rettentő sok susogást, zörgést vesz fel. Külön veszélyforrás a zörgős síruha, a susogós dzsogging szerelés, a csörgő ékszerek. Felvétel előtt fejhallgatón keresztül kell ellenőrizni, mit is hall a mikrofon.

3. Kevés dolog néz ki rosszabbul, mint a riportalany ruháján kívül lifegő mikrofonkábel. Szánj időt a kábel elrendezésére. A mikrofont magad csíptesd fel (gallér, ruhakivágás, gomblyuk...), de a ruhán belüli kábelvezetést nyugodtan bízd a beszélőre. (Egyesek rossz néven veszik, ha a fehérneműjükben matatsz - még akkor is ha közben egy mikrofoncsatlakozóval bökdösöd őket.)

4. Ha vezeték nélküli ("rádiós", wireless) mikrofont használsz, vigyázz, hogy az adó és a vevő körül ne legyenek bekapcsolt mobiltelefonok! (Általában a mikrofonpróbánál még minden jó, a rettenetes zavarok éppen akkor törnek ki, amikor a beszélő mondanivalója legfontosabb részénél tart.)

5. Az igazán cselesek miközben a sztereó csatorna egyik sávjára a külső mikrofon jelét veszik , a másikra belső mikrofon hangját rögzítik. Végső esetben innen is lehet valamit használni. (Szegény interjúalany sokszor csak a külső mikrofonra koncentrál, ha azt nem látja azt hiszi, nem veszik a szövegét. Általában ilyenkor mondja a legjobbakat...A "lopott hang" jelentőségét idehaza már az óvodások is ismerik.)

6. Mindig legyen rajtad fejhallgató, ellenőrizd azzal a hangminőséget. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor a forgatás urán derül ki, hogy torz, zajos a hangsáv.

7. Ha zajos helyen veszel fel interjút, forgasd úgy az interjúalanyod, hogy nem legyen mögötte zajforrás. Az irányított ("puska") mikrofonok hajlamosak felerősíteni a háttérzajt..

8. Ha olyan helyen veszel fel anyagot, ahol valamilyen háttérzene szól - pl. "plázában", vendéglátóipari egységben - számíthatsz rá, hogy a vágás után úgy fog ugrálni a hang, mint az aranyhal a padlószőnyegen. A felvétel előtt fülelj, hallgasd zúgásokat-búgásokat (hűtőszekrény!), a a falióra ütéseit, a forgalmat és a behallatszó zenét. Irts ki mindent, ami kiirtható.

9. Vegyél fel legalább 1 perc "csendet", vagyis üres teremzajt. Vágás közben ez aranyat ér, mert innen rakhatsz be egy kis levegőt két mondat, vagy két snitt közé.
.
10. Szerintem ha idáig eljutottál már, a többit a magad kárán is megtanulod. Például azt, hogy mindig az a speciális kábel marad otthon/sérül meg, ami legközelebb csak Sanghajban kapható. Vagy azt, hogy a hiába van 4GB kapacitású felvevőd, ha a riport előtti este elfelejtetted lementeni róla életed a fontos hanganyagait és a legilzgalmasabb mondat közepén a készülék kiírja. NO SPACE
 

Érdekesztétika - webkritikai blog

 
"reklámkritika, szép és jó felfedezése, rossz leleplezése, reklám és kreatív elemzés, alázás. méltatás" - olvasom az Érdekesztétika blog bemutatkozásában. Félig kilóg a Médiablog tematikájából, félig viszont belóg. Szó esik médiahonlapokról - az NL Café, vagy az ATV új dizájnjáról - is, de az olvasók a többi kritika böngészésével is csiszolgathatják digitális kultúrájukat. (Ühüm.)

Én magam CD-ROMOK című multimédia-alázó sorozatom után 1998-ban kezdtem honlapkritikákat írni és ezzel a rossz szokásommal csak az elmúlt hónapokban hagytam fel. Nagyon tudom tehát értékelni a két blogger, "kör" és "vonal" erőfeszítését.
 

Újságírók íróasztal nélkül

 
Tudod mi az a "MoJo"? Hát a mobile journalism (mozgó újságírás) beceneve. Egyes (főleg online) lapoknál ebben látják az újságírás jövőjét (másoknál meg a "szakma" hanyatlásának végső fázisát).

A tipikus MoJo notebookkal, mobillal, videókamerával, digitális fényképezőgéppel, hangfelvevővel (és az ezekhez szükséges kábelekkel, elemekkel, kártyákkal, töltőkkel...) felszerelve cikázik a városban (országban, földrészen) és anyagait helyben / a sarki kávézóban / a kocsiban megszerkesztve máris fellövi a webre.

A MoJo jó, mert

- nincs szüksége íróasztalra, irodai infrastruktúrára
- távolléte révén drága irodai négyzetméterek takaríthatók meg
- láncdohányosként nem füstöli tele a szerkesztőséget
- nem ordítozik (mások előtt, csak telefonon) a főnökeivel, kollégáival
- hangos locsogásával/állandó telefonálásával/állandóan csöngő mobiljával (idióta
csengőhangok),  ezt_nézd_meg videóival - lényegében egész lényével - nem irritálja kollégáit

A mojo nem jó, mert

- legalább egy komoly, megbízható és elviselhető méretű menetfelszerelés rengeteg pénzbe kerül
(és gyorsan elavul)
- nem vesz részt az ú.n. szerkesztőségi életben (Bizony, egyes szerkesztőségekben az
az újságírók a (természetes) versengés mellett hajlandók megosztani egymással
információikat, ötleteiket)
- nehezebben ellenőrizhető (illetve ellenőrzéséhez át kell nézni a publikált termést)

Persze, ha belegondolunk, az újságírók gépesítése előtt is létezett a szerkesztőségen kívüli újságírás, voltak "száguldó riporterek", akik távíróval adták le / telefonba diktálták be anyagaikat és voltak, akik a szerkesztőséget messze elkerülve, kávéházakban dolgoztak.

Úgy gondolom, hogy itt is a megfelelő arány eltalálása a legnehezebb. Nem lehet minden újságírót mobil holmikkal kiküldeni a "terepre", ahogy nem lehet minden témát a szerkesztőségi asztal mellől - ú.n. desktop újságírás - feldolgozni sem. Ahogy a blogok nem váltják fel az elemző cikkeket, úgy nem helyezhető ki az egész szerkesztőség sem az utcára.

(Az egész téma az Editor & Publisher MoJo körképéről jutott az eszembe.)
 

Hír TV, te drága!

 
A Hír TV-t sokan a jobboldal (fél)hivatalos szócsövének, kemény öklének, elektronikus agymosodájának (stb.) tekintik. (Szerencsére a médiaegyensúly nem billen el, hiszen balról meg ott az ATV.) Most hirtelen kiderült, hogy a Hír TV egyáltalán nem a széles néptömegeket célzó propagandafegyver, hanem kőkemény üzleti vállalkozás.

Lesley kolléga, a Médiablog lelkes olvasója tegnap arról tájékoztatott, hogy az Őszödi beszéd második évfordulóján kisebb-nagyobb zavargásokra számítva beizzította a hirtv.hu élő adását. Vagyis beizzította volna, de kiderült, hogy ehhez fizetnie kellene.

Oh, yeah! A Hír Televízió már április elsején közleményben tudatta, hogy ezentúl fizetni kell az internetes élő közvetítésekért. Egy 125 Ft (+ÁFA) díjazású SMS ellenében a végsőkig elszánt néző 2 órát nézheti a műsort.

2006. ősze, vagyis az MTV ostroma előtt a Hír TV-t leginkább csak mélyen elkötelezett orbánisták és mazochista ballibek nézték. Akkor "sajátos hangütésű" élő közvetítései (és a többi csatorna bénázása) révén a Hír TV hirtelen országos (sőt, nemzetközi) ismertségre tett szert. Azóta a Hír TV - vakok közt félszeműként - az utcai harcok közvetítésének hazai specialistájává nőtte ki magát. Nyilván a "forradalmi" közvetítéseinek nézettsége láttán merült fel valamelyik hírtévés stratégában, hogy ebből pénzt is lehetne csinálni. (Naná, majd a bágyadt stúdióbeszélgetésekért fizet a nép.)
Az is lehet persze, hogy a fizetős szolgáltatás bevezetésének az az oka, hogy szerverek nem bírják a forgalmat, a technika bővítése helyett a nézők elriasztásával akarták megoldani a problémát. Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy a 125 forintos SMS-ekből - az összeg felét a mobilszolgáltatók nyelik le - számottevő bevétel származna. A Webaudit szerint a Hír TV "egyéb oldalait" naponta 2500-3500 látogató keresi fel. Csodálkoznék, ha az óránként 200-300 nézőből fél tucatnál többen szánnák el magukat az SMS küldésre.

Házi feladat: Mennyi így a bevétel és mekkora lenne akkor, ha a Hír TV nem riasztaná el nézőit a 125 Ft (+ÁFA) díjú SMS-ekkel, az élő adások ingyenesek lennének, de a nyitóoldalon, illetve az adás előtt hirdetések jelennének meg?
 

Pótbejegyzés - "Friss" hírek a múlt hétről

 
Gyerekkoromban ha valaki "igazolt mulasztás" után visszatért az iskolába, 3 napon belül pótolni kellett a lemaradást. Én a múltheti blogszünet után most tartok a harmadik napomnál. Teljes pótlást sajnos nem ígérhetek, de néhány hírre, cikkre, blogbejegyzésre szeretném felhívni a figyelmet.

Sajtóközlemények terjesztése a Twitteren - A Journalism.co.uk szolgáltatásának köszönhetően az ügynökségek már a Twitteren is utolérhetik az újságírókat. (Emlékeztetőül: A Twitter egy olyan eszköz, mely egyesíti az SMS, az RSS és az online chat hátrányait...)

Hiszti a BBC.com reklámjai miatt - A BBC régóta a brit médiaújságírás közkedvelt boxzsákja. Most éppen azért püfölik, mert igen sikeres nemzetközi webhelyén a BBC.com-on hirdetni merészel. Milyen alapon pancsol bele az állami (adófizetői) pénzekből működő BBC a nemzetközi online hirdetési üzletbe? (További írás a brit online sajtó nemzetközi jelenlétéről.)

Miért kell a CBS-nek a CNET? - A Slate igen tanulságos elemzése

A BusinessWeek és a blogok - Jeff Jarvis azon elmélkedik, 3 év alatt mennyire átalakult a BusinessWeek hozzáállása a blogokhoz. (Nyilván nem csak az övék.)

Clay Shirky arról, hogyan lehetne kiterjeszteni a Creative Commons elvet a vállalati szférára is. (videó)

Miért is blogolok? - John Hassel újságíró "vallomása".
 

Mit jelentenek a látogatottsági adatok?

 
A múlt hét egyik "szenzációja" volt, hogy a Telegraph.co.uk megelőzte a brit online lapok népszerűségi listáját hosszú idő óta vezető látogatottsági Guardian.co.uk-t. A Telegraph ez alkalomból nyilatkozó vezetői szerint a sikert különleges integrált szerkesztőségüknek, valamint a szöveges és videó tartalmak sajátos kombinációjának köszönhetik.

Akadnak persze, akik máshogy látják a dolgot. A Guardian már hetekkel ezelőtt megírta, hogy a Telegraph forgalmi adatainak hirtelen 39 százalékos megugrását részben az auditálásra használt szoftver lecserélése okozhatta. (A dolog szépsége az, hogy a Guardian szerint nem az új, hanem váltás előtti, túlságosan alacsony értékek a tévesek.)

Az érintettek és a független szakértők bizonyosan elvitatkozgatnak majd a különböző mérési módszerek pontatlanságáról, az egyes kiadványok működésének átláthatóságáról. (A Audit Bureau of Circulation Electronic, a MATESZ brit megfelelője 7 mérőprogramot is elismer, az auditálásban résztvevő online lapok ezek közül választhatnak. Szakértők szerint azonban a különféle programokkal mért forgalmi adatok között jelentős eltérések lehetnek. További kérdés, hogy az egyedi felhasználókon alapuló mérés mennyire tükrözi a valódi olvasottságot. Ismert tény, hogy egyes keresőoptimalizációs trükkök, vagy a nagy hírgyűjtők kegyei akár egyetlen link "sztárolásával" is alaposan felpörgethetik a számokat.

Az "idősebbek" talán még emlékeznek rá, hogy korábban itthon is felbukkant egy alternatív második webauditáló cég, a MATESZ is régóta szeretné maga végezni az auditálást. A brit problémákat látva talán nem is olyan nagy baj, hogy ez eddig nem jött össze.
 

Ki az 50 legbefolyásosabb hazai médiaszereplő?

 
Szeretem Nick Hornby High Fidelity (magyarítva: Pop, csajok, satöbbi) című könyvét. Főhőse, Rob Fleming egyik mániája (defektje?), hogy állandóan, mindenből, mindenkiből toplistákat állít elő.

Persze Flemingen kívül még sokan rajonganak a listákért. Itthon is. Ezt az igényt felismerve újabban a hazai média szépen rákapcsolt a listaképzésre.

Most olvasom, hogy a Marketing & Média hamarosan közzéteszi a hazai média 50 legbefolyásosabb személyének listáját. Semmi kiszivárogtatás, a "hír" csupán arról szól, hogy majd valamikor, néhány nap múlva közzétesznek egy listát. (Végre kiderül majd, ki mozgatja a hazai médiát!) Legnagyobb megdöbbenésemre a reklámközleményt átvette a vg.hu is. Ha ingyen, akkor balekok, mert a versenytárs kiadványát reklámozzák, ha pénzért, akkor ügyetlenek, mert lemaradt az (x) jel.
 

A 12 legfontosabb hazai izé

 
Nem ér a nevem! Arra jöttem haza koraszülött nyaralásomból, hogy a Kreatív megjelentetett egy "A 12 legfontosabb hazai blogger a Neo Interactive szerint" című listát. (Mindezt Konrádtól tudtam meg.)

Természetesen mindenkinek, így a Neo Interactive ügynökségnek is joga van mindenféle listákat gyártani és általában "öröm és megtiszteltetés" (+ egy kis marketing-hátszél) az ilyesfajta felsorolásokba bekerülni, de ez most kissé kínos. Nem a felsorolt nevek miatt - valamennyiük munkásságát többé-kevésbé (el)ismerem, némelyikükkel itt-ott találkozni, beszélgetni is szoktam - , hanem azért, mert többen közülük nehezen nevezhetők bloggernek. Miskolczy Csaba ugyan az egyik blogszolgáltató vezetője, itt-ott hozzászólásokat is ír, de nincs saját blogja. Tóth Benedek úgy része a hazai blogközösségnek, hogy hosszabb ideje nem vezet saját blogot. Szántó Balázs (sajnos) annyira ritkán ír, hogy online felületét nehéz blogként értelmezni...

Nem akarok (újra) belecsúszni a definíciós ingoványba, ezért csak csendben kérdem: Lehet, hogy egy új fogalom van születőben, az "elméleti bloggeré"? A kitűnő Pólos László (számomra) már klasszikusnak számító "elméleti barlangász" fogalmának újabb kiterjesztése az olyan bloggerekre lehetne érvényes, akik a hagyományos (klasszikus) blogger fogalom minden kritériumával bírnak - eltekintve attól az apróságtól, hogy nem bajlódnak holmi blogbejegyzésekkel.

Bimbódzó elméleti munkásságomat a Kreatív közleménye döntötte romba:

"Az előző lapszámunk pr-rovatában megjelent Lassú ébredés című cikkéhez melléklet táblázat címe, amely szerint a Neo Interactive által legfontosabbnak tartott tíz hazai bloggert soroltuk fel, pontatlan volt. A helyzet ezzel szemben az, hogy a táblázatban a Brandfestival Digital konferencia szervezői grémiumának tagja, Miskolczy Csaba, a Blogter vezetője által javasolt azon bloggerek listáját tartalmazta, akik a rendezvény szempontjából a leginkább mértékadónak számíthattak, és akiknek az előzetes véleményére a szervezők kíváncsiak voltak. A pontatlanságért elnézést kérünk!"

Ah, a repülősót!
 

Blogszünet

 
Kedves blogolvasók!

Viharos sebesseggel nyaralni mentem, ezert majus 26-ig nem termelek ujabb bejegyzeseket.
Itt 12 fok van, esik az eso es meg ekezetes betuk sincsenek...

Remelem tavolletem alatt szorgalmasan tanulmanyozzatok az eddig kihagyott beejgyzeseket! (Hazatertem utan feleltetes!)
 

Hétvégi linkajánló

 
Mi lenne a Guardian.co.uk-vel a nyomtatott lap nélkül - Neil McIntosh, a Guardian "szerkesztőségfejlesztési" vezetője szerint több millió új felhasználó kellene ahhoz, hogy a nyomtatott lap nélkül is fenntartható legyen az online kiadás fejlesztésének eddigi üteme. A Guardian.co.uk a legolvasottabb brit online újság (márciusban 18,7 millió egyedi látogatójuk volt), ehhez közelítő látogatottságot csak a legnagyobb bulvárlapok érnek el. A nagy dilemma tehát most az, hogyan tartható fenn a növekedés üteme a minőség feladása nélkül. (Szeretném, ha a hazai "minőségi újságírásnak" is hasonló gondokkal kellene megküzdenie.)

Optimalizált újságoldalak - Nemrég hivatkoztam a Copyblogger egyik bejegyzésére, ami arra figyelmeztet, hogy végső soron nem a keresőknek, hanem az ú.n. olvasóknak írunk. (Valóban?) Most a Press Gazette a Times Online főszerkesztője, Anne Spackman műhelyfoglalkozásáról számol be. Itt Spackman arról számolt be, hogy kiadványa külön optimalizáló csapatot alkalmaz, akik alaposa kiképezték az újságírókat is. (Nemrég egy hazai szakmai szemináriumon megkockáztattam azt a kijelentést, hogy ideális esetben egy online lap látogatóinak kb. 30 százaléka érkezik a keresőkből. A jelenlevő online szerkesztők erősen csóválták a fejüket és azt mondták, hogy náluk ez az arány 10 százalék alatt marad. Most ötömmel olvastam, hogy a Times Online esetében is a 30 százalék merült fel, pedig becsszó, a főszerkesztő nem tőlem puskázott.)

További csörték a Twitter - "profi" média ügyben. - Ha még nem únod, érdemes beleolvasni.

Olvasnak-e újságokat az újságírók? - John Robinson, a News & Record szerkesztője szerint nem feltétlenül. Haza tapasztalataim szerint nagyin is olvasnak. Nálunk a média egy jelentős része a többiek által felhajtott sztorik átdolgozásából, kibontásából, vagy rosszabb esetben egyszerű lenyúlásából él.
 

A Népszabadság HITelesessége

 
Amiről most írok, annak közvetlenül nincs köze az online médiához. Legfeljebb annyi, hogy médiavilág átalakulása miatt a napilapok is folyamatosan keresik új helyüket. Sokan megírták már, csak ismételni tudom, hogy a folyamatosan működő internetes híroldalak mellett nincs létjogosultsága az előző nap "friss" híreit ismétlő napilapoknak. Annál több lehetőséget kínál a hírek elemzése, a mögöttes információk megvilágítása, az összefüggések feltárása.

A Népszabadság tegnapi számában Gera Zoli, a gyülekezet arca címmel hosszú cikk jelent meg a Hit Gyülekezetéről. Ebben szó sincs háttérről, feltárásról, összefüggésekről, hanem a szerző, Czene Gábor igen alaposan körbenyalja a "Gyülit". Nincs nekem semmi bajom a Hit Gyülekezetével, de nem értem, milyen megfontolásból készült el és jelent meg ez az írás? Miért csak a végletekig bagatellizálva, mintegy múltidőben jelennek meg az egyházzal kapcsolatos vádak, kritikák? Mi a cikk apropója? Gera Zoltán szerepvállalása? Lemaradt az (x)? Vagy ennyire balek a Népszabadság szerzője,rovatvezetője, főszerkesztője, hogy önként leadnak egy ilyen propagandaanyagot? (Nem is tudom, melyik a rosszabb.)

Becsszó, nem akarom elvei Paul Lendvai kenyerét, sőt, nagyon remélem, hogy következő összefoglalójában ő is megemlíti a lap újabb balfogását.
 

A Twitter lealázta a teljes médiát(?)

 
Az már nem újdonság, hogy egyes újságírók ízlelgetik a Twittert (és általában a mikroblogolást), érdekes viszont, hogy a téma most hirtelen átcsapott a hivatalos médiába is. A francia AFP hírügynökség a lelkesedéstől lihegő beszámolóban újságolta el, hogyan előzték meg a kínai földrengésről szóló Twitter-hírek a profi médiát. A cikkből megtudhatjuk, hogy a Twitter révén a San Franciscoban csücsülő Robert Scoble - neki minden ilyen hírben benne kell lennie - már akkor tudott a földrengésről, amikor nemhogy a sajtó, de még a földrengéseket figyelő US Geological Survey sem tudott semmit. A cikk diadallal jelenti, hogy a Twitter hihetetlen sebességével lekörözte még a képmegosztó Flickr, a videómegosztó YouTube és a feltörekvő új sztár, a "videó Twitter" Seesmic anyagait is.

Szánalmasnak, egy rengeteg ember halálát okozó katasztrófa kapcsán pedig egyenesen undorítónak tartom az információk közvetítésének ezt a sportversenyszerű beállítását. Megértem, hogy az AFP újságírója Nagy Témát vélt itt felfedezni, de jó lett volna, ha akad ott egy szerkesztő, aki a helyére teszi a dolgot. Például úgy, mint Josh Catone a Read Write Blogban. Ő azt írja, hogy a Twitter ugyan kitűnő eszköz a különböző rövid információk továbbítására, de jellegénél fogva eleve alkalmatlan a hagyományos újságírás kiváltására. Az utánajárás, az emberek kikérdezése, a dolgok mögé nézés, az összefüggések feltárása nem helyettesíthető néhány 140 karakternyi szövegfoszlánnyal.

Az AFP "szenzációs" írásánál sokkal több tudható meg az Online Journalism Blog bejegyzéséből, amiben Paul Bradshaw felméri, milyen információkat lehetett összegyűjteni a földrengéssel kapcsolatban a különböző "alternatív" csatornák - köztük a Twitter - segítségével. Itt szó sincs arról, hogy a Twitter "lealázná" a hagyományos médiát, viszont az az újságíró, aki elolvassa a bejegyzést, vagy Bradshaw valamelyik másik Twitterrel foglalkozó bejegyzését ráérezhet a mikroblogolás valódi lehetőségeire.
 

Milyenek az online hetilapok?

 
A napokban Konrád bejegyzése hívta fel a figyelmemet az Economist.com megújulására. (A készítők elébe mentek a kritikáknak és már a hivatalos premier előtt elmagyarázták mit miért is változtattak az oldalakon. Miután az elmúlt évben a hazai weben is újratervezési hullám vonult át, úgy gondoltam érdekes lehet végignézni néhány oldalt, megnézni, hogy milyen fő irányok rajzolódnak ki. Gyakorlati okokból vizsgálódásaimat néhány külföldi és hazai politikai-gazdasági-közéleti hetilap webes nyúlványára korlátoztam. Mivel képernyőképek nélkül túl száraz lett volna a szöveg, képekkel meg túl terjedelmes, végül egy hangos diasor készítése mellett döntöttem. Részletes elődásra (itt, most) nem vállalkozom, ami itt látható-hallható, csak egy kis nézelődés, morfondírozás, néhány részlet kiemelése. (A narrációért Kazinczy díjra nem tartok igényt.)


 

Lendvai értékel

 
Jó dolog, hogy a Népszabadság független, külső szakértőket kér fel a lap kéthetenkénti bírálatára, de az eddig ombudsmanok (brrr, biztos, hogy nincs erre valami jobb megnevezés?) munkájától nem voltam elájulva. A Majtényi László - Miklósi Zoltán páros a lap teljesítménye helyett rendre a lapban felbukkanó témák kibontásával foglalkozott. Az őket követő Lipovecz Ivánt lelkesen fogadtam, sajnos azonban a bejegyzésemre reagáló hozzászólóknak lett igaza: Lipovecz annyira barokkosan fogalmazott, annyira becsomagolta mondandóját, hogy abból csak a legbeavatottabbak voltak képesek kihámozni, mi is a helyzet a Népszabadság írásaival.

Most újabb versenyzőként Paul Lendvai bukkant fel. Bevallom, korábban nem voltam Lendvai lelkes híve. Meglehetősen felszínes ismereteim alapján azok közé a K-Európa szakértők közé soroltam, akik óvatosan, kellő távolságból figyelik vizsgálódásuk tárgyát, nehogy piszkosak, vagy büdösek legyenek tőle. Februárban egy konferencia előadójaként hallottam és azonnal megállapítottam, hogy óriásit tévedtem. A 81 79 éves Lendvai nagyon is közelről, alaposan vizsgálódik és kíméletlen őszinteséggel fogalmazza meg véleményét.

A Népszabadság mai számában megjelent A baloldal és a gróf a Népszabadságban című írásában Lendvai a korábbi kritikusoknál sokkal alaposabban vizsgálja meg az elmúlt hetek cikkeit. Itt-ott ugyan dicsér, de a végbizonyítvány (szerintem) elég gyenge: elnagyolás, félreértés, benyalás... Feltűnő, hogy a Népszabadság még "saját" terepén, a szocialista ügyekben sem képes alapos tájékoztatást nyújtani. Elkeserítő, mennyire hiányos, vagy egyenesen megtévesztő a külpolitikai rovat termése (Pocakos rendszeresen ostorozza is ezért őket - mérsékelt sikerrel). Közben a lap teljesen elalél egy komolyabb ingatlanbefektetőtől, vagy egy "igazi" gróftól...

Lendvai írása önmagában is élvezetes, de igazán úgy érdemes olvasni, ha az ember képes visszaidézni az eredeti cikkeket is. Nekem egyik-mások írás rémlik, de valamennyire, minden részletével nem emlékeszem. Persze a Népszabadság internetes kiadása megtehetné, hogy linkekkel látja el az eredeti cikket, de ember / idő / energia / odafigyelés (ki tudja?) híján erre nem került sor. Kár. Ez volna az online kiadás (egyik) értelme.
 

Szerkesztőségi barométer

 

Feltételezem, hogy rajtam kívül is sokan vannak, akik még mindig rágódnak a The State of News Media 2008 jelentésen, közben meg már itt a Newsroom Barometer. "Szerencsére" az utóbbi fizetős, ezért csak kivonatolva szakad a nyakunkba. Miközben a "State" az amerikai média állapotát vizsgálja, a World Editors Forum és a Reuters megbízásából készült Barometer 120 ország 700 szerkesztőjével készült interjúkon alapul. A felmérés szerint a szerkesztők továbbra is optimisták, ugyanakkor világosan látszik, hogy a legtöbben tudomásul vették a multimédia forradalom tényét és szinte senki nem gondolkodik már "tisztán nyomtatott" (print only) kiadványban.

A felmérés legfontosabb tanulságai:
  • A megkérdezettek 86%-a hisz benne, hogy az integrált (print-online) szerkesztőség működtetése előbb-utóbb általános gyakorlattá, szakmai normává válik.

  •  A szerkesztők 83 %-a szerint 5 éven belül az újságírók képesek lesznek bármilyen médiatípus számára anyagot készíteni. (Feltételezem, hogy a kutatási jelentés szerkesztői itt a nyomtatott és az online médiára gondoltak.)

  •  A válaszadók 2/3-a úgy gondolja, hogy a szerkesztőségi munkák egy része annak ellenére kihelyezésre (outsourcing) kerül, hogy azt a szerkesztőségi dolgozók hevesen ellenzik.

  • A tavalyinál 3 százalékkal többen (44 %) hisznek abban, hogy a jövőben az internet lesz a legelterjedtebb hírolvasási platform. (A tavalyi 35 %-kal szemben idén 31% szavazott a nyomtatott lapokra, 12 % a mobilra és csupán 7% az e-papírra.)

  •  A felmérésben résztvevő szerkesztők 35%-a számára az újságírók digitális (new media) átképzése rendkívül fontos ahhoz, hogy megmaradjon az újságírás magas színvonala. A tavalyi 22%-hoz képest idén 31% emelte ki az új újságírók toborzásának a fontosságát.

  •  Idén már a szerkesztők 56 %-a gondolta úgy, hogy a jövőben a híreknek ingyenesnek kell lenniük. (Tavaly még csak 48% volt ezen a véleményen.) A válaszadók harmada a fizetős modellben hisz, a többiek bizonytalanok.

  • A megkérdezettek kétharmada fontosnak tartja a véleményoldalakat és az elemzéseket, szerintük ezek további növekedése várható.

  • A szerkesztők többsége (58%) azon a véleményen van, hogy az újságokat fenyegető legnagyobb veszély a fiatal olvasók számának csökkenése.

    Miközben tehát a szerkesztők világosan látják, hogy a szerkesztőségi integráció, a multimédiás tartalomkészítés és az ehhez szükséges munkaerő megszerzése, illetve átképzése a következő időszak feladata, erős bennük a félelem, hogy nem kapják meg a mindehhez szükséges pénzt. A legfelső vezetői szinten ugyanis továbbra is kockázatosnak tűnnek a szerkesztők szerint szükségesnek és elkerülhetetlennek tartott befektetések, mivel azok megtérülése egyelőre kétséges.
  • Nem tudom, hogy a megkérdezettek között voltak-e hazai szakemberek? (A résztvevők összetételét ismertető ábrából csupán az derül ki, hogy a válaszadók 5%-a volt kelet-európai. (Igen, "onnan" nézve mi "keletiek" vagyunk, hiába is szeretnénk magunkat a "közép-európai" meghatározással megkülönböztetni "azoktól".) Kíváncsi lennék rá, milyen válaszokat adtak/adnának a hazai szerkesztők ezekre a kérdésekre! Nem tudom például, hol merülhet fel komolyan a szerkesztőségi integráció gondolata? Nem arra gondolok, ahol a hagyományos szerkesztőség rovatvezetőinek fennhatóságát kiterjesztik a webre is, hanem arra, ahol a nyomtatott szerkesztőségben, tévében, rádióban dolgozó újságírók dolgozzanak a webre is. Nem szívességből, hobbiból, hanem úgy, hogy ez a munkájuk természetes része. l

    Valamikor majd eljön ez az idő is. Azt hiszem, addig még sok Newsroom Barometer összefoglalót olvashatunk

     

    Hétvégi linkajánló

     
    Legyenek azonosíthatóak a hozzászólók - Jim Brady, a Washingtonpost.com főszerkesztője egy konferencián arról beszélt, keresik a módját, hogy a "rosszul viselkedő" hozzászólók azonosíthatók és kiszűrhetők legyenek. Miközben ez minden fórum- és hozzászólás-moderátor álma, az ötlet nyilván nagy felháborodást vált ki majd az anonimitáshoz (és a szabad őrjöngéshez) ragaszkodó hozzászólókból.

    Ki tolmácsol a tartalomhoz értők és a fejlesztők között? - Ismert probléma, hogy a saját területükhöz kiválóan értő embereknek gyakran fogalma sincs a másik terület működéséről. A helyzetet tovább nehezíti, ha ugyanazokat a kifejezéseket használják - eltérő értelemben. Az újságírónak, aki online újság felépítésébe, vagy átépítésébe kezd, legalább kicsit meg kell tanulnia "fejlesztőül", különben a tolmácsnak felvett tanácsadót sem fogja megérteni

    A Washingtonpost.com beépíti "tech" rovatába a TechCrunch anyagait - A TechCrunch számára nyilván komoly presztízs- és forgalomnövekedést jelent, hogy megjelenik az egyik legismertebb és legdinamikusabban fejlődő online hírlapon, a WaPo pedig...hm...hivatalosan "bővíti kínálatát", de lehet hogy a valóságban megindult az újságírás egy részének a kihelyezése (outsourcing) felé(?).

    Ne a tömegben nyomulj, hanem nyiss saját kategóriát - Egyes termékek azért annyira sikeresek, mert olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amikkel nem tud versenyezni senki. A Mac Air (tudod, a szupervékony notebook), vagy a Flip videókamera általában semmivel sem jobb, mint a piacon levő több ezer hasonló cucc, viszont néhány különleges, verhetetlen tulajdonsággal (és jó marketinggel) rendelkeznek.

    Mi lesz a pályaelhagyó újságírókkal? - Paul Conley szerint sokan vannak a szakmában, akik nem bírják a gyűrődést, nem akarnak részt venni a Nagy Változásban, ezért önként elhagyják a pályát. Szép számmal akadnak közülük, aki az oktatóként az újságíróképzésben kívánják folytatni pályájukat. Conley szerint nem jó, ha éppen a változásra, versenyre képtelen, a szakmai fejlődésben lemaradó ex-újságírók oktatják a "jövő nemzedékét.
     

    Videók az online hírlapokon

     
    A probléma ismerős. Előfordulnak videók, ami bizonyos körülmények között sok ember érdeklődését felkelti. Ebből egyes szerkesztők azt a felületes következtetést vonják le, hogy az online újságok (nálunk valamiért legtöbben továbbra is ragaszkodnak a "portál" elnevezéshez) tetszés szerinti témáról készült bármilyen színvonalú videóval sikeresek lehetnek. Tévedés.

    Először is tudomásul kell venni, hogy az online lapok videói és a tévéhíradók felvételei nem ugyanazon a pályán versenyeznek. A híradós forgatócsoportok akár napi 4-5 anyagot is leforgatnak, amit azután mások szerkesztenek, vágnak. Az online újságok nincsenek ennyire eleresztve, nincs ekkora szakosodás.

    Az emberek hosszú évek óta, naponta néznek híradókat, pontos elképzelések vannak arról, minek hogy kell működnie. Rosszul jársz, ha ugyanezzel próbálkozol - gyengébb kivitelben.

    A híradóknak minden este mutatniuk kell valamit. Akkor is, ha nincsenek szenzációs hírek. Az egyes hírek általában nem hosszabbak 45 másodpercnél. Megnézzük, majd gyorsan elfelejtjük őket. A weben nem kötelező minden nap új mozgóképet szervírozni. A felvételek hossza nem kötött, az átlagos webes videó 3 perc körüli, de egy izgalmas anyag lehet akár 10 perc hosszú is. A webes videók sokkal tartósabbak, mint tévés rokonaik - sokszor hetek, hónapok múlva is akadnak nézőik. Mindebből következik, hogy tévúton járnak azok, akik a weben próbálják másodjára is eladni a híradók anyagait.

    A videózás szakma. A kamera kezelése gyorsan megtanulható, ahhoz viszont, hogy képes legyél jól elkapni az eseményeket a jó érzék és néhány alapfogás elsajátítása mellett nagy gyakorlat is kell. A legtöbb forgatás az előkészítéssel utazással és az esetleges várakozással együtt is hamar megvan, viszont a vágás rettenetesen eszi az időt. Ez a munkafolyamat a tanulással egyáltalán nem válik gyorsabbá. Minél jobban ismered a használt programokat, annál több lehetőséget találsz az anyag cizellálására. Ráadásul egyre élesebb lesz a szemed, egyre érzékenyebbé válsz a kisebb hibákra is. Idővel rájössz, hogy nincs befejezett vágás, csak félbehagyott.

    Manapság sok a csodaváró szerkesztő és marketinges, akik lesni fogják a videók nézettségét. A nemzetközi tapasztalatok szerint a legtöbb online hírlapon jóval kevesebben kattintanak a videókra, mint a képgalériákra. Tudomásul kell venni, hogy a videók elsősorban nem a számlálók pörgetésére szolgálnak. (Ha viszont az egyes oldalakon eltöltött időt nézed, azonnal feltűnik, hogy egy-egy izgalmas videó percekre a képernyőhöz ragasztja a nézőket.)
    Tudom, a főnökeid a videókra költött pénz megtérülését lesik Ezt azonban legtöbb weboldalon közvetlenül nehéz kiszámítani. Különösen azért, mert a videók sikeressége leginkább a kiadvány elismertségében, megbecsültségében jelentkezik.

    Eddig az elmélet. Ami a gyakorlatot illeti, őszintén szólva én is nagy bajban lennék, ha felelős vezetőként nekem kellene döntenem arról, mennyi pénzt is adok online videók készítésére.
     

    Új ruhában a 168 Óra Online

     
    Januárban, amikor Nagy Csaba átvette a 168 Óra weboldalainak szerkesztését, nagyon fogadkozott, hogy májusra teljesen megújítja a kiadványt.
    Elég jól ismerve az ottani belső viszonyokat biztos voltam benne, hogy ez vagy a belépés utáni szokásos optimizmus, vagy üres erőfitogtatás.
    Tévedtem. Már hónapokkal ezelőtt elindult a tartalom felturbózása - a Webaudit adatai szerint a béka segge alól sikerült feljönni a láthatósági zónába - most meg valóban elkészült az új, divatos ruha.

    A 168 Óra (a hetilap) sajátos képződmény. Eredetileg a népszerű rádiós közéleti műsor átirataként indult és a rádióval való szakítás után, tiszta nyomtatott formájában is a terjedelmes interjúk képezik a gerincét. Az ismert tendenciákkal ellentétben a 168 Óra nem rövidíti, színesíti anyagait, a 7000-12.000 karakternyi cikkek az időnkét cserélődő szerzők ellenére is nagyjából ugyanolyanok, mint 20 évvel ezelőtt. (A folyamatosságot nyilván a lap élén lankadatlan éberséggel őrködő Mester Ákos - Bölcs István duó biztosítja.)

    A lap online változata először csak ízelítőkkel - így szokás becézni a nyomtatásban megjelent cikkek csonkolt változatát - próbálkozott, majd áttért (megfelelő késleltetéssel) a teljes lap anyagának közésére, de ezzel sem sikerül belopnia magát az internetező tömegek szívébe. (Az egyetlen forgalmasabb szekcióvá a lap fóruma, a balos és jobbos kommandók kedvelt ütközőhelye vált.)

    Nagy Csaba koncepciója láthatóan ugyanaz, mint amit a hvg.hu, vagy az fn.hu képvisel: folyamatosan frissülő, online tartalmat biztosítani két lapszám között is. Ehhez persze szerkesztőség kell(ene). A 168 Óra Online munkatársai heroikus munkával, néhány külsős bevonásával és számos hírügynökségi anyag felhasználásával próbálnak úgy tenni, mintha nagyobbak lennének saját maguknál.

    Ami a megjelenést illeti, a 168 Óra Online most felvállalja a pirosat, de nem a nyomtatott lap retro megjelenését próbálja átültetni a webre, hanem a jól bevált (és divatos) híroldalak felépítését követi. (Kíváncsi vagyok, ki fenyegeti majd perrel a kiadványt.)
    Szép, áttekinthető a menürendszer (persze, könnyű ez ilyen kevés tartalomnál), viszont elég bénák a rovatcímek (a nyomtatott lapnak sem ez az erőssége). Van RSS, címkézés (ez kicsit furcsán), videó, ajánlók -minden, ami kell.

    Ha valaki esetleg arra is vetemedne, hogy el is olvassa a 168 Óra Online cikkeit, hamarosan rájön, hogy itt sikerült megalkotni a nyomtatott fából a digitális vaskarikát. A nyomtatott 168 Óra erőssége (és gyengéje is), hogy nem hír- hanem véleményközpontú. Aki bírja olvassa, aki nem bírja hány tőle, de mindenképpen jól megkülönböztethető a többi politikai-közéleti hetilaptól. Ezzel szemben az új (vagy inkább felélesztett) 168 Óra Online sok kis cikkecskéje inkább az "objektív újságírás" (így szokás becézni a színtelen-szagtalan cikkeket) kategóriájába tartozik. Jó részüknél nincs is szerző feltüntetve, de ahol van is, ha letakarjuk a neveket, nem lehet rájönni, ki is írta őket. (Az új struktúrában a cikkekhez hozzászólást sem lehet írni.)

    Én a 168 Óra Online-t valami olyasminek képzelném el, mint amilyen a Comment is Free, de hát be kell látnom, hogy a 168 Óra nem a Guardian, mi pedig nem az Egyesült Királyságban élünk, hanem itt, a Magyar Valóságban.

    (Megjegyzés: Korábban, amikor még Lánczi Éva volt a 168ora.hu főszerkesztője, írtam egy nagyobb elemzést a lapról, aztán később a gyakorlatban is megpróbáltam megvalósítani saját javaslataimat. Mérsékelt sikerrel. A mostani reformokat a leírt ellentmondások ellenére is nagy érdeklődéssel és változatlan szimpátiával figyelem.)
     

    Ügyvédet úszított a Zoomra az Index

     
    Biztosan sokan emlékeznek arra a levélkére, amit egy reklámszűrő programocska "terjesztése" miatt írt az Index Ügyvédje egy bloggernek. A levélnek gyorsan híre ment, nem öregbítette a sem a hírportál, sem a Nobilis-birodalom hírnevét. (Mielőtt bárki megkérdezné: nem tartom valószínűnek, hogy az ügyvédet Uj Péter, vagy Bodoky Tamás kérte volna fel.). Akkor az Index hosszas magyarázkodásra, " a_mi-kurva _anyánkat" jópofizásra kényszerült.

    Most az Index Ügyvédje egy újabb levelet gyártott, amiben versenytársát (?) a Zoomot azzal vádolja, hogy lenyúlta az Index szerkezetét, tördelését, betűit és navigációját. (Tóta szerencsére maradt.)

    Nagyon örülnék, ha perre kerülne a sor. Kíváncsi lennék, hogyan védte le az Index ezeket a "szellemi tulajdonait", hogyan bizonyítja be az Index Ügyvédje, hogy ők találtak fel az egész webet!

    Az akció megint visszafele sül le. Az egykoron az elnyomó Nagy Médiával küzdő Index most maga próbálkozik erőfölényét kihasználva nyomást gyakorolni a konkurenciára. Ez a levél nem más, mint ingyenreklám a Zoomnak és felesleges tökön szúrás az Indexnek.

    Kedves Index, lehet, hogy itt az ideje új, a médiaügyekben is tájékozott ügyvédek után nézni?
     

    Copyblogger

     
    Ismered? Olvasod? (Ha igen, nyugodtan átugorhatod ezt a bejegyzést.)
    Brian Clark 2006-ban indított blobjának 33.000 előfizetője van, havonta százezren látogatják, benne szokott lenni mindenféle "top" összeállításokban...

    A Copyblogger persze nem igazi J-blog, nem az újságírás ismert problémáin rágódik, inkább a szövegírás - marketing vidékén kalandozik.

    A Copyblogger nem afféle one_man_show, Clark mellett több állandó és néhény vendégszerző is ontja a bejegyzéseket. (Ennek ellenére a szemlélet és a stílus is meglepően egységes.) Nemrégiben például egy bizonyos Alan Johson arról írt, hogy miért nem szabad a keresők kegyit keresve (de szép alliteráció!) írni. Hiába préselsz bele ugyanis rengeteg kulcsszót a címekbe és a bevezetőkbe, mire megtalálnak a keresőrobotok, épp a legfontosabb olvasóidat fogod elveszteni.
    (Ez persze csak a valódi tartalommal, átadandó információkkal rendelkező szövegekre vonatkozik. Sok marketinges süketelés (bullshit, ha így jobban tetszik) csak arra való, hogy legyen mivel összeragasztani a keresőszavakat.)

    Persze a Copyblogger nem magát keresőoptimalizálást (SEO) utasítja el. Sőt! Néhány bejegyzéssel odébb egy másik szerző, Jonathan Morrow egy kulcsszókereső eszközt reklámoz.

    A Copyblogger címei nagyon ígéretesek. Biztos, hogy találsz 5 biztos tippet a blogolásra, hírlevél írásra, e-book készítésre és még sok minden másra. Azt persze nem ígérhetem, hogy a bejegyzések elolvasása után azonnal profi leszel, de azt megtudhatod, honnan merítenek egyes hazai marketingpróféták.
     

    Webby 2008

     
    Ahogy ez lenni szokott, már téma volt a jelölések nyilvánosságra kerülésekor is, és rágódnak rajta most, a díjkiosztás után is számosan. Szerencsére a Webisztán megeresztett egy összefoglalót az Antagon pedig a média kategória győzteseiről írt néhány sort. Egyébként ez a verseny is értelmetlen és értelmezhetetlen, általában az összemérhetetlent mérik össze, viszont a hazai versenyeknél lényegesen nagyobb pályán játszák.
     

    Eszköz az élő blogoláshoz

     
    Ha gyorsan pergő eseményekről (sportverseny, politikai vita, utcai csata) akarsz tudósítani, jóra jöhet egy olyan eszköz amivel szinte azonnal, időbélyegzővel jelenítheted meg mondanivalódat. A www.coveritlive.com igen ügyes kis program, ami leginkább egy blog és egy chat keresztezéséhez hasonlítható.

    A "tudósító" a csevegőprogramokhoz hasonlóan egy kis ablakból nyomhatja a szöveget, ami a szokásos módon, egyetlen gombnyomással publikálható. Rendkívül gyorsan rakhatók ki az előre elkészített, a megfelelő médiakönyvtárban tárolt képek, hangfájlok és videók. Ugyanilyen egyszerűen (és gyorsan) összedobhatók szavazások is. Ha valamihez nincs megfelelő illusztráció, a rendszerből kis sem lépve lehet bányászni a Google-ban, vagy a YouTube-on.

    Az online média ugyan nem változik olyan sebességgel. hogy ilyen eszközt kellene bevetnem, de másoknak jóra jöhet. (A Newsweek már kipróbálta...)
     

    10 dolog, amiben a blogolás forradalmasította az újságírást

     
    Miközben nálunk még a legtöbb szerkesztőségben azon rágódnak, hogy "tekinthetők-e újságírónak a bloggerek" és hogy "internetes napló-e a blog", a világ vezető lapjaiban egyre több a blog. A Bivings Report jelentése szerint 2007-ben az amerikai lapok 95 százaléka blogol. Természetesen nem a hazai online sajtóból is ismert óvatoskodásáról, az "engedjük_is,_meg_félünk_is_tőle" blogfarmokról, hanem az igazi, a szserkesztett anyagba integrált, felvállalt blogokról van szó.

    Az itt következő lista az Editors weblog cikke alapján készült (A szöveg nem szó szerinti fordítás, hanem a lényeg összefoglalása. Szokás szerint dőlt betűvel jelzem saját véleményem.)

    1. Párbeszéd: Már csak néhány újság akad, amelyik nem nyitotta meg cikkeit a hozzászólások és a viták előtt. Nálunk ez fordítva van: csak néhány akad, amelyik megnyitotta. Az meg egyenesen ritkaságszámba megy, ahol a szerkesztőség tagjai is leereszkednek az olvasókhoz beszélgetni. Kár, hiszen ez lenne a lényeg. Manapság egy cikk nem ér véget azzal, amit az újságíró leírt. A cikk ennek és az olvasói visszacsatolásnak az együttese. (Ehhez persze az kell, hogy az olvasók a cikkel vitatkozzanak, ne pedig a szerzőt és egymást gyalázzák.)

    2. Tökéletesíthetőség: A párbeszéd következtében az online cikkek soha nincsenek véglegesen lezárva, hanem folyamatosan épülnek. Ennek visszája, hogy egyes újságírók a javításokban bízva hajlamosak nem megfelelően ellenőrzött anyagokat publikálni.

    3. Hierarchia nélküli hírfolyamok: Egyes online lapok rákaptak arra, hogy a blogokhoz hasonlóan, egymás után, fordított időrendi sorrendben közöljék a cikkeket. A többség továbbra is ragaszkodik a papírvilágban megszokott, hierarchikusn szerkesztett oldalakhoz. (Én nem lelkesedem érte, mikor egy hírfolyamban keveredik a belpolitika a bulvár és a kultúra.)

    4. Kereshetőség: A blogokat szeretik a keresők. Egyes újságírók is eltanulták, hogyan lehet keresőbarát címeket és szövegeket írni. Nem jó viszont, ha egy újságíró kifejezetten a keresőknek ír. (Erről a témáról hamarosan írok bővebben is.)

    5. Dobbantó hírek (trampoline news): Nem kell minden hírt nagyszabású cikké kerekíteni, de nem kell takarékoskodni sem a hellyel. A bloghír lehet hosszú, komlplex szöveg, de lehet egyszerűen csak egy kifelé mutató link is. (A kifelé linkelést a hazai online médiának még tanulnia kell. Sok újságírónak láthatóan görcs áll a kezébe, ha ilyen linket kell gyártania. Idehaza a hagyományos médiából "átforgatott" anyagok jelentős részében még befelé mutató linkek sincsenek.)

    6. Hírgyűjtés: Sok blog nem gyárt saját anyagokat, csak már létező cikkekre hivatkozik. Jó példa erre a Huffington Post. (A Huff Post azért sok másra is jó példa. Örülnék, ha az az ezredik "hírportál" után egyszer ezt próbálná meg klónozni valaki. Persze ehhez először meg kellene találni Arianna Huffington magyar megfelelőjét.)

    7. Listák: Rendkívül egyszerű és hatátos formátum, ami igen elterjedt a blogok között.

    8. Többrétegű írás: A linkeknek (inforgrafikáknak, videóknak stb.) köszönhetően a cikkek látszólag rövidebben, mégis nagyobb háttérrel, mélyebben írhatók meg.

    9. Buzz: Ma már minden online újságírónak tudnia kell, mik éppen a menő témák/cuccok/trendek.

    10. Új hangnem: Csak lazán, mintha beszélgetnél. (Az MTI híreiből építkező kiadványoknál ez elég nehezen kivitelezhető).

    Utószó: Ahhoz persze, hogy a blogok vívmányai beépüljenek a médiába, a szerkesztőknek, újságíróknak ismerniük kellene a blogokat. Nagyon érdekelne egy olyan felmérés, amiből kiderül, hogy a hazai média döntéshozói és napszámosai milyen blogokat ismernek, olvasnak.
     

    Reddit beszélni magyar

     
    Ma indul a magyar Reddit. Na, dagad a kebled a büszkeségtől? Egyáltalán, tudod, mi az a Reddit? Olyasmi, mint a Digg, csak egy kicsit később indult és talán kicsit kevésbé trendi (trendy). Vagyis a Reddit is egy közösségi linkajánló, ahova be lehet küldeni fontos, érdekes (vagy csak annak vélt) híreket, aztán a felhasználók szavazataikkal eldönthetik, mi is a menő.

    Linkajánlóból egyébként nem szorulunk importra, van hazai gyártás - talán említeni is felesleges, hogy többségük egyszerű klón -, ezért nem egészen értem, mi szükség is a Reddit magyarítására. Értetlenségem tovább nőtt, amikor ránéztem az "új" oldalakra. Azonnal kiderült, hogy a magyarítás lényegében csak a menüre szorítkozott, minden egyéb továbbra is ékes angolsággal íródott. Sajnos az ajánlott linkek között sincs egyetlen magyar sem. Fogalmam sincs, mi értelme az egésznek. Aki tud angolul, az eddig is használhatta a szolgáltatást, aki meg nem tud, ezentúl sem megy sokra vele.

    Nem tudom, milyen üzleti megfontolások állnak a magyarítási projekt mögött, de a jelenleg rendelkezésemre álló információk szerint tévedés az egész. Az eddig működő hasonló magyar szolgáltatások gyér forgalma eddig arra engedett következtetni, hogy a potenciális hazai linkmegosztók száma túl kicsi ahhoz, hogy mozgásba hozzák ezt a piacot. (Örülnék, ha a "magyar" Reddit bebizonyítaná, hogy nincs igazam).

    A "premier" alkalmából május 8-án az Internet trendek és a márkák jövője minikonferencián fellép a Reddit egyik alapítója, Alexis Ohanian is. Remélem ő, vagy az amerikai linkmegosztó magyarosítását kezdeményező Damjanovich Nebojsa eloszlatja kételyeimet.
     

    Újabb nyereséges "hangos blogok"

     
    Szépen teljesítenek a Guardian podcast programjai. Ha jól veszem ki a Journalism.co.uk cikkéből, az induláskor inkább biztosra mentek és csak szponzorált műsorokat indítottak, de az elért sikerek hatására egyre több a klasszikus hirdetési bevétel is. (Ehhez persze meg kellett tanulniuk, hogy milyen hirdetést lehet a programokba beépíteni és hova kell azokat rakni.) A Guardian Unlimited persze igen jó helyzetben van, mert igazi nemzetközi kiadvány, amit többen olvasnak külföldön, mint odahaza.

    Nemcsak a Guardian, de más online kiadványok is sikeresen alkalmazzák a podcastokat. Korábban már írtam róla, hogy a BusinessWeek egyes adásait átlagosan 1 millióan töltik le, de a NY Times és a többi vezető online lap is lelkesen podcastol.

    Sem a Guardian, sem pedig a BusinessWeek nem rendelkezik (rendelkezett) rádiós háttérrel. Nem kész, már korábban adásba került műsorokat szecskáznak össze, hanem önálló programokat készítenek. Aki próbálta, tudja, hogy munkás dolog az ilyesmi, ráadásul az adások többsége nem csal afféle "egy emberes, felolvasós." (Egyik kedvencem a MediaTalk, amiben több szakértő beszél a médiaipar legújabb fejleményeiről - általában egyszerre.)

    Természetesen felmerül a kérdés, hogy alkalmazhatók-e sikeresen a hangos adások a hazai online médiában? A műsorok (a jó műsorok) elkészítése munka és időigényes, vagyis egyáltalán nem olcsó. Guardian, a NY Times, vagy a WSJ podcasting programjai azért lehetnek erősek, mert az alkalmi, külső szakértők mellett a legjobb újságíróik szerepelnek bennük. Nem tudom, idehaza melyik szerkesztőség lelkesedne azért, ha egyébként is erősen leterhelt újságíróit a megtűrt (és kissé lenézett) online szerkesztőség ilyen "játszadozásra" próbálná elcsábítani. És kérdés persze az is, melyik vezető újságíró lenne hajlandó a podcast adásokban részt venni és hogy az online szerkesztőségek miből tudnák őket megfizetni. Végül,, de nem utolsósorban az sem világos, hogy a korlátozott méretű hazai piacon, ahol a podcast műsoroknak szinte semmi hagyomány nincsen, lehetne-e ezt a játékot nyereségesen játszani? Persze, amíg nem próbálja meg senki, ez nem fog kiderülni.
     

    Teljes gőzzel

     
    Néhány napig távol voltam, az utolsó néhány bejegyzés gyorsfagyasztás, majd automatikus kiolvasztás után került ki. (Előre nem írhattam, meg, mert tartottam tőle, hogy a házi ámokfutónk visszaél a helyzettel és "hozzászólásaival" telepiszkítja a blogot.) Fél háromkor (éjjel) indultam a reptérre, meglehetősen gyűrött vagyok, de máris elkezdem ledolgozni a restanciát.

    Fontos eseménynek tartom a Mitörtént.hu indulását. Tudom, hogy a sokadik hírgyűjtő, de kicsit másképpen működik, mint a többi. Sokkal többet nem érdemes mondanom róla, mert a lényeget már megírta a Webisztán.

    Egyre több a hírolvasó, egyre nehezebb eldönteni, melyiket is érdemes használni. Arra gondoltam, hogy valamikor a közeljövőben megpróbálom valahogy összehasonlítani néhány hírolvasó teljesítményét. A módszertanon még töröm a fejem. (Nem most, valamikor később. Pillanatnyilag nem vagyok erre alkalmas állapotban.) Ha van valakinek használható ötlete, feltétlenül szóljon!
     

    Fizetett álláshirdetés

     

    Legfrissebb bejegyzések

     

    Linkek

    SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
     

    Google Friend