Nagy Tamás, a Terepnapló alaposságáról és szakértelméről ismert bloggere trombitálás, petárdázás helyett igen alapos tanulmánnyal rukkolt ki. Ha egy médiacég rendelésére készül egy ilyen munka, szép pénzt lehet érte elkérni. Mi most ingyen megkaptuk. Kötelező olvasmány! (Egyébként meg köszönjük!)

Fontos hír, de nyilván elveszett a karácsonyi készülődésben: A Pew Research Center szerint az internet megelőzte a napilapokat. Több hírfogyasztó szerzi információit a webről (40 %), mint a napilapokból (35%). Azért nem árt megemlíteni, hogy a legtöbben továbbra is a tévéműsorokon lógnak (70% fölött) És talán megemlíteni is felesleges, hogy a fiatalabbak körében sokkal kiegyenlítettebb a tévé - internet párharc.

Az adatok persze az Egyesült Államokból származnak, így nem meglepő, hogy az interneten beszerezhető információk iránti igény nyár végétől ugrott meg látványosan.
Az egyre jobban elhatalmasodó gazdasági válság és az elnökválasztási kampány a hirtelen megnövekedett híréhség fő oka.


Az egészben persze az a legérdekesebb, hogy az internetet ezek a kutatások ugyanúgy kezelik, mint a hagyományos hírforrásokat. Az "apró" különbség persze az, hogy miközben a tévéknek, vagy az újságoknak van hírszerkesztősége, az internetnek nincs. Az "internetről informálódni" ugyanis egyre kevésbé azonos az online híroldalak olvasásával. A közölt ábra ennek ellenére jól mutat.

Ismerőseimhez és üzleti kapcsolataimhoz hasonlóan idén a  Médiablog olvasóit is azzal szeretném meglepni, hogy nem küldök / teszek ki a blogra csilli-villi képeket, éneklő rénszarvasokat, vicces videókat.
Egyszerűen csak szép ünnepet kívánok mindenkinek!

pollner

Miközben én az ünnepi töltött káposzta alkatrészeiért álltam sorba, a Webisztán már megírta a lényeget: Itt A Google Hírek, vagyis a magyar hírforrásokból dolgozó, magyar nyelvű Google News.

Nagy dolog, óriási megtiszteltetés, de nem hiszem, hogy gyökeresen változtatná meg a hazai hírzabálók életét. Feltételezem, hogy aki csak át akarja futni a főcímeket, vagy egy témára akar rákeresni, az továbbra is a Hírkeresőt használja, aki meg pontosan tudja, melyik hírforrások érdeklik, inkább saját RSS olvasót használ. Az a kisebbség, aki témák, nem pedig hírszolgáltatók szerint akarja látni a híreket, eddig kitűnően elvolt a Mitörtént.hu -val.

Mielőtt elájulnál a váratlanul kapott karácsonyi ajándéktól, nem árt alaposabban megnézned, mi is van a szép csomagolópapír alatt. A helyzet ugyanis az, hogy a hobbioldalként készített és működtetett Mitörtént.hu (pillanatnyilag) lényegesen jobb, mint a Google Hírek. Gyorsan el is mondom, hogy szerintem miért.

1. Elérés -  A http://hirek.google.hu, vagy a http://news.google.hu címet beírva a Google News főoldalára kerülsz és csak egy lehúzós menüben való turkálás után kapod meg a magyar nyelvá híreket. A http://mitortent.hu/ cím természetesen azonnal a magyar hírgyűjtő nyitóoldalára visz.
Mitörtént.hu - Google Hírek 1:0

2. Áttekinthetőség - Ha szeretném látni az adott témához tartozó összes hírforrást, azokat a Google Hírek új oldalon nyitja meg. A Mitörtént.hu ezt az oldalon belül teszi (AJAX, vagy mi). Gyorsabb, áttekinthetőbb, kényelmesebb a továbbhaladás a többi hírrel.
Mitörtént.hu - Google Hírek 2:0

3. Témák - A Google Hírek vezető anyagai (2008.12.23 14:13): Hamis ajánlószelvények (Ferencváros), Bejegyzett élettársi kapcsolat, Beiktatták a új román kormányt, Sportprogramok a téli szünidőre (huh, lúdbőrős lett a hátam az izgalomtól)
Mitörtént.hu: MÁV helyzetkép, Ferihegyi helyzetkép, Nő a fizetési idő a cégeknél, Almássy-ügy
Mitörtént.hu - Google Hírek 3:0

4. Címkézés - Google New - nincs, Mitörtént.hu - van
Mitörtént.hu - Google Hírek 4:0

Nem akarok nagyon igazságtalan lenni, ezért most abba is hagyom
Közben máris vérzik a szívem, hszen tisztában vagyok vele, hogy hosszabb távon itt is "az erősebb kutya baszik" elv érvényesül.

Korábbi duzzogásommal felhagyva úgy másfél hónapja elhatároztam, hogy megint Twitterelek egy kicsit. Leginkább arra voltam kíváncsi, mit is zabálnak ennyire a Twitteren  kedvenc külhoni újságíró bloggereim. Azt ugyanis, hogy a hazai Twitterezők mit szeretnek az egyértelmű: a langymeleget, a bennfentességet, az "én is bent vagyok" érzését. (Eszembe sem jut ezért megszólni érte őket, jó az ilyesmi, így működött a mi blogterecskénk  - nem a Blogtérről, hanem a hazai mini-blogoszféráról van szó -  is 4-5 évvel ezelőtt.) A hazai Twitter-tér lényegében nem sokban különbözik chat szolgáltatásoktól, talán találóbb név lenne rá a Chatter.

Első nekifutásra feliratkoztam Jay Rosen, Jemima Kiss, Ryan Sholin, Jaff Jarvis, Paul Bradshaw és még vagy egy tucatnyi újságíró Tweetjére....hogy azután gyorsan le is iratkozzak a feléről (túl gyakran, túl sokat írtak). A másik felét pedig ritkán olvasom. Miért is követném a Twitteren ezeket az újságírókat, mikor rendszeresen olvasom a blogbejegyzéseiket, a linkajánlóikat?

Azt hiszem, a Twitter akkor kezd igazán érdekes lenni, amikor elszakad eredeti rendeltetéséről. (Emlékeztetőül: Az ős-twitterezés arról szólt, hogy megírd, mit is csinálsz éppen.) Ahogy az eredetileg leginkább személyes naplónak használt blogok is idővel újabb és újabb területeken bizonyultak használhatónak, úgy születnek a Twitter-hasznosítására is egyre újabb ötletek.

A Motrinmoms és a 1 kalóriás grafikák körüli botrány (hogy csak az elmúlt néhány hét eseményeit említsem) megmutatták, hogy a Twitter viszonylag kis energiával, gyorsan, nagyon nagy hullámokat képes felkorbácsolni. Sajátos módon nem a B2C (üzlet > közönség) kommunikációban, hanem éppen a fordított irányban bizonyult igazán hatékonynak.

Az előbb akadtam a themediaisdying (a média haldoklik) Twitter csatornára. A themediaisdying tulajdonképpen a paidContent sűrítménye. Ha csak azt akarod tudni, kit, hányat, mikor, honnan, de nem vagy kíváncsi, hogy miért, akkor érdemes követned ezt a csatornát.

Rengeteg ember számára okoz gondot az információs túlterhelés. Ők nem egy újabb locsi-fecsi csatornára vágynak, hanem olyan hírforrásra, ahol nagyon szikár formában tudhatják meg, amit tudniuk kell. Talán erre is jó a Twitter. Most már csak olyan hírszolgáltatók kellenek, akik képesek 140 karakternyi, hatékony híreket kiadni. Lehet, hogy kár volt szélnek ereszteni a Westel Presst?

A Forrester tanulmánya (Time To Rethink Your Corporate Blogging Ideas), amiben azt állítják, hogy az emberek nem hisznek a céges blogoknak, alaposan felkavarta a kommunikációs szakmát. Na, nem a hazait (legalábbis nem tudok róla) hanem a "nyugatit". (Egy laza Google-keresésre azonnal 119 találatot kaptam, de ebben nyilván nincsenek benne azok az oldalak, amik nem a teljes címmel hivatkoztak a Forrester kutatási jelentésére.)

A Forrestert és a kutatást vezető Josh Bernoffot persze mindenki a kellő tisztelettel illeti - csak éppen a többség nem hisz a publikált eredményeknek. Napi, gyakorlati tapasztalataik ugyanis mást mutatnak. Most tehát az a helyzet, hogy a Forrester nem hisz a vállalati blogokban, a vállalati bloggerek, termékblogok szerzői, illetve a nevükben dolgozó, vagy őket felbujtó kommunikációs ügynökségek meg nem hisznek a Forrester kutatási eredményeiben

A legtalálóbban talán a  The Hobson & Hotz Report 405. adásában  egyik hozzászóló fogalmazott, aki azt mondta, hogy az emberek nem a vállalati blogokban, hanem egyes bloggerekben hisznek. Ilyen egyszerű.

Ha érdekel a téma, hallgasd meg a blogtalkradion azt az élő vitát, ahol ahol maga Bernoff vitatkozik néhány kommunikációs nagymesterrel. (Üsd, vágd, nem apád!)

 A napokban az MTI hírére hivatkozva több lap is megírta, hogy mintegy 260 munkatársának 6,5 százalékát még idén lapátra rakja a Népszabadság. "A lépés egyik okaként Kovács Tibor [a népszabadság Zrt vezérigazgatója] azt említette, hogy a válság miatt 2009-ben várhatóan romlik a sajtópiac helyzete."

A Népszabadság nemrég integrálta a nyomtatott lap és a Népszabadság Online szerkesztőségét.
Büszkeségük, az új parancsnoki híd ("deszk") kialakítása mellett az integráció eddig leginkább abban nyilvánult meg, hogy megszűnt az "online melléküzemág" viszonylagos önállósága, ez a terület is a főszerkesztő, az internetes ügyek iránt eddig különösebb affinitást nem mutató, de most váratlanul az online újságírásról is magabiztosan nyilatkozó Vörös T. Károly irányítása alá került.

Az elmúlt évek nemzetközi tapasztalatai azt mutatják - sokszor megírtam - hogy az "integráció" sok kiadó számára csak a leépítés elegánsabb elnevezése. Erre persze mostanában már nincs is szükség, hiszen a világgazdasági válsággal bármilyen kirúgás meggyőzően és cáfolhatatlanul indokolható.

A Népszabadságtól most elküldött emberek között többen is akadnak, akiknek elméleti és gyakorlati ismereteik is vannak az online újságírásról. Vajon azért rúgják ki most őket, mert félő, hogy zavarnák a hirtelen megvilágosodott, egyik napról a másikra magukat az internetes újságírás szakértőjévé átpozicionált kollégáikat?

A válságban az emberek tájékozódni szeretnének, információkra van szükségük. A média szerepe ilyenkor nem csökken, hanem növekszik. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy 2009. és 2010. is választási év lesz, még érthetetlenebb, hogy a Népszabadság miért nem fejleszt, miért leépít?

A lap tegnapi számában Rájár a rúd az amerikai sajtóra címmel terjedelmes cikk jelent meg. (Meglepő módon nem a Média, vagy a Gazdaság, hanem a Világ becenévre hallgató külpolitikai rovatban.) Ebben Szőcs László igen alaposan összefoglalja azt, amiről a Népszabadság az elmúlt években elég keveset írt. Ebből a cikkből is kiderül, hogy a napilapok gondjai nem a mostani gazdasági válsággal, hanem évekkel, évtizedekkel ezelőtt kezdődtek. A Népszabadság Zrt. gazdasági problémáit nem 16 ember bére okozza. Magával az "áruval", a tartalommal kellene csinálni valamit. Sürgősen.

Úgy tudom, még a Manager Magazin egykori, az etikus újságírói magatartásról nem csak beszélő, de azt gyakorló vezetői, Mong Attila és Vajda Éva kezdeményezték az egészet. Arra gondoltak, nem etikus dolog ajándékot elfogadni azoktól, akikről írnak. (Hol jót, hol rosszat.) Logikus gondolat, meglepő, hogy korábban ez az összeférhetetlenség senkit sem zavart. Nagyon.

Mongék, majd a hozzájuk csatlakozók (Origo, Figyelő,  Pesti Est,  Kreatív és még néhány kisebb szerkesztőség) azt találták ki, hogy a repiajándékokat összegyűjtik, egy közös bulin elárverezik, a befolyt pénzt meg odaadják a rászorulóknak. (Idén a Menhely Alapítványnak.) Szép, jó, hasznos elképzelés.

Az árverésből tavaly szűk fél millió forint folyt be. Ha 150 újságíró dobta be ajándékát a közösbe, 3000 Ft/ajándék körüli ár jön ki. Egy könyv, egy üveg bor, vagy egy naptár ára.

Vajon csak ilyen piti ártatlan apróságokkal próbálják "megvesztegetni" az újságírókat? (Ennyire olcsók az újságírók?)
A drágább holmik - köztük a külföldi "szakmai" utak - nem kerültek a kalapba?
Esetleg voltak drágább holmik is, de a filléres ajándékok miatt ez az átlag jött ki?
Többet érnek az árverezésre vitt dolgok, de az újságírók szegények, nem verték fel az árakat,nem tudtak többet fizetni?
Vajon a többi, az árveréshez nem csatlakozó szerkesztőség szerint összeegyeztethető az elfogulatlan újságírás és az ajándékok elfogadása? (Vagy ők mind mostohagyermekek, akik nem kapnak semmit karácsonyra / erkölcsi szilárdságukat ismerve nem is próbálkoznak velük a cégek?)

Nekem egyébként szimpatikusak azok a cégek is, amelyek az ajándékok és a karácsonyi pofavizit-buli helyett csak egy lapot küldenek, amiben közlik, hogy melyik alapítványnak utalták a pénzt.

A hülyeség határtalan. (Ez persze már régóta nem újdonság.)

A Pepsi Max kalóriamentes üdítőjéhez a düsseldorfi BBDO ügynökség készített néhány közepesen bárgyú "kreatívot" (reklámosul így nevezik a grafikát). A három darabból álló sorozat egy kövér Kalóriát (!) ábrázolt, aki annyira magányos (a nevezett üdítőitalban ugyanis mindössze 1 van), hogy öngyilkos akar lenni. (A három képen három különböző módon.) A képek valamelyik életmódmagazinban jelentek meg, mindössze két alkalommal.

A kampány annyira felháborította a Los Angelesben élő Christine Lu-t, hogy a Twitteren kampányt indított a PepsoCo ellen. Lu arra hivatkozott, hogy  közeli környezetében is előfordult öngyilkosság, ezért mélyen érinti, súlyosan sérti ez a kampány. Meg egyébként is közelednek az ünnepek, ilyenkor súlyos lelki állapotba kerülhetnek a magányos emberek, nem szabadna az öngyilkossággal viccelni.

Lu mindössze 24 órán át folytatta ellenkampányát, máris felbukkant (természetesen a Twitteren) Huw Gilbert, a PepsiCo senior kommunikációs menedzsere , minden magyarázkodás helyett bocsánatot kért mindenkitől és bejelentette, hogy kampányukban nem használják többet az öngyilkos kalóriákat.

Többszörösen is tanulságos történet.

Először is, nézzük az érzékenységet: Vajon Christine Lu érzékenységét miért éppen ez a bugyuta reklám bántotta? Miért nem az zavarja, hogy a PepsiCo már megint valami egészségtelen szart akar rátukmálni? Miért nem a nőket, kutyákat, vasutasokat lealacsonyító helyzetben ábrázoló reklámok ellen tiltakozik? (Ezt már kérdeztem a Motrin botrány kapcsán is.) Vajon miért nem az 1 kalória (0%-os kamat stb.) irritálja?

Másodszor: Hogyan tudott Lu kampánya ráijeszteni a PepsiCo-ra? Christine Lu nem tartozik a webes marketing-celebritások közé. (Pontosabban: Korábban nem tartozott közéjük.) A LinkedIn-en (vagyis a szakmai közösségi hálón ) mindössze 54 ismerőse van. A Twitteren ugyan  4883 követője van, de vajon mennyien csatlakoztak hozzá a nagy médiavisszhang hatásár? Ezek szerint 1-2 ezer ember elég egy multi megfutamításához?? (Örülhetnek ott, Amerikában, hogy nem náluk működik a Homár!)

Harmadszor: Lu is több, mint 4000 embert követ, intenzíven levelezik olyan véleményvezérekkel, mint Loic Le Meur, Guy Kawasaki, vagy Robert Scoble - egyelőre egyoldalúan. 3 kalória legyőzése után már ő is webes közösségi celebritásnak számít? A 15 perces hírnév után itt a 150 csiripes hírnév.

Negyedszer: A PepsiCo jól jött ki a dologból. Gyorsan és a megfelelő helyen oltotta a tüzet. A veszteség minimális - 3 rosszul sikerül kalória - minimális, a nyereség, a pozitív médiavisszhang érzékelhető. (Ennyi pozitív sajtómegjelenést kicsiholni sok pénzbe kerül.) Az esetből tanulhatna néhány hazai webes válságkommunikátor is.

Ötödször: Christen Lu akciója és a belőle kinövő publikációk - köztük ez a bejegyzés is - nagyságrendekkel nagyobb nyilvánosságot biztosított a kifogásolt grafikáknak, mint az eredeti magazinos  megjelenés.

Utószó: Én már csak azon aggódok, nehogy Christine Lu és támogatói tudtára jusson, hogy Kovács Kati év(tized)eken át énekelt egy Öngyilkos káposzta című dalt (szövegíró: S.Nagy István).

"Így hát a káposzta
indul a lábosba
unja az életét
mert nincsen benne semmi jó
és ez volt bosszantó"

Ha nem ismernéd, szívesen elfütyülöm.

Napokkal ezelőtt olvastam, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 3 millió forintra bírságolta a MÚOSZ-t, mert az közzétette a minimális újságírói honoráriumokra vonatkozó ajánlását. (Linket nem tudok adni, az oldal jelenleg nincs ott, ahol lennie kellene.)

Mióta olvastam, azóta próbálom értelmezni a hírt. Most az a baj, hogy közzétették a honoráriumokat? Nem az, hogy most nincsenek kinn? Mire ez a sunnyogás?
Egyes, a mienknél szerencsésebb országokban léteznek szakmai kamarák, a kamaráknak pedig ajánlásaik. A kamara garantálja a tagok által nyújtott munka minőségét, viszont nem engedi, hogy tagjait az ajánlott minimális bér alatt dolgoztassák. Ha a dolgozó alávállal a kamarai árnak, kigolyózzák. Ha  munkaadó a kamarai ár alatt vesz fel embert, bojkottálják. Ezekre a szankciókra ritkán kerül sor, mert (általában) senki sem ellensége önmagának.

Szóval mi baj van a MÚOSZ honortáblájával?

Vírusveszély. Az eddig sárga szövegkiemeléssel, "infotermékekkel" és sokkoló ajánlatokkal támadó értékesítési oldalak felfedezték a weboldalon megjelenő, izgő-mozgó, a hasadba lyukat beszélő videó-értékesítőt. (Nem érted, miről van szó? Bocs, nem magyarázom el a Médiablog közepére kipenderülve, inkább kukkants rá a Webvízió, a Kattancs.hu, vagy a Kattanjram.com nyitóoldalára és azonnal tudni fogod miről beszélek. Nem kell keresgélned, észre fogod venni.)

Tetszik? Jópofa? Vicces? Érdekes? Feltűnő? Ezzel a megoldással a honlap tulajdonosa kitűnhet a tömegből? Lehet, de csak addig, amíg nem ordít a pofádba minden honlapról egy lila zakós, nadrágtartós, makkos cipős értékesítő. (Persze túlzok, a lila zakóról szó sincs, hiszen a technológia egyelőre csak fekete-fehérben működik. Tévedtem, megy színesben is.)

Szakmai szempontból az új eszköz kétségbeejtő. Ez persze nem jelenti, hogy ne lenne hatékony. Az online kommunikáció, a web használhatósága (usability) alapvető szabályait tekintve a menü nélküli, sárgával kihúzott stb. "értékesítési oldalak" is katasztrofálisak. Ennek ellenére működnek. (Az "értékesítési oldalak" valójában a direct marketing bevált módszereit alkalmazzák, számukra a web csak egy terjesztési csatorna.) Persze vannak, akik sikítva menekülnek láttukra, de vannak, akik vevők rá, ahogy elveszik az utcán osztogatott "végkiárusítás" szórólapokat és hisznek a tévéshopok rendkívüli ajánlataiban is.

Egyébként a weboldalakon megjelenő szellemek rettenetesek, mert 1) hangosak (kell néhány másodperc, mire kiirtja őket az ember) 2) kitakarják a szöveget (persze az értékesítési oldalakon ez nem annyira zavaró, mert ugyanaz olvasható, amit az "élő" értékesítő elhadar) 3) hiába görgetem az oldalt, az értékesítő mindig marad középen 4) fából vaskarika, vagyis webből tévéshop - minek?

Bevallom, az a félelmem, hogy a "forradalmi technológiára" felfigyel valamelyik médiaoldal újdonságokra fogékony vezetője. Lelki szemeimmel máris látom, ahogy a videókkal eddig hadilábon álló oldalak hirtelen felfedezik a médiakonvergenciát.

Ez a bejegyzés érlelődik bennem egy ideje. Végül azért írtam most le, mert a Szívlapát bejegyzéséből kiderül: félelmem egyáltalán nem alaptalan.

Még a nyári kánikula és a média-uborkaszezon közepén robbant a hír: A Quart és vele Nádori Péter átigazol az Origóra. Ahogy akkor megírtam, engem nem annyira a Quart sorsa, mint a Kreatív Online értesülése hozott izgalomba, mivel azt állították, hogy Nádori még az ősz folyamán egy véleményoldalt indít az Origón.

Elmúlt az ősz, közelednek a téli ünnepek, mi meg itt állunk véleményoldal nélkül...

Vajon mi lehet a késlekedés oka? (Rakhatnék ide egy szavazógépet is, de minek? Inkább írja meg a véleményét hozzászólásban, akinek van.)

Néhány tipp:

1. Sokáig tart a legszínvonalasabb hozzászólók levadászása.
2. A Quart csak csali volt, az Origo inkább csak Nádorit akarta megszerezni vezető szerkesztőnek.
3. Nádori új pozíciója csak csali volt és az Origo csak a Quartra vágyott.
4. Szó sem volt semmilyen véleményoldalról, a Kreatív Online rosszul hallott valamit.
5. Az Origo helyett Magyar Hírlap és a Népszava indít közös véleményoldalt.
6. Lesz véleményoldal, de ennek indításával megvárják az Origo és az Index tervezett egyesülését.

Frissítés:

Ez a bejegyzés nem a Komment.hu bevezető kampányának a része. Megdöbbentő, de éppen tegnap (akkor írtam a bejegyzést) jutott eszembe, vajon mi lehet a véleményoldallal. Becsszó, a júliusi bejegyzés óta nem ezen tépelődtem, tegnap viszont még sehol semmi nyomot nem találtam. (Köszönet Tschöppynek, hogy felhívta a Komment.hu-ra a figyelmemet.)

Az óvatos próbálkozások és a gyanakvás évei után 2008-ban tömegesen szabadultak rá a cégek a közösségi médiára. Öt éve még a ugyanazt a rövid listát lobogtatták a vállalati blogolással foglalkozó szakértők, ma pedig már Magyarországon is több tucat - többnyire KKV - céges blog működget.

A régi péeresek és marketingesek végre kezdik megérteni, mire való a blog, miért kell figyelni más blogok hozzászólásait, mire való az iWiW (tényleg, mire?). A merészebb cégek akár online közösségépítő mágusokat is szerződtetnek - erre a Forrester piackutató belerondít az egészbe. Friss kutatási jelentésükben azt írják, hogy csak a vásárlók 16 százaléka hisz abban, amit a céges blogokban olvasnak. Az arány rosszabb, mint a lenézett direct mail üzenetek esetében. (Érdekes, hogy a Forrester csak a gyalogosokat célzó blogokkal foglalkozik. Mi a helyzet a B2B blogokkal? Szerintem azoknak van egy rétege, ami igen jól teljesít.)

Nem sokkal jobb a helyzet a közösségi hálón nyitott profilokkal. (Tudod, amikor a cementgyár a barátod szeretne lenni...) A Forrester szerint a céges "barátoknak" 19 százaléka hisz. (Ebből látszik, mennyire hiszékenyek az amerikaiak.)

Persze érdemes megnézni az elutasítás okait is! Olvass bele csak néhány céges blogba és azonnal rájössz magad is. A legtöbb cég jó öreg termékkatalógusát, brosúráját, "küldetés" és "jövőkép" dumáját próbálja elsózni  blogjában. Nem kellene.

Azt sem árt észben tartani, hogy egy blogot nem lehet a semmiből indítani. Idő kell a felfutáshoz akkor is, ha érdekesek, hasznosak a bejegyzések.

Az elmúlt évben néhány hazai (főképp "multi") cég ingerküszöbét is elérte a blog-hype. Nagyon érdekelne, hogyan mérik blogjuk hatékonyságát!

A tanulmány vezetői összefoglalója:

Muhammed Yunus éa a Grameen bank története önmagában is érdekes. A szokásos pénzügyi harács helyett Yunus egy olyan modellt talát ki, aminek köszönhetően egész kis összegű köcsönöket nyújthatnak szegény bangladeshi "vállalkozók" számára. (Yunus ezért Nobel díjat kapott.)

A Grameen alapítvány most egy különleges adománygyűjtő akcióba kezdett.


A tegnap indíttott StopPovertyNow.org oldalon az  adományozó egy kép 10.000 kockájának egyikét "támogathatja" 10 dollárral. Amellett, hogy a  kiválasztott szürke kocka beszíneződik, az adományozó üzenetet és/vagy képet csatolhat a kockához, megoszthatja azt barátaival.

Tulajdonképpen semmi különös. Egy weboldal kockánkénti eladásával korábban többen is próbálkoztak, a webes adománygyűjtés, vagy a kommentár írása sem új dolog, az egész így együtt mégis jó. Ráadásul hasznos is.

(Crosspost a Wifi Falu blogból)

- Jössz?
- Hova?
- Mit tudom én?
(Tihanyi párbeszédtöredék a múlt századból)

Minél többet olvasok, hallok róla, annál rejtélyesebbnek tűnik a FriendConnect , a Google új ... izéje. Szakértők elemzik, használatát bemutató diasorok, videók készülnek, de a legismertebb social media szakértők is elbizonytalanodnak, amikor meg kellene mondani mivégre is az egész?

A '70-es évek elején Lengyelországban szinte semmit sem lehetett kapni. Ha mégis érkezett áru valahová, pillanatok alatt komoly sor alakult a bolt előtt. (A tolakodós, nyomulós magyarokkal szemben a lengyel fejlett sorállás-kultúrával rendelkező nép.) A LEMP (az ottani MPSZP) vezetése úgy döntött, hogy egy szocialista országhoz méltatlan a hiánygazdaság, ezért...betiltották a boltok előtti sorban állást. A lengyelek persze leleményesek: Innetől kezdve a boltok előtt legfeljebb 2-3 állt, az igazi sor pedig a legközelebbi kapualjban alakult meg.

Erre a speciális helyzetre építette fel akcióját az Akademia Ruchu művészeti csoport. Négy sorállónak öltözött emberük sorkezdemlényt alkotott egy forgalmas varsói utca egyik kapualjában. Perceken belül újabb, már "civil" sorállók csatlakoztak hozzájuk. Fél órán belül komoly, 20-30 emberből áll sor alakult ki. Közben szép lassan elszivárogtak a sor elejéről az Akademia Ruchu emberei. Egy darabig szép türelmesen álldogáltak az emberek és vártak a sorukra. Csak elég sokára kezdek el az első embereke nyugtalankodni amiatt, hogy nincs mozgás a sor élén. Ekkor kezdtek el egyesek érdeklődni, hogy tulajdonképpen melyik bolthoz is állnak, mit is lehet kapni? Nagyjából egy óra kellett hozzá, hogy végleg felbomoljon a sor. (Az akcióról rejtett kamerás filmfelvétel készült.)

Lehet, hogy a Barátkonnektor (copyright by tsabeeka) is hasonló elven működik?

Mióta (volt) kedvenc podcastom, a Marketing Over Coffee Hitler egykori propagandaminiszterében találta meg a követendő példát, nem tudom a korábbi lelkesedéssel hallgatni. Szerencsére "van másik".

A For Immediate Releas: The Hobson & Hotz Report komoly kihívás jelent. Nem annyira a két podcaster, az Angliában élő Nevill Hobson és a Kaliforniában működő Shel Holtz számára. Nekik láthatóan nem esik nehezükre heti 2 órát beszélgetni üzletről, kommunikációról, új technológiákról úgy, hogy közben nagyon folyamatosan jó az informűáció/üresjárat arány. Sokkal nehezebb helyzetben vagyok én, akinek mindezt be kell illesztenie az életébe. (A nyertes már megint a kutya - a hosszabb és gyakoribb podcastok miatt mostanában több a séta.)

Heti 2 beszélgetős adás mellé H & H általában még berak valamilyen (hosszabb) interjút, kerekasztal beszélgetést, szakmai könyvszemlét, előadást... Jaj, ne! Másra hogyan marad idő? Például azokra a podcastokra, amiket a  jobb hasábban található "podrollban" ajánlanak?

Nekem persze megint az jut az eszembe, hogy vajon miért nincsenek magyar üzleti podcastok? Kicsi a közönség? Nincsenek jó beszélő szakembereink? Vagy a magyar közönségnek inkább ez kell?*

*(A linket Wolf Gábor hírlevelében találtam, a linkajánlásért nem én kapok pénzt.)

Időnként szoktam ennek-annak valamilyen linket küldeni, de ritkán használom az online lapok beépített "küldje el emailben" szolgáltatását. A leginkább azért nem, mert nem tudom fejből ismerősöm címét, idegesít, hogy  - ahol nem vagyok regisztrálva - a saját nevemet is meg kell adnom, de azért sem, mert az újságtól kapott levelet könnyen spamnek nézheti a címzett.  Egyszerűbb tehát a linket bemásolni a "rendes" levelezőbe és normál emailként elküldeni.

Valószínű, hogy sokan másképp gondolják - a legtöbb online lapnál sokan használják a "küldje el emailben" opciót, egyes helyeken - például a NYTimes.com-on - a legnépszerűbb elküldött linkek a  toplistákban is szerepelnek.

Ilyen előzmények után meglepő, hogy eddig senkinek nem jutott még az eszébe összeállítani az emailben elküldött legnépszerűbb linkek gyűjtőoldalát. Most viszont egy Tm Brennan nevű srácnak bevillant a Nagy Gondolat és összeütötte a mostem@ilednews oldalt.

Tulajdonkléppen nem nagy durranás, 21 hírdoboz, dobozonként 5/10 link, az egész 10 percenként frissül. Mindehhez csak két apróság szükséges: 1) hogy  a figyelt kiadványnál legyenek összegyűjtve az emailben ajánlott cikkek 2) legyen hozzá RSS érteítő (ebből táplálkozik a mostem@ilednews).

A TurulMeme (számomra) váratlan sikere mutatja, hogy nálunk is komoly igény mutatkozik a hírszűrásre, hírajánlásra. A Turul alapjául szolgáló Google Reader csak kevesek játékszere. Miért is ne készülhetne nálunk is egy emailes linkajánlásokon alapuló linkgyűjtő?

A válasz egyszerű:

A nagyobb hazai online híroldalak egyike sem gyűjti össze a legtöbbet emailezett linkeket (ebből következik, hogy ehhez tartozó RSS értesítőjük sem lehet.)

Vajon mi lehet a "feledékenység" oka?
Ennyire jelentéktelen szolgáltatásról van szó? (Akkor miért helyezi el mindenki a cikkek mellett rutinszerűen az email ikont?)
Mindenki az Indexet / Origót másolja? Ha azok valamit nem csinálnak, az nem is létezik?
Nálunk nem lehet semmiféle toplistát csinálni, mert azonnal rászabadulnak a trollok?

A kérdés nem az amerikai, vagy a brit lapok YouTube csatornáira vonatkozik- azokat feltérképezte (szó szerint) már a 10.000 Words, illetve Andy Dickinson.

A kérdés, hogy mi van a kisebb piacokon. A 10.000 Words egy egy újabb bejegyzéséből  kiderül hogy norvég és portugál napilapok is működtetnek saját YouTube csatornákat. Az igazi irigység mégis akkor fogott el, amikor Marek Miller blogjában azt olvastam, hogy a lengyel napilapok is 7 YouTube csatornát működtetnek.

A lengyel online média évekkel előttünk jár. Erre nem csak a sokkal nagyobb piac a magyarázat. (A lengyelek már akkor is olvasható lapokat - többet is - készítettek, amikor mi még a sorok között olvasva próbáltunk kinyerni valami információt.)

A lengyel lapok videóit nézegetve persze hamar kiderül, hogy itt is politikai botrányok, paródiák képesek alaposabban megforgatni a számlálót. (Több betiltott tévéreklám nézettsége is könnyedén meghaladta a félmilliót.) A napilapos anyagok között persze van minden: bel- és külpolitika, gazdaság, kultúra, sport...

A lengyelek többszörösin is előnyös helyzetben vannak. A már említett, fejlett sajtón kívül például "nemzeti YouTube eléréssel" (http://pl.youtube.com/) rendelkeznek. Persze ahhoz, hogy napilapos YouTube csatornákat indítsanak, kellenek videók is.

Nem kell lengyelül értened ahhoz, hogy például a Gazeta Wyborcza weboldalára ránézve azonnal lást: Itt nem valami posztszocialista gagyiról van szó, ez a kiadvány egy pályán versenyez a legnagyobbakkal. Természetes, hogy sok saját videójuk normálisan működő lejátszójuk van. Nem ördöngősség innen átrakni a videókatz a YouTube-ra. Többszötrösen is megtérül a fáradtság.

A mi napilapjaink nincsenek a YouTube- térképen. Sem a 10.000 Words-ön megjelenttel, sem a képzeletbelin.

 Az RSS szép dolog, jó dolog, de továbbra is csak kevesen használják. A NY Times most egy olyan widgetet (Hogy is szoktuk ezt hívni magyarul? Digitális matrica?) készített, amibe érdeklődési körünk szerint, húzhatunk be RSS értesítőket a Times kínálatából. (Több, mint 10.000 RSS értesítő közül válogathatunk!)



Maga az ötlet nem új, eddig is kínáltak különböző lapok widgeteket. Itt most a választék mennyisége és a megjelenítés rugalmassága - és persze a Times népszerűsége helyezi teljesen új perspektívába a dolgot. Biztosan rengetegen lesznek, akik befűzik blogjukba a Times widgetet. Kíváncsi lennék, mekkora forgalomnövekedéssel jár majd ez a Times számára. (Egyáltalán, érzékelhető lesz-e óriási forgalmuk mellett?)
Hiába, hogy a csupasz RSS-t viszponylag kevesen használják, az ilyen és hasonló, indirekt alkalmazások elképzelhetetlenek lennének másképp.

(Az itt látható widget csak egy gyorsan összerakott példa.)

December elején az American Press Institute 50 sajtó-főmufti részvételével zártkörű meghívásos fejtörést rendezett a "merre a kiút" témában. Sok mindenre nem jöhettek rá, mert még az előre meghirdetett sajtótájékoztatót is lemondták.

Steve Outing az Editor & Publisherben így saját javaslataival rukkolt elő. Bár - ahogy már többször is említettem, -  a "mentsük meg a sajtót" cikkekből továbbra is bőséges a felhozatal, ezekben az írásokban általában ugyanazok a gondolatok ismétlődnek. Outing dolgozatában felbukkan néhány új elem, illetve újfajta megfogalmazás, ezért mindenképpen érdemes foglalkozni vele. (Hosszú bejegyzés, ezért szokásosan rövidítem, sűrítem, kommentálom.)

1. Digital First

Ez azt jelenti, hogy felesleges a friss híreket visszatartani a papírkiadás számára és az online megjelenést átengedni az Indexnek, vagy a .........(ide a sértődés elkerülése érdekében mindenki beírhatja azt, amit akar.)

2. A print és az online szerkesztés integrációja

Ha jártál már Angliában tapasztalhattad, hogy a legtöbb mosdóba külön hideg és meleg csapból folyik a víz. Amikor évtizedekkel ezelőtt néhány nagy szállodában kegyesen "keverő csaptelepet" szereltek fel, kiderült, hogy a közösnek tűnő kifolyót belül két részre (hideg-meleg) osztották.
Sok helyen így integrálják a szerkesztőségeket is.

Nálunk az elmúlt évben történt ez-az (Világgazdaság, Népszabadság), de egyik helyen sem volt olyan erős az online szerkesztőség, hogy komolyan "megfertőzhesse" a (korábban) nyomtatott lapot készítő kollégákat. Az "integráció" tehát leginkább csak azt jelentette, hogy a printes vezetőség kezébe került (marad) a gyeplő, miközben a korábbi online "partizánok" viszonylagos önállósága is megszűnt.

3. Nyomtatott lapok: Felesleges a fiatalokra vadászni

Az "olvasásra szoktatási mozgalmak" értelmetlenségéről már többször is írtam. Be kell látni, hogy megváltoztak a médiafogyasztási szokások, a fiatalokat máshol, máshogyan lehet elérni. Okosabb lenne, ha az újságok a hűséges (általában "idősebb") közönségük jobb kiszolgálására koncentrálnának.

4. A fiatalok hajkurászása helyett a lojális olvasókat kellene a web - a saját kiadás felé - terelni.

Itthon továbbra is komoly vívmánynak számít, hogy a legtöbb napi- és hetilapon valahol (néha eléggé eldugva) megjelenik a kiadvány webhelyének címe. Az, hogy egy cikkben, vagy annak végén online hivatkozás legyen, hogy egy lapban felhívják a figyelmet a csak online olvasható cikkekre ritkaság. A printesek fejedelmi gesztusnak tartják minden négyzetcentiméter (milliméter?) átengedését.

5. Újságmentes napok beiktatása

(Erről persze az egyszeri zsidó jut az eszembe, aki abból élt, hogy szombaton zárva tartotta a boltját.)
Egyre több lap hagyja ki a hétfői számot. (Általában nem kár érte.) Esetleg a csütörtökit is.
(Gyerekkorom jut az eszembe, amikor heti 2 nap nem volt tévéadás. Túléltük.)
A legtöbb lap valamilyen alternatív megoldással (Fizetős pdf, fizetős flash) tölti ki a hézagokat.

6. Online: A hír fogalmának kiterjesztése

Persze, a micro-hírekről (Twitter stb.) van szó. Van, amikor gyors 140 karakter többet ér, mint egy hosszú cikk.
Elképedve figyelem, milyen gyorsan terjed Amerikában (is) a Twitter.
Nálunk egyelőre még fellélegezhetnek a kiadók: idehaza a microblogolás még csak egy vékony réteg játékszere.

7. Közösségszervező góré

A legtöbb kiadónál létezik a terjsztési igazgató (vagy valami hasonló) funkció. Az online kiadásnál egy hasonlóan erős közösségi média igazgatóra lenne szükség. Az indok egyszerű: Az olvasók egy része nem megy a kiadványhoz, az online újságot kell tehát oda vinni, ahol az olvasók vannak. Ezek a helyek persze nagyon gyorsan változnak, fejlődnek, átalakulnak. Ezt nem csak követni kell, hanem a közösséggel való kapcsolatot a stratégia részévé kell tenni.

Jók és fontosak Steve Outing tanácsai, de attól tartok, hogy megfogadásuk legfeljebb csak lassíthatja a hanyatlást. A válságból nem a régi modell javítgatására, hanem egy új média-modell kialakítására lenne szükség. Hogy milyenre és hogy ezt akadályozza, vagy éppen serkenti a világgazdasági válság, azt sajnos nem tudom. Erről tanácskozhatnának a fejesek legközelebbi (szigorúan zártkörű) összeröffenésükön.

Soha nem titkoltam, hogy nem szoktam tévézni, ugyanakkor tudomásul veszem, hogy kisebbségben vagyok
Sem plazma, sem LCD, sem kivetítő. Minek: Dolby 5.1. helyett Fantasy 1.0 (mono hang fantáziával kiegészítve).
Szerintem egyébként teljesen abszurd, hogy egy olyan tohonya készülék uralja a nappalit, amit szinte soha sem használ az ember.

Most végre találtam egy tévét, ami tetszik nekem:

Barátokat általában könnyű szerezni, de gyakran nehéz tőlük megszabadulni.
A kijelentés természetesen nem a "valós" életre, hanem az internetre, ott is a közösségi hálózatokra (social networks) vonatkozik.

A barát-többlet számos forrásból adódhat:

• kezdő felhasználók gyűjtőszenvedélye
• kollégák, ügyfelek lelkesedése
• új barát/barátnő ismeretségi köre
• gyerekek számítógépre szabaduló osztálytársai
• stb.

Idővel a legtöbben rájönnek, hogy a nagy "baráti kör" ugyan imponáló, de nem sokat ér. Nem jó a a már lejárt szavatosságú (igazi) barátokat / barátnőket, kirúgott alkalmazottakat, leváltott fogorvost stb. a virtuális barátok között tartani.
Jöhet tehát a baráttalanítási (de-friending) akció.

Akinek volt/van óvodás gyereke, jól ismeri a "vagyok neked a barátod?" kérdést. Szerencsére a baráttalanításban érintett ismerőseid nem kapnak értesítést arról, hogy törölted őket, arra pedig kevesen vetemednek, hogy darabonként átnézzék valamennyi ismerős profiloldalát, vajon ott virítanak-e még a barátok közt. A jól átgondolt baráttalanítás tehát sokkal kevésbé veszélyes és kínos, mint a barátelhárítás. (Az önként jelentkező barátjelöltek visszautasítása, vagy felvételük végtelen halogatása.)

Lehet, hogy nem szeretnéd e-mail értesítővel frusztrálni kirúgott "barátaidat", az viszont nyilván érdekelne, ki az, aki téged rakott lapátra. Egyelőre - tudomásom szerint - csak a Twitterhez készült egy egyszerű kis alkalmazás, a Quitter, ahova feliratkozva értesítést kapsz, ha twitteres követőid közül valaki elhagy. Mivel azt is megtudod, melyik beírásodnál dobta be a törülközőt, azon is elgondolkodhatsz, miért is tehette.

Az internetnek az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásával az elmúlt években számos cikk, tanulmány, felmérés, előadás foglalkozott. Úgy látom viszont, hogy David Spark újságíró most egy új terület, a de-friending (baráttalanítás) részleteinek feltárására vállalkozott.. 12 Great Tales of De-Friending című cikkében néhány tipikus körülményeitmesél el, The akwardness of de-friending című blogbejegyzésében pedig a mögöttes problémákat elemzi.

Én egyébként nemrég a baráttalanítás egy radikális formáját választottam: December elsejével - többszöri figyelmeztetés után - töröltem iWiW profilomat.

Tegnap az egyik napilapban olvastam, hogy "40 évvel ezelőtt a Beatles tagjai stúdióba vonultak, hogy..." Felesleges leírnom, melyik lapban volt ez, hiszen ha zenészekről és lemezfelvételről esik szó, a legtöbb újságírónak azonnal ez a fordulat ugrik be. Bizonyíték, hogy "stúdióba vonul", "stúdióba vonult" vagy a "stúdióba vonultak" stb. keresőkifejezésekre a Google több ezer találatot ad.

Miért nem lehet azt írni, hogy
    - X a jövő héten kezdi meg új albuma (DVD-ja, CD-je, pen drive-ja bármije ) felvételeit/stúdiómunkáit
    - X csütörtöktől dolgozik dolgozik 2016-ban megjelenő albumán
   - 2009. januárjától az Y stúdióban B és D közreműködésével készül X úk albuma...

Attól tartok, sok újságíró agyába nagyon erősen beégett a "stúdióba vonul" klisé. Vajon hol vannak a szerkesztők, akik megakadályoznák, hogy ugyanez történjen az olvasókkal is?

15 évet dolgoztam a zeneiparban, ismerem a legtöbb hazai stúdiót és jártam néhányban külföldiben is. A stúdiókban dolgozva láttam, ahogy beesnek, berobbannak, besomfordálnak, bekukkantanak, bejönnek, benéznek, betántorognak a zenészek. Bevonulni egyet sem láttam. Sem rockert, sem népzenészt, sem Kossuth díjas karmestert, sem a Metropolitan Operából érkező énekest.

Azt hiszem hamarabb valósul meg Magyarország parlagfűmentesítése, mint a "stúdióba vonult " klisé kiirtása

Egy ágyban az ellenséggel? (Mindig ezek az blőd filmcímek jutnak az eszembe...) Inkább egy oldalon a konkurenciával.

A NY Times új, Times Extra szolgáltatását bekapcsolva a NYTimes.com címlapján a saját címek alatt rusnya zöld színnel megjelennek a versenytárs lapok kapcsolódó címei is. Csak egy kattintás, nem kell semmit letölteni egy másik kattintással pedig visszaállítható az eredeti állapot.

A Times Extrát a Blogrunner.com működteti, ami nagyjából olyasmi, mint a Mitortent.hu, csak kicsit nagyobb pályán, több forrásból dolgozik. Óhatatlanul elmereng az ember: Mi történne, ha például, ha az Index az intenzív befelé linkelés helyett/mellett betöltené a Mitortent.hu-ból származó linkeket?

A NYTimes.com (a ronda zöld linkek ellenére) egy újabb lépést lépett előre, amitől a hazai online média egy újabb lépéssel távolabbra került az élvonaltól.

Egyes babacipelő eszközök nagyon jók a babáknak, praktikusak a mamáknak, de nyak-, hát- és derékfájdalmakat okozhatnak. A Johnson & Johnson (pontosabban egyik leányvállalata, a McNeil Healthcare) az Egyesült Államokban Motrin néven egy olyan gyógyszert hozott forgalomba, amit kifejezetten ezeknek a fájdalmaknak az enyhítésére szolgál. A Motrin kampánya már futott egy ideje, amikor egy érzékeny anyuka rájött, hogy az egyik humoros reklámfilm sérti anyai érzelmeit.



(Ha nem értesz eléggé angolul, röviden a lényeg: A reklámban a fiatal nő vicces hangvételben arról beszél, hogy mostanában divatos a babákat hasra kötve, vagygy oldalt lógatva cipelni. Állítólag a közvetlen kapcsolat jobb a gyereknek, így kevesebbet sír. Többet sírnak viszont a gyerekeket cipelő mamák, mert a tehertől itt fáj a derekuk, a nyakuk, a hátuk. Ettől leszek igazi anya, hiszen ez jó fájdalom, a gyerekedért fáj Ha fáradtnak és egzaltáltnak is látszol, az emberek tudni fogják, miért vagy az.)

A felháborodott kismama szólt ismerőseinek, az továbbküldték az üzenete más kismamáknak, villámgyorsan spontán kibontakozott a Motrinoms mozgalom.
Korábban már többször megírtam, hogy én nem értem, sokan miért lelkesednek annyira a Twitterrért. Most megértettem. Az anti-Motrin kampányban részt vettek blogok, a YouTube-ra kikerültek ellen-videók, több, sok tagot gyűjtött az önálló Facebook csoport is, a leghatásosabbnak mégis saját Twitter csatorna bizonyult. (Érdekes, hogy a Motrin-anyukák közé rengetegen csatlakoztak férfiak, a gyerekcipelésben már régen nem érdekelt emberek, illetve olyan országokból élők, ahol nem is forgalmazzák a Motrint.)

2004-ben még 10 napba tellett, hogy a weben terjedő videók, blogbejegyzések, majd az "igazi" sajtóban megjelenő cikkek hatására a Kryptonite biciklilakatok gyártója elismerje, hogy lakatok valóban kinyithatók egy golyóstollbetéttel. A rosszul kezelt krízis és a hibás U-lakatok becserélése 10 millió dolláros kárt okozott a vállalatnak. A Motrin esetében 48 óra - egy hétvége - alatt jutottak a dolgok olyan szintre, hogy a Johnson & Johnsonnak lépnie kellett. Elnézést kértek, visszavonták a kifogásolt reklámokat, hamut hintettek saját fejükre. Az esetet éberen figyelő és elemző kommunikációs szakemberek szerint a tűzoltás helyett jobb lett voléna a megelőzés.. A J&J-nek ugyan van saját blogja, de itt nem a közönségükkel (vásárólikkal) beszélgetnek, hanem blogbejegzyésnek álcázott termékreklámokat próbálnak lenyomni a torkukon.

A Johnson & Johnson visszakozott, elbukott egy kampánnyi pénzt, de nem tudni, lesznek-e az esetnek más következményei? Nem tudni., vajon tömegesen elfordulnak-e a kismamák a cég babaápolási termékeitől, vagy hosszabb távon a "negatív hírverés is reklám"elve érvényesül? Egyesek azt mondják, a mostani esetet úgy kell felfogni, mint egy óriási fókuszcsoport vizsgálatot. (Igaz, itt nem kellett fizetni a résztvevőknek, mégis igen sokban lesz ez a J & J-nek.) Nem lenne érdemes máskor eleve a közönséggel való párbeszéddel kezdeni? Vajon mit tanulnak a nagy publicitást kapott esetből más vállalatok? És a pr & reklámügynökségek? (És a média?)

Őszintén szólva nem értem a felháborodás okát. Igaz, nem vagyok (voltam, leszek) kismama, gyereket viszont már többet, többféle eszközben is cipeltem. (Nem divatból, hanem mert vinni kellett ide-oda.) Tapasztalatom szerint a kisgyerekesség sok szülőnél - szerencsés esetben csak átmeentileg -  módosult tudatállapotot okoz.(Nem feltétlenül csak az anyáknál.)  Mi is a baj a J&J reklámjával?

Tucatjával tudnék mondani olyan nálunk látható reklámokat, amik lealacsonyító helyzetben mutatnak nőket, öregeket, kisebbségeket ...Talán a hazai reklámosoknak és megbízóiknak az a nagy szerencséjük, hogy a hazai reklámfogyasztók tűrőképessége nagy, a közösségi médiát kevesen ismerik és használják, és hogy egy igazán nagy sértődéshez kicsi ez a piac. Ha megbántanak, csendesen, szűk körben anyázhatod valamelyik "multit", legfeljebb a Homár "feljelentőjeként" élheted át a beszólás szabadságát.

Vigaszul álljon itt egy ügye népművészeti a Motrin reklám-variáció

Tovább hízik a Turul, bő 2 héttel a start után a linkmegosztót nem használók számára is tanulságos lehet megnézni, milyen tartalmat osztanak meg benne az emberek. A TurulMeme főoldalára, a Népszerű megosztások közé azok a linkek kerülnek ki, amiket az elmúlt 4 (8/12/24) órában a legtöbben osztottak meg. Ha jól érzékelem, a helyezést még súlyozza a hozzászólások száma, illetve az is, hogy a link "gazdája" általában milyen aktív megosztó. (Ez utóbbiban nem vagyok biztos.) Az, hogy a linkek többszöri megosztása itt szavazatként működik némileg ellentmondásos, hiszen a Turul elvileg a fontos/érdekes információk megosztásáról szól, a többszöri megosztás pedig csak redundáns információkat tartalmaz. (Mivel most nem a Turul működését, hanem a felhozatalt kívánom vizsgálni, gyorsan tovább lépek.)

Elég egy pillantást vetni a Népszerű megosztások 24 órás listájára és látszik, hogy máris beállt a magyar webet továbbra is jellemző (t)rend: A megosztások 98 százaléka informatikai téma, a maradékon osztoznak a jópofaságok, a tudományos linkek és minden más egyéb. A bel- és külpolitika hiányán nem csodálkozom, a kultúra távollétét csak fájlalom, viszont meglep, mennyire nincs jelen a sport!

Miközben a frissen frissen beküldött linkek között továbbra is találhatók angol nyelvű ajánlatok, a népszerűségi listán ezek szinte soha nem bukkannak fel. A friss linkek között csak az angol linkek reprezentálják az idegen nyelvű információkat, német, francia, olasz, szlovák, japán...linkekkel még nem találkoztam.

A turulozók ajánlásaiban a blogok sokkal magasabban reprezentáltak, mint a "külvilágba". A mainstrem média cikkei közül egyértelműen az Index szerepel a legjobban - szinte minden nap kerül ki indexes cikk a legnépszerűbbek listájára. Gyakori és sikeres szereplő a hvg.hu is - gyanítom, hogy a szerkesztőségben is vannak, akik felismerték a turul ajánlásaiban rejlő lehetőséget. Időnként felbukkan még az Origo (leginkább a Techbázis), az informatikai kiadványok (HWSW, SG.hu). Ha ritkábban is, de szerepelt már az FN.hu és volt aki már látott - igaz, csak egyszer -  Zoom.hu-s cikket is. Nyoma sincs viszont a politikai napilapoknak (nem látszik, hogy nagyon hasítana a Népszabadság Online) és a gazdasái válság ellenére sem kapnak helyet a gazdasági napilapok anyagai.

A Turul felhasználói köre a "nehéz fiúk" (power users) közül kerül ki, így természetesen nem reprezentálják a hazai internetezők táborát. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy érdemes figyelni a megosztások alakulását.

2006-ban még morogtam egy sort,
2007-ben már csak sóhajtottam egyet
idén csak legyintek.
Ha érdekel, nézegesd magadban az Év Honlapjait, ha akarod, olvasd el a diadalmas közleményeket is, de kérlek, engem hagyj ki a dologból!

Úgy adódott, hogy az utóbbi hetekben többször is hozzáfértem (legálisan) az MTI fizetős hírfolyamához. Hát, nem nyomja fel az ember adrenalinszintjét... A nagy szürkeségben szenzációnak hat már egy közepes bárgyúság is. Tulajdonképpen megértem, hogy annyian ugrottak rá tegnap az ötvennégyezres bankóval fizető srác történetére. A szenzációs hírt a hírTV 9.43-kor robbantotta be az addig békésen szunyókáló médiatérbe, utána szépen, sorra jöttek a többiek (nem csak a harmadosztályú "portálok, de a vezető hírszolgáltatók is), végén szegény Zóna.hu, ami ugye deklaráltan nem vesz részt a hírversenyben, még este 19.06-kor is fontosnak tartotta, hogy kitegyen egye interjút (!) a hamis pénzt elfogadó emberrel. (Ezúton is gratulálunk.)

Persze a bloggerek sem maradhattak tétlenek, a hír visszaböfögése még ma reggelre sem fejeződött be.

Az, hogy a média készségesen vesz át efféle híreket már rég nem újdonság. Az emberi zsírral készült keksz viharos médiakarrierje után nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az 54.000 forintos bankjegy története is csak egy ügyes, olcsó médiahack. Arra persze nem emlékszem*, hogy az  álhíreket lazán beszopó kiadványoktól bárki is bocsánatot kért volna az olvasóktól.)

*Szerencsre emlékezett helyettem Kelt kolléga, aki megírta, hogy az Origo közölt ilyen bocsánatkérést.

Tudod, mi az a lifestreaming? Ha nem, akkor nézd meg a VizEdu egyszerű kis oktatóanyagát. (Ha tudod, akkor meg azért nézd meg, hogy meglásd, hogyan lehet ilyen ügyes kis oktató-animációt készíteni.)

Egyébként a VizEdu weboldalán még rengeteg hasonló színvonalú animációt találsz.

Este, félálomban az a nyugtalanító érzésem támadt, hogy miközben rendszeresen csak ugyanazokra a hazai híroldalakra (Index, hvg.hu, FN, Népszabadság Online, Hírszerző, Origo) járok vissza (és azok vélt, vagy valós hibán rágódok) talán a másodvonalban fontos dolgok történnek. Elhatároztam tehát, hogy ma reggel első dolgom lesz, hogy belekukkantsak a Magyar Nemzet Online, a Népszava Online és a Magyar Hírlap Online oldalaiba.
Élményeimet ezúton osztom meg legelszántabb olvasóimmal.

A Magyar Nemzet Online (MNO) afféle konzervatív kiadványként ragaszkodik évek óta bevált (és már az induláskor is elavult) megjelenéséhez. (Akit ide húz a szíve, úgysem a külsőért jön.) A címlap anyagait átnézve hamar kiderül, hogy az MNO csak látszólag elavult, valóban a Huffington Posthoz hasonló stratégiát követ: Aggregálja a legfontosabb hírforrásokat. (Az MNO esetében az az MTI, a Magyar Rádió és a hírTV anyagait jelenti.) Sajnos csak idáig tart a hasonlóság, saját anyagaik nincsenek, az olvasók legfeljebb a nyomtatott lapban az elmúlt napokban megjelent, a kormány legújabb aljasságait leleplező publicisztikáival tarthatják fenn éberségüket. Az MNO-t nem lehet azzal vádolni, hogy a túlzott sebességgel és az anyagok nagy mennyiségével növelné az információs túlterhelést: A Média rovatban májusi, a Könyvajánlóan januári a legfrissebb cikk. (Tovább nem nézegettem). Ugorjunk!

A Népszava.hu az elmúlt években ugyan átesett valamikor egy ráncfelvarráson - most nagyjából annyira fiatalos, mint Keith Richards (a Rolling Stones gitárosa).
A Népszava.hu-n már hajnalban felbukkannak a friss cikkek - nyilván a reggeli lap anyagai. A cikkekben - a hazai média hagyományait ápolva - nincsenek linkek, nem jelennek meg a kapcsolódó cikkek és - természetesen - nem lehet hozzászólásokat sem írni. Évekkel ezelőtt a Népszava.hu-n jelent meg az első hazai napilapos blog (Déli Riporter), de ez nyilván Pungor András partizánvállalkozása, nem pedig a Népszava stratégiájának része volt. (A Déli Riporter ma már a hazai sajtótörténet része.) Egyetlen reménységem Pápai Gábor maradt, de az ígért napi karikatúráknak nyomát sem látom. Kár. Tovább!

A Magyar Hírlap Online láttán mindig elfacsarodik a szívem. 1998-ban még a MH.hu volt a progresszív napilapos műhely (na jó, műhelyecske), a követendő példa, ma meg az MNO-Népszava.hu vonal egyenes folytatása (valamivel talán gyorsabban működő kivitelben). Kösz, nem kérem!

Csodák nincsenek, a másodvonal továbbra is olyan, mint korábban volt. Pénz és szakemberek (újságírók) nélkül online "lapot" sem lehet csinálni.
Rövid, de annál megrázóbb kiruccanásom ezzel véget is ért,üdítő lesz visszatérnem a máskor annyit bírált kiadványok közé!

(Miközben nézegetem, azon töröm a fejem, vajon mennyi munka lenne így feldolgozni a hazai online médiát? )

A hagyományos szereposztás szerint a hatóságok nem, vagy csak a legritkább esetben álltak közvetlenül szóba az állampolgárokkal. A média egyik fontos szerepe volt, hogy közvetítsen az "emberek" és a hivatalos hatalmasságok között. (Persze korlátozott kapacitása miatt a média csak a "közérdeklődésre számot tartó" ügyeket karolta fel. Az állampolgár, akinek "ügye" volt rendszerint csak végső elkeseredésében fordult a médiához segítségért, viszont a médiával való fenyegetés néha valós beavatkozás nélkül is hatásosnak bizonyult ügyei elintézésében.

Most változni látszanak a dolgok. A WhatDoTheyKnow.com webhelyen keresztül az állampolgárok (mármint a brit állampolgárok) most közvetlenül kérdezhetik a hatóságokat és azok az információszabadságról rendelkező törvénynek megfelelően 20 munkanapon belül kötelesek is válaszolni azokra. Az állampolgárok nem csak különböző problémáikkal fordulhatnak a hatóságokhoz, de arról is tudakozódhatnak, hogy azok milyen információkat gyűjtenek, tárolnak róluk.

A WhatDoTheyKnow.com igen átlátható, könnyen kezelhető webhely, ahol egyszerű kérdéseket feltenni és jól lehet a már beérkezett válaszok között böngészni. (Természetesen van RSS-is). Ha elterjednek a  WhatDoTheyKnow.com-hoz hasonló webes "közvetítők", értelmetlenné válik az újságok kijáró szerepe. A "kapuőrség" mellett tehát egy újabb feladattól szabadulhatnak meg. Ez nyilván nem fog tetszeni azoknak a médiamunkásoknak, akik szerették az ezúton rájuk ruházott hatalmat (vagy annak látszatát), viszont kedvező változás azoknak, akik úgy gondolják, hogy az újságírás valami másról szól. A hatóságokat faggató webhelyen egyébként számtalan olyan téma bukkan fel, ami a média figyelmére is érdemes. Mennyivel érdekesebb és hasznosabb egy ilyen helyen bányászni, mint a konkurens kiadványoktól ollózni!

Az elmúlt 10 nap komoly (szak)sajtó- és blogvisszhangot kapott eseménye volt a Six Apart újságírókat segítő programjának bejelentése.

Manapság a Six Apart nem tartozik a gyakran emlegetett cégek közé, pedig egyike a dotcom koszak utáni nagy sztároknak. Szoftverük, a Movable Type évekig a profi blogolás szinonimája volt. Közben persze változott a világ, a fizetős Movable Type mellett ingyenes alternatívák jelentek meg (például a Wordpress), a Six Apart ugyan próbálkozott ezzel-azzal (többek között az MT lebutított változatával a TypePad-dal, illetve különböző akvizíciókkal), de eddig nem sikerült visszatérniük az élbolyba.

A webkettes cégek elitjébe nem, a hírekbe viszont sikerült most bekerülniük a Journalist Bailout Program (újságírókat segítő program) segítségével. Ennek lényege,. hogy

• a munkahelyüket elvesztő újságírók ingyenesen használhatják a TypePad blogprogramot
• a bloggerek pénzt kereshetnek a Six Apart Media hirdetési program segítségével (az ígéretek szerint többet, mint a Google AdSense használatával)
• A blogok a Blogs.com felületen való megjelenéssel komoly hátszelet kapnak.
  

Fogalmam sincs, mit tud a TypePad a többi blogszoftverhez képest, kicsit gyanús, hogy az elmúlt években sem a Six Apart Media, sem pedig a Blogs.com nevét nem hallottam, de azért szép ez a gesztus.

Kíváncsi vagyok, hogy a hazai blogszolgáltatóknak mikor jut az eszükbe magukhoz édesgetni az újságírókat?

Az ÉS (Élet és Irodalom) afféle réteglap, néhány ezer ember olvassa, hatása azonban ennél sokkal nagyobb. Azon ritka kiadványok közé tartozik ugyanis, ahol rendszeresen jelennek meg nagyobb terjedelmű riportok, tényfeltáró sorozatok, gazdasági elemzések, de az ÉS hagyományai közé tartozik, hogy teret (terjedelmet) biztosít színvonalas közéleti vitáknak is.

A rendszerváltás előtt a fiatal- és középkorú reform-értelmiség által is előszeretettel olvasott lap kiadói politikája mostanában igen óvatos. (Ez részben érthető,  hiszen egy ilyen lapot a hazai körülmények között nagyon nehéz fenntartani.) Az ÉS sokára, és csak egy másik lap albérlőjeként merészkedett ki a webre, majd évekkel később jelent meg első önálló webes kiadása. Ez a fapados online kiadás az előzetes aggodalmak ellenére nem jelentett különösebb veszélyt a nyomtatott lap számára, ugyanis tökéletesen használhatatlan volt.

Kovács Zoltán főszerkesztő - rendkívül makacs ember - az éve elején még határozottan elzárkózott egy új online változat elkészítése elől. Ezért kétszeres meglepetés volt számomra a "megújult" ÉS.hu felbukkanása: 1) mégis megcsinálták 2) apró, strukturális átalakításokon túl nem történt semmi.

Az ÉS-ben sok olyan írás jelenik, meg, amire sokan reagálnak. Még többen tennék, ha nem korlátozott felület és a szerkesztői döntés határozná meg, mi jelenik meg. Alapvető elvárás lenne, hogy a cikkekhez hozzá lehessen szólni. Erre a "megújult" online lapban sincs lehetőség.

Az ÉS talán legolvasottabb oldalai a Vélemény és a Páratlan oldal. A lap már évtizedekkel az online újságírás "feltalálása" előtt sikerrel integrálta a "felhasználók gyártotta tartalmakat". Érthetetlen, miért képtelenek az itt szerzett tapasztalatukat kiterjeszteni a webre.

Az ÉS számos olyan témát dobott be, amin azután a fél magyar sajtó jó ideig eléldegélt (Fiúk a bányában, Tokaji szőlőcsaták stb.) Ha Kovács Zoltán és munkatársai végre kikukkantanának a kézirathalmok mögül, megláthatnák a témáikat továbbvivő cikkekben, blogbejegyzésekben rejlő lehetőséget.

A korábbinál valóban valamivel használhatóbb lett az átalakított ÉS.hu (hibáit persze hosszasan sorolhatnám). Ennek ellenére elszomorít a "megújulás", mert így most esélye sincs annak, hogy a közeljövőben készüljön egy valóban korszerű, új közönséget is bevonni képes online felületet kapjon a lap.