Már nem tudom pontosan, először melyik blogban bukkantak fel álláshirdetések. Mindegy is. Az biztos, hogy az elsők között volt a Webisztán, ahol valamilyen speciális ismeretekkel rendelkező fejlesztőket kerestek (emlékeim szerint leginkább az Index belső projektjeihez.) Aztán a Kirowski próbálozott azzal, hogy a szokásos csatornák helyett néhány blogon elhelyezett hirdetéssel találjon új embereket.

Nyilván egyikük sem a néhány forint hirdetési díj megtakarítása miatt próbálkozott az új toborzási módszerekkel, hanem mert úgy gondolták, hogy ez, vagy az a tematikus blog jó szűrő lehet: Ha kisebb is a merítés, mint a szokásos hirdetések esetében, valószínűbb, hogy benne lesz az Ideális Jelentkező

A blogokban való hirdetésből azért nem lett különösebb divat, nyilván azért sem, mert kevés a tematikus blog. (Azok többsége pedig programozással /web 2.0-val, kütyükkel, és persze keresőoptimalizálással foglalkozik.) Az elmúlt hetekben azért mégis történt valami. Először Damjanovich Nebojsa unta meg, hogy állandóan az "ajánlj már valakit/nem tudsz egy jó helyet?" kérésekkel nyaggatják és sajáthonlapja "margóján" szakmai állásbörzét nyitott.

Nebojsa nyomdokaiban járva, elég hasonló piacot célzott meg az a szintén ingyenes állás-blog, amit Berényi Konrád indított. (Ennek megfelelően a meghirdetett állások többsége a két helyen ugyanaz.) A blog legfontosabb bejárata természetesen Konrád "igazi" blogja.

A blogos munkaközvetítésben az igazi áttörést a napokban debütált Munkák hozhatja meg. Egy "román srác" motorjára összedobott oldal - ha jól értem - Doransky magánprojektje. Tud mindenféle webkettes huncutságot és az igazi elszántak a saját oldalukra is gyárthatnak belőle egy frissülő dobozkát (widgetet). Ehhez ugyan kódgenerátor nem áll rendelkezésre, aki viszont ennek ellenére sem riad vissza és az ő blogjáról jön be az Igazi Jelölt, jutalomra számíthat. A fele királyságot és a legkisebb királylány kezét ugyan nem kapja meg, de néhány forintnyi fejpénz ütheti a markát.

Scribd.com. Tudom, időnként nyomasztó tud lenni ez a rengeteg új web 2.0-ás szolgáltatás...
Eszemben sincs, hogy az éppen szünetelő Webisztan babérjaira törjek, illetve hogy bűntudatot akarjak kelteni azokban, akik esetleg lemaradtak egy kicsit és nem tudják, milyen újdonságok jelentek meg az elmúlt héten, de azt hiszem, ez a Scribd tényleg fontos, hasznos lehet.

Az új szolgáltatás a legegyszerűbben úgy mutatható be, mint az "írásos dokumentumok You Tube-ja". Tanulmányokat, kézikönyveket, leírásokat, használati utasításokat, jogi dokumentumokat lehet ide sokféle formátumban feltölteni, címkézni, véleményezni, másokkal megosztani és persze lehet a már fenn levő anyagok között böngészni.

A legokosabb, ha gyorsan ki is próbálod! Kedvcsinálónak talán még annyit mondanék el, hogy a Scribd nem magukat az eredeti dokumentumokat nyitja meg, hanem egy saját Flash-olvasót használ. Az egyszerű kezelhetőség mellett ez azzal az előnnyel is jár, hogy akkor is elolvashatod a talált MS Office stb. dokumentumokat, ha egyébként az olvasásukhoz szükséges programok nincsenek a gépedre telepítve.

Jó hír a multitasking módban (vagyis egyszerre többféle dolgot csináló) dolgozók számára, hogy a Scribd dokumentumait nemcsak te olvashatod, de minden különösebb vacakolás nélkül fel is olvastathatod magadnak. (Kísérleteim során a felolvasó mindig ugyanaz a női hang volt. Engem nem zavart, de lehet, hogy 1000 óra után már a falra mászik tőle az ember.)

Adalék:

A Sribd kapcsán botlottam bele Michael Arrington (TechCruch) bejegyzésébe, ami az Arrington szerint nélkülözhetetlen web 2.0-ás alkalmazások listáját tartalmazza. Ez már a harmadik év, hogy a web 2.0-guru elkészíti ezt az összeállítást. Tanulságos a tartós szereplők a kiesők és a jövevények böngészése!

Frissítés:

Örömmel tapasztalom, hogy egyesek meg is nézik, ki is próbálják az itt ismertetett oldalakat, szolgáltatásokat. Kevésbé örültem viszont, amikor kiderült hogy a Scribd nem győzi szuflával és ezért szönetelteti a "felolvasó" szolgáltatást.

Nem panaszkodom, voltak (és időnként vannak) sikereim. Mindenféle munkáimért díjakat, dicséreteket söpörhettem be (számos "Az év hanglemeze díjam" a garázsban megtekinthető), szerepeltem rádióban-tévében, időnként cikkeben is szoktak rám hivatkozni, sok kedvező visszajelzést kapok az olvasóktól, meghívnak ilyen-olyan szakmai rendezvényekre...

Amire most mégis a legbüszkébb vagyok az valami más:


Minden előzetes ismeret és külső segítség nélkül saját kezűleg kicseréltem noteszgépem halódó ventilátorát!

Az elmúlt hetekben többször is beszélgettünk itt arról, hogy vajon milyen készségekre, ismeretekre van szüksége egy online újságírónak?
Szerintem a ventilátor házi cseréjét nyugodtam felvehetjük a listára. "Rohanó világunkban" melyik újságíró engedheti meg magának, hogy hetekig a szervízben aszalja a gépét?

A napokban a Harvard Business Review IdeaCast sorozatában Marshall Goldsmith vezetői tanácsadó (business coaching) guruval hallgattam egy beszélgetést (Goldsmith blogot is vezet, de annyira átütő előadó, hogy hallgatva még sokkal élvezetesebb a mondanivalója.)

A beszélgetés (természetesen) a vezetői értékekről szólt. Goldsmith egy felmérés kapcsán arról beszélt, hogy ezek többsége hosszú ideje változatlan, és úgy tűnik, hogy a jövőben sem változik. Ami új dolog, az a globális gondolkodás, a kulturális sokszínűség befogadásának  képessége, és a kellő fogékonyság a technológiák iránt (technological savvy - mondja az angol.) A korszerű vezetőnek nem kell szakértőnek lennie az új technológiákban, de meg kell értenie, hogyan befolyásolják azok az általa irányított cég alaptevékenységét. Kell konyítani a technikai dolgokhoz annyira, hogy képes legyen felvenni megfelelő szakemebereket és kellőképpen kompetensnek kell lennie ahhoz, hogy elnavigálja a rábízott céget, intézményt, vagy részleget az "új világban."

Hogy mi köze ennek a médiához? Nagyon is sok. A hazai médiában számos olyan vezetővel találkozhatsz, aki nem tudja használni a számítógépet, a digitális eszközöktől való rettegését az egész digitális kultúra "elvi" elutasításával kompenzálja. Ismersz olyan médiavezért, akihez a titkárnő viszi be a kinyomtatott bejövő e-maileket? Gondolod, hogy egy ilyen vezető azért nem érinti maga a klaviatúrát, mert éppen a világmédia digitális ütőerén tartja az ujját?

Hogyan várhatod egy digitálisan analfabéta, vagy akár egy félanalfabéta (az emailig és az Index behívásáig eljutó, de ott megrekedt) főszerkesztőtől, hogy a digitális világra is kiterjedő stratégiát dolgozzon ki, bátorítsa a szerkesztőségen belül innovációt és megvívjon a sokszor fafejű tulajdonosokkal?

Persze az is lehet, hogy a médiára nem érvényesek az üzleti élet szabályai. A kinevezésekkor továbbra is a "megbízhatósági szempontok" a legfontosabbak, ezek pedig nem feltétlenül esnek egybe holmi harvardi felmérések eredményeivel.

(Bocs a címért, annyira közhelyes, hogy nem tudtam kihagyni. "Mi ott vagyunk minden kilométerkőnél." -valami rettenetes 70-es években készült partizán-akciófilmből vált szállóigévé.)

Korábban már lelkesedtem a webes információátadás egyik megújítójáért és két webes projektért. Az online média új dimenzióit építgető Adrian Holovaty Chicago bűnügyi térképével korábban komoly feltűnést keltett. A brit UpMyStreet számos helyről összegyűjtött adatokkal azt mutatja meg, milyen is az a környék, ahol éppen lakást szeretnél bérelni, vagy házat akarsz építeni.

Holovaty a Knight Foundation 5 millió dolláros ösztöndíja révén most még nagyobbat dobhatott.

Az EveryBlock helyi hírekhez, információkhoz juttatja 3 amerikai nagyváros lakóit úgy, hogy többnyire már létező, de különböző helyeken elszórtan fellelhető információkat hoz egy helyre.

Pillanatok alatt megtudhatod például, hogy a sarki étterem átment-e az (ottani) ÁNTSZ-ellnőrzésen, hogy áll a szomszéd építkezés engedélyezése és kap-e italmérési jogosítványt a szomszéd utcában található török büfé? Utcalezárások, elveszett kutyák - talán említeni is felesleges, hogy ezek az információk is mind könnyen megtalálhatók.

Az EveryBlock egy másik rétegét a helyi hírek képezik. Chicago, New York, vagy San Francisco - egyelőre ezeket a városokat fedi le az EveryBlock - életéről rengeteg információ jelenik meg a médiában, de hagyományos módszerekkel emberfeletti munka lenne összegyűjteni és szűrni ezeket. Az EveryBlock használatával egyetlen kattintással hozzájuthatsz mindehhez. (Természetesen a hagyományos médián kívül a blogokat is figyelik.)

Az EveryBlock rettenetes mennyiségű adattal dolgozik. A felhasználói felület ennek ellenére egyszerű, tiszta átlátható. Azt hiszem, aki életében először lát internetet, az is gyorsan kiigazodik rajta. Lehet, hogy erre van az előre?

Rettentően idegesít, ha valaki olyasmiről készít videót, ami más módon jobban, egyszerűbben elmondható. A téves médiaválasztás egyik legjellegzetesebb példája a „beszélő fej(ek) videó” műfaja. Ez egyébként nem online találmány, de a televíziók az idők során megtanulták ügyesen álcázni. (változó kameraállások, ráközelítések- távolítások, vágóképek stb.)
Ha rendkívüli interjúalanyt csípsz el, aki exkluzív interjút ad neked, akkor persze nem számít, hogy zajos a hang, rossz a képkivágás, bemozdul a kamera. De - a technika kipróbálásán kívül - mi értelme, ha saját magadról készített, végtelennek tűnő felvételen azt adod elő (rosszul), amit egyébként leírtál volna a blogodban (jól)? (A poén kedvéért ezt a bejegyzést én is videón szerettem volna elkészíteni, de próbálkozásaim a kívánt hatásnál is elrettentőbbre sikeredtek.)

Az online tartalmak információsűrűsége változó. Egy képernyőnyi cikket átfuthatsz akár fél perc alatt. Beleolvasol itt-ott és azonnal kiderül, érdekel-e. Ha ugyanezt a szöveget valaki videón mondja el, az elejétől a végéig meg kell nézned. Elvesztegetett idő.

Nem sokkal jobb a helyzet az online hírszolgáltatók videóival sem. Számos online lap vezetői már jó ideje tisztában vannak vele, hogy "a videóké a jövő", ugyanakkor kevesen érzik még, milyennek is kellene lenni ezeknek a felvételeknek. A mozgóképkészítés belépési küszöbe egyre alacsonyabb. Százezerért már használható kamerát kapsz, de néhány perces felvételt készíthetsz egy feleannyiba kerülő digitális fényképezőgéppel, vagy akár egy mobiltelefonnal is. A technikai / gazdasági küszöb alacsony volta azonban nem jelenti, hogy bárki, bármilyen tudás, előzetes felkészülés nélkül képes mások számára is elviselhető felvételeket előállítani. Valahol azt olvastam - a forrást sajnos elfelejtettem -, hogy a profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy míg az amatőrnek NÉHA sikerül minőségi anyagot - fotót, hangot, videót, cikket - előállítania, a profi anyaga MINDIG elér egy bizonyos szintet. Ez a profizmus hiányzik még a legtöbb online videóból.

Bár a videómegosztókon időről időre felbukkannak tömegeket vonzó amatőr felvételek, minden ilyen sikerre milliónyi érdektelen anyag jut. (Mellesleg, egyre több ilyen videómegosztós sikerről derül ki, hogy valójában profi stáb áll mögötte....) A közönség elvárásai mások a videómegosztókkal és megint mások a profi tartalomszolgáltatókkal szemben. A látogatók nem várják meg, amíg egy hírportálon millió elfuserált videó után sikerül egy igazán nagyot dobni.

Profizmus, de milye? Korábban a tévében elvérzett sok tehetséges, nagy tapasztalattal rendelkező filmes, mert nem volt képes a mozivászonnál kisebb méretben, gyengébb felbontásban gondolkodni. Miért gondolja most bárki is, hogy a tévéhíradókat, vagy az esti beszélgetős műsorokat kell közvetlenül a számítógépek képernyőjére átültetni?

Nincs mit tenni, be kell látni, hogy a közlésre alkalmas videók készítésének tudomány nem isteni adomány, azt ugyanúgy meg kell tanulni, mint a fotózást, az írást, vagy a számítógépes grafikát.

Utóirat:

A bejegyzésben felsorolt hibák nem jellemzőek a hazai hivatalos online médiára. Az ugyanis néhány kósza kísérlettől eltekintve még nem fedezte fel az online videót. (A szerkesztett tartalomhoz szorosan kötődő, előre megfontolt szándékkal készülő anyagokra, nem pedig a felhasználók általkészített mozik bekötésére gondolok.) A jelek szerint a többiek nagyvonalúan ezen a területen is átengedik a kezdeményezést az Indexnek.)

 

(Frissítés a bejegyzés végén)

A napokban jelentette működését a Hír.tv, aminek - a debütálás alkalmából kiadott sajtóközleménye szerint legfontosabb jellemzője, hogy "se részben se egészében nem kapcsolódik a jól ismert televízióhoz." Eddig világos. Nyilván ezért választottak maguknak olyan nevet is, mai véletlenül sem téveszthető össze az "ismert televízió" nevével. Ahogy Miklovicz Szilveszter, az amerikai tulajdonos megbízásából "a projekt kivitelezését végző" Maximal Solution Kft.munkatársa az Indexnek elmondta: "a domén tulajdonosa a nevet korábban felajánlott a Hír Tv-nek, ők azonban nem kívánták megvenni. Ezután döntöttek úgy, hogy önálló hírszolgáltatást indítanak." (Jó ötlet. Gyorsan bejegyzem az Index.tv, az Origo.tv, a Népszabadsag.tv..., címeket, aztán megpróbálom őket értékesíteni a "nevekhez semmi módon nem kapcsolódó, jól ismert" médiacégeknek. A továbbfejlesztett változatban a Magyarorszag.tv címmel is próbálkozni lehet. Ha az érintetteket nem érdekli az üzlet, az ajánlatot az adott neveken indított hírportállal is nyomatékosítani lehet. Önálló tartalom szerencsére ehhez nem kell. A Hír.tv "tartalmát - a céggel együttműködő - MTI és más külföldi hírirodák, mint tartalomszolgáltató partnerek biztosítják.")

A Maximal Solution Kft. (eddigi) legismertebb vállalkozása, a Netlap.hu Netnap.hu uegy auditálatlan, "futottak még" kategóriába tartozó "hírportál". A független hírcsatorna alapítása iránt csillapíthatatlan vágyat érző tulajdonos - "West Side electronics LLC., New York, Egyesült Államok" - nevére keresve a Google csak hazai hivatkozásokat talált. Azokét, akik szó szerint beszopták a Hír.tv - "kiejtése: hir pont tévé" - sajtóközleményét.

Frissítés: A más cégére, rendezvényére "rátelepülő" webes cím (domain) egy újabb szép példája a 2010-es világkiállítás "nem hivatalos" honlapja, a www.vilagkiallitas.hu. A Népszabadságban megjelent cikk szerint ezt is megpróbálták elpasszolni a hivatalos rendezőknek. Eddig sikertelenül.

Sebestyén Anna egy ideje áttette székhelyét Budapestről New Orleansba. Ez számomra leginkább azt jelenti, hogy 1) nem futok vele össze egy-egy szakmai eseményen - egyébként sem biztos, hogy összefutnánk, mert az utóbbi időben csökken a lelkesedésem az olyan rendezvények iránt, ahol a szakmai résztvevők leginkább csak a fizetős közönség becsalogatására szolgálnak - , illetve hogy angolul kell olvasnom az írásait.

Anna persze továbbra is írja a BizBigyót is, de úgy látom, hogy a "súlyosabb" írások új(abb) heylen, a Videovoo blogján jelennek meg. Ez - ahogy ez alcíméből is kiderül - arra a területre összpontosít, ahol a video, az online marketing és a keresőmarketing találkoznak. Ahogy olvasom, egyre nagyobb ez a terület.

Legutóbbi bejegyzésében (via Doransky >> BizBigyó ) Anna azokról olyan programokról ír, amik segítségével linkelhetővé válnak az online videók. Pontosabban a videók egyes pontjai. Az álmodozások szintjén már évekkel ezelőtt felmerült, hogy majd egyszer majd eljön az idő, amikor egy film nézése közben rákattintsunk a főhős karórájára és akár azonnal, online megrendelhetünk egy ugyanolyat...

Nem hiszem, hogy ezentúl akciófilmek hatására rendelnék autót, fegyvert, vagy szőke barátnőt, ennek ellenére átérzem, mekkora áttörést hozhat az efféle hypervideo. A napokban írtam azokról az elkeserítő kutatási adatokról, amik szerint az online videók óriási nézettsége ellenére rendkívül gyengén teljesítenek az anyagokba beépülő reklámok. Ha standardizálódik a hypervideo technológia és elterjed a módszer használata, végre születik egy olyan marketing eszköz, ami rengeteg lehetőséget ad a hirdetők kezébe, ugyanakkor nem zavarja azok médiafogyasztását, akik hozzám hasonlóan mozizás közben nem szeretnek vásárolgatni. Vagy éppen erőszakmentes volta mi nincs esélye a hypervideonak?

Tegnap (január 27-én) az MR Kossuth Rádió ("a szavak ereje") Gondolat-jel című műsorában Bihari Ági kérdéseire válaszolgattam. A téma az online újságírás hazai helyzete volt. Az adás a Médiablog rendszeres olvasói számára feltételezhetően nem tartogat sok újdonságot, hiszen valamennyi témáról többször és jóval részletesebben is írtam már itt, de talán a műsor törzsközönségének tudtam valami érdekeset mondani.

Bihari Ági műsoraiban jó szerepelni. Nem egyszerűen csak felkészült a témából, hanem eleve otthon van benne, magam is egyre inkább "webkettesedik". Amikor először hívott a műsorába - valamikor 2005-ben lehetett - , még a Rádió muzeális stúdiójában készült a felvétel. Most már "civil" környezetben beszélgethettünk, az anyagot nem "csirkebélre" (ez az analóg magnószalag gúnyneve), hanem hordozható digitális készülékre rögzítette, számítógépén maga vágta...

Ami nem változott - vagy inkább rosszabbodott - az a digitális publikálás. A Rádió archívumának anyagait néhány hétig Real Audio formátumban lehet hallgatni. Az utolsó hét műsorai mp3 formátumban is letölthetők. Hogy ne legyen túl könnyű a hallgatók dolga, tárolás (és a hozzáférés) nem a műsorok címe, vagy az adás időpontja, hanem egyszerű, órás bontásban történik.

A tegnapi Gondolat-jel a szokásos időpontban, a 11-es hírek és a Déli Krónika között hangzott el. Rám valamikor 11.40 körül került sor. Macerás megtalálni Arra gondoltam, hogy segítek a Médiablog kíváncsi olvasóinak, letöltöm az órányi műsort, kivágom a megfelelő részt és bekötöm ide, a blogba. Nem lehet. Tegnap este, amikor ellenőriztem láttam (hallottam), hogy kinn van már az anyag, ma reggelre azonban már eltűnt. Az mp3-as archívum ugyanis egy hétig él, hétfőtől vasárnapig töltik, aztán leszedik, új anyagok kerülnek ki. "A szó elszáll..." Reggel azt hittem, hogy már nem elérhető, Rooza (törzsolvasó, önkéntes olvasószerkesztő) aztán megmutatta, hogy csak én bénáztam.

Most már mindegy, akit nagyon érdekelt megküzdött érte...

Közben alkalmam volt meghallgatni az anyag "szerzői változatát". Nagyon tanulságos. Kár, hogy nem tehetem ki:(

Törjük-e magunkat a multimédiával? Danny Sanchez (Journalistopia) azon morfondírozik, hogy igazából belefér-e egy újságíró életébe a hang- és képvágá, hangosított diasor szerkesztés...? És akkor mit csináljanak azok a profik, akiknek ez a szakmájuk? Tudnak-e a 40 fölötti újságírók konkurálni azokkal a srácokkal, akik már az anyatejjel szívták magukba a Linuxot? Érdemes átkattintani a hivatkozott bejegyzésre, Melissa Worden írására. Ebből kiderül, hogy a Nagy Lapoknál sincs igazán másként, mint mifelénk. Súlyos kompetenciaharcok dúlnak a szerkesztőségekben; a "papírosok", az online szekció újságírói, a fejlesztők, a multimédia producer keresik a helyüket az új, médiakettőpontnullás világban. (Ennek ellenére nem tartom jó megoldásnak, hogy csukjunk be ajtót-ablakot és tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi.)

Davos - A Nagy és Ismert Bloggerek természetesen ott nyomulnak a Világgazdasági Fórumon. Loic Le Meur francia főblogger és Robert Scoble hosszadalmas videóizével bizonyítják, mennyire képernyőképtelenek. Jeff Jarvis szerencsére hozza a formáját és élőben blogol a Larry Page - Sergey Brin - Google Foundation beszélgetésről. (A beszélgetést a "lapos Föld szakértő" Tom Friedman moderálta.)

Hagyd a Dreamweavert! Amy Gahran azt hallotta, hogy egy neves (és drága) újságírótanodában a Dreamweaverrel készítenek anyagokat. Szerinte teljes tévedés a dolog, hiszen az egy TERVEZŐ. nem pedig egy PUBLIKÁCIÓS eszköz. Szerinte- ahogy ezt már többször is kifejtette, - a leendő újságíróknak a szerkesztőségi rendszerek (CMS) használatával kell tisztában lenni, vagyis azt kell tudni, hogyan lehet a webre kirakni az anyagot.

Mentőöv rádiós/tévés újságíróknak - Ha néha gondjaid akadnak az angol (amerikai) szavak kiejtésével, vigasztalódj azzal, hogy sokszor az angol anyanyelvűek sincsenek tisztában ezzel. (Tudom sovány vigasz...) Itt egy jó kis webhely, ahol adás előtt 1 perccel is meg lehet nézni, hogy is ejtik helyesen, hogy.....

Akinek ennyi sem elég, nézegesse a Content Blogger linkjeit, vagy az European Journalsim Centre ajánlatait. Ennyivel csak kihúzzátok valahogy hétfőig!:)

Igazából az előző bejegyzéshez tartozna, de nem szeretném, ha elsikkadna: A Wall Street Journal beszámolója szerint mégsem lesz ingyenes a WSJ.com. Ruppert Murdoch a Davosban újságírói kérdsére azt válaszolta, hogy bár "fontolóra vették a dolgot", végül úgy döntöttek, hogy inkább növelik az ingyenes tartalmakat, ugyanakkor megmaradnak az előfizetéshez kötött területek is.

Vajon Mr. Murdoch ismeri a kecskéről és a káposztáról szóló mondást?

Eddig azt gondoltam - és olvasmányaim szerint még sokan mások is, - hogy a fizetős online újságoknak végleg befellegzett. A NYTimes.com ingyen elérhetővé tette a korábban csak előfizetésért olvasható részeit, a Fizetős Modell Zászlóshajóját (Wall Street Journal Online ) az új gazda (Murdoch) közkincsé teszi, a Financial Times havi 30 cikket kínál ingyen... (Úgy adódott, hogy az elmúlt 2 évben hozzáférésem volt a fizetős részhez, de ennek ellenére nem hinném, hogy évi 30 cikknél többet elolvastam volna... És persze nem azért, mintha nem találtam volna elég színvonalas anyagot a honlapon!)

Dr. Minorka, az "olvasóim többet tudnak nálam" tézis egyik élő bizonyítéka most egy olyan tanulmányra hívta fel a figyelmemet, amiből az derül ki, hogy korai temetni a fizető online lapokat. A két brüsszeli PhD hallgató 8 ország nyugat-európai ország 82 lapjának a működési modelljét vizsgálta. Legnagyobb meglepetésemre ezeknek csak 19,5 százalékuk teljesen ingyenes. (Ingyenes lap persze nincs, mert ezeknél a kiadványoknál a komolyabb reklámdózis elviselésévek fizetnek az olvasók.)

Amúgy a fizetős lapok között számos megoldás létezik. A súlyosabb, amikor a tartalom nagyobb része (és általában az archívum is) csak előfizet számára érhető el, a legenyhébb, ahol csak a lap hasonmás (pdf) kiadásáért kell fizetni. Akad közbn olyan, ahol a csomagokat szeretik (print + kedvezményes online elérés), és van, ahol cikkenként is lehet vásárolni, sőt egyes lapoknál lehet napijegyet is venni.

Engem leginkább az lepett meg, hogy a fizetős / ingyenes online lapok, illetve a különböző fizetős modellek aránya mennyire eltérő a vizsgált országokban. Nemrégiben egy mostanában induló francia hírportálról írtam, ami legalább 75.000 fizetős olvasó begyűjtését tűzte ki célul. Akkor kissé meglepődtem. Most, a friss tanulmány ábráit nézve látom, hogy a franciáknál teljesen elfogadott, működőképes a fizetős online tartalomszolgáltatás.

A tanulmány alapos, ha csak az ábrákat futod át, abból is sokat tanulhatsz. Ha érdekel a téma, a források jegyzékében rengeteg további olvasnivalót is találsz.

Adalék:

Konrad épp most írt egy bejegyzést a Kreatív Online "kulcsos" cikkei kapcsán. A hazai piacon tudtommal még a Napi.hu működtet fizetős rendszert. Ott az előfizetők hozzáférési kódot kapnak a nyomtatott lap cikkeihez és a PDF kiadáshoz, az alkalmi olvasók pedig 500 forintért 3 napos elérést vehetnek. (Sajátos, hogy miközben például részletesen olvashattunk arról, mennyi pénzt szedett be fizetős szolgáltatásaival a NY Times.com, halvány fogalmunk sincs arról, mennyire jó üzlet ez a két említett hazai kiadványnak.

Doransky írja, hogy az ügynökségek az új médiás projektekkel kapcsolatban kezdenek átlépni "az elutasító fázisból a 'félelemetes meghódítandó ismeretlen' szakaszba". A képet ilyenkor rendszerint még átszínezi a hype-hatás is: Az új eszközöket, megoldásokat kötelező jelleggel még akkor is bevetik, amikor semmi szükség rájuk. Így születnek már évek óta a teljesen öncélú flash animációk és így kerülnek hosszadalmas "beszélő fejek" videóra az egyébként pillanatok alatt átfutható szövegek is.

Egy friss (amerikai) kutatás szerint a nézők jelentős része azonnal lepattan az online videókról, ha ott reklám tűnik fel. Ezen legfeljebb csak azok lepődnek meg, akik nem szoktak online videókat nézni, viszont korábban sokp pénzért megvették a X. médiakutató cég tanulmányát, amiben azt írták, hogy az online videókba épített reklámokbó származó bevétel 2010-re a mostani összeg kétszázszorosára. nő.

Ha megnézzük a legnépszerűbb videómegosztók forgalmának növekedési görbéjét, azt extrapolálva kiszámítjuk a 2010-es forgalmat, majd feltételezzük, hogy a valamennyi filmecske elé egy kis "in-stream" reklámot biggyeszthetünk tényleg mutatós számok jönnek ki. A valóságban azonban a dolgok máshogy működnek.

Az internetes videókat két okból nézni meg az ember. Valahonnan (ajánlásból, leírásból) tudja, hogy számára fontos tartalom van rajta, vagy csak úgy kattintgat-nézeget. Az első kategóriába esők - ők szokták a macerás regisztráció ellenére is a különböző tanulmányokat is letölteni - a vágyott tartalomért cserébe elviselik a reklámokat. Sőt, ha a reklám ügyesen kapcsolódik a vágyott tartalomhoz, még oda is figyelnek rá. A második csoportba tartozók, a kattintgatók - ők vannak többen - az élményt, újdonságot, szórakoztatást- keresik. Ha ehhez hosszú, unalmas reklámokon vezet az út, akkor köszönik, de nem kérik, kattintanak tovább

Ha kicsit alaposabban belegondolunk, nincs ebben semmi új. Aki értékes, egyedi máshol el nem érhető informáckókat árul, nyugodtan kérhet valamit (pénzt, kötelező regisztrációt, reklám megnézését) értük. Aki tömegárút kínál, az örüljön minden érdeklődőnek. Az ügynökségeknek meg kell tanulniuk, melyik fajta anyag hogyan használható. Az "in-strem", vagyis a videóba beágyazott reklámok mellett más, kevésbé erőszakos módon is ki lehet aknázni a az online videók népszerűségét.

Többször is írtam már a Global Voices tevékenységéről, arról, hogy milyen fantasztikus munkát végeznek, mikor bekapcsplják ázsia, afrika és más fejlődő régiók kommunikációs fehér foltjait a "fejlett" világ információáramába.

A marokkói, szerb, szenegáli, koreai és még ki tudja milyen blogok gyűjtése, angolra fordítása és publikásála mellett a Global Voices egyik oldalága, a Rising Voices számtalan módon próbálja segíreni, többek között eszközökkel és megfelelő tecnnikákkal ellátni az általk istápolt országok/földrészek megszólalni kívánó lakóit.

A Rising Voices most megjelent Introduction to Citizen Media című rednkívül jól szerkesztett, példákkal ellátott, mindössze 9 oldalas gyakorlatias útmutató arról, hogyan lehet belevágni a blogolásba, videók-, vagy pdcast adások  készítésébe.

Mi ugyan úgy gondoljuk, hogy nem tartozunk a "harmadik világba", mégis azt gondolom, hogy sokaknak hasznára válna, ha tanulmányozná a kiadványt.

A médiába vágyó fiatalok, az újságíróképzéssel foglalkozó szakemberek és   média 2.0-tól kissé megzavarodott szerkesztőségek rendszeresen elővett és szívesen rágott gumicsontja a címben felvetett téma. Valóban kell tudnia egy újságírónak XML programokat írnia, vagy elég, ha tudja mi az az RSS? Érdemes a Photoshop kezelését tanulni, vagy inkább a CSS rejtelmeibe kell elmerülni?

Korábban már több ismert szaktekintély álláspontját ismertettem, arról is szó esett, hogy a web 2.0. nem szivárgott még be a hazai újságíróképzésbe. (Tuladonkléppen a web 1.0. sem igazán.) Most azért veszem ismét elő a témát, mert Etic Ulken, a Los Angeles Times producere, az USC oktatója igen gyakorlatias választ talált ki. Kigyűjtötte a JournalismJobs.com idén megjelent hirdetéseit, kiszűrte belőlük a technikai jártasságra utaló kifejezlseket és készített belőlük egy helyre kis címkefelhőt.

Interactive, blog, flash, audio, digital... Valahogy így alakul a sorrend.

Érdekes lenne, ha Ulken példáján felbuzdulva valaki hosszabb időintervallumot vizsgálva és más forrásokat használva is felmérné az újságíró-hirdetésekben felbukkanó kulcsszavakat. (Egyes hazai hirdetéseket olvasva az az érzésem, hogy maga a feladó sincs tisztában azzal kit, mit keres...)

Valamikor bő tíz éve nagy szenzáció volt, amikor az iNTerRNeTTo "felfedezte" a online fórumot. (Az "idősebbek" még emlékezhetnek rá, hogy az IDG-től való válás és az Index alapítása idején éppen a fórum tulajdonjoga körül folyt a legnagyobb csetepaté.)

A fórum szemléleti áttörést jelentett, hiszen először jelentek meg komolyabb "visszirányú" vélemények a korábban egyirányú médiában. (Az olvasói levelek más kategóriába tartoznak, hiszen ezeket valamennyi szerkesztőségben erősen szűrik és szerkesztik.) Egyeseket biztosan ez az olvasókkal való szorosabb kapcsolat lelkesített, de az a gyanúm, hogy a legtöbb kiadványt inkább a gyorsan pörgő számlálók motiválták, amikor fórumot nyitottak. Fórum pedig hamarosan lett mindenütt. (A fórumnyitást meghatározó stratégia ugyanaz volt, mint később az influenzajárvány sebességével terjedő "szavazógép" esetében is: "Az Indexnek is van, akkor nekünk is kell", illetve "ártani nem árt, akkor miért ne csináljam?")

Hamar kiderült, hogy a fórumokkal alapvetően bajok vannak: Vagy panganak az ürességtől, ami kínos, vagy túl nagy a forgalom, akkor meg komoly "erőforrásokat" kell(ene) bevetni a moderálásra. Az is hamar kiderült, hogy a fórumok nem nyújtanak igazi visszajelzést az újságíróknak, illetve nem kerülnek közelebb az olvasók a szerkesztőséghez - egyszerűen azért, mert a szerzőknek, szerkesztőknek nincs idejük arra, hogy naponta több óra hosszat a fórumokat bújják.

Ahogy elkezdődött a komolyabb, üzleti célokra is alkalmas forgalommérés, csökkent a fórumok vonzereje. (Kevés olyan elszánt hirdető, aki kifejezetten egy jó kis zűrös politikai fórumban szeretne megjelenni.)

A fórum-divat szépen lecsengett. Maradt néhány erős fórum, néhányan erősen szakosodott hely, számos vegetáló fórumocska, akiknek meg elegük lett az egészből - például a hvg.hu, vagy az FN.hu - szép csendesen bezárták a boltot.

Miközben minálunk az online lapok még a fórumokban hittek, az amerikai online médiában (aztán onnan elterjedve másutt is) elszabadult a hozzászólás-őrület. A két terület látszólag rokon, a cikkekhez való közvetlen hozzászólás azonban egy (fél) lépéssel közelebb viszi az olvasót a szerkesztőséghez. A cikk alatt való közvetlen megjelenés szinte a szerkesztett tartalom részévé teszi az "egykori olvasókat", diadalmassá teszi az UGC (olvasók kreálta tartalom) bevonásának híveit és mérhetetlen undorral tölti el a konzervatívabb szerkesztőket.

A cikkek közvetlen kommentálása persze válasz a blogvilág (vagy általában, a szerkesztőségeken kívüli média) gyors, sok médiavezér számára ijesztő felfutására. Ráadásul nem is rossz válasz: A szerkesztőségi anyagba integrált blogok (háziblogok) mellett ez az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a hagyományos média egy kis friss energiát vegyen át a blogoszférától.

Ott, ahol engedélyezik a cikkekhez való hozzászólást megint a két, korábban megismert problémával szembesülnek: 1) Igazi beszélgetés csak akkor alakulhat ki, ha abban a cikk szerzője is részt vesz. Azt viszont nem lehet várni, hogy ezt szabadidejében, magánszorgalomból tegye. A hozzászólásokra való reagálást tehát be kell építeni a normális napi munkamenetbe. (Nyilván ennyivel csökkenteni kell az egyéb feladatokat.) 2) A hozzászólásokat megfelelő mederben kell tartani, vagyis valóban moderálni kell a beszélgetést, nem pedig csak egyszerűen cenzúrázni a hozzászólásokat.

Jól látható, hogy a kívülről jött vélemények kezelésének stratégiája az, ami ma a leginkább megkülönbözteti egyik kiadványt a másiktól.
A két véglet, a hozzászólás elől elzárkózók és a hozzászólásokat minden moderálás nélkül engedők között már eddig is rengeteg megoldás született. A hagyományos, "gyomlálásos" módszer nagyobb forgalom esetén rendkívül munkaigényes, ráadásul a gyakorlat azt bizonyítja, hogy gyomlálandó hozzászólásoka a gyomlálás sebességének négyzetéve szaporodnak.

Bár egyesek nagyon bíznak benne, a tisztán gépi megoldások, a szoftveres szűrések még nem igazán jók. Miközben számos ártatlan kifejezést félreértenek, az elszántabbak könnyen kicselezik őket. Egyes szerkesztőségek a moderálás kihelyezésével próbálkoznak, ami ugyan (viszonylag) költségtakarékos megoldás lehet, ellenzői szerint viszont éppen a lényegtől, a közönséggel való szorosabb kapcsolattól fosztja meg a szerkesztőséget.

A legújabb moderálási trend nem a büntetésen, hanem a pozitív megerősítésen alapul. A NYTimes.com nemrég bevezetett hozzászólási rendszerében a többi hozzászóló, illetve a szerkesztők is véleményezhetnek 1-1 hozzászólást. Az új stratégia részeként díjazzák azokat a hozzászólókat, akik vállalják valódi nevüket. (Mellesleg a Times-nál 11 tagú- hamarosan tovább bővülő - modera-szerkesztőség ápolgatja a hozzászólásokat.) Hasonló - talán még nem teljesen kidolgozott - stratégiát folytat a BusinessWeek.com, amikor felajánlja, hogy kiteszi a "jó hozzászólók" fotóját. (Információim szerint egyelőre nincs tömeges érdeklődés a lehetőség iránt.)

Itthon még nagyobb a zavarodottság. Miközben az Index saját blogjaiban minimális a kontroll, a "hozzászólások" többsége valamilyne off-topic csata , az "igazi" cikkeket továbbra sem lehet kommentálni.

Előre megfontolt módon nem engedélyezi a közvetlen hozzászólásokat a Hírszerző sem. (Itt is arra szoktak hivatkozni, hogy "ott a fórum, ha valakinek véleménye van". Természetesen az egyik nem pótolja a másikat.

"Természetesen" nem lehet hozzászólni a frissen átalakított FigyelőNeten sem.

A hvg.hu-n - főbérlőm - egyes cikkekhez lehet hozzászólást írni, másokhoz nem. A kiválasztás mikéntje ismeretlen.

A legsajátosabban talán az Origo járt el. Átalakításakor ugyan "elfeledkeztek" a hozzászólások lehetővé tételétől, nemsokkal később viszont megjelent a Blogter hozzászólás-interfésze. Nem tudom, hogy ez igazi kihelyezés-e, nem derül ki, ki végzi a moderálást, de itt is az Origo fórumának moderálási szabályai az érvényesek.

Szerintem a nagyobb forgalmú kiadványoknál komoly lehetőség rejlik a hozzászólásokban, de ennek kiaknázásához személetváltásra van szükség. Az újságíróknak fel kell adniuk megmondóemberi pozíciójukat és végre szóba kell állniuk olvasóikkal. A kiadóknak be kell látniuk, hogy az olvasók generálta tartalom nem ingyen kapott massza, amivel ki lehet tölteni felületeket, hanem olyan alapanyag, amivel még dolgozni kell. Csak az olvasói vélemények valódi integrálása révén válhat valami érdekes, hasznos a most még a legtöbb helyen csak divatból megjelentetett hozzászólásokból.

Lepukkantak a szerkesztőség számítógépei? Muzeális szerkesztőségi rendszerrel készül a lap? Még fapadosabb az online kiadást etető CMS? Ryan Sholin szerint számos ingyenes, vagy olcsó módja van annak, hogy felturbózzátok kicsit a szerkesztőséget.

1. Használjátok a Google Dokumentumokat, vagy valamilyen hasonló eszközt a szövegek és táblázatok szerkesztőségen belüli megosztására. Ma talán sokak számára a sci-fi világába tartozik, de becsszó, így bármelyik (hálózatba kötött) gépről elérhetők ugyanazok a dokumentumok.(Egy olyan szerkesztőségben, ahol a kinyomtatott szöveg volt a legkisebb közös nevező, mindez jelentős szemléletbeli változást és némi segítséget igényel.)

2. Iratkozzon fel az összes szerkesztő és újságíró egy IM (azonnali üzenetküldő) szolgáltatásra és legyen is bejelentkezve egész nap. A szerkesztőségen belül ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a linek, fájlok, gyors információk megosztásának, de a "terepen" dolgozva is az IM a legegyszerűbb módja  szerkesztőséggel való folyamatos kapcsolattartásnak. (Ehhez persze kell egy laptop és valamilyen - wifi, vagy mobil internet - összeköttetés is.)

3. Gyűjtsd össze a szerkesztőség számára fontos RSS értesítőket (helyi bloggerek, hírforrások, keresések a saját kiadványodra stb.). Oszd meg a gyűjteményt az RSS olvasóval rendelkezőkkel, illetve készíts egy központi Bloglines olvasót és annak nyilvános elérését vedd fel valamennyi kolléga (kollegína) gépén a kedvencek közé.

4. Készíts egy szerkesztőségi Flickr hozzáférést. Ne csak a lapban amúgy is publikált képeket tedd fel, hanem a különböző rendezvények, bulik képeit is. A képek segítségével közelebb kerülhetnek a szerkesztőséghez az olvasók. (Lehet, hogy az olvasók érékelnék merevrészeg főnököd fotóit, de azért jobb, ha azokat kihagyod...)

5. Na, ez egy vicces pont, mert arról győzköd, hogy adj minden újságíró kezébe fényképezni képes mobilt. Hát, ebben előbbre tartunk, mint Amerika, mobilja minden újságírónak van, olyan telefont meg szinte lehetetlen kapni, amiben nincs kamera. Ez a pontot tehát a következőképpen írnám át: Adj az újságíróknak SZOLGÁLATI MOBILT, vagy fizesd ki a számlájukat. Ne maradj le azért az Évszázad Híréről, mert kollégádnak nem volt pénz a mobilkártyáján!

Huh! Mától látható - olvasható - nézhető az átalakított FigyelőNet. Több hazai webhely kiszivárogtatós módszerével szemben az FN stábja a nyíltsággal; korai bejelentéssel és a fejlesztési szakasz gondjainak megosztásával próbálkozott. Nyilván nem könnyű az ilyesmi, különösen egy olyan környezetben, ahol ennek nincs hagyománya. Az FN Megújulás blog - ahogy erről már többször is írtam - elég hézagosra sikeredett. Számomra a leginformatívabb éppen az utolsó rész, Molnár Dániel projektvezető "vallomása" volt. Ebből többek közt kiderült, hogy csaknem egy évig dolgoztak az új honlapon és hogy magát a programozást-rajzolást komoly felmérések előzték meg.

Nos, ilyen előzmények után komoly várakozással néztem a mai találkozás elé. Annak ellenére, hogy a blogból már tudtam, radikális változásra nem számíthatok. Leginkább a "szélesítés" és az elmúlt évben felhalmozódott új szerzemények (tartalom, szolgáltatások) elrendezése volt a cél.


Ma reggel az oldalt megnyitva az volt az első benyomásom, hogy semmi sem változott. Pontosabban, egy 800 képpont széles korszerűtlen oldal helyett most egy 1024 képpont széles korszerűtlen oldalt látok. A második benyomásom meg az volt, hogy a nyitóoldal részeinek az illesztése elcsúszott. Aztán rájöttem, hogy ez afféle tervezői geg akar lenni. Komoly tévedés. Viccelni máshol kell, nem egy üzleti webhely nyitóoldalán.

Jó, hogy a korábbi, nagyon hosszúra nyúlt bal oldali "létramenü" helyett egy áttekinthetőbb, kétszintű, vízszintes menü készült. Nem jó viszont hogy ilyen súlyos-gyászos megjelenésűre sikeredett.

Érzésem szerint aránytalanra sikeredett a címlap függőleges megosztása: A jobb oldali rész szélessége meghaladja a főrész szélességének a felét. (Összehasonlításként érdemes megnézni a nemrég felújított BusinessWeek.com, vagy a néhány hónapos CNN.com arányait)

A főrész teteje a kiemelt cikkel, főcímmel, képpel rendben van. Annál nagyobb a zavar a kiemelt cikk alatt. A "normális" (megszokott, elvárható) 2 hasábos tördelés mellé valamilyen meghatározhatatlan okból beerőltették a Hírek / 24 Óra szekciót. Emiatt a nyitóoldal további része zsúfolt, zavaros, lett. (A zsúfoltságot tovább növelik a különösebb információt nem hordozó, de sok helyet foglaló és az oldal megjelenését tervezhetetlenné tevő kis képecskék.)

Ami naygon hiányzik:

Hozzászólás a cikkekhez
Toplisták: A legolvasottabb (A belső oldalon ugyan álcázva, "Nézett" cím alatt van ilyesmi, de ennek a címlapon lenne a helye
Audió, videó, rodeó - a mostani címlapon legfeljebb csak a szélessége mutatja, hogy nem évekkel ezelőtt készült.

Ahogy a Megújulás Blogból is kiderül, az FN átalakítása nem csak a "homlokzatot", hanem a teljes belsőt is érintette. A napokban majd a belső oldalakon szerzett tapasztalataimról is beszámolok.

Összedobható néhány hét alatt egy működőképes hírportál?

Az Index cikke szerint akár még februárban, de legkésőbb márciusban debütál a Tarjányi Péter vállalkozó (ex-különleges szolgálatos őrnagy) által gründolt független hírportál. A 1,5- 2 milliárdos befektetéssel induló kiadvány munkatársait a "jobbos" és 'balos" kiadványokból mazsolázzák ki. (A többi részlet elolvasható az Indexen, felesleges lenne megismételnem.)

Hm. 2 milliárd forint nem kevés pénz. (Egy korábbi bejegyzésben egy 4.000 000 €-s francia hírportál-startról írtam.)
Mekkora reklámbevételt ell ahhoz begyűjteni, hogy egy ekkora befektetés megtérüljön, majd tisztességes hasznot is hajtson?

Az új kiadvány főszerkesztője, Nagy József egy hónapja még a 168 Óránál dolgozott, az új munkatársak egy része fel sem mondta korábbi állását. Képes lesz az új "vezérkar" néhány hét alatt egy online kiadvány minden részletét kidolgozni, különböző szerkesztőségi kultúrákból érkezett emberekből egy teljesen új szerkesztőséget kialakítani és működtetni, egy olyan stratégiát kitalálni, aminek segítségével helyet verekedhetnek ki valahol a Hírszerző és az Index között?

Maradjanak velünk, a szünet néhány hetes finis után meglátjuk!

Az Ismeretlen Olvasó elküldte nekem a készülő új Velvet látványtervét. (Levelében fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Doranskynak is elküldte.)

Magáról az oldalról nincs mit írnom. Ahogy a pletykamédia többi kiadványa, úgy a Velvet is kívül esik érdeklődési körömön.
(Semmi arisztokratizmus, prűdség, egyszerűen úgy gondolom, hogy a kertévékhez hasonlóan az egy másik pálya, foglalkoznak velük elegen.)

A Velvet új külsejénél jobban érdekel, miért is kaptam ezt a levelet?

• A levélíró villogni akart a bennfentességével?
• Az új Velvet bevezetését egy gerillakampánnyal is támogatják, ebbe próbálnak néhány blogot is bevonni?
• Valaki ártani akar az Indexnek/Velvetnek az idő előtti kiszivárogtatással?
• Egy webdesigner önreklámja az egész?

Egyéb tippek?

(Ha a dumán kívül a látványtervre is kíváncsi vagy, azt megnézheted Doranskynál.)

Miközben mi itt el vagyunk ájulva az amerikai elnök(jelölt)választási kampány online támogatásától, az amerikai kampányelemzők csalódottak. Az eddigi adatok szerint a jelöltek sok munkával felépített weboldalai sokkal kevésbé képesek befolyásolni a szavazók döntését, mint más "külső" online források (mainstream média, politikai blogok, fórumok).

Azzal nyilván nem mondok újat, hogy arrafelé megszokott dolog ezeknek az online forrásoknak a tanulmányozása, így a kampánystratégák menet közben is képesek módosítani az "üzeneteken" illetve a főcsapás irányán. Ha akarnak. Most például független szakértők azt állítják, hogy az online médiában (ide értve a blogokat is) megjelenő hozzászólások már novemberben figyelmeztettek Hillary Clinton téves stratégiájára, de a kampány irányítói nem vették figyelembe ezeket a véleményeket.

A saját honlapon alapuló kampányt több szakértő eleve tévedésnek nyilvánítja. Sok pénzt el lehet költeni a honlapok csiszolására, de a jelek szerint ezeknek nincs komoly hatása a szavazókra. Ahogy a jelöltek a "valós életben" is nyilvános helyekre (pályaudvarokra, áruházakba, kórházakba) járnak, hogy találkozzanak választóikkal, úgy az interneten sem várhatják el, hogy hozzájuk jöjjön a "nép". Ott kell lenni az online közösségi helyeken, aktívan be kell épülni a blogoszférába. (Ezen a területen Barack Obama áll a legjobban.)

Baj van az üzenetekkel is Az eddigi tapasztalatok szerint az elnökjelöltek  honlapokon megjelenő üzeneteit az internetezők reklámként értelmezik, azok hatékonysága pedig ugye ismert...

"Az ellentmondás ott van, hogy ahhoz, hogy az online párbeszédben sikeres legyél olyasmit kell tenned, ami a legtöbb amerikai polgárt elriasztja attól, hogy rád szavazzon. Nyíltnak, átláthatónak, vitára késznek kell lenned, az ilyesmiről meg éppen azt tanítják, hogy a jelölteknek el kell kerülniük." - találja a fején a szöget már megint Seth Godin

He mélyebben érdekel a téma olvasd el az AdWeek igen alapos cikkét, illetve tanulmányozd a Presidentialwatch08.com webhelyet, ahol grafikusan ábrázolják az oline kampányban résztvevő maintraim oldalak és blogok viszonyát, az egyes jelöltek tevékenységének online visszhangját.

(Azt hiszem, hogy mi az efféle rafinlát eszközök helyett még 2010-ben is majd a Political Capital, a Vision Consulting és a Századvég okostojásait hallgathatjuk/nézhetjük a tévében ...)

Mi a baráti kapcsolatok mértékegysége? Milyen a megtérülése (ROI) a családoddal fenntartott kapcsolatodnak? Kifejezhető-e valamilyen konverziós értékkel a régi osztálytársak felkutatása?

Nem hinném, hogy ezekre a kérdésekre bárki is egyértelmű, néhány számjeggyel kifejezhető választ tudna adni. Akkor pedig milyen számokkal villognak a közösségi hálózatok üzemeltetői (köztük természetesen a mi drága iWiWünk is) és az úgynevezett "social media marketing" specialiták?

Végre be kell látnunk, hogy az online kommunikáció sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy egy egyszerű számmal (page view, visits. unique visitors) leírható volna. Az utóbbi időben az egyre több szakember látja be, hogy még egy viszonylag egyszerű üzleti honlap teljesítménye sem értékelhető ilyen leegyszerűsített módon. Nyilvánvalóvá vált, hogy a videót, podcastot, közösségi véleményeket integráló online média sem egyszerű "konverziós gép", aminek az egyik oldalán bejön az érdeklődő, a másik oldalon pedig kimegy a reklámfogyasztó. A honlap teljesítménye csak a látogató "viselkedésével" együtt értékelhető. Miért várjuk akkor, hogy a közösségi hálózatok sokszor igen összetett belső történései egyetlen számmal kifejezhetők legyenek?

"Az üzlet számokat vár" - mondja a főnök, akinek esze ágában sincs kifinomult (de néha kissé bonyolult) elemzőprogramok eredményeit tanulmányozni. "Egyetlen szám kell, legfeljebb egy egyszerű Excel tábla." Az ő kezükben vagyunk.

Az utóbbi hónapokban nagyon rákaptam a podcast programok hallgatására. Új szenvedélyem kiteljesedéséhez újabb lökést adott egy ajándékba kapott korszerű, felhasználóbarát mp3 lejátszó. (Általában ellenzem a régebbi, de működő készülékek lecserélését, de ez esetben be kell látnom, hogy nem csak a divat követéséről van szó.)

Töltögetem és hallgatgatom tehát a podcastokat. Persze nem a hazaiakat, hanem a BBC műsorait és a Guardian "adásait",  vagy szemezgetek a  NY Times, óriási kínálatából. (Persze még rengeteg más online lap is kínál podcast programokat, de az említett, több-kevesebb rendszerességgel követett források és még néhány alkalmi találat bőven kitöltik a kutyasétáltatások idejét.)

A hazai kínálat meglehetősen szerény. Az Inforádió "díjnyertes honlapjáról" kis macera árán ugyan letölthetők anyagok, de minek?
A Klubrádió sem készít önálló programokat, viszont kellő elszántsággal innen is letölthetők műsorok. (Igazi podcastról, vagyis kedvenc programjaim linkjének automatikus letöltődéséről persze szó sincs.)  A Magyar Rádió heti hangtárából órás bontásban lehet anyagokat kikotorni - ezt tehát csak végső szükség esetén használom. Kicsit jobb a helyzet a Civil Rádióval, ahol  "csak" 30 percesek a dózisok, de ki akarná a műsorvezetők egyébként néha nagyon vicces, de semmiről sem szóló évődését mp3 formátumban hallgatni?

Érdekes képződmény még a 168 Óra "rádiója". A hetilap rádiós múltjához híven hetente stúdióbeszélgetésben elemzi egyik saját (!) anyagát, illetve szerkesztőségi kerekasztalt ülnek egy aktuális téma felett. (Miután a lapnál komoly elvándorlási folyamat indult be, kérdés, hogy kit tudnak majd mostanában az asztal köré ültetni.) Szintén a 168 Óra honlapjáról tölthetők le Pásztor Magdolna kifejezetten az online kiadás számára készített interjúi.

Ha nem is túl gazdag, azért létezik valami hivatalos hazai kínálat. Rendben, de hol van az amatőrök gazdag anyaga? Hol van az a hihetetlen fellendülés, amiről két éve annyit olvashattunk? Azt hiszem sehol. Néhány hazai blog margóján ugyan feltűntek podcast ablakok, de ezekből szinte mindenhol csak zene (nem saját) szólt.

Én továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy a podcast programokban óriási lehetőség van, csak meg kell érteni, mire is valók. A podcast nem egyszerűen letölthető rádióadás. Ahogy a kifejezetten a webre készülő videók is különböznek a tévéműsoroktól, a legjobb podcast műsorok is egy új önálló minőséget képviselnek.

Egyébként meg a legjobb, ha meghallgatod a Radio Academy podcastját a podcasting helyzetéről.

Valamikor ősszel keresett meg Gabriela Zago brazil újságírótanonc, hogy volna-e kedvem részt venni az induló Online Journalism Atlas projektben. (Gondolom, az akkoriban a Facebookon indított Journalism in Central and Eastern Europe csoporton keresztül talált meg.) Rábólintottam. Sokáig nagy csend volt, aztán december elején kaptam egy újabb mailt, hogy elkezdődött az Atlas készítése, lehet csatlakozni.

A december sűrű volt, bevallom, megfeledkeztem az egészről. Tegnap, a The Observers tudósítói között nézelődve jutott az eszembe megint a levél.

Az OJA projektet az igen aktív újságíró-blogger Paul Bradshaw, az Online Journalism Blog szerzője kezdeményezte. Bradshaw szerint is egészségtelen és nyomasztó, ahogy az online újságírást azonosítjuk az amerikai-angol történésekkel. (Önzetlen vélemény, hiszen ő angol.) Az Online Journalism Atlas célja tehát, hogy valami hírt adjon arról, hogyan is áll az online újságírás helyzete a világ "maradék" háromnegyedén.

Az OJA egy wiki segítségével készül. A résztvevők ide írhatják meg, milyen is az online sajtó feléjük. (Te például tudod, milyen az izlandi online média? Most már megtudhatod.) Az elkészült írásokat aztán Bradshaw is bemutatja blogjában.

Nagyjából tisztában vagyok a hazai online média szerkezetével, működésével, helyzetével. Megírhatnám magam is az erről szóló szöveget, de arra gondoltam, sokkal jobb lenne, ha együtt veselkednénk neki a munkának.

>> Az első kérdés persze, hogy milyen nyelven kellene írni? Az Atlas szövege természetesen angol, de ha angolul kezdünk el fogalmazni, eleve kizárjuk a hazai viszonyokat jól ismerő, de az angollal hadilábon álló önkénteseket. Lesz, aki a végén angolra fordítja a szöveget?

>> Mozaik technikával, vagy foltozással dolgozzunk? Vagyis kezdje mindenki leírni, ami szerinte fontos, vagy készüljön egy alap-szöveg, amibe zután bele lehet javítgatni?

>> Munkafelület? Blogbejegyzés hozzászólásokkal, wiki, Google Docs?

(Nekem megvannak a javaslataim, de egyelőre senkit sem szeretnék ezekkel befolyásolni.)

Várom az önkéntesek jelentkezését és a munkamódszerekre vonatkozó javaslatokat itt (hozzászólásokban) és / vagy a pollner@gmail.com címen.

Én is tisztában vagyok vele, hogy az Egyesült Államokon (na jó, az Egyesül Államokon és az Egyesült Királyságon) kívül is van élet, de ennek nyomait nem mindig könnyű felfedezni. Néha azért sikerül.

A The Observers a France 24, egy nemzetközi hírtévé létrehozására alapított vállalkozás leágazása. (Nemzetközi hírtévé persze van már, de a France 24 "francia szemszögből" kívánja megmutatni az eseményeket.)

Igen, már megint egy "szemtanú-honlap", de ez mintha kicsit kifinomultabb lenne, mint a legtöbb "bárki küldjön bármit" elven alapuló kezdeményezés. A közreműködésnek ugyanis több szintje van. A "névadó" megfigyelők (observers) a France 24 értékes kapcsolatai. Olyan önkéntes tudósítók, akik anyagokat (fotók, videók, szövegek) gyűjtögetnek és küldenek saját régiójukból.

 

(A fenti videón egy igen hosszú beszélgetés látható-hallható a The Observers létrehozóinak elképzeléseiről.)

A megfigyelők vállalják azt is, hogy a honlap olvasói közvetlenül fordulhatnak hozzájuk kérdésekkel.

A szolgáltatás lényege, hogy a The Observers szerkesztői nem közölnek válogatás nélkül mindenféle megbízhatatlan anyagokat, hanem megpróbálják ellenőrizni a hírszolgáltatók (a megfigyelők) megbízhatóságát. (Nem i rossz ötlet: A tudósító egyesítse a hivatásos tudósítók megbízhatóságát az amatőr hírforrások olcsóságával!)

A "barátokról" (friends) nem olyan kipróbált kapcsolatok, mint a megfigyelők. Tőlük ritkábban vesz át anyagot a France 24, viszont saját profiloldaluk van, amin keresztül az olvasók közvetlenül elérhetik őket.

Végül a regionális szerkesztők azok, akik a szemtanúk anyagit szűrik, szerkesztik, fordítják.

A The Observers (természetesen) még béta állapotban működik. Ennek megfelelően még nehéz véleményt mondani a publikált anyagokról.
A koncepció tetszik, kérdés, hogy lesz-e elég lelkes és megfelelő színvonalon működő résztvevő a webhely működtetéséhez.

Az egyikről már írtam. A FigyelőNet merész elhatározással úgy döntött, hogy önálló blogban követi az FN megújulásának folyamatát. Eddig mindössze 3 bejegyzés jelent meg. Ezeket olvasva azon tűnődöm, hogy a megújulás megy ilyen lassan, a mondanivaló kevés, vagy a szerzők rutintalanok a blogolásban?

Miközben a fél szakma a szerkesztőségi kultúra átalakításának szükségességéről, a "printesek" digitális felzárkóztatásáról beszél, Paul Conley, a CNN és a Bloomberg egykori munkatársa azt állítja, hogy a munkáltatóknak teljesen felesleges az újságírók átképzésével foglalkozniuk. Conley már két évvel ezelőtt megírta, hogy aki képtelen megtanulni egy linket megírni, egy képet a Photoshopban megigazítani, vagy egy videót feltölteni, az maga bizonyítja be "életképtelenségét", az újságírói szakmára való alkalmatlanságát.

A napokban egy úh bejegyzésében Conley megint rátett egy lapáttal. Azt mondja, nem taníthatsz arra valakit, hogy része legyen egy kultúrának.
Aki a weben akar dolgozni, annak a web részévé kell válnia. Az online újságíró nem dolgozik a weben, hanem ott ÉL. (Mit szólna ehhez a MÚOSZ Online Tagozata, ha létezne még?) Conly szerint tehát vagy benne vagy a dolgok közepében és csinálod, vagy pedig nem vagy benne és hiába tanulsz meg egy-két fogást, a lényeget akkor sem érted.

Paul Conly szerint most nehéz, recessziós évek következnek. Az online üzleti (B2B) újságírással foglalkozóknak nem lesz idejük a leszakadók (vagyis a nyomtatott lapoknál dolgozók) pátyolgatására. Harci helyzet van. Az újságíróknak gyorsan be kell ásniuk magukat a megfelelő lőállásba. Az egyetlen tanácsa, vagy inkább parancs most: áss! Aki nem tudja elég gyorsan, elég mélyre beásni magát, annak nincs esélye a túlélésre.



Tegnap este, amikor a fenti bejegyzést írtam úgy gondoltam jobb lesz, ha saját véleményemmel nem befolyásolom az olvasókat és a hozzászólókat. Most aludtam rá egyet és úgy döntöttem, mégis kell írnom néhány szót.

Elfogadom, hogy semmiféle kultúra  nem sajátítható el egy egyszerű gyorstalpaló kurzus révén. Azt azonban nem fogadom el, hogy a webes kultúra zárt és megközelíthetetlen. Biztos vagyok benne, hogy a Médiablog olvasóinak többsége sem Tim Berners-Lee-vel együtt kezdett el foglalkozni a webbel... A web nyitott, hiszen ott minden lehetséges információ, segítség  megtalálható, ingyen elérhető megismeréséhez.

Egy néhány órás oktatás nem képes a webes kultúra átadására, de alkalmas arra, hogy bizonyos kulcsokat adjon annak, aki nyitott, érdeklődő és eléggé elszánt ahhoz, hogy elkezdje felfedező útját. Conley hozzáállása önző, a webes újságírást a beavatottak titkának szeretné megtartani. Remélem, kevés szerkesztőségben fogadják meg a tanácsát!

Az újság - az "igazi", a papíros - elég egyszerű, kiforrott, magától értetődő konstrukció. (A legjobb bizonyíték erre, hogy egész jól eltájékozódsz egy korábban soha nem látott, számodra idegen nyelven írt lapban is.) Az információs struktúra viszonylag kötött, a navigációs eszközök száma erősen korlátozott. (Cserébe viszont nehéz eltévedni.) Természetesen még a kötöttségek ellenére is jelentős szabadság áll a laptervezők rendelkezésére. Ezt bizonyítja az újságok sokfélesége és az újabb és újabb átalakítások igénye.

A korai online újságok a tartalommal együtt lelkesen próbálták átültetni a webre a nyomtatott lapok szerkezetét, a megszokott felhasználói élményt is. Érthetően kevés sikerrel. Akkoriban a webmester volt az a varázsló, akik a szerverek megszelídítésétől a HTML kód megírásán át a megjelenésig mindenért felelős volt.

A világ fejlettebb részén az online lapok szerkezetükben, működésükben már réges-régen elszakadtak nyomtatott őseiktől. A kisebb felület, a "korlátlan" oldalszám, a linkek révén megvalósuló "többdimenziós" tartalom, a képernyős olvasás sajátosságai, az egyre népszerűbb mulltimédia másfajta megoldásokat tettek szükségessé.

(Forrás: Jesse James Garrett: The Elements of User Experience)

Az összetettebb honlapok tervezése, építése ma már olyan munka, amihez számos szakma összehangolt tevékenysége szükséges. Information architect, , navigation designer, interface, user experience designer graphic designer... - csak néhány a gyakrabban felbukkanó titulusok közül. Magyar fordításukkal nem is bíbelődnék, már csak azért sem, mert még a szakmán belül is rendszeresen komoly viták zajlanak arról, hogy az egyes titulusok mit is jelentenek. (Nem az elvégzendő munkákkal, hanem azok megnevezésével van a gond.)

A sok specialistát persze meg is kell fizetni. (A költségeket tovább növeli, hogy ennyi ember munkáját megfelelően koordinálni kell és persze szükség van olyan szakemberre is, akik a "honlapépítők" és a megbízó között közvetítenek.) "Odaát" akkora egy-egy komolyabb webes projekt költségvetése, hogy abból "ideát" egy játékfilmet is kilehetne hozni.

Az elmúlt hónapokban több hazai információs honlap is megújult. Minden alkalommal komoly viták zajlottak arról, hogy az új design lopott, vagy különböző külföldi mintákra csak véletlenül hasonlító, hazai szellemi termék. Azt gondolom, tudomásul kell vennünk, hogy nálunk kevés az olyan költségvetéssel készülő webes projekt, ami elbírná egy minden részletre külön szakértőt alkalmazó csapat alkalmazását. Mivel pedig ritkák az ilyen projektek, a szűk részterületekre szakosodott specialisták nem jutnának megbízáshoz. Ezért van az, hogy az az első vonalba tartozó híroldalaka leginkább a külföldi példákat másolják (és nem fordítva), a második vonaltól lefelé meg az első vonal kinőtt ruháját próbálják magukra húzni...

Vannak Nobel díjas tudósaink, világhíres művészeink, törődjünk bele, hogy a részterületekkel pepecselő webtervezés nem a mi műfajunk. Maradunk a polihisztorok országa!

Nahát, már megint feltámasztják az Esti Hírlapot!

Alig több, mint három hónappal az előző nekiveselkedés után most megint jönnek, próbálkoznak...
Az eMaSa hirdetései között - ugye mondtam, hogy infobánya - olvastam:

Én bizony kiegészíteném: "rutinos lapalapító, a helyesírás szabályait ismerő, kudarctűrő sportújságírókat keres"

A Klubrádió eddigi stratégiáját folytatva újabb csapást mért saját magára. A héten azonnali hatállyal kirúgta a Mobil című informatikai-távközlési műsor készítőit, Szalay Dániel szerkesztőt és Nagyistók Tibor műsorvezetőt.

Az újságírók által kiadott közlemény szerint a Klubrádió egy új, számukra előnytelen szerződést próbált rájuk erőltetni. Miután azt nem fogadták el, azonnal felmondták szerződésüket és a felmondási időt ki sem várva törölték a műsort a rádió programjából.

Ha nem is tetszett, valahogy felfogtam, hogy Pálinkás Szűcs Róbertet és Mihancsik Zsófiát azért kellett eltávolítani a Klubrádióból, mert véleményük nem illett a "drága Bolgár úr" és "a mi megmondós Orosz Józsink" által megcélzott közönségnek. De kinek és mit ártott a Mobil, a kiválóan szponzorálható, jó hallgatottsági adatokat hozó délutáni IT-magazin?

Egyébként a heti hírekben olvasható, hogy a legkomolyabb versenytársnál, az InfoRádiónál folytatja karrierjét Ablonczy Ákos, a Klubrádió korábbi kereskedelmi- és marketingigazgatója.

Úgy látom, a Klubrádió mindent megtesz a "baloldali médiafölény" felszámolása érdekében.

A webergonómia megmondóemberei már sokat írtak arról, milyen betűtípusok érvényesülnek jól a weben is milyenektől érdemes óvakodni. Most azonban egy svájci egyetemista Phil Renauld olyan új összefüggésekre bukkant, amik teljesen új dimenziókat adhatnak a webes tipográfiának (is).

Renauld már egyetemi tanulmányai végéhez közeledve szerette volna megérteni milyen összefüggés is áll fenn dolgozatai minősége és a kapott érdemjegyek között. Mivel a dolgozatok terjedelme, minősége vagy a befektetett munka és a kapott minősítések között semmiféle korelláció nem volt felfedezhető, a kutató végső kétségbeesésében a dolgozatok külalakját vette nagyító alá. És lőn! 5 év dolgozatainak elemzése révén hősünk megértette, hogy nem elég okosnak lenni, annak is kell látszani! Bizonyos betűtípusok "tudományosabban" hatnak, vagyis maga a látvány óhatatlanul befolyásolja a dolgozatokat értékelő tanárokat.

Hogy lehetne mindezt kiterjeszteni az újságírásra? Egyes fontok jobban működnek a sportrovatban, mint a kulturális ajánlóban? És vannak kifejezetten baloldali és jobboldali írásokhoz ajánlott betűfajták?

Idén sok online lapnál kerül a stratégia középpontjába a videó. Csak be kell szerezni egy olcsó kamerát, aztán készülhetnek a videók, amik majd rekordlátogatottságot hoznak a lapnak.

Hiába mondta azonban egykoron Lenin, hogy a mozgókép a legalkalmasabb eszköz a széles néptömegek mozgósítására, idővel kiderült, hogy nem teljesen mindegy, mi is mozog azon a képen. Egy ideig az "olvasók" a tartalmától függetlenül szívesen fogadták az online lapokon megjelenő videókat, azonban mára megkopott az újdonság varázsa.

Most, a következő fejlődési szinten leginkább az olyan videók számíthatnak sikerre, amik valóban mozgóképben megragadható eseményről ("akció") szólnak, vagy amik egy újabb oldalról világítják meg a híreket eseményeket, esetleg új nézőpontot (pl. civil média) jelenítenek meg. A különböző kiadványok többféle megoldással próbálkoznak. Egyesek abban hisznek, hogy minden újságíró kezébe egy kamerát nyomnak. Mások a civil tudósítókra esküsznek. Megint mások úgy gondolják, hogy legjobb a videózást egy erre szakosodott, külső csapatra bízni. Nincs egyetlen igazság: Mindgyeik módszerrel születtek már jó eredmények...és rosszak is.

Ami most a hírvideókkal végbemegy nem teljesen egyedi folyamat. Korábban valami hasonló ment végbe a webes grafikákkal és a Flash animációkkal is. Végül ezek is csak ott váltak életképessé, ahol be tudtak épülni a tartami stratégiába.

A weben rengeteg mítosz terjed arról, hogy valaki fél óra alatt készített egy ügyes videót, feltette a YouTube-ra és néhány hét alatt milliós közönséget begyűjtve világhírű lett. Ilyesmit hallva egy szerkesztő méltán gondolhatja, hogy elég néhány érdekes anyagot gyártaniuk, aztán a szájpropaganda hatására úgyis elterjed, kiadványuk forgalma pedig óriásira nő. Az igazság azonban az, hogy sok az olyan anyag, ami vírusvideónak látszik, valójában azonban nagyon is profi stáb tudatos munkájának az eredménye.

Azért nem kell elkeseredni!

Ha politikai kampányszakértő lennék, most egész nap a weben lógnék és az amerikai elnökjelöltek online kampánystratégiáját elemezném.
Persze nem vagyok kampányszakértő, egyébként is egész nap a weben lógok, viszont a nagyobb dózisban végleges agykárosodást okozó kampányanyagok tanulmányozása helyett inkább a nálam okosabb - nem kunszt - bloggerek bejegyzéseit olvasgatom.

Jeff Jarvis szerint könnyen Obama lehet az első, akik az internet segítségével nyeri meg a választásokat. Iowaban és New Hampshire-ben a fiatalok magas részvételi aránya döntött. Az eddigi tapasztalatok szerint hiába szimpatizálnak a fiatalok egyik, vagy másik jelölttel, végül a legtöbben passzívak maradnak. Most csodák csodája, nem csak szavaznak, de ott vannak a kampányeseményeken, ahol egy jobb rockkoncerthez méltó felhajtás csinálnak. Ez kétségtelenül az internetes kampány hatása. Obama a saját közegében érte el a fiatalokat és ott sikerült megszereznie bizalmukat. A média- és kampánystratégák többsége nem ismerte fel idejében az újfajta internethasználat, a web 2.0. erejét.

Idáig az elvek. Gondoltam, azért csak rákukkantok Barack Obama honlapjára, aztán hosszú időre ottragadtam.

Első ránézésre semmi különös. Nagyon kék. (Ennyi erővel az SZDSZ honlapja is lehetne). Levegős nyitóoldal, nem nyom agyon a rádöntött információtömeg. Aztán elkezdesz kattintgatni és látod, milyen irdatlan mennyiségű információt halmoztak fel úgy, hogy közben az egész logikus, átlátható marad, szinte semmi sincs két kattintásnál messzebb.

Az persze természetes, hogy megismerhetjük az elnökjelöl-jelölt életét, családját, beszédeit, sajtószerepléseit. Ami viszont "újdonság", hogy Obama nézeteinek megismeréséhez nem végtelen programokat, beszédeket kell tanulmányoznunk, hanem szépen témakörönként kigyűjtve is megtaláljuk, mit gondol hősünk az egészségügyről, a gazdaságról, az oktatásról és még másik 16, a kampányban kiemelt témáról. (Eddig semmi webkettes trükk, csak átgondolt struktúra és sok munka.)

Ugrás az Action menüpontra. Itt aztán elkötelezheted magad. (Vagyis elkötelezhetnéd, ha amerikai szavazópolgár lennél.) Nyithatsz saját myBarackObama.com oldalt, ahol (irányítószámod alapján) pillanatok alatt megtalálhatod a hozzád legközelebb található kampányközpontot, felveheted a kapcsolatot a többi szimpatizánssal, saját blogot indíthatsz... Az Action Centeren keresztül beléphetsz telefonos aktivistának, adománygyűjtőnek, szervezhet további csoportokat...

Természetesen lehetőség van a (költséges) kampány online támogatására. Különösebb macera nélkül pillanatokon belül átutalhatod adományodat - a legkisebb tét 10 dolcsi, a határ a csillagos ég. Barack az induláskor messze nem volt úgy kistafírozva, mint például Hillary Clinton. Miközben az online adományok komolyan hízlalják a kampánykasszát, az adományozó emberek is jobban magukénak érzik a jelölt küzdelmét. ("Tiéd a kampány, magadnak építed!")

Van aztán a honlapon egy krecli (nem a főhelyen, de nem is eldugva), aminek a címe Obama everywhere (vagyis Obama mindenütt.) Csak linkek: Facebook, MySpace, YouTube, BlackPlanet, Flick, LinkedIn, Obama Mobile (csengőhangok, háttérképek). Hát igen, erről (is) írt Jarvis.

Barack Obama egyik tanácsadója Chris Hughes, a Facebook egyik alapítója.

Utószó: Obama honlapja és a Pallas Athéné között (egyebek mellet) az az alapvető különbség, hogy az előbbi nem Zeusz fejéből és nem teljes fegyverzetben pattant ki. A Bivings Report bejegyzéséből kiderül, hogy a honlap az elmúlt évben több átalakításon is átesett. A köztes változatok zavarossága némi megnyugvással tölthet el: Ott sem tudják egyből összehozni a tökéletest...

Javaslom, hogy a kampányhonlap alaposabb tanulmányozása után néhány napig kerüld a hazai politikusok weboldalait!

Az újságírás veszélyes szakma. Művelése idővel erősen eltorzíthatja a személyiséget. Ilyenkor az újságírókat az információk gyűjtése és feldolgozása helyett valamiféle elhivatottság vezérli. Egyre inkább úgy érzik, hogy nem egyszerűen munkájukat végzik, hanem valamilyen küldetést teljesítenek. A társadalom főpapjai akarnak lenni - gyakran össze is jön, - akik ítélkeznek jóról és rosszról. Előszeretettel hangsúlyozzák kiemelt felelősségüket, áldozatvállalásukat.

Rupert Murdoch a Wall Street Journalért (Dow Jones Company-ért) folytatott harc folyamán egyértelmű választás elé állította a tulajdonos Bancroft családot: Pénzt akarnak, vagy (elvi) értékeket? Sokkal gazdagabbá akarnak válni, vagy ragaszkodnak valami nehezebben megragadhatóhoz, amiben hisznek? (A döntés azóta ismert.)

Végeredményben az újságíró pályát választók is valamilyen hasonló döntést hoznak. Nem a jobban fizető jogi, orvosi, vagy üzleti pályát választják, hanem a kevésbé megfizetett médiát. Az így vállalt anyagi veszteséget próbálják aztán az elegánsan szakmai büszkeségként emlegetett arroganciával, gőggel kompenzálni.

A hagyományos médiában dolgozók újságírók vékony szálon kapcsolódnak csak közönségükhöz. A szerkesztőségi elszigeteltség és a munkájukból adódó előjogok ("bejáratosság", kapcsolatok) hatására sokan közülük hajlamosak a társadalom által felkent, hivatásos megmondóembernek képzelni magukat.

Ebbe az alapvetően XIX. századi idillbe ("alá' szolgája Szerkesztő úr") rondított bele a média 2.0. Beengedni a csürhét bocs, a Kedves Olvasókat a lapba? Az újságírókkal egyenlő jogokkal? Nane!

Valljuk be, a profi újságírók mindig is lenézték, de legalább lesajnálták az olvasókat. "Tudatlan népség, akik tehetetlenül tévelyegnének, ha nem lennénk itt mi, akik minden kérdésben szakértők vagyunk és megmondjuk, mit kell gondolniuk."

Az elmúlt évek szakmai drámája arról szólt, hogy egyes újságírók megpróbáltak lemondani örökölt "előjogairól" és elkezdek a lényegre koncentrálni. A valódi hivatásukra.

(A bejegyzéshez Michael Meier Journalism without Journalists című vitairata adta az ihletet.)

Az MR1 Kossuth Rádió híreinek végén rendszeresen hallható a szöveg: "Folyamatosan frissülő híreinket elolvashatják a Magyar Rádió weboldalán."

Nos, én az imént (2008.01.09. 16:20) felkutattam a Kossuth Rádió oldalán a "friss" híreket, azon belül is az "Itthon" szekciót és bizony azt találtam, hogy az oldal legutóbb 14:41-kor frissült, akkor került ki a Toller Lászlóval foglalkozó hír.

A korábbi hírek között kattintgatva látszik, hogy a folyamatosság nem a hírszolgáltatásra vonatkozik, hanem arra, hogy folyamatosan ugyanazok a hírek vannak kinn. 16:28-kor a felülről számíott 3. hír: Világbank: fellendülés csak jövőre
A hír ma reggel 7:08-kor került ki. (Nyilván a Világbank akkor böffentett el valamilyen információkat.) Vajon miért került a belpolitikai rovatba a gazdasági helyett? (Címkézés, óh!)

Nem értem, miért jelent ekkora gondot, hogy a folyamatosan (?) dolgozó hírszerkesztőségektől átemeljenek anyagokat a webre. Azt már észrevettem, hogy szinte teljesen letűntek a képzett bemondók, az utcáról ültetnek be hírólvasókat a Rádióba. Vajon az internetoldlakat a büfés frissíti?

A tavalyi év egyik szakmai szenzációja volt a Telegraph print és online szerkesztőségének összegyúrása és a többplatformos, multimédiás, mosó-vasaló csodaszerkesztőség felállítása. Miközben a világ négy sarkából érkező szakmai delegációk az új képződményt csodálták, én azon tűnődtem, hogy tudták a korábban a nyomtatott lapkészítésben dolgozókat ilyen gyorsan átképezni. Egyre inkább az az érzésem, hogy sehogy. (A szaksajtóban megjelent beszámolók szerint minden emberre 1 óra tréning jutott. Ennyi idő legfeljebb arra elég, hogy egy pszichológus felmérje az átalakulás sújtotta dolgozó lelki állapotát.)

Ha átéltél már ilyesmit, akkor tudod, hogy a Nagy Átalakítási Projektek számos ponton léket kaphatnak. Ha legfelül születik a döntés, akkor az valahogy nagyon nehezen jut le a "végekre". (Nemzetközi - "multi" - cégeknél már a "régiókba" érve elakadhat a dolog.) Általában már az igazgatóságban is vannak ellenérdekeltek, de szinte egészen biztos, hogy a középvezetés egy jelentős része ellenérdekelt a változásokban, nem érti az egészet, vagy csak fél bármilyen változástól. Ilyenkor nem nehéz elképzelni, mi jut le az Egyszerű Dolgozó szintjére. (Ha bárkinek is politikai példák jutnának az eszébe, az csak a véletlen műve.)

(A másik irány sem egyszerűbb: A legtöbb nagy cégnél - vagyis a nagy médiacégeknél is - pártolják az "alulról jövő innovációt". Elvileg. A gyakorlatban kevés helyen fordul elő, hogy az alulról érkező kezdeményezések változatlan formában beépüljenek a vállalati stratégiába.)

A leírtakat tovább bonyolítja, a változások tulajdonosváltással, felvásárlással, cégek egyesülésével - világ proletárjai - járnak együtt. (Ha átéltél már ilyet, tudod miről van szó, ha nem, akkor addig jó, amíg nem tudod.) A termékszerkezet, a cégstruktúra, a munkafolyamatok gyorsan átalakíthatók (papíron), a cégkultúra átalakítása viszont ennél sokkal nehezebb, bonyolultabb.

Mindez most Steve Outing cikkéről jutott az eszembe, ami (részben) arról szól, hogy az átalakuló szerkesztőségekben a szervezeti, munkaköri, infrastrukturális változások messze megelőzik a szerkesztőségi kultúra átalakulását. Nincsenek csodák!

 Sok lapvezérre bizonyára sokkolóan hat(na, ha olvasná), de a lapjuk nem lesz képes felvenni a harcot a (tisztán) online kiadványokkal, nem lesznek képesek vonzó termékeket előállítani, ha nem vesznek fel tehetséges webes munkatársakat.

A bajpk már a folyamat elején kezdődnek: A legtöbb szerkesztőnek fogalma sincs, mik is kellene vizsgálnia, amikor új online munkatársat vesz fel, amikor új, online pozíciót hoz létre.

Egyes lapoknál készségesen mondogatják, hogy "a jövő az internet", a jelenben nagyon kevéske pénzből próbálják megoldani a dolgot.
Miközben szakmai cikkekben gyakran olvasni arról, hogy a jövő a több platformon életképes újságíróké, nagyon kevés szerkesztőség igyekszik az ilyen tehetségek felkutatására - és a tehetség kiaknázására.

A legmagasabb szintű képzésben részt vett, multimédiás felkészültséggel rendelkező pályakezdő szakemberek munkába állva gyakran a nyomtatott lap online újracsomagolását végzik. Természetesen éjszaka. A print és online szerkesztőségi rendszerek integrációja helyett egyszerűbb diplomás robotokat alkalmazni.

A fent leírtak természetesen nem a hazai állapotokról szólnak. Az ihletet adó szöveget - hosszabb és részletesebb a The journalism iconocast blogban találtam.

Olvasd el a teljes bejegyzést !

Kiszivárogtatások, pletykák és rémhírek után tegnap végre stratolt a Wikipedia-alapiító Jimmy Wales új vállalkozása, a Wikia Search.

Magáról az új elveken alapuló keresőről illetve az erre alapított vállalkozásról nem érdemes írni, bőségesen foglalkozik vele a világsajtó ( természetesen ide értendők a témával foglalkozó bloggerek is.) Persze kell hozzá néhány nap, amíg idehaza is megjelennek az első alaposabb írások.Addig lehet például a BusinessWeek elemzését olvasgatni.

Wales azt állítja, hogy nem a Google-t akarja lenyomni (elég reménytelen vállalkozás lenne), inkább az volt a célja, hogy egy "olyan tisztességes minőségű valamit csináljon, ami az iparág többi szereplőit is a nagyobb nyitottság felé nyomja."

Szép gondolat. De milyen iparágról is van szó? A kereső-iparról? Egyetértek azokkal, akik a Google-t már jó ideje a médiához sorolják és nem csak azért, mert a Google News mélyen behatolt a média hagyományos felségterületére. A (hagyományos) média az információk gyűjtésével, feldolgozásával és terjesztésével foglalkozik. Miben is különbözik ettől a Google? (Az gyenge érv, hogy ott a melót nem szerkesztők, hanem a "titkos algoritmusok végzik el.)

Ha a Google (vagy a Wikipedia) médiacég, akkor nyilván a jelentős mértékben emberi közreműködésen alapuló Wikia is az. Ha így van, akkor Wales nem a kereső-, hanem az egész médiaipart akarja a nagyobb nyitottság fel nyomni. Ráférne.

Az ember ilyesmit olvasva óhatatlanul elgondolkodik azon, mekkora erőre lenne szükség, hogy a jelenlegi, erősen bebetonozott pozíciójából kimozdítsa a hazai médiát. Magához a gondolatkísérlethez is igen élénk fantázia szükségeltetik.

(Frissítés a bejegyzés végén)

Elege lett? Kirúgták? Majd megint visszamegy, ahogy "szokott"?

Hiába tudósít számos kiadvány a Hírlap főszerkesztő-váltásáról, lényegében mindenütt csak ugyanazt olvashatod: az MTI hírét. Ennyire légmentesen zár a Magyar Hírlap szerkesztősége? Vagy ennyire nem mer kikezdeni senki sem Széles Gáborral?
Esetleg ennyire mindegy már, mi is történik egy olvasók nélküli lapnál?

Az eMaSa meg "belső forrásokra" hivatkozva azt írja, hogy Széles szerint Gazsó L. nem adott elég kemény címeket.

Gazsó L. Ferenc nem naiv pályakezdő. Amikor elvállalta a valamikori Magyar Hírlappal azonos nevű újság szerkesztését, pontosan tudhatta, mit akar a Gazda. Mi változhatott ehhez képest?

Ide kívánkozó "keretes" hír:

A 168 Óra Online főszerkesztői székében landolt a Népszabadságtól a Horn-ügyért a balhét elvivő Nagy Csaba főszerkesztő-helyettes.

Ami az előbb lemaradt: Az InfoRádió minapi műsorában Mong Attila műsorvezető Tamás Ervinnel, a Népszzabadság főszerkesztő-helyettesével és Gazsó L. Ferenccel elemezgette Gyurcsány Ferenc elmozdításának esélyeit.

Frissítés: A FigyelőNet (a Népszavára hivatkozva) azt írja: " Gazsó L. Ferenc felmentéséhez az is hozzájárult, hogy az Inforádió szombati Aréna című műsorában nem képviselte elég markánsan a jobboldali álláspontot". Ezek szerint Széles a jövőbe lát. Az MTI több lap által is idézett közleménye szerint "pénteken felmentését kérte Gazsó L. Ferenc a Magyar Hírlap főszerkesztője. A laptulajdonos Széles Gábor elfogadta a kérést."

"Hogy is van ez?" - kérdezhetné Vitray Tamás.

Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy egyes szemfülesek figyelik a Domain.hu-n közzétett várólistát. (Itt érlelik a bejegyzésre váró internetes címeket.) Ha szerencséje van a kukkolóknak, innen megtudhatják, ki mire készül. (Persze csak akkor, ha a bejegyzők óvatlanul nem álcázzák magukat eléggé.)

Tanulságos hely még az eMasa / MÚOSZ állásbörzéje is. Itt vegyesen bukkannak fel Nagy Nevek - most éppen a Klubrádió keres hírszerkesztőt - és Nagy (de most még általában ismeretlen) Reménységek. Innen tudható meg például, hogy létezik a NetNap.hu, vagy a Road and Custom.

Ha még ennél is mélyebbre akarsz ereszkedni a "nich media" bugyraiba, kövesd az iwiw > Apró > Állást kínál > Média útvonalat. (Itt az is sokat árulkodhat, melyik "természetes személy" adta fel a hirdetést.)

Jelennek meg néha érdekes ajánlatok a "hivatalos" állásportálokon (Jobmonitor - Jobline - Jobpilot stb.) is, de itt általában fejvadász-cerberusok őrzik az igazán érdekes információkat (leginkább a munkahely nevét).

A bányászás örömét ugyan csökkentené, ennek ellenére nem bánnám,. ha lenne egy olyan hely, ami összegyűjti a szerteszét felbukkanó ajánlatokat. (Még akkor sincs sok, ha ide csapjuk a pr, weblapszerkesztő, belső kommunikációs stb. állásokat.) Nem valami bonyolult és drága megoldásra gondolok, csak valami olyan szerényebbre, mint például a Kreativ.hu reklámszakmai állásbörzéje. Hol vannak a jelentkezők?

A jóslások mellett a másik kedvelt decemberi/januári műfaj a visszatekintés, a tanulságok levonása. A jóslásból már - talán túlságosan is - kivettem a részem, tanulságokat levonni viszont nem szeretek. Ezeket inkább Robert Nielstől (Online Journalism Review) kölcsönzöm.

1. Használj blogot a rendkívüli hírek (breaking news) bejelentésére. (Nálunk erre az Index kapott rá a legjobban: Pörgős (fontos) eseményeket ügyesen követnek ilyen formában a címlapon is.)

2. A hagyományos tartalmi elemek (szöveg, fotó, videó) mellett (Niels a podcastot kifelejtette?) A widget ("digitális matrica") az új eszköz, amivel az olvasókat az oldalaidhoz kötheted. (Nem részletezem, mert a témáról többször is írtam.)

3. Tanuld meg a "sportosoktól" hogyan kell bevonni a közönséget. Niels nagyon hisz a sportoldalok-, rovatok erejében. Érdekes, hogy miközben itthon is történ ez-az (pl. a Nemzeti Sport Online korszerűsítése) nem látom, hogy idehaza a sportújságírás állna az online média élére.

4. Információkat kérj az olvasóktól, ne cikkeket. "Citizen journalism"? Felejtsd el! Vagy legalább is számolj le az illúzióval, hogy majd UGC (az olvasók által gyártott) anyagokkal helyettesítheted a profikkal íratott (vagyis pénzbe kerülő) cikkeket.

Egy friss tanulmány szerint a szerkesztőségekben többnyire férfiak hozzák meg a kulcsfontosságú döntéseket.

Az esélyegyenlőségért kampányoló Fawcett Society által közzétett anyag szerint a 17 országos (UK) lap közül csak kettőnél van női főszerkesztő és valamennyinél férfi a főszerkesztő-helyettes.

A vezető tévé- és rádióműsorokban valamivel jobb a helyzet: A 34 országos adásból 15-ben több-kevesebb rendszerességgel szerepelnek női műsorvezetők a vezető hírműsorokban.

A tanulmány szerint a nők alulreprezentáltsága a politikai médiában egyértelműen a parlamenti viszonyokat (Westminster) tükrözi Ahogy a parlamentben 20 százalék a nők aránya, a parlamenti belépővel rendelkező sajtómunkások között is csak 26 százalék a nő. Országos szinten a nőnemű politikai szerkesztők aránya 16 százalék.

Női kvótát nekik (is)!

Már korábban belekezdtem, de csak a napokban tudtam befejezni Chris Anderson könyvének olvasását. A Long Tail (magyarul Hosszú farok ) Anderson egy korábbi cikkében megjelent elmélet részletes kibontása. Arról szól, hogyan változtatta (változtatja) meg szűkösségen, a korlátozott kínálaton alapuló világot a végtelen választék és a hatékony szűrés.

A könyv izgalmas és szórakoztató. Anderson érdekesebbnél érdekesebb példákkal bizonyítja, hány területen érvényesül a Long Tail elv. Engem persze leginkább a médiára való alkalmazhatósága foglalkoztat.

Az online médinak is megvan a saját "hosszú farka": A nagy látogatottságú részben, a "fejben" ott vannak a vezetőt hírszolgáltatók, a gyorsan lefutó görbében a második vonal, majd a hosszú farok legvégén ott búslakodik az a blogger, akinek eddig csak egyetlen látogatója volt. Köztük találhatók a helyi lapok, a szűkebb területekre koncentráló kiadványok, a blogok... A hagyományos média egyre inkább atomizálódik, a nagy hírszolgáltatók anyagai sem csak saját honlapjukon jelennek meg, hanem elkeverednek a "hosszú farok" anyagaival. Innen aztán a keresők, a hírgyűjtők, az ajánlók és más szűrők segítségével jutnak el saját közönségükhöz.

Anderson példái a "végtelen választék" világából kerülnek ki. A "Long Tail" modell segítségével jól leírható az Amazon.com, ahol a néhány darabos eladások összege is szép kerek számot ad ki, így működik az eBay, vagy az iTunes is. De vajon alkalmazható mindez a hazai piacra is, ahol messze nem "végtelen" a választék?

Emlékeim szerint a "Long Tail" elméletről Doránskytól hallottam először. Mint a Blogter (egyik) szellemi atyja úgy tervezte, hogy éppen a "farok" távolabbi részén kutató, ott tehetségeket felfedező és azokat a "csúcsra" feljuttató serpák tartják majd működésben a blogszolgáltatót.

A tetszetős elméleti modell a gyakorlatban nem működött. Azt hiszem, a Blogter ma nem sokban különbözik a többi "nagy" hazai blogszolgáltatótól. (Pontosabban: A kölönbség nem a blogok kezelésében rejlik.) Doransky koncepciója nem volt megvalósítható, mert a néhány száz (néhány ezer) aktív blog kínálata messze van a "végtelen választéktól", ugyanakkor túl sok az egyszerű átláthatósághoz. Néhány önkéntes serpa, vagy a szavazáson alapuló "Alternatív Címlap" pedig önmagában nem képez elég finom, a felhasználók igényeit kielégítő szűrőt.

Hasonló a helyzet az írott sajtóval is. Ha megnézed valamelyik hazai hírgyűjtőt, nagy nyüzsgést látsz. A címekre kattintva azonban hamar kiderül, hogy sok az ismétlődés, az átfedés. A közel sem végtelen választék jelentős része natúr-, vagy részben átírt MTI-hír, egymástól "kölcsönzött" anyag, cikknek álcázott reklám...

Véges és helyenként ritkás a hazai "hosszú farok". (Sokban hasonlít a "lyukacsos" magyar Wikipédiához.) A hazai blogtér növekedése az elmúlt évben érezhetően lelassult. A "civil újságírás" szerepe idehaza marginális. A hivatásos tartalomszolgáltatói elit kirobbanthatatlan pozíciójából, az erős hagyományos médiaháttérrel rendelkező második vonal kivár, a többiek pályázással és csodavárással múlatják az időt. Másolgatjuk a nagyokat, de nincsenek igazán jó, saját igényeinkhez kialakított szűrőink. (Ami van, csak a beavatott kevesek játékszere.) Erős a gyanúm, hogy Anderson elmélete nem alkalmazható a hazai viszonyok között. Amíg nem születik meg a Rövid Farok elmélete, egyet tehetünk: csóváljuk.

A napokban HH a Webisztánon előbb a nemzetközi, majd a hazai kilátásokról írt. (Vagyis arról, mi várható 2008-ban.) Konrád a témát szűkítve már azt is megírta, mit fog utálni ebben az éveben. (A sok hozzászólásból úgy tűnik, hogy sokunk számára nem világos, hol végződik az "igazi"- és hol kezdődik a "vulgármarketing".) Itt az ideje, hogy én is megírjam, hogyan alakul majd idén a (hazai) online média.

Az Index továbbra is megőrzi vezető pozícióját. (Az [origo] 2008-ban is inkább a szolgáltatásokra, szórakoztatásra koncentrál majd, illetve nem tudja eldönteni, mi kar lenni, ha Nagy lesz. Eddig T-Apuka súlya nyomasztotta, most meg talán az árnyéka.)

A Népszabadság végre elszánta magát online kiadásának megreformálására. Hónapokon beül születik valami, ami valószínűleg szakmailag korrekt, működőképes lesz, de messze nem az a Nagy Durranás, ami zavarba hozhatná az Indexet. Felrázhatja viszont a második vonalban küzdőket (hvg.hu - Hírszerző, FigyelőNet)

Elindul a hajdani magyarhírlaposok régóta várt kiadványa, a Zóna. Néhány Ismert Név és a színvonalas írások miatt rendszeresen idézett forrássá válik, ennek ellenére erősen "papírszagú" online lap marad.

Jelentős (szakmai) erőkkel, komoly anyagi háttérrel új hírportál indul. Alig leplezett célja, hogy valamelyest egyensúlyozza a Nobilis-média egyre erősebb befolyását. (Kérdés, hogy kitart-e a pénz és a lelkesedés a megfelelő piaci és szakmai pozíció eléréséig?)

Az ügynökségek egy része rájön, hogy van élet a Nagy Portálok nyitóoldalain túl is. (Erre részben az élet szorítja őket, mivel az Index vagy az [origo] címlapján egyre nehezebb hirdetést elhelyezni.)

Egyre több tartalomszolgáltató jön rá, hogy a csilli-villi bannereket szállító hirdetési hálózatoknál jobb eredményeket érhetnek el szöveges hirdetésekkel.

Összefoglalva: A hazai online média számára 2008. nem lesz az Áttörés Éve. Az erősök tövább erősödnek. A középmezőny egy része megerősödik, jövedelmezővé válik, nagyobbik része leszakad.

Mindez persze csak tiszta spekuláció. A leírtakért garanciát nem vállalok. Hozzászólni lehet, utólagos reklamációnak helye nincs!

Valamikor, még a múlt században / évezredben én is küldözgettem karácsonyi és újévi üdvözlőlapokat. Nem annyira belső késztetésből tettem, inkább csak igazodtam a társadalmi konvenciókhoz. Aztán az egyik évben megvettem ugyan a lapokat, de elfelejtettem őket elküldeni. Nem történt semmi, nem dőlt össze a világ, még meg sem sértődött senki.

Wolf Gábor szerint az ünnepi marketingüzenetek (+ ajándékborok) hatékonysága nagyon alacsony, mert elvesznek a többi, hasonló üzenet miatt keletkező "zajban". Szerintem mindez fokozottan érvényes az e-mailben küldött ünnepi üzenetekre és a mobilod SMS-tárát eldugaszoló vicces versikékre is. (Te talán emlékszel rá ki küldött, és féleg, ki nem küldött idén ilyen üdvözletet?)

Én most, a tömeges üdvözletek napjait elkerülve kívánok a Médiablog valamennyi olvasójának Boldog, Eredményekben Gazdag, Sikerek és Boldog Január Másodikát!

ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A PRINT ÉS AZ ONLINE NÉPEK MEGBONTHATATLAN BARÁTSÁGA!