Láthatatlan sejtelem

 

Talán ez a helyes fordítása az Invisible Inkling címnek. Akár igen, akár nem, Ryan Sholin blogja az online újságírás iránt érdeklődők számára a kötelező olvasmányok közé tartozik . Ryan egyébként végzős  egyetemista, diplomamunkáját (egy ideje már) az amerikai online lapokban működő blogkról írja, de az a gyanúm, hogy soha nem fogja befejezni. Túl értelmes hozzá és túl sok minden foglalkoztatja ahhoz, hogy ilyemivel vacakoljon.

Ryan Sholin most arról ír , hogy hétfőtől új helyen dolgozik  A Gatehouse Media kiadónál kapott állást, ahol az lesz a feladata, hogy a Gatehouse kisebb lapjait segítse az "online hírszolgáltatás színvonalának emelésében".  Szép. Talán még ennél is szebb, hogy Ryan egyáltalán nem keresett állást. Az egyik legismertebb újságíró-blogger Howard Owens az Invisible Inlking bejegyzései alapján - természetesen az interneten keresztül -  kereste meg. Igazi amerikai sikertörténet.

 

Widgetalizáció

 

A jóslatok beteljesülni látszanak, elképesztő tempóban terjednek a „digitális matricák”, a widgetek.  Eleinte talán sokan csak afféle internetes csicsának tartották őket, amikkel lelkes amatőrök telezsúfolhatják egyébként érdektelen blogjuk szélső hasábjait, ma viszont egyre gyakrabban a widgetekről, mint „új tartalomszolgáltatási modellről” hallani.

A ’90-es évek tartalomszolgáltatási koncepciójának a középpontja a portál volt. A cél a minél nagyobb számú látogató becsalogatása volt, hogy aztán a lehető legmagasabb áron lehessen értékesíteni a portálon elhelyezett szalaghirdetéseket (bannereket). Ma ez már egyre kevébé működik.

A Web 2.0. alapelve a személyre szabás. A felhasználó nem nálad, a portálodon akarja fogyasztani a tartalmat, hanem magával akarja vinni, a saját igényei, ízlése szerint át akarja azt szabni. A tartalomszolgáltatóknak tehát oda kell vinniük a tartalmat, ahol a felhasználók vannak. 

Mindez persze csak a kiindulópont. Mára már a matrica-iparon belül is különféle irányzatok, stratégiák jelentek meg. Erről beszélgettek a napokban a SIIA kerekasztalának résztvevői is. 

Ha nincs türelmed megnézni a több, mint 1 órás videót, a vitában résztvevő Barry Grauber Content Matters blogján , vagy Alex Iskold AdaptiveBlue blogján elég rélszletes beszámolókat találhatsz.

Ha ezek után megjött a kedved a widgeteléshez, elolvashatod még hogyan építheted fel saját widget-stratégiádat.

 

Az interjú

 

A  '90-es évek "legendás Full Frontal" kabaréja  Ausztráliában olyasmi lehet, mint nálunk a(z eredeti) Laár pour Laár társulat. De lehet, hogy valami más. Az itt következőő videó egyesek szerint vicces. (Az amerikaiak szerint minden vicces, amit a "szegény vidéki rokonok, az Aussie-k művelnek.)  Lehet persze, hogy az egész kevésbé lenne érdekes, ha a jelenetet Gálvölgyi János és Bajor Imre adnák elő...

Én nemértem, mi ebben a vicc. Ilyesmi bénázás nálunk minden nap látható - kabarén kívül is.

 

A reklámszakma üzenete - frissítve

 

Frissítés a bejegyzés végén

Az elmúlt két napban Egerben tartotta legjelentősebb idei rendezvényét a reklámszakma. A résztvevők azok a profi szakemberek voltak tehát, akiknek az a dolguk, hogy megbízóik üzenetét eljuttassák a célközönséghez. A szakmán belül jó ideje hallani, hogy „paradigmaváltásra van szükség”, egyesek a hagyományos eszközök, módszerek kifáradásáról beszélnek, itt-ott válságot is emlegetnek. Ehhez képest az Egerben történtekről gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. (A Kreatív.hu ugyan írt néhány tudósítást, de a kis látogatottságú szakportál  „kulcsos” cikkeit nem lehet tömegtájékoztatásnak nevezni.) Ennyire nem fontos, mi hangzik el a reklámipar csúcsrendezvényén?

A közönség oldaláról nézve a reklám olyan, mint a túrókrémet összetartó guargumi. Általában gondolkodás nélkül lenyeljük, ha viszont néha szembesülünk vele, mi is van benne, könnyen túlreagáljuk a dolgot. A reklám eredeti célja a figyelemfelkeltés , de a mai túltelített reklámtérben ez már nem elég. Az egyre erőszakosabbá váló módszerekkel operáló reklámipar (műsorokat félbeszakító, a képernyőt elfedő, a postaládát eldugaszoló, a tájat letakaró) figyelemfelkeltés helyett egyszerűen lenyomja a torkodon üzeneteit. A közönség egy része persze harcol (AdBlock, TiVo, spamszűrés), más része csak egyre intenzívebben utálja a reklámosokat. (Geszti Péter népszerűtlensége már jó ideje csak a politikusok iránt érzett ellenszenvvel mérhető össze, Fabricius Gábor szorosan követi...)

A reklámszakmának nagy szüksége lenne rá, hogy párbeszédet kezdjen a reklámok közönségével. Miközben fontosnak tartom, hogy a médiában elváljon egymástól a szerkesztett tartalom és a reklám, szükség lenne a két szakma közötti intenzívebb kapcsolatra is. Elképesztőnek tartom, hogy a Reklámkonferencia idei honlapja kizárólag csak a résztvevők toborzására szolgál. Nincsenek kinn vitaindítók, a tavalyi próbálkozások után idén kísérletet sem tettek az online közvetítésre, konferenciablog indítására. Kár.

Frissítés (0928): Ami késik, az nem múlik... A mai Népszabadság alkalmi mellékletben foglalkozik a Reklámkonfereciával  és a reklámipar helyzetével. (A NOL-on sajnos a melléklet egyben nem érhető el, a cikkeket egyenként kell kibogarászni a tartalomjegyzékből )

 

Pályázatblog – újabb albérlő a hvg.hu-n

 

Tovább tart a HVG Online tartalomfejlesztési offenzívája. Az Adózóna, a Travelline és a Techline után most újabb témakörrel,  EU-s pályázati tanácsadással bombázzák az olvasókat.

Én, akinek egy ÁFÁ-s számla pontos kitöltése is komoly kihívást jelent csak a legnagyobb tisztelettel tudok felnézni azokra, akik sikerrel birkóznak meg egy EU-s pályázat papírhegyeivel. Őszinte érdeklődéssel várom hát, hogyan tudja majd a Jóri -Molnár Anikó szerkesztette Pályázatblog emberi fogyasztásra alkalmassá tenni az EU-bürökrácia nehezen emészthető dokumentumait, az eredményes pályázáshoz szükséges ismereteket.

Sok sikert!

 

Mentsd meg az internetet

 

Vannak témák amelyekkel nehezen lehet izgalomba hozni az embereket. A hálózati semlegességről  már tonnányi cikket, tanulmányt, petíciót írtak, számos előadást tartottak, hogy azzal legfeljebb már csak a legelszántabbak (és a hivatalból ezzel foglalkozók) figyelmét lehet felkelteni.

Egészen más persze egy jó ksi YouTube-klip.


Lenin (rémlik még ez a név?) nagyra tartotta a filmet, mert azzal hatékonyan lehet üzenetet eljuttatni az analfabéta tömegeknek. Azt hiszem, nagyon szerette volna a YouTube-ot is!

 

Századvég 2.0.

 

A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központja néhány héttel ezelőtt  videóblogot indított. Mivel eleinte  sehogy sem sikerült elindítanom első „adásukat” úgy gondoltam, várok. Most újra próbálkoztam és sikerrel jártam.

Az első „epizódban” G. Fodor Gábor kutatási igazgató mérsékelt lelkesedéssel jelenti be a médiatörténeti eseményt. Talán azért, mert a Századvégnek, mint „konzervatív intézménynek” (ezt a bevezetőben háromszor is hangsúlyozza, sőt, a konzervativizmus mibenlétét el is magyarázza) kicsit kínos efféle „posztmodern eszközt” igénybe vennie. (Feloldozásul legfeljebb a szintén konzervatív és a "posztmodern eszközöktől" köztudottan viszolygó Orbán Viktor online videói szolgálhatnak.

G. Fodor Gábor szerint a Századvég szakemberei végül azért szánták el magukat a videózásra, mert a hagyományos média szabályai szerint nem médiaképesek azok a szakértők, akik nem tudják három mondatban összefoglalni mondanivalójukat. (Ehhez képest valamennyi politikai műsorban hemzseg a három mondatnál sokkal többet beszélő politikai elemzőktől.)

Egy néhány perces videó elkészítéséhez nem kell Oscar-díjas operatőrt szerződtetni, de azért nem árt néhány alapvető technikai-esztétikai kérdéssel tisztában lenni.

  • Szerencsétlen dolog két témát egyetlen fájlban feltölteni. Miért kell a parlament őszi ülésszakának elemzéséhez árukapcsolásként hozzácsapni az igazgatói bevezetőt?
  • A „spontán” jeleneteket is be kell állítani. A bevezetőben G. Fodor Gábor egy rosszul megvilágított tetőtéri szobában áll, arca a rossz világítás és a hibásan megválasztott félközeli plán miatt alíg látszik.
  • Aki valaha is hallott a testbeszédről  tudja, hogy az elől keresztbe font kar az elzárkózás jele. G. Fodor Gábor egész bevezetője alatt így áll. Néha egyik kézfeje fel-felrebbenne, de ő -  fegyelmezett ember – visszaparancsolja azt a helyére.

Legalább ennyire problematikus felvételt láthatnak azok a türelmesek, akik az öt perces bevezetőt végighallgatva eljutnak az a parlamenti elemzéshez.  Nem tudom megállapítani, hogy Kern Tamás tudományos főmunkatárs alapból ilyen unalmas-e, vagy csak a „posztmodern eszköz” iránti megvetés hivatott kifejezni a langyos hangvétel. Mindezt az előzőleg megismert G. Fodor igazgató végszavazása  - kérdezésnek nem lehet nevezni – súlyosbítja.

Ha lehetséges, a beállítás itt még bénább, mint a bevezetőben.

  • A „riporter” teljes homályban ül, leginkább csak a hangjáról ismertem fel. Kern egy ablak előtt foglal helyet, az ő arca is árnyékban marad. Fejét „kettévágja” a tetőtér ferde falsíkja.
  • Az egyetlen kamera gyors mozgással kíséri a beszélőket, amitől a néző könnyen tengeribetegséget kaphat.

A felsorolt ügyetlenségek ellenére jó dolognak tartom, hogy a Századvég egy új platform meghódításával próbálkozik. Remélem, ez ösztönzést ad majd a többi politikai elemzőnek - és idővel  talűn egyes politikusoknak is. Addig is ajánlanám a hagyományos csatornát,  Kitta Gergely a Századvég oldaláról  letölthető A blogok és a politikai marketing hálózati összefüggései   című tanulmányát. Kissé száraz, de a témát, a fellehető szakirodalmat jól összefoglaló, korrekt munka.

 

Áprilisi tréfa – szeptemberben

 

A napokban összefoglalót írtam egy egy cikkről, ami a NY Timesnál a népszerűségi listák kapcsán támadt feszültségekről tudósított. A forrás ugyan egy című szatirikus lap (The Onion) volt, de arra gondoltam, hogy talán léteznek a világnak olyan részei is, ahol nem csak a Fábry-féle bunkó humorra (meg a még annál is rosszabbra) vevők a népek. Nyilván megvan annak is a szépsége, hogy a népszerűségi listák még a Times Pulitzer díjas veteránjaiból is féltékenységi rohamot váltanak ki.

Minden jel arra mutat, hogy tévedtem. A cikk „képzelt tudósítás”. Mentségemre szolgáljon, hogy előttem már számos hitelesnek tekintett forrás (Cyberjournalist,netRomeneskoMediabistro ) is bedőlt a cikknek.

Most (miután a Médiablog állandó levelezője, Dr. Minorka felhívta a figyelmemet tévedésemre) alaposabban körülnézve látom, hogy más gondok is vannak ezzel a „friss” tudósítással. Forrásom, a Cyberjournalist szeptember 22-i dátummal hívja fel a figyelmet az április elején megjelent „friss cikkre”. (Nekem meg eszembe sem jutott hogy a The Onion oldalán ellenőrizzem a dátumot.

Ha jól értem a dolgot,  a The Onion csak egy paródiát akart készíteni, de véletlenül egy jól sikerül médiahack lett belőle. Bár némi vigaszul szolgálhat, hogy jó társaságban voltam palimadár, most mégis csípi a szememet a hagyma.

 

Nyomtatott Google hirdetések

 

A Google AdWords hirdetési rendszerét használók „belülről” adhatnak fel hirdetéseket egy sereg IGAZI (nyomtatott) lapba. A megfelelő helyekért természetesen itt is  licitálni kell  -  a megjelenés helyétől a hirdetés méretéig számos paramétert figyelembe vesznek - majd a kialkudott helyre megfelelő sablonok használatával azonnal elkészíthető és feladható a hirdetés.

A hazai hirdetési igazgatók és tördelők fellélegezhetnek: A hazai lapok még nincsenek benne a rendszerben. (Szerintem azért lassan elkezdhetik az aggódást...)

További infó: http://adwords.blogspot.com/2007/09/create-your-own-newspaper-ads.html

 

Marad a médiaelit

 

„A médiaelit dominanciája az online környezetben sem szűnik meg, és hogy a terjesztés viszonylag alacsony költségei mellett továbbra is inkább egy kis létszámú, gyakran komoly pénzügyi háttérrel rendelkező megszólalónak lesz befolyása a nagyközönségre” - olvasom Jacob Rowbottom Sajtószabadság és politikai vita a digitális korban című tanulmányában.

Rowbottom szerint az eddigi kutatások azt a vélekedést támasztják alá, hogy a hagyományos média domináns szerepe nem rendül meg, az internet a többség számára kiegészítő médiatáplálékként jelenik meg. Hasonló a helyzet az online médián belül is, ahol a blogok nem a „hagyományos online média” alternatívájaként, hanem annak kiegészítőjeként funkcionálnak. A néhány, valóban jelentős olvasótábort vonzó blog elszakad eredeti gyökereitől és egyre inkább a hagyományos médiához idomul.

„A blogok közönsége más webnaplók és weboldalak linkjei, illetve közvetlen, szóbeli információcsere útján szerveződik. Ha egy blognak jelentős olvasótábora van, egyre többen tudják barátaikat informálni róla, vagy belinkelni azt saját weboldalukon. Ez egyfajta hólabda-effektushoz vezethet: a legnépszerűbb weboldalak még népszerűbbekké válnak, ahogy a blogok iránti általános érdeklődés növekszik. Ha a név és jó hír egyszer már rögzült, a belőlük nyert előnyök önerősítővé válnak. Mindezekből következik, hogy a szélesebb közönséget vonzani képes linkek léte meghatározó szerepet játszik a blogger sikerében. Ahogy ez a folyamat kiteljesedik, a "sztárblogger" a portál szerepét tölti be azáltal, hogy dönthet arról, mely más oldalak linkjeit helyezi el blogján”

Nemcsak a blogok, de az offline média is működhet különböző tartalmakat összefogó, azokat nepszerűsítő portálként. Ez a helyzet áll elő olyankor, amikor egy újság vagy egy televízió egy blog alapján tudósít egy témáról, amivel automatikusan megerősíti a blog (és a blogger) pozícióját.

„A sikeres blogger befolyása és népszerűsége lehet nagyon megérdemelt, de értékük már nem a beszélő önkifejezésén alapul. Olyan szerepet töltenek be, mellyel segíthetik bizonyos nézőpontok széles közönséghez és befolyásos véleményformálókhoz való eljuttatását. Az ő véleményük nagyobb eséllyel győz meg másokat, vagy gyakorol hatást a politikára. A széles közönséghez eljutó sztárblogger néhány tulajdonsága az intézményesített média ismertetőjegyeihez hasonló.”

Nem is idézgetek tovább, hiszen nyugodtan ide másolhatnám az egész tanulmányt.
Nem teszem, inkább mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el az egész szöveget az ÉS weboldalán.
 

Intézményesített és elit tartalomszolgáltatók

 

Harc az e-mailezők kegyeiért - frissítve

 

Frissítés a bejegyzés végén

A hírek szerint feszült légkör és komoly belső rivalizálás alakult ki a  Most  E-Mailed (e-mailben leggyakrabban elküldött) lista miatt a New York Times korábban vérprofinak és fegyelmezettnek megismert szerkesztőségében. A The Onion jól értesül forrásai szerint a Times „komolyabb” témákkal foglalkozó újságírói féltékenyen figyelik, ahogy a könnyebb műfajok leelőzik őket a lap népszerűségi listáján. (További fájdalomra ad okot, hogy a hosszú, elemző cikkek tüzetes tanulmányozása helyett a lap tulajdonosai is inkább ezeket a listákat böngészik.) A sikerlista nemcsak a szerkesztőség belső békéjét veszélyezteti, de a népszerűségért folyó harc erősen befolyásolhatja a cikkek minőségét is.

Kérdés, hogy az effajta listák reálisan tükrözik-e a szerkesztői elképzelések és az olvasói elvárások közötti különbségeket.?  Gyanítom, hogy csak az olvasók egy szűk rétege él az online lapok által kínált lehetőséggel és küldözget linkeket ismerőseinek. Azt is sejtem, hogy az elküldött linkek többsége nem annyira a politikai-, vagy gazdasági elemzésekre, mint inkább az „érdekes”, vagy „vicces” írásokra mutat..

Az aktív hírajánlóknál (e-mail küldőknél) nagyságrendekkel nagyobb azoknak a száma, akik megnézik ezeket a listákat és rákattintanak az ott ajánlott linkekre. Végeredményben tehát az olvasók egy szűk, talán nem is a legtájékozottabb rétege befolyásolja egy jóval nagyobb csoport hírfogyasztását. Szerintem egyáltalán nem effajta olvasói visszacsatolásra gondoltak, akik valamikor kitalálták ezeket a népszerűségi listákat.

Frissítés (09.25) Bár időközben kiderült, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló cikk csak afféle vicces ál-tudósítás, az "visszacsatolást", az olvasói reakcióknak, a népszerűségnek az újságírói munkára gyakorolt hatását továbbra is fontos témának tartom, azzal még foglalkozni fogok.

 

A fizetős tartalom ára

 

A NY Times ingyenessé válásának alkalmából "körkép" jelent meg a Népszabadság Média rovatában. A fizetős TimesSelect felszabadítása fontos téma, a médiarovatok, médiablogok bőségesen foglalkoztak vele a múlt héten. Érthető, hogy a Népszabi is szóba hozta a dolgot.  Az, hogy két évi próbálkozás után a Times kénytelen volt feladni a fizetős TimesSelectet nem annyira az amerikai lap hazai rajongói miatt érdekes - jó lenne tudni, hányan vetették most rá magukat az ingyenessé vált írásokra - hanem mert egyértelművé teszi, hogy az alapvetően ingyenes weben fizetős tartalommal nem lehet hosszú távon nagy üzletet csinálni.

Aki kicsit is tájékozott a témában, annak mindez nem újdonság. Aki viszont Ócsai Dorottya cikkében találkozott először a webes tartalomszolgáltatás ős-dilemmájával, könnyen zavarba eshet:

„Az amerikai lap azzal indokolta a döntést, hogy az internetes hirdetések bőven kompenzálják majd az online előfizetésekből kieső bevételt. Ehhez - ha utánaszámolunk - még a nyomtatott változatét megközelítő olvasottság sem kell: az online lap előállítása olcsóbb - nincs például nyomda- és logisztikai költség -, vagyis itt jóval szerényebb költségeket kell ellensúlyozni a bevételekkel.” - olvashatjuk.


Hát, ez így nem stimmel.
> A nytimes.com olvasóinak a száma már eddig is nagyobb volt, mint a nyomtatott lapra előfizetőké. 
> A fizetős TimesSelectnek semmiféle nyomdai és logisztikai költségei nem voltak, vagyis az online lap előállítása ugyanannyiba kerül, mint eddig. (A nyomtatott és online lapok előállítási költségeinek és bevételeinek az összehasonlítása pedig sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy egyetlen "minusz nyomda, minusz terjesztés" művelettel el lehetne ezt végezni.)

A Timest az elmúlt két évben sok bírálat érte az online lap egy részének „elzárása” miatt, de nyilván nem ezek lágyították meg a vezetőség szívét. Ruppert Murdoch az elmúlt hónapokban többször is egyértelművé tette, hogy a lehető leghamarabb szeretné ingyenessé tenni a frissen megszerzett Wall Street Journalt (Ez a lap volt eddig a fizetős tartalomszolgáltatás híveinek a legfőbb aduja.) Leginkább ez a nyomás vezetett a TimesSelect szabaddá tételéhez. (A Népszabadság cikke minderről egy szót sem ír.)

A fizetős TimesSelect kritikusai gyakran felemlegették, hogy a 713.000-ből valójában csak 214.000 a „tisztán online” előfizető (vagyis az, aki leperkálta az évi 49,95 dollárt), 60 százalékuk a nyomtatott lap mellé „ajándékba” kapta a TimesSelect hozzáférést. Mostani lépésével a kiadó újabb online olvasókat szerez, növelheti webes reklámbevételeit, viszont a nyomtatott lap lemond egy olyan erős eszközről, amivel képes volt lassítania olvasói lemorzsolódását. (Az online előfizetők visszakapják pénzüket, de semmit nem hallani arról, hogyan kárpótolják a nyomtatott lap előfizetőit)

Ócsai Dorottya cikkének második része a hazai gyakorlattal foglalkozik. Itt aztán összekeverednek a napi- és a hetilapok, az SMS-sel való cikkvásárlás és a késleltetett megjelenés. A szerzőnek csak egy hézagos felsorolásra futja, a tartalomszolgáltatók internetes stratégiájáról – vagy annak hiányáról – szó sem esik. Kár.

 

Hét végi dózis 9/21

 

Jó idő lesz. Szerintem jobban teszed, ha kirándulni mész, de ha mégis ragaszkodsz a web túrásához, adok néhány tippet:

Times deselected

Jeff Jarvis lelkesült írása annak ürügyén, hogy ledőlnek a fizetős online tartalom „utolsó bástyái is” (ahogy a napokban írtam róla, a NY Times ingyenessé tette a TimesSelectet, Ruppert Murdoch pedig bejelentette, hogy hamarosan nem kell fizetni már a WSJ.com-ért semm.)

Multimedia packages: Organizing 30+ pieces 

Mindy McAdams azzal foglalkozik, hogyan lehet egy sok darabból álló multimédiás anyagok logikusan és felhasználóbarát módon egy online lapba illeszteni.

The Seven Secrets of Highly Successful Bloggers   (vagyis a kiemelkedően sikeres bloggerek 7 titka)  A Blog Herald bejegyzését azoknak ajánlom, akik imádják az effajta „biztos tippeket”. (Mellesleg igen jelentősen korszerűsödött a BH sablonja.)

The People’s 311 Közösségi site, ahol önkéntesek a NY Cityben fellelhető kátyúkra, felpuffadt járdákra és hasonlókra hívják fel a figyelmet. (Fotó, térkép stb.) (A képeket nézve biztos vagyok benne, hogy mi, budapestiek pillanatokon belül ennek az anyagnak a többszörösét lennénk képesek összegyűjteni.)

 

Bloggerek a tévében

 

A blogolás és a tévészereplés a kommunikáció két teljesen eltérő módja. Ha van is a kettő között átjárás, az mindenképpen kivétenek számít.

Mindezt saját tapasztalatommal is megerősíthetem. Miközben évek óta változatlan (vagy inkább növekvő) lelkesedéssel blogolok, mindig komoly frusztrációt okoz, ha a tévében kell szerepelni. (Szerencsére ritkán fordul elő.)

A blog szabadságával szemben a tévében a legzavaróbb, hogy közted és a közönség között ott a műsorvezető, aki vagy hülyének tetteti magát (így próbálja képviselni az Átlagos Értelmi Képességű Nézőt), vagy valóban az is.

Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok tévéképes. Elve gyorsan beszélek, ha izgulok mégjobban felgyorsulok, ilyenkor aztán hogy utolérjem saját magam, néha hurokszerűen vissza is ugrom mondanivalómban. (Olyasmi ez, mint az elütések itt, a szövegben.)

A tévéműsorok komoly hiányosságai, hogy nem lehet ugrani az anyagban és nincsenek benne linkek. Sajátos előadás-technikával megpróbálhatod ezeket pótolni, de nem biztos, hogy a nézők érteni fognak

A blog lényege nem az okoskodás, hanem a közönséggel folytatott párbeszéd. A tévében ilyesmiről szó sem lehet, fogalmam sincs, hogy mondandómból mi az, ami felfogható és mit nyelnek el az elektronok. (Ha  „betelefonálnak” a nézők, akkor általában már nagy baj van.)

Mark Glaser  a Mediashiftben éppen arról ír,  hogy néhány blogger megpróbálja a tévére transzponálni webes sikereit.  (Vagy fordítva, a tévék próbálják kihasználni egyes bloggerek népszerűségét?  A Glaser által tanulmányozott TMZ.com pletykablog ugyan veszít valamit az éléből, de viszonylag élvezhető marad.  A nagyszerű  GigOm technblogot  író Om Malik viszont rettenetes a tévében. (Erről mi is meggyőződhetünk.)  Kérdés persze, hogy mihez mérjük teljesítményét. Ha saját blogjához, akkor valóban gyenge, de a magyar tévés mezőnyben ez a produkció egyáltalán nem lenne annyire kirívóan gyenge.

Van átjárás a különböző platformok, közegek, műsorok között? A televízió már számtalanszor bebizonyította, hogy általában nincs. Attól, mert sikeres sportolóként, szépségkirálynőként, politikusként korábban milliók voltak kíváncsiak rád, egyáltalán nem biztos hogy az esti híradó, vagy egy szórakoztató izé, vagy egy környezetvédelmi magazin műsorvezetőjeként is kíváncsiak lesznek rád. Hacsak azért nem, hogy a bénázásodon szórakozzanak.

 

Marketinges spanyolviasz

 

Felejtsd el HelloRepublic  üres nagyképűségét. A trendinek indult, de csak felszínesre sikeredett szakmai blog sehol sincs a most „felfedezett” Mátrix Webmarketinghez képest. (A linket a Médiablog summr nicknevű lelkes olvasója / levelezője küldte.)

Aki ismer tudja, hogy alapvetően nem hiszek a csodaszerekben, de nagyra értékelem magát a produkciót, amikor valaki ügyesen, tehetségesen próbál meg ilyesmit eladni. A Mátrix Webmarketing ügyetlen ködösítéssel olyan „különleges szisztémát” árul, amiben legfeljebb egyetlen dolog különleges: Az eladó személye. Ő ugyanis Pesty László, a rendszerváltás előtti undergrund  dokumentumfilmes műhely, a Fekete Doboz egyik alapítója. Azóta persze nagy utat járt be: Dolgozott a TV2-nek, önálló sorozata futott az M1-en, Tarlós István kampányfőnökeként is működött, végül most, marketingszakemberként bukkant fel.

A mátrix webmarketing nagy „titka”, hogy az online marketinget az eladni kívánt termék / szolgáltatás átvilágításával kell kezdeni, azokat kell megnyerni vásárlónak, akik még nem vásárlók és a honlap elkészülte után sem szabad abbahagyni a munkát, hanem figyelni kell a forgalmi adatokat. (Remélem, ezekkel az  információkkal nem sokkoltam senkit sem!)

Tulajdonképpen ezzel sincs is baj. Az amerikai, de akár a hazai marketngguruk, akik komoly tudományos tételeket képesek leegyszerűsíteni úgy, hogy azokból a sarki zöldséges is profitálhat ezeknél magától értetődőbb dolgokat is képesek jól eladni. A Mátrix azért anniyra mellbeverő, mert a Pesty a kereskedelmi tévék „tényfeltáró” riportfilmjeinek stílusát próbálja alkalmazni a weben. A sokéves filmes, tévés tapasztalat ellenére sem érti, hogy hiába a látszólagos közös nevező, a mozgókép, a korábban megtanult módszerek, gesztusok, sablonok nem vihetők át egyik platformról a másikra.

Mostanában gyakran merül a kérdés, hogy profi tévésekre, vagy inkább gyorstalpalót végzett újságírókra érdemes bízni a hírportálokon megjelenő videók készítését. Pesty marketinges honlapját nézve az az érzésem, hogy a tévés szakemberek „megszelídítése”  legalább akkora erőfeszítést igényel, mint a hagyományos (print) alkalmazott grafikára kiképzett szakemberek átállítás  webes grafikára.

 

Mi a baj a grafikusokkal?

 

Évek óta dolgozom egy nagyon tehetséges, kreatív grafikus csapattal. Mindenkori munkahelyeimnek, megbízóimnak készítettek már logót, névjegyet, cégismertető brosúrát, hírlevelet díszcsomagolást, plakátot – valamennyi munkájukat nagyon szerettük. Jó lett volna weboldalakat is terveztetni velük, de néhány próbálkozás után kiderült, hogy nem képesek a webre transzponálni azt a szellemiséget, amitől  "print" munkáik olyan jók.

A másik oldalról közelítve, különböző webes projektekhez tervezőt keresve gyakran szembesülök a problémával, hogy a „webdizájnerek” ügyesen kezelik a Photoshopot és más programokat, látványos felületeket képesek előállítani, de az apróbb részleteknél érződik a „vizuális anyanyelv” ismeretének a hiánya. Mi a megoldás? A hagyományos képzettséggel rendelkező grafikusok „beavatása”, vagy az autodidakta web-mágusok utólagos beiskolázása?

Leginkább én is csak kérdezni tudok, ezért nagyon megörültem, amikor Khoi Vinh – tudod, ő a  nytimeimes.com  művészeti vezetője – Substraction blogjában a témával kapcoslatos bejegyzést találtam.

Vinh első lépésben a HTML, CSS, XHTML (semmiképpen sem a Flash) megértését, elsajátítását javasolja, hiszen leginkább ezek határozzák meg a weben megjelenő grafika lehetőségeit.  Azután következik az igazán nagy lépés: Annak megértése, elfogadása, hogy egy olyan közegben kell dolgozni, ami alapvetően különbözik a „print” világtól. Enélkül lehetetlen átigazolni a digitális médiába. Különösen fontos megérteni, hogy a nyomtatott világtól eltérően a weben a tervezés nem egyfajta narratívák megvalósítását szolgáló eszköz, sokkal inkább olyan módszer, ami  bizonyos viselkedések megvalósulását teszi lehetővé.

A hagyományos grafikából érkező emberek gyakran úgy tekintenek a webre, mint a print-alapú tervezési gyakorlat ellen irányuló fenyegetésre.  A használhatósági, célszerűségi szempontokat figyelmen kívül hagyva makacsul ragaszkodnak a nyomtatott világból hozott megszokásaikhoz (pl. rögzített betűtípusok, betűméretek) és abban reménykednek, hogy idővel megváltoznak a felhasználók és a weben is a régi világban megszokott módon „fogyasztják” majd a tartalmat.

Sok grafikus frusztrálttá válik, amikor rájön, hogy a web csekély lehetőséget biztosít csak a vizuális virtuozitás számára. Őszintén szólva a web nem igazán jó eszköz az erős tipográfiai, illusztrációs, vagy fotográfiai képességek megmutatására.

Az online munka sokkal inkább az apró részletekről szól, amik azután egy nagyobb, összetett platformba épülnek be. A lehetőségekhez képest itt sokkal erősebbek a kényszerek, ezek megértése, kicselezése, álcázása olyan speciális odafigyelést igényel. Ez a legtöbb ember számára nagyon unalmas dolognak tűnik. Csak az igazán elkötelezettek tudják, hogy nem az.

Ha teheted, feltétlenül olvasd el Khoi Vinh eredeti bejegyzését és az ahhoz írott hozzászólásokat is!

 

Kövesd a cikkeidet

 

Mára tulajdonképpen követhetetlenné vált az internetre kirakott szövegek sorsa. A hagyományos módszerekkel esély sincs rá, hogy megtaláld, hol jelentek meg részben vagy egészben a weben publikált szövegeid. Ha néhány tucat olvasóval rendelkező blogger vagy, akkor legfeljebb szívhatod a fogadat, a profi tartalomszolgáltatóknak viszont tenniük kell valamit. (Rögtön hozzátenném, hogy  a magyar nyelvű olvasnivalók  piacának kicsinyke mérete ebből a szempontból kifejezetten előnyös.)

A Reuters  a napokban szerződést kötött az Attributor nevű céggel, akik a jövőben segítséget nyújtanak a hírügynökségnek anyagaik követésében. Nem arról van csak szó, hogy hatékonyabban akarják üldözni a hírtolvajokat hanem hogy a hírek útjának megismerésével a hírtulajdonos (ebben az esetben a Reuters) is jobban megismerheti saját piacát.

Az Attributor program használata révén például kiderül, hogy a Reuters előfizetői melyik anyagokat használták fel, azok milyen eredményeket értek le keresőkben. (Fontos információ lehet az is, hogy ugyanaz az anyag milyen „magasra” képes feljutni az egyes tartalomszolgáltatóknál.)

A hírügynökségi anyagok követésének a közösségi hálózatokban és a blogokban nem feltétlenül drasztikus fellépés a célja. Az Atrributor honlapjáról letölthető tanulmány inkább arról szól, hogy a tartalomkövető és monitorozó szoftver segítségével a tartalomtulajdonosok jobban megérthetik a tartalom felhasználásának új módjait, ennek megfelelően új stratégiát alakíthatnak ki és új piacokat találhatnak.

 

A Duna TV merénylete a digitális kultúra ellen

 

„Új arculattal jelentkezik hétfőtől a Duna Televízió és a közszolgálati csatorna internetes portálja” (MTI)



Elkeserítő, hogy elkészült egy újabb csúnya, zavaros, korszerűtlen médiahonlap. Kíváncsi lennék, hogy a Dunat TV (köztévé!) döntéshozóinak hogyan sikerül rátalálniuk a honlap tervezőjére, Gergócs Tamásra. Nekem nehezen ment. Egyik honlapján ingyenes szolgáltatónál található honlapján azt olvastam, hogy „Az oldal tulajdonosa még nem töltötte fel kezdőlapját”, a másikon meg azt, hogy „Az oldal fejlesztés alatt”, a harmadikon  ugyan azt ígéri: „Bemutatom mivel foglalkozok”, de nem mutatta meg. Végül egy újabb ingyenes szolgáltatónál megtaláltam Gergócs igazi honlapját. Becsületére legyen mondva, nem lehet azzal vádolni, hogy a saját weboldalait szépen megcsinálta, a Duna TV honlapját meg összecsapta . Ez is rettenetes. Gergócs Tamás referenciái alapján úgy tűnik, hogy egy olyan grafikussal van dolgunk, aki az „offline” világban otthonosan mozog ugyan, fogalma sincs a webes grafikáról, de úgy gondolja, hogy nem egy nagy ördöngösség. Sajnos téved. És tévedtek a Duna TV emberei is, akik megbízták ezzel a feladattal. Persze azt is lehet mondani, hogy legalább nem lógnak ki a hazai tévés honlapok mezőnyéből.

(Ha még mindog kíváncsi vagy a Duna TV új honlapjára, itt megnézheted. Csak erős idegzetűeknek!)

 

TimesSelect – Szabad a vásár

 

Ha az elmúlt 2 évben az volt a legnagyobb bajod, hogy nem olvashatod (ingyen) a NYTimes.com  publicisztikai oldalait, most megkönnyebbülhetsz: A korábbi, kiszivárogtatott információknak http://mediablog.hvg.hu/2007814.aspx megfelelően mostantól szabadon elérhető az eddigi fizetős  terület a TimesSelect.

Az olvasókhoz írt levelében Vivian Schiller elnökhelyettes az írja, hogy 2 év alatt (a fizetős TimesSelect bevezetése óta ) sokat változott a digitális világ, ez indokolja a mostani döntést. Ha azonban valaki veszi a fáradtságot és kibányássza a 2 évvel ezelőtti cikkeket, blogbejegyzéseket meggyőződhet róla, hogy annyit nem változott a világ (vagy 2005 előtt változott), számos elismert szakértő már akkor megírta, hogy a publicisták és az archívum elzárása a szélesebb közönség elől komoly stratégiai tévedés.

Az olvasókhoz írt levélből az sem derül ki, hogy a NYTimes.com váratlan nagyvonalúsága részben az American Expressnek köszönhető:  Ők fogják ugyanis szponzorálni a TimesSelect alatt megjelenő publicisztikákat, szolgáltatásokat és az archívumot.

Minden jó, ha a vége jó... Mi újabb minőségi olvasnivalóhoz jutunk, a NY Times.com látogatottsága látványosan nőni fog, a TimesSelect előfizetői visszakapják a pénzüket.

 

Gyűjtöget a Yahoo

 

Miközben én itt az információk gyűjtögetésének (new aggregation) és szűrésének fontosságáról okoskodtam, a Yahoo megvette a BuzzTracker.com hírgyűjtőt. (Figyelem, ez nem azonos azzal a  BuzzTracker.org szolgáltatással, miről valamikor  régen írtam.)

A BuzzTracker.com saját bevallása szerint élő munkával kiegészített algoritmussal 90.000 blogban 1000 témát követ. Önmagában ugyan nem akkora nagy szám, de a Yahoo számára éppen megfelelőnek tűnik, mert szépen kiegészíti a főképp ügynökségi anyagokra támaszkodó Yahoo Newst. (Számomra meggyőzőbbenk tűnik a Sphere.com, ami saját felületén kívül más ismert tartalomszolgáltatókba – NY Times, WSJ, ZDNet – beépülve is kínál „kapcsolódó blogokat”.)

BuzzTracker.com megvásárlása annak a 100 napos programnak a része, aminek során Jerry Jang megkísérli újra lendületbe hozni  az utóbbi időben elég lomhává váló cégóriást. Ez az 5 millió dollárosra becsült üzlet a Yahoo hosszú távú stratégiája szempontjából  ugyan nyilán nem tartozik az igazán nagy lépések közé, ugyanakkor befolyásolhatja a hagyományos média és a hírgyűjtők között zajló küzdelmet.

 

Mire jók a harmadosztályú hírportálok?

 

Tudom, alacsony a belépési küszöb, nincsenek terjesztési költségek, de mégsem értem, miért gründol valaki online újságot, ha nincs mit közreadnia?

Nézegetem a Hirdepo  oldalait és csodálkozom. 
Nyitóoldal: Bencze: a négy évvel ezelőtti pályázatban szerepeltek az új vízágyúk (forrás:MTI)
Magyarországon is a T-Mobile lesz az IPhone kizárólagos forgalmazója (forrás:MTI)
Megkezdődött a fiatal filmesek találkozója Miskolcon (forrás: MTI)
Tenisz, Peking: Szávay hatodik kiemeltként selejtezős ellenféllel kezd (forrás: MTI)
Azt hiszem, felesleges is folytatnom…

Nem értem, miért üzlet egy tisztán hírügynökségi anyagokat közreadó „hírportál” üzemeltetése?

A Médiaajánlat szerint a folyamatos, 24 órás hírszerkesztéssel (!) működő Hirdepo „ismertsége és látogatottsága folyamatosan és intenzíven nő.”

Nyilván így is van, különben honnan lennének az MTI-hírek között látható hirdetések?

 

Amire VALÓBAN kíváncsiak az olvasók

 

Újabban egyre többet olvasni arról, hogy a közönség azért fordul el a hagyományos médiától, mert az olyasmit akar megetetni vele, amire igazából nem kíváncsi. Vajon az olvasók / nézők / rádióhallgatók szerint is azok a vezető hírek, amiket a szerkesztők annak gondolnak?

Néhány hete a Project for Excellence in Journalism nagyon érdekes kísérletet folytatott. Egy héten át figyelte a mainstream sajtó vezető híreit és összehasonlította őket több alternatív hírforrás (Digg, Reddit, del.icio.us, Yahoo News) ajánlásaival.

Az eredmények mellbeverők. A kísérlet ideje alatt a mainsteram média témái legfeljebb csak mutatóban bukkantak fel közösségi hírgyűjtők vezető anyagai között. Hiába történt mindenféle a nagypolitikában, az alternatív hírforrásokban a „tech” hírek domináltak, legfeljebb néhány „életmód” (utazás, evés) cikk szivárgott még be.

A képlet persze sokkal bonyolultabb. Először is, nagyon valószínű, hogy a közösségi hírgyűjtők felhasználói egy szűkebb körből kerülnek ki, nem ugyanazokra a témákra buknak, mint egy átlagos médiafogyasztó. Az is valószínű, hogy a Digg, vagy a Reddit és a többi hírgyűjtó olvasói nem kizárólag ezekből a forrásokból tájékozódnak, vagyis a közösségi hírgyűjtők csak afféle kiegészítő médiatáplálékul szolgálnak.

(Az eredeti téma szempontjából ugyan kicsit mellékszál, de nagyon érdekes az egyes hírgyűjtők közönsége közötti különbség is. Mi lehet az oka, hogy a „férfias” Digg-gel szemben a del.icio.us felhasználói között a  nők vannak többségben?)

Vizsgálata során a PEJ felhasználta a Yahoo News  "Most Recommended" (legmelegebben ajánlott), "Most Visited" (leglátogatottabb) "Most Emailed (emaiben legtöbbször elküldött) listáit is. Azt hiszem senki sem lepődik meg azon, hogy a ezek a listák erősen eltérnek a címlapok hierarchiájától. Az online szerkesztőségek persze részletesebb adatokkal is rendelkeznek. Pontosan tudják, hogy melyik cikkek hányan és menyi ideig olvastak, melyek voltak a „kilépő pontok” (ahol az olvasók odébbálltak) stb. A Nagy Kérdés, hogy mit kezdjünk ezekkel az adatokkal? Próbáljuk meg a legnépszerűbb témák előtérbe helyezésével keresni az olvasók kegyeit, vagy az általunk fontosnak tartott anyagok kiemelésével „nevelni” a közönséget?

A PEJ anyaga az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb olvasmánya.

 

Önszabály

 

„A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy az önszabályozó etikai kódex elfogadása az első lépés lehet egy olyan országos önszabályozó testület megteremtése felé, amely politikai és gazdasági befolyástól függetlenül őrködik a média szakmai minőségén, etikus és felelős magatartásán. A kódex elfogadásához remélhetőleg csatlakoznak a média kulcsszereplői – újságírói és médiaszervezetek, egyesületek, tulajdonosok, érdekképviseletek, szakszervezetek, civil szervezetek”

(Részlet a tegnapi rendezvény meghívójából.)

Ott voltam,  terveztem, hogy írok is róla, végül arra jutottam, hogy inkább megadom a vitára bocsátott tervezet elérhetőségét: http://www.cij.hu/index.php/articles/c320/

 

Nyolc óra munka, nyolc óra…

 

A munkajoggal foglalkozó Penisula kutatásai szerint a brit munkáltatók napi 130 millió fontot,  havi 233 millió értékes munkaórát veszítenek azzal, hogy dolgozóik dologidőben a Facebookot túrják.

Különböző szakértők most azon vitáznak, mi a jobb: Elérhetetlenné tenni a szolgáltatást, teljesen tiltani használatát, vagy részlegesen, ebédidőben engedélyezni a közösségi kapcsolatok építését.

Már éppen kezdeném is sajnálni a munkaadókat  - nyilván nem csak a britek küzdenek ezzel a problémával - , mikor felrémlik, hogy olvastam én már ilyesmit. A ’90-es évek második felében általában az „internetes szörföléssl”,  2000 környékén  Yahoo-val és az eBay-jel riogatták a munkaadókat. (Ha még korábbra  megyünk vissza, az e-mail, sőt, az asztali telefon rémével is találkozhatunk.)

Szerintem nagyon meg kellene vizsgálni azoknak a cégeknek a vezetését, ahol az emberek ráérnek órák hosszat „fészbukolni”, csetelni, telefonálni…

 

Virtuális húgyszag

 

A nytimes.com-on olvastam, hogy a Facebookon rövid idő alatt összejött egy 750 tagot számláló iszlámellenes csoport. A kirekesztők szokásos érveléssel azt állítják, nincs semmi bajuk a rendes muzulmánokkal, de...

A történet érdekesebb része, hogy még gyorsabban megszerveződött egy sokkal nagyobb, 58.000 (!) tagot számláló csoport (vegyesen muzulmánok és nem muzulmánok), akik azzal fenyegetőztek, hogy kilépnek a közösségi hálózatból, ha a Facebook nem távolítja el az iszlámellenes csoportot. A Facebook nem lépett fel egyértelműen, inkább próbálta elmaszatolni az ügyet. A kifogásolt csoportot ugyan elérhetetlenné tette, de vezetőjét csak ideiglenesen, „tévedésből”  tiltotta ki a hálózatról.

Egy kis gyűlöletkeltésért persze nem kell a Facebookra menni. Az iWiW-en  például néhány kézenfekvő kulcsszó segítségével másodperek alatt találtam rá  például A GÓJ oldalra (1542 ismerős), A Magyar Anti...k Klubja oldalon nem nehéz  rájönni, mit kell a három pont helyére képzelni. (5 hét alatt 169 ismerős.) Anti Bevándorló Arabok [Buzi arabok] – az arabok elleni drasztikus fellépést sürgetve 6 hét alatt 199 ismerőst gyűjtött  Akad ott olyan csoport is, amelyik a „magyar iWiWért” küzd (még csak 192 ismerős) Folytassam?

Nem igen használom az iWiWet – nincs miért. Most, kicsit belekukkantva néhány olyan oldalba, ahova normálisan, ismerőseim révén soha nem jutnék el először meglepődtem. De miért is? Éppen az iWiW a webnek az a része, ahol legjobban leképeződik a "kinti" magyar társadalom. Logikus, hogy itt jött létre egy virtuális Kossuth tér.

Egyébként szép ez a békés együttélés, ahogy az iWiW oldalain gyűlölködik a „nemzeti többség” mellettük, fölöttük meg ott virítanak a szép, színes hirdetések. Szerencsére ez nem a Kossuth tér, itt nem csavarja húgyszag sem a hirdetők, sem a látogatók orrát.

 

Ki olvas manapság blogokat?

 

Nemrég a Golden Blog verseny zsűritagjaként döbbentem rá, hogy egy ideje nem olvasok már magyar blogokat. Van ugyan 2-3  hazai blog, amibe rendszeresen belekukkantok, de nem nézek már bele a blogszolgáltatók címlapjába, nem figyelem milyen új bloggerek bukkannak fel, milyen témák futnak. A külföldi szakmai blogok között persze megvannak a magam bejáratott útjai, követem  nagyjából ugyanazokat a blogokat, mint a többi médiablogger.

Úgy látom, egyáltalán nem én vagyok az egyetlen, akinek így átalakult a blogokhoz való viszonya. Évekkel ezelőtt, amikor „felfedeztem” a blogokat, azok még inkább egy internetes szubkultúra  részét képezték. Ma a blogok sokkal heterogénebbek. Egy részük továbbra is csak szűk körnek szól, de a blogoszféra egy jelentős része valamilyen módon bekerült a mainstream média darálójába.

Ma már alig létezik olyan online  újság, amiben ne találnánk néhány saját, a szerkesztőségi anyagba ágyazott blogot. Ezek egy része  csak a blogok külsőségeit vette át, továbbra is a korábban jól bevált szerzők írják azokat, mások sikeres bloggerek „importjával” próbálták kiaknázni az elmúlt évek blog-konjunktúráját. A stratégia egyébként bevált, egy 2006. decemberében készült felmérés szerint a 10 vezető amerikai lapban megjelenő blogok olvasottsága 1 év alatt 210 százalékkal nőtt.

A Technorati adatai szerint a blogoszféra gyors növekedésének időszaka lezárult. (Újabban valahogy David Sifry is leszokott  a blogoszféra állapotáról szóló diadaljelentések közzétételéről...) Az hiszem, itthon is véget ért a Nagy Blog Boom. A Blog.hu beindulásával (túl)telítődött a piac, akinek blogolhatnékja van már rég blogol, a blogszolgáltatók leginkább csak egymás rovására képesek növekedni.

A hazai mainstream média természetesen ezen a területen is töketlenkedik. Évekig tartó vacilálás után végül az Index szánta el magát rá, hogy néhány ismert szerzőjét „blogosítsa” - szerintem ez be is jött nekik. Hiába azonban a működő, követhető modell, többen(NOL, Hírszerző, Figyelőnet, stb.) legfeljebb csak saját blogszolgáltatás, vagy saját blogfarm építgetésével próbálkoznak. Elfecsérelt energia.

Meggyőződésem, hogy a „blog” hamarosan ugyanolyan elavult, régimódi kifejezéssé válik, mint a „portál”.  Nem a közlés formája, a megjelentetéshez használt platform, hanem a tartalom a lényeg. Ha érdekel, ha fontos számomra, akkor elolvasom. Ahhoz persze, hogy ezt a döntést meghozhassam, előbb tudomás  kell szereznem létezésről. Szűrés, gyűjtögetés, ajánlás – erre az előre!

 

 

Mi a baj az online lapokkal?

 

Ryan Sholin (Invisible Inking) heroikus erőfeszítéssel átrágta magát 170 közepes forgalmú  (napi 50.000  - 300.000 látogató) online újságon.Tapasztalatait természetesen megosztotta olvasóival is, én meg most továbbosztom a Sholint nem olvasóknak is.

Ezek szerint a bal oldali, függőleges navigációs sáv maga az ördög, gyorsan meg kell szabadulni tőle. Ennek ugyan ellentmondani látszanak azok a kutatások, amik szerint a legtöbb internetező szemével „F” alakban pásztázza az oldalakat, vagyis az oldalsó menü éppen jó helyen van, de Sholin erre azt válaszolja, hogy „ inkább oda is valami fontos tartalmat kell pakolni”. (Csendben megjegyzem, hogy a Nytimes.com, ami ugyan nem a legdivatosabb megjelenésű, de sikertelennek semmiképpen nem nevezhető site, makacsul ragaszkodik a függőleges menühöz.

A következő tanulság egyeseknek talán triviálisnak tűnhet, de a másodvonalbeli híroldalakat nézegetve azt hiszem, mégsem mindenkinek az:  A cikkoldalak soha nem működhetnek zsákutcaként. A cikkek után mindig következnie kell valami kattinthatónak – kapcsolódó cikknek, blognak, máshol megjelent írásnak.

A harmadik bölcsesség, hogy csak világosan megírt kód (szerkesztőségi rendszer) eredményezhet világos, áttekinthető oldalakat. Sholin példái többek közt az MDZol  és a Daily Camera.

Persze  megnéztem őket. Igen, ez a mostanában követendőnek tartott irány, az elmúlt hónapokban nálunk is erre indultak el néhányan. Természetesen mindig akad valami, ami nem tetszik az embernek, amit máshogy csinálna, de nem lehet nem észrevenni, mennyire más világ ez, mint a hazai másodvonalbeli „portálok” rettentő unalmas szerkezete. (Tudod, az a fordított „U” alakú keret, középen két hasábban a cikkek...) 

Megnéztem a bejegyzésben emlegetett Ellington CMS honlapját is. Ott az olvastam, hogy a szerkesztőségi rendszert olyanok készítették, akik korábban maguk is szerkesztőségben dolgoztak, vagyis tudják, hogyan is készül egy online „lap”. Nagyon meghatódtam. Korábban ugyanis több olyan megbeszélésen vettem részt, ahol programozók arról próbálták meggyőzni a felhasználókat, hogy teljesen rossz, ahogy dolgoznak, inkább az általuk elképzelt és a CMS-ben megvalósított sémára kellene átállniuk. Ha a belső informatikai lobbi elég erős, néha sikerül is ilyen rendszereket bevezetni, de biztos, hogy használatát a  dolgozók az első adandó alkalommal szabotálni fogják. Különösen érvényes ez az újságírókra, akik nehezen szoríthatók rá valamilyen, számukra idegen és semmiféle előnnyel nem rendelkező eszköz, rendszer használatára. Az eredmény ismert, számos weboldalon látható.

 

Baj van a számokkal

 

Éppen folyik a (politikai) csetepaté a csecsemőhalandóság körül. Mi is az a 4 százalék? 100 élve született gyermekre jut 4 halott csecsemő? Két egymást követő év adatai között volt ekkora különbség? Esetleg a hírt világgá röppentő újságíró nem volt tisztában azzal, mit is jelent a négy század (0,04) százalék?

Ha az utóbbiról is van szó sem kell nagyon szégyenkezni. Most olvastam, hogy a Guardian csak az elmúlt 6 hónapban (= fél évben) 80 számokkal kapcsolatos korrekciót volt kénytelen közzétenni.

A gazdasági, technikai és tudományos témákkal foglalkozó újságíróknak általában van valami fogalmuk a számokról és mértékegységekről.  Az újságírók többsége azonban azok közül kerül ki, akik a humán tárgyakból voltak jók  a matekból gyengék. (Nálunk még ennél is rosszabb a helyzet, mert a médiamunkások új nemzedéke már nem is a humán szakokról, hanem a kommunikáció szaknak álázott diplomagyárakból kerül ki.)

Carl Bialik (The Numbers Guy) szerint az embereknek általában fogalma sincs a nagy számokról, vagyis a politikusok, különféle döntéshozók feleslegesen strapálják magukat ezek emlegetésével. Megoldásként tehát mindenki megpróbálja a legérzékelhetőbbé tenni ezeket a számokat. (Egy lehetséges átváltási módszerről http://mediablog.hvg.hu/20076261.aspx   korábban én is írtam.)

Blogjában az Bialik további példák segítségével mutatja meg, hogyan lehet a nagy számokat megjeleníteni. Vicces olvasmány

Soha nem gondoltam volna, hogy egy számokkal foglalkozó blog ilyen szórakoztató lehet.

 

A McCann-tragédia és a BBC

 

Azt hiszem, nem elég követni a brit médiát, de alaposan ismerni kell az angol társadalmat is ahhoz, hogy megérthessük az elmúlt hónapok egyik legnagyobb nyilvánosságot kapott drámáját és a közönségnek az ahhoz való viszonyát.

Nyilván akad majd ilyen szakértő, aki mélyrehatóan elemzi, hogyan jelent meg a gyerekét (eddig tisztázatlan módon) elvesztő McCann család története a médiában, én most csak a BBC blogjának egyik bejegyzéséről  szeretnék írni. Ebben Peter Horrock, a TV News vezetője próbálja magyarázni a BBC bizonyítványét. Vagyis azt, hogy közszolgálati televízióként miért foglalkoznak annyit az üggyel (mert érdekli az embereket), miért nem közölnek több részletet (mert szándékosan csak a tényekkel foglalkoznak, a spekulációkkal, kiszivárogtatásokkal nem), miért elfogultak a házaspár javára (nem is azok, az ügyhöz való hozzáállásukat egyáltalán nem befolyásolja a házaspár társadalmi helyzete) stb.

A dilemma ismert: A tömegek vért akarnak és könnyeket, miközben a nézők (hallgatók, olvasók) egy józanabb része úgy gondolja, hogy a média  túl sokat foglalkozik a témával.

A BBC számára nem újdonság az ilyen helyzet, Horrock magyarázkodásából és a hozzászólásokból mégis úgy tűnik, hogy még ők sem ismerik a biztos receptet.

 

Mutogatni, vagy elfelejteni?

 

A Futottak még „portálra” kikerül egy politikust „támadó” ízléstelen montázs. Az illetékesek gyorsan észreveszik, 20 perc alatt leveszik. Az esetből országos politikai botrány keveredik, a kirúgandókat gyorsan kirúgják, mindenki elmondja a magáét. (A részleteket mindenki ismeri.)

Az üggyel persze minden nyomtatott és online lap is foglalkozik. „Természetesen” illusztrálják is mondandójukat. Mi mással, mint a felháborító montázzsal. A noname portálon legfeljebb néhány százan láthatták a képet. A média aktív közreműködésével sikerült százezrekhez eljuttatni.

Nagyon képmutatónak tartom ilyenkor a tájékoztatási kötelezettségre való hivatkozást. Hírverseny: Ha te leadod, én is leadom.
Szerintem aki leadja, az egyben lemond az undorodás jogáról.

 

Médiablog barkácsszakkör

 

Próbálok én is haladni a korral, ezért a fenti névvel saját csoportot nyitottam a Facebook.com-on.  Ha megkeresed, ezt olvashatod:

„Csoport azoknak, akiknek olyan sok a mondanivalójuk az online médiáról, hogy nem fér bele a Médiablog hozzászólás-ablakocskájába.”
Magyarul: Lehet képeket, linkeket, videókat stb. megosztani, vitatkozni, ötleteket felvetni, elvetni...

A Barkácsszakkör persze nem helyettesíti a blogot, inkább kiegészíti azt. Ha szeretnél részt venni benne, akkor
1) először regisztrálnod kell magad a Facebookra (egyébként is érdemes)
2) utána meg kell keresned a csoportok (groups) között a Médiablog barkácsszakkört
3) kérned kell a felvételedet

A Barkácsszakkör zárt csoport, vagyis itt abban a tudatban fejtheted ki szakai véleményedet, hogy pontosan tudod, kik is olvassák azt.

Működni fog?

 

Ki, miről, mit mondott?

 

A Washongtonpost.com már megint egy olyan alkalmazással rukkolt ki, amire az ember csak azt mondhatja: „Hát persze, erre való az internet, meg az online média. (Hogy lehet, hogy más erre eddig nem jött rá?

Az új játékszer neve: Issue Coverage Tracker

" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_gettrackurl="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_opentrackurl="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_refreshcontent="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_oncontentload="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_reload="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_configure="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_isflippable="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_toggle="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_flip="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_showlink="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }" _cs_openservice="function () { return eval(instance.CallFunction("" + __flash__argumentsToXML(arguments,0) + "")); }">

Segítségével  pontosan követheted, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány résztvevői milyen témáról, hány helyen és mit nyilatkoztak.  Csak egy kattintás és máris láthatod például, hogy Mitt Romney 84 alkalommal beszélt az egészségügyről, de csak kétszer a környezetvédelemről. A következő kattintásra már előtted a cikkek listája -  ezt akár dátum szerint szűkítheted - , majd még egyet kattintva eljutsz az eredetit cikkhez. (Természetesen ez a nem csak a Washingtonpost.com-on, megjelent, hanem a weben bárhol elérhető cikkeket jelenti.)

Nyilván említeni is felesleges, hogy az új alkalmazásból közvetlen átjárás nyílik a már korábban elkészült Campaign Tracker programba és a versenyzőket részletesen bemutató profilokhoz is.

Az Issue Coverage Tracker másokkal megosztható – bármilyen oldalba, blogba, közösségi hálóba beépíthető…

Persze vannak vesztesek is: Azok a sajtófigyelő cégek, amelyek korábban szép pénzt kértek el a politikusok szerepléseinek követéséért, a cikkek gyűjtögetéséért.

 

Rádiós honlapok

 

A napokban együtt szörnyülködtünk itt a Magyar Rádió „megújult” honlapján. Gyengécske persze, ezen nincs mit vitatkozni, de egyáltalán, kell-e egy rádióadónak honlap?

A különféle forgalmi jelentések és elemzések szerint a rádiós és tévés honlapok a világ nagyobbik felén igen sikeresek. A magyarázat egyszerű: Az „egyszeri internetező” a weben is az ismert márkákat keresi. A tévék és a rádiók tehát eleve jó pozícióból indulnak, de ahogy a hazai gyakorlatból tapasztalhatjuk, kitartó munkával innen is képesek leküzdeni magukat.

Az InfoRádió  például már legalább egy éve reklámozza „megújult” weboldalát. Az Inforádió.hu tulajdonképpen nem olyan rossz, csak sehogy sem tudnak meggyőzni róla, miért is kellene ezt a webhelyet látogatnom a többi másod- vagy harmadvonalbeli portál  helyett. Kevés a hangzó anyag, a lejátszás fapados.

A Klubrádió honlapja nem az évekkel ezelőtt Index-sablont követi, de ettől még nem jó. Nem az anyag gazdagsága, hanem a tálalása logikátlansága miatt telik el sok idő, mire kiismeri magát az ember. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért nem lehet elérhetővé tenni legnépszerűbb a műsoraik hanganyagát?  (Milyen jó lenne pedig, ha a rajongók feliratkozhatnának „drága Bolgár uruk” műsorának letölthető változatára!)

Rákukkantottam még az utóbbi időben jelentős „reklámot” kapott www.lanchidradio.hu honlapra is és gyorsan megállapíthattam, hogy botrány nélkül ide nem nagyon érdemes ellátogatni.

Na, mire eljutottam ide, el is ment a kedvem az egésztől….

 

Európa bloggerei, egyesüljetek!

 

Paul Bradshaw blogjában olvastam, hogy szeptember 27-28-án kétnapos blogger (una)konferencia / műhelyfoglalkozás lesz Amszterdamban. A rendezvény célja, hogy az EU-n belüli, illetve arrafelé tartó országok bloggerei találkozzanak és megosszák egymással tapasztalataikat.

Persze átkattintottam a rendezvény honlapjára. Azt gondoltam, hogy honlapelemzői munkásságom révén némi edzettségre tettem szert, de tévedtem. A honlap okkoló. Az esemény ráadásul beágyazódik egy másik, Picnic ’07 című rendezvénybe (ez nem az, ahol Horn Gyulát ki szokták tüntetni), amitől az egész még átláthatatlanabb lesz.

Készült szerencsére egy Wiki is (nyilván bizonyítandó, hogy a szervezők mennyire képben vannak, funkciója ugyanis nincs), itt látható, hogy az eddigi jelentkezők 99 százaléka a volt Szovjetunió köztársaságaiból érkezik. (Nem lett volna praktikusabb Tbilisziben megrendezni az egészet?) Ami a programot illeti,  egyelőre leginkább csak azt lehet tudni, mikor lesz a kávé- és az ebédszünet. (Akkor már érdekesebbnek tűnik a Picnic, ahol  többek között Andrew Keen  - The Cult of the Amateur -  is fellép.)

A holland viszonyokat figyelembe véve feltételezem, hogy a pikniket nem kell szó szerint venni, de ha valaki mégis elmenne a rendezvényre, feltétlenül vigyen magával esőkabátot és gumicsizmát.

 

The Future of News

 

Ha egy blog már a címében az újságírás jövőjének megismerését ígéri, eleve figyelmet érdemel. Ha ráadásul valóban az ígért témával foglalkozó, elemző bejegyzések találhatók benne, akkor érdemes gyorsan eltenni a kedvencek közé és feliratkozni az RSS értesítőre is.

A rejtélyes Steve Boriss (valódi név?) szinte minden fontos témával foglalkozik. Többnyire nemcsak más ismert bloggerek véleményét visszhangozza, hanem önálló, értékes véleményt fogalmaz meg.

Tudom, egyesek elavult dolognak tartják a kedvenc hírforrások listázását. Én máshogy gondolom. A Future of News blogrollján végigfutni olyan, mint vendégségben egy gyors pillantással felmérni  a vendéglátó könyvespolcát. Sok ismerős címet látva bízhatsz benne, hogy könnyen megtaláljátok a közös nevezőt.

The Future of News

 

A Médiablog új ruhája

 

Elállt az eső, elvittem a kutyát sétálni (vagy inkább ő engem), közben ruhát váltott a Médiablog. Néha ilyen hirtelen, különösebb lelki ráhangolódás nélkül történnek a Nagy Dolgok. (Nem a kutyáéra gondolok...)

Igazából hónapokkal ezelőtt, a hvg.hu átalakulása után merült fel, hogy kihasználva az alkalmat, a Médiablognak is át kellene állnia a „szélesvásznú” formátumra. Ha meg már úgyis váltani kell, miért is ne bújna be a főbérlő – kissé méretre igazított – ruhájába?

A látványterv, majd ezt követően a kívánságlistám hamar elkészült, a kivitelezésre a HVG on-line különböző fejlesztési projektjei (URL, Guru, Adózóna stb.) miatt kicsit (?) várni kellett. Szerintem érdemes volt.

A külső kicsinosításán kiívül szerintem ezek a legfontosabb változások:

  • A korábbi, a hvg.hu rovataira mutató menüpontok helyett a Médiablog „rovatai” kerültek ide.
  • Zárható dobozok  -  A kedvencek ( blogroll,) a legfrissebb bejegyzések stb. listák olyan „dobozokba” kerültek, amiket saját igényeid szerint tarthatsz nyitva, vagy csukva.
  • Ez-az-amaz felkerült a fejlécbe
  • (Reklámok – remélem, nem zavarnak nagyon!)

Sajnos továbbra sincs címkézés, attól tartok ez majd csak a blogmotor cseréjével oldódik meg...

Észrevételek?

 

Web 2.0 - Ahogy azt a Republic of Art elképzeli

 

A napokban a nemrégiben átalakított  Napi Gazdaságot lapozgattam és benne a Brand News mellékletre akadtam. (Vagy inkább nevezzem a Brandfesztivál mellékletnek álcázott reklámkiadványának?) Ebben a Webgeneráció cím alatt olvasható egy „interjú” Fabricius Gáborral l a Republic of Art kreatíigazgatójával, a HelloRepublic blog „kitalálójával”. Idézem:

„Mint minden kreatív platformon, itt is egyszerűen jót, és egyedit kell csinálni. A jó blog egyszerre informál, formál és szórakoztat (infotainment). A HelloRepublic blogot azért indítjuk, mert itthon igazán igényesen szelektált, audiovizuális tartalmakat kreativitásról, reklámról nem találni.”

Mitán FG még közösségi oldalakról, hasonló érdeklődésű emberek találkozóhelyéről és folyamatosan fenntartott tudásról is beszél, eldobtam az újságot és rohantam megnézni a HelloRepublicot.

Háát....

Az első meglepetés ott ért, amikor a www.hellorepublic.com  cím átugrott a www.republicofart.com címre. Mi ez a cselezés? (A .com végű címek varázsa valamikor 2000. körül múlt el. A RoA-nál ez nem tűnt volna fel???)

Nem emlékszem, milyen volt a RoA korábbi honlapja, de ennél biztosan jobb. Itt a nagy kretivkodás közepette még a telefonszámukat is alig lehet megtalálni. (Elárulom: Az oldal tetején a narancssárga placcsban van egy kis „bemutatkozás” linkecske, ott jön fel a teljes céges honlapot helyettesítő képernyőnyi szöveg.)

A legexponáltabb helyen egy videólejátszó, ami persze nem az, csak egy annak álcázott fotó. Vajon a RoA vicces dizájnerei számolják, hányan kattintanak rá?

Lejjebb haladva egyre rosszabb a helyzet. Egy blog és egy harmadosztályú portál (3 hasáb sok dobozzal és sok lyukkal) keresztezése.

A címlapon nincsenek dátumok, források, szerzők beljebb sem mindenhol. A szakmai „találkozóhelyen” nem lehet hozzászólni, nincsen RSS értesítő...

Nem is folytatom, nagyon kínos ez az egész...

 

A Rádió új honlapjai

 

Próbáljuk túltenni magunkat a közszolgálati adók műsorstruktúrájának átalakításán. Hagyjuk figyelmen kívül az „új arculatot” és az azt bevezető kampányt is. Koncentráljunk a Magya Rádió friss, az arculatváltás alig néhány héttel lekéső honlapjára!

Lépj be a www.radio.hu weboldalra és már az első pillantásra láthatod, hogy tökéletesen dilettáns munka.  Semmi tartalom, csak a 3 adóra nyíló „ajtók”. Hogyan engedheti meg magának a Magyar Rádió, hogy honlapjának nyitóoldala kizárólag a továbblépést szolgálja? (Olyan ez, mintha egy újság a címlapján a hét minden napján óriási, színes betűkkel csak ennyit hirdetne: Külpolitika – Belpolitika – Sport.)

Beljebb sem jobb a helyzet. A Rádió vezetése továbbra is egyfajta internetes műsorújságnak tekinti saját honlapját. Miért nem gondoltak arra, hogy a web a rádió műsorának újfajta kiterjesztése lehet? Hogy a weben olyan közönséget érhetnek el, amelyik azt sem tudja, hol van a rádióján – ha egyáltalán van neki – a Kossuth adó?

Szinte teljesen üres fejléc, ügyetlen, elavult oldalstruktúra, sok érdektelen kép, amit még zavarosabbá tesznek e bennük elhelyezett címek. A címlapon (Kossuth Rádió) nem lehet rájönni, melyik hír mikor kerül ki.

Nincs RSS, nincsenek podcast programok (vagy ha vannak, annyira elrejtve, hogy lehetetlen megtalálni őket). A Hangtár anyagai nem téma, hanem dátum és órabontás szerint sorakoznak.
(Te úgy szoktál keresni valamit, hogy „azt szeretném meghallgatni, ami augusztus 30-n 11.00 és 12.00 közt volt a rádiónál? )  Ahol esetleg a hír alatt hangfájl található, az is általában valahol a mondat közepén indul.

Sorolhatnám még hosszan, de azt hiszem ennyiből is látszik, hogy sikerült megint álcázva konzerválni az elavult állapotokat. Kevés pénzből, kevés emberrel  összegányoltak valamit, tehát kipipálhatják a pályázati anyagból „a Rádió honlapjának megújítása” pontot.

Utóirat:

Szerettem volna megtudni, kik működtetik a honlapot, de az impresszumban csak ezt találtam:
"Szerkeszti a Magyar Rádió zrt. on-line szerkesztősége."

Ki gondolta volna!

 

Sokkoló jelentés az online lapok helyzetéről

 

Eddig úgy tűnt, hogy az újságok számára a legbiztosabb túlélési stratégia, ha megpróbálják megtartani a legjobb árrést a nyomtatott lapoknál, közben pedig szélsebesen növelik a jövőbeli megélhetését szolgáló online lap forgalmát. A számok kicsit ugyan csúnyábbak, mint ahogy azt a hivatásos jövőnézők néhány évvel ezelőtt prognosztizálták, de azért elviselhetők.

A Harvard Egyetem  (Joan Shorenstein Center on the Press, Politics and Public Policy at Harvard University ) egy frissen publikált kutatási jelentése szerint sokkal rosszabb a helyzet. 160 amerikai hírportál forgalmának vizsgálata alapján megállapították, hogy az erős márkával bíró „országos” (az Egyesült Államok egészét célzó) lapok (New York Times, Washington Post, USA Today) képesek ugyan  évi 10 százalékkal bővíteni forgalmukat, a többi, kisebb közönséggel rendelkező online napilap forgalma viszont folyamatosan csökken.  Erőteljesebb, 30 százalékos növekedésre produkálnak az erős márkával rendelkező tévéhálózatok hírportáljai,  az igazi, a színpadról mindenki mást lesöprő sztárok persze a hírgyűjtők, a  Google News, a Yahoo News, a  Topix.net, vagy a Digg.com. (Figyelem! Itt most nem  a forgalom nagyságáról, hanem a növekedés üteméről van szó.)

Elég rosszul hangzik a dolog. Többen, több helyütt is levezették már, hogy a jelenlegi hirdetési ökoszisztéma mellett a nagy online lapok forgalmának is a jelenlegi  tízszeresére kellene bővülniük ahhoz, hogy a nyomtatott lap kihalása esetén pótolják annak bevételét. Egyre inkább úgy látszik azonban, hogy a nyomtatott lapokkal együtt szép lassan eltűnnek a hagyományos újságolvasók is. Akik maradnak, azok a legismertebb oldalakra, de leginkább a hírgyűjtőkre kattintanak, hogy megszerezzék napi hírdózisukat.

 

Kinek kellenek a másolt hírek?

 

Nyilván nem én vagyok  az egyetlen, akit halálra idegesít, mikor egy hír „mögöttesét” keresve, több hírforrást is megnézek és mindenhol ugyanazt a hírügynökségi szöveget találom. (Lényegében mindegy, hogy őseredeti állapotában, vagy kissé átpofozva, de további, hozzáadott érték nélkül.)

A Google évek óta hadakozik néhány hírügynökséggel. Úgy látszik, hogy a perekkel való fenyegetőzés cssk előjáték volt, a múlt héten egyeségre jutott a Google és 4 nagy hírügynöksg (Canadian Press, Associated Press, Press Associacion, AFP.) A megállapodás szerint a Google News a négy ügynökség anyagait ezentúl külön kezeli, azokat teljes terjedelmében leadja, ugyanakkor azokat kiszűri a figyelt lapok anyagai közül. (Erősen leegyszerűsítettem a dolgot.)  A lényeg tehát az, hogy az online lapok ezentúl nem tudnak hírügynökségi anyagokkal saját oldalukon forgalmat generálni, viszont a hírgyűjtőn böngésző olvasó számára jobban elkülönül a hírügynökségi és a szerkesztőségi anyag.

Tudom, a hazai piac kisebb, a hírgyűjtők kevesebb forrásból válogatnak, mégis érdemes eljátszani a gondolattal, mi maradna például a Hírkeresőn, ha kirostálnánk a hírügynökségi anyagok és a sajtóközlemények ihlette „cikkeket”?

 

PowerPoint kabaré

 

Az úgynevezett „nagyvállalati életben” eltöltött éveim során azt tapasztaltam, hogy a PowerPoint vetítéssel kísért előadásokon inkább unatkozni – esetleg aludni -, mint nevetni szoktak az emberek. (Vannak persze marketinggel, üzleti kommunikációval, vagy e prezentációs technikával foglalkozó szakemberek, akiknek sok örömet okoz a PowerPoint – ők ugyanis azzal keresnek pénzt, hogy másokat a hatékony PowerPoint-előadások titkaiba avatják be.)

Most egy olyan videóra akadtam, ahol Don McMillan komikus szűk 4 percben azt mutatja be, hogyan NEM szabad prezentációt készíteni.

Nem ismer valaki egy olyan humoristát, aki a béna online lapok elemzésével tudná megnevettetni a hazai szakmai közönséget?

 

Gumiképek

 

Weboldalak átméretezésének állandó probléma, hogy a szöveg ugyan képes követni az új méretet, de a képek vagy változatlanok maradnak, vagy élvezhetetlenné válnak.

Bizonyos Dr Shai Avidan és  Dr Ariel Shamir most egy olyan, forradalmian új eljárást dolgoztak ki, aminek segítségével a természetesség érzésének megtartásával gyötörhetők a képek. 




A tudományos érdeklődésűek elmélyedhetnek a videón elhangzó tudományos magyarázatban, vagy elolvashatják a két tudós még tudományosabb cikkét. Én megelégedtem az igen meggyőző képekkel, amik még a rettentő minőségű hang alámondást is feledtetni tudták.

 

Kell-e frissíteni a régi híreket?

 

Mindenképpen voltak határozott előnyei a kizárólag papíros újságoknak: Senkinek sem jutott eszébe átírni a korábbi napok (hetek, hónapok, évek) cikkeit.

A weben persze másképp működnek a dolgok. Ha a Google-ben egy használható cikkre bukkansz, általában nem kezded a tudomány teljes eszköztárát bevetve vizsgálni, hogy érvényesek-e még az ott leírtak.  Egyes online lapok, mint például a nytimes.com cikkei igen jó helyezéseket kapnak a keresőkben, jó az esélyed arra, hogy számos témára keresve az ő lejárt szavatosságú cikkeikbe fuss.

Egyesek szerint rongálja a márkát, ha a lap régi cikkei között azóta meghaladott információk találhatók. Ezért úgy gondolják, hogy rendszeresen ellenőrizni és frissíteni kellene az archívum anyagait is. Az ellentábor szerint ezzel viszont éppen a régi lapok archív értéke veszne el. (Nem kell nagyon félniük, a lapoknak úgysincs  emberük/pénzük a régi lapszámok frissítgetésére.)

Talán a legésszerűbb valami wiki-alapú megoldás lenne. Olyan, ahol a lelkes és ráérő olvasók frissíthetnék a korábban megjelent információkat, ami az eredeti cikk alatt (fölött, mellett) egyfajta jegyzetként jelennének meg.

Hát, valahol itt tartunk…

 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend