Utóbb helyett előbb – Elindult a Hírszerző 2.0

 

Most már nem csak béna kis képeken, de teljes valójában is látható a megújított Hírszerző.
  Azonnal látszik, hogy sokkal jobb, mint az első verzió.
    Azonnal látszik, hogy sokkal jobban ragaszkodik a hírportálok tegnapelőtti konvencióihoz, mint kellene.
        Továbbra sem működnek a  fórumok és a blogok. Kár.

Kíváncsi vagyok, hogy az új külső mennyire segíti a Hírszerző további felfutását!
(Kicsit nézegetem még,  aztán a jövő héten részletesebben is írok a   Hírszerző 2.0-ról.)

 

A blogoszféra visszavág

 

Úgy gondoltam, hogy a korrektség kedvéért össze kellene foglalnom, hogyan is reagált a web 2.0 (pontosabban a blogoszféra) Andrew Keen vádjaira, de néhány tucat (vezető) blog átnézése után be kellett hogy lássam, reménytelen és értelmetlen vállalkozásba kezdtem.

Jeff Jarvis a tőle megszokott terjedelemben ír arról, miért nincs értelme vitatkozni Keen könyvével. (Felületes, hazúg, tendenciózus.)

Lawrence Lessig, Keen támadásainak egyik legfőbb célpontja, számos példával bizonyítja, hogy a Cult of the Amateur éppen olyan, amilyennek a szerző az internete jellemzi: felületes és pontatlan, megbízhatalan.

Dan Gillmor – szintén előkelő helyet foglal el a „bűnösök” listáján – szerint a Keen által felvetett problémák ismertek, többségük szerepelt már Gillmor két éve megjelent  We the Media könyvében  is. A baj nem ezekkel, hanem Keen hamis, elitista következtetéseivel van.

(Akit ennyi nem elég, a Technorati, vagy a Google Blogsearch segítségével több mázsa véleményt olvashat a Cult of Amateurről.)

Andrew Keen, aki korábban leginkább bebukott vállalkozásával  ( Audiocafe.com) szerzett némi hírnevet, az utóbbi években a  Szilikonvölgy számos cégénél dolgozott, de eddig nem sikerül felverekedni magát az internetes elitbe. Könyvével, amiben egyszerre sok fronton indított támadást a digitális kultúra ellen egyszerre bejutott az összes tévé- és rádióműsorba, a meghatározó lapokba, a konferenciák és kerekasztal beszélgetések keresett szereplőjévé vált.  A kérdés az, hogy képes lesz-e megvetni a lábát az elitben , vagy villámgyorsan kigolyózzák onnan?

 

Nem szabad hazudni

 

"Hosszú távon csak érdemi újságírást lehet csinálni, és Magyarországon ma nem ez a trend. Ez alól csak az ÉS és néhány lap kivétel. Az, amit a multinacionális cégek csinálnak a lapokkal, hogy állandóan csak a bevételt meg a reklámokat számolgatják, nem vezet sehova. Az újságírást nem lehet elspórolni, ha nem fizetik meg az érdemi újságírókat, ha csak gyakornokokkal meg műkedvelőkkel íratnak cikket, akkor ne csodálkozzanak, hogy csökken a példányszámuk. Agyalással meg publicisztikával nem lehet egy lapot telerakni. Az sokáig nem fog menni, hogy én megírom az érdemi cikkeket, és mindenki átveszi, hozzátesznek valamit, feltupírozzák – ez a legkönnyebb. De ha így van, ha a lapok nem teremtik meg a lehetőséget a minőségi munkára, akkor még mindig lehet egyedül edzeni."


Vorák Anita interjúja Rajnai Attila tényfeltáró újságíróval az eMaSa-n. Olvasd el!

 

Az amatőrök kultusza

 

A napokban jelent meg Andrew Keen könyve arról, hogyan öli meg az internet a kultúrát.

Keen hálátlan szerepre vállalkozik, amikor a Web 2.0 vezéreinek kórusán túlkiabálva olyasmiről próbál beszélni, ami mostanában nem divatos  Szerinte ugyanis a web 2.0. legalább annyira utópia, mint a Marx által megálmodott kommunista társadalom.

Az internet hatására a média laposabb (kevésbé hierarchikus) és széttöredezett lett, ugyanakkor kiszolgáltatottabb is minden támadásnak, manipulációnak. Ijesztően elvékonyodott, illetve sok helyen teljesen elmosódott a határ a tartalom és a hirdetések között. (A YouTube legnépszerűbb anyagainak jelentős része valójában reklám.)

A szerző szerint a "tömegek médiája" egyáltalán nem hitelesebb, mint a hagyományos média, az interneten felnövő generációknak nincs honnan megszerezniük azt a médiakultúrát, aminek alapján szűrhetnék, minősíthetnék az őket számtalan formában elérő információkat.

Keen szerint hamis az a szemlélet, ami a közvetítőket teszi felelőssé a média minden hibájáért.
Véleménye szerint továbbra is szükség van a profi, szakképzett, tájékozott közvetítőkre (szerkesztők, marketingesek, művészmenedzserek). Nélkülük megoldhatatlan az új tehetségek felfedezése, azok ismertté tétele. Nem hisz a  tisztán matematikai algoritmusokon alapuló megoldásokban sem. Egyáltalán nem lelkes attól a perspektívától, hogya  a Google hamarosan nem csak azt tudja majd megmondani, mit csináltunk tegnap, de az is, mit fogunk csinálni holnap.

A médiagazdaság nem alapozható csupán az emberek lelkesedésére – állítja. Csak a hagyományos média rendelkezik azokkal a forrásokkal, amik lehetővé teszik a legfontosabb információk elérését.  Az internet, a web 2.0. valószínűleg képes lerombolni a hagyományos médiát, de nem képes egy legalább hasonlóan hiteles rendszert állítani a helyébe.

Andrew Keen nem állítja azt, hogy a web 2.0 nem tágítja a média lehetőségeit, nem mondja hogy haszontalan, inkább azt javasolja, hogy valamilyen egyensúlyt kell találni a hagyományos média és a web 2.0 között. Alapvető fontosságúnak tartja az „internet megtisztítását” (fogalmam sincs hogyan), illetve a médiakultúra szintjének emelését.

Hát, nagyon-nagyon röviden így foglalható össze, amit tőle, róla olvastam, hallottam.

Keen könyve megjelenése alkalmából most rengeteg helyen szerepel. A videók és cikkek mind elérhetők az író blogjából. Ugyanitt olvashatók részletek most megjelent könyvből is. A sok szabadidővel rendelkezőknek melegen ajánlom Keen Autors@Google sorozatban tartott előadását (58 perc).

 

Egyszer majd megújul a Hírszerző

 

Napi nonszensz. Ez a Hírszerző címlapján található egyik szövegdoboz címe de legtalálóbban így jellemezhető az a közlemény is, amiben a „lap” bejelenti  közelgő megújulását. Ez ugyanis pontosan egy olyan írás, amilyennel a már elkészült, látható új külsőt, szerkezetet szokás bemutatni, magyarázni.

„Vadonatúj, letisztult design, áttekinthető struktúra, több és könnyebben elérhető minőségi tartalom – ezek lesznek a változás sarokkövei.” - olvasom  „Bibibá, én holnap kapok egy új háromkerekű biciklit, ami sokkal szebb és gyorsabb  lesz, mint a tiéd” . Bocs, de nekem ez az óvodás szöveg jut az eszembe az ilyen ígérgetésről.

Letisztultság? Áttekinthetőség? Örülök, hogy ez a készítők szándéka, de hogy megvalósult-e, azt majd akkor mondom meg, ha látom az oldalakat. (Feltételezem, hogy az eredeti, 2005-ben készült külsővel sem az volt a Hírszerző szándéka, hogy egy kusza, áttekinthetetlen webhellyel álljon elő.

Talán még a beharangozó szövegnél is rettenetesebb az illusztrációként felhasznált két részlet. A tartalomról, megjelenésről, elrendezésről korai lenne véleményt mondani, hiszen ez nyilván még nem a kész terv. De hogy valaki előzetesként, reklámként egy ilyen bénán kicsinyített képet tegyen közzé, az elgondolkoztató.

 

A mi utcánk...

 

Demcsák Zsuzsa (emlékszik még valaki a névre?) azon bukott meg, hogy nem akart vegyülni a pórnéppel és ennek blogjában hangot is adott.

Ha D.Zs. történetesen nem az Újlipótvárosban hanem Nagy-Britanniában él, egyszerűbben is elintézhette volna a dolgot.

UpMyStreet.com

Ez az a webhely, ami elrabolta a fél napomat. Nem azért, mert rossz működése miatt nehézkes a használata. Ellenkezőleg. Annyira érdekes, hogy nem lehet abbahagyni benne a keresgélést.

Tegyük fel, hogy a Chatham városkába (Kent megye) szeretnék költözni. Beírom a település nevét a keresőbe, rákattintok a „szomszédok”  (neighbours) gombra és máris látom, hogy itt bizony leginkább alacsony jövedelmű, alacsony iskolázottságú emberek élnek, akik a közügyek iránt nem érdeklődnek. Azt is megtudom, hogy a gyerekes párok és a kábeltévék száma közepes. (Az utóbbi érdekes mérőszám. Ilyen alapon nálunk bármelyik lakótelep nagyon jó minősítést kapna...) Alig tizenvalahány kilóméterrel odébb, az egy számmal kisebb Aylesford településen a jövedelmek közepesek, a jelzálogot fizetők aránya magas, sok a gyerekes család (és a kábeltévé), de itt is szarnak a közügyekre.

Gyorsan összehasonlítom a bűnügyi statisztikákat is. Személy ellen erőszak 21/11 Chatham „javára” (1000 lakosra számítva), Aylesford egyebekben is jobban áll. (Ennek megfelelően az ingatlanok ára is kb. 20 százalékkal magasabb.)

Az iskolák és az egészségügyi szolgáltatások összehasonlításától most eltekintek, de természetesen az UpMyStreet ezt is lehetővé teszi.

Tulajdonképpen nem egy nagy varázslat az egész. Kell hozzá egy jó adag adat, sok kulimunka az adatok rögzítéséhez és frissítéséhez, meg persze egy emberbarát kezelőfelület a szolgáltatás használatához.

Érdekel az időutazás? Javaslom, hogy az UpMySteet kipróbálása után ruccanj át a Magyarország.hu-ra.

 

Az online újság nem célállomás

 

A Readership Insitute felmérése szerint egy átlagos újságolvasó hétköznap 26, hétvégén 57 percet tölt kedvenc lapja böngészésével. A Nielsen /NetRating adatai viszont azt mondják, hogy az online lapok olvasására – a legnépszerűbbekről van szó – egy hónap alatt sem jut 26 perc.

Elgondolkodtató, hogy 10 év sem volt elegendő ahhoz, hogy rájöjjünk néhány alapvető dologra.

Mostanában sokat beszélünk arról, hogy vége a csomagban árult tartalomnak. Ahhoz, hogy megszerezzem kedvenc számomat, nem kell megvennem egy egész cédét. Egyetlen számomra fontos hír miatt nem kell megvennem az egész újságot. Az online olvasók többsége feltehetően valóban célorientált. Egy keresőből, hírgyűjtő oldalról érkezve elolvassa a számára fontos hírt és már megy is tovább. (El tudod képzeni, hogy valaki az elejétől a végéig kiolvassa az Indexet? Egyáltalán, hol a vége?) Ehhez képest igen meglepő, hogy a nyomtatott lap olvasója egy sereg olyan cikket is elolvas, amit az interneten észre sem venne, vagy gyorsan kikerülne. Megszokás, reflex?

A hagyományos, nyomtatott lap célállomás. Innen nincs tovább. A legtöbb internetes hírportál 10 éve görcsöl azon, hogy hasonló státuszt vívjon ki. Az eredmény kiolvasható a fenti adatokból.
Mára egyértelműen látszik, hogy a weben a célállomás-modell megvalósíthatatlan.

A hagyományos online média vezérei sokáig tétlenül nézték, ahogy a semmiből épülő hálózatok forgalma pillanatok alatt utolérte, majd lehagyták őket. Esetleg tanulni lehetne tőlük.

A sikeres blogok többsége rengeteg kifelé mutató linket tartalmaz. Az olvasók mégsem kóborolnak el a linkek mentén, illetve ha el is mennek, idővel visszajönnek. (Többek között újabb tippekért.)
A hírportálok rosszul működő célállomásból hatékony információs csomóponttá alakulhatnának át. Ehhez azonban le kellene mondani arról, hogy az innen-onnan összeszedegetett információkat átcsomagolás után sajátjukként árulják. Ehelyett információszűrőként, véleményvezérként, megkerülhetetlen tájékozódási pontként kellene újra definiálni magukat.

Az átalakulás nyomai itt-ott már fellelhetők. Az igazi, radikális lépéseket a hálózati hírportál felé még senki sem merte meglépni.

(A témáról részletesen Rich Gordon cikkében   olvashatsz.)


 

Köszönetnyilvánítás

 

Ezúton szeretnék köszönetet rebegni minden kedves olvasónak, aki a Médiablogot (rövid, illetve teljes nevén) nevezte az idei Golden Blog versenyre.

Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom nekik, de a Médiablog nem indul a díjért.

  • Egyrészt azért, mert a hvg.hu albérlőjeként semmiképpen nem lenne etikus a részvétel
  • Másrészt azért, mert a blog (még leánykori nevén) 2005-ben már díjat kapott a versenyen
  • Továbbá azért mert elvállaltam, hogy részt veszek a zsűrizésben, ami akkor is kizárná a részvételt, ha az előző két pont nem létezne (de létezik)

Mindezek ellenére úgy érzem, hogy a Médiablog máris nyert a versenyen: A kiírás és nevezettek listájának megjelenése óta jelentősen megnőtt az ide látogatók száma. Remélem, sokan itt is ragadnak!

 

Mentegetőző túlélőkészlet

 

A napokban írtam a Journalism 2.0 túlélőkészletről , ami biztosan hasznos lenne – ha működne. Az imént a következő levelet kaptam:


I am working on getting the book on the Web, unfortunately we found some
errors in the latest copy and it is taking longer to get a clean version
than we expected. Sorry for the inconvenience. I hope to have the content up
soon.

Best,
Craig Stone
Web Editor

Vagyis: Dolgozom rajra, hogy a könyv kikerüljön a webre, de sajnos az utolsó változatban néhány hibát találtunk. A hibátlan verzió elkészítése több időt vesz igénybe, mint feltételeztük. Elnézést a kényelmetlenségért....

Továbbra sem értem persze, hogy miért van kinn a weben egy olyan tartalomjegyzék, amiben minden link rossz. Afféle csali („teaser”), ami felkelti az emberek érdeklődését. (Valószínűbb, hogy béna a rendszer és a szerző csak a kelletlen webmester segítségével tudja az oldalak tartalmát változtatni...

 

Mi mennyi?

 

Meg tudná mondani valaki hány emberi szemgolyó fér el egy Airbus A 800-as repülőgépben?

Vannak újságírók, akik úgy gondolják – egyes iskolákban állítólag tanítják is – hogy a közönséget nem szabad túlterhelni adatokkal. (A gazdasági lapokra ez nem vonatkozik.) A fránya számokat  az egyszerűbb emberk kedvéért valami emészthetőbbre kell cserélni. Összehasonlítási értéknek futballpályát, kamiont, vagy valami hasonlót kell használni.

A megfeleltetések elvégzése hagyományos módszerekkel elég strapás. Szerencsére egy ismeretlen pihent agyú létrehozta a WeirdConvertert, ami sok mindent sok mindre képes átváltani.

A Bullshit Generator  óta nem találkoztam ilyen jó ötlettel.

(Az eredmények pontosságáért felelősséget nem vállalok.)

 

Oknyomozók országa

 

A New Yorkban született, de magyar gyökerekkel rendelkező  J. Tényfeltáró újságírás  Magyarországon című diplomamunkájához gyűjt anyagot.  Kicsit ért magyarul, de a magyar belügyekben tökéletesen járatlan. Szerencsékére hamar rátalál a Hírkeresőre, ahova gyorsan beírja az „oknyomozó” szót.

Örömmel látja, hogy a magyar sajtó sokat foglalkozik a témával  - 86  találatot kap. Ezeket átnézve egyértelművé válik, hogy a magyar tényfeltáró újságírás vezető alakja bizonyos Kármán Irén.

J. úgy gondolja, hogy most már nyomon van. Ezt megerősíti a „Kármán Irén” keresőkifejezésre kapott 151.000 Google-találat. Ezeket átnézve azonban kiderül, hogy kétharmaduk Kármán Irén 4 nappal ezelőtti megverésével foglalkozik, illetve az azóta született nyilatkozatokat, elemzéseket tartalmazza. A maradék Kármán Irén dokumentumfilmes munkásságába enged bepillantást. Az interneten talált dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy Magyarország legismertebb oknyomozó újságírójának egyetlen oknyomozó cikke sem jelent meg, oknyomozó riportjait nem mutatták be a televíziók. Oknyomozó munkásságának egyedüli lenyomata a Szemben a maffiával című könyv, illetve a hasonló címen kiadott DVD.

Ezek után J. már biztos benne, hogy eljutott az utóbbi évek legnagyobb magyar könyvslágerének szerzőjéhez. Ott is a könyv a Fókusz Könyváruház sikerlistájának az  élén, rögtön az Egy az ország (Orbán Viktor ) és a Tesco titkok 2. sarkában. Megdöbben mikor megtudja, hogy a könyvből eddig mindössze 3000 példány fogyott el, a dokumentumfilmet pedig egyik tévécsatorna sem volt hajlandó bemutatni.

J. tudja, hogy a hatalommal szembeszálló (és azt legyőző) magányos harcos archetípusa a vadnyugati kultúrából szivárgott át a politikai krimikbe, de mindez a valóságban nem működik. Megpróbálja tehát kideríteni, milyen média (vagy más) szervezet áll Kármán Irén mögött. Nem talál semmit. Rábukkan viszont egy oknyomozó újságírással foglalkozó tanulmányra.  Elég hosszú (12 oldal), sok nehéz szó van benne, de azért átrágja magát rajta. Meglepve tapasztalja, hogy Kármán Irént, a legismertebb magyar oknyomozó újságíró nem is említik benne. (A szerzők, Ószabó Attilának és Vajda Éva lényegesebb kevesebb hivatkozással rendelkeznek a Googleben, mint Kármán.)

J. úgy érzi, hogy kutatásaival elakadt. Azon gondolkodik, hogy megváltoztatja diplomamunkájának témáját.

Utószó: Ezzel a bejegyzéssel nem Kármán Irén munkásságát kívánom megkérdőjeleni. Azt  legfelljebb a most  megszólalók, okoskodók, aggályoskodók apró töredéke ismeri. Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a hirtelen támadt, kiemelt figyelem nem a megvert szerzőnek, munkásságának szól. Kármán Irén egy újabb bulvárszenzáció főszereplője, illetve  politikai játszmák ürügye. Egyiket sem tudja megállítani. Az oknyomozó újságírásra továbbra is szarik (majdnem) mindenki.
Kármán Irénnek ezúton is jobbulást kívánok!

Adalék: Féltem Kármán Irént... (Rab László írása a Népszabadságban

 

A blogoszféra szüzességének elvesztése

 

Elvesztése? Eladása.

A napokban a Wallywag írta meg, hogy a Microsoft fizet néhány sztár-bloggernek, hogy azok dolgozzák bele bejegyzéseikbe az általuk kreált („people-ready”) kifejezést. Jó néhányan megtették (a nevek – igazán ismeretk – kiguberálhatod a Wallywag bejegyzéséből.

A hagyományos média egyik legfontosabb szabálya, hogy áthatolhatatlan falat építenek a szerkesztett tartalom és a reklámok közé. (Ez persze csak a média tisztességes részére vonatkozik, egyébként pedig tudjuk, hogy nincs olyan fal, ami ne lenne megfúrható, megmászható, vagy megkerülhető.)

A blogoknál nincs szerkesztőség, hirdetési osztály, minden blogger saját maga kell hogy eldöntse, hol a fal hely, mi a vállalható és mi a vállalhatatlan. Általában kicsi a kísértés - egy napi 50 látogatót  vonzó egóblogot nem fog megkörnyékezni a Microsoft. Most viszont néhányan a legolvasottabb blogok közül egy béna kampány és egy meg nem nevezett összeg kedvéért alaposan megrongálták saját hitelességüket.

Mellesleg mos számos vezető blogról kiderült hirtelen, hogy egy Federated Media nevű hirdetési hálózat tagja. (Az FM alapító-elnöke John Battele, akit a hazai olvasók a Google-ról írt Keress c. könyv révén ismerhetnek.)  Az FM valahogy nem tartozik a web 2.0. közé, pedig tagjai között  ott a nemzetközi blogoszféra szinte teljes krémje. Nagyon diszkrétek ezek az A-listás bloggerek… (Persze csak egy részük vett részt a Microsoft kampányban.)

Tanulság? Talán az, hogy szép dolog az információk ingyenes csereberéje, de Rejtő Jenővel ellentétben - a bloggerek sem fizethetnek betűkkel a kávéházban.

 

Kármán Irén blogja

 

Soha nem olvastam korábban  Kármán Irén blogját. A címét (Szemben a maffiával) láttam már, de mindig azt képzeltem, hogy valami lakásmaffiával foglalkozó dolog. Most látom, hogy egyáltalán nem.

Tényfeltáró blog? A Szemben a maffiával eddig inkább csak Kármán Irén egyéb munáinak nyúlványa, kiegészítése volt, de most, a szerző megveretése után minden átértékelődött.

A Szemben a maffiával most igazi közösség blogként működik, ahol a hozzászólások (majdnem) ugyanolyan fontosak, mint a blogger bejegyzései.

Linkajánló

Hinta-palint politika (blogüzenet a kórházból)
Krokodilkönnyek (Tanács István írása a Népszabadságban)
Irén nem vette komolyan a figyelemzetéseket”  (hvg.hu)

 

Médiaha(c)kni

 

Készül egy dokumentumfilm a médiahackről. (Készültek velem is felvételek, feltehetően én is makogok majd pár mondatot a kész filmben a hitelességről és a hiteltelenségről.)

A napokban Friderikusz műsorában szerepelt Dezső András, a film „főszereplője” (mellesleg a hvg.hu munkatársa)  és Németh Viktor, a film szerkesztő-riportere. Könnyen bejutottak a műsorba. Nem kellett hozzá más, mint hogy az „Afrikában felfedezett magyar törzs”, aminek történetét Fridrerikusz és stábja (is) beszopta.

Számomra a tanulság az, hogy miközben a hagyományos média állandóan a tények profi ellenőrzésének képességével (fact checking) indokolja létjogosultságát, Dezső András és társai 15.000 forintos költséggel olyan – szándékosan meglehetősen átlátszó -  álhírt tudott előállítani, ami simán átment ezeen a "megbízható hálón". Nem csak itthon

A műsor linkjéért summr törzsolvasónkat illeti a köszönet. A téma az adás elejétől 41 percre kerül sorra.

 

Olcsó videó – drága videó

 

Egyesek azt állítják, hogy egyszerűen csak videokamerát kell az újságírók (és a civilek) kezébe nyomni, a többi megy magától. Mások szerint teljesen felesleges a rossz minőségű, ügyetlenül elkészített anyagokkal bajlódni, inkább saját, profi videó-stábot  kell felállítaniuk az online szerkesztőségeknek is. Az érdekes az, hogy mindkét megközelítéssel születtek már jó anyagok.

Nemrég egy fotós nyilatkozta (talán idéztem is?), hogy az amatőr és a profi fotós között nem az a különbség, hogy az amatőr nem  tud jó képeket csinálni. Az esetek bizonyos százalékában tud. A profi attól profi, hogy bármilyen helyzetben képes értékelhető minőségű képeket előállítani. Ugyanez érvényes a videóra is.

A profi gyakran olcsó eszközökkel és képes meggyőző eredményt elérni. A digitális eszközöknél az olcsóbb ár nem feltétlenül jelent minőségi kompromisszumokat. Az árat a megbízhatóságért kell fizetni.  A profi eszközökkel dolgozó profi szakemberek alkalmazása általában azután kerül szóba, miután egy fontos, megismételhetetlen felvételt a kevésbé profi módszerekkel sikerül elszúrni.

Howard Owens szerint a szerkesztőségeknek a következőkre van szüksége az átalakuláshoz:

  • Olyan belső videókultúrát  kell kialakítani, ami lehetővé teszi az olcsó eszközökkel való forgatást, de alkalmas a drágább eszközök használatára is. (Vagyis nem a konkrét eszközök működtetését, hanem a megfelelő szemléletet kell megtanulni.)
  • A közönséget hozzá kell szoktatni, hogy az „újság” weboldalain sokféle, máshol nem látható videókat találhat. Ehhez a  kínált anyag megfelelő mennyisége, a „kritikus tömeg” csak az egyszerű, riporterek által készítette anyagok bevonásával érhető le.
  • Meg kell találnod a „saját hangodat”. Ehhez rá kell jönnöd, mi működik és mi nem. A jó irányba továbbhaladva sokat kell forgatnod és sok embert kell bevonnod a folyamatba.
  • A szerkesztőséget elkötelezettebbé kell tenned az internet és a videó iránt. Meg kell értenük, hogy ez a „varázslat” az átalakulás legfőbb hajtóereje. (Sok szerkesztőségben megfogyeltem már: Ha kamerát adsz a riporterek kezébe, ha saját anyagot forgathatnak, hirtelen megváltozik a viszonyuk a digitális médiával, az online kiadással.)

Még egy saját megjegyzés:  A gyengébb képminőség, vagy a rossz világítás sokkal elviselhetőbb, mint az érthetetlen hang. Még a profi kamerákra szerelt mikrofonok sem adnak mindig elfogadható hangminőséget. A profik ezért külső mikrofon(oka)t használnak. A házi használatra gyártott kamerákba szerelt (belső) mikrofonnal csak ritka szerencsés esetben készíthető érthető felvétel. Te, aki ott voltál a helyszínen, nyilván tudod, miről volt szó. Érdemes a felvételt tesztelni egy, a témában járatlan ismerősöddel is!

Ezt olvastad már?

Vége a beszélő fejek korszakának

 

Fokvárosi szuvenír (Mit hoztak a Fejesek Afrikából?)

 


„A megvalósítás kulcsa az interaktivitás. Az újságok a "majd én megmondom" szerepből fokozatosan a "beszéljük meg, csináljuk együtt" pozícióba kerülnek, s csak azok maradnak talpon, akik alkalmazkodni képesek”[…] „A cél új típusú médiaközpont kialakítása a hagyományos újságszerkesztőségek helyett. - Ha ehhez nem megfelelő a régi szerkesztőség, akkor el kell költözni. Ha nem alkalmasak a munkatársak, újakat kell felvenni. Ha alkalmatlanok az eszközök, újakat kell venni.”

Ezeket a gondolatokat nem valamelyik radikális blogban, hanem a Népszabadság mai számában olvastam. A szerző, Nagy Csaba láthatóan fellelkesedett World Editors Forumon hallottakon. Kérdés, hogy a leírtak mennyire esnek egybe a tulajdonosok és a szerkesztőség vélemélnyével.

 

Média 2.0 túlélőkészlet újságíróknak

 

Évekkel ezelőtt a Lengyel Rádiónak volt egy jó kis műsora, A művelt ember repertoárja. Ha más témakörben is, de valami ilyesmi a Knight Citizen News Network Journalism 2.0: How to Survive and Thrive címen megjelentetett kiadványa is.
(Kevésbé hangzatos, de a főcímnél találóbb a „kötet” alcíme: Az információs korszak digitális műveltségi kalauza.)

Az első négy fejezet egyfajta internetes alapozó. Itt a digitális analfabéta újságírók is megtanulhatják, mi az FTP, hányféle böngésző létezik, illetve mik azok a fájlformátumok. Aztán következik az érdekesebb rész, ahol már arról lehet olvasni, hogyan dolgozik a digitalizált újságíró. A nagyon gyakorlatias útmutató még arra is ad tanácsot, milyen hangfelvevőt, vagy kamerát vásároljon az újságíró.

Az egész anyagnak csak egyetlen hibája van: Az, hogy valamilyen technikai bibi miatt a tartalomjegyzék valamennyi linkje a bevezetőre mutat. Ezen kívül egyetlen fejezet sem olvasható. Kár.

Jó lenne, ha magyarul is készülne valami hasonló (de működő) anyag. Ennek segítségével még azok is jobban megértenék az online médiát,  akik továbbra is szigorúan csak a nyomtatott lapoknak dolgoznak. Talán egyszer nálunk is lesz egy olyan mecénás, mint az amerikai újságíróképzést támogató Knight Foundation.

 

Kik használják a web 2.0-ás szolgáltatásokat?

 

A cégeknek (köztük a médiacégeknek) nem elég belépniük a Second Life-ba, vagy saját profilt létrehozni a MySpace-en,  vagy a Facebookon (nálunk legoininkább az iWiWen) és várni a csodást. Azok se számítsanak gyors változásra, akik figyelik a megmondóembereket és minden új webkettes holmit kipróbálnak.

Mindenképpen érdemes alaposan megvizsgálni hogy kik, és milyen módon használják a blogokat, a videómegosztókat, a közösségi hálózatokat. Az amerikaiak viszonylag jobb helyzetben vannak, mert olyan adatokat kapnak, mint ez itt, lejjebb. Mi, magyarok egyelőre epedve várjuk, hogy néhány részvizsgálat után valaki alaposabban, árfogón megvizsgálja a hazai piacot.




Ha bírod az angol nyelvet, akkor a legegyszerűbb, ha megnézed az eredeti, a BusinessWeek oldalán publikált ábrát. (Ott szép nagyban, olvashatóan látható minden.) A segítségre szorulóknak itt a magyarázat::


Legfelső sor (ciklámen szín): Alkotók Ők akik blogot írnak, videókat töltenek fel, vagyis (többé-kevésbé) önálló tartalmat állítanak elő. Persze, a 21 év körüli korosztály a vezető, de 40 év fölött is van némi jele az életnek. (Tapasztalatom szerint a szakblogok – ezen belül a j-blogok - szerzői között sok a 40 év feletti)

Második sor (piros): Kritikusok. Hozzászólásokat, értékeléseket, teszteket írnak. Véleméynem szerint rendkívül értékesek a média számára is. Ők azok, akik valóban kötődnek az adott témához, gyakran képesek komoly értéket hozzáadni az eredetileg publikált tartalomhoz. Az ábra jól mutatja, hogy itt valamivel jobbra (vagyis a tiniktől a huszonévesek felé tolódik a súlypont. Még a negyvenesek aránya is 18 %, ami nem is rossz, hiszen a huszonéves csúcs is „csak” ennek a duplája.

Harmadik sor (narancs): Gyűjtők. Ők azok, akik valóban használják az RSS-t és s címkéket. Szép, viszonylag egyenletes az eloszlás, viszont elég kiábrándító, hogy még a legaktívabb rétegben is csak 18 % a Gyűjtők aránya. (Érdemes törni miattuk magad?)

Negyedik sor (citromsárga): Csatlakozók. Ők azok, akik belépnek a közösségi hálózatokba. Nyilván nem fogsz meglepődni az eredményeken: Itt lehet elérni a huszonéveseket.

Ötödik sor (zöld): Kukkolók. Ők a blogok, videók, podcastok közönsége. Az eloszlás hasonló, mint az Alkotók között, de valamennyi korcsoportban 10-15 százalékkal többen vannak, mint azok. Az ábra jól mutatja, hogy hamis a mítosz: Nem csak az aktív tartalomelőállítók fogyasztják a közösségi tartalmakat.

Hatodik sor (szürke): Kivárók. Ugyan használják az internetet, de a közösségi média semmilyen formájában nem vesznek még részt. Óriásik a tartalékok. A médiának hatalmasak itt az esélyei. (Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy néz ki a szürke ábra nálunk?)

Megjegyzés: A BusinessWeek ábrái a Forrester Research anyaga alapján készültek A tanulmány sajnos fizetős, viszont elég részletesen ismerteti azt az Ars Technica

 

Mennyit érnek a politikai blogok?

 

Több helyen, többször is írtam már arról, hogy a hazai politikai életnek nincs affinitása az internethez. Kevesen használják ki a web nyújtotta lehetőségeket, az elszórt próbálkozások ügyetlenek, vagy akár szánalmasak. Joggal merül fel a kédés, hogy mekkora egy politikai blog értéke? Erre most nem válaszolok, viszont megírom, mennyit ér a Polblog.hu internetes cím (domain). 2,5 millió forintot. Legalábbis ennyi pénzért kínálta az imént az iWiWen egy (számomra eddig ismeretlen) eladó.

 

Mi legyen az MTI-vel?

 

Novemberben lejár Vince Mátyás elnökségének ideje, pályázat indul a hírügynökség elnöki székéért. Ha pályázni akarsz, van még néhány heted. Közben nem árt végiggondolnod, mire is való szerinted az MTI?

Ami a XIX. század végén  - akkor alakult az MTI – forradalmi ötlet volt, az ma legalábbis elgondolkodtató. Valóban szükség van egy állami tulajdonban levő hírelosztó szervezetre akkor, amikor az egész világ a hírmonopóliumok felbomlásáról szól?

Az MTI ma lényegében a hírgyártás kihelyezését (outsourcing) jelenti a szerkesztőségek számára. Nincs idő – pénz – ember önálló hírek előállítására? Megvesszük az MTI-től! Rendben, de miért nem tisztán üzleti alapon működik az MTI? Jöjjön részre egy alapítvány „felhalmozott” fotóvagyon gondozására, ebben rakjon pénzt az állam is, de a napi, piaci tevékenységet magánosítani kellene.

 

Újságzabáló kannibálok pedig nincsenek

 

Az idősebbek és elszántabbak még emlékezhetnek rá, hogy az ezredvég egyik kedvelt gumicsontja a „kannibalzáció” volt. Cikkek százai foglalkoztak azzal, hogy vajon felfalják-e az újságok online kiadásai „szüleiket”, a nyomtatott lapokat? (A válasz leggyakrabban egy bizonytalan „nem” volt.)

Ma mindez már nem kérdés. Elég jól látszik, hogy a kitartóan töketlenkedő lapok közönségét és bevételét inkább a „céhen kívüliek” (Google News, Yahoo, Craigslist, Facebook stb.) csaklizzák el.

A Newspaper National Network és a Scarborough Research friss kutatásából inkább az látszik, hogy a nyomtatott lapok és az online újságok nagyon is jól képesek megélni egymás mellett. A vizsgálat során kiderült, hogy szép nagy (81 %) az átfedés a nyomtatott lap és az online kiadás olvasói között. A tipikus az, hogy az Újságolvasó reggelizés közben, vagy a munkahelyére utazva belekukkant kedvenc lapjába, nap közben viszont online követi a reggel (még félig-meddig kómában) felcsippentett információkat. (Aki részletesebben is szeretne kérődzni az adatokon, az szép számot talál az NNN közleményében.)

Köztudomású, hogy a  Magyar Rögvalóság sok mindenben különbözik Amerikától. Például abban, hogy itt az online napilapok cikkei nem frissülnek folyamatosan. Így hát a reggeli lapokkal a végsőkig felcsigázott kíváncsiságot csak a nyomtatott lapoktól független portálokon – leginkább az  Indexen  - lehet csillapítani. Köszönik szépen.

Akad azért, aki még ma is tart a kannibalizációtól. A Magyar Hírlap félti az „igazi” lapot az internetes változattól, ezért továbbra is csak egy napos késleltetéssel teszi közzé „friss” híreit.
Az Utolsó Mohikán. Megható.

 

Vége a beszélő fejek korszakának

 

Mark Bowden író – forgatókönyvíró – újságíró – tanár jóval túl az ötvenen sokkal jobban érti a hírmédia jövőjét, mit sok nála évtizedekkel fiatalabb médiavezér. Journalism's future is in global dialogue (Az újságírás jövője a globális párbeszéd) című cikkében kifejti, hogy bár a jövő kétség kívül a digitális médiáé, az elmúlt 10 évben nem sok minden történt azért, hogy a webes kiadások elszakadjanak a (nyomtatott) napilapos gyökerektől.

Bowden szerint a web igazi erőssége a mozgókép, a hang és szöveg megfelelő, egymást kiegészítő használatában rejlik. Rengeteg tévéműsorban csak beszélő fejeket látni. A rádióműsorokban gyakoriak az olyan, leíró tudósítások, amiknek legfeljebb a fényképezés feltalálása előtt lett volna létjogosultságuk. A web lehetővé teszi, hogy képpel-hanggal (egyre jobb minőségben) megmutassuk magát a történést, eseményt, hírt, hogy aztán a legmegfelelőbb formában (elemzés, dokumentumok, kommentár) tegyük lehetővé a háttér megismerését. (Ennek természetesen része a közösség, a szemtanúk. Résztvevők, érintettek bevonása is.) Egyszerű, magától értetődő dolgok? Persze. Mégis kevés helyen valósul csak meg.

A tévé leginkább az analfabéták ragaszkodásában reménykedhet. Ők (és az olvasni még nem tudó/akaró) gyerekek kötődnek legjobban a szövegmentes, passzív bambuláshoz. Kérdés persze, hogy a hirdetők meddig ragaszkodnak hozzájuk. A magasabban kvalifikált, jobb álláshoz jutó, több pénz kereső emberek egyre inkább a weben keresztül érhetők el.

 

Imádjuk a widgeteket

 

Widget? (Tudod, az a weboldalad kódjába beszúrt izé, vagy éppen az a tartalom, amit te ajánlasz másnak, hogy építse be weboldalába.)

Elfogadott magyar neve még mindig nincs – egyesek szerint nem is lesz – közben viszont terjed, mint a parlagfű. A webforgalom mérésével foglalkozó comScore adatai szerint idén áprilisban már 177.777.000 internetezőt, az összes internetező 21 százalékát érték el a widgetek. Élen Észak-Amerika (40,3 %), a sor végén Kelet-Európa (7,6 %). [Mi persze nem ide, hanme Közép-Európához tartozunk].

A legnépszerűbbek persze a mindenféle képmegosztók (Slide, RockYou, Photobucket) widgetjei, de végső soron minden tartalom sikerre számíthat, ami „widgetizálható”.

Hajts rá! Talán nem is arra, hogy mint egy karácsonyfát, kidekoráld a blogod / honlapod, hanem inkább arra, hogy te is eljuttasd mondanivalód valamilyen jó, forgalmas helyre!

 

Prometeus – Egy (újabb) vízió a média jövőjéről

 

Emlékszel még Robin Sloan és  Matt Thompson média-víziójára, az Epic 2014 videóra? (Ha esetleg nem láttad még, akkor itt az alkalom!

Most a milánói Casaleggio Associates jóvoltából elkészült a makaróni-változat, a Prometeus is. Szerintem nem annyira hatásos, mint az EPIC, de azért akadnak benne figyelemreméltó részletek:)





(via BuzzMachine)

 

Hallgatom a rádiót

 

A rádió is felfedezte a linkelést! Szombat reggel a "megújult" Kossuth („a szavak ereje…”) a lengyel zarándokok buszbalesetéről tudósított. Túl sok anyaguk nem volt, váratlanul elővették viszont néhány korábbi buszbalesetről készült beszámolóikat. Nem az történt tehát, hogy egy összefoglalóban elmondták milyen hasonló balesetek történtek az elmúlt években, hanem  bejátszották az egykori tudósítások részleteit

A szánalmas próbálkozás jól mutatja, mennyire erőlködnek a Rádiónál, hogy "korszerű" műsort állítsanak elő még az eddiginél is kevesebb pénzből. Csakhogy a rádióműsor lineráris, itt nem lehet linkek segítségével többdimenziós tartalmat előállítani. Olyat, ami az interneten a legtermészetesebb.

* * *

Déli politikai magazinműsor. A műsorvezető kolleganőjét faggatja, aki abban a szerencsében részesült, hogy elkísérhette Sólyom László köztársasági elnököt algíri látogatására. A  repülőteret lezárták, a konvoj kiürített utcákon haladt át, a delegáció hermetikusan zárt kormányzati rezidencián lakott. A Hivatalos Vidéki Út körülbelül annyira lehetett autentikus, mint az Ecseri Lakodalmas.  A Nagy Kaland egy 20 perces túra volt, aminek során az újságírók egy trafikot (dohánybolt) kerestek fel...

Megalázó helyzet. A tapasztalt újságíró a Nagy Politikus sleppjeként eljuthatott egy jutalomutazásra. A meglátogatott országról ugyan szinte semmit sem tudott meg, de műsort azért csinálni kell.

Valamikor azemberek „utazók” leírásaiból ismerhettek meg a távoli vidékeket. Ma is szívesen meghallgatjuk külföldön járt ismerőseink tapasztalatait, de közvetlenebb és hitelesebb információkat szerezhetünk a helyben élő emberektől. Például innen.

 

Kampány 2.0.

 

A YouTube radikálisan átalakítja az amerikai elnökválasztási (elnökjelölti) kampány hagyományos menetét. Az már régen nem újdonság, hogy a jelöltek intenzíven jelen vannak mindenhol, ahol a fiatalabb választók fellelhetők, de a demokrata jelöltek július 23-án megrendezésre kerülő vitáján a YouTube lesz a kérdező!

A CNN által élőben közvetített vitán a jelölteknek a  YouTube-ról válogatott „videó-kérdésekre” kell majd válaszolniuk. A szervezők szerint ezek valóságosabbak, élőbbek, érzelemmel fűtöttebbek lesznek, mint a helyszíni közönség szokásos jól fésült kérdései. Kérdés persze, hogy mennyire lesz bátor a CNN?  A „választók”videói között sok igen kritikus klip is akad.

Nagyon másfajta használata ez az interaktív  eszközöknek, mint ahogy a mi politikusaink elképzelik. A YouTube-on (elvileg) az ismeretlen klipkészítő is ugyanakkora eséllyel indul és ugyanolyan védtelen a kritikus észrevétlenekkel szemben, mint a politikus.

Azt hiszem, valamennyi hazai párt kampányszakértői rosszul lennének egy ilyen kampányműsor ötletétől.

Adalékok:

A NY Times cikke
The Next Net - összefoglaló  
TechPresident Webkettes elnökválasztás
A legjobb kampányvideók 

 

Mit csinálnak a lapok?

 

„Miközben a legtöbb újságnál azt állítják, hogy a digitális átállásnon munkálkodnak, valójában teljesen le vannak maradva. Az utóbbi idők minden valamirevaló újítása a lapiparon kívülről jött. A legtöbb újság honlapja lomha, zavaros, nehezen olvasható. Többségük figyelmen kívül hagyja a webes olvashatóság régóta ismert szabályait.

Miközben a közösségi hálózatok megmutatják, hogyan kell erős, lojális közösséget építeni, a hívatásos hírportálok interaktivitása a legjobb esetben is csak alapszintű [...] Az újságok óriási előnnyel léptek be a digitális korszakba („content is king”) aztán szépen átengedték az innovációt másoknak.

A gyorsan mozgó webes cégek megtanultak együtt mozogni közönségükkel, képesek a közönséget egy közösség részévé alakítani. Az újságok többnyire a korábbi, merev modellt tartják fenn. Úgy vetnek be új eszközöket  - ma mindenki blogol – hogy fogalmuk sincs azok használatáról.”

Mindez Douglas McLennan, az ArtsJournal szerkesztője jelentette meg Romenesko oldalán a „ki tette tönkre az újságírást”  vitában

Innen nézve persze csak mosolyogni (vagy irigykedni) lehet McLennan indulatán. Nekünk elérhetetlen magasságokban van az, ami szerinte a béka segge alatt található.

.

 

Újságíróképzés 2.0.

 

Egy szakmai folyóirat számára írt cikkét küldte el nekem Zsugán-Gedeon Gyula, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakának doktorandusza. Már önmagában az is érdekes, hogy arrafelé az újságírás egyetemi szak, de még érdekesebbek a részletek.

Zsugán-Gedeon Gyula hallgatóival Wikipédia-cikkeket irat, önálló blogok indítására biztatja őket, de az is előfordul, hogy házi feladatként előre kiszemelt blogokba kell hozzászólást írniuk.

Miután a cikkből, illetve a „osztálynapló-blogból” megtudtam hogy a Médiablog is a kiszemelt célpontok között volt, elfogott a kíváncsiság: Vajon melyik bejegyzések melyik hozzászólói voltak azok, akik „hivatalból”, egy szép osztályzat reményében szóltak hozzá?

(Azért persze nem fogom az utolsó fél év összes hozzászólását nagyító alatt átvizsgálni...)

 

Farokperspektíva

 

Be kell látnom, tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a GoldenBlog tavaly kifújt.
Nem látok be a hvg.hu postaládájába, nem tudom mennyien neveztek eddig, azt sem tudom, mekkora a Golden Blog 2007 oldal forgalma, de az onnan hozzám lecsapódó forgalomból gyanítom, hogy NAGY.

Végigfutottam a 6 blogszolgáltató friss ajánlatán és (csöppet sem meglepve) állapítottam meg, hogy  egyiket sem ismerem. (Na jó, egy van, amit  már láttam.) Nem dicsekedni akarok tájékozatlanságommal,  leszólni sem akarom a termést. Inkább elgondolkoztam azon, miért is van ez így.

Nagyjából három éve, amikor magam is blogolni kezdem különösebb keresés nélkül, nagyon rövid idő alatt kiderült, melyik is az a néhány hazai blog, ami érdekel. Hamar egyértelművé vált az is, kik azok az „ismert nevek”, akik engem ugyan nem érdekelnek, de népszerűek.

Természetesen az elmúlt évben bővült az általam olvasott, vagy legalább „figyelt” hazai blogok köre, de ennél sokkal gyorsabb volt a magyar blogoszféra növekedésének az üteme. Ma már a nagyobb szolgáltatók termése sem átlátható, az egész meg túl nagy ahhoz, hogy azon bárki is átrágja magát.

Hova akarok kilyukadni? Oda, hogy a most induló, friss blogoknak nagyon nehéz felhívniuk magukra a figyelmet.  Kevés, de olvasott blogot tartalmazó (víz)fej már telített, egyre hosszabban húzódik el a kis olvasottságú blogokból álló farok.

A Golden Blog lehetőség arra, hogy ráirányuljon a figyelem néhány alig ismert, de ismertségre érdemes blogra.  A „100-as listára” felkerülők esélyt kapnak arra, hogy kiemelkedjenek a kis blogok tömegéből. Hogy ez csak néhány napra szól, vagy tartósabb lesz a figyelem, az már nem a zsűrin múlik.

(Ha már a „Long Tail” modellnél tartunk: A napokban jelenik meg magyarul Chris Anderson „alapkönyve”, ahonnan ez a fogalom ered.)

 

A web 2.0. vége

 

Steve Rubel The Attention Crash című bejegyzésében kifejti, hogy szerinte téves a Docom – Web 2.0 párhuzam, szó sincs arról, hogy akkora pénzeket ölnének mostanában üzletileg kétes kimenetelű vállalkozásokba, mint 1998-2000. tájékán. (Azért persze szép számmal akadnak induló  cégek, amiknek üzleti modellje kizárólag a Nagyok (Google, Yahoo stb.) étvágyára épül.)

Rubel szerint mégis lehet összeomlásra számítani. Ez azonban nem pénzügyi, hanem személyes, emberi. A webkettes termékek, szolgáltatások fogyasztóinak befogadóképessége véges, további terhelésük az ő összeomlásukhoz vezethet.

Évekkel ezelőtt egy amerikai producer győzködött arról, mennyire veszélyes az új, számítógépes hangvágás. A korábbi szintén digitális, de valódi magnetofonokat vezérlő Sony készülék néhány másodpercnyi időt hagyott a kezelőnek füle pihentetésére és döntései megemésztésére. Az számítógép azonnal végrehajtja az utasításokat, ezért a kezelő sokkal több lehetőséget kipróbál, többet terheli a fülét, agyát. Akkor kicsit hülyének néztem emberemet, később beláttam, hogy igaza van.

Az elmúlt évben rengeteg web 2.0-ás eszközzel fegyverkeztünk fel, hogy ezáltal hatékonyabbá tegyünk a munkánkat. Később olyan eszközöket szereztünk be, amik képesek ellenőrizni és összehangolni  többi webkettes holminkat. Be kell látni azonban, hogy az eredmény felemás.

Egyre több embertől hallom, hogy csak a legfontosabb leveleit nyitja ki, válaszolja meg. A többit egy darabig tartogatja, majd rossz lelkiismerettel kitörli. Másokat az elolvasatlan RSS érteítők frusztrálják, ezért olvasás nélkül olvasottnak jelölik be őket...

A webkettes eszközökre eddig is fogékony közönség nem terhelhető tovább. A „webkettes ipar” csak úgy növekedhet tovább, ha sikerül jelenősen kitágítaniuk a felhasználói kört.

 

Van-e értelme interjút készíteni?

 

A 168 Óra 23. számában interjú jelent meg Lomnici Zoltánnal, a Legfelső Bíróság elnökével. Ehhez a következő keretes biggyesztette Mester Ákos főszerkesztő:

"Az interjút – a magyarországi gyakorlatnak megfelelően – megjelenés előtt elküldtük Lomnici Zoltánnak, hogy módja legyen elolvasni a beszélgetés szerkesztett változatát. A Legfelsőbb Bíróság elnöke saját szavait több helyen jelentősen árnyalta és kiegészítette. Így viszont az ő utóbb beírt állításaira az újságírónak nem volt lehetősége reagálni, azokkal kapcsolatban új kérdést feltenni, vagy bármit közbevetni.

Az újságinterjúk előzetes „kezelésének” ezt a roppant aggályos gyakorlatát – hiszen nem a legfőbb bíró az első, aki így jár el – érdemes lesz egyszer külön is megbeszélni. Nem szakmai vitában, magunk közt, dehogy. Olyan téma ez, amely nem csupán arra tartozik, aki írja az újságot, hanem arra is, aki olvassa. Ez a néhány soros megjegyzés ugyancsak az újságolvasó tájékoztatását szolgálja. Ez, illetve ENNYI jogunkban áll.”

Az emlegetett „magyarországi gyakorlat” az időgép egy különleges formája, hiszen lehetővé teszi, hogy az interjúalany utólag, szabadon módosíthassa mondanivalóját. Az interjút közölni kívánó lapnak kekeckednie nem érdemes, mert a nyilatkozó akár még a lapzárta előtti percekben is letilthatja a közlést.

„Csak a végletekig torzult hazai sajtó- és közéleti viszonyokban szocializálódottaknak van az a hagymázas kényszerképzetük a sajtóetikáról és a sajtószabadságról, hogy - akár valótlanságokat is megfogalmazva - személyesen írhatják át saját korábban elmondott - megfontolatlan - gondolataikat. Ha az újságíró a megváltozott tartalmú "műalkotást" vállalhatatlannak tartja, az érintettek egyszerűen visszavon(hat)ják annak megjelenési engedélyét. És hányszor volt már ilyen, és lesz is. Sajnos” - írja Dávid Gábor az ÉS-ben januárban megjelent  cikkében

A hazai média szereplőinek többsége láthatóan ebben a „végletekig torzultban” szocializálódott. A többiek gyorsan alkalmazkodnak. A maradék vagy nem talál magának interjúalanyt, vagy sűrűn jár a bíróságra.

Adalékok:

 Seres László a média helyzetéről
Van-e értelme a hagyományos interjúkészítésnek?  Egy amerikai vita összefoglalása
Mark Glaser a különféle interjúformákról
A Washington Post az interjúk kihalásáról

 

Golden Blokkolóóra

 
Beindult, lehet nevezni.
A krónikus információhségben szenvedők itt olvashatnak el minden elolvasnivalót.
 

Néha tényleg butaságokat mondanak az emberek...

 

Teljesen egyetértek a címben leírtakkal, ami egyébként a World Association of Newspapers (WAN), a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) és a Népszabadság közös kampányának címe is.

A Népszabadságban már többször is megjelentetett egész oldalas hirdetésben ismert emberek butaságai sorakoznak egymás alatt. A Média kategóriában az Economistból származó idézet olvasható: „Az újság ma már veszélyeztetett fajnak tekinthető”. 

Alatta a diadalmas fősor: "A Földön Önnel együtt ma 1,4 milliárd ember olvas újságot. Butaság lenne lemondani a tájékozottságról.”

Butaságot persze nem csak beszélni, de írni is lehet. Ennek a hirdetésnek az üzenete butaság.

A megdönthetetlen érv, az 1,4 milliárd önmagában semmit nem mond. Ez a szám akkor lenne érdekes, ha összehasonlítanánk az előző évek adataival.  Még az olvasók számának csökkenésénél  is aggasztóbb a hirdetési bevételek alakulása. (Természetesen ezek a számok igen eltérően alakulhatnak a különböző régiókba.) A Népszabadság akkor is tájékoztatni akarja az olvasókat, ha közben nem tud már elég hirdetést értékesíteni a lapban?

Ami  meg a számok erejét illeti, hát az 1,4 milliárd önmagában szép nagy szám, de mutatós az 1,133,408,294 is.
Ennyi az internetezők, vagyis a potenciális online hírfogyasztók száma.
Butaság lenne lemondani az ő kiszolgálásukról, vagyis  a hírekkel való ellátásukról is.

A baj az, hogy a napilapoknál dolgozók ragaszkodnak hozzá, hogy napilapokat állítsanak elő. Nem híreket, cikkeket, elemzéseket, többféle módon is felhasználható tartalmat, hanem napilapot. Csak azt, semmi mást.
Az 1,4 milliárd ember ma még elég sok lapot képes eltartani, de messze nem annyit mint eddig. Aki túl sokat vacakol az online piacra  történő áttéréssel, annak már sem jut ott hely az első sorban.

 

10 nyilvánvaló dolog az újságírás jövőjéről

 

Nem minden nyilvánvaló minden érintett számára, amit egyesek nyilvánvalónak gondolnak. Feltételezem, hogy Ryan Sholin újságíróipari tanuló is így gondolta, amikor megírta a „10 obvious things about the future of newspapers you need to get through your head” c., néhány nap alatt komoly karriert befutott blogbejegyzést. Szokásomhoz híven a pontos fordítás helyett a lényeget próbálom itt visszaadni:

1. Nem a Google felelős az újságírás problémáiért. A keresőket hibáztatni ugyanolyan értelmetlenség, mintha a könyvtárakat kiáltanánk ki bűnösnek.

2. Nem a Craigslist a hibás. Az apróhirdetésekkel már évek óta gondok vannak. El kell döntened, hogy magad fejlesztesz egy képes-térképes adatbázist, amiben olvasók maguk kereshetik meg, amire szükségük van, vagy össze kell állni valakivel, aki ért ehhez. Minden más próbálkozás értelmetlen.

3. Foglalkozz a helyi dolgokkal. Az országos és nemzetközi témákat hagyd azokra, akik erre szakosodtak. (A szerző amerikai, az ottani állapotokról ír, de nyilván itthons is érdemes  legondolkodni arról, higy a ....Megyei Hírlap menniyre képes önálló külpolitikai hírekkel előállni)

4. Itt az idő abbahagyni a nyavalygást és elkezdeni képezni magad. Ha a főnökeid még mindig az iparágat sújtó csapásokról szónokolnak ahelyett, hogy elkezdenék a továbbképzéseteket szervezni, siránkozás helyett gyorsan tovább kell lépni. (Tartok tőle, hogy a hazai főnökök többsége még egy fázissal korábban, a problémák bagatellizálásánál tart, a nyavalygás majd még csak ezután következik.)

5. Ne kérj pénzt az archívum használatáért. Ne akarj pénzt a napi hírekért. Ne rejtsd az internetezők elől  semmiféle fal mögé a tartalmat. Ma a keresők diktálják a szabályokat. Tedd magad láthatóvá számukra.

6. Az írás ma már nem elég. Az új  világ új készségeket kíván.

7. Ne úgy gondolj a bloggerkre, mint a tények iránt nem érdeklődő alul képzett csürhére. Ők az olvasóid, a szomszédaid és ha ügyesen játékos vagy, akkor az információforrásaid és a közösségi moderátoraid is.

8. Saját magad hozod nehéz helyzetben, ha figyelmen kívül hagyod az új hírszolgáltatási csatornákat (RSS, SMS, iPhone, e-paper, Blackberry, widgetek, vlogok, Facebook, Twitter) Ezek nem a versenytársaid, hanem az új segítőid. Tanuld meg az új technológiák használatát és legyél ura a helyzetnek, amikor azok tömegesen elterjednek. (Azért azt nem ártana tudni, hogy itthon hányan használják ezeket az eszközöket, mekkora és milyen közönség érhető rel rajtuk keresztül. Ott vanna az erről szóló, friss felmérések minden médiavezér asztalán?)

9. Az újságíróiskolák játszanak meghatározó szerepet a következő újságíró-gernerációk képzésében, vagy teljesen elveszti jelentőségüket. Tanítsanak multimédiát, interaktivitást adatbázis-használatot, vagy nézzék, ahogy a volt diákjaik vergődenk.
(Itthon még a tyúk-tojás dilemma érvényesül: Képes lenne foglalkoztatni a hazai sajtó a legkorszerűbb képzésen átesett újságírókat?
Ugyanakkor: Képes átalakulni úgy a média, hogy csak a felülről megfogalmazott igény van meg, de nincs hozzá ember? . A főképp a hagyományos sajtóból érkezett tanárok képesek létrehozni itthon a XXI. századi újságíróképzést? )

10. A félig tele – félig üres pohár dilemmája. Néhány újság, mint például a Washongton Post, a Lawrence Journal-World, a San Jose Mercury News, a St. Petersburg Times, vagy a Bakersfielfd Califfornian nagyszerű munkát végez. Ha megnézed ezeket, látni fogod, hogy nincs szükség sok  millió dollárra, különleges felszerelésre. Fontosabb a megfelelő szemlélet. Hagy abba a sóhajtozást arról, minek kellene másképp lennie és kezdd  el építgetni saját új lapodat. Tégláról téglára, cikkről cikkre.

 

Goldenblokk

 

Nem, dehogy, a Goldenblokk nem az a 997.080 forintról szóló éttermi számla, amit Kóka János mutatott be egy minapi sajtótájékoztatón, hanem a hvg.hu új versenye.

A korábbi Golden Blog ideén helyi weblapok és videómegosztós klipek versenyével bővül ki.
A részletekről még csak nagyon keveset  lehet tudni, de hát aki kíváncsi, az hamar megöregszik. 

 

Csak üres spekuláció (Menedzserek 2.) - frissítve

 

Olvasom, hogy újabban Dávid Ibolyának is a Manager Magazin a kedvenc olvasmánya. (Az MM júniusi száma nélkül ki sem mozdul hazulról.) Ott olvasott arról a politikusról is, aki titkárával, zsebből, áfa nélkül fizettette ki a buliszámlát.

Az Manager Magazin bősz lengetése és sűrű emlegetése hatására még a leggyanútlanabbakban is felmerül a kétség: A szerkesztőség gyors lecserélése mögött valóban a korábban emlegetett gazdaságossági érvek állnak? Nem inkább politika sugallta káderpolitikáról van szó?

Visszasírom a múlt hét elejét. Akkor még olyan jó szívvel lehetett szidni a minőségi újságírást tönkretevő, haszonleső tulajdonosokat.

Frissítés:  (06.19.)

Mong Attila (egykori főszerkesztő) a Manager Magazinról (Népszabadság)

 

Ki tette tönkre az újságírást?

 

Ez elmúlt napokban számos vezető j-blogger (újságíró-blogger) érezte kötelességének, hogy jó nagyot rúgjon - természetesen csak virtuálisan – Neil Henry kollégába.

Henry (korábban a Washongton Post újságírója, jelenleg a Berkeley J-School professzora) egy igen indulatos cikket eresztett  meg a San Francisco Gate-ben. Az indulatok közvetlen kiváltó oka a San Francisco Chronicle szerkesztőségének kiherélése volt (100 fő került az utcára).  Henry professzor meggyőződése szerint sem a YouTube, sem a blogoszféra nem képes helyettesíteni azt a fajta professzionális – idehaza a „minőségi" néven szokás emlegetni, mint hajdani cipőboltot – újságírást, amit gazdasági megfontolásokból most egyre több lapnál felszámolni kénytelenek.

Neil Henry persze nem ezzel vívta ki a j-bloggerek ellenszenvét, hanem azzal a következtetéssel, hogy mivel a Google News és társai vágták haza az újságírást, erkölcsi kötelességül lenne valamicskét visszajuttatni abból a rengeteg pénzből, amit a „valódi tartalomszolgáltatók" révén harácsoltak össze. 

A rengeteg válaszcikket – blogbejegyzés követni is nehéz. A legjobbakból (vagy inkább a legismertebb szerzők reakcióiból Jay Rosen (Pressthink blog + NY University újságírás tanára) jelentetett meg egy összeállítást a Huffington Postban A szerzők többsége szerint az újságírást nem a Google, vagy a Craigslist, hanem az internet tette / teszi tönkre. ( Én is egyetértek azokkal, akik szerint a Google News inkább látogatókat visz, mint elvesz. Egy-egy téma után kutatva ott gyakran olyan forrásokra találok, amiknek korábban a létezéséről sem tudtam. )

Az újságírást persze nem az internet vágta haza, hanem a kapitalizmus. Amíg a hagyományos média képes volt az elvárt profit kitermelésére, addig a tulajdonosok elemi érdeke nem az új lehetőségek felkutatása, hanem a meglévők lehető legjobb kihasználása volt. Most csökken a profit, a tulajdonosi elvárások kielégítése érdekében csökkenteni kell a kiadásokat – lapátra a drága újságírókkal!

Az aranyrészvénnyel rendelkező tulajdonosok (New York Times, Wall Street Journal) egy ideig talán képesesek ellenállni és a nyereség rovására is támogatni a hagyományos, igényes újságírást, de éppen a WSJ-Murdoch flört is mutatja, hogy előbb-utóbb felbukkan egy olyan udvarló, akinek nehéz ellenállni


 

Lapszemle (hetilapok)

 

Szerény nyomtatótt sajtó hátrányban van. Csak keveset - az online "lapokhoz" képest szinte semmi sem -  tudnak olvasóikról.
Most legalább a hetilaposok bepótolhatnak egy kicst.

Kösz Index!

 

5 millió dolláros kihívás

 

A Knight Foundation  idén is 5 millió dollárral támogatja azokat a magánszemélyeket, szervezeteket, vagy üzleti vállalkozásokat akik / amik a közösségi hírszolgáltatást előre vivő ötlettel, projekttel állnak elő.

Pályázni július 1-től lehet, részletek a http://www.newschallenge.org oldalon olvashatók.

Az idei News Challenge már a második roham. Tavaly több (virtuális) ismerősünk is nyert a pályázaton, így például a Washongtonpost.com fejlesztő-újságíró sztárja Andrian Holovaty, a Global Voices egyik motorja, Ethan Zuckerman, vagy a az egyik leglekesebb újágírás tanár, Amy Gahran. 

Nem kerestem, de találtam „magyar vonatkozást is. Az egyik tavalyi díjazott Christopher Csikszentmihályi   „(pronounced Cheek-sent-me-hi)”, az MIT Media Lab kutatója.

 

A webet másoló újságcímlapok

 

Fokvárosban állítólag arról is szó esett, hogy a nyomtatott lapoknak alkalmazkodniuk kell ahhoz a kultúrához, amiben a fiatal olvasók (nemolvasók)  felnőttek. Máris várom a rettenetes, ízléstelen túlkapásokat.

A webes újságoldalak tervezői évekig azon görcsöltek, hogy egy kis képernyőn megvalósítsák azt, amit az olvasók a lepedőnyi újságoknál megszoktak. Persze nem jött össze. Közben a képernyők megnőttek, a lapok összementek, de ez a lényegen nem változtat. A weboldal és az újságoldal egymástól eltérően működő interfészek. Nem akkor jók, ha egymást másolják, hanem akkor, ha saját közegük sajátosságait figyelembe véve működnek.

Egyes véleményvezér tervezők most kiadták a jelszót: Látvány-vezérelt újságcímlapra vágyik a nép. Akár uralja egyetlen nagy kép a címlapot! (Lehetőleg jó sok vérrel, színesben.)

Meglep, hogy Mario Garcia, vagy az új sztár Al Trivino így látják a dolgot.  A megújuló internetes híroldalakat figyelve én inkább azt tapasztalom, hogy a webes tervezők a „képtelen”, sok linket tartalmazó, átláható oldalakat részesítik előnyben.

Miért nem próbálkoznak a lapok azzal, amiben jók? A minőségi újságírással? A színvonalas elemzésekkel? Ha a lapok már megint a másik pályáján (pl. YouTube) próbálnak versenyezni, megint csak nagy pofára esés lesz a vége.

 

Szerkesztőségek a prés alatt

 

Én itt általában az „éllovasokról írok”, a Telegraphnál kialakított hír-csomópontokról (news hubs), a Gannett információs központjairól (local news center), a több lapnál is bevezetett folyamatos szerkesztésről és a web-print koordinációról (continuous newsdesk). A „szerkesztőségi integráció” a legtöbb szerkesztőség számára azonban egész mást jelent. Erről szól az Editor & Publisher A Jobs Fade and Demands Grow – What Gets Lost? (Az állások megszűnnek, közben a követelmények nőnek – Hol a tévedés?) c. összeállítása

Az elmúlt években szinte minden (amerikai) szerkesztőségnek komoly leépítést kellett végrehajtania.  Ugyanakkor a  csökkenő hirdetési bevételek és az erősödő  verseny miatt a szerkesztőségekre nehezedő nyomás egyre növekszik.

Vannak lapok, ahol szűkítik a tematikát, bezárják a tudósítói irodákat, (még) kevesebbet foglalkoznak nemzetközi, vagy országos (az USA-ról van szó) témákkal. Máshol úgy gondolják, hogy hatékonyabb munkával megoldhatók a feladatok . A hatékonyabb munka a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevesebb idő jut az anyaggyűjtésre, a tények ellenőrzésére,  cikkek kidolgozására és egyáltalán nem jut idő például az informátor-hálózat építgetésére, ápolására.

Az E&P szerint nem megnyugtató a helyzet sok olyan lapnál sem, ahol ugyanazok az újságírók dolgoznak a nyomtatott és a webes kiadás számára. A legtöbb helyen esetlegesen történnek a dolgok, nincsenek átgondolva a munkafolyamatok.

Sajnos mindez nagyon is egybevág azzal a képpel, amit korábban Paul Gillin vázolt fel az újságírás összeomlásáról. Ha csökkenek a bevételek (elsősorban a hirdetésekből befolyó pénzek), csökkenteni kell a költségeket. A nyomdagépeknek nem lehet kevesebb áramot adni, a papírárak inkább nőnek, mint csökkennek, a terjesztés nem játék – csökkenteni kell tehát a  tartalom előállításának a költségét. Logikus. Csakhogy elérkezik a pillanat, amikor a takarékosság már a lap minőségén is megérződik. Csökken az előfizetők száma, kevesebbet lehet kérni a hirdetésekért... Ritkán keveredik ki lap ebből az örvényből.

 

Napi Gazda(g)ság

 
Cio-ráció - médiakoncentráció. Az Index.hu-t is birtokló Nobilis Kristófé lett a Napi Gazdaság 50 százaléka.
(A részleteket elolvashatod az mfor.hu-n.)

Úgyl látszik, mégis tévedtek, akik "egyszerű" pénzügyi befektetőnek gondolták Nobilist, aki egy idő múlva megfelelő haszonnal tovább passzolja az Indexet. Szépen épül a médiaportfólió, a gazdasági hírszolgáltatás pedig mindenhol jó üzlet.
Kérés persze, hogy az új helyzetben megfér-e majd egymás mellett a Napi Online és a Portfolio.hu?
 

Cikk a politikai blogokról

 

Kicsit száraz, de korrekt cikket jelentetett meg FigyelőNet a politikai blogokról (szerző: Varga Áron). Az apropó Orbán Viktor videóblogja, de a szerző ennek ürügyén előveszi a hazai előzményeket is. Nincs sok dolga, aki kicst is foglalkozott már a témával, máris sorolja azt a néhány blogkezdeményt...

Ahogy régebben minden dolgozatot a „már az ókori görögök is...” fordulattal illet kezdeni, úgy bukkan fel most a polblog-cikkekben  Howard Dean. Ok, persze, történeti érdem, de hát ez 2003-ban volt, az interneten pedig 4 év nagy idő! Miért nem ír senki arról, mit kezdenek a manapság a politikusok (vagyis a politikusok pr-tanácsadói)  - nem a blogokkal, hanem a webkettes eszközökkel.? Anyag van bőven, csak kattintgatni kellene  egy kicsit az újságíróknak és a kampány-tanácsadóknak is.

 

Bill és Steve

 

Persze, egy hetes szenzáció, mindenki látta már a D5 konferencián készült felvételt. Bill Gates és Steve Jobs ugyanazon a színpadon (egyszerre). Talán mégis érdemes még egyszer, más szemmel is megnézni a műsort.

Először is ott van a „felvezető” film  , ami Gates és Jobs korábbi közös fellépéseit foglalja össze.
Engem leginkább a '83-as epizód fogott meg. Két szimpatikus fiatalember, olyanok mint ma mai web2.0 - sztárok.
(Érdekes, hogy ők mennyit öregedtek 24 év alatt, én meg semmit sem változtam...)

Aztán nagyon jó, ahogy a színpadra lépéskor Walt Mossberg nem a vendégeket ünnepelteti, hanem a felvezető filmben is szereplő, most a nézőtéren ülő „úttörőket” - ez arrafelé mást jelent, mint nálunk – köszönti. Steve és Bill nem szorul bemutatásra.

Figyeld meg, hogyan ülnek! Nem egy drapériával letakart asztal mögött, mint az Elnökség a November 7-i ünnepségen. Nem választja el őket barikád, zöldövezet vagy egyéb akadály a közönségtől, nem sorban ülnek, mint verebek a villanydróton, hiszen úgy csak csiripelni lehet, nem beszélgetni. Robusztus fotelokban csücsülnek, egyszerre egymás és a közönség felé fordulva. (Mint egy vonósnégyes).

Nincs asztal, így nincsenek, vizesüvegek és poharak sem. Ki merne egy ilyet megtenni nálunk, a Helyi Nagyságokkal? (A közönség persze  nem az üvegekre, hanem a fellépőkre kíváncsi.)   Néha látszik, ahogy Jobs felkap széke mellől egy vizespalackot és gyorsan meghúzza.

A beszélgetésről felesleges írni A kérdezők és a válaszadók is profik, jönnek a poénok, a közönség fantasztikusan veszi a lapot.

A szűkmarkú WEF 2007 konferenciával ellentétben, ahol csak egyes előadások  néhány 3 perces összefoglalójával szúrják ki a szemünk, a Jobs – Gates meccs mind a 7 menete látható, készítetek egy sűrítményt




a legjobb pillanatokból, gyártottal egy blog-összefoglalót (ez szerintem itt kicsit funkciótlan) és közreadták a beszélgetés teljes szöveges átiratát. Legfeljebb a megzenésítést hiányolhatjuk.

 

A Nagyfejűek Afrikában

 

A Hét Eseménye a World Editors Forum 2007.  Ez a "szakma" legnagyobb idei rendezvénye, aminek témája „a minőségi újságírás a digitális korban”.

A konferencia helyszíne Fokváros, ami nyilván egyfajta gesztus a ez egyébként a média által elhanyagolt Afrika felé (na jó, a több ezer áldozattal járó népirtásokat azért megemlíti a sajtó).  Persze olyan gesztus, ami azért nem jár túl nagy áldozatokkal: Fokváros a "civilizált" világ része, azért az egész buli megszervezhető úgy hogy egy legfeljebb egy kis helyi kolorit színezi a szokásos konferencia-kényelmet.

A rendezvénynek ugyan vannak magyar résztvevői , mivel azonban egyikük sem blogol, én innen, Budatétényből a  Editors Weblog  (a WEF saját blogja) kissé száraz, valamint Vincent Maher   és Matthew Buckland lényegesen élvezetesebb blogjából követem az eseményeket.  Közben bele-belekukkantok a helyi újságíró-tanoncok lapjába és a  Visualeditors.com  videó - és hangfelvételeibe is. (A Visualeditors mindeféle hibaüzenetet ad, de nem kell vele törődni. Régi rossz szokása.)

Nagyjából másfél órányi böngészés után ugyanaz a reménytelenség-érzés fogott el, mint a legtöbb konferencián szokott. Az előadásokon olyasmiről van szó, amiről már hónapokkal ezelőtt olvashattunk. A kerekasztal beszélgetéseken hiába ülnek ott a „szakma” legfontosabb szereplői (általában üzleti szereplők), a túl sok résztvevő és a kevés idő miatt csak arra marad idejük, hogy kicsit reklámozzák cégüket. Vita? Legfeljebb a vacsoraasztalnál, vagy éjszaka, néhány ital utána bárban.

 

Fordított világ

 

Régi trükk, nálunk is  előfordul, hogy a nyomtatott lapba hirdetési helyet vásárlók ajándékba ingyenes online hirdetési lehetőséget kapnak. (Médiaértékesítéssel foglalkozó ismerősöm szerint vannak hirdetők, akiket ez egyáltalán nem dob fel, mert nem tudják, hogy mit kezdjen vele.)

A Brand Republic hírlevele szerint Nagy-Britanniában már kezd megfordulni a dolog. A jobs.telegraph.co.uk-ban hirdetők 660 font értékű ingyenes hirdetési lehetőséget kapnak a Daily Telegraph állás-mellékletében.

Túlságosan messzemenő következtetést mindebből persze nem szabad levonni. A hirdetési piac távolról sem azonos az álláshirdetések piacával. Ezen a területen a nyomtatott sajtó már rég elvesztette a versenyt, itt már az online játékosok között folyik az osztozkodás.

 

GB3

 

Kezdődhet az anyázás. Ami aztán – mint a gázok – kitölti a rendelkezésére álló (blog)teret.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint kevés hatásosabb módja van annak, hogy az ember rövid úton sok gyűlölködő hivatkozást gyűjtsön be, mint hogy valamilyen módon kapcsolatban legyen a GoldenBlog versennyel.

Én meg vagyok. Az első évben díjat is nyertem (ami nyilván több szempontból is végzetes hiba volt), a másodikban pedig a zsűritag voltam. Most megint az utóbbi

A lanyha érdeklődéssel, de tekintélyes mennyiségű koktéllal kísért, Hajós András által sújtott második díjkiosztó után többen is biztosak voltunk benne, hogy „ez a harc volt a végső”, de nem. A hvg.hu örök optimista csapata kicsit átdolgozta a szabályokat, valamint 2 további versenyben is töri a fejét, de ezekről még nem szabad beszélnem (nem is esik nehezemre, mert már elfelejtettem, mik is azok).

Menetrend:

  • Versenyindítás: június 12. kedd
  • Szabad nevezés: június 12–22.
  • Kategóriagyőztesek eredményhirdetése: július 11.
  • Az abszolút győztes kihirdetése: július 19. csütörtök

Mielőtt még beindulna a kórus arról, hogy a blogoszférát  már megint megpróbálja lenyúlni a (külföldi tulajdonban levő) Hagyományos Média jelzem, hogy a GB egy játék, amit történetesen a hvg.hu talált ki. Ha van hozzá kedved, energiád, szervezz te is versenyt. Szebbet. Jobbat. Profibbat. Igazságosabbat.

Nem a Legjobb Magyar Blog hivatalos odaítéléséről van szó, nem is a Blog Hallhatatlanjai közév aló bekerülésről. Csak a megadott szempontok alapján a felkért zsűri & a fel nem kért közönség ezeket találta a legjobbnak.

A tavalyi „abszolút győztes” megmutatta, hogy a verseny egy háztáji marketinggépezet beindításával könnyedén megnyerhető. Kíváncsi vagyok, hogy a szervezők és a versenyzők tanultak-e a leckéből. És ha igen, akkor mit?

 

Sír6

 

„Új hírportál indul” - olvasom a mai Népszabadság második oldalán. Dupla meglepetés. „Jól értesült források” éppen tegnap susoták, hogy továbbra is bizonytalan a volt magyarhírlaposok hónapokkal ezelőtt beharangozott webes lapjának, a Zónának az indulása. És az is meglep, hogy a NSZ ilyen kiemelt helyen foglalkozik a hírrel.

Tovább olvasva azután minden világossá válik: „ Az új hírportál mögött egy magyar számítástechnikai cégcsoport áll - mondta Bod Péter, hozzátéve: az új portál stratégiai megállapodást kötött mások mellett a Népszabadság internetes hírportáljával, ami a hírcserére vonatkozik.”  (Szép mondat.)

A „hírcserére vonatkozó” megállapodás láthatóan nem terjed ki a linkcserére: Sem a Népszabadság, sem a nol.hu nem közli a „hírportál” elérhetőségét.

Azért persze rá lehet jönni. A www.hir6.hu oldal műemléki védelmet érdemelne. Efféle web 0.5-ös oldalt manapság már ritkán lehet látni. Annyira következetesen korszerűtlen, higy nincs is mit kiemelnem.

 A hírek jelentős részét valóban a Népszabadság (NOL) adja, a helyi hírek a  megyei  lapok hagyományait követik. (Semmi olyan, amitől felmehetne a helyi olvasók vérnyomása.)

Egy korszerű online lap persze elképzelhetetlen blog nélkül. A Hír6 bloggere, Dancs László így kezdi fantáziadús Köszöntő cím alatt megjelentetett elő (és eddig utolsó) bejegyzését: „Bevallom, nem vagyok megszállott blogolvasó. Az meg éppenséggel soha eszembe nem jutott volna, hogy magam kezdjek internetes naplót írni.” Legalább őszinte.

A bemutatkozóban olvasom, hogy a cél egy 21. századi lap előállítása. Na, ezen még dolgozgatni kellene egy keveset!

 

Menedzserek

 

„Információnk szerint stratégiai nézetkülönbség miatt távozik a Manager Magazin főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese, valamint a szerkesztőség minden tagja. A Spiegel Csoport tulajdonában álló megújuló magazint a Világgazdaság újságírói is szerkesztik a jövőben.” – olvasóm a Kreatív Online-on. (Szinte leírni is felesleges, hogy „kulcsos cikkben”.

Őszintén szólva én már azt sem értettem, amikor az év elején az Axel Springer megszerezte a MM 50 százalékát. (A lap másik fele a Spiegelnél maradt.) Miért kell két kiadónak osztozkodnia egy gazdasági magazinon? A magyarázatot most kaptuk meg: A Manager Magazin független lapként, ideahaza szokatlanul alapos munkával elkészített anyagokkal olyan közönséget is eljutott, amelyik a hazai lapokban inkább csak a képeket szokta megnézni és hirdetéseket szokta átfutni, inkább a külföldi lapokból tájékozódik. A szakában a Manager Magazin fogalommá vált, a reménységgé, hogy létezhet még idehaza minőségi újságírás.

Ilyen lapot csinálni persze drága. A közös tulajdonosok most a munkás hazai anyagok helyett inkább német konzervekből és a Világgazdaság (az Axel Springer lapja) melléktermékeiből akarnak olcsóbban főzni. Az eddigi szerkesztőségnek ez büdös. Kérdés, hogy a nehezen megszerzett közönség torkán sikerül-e majd lenyomni?

Frissítés

Miközben én egy megbeszélésen ültem, a hír megjelent az Indexben és az Mforban is
Itt az eMaSa összefoglalója is.

 

AdBurner

 

Napokkal ezelőtt hír, hogy a Google megvette a FeedBurnert Mindenki boldog. A 30 emberrel működő kis cég beszedett 100 millió dollárt (és a Google nyilván biztosítja majd a továbbfejlődéshez szükséges hátteret is), a Google pedig megszerezte a 431.000 „kiadóból”   - a kis blogoktól a hírportálokig mindenféle akad benne – álló hirdetési hálózatot. Az értesítőkbe épített célzott Google - hirdetésekkel hamar visszajöhet a pénz.

Ebben persze nincs sok újdonság, sokan megírták már. Amiről írni akartam, az az „emberkereskedelem”. A Google számára a  FeedBurner legfőbb értéke nyilván nem maga a technológia, hanem a szolgáltatáson keresztül elérhető felhasználói kör. Ennek ellenére nem gondolják azt, hogy a FeedBurner megvásárlásával automatikusan megvették a felhasználókat is. A belépő oldalon (ahol a nevet és a jelszót kell megadni) tájékoztatnak, hogy a szolgáltatás folyamatos,  ha semmit sem teszek, azzal elfogadom a tulajdonosváltást, de ha akarok, akkor (egy kis macera árán) kiléphetek. Korrekt. (Nyilván nem jószántukból, hanem komoly jogi érvek hatására helyezték el itt ezt a szöveget.)

Lehet, hogy rossz a memóriám, de amikor a T-Online megvette az iWiW hálózatot, mintha nem kaptunk volna ilyen „opt-out” lehetőséget.

 

Személyre szabott újság

 

Általában nem szívesen veszel meg valami olyasmit, amiért teljes árat fizetsz,  pedig a termék kétharmada számodra éréktelen?  Mégis megveszed az újságot, amiben aztán teljesen kihagyod a sportoldalakat, átlapozod a külpolitikát, évek óta bele sem nézel az apróhirdetésekbe (na jó, átfutod a halálhíreket), észre sem veszed a tévéműsort és csak rendkívüli helyzetekben hagyatkozol a lap időjárás-jelentésére. Megveszel tehát valamit, aminek a fele érdektelen és értéktelena számodra. Közben szívesen olvasnál több helyi információt, interjút, riportot, de ezekre nincs  hely a lapban…

Érdekes, hogy miközben a egyre több területen utasítjuk el az árukapcsolást, az előre csomagolt, csak egyben elérhető termékeket, az újságoktól mindezt elfogadjuk, természetesnek vesszük.

A túlélésért küzdő nyomtatott lapok számára előremenekülési lehetőség lenne a személyre szabott újság előállítása. E-mailben kiküldött, otthon kinyomtatandó újság? Digitális nyomdában összeállított variációk? Több lapból összeválogatott „saláta”?  Többféle kezdeményezés létezik. Szerintem mindegyik jobb annál, mint bizonygatni, hogy a nyomtatott sajtó örök, a lapokra mindig szükség lesz.

 

Hamu és honor

 

Ezt az „igazi”, ajánlott levelet kaptam:

„Kedves Kolléga,

„Bizonyára örömmel tapasztalta, hogy a Hamu és Gyémánt Kft gondozásában megjelent TALLÓZÓ című hetilap időnként szemlézi a magyar sajtóban megjelent írásait. Az utánközlésért általunk felajánlott honorárium flekkdíja: 300 Ft.

A Hamu és Gyémánt Kft lehetőséget biztosít arra is, higy ezt az összeget Ön közérdekű, humanista célra fordíthassa. A Kiadó elképzelése az, hogy az utánközlés díjazásáért járó pénzt negyedévente, az ön nevében átutalja az újságíró szövetségeknek azzal a megkötéssel, hogy azok kizárólag a nyugdíjas kollégák évi egyszeri megsegítésére használják fel….”

Először is meglepődtem, hogy még él (vagy feléledt) a Tallózó. Valamikor, 25-30 éve szívesen olvasgattam, mert segítségével olyan írásokhoz is hozzájutottam, amik egyébként elkerültek volna. Ma elég ellentmondásos tevékenységnek tűnik nyomtatott lapban, pénzért ilyen összeállítást kínálni, de nyilván vannak, akik veszik, különben nem élne meg a kiadvány.

Meglepett az is, hogy a Tallózó (Hamus és Gyémánt) pénzt kínál az utánközlésért. Szép gesztus, sokan még az engedélykéréssel sem strapálják magukat, gátlástalanul lenyúlnak minden lenyúlható szöveget.  Nem értem viszont, hogyan jött ki a felajánlott flekkdíj. Ha a Hamu és Gyémánt Kft. ilyen jó kapcsolatot tart fenn az újságíró szervezetekkel, bizonyára ismeri a MÚOSZ honorárium táblázatát. Ez az ajánlás a legkisebb forgalmú (< 10.000 példány) lapokban, utánközlésben megjelenő írásokra is 2000 Ft / flekk honoráriumot javasol.

Furcsa nekem ez a jótékonykodás.

 

A Figyelő és a felhasználók készítette tartalom

 

Sokszor írtam már arról, hányan és hányféle módon próbálják integrálni az online (és újabban a nyomtatott) lapok a „civilek” által készített (UGC) anyagokat. Most itt egy hazai példa is. A Figyelő most megjelent számának 3. oldalán „Civil újságírás” cím alatt részletesen idézik azt az itteni bejegyzésemet, amiben Rényi Pál Dániel Riportálok címmel a Figyelőben megjelent írásával (is) foglalkoztam.

Ők írtak egy cikket – én írtam róla pár sort – ők idézik, amit írtam – én megemlítem, hogy megemlítettek...  Szépen szaporodnak a betűk.

 

The Next Web

 

A web jövőjéről már sokféle jóslat született - természetesen töbségük nem vált be. Az itt llátható videón a web 5 meghatározó (éppen meghatározónak tartott) figurája beszél a ....web jövője helyett általában a web jelenéről, a web 2.0-ról. A nyilatkozók (kinyilatkoztatók) között van Tim O'Reilly, a Web 2.0. (név) feltalálója, és Steve Rubel, minden információmegosztó csodálatának tárgya is.



Máris megspórorltál 550 Eurót és jó sok időt  550 Euróért nagyából ugyanezt hallhatnád a The Next Web konferencián is.

 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend