RSS
Idehaza valahogy mintha elsikkadt volna a karácsonyi készülődés zajában a Google bejelentése: "Knol" fedőnéven a felhasználók tudásán alapuló általános tudásbázis építésébe fogtak. Egyelőre zárt, meghívásos rendszerben folyik a tesztelés, de hamarosan beindul a gépezet...
Lehet bárhogy csűrni és csavarni, de nem nehéz észrevenni, hogy a Google a Wikipediát akarja leváltani saját össznépi enciklopédiájával. A Wikipedia ugyanis túl jó - túl sok kulcsszóra jelennek meg szócikkei az első találatok között - és hiányzik mögüle a megfelelő üzleti modell.
A Wikipedia óriási és szerteágazó volta miatt megfoghatatlan. Próbálkozni csak a Google erejével és az emberi gyengeségek kihasználásával érdemes. A Google bejelentésében a szerzők kiemelését, a szerzők fontosságát hangsúlyozza. Lehetséges, hogy a hiúság-faktor lesz az, aminek segítségével legyőzik a (többnyire) névtelen wikipedistákat?
A reakciókat olvasva úgy látom, igazából senkit sem lepett meg a Google terjeszkedésének újabb iránya. Én viszont furcsállom, hogy a médiával foglalkozó webhelyek, blogok ilyen visszafogottan foglalkoznak a témával. Nem most lépett be igazán a Google a média területére? (A Google News még kimagyarázható, hiszen ott még mások tartalmával kavar.)
Refrén: Az Epic 2014-ben mindezt már jó előre megjósolták.
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
Az elmúlt napokban a hazai blogoszférában kiújult az újságírás taníthatóságáról szóló vita. (Engem az Anonim Antagonistákon keresztül ért utol.)
"Előző életemben" szakmai pályafutásomat hangvágóként - angolul editor - kezdtem. A kottába beírt zenei rendezői utasítások alapján több felvételből raktam össze komolyzenei lemezeket. A magnószalagok ragasztgatása önmagában nem jelentett túl nagy kihívást, viszont rengeteget tanultam azzal, hogy a legismertebb művészek selejtjét visszahallgatva megpróbáltam megtalálni a rendezői választások, döntések okait. Hiába rendelkeztem zenei rendezői diplomával, ez a munka kellett ahhoz, hogy a zenei rendezés egyik legfontosabb részét megértsem. Később, zenei rendezőként rengeteget profitáltam ezekből az "összehasonlító tanulmányokból".
"Következő életem" kezdetén, néhány cikk publikálása után úgy éreztem, itt is hasonló ismeretekre van szükségem. Beiratkoztam egy újságíró iskolába - a Magyar Hírlap Stúdióba -, egy éven át rengeteg érdekes (és néhány érdektelen) előadást hallottam, de a szerkesztésről, a műhelymunkáról szó sem esett.
Az anyaggyűjtés, felkészülés módszerei többé-kevésbé elsajátíthatók könyvekből, előadásokból. Az interjúkészítésről sokat tanulhatsz a legjobbak munkáit elemezve. A szerkesztés (benne az öncsonkítás) tudománya az, amit csak egy jó szerkesztőtől leshetsz el.
Rengeteget lehet tanulni egy alaposan "kidíszített" cikkből, de a legtanulságosabb (és persze a legfájdalmasabb), ha a szerkesztő válla fölött figyelheted, ahogy meghúzza mestermunkának hitt cikkedet. Ha ügyes (és elég erőszakos vagy) és meg tudod menteni egy-két halálra ítélt jelződet, nem vagy esélytelen a pályán.
"Előző életemben" szakmai pályafutásomat hangvágóként - angolul editor - kezdtem. A kottába beírt zenei rendezői utasítások alapján több felvételből raktam össze komolyzenei lemezeket. A magnószalagok ragasztgatása önmagában nem jelentett túl nagy kihívást, viszont rengeteget tanultam azzal, hogy a legismertebb művészek selejtjét visszahallgatva megpróbáltam megtalálni a rendezői választások, döntések okait. Hiába rendelkeztem zenei rendezői diplomával, ez a munka kellett ahhoz, hogy a zenei rendezés egyik legfontosabb részét megértsem. Később, zenei rendezőként rengeteget profitáltam ezekből az "összehasonlító tanulmányokból".
"Következő életem" kezdetén, néhány cikk publikálása után úgy éreztem, itt is hasonló ismeretekre van szükségem. Beiratkoztam egy újságíró iskolába - a Magyar Hírlap Stúdióba -, egy éven át rengeteg érdekes (és néhány érdektelen) előadást hallottam, de a szerkesztésről, a műhelymunkáról szó sem esett.
Az anyaggyűjtés, felkészülés módszerei többé-kevésbé elsajátíthatók könyvekből, előadásokból. Az interjúkészítésről sokat tanulhatsz a legjobbak munkáit elemezve. A szerkesztés (benne az öncsonkítás) tudománya az, amit csak egy jó szerkesztőtől leshetsz el.
Rengeteget lehet tanulni egy alaposan "kidíszített" cikkből, de a legtanulságosabb (és persze a legfájdalmasabb), ha a szerkesztő válla fölött figyelheted, ahogy meghúzza mestermunkának hitt cikkedet. Ha ügyes (és elég erőszakos vagy) és meg tudod menteni egy-két halálra ítélt jelződet, nem vagy esélytelen a pályán.
Ahogy kutyából nem lesz szalonna, úgy a cikkekhez írt hozzászólásokból sem alakul ki online közösség. Legalábbis ezt állítja Robert Marcus független moderáció-szakértő.
A Journalism.co.uk cikkét alaposabban elolvasva azután kiderül, hogy a szakértő nem zárja ki a "komment-közösség" létrejöttének lehetőségét, csupán azt állítja, hogy a hozzászólások engedélyezése nem vezet automatikusan az ilyen közösségek létrejöttéhez.
Marcus szerint a cikkekhez való hozzászólás a erősítheti az olvasók lojalitását, de az eleve szűk téma és a vertikális jelleg miatt alkalmatlan igazi online közösség megteremtésére. A hozzászólók többsége egyébként is valamilyen hivatásos aktivista, vagy saját nevében gyönyörködni szerető exhibicionista. A megoldás az online lapok számára az igazi közösségi terek - fórumok, blogfelületek - létrehozása lehet.
Eléggé meglepett a cikk, mert eddig azt hittem, hogy az (online) világ éppen ellenező irányba, az elkülönített fórumok és blogfelületek felől, a cikkekhez közvetlenül kapcsolódó viták felé halad. Ha van türelmed kivárni Marcus cége, a Chatmoderators.com honlapjának betöltődését könnyen rájössz, honnan fúj a szél. A "független szakértő" cége fórumok moderálásához és elemzéséhez árul szoftvereket.
A Journalism.co.uk cikkét alaposabban elolvasva azután kiderül, hogy a szakértő nem zárja ki a "komment-közösség" létrejöttének lehetőségét, csupán azt állítja, hogy a hozzászólások engedélyezése nem vezet automatikusan az ilyen közösségek létrejöttéhez.
Marcus szerint a cikkekhez való hozzászólás a erősítheti az olvasók lojalitását, de az eleve szűk téma és a vertikális jelleg miatt alkalmatlan igazi online közösség megteremtésére. A hozzászólók többsége egyébként is valamilyen hivatásos aktivista, vagy saját nevében gyönyörködni szerető exhibicionista. A megoldás az online lapok számára az igazi közösségi terek - fórumok, blogfelületek - létrehozása lehet.
Eléggé meglepett a cikk, mert eddig azt hittem, hogy az (online) világ éppen ellenező irányba, az elkülönített fórumok és blogfelületek felől, a cikkekhez közvetlenül kapcsolódó viták felé halad. Ha van türelmed kivárni Marcus cége, a Chatmoderators.com honlapjának betöltődését könnyen rájössz, honnan fúj a szél. A "független szakértő" cége fórumok moderálásához és elemzéséhez árul szoftvereket.
Sajátos "ajándékkal" kedveskedek a Médiablog olvasóinak. Mostantól előzetes moderáció után kerülnek csak ki a hozzászólások. Ezzel nem a véleményeket akarom szűrni, csak meg szeretném kímélni az ártatlan olvasókat az ámokfutóktól.
Általában elég sokat ülök a gép előtt, válaszaimból látható, hogy rendszeresen ránézek a hozzászólásokra is, a párbeszéd tehát továbbra sem lesz sokkal nehézkesebb, mint eddig. A hozzászólóknak viszont kell megszokniuk, hogy szövegük nem jelenik meg azonnal. Előre is köszönöm türelmüket!
Általában elég sokat ülök a gép előtt, válaszaimból látható, hogy rendszeresen ránézek a hozzászólásokra is, a párbeszéd tehát továbbra sem lesz sokkal nehézkesebb, mint eddig. A hozzászólóknak viszont kell megszokniuk, hogy szövegük nem jelenik meg azonnal. Előre is köszönöm türelmüket!
Évek óta ismerem a Médiainfo.hu honlapot, de nem törnek ki rajtam mindenféle hiánybetegségek, ha néhány hétig-hónapig nem olvasom. A Médiainfo ugyanis nem a hozzám hasonló, a piacokat járó keresgélőseknek-válogatósaknak való, inkább azoknak, akik egy helyről szeretik beszerezni a talán nem annyira friss, de megtisztított egy helyre összegyűjtött, csomagolt árut.
A napokban az IT lábjegyzeten akadtam egy utalásra, amiből kiderült, hogy létezik egy Médiainfo blog is. Nem is mostanában, hanem még valamikor szeptemberben indult. A bejegyzések érdekesek, változatosak, kellemes stílusban íródtak. Nem tudom mennyien olvashatják - a hozzászólók nem tolonganak.
A névrokonság persze nem véletlen. Minden jel arra mutat, hogy a Médiainfo blogot a Médiainfo.hu főszerkesztője, Török MéDiana írja. Szerintem nem kellene titkolnia.
A napokban az IT lábjegyzeten akadtam egy utalásra, amiből kiderült, hogy létezik egy Médiainfo blog is. Nem is mostanában, hanem még valamikor szeptemberben indult. A bejegyzések érdekesek, változatosak, kellemes stílusban íródtak. Nem tudom mennyien olvashatják - a hozzászólók nem tolonganak.
A névrokonság persze nem véletlen. Minden jel arra mutat, hogy a Médiainfo blogot a Médiainfo.hu főszerkesztője, Török MéDiana írja. Szerintem nem kellene titkolnia.
Tudod mi az a Pol-Beat? Valamil olyasmi, mint amikor a Párt Agit-Prop (a fiatalabbak kedvéért: agitációs és propaganda) Osztályát keresztezték a Nyugatról megállíthatatlanul beszivárgó, beatzenével. A '60-as évk végén az Illetékes Elvtársak úgy gondolták, hogy kellene szervezni egy jó kis Protest Song fesztivált. Nálunk persze nem volt mi ellen protestálni, illetve akik protestáltak volna nem kerülhettek színpadra, ezért aztán elég sajátosan alakult az 1967-ben megrendezett első (és máig is utolsó) pol-beat fesztivál programja.
Az egyik legnagyobb siker "Bob" Dinnyés Karrier című száma volt, ami kivételesen nem Vietnámról, a feketék amerikai elnyomásáról, hanem a hazai kiváltságosokról szólt.
Mindez most egy új "slágerről" Richter Scales Here Comes Another Bubble (Itt jön az új lufi) című videójáról jutott az eszembe.
Ismerős történet? Persze számos, cikket, tanulmányt olvashattunk, előadást, podcastot hallhattunk a témáról. De hát nem élvezetesebb így? Azt hiszem, itt az ideje visszatérni a gyökerekhez, újra az énekmondókra bízni a legfontosabb politikai, gazdasági üzenetek terjesztését!
(Nem tudom, hogy a szerző hihetetlenül dörzsölt volt, vagy csak szerencsés, de egy jogtalanul felhasznált fotó miatt a videó sokszoros publicitást kapott.) <
Ha ma élnének, nyilván az evangélisták is blogban számolnának be Jézus életéről és haláláról. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a FigyelőNet szerkesztősége is blogban követi az új FN.hu születését.
A kezdeményezés jó, ahogy mondani szokás "szinkronban van a világgal", a gyakorlati megvalósítás azonban távolról sem tökéletes. Először is, kerestem a blogot az FN címlapján, az FN Blog nyitóoldalon, végül a Sanoma Újmédia-divízió blogján, de sehol nem akadtam a nyomára. Végül persze a Google-nál kötöttem ki. ahol második nekifutásra, az FN+megújulás kombinációjára megütöttem a főnyereményt. (Nyilván valahol, a hátsó agykamrámban mégis ott volt ez a cím...)
Maga a blogfelület meglehetősen csúnya. Az FN Blog sablonja egyébként sem világbajnok, nehezen indokolható, miért készült 2007-ben keskeny nyomtávú sablon és miért lóg azon túl a fejléc. A Megújulás blog még ezen is tudott rontani: Szinte sokkoló a szürke alapon mindenféle zavarosságot tartalmazó fejléc. (Ha ez az összevisszaság a fejlesztés jelenlegi stádiumát szimbolizálja, akkor talán mégsem kellett blogot indítani.)
Az első, a megújulást - s magát blogot - bejelentő bejegyzés november 9-i dátummal került ki a webre. Egyik legnagyobb hibája, hogy nincs szerzője. (Az FN Szerkesztőség jegyzi, ami egy blog esetében elég rossz ötlet.) A tartalom rendben van, legfeljebb az a furcsa, hogy az FN korábbi változatait a "webes időgép", az Archive Org segítségével mutatja be. Ez arra enged következtetni, hogy a FigyelőNetnél is az a (téves) szemlélet érvényesült eddig, ami szerint a szerver-tárólókapacitás többet és, mint tartalomszolgáltatás múltja - saját maguk nem őrzik meg az FN korábbi változatait. (És vajon hol érthető el az eredeti Internetto, a DataNet Online, a Korridor, vagy a ViaNovo tartalma?)
Az FN megújulás blogot sajnos hamar utolérte a legsúlyosabb blogbetegség, a rendszertelen publikálás. A második bejegyzés csak november 23-án kerül ki, a harmadik azóta is várat magára. A második bejegyzésből megismerhettük a tervezők által követett alapelveket, a példaképeket. Mi is kerülhetne a következő részekbe?
Nagyon kényes egy dolog egy ilyen blogot írni. Először is, tisztázni kellene, kinek is szól a blog. A szakmának? Miért kellene a részletekbe beavatni a konkurenciát? Az olvasóknak? Valóban érdeklik őket a tervezés és fejlesztés apróbb részletei? Ha valóban őszinte, a tévutakról és a kompromisszumokról is beszámoló blog készülne, kinek lenne jó? Ha csak az új honlapot bemutató részletesebb cikket vágják darabjaira és közlik folytatásokban, túlságosan élettelenné válik az anyag.
Kíváncsian várom, hogy keverednek ki az FN munkatársai a saját maguk által ásott csapdából...
A kezdeményezés jó, ahogy mondani szokás "szinkronban van a világgal", a gyakorlati megvalósítás azonban távolról sem tökéletes. Először is, kerestem a blogot az FN címlapján, az FN Blog nyitóoldalon, végül a Sanoma Újmédia-divízió blogján, de sehol nem akadtam a nyomára. Végül persze a Google-nál kötöttem ki. ahol második nekifutásra, az FN+megújulás kombinációjára megütöttem a főnyereményt. (Nyilván valahol, a hátsó agykamrámban mégis ott volt ez a cím...)
Maga a blogfelület meglehetősen csúnya. Az FN Blog sablonja egyébként sem világbajnok, nehezen indokolható, miért készült 2007-ben keskeny nyomtávú sablon és miért lóg azon túl a fejléc. A Megújulás blog még ezen is tudott rontani: Szinte sokkoló a szürke alapon mindenféle zavarosságot tartalmazó fejléc. (Ha ez az összevisszaság a fejlesztés jelenlegi stádiumát szimbolizálja, akkor talán mégsem kellett blogot indítani.)
Az első, a megújulást - s magát blogot - bejelentő bejegyzés november 9-i dátummal került ki a webre. Egyik legnagyobb hibája, hogy nincs szerzője. (Az FN Szerkesztőség jegyzi, ami egy blog esetében elég rossz ötlet.) A tartalom rendben van, legfeljebb az a furcsa, hogy az FN korábbi változatait a "webes időgép", az Archive Org segítségével mutatja be. Ez arra enged következtetni, hogy a FigyelőNetnél is az a (téves) szemlélet érvényesült eddig, ami szerint a szerver-tárólókapacitás többet és, mint tartalomszolgáltatás múltja - saját maguk nem őrzik meg az FN korábbi változatait. (És vajon hol érthető el az eredeti Internetto, a DataNet Online, a Korridor, vagy a ViaNovo tartalma?)
Az FN megújulás blogot sajnos hamar utolérte a legsúlyosabb blogbetegség, a rendszertelen publikálás. A második bejegyzés csak november 23-án kerül ki, a harmadik azóta is várat magára. A második bejegyzésből megismerhettük a tervezők által követett alapelveket, a példaképeket. Mi is kerülhetne a következő részekbe?
Nagyon kényes egy dolog egy ilyen blogot írni. Először is, tisztázni kellene, kinek is szól a blog. A szakmának? Miért kellene a részletekbe beavatni a konkurenciát? Az olvasóknak? Valóban érdeklik őket a tervezés és fejlesztés apróbb részletei? Ha valóban őszinte, a tévutakról és a kompromisszumokról is beszámoló blog készülne, kinek lenne jó? Ha csak az új honlapot bemutató részletesebb cikket vágják darabjaira és közlik folytatásokban, túlságosan élettelenné válik az anyag.
Kíváncsian várom, hogy keverednek ki az FN munkatársai a saját maguk által ásott csapdából...
"Minden csoda 3 napig tart". Jó blikkfangos kezdés (?), de mintha indítottam volna már ezzel bejegyzést...
Sikerélmény: Megtaláltam. A közösségi média körüli felhajtás (hype) életciklusáról volt benne szó.
Ha csak a felhajtást nézzük, egyetértek Todd Zeiglerrel, erről szól az egész történet: Felfedezés - Tömegessé válás - Lecsengés. A felhajtás gyakran nem más, mint egy látványos habzás, ami aztán különösebb nyom nélkül elmúlik. Vannak azonban esetek, amikor a felhajtóerő hatására az érdeklődés középpontjába került dolog, eszköz, eljárás még a hanyatlási szakasz előtt átkerül egy másik, rendszerbe. Véleményem szerint ezt történik (történt) most a blogokkal és a blogger-elittel is.
A Nagy Felfutásnak vége. A Technorati-vezér David Sifry blogjában már régóta nem publikálja diadalmas számait, inkább különböző utazásairól közöl fotókat. Már nem szenzáció, ha ez, vagy az a híresség, üzletember, politikus blogolni kezd. Miért is lenne az? Ez a kommunikációs fegyvertár természetese tartozéka.
Itthon a Blog.hu hadrendbe állításával lényegében lezárult a blogszolgáltatók versenye. Egyértelművé vált, hogy magában a blogszolgáltatásban nincs óriási üzlet. Néhány óvatos, későn jövő játékos még felbukkan itt-ott, többségük azonban inkább csak hagyományos tartalomszolgáltatását próbálja egy kis blogfarmmal színesíteni.
Egyébként pedig ideje a helyére tenni ezt az egész blog-ügyet. "A blog végső soron nem más, mint egy tartalommenedzsment rendszer - forradalmi, mivel bárki számára lehetővé tette az egyszerű és ingyenes webes publikálást - , de akkor is csak egy CMS." -írja Scott Karp.
Az eredményt, a publikált tartalmat alapvetően nem az eszköz határozza meg, hanem hogy ki használja azt. Ma már nem lehet csupán azáltal nevet szerezni, hogy valaki blogol. Kérdés viszont, hogy lehet kiemelkedni a tömegből, mi módon válhat ismertté az Ismeretlen Tartalomgyártó?
A legtöbben ma a Google kegyeiben (és annak manipulálásában) hisznek, de biztos vagyok benne, hogy a közeli években más, hatékony szűrőknek is fel kell bukkanniuk. Másképpen belefulladunk a tartalombőségbe.
Sikerélmény: Megtaláltam. A közösségi média körüli felhajtás (hype) életciklusáról volt benne szó.
Ha csak a felhajtást nézzük, egyetértek Todd Zeiglerrel, erről szól az egész történet: Felfedezés - Tömegessé válás - Lecsengés. A felhajtás gyakran nem más, mint egy látványos habzás, ami aztán különösebb nyom nélkül elmúlik. Vannak azonban esetek, amikor a felhajtóerő hatására az érdeklődés középpontjába került dolog, eszköz, eljárás még a hanyatlási szakasz előtt átkerül egy másik, rendszerbe. Véleményem szerint ezt történik (történt) most a blogokkal és a blogger-elittel is.
A Nagy Felfutásnak vége. A Technorati-vezér David Sifry blogjában már régóta nem publikálja diadalmas számait, inkább különböző utazásairól közöl fotókat. Már nem szenzáció, ha ez, vagy az a híresség, üzletember, politikus blogolni kezd. Miért is lenne az? Ez a kommunikációs fegyvertár természetese tartozéka.
Itthon a Blog.hu hadrendbe állításával lényegében lezárult a blogszolgáltatók versenye. Egyértelművé vált, hogy magában a blogszolgáltatásban nincs óriási üzlet. Néhány óvatos, későn jövő játékos még felbukkan itt-ott, többségük azonban inkább csak hagyományos tartalomszolgáltatását próbálja egy kis blogfarmmal színesíteni.
"A Forbes idei 25-ös webceleb listáján
már szinte csak bloggereket találunk. Olyan bloggereket, akik kivétel
nélkül az új (még újabb?) mainstream médiába sorolhatók: állandó
hivatkozási alapot jelentenek a hasonló médiumok és a médiafogyasztók
számára, valamint kiválóan megélnek blogjaikból. Biznisz." - írja HH a Webisztánon.
A Forbes listája persze nem csak a blogoszféra megcsontosodását, hanem a média működését is tükrözi. A hagyományos médiának nem feladata, hogy a sok millió blogger között keresgéljen. Őket nem a Hosszú Farok végtelen kínálata, hanem a biztos befutók érdeklik. Ennek megfelelően az A-listás bloggerek közül kimazsolázzáka kameraképeseket, a szívesen nyilatkozókat, az "érdekeseket". Saját választásuk igazolására felállítják toplistáikat.Egyébként pedig ideje a helyére tenni ezt az egész blog-ügyet. "A blog végső soron nem más, mint egy tartalommenedzsment rendszer - forradalmi, mivel bárki számára lehetővé tette az egyszerű és ingyenes webes publikálást - , de akkor is csak egy CMS." -írja Scott Karp.
Az eredményt, a publikált tartalmat alapvetően nem az eszköz határozza meg, hanem hogy ki használja azt. Ma már nem lehet csupán azáltal nevet szerezni, hogy valaki blogol. Kérdés viszont, hogy lehet kiemelkedni a tömegből, mi módon válhat ismertté az Ismeretlen Tartalomgyártó?
A legtöbben ma a Google kegyeiben (és annak manipulálásában) hisznek, de biztos vagyok benne, hogy a közeli években más, hatékony szűrőknek is fel kell bukkanniuk. Másképpen belefulladunk a tartalombőségbe.
Sokan vannak a közösségi média használói között, akik azt egyfajta vallásként élik meg. Ennek megfelelően dogmaként kezelik az ott kialakult (vagy kialakulni vélt) szabályokat. Chip Griffin egy friss bejegyzésében (szép képzavarral élve) néhány ilyen szabályról rántja le a leplet.
1. Nincs igazi blog RSS nélkül. (Ahogy nincs karácsony Corvin nélkül. - Ezt nem Griffin írta). Nézz kicsit körül (a a blogoszférán kívül eső) ismerőseid között, kérdezgesd őket az RSS-ről és elkerekedett szemüket, üveges tekintetüket látva be fogod ismerni: Az RSS minden praktikuma ellenére továbbra is egy über-geek játékszer.
2. Nincs blog hozzászólás nélkül. Sok blogban komoly értéket képviselnek a hozzászólások - néha komolyabbat, mint maguk a bejegyzések. Bár egyes fanatikusok (mint én is) kétségbe vonják a hozzászólások nélküli blogok értelmét, ennek ellenére léteznek ilyenek is. (A Médiablog minden látszat ellenére nem ebbe az irányba tart.) Griffin rámutat az 1. és a 2. pont közötti ellentmondásra: Akik RSS-ben olvasnak blogokat, nem látják a hozzászólásokat (Kivéve, ha van a blogokhoz hozzászólás-RSS. Griffin blogjához például nincs...)
3. Korai temetni a sajtóközlemény műfaját. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bloggerket kell közleményekkel bombázni (néha jönnek a "Tisztelt Főszerkesztő..." kezdetű mailek...). A sajtóközleményeknek is megvan a maguk helye, azokban is van fejlődési potenciál. (Például meg lehetne tanulni profi, hatékony közleményeket írni.)
4. ....ugrás. A Social Media Release passzust átugrom, ez mifelénk ritka állatfaj. (Találkozott már vele valaki?)
5. A lényeg a párbeszéd, nem az üzenet. A "párbeszéd" kifejezés valóban szépen cseng, de az egyenlősdi a vállalati marketinges körökben elég idealisztikusan hangzik. Rendben, hogy a vállalatok ma nem képesek olyan módon ellenőrizni üzeneteiket, mint tették ezt néhány éve, de azért az túlzás azt képzelni, hogy a nonprofit, vagy a politikai kampányhoz elegendő elindítani a párbeszédet, aztán megy minden magától. A megfelelő üzenet igenis pátyolgatni kell.
6.
7.
8. A közönség már régimódi, az elmúlt világhoz tartozó fogalom. Mindössze a blogolvasók 1/10-e ír hozzászólást (Én mintha még kiábrándítóbb számokról írtam volna valamikor korábban.) Akárhogy is, az igazság az, hogy az emberek többsége nem vesz részt semmiféle párbeszédben, csak hallgatja (nézi, olvassa) a többieket. Ők továbbra is közönség, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot. Persze, az új média sokkal inkább párbeszédközpontú, mint a régi, ennek ellenére még mindig komoly passzív közönségre létezik, hozzájuk nekünk kell szólnunk.
9. A hozzászólások hiánya a hatás hiányát jelenti. A közösségi média sok evangélistája azt hirdeti, hogy a hozzászólások mennyisége és az írások által kiváltott hatás egyenes arányban állnak egymással. (Egyesek ezt még a linkekkel is kombinálják valahogy.) Valójában a hozzászólások nagyon eltérően működnek az egyes közösségi médiatípusokban és iparágakban. A vitathatatlanul olvasott és befolyásos paidContentnél legfeljebb csak minden 10. bejegyzésnél találunk hozzászólást, általában ott sem többet háromnál. (Hazai példaként Bőgel Gyuri IT lábjegyzetét hoznám fel. Hatása vitathatatlan, viszont a hozzászólás kevés.)
Bár Griffin tudatában van annak, hogy további "szabályok" is léteznek, ezeket (szerencsére) egy későbbi, "bővített kiadáshoz" tartalékolja. Én meg egyre inkább úgy gondolom, hogy felesleges a közösségi médián belül definíciókkal és szabályokkal megtámogatott, merev skatulyákat felállítani. Ilyen, mesterkélt szabálygyűjtemények nélkül is nagyon hamar kiderül majd, mi az, ami működik, beépül az életünkbe.
1. Nincs igazi blog RSS nélkül. (Ahogy nincs karácsony Corvin nélkül. - Ezt nem Griffin írta). Nézz kicsit körül (a a blogoszférán kívül eső) ismerőseid között, kérdezgesd őket az RSS-ről és elkerekedett szemüket, üveges tekintetüket látva be fogod ismerni: Az RSS minden praktikuma ellenére továbbra is egy über-geek játékszer.
2. Nincs blog hozzászólás nélkül. Sok blogban komoly értéket képviselnek a hozzászólások - néha komolyabbat, mint maguk a bejegyzések. Bár egyes fanatikusok (mint én is) kétségbe vonják a hozzászólások nélküli blogok értelmét, ennek ellenére léteznek ilyenek is. (A Médiablog minden látszat ellenére nem ebbe az irányba tart.) Griffin rámutat az 1. és a 2. pont közötti ellentmondásra: Akik RSS-ben olvasnak blogokat, nem látják a hozzászólásokat (Kivéve, ha van a blogokhoz hozzászólás-RSS. Griffin blogjához például nincs...)
3. Korai temetni a sajtóközlemény műfaját. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bloggerket kell közleményekkel bombázni (néha jönnek a "Tisztelt Főszerkesztő..." kezdetű mailek...). A sajtóközleményeknek is megvan a maguk helye, azokban is van fejlődési potenciál. (Például meg lehetne tanulni profi, hatékony közleményeket írni.)
4. ....ugrás. A Social Media Release passzust átugrom, ez mifelénk ritka állatfaj. (Találkozott már vele valaki?)
5. A lényeg a párbeszéd, nem az üzenet. A "párbeszéd" kifejezés valóban szépen cseng, de az egyenlősdi a vállalati marketinges körökben elég idealisztikusan hangzik. Rendben, hogy a vállalatok ma nem képesek olyan módon ellenőrizni üzeneteiket, mint tették ezt néhány éve, de azért az túlzás azt képzelni, hogy a nonprofit, vagy a politikai kampányhoz elegendő elindítani a párbeszédet, aztán megy minden magától. A megfelelő üzenet igenis pátyolgatni kell.
6.
7.
8. A közönség már régimódi, az elmúlt világhoz tartozó fogalom. Mindössze a blogolvasók 1/10-e ír hozzászólást (Én mintha még kiábrándítóbb számokról írtam volna valamikor korábban.) Akárhogy is, az igazság az, hogy az emberek többsége nem vesz részt semmiféle párbeszédben, csak hallgatja (nézi, olvassa) a többieket. Ők továbbra is közönség, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot. Persze, az új média sokkal inkább párbeszédközpontú, mint a régi, ennek ellenére még mindig komoly passzív közönségre létezik, hozzájuk nekünk kell szólnunk.
9. A hozzászólások hiánya a hatás hiányát jelenti. A közösségi média sok evangélistája azt hirdeti, hogy a hozzászólások mennyisége és az írások által kiváltott hatás egyenes arányban állnak egymással. (Egyesek ezt még a linkekkel is kombinálják valahogy.) Valójában a hozzászólások nagyon eltérően működnek az egyes közösségi médiatípusokban és iparágakban. A vitathatatlanul olvasott és befolyásos paidContentnél legfeljebb csak minden 10. bejegyzésnél találunk hozzászólást, általában ott sem többet háromnál. (Hazai példaként Bőgel Gyuri IT lábjegyzetét hoznám fel. Hatása vitathatatlan, viszont a hozzászólás kevés.)
Bár Griffin tudatában van annak, hogy további "szabályok" is léteznek, ezeket (szerencsére) egy későbbi, "bővített kiadáshoz" tartalékolja. Én meg egyre inkább úgy gondolom, hogy felesleges a közösségi médián belül definíciókkal és szabályokkal megtámogatott, merev skatulyákat felállítani. Ilyen, mesterkélt szabálygyűjtemények nélkül is nagyon hamar kiderül majd, mi az, ami működik, beépül az életünkbe.
Most 10 éves a BBC honlapja, a www.bbc.co.uk Ez alkalomból meglepték magukat egy igazán korszerű (természetesen "béta") új weboldallal. (Nekem Galambos Marci hívta fel a figyelmemet az új honlapra.)
Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy nem kell erőlködnöm, nem kell kitalálnom, mit miért csinálta a tervezők.
Richard Titus, a BBC "élményfelelőse" (Head of User Experience) minderről bőven beszámol.
A kiindulópont természetesen egy a korábbinál tisztább, nyitottabb, olvashatóbb megjelenés szándéka, az unalmas kék alapszíntől való elszakadás igénye volt. Szerintem összejött.
A tartalmi koncepció alapja a Netvibes - iGoogle - Facebook oldalakon sikerre vitt "widgetalization", vagyis hogy a tartalmi egységek önálló, személyre szabható, aktív (frissülő) dobozba kerültek. Ezek azután a felhasználó igénye szerint rakosgathatók az oldalon. A tartalom tehát atomizálódik, vagy inkább Lego kockákká alakul, amikből mindenki kirakhatja a maga BBC-oldalát.
Persze a kockák öncélú tologatása nem olyan érdekes. Az új BBC honlapon a saját beállítás elmentése mellett lehetőség van a helyi beállításokra is (lokalizáció). Ha tehát Nottinghamban laksz, más híreket, időjárásjelentést, rádió- és tévé műsorajánlatot kapsz, mint londoni, vagy glasgowi ismerősöd (a sanghaji nagynéniről nem is beszélve...) Vannak még kiadatlan helyek. A jövő év elején ide kerül majd a videó-doboz, az iPlayer (a BBC saját médialejátszója) és valamilyen, számomra homályos rendeltetésű személyes profil.
Mindez a használatban nem annyira szenzációs, mint kellemes. Minden logikus, egyszerű, magától értetődik. Csodák persze nincsenek. (Vagy legalábbis ritkák...) Richard Titus blogbejegyzése végén láthatod, hogy mennyien dolgoztak (-nak) ezen a projekten. Igen, fontos a megfelelő szemlélet, szakmai tudás, lelkesedés, de ne várd, hogy egy 3 fős stábbal, mérsékelt költségvetéssel valaki ilyesmit csináljon. Nekünk itt a Radio.hu, a Dunatv.hu, "portálja", vagy technológiai csúcsteljesítményként élvezhetjüka Port.hu egyéni beállításait
Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy nem kell erőlködnöm, nem kell kitalálnom, mit miért csinálta a tervezők.
Richard Titus, a BBC "élményfelelőse" (Head of User Experience) minderről bőven beszámol.
A kiindulópont természetesen egy a korábbinál tisztább, nyitottabb, olvashatóbb megjelenés szándéka, az unalmas kék alapszíntől való elszakadás igénye volt. Szerintem összejött.
A tartalmi koncepció alapja a Netvibes - iGoogle - Facebook oldalakon sikerre vitt "widgetalization", vagyis hogy a tartalmi egységek önálló, személyre szabható, aktív (frissülő) dobozba kerültek. Ezek azután a felhasználó igénye szerint rakosgathatók az oldalon. A tartalom tehát atomizálódik, vagy inkább Lego kockákká alakul, amikből mindenki kirakhatja a maga BBC-oldalát.
Persze a kockák öncélú tologatása nem olyan érdekes. Az új BBC honlapon a saját beállítás elmentése mellett lehetőség van a helyi beállításokra is (lokalizáció). Ha tehát Nottinghamban laksz, más híreket, időjárásjelentést, rádió- és tévé műsorajánlatot kapsz, mint londoni, vagy glasgowi ismerősöd (a sanghaji nagynéniről nem is beszélve...) Vannak még kiadatlan helyek. A jövő év elején ide kerül majd a videó-doboz, az iPlayer (a BBC saját médialejátszója) és valamilyen, számomra homályos rendeltetésű személyes profil.
Mindez a használatban nem annyira szenzációs, mint kellemes. Minden logikus, egyszerű, magától értetődik. Csodák persze nincsenek. (Vagy legalábbis ritkák...) Richard Titus blogbejegyzése végén láthatod, hogy mennyien dolgoztak (-nak) ezen a projekten. Igen, fontos a megfelelő szemlélet, szakmai tudás, lelkesedés, de ne várd, hogy egy 3 fős stábbal, mérsékelt költségvetéssel valaki ilyesmit csináljon. Nekünk itt a Radio.hu, a Dunatv.hu, "portálja", vagy technológiai csúcsteljesítményként élvezhetjüka Port.hu egyéni beállításait
Hurrá, újabb harcostárs a csatamezőn! (Vagy a szélmalmok elleni harcban?)
Több törzsolvasóval együtt bennem is hiányérzetet keltett a Verbális Numerák blogon váratlan beállt, és tartósnak bizonyult nagy csend. A kieső kedvenc helyére most egy másik médiablogot vehetek fel: az Anonim Antagonistákat.
Az AA persze más oldalról közelíti meg a témát, mint a Numerák. Kevesebb a szám, az adat, a hosszú nehézsúlyú elemzés, könnyedebb, olvasmányosabb az egész blog. Az eddigi bejegyzések a hazai nyomtatott és online médiával foglalkoznak - vélhetősen ezt az irányt folytatja "zsombor", az Ismeretlen Blogger. Érdemes figyelni rá.
Több törzsolvasóval együtt bennem is hiányérzetet keltett a Verbális Numerák blogon váratlan beállt, és tartósnak bizonyult nagy csend. A kieső kedvenc helyére most egy másik médiablogot vehetek fel: az Anonim Antagonistákat.
Az AA persze más oldalról közelíti meg a témát, mint a Numerák. Kevesebb a szám, az adat, a hosszú nehézsúlyú elemzés, könnyedebb, olvasmányosabb az egész blog. Az eddigi bejegyzések a hazai nyomtatott és online médiával foglalkoznak - vélhetősen ezt az irányt folytatja "zsombor", az Ismeretlen Blogger. Érdemes figyelni rá.
"Egy olyan eseményről, mint egy szerkesztőség felének a felmondása és távozása, feltétlenül tudósítani szokott a Gawker. Kivéve amikor Különösen, ha éppen ők az a szerkesztőség." - indítja cikkét a nytimes.com
December elején Choire Sicha vezető szerkesztő, valamint Emily Gould és Joshua David Stein szerkesztők robbantották a bombát: távoznak a kiadványtól. A maradó 3 szerkesztő "újonc", az utolsó hónapokban léptek be.
A Nick Denton alapította Gawker és a belőle kinövő Gawker Media "blogmédia-birodalom" eddig ügyesen egyensúlyozott az amatőr blogok és a hivatásos média között. Denton kiadványai nagyon kevés, de nagyon rámenős munkatárssal dolgoznak, akik az innen-onnan átvett híreket ügyesen egészítik ki pletykákkal, illetve kifinomult eszközökkel gondoskodnak arról, hogy a Gawker neve rendszeresen szerepeljen a "nagy" médiában.
A Gawker modellje azonban instabil, több oldalról is megingatható. Ami az induláskor még szenzáció volt, az ma ár napi gyakorlat: Már már szinte valamennyi online lapnak vannak saját, belső bloggerei, akik az igazi cikkeknél lazább (vagy annak tűnő) írásokkal gazdagítják a tartalmat. Talán ennél is nagyobb veszélyt jelent, hogy a Gawker-birodalom szerzői megalázóan alacsony bérért, rengeteg anyagot előállító rabszolgák. Dentonnak kitűnő orra van, mindig nagyon jó érzékkel választja ki szerzőit. Úgy tűnik azonban, hogy a bloggerek többsége hosszú távon nem hálás a felfedezésért: Amint lehet, engednek a hagyományos(abb) média csábításának, vagy saját vállalkozás indításával próbálkoznak.
Denton december elején még egy olyan főszerkesztőt keresett, aki alkalmas rá, hogy a Gawkert egy hagyományosabb médiavállalkozássá alakítsa. "Már nem elég híreket átvenni a NY Timestól és egy kicsit tovább ízesíteni azokat. A Gawkernek saját témákkal és azok követésével kell előrukkolnia." - nyilatkozta nemrég. Mostanra megtalálta az ideális jelöltet. Saját magát.
Az egyszeri ember története jutott eszembe, aki napról napra a felére csökkentett a lova abrakját. Már sikerül a napi 1 szem zabig eljutnia, amikor a lova megdöglött. "Kár, már kezdett elég jó belejönni." - mondta. Nick Denton újságírói már korábban kiszálltak.
December elején Choire Sicha vezető szerkesztő, valamint Emily Gould és Joshua David Stein szerkesztők robbantották a bombát: távoznak a kiadványtól. A maradó 3 szerkesztő "újonc", az utolsó hónapokban léptek be.
A Nick Denton alapította Gawker és a belőle kinövő Gawker Media "blogmédia-birodalom" eddig ügyesen egyensúlyozott az amatőr blogok és a hivatásos média között. Denton kiadványai nagyon kevés, de nagyon rámenős munkatárssal dolgoznak, akik az innen-onnan átvett híreket ügyesen egészítik ki pletykákkal, illetve kifinomult eszközökkel gondoskodnak arról, hogy a Gawker neve rendszeresen szerepeljen a "nagy" médiában.
A Gawker modellje azonban instabil, több oldalról is megingatható. Ami az induláskor még szenzáció volt, az ma ár napi gyakorlat: Már már szinte valamennyi online lapnak vannak saját, belső bloggerei, akik az igazi cikkeknél lazább (vagy annak tűnő) írásokkal gazdagítják a tartalmat. Talán ennél is nagyobb veszélyt jelent, hogy a Gawker-birodalom szerzői megalázóan alacsony bérért, rengeteg anyagot előállító rabszolgák. Dentonnak kitűnő orra van, mindig nagyon jó érzékkel választja ki szerzőit. Úgy tűnik azonban, hogy a bloggerek többsége hosszú távon nem hálás a felfedezésért: Amint lehet, engednek a hagyományos(abb) média csábításának, vagy saját vállalkozás indításával próbálkoznak.
Denton december elején még egy olyan főszerkesztőt keresett, aki alkalmas rá, hogy a Gawkert egy hagyományosabb médiavállalkozássá alakítsa. "Már nem elég híreket átvenni a NY Timestól és egy kicsit tovább ízesíteni azokat. A Gawkernek saját témákkal és azok követésével kell előrukkolnia." - nyilatkozta nemrég. Mostanra megtalálta az ideális jelöltet. Saját magát.
Az egyszeri ember története jutott eszembe, aki napról napra a felére csökkentett a lova abrakját. Már sikerül a napi 1 szem zabig eljutnia, amikor a lova megdöglött. "Kár, már kezdett elég jó belejönni." - mondta. Nick Denton újságírói már korábban kiszálltak.
Gondolom, már az augusztusi kánikulában megvetted és októberben
becsomagoltad, felcímkézted az ajándékokat, a múlt
hétvégén fertőtlenítőszerrel leöblítetted a tavaly gondosan elcsomagolt
műkarácsonyfát... Így hát ezen a hétvégén neked is bőven lesz időt a
médiával foglalkozó írásokat olvasgatni.
BBC relaunches its iPlayer service - A BBC újra nekifut és elindítja saját médialejátszóját, az iPlayert. (Az első próbálkozás nem volt túl sikeres.) Az új verzió egyelőre csak Mac-re készült el. A hivatalos premier ugyan csak karácsonykor lesz, de sokan már most intenzíven fanyalognak.
Newspaper Downturn More Cyclical Than Secular - John Klimm, a Credit Suisse elemzője szerint a lapipar elsősorban a külső körülmények miatt van válságban. Szerinte a mostani lejtmenet (a napilap-részvények átlagértéke 5 év alatt 46 százalékot esett) okát elsősorban nem a belső folyamatokban, hanem a gazdaság ciklikusságában kell keresni. (A pénzügyi elemzők már csak ilyenek...)
BusinessWeek reorganizes, confirms dozen layoffs - Egy azonnal kiszivárgó, belső feljegyzés szerint a BusinessWeek is integrál: A jövőben a 8 fő témakör vezetője egymaga felügyeli a print és az online kiadást. Egyébként a magazin jól áll, az online kiadás szárnyal, pusztán azért rúgnak ki egy tucatnyi embert, mert az új struktúrában nincs rájuk szükség.
Remaking The Journal - A NY Times cikke az új tulajdonos (Murdoch) és a Wall Street Journal szerkesztőségének harcáról. (Mellesleg Murdoch nem titkolt célja, hogy az átszervezett WSJ-vel a Times trónjára törjön.)
Newspapers v. Facebook - Jeff Jarvis szokatlanul rövid, de szokásosan magvas írása.
2007: More Web Design Trends & Cliches - Web design - néha érdemes körülnézni világban.
BBC relaunches its iPlayer service - A BBC újra nekifut és elindítja saját médialejátszóját, az iPlayert. (Az első próbálkozás nem volt túl sikeres.) Az új verzió egyelőre csak Mac-re készült el. A hivatalos premier ugyan csak karácsonykor lesz, de sokan már most intenzíven fanyalognak.
Newspaper Downturn More Cyclical Than Secular - John Klimm, a Credit Suisse elemzője szerint a lapipar elsősorban a külső körülmények miatt van válságban. Szerinte a mostani lejtmenet (a napilap-részvények átlagértéke 5 év alatt 46 százalékot esett) okát elsősorban nem a belső folyamatokban, hanem a gazdaság ciklikusságában kell keresni. (A pénzügyi elemzők már csak ilyenek...)
BusinessWeek reorganizes, confirms dozen layoffs - Egy azonnal kiszivárgó, belső feljegyzés szerint a BusinessWeek is integrál: A jövőben a 8 fő témakör vezetője egymaga felügyeli a print és az online kiadást. Egyébként a magazin jól áll, az online kiadás szárnyal, pusztán azért rúgnak ki egy tucatnyi embert, mert az új struktúrában nincs rájuk szükség.
Remaking The Journal - A NY Times cikke az új tulajdonos (Murdoch) és a Wall Street Journal szerkesztőségének harcáról. (Mellesleg Murdoch nem titkolt célja, hogy az átszervezett WSJ-vel a Times trónjára törjön.)
Newspapers v. Facebook - Jeff Jarvis szokatlanul rövid, de szokásosan magvas írása.
2007: More Web Design Trends & Cliches - Web design - néha érdemes körülnézni világban.
Sehogy sem akar lanyhulni az "írj cikket akármiről, de hozzánk" típusú vállalkozások alapításának a láza. (Na jó, hőemelkedése)
A folyamat a szokásos. 1. Valaki lát valahol (általában amerikai webhelyen) valamit. 2. Gyorsan magyarítja (=butított formában magyar nyelven megcsinálja). 3. Megjelennek az első klónok 4. A klónok osztódásos szaporodásnak indulnak (5.Érdektelenségbe fullad az egész.)
A két új (ön)jelölt közül a Közöshang.hu teljesen érdektelennek tűnik. Leginkább azzal próbál különbözni a korábbi hasonló próbálkozásoktól, hogy politikamentes magazinként határozza meg önmagát. (Szexmentes szerelem, kóser disznósjat, politikaments sajtó... Hja, a Hosszú Farok elmélet szerint mindenre van igény, csak tudni kell megtalálni a célpiacot.)
A Privát Riporter valamivel cselesebb. Ide nem csak feltölteni lehet cikkeket, képeket, de a "kiállított áru" meg is vásárolható.
Arról, hogy a "nagy" lapok, vagy a kisebb portálok szerkesztői járnak-e ide vásárolni nincsenek információim.
(A két "portál" valamivel korábban indult, de csak- rendőrségi fordulattal élve - most kerültek a "látókörömbe".)
A folyamat a szokásos. 1. Valaki lát valahol (általában amerikai webhelyen) valamit. 2. Gyorsan magyarítja (=butított formában magyar nyelven megcsinálja). 3. Megjelennek az első klónok 4. A klónok osztódásos szaporodásnak indulnak (5.Érdektelenségbe fullad az egész.)
A két új (ön)jelölt közül a Közöshang.hu teljesen érdektelennek tűnik. Leginkább azzal próbál különbözni a korábbi hasonló próbálkozásoktól, hogy politikamentes magazinként határozza meg önmagát. (Szexmentes szerelem, kóser disznósjat, politikaments sajtó... Hja, a Hosszú Farok elmélet szerint mindenre van igény, csak tudni kell megtalálni a célpiacot.)
A Privát Riporter valamivel cselesebb. Ide nem csak feltölteni lehet cikkeket, képeket, de a "kiállított áru" meg is vásárolható.
Arról, hogy a "nagy" lapok, vagy a kisebb portálok szerkesztői járnak-e ide vásárolni nincsenek információim.
(A két "portál" valamivel korábban indult, de csak- rendőrségi fordulattal élve - most kerültek a "látókörömbe".)
December 6-án az SG.hu közölte Berta Sándor cikkét két kanadai szervezet átalánydíjas zeneletöltési javaslatáról. A korrekt, nevekkel és linkekkel ellátott írás szerint a zeneletöltést úgy lehetne legalizálni, ha az internet előfizetési díjába eleve beépülne a letöltéseket kompenzáló összeg, amit azután a szerzők között osztanának szét.
Persze nem a zeneiparról akarok írni, inkább a modellre szeretném felhívni a figyelmet. Valami hasonló ugyanis megoldást jelenthetne a megnyugtató üzleti modell nélküli, a reklámbevételeknek kiszolgáltatott online média számára is. (Erre persze már mások is rájöttek, a The State of the News Media jelentés kapcsán korábban írtam is róla.)
A kanadai elképzelés szerint havi 5 (kanadai) dollár, vagyis 3,39 € átalány révén a zenészek producerek, kiadók tisztes bevételhez jutnánk. Én bizony szívesen áldoznék további 1000 forintot az online média oltárán is, ha volna miért. Közben persze azon tűnődöm, hogyan lehetne elosztani az összeget? (A zenék esetében egyszerű a képlet: a mérce a letöltések száma.) Az oldalletöltések alapján? Esetleg az egyedi látogatók számát vennék figyelembe? Vagy az oldalakon letöltött időt? Egyáltalán, lehet közös nevezőre hozni a különböző jellegű, témájú online kiadványokat? Esetleg valamilyen súlyozást kellene bevezetni? Ki végezné a méréseket? Hova folyna be a pénz és ki osztaná el azt?
Nekem tetszik az ötlet, sokkal reálisabbnak látom, mint a másik felmerült lehetőséget, az online hirdetési díjak konszolidálását (vagyis egységes megemelését), de sok még a megválaszolatlan kérdés. Ha a zeneiparban mindez megvalósulna, jelentősen felgyorsítaná a folyamatot.
Persze nem a zeneiparról akarok írni, inkább a modellre szeretném felhívni a figyelmet. Valami hasonló ugyanis megoldást jelenthetne a megnyugtató üzleti modell nélküli, a reklámbevételeknek kiszolgáltatott online média számára is. (Erre persze már mások is rájöttek, a The State of the News Media jelentés kapcsán korábban írtam is róla.)
A kanadai elképzelés szerint havi 5 (kanadai) dollár, vagyis 3,39 € átalány révén a zenészek producerek, kiadók tisztes bevételhez jutnánk. Én bizony szívesen áldoznék további 1000 forintot az online média oltárán is, ha volna miért. Közben persze azon tűnődöm, hogyan lehetne elosztani az összeget? (A zenék esetében egyszerű a képlet: a mérce a letöltések száma.) Az oldalletöltések alapján? Esetleg az egyedi látogatók számát vennék figyelembe? Vagy az oldalakon letöltött időt? Egyáltalán, lehet közös nevezőre hozni a különböző jellegű, témájú online kiadványokat? Esetleg valamilyen súlyozást kellene bevezetni? Ki végezné a méréseket? Hova folyna be a pénz és ki osztaná el azt?
Nekem tetszik az ötlet, sokkal reálisabbnak látom, mint a másik felmerült lehetőséget, az online hirdetési díjak konszolidálását (vagyis egységes megemelését), de sok még a megválaszolatlan kérdés. Ha a zeneiparban mindez megvalósulna, jelentősen felgyorsítaná a folyamatot.
* * *
Utószó: A bejegyzéshez az ihletet nem az SG.hu, hanem a Népszabadság adta. A tegnapi számban jelent meg Hargitai Miklós Letöltési díj legalizálhatja a fájlcserét című cikke. Annak szövegét szó szerint átvette a Duna TV honlapja. Forrásként az MTI jelöltett meg.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az újságírást csak olyanok tanítják, akik szerint a technika legújabb vívmánya a fényszedés.
Időnként ugyan szoktam itt búsongani a hazai újságíróképzés elmaradottsága fölött, de lehet, hogy nincs igazam. Egyrészt a magyar újságírótársadalom általában nem digitális analfabéta, ez legfeljebb csak egyes szegmenseire jellemző. (Mindenkinek személyes peche, ha éppen ezzel a szegmenssel kerül kapcsolatba..) Másrészt mivel már jó ideje sem hallgatóként, sem oktatóként nem voltam áldozata a hazai újságíróképzésnek, így általában csak a meghirdetett programokból, illetve az eredményből (v.ö. újságírók) vonhatok le felületes következtetéseket (ekkor pedig ismét érvényesek a korábban említett szegmensek.)
Most tehát a nyilvánosság elé tárok egy nem a nyilvánosság számára készült blogot. Az Online újságírás szeminárium blog - talán nem meglepő - a BKF hasonló nevet viselő szemináriumához készült. Ha átnézed az eddig felkerült 10 bejegyzést leckét láthatod, hogy dr. Rétfalvi Györgyi a mérsékelt hallgatói lelkesedés és visszafogott interaktivitás ellenére is megpróbál átfogó képet nyújtani számukra az online médiáról. (Akadnak persze sikertörténetek is. Például amikor az egyik hallgató Facebook alkalmazásokra hívja fel a többiek figyelmét.)
Vajon az online újságírás csak letudandó 3 kredites tantárgy marad, vagy lesznek, akiket magával ragad a téma? A blogban erre nézve visszajelzéseket nem találtam, legfeljebb a 7. óra után eluralkodó tipográfia káosz érzékelhető egyfajta segélykiáltásként. (Később szerencsére minden visszatér a rendes kerékvágásba.)
Hol bukkannak vajon fel ezek az online újságírás alapjaiba beavatott ifjak? A szerkesztőségekben, vállalatok PR osztályán, esetleg valamelyik "multi" recepciós pultja mögött?
Időnként ugyan szoktam itt búsongani a hazai újságíróképzés elmaradottsága fölött, de lehet, hogy nincs igazam. Egyrészt a magyar újságírótársadalom általában nem digitális analfabéta, ez legfeljebb csak egyes szegmenseire jellemző. (Mindenkinek személyes peche, ha éppen ezzel a szegmenssel kerül kapcsolatba..) Másrészt mivel már jó ideje sem hallgatóként, sem oktatóként nem voltam áldozata a hazai újságíróképzésnek, így általában csak a meghirdetett programokból, illetve az eredményből (v.ö. újságírók) vonhatok le felületes következtetéseket (ekkor pedig ismét érvényesek a korábban említett szegmensek.)
Most tehát a nyilvánosság elé tárok egy nem a nyilvánosság számára készült blogot. Az Online újságírás szeminárium blog - talán nem meglepő - a BKF hasonló nevet viselő szemináriumához készült. Ha átnézed az eddig felkerült 10 bejegyzést leckét láthatod, hogy dr. Rétfalvi Györgyi a mérsékelt hallgatói lelkesedés és visszafogott interaktivitás ellenére is megpróbál átfogó képet nyújtani számukra az online médiáról. (Akadnak persze sikertörténetek is. Például amikor az egyik hallgató Facebook alkalmazásokra hívja fel a többiek figyelmét.)
Vajon az online újságírás csak letudandó 3 kredites tantárgy marad, vagy lesznek, akiket magával ragad a téma? A blogban erre nézve visszajelzéseket nem találtam, legfeljebb a 7. óra után eluralkodó tipográfia káosz érzékelhető egyfajta segélykiáltásként. (Később szerencsére minden visszatér a rendes kerékvágásba.)
Hol bukkannak vajon fel ezek az online újságírás alapjaiba beavatott ifjak? A szerkesztőségekben, vállalatok PR osztályán, esetleg valamelyik "multi" recepciós pultja mögött?
Edwy Plenel, a Le Monde korábbi szerkesztője új online lap indításán mesterkedik.
Plenel a lapindítást bejelentő dokumentumban kifejti, hogy egy a demokrácia érdekében szükség van egy új, független (online) lapra,
Az új lap - munkanevén MediaPert - a minőségi újságírást kívánja az OhMyNews-féle, kontrollált külső részvétellel ötvözni. Mindez az anyagi függetlenség révén megvalósuló szerkesztői függetlenségen alapul.
(Most figyelj, most jön a számtan):
Plenel a lapindítást bejelentő dokumentumban kifejti, hogy egy a demokrácia érdekében szükség van egy új, független (online) lapra,
- amit nem a gazdasági erők mozgatnak,
- ami nem az elnöki hivatal szócsöve,
- amiben a hirdetések nem nyomják agyon a tartalmat,
- ahol nem a látogatószám hajszolása körül forog minden.
Az új lap - munkanevén MediaPert - a minőségi újságírást kívánja az OhMyNews-féle, kontrollált külső részvétellel ötvözni. Mindez az anyagi függetlenség révén megvalósuló szerkesztői függetlenségen alapul.
(Most figyelj, most jön a számtan):
- A MediaPart tehát előfizetőket gyűjt majd. A normál havi előfizetési díj 9 € lesz, de a 25 év alattiak, a nyugdíjasok és a munkanélküliek csak 5 €-t fizetnek. (A katonákról a dokumentumban nem esik szó.)
- A már felpörgött online hírlapnak 40-45 munkatársa lesz, 25 közülük korábban vezető kiadványoknál dolgozó újságíró.
- A lap beindítása és 3 évi működtetése 4.000.000 €-t emészt fel.
- 3 éve alatt 75.000 előfizetőt kell szerezni (+ akadnak már befektetők és alakul már a támogatásokat gyűjtő "baráti kör" is.) A vállalkozás 100.000 látogató fölött lesz (?) majd nyereséges.
A Metazin - "lapok lapja, szemlék szemléje " a napokban Greg Bowers a Poynteren megjelent, az információtúlterheléssel foglalkozó cikkét szemlézte. Kritikátlanul.
A kiindulópont még rendben van: A korábbi természetes állapotot, az információk szűkösségét korunkban felváltotta az információbőség. Ebből logikusan következik, hogy megváltozott az újságírók szerepe. Vitatható viszont a konklúzió:
Mindezt persze közvetlenül is megírhattam volna a Metazinra,...ha lehetne ott hozzászólásokat írni.
A kiindulópont még rendben van: A korábbi természetes állapotot, az információk szűkösségét korunkban felváltotta az információbőség. Ebből logikusan következik, hogy megváltozott az újságírók szerepe. Vitatható viszont a konklúzió:
"Az olvasók figyelmének felkeltéséhez elengedhetetlen az is, hogy az újságírók ne a tények száraz közlésére szorítkozzanak. Ezért olyan beszámolókat kell készíteniük, amelyek nem csak informatívak, de szórakoztatóak és szellemesek is.."
Browers nyilván hülyeségeket beszél, a Metazin meg boldogan átveszi. A "végtelen infirmáció" korának a lényege a szűrés, válogatás. A keresők, hírgyűjtők (news aggregators), közösségi ajánlások (a Diggs-től a linkmegosztókon át a blogok hozzászólásaig) mind arra szolgálnak, hogy az olvasók (nézők, hallgatók) ne szoruljanak kizárólag a szerkesztők kegyeire. Az egész Hosszú Farok - gazdaság legfontosabb következménye, hogy a közönségnek nem kell a toplisták, címlapok, műsorújságok és hasonlók szűkös ajánlatára hagyatkozniuk, hanem az óriási választékból mindenki kicsipegetheti az őt érdeklő információkat. Feltéve, ha ismeri, és tudja használni a rendelkezésére álló szűrőket. Az újságíróknak ebben a világban is fontos helyük van, de ez semmiképpen sem az, hogy versenyre keljenek a You Tube jópofa videóival.Mindezt persze közvetlenül is megírhattam volna a Metazinra,...ha lehetne ott hozzászólásokat írni.
Mark Glasert saját bevallása szerint frusztrált, mert
Glaser ihletet kapott és kísérletet tett a témabányászat, a tudósítás / cikkírás és az utánkövetés változó folyamatainak a feltárására.
Az alábbiakban ezt az összeállítást interpretálom:
Így ment régen
1. A rovatvezető, vagy maga az újságíró előáll a témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, levelezőtől, egy sajtóközleményből, a médiából (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből.
2. A téma bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják.
3. Az újságíró nekikezd az alapkutatásnak: Elolvassa a régi cikkeket, előássa a régi tévé- és rádiófelvételeket. (Fogalmam sincs, hogy megy ez Amerikában, de itthon egy mezítlábas újságíró szerintem nem fér hozzá egykönnyen a tévé- vagy a rádió archívumához. Azt sem tudom, hogy milyen ezeknek az archívumoknak a feldolgozottsága. Vajon hipp-hopp hozzá lehet férni az anyagokhoz?) Ha a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt.
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni.
7. A fenti anyag alapján az újságíró megírja a cikket / összevágja a műsort, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag bekerül az újságba, tévé-, vagy rádióműsorba.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak. írnak a szerkesztőknek - olvasói levelek, jelennek meg, esetleg pontosít, helyreigazít a lap.
Így megy mostanában
1. A rovatvezető, vagy maga az újságíró előáll a témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, a szerkesztőségbe küldött e-mailből, egy sajtóközleményből, a médiából vagy blogból (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből. Származhat az ötlet (internetes) fórumból, más cikkhez / bloghoz írt hozzászólásból, az újságíró mindennapjaiból, vagy saját blogger-gyakorlatából.
2. A téma bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják.
3. Az újságíró kutatásokba kezd a weben, megnézi mit írtak a témáról más lapok, hírportálok, a témára szakosodott blogok. A szerző felveszi a kapcsolatot szokásos forrásaival megnézni, ki mit is tud. Ha a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt. Mindez történhet személyesen, telefonon, vagy e-mailben, IM-ben...
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni. Lehetséges, hogy közben online publikálásra készíti elő a szerkesztetlen szövegátiratot, hang- és videófelvételeket.
7. A fenti anyag alapján az újságíró elkészíti anyagát, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag megjelenik nyomtatásban, online, tévé-, vagy rádióműsorban.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak a szerkesztőségbe, vagy e-mailben elküldik el észrevételeiket, hozzászólást írnak a cikkekhez, vagy blogjukban reagálnak arra. Mindez javításokhoz, vagy a cikk frissítéséhez (follow-up) vezet.
Ahogy majd egyszer menni fog (Vigyázat, Glaser a kollektív újságírás - crowdsourcing - elkötelezett híve!)
1. A téma egy, az újságíró által folyamatosan követett közösségből, közösségi hálóból származik. A közösség tagjai között fontos informátorok, szakértők és más, a témára szakosodott emberek lehetnek. Az újságíró heti rendszerességgel blogol új terveiről ("Idea Log"), illetve tippeket gyűjt be az olvasóktól. Az újságíró bevonhatja az érdeklődő olvasókat úgy is, hogy megszavaztatja őket a lehetséges témákról, de akár jutalmazhatja is őket a részvételért. Alternatív megoldásként a rovatvezető, vagy maga az újságíró is előállhat témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, a szerkesztőségbe küldött e-mailből, egy sajtóközleményből, a médiából vagy blogból (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből. Származhat az ötlet (internetes) fórumból, más cikkhez / bloghoz írt hozzászólásból, az újsűgíró mindennapjaiból, vagy saját blogger-gyakorlatából.
2. Az újságíró az ötletet felülvizsgáltatja közösségi hálózatával, annak tagja véleményezik, hogy az ötlet megéri-e a további kutatást. Az újságíró blogjában az érdeklődő olvasók hozzászólásai tovább hízlalják a témát. A cikkterv bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják. Ebben a döntésben szerepet játszik a közösségi háló és a blogolvasók érzékelhető érdeklődése is.
3. Az újságíró kutatásokba kezd a weben, megnézi mit írtak a témáról más lapok, hírportálok, a témára szakosodott blogok. Azután egy wikit indít, ahol az érdeklődő olvasók és az információforrások folyamatosan segíthetnek a cikk formálásában. A szerző felveszi a kapcsolatot szokásos forrásaival megnézni, ki mit is tud a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt. A források közé tartozhatnak a korábban a közösségi hálón és a blogon kapott javaslatok is. Mindez történhet személyesen, telefonon, vagy e-mailben, IM segítségével.
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni. Lehetséges, hogy közben online publikálásra készíti elő a szerkesztetlen szövegátiratot, hang- és videófelvételeket. Előfordulhat az is, hogy az újságíró a szerkesztetlen anyagot ellenőrizteti forrásaival, illetve engedi, hogy azokat közöljék saját blogjukban. (Utóbbi feltétele, hogy helyezzenek el benne a végleges cikkre mutató linket.).
7. A fenti anyag alapján az újságíró elkészíti a cikket /műsort, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag megjelenik nyomtatásban, online, tévé-, vagy rádióműsorban, illetve kikerül egy wikire, ahol az olvasók - szerkesztői felügyelet mellett - folyamatosan módosíthatják azt.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak a szerkesztőségbe, vagy e-mailben elküldik el észrevételeiket, hozzászólást írnak a cikkekhez, vagy blogjukban reagálnak arra. Mindez javításokhoz, vagy a cikk frissítéséhez (follow-up) vezet. A cikkhez tartozó wiki továbbra is nyitott, szerkeszthető - felügyelettel - nem zárul le, lehetővé téve ezzel a frissítéseket, javításokat, a külső forrásokra mutató új linkek elhelyezését.
Írása végén Glaser stílszerűen felszólítja az olvasókat, hogy osszák meg vele saját tapasztalatukat, jövőképüket, de erre az elmúlt 1 hétben valamiért nem került sor. (A bejegyzéshez egyetlen hozzászólás sem érkezett.) Ennyire sokkolta volna Glaser összeállítása szakmát? Vagy ennyire evidens minden, amit leírt? Az egyetértés csendje lenne ez, vagy az értetlenségé?
- amikor cikket ír, nem biztos benne, hogy nem írta-e már erről valaki,
- valóban felderített-e minden forrást
- feltette-e valamennyi fontos kérdését...
- ...
Glaser ihletet kapott és kísérletet tett a témabányászat, a tudósítás / cikkírás és az utánkövetés változó folyamatainak a feltárására.
Az alábbiakban ezt az összeállítást interpretálom:
Így ment régen
1. A rovatvezető, vagy maga az újságíró előáll a témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, levelezőtől, egy sajtóközleményből, a médiából (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből.
2. A téma bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják.
3. Az újságíró nekikezd az alapkutatásnak: Elolvassa a régi cikkeket, előássa a régi tévé- és rádiófelvételeket. (Fogalmam sincs, hogy megy ez Amerikában, de itthon egy mezítlábas újságíró szerintem nem fér hozzá egykönnyen a tévé- vagy a rádió archívumához. Azt sem tudom, hogy milyen ezeknek az archívumoknak a feldolgozottsága. Vajon hipp-hopp hozzá lehet férni az anyagokhoz?) Ha a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt.
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni.
7. A fenti anyag alapján az újságíró megírja a cikket / összevágja a műsort, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag bekerül az újságba, tévé-, vagy rádióműsorba.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak. írnak a szerkesztőknek - olvasói levelek, jelennek meg, esetleg pontosít, helyreigazít a lap.
Így megy mostanában
1. A rovatvezető, vagy maga az újságíró előáll a témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, a szerkesztőségbe küldött e-mailből, egy sajtóközleményből, a médiából vagy blogból (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből. Származhat az ötlet (internetes) fórumból, más cikkhez / bloghoz írt hozzászólásból, az újságíró mindennapjaiból, vagy saját blogger-gyakorlatából.
2. A téma bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják.
3. Az újságíró kutatásokba kezd a weben, megnézi mit írtak a témáról más lapok, hírportálok, a témára szakosodott blogok. A szerző felveszi a kapcsolatot szokásos forrásaival megnézni, ki mit is tud. Ha a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt. Mindez történhet személyesen, telefonon, vagy e-mailben, IM-ben...
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni. Lehetséges, hogy közben online publikálásra készíti elő a szerkesztetlen szövegátiratot, hang- és videófelvételeket.
7. A fenti anyag alapján az újságíró elkészíti anyagát, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag megjelenik nyomtatásban, online, tévé-, vagy rádióműsorban.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak a szerkesztőségbe, vagy e-mailben elküldik el észrevételeiket, hozzászólást írnak a cikkekhez, vagy blogjukban reagálnak arra. Mindez javításokhoz, vagy a cikk frissítéséhez (follow-up) vezet.
Ahogy majd egyszer menni fog (Vigyázat, Glaser a kollektív újságírás - crowdsourcing - elkötelezett híve!)
1. A téma egy, az újságíró által folyamatosan követett közösségből, közösségi hálóból származik. A közösség tagjai között fontos informátorok, szakértők és más, a témára szakosodott emberek lehetnek. Az újságíró heti rendszerességgel blogol új terveiről ("Idea Log"), illetve tippeket gyűjt be az olvasóktól. Az újságíró bevonhatja az érdeklődő olvasókat úgy is, hogy megszavaztatja őket a lehetséges témákról, de akár jutalmazhatja is őket a részvételért. Alternatív megoldásként a rovatvezető, vagy maga az újságíró is előállhat témával. Ez származhat egy betelefonáló tippadótól, a szerkesztőségbe küldött e-mailből, egy sajtóközleményből, a médiából vagy blogból (az ihletmerítés, nem lopás!) egy más nézőpontot alkalmazó anyagból, vagy akár az újságíró mindennapi életéből. Származhat az ötlet (internetes) fórumból, más cikkhez / bloghoz írt hozzászólásból, az újsűgíró mindennapjaiból, vagy saját blogger-gyakorlatából.
2. Az újságíró az ötletet felülvizsgáltatja közösségi hálózatával, annak tagja véleményezik, hogy az ötlet megéri-e a további kutatást. Az újságíró blogjában az érdeklődő olvasók hozzászólásai tovább hízlalják a témát. A cikkterv bekerül az Értekezletre, ahol megrágják, megköpködik és ....kedvező esetben jóváhagyják. Ebben a döntésben szerepet játszik a közösségi háló és a blogolvasók érzékelhető érdeklődése is.
3. Az újságíró kutatásokba kezd a weben, megnézi mit írtak a témáról más lapok, hírportálok, a témára szakosodott blogok. Azután egy wikit indít, ahol az érdeklődő olvasók és az információforrások folyamatosan segíthetnek a cikk formálásában. A szerző felveszi a kapcsolatot szokásos forrásaival megnézni, ki mit is tud a történet egy adott helyszínhez kötődik, a riporter odamegy, hogy ihletet merítsen onnan is.
4. Az újságíró kikérdezi a történetben érintetteket, a szakértőket, elemzőket és más résztvevőket, hogy összegyűjtse az össze fontos információt. A források közé tartozhatnak a korábban a közösségi hálón és a blogon kapott javaslatok is. Mindez történhet személyesen, telefonon, vagy e-mailben, IM segítségével.
5. A riporter a szerkesztővel együtt átnézi a felvett anyagot, ellenőrzik, hogy minden a megfelelő irányba megy-e, nem hiányzik-e valami.
6. Az újságíró összegyűjti az összes anyagot (a kutatások eredményét, az interjúk magnóról leírt szövegét, a szerkesztői észrevételeket) és mindebből megpróbálja a legjobbat kihozni. Lehetséges, hogy közben online publikálásra készíti elő a szerkesztetlen szövegátiratot, hang- és videófelvételeket. Előfordulhat az is, hogy az újságíró a szerkesztetlen anyagot ellenőrizteti forrásaival, illetve engedi, hogy azokat közöljék saját blogjukban. (Utóbbi feltétele, hogy helyezzenek el benne a végleges cikkre mutató linket.).
7. A fenti anyag alapján az újságíró elkészíti a cikket /műsort, elviszi a szerkesztőnek, kijavítja, megint elviszi... Az anyag megjelenik nyomtatásban, online, tévé-, vagy rádióműsorban, illetve kikerül egy wikire, ahol az olvasók - szerkesztői felügyelet mellett - folyamatosan módosíthatják azt.
8. Az olvasók (nézők, hallgatók), illetve a cikkben érintettek telefonálnak a szerkesztőségbe, vagy e-mailben elküldik el észrevételeiket, hozzászólást írnak a cikkekhez, vagy blogjukban reagálnak arra. Mindez javításokhoz, vagy a cikk frissítéséhez (follow-up) vezet. A cikkhez tartozó wiki továbbra is nyitott, szerkeszthető - felügyelettel - nem zárul le, lehetővé téve ezzel a frissítéseket, javításokat, a külső forrásokra mutató új linkek elhelyezését.
Írása végén Glaser stílszerűen felszólítja az olvasókat, hogy osszák meg vele saját tapasztalatukat, jövőképüket, de erre az elmúlt 1 hétben valamiért nem került sor. (A bejegyzéshez egyetlen hozzászólás sem érkezett.) Ennyire sokkolta volna Glaser összeállítása szakmát? Vagy ennyire evidens minden, amit leírt? Az egyetértés csendje lenne ez, vagy az értetlenségé?
Nem akartam róla írni, de végül rábeszélődtem...
"Az idén három nő és egy férfi nyerte el „Az év informatikai újságírója” címet. Fülöp
Hajnalka a Népszabadság külső munkatársa, Sági Gyöngyi, a Világgazdaság szerkesztője,
a Telebit alapító-szerkesztője, Sziebig Andrea az IT-Business és az IT-Security
főszerkesztője illetve Dezső András a hvg.hu újságírója, szerkesztője kapta a hagyományosan
évente kiosztásra kerülő díjat. Az üzletemberekből, szakemberekből és közéleti szereplőkből álló bíráló bizottság
a kitüntetetteket minden évben olyan újságírók/szerkesztők közül választja ki, akik
a legmagasabb szakmai színvonalon tesznek sokat az informatika népszerűsítéséért,
a nagyközönség számára is átfogó képet festenek az informatikai ágazatról, az informatikában
rejlő lehetőségekről. A jelöltlista összeállításában a korábbi évek díjazottjai
is mindig részt vesznek." - olvashattuk Az év informatikai újságírója honlapon és több, a hírt lehozó orgánumban.
Ahhoz, hogy a hírt értékelni tudjuk, tisztáznunk kellene, kit is nevezünk informatikai újságírónak, illetve ismernünk kellene az "üzletemberekből, szakemberekből és közéleti szereplőkből álló bíráló bizottság" összetételét, az elbírálás szempontjait.
A feladat első része tűnik könnyebbnek, ott a visszafejtés (reverse engineering) módszere alkalmazható:
Fülöp Hajnalka a Népszabadság ismeretterjesztő mellékletébe (Infovilág) ír. Sági Gyöngyi gazdasági újságíró, aki ezen belül a IT /telekom témákra szakosodott. Sziebig Andrea mostanság az IT-Business B2B reklámújságot szaklapot főszerkeszti. Dezső András a hvg.hu munkatársa, aki ugyan néha cikkeket is elkövet a HVG Háló mellékletébe, de nem ezért szeretjük. Összemérhető a munkájuk? Szerintem nem.
Évekkel ezelőtt a MÚOSZ online tagozatában kemény viták folytak arról, ki is nevezhtő online újságírónak. Aki az internetről ír? Aki munkája során internetet használ? Aki online kiadványnak dolgozik? Aki távolról látott már internetre kötött számítógépet? A megfejtés számomra soha nem derült ki, mert idővel kiléptema gittegyletté alakult levelezőlistáról. A vita talán még ma is tart... Legalább ilyen nehéz meghatározni az "informatikai újságíró" fogalmát. Az informatika (és az internet) annyira beépült az élet különböző területeibe, hogy a valóban az informatikusokra tartozó szakkérdéseken kívül teljesen értelmetlen és felesleges elkülönítve foglalkozni vele. Ma már a belpolitikai, gazdasági, kulturális, vagy sportújságírónak is értenie kell, hogyan épül be az informatika szakterületébe.
Nem állhatom meg, hogy röviden szót ne ejtsek a közlemény szövegéről. Lehet, hogy a szerző nagyon frappánsnak tartotta a "az idén három nő és egy férfi nyerte el..." indítást, valójában azonban gyengén leplezett szexizmusról van szó. A végeredmény szempontjából (ú.n. informatikai cikkek) közömbös a szerző neme. Ennek kiemelése tehát azt sugallja: "lám-lám, nő létükre milyen helyre kis informatikai cikkeket írtak".
Szeretném hangsúlyozni, hogy valamennyi díjazott munkásságát (a maga műfajában) nagyra becsülöm, nem sajnálom tőlük a díjat. Az nem tetszik csak, ahogy a "nagylelkű adományozók" egy jól hangzó (de semmit sem jelentő) díj és néhány bejáratott nevű újságíró mögé bújva próbálja próbálnak manipulálni minket.
Nekem nincs már nagyon kedvem az iWiWről írni, de érdeklődéssel olvasom, amit mások összehoznak.
Például Fülöp Hajnalka cikkét. (Hálóba font üzlet - hárommillió kísérleti alany) Eredetileg a Népszabadság Infovilág mellékletében jelent meg, de ne ott olvasd el, mert kiderült, hogy ez csak egy helyhiány miatt csonkolt (és részben véleménytelenített) változat. A teljes cikk a Magyar Internetező Nők Egyesülete - igen, ilyen is van, mégpedig elég régóta - honlapján jelent meg.
Konrád az iWiW "reformja" (a céges szereplők legalizálása/megsarcolása) ürügyén írt egy bejegyzést, amit aztán egy komolyabb hozzászólás-roham tett teljessé. Tanulságos olvasmány.
Véleményem szerint az iWiW bármit csinálhat, még hosszú időn keresztül élvezheti az elsőként érkezettek előnyét. (Az ebből származó elkényelmesedés viszont már sok vállalkozást tett tönkre.)
Például Fülöp Hajnalka cikkét. (Hálóba font üzlet - hárommillió kísérleti alany) Eredetileg a Népszabadság Infovilág mellékletében jelent meg, de ne ott olvasd el, mert kiderült, hogy ez csak egy helyhiány miatt csonkolt (és részben véleménytelenített) változat. A teljes cikk a Magyar Internetező Nők Egyesülete - igen, ilyen is van, mégpedig elég régóta - honlapján jelent meg.
Konrád az iWiW "reformja" (a céges szereplők legalizálása/megsarcolása) ürügyén írt egy bejegyzést, amit aztán egy komolyabb hozzászólás-roham tett teljessé. Tanulságos olvasmány.
Véleményem szerint az iWiW bármit csinálhat, még hosszú időn keresztül élvezheti az elsőként érkezettek előnyét. (Az ebből származó elkényelmesedés viszont már sok vállalkozást tett tönkre.)
„Üzleti blogot tervezett a MEC Interaction a Microsoft Dynamics részlegének, amely a cég vállalatirányítási szoftvereit kínálja. Az ügynökség szerint a Magyarországon még újszerűnek számító üzleti blog kiegészítése vagy kiváltója lehet a hagyományos bannerkampánynak.”
Segítek értelmezni a Kreativ.hu kacifántos szövegét: Egy vállalatirányítási rendszerekkel (ERP) foglalkozó, üzleti blog született, amit a Microsoft Dynamics támogat. A blogot a MEC Interaction fejlesztette. (A bannerkampányoknak a blogokkal történő kiváltásának ideáját inkább nem minősíteném…)
A Kreativ.hu ugyan elfelejtette megadni a linket, de nem ördöngösség megtalálni. (ERP + blog) Az ERPblog teljesen korrekt, kollektív szakmai blog. Többen írják, a Kispadról (is) ismert Sperla Ervin szerkeszti. (Érdekelne, hogy ez csak a bloggerek biztatását, segítését, vagy a szöveggondozást is fedi-e.) Friss blog létére meglepően sok a hozzászólás is.
Az ERPblog persze meglehetősen fiatalka, alig több, mint 2 hete működik. Remélem, hogy a kezdeti lendület tovább tart majd, mint a legtöbb hazai üzleti blog-kezdeménynél. (Naiv felem nem érti, minek kellett ide a MEC Interaction. Realista felem persze sejti, hogy ők a Microsoft kötelező függelékeként partnereként kerültek a képbe.)
"A dolgok párosával fordulnak elő" elméletnek megfelelően néhány órával az MTI-vel foglalkozó bejegyzés megírása után egy olyan cikkre bukkantam, ami az Associated Press (AP), a világ egyik legrégebbi és legismertebb hírügynökségének az átszervezésével, modernizálásával foglalkozik.
"Alkalmazkodni kell a piachoz. A [hír]fogyasztók új generációjának habitusa alapvetően különbözik az elődökétől." - állítja Jim Kennedy, az AP stratégiai tervezésért felelős alelnöke (vagyis Belénessy ottani megfelelője). Szó esik még a cikkben a multimédia csomagokról és a teljes digitális platformról, hogy gyorsan áttérjenek a tudósítói hálózat működésére.
Egyes versenytársak, mint például a Dow Jones Network a létszám radikális leépítésével próbálkozott, de ez a bevételek még radikálisabb csökkenéséhez vezetett. Az AP tehát inkább megpróbál előre menekülni.
Steve Boriss, a The Future of News bloggere viszont azt állítja, hogy a hagyományos, irodával, telefonnal és főállású újságíróval kistafírozott tudósítói irodáknak az internet korában nincs létjogosultságuk és csak veszteséget termelhetnek.
(Ezúton is köszönöm, hogy ismeretlenül is megerősítette az én hírszerzés-outsourcing koncepciómat!)
Érdemes elolvasni mindkét írást.
"Alkalmazkodni kell a piachoz. A [hír]fogyasztók új generációjának habitusa alapvetően különbözik az elődökétől." - állítja Jim Kennedy, az AP stratégiai tervezésért felelős alelnöke (vagyis Belénessy ottani megfelelője). Szó esik még a cikkben a multimédia csomagokról és a teljes digitális platformról, hogy gyorsan áttérjenek a tudósítói hálózat működésére.
Egyes versenytársak, mint például a Dow Jones Network a létszám radikális leépítésével próbálkozott, de ez a bevételek még radikálisabb csökkenéséhez vezetett. Az AP tehát inkább megpróbál előre menekülni.
Steve Boriss, a The Future of News bloggere viszont azt állítja, hogy a hagyományos, irodával, telefonnal és főállású újságíróval kistafírozott tudósítói irodáknak az internet korában nincs létjogosultságuk és csak veszteséget termelhetnek.
(Ezúton is köszönöm, hogy ismeretlenül is megerősítette az én hírszerzés-outsourcing koncepciómat!)
Érdemes elolvasni mindkét írást.
Galambos Márton, a Kreatív újságírója néhány hete körlevélben tudatta a tudatlanokkal, hogy egy évre Berlinbe megy, ahol a Freie Universitat Berlin ösztöndíjasa lesz.
Úgy látszik Marci nem irigy, mert a napokban elküldte a 2008-as ösztöndíj tájékoztatóját és jelentkezési lapját.
Nem akarok vacakolni a pdf csatolásával, inkább linkelem a megfelelő weboldalt.
Úgy látszik Marci nem irigy, mert a napokban elküldte a 2008-as ösztöndíj tájékoztatóját és jelentkezési lapját.
Nem akarok vacakolni a pdf csatolásával, inkább linkelem a megfelelő weboldalt.
Nem akarok arról a valamiről írni, amit mindenki a politikai beállítottsága szerint nevezhet "sokoldalú politikai kompromisszumnak", vagy "mocskos alkunak". Maradjunk annyiban, hogy Vince Mátyás az MTI elnöki széke mellé ráadásként még megkapta még Belénessy Csabát is. (Vince és Belénessy pályafutásáról, illetve a mostani kinevezések körül balettezésről rengeteg anyagot találhatsz a weben.)
Stratégiai tervek vannak, az ígéretek szerint tavaszra megújul a hírügynökség honlapja is, az újraválasztott elnök tele energiával...Én, a hírügynökség működését belülről nem ismerő, laikus médiablogger közben azon gondolkodom, mire is való egy ilyen Nemzeti Hírügynökség.
Korábban a helyzet egyértelmű volt. Az információk továbbításához olyan bonyolult és drága infrastruktúra kellett, amit csak centralizáltan lehetett működtetni. A hírügynökség persze nemcsak az infrastruktúrát és annak működtetését biztosította, de rendesen élt is az ebből adódó monopolhelyzetével. Ha meg már úgyis létrejött egy ilyen információs csomópont, az elosztóközpontot szépen tovább lehetett fejleszteni információs kapuőrré. Ezzel az Állam Bácsi megkímélte alattvalóit az információs túlterheléstől és maga döntötte el mi fontos és mi nem. A hírek megszerzése és a hírszerzés rokonterületek, ezért logikus, ha az effajta hírügynökségek szoros kapcsolatban dolgoztak bizonyos Szervekkel.
Mindez persze már a múlté. Nincsenek már szekrénnyi telexek, csak a technikai múzeumokban láthatók a néhány éve még működő képtovábbító matuzsálemek. Aki egy kicsit is ért valamilyen népszerűbb idegen nyelven, tonnaszám érheti el az interneten a friss információkat, illetve fordíttathatja le (ingyen, automatikusan) az általa ismert nyelvre a más nyelveken megjelent közleményeket. Az információgyűjtés monopóliuma és a kapuőrség tehát kipipálva.
Egy hírügynökségnek nyilván saját tudósítói hálózata van. Mi is indokolja, hogy a világ legfontosabb pontjain (hivatásos, főállású) magyar tudósító legyen? Nyilván a magyar szempontok érvényesülése a hírgyűjtésben és feldolgozásban. Mit is jelent ez olyankor, mikor nem jár ott Vezető Magyar Politikus, nem üldözik honfitársainkat és nem ér baleset magyar turistákat? És miért is jobbak a vidéki tudósítók a helyben élő / gürcölő újságíróknál?
A tudósítói rendszer eleve az Fontos Helyekre koncentrál és fehér foltként meghagyja az ország / világ legnagyobb részét. Ezzel konzerválja a hírek egyenletlen eloszlásának régi (rossz) rendszerét. Ma - a régi beidegződéseken kívül - semmi sem indokolja ennek a rendszernek a fenntartását.
Ma igazából kétféle szerepet tudok elképzelni egy hírügynökségnek Egyrészt értelmetlennek tartom, hogy bizonyos eseményre minden szerkesztőség küldjön tudósítót. Ha az eseményről nem készül valami bővebb anyag (riport, interjú stb.), akkor klasszikus outsourcing tevékenységről van szó. A szerkesztőség kiadja a kulimunkát egy külső vállalkozónak (hírügynökség), hogy magasan kvalifikált munkatársai az értékesebb, nagyobb hozzáadott értéket igénylő munkákra koncentrálhassanak. Nem ez a lényeg? (Természetesen fel sem merül bennem, hogy egyes szerkesztőségek előre megfontolt szándékkal olcsó hírügynökségi információmasszát vásárolnának, hogy ezzel töltsék ki a hirdetések közötti helyeket.)
A másik szerep tipikusan média 2.0-ás munka: Az információk szűrése, kategorizálása, címkézése. Ennek viszont semmi értelme akkor, ha közvetlenül nem képesek / hajlandók kiszolgálni a "lakosságot".
Néhány nagy hírügynökség (Reutres, AP) óriási erővel próbál alkalmazkodni az új helyzethez. Lehet, hogy ők a Régi Média túlélői között lesznek. A többieket valamilyen csoda mentheti csak meg. Vagy az állami segítség. És akkor elérkeztünk a kulcskérdéshez: Az új, megváltozott körülmények között miért közszolgálati szereplő továbbra is egy kristálytisztán üzleti szolgáltatások végző intézmény? Miért az "adófizetők forintjaiból" kell finanszírozni egy rossz hatékonysággal működő szolgáltatót?
K. egy kommunikációs kurzus tanáraként azt tapasztalta, hogy csoportjából senki sem tudja, minek is a rövidítése az MTI. A rövidítés feloldása Magyar Távirati Iroda. Vince és Belénessy talán még kihúzzák a nyugdíjig, de ebben a formájában ennek az intézménynek sem jósolok hosszabb nagyobb karriert, mint a névadó táviratnak.
Stratégiai tervek vannak, az ígéretek szerint tavaszra megújul a hírügynökség honlapja is, az újraválasztott elnök tele energiával...Én, a hírügynökség működését belülről nem ismerő, laikus médiablogger közben azon gondolkodom, mire is való egy ilyen Nemzeti Hírügynökség.
Korábban a helyzet egyértelmű volt. Az információk továbbításához olyan bonyolult és drága infrastruktúra kellett, amit csak centralizáltan lehetett működtetni. A hírügynökség persze nemcsak az infrastruktúrát és annak működtetését biztosította, de rendesen élt is az ebből adódó monopolhelyzetével. Ha meg már úgyis létrejött egy ilyen információs csomópont, az elosztóközpontot szépen tovább lehetett fejleszteni információs kapuőrré. Ezzel az Állam Bácsi megkímélte alattvalóit az információs túlterheléstől és maga döntötte el mi fontos és mi nem. A hírek megszerzése és a hírszerzés rokonterületek, ezért logikus, ha az effajta hírügynökségek szoros kapcsolatban dolgoztak bizonyos Szervekkel.
Mindez persze már a múlté. Nincsenek már szekrénnyi telexek, csak a technikai múzeumokban láthatók a néhány éve még működő képtovábbító matuzsálemek. Aki egy kicsit is ért valamilyen népszerűbb idegen nyelven, tonnaszám érheti el az interneten a friss információkat, illetve fordíttathatja le (ingyen, automatikusan) az általa ismert nyelvre a más nyelveken megjelent közleményeket. Az információgyűjtés monopóliuma és a kapuőrség tehát kipipálva.
Egy hírügynökségnek nyilván saját tudósítói hálózata van. Mi is indokolja, hogy a világ legfontosabb pontjain (hivatásos, főállású) magyar tudósító legyen? Nyilván a magyar szempontok érvényesülése a hírgyűjtésben és feldolgozásban. Mit is jelent ez olyankor, mikor nem jár ott Vezető Magyar Politikus, nem üldözik honfitársainkat és nem ér baleset magyar turistákat? És miért is jobbak a vidéki tudósítók a helyben élő / gürcölő újságíróknál?
A tudósítói rendszer eleve az Fontos Helyekre koncentrál és fehér foltként meghagyja az ország / világ legnagyobb részét. Ezzel konzerválja a hírek egyenletlen eloszlásának régi (rossz) rendszerét. Ma - a régi beidegződéseken kívül - semmi sem indokolja ennek a rendszernek a fenntartását.
Ma igazából kétféle szerepet tudok elképzelni egy hírügynökségnek Egyrészt értelmetlennek tartom, hogy bizonyos eseményre minden szerkesztőség küldjön tudósítót. Ha az eseményről nem készül valami bővebb anyag (riport, interjú stb.), akkor klasszikus outsourcing tevékenységről van szó. A szerkesztőség kiadja a kulimunkát egy külső vállalkozónak (hírügynökség), hogy magasan kvalifikált munkatársai az értékesebb, nagyobb hozzáadott értéket igénylő munkákra koncentrálhassanak. Nem ez a lényeg? (Természetesen fel sem merül bennem, hogy egyes szerkesztőségek előre megfontolt szándékkal olcsó hírügynökségi információmasszát vásárolnának, hogy ezzel töltsék ki a hirdetések közötti helyeket.)
A másik szerep tipikusan média 2.0-ás munka: Az információk szűrése, kategorizálása, címkézése. Ennek viszont semmi értelme akkor, ha közvetlenül nem képesek / hajlandók kiszolgálni a "lakosságot".
Néhány nagy hírügynökség (Reutres, AP) óriási erővel próbál alkalmazkodni az új helyzethez. Lehet, hogy ők a Régi Média túlélői között lesznek. A többieket valamilyen csoda mentheti csak meg. Vagy az állami segítség. És akkor elérkeztünk a kulcskérdéshez: Az új, megváltozott körülmények között miért közszolgálati szereplő továbbra is egy kristálytisztán üzleti szolgáltatások végző intézmény? Miért az "adófizetők forintjaiból" kell finanszírozni egy rossz hatékonysággal működő szolgáltatót?
K. egy kommunikációs kurzus tanáraként azt tapasztalta, hogy csoportjából senki sem tudja, minek is a rövidítése az MTI. A rövidítés feloldása Magyar Távirati Iroda. Vince és Belénessy talán még kihúzzák a nyugdíjig, de ebben a formájában ennek az intézménynek sem jósolok hosszabb nagyobb karriert, mint a névadó táviratnak.
Közeleg az évvége, lassan beindul a jóslási szezon. Jó teszi, aki idejében kezdi ontani a 2008-ra szóló előrejelzéseit, mert 1-2 hét múlva már nagyon nagyot kell szólni ahhoz, hogy kihallatszon a jós-kórus zsongásából.
Jon Fine, a BusinessWeek itt már korábban is emlegetett médiabloggere igazából azzal lopta be magát a szívembe, hogy friss előrejelzései bevezetőjében felsorolta korábbi legnagyobb melléfogásait (melléjóslásait). Hát volt néhány. Következzenek tehát Fine jövendölései:
Jon Fine, a BusinessWeek itt már korábban is emlegetett médiabloggere igazából azzal lopta be magát a szívembe, hogy friss előrejelzései bevezetőjében felsorolta korábbi legnagyobb melléfogásait (melléjóslásait). Hát volt néhány. Következzenek tehát Fine jövendölései:
- A napilapok egy része megszűnik szó szerint vett napilap lenni
Az amerikai top 100 lapból egyre több szünteti meg a szombati kiadást, de egyes lapoknál más napok kihagyása is lehetséges. (Idehaza - tudom, más piac - a Népszabadság a vasárnapi kiadás bevezetését tervezi...) - Több ismert banda követi majd a Radiohead példáját
A közvetlenül az internetre való publikálás sikere (vagy sikertelensége) messze túlmutat a zeneiparon. - A Wall Street Journal olvasói és dolgozói belátják, hogy a News Corp. nem tette tönkre a lapot.
(Sőt, talán még jobban is működteti, mint az előző tulaj. - A mobil platform továbbra is fejletlen marad és csalódottságot okoz Amerikában - a gyors növekedésről és fejlődésről szóló korábbi várakozások nem válnak valóra
- Az Amazon Kindle olvasójának újabb verziója sem hoz áttörést. Használhatóbb webes böngésző lesz, de nem e-könyv olvasó.
- A Google a kábelszolgáltatók dekóderei felé terjeszkedik. (Innen kíván újabb adatokat begyűjteni, higy aztán azokkal újabb hirdetőket csalogasson be.)
- A Microsoft visszafogja közvetlenül a médiának szóló ajánlatait, inkább a "viszonteladóknak" szóló online hirdetési megoldásokra koncentrál.
Néhány perccel ezelőtt még azt hittem, hogy az MTI-ről fogok írni, de aztán arra gondoltam, hogy Vince Mátyás ugyan most szétnyilatkozza a magyar sajtót de rutinos interjúalanyként úgyis mindenhol ugyanazt mondja. Belénessy Csaba jobbos politikai komisszár stratégiai alelnök meg úgyis csak január elsején veti bele magát az MTI megújításába...
Inkább írok az új politikai blogról, a Jobbklikkről. Sokszor merengtem már annak okán, hogy kevés itthon a politikai (politizáló) blog. Ami volt (Cavonton, Kampányblog) elmúlt, ami maradt, az jórészt a professzionális média információit ismételgető visszhangblog.
Felfokozott érdeklődéssel vetettem hát magamat a néhány napja indult Jobbklikkre. (A korrektség kedvéért: az eMasa > Heti Válasz útvonalon bukkantam rá)
A Jobbklikk profi szerzők kollektív munkája. Saját meghatározásuk szerint "szellemi műhely". A hét blogger között van politológus (több is), politikai elemző, történész, újságíró. (Érdeklődve várom, hogy Navracsics Tibor mennyire tudja / akarja majd szétválasztani itt elemzői és hordószónoki politikusi énjét.)
A Jobbklikk eddigi felhozatala - szűk 2 hétről van szó - biztató. A bejegyzések többsége érdekes, olvasható, elkerülik a rossz politikai blogok szárazságát és nem jelenik meg bántó módon az agit-prop sem. Egyelőre a hozzászólók is csak csendben helyeselnek, a keményvonalas kommnet-kommandók még nem bukkantak fel.
A blog Nagy Ígérete, hogy hétfőnként élőben kommentálják majd a Parlament üléseit. (vajon Navracsics majd onnan, bentről nyomja?).
A blog megjelenése nem rendkívüli, de elfogadható. Web 2.0-ás megoldásokban nem tobzódik - ezek közül leginkább az RSS-t hiányolom. Címkézés, RSS (hozzászólások is) - kipipálva. A névválasztás jó, a finom öniróniát (ha annak volt szánva) díjazzuk. A cím beírásánál vigyázni kell. - néhány betű kihagyásával egészen máshová keveredhetünk!
Inkább írok az új politikai blogról, a Jobbklikkről. Sokszor merengtem már annak okán, hogy kevés itthon a politikai (politizáló) blog. Ami volt (Cavonton, Kampányblog) elmúlt, ami maradt, az jórészt a professzionális média információit ismételgető visszhangblog.
Felfokozott érdeklődéssel vetettem hát magamat a néhány napja indult Jobbklikkre. (A korrektség kedvéért: az eMasa > Heti Válasz útvonalon bukkantam rá)
A Jobbklikk profi szerzők kollektív munkája. Saját meghatározásuk szerint "szellemi műhely". A hét blogger között van politológus (több is), politikai elemző, történész, újságíró. (Érdeklődve várom, hogy Navracsics Tibor mennyire tudja / akarja majd szétválasztani itt elemzői és hordószónoki politikusi énjét.)
A Jobbklikk eddigi felhozatala - szűk 2 hétről van szó - biztató. A bejegyzések többsége érdekes, olvasható, elkerülik a rossz politikai blogok szárazságát és nem jelenik meg bántó módon az agit-prop sem. Egyelőre a hozzászólók is csak csendben helyeselnek, a keményvonalas kommnet-kommandók még nem bukkantak fel.
A blog Nagy Ígérete, hogy hétfőnként élőben kommentálják majd a Parlament üléseit. (vajon Navracsics majd onnan, bentről nyomja?).
A blog megjelenése nem rendkívüli, de elfogadható. Web 2.0-ás megoldásokban nem tobzódik - ezek közül leginkább az RSS-t hiányolom. Címkézés, RSS (hozzászólások is) - kipipálva. A névválasztás jó, a finom öniróniát (ha annak volt szánva) díjazzuk. A cím beírásánál vigyázni kell. - néhány betű kihagyásával egészen máshová keveredhetünk!
Azok Rettenetes Hozzászólók
Azt hiszem, sok tekintélyes lap szerkesztőségében vitatkoznak arról, hogy akkor most mi legyen: engedélyezzék a hozzászólásokat, vagy továbbra is tartsák távol maguktól Kedves Olvasóikat?
A nytimes.com nemrég lépett és elkezdte megnyitni cikkeit a hozzászólók előtt. A lap felelős vezetői és maga Athur Sulzberger Jr. (főtulaj-kiadó) egyre arról beszélnek, hogy milyen fontos számukra a Nép Szava, de azért (joggal) tartanak a bunkó beszólásoktól is. Végül igen egyszerűen oldották meg a dilemmát: Önálló "hozzászólás szerkesztőséget" (comment desk) állítottak fel, ahol 4 részmunkaidős rabszolga kolléga minősíti a hozzászólásokat. (Hát, nem irigylem őket, vagy ha mégis igen, legfeljebb azért, hogyha túlélik a kemény próbatételt, nyilván komoly szakmai karrier vár rájuk.
A legtöbb lap persze nem hozzászólás-csőszök felvételén, hanem a meglévő stáb (további) leépítésén fáradozik. Számukra (és számunkra) a hozzászólások munkaigényes előszűrése nem valós alternatíva, ezért inkább érdemes meghallgatni Todd Zeiger tanácsait:
1. Csak regisztrált felhasználókat engedd hozzászólást írni.
2. Ellenőrizd minden felhasználó első hozzászólását. Ha ez rendeben van, a hagyd a felhasználót szűrés nélkül kommentálni. Ha viszont gyanús, vagy a off-topic szövegeket ír, akkor eleve zárd ki. Ezzel valószínűleg ki tudod szűrni a trollokat.
3. Automatikusan töröld a szalonképtelen kifejezéseket tartalmazó hozzászólásokat.
4. Teremtsd meg a lehetőségét, hogy a felhasználók maguk jelenthessék a kifogásolható hozzászólásokat. Ha egy hozzászólás miatt többen is reklamálnak, akkor a moderátor (szerkesztő) kapjon erről jelzést.
5. Tedd lehetővé, hogy a felhasználók láthatatlanná tegyék a kifogásolt hozzászólásokat.
6. Biztosítsd a közösség aktív felügyeleti jogát. Szóljanak hozzá a szerkesztők is a vitákhoz. Tiltsd ki a sorból kilógó hozzászólókat. Töröld a kifogásolható hozzászólásokat. Látni fogod, hogy a közösség jobban működik, ha a moderátor is aktív részese a beszélgetésnek.
Bocs, tényleg nem akarok kötözködni, de írás közben az jutott az eszembe, hogy vajon mi lenne az Index egyes sztár-blogjaival, ha bevezetnék a "hozzászólások" moderálását? Mennyi maradna az egyes bejegyzésekhez írt 300-600 "hozzászólásból"? A kérdés persze költői, hiszen nem minden blog, ami annak látszik és akadnak blogszerű képződmények, amiknek nem annyira egy vita kezdeményezése, mint inkább a számláló pörgetése a céljuk.
A hír: A Topix a MediaNews csoporttal kötött megegyezés szerint a jövőben 61 online lapnak szolgáltat (kívülről) fórumot és hozzászólásokat. Nekünk mindettől persze a szemünk sem rebben. Részben azért nem, mert viszonylag ritkán olvasunk olyan lapokat, mint a DenverPost.com, vagy a SentinelandEnterprise.com, részben meg azért mert ismerős a konstrukció: Az Origo is hasonló módon, kívülről (origo.blogter.hu) oldotta meg a hozzászólások kezelését.
Az ünnepi hangulatot az ismert médiablogger, Howard Owens rondította el. Határozottan figyelmeztette a lapokat, hogy az interaktív felületek (blog, fórum) kihelyezése ugyan látszólag egyszerűbbé teszi a lapok életét, de éppen a legfontosabbról, az olvasókkal kialakított közvetlen kapcsolatról mondanak le ezzel.
A hozzászólásokról szóló vita stílszerűen hozzászólásokban bontakozott ki. A Journalism.co.uk blogjában Chris Tolles (a Topix vezetője) és Owens estek egymásnak. Tolles szerint sok szerkesztőségnél nem technikai, hanem a kulturális okai vannak, hogy nem tudják házon belül megoldani az olvasói vélemények kezelését Emellett a tömeges hozzászólások kezelése (automatikus moderálás, gyors működés) nem olyan egyszerű probléma, amit a polcról leemelt, kész szoftverekkel meg lehetne oldani.
Szeretem az ilyen vitákat. Igazságot ugyan nem tudok tenni, de ilyenkor mindkét oldalon elhangzik néhány jó érv.
