Hit és média

 

Vin Crosbie vesszőparipája , hogy csak 20-100 online olvasó képes egy kieső „print” olvasóra eső bevételt pótolni. (Tőle függetlenül Scott Karp, is hasonló eredményre jutott a Publishing 2.0-ben publikált bejegyzésében

Crosbie most egy újabb bejegyzésében az ipari forradalom korai szakaszához hasonlítja a média mostani helyzetét: Akkor a sokan azt hitték, hogy csak a gyártási költségek csökkennek, de a profitjuk változatlan marad. Crosbie  Minden Menedzsmenttudományok Atyját, Peter Druckert idézi, aki szerint a gyártási költségek csökkenésével párhuzamosan csökkent az emberek hajlandósága is, hogy többet fizessenek a tömeggyártott termékekért.

Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy miközben az online újságok előállítási költsége töredéke a hagyományos lapoknak, a médiavezérek többsége abban hisz, hogy idővel ugyanolyan haszonnal működnek majd, mint fénykorába a hagyományos média.
„A hit azonban nem üzleti, hanem vallási kérdés” – írja Crosbie – „A Web 1.0 idején (mármint a dot-com korszakban) túl sok vezető alapozta az üzletét hitre és ígéretekre”.

Itt, a Médiablogon is sokszor volt már szó arról, hogy egyesek itthon is olyan információkat próbálnak pénzért eladni, amik kis erőfeszítéssel ingyen is megszerezhetők. Információbőség van, a nyers információk ára csökken. Egyre inkább az információk szűrése, további feldolgozása révén jön létre pénzé tehető érték.

Arra meg kíváncsi lenné, tanácsadóként Crosbie hogyan vezetheti mindezt elő ügyfeleinek?

 

Tatarozás fusimunkában

 

Konrádnál  olvastam, hogy „megújult a Terminál informatikai portál. Megnéztem, rettenetes.
A Terminál korábban kicsit jellegtelen, enyhén idejét múlt, de legalább használható volt. A mostani megjelenés, elrendezés teljes tévedés.

A világban létezik néhány jól működő informatikai portál. Nyilván a Terminál (illetve a portál mögött álló Hírek Média) számára is a legegyszerűbb lett volna felkérni valamelyik, ezek tervezésében résztvevő sztár-dizájnert. Tartok tőle azonban, hogy egy ilyen szakember honoráriumát még a Terminálnál lényegesebb nagyobb forgalmú portálok sem tudnák kitermelni.

Már megint helyben vagyunk. Piac – pénz – korlátok. A Terminál 32 – 34ezer napi látogatással a hazai informatikai portálok másodvonalában játszik. Pozíciója megtartásáért keményen hajtania kell, különben lecsúszik, mint a szebb napokat látott Prím Online.

Nálunk ritka esemény valamelyik online újság tatarozása. Hirtelen csak a Világgazdaság Online egy évvel ezelőtti radikális átalakítása jut az eszembe. Több portálon történnek apróbb farigcsálások, nagyobb átalakításba senki nem vág bele. Nem éri meg. Nincs igazi verseny. Nem kényszeríti a portálokat hatékonyabb működésre a piac.

 

Tervezz lapot!

 

Sajátosan értelmezi a Napi Online az olvasók bevonását a lapkészítésbe. A site tatarozása előtt (ráfér) kikéri az olvasók véleményét is. Szerencsére nem általánosságban kell nyilatkozni arról, ki milyen oldalakat szeretne látni; az önkéntes bírálóknak több látványtervet  kell pontozniuk.

Világmegváltásra persze ne számíts, jól ismert, többé-kevésbé bevált sablonok közül lehet válogatni.
Nyilván örülni kellene, hogy nem az „eszi-nem eszi, nem kap mást” elv érvényesül, én mégis úgy érzem, hogy leginkább a felelősség áthárításáról van itt szó. Egy online napilap elsősorban nem dísztárgy, hanem egy olyan felület, aminek a lehető legtöbb információt kell áttekinthető formában felkínálnia az olvasónak. A nagy  mennyiség és az áttekinthetőség közötti kompromisszum adja meg a  tervező mozgásterét. A megoldandó  feladat nem hárítható át az olvasókra. A szakmailag megalapozott, a webes ergonómia ("usability") szempontjait is figyelembe vevő tervezés, a  gyakorlati, laboratóriumi tesztelés nélkül, „tetszés” nem váltható ki egy népszavazással.

Azért persze örülök, várom az új Napit, még egy ügyetlen népszavazás is jobb, mint sok más lap dermedt mozdulatlansága.

Adalék: Nem online, hanem hanem hagyományos (nyomtatott) lapok tervezésével foglalkozik a
Newsdesigner blog, , de mégis nagyon érdekes, hasznos, tanulságos.

 

Ki ölte meg az újságokat

 

A napokban írtam az Economist cikkéről, ami a napilapok rózsásnak nem nevezhető jövőjéről szól.
Csak most, turkálás közben fedeztem fel, hogy a legutóbbi lapszám címlapsztorija is ezzel a témával foglalkozik. Ez, a korábban szemlézettnél jóval rövidebb cikk inkább azt foglalja össze, mi vezetett a jelenlegi helyzethez, konklúziója pedig az, hogy a nem maradhatunk napilap nélkül, a hatalom kontrolljára továbbra is szükség van. Bár Philip Meyer számításai szerint 2043-ra kimúlik az utolsó napilap is, az Economist szerzője szerint az igazán minőségi újságírást folytató lapok (NY Times, Washongton Post) egy darabig még megengedhetik maguknak, hogy az újságírói munkáért több pénzt elkérve részben kompenzálják a kieső reklámbevételeket. (És a többiek? Úgy tűnik, nem sok jóra számíthatnak.)

 

Elszakadva a valóságtól

 

Nem szeretem ezt a fordulatot, most mégis ez jut eszembe, amikor az Advertising Age összeállítását olvasom.

A cikk szerint a kockázati befektetők és a „széles néptömegek” érdeklődése nem azonos. Míg az előbbiek imádják a technológiai újdonságokat, az utóbbiak évekkel el vannak maradva a „geek” élvonaltól. (Talán jobb is így, sok kerülőutat, zsákutcát nem kell így bejárniuk.)

Némileg megkönnyebbülten olvasom, hogy csupán az amerikai felnőttek 7 százaléka ír blogot, 8 százalék hallgat podcast műsorokat, 5 százalékuk használ RSS-t. (A Jupiter Research adatai) Ezek  a legismertebb eszközök, a mindenféle, naponta felbukkanó újdonságok használata vélhetően a mérési küszöb alá esik. Ugyancsak ebből a cikkből derül ki, hogy a mobiltulajdonosoknak csupán  1 százaléka érdeklődik a „szórakoztató tartalmak iránt. (A balga 99 százalék csak telefonálni, legfeljebb esemesezni akar.)

Most megkönnyebbülhet mindenki, akit eddig frusztrált, hogy nem ismeri, használja a Doransky blogján, vagy a Webisztánon látott holmikat.

 

Múlt idejű holnap

 

Kelt hívta fel rá a figyelmem, hogy bedőlt a Tomorrow, a Vogel Burda kiadó „webkettes” magazinja.

Őszintén szólva, ha a szerkesztők nem küldenek egy mutatvány számot,  az sem tűnt volna fel, hogy elindult a lap. Most persze írhatnám, hogy megmondtam

Egy informatikai lap három fő forrásból táplálkozhat:

1. Hírek, újdonságok, pletykák. Miután a hazai lapok közül kevesen tartanak saját tudósítót a Szilícium Völgyben, többségük a webről vadássza össze ezeket az információkat. Az informatikai portálokon és blogokban mázsaszám találni ilyesmit, ráadásul ezek többsége egy havonta megjelenő magazin hosszú átfutása közben elveszti aktualitását.

2. Bennfentes információk fejlesztésekről, informatikai projektekről. Nyilván sok profit érdekelne, hogy min dolgoznak a versenytársak, de ezt általában nem a színes „szakmai” magazinokból derül ki. Ezekben a lapokban inkább a cég diadalmas termékinformációi, a meghatározó vezetőkkel készült „alákérdezős” interjúk és persze az őket bemutató fotók jelennek meg. (Általában a lapszám egy másik részében felbukkan a cég fizetett hirdetése is, de ez természetesen véletlen egybeesés.)

3. Független tesztek. Nehéz ügy. Ehhez ugyanis megfelelő tesztlabor, komoly szakembergárda, de mindenképpen a hirdetőktől való függetlenség szükségeltetik. Az első kettő még megoldható, de honnan lesz hozzá pénz? A szűk hazai piacon szinte megoldhatatlan probléma.

Most persze szívesen megnézném azt a rejtett kamerával készült felvételt, amin a kiadó felelős vezetői megmagyarázzák, miért is kell megszűntetni a lapot.

(A Tomorrow munkatársait viszont sajnálom, nem rajtuk múlott…)

 

Címkefelhő

 

Jobbra, valahol lejjebb a kék árnyalataiban pompázó, kisebb-nagyobb betűkkel szedett szóhalmaz jelent meg. Nem valami tipográfiai katasztrófa, hanem ez a címkefelhő (tag cloud).

Amellett, hogy (szerintem) mutatós is, igen használható. Itt jelennek meg a Médiablog bejegyzéseit leíró kulcsszavak (címkék). A gyakrabban szereplők nagyobb méretben, vastagabban szedve, a ritkábbak kicsin, szerényen.

A címkefelhőben akármelyik címkére kattintva feljön egy oldal, ahol a Médiablog valamennyi, az adott címkével jelölt bejegyzése (pontosabban annak címe) megtalálható.
(Ez az oldal egy erre specializált szolgáltató, a del.icio.us szerverén található, ami miatt nemcsak a grafikai környezet más, a navigáció sem ért magyarul.) A kiválasztott bejegyzés címére kattintva az olvasó szerencsére visszajut a Médiablog jól ismert felületére.

Korábban próbálkoztam azzal is, hogy minden bejegyzés végén feltüntessem az arra vonatkozó címkéket, de ahhoz képest, mennyien használták, igen sok volt vele a macera. Remélem, a címkefelhő sokkal népszerűbb lesz!

 

Több média, kevesebb hír

 

Ha van mindenképpen elolvasandó („must read”) cikk, akkor az Economist More media, less news című dolgozata  mindenképpen az.

Tulajdonképpen itt be is fejezhetném, hiszen egy jó cikk minden kihagyott sorért kár, de végül is az angolul nem olvasókra és a lustákra gondolva úgy döntöttem, hogy nagyon röviden összefoglalom a (számomra) legfontosabbakat.

A cikk arról szól, miért vannak szarban bajban a nyomtatott lapok és hol a kiút a jelenlegi válságból.

1. A legtöbb fejlett országban a lapok évtizedeken át monopolhelyzetet voltak, aminek következtében más iparágakban nehezen elérhető vastag profitit értek el és a befektetett tőke magas megtérülését élvezhették. Ebben a helyzetben nem látták szükségesnek, hogy kísérletezgessenek, szinte semmit nem költöttek kutatásra, fejlesztése.
(Még súlyosabb a hazai sajtó helyzete, hiszen a meghatározó lapok több évtizedes „piacon kívüli” működés után az előző sorokban emlegetett, elkényelmesedett, lassú, begyepesedett monopóliumok tulajdonába kerültek.)

2. Nagyjából 2002-ig tartott az a szakasz, amikor a legtöbb lap egyszerűen csak lemásolta a nyomtatott tartalmat az internetre. Ezzel degradálta magát az interneten elérhető a számtalan információforrás egyikévé.

3. A legtöbb lap a legjobb szerzőket a nyomtatott kiadásra tartogatta, az online változathoz az olcsóbb, fiatalabb, tapasztalatlanabb újságírók kerültek. A tapasztalt szerzőkkel együtt a „brandhez” kapcsolódó presztízs is a „régi” lapnál maradt. Mára ugyan legtöbb meghatározó lap kiverekedte magát ebből a helyzetből, de az online brandek hitelét csak néhányuknak sikerült megerősítenie. (Az online lapok között nincs olyan erős brand, mint a Google, az Amazon.com, vagy az eBay.)

4. Az online hirdetési piac ugyan szépen növekszik, mégis a lapok bevételeinek jelentős része a nyomtatott kiadásból származik. Komoly (és veszélyes) ellentmondás, hogy miközben az olvasók fele már az interneten keresztül érhető csak el, onnan csak a bevételek 10 százaléka származik. (Vin Crosbie már korábban levezette, hogy minden elvesztett „print” olvasó csak 20-100 új online olvasóval pótolható Ilyen ütemű forgalombővülésről azonban szó sincsen.) Ha hírek (és reklámok) árusításából nem lehet megélni, akkor a jól felépített közönségre építve mindent árusítani kell, ami eladható. Egyesek iyen vegyeskereskedésekkel kísérleteznek - nem is teljesen sikertelenül.

5. Számos felmérés bizonyítja, hogy a lapkészítők a saját mondandójukat - kül - és belpolitikai elemzések -  próbálják ráerőszakolni az olvasókra, miközben az olvasók  helyi hírekkel, sporttal, szórakozással, időjárással foglalkozó RÖVID cikkeket szeretnének olvasni.

6. Nagyon erős az ingyenes lapok (Metro és versenytársai) előretörése. Ezeknél a lapoknál nagyságrendekkel kevesebb újságíró dolgozik, mint a „fizetős” kiadványoknál. Ez nyilván meghatározza a szerkesztett (nem a hírügynökségektől készen átvett) anyagok színvonalát is.

Az Economist konklúziója szerint a következő években a napilapiparnak döntenie kell: A "minőségi  újságírásról" kialakított korábbi véleményükhöz képest kompromisszumot kötve, innovatívabb, üzletszerűbb irányt vesznek-e, vagy megmaradnak szép múzeumi darabnak.

(A hazai helyzet még bonyolultabb: Mivel a vezető hazai lapok külföldi kézben vannak, ki kell várni, amíg az anyavállalatok mozdulnak. Ugyanakkor a hazai gazdaság helyzete, a piac mérete és más tényezők miatt akkor sem biztos, hogy az "odaát" működő módszerek itthon is életképesek lesznek.)

 

Blog, hazugság videó...(Blog- és linkszemle)

 

A nyomtatott kiadványokat készíteni nehéz, de szép feladat.
Most, amikor a nyomtatott világ maradéka is a digitalizmus felé halad, akadnak olyan holdkórosok, akik nyomtatott magazinok kiadására alapítanak céget. (Na jó, web / magazin hibrid kiadására).
Below the Fold: 8020 Publishing: Long Live the Printed Word

Kutya-macska Újságíró-blogger barátság Az örök optimista Jeff Jarvis cikke arról, hogyan működnek együtt, hogyan egészíti ki egymást a munkáját  bloggerek és újságírók,
MediaGuardian: The bloggers and journalists are comrades-at-keyboards

Mi a blogolással kapcsolatos legnagyobb hazugság? – kérdezi Ann Handley.
(Nem árulom el.) A bejegyzés több értékes linket tartalmaz.
MarketingProfs: Daily Fix: What’s the Biggest Lie About Blogging?

Multimédiás újságírás. Hogyan dolgozta fel a
CS Monitor Jill Caroll túszulejtésének és fogva tartásának történetét.
Online Journalism Blog: Multimedia journalism meets conversational media 

 

Hasít a Newyorktimes.com

 

Martin Nisenholtz, a New York Times digitális alelnöke nyilatkozik a Business 2.0-ban, (ami a régi jó dotcom időkben telefonkönyv vastagságú magazin + internetes portál volt, most viszont a CNN Money egyik rovata. )

A NY Times nem áll valami jól. (Azért nem kell gyűjtést szervezni a javára) Összezsugorodott a lap mérete, elküldtek egy sereg embert, az utolsó negyedéves mutatók pedig ugyanolyanok, mint egy évvel ezelőtt. (Persze a napilap-iparban sokan boldogan kiegyeznének ilyen stagnálással.)

A newyorktimes.com viszont nagyon jó áll: 49 millióról 64 millióra (dollár) ugrott fel a negyedéves bevétel!

A mai NYtimes.com létrejöttéhez radikális gazdasági, technológiai és kulturális  átalakításra volt szükség. Azt hiszem, ez a kulcsmondat. Nálunk ugyanis kisebb-nagyobb technológiai átalakításokkal próbálkoznak, de amikor ezek a gazdasági és a kulturális változások hiánya miatt nem működnek, az „illetékesek” csak annyit mondanak: „Na ugye!”

A cikkből többek között kiderül, hogy a nytimes.com legutolsó újításai közül jól működik a „legnépszerűbb”,  a „legtöbbet e-mailezett” cikk, mostanában kezd csak beindulni „legkeresettebb” és a „legtöbbet blogolt” oldal, viszont a széles néptömegek továbbra sem kaptak rá az RSS-re. (lehet, hogy már nem is fognak?

 

Minden relatív (Wolf, Colbert, M0)

 

Miközben mi itt azon rágódunk, hogy sportszerűen nyerte-e meg Wolf Gábor az idei Golden Blog verseny fődíját, Stephen Colbert amerikai komukus (sómen) műsorával 17 millió szavazót mozgósítva első helyre került a Gazdasági Minisztérium névkereső pályázatán
Na, tessék "rehabilitálni" a Marketing Commandot.

Ha innen nézzük, akkor a komikus hülyét csinált az emnullásból, a Gazdasági Minisztérimból, az egész magyar népből. Ha amonnan nézzük, Colbert többet tett a Magyarország ismertségéért, mint az elmúlt 16 év összes hivatásos országimázs-varázslója együttvéve. Nem tudom, hogy a jelenlegi megszorításos időkben a Gazdasági Minisztériumnak lenne-e esélye bekerülnie a Fábry Showba, de hogy a Colbert Reportban nem tudna drága műsorperceket venni, az egészen biztos. (És akkor még nem beszéltünk az olyan másodlagos megjelenésekről, mint a Slashdot, a Digg, vagy a CNET News.com.

A Médiablog olvasói tudják, hogy általában nem vagyok oda a videókért, de kivételesen most melegen ajánlom a Colbert Report két emnullás epizódját:

A téma bedobása, első kör (türelem, a videó kissé lassan indul)
Második roham

(via Slashdot - Most látom, hogy a témával több magyar nyelvű cikk és blogbejegyzés is foglalkozott, de talán sikerült valamit nekem is hozzátennem a témához - ha már nem szavaztam.)

 

A Washingtonpost.com megosztaná...

 

Sponsored Blogroll  néven mer megint új programot indított el a Washngtonpost.com
A programba jelentkező blogok felkerülnek a WP.com címoldalán (havi 8 millió látogató!) egy külön dobozkába, a WP hirdetési csapata pedig a blogod profiljába vágó reklámokat szerez, a  blogger meg csak élvezheti a megnövekedett forgalmat / figyelmet  és gyűjtögetheti a reklámokból befolyó dollárokat.
(Természetesen az utóbbiból a WP is lecsippent egy kicsit.)

Nem csalás, nem ámítás, a Washingtonpost.com címlapján máris ott a Sponsored Blorgroll doboz, benne néhány blog linkje. Azt viszont nem értem, hogyan döntik el, melyik blog kerülhet be a programba? Jelenleg is akad olyan blog, amire láthatóan nem tudtak még hirdetőt találni. Addig emberbaráti alapon reklámozzák a WP címoldalán?

 

A webes tartalomszolgáltatók nem elég hitelesek

 

Nagy-Britanniában, 1000 ember megkérdezésével készült nemrég az a felmérés, aminek eredménye szerint a megkérdezettek

> 66 százaléka tartja a tévét a leghitelesebb hírforrásnak
> 63 százaléka a lapokat tartja annak
>55 százaléka a rádiót tette az első helyre.
Szegény mostoha portálok csak 36 százaléknyi szavazatot kaptak, a blogok 24 százalékot.

Persze, könnyű ott hitelesnek tartani a tévét, ahol a BBC a vezető csatorna.
A Széles Néptömegek idehaza a kertévék bulvár-hírműsorait nézik, de egy minimális IQ hányados felett nyilván nem tartják azokat „hiteles információforrásnak”

 Ami a lapokat illeti, nálunk a „kinek a pap, kinek a papné” szabály érvényesül:  Senki sem ismeri el hitelesnek a „másik oldal” lapját. A vezető portálokat sokan nézik, nekik szinte  csak a hazai internetezők lassan növekvő száma jelöli ki a szigorú növekedési határt. Kíváncsi lennék, milyen eredményekkel járna számukra egy ilyen hitelesség-vizsgálat. Úgy tippelem, hogy nálunk a blogoszféra hitelessége az énblogok túlsúlya és megfelelő ismertség hiánya miatt ilyen összehasonlító vizsgálatban még nem lenne mérhető. (Az énblogok hitelessége persze mindig 100 százalék, hiszen ki tudósíthat pontosabban saját belső világomról, mint én magam?)

(via BBC)

 

Féloldalas hírszolgáltatás (Tüzijáték után - frissítés)

 

Itt, a Médiablogon többször írtam róla, hogyan képes egymást kölcsönösen kiegészíteni a lassabban reagáló, de mélyebb, alaposabb elemzések közreadására alkalmas nyomtatott lap és a folyamatosan frissülő online kiadás.

A Népszabadságnál a dolog egyik fele már rendben van. A 22-én reggel az utcára kerülő lap már több oldalon és több oldalról elemezte a természeti csapást és az azt követő közéleti vihart. Közte néma űr (a 21-i rövid hír inkább csak a tehetetlenség kínos beismerése.) A NOL gyorsaságban, hatékonyságban (és persze az olvasók számában) most is nagyságrendekkel elmaradt az Index mögött.

Úgy gondolom, örök hálával tartozhat a Népszabadság korábbi és jelenlegi tulajdonosának az Index, amiért az helyzeti előnyét ki nem használva, önként lemondott a vezető hírportál működtetésének jogáról.

Frissítés: "Miközben az elektronikus sajtó dühödten és harciasan követeli a katasztrófatervet a kormánytól, meteorológustól, mentőtől és tűzoltótól, addig maga képtelen volt e katasztrófa során ellátni alapvető feladatát, az informálást és tájékoztatást. Mindez persze már évek óta így van, csak most sokak számára vált nyilvánvalóvá, mert beütött a komoly baj."

Horvát János kitűnő írása az elektronikus média tehetetlenségéről. A cikke a Népszabadságban jelent meg, a leírtak természetesen kizárólag az elektronikus médiára érvényesek...

 

ZKL lenyomja Amerikát

 

Sokan azt hiszik, hogy ő az Információs Társadalom, pedig Z. Karvalics Lászlónak hívják. (ZKL – így már rémlik?) Ő az a pali, aki a legzsibbasztóbb konferenciákon is képes izgalmas előadást tartani.
Igazságtalan az élet: ZKL-nek nem csak rendkívül világos gondolkodást, de ráadásul hihetetlen a munkabírást is adott.

Úgy tűnik, mára kinőtte a hazai pályát, áttette székhelyét Amerikába. A veszteségért egy bloggal próbálja kárpótolni az itt maradottakat.

Nem kell megijedni, Karvalics itt nem félelmetes szakmai eszköztárát csillogtatja, csupán (látszólag) az utazás és a megérkezés első viszontagságairól számol be.

Hősünk alig egy hete utazott el, eddig három tudósítást küldött. Ilyen friss blogokat nem szoktam ajánlani, de most kivételt kell tennem.

Szeretem Amerikát – írja Ő.
Szeretem ZKL írásai – írom én.

 

Tűzijáték után – A hírportálok napja

 

Tegnap csak este vettem csak elő a Népszabadságot. Az első oldalon felül összefoglaló az ünnepi beszédekről, alatta győzelmi jelentés a kajak-kenu világbajnokságról. Csak a harmadik lap alján olvasható rövid hír a vasárnap esti viharról. Persze, értem, lapzárta, az eseménytelennek tűnő ünnepre méretezett ügyelet – ennyire tellett. Az este 8-kor záró Magyar Hírlap még ennyire sem volt képes. (Jobban teljesített a Magyar Nemzet és  a Népszava.)

Persze nem hiszem, hogy különösebb jelentősége lenne, mit írnak a napilapok, hiszen semmiképpen sem vehetik fel a versenyt a folyamatosan frissülő hírpotálokkal.

Néhány tegnapi adat (a Webaudit.hu mérései alapján)

FigyelőNet     92 901 /  170 254
Hírszerző       48 875 /    99 882
HírTV           50 126 /   119 391
hvg.hu         76 682 /    90 780
Inforádió.hu  41 225 /    68 768
Index         991 304 /1 232 470
MNO            71 065/    108 888
MTV            46 405 /    112 660
NOL            48 742/       78 719
Origo      2 547 481/   2 795 360

(Az augusztus 21-i látogatások számát az egyhéttel korábbi, „normális” hétfői adattal hasonlítottam össze.)

Feltűnő, hogy (arányaiban)  mennyire megnőtt az egyébként mérsékelt forgalmú tévés oldalak forgalma, kiugróan jól szerepelt a Hírszerző. Két vezető hírportál  250000-300000 plusz látogatást regisztrálhatott, a növekedést itt valószínűleg az internetezők (illetve az internetes hírfogyasztók) száma határolta be.

Az egyedi látogatók számát nézve persze kisebbek a különbségek. Érthető, hiszen nem az internetező száma, hanem a már meglévő internetezők híréhsége nőtt meg hirtelen.

Tegnap mindenki, aki weboldalán nem a nem a huszadikai viharral foglalkozott észlelhette a katasztrófatudósítások látogató-elszívó hatását.  Azt hiszem, a fenti számok utólag minden tegnapi feltevést meggyőzően bizonyítanak.

 

Bloggerek a tűzijátékról

 

Katasztrófablogok. Eddig – szerencsére - csak olvashattunk róla, hogyan tudósítanak a szemtanúk természeti csapások, tömegszerencsétlenségek, terrortámadások helyszínéről. Most magunk is megtapasztalhattuk, mennyire, hitelesek tudnak lenni az amatőrök által írt, gyakran ügyetlenül fogalmazott, de nagyon is átélt élménybeszámolók.

A hivatásos média képviselői tegnap „takarékon” működtek, a repülőbemutató, vagy a tűzijáték közvetítése nem tartozik a nagy szakmai kihívások közé. A szerkesztőségi  ügyeletekre a jó idő miatt nyilván nem tolongtak a jelentkezők. Katasztrófára senki sem számított, jó időbe beletelt, mire beindult a nagy és tehetetlen gépezet.

Érdemes lesz majd utólag megnézni a mai látogatottsági adatokat. Csak a tegnapi katasztrófával foglalkozó oldalak pörögnek, máshol alig akad látogató.

Néhány tudósítás, a teljesség igénye nélkül. (További rengeteg blog foglalkozik a történtek elemzésével, de ezekben viszonylag kevés új gondolat fogalmazódik meg.) Igen aktív az Index fóruma is, ahonn  -számomra érthetetlen okokból - több, esetenként több száz hozzászólást tartalmazó - topikot törölt a moderátor.

http://enegy.blogter.hu/?post_id=71619 összeállítás, sok linkkel
http://www.tufee.hu/?p=222
http://azertse.freeblog.hu/archives/2006/08/21/Eloszor_a_vihar/
http://darklady.freeblog.hu/archives/2006/08/20/tuzijatek/
http://sicktranzit.blogter.hu/?post_id=71660
http://niktophile.blogter.hu/?post_id=71662
http://osszevisszaelet.blogspot.com/2006/08/tzijtk.html
http://varos.blogter.hu/?post_id=71722
http://tschiga.blog.hirszerzo.hu/#38
http://konomita.blogspot.com/2006/08/durva-volt-tegnapi-tzijtk.html
http://csacsipoci.freeblog.hu/archives/2006/08/21/1774743/  ?
http://kiccsillag.blogter.hu/?post_id=71751
http://amala.freeblog.hu/archives/2006/08/21/Tuzivizijatek/
http://blog.stadi.eu/2006/08/21/tuzijatek-es-orkan-budapesten/
http://repa.egologo.transindex.ro/?p=83 
http://my.opera.com/gorati/blog/show.dml/417055

 

Tartsd vissza...

 

Meglepve olvastam, hogy a Tékozló Homár megbüntette renitens olvasóit: Ezentúl nem lehet hozzászólni a Homár írásaihoz. (via Webisztan)

Aki figyelemmel kísérte a Homár eddigi tündöklését, az jól tudja, hogy a kommentelés megszüntetése valójában nem a civil újságírásra mért csapás. A hozzászólások többséges semmiről sem szól, ha meg igen, akkor meg jobb lett volna, ha nem teszi....

A Homár (vagyis az Index) szerkesztői számára betelt a pohár, közel másfél év alatt  bebizonyosodott, hogy a   „fórumozók nem képesek civilizált módon, fasisztoid szabályok nélkül egymással kommunikálni egy ún. blog keretein belül” 

Tudomásom szerint az Indexen működik a legrégebbi hazai „tömegfórum”. Az Index szerkesztői pontosan tudják, hogyan kell egy fórumot működtetni, moderálni, a szándékos rombolóktól megvédeni. Érthetetlen tehát, hogy a moderálás helyett miért a bezárkózás mellett döntöttek.

Vagy nem is anniyra érthetetlen? Az Index az utóbbi időben igen takarékosan működik. Nincs látványos terjeszkedés, bevásárlás, bővülés, az újabb és újabb (ál)blogokat leginkább jól bevált belső munkatársak működtetik. Ennyire futja, többre nem.

Persze az is lehetséges, hogy a Homár azért bünteti olvasóit, mert nem voltak elég aktívak a Golden Blog közönségszavazásán:-)

Adalék: A Kispad  körkérdése a hozzászólások kezeléséről
Frissítés: Most találtam meg Doransky és Konrad ide vágó bejegyzését (Ráadásul az is kiderült, hogy én  - tudtomon kívül - Konrad címét is lemásoltam... Most gyorsan lecserélem.)

 

Mit tegyen a média a „kontrollálatlan tartalommal”?

 

A legtöbb hírportál végre kezd leszokni az erőszakos „befelé linkelésről”, viszont képtelen megszabadulni a tartalom teljes kontrolljának kényszerétől. 

Barb Palser az American Journalism Review legfrissebb számában arról ír, hogy miközben a legtöbb blog számára természetes a „külső” tartalom (Flickr, You Tube, Google Maps bekötése, egyes hírportálok hosszasan képesek regélni egy-egy sikeres klipről, képről de valahogy „elfeleledkeznek” a rájuk mutató linkról.

Kevés olyan mainstream tartalomszolgáltató akad, amelyik képes lenne kreatív módon felhasználni, továbbfejleszteni, saját anyagaival integrálni a weben talált ()ingyenes) tartalmakat.

A meglévő megoldások ügyes alkalmazása helyett a legtöbben a sikeres ötletek másolásával – lenyúlásával – megvásárlásával próbálkoznak. Most például szerkesztőségek százai dolgoznak azon, hogy elkészítsék saját You Tube klónjukat, aminek pedig semmi értelme sincs, hiszen legfeljebb csak a technológia másolható, de egy jól működő közösséget elhappolni nem lehet.

Az amerikai szerző persze nem ismerheti a hazai viszonyokat. Itt ugyan icipici a piac, mégis rövid idő alatt két videó szolgáltatás (VideoBomb, Videa) is felbukkant. Egyelőre három magyarázat látszik erre: 1. A You Tube-on nem kerülhetnének a legnézettebbek közé a politikus-klipek. 2. A hazai videómegosztókon fellelhető anyagok jelentős része a külhoni szolgáltatóknál „talált” klipek másolata. Eredeti környezetükben nem lenne értelme őket másolni. 3. Magyar ember magyar lejátszót és a feltöltéshez magyar kezelőfelületet akar.

Egyébként pedig elképedve figyelem a webes videók térnyerését. Hirtelen olyan hírességek (vö. celebritások) születtek a weben, amilyenekre az előző 15 év alatt nem volt példa…

 

Hozzászólni szabad, de nem mindig egyszerű

 

Hosszabb cikkben foglalkozik egykori kedvencem, a mostanában kevésbé izgalmas OJR a  Guardian „comment is free…” blogportáljával. (Magáról a cuccról már korábban írtam.)

A hosszas történeti bevezetőben és a leírásban sok újdonságot nem találtam, érdekesek viszont az eddig szerzett tapasztalatok. A legfontosabb talán az, hogy hiába szedtek össze több, mint kétszáz kitűnő szerzőt, nem vált valamennyi azonnal profi bloggerré. Leginkább a hivatkozások hiányoznak az egyes írásokból, így az írások inkább elszigeteltek, nem váltak a blogszövevény részévé.

Nem tudom, hogy óvatosságból, vagy csak töketlenségből, de nehézkes a publikálás, illetve a hozzászólásokra való reagálás is. Ezzel a  szerzőket éppen a blogolás egyik legfontosabb részétől, az azonnaliság, a közvetlenség élményétől fosztják meg.

Némi megnyugvással olvastam, hogy a hozzászólások nagyon hamar elszakadnak az eredeti témától és a hozzászólók közötti személyeskedéssé fajul. Önmagában persze nem öröm, de valamennyire megnyugtat, hogy ez nem csak a hazai vitafórumok jellemzője…

(A tévedések elkerülése végett: Hibáival együtt, továbbra is rendkívül izgalmas helynek tartom a comment is free-t.)

 

Weboldalak, amik megváltoztatták a világot

 

„Az Amazon korábban egy dél-amerikai folyó neve volt…” kezdi cikkét az Observer

Egyébként pedig John Naughton. a lap „net specialistája” összegyűjtötte az elmúlt 15 év 15 legbefolyásosabb honlapját.
(Én csak a listát másolom ide, Naughton röviden jellemzi is jelöltjeit.)

 1. eBay.com
 2. wikipedia.com
 3. napster.com
 4.youtube.com
 5. blogger.com
 6. friendsreunited.com
 7. drudgereport.com
 8. myspace.com
 9. amazon.com
10. slashdot.com
11. salon.com
12. craiglist.com
13. google.com
14. yahoo.com
15. easyjet.com

Mi itt a végeken nyilván máshogy látjuk a dolgokat, néhány címről nem is értem, hogy került a listára, az azonban elég jól látszik, hogy hagyományos médiacégek még véletlenül sem szerepelnek itt. Az online tartalomszolgáltatók között is a csak a salon.com nevét látom. A következtetéseket mindenki levonhatja maga.

(Te hogyan állítanád össze a magad listáját?)

 

Sziget "különkiadás" a Népszabadságban

 

Tegnap (augusztus 16.) a (nyomtatott) Népszabadság címoldalán, „hajtás felett” óriási fotóval is felszerelt vezető anyag foglalkozott a Szigettel. A 3. oldalon a két vezércikk egyikének témája is a Sziget. A lap teljes 5. oldalát a Szigettel foglalkozó írások töltötték meg.
Természetesen a többi országos napilap is foglalkozik a témával, de a Magyar Nemzetben, a Népszavában, vagy a Magyar Hírlapban a szokott módon, valahol a lap belsejében, a hírértéknek megfelelő terjedelemben került erre sor.

A Sziget ma már ugyanolyan augusztusi mainstream rendezvény, mint az ünnepi tűzijáték, vagy a légiparádé, írni kell róla, kockázatmentes téma, ráadásul jóra is jön a nyári információs uborkaszezonban. Hogy a Népszabadság idén annyira ráharapott, az csak egyféleképpen magyarázható: Nagyon kellene neki – ahogy a Szigeten nyomuló „brendeknek” is -  a szigetelők „célcsoportja”. Szerintem nagyot tévedtek, a szigeti népek továbbra sem a Népszabiból fognak informálódni, a lap hűséges nyugdíjas olvasóit viszont nyilván irritálja a téma ilyen hangsúlyos megjelenése. (Jönnek majd a tiltakozó olvasói levelek…) Lenne persze kézenfekvő megoldás: Egy működő online kiadás. Nem olyan, ami egyszerűen átveszi a nyomtatott lap cikkeit, majd a lyukakba begyömöszöl valami saját tölteléket, hanem egy IGAZI.

Az igazi online kiadás pótlékaként működő NOL munkatársai ugyan az idén is megtettek minden tőlük telhetőt, saját mellékletet   barkácsoltak össze, de ez a szánalmasan „média 1.0” összeállítás még az  Index csúcsteljesítménynek nem nevezhető Csáp Gézájától   is fényévekre elmarad.

 

Sérülékeny média

 

Néhány gondolat, ami a Reutersgate-tel foglalkozó bejegyzés  közben jutott eszembe, de úgy éreztem, külön bejegyzést érdemel:

Az elmúlt évek nagyobb visszhangot kiváltó  hírhamisítási és képmanipulálási botrányai (NY Times, Newsweek, USA Today,.CBS, Reuters...) után az illetékes vezetők rendre azt nyilatkozták, hogy „alaposan át kell gondolnunk a külsősök alkalmazását, meg kell erősítenünk a hírek ellenőrzési folyamatát, még szigorúbban be kell tartanunk a saját magunk számára felállított szerkesztési elveket...”

Ez mind szép, csak éppen ellenkezik mindazokkal a folyamatokkal, amik az utóbbi időben meghatározzák a média átalakulását (és  amikről ebben a blogban írni szoktam.)  Az elmúlt időszak éppen hogy nem a szerkesztőségek bezárkózásáról, hanem a nyitásról, a kívülről származó tartalmak bevonásáról szólt . A felhasználóktól származó tartalom még „veszélyesebb”, mint a „megbízhatatlan külsősök” munkája. A szerkesztőségeknek tehát dönteni kell, hogy kell-e az egyedi, máshol fel nem lelhető, de kockázatos tartalom, megelégszenek a mások számára is elérhető hírügynökségi anyagokkal, vagy inkább a saját – drága – anyagokra koncentrálnak.

Úgy tűnik, hogy a hivatásos szerkesztők a nagyobb olvasottság / nézettség érdekében egyre komolyabb szakmai kompromisszumokra kényszerülnek. Egyre fontosabbá válik tehát az a visszacsatolási-ellenőrzési funkció, ami a közönség intenzívebb bevonásával érhető le. Mi van azonban akkor, hogy ha egyesek a közönség megnövekedett befolyását is a média tudatos manipulálására kívánják kihasználni? Akárhonnan is nézzük, elég védtelennek látszik a média – és a közönség is.

 

15 év + 10 nap

 

Állítólag ennyi idős a Web. Megkímélek mindenkit történelmi összefoglalómtól, helyette melegen ajánlom a BBC kitűnő összeállítását.   „Time line”, Tim-Berners Lee interjú (ő „találta fel” a Webet), olvasói körkérdés, jövőkép – minden, ami kell.

Én persze nagyon jól emlékszem az  Első Találkozásra. Valamikor 1996. elején véletlenül estem be a Budapest Galériában  tartott Internet Galaxis kiállításra, ahol nagyjából 10 perc alatt sikerült megállapítanom, hogy valami, számomra teljesen érdektelen dologról van szó. (A gépeknél sürgölődő srácok leginkább a NASA oldalaival próbáltak villogni, a keresők (a Yahoo és az AltaVita hülye neve azonnal megfogott ) az engem (akkor) érdeklő témákra semmi használható találatot nem adtak. Ha jól emlékszem, pofátlanul sokba, 300 Ft-be került ez a gyors csalódás. (Talán leírni is felesleges, hogy hamarosan kénytelen voltan felülbírálni gyors ítéletemet, de ez már egy másik történet...)

Persze tudatban vagyok, hogy a 25 évesnél fiatalabbak ugyanúgy nem értik meg, milyen volt a Web Előtti Élet, mint ahogy képtelenek felfogni a háromévenkénti "kék" útlevél igénylés, az autókiutalás és a vonalas telefonra való 15 éves várakozás drámáját.(jobb is).

 

Világfalu

 

Nem akarok hinni a szememnek: Közös blogot írnak a Nészabadság külpolitikai újságírói.
Meglepő viszont, hogy ez az információ csak 3 hónap után jutott el hozzám. Keresem a lehetséges okokat:

  • Süket vagyok / vak vagyok, nem vettem észre
  • Nincs egy olyan magyar blogkereső / blogkatalógus, ahol eséllyel kereshetne az ember „tematikus” blogokat”
  • A Világfalu bloggerei elsősorban a hírek írásában, nem pedig azok terjesztésében rendelkeznek tapasztalattal.

A Világfalu első látásra ugyan csoportos (közös) blognak tűnik, de hamar kiderül, hogy Léderer Pál (egykori bonni és berlini tudósító,jelenkori NOL főszerkesztő) viszi az egészet a hátán. Nem is nagyon bánom. Már korábban is tapasztaltam , hogy Léderer naprakészen tájékozott az online  média dolgaiban, (be kellett látnom, hogy valószínűleg nem az ott dolgozók hozzá nem értése miatt tart ott a NOL, ahol tart.) Logikus lépés volt tehát hogy maga is blogolásba kezdjen és megossza tudását az érdeklődőkkel.

Profi a pályán. Remélem, példája nyomán más gyakorló újságírók is megpróbálkoznak a blogolással. (Közben persze tudom, hogy a napi „normában” dolgozó, a normálisat megközelítő megélhetésért gyakran haknizni is kénytelen kollégáknak ez nem csak elhatározás kérdése.)

(Ahogy a fentiekből is látható, hosszabb kihagyás után most folytatom A hét blogja sorozatot. A következő hetekre már vannak is ötleteim, de tippeket szívesen látok! Elszántam magam a kedvencek erősen elavult listájának rendezésére is. Jön, jön, jön. Hamarosan a Médiablog oldalán...)

 

Manipulált hírek (Reutersgate)

 

Blama. A Reuters hírügynökségtől származó, hamisított fotó jelent meg a New York Times címlapján. A Bejrút bombázásáról tudósító képen a hatás fokozása érdekében kicsit sűrűbbé tették a füstöt. A manipulációt az a Charles Johnson blogger leplezte le, aki évekkel ezelőtt a Rathergate néven elhíresült hamisítási botrány kirobbantója is volt.

Johnson (a névtelen tippadótól kapott füles alapján) leleplezett, a Reuters visszavonta a képet (és a szabadúszó fotós csaknem ezer korábbi fotóját), „bocs, gyerekek, 2000 kép ment keresztül rajtunk aznap, ráadásul a nyári szabadságolások miatt rossz a junior/senior arány a szerkesztők között”, látszólag minden rendben.

A történetről ugyan részletesebben is beszámolt a Washington Post, Johnson kétszer is szerepelt a CNN műsorában, természetesen írt róla sok blogger is, a Los Angeles Times  szerint a média mégis igen visszafogottan foglalkozott a témával.

Kellemetlen következményekkel járhat ugyanis, ha elkezdjük nagyítóval nézegetni az elmúlt évek sajtófotóit. A durva digitális  (Photoshop) „feljavítások” mellett számos „riportképnél”felmerül a beállítottság, a  hatást fokozó kellékek ( pl. gyerekjáték a romok tetején), vagy  fizetett statiszták alkalmazásának a  gyanúja is. (Természetesen nem csak a háborús tudósításokkal van baj, a teljesen politikamentes természetfotók "élethűbbé tétele" körül is folyamatosak a botrányok).

A lapok és a hírügynökségek sok szabadúszó fotóstól vesznek képeket, most tehát mindent próbálnak rájuk kenni. Nehéz persze elhinni, hogy a vezető lapok képszerkesztői pozíciójában csupa dilettáns hülye ül, akik nem képesek észrevenni azt, amit a korábbi zenész Johnson könnyedén kiszúrt. Inkább arról van szó, hogy a kiélezett hírversenyben nagy menniységben van szükség azokra a hatásos, jó minőségű képekre, amik eladják a lapot. Ezek azonban "természetes körülmények között" nem mindig jönnek össze.
Az "illetékesek" nyilván tisztában vannak vele, hogy a képek egy része manipulált, de úgy gondolják, hogy egy kicsivel több füst, egy kicsit  hatásosabban zokogó gyászoló anya nem változtat a tényeken, viszont eladhatóbbá teszi a lapot. Amikor pedig lebuknak, akkor legfeljebb kirúgnak néhány szabadúszót, bocsánatot kérnek az olvasóktól – aztán minden megy tovább.

Zalán Eszter Bunkerbloggerek című cikkében a Reutersgate mellett arról is ír, hogyan próbálják a harcoló felek az újságírók manipulálásával befolyásolni a róluk a médiában kialakított képet.

Frissítés:

 

„Hőbörgő” bloggerek

 


A Népszabadság már második alkalommal foglalkozik a Golden Blog versennyel, illetve ennek kapcsán a blogokkal. (Figyelmeztetés: A cikkben interjúalanyként én is szerepelek.)  Egy újabb blogos cikk megjelenésének - ráadásul "minőségi" lapban -  feltétlenül örülni kell.  A mostani cikk tulajdonképpen egy 2 héttel ezelőtt írás második fele. Jó is ez a darabolás, így, mégnagyobb figyelmet kap a téma.

Figyelemfelkeltő, de elég szerencsétlen a cikk címe. (Hőbörgés kísérte a blogversenyt.) A tavalyi versenyről talán lehetett volna ezt írni. Akkor valóban voltak, akik a „milyen alapon rendez a hávégé blogversenyt” szólamot dalolgatták, de végül nem lett belőle igazi sláger. Az idei verseny elején rövid időre felhangzó hőbörgők kamarakórusát hamarosan elnyomta a Marketing Commando szavazatgyűjtő akciója  miatt kirobbant vita.

Gyorsan átfutva az elmúlt napokban a témában keletkezett bejegyzéseket, hozzászólásokat úgy tűnik, hogy a mezőny két szélét  a  „hipnotikus marketing” győzelmét ünneplők és a lelkes amatőrök játékát elrontó profik miatt kesergők adják. A két csoport tagjai általában elbeszélnek egymás mellett.  Valahol köztük helyezkednek el azok, akik úgy gondolják, hogy ez a győzelem ugyan nem ütközik a versenyszabályokba, de mégsem etikus.

Versenyezhetnek-e együtt, azonos pályán profik és amatőrök? Úgy tudom, a különböző városi futóversenyeken, vagy hosszú távú úszóversenyeken ez teljesen megszokott. Ott senki sem nehezményezi, hogy a profik már a díjakat is átvették, mire az amatőrök derékhada végre beér a célba. A blogverseny azonban más. Úgy tűnik lassan lesz elegendő szakmai blog ahhoz, hogy azok a többi, vállaltan amatőr (hobbi) blogtól elkülönülve versenyezhessenek.
Józan mérlegelés. Semmi hiszti. Semmi hőbörgés.

 

Teljes kikapacsolódás

 

10 nap tökéletesen internetmentes nyaralásból hazatérve szinte azonnal rávetettem magam a gépre. Messzire nem jutottam, mert valamilyen műszaki hiba miatt nem működött az ADSL. Hívtam volna a szolgáltatót, de kiderült, hogy számlázási vitánk hathatósabb megoldása érdekében mobilszolgáltatóm „egyirányúsította” a telefonomat…

Nyaralás alatt sokan rádöbbenünk, hogy létezik (valamilyen) élet a cybertéren kívül is. Most ezt másfél napig itthon is sikerült ezt megvalósítani.

 

Blogszünet

 

A Médiablog médiablogger is ember, néha kitör rajta a nyaralhatnék.
Az olyan nyaralást, ahol internetezni is lehet, távmunkénak hívják. Ez nem olyan lesz.
Most 10 napig a szorgos RSS olvasóm gyűjtögeti nekem a híreket, a szorgos olvasók pedig végre nyugadtan elolvashatják elolvashatják a korábban kihagyott bejegyzéseket.

Egyébként meg az Egyszeri Ember jut eszembe, aki ezt vésette felesége sírkövére:

"Te itt nyugszol,
én meg otthon."

Én most 10 napig a tengerparton nyugszom...

 

Hivatkozz a kunkurenciára

 

A New York Timesban érdekes cikket olvastam arról, hogy néhány lap online kiadása nemcsak saját, egy-egy cikkhez kapcsolódó linkjeit gyűjt össze, de linkkel ajánlják más lapok cikkeit is.

Néhány éve még az online szerkesztés egyik alapszabálya volt, hogy mindenáron, a lehető leghosszabb ideig „benn” kell tartani az olvasót. A hírportál azonban nem „bevásárlóközpont”, ahol a közlekedési útvonalak és az áruk rafinált elhelyezésével újabb vásárlása csábíthatod az áldozatokat vásárlókat. Hiába minden erőlködés, az olvasó akkor megy el, amikor csk jónak látja.

A lapokból persze most sem önzetlenül tört ki hirtelen az együttműködési készség, hanem elsősorban a Google és a Yahoo népszerű hírgyűjtő szolgáltatásai kényszertették őket erre.
A cikkben szereplő  NewsOK.com, a nálunk  kevéssé ismert Daily Oklahoman internetes kiadása úgy harcol a hírgyűjtők ellen, hogy maga gyűjti össze a cikkeihez kapcsolódó híreket. (Pontosabban nem maga, hanem az Inform.com hírgyűjtővel végezteti el (automatikusan) a munkát és az eredményt  köti be saját oldalaira.

A hazai pálya persze másfele lejt. Itthon nincs  a Google News-hoz hasonló erős hírgyűjtő, az online lapok, hírportálok továbbra is inkább befelé hivatkoznak. Ez persze szükséges is, mert így különösebb turkálás nélkül hozzáférhetünk az előzményekhez, újra játékba hozható a már kifutott anyag, de néha azért nem ártana egy-egy kifelé mutató link.. Egyszer nyilván majd eljön ennek az ideje is.

 

Már megint a pénzről

 

Néhány napja arról írtam,  hogy a többi médiamunkás stagnáló jövedelméhez képest (kicsit) meglódult az "online ágazatban" dolgozók fizetése.

Nem üldözöm különösképpen ezt a témát, de már megint beleakadtam egy táblázatba.  
A múltkori bejegyzés hozzászólóival teljesen egyetértek: Láthatóan Amerikában sem az online  média az terület, ahol kevés munkával gyorsan meg lehet gazdagodni. És persze megint el kell gondolkodnunk arról is, hogy „globalizálódó világunkban” könnyebben szerzünk információkat az amerikai fizetési viszonyokról, mint a médiamunkások hazai helyzetéről...
,

 

Blogos cikk

 

Kér éve még nagy szám volt, ha megjelent itthon egy blogokkal foglalkozó cikk. Ma már inkább csak akkor kapja fel a fejét az ember, ha botrányos hülyeségeket találl egy-egy írásban.

Ónody-Molnár Dóra cikke, ami a Népszabadság múlt szombati számában, vagyis kiemelt helyen jelent meg, szerencsére nem ebbe a kategóriába tartozik.  Megszólal benne Andersen Dávid a Golden Blog szóvívője (nem is tudtam, hogy van ilyen) és Sükösd Miklós szociológus is. (Én is felbukkanok néhány mondat erejéig, de a Médiablog rendszeres olvasóinak ottani mondanivalóm nyilván nem lesz új.)

 

„Közönséges” tartalom a CNN-en

 

Na, a CNN is beszállt a „user generated content” buliba. Nyilván ők is szeretnének valamit profitálni a Flickr – YouTube felhajtásból (tudom, a „hype”-ot kellett volna írnom, de nem vitt rá a lélek.)

Persze a CNN fél a sok szart szeméttől, amit a Drága Felhasználók beküldözgetnek, ezért köztes megoldást választott: Küldeni mindent lehet, de csak a szerkesztők által kiválasztott anyagok, esetenként azoknak is csak a szerkesztett változata kerül ki az oldalakra. Hogy hova is, az nem teljesen világos, de ha jól értem, az olvasóktól származó anyagok nem keverednek a szerkesztőségi írásokkal, viszont a CNN néhány saját blogját „száműzte” a CNN Exchange  -re.

(Huh, nem irígylem szegény szerkesztőket. Elkpépzelem, milyen rettenetes mennyiségű  - és "változatos" minőségű anyagot kapnak majd. Lehet, hogy az intenzív szerkesztői beavatkozás miatt nem is lesz olyan olcsó az "ingyenes" tartalom felhasználása.)

Részletek

az OhMyNews cikklében, vagy a Reuters tudósításában.

 

Fizetett álláshirdetés

 

Legfrissebb bejegyzések

 

Linkek

SZEMEM SARKÁBÓL FIGYELEM
 

Google Friend