Derek Powazekkel több dologban is hasonlítunk egymásra. Ebből most kettőt emelnék ki: 1) Mindketten lelkes hallgatói vagyunk az On the Media podcastnak 2) mindketten kiütéseket kapunk, ha képzett, tájékozott újságírók nyilvánvaló hülyeségeket ír, beszél az internetről.
Én leginkább csak bosszankodom, Powazek viszon összeállított egy jó kis manifesztumot.

Közhelyek? Magától értetődő dolgok? Lehet, de a 10 pontot olvasva úgy érzem, hogy néha érdemes az egészen alapvető dolgokat is újra leírni, átismételni. Derek Powazek kiáltványa nagyszerű alkalom erre (én meg nyugodtan elbújhatok a kölcsönzött szöveg mögé.):

1. Az internet semleges. Nem jó és nem rossz. Az embereknek vannak motivációi, az internetnek nincsenek.

2. Mi sokkal inkább megváltoztatjuk az internetet mint az minket. Az emberi motivációk változhatnak ugyan, de  csak nagyon lassan.

3. Az emberek rendetlenek. A technológia, amit feltalálunk szintén rendetlen. Legyél ennek tudatában. (Powazek itt a "messy" kifejezést használja, ami mocskosat, piszkosat is jelent. Nem tudom, melyikre gondolhatott.)

4. Az internet nem a hagyományos média ellentéte, hanem még több média. A média minden fajtája jobban működik a többivel együtt.

5. Minden realitás virtuális. A gondolat mindig is virtuális volt és az is marad. Az internet lehetővé teszi számunkra hogy együtt gondolkodjunk.

6. A technológia nem az emberiesség ellentéte. Az új technológiák feltalálása és használata az emberiség egyik meghatározó jellemzője.

7. Az internet jó és rossz dolgokra egyaránt használható, de mindenképpen pozitív erőt képvisel a világon azzal, hogy összekapcsol minket egymással.

8. A több információ mindig jobb, mint a kevesebb. A másokhoz való kapcsolódás szabadsága alapvető emberi jog. 

9. Az internethez való hozzáférés kiszélesíti látóterünket. Más emberek történeteit hallva empatikusabbak és okosabbak válunk.

10. Az emberek teszik az internetet olyanná amilyen. Ha nem tetszik, tedd jobbá!

Powazek eredeti 10 pontja itt olvasható. Az On the Network "mozgalmat" a Twitteren is követheted. A http://onthenetwork.tumblr.com/ mikroblogból megértheted, miért is tartotta fontosnak Powazek az On the Network mozgalom elindítását.