Egy most megjelent felmérés szerint a szerkesztők továbbra is a hagyományos újságírói képességeket értékelik a legtöbbre. A brit National Council for the Training of Journalists felmérése során 104 szerkesztőt kérdeztek meg, akik a cikkírást, az új témák felkutatását és az interjúkészítést tették az első három helyre. A webes készségek és a közösségi médiában való jártasság csak a lista végén szerepeltek.



Persze, írni minden újságírónak tudnia kell, a megfelelő témákat is meg kell tudni találni, mégis furcsa 2011-ben egy olyan "kívánságlista", amin például a közönséggel (olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal) való kapcsolat is csak a 7. helyen szerepel.

Mielőtt nagyon mellre szívnánk ezeket az eredményeket, érdemes egy pillantást vetnünk a National Council for the Training of Journalists weboldalára. Itt kiderül, hogy az NTCJ a különböző képzések mellett az National Certificat Examination (NCE), vagyis az újságírói vizsgabizottság működtetetője. Ezt a bárcát kell ma megszereznie annak, aki ma az Egyessült Királyságban újságíróként akar dolgozni. Ez a vizsgarendszer pedig az NTCJ szerint úgy jó, ahogy van, forradalom helyett legfeljebb csak némi fejlesztgetésre van szükség. Ezt kívánja igazolni a kutatás is. Azt pedig mi igazán jól tudjuk, hogy nagyon egyszerű olyan kérdéseket feltenni, amikre az elvárt válaszokat kapjuk meg.