"A vendéglőben az egyik vendég ízetlen kelkáposzta főzelékével küzdve látja, hogy a szomszéd asztalnál ülő ember valami rendkívül ínycsiklandozó ételt eszik. Mikor a szomszéd végez az adagjával csak kiált a pincérnek  - 'Repeta!' - és máris kap egy újabb adagot. Emberünk erre félretolja a főzeléket, ő is repetát kiált, de legnagyobb csalódására csak egy újabb adag kelkáposztát kap."

Gyerekkoromban hallottam ezt a történetet (viccnek nem merném nevezni), akkor nem tartottam különösebben érdekesnek, most viszont, a NYTimes The Trouble With the Echo Chamber Online című cikkét olvasva mégis valahogy ez   jutott az eszembe. 

A lényeg röviden: A legtöbb kereső, böngésző, webáruház, közösségi felület...lényegében minden olyan hely, ahol digitális lábnyomokat hagyunk figyeli a preferenciáinkat, tanul minket és legközelebb megpróbál a begyűjtött információk alapján a lehető legpontosabban kiszolgálni.

Alapvetően jó dolog ez, egyszerűsíti, gyorsítja a tájékozódást, a vásárlást, ugyanakkor végletesen beszűkíti horizontunkat. Az egyre jobban, tökéletesebben működő perszonalizáció következtében egyre inkább beszűkül a látótered, csak olyasmivel találkozol, mivel korábban találkozni szoktál.

Döbbenetes, de korábbi internetes "viselkedésük" alapján különböző emberek azonos keresőkifejezésekre is nagyon eltérő válaszokat kaphatnak. (Érdekes játék, érdemes kipróbálni barátaiddal, kollégáiddal. Fontos, hogy mindenki a saját, alaposan "kitaposott" számítógépét, okostelefonját használja a keresésre.)

Tudjuk, a túl nagy választéktól egyáltalán nem leszünk sem szabadabbak, sem pedig boldogabbak, de látóterünk folyamatos leszűkítése mégis riasztó perspektívának tűnik.

Ahogy a cikkből is kiderül, a perszonalizáció szakértői is rájöttek, hogy néha lazítani kell a szemellenzőn: az ügyesebbek mostanában úgy módosítják a "digitális tápot", hogy változatosabb legyen (vagy legalább annak tűnjön) a kínálat.

Néha úgy érzem, hogy egyre kevésbé különbözünk a csirkegyári szárnyasoktól.