Hogyan, mennyi, milyen hírt fogyasztok naponta? Fontos ez? Érdekel valakit? Önmagában legfeljebb csak szűkebb környezetemet. Amikor azonban nemrég elgondolkodtam azon, hogyan is változtak meg az elmúlt években hírfogyasztási szokásaim, felmerült bennem, hogy ennek esetleg lehetnek általánosabb tanulságai is.
6.00 - Brrr. Teafőzés, reggeli közben a rádiót hallgatom. Korábban az MR1 Krónikáját (180 perc), a Klubot és az Infot váltogattam, de mióta az MR1-ből csak a kormánypárti sikerpropaganda dől, azt inkább kihagyom. Mindegyik hírműsor elég gyenge, sok a konzerv, szinte nincs élő (helyszíni) anyag, de hát nincs jobb.
6.45 - Sétáltatjuk egymást a kutyával, közben a telefonról a frissen letöltött
BBC Global Newst hallgatom. (Az összeállítást éjjel 3-kor publikálják, de mégis sokkal frissebb aktuálisabb, mint a hazai rádiók "élő" adása. A BBC híreinek egyike-másika néhány nap múlva köszön vissza a hazai médiában. Többségük soha.)
8.00 körül - Megveszem a friss Népszabadságot valamelyik standon. (Előfizetéssel már régóta nem próbálkozom, mert nem akarok bosszankodni a késve, vagy egyáltalán nem kézbesített lapszámok miatt.)
8.00 - 8.10 - Ha nincs más sürgős olvasnivalóm, a metróban átnézem az újság első néhány oldalát.
Napközben leginkább csak célzottan keresek anyagot különböző feladataimhoz. A legfontosabb hírek kollégáim "szűrőjén", illetve a Facebook üzenőfalán keresztül érnek el. Esetleg néha ránézek valamelyik haza hírszolgáltató (Index, hvg.hu, vg.hu) címlapjára, de beljebb csak ritkán jutok. A különböző, későbbi elolvasásra érdemesnek tűnő cikkek, tanulmányokat, kutatási jelentéseket a
Send to Kindle használatával azonnal elküldöm a Kindle e-olvasóra.
Munkaidő vége - 15 perc séta a metróig, közben podcast hallgatás
Metró - vonat - busz - Azokon a napokon, amikor munka után közvetlenül hazamegyek ez 70 perc olvasási időt jelent. A metrón és a vonaton rendszerint a Kindle-re mentett (küldött) olvasnivalót nézem át. A fontosabbakat "kicsontozom" (aláhúzás, kategorizálás), a többit csak átfutom és kidobom.
A vonatút vége + busz - a Népszabadság maradékának az elolvasása (nagyobb riport, publicisztika, kultúra, portré) - közben a buszra várva (10-20 perc) a
Mashable, vagy a
Guardian Anywhere híreinek az átfutása mobilon.
Otthon legfeljebb csak egy kis háttérrádiózás a konyhában, vagy podcast hallgatás tevős-vevős munkák közben. (Mindez persze csak a "békeidőkre" vonatkozik, rendkívüli események idején akár még a tévét is bekapcsolom - általában meg is bánom.) Este - ha csak kettesben vagyunk - újra podcastot hallgatok, amikor a kutya sétáltat.
Hát, nagyjából ennyi. A hétvége más, olyankor kerülnek sorra a hosszabb és a kevésbé "romlandó", korábban letöltött anyagok. Időnkén nosztalgiából veszek valamilyen hetilapot, illetve megveszem a szombati Népszabadságot is, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy ezekbe bele sem nézek. Nehéz eldönteni, hogy ezért megváltozott olvasási szokásaim, vagy az egyre gusztustalanabb "politikai élet" a felelős.
És a Te napi médiadiétád hogy alakul?
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
http://kindlerendeles.com/kindle-vasarlas/
Olcsón gyorsan egyszerűen
The champions league trip, the gunman's brace! The champions league group stages round 5, and the German champions in borussia Dortmund contest, Arsenal 2-1's opponent, and walk made their team, and lock the top their group.
Sur sacs Longchamp,L'idée de vendre sacs Longchamp de function sur une foundation de gros se révèle être certainement not pas dans l . a . bonne course si vous voulez entrer dans l'industrie de l . a . function. C'est tout simplement parce que les tendances actuelles de l . a . function modify, il devient facile serve vous de coller à l . a . tendance actuelle. Et maintenant, Longchamp en ligne se révèle être not bon endroit serve obtenir ces sacs à principal à prix abordable et en polonais. D'importance ici se révèle être le fait que les gros sacs à principal sont habituellement trouvés dans une grande variété de layout, de quelque select qui vous donne une additionally grande pied quand il s'agit d'établir votre présence sur not marché.
Moda Woolrich Fornire L'insolito stile di vita every gli uomini,Giubbotti Woolrich è adatto every my partner and i giovani, è confortevole, l . a . moda elizabeth fresco. Quindi sono consigliamo vivamente questo modello di giubbotti Woolrich economici every il vostro guardaroba abbigliamento. L . a . maggioranza di loro sono pieni di oca elizabeth giù, my partner and i gradi più calda rispetto soffice piuma d'oca, così costantemente adorare Woolrich sarà il entusiasti fuori.
Abercrombie and Fitch prestazioni negozi importati punti di una piccola percentuale per le auto ibride prezzo tipicamente negozi al dettaglio. È possibile acquistare una grande selezione Abercrombie del Regno Unito di moda Abercrombie and Fitch prodotto o servizio trovato su negozi on-line della compagnia per molto meno fino al 70%. Essi forniscono abbigliamento Abercrombie and Fitch (che comprende le applicazioni off), Abercrombie e Fitch Gilet, Abercrombie and Fitch Caps di Riunisce anche Abercrombie and Fitch vostra calzature, semplicemente citare alcune opzioni.
Hogan
|
2011. december 2. 08:37
|
Hogan 1 chiave dal giapponese, il governo sovietico haya inviato una delegazione every my partner and i negoziati elizabeth ri-Germania negoziati, che è una situazione di emergenza low si ripeta, elizabeth, infine, compagno di display inside 3 marzo, il Giappone firmò not trattato formale di rate, naturalmente, questa è di circa il soggetto, inside conformità minus my partner and i requisiti del tedesco, anche alcuni numeri speciali, my partner and i negoziati di rifornimento, l . a . firma del protocollo addizionale, elizabeth il futuro protocollo aggiuntivo deve pagare le russi è richiesto every tutti my partner and i tedeschi. cavallo di più di not milione di chilometri quadrati di terra, di cento milioni di marchi any titolo di risarcimento.
555yxj4
In the kingdom of blind men the one-eyed man is king.
555yxj6
In moderating, not satisfying, desires, lies peace.
Coach is one of the most distinguished leather brand all over the world. You can find many wonderful cheap Coach Purses on our Coach Factory Stores
coach outlet store online has been voted by Hour Detroit magazine readers as the Best of Detroit in their 12th annual readers'poll. Coach Outlet Store is in part simply a response to consumer demand. Consumers accept the notion of the desirability of select consumer product brands and designer labels.
zzebra
|
2011. május 2. 23:57
|
reggel tilos v mr1, attól függ hol történik értelmesebb, inkább szórakoztató jelleggel, mint komoly informálódásért. de most lehet belehallgatok majd a bbc global newsba, jól hangzik.
napközben twitter, index, fn, fb, hvg - kb ebben a sorrendben... vagy más, munkához kapcsolódó hírforrás.
estefele otthon vagy mobilon greader (reménytelen harc az 1000+ jel ellen), esetleg a fenti rádiók.
hvg-t gyakran, figyelőt néha, mancsot ritkán veszek.
szaniszló ferencet csak ha már minden sitcom elfogyott, addig megteszi.
ISTVÁN
|
2011. május 1. 10:53
|
Több Világpanorámát Szaniszló Ferencel.
Bolgár György akár Csauseszku. Elnézést a ha
a bocskorosnak rosszul írom a nevét.
Istvánok és Máriák országa. Míly művelt míly ismeretlent befogadni tudó tudás szomjas. Kiszorultatok a pártszékházból, vagy csak a légzéstechnikátok hibás?:))
Szokásos GReader buzz vonalból induló nap.
Kávéházi beszélgetések feedback igénye. Délutáni órákban szeretem az mr1 sávot fél hatig. Ráérős este hyperlocal sörözés a kávéház megmondó embereivel. ArcKönyvek malátába mártva:))))
Megosztás másnap esetleg másnaposan. Akár az élet! Esetleg tweet, a facebook státuszüzenet nekem már túl ömlengős:)
István
|
2011. április 30. 10:32
|
Nem kérek több blogot!!!!!!!!!!!
A KAPU böngészése. Sajnos úgy komcsi ahogy van.
Mikor lesz már egy semleges hírportál.
A nol és népszava hírei már címeiben is undorítóan szemét mocskos ballib.
Remélem sikerül kiirtani ezeket
Nem kérek több Médiablogot.
pollner
|
2011. április 29. 12:35
|
@Papp Mária: "Magyar se...ülepbe magyar ló...(alkatrészt)!" Igen, az elv nemes, a megvalósításhoz viszont még államosítani kellene a bejegyzésben felsorolt hírforrásokat. (+ betiltani az össze többi "globalista" hírforrás használatát. Ehhez azért még Pártunknak és Kormányunknak is sokat kell gyúrnia!
czenema
|
2011. április 29. 11:33
|
Köztévé kizárva, hetente párszor Hvg online és Origo, de általában a nyomtatott Hvg. (egyeduralkodás)
Munkához kapcsolódó marketing és online marketing oldalak, hírportálok, blogok - ez vette át a helyét a híreknek nálam.
Egyértelműen az egyre durvuló politika és a bulvártémák sokasodása miatt fordul el minden kultúrlény a médiától.
Nem lehetne "magyarul" beszélni, írni?
Elegem van és nem vagyok egyedül, aki szeretne ebben az országban saját anyanyelvén - ha nem vette volna észre mi magyarok vagyunk - anyanyelvünkön beszélni, olvasni, írni?!
Miért nem valósítható ez meg? Kérem gondolja meg Ön is!
yejo
|
2011. április 29. 11:21
|
Napot
Részemről a reggeli lapindító értekezlet jelenti a napi újságolvasást, nagyjából egy óra, péntek/hétfő akár másfél. A többi médium hol jön, hol nem. MR, m1, stb.: valóban botrányos
pollner
|
2011. április 29. 11:14
|
@Madalina Rita: Ez csak a látszat. A "feldolgozott" írásos és egyéb anyagok (illetve forrásaik) linkjeit nem adtam meg. A hangos hírfogyasztás valójában a napi adag tizedét sem teszi ki. A podcast linkeket éppen "hittértői buzgalmam" miatt osztottam meg:)
Nagyon audiocentrikus, szerintem elég ritka lehet ez a nagy mértékű rádió- és podcast hallgatás. :)