"Temetik a blogot" - írta néhány nappal ezelőtt a Médiapiac.com. A gyászjelentés többek közt  a svéd Metro Internationalra hivatkozik. Az ingyenes lap kiadója ugyanis úgy döntött, hogy száműzi online kiadásából a blogokat. (Jól teszi. A Metrót a rövid hírekért és a "light" bulvárért olvassák, nincs ott helye a véleményvezéreknek. A Metro International lépése nem a blogok életképtelenségét bizonyítja, legfeljebb azt, hogy a kiadó stratégái évekkel ezelőtt félreértették a blogdivatot.)

A pánikhangulatot minden bizonnyal a Pew Research Center Generations 2010 című tanulmánya indította el, amiből sok minden mellett az derül ki, hogy a 12-17 évesek blogolási hajlandósága a 2006-2010-es időszakban jelentősen visszaesett.

A blog az önkifejezés, a közösségi kommunikáció (és még sok minden más) kitűnő eszköze. Korábban gyakorlatilag nem volt alternatívája. Ma már ott a Facebook, a Twitter (és millió más szolgáltatás), amiknek segítségével gyorsabban, kényelmesebben, hatékonyabban lehet (virtuális) közösségi életet élni.. Ennek ellenére (egyelőre) szó sincs arról, hogy kihalnának a blogok. 

"Fogyatkoznak a blogok, ahogy a fiatalok áttérnek a Twitterre" - írta a minap (szintén a Pew Research Center) adataira alapozva a NYTimes.com.  Ugyanakkor (szerencsére) továbbra is élnek és virulnak a NYTimes.com blogjai, ahogy változatlanul népszerűek a WSJ.com, az Guardian, ....blogjai is. A "blogoszféra" ugyan folyamatosan zsugorodik, a blogokban fellelhető információk sűrűsége, minősége ugyanakkor növekszik. (Ez a "blogenergia-megmaradás törvényének" az alapja.)

A blogdivat tetőzésekor 10 blogból 9 a "reggel felkeltem, megetettem a macskámat" kategóriába tartozott. Ezek többsége mára a Twitterre , vagy a Faecbookra  költözött át. (Itt az ilyesféle kommunikáció jóval tartósabbnak is bizonyul. Korábban az újonnan indult blogok 90%-a nem érte meg a 3 hónapot.)

Idehaza néhány évvel ezelőtt még olyan kevés volt a valamilyen érzékelhető fókusszal rendelkező blog, hogy a "tematikus" blogok ajánlójában (blogroll) szinte mindenhol ugyanaz a néhány blog szerepelt. Ma csak a blog.hu címlapján, vagy a Goldenblog mezőnyében olyan mennyiségű olvasható, időnként meglepően színvonalas "tematius" blog bukkan fel, amiről néhány évvel ezelőtt álmodni sem mertünk. Szó sincs már arról, hogy a blogolás a "geekek" játszótere lenne. A rengeteg közéleti blog mellett az orvostudománytól a könyvkötészetig rengeteg témával találkozhatunk. A valódi probléma nem az igényes blogok, hanem a megfelelő "szűrők" hiánya. Kevés az olyan "digitális kurátor", aki helyettünk kihalászná a ...ból az aranyat.  (A blog.hu nyitóoldal, az Index címlap, vagy a hvg.hu Napi merítése csak csipegetni képes az óriási kínálatból.)

Blogot írni és blogot olvasni egyaránt jó! A Facebook, vagy a Twitter nem váltják ki a publicisztikai, tudományos, ismeretterjesztó stb. blogokat, ugyanakkor kiválóan alkalmasak a blogok hatókörének kiterjesztésére, a párbeszéd élénkítésére. 

(Ha mégis tévednék és a többi bloggal együtt kihalna a Médiablog is, ezúton kérem, hogy NE temessetek mellé!)