Köszönöm Apple!

Nem kavarom a dolgokat, tisztában vagyok vele, hogy a Kindle e-olvasó nem az Apple, hanem az Amazon terméke, viszont meggyőződésem, hogy az Apple közreműködése nélkül most nem lehetnék egy Kindle 3 elégedett tulajdonosa. Az iPad megjelenése és gyors sikere késztette ugyanis az Amazont a Kindle árának radikális csökkentésére, így került az e-olvasó a számomra elfogadhatónak tartott árkategóriába. (Az eladási adatok szerint nem vagyok ezzel egyedül.)

Ahogy már korábbi bejegyzésemben is megírtam, nem akarok "tesztelni", inkább az eredeti forrásokhoz irányítom az érdeklődőket. A már említett cikkeken,  oldalakon  kívül mindenképpen az érdeklődők figyelmébe ajánlom a Kindle-varázs blogot. Nagyon jól szerkesztett blog, ahol gyakorlatias információk érhetők el. (Magyar billentyűzet, ingyenes e-könyvek stb.) Akinek még ez is kevés, olvasgathatja a Kindle 3 Hype blogot is. Úgy látom, hogy a két blogon elérhető információk eléggé átfedik egymást; én inkább a Varázsra szavazok.

Tesztelést, részletes ismertetést helyett - közkívánatra -  néhány személyes tapasztalatomat szívesen megosztom a Kindle-vásárlást fontolgatókkal.

A lényeg: A korábbi lelkes vélemények nem túloztak, a Kindle 3 tényleg nagyon jó. Gyorsan elolvastam egy hosszabb regényt, rendszeresen átfutom a nap közben későbbi olvasásra félretett cikkeket - a Kindle mindkét felhasználási módban teljesíti elvárásaimat. Néha még túl is teljesíti...

Kényelem: Nem gondoltam volna például, hogy milyen kényelmes a Kindle "egyoldalúsága". Olvasás közben nem kell két kézzel tartanom, nem kell lefognom a lapokat, hiszen nem lapozódik el. Csak amikor visszaváltok egy "igazi" könyvre tűnik fel, milyen könnyű és kényelmes a Kindle.Maga az olvasás valóban nem "képernyős olvasás", nem fárasztja a szemet. 

Jegyzetelés: Néha jó lenne megjelölni egy-egy sort, bekezdést, de hagyományos könyvekbe még ceruzával sem szeretek firkálni. (Persze, ki lehetne radírozni, de...) Szakkönyveknél néha rászánom magam cédulázásra, vagy "Post-it" ragasztgatásra, de az ilyen jegyzetek kezelésében soha nem voltam jó. A Kindle lehetővé teszi a jegyzetelést és a kiválasztott szövegek kiemelését. Az előbbi a közepesen béna billentyűzet miatt kissé nehézkes (legalább visszatartja az embert a túl sok okoskodástól), az utóbb viszont nagyon egyszerű. Számomra különösen praktikus, hogy a kiemelt részeket utólag összegyűjtve láthatom - cikkíráshoz óriási segítség.

Szótár: Az elmúlt években hihetetlenül ellustultam. Megszoktam, hogy a számítógépen egyszerűen és gyorsan elérhető többféle szótár is. Éppen ezért gondban vagyok, ha nyomtatott szöveget olvasva kell ismeretlen szót megfejtenem. Tartsak bekapcsolt gépet a közelben? Ássam elő a hagyományos szótárakat? (Hol is vannak?) Vacakoljak a telefonos szótárral? A gyakorlat azt mutatja, hogy a nyomtatott szövegekben sokkal több felderítetlen szó marad, mint a weben olvasott szövegekben. (Ezzel egyenes arányban nagyobb frusztrációnak vagyok kitéve.) A Kinlde itt is változást hozott. A beépített szótár olyan egyszerűen és gyorsan használható, hogy nemcsak az ismeretlen szavakat nézem meg, de még a kissé bizonytalan jelentésűeket is ellenőrzöm. (Én a beépített egynyelvű szótárt használom, de az okos blogok segítséget nyújtanak a magyarra fordító szótárak telepítéséhez is.)

Tok (borító): A Kindle rendelésekor az Amazon nagyon ajánlgatott egy 50 dolláros tokot. Én erős túlzásnak tartottam ezt az árat, meg egyébként sem voltam biztos benne, hogy kell tok.  ("Nem fogom annyit hurcolni." "Majd belecsapom valami mappába". "Egy bélelt boríték is megvédi".) Nos, tévedtem. Ha úton-útfélen is akarod használni a Kindle-t - és egyre inkább akarod majd-, akkor nagyon is kell egy borító/tok.

Az Amazon természetesen minden lehetséges módon a drága tok megvásárlására próbál rávenni, de ha elég kitartó vagy, találsz olcsóbb megoldásokat is. Én végül a brit Amazon (amazon.co.uk) oldalán fedeztem fel egy szimpatikus borítót. A 9,99 fontos ár elviselhető, az 5 fontos szállítási költség miatt csak saját magamat szidhatom. (Ha tanulsz a hibámból és az olvasóval együtt rendeled meg a tokot, akkor ezt a plusz szállítási költséget természetesen megúszod.)

Végezetül két olyan újdonság, amiket még  a hazai Kindle-blogokban nem olvastam:

Kindle Singles: Az Amazon olyan szövegek árusítását kezdte meg, amik hosszabbak egy magazin-cikknél, de rövidebbek egy regénynél. A "szingliket" darabonként 1-5 dollárért mérik. Tulajdonképpen ez is az iPad mellékhatása, mert a táblagépek hozták divatba a hosszabb anyagok későbbi olvasásra való elspejzolását. (A statisztikák szerint a táblagépeket leginkább az esti órákban használják az emberek.)

Kindle-kölcsönző: A Kindle Lending Club után most újabb, több formátumra is kiterjedő kölcsönző-megosztó hálózat indult. A BookSwim a Szabó Ervin Könyvtár számára még nem jelent fenyegetést, az Amazon és a Barnes & Noble ügyvédei viszont máris idegesek.

+ 1 hasznos tipp: A Kindle-Varázs csak említette - én ki is próbáltam a Send to Kindle Chrome bővítményt. Másodpercek alatt telepíthető, további másodpercek alatt beállítható és máris használható. Egyszerűbb, mint az Instapaper.com, mert minden további kattintás nélkül,  egyetlen billentyű-kombinációval azonnal elküldhető a Kindle-re a cikk. Eddigi tapasztalataim szerint szebben formázza (filézi ki) a weboldalakat, mint az Instapaper.