Az elmúlt 2 év sokak számára a Twitter bűvöletében telt el. A "civilek" és a vállalati kommunikátorok mellett természetesen az újságírók is hamar ráéreztek a twitterezés ízére. Az amatőrök leginkább a  szabad üzengetést, az egyszerű beszélgetést, a barátok és a hírességek követését, a kommunikációs szakemberek a "tömegek bölcsességének" szondázását (és esetenként annak manipulálását), az újságírók pedig a gyors, azonnali, lényegében jelenidejű tudósítások lehetőségét imádják benne.

A médiamunkások lelkesedése érthető, hiszen a Twitter segítségével akár egy mobiltelefonnal felszerelt újságíró is képes megelőzni a hírversenyben a sokmilliós felszereléssel dolgozó, korábban verhetetlen tévéseket. Borzongató érzés, csak közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hírverseny ilyen felgyorsulásának ára is van. Nem is akármilyen.

Maga a gyorsaság nem újdonság. Az online újságok folyamatos hírszolgáltatásukkal  már jó ideje lekörözik a kötött műsorrendben dolgozó tévéket és a rádiókat. A Twitter előtti időkben azonban még a hírportálok is megőriztek valamit a hagyományos szerkesztési és publikálási gyakorlatból. A friss hírek átmentek valamilyen alapvető szűrőkön (hírszerkesztés), illetve a kikerülő nyers információkat folyamatosan frissíteni, pontosítani lehetett

A Twitter mindezt megváltoztatta. Ott, ahol a híroldalakba közvetlenül bekötik a tudósítók tweetjeit, ezek a hírek teljesen kikerülnek szerkesztői ellenőrzés alól. A komoly gondok természetesen akkor kezdődnek, ha pontatlan, vagy egyenesen téves hír kerül a gépezetbe. A viszonylag időtálló híroldalakkal ellentétben a Twitter teljesen jelenidejű. Ráadásul az egyszer már kikerült tweetet nem lehet javítani, pontosítani, legfeljebb egy újabb tweetet lehet írni, de semmi garancia nincs rá, hogy mindkettő célba ér. Tovább bonyolítja a helyzetet a tweetek kontrollálhatatlan terjedése: Ha az eredeti (téves) hírt mások is átveszik, továbbadják, az önálló életre kel, láncszerűen terjedni kezd. Efölött az újságírónak, vagy a szerkesztőségnek már végképp semmi ellenőrzése nincsen, az pedig teljesen valószínűtlen, hogy a pontosított, vagy cáfolt értesülés is ugyanezt az utat járja be.

Tulajdonképpen hihetetlenül nagy merészség, ahogy sorra vetjük rá magunkat az új eszközökre. Mire felfognánk, hogy milyen hatása is van az egyiknek, már újabb hármat próbálgatunk.