Hát eljött a Fizetés Napja, mától fizetni kell, ha a (londoni) Times, vagy a Sunday Times online kiadását akarod olvasni. A kiadványok címlapja természetesen még elérhető, de a következő kattintásra már a  fizetős kapu előtt állsz.



A 24 órás napijegy 1 font, a heti díj 2, a mindkét lapra kiterjedő 30 napos beetető díj szintén 1 font. Sajátos, hogy a teljesen külön kezelt iPad-verzió továbbra is havi 9,99 fontba kerül.

Maga a tény nem sokkol. Részben azért nem, mert Rupert Murdoch már jó előre bejelentette ezt a lépést, másrészt mert egyébként sem szoktam olvasni ezeket a lapokat. (Azért persze őszintén reménykedem benne, hogy nagy pofára esés lesz a kísérlet vége.) Komolyabb veszteség szerencsére egyelőre nem éri az emberiséget, hiszen a web 99,9 százaléka továbbra is “ingyenes”, tehát elég nehéz megindokolni ezt a kiadást. (Ha már költekezni akarsz, támogass inkább valami jó ügyet!)

A Christian Science Monitor ugyan Az ingyenes internet vége? (The end of the free internet?) címmel riogat, azonban hamar kiderül, hogy ők is inkább a mobilos és táblagépes tartalmak eladhatóságában bíznak.

Tetszik viszont, hogy miközben a Times nyomtatott kiadásában is a fizetős internet szükségszerűsége mellett érvel, a versenytárs Guardian az ingyenesség nagyszerűségét hirdeti. (“Néhány a világ legnagyszerűbb dolgai közül ingyenes.”)
 
Egyébként éppen mától igen drasztikusan, 30 forinttal, 190 forintra drágult a Népszabadság.