Ne csinálj programot a hétvégére. Inkább zárkózz be a hűtőszekrénybe a Nieman Reports  The Digital Landscape: What's Next for News frissen megjelent számával.

Tudom, már mindenkinek elege van az újságok jövőjéről (jövőtlenségéről) siránkozó írásokkal (nekem is), de a Nieman Report nyári száma egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik. Nem is az újságírás helyzetét áttekintő szisztematikus jelentés, mint az évente megjelenő The State of News Media, hanem egy olyan szakmai folyóirat, amiben válogatott szerzők írásaiból áll össze a kép. (Nem szokásom hasra esni a tekintélyek előtt, de azért gyorsan  megjegyzem, hogy a 6 évtizedes múlttal rendelkező kiadványt a Harvard Egyetem egyik alapítványa adja ki, abban megjelenni nem mindenkinek adatik meg.)

Egyelőre még én is inkább csak távolról nézegetem a  Nieman Reports digitális tájképét. Már az első pillanatban feltűnt, hogy kiemelt helyet kapott az agy működésével foglalkozó rész. (Brain Power). Évek óta követjük, figyeljük, dokumentáljuk a hírfogyasztásban végbemenő változásokat, közben a sok részlet annyira lekötötte a figyelmünket, hogy elfelejtettük megkérdezni: Miért is van ez így?

Tudjuk például, hogy a weben "pásztázva" olvasnak az emberek, hogy türelmetlenebbek, hogy más módszerekkel kell megragadni a figyelmüket, de nem tudjuk, hogy mik ennek az okai, és főleg, mik ennek a következményei? Valószínű, hogy a tudósok már évek óta keresik a választ, de az az érzésem, hogy a médiát a probléma csak mostanában érte el. (Éppen egy hónapja foglalkoztam a New York Times ide vágó sorozatával.)  A Nieman Reports most agykutató, pszichológus, olvasáskutató és más szakemberek bevonásával segít megérteni, hogyan követi az agy működésének változása a média változásait.

Érdekes, hogy bár Nicolas Carr most megjelent könyve éppen arról szól, mit csinál az internet az agyunkkal, a szerző friss esszéje nem Brain Power, hanem a New News (újfajta hírek) szekcióban jelent meg. News in the Age of Now (Hírek az "azonnali" időkben) írása a lassuláson és a gyorsuláson alapuló hírfogyasztás összevetéséről (is) szól.

A hagyományos újságolvasáskor a gyors szakaszt (a címek átfutását) egy lassabb, elmélyültebb szakasz követte, amikor elmélyedtünk egy cikkeben. A weben ez hiányzik, ott egyre csak gyorsulunk, most éppen a Twitter állandó üzenet-zuhatagánál tartunk, de biztos, hogy ez még nem is a végállomás.

"A weben az információk átfutása nem egy eszköz, ami vezet valahova, hanem maga a cél. Mindez óriási problémát jelent a híreket összeállító és publikáló újságírók számára. Ahhoz, hogy valaki értékelni tudja a minőségi újságírásban fellelhető értékeket figyelmesnek kell lennie, alkalmasnak az alaposabban olvasásra, a mélyebb gondolkodásra. A híreket átfutóknak, akik mindig csak a hírek  habját fölözik le minden cikk hasonló, valamennyi cikk ugyanannyit ér. A hír behelyettesíthető árucikké válik, a legolcsóbb beszállító a nyerő. A minőségi tartalom iránt elkötelezett kiadó egy szűk réteget kiszolgáló játékossá válik, aki nem tehet mást, mit figyeli hogyan vékonyodik tovább ez a réteg.

[...] Kevés ez esélye, hogy a technológia megfordítsa ezt a folyamatot. Az olyan azonnali közösségi szolgáltatások, mint a Facebook, vagy a Twitter népszerűségének növekedésével a web gyorsan mozdul az információk megjelentetését korábban meghatározó metafora, az "oldal" felől a "stream" (információfolyam) felé. Ez az információdarabok és üzenetek  gyorsan mozgó, állandóan változó folyama. Minden, amit korábban a net, vagy inkább a tömegmédia fejlődése során láttunk arra mutat, hogy az információk sebessége még nőni is fog a jövőben. "  (Az esszé végét nem mesélem el, csak annyit árulok el, hogy Nick Carr is erősebb a diagnózis felállításában, mint a biztos gyógymód megadásában.)

Hétvégi programot már ajánlottam, de azok számára is van javaslatom, akik a következő hetekben is sok szabadidővel rendelkeznek: A Nieman Report figyelmes szerkesztői egy olyan digitális könyvtárat állítottak össze, amiben minden fontos, a Digitális tájkép témájába vágó cikk szerepel, ami az utóbbi időben "kinn", vagyis más kiadványokban megjelent.

Ez lenne a szakmai uborkaszezon?