Eddig azt hittük, hogy a blog szelep, ahol az újságíró kiengedheti az "igazi újságírás" során gyakorolt objektivitás miatt felgyülemlett feszültséget. Mellesleg egyre több olvasónak is elege van az "A ezt mondta - B azt mondta" típusú újságírásból, örömmel olvassák tehát a blogokat. A féltékenység évei után rengeteg online újság fedezte fel az ilyen kettős játékban rejlő lehetőséget és házi bloggereket kezdett alkalmazni. Az ilyen bloggernek nagyobb a mozgástere, mint a "hivatalos" újságíróknak, viszont kisebb, mint a független bloggereknek. Hogy pontosan mekkora is, az gyakran csak akkor derül ki, amikor átlépnek egy láthatatlan határt.

A fenti bekezdés természetesen az amerikai újságírásról szól. Apropója pedig David Weigel kirúgása a Washingtonpost.com-tól.

A magát libertáriusnak valló, regisztrált republikánus, de következetesen a demokratákra szavazó Weigel néhány hónapja dolgozott blogger-újságíróként a lapnál. "Munkaköri leírása" szerint a Republikánus Párt politikusairól kellett írnia. Munkáját rendesen el is végezte, de közben egy párhuzamos csatornán, a JournoList zárt levelezőcsatornán is megfogalmazta véleményét egyes politikusokról. Lényegesen erőteljesebben, mint amit a WaPo papírja (és webes felülete) elbír. Ahogy az lenni szokott, a zárt lista nem is volt olyan zárt, néhány idézet kikerült a nyilvános webre, Weigel pedig hiába kért bocsánatot nyilvánosan is, mennie kellett.

Gyanítom, hogy itthon meglehetősen szűk, Weigel rajongótábora, kirúgásának története mégis számos tanulsággal szolgál:

1. Nem árt, ha egy újságíró alaposan meggondolja, hol, mit ír le. Az off-record megjegyzések is néhány kattintással visszaszivároghatnak a nyilvános médiába. (Ez persze nem csak az újságírókra vonatkozik. A háeresektől a főnöködig egyre többen nézelődnek a weben.)

2. Ha valaki a szélesebb nyilvánosság előtt dolgozik, akkor kirúgása sem csak belügy (vagy bulvártéma.) Weigel kényszerű távozás nem folyosói pusmogásokból, elejtett félszavakból derült ki. A Washington Post ombudsmanja részletesen megírta a szakítás okait, a többi kiadvány részletesen elemezte a konfliktus minden mozzanatát. (Itthon melyik újságíró, szerkesztő, főszerkesztő váratlan "pályamódosításának" az okait szokták az orrodra kötni?)

3. Nem mindig az a lényeg, hogy mit írsz, hanem hogy kinek a nevében. Van, ahol nem lehet arra hivatkozni. hogy a vállalhatatlan vélemény nem a napi munka, hanem az "írói munkásság része".

4. Az amerikai lapok nem szemérmeskednek és részletesen foglalkoznak a történtekkel. Azon kívül, hogy ismertetik Weigel bukásának okait, részletesen foglalkoznak a "pártos újságírás" és a névtelen (párt)információkon alapuló anyagok problematikájával is.

5. A kirúgott újságíró amellett, hogy végig haknizta az amerikai sajtót, saját (volt) kiadványában is lehetőséget kapotta magyarázkodásra.

Egyébként Weigelt nem érdemes nagyon sajnálni. Múlt pénteken veszítette el állását, hétfőn pedig már állást kapott az MSNBC-nél.

Adalékok:

A Washington Post ombudsmanjának írása
A Times bejegyzése
Az Atlantic reakciója
A Huffington Post elemzése
Weigel magyarázza a bizonyítványát