"Hol kommentezzünk? - kérdi blogjában Konrad. 5 éve meg az volt a kérdés, hol lehet egyáltalán hozzászólni (Néhány blogban.) Ma meg leginkább a Facebookon, a Twitteren, egyes online hírszolgáltatóknál, a Google Readeren... Ki itt szól hozzá - ki ott és ezzel széttöredeznek  a beszélgetések, elkerülik egymást az érvek és az ellenérvek, érdemi vita helyett csak a levegőben lóg néhány gondolatfoszlány.

Gyorsan hozzáteszem, hogy nem a hozzászólások, hanem a megszólalási helyek szaporodtával alakult ki ez a káosz. Ma sokan (főleg az üzleti megfontolásból kommunikálók) görcsösen igyekeznek minden lehetséges publikációs csatornát kihasználni. Egyesek a párhuzamos publikálásban (pl. hagyományos blog + Posterous) hisznek, mások egyetlen központi helyről szórják ugyanazokat a rövid üzeneteket a Facebookra, a Twitterre, a Linkedinre és még ki tudja hova. A párhuzamos publikálók esetben  - ahogy ezt Konrad is írja - elbizonytalanodik az ember, nem tudja hol "illik" hozzászólni, a mindenhova publikálók meg azokat büntetik, akikkel több hálózatban is "barátkoznak".

A helyzet tehát elég frusztráló. Ha valóban követni akarod a főbb témákat, áramlatokat, beszélgetéseket, rengeteg időt kell  a közösségi hálózatokon töltened. (Megéri? Ezt neked magadnak kell mérlegelned.)

Ne legyenek illúzióid. Soha nem jön vissza az az idő, amikor könnyedén átláttad az összes "fontos" hazai blogot. (2004-2005.), mindenkit ismertél a Facebookon és a Twitteren (2008.)
Akkoriban azt panaszoltuk fel, hogy belterjes a közösségi média, most meg az a baj, hogy átláthatatlan, kiismerhetetlen, kaotikus.

Természetesen van megoldás: a kiszervezés (outsourcing). Persze nem arra gondolok, hogy szellemíróknak kell kiadni a blogok, a Facebook, a Twitter (stb.) művelését, hanem arra, hogy profikra kell bízni a közösségi hálózatok figyelését, szűrését, szemlézését. Persze nem egy, hanem sok profira. Ami ugyanis neked érdekes, az lehet, hogy a másik számára dögunalom (és fordítva.) Az ilyen tartalomfigyelő-tartalomszűrő-ajánló profik dolgozhatnának valamilyen szervezetben. Például egy online hírszolgáltatónál. Ha pedig már ott dolgoznak, hívhatnánk őket nyugodtan szerkesztőnek .

Igen,már megint"feltaláltuk" a tartalomgondozó újságírót (angolul curator-journalist). "Minden online újságíró foglalkozik ilyesmivel" - hallom lelki füleimmel az ellenérveket. Persze, de ez a fajta tevékenység csak akkor lehet igazán hatékony, ha közben nem kell másféle, hagyományos újságírói munkát (írás, interjúalany utáni kajtatás, szerkesztés) végezni.

A hagyományos, olcsó, könnyen megszerezhető információk (hírügynökség, sajtóközlemények, más kiadványok anyagainak a feldolgozása) száma véges. A közösségi tartalmak mennyisége exponenciálisan nő. Idővel akkor is bele kell vágni a tartalomgondozó újságírásba, ha a kezdetekben ez némi plusz kiadással is jár.

5 évvel ezelőtt még nagyon kevesen értették, minek is kellene az online újságoknak blogokkal vacakolniuk. Végül az Index ráérzett a dologra...és ezzel mára szinte behozhatatlan előnyre tett szert. (Kíváncsi vagyok, hogy az Origo most induló blogszolgáltatásával mire jut.) Ma láthatóan hasonló az értetlenség a "mások anyagaiban turkáló" tartalomgondozó újságírással szemben. Vajon ki mer elsőként lépni?