Mostanában sokat beszélnek, írnak arról, hogy vége a hagyományos szerkesztőségi modellnek, az újságírók vállalkozóvá válnak, a végsőkig lecsupaszított szerkesztőség pedig csak afféle koordinációs központként működik majd.

Roy Greenslade, aki nem csak oktatja, de több évtizede űzi is az újságírói mesterséget a Guardianban arról ír, hogy az egyetemek újságírói szakjain tanulóknak, és a sok éve szerkesztőségekben dolgozó újságíróknak annak ellenére meg kell barátkozniuk a "szép új világ" gondolatával, hogy az messze nem olyan vonzó, mint azt néhányan állítják.

Nem igazi vállalkozói újságírás, csak az adóelkerülés egy formája az, amikor egy újságíró folyamatosan ugyanannak a szerkesztőségnek ír, csak éppen nincs állományban, hanem "beszámláz". (A vállalkozói létből itt csak a kifizetés kockázata jelenik meg.)

A Poynter Online-ban nemrég Dorian Benkoil magyarázta el, hogyan is kell vállakozó újságíróként megélni. A nagy trükk: folyamatos bevételre kell szert tenni, ami csak több lábon állva érhető el. Egyszerre kell a reklámbevételekre és az előfizetési díjakra is utazni. (Ezt nem tartom különösen nagy felfedezésnek, hiszen a "Nagy Média" is pontosan errefele tart.)

Az Editors Weblog cikke szerint a vállalkozói modell a briteknél is működőképes. A trükk az, hogy nem a nagy lapokkal kell versenyezni, hanem éppen az általuk le nem fedett rétegtámákra kell koncentrálni. A példakánt felhozott The Art Desk kulturális lap fél áv alatt elérte a havi 60.000 egyedi látogatószámot, ami elegendő volt ahhoz, hogy komoly hirdetőket szerezzenek. Ez nagyon imponáló, de vajon meg lehet ebből ott élni? Ekkora forgalmat nálunk is sok honlap és blog képes elérni, de a hirdetők mintha nem tülekednének körülöttük.

Szerintem itthon a következő években is a hagyományos szerkesztőségi modell marad az általános, az "igazi" újságíró vállalkozók felbukkanására nem számítok. Megjelent viszont egy új réteg a szabadpiacon: a komoly szakmai háttérrel rendelkező, korábban rovatvezetőként, vagy akár főszerkesztőként dolgozó újságíróké. Korábban ezek a szakemberek ismertségüknek, kapcsolatrendszerüknek köszönhetően viszonylag gyorsan el tudtak helyezkedni. Most ez lényegesen nehezebben megy, ezért a jobb lehetőségekre várva szakértőként, tanácsadóként próbálnak meg érvényesülni. (Tulajdonképpen ez is a kényszervállalkozás egy formája.)

Én így látom a dolgot, de örülnék, ha valaki megcáfolna és példákkal is bizonyítaná, hogy igenis lehet igazi vállalkozóként is űzni az újságírást.

Régebben írtam:

Felejtsd el a szerkesztőséget!