Az elmúlt években állandóan azt olvashattuk , milyen fantasztikus, hogy hogy a média - természetesen ide soroljuk a blogok egy részét is - már nem észosztással foglalkozik, hanem párbeszédet folytat a közönséggel.  Pontosabban nincs már közönség sem, csak "emberek, akiket valamikor közönségnek hívtunk", most már beszélgetőtársak, akik gyakran többet tudnak, mint maguk az újságírók. (Írtam erről én is eleget.)

Az elv szép, csak az a bökkenő, hogy a gyakorlatban nem működik. Vagyis működik, de nem úgy, ahogy azt egy ideális világra alapozva elképzeltük. (Lényegében ugyanez a baj a demokráciával is, de ennek taglalásába most nem mennék bele.)

Véleményem szerint csak a kisebbik gond, hogy a névtelenség feloldja a gátlásokat. A maguk értelmetlen nyomait mindenütt otthagyó, "szellemi graffitizők" talán nincsenek is olyan sokan. Többségük ráadásul elriasztható egy kötelező regisztrációval. (Persze nem mindenhol. Egyetlen Inda Pass regisztrációval például rengeteg hely összerondítható.)

A nagyobb baj azokkal van, akik buták, tájékozatlanok, vagy képtelenek kifejezni magukat, de makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy mindig, mindenütt, mindenhez hozzászóljanak. Ők egy egyszerű regisztrációs kényszerrel nem állíthatók meg.

A New York Times szerint a névtelen hozzászólások ideje lejárt. A kérdés persze az, mi legyen helyette? A kötelező regisztráció nem garancia. A szerkesztőségeknek nincs kapacitása (és jogosítványa) a hozzászólók személyazonosságának azonosítására. A tapasztalatok szerint ráadásul bármilyen szigorítás leginkább a tisztességes, jószándékú felhasználók dolgát nehezíti meg. Marad tehát a "társadalmi kontroll", a hozzászólók közösségi minősítése, súlyozása. (Ilyesmivel egyesek eddig is próbálkoztak, de most minden eddiginél jobb módszer bevezetését tervezi a kis kedvenc, a Huffington Post. - Ők mellesleg a Facebook Connectet is használják, vagyis aki akar, saját profiljával belépve szólhat hozzá a cikkekhez*.)

Tapasztalatom szerint a minősítés, súlyozás, "lájkolás" és hasonlók jól működnek a békésebb vizeken, de esélytelenek például egy politikai fórumon, vagy egy belpolitikával foglalkozó cikk hozzászólásaiban.

Tudomásul kell venni, hogy a hozzászólás-felület nem egy dühöngő (gumiszoba), ahová elég beengedni és magára hagyni az embereket. Az ilyen gazdátlan online tér nem hozzáadott értéket termel a cikkhez, blogbejegyzéshez, hanem éppen elriasztja azokat, akik értékes véleménnyel bírnak. Az ilyen helyek fenntartása nem a felhasználói tartalom támogatása, hanem egyszerű önbecsapás.

Az ezredforduló utáni években minden valamirevaló online kiadvány indított fórumot.  Mára többségük bezárt. Elképzelhetőnek tartom, hogy néhány éven belül a hozzászólási lehetőség is csak azoknál a kiadványoknál marad meg, ahol tudnak vele mit kezdeni.

*Legutóbbi átalakulása óta a hvg.hu is lehetővé teszi a Facebook Connecten keresztüli belépést. Az ezzel szerzett tapasztalatokról idővel majd kifaggatom a szerkesztőket.