RSS
Február második hetében tört ki a botrány: Zachery Kouwe, a NYTimes.com-on megjelenő DealBook blog egyik szerzője szép nagy darabokat nyúlt le mások cikkeiből. (A botrány akkor robbant ki, amikor a legngyobb rivális, a WSJ.com szerkesztője nyílt levélben tiltakozott egyik anyaguk "átvétele" ellen.
Ejnye-ejnye, lopni csúnya dolog. A tolvaj büntetést érdemel. (A Times belső szabályzatát megszegő újságírót azonnal felfüggesztették, majd az ügy gyors kivizsgálása után ki is rúgták.) Nem árt azonban tudni, hogy a Kouwe nem a nálunk oly divatos kopipészt (betű szerinti másolós) újságírást űzte. A New York Observernek adott interjúból kiderül, hogy az újságíró árgus szemekkel figyelte a konkurenciát és ha valami érdekeset talált, általában visszafejtette a híreket azok forrásáig, ellenőrizte az információkat, újta feldolgozta a témát. (Hát igen, néha nem homogenizálta eléggé az anyagot, nagyobb darabok is benne maradtak az eredeti írásból - néha a krémtúróval is előfordul.)
Korábban már többször is említettem azokat a felméréseket (és személyes tapasztalataimat), melyek szerint a média legfőbb információforrása maga a média. (Ha találsz olyan szerkesztőséget, ahol nem repülnek rá a versenytársak híreire, feltétlenül szólj!)
Egy ilyen botrány kiváló alkalom arra, hogy mindenki elmondja a véleményét. A Times ellenfelei "elegánsan" felemlegették az utóbbi évek összes plágium-botrányát (egy ekkora lapnál óhatatlanul összejön néhány), a Times védelmezői dicsérték a gyors és határozott lépéseket, az egyértelmű elhatárolódást. Számomra az egyik legemlékezetesebb vélemény mégis Felix Salmoné (Reuters), aki szerint a probléma gyökere abban van, hogy a nagy lapok, így a Times és a WSJ.com is a blogkonjunktúrát kihasználandó olyan újságírókat vetettek be blogolni, akiknek fogalmuk sincs a blogkultúráról, ezen belül a pontos idézés és a linkelés bevett normáiról. Ühüm.
Engem is rettenetesen idegesít, az innen-onnan átvett (nem feltétlenül lopott, gyakran csak "szindikált"), kontextus nélkül publikált, kizárólag kattintások generálására szolgáló hírvatta, viszont óvatosabban kezelném a plágium kérdését. Egy olyan korban, ahol egyre meghatározóbb szerepet játszik a máshonnan vett, kész elemekkel dolgozó remix kultúra, abszurd dolog a szerzőség 19. századi fogalmait használni. (Ez a gondolat is plágium? Alan D. Mutter bejegyzése ihlette.)
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
A "kölcsönzött" ötlettől a plágiumig |
Sajtóetika |
Hozzászólások
6 hozzászólás
Sajnos az a gond, hogy a forrásmegjelölés elemi kultúrája hiányzik, és nálunk gyenge a jogkövetési morál (magyarul inkább dicsőség a szabály/törvényszegés, mint szégyen lenne).
És ezen sajnos úgy érzem, hogy egyedül népnevelés útján lehet változtatni, hogy az emberek belső késztetést érezzenek, hogy akarják is feltüntetni a forrást. De mit várhatunk, ha még szakmai szervezetek sem minden esetben tekintik ezt fontosnak? Gondolok itt például arra, hogy a MUOSZ sem mindig fordít kellő gondot a pontos forrásmegjelölésre - különösen a fotók esetén.
Voltak itt több hírtolvaj-esetek. Azokat hogyan lehet "óvatosabban" kezelni?
Van egy weboldalam, ami egy adott országgal foglalkozik (de azzal kapcsolatban mindenről). A látogatottság napi 400-500 közötti, ami jórészt azt mutatja hányan is érdeklődnek komolyan az iránt amiről az oldal szól. A statisztikák alapján tehát abszolút nem lehet nagynak nevezni.
Mégis kéthavonta előfordul, hogy valamelyik portál az általam írt anyagokból másol át részeket anélkül, hogy megjelölné a forrást. És itt most nem a bloggerek vagy doggerek oldalairól van szó, hanem a nagyobb, gazdagabb híroldalaktól az MTI Panorámáig több szerkesztőségről.
Ha szólok nekik, hogy ez így nem fair akkor meg jön a nyűglődés. Jobb esetben rövid nyűglődés: az MTI pl. elnézést kért (ráfogta a gyakornok nyuszira) és elég gyorsan korrigált, kiadva egy hírjavítást. Rosszabb esetben: a szerkesztő tépi a mellényét, hogy ő is abból a forrásból dolgozott mint én és azért egyforma (még a vesszőhiba is). Meg van amikor a fotóriporter által is említett szituáció jön, vagyis inkább leveszik a cikket, de azért se írják oda honnan vették.
Szóval szerintem amikor a plagizálás megítéléséről van szó, figyelembe kellene venni, hogy az első magyar nyelvű anyag mögött mennyi munka és energia van. Ha az idegen nyelvű forrásokat felkutatva, információikat feldolgozva és megszerkesztve kiadok egy hírt akkor azzal ne más ékeskedjen (pláne ne vegyen fel érte fizetést).
Mert ugye az MTI eleve ügynökség, tehát az nem csoda, hogy amit ők kiadnak az olvasható x-száz helyen. De amikor egy apró weboldal szerkesztője által írt anyagot átvesz egy vagy több nagy híroldal mindenféle megjelölés nélkül, az ne legyen már elfogadható.
Értem én, hogy nem lopásra bíztatsz, de az elv amit sugalmazol mégis csak ide vezet, és akik a forrásmegjelölés eltörlését szorgalmazzák (élen a Google és a blogoszféra) pontosan azért teszik, mert üzleti érdekük a neten fellelhető hatalmas adathalmaz szabad felhasználása saját céljaik elérése érdekében. Ahogy mondod "a feldolgozottság egy fokán"....nálunk ezt a fokot egyre ritkábban érik el az anyagok, és azt hiszem, a Blogoszféra tekintélyes részében is ez a helyzet. De amúgy miért ne lenne járható egy blog esetében az, ami fene tudja mióta gyakorlat a többszáz oldalas szakdolgozatoknál: az írás végére odabiggyesztesz egy szép felhasznált irodalom listát, hogy aki jobban bele akar mélyedni a témába - netán ellenőrizni akarja a forrásokat, amikre HIVATKOZOL, az megtehesse.
De nálunk még mindig inkább a szó szerinti, vagy kis mértékben átfogalmazott, de jobbára legfeljebb 1-2 forrásból származó átvétel a jellemző (tisztelet a kivételnek persze), és még a szó szerinti átvételhez kapcsolódó idézési kultúra sincs meg.
Ismerek (sajnos nem is egy) olyan esetet, mikor egyik vagy másik (online) lap ąmás által közölt anyagból átfogalmaz - időt és energiát nem kímélve - egy cikket, és mikor az eredeti közlő (aki nélkül lehet, hogy a téma eszébe sem jutott volna az átszerkesztőnek) felveti, hogy igazán kitehetnének egy linket, ha már az ő anyagukból dolgoznak, a válasz az volt, hogy a saját kollégák munkáját kidobva az ablakon, inkább levették a cikket, minthogy feltüntessék hogy milyen forrásból dolgoznak.
A montázs esetében valamelyest igazad van, bár nem jellemző, hogy annyira összetett montázsok nagy számban jelenjenek meg, hogy ez indokolja a feltüntetés nehézségét. 2-5 kép esetén azért oda lehet legalább annyit biggyeszteni, hogy MTI, saját archívum vagy más a képek forrása, még ha nem is részletezik a fotós nevével teljes mélységben.
De ha megnézed, a legtöbb helyen még a szóló képekhez se írják ki, hogy mi a kép forrása. Gyakran az ügynökséget, vagy egyéb szervezetet sem tüntetik fel, nemhogy a fotós nevét, pedig ez még a hírügynökségi rendszerekben is mindenhol megtalálható, egyedül a szerkesztőségi szándékon múlik....miközben egyre jellemzőbb, hogy azzal próbálnak ingyen anyagokat lejmolni, hogy cserébe kiírják a szerző nevét, mert az milyen nagy megtiszteltetés.
@fotoriporter: Nem a lopásra biztatom az embereket, csak arra gondoltam, hogy a feldolgozottság egy fokán már nem ismerhetők fel az alapelemek, az egész egy új minőséget kap. (Egy fotómontázsnál pl. fel szokás tüntetni minden négyzet centiméternyi kép forrását?)
Menő dolog a XIX. századi szerzői jog elavultságát emlegetni, de a mások munkáját kihasználókon kívül ki profitálna abból, ha csak úgy kidobnánk a forrásmegjelölés kultúráját?
Mennyivel modernebb dolog lenne, ha norma lenne nem megjelölni a forrást. Csak durrogtatni információkat a vak világba bármilyen hivatkozás nélkül. De azon kívül, hogy a jogviták elkerülhetőek lennének praktikus oka (pl hitelesség!!!) lenne, hogy ezt megtegyük?
A forrás viszafejtése szép dolog, alapos munkára utal. De attól, hogy a források alapján újraírja az egészet még talán illene jelölni az ötletadót. Ha másért nem, hát azért mert a szerzőnek nem volt annyi saját ihlete, hogy kút főből dolgozzon.
Tényleg elavult elv, hogy ha van bátorságom felvenni a fizetést a munkámért, akkor legyen bátorságom odaírni, hogy mi alapján dolgoztam?
Az ilyen plágium témáknál mindig hiányolom a Médiablogról a fotók - szerintem legalább ilyen súlyos - kérdését. Egyre nagyobb divat a fotók forrását nem megadni, pedig egy fotónál még véletlenül sem tud előfordulni, hogy valaki csak idézi a másikat, és nem szó szerint közli. Vagy netán pont ugyanazok a szavak jutnak eszébe pont ugyanolyan sorrendben. A fotót valaki elkészítette, valaki valahogyan hozzájutott, és közli. És nem értem miért nem lehet odaírni mellé, hogy kitől származik. De a plágiumot legalizálók már dolgoznak rajta, hogy képet is szabad legyen lopni, elvégre úgy lesz olcsó igazán a tartalom előállítás...
