10 éve még tágra nyitott szemekkel figyeltük, ahogy a legnagyobb lapok önálló online szerkesztőségeket építettek fel. Néhány évvel később azután kiderült, hogy két, párhuzamosan működő szerkesztőséget fenntartani, működtetni még a legnagyobb  kiadók számára óriási megerőltetéssel jár. Következett a szerkesztőségek integrálásának az időszaka.

A következő években számtalan szakmai konferencia, tanulmány, cikk foglalkozott a hagyományos és az online szerkesztőségek összevonásával. Voltak sikertörténetek, volt néhány látványos akció, de kiderült, hogy a két szerkesztőség összegyúrása nem feltétlenül egyenes út a sikerhez, sőt, gyakran komoly mellékhatásokkal jár.

Az integrált szerkesztőség elve szép, de csak nagyon kevés esetben adottak a feltételek a megvalósításához. A legtöbb helyen kifejezetten visszalépés, hiszen nem történik más, mint az online szerkesztőség beolvasztása, a több évtizedes lapkészítési gyakorlat kiterjesztése a webre is. Az "integrált újságírók" többségének az online kiadás csak felesleges nyűg. Az integrációt úgy élik meg, hogy egy helyett két helyre kell írniuk - változatlan bérért.

Azt hiszem, igaza van azoknak, akik szerint az újságírás megújításának az alapja egy (vagy több) új szerkesztőségi modell kialakítása.  Benoît Raphaël az owni.fr blogban egy ilyen új modellt vázolt fel.

A szerkesztőségek hagyományosan szöveggyárként működnek. Miközben még egy olyan korszerűnek nevezhető kiadvány, mint a LeMonde.fr készítésének 30 százaléka is szövegek előállításából áll, ezek az anyagok csak a forgalom 15 százalékát hozzák. A rossz hatékonyságú szöveggyártás helyett inkább olyan tartalmat kellene előállítani, ami valódi hozzáadott értéket tartalmaz, valóban mást ad a közönségnek, mit a versenytársak.

Raphaël szerint a megoldás nem az integrált, hanem a kétszintű szerkesztőség. Ebben elkülönül a tartalomkészítők és a szerkesztők (content curators) szintje. "Mintapéldájában" a 100.000 példányban megjelenő, 36 oldalas, 1 €-ért árusított  "The Hope" (A Remény) című lap szerkesztőségét gyúrta át. Itt a nyomtatott szerkesztőségben eredetileg 85 "printes" újságíró és 7 olvasószerkesztő, míg az online kiadásban 7 újságíró és 1 közösségi menedzser dolgozott.

Az átgyúrt változatban a 80 újságírógól 10 üzleti egységet, tematikus csoportot alakítana ki. Ezek alapvetően függetlenül, akár önálló márkaként működnének. Mindegyik csoportban tartozna 8 újságíró, néhány blogger, egy közösségi szerkesztő, egy olvasószerkesztő egy marketinges és egy kereskedő (bocs, sales manager). Elképzelhető persze más felosztás is, de a lényeg az önállóság.

A szerepkörök, feladatok természetesen minden csoporton belül is megoszlanának.

A riporterek (újságírók, bloggerek) csak önálló anyagokat gyártanának.

A szerkesztők (curators) - újságírók és amatőrök a weben található információk begyűktésére, szűrésére, feldolgozására koncentrálnának.

A publicisták (bloggerek, újságírók, szakértők) nyomnák a vélemény-újságírást.

Egy 10 főből álló csapat kizárólag a közösségi információkra és az adatbázisokra koncentrálna.

A következő szinten 10 szerkesztő csücsülne. Mindegyikük 3-4 oldalt felügyelne és az ő dolguk lenne a többiek által előállított anyagból összerakni a lapot.

Raphaël szeritnt a javasolt struktúrában kevesebb emberrel frissebb, olvashatóbb tartalom állítható elő. Kíváncsi vagyok, melyik szerkesztőség lesz az első, amelyik ki meri próbálni!