Arra gondoltam, hogy mielőtt nekiállnék a 2011-es előrejelzések olvasgatásának átgondolom, mi is történt az elmúlt évben az online médiában. Nem szakértői elemzés következik, hanem szubjektív áttekintés.
1. Modellkeresés, mikrofizetés, fizetős falak

2010-ben sem sikerült megtalálni az online média számára az igazi, hosszú távon is használható működési modellt.  Egyesek megint felfedezték a mikrofizetést, végül azonban Rupert Murdoch jóvoltából a legreménytelenebb megoldásról, a fizetős falakról beszéltünk a legtöbbet. 2010. még csak a Próbálgatás Éve volt. A Nagy Falak (pl. NY Times) majd csak ezután épülnek fel (és omlanak le).

2. Az  iPad megjelenése és a táblagép invázió

Szinte hihetetlen, hogy az iPad csak 7 hónappal ezelőtt jelent meg. A kiadók még mindig csak tanulgatják ezt a platformot, de az máris látszik, hogy - a korábbi várakozásokkal ellentétben - nem ez a készülék fogja megmenteni a napilapokat. Az iPadot (és a többi táblagép) a legtöbben nem mobil készülékként, hanem házi kedvencként, elsősorban a képes, hangos, színes, szagos anyagok ("rich media" - ki emlékszik már a néhány éve még annyira kedvelt kifejezésre) nézegetésére és játékra használják. Az olcsóbb táblagépek tömeges megjelenésével még alaposan megváltozhat ez a piac.

3. Facebook

Közel 600 millió felhasználó, akiknek a fele naponta bejelentkezik a hálózatra. Huh! Ezek az emberek egyre több időt töltenek a Facebookon -  nyilván korábbi kedvenceik (köztük az online média) rovására. Az internetezők egyre kevésbé futnak a márkák után, egyre inkább azt várják el, hogy azok menjenek utánuk. Nem meglepő, hogy hagyományos média (ide tartozik a web 1.0.-ban gyökerező online média is) igyekszik jelen lenni a Facebookon. Egyelőre azonban sem az önálló alkalmazások, sem pedig a saját oldalak/üzenetként megjelenő linkek nem hozták meg a vágyott eredményeket. Az év legnagyobb vívmányai nem a szerkesztőségek, hanem a Facebook felől jöttek: a regisztrációval történő belépés a médiaoldalakra, a rajongók megjelenítése és persze a "lájkolás". Most már csak azt kellene eldönteni, ki nyer többet ezen a bolton, a médiaoldalak, vagy a Facebook?

4. Mobil

Mindenki tudja, hogy (most éppen) az iPhone 4 és a  Nexus S a menő, de a média számára az igazi forradalmat mégsem ezek a készülékek, hanem az olcsóbb okostelefonok gyors terjedése jelentheti. A táblagépekkel szemben itt nem annyira a látványos, inkább a praktikus, jól használható megoldások hódíthatnak. A komoly hírfogyasztók számára a mobil komoly alternatívét jelenthet. A kérdés az, hogy a kiadók továbbra is csak egy lebutított honlapot kívánnak szolgáltatni, vagy megpróbálnak valóban alkalmazkodnia platform lehetőségeihez, adottságaihoz?

Szerinted is ezek a legfontosabb trendek az online médiában? Máshogy gondolod? Kimaradt valami? Ne fojtsd magadba véleményed, oszd meg velünk!