Nekem eddig a skiff (vagyis szkiff) az egypárevezős sporthajót jelentette, - mindig szerettem volna egyet -, de most megváltozott valami.  A januári CES-en ugyanis bemutatkozott a kifejezetten napi- és hetilapolvasásra kifejlesztette  Skiff e-olvasó.

A Skiff nem  a századik E Ink kijelzős olvasó, hanem valami más. (Az Amazon-féle Kindle-től a Nook-on át át a kínai készülékekig eddig valamennyi készülék ugyanolyan módon jelenteti meg a tartalmat. Az igazi különbség  leginkább az "egyéb" szolgáltatásokban - kezelés, vezeték nélküli kapcsolat, elérhető tartalom - van.)



A Skiff fejlesztője ugyan egy fiatal ("start up") vállalkozás, komoly súlyt ad viszont nekik, hogy mögöttük az egyik legnagyobb amerikai médiavállalkozás, a Hearst Corp. áll. Miközben ugyanis a legtöbb nagy lapkiadó a már létező olvasókon való publikálással próbálkozik, a Hearst saját útját járja.

A beszámolók szerint a CES-en bemutatott készülék valóban "más, mint a többi". A csaknem 30 cm képátlójú, ultravékony, hajlékony lap alapvetően különbözik az eddigi merev, keretbe foglalt e-olvasóktól. (A kijelzőt az LG gyártja.) Kipróbálói szerint a Skiffel sokkal gyorsabban lehet lapozni, mit a többi e-olvasóval. (A legtöbb olvasó nagyjából 2mp alatt vált oldalt, ami újságolvasásklor elviselhetetlen hosszú időnek hat.)

Az "apró" szépséghibák közé tartozik, hogy a Skiff még nem tud rendesen színeket megjeleníteni. Állítólag az év végéig megoldják a dolgot. (Én is ezt mondanám.) A komolyabb gond az, hogy még sem a premier idejét, sem a készülék árát nem tudják megmondani.

Az e-olvasók paradoxona, hogy a túl kicsi kijelzővel felszerelteken nehézkes az olvasás, a túl nagyok használata pedig kényelmetlen. (Te el tudod képzelni, hogy a zsúfolt 7-es buszon előkapsz egy fél méter átmérőjű e-újságot?)