A Népszabadság három tulajdonos kezében van. A Ringier 67,65, az MSZP (vagyis az "MSZP-hez közel álló Szabad Sajtó Alapítvány" 26,5, a Népszabadság Egyesület (vagyis a lap munkatársai) 5,44 százalék tulajdonnal rendelkezik. Vagyis rendelkeztek. A hétfőn megtartott közgyűlés 340 millióról 1 milliárdra emelte a részvénytársaság alaptőkéjét.
Az eMaSa
beszámolója szerint a Népszabadság Egyesület bedobta a törölközőt, nem vesznek részt a tőkeemelésben. A "csóró firkászok" nem tudták összedobni a rájuk eső 36 milliót. (Vagy összekaparhatták volna, de nem látták értelmét?)
Ismerős játék? Persze, így szokták kiszorítani a kártyapartiból is a kevés pénzzel bíró játékosokat. Jó magasra kell tenni a licitet - egyből bedobják a lapokat. (Persze akadnak olyan kártyapartik, ahol eleve szabályozzák a lehetséges emelés mértékét, de hát a Népszabadság Zrt. közgyűlése nem kártyaparti, ilyen korlátozásokról szó sem lehet.)
A szerkesztőségi népek tehát nem sokat zavarkodhatnak a jövőben. (Jó, persze, a náluk maradt "aranyrészvénnyel" befolyásolhatják a főszerkesztő személyét, de hát egy lap stratégiája nem kizárólag a főszereplő kiválasztásáról szól.)
Kicsit nőtt tehát a Ringier tulajdoni része és ugyanennyivel csökkent az MSZP-é. (Persze nem csak százalékokról van szó, a Szabad Sajtó Alapítvány különleges jogokkal rendelkezik. Kérdés, hogy mi lesz a legközelebbi tőkeemeléskor? A 2010 után nehezebb gazdasági helyzetbe kerülő MSZP továbbra is képes lesz zsebből fizetni? Egyáltalán, megérni-e? Továbbra is stratégiai fegyver a folyamatosan csökkenő példányszámú újság és a gyengén muzsikáló honlap?
És mit akarhat a Ringier a tőkeemeléssel? Nagyobb önállóságot? Esetleg távolodást a "szocialista napilap" korszaktól?
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
Az Index információi szerint felmondta a lap szerkesztőségével kötött kollektív szerződést a Népszabadság Zrt., vagyis rajta keresztül a legnagyobb tulajdonos, a Ringier. A vezetés úgy mondta fel a béreket, a felmondási feltételeket és a végkielégítést is szabályozó szerződést, hogy közben éppen tárgyalt a szakszervezettel, de a tárgyalásokon a kollektív szerződés módosításáról vagy megszüntetéséről sem esett szó.
http://index.hu/kultur/media/2009/10/02/a_ringier_elfoglalja_a_nepszabadsagot/
SZK
|
2009. október 2. 12:27
|
Nem gondolom, hogy az Index vagy az Origo versenytársa lenne a Nol. Más sportágakban vannak jelen. A nagy portálok a számos szolgáltatásukkal a tízpróbázók, a Nol legfeljebb öttusázó.
@SZK: A többi napilapos honlap nem vehető komolyan. A Nol versenytársa az Index és az Origo. A szakmai teljesítményt pedig a minimálisan a hasonló példányszámú külföldi lapokhoz kell(ene) mérni.
SZK
|
2009. október 2. 08:02
|
Miért muzsikál gyengén a honlap?
Vannak ezt igazoló konkrét adatok?
Összevetni a nol.hu-t a többi reggeli szeriőz napilap honlapjával illendő szerintem. Ha a nol.hu gyengén muzsikál, akkor a többi hogyan jellemezhető?