RSS
Egyre több újságíró kap rá a twitterezlésre, ami előre nem látható (?) bonyodalmakhoz vezet. A kisebbik gond a kiszivárogtatás. Eddig a szerkesztőségi vezetőknek csak attól kellett tartaniuk, hogy belső használatra szánt feljegyzéseik Romenesko kezei közé (vagyis a szélesebb szakmai nyilvánosság elé ) kerülnek, ma viszont már nem ritkaság, hogy szorgalmas kollégák a belső megbeszéléseket is "közvetítik" a Twitteren.
A fegyelmezetlen újságírók persze megregulázhatók. Állítólag több szerkesztőségben megszokott, hogy az értekezletek előtt begyűjtik az iPhone-okat és a Blackberry-ket.
A súlyosabb kérdés az újságírók szakmai munkájának és szabadidős tevékenységének a szétválasztása. Sok újságíró gondolja úgy, hogy magánemberként a közösségi hálózatokon keresztül csak szűkebb közönséghez -barátokhoz, családtagokhoz szól -, vagyis markánsabb véleményeket is megengedhet magának. A gondok akkor kezdődnek, ha ez a közönség egyáltalán nem is olyan szűk és felbukkannak benne az újságíró főnökei is.
A probléma nem teljesen új, hiszen a szabályozás szükségessége felmerült már a blogokkal, majd a Facebookkal kapcsolatban is Az év elején komoly visszhangot váltott ki, amikor a New York Times megfegyelmezte néhány "elszabadult" újságíróját. (Sajátos helyzet, hogy az információszabadságért legkövetkezetesebben kiálló lap éppen saját munkatársai szabadságát kívánja korlátozni.) Most a Washington Post belső iránymutatása váltott ki újabb vitát.
Az amerikai sajtó továbbra is ragaszkodik az "objektív újságíráshoz". Egyes újságírókban komoly feszültséget kelt, hogy vissza kell tartani véleményüket. A közösségi hálózatok kiváló alkalmat teremthetnek arra, hogy enyhíthessék ezt a feszültséget. A közönség egy részének elpártolásától tartó szerkesztők viszont azt állítják, nem választható el a lapban / honlapon leírt (tévében, rádióban elmondott) és a közösségi hálózatokban hangoztatott vélemény.
Mi többszörösen is szerencsés helyzetben vagyunk. Egyrészt kevés hazai újságíró használja csak a közösségi médiát (többségük messze elkerüli a szakmai témákat), másrészt nálunk senkinek sem kell eltitkolnia politikai hovatartozását. A közösségi média nélkül is pontosan tudjuk, ki melyik táborba tartozik.
Arcok |
Biznisz | Blog
| Civil újságírás
| Digitkult
| Eszközök |
Közösségi média
| Marketing&Pr
| Médiakonvergencia
| Médiastratégia
| Sajtóetika
| Tartalom |
Újságírás
Hozzászólások
7 hozzászólás
Hátha valaki még idetéved.
Szóval az amerikai hadsereg szept. 30-ig mereven tiltott minden web2-őt a katonéknak, tiszteknek és tisztviselőkenk, a tengerészet konkrétan és tételesen is. De valamikor a nyáron lett egy web2-párti miniszterhelyettes, történetesen az, aki az informatikai stratégiáért is felelős a hadügyminisztériumon belül.
Úgyhogy most beterjesztettek egy irányelv-javaslatot, mely szerint mindenki azt csinál, amit akar a web2-őn, mert azt kizárólag magánemberként teszi. A minisztérium és a hadsereg, mint olyan, nem nyilvánul meg a közösségi kibertérben, s természetesen a belső hálózatait el is választja azoktól -- a munkatársak, katonák, tisztek és tisztviselők munkaidőben csak olyan gépeken twitterezhetnek, facebookozhatnak, blogolhatnak stb., amelyek nincsenek kapcsolatban a hivatalos rendszerrel.
Ha amerika minta életszínvonalban, szabadságban, akkor socialmediapolicy-ben is lehetne... (Mármint, ha elfogadják a tervezetet. Ha nem, akkor még figyelhetjük, mi is lesz ebből? Elvégre a haditengerészet nem egy kis szervezet a hadügyön belül.)
Valahogy sosem kapok friss híreket a twitteren.
Nem is érdekelnek a nagy többséget érdeklő szenzációk, lehet akármilyen megalapozott, vagy akármilyen friss.
Amik érdekesek számomra, és a twitteren ajánlják, az lehet, hogy már több éves cikk...
Vagy én vagyok különleges eset, vagy a twitter nem is az, aminek láttatni akarják, illetve mindenkinek AZ, aminek látni akarja, de egységesen megfogalmazni ezt nem lehet.
A nagy újságok, új dolgokra való reagálása - iránymutatás - pedig szükséges és kell, máskülönben mindenki mehetne szabadúszónak...
1. Az újságírónak nem objektívnek kell elnnie, hanem a kiadó érdekeinek megfelelően kell eljárnia -- ezért fizetik. Ha az a kiadó érdeke, hogy objektív, szabatos, ellenőrizhető legyen, akkor az lesz. Ha nem, nem.
2. Az újságírónak szigorúan meg kell jelölnie, ha magánemberként nyilvánul meg, ha nem jelöli meg, akkor az újságja nevében szerepel, amiért az joggal felelősségre vonhatja.
De még az előbbi eseteben is hat a megnyilvánulásának fogadtatására, hogy az illető milyen kiadványak dolgozik egyébként.
Ezért az sem teljesen jogtalan, hogy ameddig az újságírónak szerződéses kapcsolata van egy kiadóval, akkor MINDIG a kiadó képviseletében nyilvánul meg -- amitől CSAK A KIADÓ határolódhat el.
Azt hiszem, ez a média egyik alaptörvénye.
@Kritikus
ha valaki csak mocskolódik, az a mondanivalójának a lényege, akkor arra meg nem fizet elő senki.
---
az offline lapok simán lehentnének ingyenesek. szükség van generikus (mindenki által fogyasztható) semleges tartalomra. amilyenek a helyhatóságok, és közintézmények hírei. és ebből lehet csinálni egy városi napilapot. hatékony (geotargetált) piaci hirdetésekkel, a példányokat visszagyűjtve, és a lapot újrapapírra nyomva ez a sztori akár nyereséget is tud produkálni. és ezt kiteszik a város forgalmas helyeire. bevásárlóközpontokban, vasútállomosokon, metrómegállóban. mint amilyen metropol. lehetne azt jól, és jobban is csinálni. klasszikus városi tartalommal. akár még a kisvárosokban is működhet ez. vagy megjelenik ingyen a falunapon.
és akkor ez miért ne legyen. szerintem szükség van ilyen tabloid méretű offline napilapokokra. a jó értelemben vett bulvárra. egy lap a sugárút (a boulevar) híreivel. tehát nem a szarrágó blikk, meg index. és az lehetne teljesen ingyen. nem kell hozzá internet előfizetés se.
és mellette minden társadalmi csoport megkapja neki megfelelő rétegtartalmat. de ez már nem lehet ingyen. mert ezt előállítani sok pénzbe kerül. ezt mondod te. hogy nem csak a papír kerül pénzbe, hanem a telefon, a laptop, a monitor, és a szerver. meg az iroda. meg az ember. és akkor még ezen is kell, hogy legyen haszon. ez sehogy nem jön ki ingyen. főleg recesszióban. ebben teljesen igazad van.
viszont ez nem zárja ki, hogy a generikus tartalom valóban ingyenessé váljon. tehát az újságírás offline váljon ingyenessé. és online előfizetésessé. pont fordítva, mint ma.
Miért lenne megoldás az ingyenes újság? Azt is fenn kell valamiből tartani és aki fizeti a működést, az diktálja a véleményt. Függetlenséget csak az ad egy lapnak, ha senki nem tudja zsarolni semmivel, de mivel forrásokra van szüksége mindenkinek, így a forrásoknak ki van szolgáltatva.
Az Internetes ingyenességgel is megvan ugyanez a gond, mert egy Internetes lap fenntartása is ugyanúgy költséges. Még egy blogot is költséges fenntartani, mert a tartalmat valakinek elő kell állítania, és ha csak máshonnan idéz, másol, lop csal, akkor is működtetni kell, és magát a másolást, lopást, csalást el kell végezni, ami idő, energia, tehát pénz.
Talán inkább pont az lehetne a hitelesség forrása, ha az olvasók közvetlenül előfizetéssel tartanák el a lapot, és a készítőknek egyedül csak arra kéne figyelnie, hogy az olvasói igényeket maximálisan kielégítsék, hogy megmaradjon ez a bevétel. Ha nem azzal kéne törődni, nehogy a tulajdonost, a hirdetőt, a pártfogókat megbántsuk. Bár bizonyos szinten ez is összemosódik, mert ha a célközönség az, aki úgy gondolkodik mint X pártvezér, akkor úgyis a párt nézeteit kell követni függetlenül attól, hogy maga a párt, vagy csak a követői töltögetik a kasszát.
Az igazi függetlenség, mikor következmények nélkül mondhat bárki bármit. Az meg egyáltalán nem biztos, hogy jó, mert túl könnyen lesz belőle mocskolódás, ami nagyon távol áll a hitelességtől.
Az újságíró amikor cikket ír - feltételezésem és elvárásom szerint- kontrollálja önmagát, a hírt, és a lehetőséghez képest objektív, és csak azokat a dolgokat veti papírra, amiket érvekkel és egyebekkel alá tud támasztani. (Ennek van értelme)
Egy friss értesülésre csípőből reagálni könnyű, de korántsem biztos hogy megalapozott lehet, vagyis amint ezek továbbmennek a szájhagyomány útján (itt twitter), előbb-utóbb deformálódik, és esetleg pont a vitatható része lesz hangsúlyos. Ennek ellenére a forrás mégis az újságíróra, rajta keresztül az újságra utal, még akkor is, ha dezinformáció lesz a lánc végén, amit mindenki a saját ízlése szerint forgat (ki, be, át).Ezt a nem felelősségteljes információközlést (gyakorlatilag pletyka-kategória)más területen sem tartom jónak, amolyan munka alatt lévő félkész termék.
Ebből a szempontból megértem az újság korlátozó hozzáállását. Mint olvasót (net-használat közben) pedig zavar a sok "éretlen" hír, információ.
szokásos mantra megint. a lapkiadásban a szabadság (ingyenesség) online létezik csak. ami azt jelenti, hogy a szabad sajtó virtuális (valótlan).
nem a twitter oldja meg ezt a demokrácia deficitet, hanem az ingyenes offline napilapok. amikor a népszabadság előfizetői száma egy küszöbszám alá csökken, és nem éri meg majd pénzért árulni, akkor fogják ingyen adni. és abban a pillanatban népszabadság online előfizetésessé fog válni. a twitter ebben a sztoriban átmenet.
