Természetesen fogalmam sincs. (Ha lenne sem csinálnék konkurenciát Bede Márton
rovatának.) Sőt, azt sem tudom, hogy a "menő" menő-e. (Talán menőbb a "trendi", esetleg a "cool", vagy már ezek is kínosak, mint napilapban a tegnapi hírek?
A címben feltett kérdés tehát kizárólag csak a Médiablog bejegyzéseire vonatkozik. Meglepett ugyanis, hogy az utóbbi idők legolvasottabb bejegyzése a Pannon portáljával, a Havas Henrik blogjával és a TV2 átszervezésével foglalkozók voltak.
Ezek igen egyszerű szövegek voltak, ahol a hazai médiában fellelt történetekhez fűztem rövid megjegyzést. Őszintén leírtam, amit gondoltam, de nem hinném, hogy véleményem akkora hozzáadott értéket képezett volna, ami megduplázhatta a bejegyzések átlagos nézettségét.
Talán inkább az a nagyobb látogatottság oka, hogy ezeknél a bejegyzéseknél híraggregátorként működött a Médiablog. Sokan innen tudták meg, hogy bezár az Infosarok, megszűnik a Digitális Média Igazgatóság és az MVM villanyozza fel Havas Henriket.
Persze az is lehet, hogy a Médiablogot mégsem a média jövőjét fürkésző a médiavezérek és médiastratégák olvassák, hanem földi halandók, akik sokkal inkább kíváncsiak arra, ami errefelé történik és kevésbé fogékonyak az amerikai és a brit média kínjaira. Inkább izgatják őket Liptai Claudia bájai, mint Ariana Huffington agymenései.
Mi ebből a tanulság? Muszáj lennie? Írom tovább a bejegyzéseket, mint eddig.
hogy válság van. Mintha a boltos azért panaszkodna, hogy nem veszem a mellette lévő parkban szedett füvet
pollner
|
2009. szeptember 2. 20:42
|
@Szalay Dani: Hoppá! Valóban. Az Analytics szerint valóban 256 nézelődő jött a @kiricsizoltan "lapszemléjéből" (Ezúton is kösz az emítést és a linket.) Többségük pánikszerűen el is hagyta a Médiablogot. Tehát elmondhatjuk, hogy igen csalókák ezek az nézettségi rekordok.
Az indexen a Comment:com is linkelte a Havas-bejegyzést, nem ezzel függ össze a rekord katt.?
kikke
|
2009. szeptember 2. 13:52
|
Lehet hogy többen tértünk vissza egy időben olvasni? Véletlen egybeesés.
G
|
2009. szeptember 2. 12:45
|
A HavasHenrik-sztori més nézőpontból:
http://nol.hu/mozaik/a__tanar_ur__es_az_internet___havasek_elegansan_labon_lottek_magukat_
Az árát meg én fizetem a villanyszámlámban.
pollner
|
2009. szeptember 2. 10:37
|
@ryzsy: Dehogy hagyom abba. Most, 5 év után kezdek csak igazán belejönni:)
én elsősorban a tendenciák jó elemzése miatt olvasom ezeket a postokat és nem a hírek miatt, de az is igaz, hogy mindig olvasok valami érdekes új infót.
summr
|
2009. szeptember 2. 09:26
|
Nagyon is értékes megjegyzéseid vannak - csak így tovább!
ryzsy
|
2009. szeptember 2. 09:12
|
"Leírlak az életemből, mint egy téves lépést" - ki kezdi el a twitteren, hogy Pollner abbahagyja a Médiablogot? :-)