Jó ideje sejtjük, de egy ideje már hivatalosan is tudjuk, hogy hosszú tökölés után mégsem indítja el vasárnapi magazinját a Népszabadság. Megértem döntésüket, a lapindításnál még az is kisebb kockázat lenne, ha a lóversenyre vinnék a magazinra szánt pénzt.

Egy meg nem valósult magazinhoz szerkesztőségre sincs szükség. A megbízott főszerkesztő Martin József Péter csak két embert szerződtetett (nyilván ez sem véletlen): belülről Várkonyi Ivánt, kívülről (a HVG-től) pedig Lőke Andrást.  A Népszabadság egy korábbi közleményében még azt írta, hogy tárgyalnak az érintettekkel és keresik számukra a megfelelő helyet a Népszabadságon belül. Most Kovács Tibor vezérigazgató bejelentette, hogy "távozik a Népszabadság Zrt.-től a vasárnapi lap kiszemelt vezérkara".

Kíváncsi vagyok, mi lesz a Népszabadság következő Nagy Ötlete.

(Nagy Ötletnek nem nevezném, de mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a Népszabadság szerzői között felbukkant Nagy József, a tavasszal bezárt Zoom.hu egykori főszerkesztője. Jobbikos csapat a női kézilabda NB I-ben című riportja az utóbbi hetek egyik legjobb  - és legnagyobb visszhangot kiváltó - írása.)