Megjöttem. (Sőt, azóta már írtam egy másik bejegyzést is.) Nem kell félni. Idén sem fogok senkit sem élménybeszámolókkal és érdektelen amatőr fotókkal traktálni. Elmesélem viszont, mit olvastam a nyaralás alatt.

A nyaralás bizonyítás: Digitális függőségem messze nem olyan súlyos, mint amilyennek néha látszik. Különösebb elvonási tünetek nélkül túléltem 10 napot, semmiféle kísértést nem éreztem, hogy beugorjak valamelyik útba eső internet-kávézóba, a mobil internetnek becézett pénznyelőgép (roaming + adatforgalom) használatának lehetősége pedig fel sem merült.

A 10 napos offline életre számítva vittem magammal 3 nyomtatott és egy hangos könyvet.
Malcolm Gladwell Kivételesek(Outliers) című könyvét már a nyár elején megkaptam a kiadótól (ezúton is kösz!), de eddig megálltam, hogy  bele se lapozzak. (Azért az önmegtartóztatás nem volt teljes, hiszen Gladwell weboldalán már hónapokkal ezelőtt olvashattam a könyv néhány részletét.)

Eljött velem nyaralni Jeff Jarvis könyve, a What Google Would Do (WGWD) is, mégpedig "igazi", nyomtatott kiadás!

Chris Anderson előző könyve, a Hosszú farok az egyik kedvencem (itt, a blogban már többször is megírtam, hogy miért), így arra gondoltam, hogy nem várom ki új könyve, a Free magyar kiadásának megjelenését, hanem elolvasom az eredetit. Néhány nappal elutazásom előtt jelent meg a Free ingyen letölthető hangoskönyv változata, amit azonnal letöltöttem és feltettem az mp3 lejátszómra. Örök gondom, hogy képtelen vagyok a vízparton ülve/fekve olvasni, ugyanakkor az üres bambulás közben legfeljebb némi sós vízzé alakulhat át az elnyelt energia. A hangoskönyv kitűnő megoldásnak tűnt, mert továbbra is lehet nézni a hullámokat és a fel-le gördülő kavicsokat, közben meg még ragad is az embere némi tudomány... (A negyedik könyv egy még gimnazistaként olvasott Örkény novelláskötet volt, biztos megoldás arra az esetre, ha megártana a túlzott dózisban adagolt tudomány.)

Az eredmény: Fölényes győzelmet aratott a Kivételesek. Gladwell új könyve ... (írtam ide egy sor jelzőt, de annyira közhelyesek voltak, hogy gyorsan töröltem valamennyit.) Azt hiszem, azért szeretem annyira Gladwell könyveit, mert úgy ír pszichológiai, szociológiai, vagy genetikai (stb.) kérdésekről, hogy közben úgy érzem, helyettem olvasott el több tucat könyvet, beszélgetett a vizsgált jelenségek legkiválóbb szakértőivel. Persze nem csak átrágta magát ezen az óriási mennyiségű anyagon (kösz Malcolm!), hanem végül nagyon eredeti (néha meglepő) következtetésekre is jut.  Gladwell szerint persze nincs ebben semmi rendkívüli. Kell némi tehetség (agykapacitás), valamennyi öröklött készség, majd lehetőség, hogy az ember legalább 10.000 órát gyakorolhassa azt, amit csinálni akar. (Gladwell esetében a Washington Post-nál eltöltött években jött össze ez a 10.000 óra.) Azt hiszem, az újságírásból örökölt történetmesélés és a kutatói alaposság sajátos ötvözete teszi ilyen különlegessé (és sikeressé) Malcolm Gladwell könyveit.

A Free hangoskönyv változata számomra nem volt ilyen sikeres.  A könyvvel magával persze nincs semmi baj, bár néha az az érzésem, hogy a lényeg (az ingyengazdaság természetrajza) nem tesz ki egy könyvre valót, ezért a szerző az ingyenesség  történetétől nyelvészeti fejtegetésekig számos témával dúsította az anyagot. (Figyelem, ezek csak az első, felszínes benyomásaim.) Normálisan, olvasva persze gond nélkül átugorhatók ezek a részek, de az ingyesne hangos verzióban lényegesen körülményesebb a mozgás. (Nem csak az a baj, hogy itt a fejezet a legkisebb egység, hanem az is, hogy a tűző napon lényegében olvashatatlan a lejátszóm kijelzője.)

A Free hangos változata mellett szól, hogy Anderson igen kellemes hangon és értelmsen - még jó! - olvassa a könyvet, viszont hamar kiderült az is számomra, hogy bizonyos információtöménység mellett nem jó ez a fajta linráris "olvasás". Nem lehet rágódni egy-egy mondaton, nem lehet visszalapozni néhány oldalt. Jó ez a hangoskönyv, de azt hiszem, a teljes könyv magamévá tételéhez kivárom a magyar fordítás megjelenését. (Hogy két szerzőmet összekapcsoljam, ezúton is ajánlom Gladwell nagy visszhangot kiváltott recenzióját a Free-ről.)

Teljesen lényegtelen, hogy Jeff Jarvis hányadik a Világ Legbefolyásosabb Embereinek listáján (melyiken?), annak sincs jelentősége, hogy emberileg egyre kevésbé szimpatikus nekem, a WWGD-t el  kell olvasni. El is kezdtem, de az első 150 oldalig nem tudott izgalomba hozni. Nem találtam benne olyan gondolatot, amit ne olvastam volna korábban a Buzzmachine valamelyik bejegyzésében, vagy a Jarvis egyéb írásaiban. Ez persze nem lenne még tragédia, sokan vannak, akik újságcikkekben, blogbejegyzésekben tesztelik gondolataikat. A WWDG-vel inkább az a bajom, hogy éppen ellenkezője annak, amit Gladwell csinál. A Kivételesek szerzője látszólag gondtalanul sztorizgat, csapong Bill Gates  a kínai rízsföldek és a jamaicai nagymama közt, azután egyszerre csak összeáll a kép, kiderül, hogy ezek a témák nagyon is összefüggenek, a különböző irányokból egy átfogó, meglepő, elgondolkodtató szintézisig jut el.

Jarvis éppen fordítva dolgozik. Van egy elmélete (rögeszméje), azt próbálja azután mindenre és mindenkire ráerőszakolni. Ehhez kötőanyagként saját magát használja. Míg Gladwell, vagy Anderson könyvében a szerző (közvetlenül) sehol sem jeleni meg, a WWGD-ben mindenki, mindenhol Jarvist emlegeti, rá hivatkozik, ő a legfontosabb vonatkozási pont. (Lehet persze, hoggy Jarvis még nem húzta le a maga 10.000 óráját?)

A fanyalgás természetesen csak viszonylagos. Nagyon nagyra tartok mindenkit, akik  képes összehozni valamilyen olvasható, értéklhető könyvet akkor, amikor a legtöbben már egy közepes blogbejegyzés megírását is óriási feladatnak, elviselhetetlen erőfeszítésnek érzik.

Egyébként  miket olvastál a nyaralás alatt?