A melegben kissé összeaszott (pénteki) friss hír: Mégsem indít vasárnapi hetilapot a Népszabadság. Bevallom, nem különösebben lepett meg a bejelentés. Az lett volna a rendkívüli hír, ha közlik, hogy szeptembertől indul az új lap. A magyarázkodó Népszabadság Zrt. szerint " fél év alatt megváltoztak a piaci körülmények". Nyilván. A piaci  körülmények már csak ilyenek. Tudjuk, nyomtatott lapok egyre gyengébb eredményehez most még  hozzáadódott a válság hatása is. Egy 40.000-es példányszámú, kizárólag standokon terjesztett lap szép álom, de nem tudtak idejében tartalmat is álmodni hozzá. Olyan tartalmat, amire bukik a Népszabadság törzsközönsége. De kik is azok? A Népszabadságra évtizedek óta előfizető, nyugdíjasok és a baloldali-liberális értelmiség. Ami a nyugdíjasokat  illeti, ők már a folyamatosan dráguló lap árát is alig tudják kigazdálkodni. (A tehetősebb balos nyugdíjasaknak meg ott a 168 Óra.) Még nehezebb eset a ballib értelmiség, mivel ők az utóbbi években valahogy köddé váltak. (Persze, tudjuk, hogy a szavazó nem vész el csak átalakul, vagyis valahol ott vannak ők, de már nem a Népszabót olvassák.) Nem is kell tehát feltétlenül költséges közvélemény-kutatásokat végezni ahhoz, hogy megértsük, hova tűnt hirtelen a Népszabadság Hetilap korábban olyan szépen megálmodott olvasóközönsége.

Őszintén szólva nem hiszek az olyan kiadványokban, amiknek először a példányszámát, majd a hirdetési felületeit találják ki, azután kezdenek csak töprengeni azon, mi is legyen a tartalom. Szomorúnak tartom azt is, hogy a Népszabadság Zrt továbbra is a nyomtatott "termékekben" keresi a túlélési/kitörési lehetőségeket, közben a weben csak látszat-reformokat folytat. (A Népszabadság.hu - leánynevén NOL - megújulásának reklámozásába több energiát fektettek, mint a valóságos átalakításba.)

Mivel nem voltak különösebb illúzióim a "Heti Népszabadsággal" kapcsolatban, nem is volt most mit elveszítenem. Foglalkoztat viszont a főszerkesztői pályázatoz elnyert Martin József Péter és a fantomkiadványhoz csatlakozott Lőke András sorsa. MJP a Figyelő biztos (vagy csak kívülről biztosnak tűnő?) főszerkesztői pozícióját hagyta ott az "új kihívás" kedvéért. A váltás hátterét nem ismerem, de mintha a Sanoma nem lenne túlságosan vidám hely mostanában. (Elgondolkodtató például, hogy Szabados Balázs, az FN.hu korábbi főszerkesztője úgy állt fel a helyéről, hogy semmiféle "új kihívás" nem állt előtte.)

MJP-t csak felületesen ismerem, Lőke András viszont korábban komoly szerepet játszott az életemben. Régebben ő szerkesztette a HVG tematikus mellékleteit, ahova egy időben gyakran írtam. András régóta dolgozott a HVG-nél, de nem tartozott az "alapító atyák" közé. A lapnál évek alatt csak lassan araszolt előre, viszont még túl sok ideje van a nyugdíjig, nyilván ezért is állt be az ígéretes, de most mégis magzati állapotában elhalt hetilaplaphoz.

Nagy József a Zoom indulásakor tudta, mire számíthat. A 168 Óra korábbi "sztárriportere" úgy vállalta el a  Zoom főszerkesztését, hogy nem csak online tapasztalata, de különösebb webes affinitással sem rendelkezett, csak barátjában-megbízójában, Tarjányi Péterben reménykedhetett. Belebukott. Martin József Péter  és Lőke András viszont nem valami bizonytalan hátterű, zavaros vállalkozáshoz, hanem az egyik legismertebb hazai kiadóhoz szegődött el. Még egy nyilvános próbaszámig sem jutottak el. Ha ügyesen szerződtek, néhány hónapig nem lesznek anyagi gondjaik. Szakmai pályafutásuk folytatása most, a média lejtmenete idején erősen bizonytalan.