Mozgóképes reklámot láthatnak majd az Entertainment Weekly olvasói a következő lapszámban. A szenzációs hírt az MTI augusztus 21-én dobta be a hosszú hétvége média-állóvizébe, ami azután egészen tegnapig fodrozódott. (Leírom magyarul is: Voltak, akik még tegnap is ezen a híren rágódtak. Leginkább persze azok a szerencsések, akik a hétvégén nem dolgoztak, ezért csak hétfőn futották át a "friss" hírtermést.)

Persze valóban érdekes, hogy egy magazinba kis képernyőt építenek és azon előzeteseket és reklámokat futtatnak. Érdekes, mint az éneklő majom, de azért zenei élményért továbbra is inkább valamelyik koncertterembe, vagy operaházba megyek.

Ha a mozgóképes újság célja, hogy "választ adjon a web kihívására", hogy saját pályáján verje meg a YouTube-ot, akkor sajnos csak azt mondhatom, hogy szánalmas ez a kísérlet. Nem hinném azonban, hogy erről lenne szó. Egyszerűen csak egy figyelemfelkeltő kampány ez, ahogy az volt az is, amikor tavaly a 75 éves Esquire ünnepi száma elektronikus (E Ink technológiával működő) címlappal jelent meg. A figyelem felkeltődött, a témával a CNET-től a Financial Times-ig mindenki foglalkozott, nyilván megtérül majd a befektetés.

Az EW egyébként csaknem 2 milliós példányszámmal fut, de csak egy részükben lesz mozgó reklám. Ennek költsége ugyanis példányonként néhány dolcsi. (Egy "normális" egész oldalas, színes hirdetés előállítási költsége ugyanitt 9 cent.)

Az EW persze jó "csatorna", itt valóban el lehet érni azokat, akiket érdekelnek a CBS új sorozatai (ezek előzetesei futnak majd a picurka képernyőn), de mindezt nyilván olcsóbban és hatékonyabban lejátszhatták volna a weben. Akkor persze nincs felhajtás, ingyenreklám. (Figyelem képes-hangos újságíról már senki sem fog írni!)

Nincs nekem semmi bajom az effajta játszadozással, legfeljebb attól félek, hogy a hírt olvasva egyes, még mindig a média 1.0-ban élő médiavezérek azt hiszik majd, itt a megoldás, erre kell menni. Nem várom el a Hírextrától, vagy a Női lapozótól, hogy értelmezzen egy ilyen hírt, viszon az Emasa, vagy a Kreatív megtehette volna. Lett volna rá idejük.