A napokban tanultam egy új angol kifejezést: "ghostwriter". Szó szerinti fordítása szellemíró. (Nem szellemirtó!) Az olyan írót nevezik így, akinek a műve más neve alatt jelenik meg. Magyarul leginkább a "néger" , vagy a "stróman" kifejezések használatosak, de az előbbi manapság rosszul hangzik, az utóbbi meg nem annyira a szövegipari szakmunkást, mint inkább valami más balhéját átvállaló gazdasági bűnözőt jelent. Jobb híján maradjunk a szellemírónál.

Kitűnő művészek és tisztes iparosok már régóta készítenek mások nevében cikkeket, könyveket, zeneműveket és képzőművészeti alkotásokat. (A Wikipedia szócikke részletesen taglalja a témát.) A ghostwriting téma most azért bukkant fel, mert ez a fajta bedolgozói modell egyre inkább elterjedni látszik a közösségi médiában is. Egyre több ugyanis az olyan kommunikációval, közösségi médiával, marketinggel foglalkozó szakember, guru, véleményvezér, aki nem bírja egymaga napi 24 órában működtetni egyre újabb és újabb oldalait (természetesen mindenhol "kötelező" jelen lenni), ezért alvállalkozók bevonására kényszerülnek. Miközben tehát éppen azért olvassuk X. blogját, követjük Y csiripelését, mert kíváncsiak vagyunk személyes véleményére, valójában nem X-et, Y-t hanem  háttérembereiket követjük, olvassuk. (A helyzet persze még messze nem olyan rossz, mint amilyennek az elsős pillanatban látszhat. A véleményvezérség még Amerikában sem akkora üzlet, hogy telne belőle Indiába kihelyezett tartalomgyárra.)

Mielőtt túlságosan felháborodnánk, nem árt belegondolni, hogy vannak területek, ahol a háttérben dolgozó "szellemek" alkalmazása természetes és elfogadott. Melyik az a politikus, aki saját maga írja előadásait? Természetes, hogy névtelen (vagyis nagyon is jó nevű, de a háttrében maradó) beszédírókat alkalmaznak. Hasonló a helyzet a nagyobb vállalatok vezetőivel. Normális, hogy a kommunikációs osztály készíti beszédeiket, előadásaikat. (Jó esetben a politikusok, az üzletemberek szolgáltatják a vezérgondolatokat.) "Szellemi munkásként" működnek a "pr cikkeket" író újságírók is, és azok is, aki a riportalany esetlen mondatait gördülékeny gondolatokká írják át, majd azt annak a "szájába adják".

Felháborodni tehát nem érdemes, elkeseredni viszont lehet. Ha eddig úgy érezted, hogy (szinte) személyes kapcsolatban állsz egyik, vagy másik véleményvezérrel, most könnyen áteshetsz a ló túlsó oldalára. Minden blogbejegyzést, tweetet gyanakodva olvasol, mert nem tudod, hogy kedvelt szerződ, vagy valamelyik segédje írta. A tisztességesebbje ugyan feltünteti segédei nevét is, az áruvédjegy mégis a legnagyobb betűkkel szereplő Mester neve.

Évekkel ezelőtt akkor ábrándultam ki a komolyzenei CD-kből, amikor rájöttem, hogy F. zongoraművész karakteres billentését a mikrofon, dallamformálását a zenei rendező instrukciói, hibátlan futamait pedig a sziszifuszi vágói munka adják. A CD borítóján természetesen F neve olvasható, a zenei rendezőt és a hangmérnököt csak az apró betűs szöveg említi, a vágót diszkréten elhallgatják. Azóta inkább csak jazzt hallgatok, vagy koncertekre járok.