Világszerte lopják a híreket. Többször idéztem azokat a kutatásokat, melyek szerint a média legfontosabb információforrása maga a média. Itthon annyival rosszabb a helyzet, hogy szűk a piac, kevés az eredeti információk beszerzésére és feldolgozására fordítható pénz, ráadásul a törvények is szinte bátorítanak mások anyagainak az újrahasznosítására. Nem is vettem volna újra elő a témát, ha nem alakult volna ki egy érdekes "beszélgetés" a Magyar Narancs és az Index között.

A dolog úgy kezdődött, hogy Bajnai Zsolt írt egy cikket a Magyar Narancsba. (Lopás a sajtóban - Átvenni, amíg van mit)  Korrekt írás, követ néhány otromba esetet, megszólaltat érintett (meglopott) újságírókat, szakmai szervezetek képviselőit, jogászt, idézi a megfelelő jogi passzusokat. Ennyi.

Csend. Majd egy hét után az Indexben Tevan Imre reagált a cikkre. Tevan az Index főszerkesztő-helyettese, veterán újságíró, annak idején a sajtóetika élharcosaként ismert HVG-től igazolt át az Indexhez. Ritkán ír, most nyilván nyomós oka van rá, hogy megszólalt. Ki lop? címmel megjelent cikkéből hamar kiderül, hogy ők ártatlanok. Ne tévesszen meg senkit, hogy az Index tele van máshonnan átvett - természetesen a forrást megjelölő - anyagokkal. Ez mindig "tartalmi együttműködés" alapján történik. Persze akkor sincs gond, ha valamelyik kiadvánnyal nincs ilyen megegyezés:

Az Szjtv. 36. § (2) bekezdése kimondja: "napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánossághoz közvetíthetők (...) feltéve, hogy a szerző nem tett az ilyen felhasználást megtiltó nyilatkozatot. Ilyen felhasználás esetén a forrást - a szerző nevével együtt - fel kell tüntetni." (Bővebben olvashatsz erről  a Wikipedián)

Az Index ártatlanságának rövid, de határozott bizonygatása után Tevan hirtelen irányt vált és azt sorolja, ki, hányszor, milyen módon lopja az Index anyagait.
Vitathatatlan, hogy a korábbi régi média > online média híráramlás után már évekkel ezelőtt megindult és egyre erősebb a visszirányú mozgás. Nemrég írtam róla, milyen irritáló a naponta hallható  "internetes források szerint" kezdetű szöveg és milyen szégyenletes, hogy a nyomtatott lapok ha még hivatkoznak is egy online forrásra, képtelenek egy URL-beilleszteni. Tevan Imre azonban nem err panaszkodik.

"És akkor most nyissuk ki a mai Népszabadságot! A 2-3. oldalon négy hírcikk van. A négyből három olyan, amely az Indexben tegnap (vezetőben is szereplő) egy-egy cikkel azonos témáról szól"

Hát igen, a Népszabadság napilap. Rég elavult képződmény, hiszen csak a tegnapi híreket képes hozni. A vezető hazai hírek halmaza véges. A Népszabadság és az Index tudósítói ugyanazokon a "sajtóeseményeken" vesznek részt, ugyanazok a nevek vannak a telefonjaikban. Az Index és a Népszabadság között nincs hírverseny. (A Népszabadság Online "megújulása" óta sem próbálja felvenni a versenyt.) A Népszabadság friss (tegnapi) hírei azoknak szólnak, akik nem interneteznek, vagy csak heti 1-2 alkalommal kapcsolják be a számítógépet. Tőlük nem kell félnie az Indexnek.

Talán jobb lett volna, ha egyáltalán nem reagál semmit az Index a Narancs cikkére. Szerencsésebb lett volna, ha Tevan Imre továbbra is megmarad a Kötött pályánál. A Ki lop? című cikkhez írt hozzászólások is ezt a véleményemet erősítik meg.