RSS Tudjuk, Iránban üldözik az újságírókat, ellehetetlenítik a külföldi tudósítók munkáját, viszont nem tudják teljesen blokkolni az internetet. Dőlnek a helyi tweetek, egymás után kerülnek ki a YouTube-ra a helyszíni felvételek. (A You Tube nagyvonalúan engedélyezte a szokásosnál sokkolóbb felvételek kirakását is. Igazán rendesek.)
A média józanabbik része azért figyelmeztet rá, hogy szó sincs "Twitter-forradalomról", a megmozdulások legnagyobb részét nem a közösségi oldalakon szervezik és valójában csak egy maroknyi ember közvetít a helyszínről hasznos információkat. (Azt sem árt tudni, hogy Iránban továbbra sem az angol, hanem a perzsa a hivatalos nyelv, angolul kevesen beszélnek .)
A Twitter keresőjében az #iran, vagy az #iranelection kulcsszóra keresve azonnal látszik, hogy elég rossz az S/N, vagyis az inforáció/zaj arány. Nagyon rutinosnak (és türelmesnek) kell lennie annak, aki a rengeteg találatból ki akarja válogatni a közvetlenül Iránból, valóban első kézből származó információkat. Rengeteg az ismétlés, a találgatás, a tévedés, de egyesek szerint sok a szándékosan félrevezető információ is. Nagyon nehéz helyzetben van, aki úgy dönt, hogy a CNN, vagy a BBC helyett a Twittert választja egyedüli információforrásnak.
Ugyanakkor be kell látni, higy a hagyományos médiában komoly lyukak keletkeztek. Még az egyébként fürge CNN is lemaradt az események elejéről, egyes tudósítókat kiutasítottak, mások a helyszínen vannak, de nem mindig ott, ahol kellene... A lyukakat a közösségi média részben be tudná tölteni, ha ki lehetne szűrni a hasznos információkat a zajból. Olyan berendezés már született, ami a régi hanglemezekből és filmekből szinte tökéletesen zajtalanítja, de nincs olyan gép, program, ami ezt a hírekkel is meg tudná tenni.
A helyzetet néhány, a közösségi médiában is otthonosan mozgó újságíró (vagy az újságírásban is otthonosan mozgó blogger?) oldotta meg. A legismertebb közülük Andrew Sullivan, aki az elsők között bizonyította be, hogy a politikai blogoknak helye van a hagyományos online médiában is.
The Daily Dish című blogjában Sullivan sokféle forrásból származó információt hoz össze. Természetesen nem egyszerű felsorolásról van szó, ezek az információdarabkák Sullivannak köszönhetően egy nagy egésszé állnak össze. (Maga Sullivan egyébkét nem tweetel, vagy ha igen nem saját nevén. Az @andrewsullivan nevet egy 12 követővel rendelkező fiatal srác használja...)
Másfajta újságírás, de legalább ilyen izgalmas Robert Mackey The Ledge blogja, ami a NYTimes.com részeként jelenik meg. Sullivan "szabályos", viszonylag hosszabb bejegyzéseivel szemben Mackey amolyan "percről percre" hírfolyamot ír. Természetesen ő sem hagyományos ("papírrágó-tintanyaló") újságíró, portfóliója a biciklis blogtól a multimédiáig igen széles skálát fog át.
Sokféle forrásból származó információkkal zsonglőrködik Nico Pitney, a Hufington Post bloggere is. Természetesen ő is "élő blogot" ígér, számos forrást - köztük tweeteket is - követ, közben azért a HuffPo hagyományaihoz híven gátlástalanul bemásol egy-egy nagyobb adagot a vezető lapok cikkeiből is.
Médiaforradalom? Szerintem inkább csak egy új, az átlagosnál nagyobb visszhangot kapott példa a pro-am együttműködésre. A profik és az amatőrök (civilek) együttműködése ugyanis már régen nem arról szól, hogy a szerkesztők kegyesen beengednek néhány (előzőleg alaposan megtisztogatott olvasói véleményt a "lapba".
Ez a három blog is jól mutatja, merre tart az online újságírás. A régi vágású, notesszal a kézben talpaló riporterekben hívő szerkesztőket most kirázná a hideg. Szerencséjük, hogy nem olvassák a Médiablogot.
--------------
Két bejegyzés között kövess a Twitteren (is)
Linkek, hírek, ajánlatok.
442 ember nem tévedhet! (nagyot)
