Az újságírók szeretnek rendkívüli értékeket tulajdonítani tevékenységüknek. Az elbocsátások és a lapbezárások oka szerintük az, hogy nem létezik olyan üzleti modell, ami képes lenne megfelelően  kompenzálni a demokratikus társadalom fenntartásáért, az igazság védelméért, a megnyomorítottak támogatásáért tett szent erőfeszítéseiket. Az igazság az, hogy az újságírók többsége nem termel a piacon ma eladható értéket.

Ezeket a csúnya dolgokat nem én találtam ki, hanem Robert G. Picard, a "média-gazdaságtan atyja" aki a minap  Why journalist deserve low pay? címmel eresztett meg egy cikket a Christian Science Monitorban.
Az alábbiakban a cikkből mazsolázok:

Az újságírók keveset keresnek. A fizetés a teremtett értékek után járó kompenzáció, az újságírók pedig manapság nem teremtenek túl sok értéket. A blogolás, a mikroblogols, vagy a mikrofizetés nem képes rendbe rakni egy hibás üzleti modellt.
* * *

Az újságírók hordozta legnagyobb érték egyre inkább saját munkaerejükre korlátozódik .Ez  sajnos mostanában a nullához közelít. Egy újság teljes értékét a tartalom és a hirdetések értékének összege teszi ki. A hirdetőket maga az újságírás nem érdekli, csak az általa behozható közönség. Az újságírás valódi értékmérője az az érték, ami az olvasók kiszolgálásával jön létre.

* * *

Az újságírás nem egy olyan szakma, amihez olyan sajátos szakmai ismeretekre lenne szükség, mint például a villanyszereléshez. Ebből következik, hogy az újságírás elsődleges gazdasági értéke nem az újságírók saját tudásából, hanem mások tudásának terjesztéséből származik. Ebben a folyamatban három alapvetető funkció különíthető el: 1) az információkhoz való hozzáférés, 2) az információk rangsorolása, jelentőségük felmérése, 3) az információk hatékony továbbítása. Korábban újságírókra és megfelelő háttérre (szerkesztőségre) volt szükség, hogy a lapok megfelelő gazdasági értéket (eladható információkat) termeljenek. A kommunikáció fejlődése éppen ezt az értékteremtést szippantotta ki a folyamatból. Ma egy átlagos felnőtt képes híreket gyűjteni, azokat értékelni és kellően széles körben (legalább saját környezetében) terjeszteni. Mindezt anélkül, hogy bármilyen fizeti igénnyel állna elő.

Amíg az újságírók nem képesek újra definiálni azt az értéket, amit a munkájukkal létrehoznak, csak alacsony fizetésre számíthatnak. A jól fizetett alkalmazottaknak ugyanis egyedi képességekkel kell rendelkezniük. A mai újságírói munkaerő nem lehet értékes, mert tömegcikk. Manapság az újságírók többsége hasonló tudással rendelkezik, ugyanazt a témát hasonló módon közelíti meg, ugyanazokra a forrásokra támaszkodik. Ez a felcserélhetőség az oka, amiért a legtöbb újságíró keveset keres és ezzel magyarázható, hogy a speciális tudással rendelkező újságírók (publicisták, karikaturisták, pénzügyi elemzők ) több pénzt kapnak.
* * *

Az egész híriparban a hírgyűjtéstől a formán át az alkalmazott stílusig mindent szigorú előírások szabályozna. Az eredmény: a szinte felcserélhetőségig hasonló, egymástól csak minimálisan különböző kiadványok.

* * *

Világos, hogy a legtöbb újságíró nem akar részese lenne a modern munkaerőpiacnak, , még kevésbé a nagyon kompetitív információs piacnak. Inkább ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk termelt értéket  a gazdaságon kívüli, morálfilozófiai szempontok szempontból értékeljük. A legtöbben meg vannak győződve róla, hogy amit csinálnak annyira fontos és jó, hogy akkor is fizetni kell érte, ha semmiféle bevételt nem termel.

*  *  *

Ha a híripar szeretne fennmaradni, úgy kell átalakítani az újságírást, hogy az új gazdasági értéket termeljen.A hírgyűjtés, feldolgozás és terjesztés olyan új, innovatív módjait kell megalkotni, ami máshol, más módon el nem érhető tartalomhoz juttatja a közönséget. Ennek olyan értéket kell képviselnie, hogy az olvasók, nézők, hallgatók hajlandók legyenek elfogadható összeget fizetni érte.